Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 89-102. p.
                                                         Tér és Társadalom 7.               1993.1-2: 89-102


1~1ŐI MUNKA A FALUSI SZABADSÁG HATÁRAI KÖZT-
                    HUSZADIK SZÁZADI PÁLYAKÉPEK
                         BESENYŐTELEKRŐL
                   (Women's labour in the context of rural freedom
                 Twentieth-century career portraits from Beseny őtelek)

                                    ŐRSZIGETHY ERZSÉBET


   A csipegő jércét nagy műgonddal cicomázták. Riadt, vízszínd szeme környékén kék és fekete szemceruza táncolt,
csőrét vörös körömlakkba mártották, apró ecsettel mázolták a lába körmét. A nyakába és a szárnyára pillekönnyel repde-
ső szalagocskák kerültek. Pihegő bögyén színes gyöngysor neszezett. Lagzira készítették. Cifratollú kakas-párjával
a vőlegény násznagya lépett be a kapun, az ünnepl ő tömegben már a feje fölött illegette. A lakodalmas sátorban a
vendégsereg két pártra szakadt, az egyik a jércét, a másika kakast bíztatta. A magasban egymásnak eresztett baromfiak
küzdelmét ujjongás, visongás kísérte. A patyolatfehér jérce egy gyászruhás asszony kezében verdesett, az asszony
egy vállas férfi nyakában ülve menekítette védencét a harcias kakas éles cs őrétől és karmaitól. Miután megelégelte
  viadalt a násznép, a jércét ketrecbe zárták, a kakas is mehetett a maga szemétdombjára. A sminkelt baromfi-kisasszony
eem érte meg a reggelt. Az ifjú férj vendégei ráadásul még rossz hírét is költötték, mondván, hogy nem volt ő egészen
„ártatlan", válaszképp az újasszony rokonsága a kakas „férfiasságát" vonta kétségbe.


   A viadal előkészítői és celebrálói a nők voltak, mint ahogy a kétszáz személyes kétnapos
lakodalom fő igazgatói is. Egyetértésben tette a dolgát a középkorú tejcsarnokos, a f őkönyvelő,
a városi kórétáz ápolónője, a kézimunka előnyomó kisiparos, a ruhaipari szövetkezet bedolgo-
zója, a postatisztvisel ő, az óvónő, a gimnazista lány, a dohánybeváltó helyi megbízottja, a
gyógyszertári asszisztens és sorban a többiek, akiket a statisztika háztartásbelinek nevez: néhai
téesztagok özvegyei, a k őműves kisiparos, a szobafestő, az esztergályos, a darukötöző, a bérfű-
részes, a nyugdíjas kubikus, a parasztgazda felesége. A különböz ő korú és foglalkozású nők
egyetlen kiterjedt rokonsági körhöz tartoztak, s nem az rangsorolta őket, hogy adott időben
irodisták vagy éppen eltartott „hátébék". Életükben a „helyzet" sokszor változott, csak a civil
szertartások és a hagyományok bizonyultak állandónak, miket a rokonsági rendszer konzervált.
   A jeles napok ritusai nem a pillanatból, a jelenb ől építkeznek még akkor sem, ha a szerepl ők
hibátlanul teljesítik a hagyomány őrző dramaturgiát. Miközben a színjáték anakronizmusa nyil-
vánvaló, a jelent az atavisztikus jelek léte min ősíti. Tudatja, hogy telik még a közösség erejéb ől
   világdivatot felülmúló determinációra. De vajon telik-e? Létezik-e még századunk vége felé
  hazai tájon olyan falu, amelynek koherenciáját a helyi társadalomra érvényes viselkedési min-
     adják. Számolnunk kell-e a falusi világvégével, amikoris a sajátos női és férfi-szerepek
 Sszevegyülnek. Mivé lett az a szereposztás, amir ől írásaiban Kiss Lajos mesélt, s milyen távol
  snek az új utak Erdei Ferenc reményeitől.
              Őrszigethy Erzsébet : Női munka a falusi szabadság határai közt.
                       Huszadik századi pályaképek Besenyőtelekről
                       Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 89-102. p.
90     Őrszigethy Erzsébet                                                           TÉT 1993 • 1-2

                                   A járt utak dícsérete
   Falvainkban a helyi társadalom és a politikai-gazdasági bürokrácia viszonyát egy emberölt ő
óta az általános és kölcsönös bizalmatlanság jellemzi. A bürokrácia évtizedeken át korlátozta
a helyi társadalom önrendelkezését, s egyúttal irányadó és mintateremt ő rétegek (karakterek)
kialakulását is. A családokra atomizálódott falvak maradék közösség-élménye konzervatív,
mindössze ennyi az ellentétele a rohamos proletarizálódásnak.
   Merre tart a falu ma ebb ől a parancsuralmi helyzetben el őadódó állapotból? Mit ér a konzer-
vatív közösség támasza, és mire jó a proletár-függetlenség? A nemek örök szereposztásában
a nő k a járt úthoz ragaszkodnak, a férfiak a függetlenség megszállottjai. E dolgozatban a „járt
útról" esik majd szó; a közösséghez, a hagyományokhoz h űségesebb falusi nők szerepkörei-
ről. Huszadik századi n ői pályaképek segítségével szeretném érzékeltetni e századvég falujá-
nak alapkondícióit. A proletarizálódás megállítása és a helyi társadalom jogállásának rehabili-
tálása bajosan képzelhet ő el annak a közegnek az ismerete, el őtörténete nélkül, ahonnan töme-
gek indultak el a falutól „független boldogulás" útján.
   A női életpályákat a háromezer lelkes Heves megyei Beseny őtelken vizsgáltam, mely újkori
fennállása óta tán sohasem volt „igazi" parasztfalu. Történetének dokumentumain kívül ezt
sejteti a paraszt-társadalmakra jellemz ő népi kultúra rekvizítumainak hiánya is. A beseny őtelki
közösségi hagyományok kevésbé demonstratívak, minta tárgyiasult és a klasszikus néprajz esz-
közeivel leírható népmű vészet. Ebben a faluban maga a karakter, a mentalitás a hagyomány.
Ez is közrejátszott abban, hogy itt a nyolcvanas évekre sem vált uralkodóvá az a proletár-te-
remtő , kiszolgáltatott „máról-holnapra"-lét, amire a helyi elit és a kormányzati politika ambí-
cionálta a népességet. A besenyő telki mentalitást nem a jelen- és múltbéli elesettség generálta,
hanem a , fordítsunk egyet 'Indulat és az úrhatnámság emléke.
   A besenyi karakter az újkori falualapító kisnemesekt ől származtatható, akik a 18. századtól
nemesi közbirtokosságként működtették a falut. Hogy a község a 19. századra sem vesztette
el a nemességgel együttjáró adómentes státust, a n őket egyenrangúnak tekintő örökösödési szo-
kásjognak is köszönhető . E jog alapján a nemes feleséggel együtt a nemtelen ifjú férj adómentes
birtokhoz jutott, sőt, a továbbiakban a közös leszármazott (mint n ői ágon nemes ,agilis') szintén
élvezhette a nemesi el őjogokat. Mai köznyelven fogalmazva: a női egyenjogúság eredménye-
ként a 19. században lehetett nemes maga a falu, miközben az egyes lakosoknak csupán a fele
igazolhatott kizárólagosan nemes ősöket.
   A nemes és nem nemes származásúak közt még napjainkban sem okoz nehézséget a különb-
ségtétel, ezzel szemben a vagyoni és etikai szférát szinte a kezdetektől az elaszticitás jellemezte.
Tehát a nemes nem volt feltétlenül gazdagabb, mint a nemtelen, s a helyi szokások tiszteletében
sem kizárólagosan a nemes volt a követésre méltó. Patriarchális társadalomhoz illend ően a fér-
fiak kezén összpontosul a gazdaság, a n ők a szokások, erkölcsök őrei, a családi tűzhely védel-
mezői. A korabeli gazdasági összeírások sorából rekonstruálható a mindenkori vagyoni hely-
zet, s ezen keresztül a birtokot igazgató férfiak pálya-módosulása. A n ők életútját jobbára csak
az egykorú anyakönyvek dokumentálják: arról tájékoztatnak, miként feleltek meg az asszonyi-
házastársi szerepnek. A százesztendős bejegyzések sejtetik, hogy a n ők viselkedése, úgymond
erkölcse sem a nemeslevélen múlott. Az anyakönyvekb ől tudjuk például, hogy semmivel sem
kevesebb a megesett nemes kisasszony, mint az el őkelőségben alábbvaló lányanya. A tekintetes
                     Őrszigethy Erzsébet : Női munka a falusi szabadság határai közt.
                              Huszadik századi pályaképek Besenyőtelekről
                              Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 89-102. p.

TÉT 1993.1-2                                                    Női munka Beseny őtelken         91

asszonyok ugyanúgy tucatnyi gyereket szülnek, minta nem nemes feleségek. Talán az egyetlen
származáshoz köthető különbség; a nagyságos kisasszonyok az átlagosnál ráér ősebben válogat-
nak kérőik között, ezért többen maradnak pártában vagy kés őbb mennek férjhez.
    A huszadik századi női életpályákat megidéző személyes vallomásokból már nemcsak törvé-
    es és törvénytelen gyermekek számáról értesülhetünk, hanem arról is, milyen munkákban
   lt az életük. Századunk els ő felében a női életutakat már befolyásolta a falun kívüli munkapiac,
  e a munkavállalók mentalitása még a helyi társadalom kötelezvényeihez és szokásaihoz igazo-
  ott. A kihasznált és potenciális n ői munkaalkalmakat nem kizárólagosan a megélhetési kény-
    er strukturálta, hiszen a nők csupán rendhagyó esetekben voltak családfenntartók vagy a csa-
   di gazdaság vezetői. Többnyire olyan munkákban vettek részt, amilyet a réteghelyzetükhöz
  s familiáris rangjukhoz illeszked ő szokás diktált. Ez a diktátum a két háború között Beseny ő-
   lken meglehetősen sokféle volt, mert a falut nem homogén birtokviszonyok közt él ő, nagy-
j 'ból egyenrangú parasztgazdák vagy néhány uraságnak szolgáló cselédek, jobbágyfélék lak-
  'k. Besenyőtelek az úri parasztok, a rangos mesteremberek, a furfangos keresked ők és a rá-
    rti szolgák faluja volt, ahol persze akadt szép számmal cseléddé deklasszálódott nemes-iva-
   ék, ezermesterked ő kontár iparos, alkalmi áruval kupecked ő szegényember, s a faluból el-
  évetődő országjáró kubikus is.


                   A szocializáció beseny őtelki dramaturgiája
    A helyi társadalom piramisának csúcsát 50-60 cselédtartó birtokos foglalta el, a talpazatát
   gazdaságokat kiszolgáló cselédek, alkalmi mezőgazdasági munkások serege. Milyen munka-
köröket osztott a n őkre a helyi társadalom fent nevezett struktúrája? Ha lehet, még többfélét,
mint amennyit e két véglet közt hullámzó társadalmi mili ő dinamizmusa kiadna.
    I. Hogyan, miféle munkára nevelték a lányaikat a módos gazdák és gazdag iparosok? A szá-
zad első évtizedében született n ők élettörténete kétféle irányzatosságról vall. Az egyik család-
ban a munkára fogható lány csak a háztartás vezetést gyakorolta, a konyhai cseléd asszisztálásá-
                                              -



Sial főzött és főleg „sütkérezett", néha m űvelgette a kerti veteményt, de a szántó és a gazdálkodó
     ya tilalmas volt. A tilalom szociális célzatú: a határi munka a szegényembernek van fönn-
   rtva, neki is meg kell élnie valamib ől. A gazdálkodás fortélyairól, a gazdaság állapotáról ak-
  or sem szerezhetett tudomást, ha történetesen a családban egyetlen fiúgyermek sem volt. A
   ásik gazdaportán az ambíciózus lányt gazdafeleségnek nevelték: fogatot hajtott, lovat nyer-
telt, napszámosokkal egyezkedett, a tanyai cselédeket dirigálta. Ami feltétlen azonosság a két-
 éle gazdalány munkaviszonya között: a család gazdaságán és háztartásán kívül sohasem dol-
  oztak. Státus-jelük is egyforma: vasárnap mind a ketten vanszteppet jártak a helyi táncisko-
 0 an. A polgárias családban nevelked ő lányok nyáridőben a Tiszához kerékpároztak pik-

  ikelni .
    II. A (húsz-ötven holdas) középgazdák és a mesteremberek lányai sem törődtek idegen he-
 yen, de otthon válogatás nélkül mindenféle munkát elvégeztek, a napi gyakorlati szükség sze-
 ' nt. Az egyöntetűséget köreikben is a szórakozás jelentette; ők vasárnap az iparoskörben m ű-
  ödő színjátszó csoport próbáin találkoztak.
    III. Húsz holdnál kisebb birtok még eltarthatott egy családot, ám a lányoknak nem mindenütt
              Őrszigethy Erzsébet : Női munka a falusi szabadság határai közt.
                       Huszadik századi pályaképek Besenyőtelekről
                       Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 89-102. p.
92     Őrszigethy Erzsébet                                                         TÉT 1993.1-2

 került elegendő hasznos munka. A kisbirtokosok és a szegényebb iparosok lányai állandó szol-
 gálatra ritkán szegődtek, de alkalmanként elálltak marékszedőnek, summásnak vagy bérfonás-
ból és egyéb háziipari munkából tódítgatták a hozományt. Családon kívüli munkájuk els ődle-
ges célja az volt, hogy „világot lássanak", s megpróbáljanak „mindenforma" munkát. Ők ke-
vésbé számíthattak a gazdafeleség-státusra, talán ezért tanulták ki sokan a varrón őséget — az
 egyetlen szakmát, amit a század elején elsajátíthattak anélkül, hogy kimozdultak-elköltöztek
volna a faluból. A varrónőknek (és az úriszabóknak, sz űcsöknek) egyébként is nagy keletje
volt, mert az öltözködés kultusza (is) reprezentálta a nemesi és polgárosuló létformát. A kisbir-
tokosok lányai is rendszeresen jártak a színjátszókörbe, de mindennapjaikban jelent ősebb sze-
repe volt az Árpádházi Boldog Margit Leányegyletnek, ahol az erkölcsös életre való nevelés
mellett hasznos háziipari foglalatosságokra is tanítottak. A Leányegyletet ugyan a falu legsze-
gényebbjeit kivéve minden lány látogatta, de a tanfolyamokra csak a kisbirtokosok és a szegé-
nyebb iparosok lányai iratkoztak be.
   IV. A törpebirtokosok és az alkalmi munkások lányai akkor is ritkán maradtak odahaza, ha
a családban sok volt a karonül ő, apró gyerek. 12-13 esztend ős koruktól már vállaltak a csalá-
don kívül munkát, és nemcsak kipótolták, hanem maguk keresték össze a hozományra valót.
Ők szerezték a legváltozatosabb munka tapasztalatot: alkalmi mezőgazdasági napszámosok,
                                           -


summások, cselédek, szolgálók, pesztrák, részesm űvelők lehettek. Elvétve, de olyanok is
akadtak köztük, akik városi (egri, pesti) úri házaknál cselédkedtek. Specifikus szórakozási szo-
kásaik nem voltak; ritkán jutottak el a Leányegylet összejöveteleire, a színjátszó-el őadások sze-
reposztásából rendre kimaradtak. Olykor a kocsmai mulatságokat látogatták vagy a házi toll-
és kukorica-fosztó, bérfonó citera bálokat.
                                     -


   V. A rétegek közül legkiszolgáltatottabbak a falusi és tanyasi állandó cselédek voltak. Kivéte-
lezettjeik a kukások (dohánykertészek), akik részesm űvelésben családosan vállalták a birto-
kosok dohányföldjét. (A második háború el őtt dohányt csak a 25-30 holdnál nagyobb terület-
tel bíró gazdák termeltek, illetve termeltettek. A dohány minden munkáját az erre szakosodott
kukás-családok végezték.) A kukások lányait állandó munkájuk a családhoz kötötte, s élvez-
hették a családi munkaszervezet el őnyeit. A vegyesmunkás bentlakó cselédek lányai csak akkor
maradhattak a családban, ha szüleik munkaadója juttatott nekik cselédtermészet ű munkát. A
többség azonban már gyereklányként idegen helyen szolgált. Szobalányok, városi cselédek let-
tek, s (a családi identitástól függ ően) ők választottak a leginkább nem besenyőtelki szárma 7Asú
férjet.
   A lánysor ismertetésének végén a párválasztásegyéb körülményeit mell őzve csak arra szeret-
nék kitérni, hogy a különböző előéletű lányokból hány esztendősen lettek asszonyok. Adatol-
ható tény, hogy a helyi szokásoknak legkevésbé a leggazdagabb és a legszegényebb lányok fe-
leltek meg. A gazdalányok rendhagyó házasodási korának egyik oka a vagyoni meggondolás,
a másik a kötelez ő érvényű endogámia. Nevezetesen: a relatíve zárt rokonsági körök szokás-
szerűen meghatározott rokonsági körökkel házasodtak, lehet őleg úgy, hogy közeli rokonok ne
lépjenek egymással házasságra. E célirányossághoz igazodva a klánként m űködő vagyonos ré-
teg lányai a faluban szokásosnál sz űkebb körből válogathattak, ezért kés őbb mentek férjhez.
A szokásosnál korábbi házasságokban a férfi volt a ludas, tudniillik ő is kivárta, míg hozzá-
illő felesége akad. Az utóbbi házasságokban a 15-16 esztend ős fiatalasszonyoknak 15-20 év-
vel idősebb a férjük.
                       Őrszigethy Erzsébet : Női munka a falusi szabadság határai közt.
                                Huszadik századi pályaképek Besenyőtelekről
                                Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 89-102. p.

   T 1993.1-2                                                       Női munka Beseny őtelken            93

  Az optimális (18-20 év) házasodási kortól a falu legszegényebbjei, a cselédlányok családjuk-
tól független viszonyaik miatt tértek el. Vándoréletmódjuk közepette nehézkesebben találtak
„leinformálható" férjet, a faluban pedig a maguk ismeretlen „el őélete" volt az akadály. (Erköl-
qsük kétességét tetézte, ha törvénytelen gyerekkel állítottak haza. Nemegyszer „megesettsé-
güknek" köszönhették, hogy családjuk vagy munkaadójuk hamarost, igen fiatalon férjhez adta
űket.) A férjhezmenetel id őpontja a közös lakás és a megélhetés bizonytalansága miatt is kito-
lódhatott. Az els ő és a második háború évei alatt általában romlottak a férjhezmenési esélyek
— a réteghelyzet mit se számított.


                                      Asszonyi konvenciók
  Századunk első felében a besenyi nők életének szinte egyetlen fordulópontja a házasság volt.
A lányok munkakörei többé-kevésbé meghatározták, hogy asszonyként milyen család és gaz-
daság tagjai vagy alapítói lesznek.
    I/a A jómódú lányok általában asszonyként is „segítő családtagok': A házi-kisasszonyokból
     gyságos vagy tekintetes (úri)asszonyok lettek, a vadócabb fajtából asszonygazdák. Asszonyi
      gjuk azon is múlott, hogy házasságuk után milyen szerkezet ű családban éltek. A nukleáris
    aládokban „első" asszonyok, a többgenerációs háztartásokban (ideig-óráig) másodlagos a
s erepük. Feladatkörük a családgazdaság profiljától függött, társaséletük a férj, a rokonság
     pcsolataitól.
    II/a Ha a középgazdák és mesteremberek lányai a maguk rétegéb ől választottak férjet, to-
   'bbra is a család gazdaságában dolgoztak. A változás legföljebb annyi volt, hogy asszonyként
    családon belül rangban előbbre léptek.
    III/a A kisbirtokosok és a szegényebb iparosok lányaira a mozgékony fiatalság után csönde-
s
1        ba           vártak. H férjük révén lnoe, jutottak feljebb vagy lejjebb o ttársadalmiid a lra n g-
                                     rj   é vé                   jujn bu p 0
                                                                   to ey bg       ut a árzs a m
                                                                                       a
s trón (ami egyébként         rbaenfégyakori volt), masszonyként             ntrajutott életük. Álta-
lában felhagytak az alkalmi munkákkal, a napszámmal, a summássággal, egyedül a varrónő-
séget (engedéllyel vagy kontárként) gyakorolták tovább. Életformájukkal igyekeztek a közép-
réteghez hasonulni. Felzárkózásukat könnyítette a faluban szokásos földbérlet; ennek jövedel-
    éből nagyobb saját birtokot szerezhettek.
     IV/a A törpebirtokosok és az alkalmi munkások lányai rendszerint nem váltottak munkaadót
    szonykorukban, csak munkakört. Mindenikük vállalt napszámot vagy részesm űvelést, de
s mmásságot csak a legszegényebbek. Cselédnek az alkalmi munkás felesége szeg ődött. Az
    férfi, akinek egy „talpalatnyinál" több földje volt, nem engedte el asszonyát más „keze-lá-
   ' ak". Mindenes cselédek tehát nem lehettek, de szükségb ől végeztek cselédmunkát: alkalmi
    égbízásra, napszámért mostak, vasaltak, takarítottak. A változatos lánykori tapasztalatnak
j 'vő-menő foglalatosságokban vették hasznát; jó kofák, sikeres alkalmi keresked ők voltak.
     V/a Az állandó cselédek lányai közül azoknak a sorsáról tudunk, akik életük nagyobbik felét
    faluban töltötték. Az élenálló kukások (dohánykertészek) lányai a szegények körében kiváló
       inak számítottak. A dohánykertészség (relatíve) biztos családi jövedelemforrás volt, s ezért
      alkalmi munkából tengődő férfiak szívesen kötötték össze sorsukat a kukásokéval. A többi
;eléd lánya cselédférj oldalán kiszolgáltatottabb lett, hisz családanyaként, feleségként bajo-
             Őrszigethy Erzsébet : Női munka a falusi szabadság határai közt.
                      Huszadik századi pályaképek Besenyőtelekről
                      Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 89-102. p.

94     Őrszigethy Erzsébet                                                       TÉT 1993.1-2

sabb volt a méltányosabb munkaadók után járni. Ha férjük a cselédséget alkalmi munkával cse-
rélte fel, visszanyerhették a régi választási szabadságot, de miközben a férjek a falutól távoli
munkahelyeken tanyáztak, az asszonyoké lett a család megélhetésének gondja. Tartós létbi-
zonytalanságban már aligha kedvelték a szegénység szabadságát. Az özvegyek és a megesett
lányok voltak a legeljutottabbak; ismerek olyan (lánykorában megesett) özvegyet, akinek 40
év alatt 52 munkaadója volt.
   Az eddigiekben vázolt életpályák ideáltipikusak, a valóságban számtalan a variáció és az át-
menet. A tendencia viszont egyirányú, miszerint a beseny őtelki nők századunk els ő felében
sem csak férjeik „kapcsolt" részei voltak. A viszonylagos függetlenség túlnyomónak mond-
ható, hiszen a típusonkénti megoszlás egyenetlen. A leginkább családfüggő típusba tartoztak
a legkevesebben. Az 1935-ös gazdacímtár adatai szerint a háztartások 5 % -ának 50 holdnál
nagyobb területe volt (I. típus); 10% a 20 és 50 hold közötti birtokosok aránya (II. típus). A
családtól leányként független munkákat is végz ő III. típusbeliek a 25 % -ot kitev ő 5-20 holdas
birtokosztályba tartoznak. Az 1-5 kataszteri holdat m űvelő gazdaságok 20%-os aránnyal a
törpebirtokos és alkalmi munkások családjában általános IV. típushoz rendelhet ők. A munka-
piac proletárja és a családon kívüli munkákban élenjáró V. típus a legnépesebb; a falu 813
háztartásából 40% -nak egy kataszteri holdnál kevesebb földje van, vagy éppen semennyi se.
   Az iparosok és keresked ő k 1935-ben körülbelül félszázan voltak, a listán öt n ő szerepelt.
 A két háború között ennél jóval több az iparos és keresked őnő. A hivatalosan bejegyzetteken
                                                 -



 kívül tudunk például fodrászn őről, szabónőről, varrónőről, kézimunka-el őnyomó-nőről. A
 szabadfoglalkozásúak számát gyarapítják a keresked ők; se szeri se száma a vegyesportékájú
 szatócsboltoknak és a r őfös, textilkereskedéseknek, kuriózumként az él ő- és művirágkereske-
 dést említeném. A falunak több korcsmárosnéja volt. Asszonynéven szerepelt az egyetlen szál-
 lodának minősített vendéglő, mint ahogy a falu egyik olajüt ője is. A huszas évektől Besenyő-
 telek két malma közül a nagyobbikat özvegyasszony igazgatta.


                       Azok a kusza negyneves-ötvenes évek
  A második háború évei alatt a n ői munkakörök tágultak, részint a földművelő gazdák szere-
pének kényszerű átvállalása, részint a cserekereskedelem fölélénkülése miatt. Az asszonygaz-
dák szerepe és aránya nem volt jelentékeny, ugyanis a nagyobb birtokosok célzatos házasodási
rendje okán egy-egy rokonsági körön belül vándorolt a föld. A férfi-veszteséget többnyire pó-
tolni tudta a rokonság; például úgy, hogy a katonáskodó gazdát apja, apósa vagy testvére, só-
gora helyettesítette. És mivel a legmódosabb földjét cselédek, napszámosok munkálták, a gaz-
daságvezető átmeneti távolléte miatt nem keletkezett munkaer ő-hiány. Ha a gazdaságvezet ő
odaveszett a fronton, a rokonságon belül mindig került gazda, aki (kárpótolván az özvegyet)
átvette az árván maradt gazdaságot. (Más, a gazdálkodásban járatlan asszonyok a pártában ma-
radt birtokos kisasszonyok példáját követve bérbe adták a földet.) A középbirtokosok körében
még a második háború idején m űködött néhány nagycsalád-szervezet. Az erre épül ő gazdasá-
gok a birtok keretén belül tudták a munkaer ő-adottságokhoz igazítani a termelést, így itt sem
volt szükség az asszonyi élenállásra. E körülmények ellenére gyarapodtak, kiválóan funkcio-
náltak az asszony-vezette rendhagyó gazdaságok.
                     Őrszigethy Erzsébet : Női munka a falusi szabadság határai közt.
                              Huszadik századi pályaképek Besenyőtelekről
                              Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 89-102. p.
 ÉT 1993.1-2                                                    Női munka Beseny őtelken       95

    A gazdálkodásnál jobban aktivizálta a n őket a cserekereskedelem. E címszóval foglalható
Össze az a sokirányú tevékenység, amely a negyvenes években (a koalíciós korszak végéig) n ők
tömegét mozgatta meg. A békeévekben (a középbirtokosok rétegét ől lefelé) az asszonyok hely-
ben és a környéken piacoltak. A középbirtokosok csak a maguk áruival, a t őlük alábbvalók
és a „hivatásos" kofák, keresked ők mások termelvényeivel is. A háború kezdetén a városi élel-
miszerhiány miatt felszaporodott az alkalmi kofák száma, s egyúttal tágult a piacolás tere, rá-
diusza is. Míg a békeévekben szokásszerűen az asszonyoké volt a kofálkodás joga, a háború
alatt a lányok is batyura kaptak. További változás: eleddig a kofák a falujukban összevásárolt
árut a városban eladták, s a bevételb ől falujukban megintcsak vásároltak, hogy újra eladhas-
sanak. A háborús években divatjamúlt lett ez a racionális körforgás: az új rendszerben az árun
szerzett pénzt vagy az áruért szerzett árut a Beseny őtelken kívüli (fekete) piacokon forgatták
tovább. Eközben jelentő ségét vesztette a pénz, s az áruknak csak csereértéke maradt.
    A negyvenes években a feketepiacok új valutája a dohány, s új társulat a dohánycsempészek,
dohánykupecok serege. Besenyőtelken jövedelmező együttműködés alakult ki a termel ők és a
kupecok között. Kétszer, háromszor többet fizettek, mint az állami dohánybeváltó. A profik
általában férfiak voltak, de az abszolut többséget az alkalmi munkán tengődő lányok és asszo-
rtyok adták. Ők, „alaptőke" híján csak olykor-olykor tárgyaltak a dohányos-gazdával, gyako-
ribb volt, hogy tilosban ritkították (meglopták) a dohányültetvényeket. Általában kettesével,
hármasával portyáztak az áruval — nehéz, paplanosra steppelt dohányhordó ruhában, dohány-
   'lésű férficsizmában.
    A háború vége, az új politikai rezsim és a földosztás meg sem billentette Beseny őtelken a
  irtokosztályok arányát — nem jöttek létre új életképes gazdaságok. (42 földtelen család közt
' sszesen 104 holdat mértek szét.) Maradtak az agrárproletárok falubeli munkakörei is. Az
    yetlen belső munkapiaci változás: n ők léptek a fronton elpusztult vagy fogolytáborban vesz-
t glő férfiak helyére. A háborúból hazaszabadult férfiak is el-eltünedeztek a faluból; csapatos-
t 1 jelentkeztek romeltakarításra és újjáépítésre.
    A jobb élet, saját ház és gazdaság reményében 1945-47 között 100-110 család költözött
el Pest megyébe, kitelepített svábok portáira. Az útrakel ők közt sok volt a csonka, férfi nélkül
    aradt család, az özvegyasszony és az otthontalan fiatal házaspár. Beseny őtelken e szociális
    ció után sem kevesebb a szegény, mint a harmincas években: 1951 ben a háztartások 10 % a
                                                                        -                      -


    ég a maga lakótelkének sem a tulajdonosa. 34% legföljebb egy holdat mondhat a magáénak.
    i háramlott ebb ől a tartós szegénységb ől az asszonyokra? Az ötvenes években is általános
    elédtermészetű és alkalmi munka, csak ekkor a munkaadó már nem a birtokos gazda, hanem
  birtokot konfiskáló állami gazdaság, erdőgazdaság. Az egyre-másra alakuló-bomló téeszcsék
   landó tagjainak száma (egy-egy téeszben) nem haladta meg a huszat, s a belépési nyilatko-
    tot jobbára csak a lelkes feleségek (a szegények legszegényebbjei) írták alá (1959-ig), a töb-
  iek napszámba, részesművelőként vagy a férj munkaegységére dolgoztak.
    A magángazdaságok (és a gazdák) likvidálásával egyidej űleg a gazdafeleségek létalapja is
    egrendült. A kulák-háztartások aránya szintúgy 10 % volt, mint a nincsteleneké. Miközben
   férfiak státusuktól megfosztva pályamódosításra kényszerültek és a falun kívül kerestek mun-
    t (vagy épp a megyebörtön rabjai voltak), asszonyaik a faluban maradtak, fizet ő munkaal-
    lom nélkül. Férjük városból hozott sztahanovista fejadagjából vagy mosón őjük kenyeréből
     tték a családot. Jobb sorsra érdemes lányaik az egri angolkisasszonyok gimnáziumából ki-
             Őrszigethy Erzsébet : Női munka a falusi szabadság határai közt.
                      Huszadik századi pályaképek Besenyőtelekről
                      Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 89-102. p.
96     Őrszigethy Erzsébet                                                        TÉT 1993 • 1-2

csöppenve csak idénymunkát remélhettek — az erd őgazdaságban vagy az állami gazdaságban.
A téeszben nem álltak velük szóba. Néhányan — több-kevesebb sikerrel — a városban próbál-
tak szerencsét.


                              Tilalmak, korlátok, esélyek
    A besenyőtelki férfiak — származástól függetlenül — az 1940-es-50-es években a falun
kívül jártak munka után. 1947 és 54 között a fiatal, munkakezd ő férfiak 40 %-a a borsodi ipar-
vidéken, 30%-a a füzesabonyi mezőgazdasági üzemekben helyezkedett el, a többiek Budapes-
ten, Heves megyében és az ország más vidékein. (A helyi téeszcsékbe fiatal férfiak csak elvétve
jelentkeztek.) A falun kívüli munka évtizedekig férfi-kiváltság volt. A nők a 70-es évekig csak
a faluban és közvetlen határában dolgoztak-dolgozhattak. Ez az oka, hogy az 1940-es-50-es
években párválasztás el őtt álló korosztályban kevesebb lett a férfi. A fiatal férfiak az idegen
helyen szerzett munka után számosan lakást (és idegen feleséget) is kerítettek. Az 1960-as
 —70-es évek fordulója óta ritkább a „kiházasodás"; már könnyebb találni közeli munkahelyet.
    Az 1970-es-80-as évekre egy fiatalabb korcsoportban a n ők aránya csökkent, mintegy je-
 lezve a mozgás nagyobb szabadságát. Ekkorra a fiatal nőkből lettek a kiházasodók és az el-
 vándorlók. A falun kívüli munkát (és párválasztást) a hetvenes évek közepét ől mind jobban
 valószínű síti taníttatásuk — helyben kevés a munka érettségiÉett és szakmunkásn őknek.
    A kolhozszisztéma teljeskörű bevezetése után a munkaalkalmak jóval egyhangúbbak és sz ű-
 kösebbek, mint századunk folyamán bármikor. A n ői munka egyre kevésbé rétegspecifikus:
 az általános proletarizálódásban hovatovább az önrendelkezés mértéke szerinti rétegek sem kü-
 lönböztethetők meg. A 80-as évek közepén Beseny őtelken felvett foglalkozástörténeteken át
 azt szeretném megmutatni, hogyan befolyásolta a n ők pályáját a hagyományos szerepkör és az
 újsütetű egalitárius politika.
    A Budapesttől 125, Egertől 30 kilométerre lévő agrárjellegű település gazdálkodó szerve-
 zetei és szolgáltató jelleg ű intézményei nagyobbrészt n őket foglalkoztatnak. A 80-as években
 a munkahelyek választéka a következ ő volt: a téesz (440 tag) és varrodája (89 dolgozó); a régió
 állami gazdaságának helyi üzemszervezete (150 munkahellyel); a Herbária gyógynövénygy űjtő
 és feldolgozó telepe (65 állandó dolgozó). Az általános m űvelődési központban (iskola, m ű-
 velődési ház, könyvtár) 40-50, a községi tanácson tucatnyi alkalmazott, az óvódában és az
  öregek napközijében 20 állás volt. Az egészségügyben a körzeti orvos és a fogorvos asszisz-
  tenciája és 4 védőnő dolgozott. Munkát adott még a posta, a gyógyszertár, a rend őrőrs, a taka-
  rékszövetkezet és az ÁFÉSZ 15 egysége (élelmiszerboltok, Tüzép, terményfelvásárlók). A pri-
  vát szférában csak a férfiaknak van alkalmazottja, és azok is férfiak. A 100-120 „önállónak"
  kb. egynegyede nő.
     A nő i munkavállalás trendjeinek és történetének elemzéséhez egy 1984-es teljeskörű felvé-
  telt vettem alapul, ebből emeltem ki a falu topográfiai rendjét reprezentáló 20 százalékos minta
  női foglalkozás-történeteit.
     A foglalkozási csoportok meghatározásakor az általános statisztikai szempontok helyett a
  falu specifikumai voltak az irányadók, nevezetesen: a n ői munka-körök helyi hagyománya, a
  foglalkozás-történetekb ől megismert mai gyakorlat, a divatos aspirációk és a helyi munka-
  piac. (1. táblázat.)
                           Őrszigethy Erzsébet : Női munka a falusi szabadság határai közt.
                                    Huszadik századi pályaképek Besenyőtelekről
                                    Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 89-102. p.
TÉT 1993.1-2                                                                Női munka Beseny őtelken                 97

                                                    1. TÁBLÁZAT
                       A n ői munkavállalás korcsoport szerint Beseny őtelken*
                         (Female employment by age groups in Beseny őtelek)

                                   Foglalkozások                      Korcsoportok és megoszlásuk
                                   megoszlása a                    az egyes foglalkozásokon belül (%)
         Foglalkozások
                                  teljes mintában
                                         (%)           —1923       1924-34       1935-45      1946-56      1957-68

Láztartásbeli                           35,4             44           33            14             6             3
'Ész-tag                                 2,2                          60            40
'az-nyugdíjas                            5,7             85           15
Nyugdíjas                               10,0             70           30            —
Bedolgozó                                4,0             11           —             33           33            23
Sgédmunkás                               7,7                          28            61           —             11
Betanított m.                           10,0                          13            35           35            17
    lcmunlcás                            7,0                                        13              19         68
    minisztrátor                         7,4                                         6           41            53
  özépfokú
v gz.szell.alk.                           2,7                                                                 100
   tető, felsőf. végz.
s Ilemi                                   4,8                         18            18           55              9
  állalkozó                               3,1                         57                         29             14
A korosztályok aránya
( %)                                   100               28           23            17           15             17
knyszámok:                            229                64           53            40           34            38
1984-es felvétel alapján


   [I—II.] A nyolcvanas évek derekán domináns háztartásbeliek csoportja (35,4%) azt a szo-
cializációt és kondíciót idézi, amely 1948-ig a gazdacsaládokban volt általános. A 20 holdnál
n gyobb birtokosok [I—II. típus] a két háború között a háztartások 15 %-ában éltek. A 80-as
é ekben hasonló az arány: a teljes minta 12 %-a egész életében kizárólag a családban dolgozott.
   közelítő arány inkább a régi modellek utóéletét jelenti, mintsem azt, hogy a huszadik szá-
   d végére a nők férjeik „tartozékai" lettek. A családi gazdaság változó munkaigényéhez iga-
z b dva, a nyolcvanas években a háztartásbeli lehetett a korszak divatja szerint háztájizó
a szonygazda, kevésbé tekintetes asszony, mint voltak el ődei. A besenyőtelki kistermelés
( zarvasmarha, dohány, sertés) nem éppen az úri életmódnak kedvez.
   A háztartásbeliség persze hagyományon is alapszik. Erre utal a korosztályonkénti arány. Legtöbben (44%) az 1-es
k rcsoportbeliek vannak. A különböző korosztályok életében a háztartásbeliség a biztonságos „kompként" funkcio-
n ó család fontosságát is mutatja, s jelzés-érték ű, hogy csak a legfiatalabb n ők körében válik periférikussá. Arányai
   egyes egyének foglalkozás-történetében kohorszok szerint a következik:
   1 (1895-1923) = 66%;
   2 (1924-34) = 62%;
   3 (1935-45) = 67,5%;
   4 (1946-56) = 32,3%;
   5 (1957-68) = 13%.
             Őrszigethy Erzsébet : Női munka a falusi szabadság határai közt.
                      Huszadik századi pályaképek Besenyőtelekről
                      Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 89-102. p.
98     örszigethy Erzsébet                                                         TÉT 1993 • 1-2

   [III.] A két háború között a kisbirtokosok és a szegényebb iparosok a falu háztartásainak
egynegyedét adták. Hagyományuk a lányok szabad élete és az asszonyok családi elkötelezettsé-
ge. A foglalkozások történeti metszetében a III. típusú életpálya követ őit is a háztartásbeliek
csoportjában találjuk. A háztartásbeliek egynegyede lánykorában ugyan vállalt alkalmi mez ő-
gazdasági munkát, de asszonyként a család az élettere. Az alkalmi munka (nemcsak mint lány-
kori) megjelenik a teljes minta egyötödének foglalkozástörténetében is.
   A III. típusú életpálya egyes elemei hatottak egyéb foglalkozások tartalmára, illetve a vál-
tások, változások irányára. A faluban a divatos öltözködés presztizs-érték ű maradt, így a varró-
nők és a hímzők népszerűsége is. E két tevékenység a teljes minta 11%-ának foglalkozástörténe-
tében fordul el ő. Erre a jártasságra épült a helyi téesz varrodája: alkalmazottai betanított
munkások. A bedolgozók főként varrnak, (a munkaadók egri, füzesabonyi szövetkezetek) más-
részük háziipari szövetkezeteknek hímez. A hímzés (sajátos beseny őtelki mintakincs híján)
nem helyi népművészeti produktum — a huszas évek óta keres ő foglalkozás. (Ennek a mellék-
terméke a helyi hímzőszakkör és a kézimunka-el őnyomó kisiparosok [drukkolók] népszerűsé-
ge.) Többségük 3-as és 4-es (1935-56) korcsoportbeli, főként azok, akik csak alkalmi munka-
viszonyra hajlandók.
   [IV.] A törpebirtokosok és alkalmi munkások egyötöd részt képvisel ő rétegében a hagyo-
mányos női munkakörök egyike a bejárónőség volt. Praxisából származnak az els ő nyugdíjat
hozó foglalkozások. A 60-as évekt ől a takarítóknak, konyhalányoknak, szakácsn őknek állandó
munkaviszonya van — segédmunkások, szakképzettség nélkül. (A nyugdíjasok fele aktív korá-
ban takarítónő vagy konyhai dolgozó volt.) A legid ősebb 1912-ben, a legfiatalabb 1942-ben
született. Ez az el őélet vezetett át a jelenkori igényekkel egybevágó szakmunkához: az 5-ös kor-
csoportban (1957-68) már találunk képzett szakácsot, cukrászt, s őt, érettségizett vendéglátóst
is. A IV. típusra jellemző piacolók és kofák mai utódai a bolti eladók: az 5-ös korcsoport egyötö-
de kereskedelmi szakiskolát végzett. Ez a legelterjedtebb n ői szakképzettség. A kereskedelmi
végzettségű 3-as és 4-es korcsoportbeliek a 80-as évekre már vezet ők.
   [V.] A háború előtti helyi társadalom relatív többségét (40 %) adó cselédek réttegében a ha-
gyományos női munkakörök hatását vizsgálva az els ő fontos tapasztalat, hogy régi állandó cse-
lédek nincsenek a mintában. Falusi ismereteim szerint ez nem a véletlenül m űve, nem is az
inadekvát mintaválasztásé. Családtörténeti interjúk és többgenerációs családfák alapján tudjuk,
hogy a bentlakó cselédek jelentékeny része kicsöppenvén a cselédlakásokból, még a negyvenes
években más tájékra költözött. A cselédtartó gazdaságok fölszámolása idején fiatal, eladósorú
lányok mai foglalkozástörténete viszont nem árulja el, milyen réteghelyzet ű családból származ-
nak. Az a sajátos helyzet áll tehát el ő, hogy a korábban cselédek tömegének otthont adó falu
 női foglalkozástörténetéből hiányzik a cseléd-hagyomány. A cselédség csak a IV-es típus mo-
delljében jelenik meg: csakis lánykori és átmeneti foglalkozásként.
   Figyelemre méltó ugyanakkor a cselédsor és az alkalmi munkás-lét közt ingadozó csalá-
 dok tipikus női munkáinak szocialista mutációja. A nyolcvanas években azoknak a n őknek a
 csoportja a mintakövető, akiknek foglalkozás-történetében együttesen fordul elő az alkalmi jel-
 legű napszámosság és részesművelés, emellett a téesszel, az állami gazdasággal és a helyi Her-
 báriával (gyógynövény-gyűjtő és feldolgozó üzem) létesített szezonális vagy állandó munkavi-
 szony. Ez az együttállás a teljes minta egytizedére jellemző, s a csoportban a 2-es, 3-as
 (1924-45) korosztály a domináns.
                      Őrszigethy Erzsébet : Női munka a falusi szabadság határai közt.
                               Huszadik századi pályaképek Besenyőtelekről
                               Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 89-102. p.
TÉT 1993 • 1-2                                                  Női munka Beseny őtelken       99

                           Liftek felfelé — és még merre?
     Az előző fejezetben azokról a jelenkori n ői munkákról szóltam, amiket főként a specifikusan
falusi létforma hagyománya orientál. Az elemzett foglalkozástörténetek arra példázatok, hogy
 a nők munka-választásukkal milyen függési viszonyt fogadnak el, illetve milyenek az esélyeik
 a fiiggetlenségre. A helyi kínálat javarészt kiszolgáltatott munkakörök sokasága — mintha a fúg-
 getlenedés hagyományát elsöpörte volna a Kádár-korszak. A relatív önrendelkezési szabadság-
 gal csupán a nagyovis parasztias asszonygazdák éltek — a háztartásbeli fed őnév védelmében.
     A többséget bemutató női munka-történet végére értem, de szükséges folytatnom az elbe-
 stélést, ugyanis e mutatványból hiányzik az a történeti eredet ű, máig létező besenyőtelki karak-
 ter, amiben a parasztkonvenciók csak másodlagosak. E karakter hordozója egy tanult, polgári-
 as vállalkozó kisebbség: előfutárai a két háború között jelennek meg a faluban.
     A nemes paraszti és a parasztvállalkozói üzemszervezet és létforma polgárosodása száza-
 dunk elején kezdődött. A változást egyfel ől a gazdálkodók és a vállalkozók mozgékonysága,
 profiljainak széles skálája jelzi, másfel ől az életvitel újszerű kulturális elemei, mint például
 az iskolázottsági szint emelkedése. Eleinte — magyar és paraszti szokás szerint — csak a
 fiúkat taníttatták, az már a falusias mili ő és infrastruktúra következménye, hogy a kim űvelt
 férfiak nem jöttek-jöhettek vissza „megváltani" a falut.
     A lányok évtizedekkel a fiúk után jutottak fels őbb iskolákba. Az első lépcső a ,4 polgári'
 vOlt, ahová a módos családok (induló korosztályként) a tizes huszas években született lányai-
                                                                 -



 kat iratták be. Középiskolába a következő évtized szülöttjei jártak; a besenyiek szerencsétlensé-
 g re a beiratás időpontja épp a negyvenes évekre esett. A közkedvelt iskola az egri angolkis-
     szonyok gimnáziuma volt; a mából visszatekintve ez a választás is oka a jövend ő fiaskónak.
     falu első lánygimnazistáinak pályáját a háború, majd az új rezsim törte derékba. A beszolgál-
    tással sújtott, egykor jómódú családok lányai tanulmányaikat félbehagyták, egyrészük vissza-
jött háztartásbelinek vagy „segítő családtagnak" a faluba, a többség a városban keresett megél-
 hetést, és felnőttként tanult tovább. A középgazdák lányai közt van néhány kivétel, aki tanult
 fővel, tanult foglalkozásában Besenyőtelken maradt.
     A vezet ő és tisztviselő-beosztásokban a negyvenes-ötvenes évek fordulójától valóságos diplo-
 mával ért fel az iskolázatlan előélet ez garantálta a „káder" proletár származását. Ám az
                                      —



 osztályöntudat önmagában nem tette m űködőképessé az apparátust. A kortársak azt mesélik,
 hogy a szegény lányok közül „ lasszóval fogták" azokat, akik jól számoltak, és szépen, olvasha-
 t an tudtak írni. Ezen az alapon kerülhettek a másodvonalbeli elitbe proletárszármazású nők
     a legsikeresebbek főkönyvelőként, vb-titkárként mentek nyugdíjba. A n ői káderek rátermett-
 s gével esetenként a humánum és a jómodor is együttjárt — a kusza években ők szelidítgették
 a urva („férfias vadkommunista”) politikai indulatokat. Az 50-es évek kádereit gyorstalpaló-
 k • n képezték, a vezető beosztáshoz még az elemi iskolai végbizonyítványt sem követelték meg.
    y aztán ezek a nők sem jutottak magasabb iskolába, nem a 40-es évek gimnazistáinak tanulási-
    űvelődési aspirációihoz igazodtak.
     Az érettségi a 60-as évek második felében nyerte vissza régi rangját. Az újból engedélyhez
j tott kisiparosok és a téesz-szervezést kihever ő egykori középgazdák iratták lányaikat gim-
 n: iumba. Példájukat követve öt-tíz esztend ővel később már asszonykorba ért id ősebb társaik
 e ti gimnáziumba jelentkeztek. A 80-as években elemzésbe vont minta 4 es korcsoportjának
                                                                              -
             Őrszigethy Erzsébet : Női munka a falusi szabadság határai közt.
                      Huszadik századi pályaképek Besenyőtelekről
                      Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 89-102. p.
100     Őrszigethy Erzsébet                                                         TÉT 1993.1-2

(1946-56) 34%-a, az 5-ös korcsoportnak (1957-68) 40%-a érettségizett. Az érettségizettek
között mindössze ketten vannak, akik 1946 el őtt születtek. Az 50-es években induló n ői kádere-
ket a 4-es és 5-ös korosztálybeliek váltották fel a tisztvisel ő és vezető munkakörökben, és ellát-
ták az intézmények terebélyesed ő adminisztrációját — a téeszben, a Herbáriában, a takarékszö-
vetkezetben, az iskolában, az állami gazdaságban, a bolthálózatban, az egészségügyben.
   Az érettségizettek további pályáját különböz ő minták és helyzetek modellálták. A faluban
egykoron „majdnem-intelligencia" volt a postás- és gyógyszerész-kisasszony, talán ez a státus-
minőség vonzotta az érettségizettek egyik csoportját. Postatisztviselőnek lenni racionális elkép-
zelés volt, ugyanis a közeli járási székhelyen, Füzesabonyban postaforgalmi szakközépiskola
működött. Az egészségügyi szakközépiskolások közül a védőnők és orvos-asszisztensek marad-
tak a faluban, a gyógyszerészlányok csak Egerben találtak megfelel ő munkahelyet. Az óvón ői
képzettségnek nincs hagyománya Beseny őtelken, az óvoda intézménye viszont majdnem a szá-
zaddal egyidős (1904-ben alapították). Az óvón ői állása faluban évtizedek óta privilégium. Kez-
detben a káderlap és az ismeretség alapján válogattak a (képesítés nélküli) nők közt, a hetvenes-
nyolcvanas években a képzett óvón ők is tülekednek az állásokért. (Így aztán továbbra is a „ kap-
csolati tőke" szelektál.)
   A besenyei karakter női megtestesítői leginkább azok az érettségizettek, akik képesek kap-
csolataikat, tanultságukat a változékony társadalmi, gazdasági viszonyok közepette hasznosíta-
ni. Az igazodás módját olyan egyedi példák érzékeltetik, amelyek átvezetnek a 90-es évekbe.
A minta legidősebb érettségizettje 192 8-ban született. Nemes ősei a 18. században jelentek meg
Besenyőtelken. Alig tette le az érettségit az angolkisasszonyoknál, szülei kuláklistára kerültek.
Ő maga 1956-ban elköltözött a faluból, s egy közeli állami gazdaságban mérlegképes könyvel ő-
ként dolgozott. Férjével és két fiával húsz évig szolgálati lakásban élt. 1976-ban jött vissza a
faluba, s kötő kisiparosként iparengedélyt váltott. A 80-as években ő tartotta el a családot: férje
(szintén könyvelő) és két huszonéves fia „segítő családtag" volt.
   A fiatalabb érettségizettek pályája simábban alakult. A takarékszövetkezet adminisztrátora
 1985-ben fonal és maradékboltot nyitott, a gyógyszertári asszisztensb ől zöldségboltos lett.
Az orvosírnoknak ma száraztészta-készít ő kisüzeme van, az óvón őnek Egerben és Budapesten
több alkalmi cipőüzlete. Az az asszony, aki 1984-ben téesz-könyvel ő, a 90-es években „multi"
vállalkozó: cukrászda és butikok után 1993-ban ötödik vállalkozásaként egy sörf őző alapozásá-
ba kezdett.
   Ezek az asszonyok nem eltartói a családnak, mint volt az id ősebb kötődés, s az alaptőkét
 sem elsősorban maguknak köszönhetik. Üzletük többnyire családi befektetésként indult, férjeik
már ezt megel őzően „maszekok': Besenyőtelken ma szinte napról napra változik a vállalkozók
 száma, és itt is, mint másutt, sok a bukás. Csak azok tudnak tartósan a piacon maradni, akiknél
családi program a vállalkozás. E jelek alapján persze nem tudni, hogy e n ői vállalkozások
mennyire nyereségesek. Az is lehet, hogy a butik csupán presztizs-jel. Életvitelüket látva annyi
azért bizonyos, hogy a család mérlege nem veszteséges. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha
 ezek a n ők jó üzletasszonyok.
   Az utolsó válaszra váró kérdés: mit csinálnak a 90-es évek inséges munkapiacán azok a
nők, akiknek nincs módjuk üzletelni. A besenyőtelki „fordítsunk egyeelképesség bel őlük sem
hiányzik. Szaporodik például a kontár-varrónők száma, s a szövetkezetek bedolgozóiból a
butikok négermunkásai lesznek, az adminisztrátorok a vállalkozók könyvelését vezetik. Az ál-
                        Őrszigethy Erzsébet : Női munka a falusi szabadság határai közt.
                                 Huszadik századi pályaképek Besenyőtelekről
                                 Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 89-102. p.
lÉT 1993.1-2                                                           Női munka Beseny őtelken              101

lami, szövetkezeti mezőgazdaság bomlásával egyidej űleg élénkül a kistermelés: általánosa házi
téjkimérés és a sertéshízlalás magánmegrendelésre. A többség jobb híján tehát a fekete gazda-
ságot bővítgeti.

A forrásokról
   A dolgozatban felhasználtam a Néprajzi Múzeum 1983-84-es beseny őtelki falukutató programjában készült teljes-
körű adatfelvétel nyersanyagát. A kiemelt mintát magam dolgoztam fel. Forrásként kezeltem kutatótársaim, Szuhay
Péter és Tóth László kéziratait, részelemzéseit, szóbeli közléseit.
              Őrszigethy Erzsébet : Női munka a falusi szabadság határai közt.
                       Huszadik századi pályaképek Besenyőtelekről
                       Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 89-102. p.
102      örszigethy Erzsébet                                                        TÉT 1993.1-2

  WOMEN'S LABOUR IN THE CONTEXT OF RURAL FREEDOM
       TWENTIETH-CENTURY CAREER PORTRAITS
               FROM BESENYŐTELEK

                               ERZSÉBET ŐRSZIGETHY

   In villages, which have survived the proletarization processes in the twentieth century,
women's job decisions are conditioned by the history of the local community. In the 1990s it
is neither the currently poor labour demand, nor the individual ambitions, which determine
whether a rural woman becomes a black employee or an entrepreneur in the labour market.
Traditions, local social arrangements and economic circumstances together form major
women's roles.
   I investigatecl women's careers in Beseny őtelek, Heves County, which has 3,000 inhabitants
and perhaps has never been an "authentic" peasant village in its modern history. Between the
two world wars, affluent peasants, artisans, merchants and servants lived here, but several
declassed noblemen, bunglers, casual dealers, and out-migrating navvies also inhabited this
village. The top of the social hierarchy was occupied by 50-60 land-owners whereas at the
bottom one could find the army of agricultural servants and laborer. What sorts of job were
women given in this structure of local society? In fact, the range of female occupations might
have been more nuanced than the general local social milieu would suggest.
   In the first half of the century, women's desires did not favor emancipation as those were
considered lucky who became their husbands' or families' "joined parts" or "dependents".
Yet, this career was open for only few; due to economic reasons, the majority of women were
forced to work outside the family production. This unwanted sovereignty has taught women
a variety of occasional and "ad hoc" jobs and trained them to behave as independent workers.
   In the second half of the century, the job market became more standardized and constrained.
In the lant four or five decades, women shifted from causal jobs to permanent employment
while the family remained a safe "ferry" for them. Through a series of career-histories and
lifeway-interviews one can learn that the "housewife" (different maternity allowances) status
has appeared as the most common occupation for women up to the present. Whether this status
turns to be a temporary or permanent condition depends on women's education, knowledge,
age as well as the economic circumstances and ambitions of their families (e.g. the husband's
occupation).
   In this study I intend to portray the basic conditions that women encounter in the local labour
market at Besenyőtelek.

                                                                   Translated by Violetta Zentai