Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 51-67. p.
Tér és Társadalom 7. 1993.1-2: 51-67
HOVÁ LETT A SOK NŐ?
A nők és a nőmozgalmak Kelet-Közép-Európában*
(Where have all the women gone?
Women and the Women's movement in East Central Europe)
BARBARA EINHORN
Hová lett a sok nő? Lehet, hogy a kérdés komolytalannak látszik, hisz a n ők semmi esetre
sem tűntek el. Ami viszont az egy évvel ezel őtti eufóriával, optimizmussal, reményekkel és
álmokkal együtt eltűnt, az a nőkben magukban fellelhető lehetőség és energia a változtatásra.
Mindezzel együtt elt űnt még a nők emancipációja iránt negyven éven át elkötelezett kormány-
zati politika által oly sokat magasztalt gazdasági függetlenség és az abból következ ő önbizalom
is. Teljesen nyilvánvaló, hogy napjainkban, a gazdasági átalakulással párhuzamosan, újragon-
dolják azt, a kelet-közép-európai államszocialista országokban négy évtizeden át hangoztatott
jelszót is, miszerint a dolgozó nő a norma, a mérce, az ideáltípus.
A fölösleges munkaerőtől való megszabadulás igénye vajon azt eredményezi majd a jöv őben,
hogy a nők kiszorulnak a munkaerőpiacról, és visszatérnek a családi t űzhelyhez? Felfedezhetők
a jelei annak, hogy a nők maguk egyfajta megkönnyebbült sóhajjal veszik tudomásul a munka-
erőpiacról való ilyetén száműzetésüket. Milyen következményei és összefúggései vannak mind-
esmek azon kérdésfeltevésünk vonatkozásában, hogy mit jelent „felszabadítottnak" lenni?
Kelet-Közép-Európában a jelenlegi átmeneti id őszakban rengeteg kérd őjel övezi a nők társadal-
Mi és családi szerepét. Erre utal a címbeli kérdés azon n ők eltűnéséről, akik megvédik saját
érdekeiket, megvédik és kiharcolják a férfiakkal azonos jogaikat. A nyugat-európai n ők számá-
r ezek a változások a korábban kialakult nézetek újragondolását követelik meg.
' Ami a politikai képviseletet illeti, a nők 1989 előtt rendkívül aktívak voltak a béke-, emberi
jogi, ellenzéki és egyéb „másképpen gondolkodó" mozgalmak valamennyi szintjén egész
Kelet-Közép-Európában. Jó példa erre Brbel Bohley és Ulrike Poppe a kelet-németországi
Nők a Békéért mozgalomból, mivel az ő aktivitásuk révén jött létre az Új Fórum és a Békét
Most mozgalom, amelyek meghatározó szerepet játszottak az 1989 őszi fordulat bekövetkezté-
ben. A Charta 77 aláírói közül 18 % , és a szóviv ők közül 31% volt nő (Siklova 1990a). Ennek
ellenére minden olyan országban, ahol a korábbi ellenzékiek, illetve másként gondolkodók
jelentős szerepet játszottak az els ő demokratikusan megválasztott kormányban, illetve ahol
ők alakították ezt a kormányt — az egyesítés el őtti NDK, Szlovénia, Csehszlovákia, Lengyel-
ország — kevés kivételt ől eltekintve (egy Csehszlovákiában, és egy Lengyelországban) min-
den esetben a férfiak kapták meg a miniszteri posztokat. Az átmeneti id őszak prominens
személyiségei között alig található n ő. A kelet-közép-európai országok els ő demokratikusan
megválasztott kormányaiban a n ők 9-10 % -ot képviseltek a helyettesi posztokon, szemben a
régi államszocialista parlamenti struktúrában elfoglalt 33,5 % körüli részarányukkal. Ennek
*A fordítás Barbara Einhom: Where Have All the Women Gone? Women and the Women's Movement in East Central
Europe című, a Feminist Review No 39, Winter 1991-ben közölt cikke alapján készült.
Barbara Einhorn : Hová lett a sok nő ?
A nők és a nőmozgalmak Kelet-Közép-Európában
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 51-67. p.
52 Barbara Einhorn TÉT 1993 s 1 2
-
következtében az új politikai struktúrákat „férfi demokráciákként" emlegetik (Siklova
1990a).
Az ancien régime alatta nők viszonylag magas részvételi aránya a politikai életben biztosítot-
ta azt, hogy létezett egy olyan, hatalommal bíró csoport, amelyik a kormány politikai struktúrá-
ján belül gondoskodott a női egyenjogúságról — bár mindezt csak rendkívül sz űk értelemben
tette. Természetesen mindez a valóságban csak tessék-lássék engedmény és eredmény volt, mi-
vel a fenti rendszerben fix kvóták voltak megállapítva a hivatalos n ői szervezetek, valamint a
szakszervezetek és a párt jelöltjeinek létszámán belül a n ők arányára vonatkozóan. Arról sem
szabad elfeledkeznünk, hogy az államszocializmusban — ellentétben a jelenlegi helyzettel —
nem a parlament volt a valódi döntéshozó szerv. Ráadásul a n ők a fent említett országok mind-
egyikében szinte teljes mértékben hiányoztak a politikai apparátusból.
Mindent összevetve tehát, a magas n ői munkanélküliség fenyegetettségében, a gyermekgon-
dozási segélyek jelentős csökkentésekor, és a nők reprodukciós jogainak — ezen belül is els ő-
sorban az abortuszhoz való jognak — szinte valamennyi kelet-közép-európai országban végbe-
menő megkérdőjelezésekor a nők 10%-nál alacsonyabb részvételi aránya az els ő demokratiku-
san megválasztott parlamentekben több mint problematikusnak tekinthet ő. Szinte már iróni-
kusnak mondható, hogy az újonnan megalakult keletnémet Független N őszervezet (UVF)
egyik legfontosabb követelése a kvóták megállapítása, természetesen nem tessék-lássék mó-
don, hisz a nők számára a képviseleti arányok paritásos alapon történ ő definiálása tűnt és tűnik
az egyetlen lehetséges útnak ahhoz, hogy az új társadalmi és gazdasági rendszerben a n ők jogait
megfelelően lehessen képviselni (UFV Program 1990).
Egyáltalán nem könny ű bármit is írni ezekről az országokról 15 hónappal a csehszlovákiai
„bársonyos forradalom", illetve a kelet-németországi „fordulat" után. Ugyanakkor azzal is
tisztában kell lennünk, hogy legalább annyira fájdalmas, mint amennyire nehéz felfedezni a
közös vonásokat a létbizonytalanságban és pszichés nehézségek között verg ődő kelet-közép-
európai országok között.
A múlt elutasítása olyan erő s, hogy például sok keletnémet igen gyakran emlegeti az elnyomó
és vagyonhajhász nyugat-németek „felperzselt-föld politikáját". De ha a múlt ennyire rossz volt
és ennyire elutasítandó, akkor mire lehet építeni? Függetlenül attól, hogy valaki elfogadta,
avagy elutasította a szocialista rendszert, az összes ismert gazdasági, politikai és társadalmi
paraméter elveszítése hatalmas társadalmi átrendez ődéssel, és személyes dezorientációval jár
együtt.
A nők esetében egyenesen sokk-hatásúnak nevezhet ő a régi, a múltbeli, a korábban érvényes
teljes elutasítása. Egyrészt azért, mert a gazdasági átrendez ődés folyamata, legalábbis rövidtá-
von, azt jelenti, hogy a legtöbb kelet-közép-európai országban a n ők alkotják a munkanélküliek
zömét (Einhorn és Mitter 1991). A „gazdaságtalan" n ői munkaerőtől való megszabadulás első-
sorban az ipari szektorokra jellemz ő, mivel azok elveszítették versenyképes ágazataikat — köz-
tük a textilipart — és elavult technológiákat alkalmaznak. Elmondható ugyanakkor mindez a
legfelső adminisztratív szektorról is'. Igy tehát egyenl őre még nem lehet tisztán látni azt, hogy
ez az átrendez ődés biztosít-e bármiféle lehet őséget a nők számára a jövőben. Egyenlőre még
nem lehet tudni, hogy a remélhetőleg új mikrotechnológiát alkalmazó iparágak, illetve az oly
nagyon várt szolgáltatóipar fog-e női munkaerőt alkalmazni, vagy az új, els ősorban szaktudást,
és nem annyira kézügyességet igényl ő technológiák a női munkaerő további kiszorulásával
járnak-e majd együtt'.
Barbara Einhorn : Hová lett a sok nő ?
A nők és a nőmozgalmak Kelet-Közép-Európában
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 51-67. p.
TAT 1993 .1-2 A n ők és a nőmozgalmak Kelet-Közép-Európában 53
A magas női munkanélküliség eredményeként nyíltan újjáéled az az ideológia, miszerint a
11.61 elsődleges szerepe az, hogy feleségek, anyák és háziasszonyok legyenek. Ezt a régi/új el-
nkéletet tovább erősíti az állam kivonulása a központi jóléti programokból. Néhányak szerint
mindez pozitív lehetőségeket rejt magában olyan értelemben, hogy mind a férfiaknak, mind
pedig a nőknek önellátóknak, a saját megélhetésükért felel ősnek kell lenniük. Másrészről vi-
szont nagyon valószínű, hogy mindez új függőségi rendszereket hoz létre (amint ez már megtör-
tnt Nagy-Britanniában), amelyben a n ők informálisan „gondoskodnak a közösségr ől", úgy,
hogy ellátják az öregeket, a betegeket és a rokkantakat, valamint a gyermekeket, továbbá gon-
doskodnak a munkaerő újratermelésér ől.
Mivel a férfiak a korábbi ellenzéki szervezetekb ől átkerültek a közéleti politizálás színterére,
a:polgári társadalom oly sokat dics őített birodalmából csak a család és az informális n ői szerve-
zetek maradnak meg. A múltban ezeknek a szervezeteknek kulcsszerepük volt, mivel a hiány-
gazdaságban és az elnyomó politikai rendszerekben ezek biztosították a szolidaritást és a be-
szerzési forrásokat. Ennek megfelel ően a nőknek ezekben a szervezetekben játszott szerepe
i$ hasonlóan fontos volt.
Szomorúan ironikus az, hogy abban a pillanatban, amikor a n ők kiszorulnak a formális gaz-
daság munkaerőpiacáról, és a családi termelés és fogyasztás terén biztosított családi jólét válik
e sődleges feladatukká, ez az intézmény elveszíti azt a jelent őségét, amivel a korábbi rendszer-
n az informális szociális és gazdasági hálózatok terén rendelkezett. Más szóval fogalmazva:
iközben a férfiak a közéleti politika aktív szerepl őivé válnak, és ilyen értelemben politikus
l ampolgárok lesznek, a piac törvényei a n őket társadalmilag, gazdaságilag és politikailag rúg-
Li I lényekké és a szexualitás alanyaivá változtatják. A n ők ellen elkövetett er őszakos cselekmé-
ek, valamint a prostictúció er őteljes emelkedést mutatnak, és virágzik a pornográfiai ipar
i a korábbi kelet-közép-európai országokban. Sok férfi újságíró mindezt az államszocializmus
dériája és elnyomó cenzúrája alóli felszabadulás jeleként értékeli.
Ha meg akarjuk vizsgálni annak a feltételezésnek a helyességét, miszerint a n ők — legalábbis
r ividtávon — többet veszítenek, mint amennyit nyernek a kelet-közép-európai országok jelenle-
!4 átalakulása során, fontos megértenünk azt, hogy milyen jogokkal is rendelkezett ez a réteg,
ielőtt 1989 őszén éjfélt ütött az óra a fennálló rendszerek számára, és a n ők egyik pillanatról
másikra „fajankókká" váltak.
Mi volt a helyzet a múltban: az államszcialista rendszerek valósága
a női emancipációban játszott szerepüket illet ően
efiniálási problémák és a nők kett ős/hármas leterheltsége
Félrevezető lenne azt sugallni — amit a tömegtájékoztatás tesz akkor, amikor az államszo-
alizmus bukásáról beszél —, hogy abban a rendszerben a n őkkel kapcsolatosan minden rossz
' helytelen volt. A törvényhozás java része, valamint az alkalmazott politikai döntések zöme
yanis a szociális jólét és a nők reprodukciós jogai tekintetében helyes volt, és igen gyakran
őfordult ai is, hogy a nyugati feministák a saját szemszögükb ől még irigylésre méltónak is
álták azokat. A volt NDK például gyakran dicsekedett a n ők nevében a Szovjet Katonai Köz-
i azgatás által 1946-ban hozott azon törvénykezéssel, miszerint egyenl ő munkáért egyenlő bér
Barbara Einhorn : Hová lett a sok nő ?
A nők és a nőmozgalmak Kelet-Közép-Európában
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 51-67. p.
54 Barbara Einhorn TÉT 1993 • 1-2
jár. Továbbá azzal az 1950-es Anya- és Gyermekvédelmi rendelettel, amelyik — egyebek mel-
lett — biztosította a nők számára a gyermekgondozási segélyt annak érdekében, hogy számukra
egyenlő esélyt adjon a munkaer őpiacon való részvétel terén. Mindez az Egyesült Nemzetek
Konvenciójában sok éven át napirenden szerepelt (Einhorn 1989; Heinen 1990). Számtalan
kelet-európai országban ingyenes volt, és gyakorlatilag a n ő kérésére a terhesség harmadik hó-
napjáig minden akadály nélkül megtörténhetett a terhesség-megszakítás.
Az 1970-es években a nyugati n őmozgalomnak az egyenlő oktatási lehetőségekre, a munká-
hoz való egyenl ő jogra, az egyenl ő bérekre, a gyermekgondozási segélyre, a képzés és tovább,
képzés terén biztosítandó pozitív diszkriminációra vonatkozó számos követelése a lengyel,
keletnémet, magyar és csehszlovák férfiak és n ők számára természetes jogok voltak.
Gyakran megkérdőjelezték azonban a n őknek az egyenl ő munkaerőpiaci részvételhez bizto-
sított jogának a motivációit. Néhány kritikus szerint ezen jógok biztosításának els ődleges oka
nem annyira az ideológiai elkötelezettség, hanem sokkal inkább a II. világháború után fellép ő
munkaerőhiány volt. Lengyelországban például a kormány a II. világháború utáni id őszakban
csak igen mérsékelten és változó intenzitással támogatta azon gyermekgondozási intézmények
létrehozását, amelyek el ősegítették volna a n ők azonos eséllyel történő munkábaállását, mivel
a vonatkozó rendelkezések hol a n ők munkábaállását, hol pedig a szülések számának emelkedé-
sét kívánták ösztönözni (Heinen 1990). Mindez jó táptalajt biztosított azon elképzelések számá-
ra, melyek szerint a döntések els ődlegesen a gazdasági megfontolásoktól, és a gazdaság munka-
erő iránti igényétől függtek. Magyarországon és Csehszlovákiában sokan úgy érezték, hogy
a nők elsősorban gazdasági kényszerből álltak munkába, mivel egyetlen fizetésb ől nem lehetett
megélni. Mindezek ellenére a keletnémet hivatalos álláspont szerint a n ők részvétele a munka-
erőpiacon előfeltétele volt a nők emancipációjának, nemcsak olyan értelemben, hogy ily mó-
don megszűnik a férfiaktól való függ őségük, hanem azért is, mert a munka a biztosítéka annak,
hogy a nők megőrizzék, illetve megvalósítsák személyes függetlenségüket és önmagukat
(Einhorn 1989). Mindebből az is látható, hogy az államszocializmusban jelent ős eltérések vol-
tak a kelet-európai országok között a n őpolitika terén, éppen úgy, ahogy a jelenlegi átmeneti
időszakban is számtalan kulturális és történelmi eredet ű különbség van a térség országai között.
Ugyanakkor azonban az egész régióban nyilvánvaló volt az, hogy hatalmas ellentmondás rej-
lett az államszocialista rendszereknek a n ők emancipációja iránti hivatalos elkötelezettsége és
a kelet-európai n ők által tapasztalt mindennapi realitás között. Az alapvet ő ellentmondás abból
a paradigmából eredt, hogy az államszocialista rendszerek a n őket dolgozó emberként és egy-
ben anyaként definiálták, de a férfiak szerep-meghatározása terén nem éltek ezzel a kett ősség-
gel. Ráadásul mindez tovább éltette azt az elképzelést, hogy a férfiaktól való gazdasági függet-
lenség és ebből következően a nők munkaerőpiaci részvétele a n ői emancipáció szükséges és
kizárólagos feltétele. Következésképpen a n őket és a munkát, a munkára való felkészítést, vala-
mint a családot mint a munkaer ő kiszolgálóját és támogatóját állították a probléma közép-
pontjába.
Bizonyos kérdések elméleti paramétereinek — mint például a házi munka nemek szerinti
megoszlásának — a kizárása azzal az eredménnyel járt, hogy a n ők továbbra is szinte kizáróla-
gos felelősséggel tartoztak a háztartási munka elvégzéséért és a gyermekgondozásért. A többi
kérdést — így például a szexualitást, az egyéni autonómiát és a n ők elleni erőszakos cselekmé-
nyeket — túlságosan individuálisaknak min ősítették ahhoz, hogy azokat közmegvitatás tárgyai-
vá lehessen tenni.
Barbara Einhorn : Hová lett a sok nő ?
A nők és a nőmozgalmak Kelet-Közép-Európában
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 51-67. p.
fÉT 1993 • 1-2 A n ők és a nőmozgalmak Kelet-Közép-Európában 55
A nőknek dolgozó emberként és anyaként való hivatalos beskatulyázását gyakran még egy
Harmadik teherrel is súlyosbították, mivel er őteljes nyomás nehezedett a n őkre, hogy közéleti
és politikai szerepet is vállaljanak. Ennek eredményeként a n ők az államszocializmusban túlter-
heltnek érezték magukat. A kettős és gyakran hármas teher súlya azt jelentette, hogy a kelet-
közép-európai nők a munkához való jogukat sokkal inkább kötelességként élték meg. Ez a nézet
érthető , hisz a szociális juttatások java része a munkaviszonyhoz volt kötve.
A nők zöme teljes munkaidőben dolgozott, és ezen kívül még elvégezte a gyermekgondozási
ős háztartási munkák dönt ő többségét is. A Magyarországon, Lengyelországban és a volt NDK-
ban végzett felmérések tanúsága szerint a n ők végezték a háztartási munkák 75 % -át (Koncz
1987, Gysi 1990; Nickel 1990; Einhorn és Mitter 1991). Mindez a keletnémet n ők esetében pél-
dául azt jelentette, hogy azok a teljes munkaid ős főállásukon kívül még további 2-3 órát töltöt-
tek a háztartási munkák elvégzésével. A helyzetet még tovább súlyosbította az, hogy a hiánygaz-
daság következtében órákat kellett sorbanállniuk azért, hogy a család számára beszerezzék a
szükséges élelmiszert, és hogy a sz űkösen rendelkezésre álló szolgáltatásokhoz hozzájussanak.
Becslések szerint egy Csehszlovákiában él ő nő naponta összesen 9,5-10 órát volt távol, s ez
alatt dolgozott, munkába és munkából utazott, valamint vásárolt (Kroupova 1990).
Munkahelyi diszkrimináció
A nemi kérdések elhallgatásán és a kett ős/hármas terhelés problémáján kívül azonban renge-
t g egyenlőtlenség is jellemző volt az államszocialista rendszerekre. Még a n ők emancipációját
munkaerőpiacon való részvételhez köt ő meghatározás is ellentmondást rejt magában — a n ők-
é erő teljes diszkriminációt kellett elszenvedniük a munkahelyükön is. Visszatekintve els ő-
s rban az a kiábrándító, hogy mindez szinte tükörképe volt annak a diszkriminációnak, amit ől
nyugati nők szenvedtek a munkahelyeiken. Bár az egyenl ő bérekről igen korán megszületett
a törvény, a nők bére az államszocialista rendszer végére csak kb. 66-75 % -a volta férfiakénak,
s ez az arány hasonló volt Nyugat-Európában is (Einhorn és Mitter 1991).
Ráadásul a nőket elsősorban a „tipikusan női munkahelyeken", vagyis a könnyűiparban, és
azon belül is a textiliparban, a kiskereskedelmi és a szolgáltatóiparban, valamint titkárn őként,
takarítónőként és egyéb hivatali munkakörökben foglalkoztatták. A statisztikai adatok szerint
nők mindvégig, de az 1980-as évektől egyre emelkedő trend szerint, a tradicionálisan „n ői"
unkahelyeken helyezkedtek el, s ily módon erőteljes ellentmondás alakult ki az egyenl ő tanu-
1 si lehető séghez való jog, valamint azon — széleskörben elterjedt — képzet között, hogy a
nulással megszűnik a nemek közötti diszkrimináció (Einhorn és Mitter 1991). A korábbi
DK-ban például 1987-ben az iskolát elvégz ő lányok 60 % -a a lehetséges 259 foglalkozás közül
*ndössze csak 16-tal próbálkozott, amikor a szakmaválasztásra került sor. 1989-ben a n ővérta-
ók 95,5 % -a, és a titkárn ő tanulók 99,8 % -a nő volt (Nickel 1990; Winkler 1990a).
A vezető beosztásban levő nők száma azonban az iparnak még a tipikusan n ők által uralt
s ektoriban is alacsony volt. A pedagógusi és orvosi szakmákban — ahol a n ők tették ki a mun-
erő többségét — a karrier csúcsát jelent ő pozíciók felé haladva a n ők alul-reprezentáltakká
tak, vagyis a vezető tanárok és a főorvosok már döntő többségükben férfiak voltak (Einhorn
é Mitter 1991). A fenti szakmák feminizálódása, vagyis eln őiesedése azok leértékelődésével
járt együtt mind a státusz-szempontok, mind pedig a fizetés tekintetében. Egy másik következ-
Barbara Einhorn : Hová lett a sok nő ?
A nők és a nőmozgalmak Kelet-Közép-Európában
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 51-67. p.
56 Barbara Einhorn TÉT 1993.1-2
ménye az elnőiesedésnek az volt, hogy a nők további munkábaállását különleges kvóták beveze-
tésével próbálták megakadályozni, holott fel sem merült hasonló kvóta alkalmazása annak érde-
kében, hogy bátorítsák a férfiakat arra, hogy például n ővérek, avagy gyermekgondozók legye-
nek (Heinen 1990).
Választási lehetőség biztosítása
A munkaerőpiaci diszkriminációval ötvözött kett ős teher ténye ellenére sem szabad azonban
elfelejtkeznünk arról, hogy sok kelet-közép-európai országban a n ők nem kényszerültek arra,
hogy a gyermek és a karrier között válasszanak. Éppen ellenkez őleg: a nagyvonalú anyasági
segély és a gyermekgondozási intézmények hozzáférhet ősége bizonyos fokú választási lehetősé-
get biztosított számukra a tekintetben, hogy szüljenek-e gyermeket, és ha igen, mikor, illetve
hogy mikor álljanak ismét munkába, hisz a gyermekgondozási segély ideje alatta korábbi állást
fenn kellett tartani az anya számára.
A törvények differenciált alkalmazása a gyermekgondozási segélyek terén ugyanakkor azt
jelentette, hogy erőteljes eltérések voltak a hozzáférhet őségben, s így a kelet-közép-európai
nők helyzete sok tekintetben éppen annyira különbözött, mint ahogy a brit, a belga vagy a fran-
cia nőké. 1989-ben Lengyelországban a 3 év alatti gyermekeknek mindössze 5 % -a járt böcs ődé-
be, a 3-6 éveseknek pedig 50 % -a óvodába. A volt NDK viszont azzal dicsekedhetett, hogy
kielégítette az igényeket, mivel a megfelel ő korcsoportokból 80 % járt bölcs ődébe és 95 % óvo-
dába. A gyerekek fennmaradó részér ől a meghosszabbított gyermekgondozási segélyen lev ő
anyák gondoskodtak (Einhorn és Mitter 1991). Az a tény, hogy az NDK-ban sikerült elérni a
fenti arányszámokat (1955-ben a 3 év alatti gyermekeknek még csak 9 % -a járhatott bölcs ődébe:
1950-ben a 3-6 éveseknek csak 20 % -a járhatott óvodába) azt bizonyítja, hogy a pénzügyi er ő-
források garantálása terén a kormány tényleg elkötelezett volt aziránt, hogy a n ők számára való-
di választási lehetőséget biztosítson.
A fent bemutatott gyermekgondozási lehet őségek kritikusai azzal érvelnek, hogy egyrészt
a többéves gyermekgondozási időszak alatt Magyarországon és Lengyelországban a nyújtott
segélyek összege nem volt kielégítő, másrészt pedig a gyermekek naponta túlságosan hosszú
időt töltöttek a gyermekgondozási intézményekben, ahol kedvez őtlen volt a gondozónő/gyer-
mek arány, s ezért ezek személytelenek és túlregulázottak voltak. Mindenesetre azt az állításun-
kat továbbra is fenntartjuk, hogy bár az államszocialista rendszer intézményei korántsem voltak
tökéletesek, mégis igen rossz, hogy a jelenlegi átmeneti id őszakban a piaci elvek eluralkodása
azokat létükben fenyegeti.
Mindez azt jelenti, hogy a n őknek a munka és az otthonmaradás közötti választási lehet ősége,
amit az új politikai irányvonalak szóvivői oly gyakran emlegetnek — mivel szerintük a n ők
korábban úgy érezték, hogy dolgozniuk kell —, a valóságban nem létezik, mert a gyermekgon-
dozási intézmények vagy bezárták kapuikat, vagy pedig arcátlanul magas árakért biztosítják
szolgáltatásaikat. Helyette inkább az a helyzet, hogy a kelet-közép-európai n ők elveszíteni lát-
szanak azt a korábbi választási lehet őséget, ami aközött volt, hogy kis gyermek mellett munkába
álljanak, illetve hogy a karrier minimális megcsorbítása mellett a gyermekgondozási segély
igénybevételével vállalják az anyaságot. Ladó Mária egy nemrégiben megjelent, a magyar-
országi helyzettel foglakozó cikkében a következ őképpen fogalmaz:
Barbara Einhorn : Hová lett a sok nő ?
A nők és a nőmozgalmak Kelet-Közép-Európában
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 51-67. p.
TÉT 1993.1 2 - A n ők és a nőmozgalmak Kelet-Közép-Európában 57
„A nőknek a jövőben nem a hagyományosan ismert kérdést — vagyis azt, hogy hogyan lehet a fizetett állást ösz-
ssi-Pgyeztetni a családi élet teend őivel, és hogyan lehet megfelelni a kettős elvárásoknak — kell megválaszolniuk.
Énnél sokkal drámaibb dilemmával kell majd szembenézniük: választaniuk kell a fizetett állás és a család, a karrier
és a gyermek között. Természetesen mindez a n ők azonos lehetőségeinek biztosítása terén jelentős visszalépést
jelent."
A jelenlegi helyzet
Figyelembe véve azt a tényt, hogy a korábbi helyzettel ellentétben ma szabad a véleménynyil-
vánítás és a politikai aktivitás gyakorlása, nehezen érthet ő, hogy miért ilyen pesszimisták és
reményvesztettek a kelet-közép-európai országok lakosai. A volt államszocialista országokról
szóló jelentések igen gyakran számolnak be arról, hogy az emberek kiábrándultak, és becsa-
pottnak érzik magukat. A helyzetet részben megmagyarázza az, hogy az emberekben illúziók
dltek a Nyugattal és a kapitalizmus szépségeivel kapcsolatban, s ezen illúziók közül talán a
legfontosabb az volt, hogy az elképzelések szerint a hiányosan definiált piacgazdaság megvaló-
sítása egyben a nyugati életszínvonal azonnali elérését is jelenti. A kiábrándultság tehát részben
, gazdasági nehézségek, a meredeken emelked ő infláció, a drasztikus áremelkedések, a növek-
vő és az ezekből eredő létbizonytalanság következménye. Ugyanakkor azon-
ban azt az egyre erősödő felismerést is tükrözi, hogy a politikai demokrácia, és a demokratikus
jogok nem szinonimái a politikai érdekképviseletnek, illetve a beleszólási jognak. Mindez kü-
lönösen keserű felismerés, mivel az államszocialista rendszerek összeomlásának egyik fontos
oka az emberek ellenállása volt azzal szemben, hogy a rendszer nem vette őket komolyan, illet-
ve nem adott teret számukra ahhoz, hogy autonóm politikai személyiségekként cselekedjenek.
Ezért tehát egyre inkább n ő a plus change érzése.
Az a probléma, hogy Kelet-Közép-Európa lakosai, akik most vannak el őször abban a helyzet-
ben, hogy aktív politikai szerepl őkként cselekedjenek, öntudatlanul is a nyugati demokráciák
számára olyannyira ismerős tradíciót követték. Vagyis inkább az ancienne régime ellen, mint
korábbitól eltérő és világosan megfogalmazható alternatívára szavaztak. Érthet ő módon a
maga teljességében elutasították mindazt, ami a korábbi id őszakra volt jellemz ő. Meg kell azon-
ban azt is állapítanunk, hogy nem a n ők jogai lesznek az egyetlen és kizárólagos elemei a múlt-
ak, amire egyfajta produktív nosztalgiával tekintünk majd, mint ahogy néhány kelet-közép-
rópai író szól erről az érzésről. Eva Scháfer (1990) szerint a n ők most gyászolhatják a múltat,
'g Curt Stauss (1990) szerint az a tény, hogy nem tudnak elszakadni a múlttól, hogy nem
képesek azt minden hibájával és fogyatékosságával együtt eltemetni, azt eredményezi, hogy
á nők nem lesznek képesek határozottan a jövő felé elmozdulni. A realitás és az államszocializ-
us emlékeinek teljes megtagadása az identitás elvesztéséhez vezet; az ember teljesen leér-
keli saját múltját, s ezzel megsz űnik életének hitelessége. A múlt felett érzett gyász képte-
1 nsége tehetetlenséghez, kételyhez és nyugtalansághoz vezet, s mindezek eredményeképpen
y hosszú távon veszélyes politikai passzivitás alakul ki.
A nők esetében mindez még azon kiábrándító felismerést tetézi meg, hogy korábban sokkal
evésbé voltak emancipáltak, mint ahogy azt ők hitték. A régi rendszerek összeomlása után
Barbara Einhorn : Hová lett a sok nő ?
A nők és a nőmozgalmak Kelet-Közép-Európában
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 51-67. p.
58 Barbara Einhorn TÉT 1993.1-2
a fenti felismerések miatt érzett düh és felháborodás az id ő múlásával tovább fokozódott amiatt,
hogy az új helyzetnek legalábbis a kezdetén ismét a n ők a vesztesek. Sajnálatos módon az új
nő mozgalmaknak is rá kell jönniük arra, hogy a munkanélküliség és a létbizonytalanság koráb-
biaktól eltérő új tapasztalata sem mobilizálja a nőket. Sőt, éppen ellenkezőleg, rövid távon olyan
sokk-helyzetet teremtenek, amelyre a politikai cselekvésképtelenség és az általános kezdemé-
nyezéshiány a jellemzőek (Schindler 1991). A textiliparhoz hasonló, elavult technológiákat al-
kalmazó, veszteséges iparágakban, valamint a kormányzati minisztériumokhoz hasonló régi
adminisztratív szektorban nemcsak jelent ős felesleg van a női munkaerőből, hanem ráadásul
még a korábban nagymértékben „n őiesített" szakmák nagy részét teljes mértékben fel is fogják
számolni a gazdasági szerkezetátalakítás során.
Az sem világos ugyanakkor még, hogy az ipari modernizáció és az új technológiák bevezetése
bármiféle előnnyel jár-e majd a nők számára. Egy nemrégiben Magyarországon elkészült tanul-
mány szerint a korábban a férfiak által dominált szakmák, amelyek jelenleg a robotok m űködte-
téséhez szükséges, viszonylag szakképzetlen munkaer őt igénylik, egyre inkább elnőiesednek,
míg az új technológia bevezetésével a férfiak az új szakismereteket igényl ő területekre áramol-
nak (Ladó és Tóth 1989). Mindezt alátámasztják azok a statisztikai adatok, amelyek szerint
a férfiak egyre inkább kiszorítják a n őket az olyan munkahelyekről, ahol például számítógépes
vagy elektronikai ismeretekre van szükség (Winkler 1990a).
Ezzel párhuzamosan a gyermekfelügyeleti és -gondozási lehet őségek megszüntetése, illetve
áraik erőteljes megemelése azt eredményezi, hogy a munkanélkülivé váló n ők csak igen nehe-
zen tudnak ismét munkába állni. A korábbi NDK-ban az álláshirdetések megkívánják a jelent-
kezőktől, hogy azonnal munkába álljanak. Ennek a feltételnek szinte képtelen megfelelni az
a nő, akinek pici gyermeke van, és az els ő munkanélkülivé válás alkalmával elveszítette a gyer-
mekgondozási intézményre való jogosultságát. Az a tény, hogy a hosszú idej ű anyasági segély
a múltban azt is feltételezte, hogy a n ők számára a gyermekgondozásról való visszatérésig meg
kellett tartani a korábbi állásukat, egyben azt is jelenti, hogy azoknak a n őknek, akik ma úgy
döntenek, hogy egy vagy két évet kimaradnak a munkahelyükr ől, hogy a gyermekükkel lehes-
senek, nincs tapasztalatuk abban, milyen is az, ha munkanélkülivé válnak.
Jelenleg — a számítógépes kurzusok kivételével — hiány van a kifejezetten a n ők számára
indított újraképzési tanfolyamokban. Fél ő, hogy a szolgáltatóipar oly h őn óhajtott expanziója
szakképzettséget nem igényl ő és rosszul fizetett állások tömegét hozza majd létre, az alkalma-
zottaknak nyújtott szakszervezeti védelem teljes hiánya mellett, illetve hogy a fizetések emelke-
dése esetén a férfiak foglalják el ezeket az állásokat (Lipovskaya 1991).
A gazdasági szerkezetváltásnak a n őkre gyakorolt és fent részletezett hatásán kívül az átmene-
ti időszaknak vannak politikai és szociális kihatásai is, melyek közvetlenül is érintik a n őknek
a társadalomban elfoglalt helyét. Eddig már említettük a gyermekgondozási és -felügyeleti in-
tézmények bezárását, illetve a szolgáltatásaikért fizetett díjak drámai emelkedését. Az áremel-
kedések, az állami támogatások megvonása (említésre méltó, hogy számos kelet-közép-európai
országban a gyermekruházati cikkek ártámogatásának eltörlése volt az els ő a megvonásra kerü-
lő központi támogatások közül), és az infláció még további nyomást gyakorolnak a lakosságra,
de különösen a nőkre, mivel az ő elsődleges feladatuk a család élelmezése és öltöztetése.
A fent említett országok mindegyikében napirendre kerülnek a reprodukcióval kapcsolatos
választás kérdései. Közülük is kiemelkedik a n ők abortuszhoz való jogának a problematikája,
Barbara Einhorn : Hová lett a sok nő ?
A nők és a nőmozgalmak Kelet-Közép-Európában
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 51-67. p.
T 1993 • 1-2 A n ők és a nőmozgalmak Kelet-Közép-Európában 59
Mert a római katolikus egyház szinte minden kelet-közép-európai országban er őteljes kampányt
folytat ellene, és a férfi politikusok egyre inkább régi/új lelki és morális értékeket tulajdoníta-
nak a családnak. Mindezt még tovább er ősítik a fel-feltörő nacionalista áramlatok, melyek in-
strumentalizálják a nőket, és a „nemzet számára gyermeket szül ő" eszközöknek tekintik őket
(Korac 1991).
•A munkaerőpiacot jellemző fenti trendek, valamint a (jóléti) szociális jogok megnyirbálása
arra a következtetésre juttatnak, hogy sok olyan probléma van, amit csak a jogaikért harcolni
képes nők tudnak megoldani, mégpedig úgy, hogy érdekvédelmi csoportokat hoznak létre, tilta-
kozó akciókat szerveznek, és részt vesznek a politikai folyamatokban.
Nőmozgalmak régen és ma
A múlt hivatalos nőegyletei a hivatalos békeszervezetekhez hasonlóan olyan bürokratikus
intézmények voltak, amelyek — a függetlenség és a tömegbázis deklarálása ellenére — az állam
meghosszabbított „jobbkezeként" m űködtek. Létrejöttükkor persze még nem egészen ez volt
a helyzet, mivel a legtöbb államszocialista országban a kommunista párt azon nézetének ellené-
re születtek, miszerint fölöslegesek a párttól független n ői szervezetek. Ezen nézet szerint a
n ő k kizsákmányolása, hasonlóan a férfiakéhoz, a kapitalista tulajdonviszonyok eltörlésével
együtt automatikusan megsz űnik.
A kelet-németországi Német Demokratikus N őszervezet (DFD) mindig is fontos szerepet
ajdonított magának nemcsak abban a tekintetben, hogy a háború után a munkaer őhiánytól
envedő gazdaság számára biztosítsa a n ők munkába állását, hanem azért is, mert magát füg-
getlen érdekvédelmi szervezetnek kiáltotta ki, amelynek az a szerepe, hogy a n ők egyenjogúsá-
ga nevében jogi lépéseket is kezdeményezzen. A kés őbbiekben is arra használták fel a Volks-
kammerben, vagyis a keletnémet parlamentben lev ő frakciójukat, hogy a törvények
végrehajtását biztosítsák, mégpedig els ősorban a munkahelyeken. A másik fő funkciójuk az
Volt, hogy helyi csoportszervezetekkel bíró oktatási egységekként m űködtek. Eredetileg ezek-
nek az volt a céljuk, hogy szélesítsék a n ők látókörét, és hogy biztosítsák a n ők számára mind
politikai, mind pedig a képzési lehetőségeket. Még kés őbb, a nők nagyarányú munkába állása
övetkeztében, a DFD tevékenysége a teljes munkaid őben háztartási tevékenységet végz ő nők
arányi csoportjára korlátozódott. A kurzusok els ősorban a házassággal és a háztartási teen-
•őkkel kapcsolatos feladatokra készítették fel a n őket, és a tanfolyamok résztvev őit „kötésre
s hímzésre tanították" (Einhorn 1989).
Már az 1989 őszi események előtt világossá vált a DFD taglátszámából és tevékenységéb ől,
ogy nem élvezte a felnőtt nők többségének a támogatását, és nem is foglalkozott azok legfőbb
roblémáival. Így tehát mát az 1989-es „forradalomtól" függetlenül is bürokratikus és diszkre-
•itálódott, vagyis hitelt vesztett szervezetekké váltak, nem utolsósorban azért, mert a források
losztása és felhasználása terén gyakran igen korruptnak bizonyultak. A Csehszlovák N őliga
'Idául a kiadó intézetéb ől eredő nyereségéből egy reneszánsz palotát restaurált a maga számá-
, elsősorban korábbi hírnevének helyreállítása végett, miközben a cseh és a szlovák n ők igen
lkeseredettek voltak amiatt, hogy a szervezet semmit sem tett a helyzetük, illetve az életkörül-
ényeik javítása érdekében. Ezen szervezeteknek az egyszer ű nők igényeitől való fényévnyi
Barbara Einhorn : Hová lett a sok nő ?
A nők és a nőmozgalmak Kelet-Közép-Európában
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 51-67. p.
60 Barbara Einhorn TÉT 1993 .1-2
távolságát jól illusztrálja a Lengyel N őliga új ügyvezető elnökének, Isabela Nowackanak
1990-es beismerése, miszerint „szervezetének semmi gyakorlata nincs a n ők jogainak megvé-
dése terén", s ezért a nyugati n őmozgalmak tapasztalatiból kíván okulni.
Mindez szorosan összefügg a paternalista, illetve patriarchális szocialista államban gyakorolt
jogokkal, amelyek „adott", nem pedig „szerzett" jogok voltak. A n ők által valóban élvezett
jogok természetesek és garantáltak voltak, s ezzel lehet megmagyarázni azt, hogy miért is
hiányzik a határozott női öntudat ezekben az országokban. „A patriarchális rendszer legrette-
netesebb öröksége az, hogy a korábbi struktúrák most is jelen vannak, élnek a n ők lelkében.
Így tehát, legalábbis részben, a n ők maguk is felelő sek [ezen struktúrák továbbéléséért]"
(Fischer és Lux 1990). Ráadásul még — amint azt Irene Dölling oly megkapóan fogalmazta
meg a kérdéssel kapcsolatban — a „gondoskodó állam" nem adott helyet semmiféle engedet-
lenségnek sem, tehát nem volt tere az ellenzéki politikai aktivitásnak sem. A fentiek következté-
ben a nő knek a jelenlegi bizonytalan helyzettel úgy kell szembenézniük, hogy nincsenek hagyo-
mányai a közéleti szereplésnek, illetve a jogok kivívásáért és megvédéséért folytatott harcnak.
Mindezen túlmenően rendkívül meglepő még a következő jelenség is: annak ellenére, hogy
a 80-as években a kelet-közép-európai országok mindegyikében oly aktív „másként gondolko-
dó" emberjogi-, béke- és környezetvédelmi mozgalmakban a n ők is szignifikáns részt vállaltak,
abban az időben mégis csak igen kevés kifejezetten n ői csoport emelkedett ki a többi közül.
Mindezt bizonyos mértékig megmagyarázzák a patriarchális hagyományok, az államnak mint
pater familias nak a szerepe, a nők kettő s, illetve hármas leterheltsége a családi élet újraterme-
-
lése érdekében, valamint az alapszint ű politikai tevékenységek hiánya. Ennek ellenére a helyzet
mégis paradox marad, s az erre vonatkozó kérdésemre szinte egyetlen kelet-közép-európai tu-
dós sem tudott kielégítő választ adni.
A jelenlegi átmeneti id őszakban — figyelembe véve a magas n ői munkanélküliséget, az abor-
tuszhoz való jog ellen indított támadásokat, valamint annak az ideológiának az újjáéledését,
miszerint a nőknek a társadalomban alárendelt szerepet kell játszaniuk, els ősorban a család
iránt kell elkötelezettnek lenniük, és egyéni karrierjüket alá kell rendelniük ennek a feladatnak
— még sokkal inkább meglep ő, hogy a kelet-közép-európai országokban a n őmozgalmak egé-
szen a mai napig csak parányi, kisebbségi csoportokként m űködnek.
A korai 80-as években a N ők a Békéért Mozgalom jelentette ez alól az egyetlen kivételt,
amely az akkori NDK-ban az egyike volt a létrejöv ő független politikai csoportosulásoknak.
Ugyanakkor azonban meg kell jegyeznünk azt is, hogy e mozgalomhoz tartozó n ők kezdeti
összetartása a férjeik iránti elkötelezettségb ől, valamint azon férfiak családja iránti szolidaritás-
ból eredt, akiket pusztán csak lelkiismereti okok miatt börtönöztek be (az NDK volt szinte az
egyetlen olyan államszocialista ország, ahol lehet őség volt a fegyver nélküli katonai szolgálat
teljesítésére, de civil szolgálatot nem lehetett teljesíteni). A fenti mozgalom tagjai csak másod-
sorban szólaltak fel a saját nevükben és érdekeikért, és tették mindezt 1982 márciusa után, ami-
kor a Kötelező Katonai Szolgálatról szóló törvény életbe lépett. Akkor több száz n ő írta alá
azt az új záradékot ellenz ő petíciót, amely a n őknek a vészhelyzetben való katonai szolgálatáról
rendelkezett.
Egy évvel később megváltoztatták azt a korábbi véleményüket, mely szerint ellenezték a
nyugati típusú, csupán csak a nők jogaiért fellépő mozgalmakat, és tették ezt nem utolsósorban
amiatt, ahogy a férfiak által uralt biztonsági szolgálat (a Stasi) bánt velük. A petíció miatt
Barbara Einhorn : Hová lett a sok nő ?
A nők és a nőmozgalmak Kelet-Közép-Európában
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 51-67. p.
71ÉT 1993.1-2 A n ők és a nőmozgalmak Kelet-Közép-Európában 61
Ugyanis sok nőt többször is kihallgattak, és azt a kérdést tették fel nekik, hogy „vajon melyik
férfi beszélte rá őket erre az aláírásra". Érdemeleges választ azonban nem kaptak a hatóságoktól
a petíciójukra, amiből azt a következtetést vonták le, hogy nem veszik őket komolyan.
1983 decemberében a mozgalom két tagját, Bárbel Bohleyt és Ulrike Poppe-t hat hétre árulás
‘ládjával bebörtönözték, miután „szervezetten" megtagadták a katonai behívást megel őző orvo-
si vizsgálaton való megjelenést (harmincan, fekete ruhába öltözve, együtt adták fel a parancs-
megtagadást tartalmazó levelüket a kelet-berlini Alexanderplatzról). Az ezt követ ő bebörtönzé-
sük alatta Stasit leginkább az dühítette, hogy a nyugati n őmozgalmakhoz hasonlóan — amelyek
addigra már nagy hatást gyakoroltak erre a mozgalomra is — ezek a n ők is teljesen hierarchia-
mentesen és spontánul szervez ődtek. Következésképpen eleve kudarcra volt ítélve a Stasi azon
erőfeszítése, hogy a mozgalom vezet ő it izolálja, s ezáltal az egész mozgalmat megfojtsa.
A sikerek ellenére a Nő k a Békéért elnevezés ű mozgalom feloszlatta magát, mivel 1984-ben
a Kezdeményezés a Békéért és az Emberi Jogokért mozgalom részévé vált, és vezet ői közül
sokan az 1989 ő szi új politikai csoportosulások kezdeményez őivé lettek.
Éppen ezért újfajta kezdetet jelentett az, amikor 1989 decemberében több mint ezer n ő talál-
kozott egy berlini színházban azzal a kifejezett szándékkal, hogy létrehozzák a Független N ő-
s ervezetet (UFV), amely az NDK-ban akkoriban burjánzó n őmozgalmak összefogó szervezete
kívánt lenni. Néhány közülük — beleértve a n ő i békemozgalmakat és a leszbikus n ők szerve-
z tét — már az 1980-as évek eleje óta létezett a protestáns egyház égisze alatt, illetve az egyetemi
nárnők csoportosulásaként. Mások viszont újak voltak, és csak arra az alkalomra vártak,
gy lehetőség nyíljon a feminista kérdések kiterjesztésére és el őtérbe helyezésére. A csoporto-
s lások széles skálán mozogtak, a keresztény egyesületekt ől egészen a radikális nő moz-
makig.
A korábbi államszocialista országokban az UFV volt a legnagyobb, kifejezetten feminista
c oportosulás, és ráadásul még sokban különbözött is a hasonló budapesti, illetve a varsói,
csiny feminista csoportoktól, mivel országos hálózatot képviselt. Programja azon alapult,
gy tagjai elutasították az általuk Muttipolitik ( „Mama politika") néven illetett, és a 70-es
égek közepe óta él ő és ható nézetet; valódi egyenl őséget, egyenlő értékű munkáért egyenl ő bért,
a politikai struktúrákban való egyenl ő képviseletet, és a szexualitás tárgyaként való bánásmód
óli mentességet követeltek. A mozgalom preambulumának szövege kísértetiesen hasonlít a
n, ugati feminista mozgalmak dokumentumaiéhoz, mivel a következ őket szögezi le:
„Évszázadok óta folyik a nők hátrányos megkülönböztetése, diszkriminálása és elnyomása. Mivel a munkameg-
o ztás nemek szerinti megkülönböztetést alkalmazó elve alapján a legnehezebb terhek a n őkre hárulnak a család-
b n és a háztartásban, gazdaságilag alárendelve ezáltal a n őket a férfiaknak, a n őket az anya-centrikus szerep el-
v rásaival való megfelelésre kárhoztatják, a szexualitás tárgyaiként adják-veszik, és kizárják őket a legfontosabb
p litikai és gazdasági döntéshozó szervezetekb ől... Amint azt mindannyian jól tudjuk, a szocializmus sem tudta
gtörni a férfiak által dominált struktúrák hatalmát, valamint a patriarchális típusú nemek közötti kapcsolatokat."
( II FV Program 1990)
Jelentősnek mondhatók az UFV sikerei, mivel szinte valamennyi tanácsnak át kellett adnia
a orábbi Stasi épületeket azért, hogy azokban n őközpontokat hozzanak létre, ahol a munkanél-
li nők kávézhatnak, tanácsokat kaphatnak, és különböz ő tanfolyamokra járthatnak, illetve,
h gy bizonyos esetekben kettő s funkcióval, vagyis nőotthonokként is működjenek (például
Barbara Einhorn : Hová lett a sok nő ?
A nők és a nőmozgalmak Kelet-Közép-Európában
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 51-67. p.
62 Barbara Einhorn TÉT 1993.1-2
Drezdában, Erfurtban, Stendalban) (Die Zeit 1991 február). Erfurtban például nézeteltérések
voltak a helyi UFV intellektuális beállítottságú n őtagjai, -és a nőközpontok praktikus nézeteket
valló alkalmazottai között, akik java része korábban adminisztratív, kereskedelmi, illetve szak-
szervezeti munkát végzett. A központ egy hatalmas villában m űködött, amely korábban a Stasi
telefonlehallgató egységének adott otthont. Az épület az egykori titkos akták halmaza miatt
tele volt dossziékkal, volt benne egy szauna, és — eléggé meglep ő módon — az alagsorban
egy lábmasszírozó szalon is Amikor 1990 szeptemberében ellátogattam a központba, azt ta-
pasztaltam, hogy a nők igen keményen és sok órán át dolgoztak annak érdekében, hogy rendbe-
hozzák az épületet, alkalmassá tegyék kávézásra, n ői és gyermek szálláshelyeket alakítsanak
ki, megszervezzék a kurzusokat és a tanácsadó szolgálatot. Pénzügyileg azonban teljesen bi-
zonytalan volt a jövőjük: egyrészt a városi tanács ígért támogatása nem volt garantált, másrészt
pedig az épület korábbi tulajdonosa is el őkerült Nyugatról. A n őket nem győzte meg az illető
azon ígérete, hogy nem fogja őket kitenni az épületb ől.
A másik sikertörténet Dr. Marina Beyernek az NDK ideiglenes kormánya által országos szó-
vivőnek való kinevezése. Beyer asszony összeállította a Frauenriport90-et, amely a n őkre vo-
natkozó statisztikai adatok egyedülálló gy űjteménye. Ezen túlmen ően a 10 ezres lélekszámot
meghaladó településeknek a n ők érdekeit képvisel ő szóvivőt kellet választaniuk.
Sikerei és széleskörű támogatottsága ellenére az UFV gyorsan hanyatlásnak indult, aminek
oka külső és belső politikai tényezőkben keresendő . A két Németország gyors egyesülése, és
annak módja azt eredményezte, hogy a n ők érdekeit képviselő szóvivők bérének finanszírozása,
valamint a nőközpontok, a női képzési kurzusok, és a n ők és gyermekek számára fenntartott
menhelyek pénzügyi háttere veszélybe került. Az UFV-n belüli, továbbá az UFV és például
a Zöldek közötti egyet nem értés és a politikai együttm űködés hiánya megtorpedózták a politikai
képviselet biztosítására irányuló kísérleteket. Nemrégiben az UFV úgy döntött, hogy nem lép
koalícióra a Szövetség 90-nel, hanem továbbra is alapszint ű érdekvédelmi és érdekképviseleti
csoportként működik a hivatalos politikai struktúrán kívül.
Kelet-Németországban — Kelet-Közép-Európa többi országához hasonlóan — er ős az el-
lenállás a megreformált, de még mindig diszkreditált korábbi hivatalos n őszervezetekkel szem-
ben. Annak ellenére, hogy érthet ő a fenti tartózkodás és ellenállás, ennek következménye
mégiscsak az, hogy a jelenlegi, els ősorban urbánus és egyetemet végzett n őket tömörítő nő-
mozgalmaknak vidéken nincs megfelel ő bázisuk, hálózatuk és támogatottságuk.
1991 márciusában az UFV Nemzeti Kongresszusa jelent ős stratégiai nézetkülönbségeket ve-
tett fel néhány csoportosulással és egyesüléssel szemben. Ezek között volt az erfurti Csíp ős
Csalán elnevezésű csoport, melynek tagjai az életmódbeli problémákat kívánták el őtérbe he-
lyezni, továbbá a SOFI (szocialista feministák), akiket els ősorban a nők munkahelyi jogainak
védelme, a meglévő gyermekgondozási intézményhálózat meg őrzése, a munkanélküli n ők szá-
mára át- és továbbképzési kurzusok létesítése, valamint egy olyan össznémet abortusztörvény
kiharcolása érdekelt, amelyben az abortusz továbbra is törvény által garantált jog, de amelyik
elutasítja a kötelező tanácsadást (ezt a kompromisszumot a Nyugatnémet Liberális [FDP] és
Szociáldemokrata [SPD] nők javasolták).
A problémák egy része az UFV-nek a korábbi NDK-ban elfoglalt helyéb ől ered, mivel a két
ország, a meglévő és működő nőmozgalmaival együtt, egyesült. Van a dologban azonbarIló
is, hisz a volt keletnémet n őmozgalmaknak nem kell szembesülniük a többi kelet-közép-európai
Barbara Einhorn : Hová lett a sok nő ?
A nők és a nőmozgalmak Kelet-Közép-Európában
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 51-67. p.
T ÉT 1993.1-2 A n ők és a nőmozgalmak Kelet-Közép-Európában 63
o rszágban és a volt Szovjetunióban a feminizmus iránt megnyilvánuló nyílt és ellenséges maga-
tartással.
Igen érdekes, hogy a kelet-közép-európai régióban talán a korábbi Csehszlovákiában ta-
pasztalható a legerőteljesebb ellenállás egy kifejezetten feminista csoportosulás iránt, annak
ellenére, hogy ez az ország a leginkább nyugat-európai az orientációját tekintve, és talán a leg-
szekulárisabb is, ráadásul még régi hagyománya is van a polgári társadalmi és politikai tevé-
kenységnek, melyet legszembet űnőbben a Charta 77 képviselt. A Polgári Fórum, amelynek
a szóvivői — egy kivételtől eltekintve — férfiak, s amelyik rendkívül zsúfolt programjait csinos
6 jólápolt titkárn ők segítségével szervezi, határozottan elutasítja, hogy a n őpolitikának szere-
pelnie kellene a programpontjai között. Az új alkotmány tervezete még csak nem is irányoz
elő egyenlő fizetést a n ők számára. Egy neves sebész, aki a parlament n ői képviselője, a követ-
kezőket mondta: bár véleménye szerint is hosszú távon helytelen ez a hozzáállás, mégis „aller-
giás" a nyugati feminizmusra (Moserova 1990). Ezt a nézetet meger ősítette egy csehszlovák
szociológus, Hana Navarova is, aki szerint a fent említett allergia valóban széles körben fert őz,
bár a nyugati feminizmusról szinte semmit sem tudnak az érintettek (Navarova 1990). 1991 ele-
jén 37 regisztrált, kicsi, gyakran egyetlen programmal bíró csoport létezett, de közülük gyakor-
latilag egy sem volt feminista. Az egyik legaktívabb (a Prágai Anyák) a leveg őszennyezés elleni
harcot, valamint azon n ői jog biztosítását t űzte ki céljául, hogy a nők kettős teher helyett választ-
hassák az anyaságot. Alena Valterova N ők és Anyák Politikai Pártja elnevezésű csoportosulása
az első, amelyik legyőzni látszik a feminizmussal szembeni ellenállást.
Lengyelország legels ő független nőmozgalmai közül a varsói Feminista Szervezet és a pozna-
ni Nőklub érdemelnek említést. Mindkett ő 1980-ban kezdte meg a működését. Az abortuszelle-
h es törvénytervezetnek 1989 nyár elején történ ő bejelentése eredményeként legalább 12 új cso-
port jött létre, közöttük a N őkért elnevezésű , és ezek zöme a n ők szabad választása mellett
elkötelezett a gyermekszülés tekintetében (Jankowska 1991). Annak ellenére, hogy a fenti tör-
énytervezet nyílt támadás volta n ők jogai ellen, az 1989-es közvéleménykutatásí adatok szerint
megkérdezetteknek csak a 42,6 %-a helyeselte egyértelm űen a nőmozgalmakat, míg több mint
% az ökológiai, béke és emberjogi mozgalmakat támogatta, és 9,3 % továbbra is úgy véleke-
te
ett, hogy egyáltalán nincs szükség n őmozgalomra (Siemienska 1991).
Magyarországon is igen erőteljes hatással bírt a katolikus egyház — els ősorban az Egészség-
'gyi Minisztérium kereszténydemokrata irányítása miatt — az abortusztusztörvény napirendre
"zése terén. A n ők körében, de még inkább a közvéleményben tapasztalható el őítélet a feminiz-
mus iránt azt eredményezte, hogy az 1990-ben újonnan megalakuló független n őszervezet szá-
mára igen nehéz volt nevet választani. Sok-sok habozás után a Feminista Hálózat elnevezés
ellett döntöttek, abból a bizonyos fokig negatív megfontolásból, hogy a feminista kifejezés
on kevesek közé tartozott, amelyet korábban nem használtak, és ezért nem szennyezi be a
ők emancipációját annak államszocialista értelmezéséhez köt ő semminemű asszociáció. Sok
agyar nő hangot ad azon véleményének, hogy van abban valami pszichológiailag abnormális,
a egy csomó nő találkozik egymással, mégpedig férfiak nélkül. Rendkívül ellentmondásos,
hogy a fenti nézet olyan helyzetben képes magát tartani, amelyben sok olyan prominens kutató-
nő él, akik a magyar n ők helyzetéről a többi kelet-közép-európai országénál sokkal átfogóbb
és alaposabb tanulmányokat készítettek.
A belső ellentmondásokon kívül gondok vannak az új, független n őmozgalmak nyilvánossá-
Barbara Einhorn : Hová lett a sok nő ?
A nők és a nőmozgalmak Kelet-Közép-Európában
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 51-67. p.
64 Barbara Einhorn TÉT 1993.1-2
gával és kifejezésre jutási lehetőségeivel is. Az a tény, hogy jelenleg nem a párt, hanem a piac
tölti be a diktátor szerepét (Fischer és Lux 1990) jól tükröz ődik a keletnémet női magazin,
a Für Dich sorsában. A lap eredetileg a hivatalos n őmozgalomhoz, a DFD-hez állt közel, de
az 1989 őszi fordulat után azon követelések szócsöve lett, melyek szerint a n ői jogok kérdését
napirenden kell tartani és ki kell b ővíteni; támogatni kell az újonnan megalakuló n őmozgalma-
kat, és létre kell hozni egy olyan segélykér ő hálózatot a n ők számára, amelyik információt adna
arról, hogyan kell a munkanélküliséggel foglalkozni, milyen jogaik vannak a n őknek, hol talál-
nak menedéket az otthonaikból elüldözött n ők, és hol találhatók a n őközpontok.
Amikor a Berliner Verlag-ot, a korábban az SED-hez tartozó kiadót, és vele együtt a Für
Dich-et is átvette Robert Maxwell és a nyugatnémet Gruner és Jahr cég, az újság szerkeszt ősé-
gét egy teljesen új lapformátummal lepték meg az új tulajdonosok, ami leginkább a hagyomá-
nyos nyugati női magazinokéhoz hasonlított. 1991 áprilisában, amikor a Berliner Verlag több
mint 400 alkalmazottja vált munkanélkülivé, már majdnem valósággá vált a lap dolgozóinak
az a gyanúja, hogy mindez csak a független női magazinként való működésük megszüntetésé-
nek álcázása végett történt, és nem más, mint a korábbi rendszer közvetlen beavatkozásának
egy másik, indirektebb formája. A Für Dich 1991 júniusában sz űnt meg.
Feminizmus és a Kelet—Nyugat közötti félreértések
A korábbi kelet—nyugati választóvonal mentén a hidegháború végével sem vált automatiku-
san egyszerűvé a kommunikáció. Sőt, éppen ellenkezőleg. Mint ahogy a múltban a nők életének
semmibevétele túlzott leegyszerűsítésekhez vezetett, az érzékenység hiánya, valamint a hiányzó
ismeret arról, hogy a kelet-európai n ők elvárásai mennyire különböznek a nyugati n őkétől,
de még egymáséitól is, félreértésekhez vezet a jelenben is. Nem csak arról van szó, hogy a
feltételezett rendszeres megegyezés és azonosság csak hiedelem: az embereknek a jelenlegi
átmeneti időszakkal kapcsolatos elképzelései, félelmei és reményei nagymértékben függnek
a változásokkal kapcsolatos tapasztalataiktól, valamint eltér ő történelmüktől és különböző kul-
turális hagyományaiktól.
Ráadásul a kelet-európai n őket a társadalmaikban zajló folyamatok arra kényszerítik, hogy
az alapoktól kezdve újragondolják a prekoncepcióikat, míg a nyugatnémet feministák — amint
azt Christiane Schindler, az UFV szóviv ője megfogalmazta — nem érzik szükségét a nézeteik
újragondolásának. A kelet-közép-európai kutatók és aktivisták részér ől teljesen érthető a
nyugat-európai feministák iránt érzett ambivalencia. Egyrészt úgy érzik, hogy még igen sokat
kell tenniük azért, hogy utólérj ék a Nyugatot a feminista irodalom és tapasztalat terén, melyeket
a nyugatiak az elmúlt 20 év során szereztek. Másrészt viszont igen érzékenyek aziránt, hogy
a nyugati nők patronálni akarják őket, mert bár teljesen figyelmen kívül hagyják a kelet-európai
nők életkörülményeit, a szerzett tapasztalatok alapján úgy vélik, hogy joguk és módjuk van
keleti „testvéreik" megsegítésére.
A jelenlegi körülmények által létrehozott paradox helyzetet jól illusztrálja az a tény, hogy
sok nyugatnémet feminista irigyli a keleti n őket azért, mert míg nekik választaniuk kellett a
karrier és a gyermeknevelés között, addig keleti „n ővéreik" mindkettőt megtehették. Így tehát
Barbara Einhorn : Hová lett a sok nő ?
A nők és a nőmozgalmak Kelet-Közép-Európában
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 51-67. p.
TÉIT 1993.1-2 A n ők és a nőmozgalmak Kelet-Közép-Európában 65
szinte mulattatja őket a keletnémet n ők azon panasza, hogy anyaként és dolgozó n őként kettős
teher nehezedik rájuk.
A Kelet—Nyugat közötti divergencia egy másik jó példája a közéleti és a magánszféra közötti
ellolódás. A nyugati nők egyrészt az interperszonális kapcsolatokat és a szubjektív, átélt tapasz-
talás értékét kívánták a középpontba állítani. Kísérletet tettek arra is, hogy a magánéleti szférát
a 0,minden személyes egyben politikai is" jelszavával — a zárt ajtók mögött a n ők ellen elköve-
tetk erőszakos cselekmények miatt — a közéleti felel ősség szférájába kényszerítsék. A kelet-
közép-európai nők számára az állam mindenhová elér ő és mindenüvé beavatkozó keze el ől a
család jelentette az egyetlen mentsvárat. Ezért készek voltak arra, hogy megfizessék az árát
aninak, hogy teret hagynak az individualitásnak, és még az el őtt is hajlandók voltak szemet
huinyni, hogy az így megmentett autonómia a férfiak autonómiája. Sok tanulmány rámutat arra,
hogy a nők sokkal kevesebb időt fordíthattak szabadid ős tevékenységekre — legyen az tovább-
taaulás, vagy hobbi vagyis az önmegvalósításra, az egyéni lehet őségek kiaknázására alig ma-
radt idejük.
Akciók és interakciók
Jelenleg úgy tűnik, hogy a kelet-közép-európai n őket nem mozgósítja azoknak a jogoknak
a édelme, amelyeket az átmeneti időszakban elveszíteni látszanak. Ugyanakkor azonban azt
is l kell mondanunk, hogy Nyugat-Európában is hullámvölgyben van a feminista mozgalom.
S unkra, nyugati feministák számára azonban az is fontos, hogy ne er őltessük rá a kelet-
p-európai nőkre a prekoncepcióinkat. Kelet-Közép-Európában sok új mozgalom támogat-
ja nőknek a családi tűzhelyhez való visszatérését, mert ezt tartják a n ők elsődleges felelősségi
te etének. Mindebben egy új lehet őséget, egyfajta megpihenést látnak azok a n ők, akiket
a ettős teher túl hamar kimerített. Különösen a fiatal n ők érzik úgy, hogy nem szeretnék, ha
rmekeik — hozzájuk hasonlóan — hosszú órákat töltenének a gyermekgondozási intézmé-
ny kben. Azt is jól látják, hogy túlhajszolt anyjukat nem tekinthetik példának, mivel kemény
minkájuk sem anyagi, sem pedig státuszbeli elismerést nem hozott számukra.
A korábbi NDK-ban és más kelet-közép-európai országokban sok n ő úgy érzi, hogy mindez
cs átmeneti jelenség, és néhány tanulmány rámutat arra is, hogy a n ők akkor is dolgozni
sz retnének, ha férjeik megkeresik a család megélhetéséhez szükséges pénzt. Kelet-Közép-
E rópában minden változóban van. Mindezt jó lehet őségnek kell tekinteni arra, hogy ismét
vé ig lehesen gondolni: milyen körülményeket is kellene a n ők számára teremteni ahhoz, hogy
kr atív tehetségüket valóban ki tudják teljesíteni.
serű tapasztalás lenne, ha egész Kelet-Közép-Európában — beleértve a volt Jugoszláviát
és utóbbi időben még a hagyományosan liberális, és döntően nem katolikus Csehszlovákiát
is az abortuszkérdés lenne az a pont, ami miatt a n ők ismét úgy éreznék, hogy fel kell emel-
ni k a szavukat a saját érdekükben.
a pozitívabban közelítjük meg a kérdést, akkor elmondhatjuk, hogy a feminizmus koncep-
ci ja és nyelvezete tekintetében még igen nagy tere van, és ugyanakkor igen nagy szükség is
a meghallgatás és a tanulás, valamint az újragondolás által nyújtott lehet őségeknek.
Fordította: Mészáros Júlia
Barbara Einhorn : Hová lett a sok nő ?
A nők és a nőmozgalmak Kelet-Közép-Európában
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 51-67. p.
66 Barbara Einhorn TÉT 1993 s 1-2
Jegyzetek
Barbara Einhorn jelenleg a volt Csehszlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon és a korábbi NDK-ban fog-
lalkozik a nők és a nőmozgalmak tanulmányozásával. Munkáját a chicagói John D. és Catharine T. MacArhur Alapít-
vány finanszírozza.
1 Korábban Csehszlovákiából a textilárukat tudták a legnyereségesebben exportálni. Az egykori szovjet transzferábilis
rubel-piacok elvesztése következtében azonban — mely a kemény valutában való fizetés bevezetése miatt következett
be — a modern berendezéseket és igen olcsó n ői munkaerőt alkalmazó távol-keleti termékekkel szemben már nem
tudják felvenni a versenyt.
2 Az új technológiát alkalmazó munkahelyeken megkívánt képzettségi szint elérése érdekében képzési kurzusokon
résztvevő nőkről szóló statisztikai adatok a korábbi NDK esetében azt mutatják, hogy a 80-as évekt ől kezdve egyre
kevesebb nő vesz részt ezeken a tanfolyamokon (lásd: Einhorn és Mitter 1991). Mindez meger ősíteni látszik a Ladó
és Tóth által az új technológiák bevezetésének következményeir ől 1989-ben készített prognózist, miszerint azzal
párhuzamosan, hogy az egyes munkahelyek az egyszer ű kézügyességen kívül már szaktudást is igényelnek, a n őket
fokozatosan férfiakkal helyettesítik.
Irodalom
Dölling, I. (1991) Between Hope and Helplessness..., Feminist Review, 39.
Einhom, B. (1989) Socialist emancipation: the women's movement in the GDR, In: Kruks, S., Rapp, R. and
Young, M. (eds.).
Einhorn, B. and Mitter, S. (1991) A comparative analysis of women's industrial participation during the transition
from centrally planned to market economies in East Central Europe, Paper prepared for UN Division for the Ad-
vancement of Women Regional Seminar on the Impact of Political and Economic Reform on the Status of Women
in Eastern Europe and the USSR, Vienna 8-12 Apryl.
Fischer, E. and Lux, P. (1990) Ohne uns ist kein Staat zu machen: DDR-Frauen nach der Wende, Kiepenheuer
& Witsch, Cologne pp. 85-100.
Gysi, J. (1990) Frauen in Partnerschaft und Familie: Sozialistisches Leitbild oder patriarchalisches Relikt?
Schwarz, G. and Zenner, C. (eds.) pp. 73-90.
Heinen, J. (1990) The impact of social policy on the behaviour of women workers in Poland and East Germany;
Critical Social Policy Issue 29, 10 (2) pp. 79-91.
Jankowska, H. (1991) Abortion, Church and Politics in Poland, Feminist Review, 39.
Koncz, K. (1987) Results and Tensions in Female Employment in Hungary, kézirat.
Korac, M. (1991) The state of gender research in Yugoslavia, Paper prepared for ESRC/University of Sussex Workshop
on Gender Relations in East Central Europe, Brighton, 12-13 Apryl.
Kroupova, A. (1990) Women, employment and earnings in Central and East European countries, Paper to Tripartie
Symposium on Equality of Opportunity and Treatment for Men and Women in Employment in Industrialized
Countries, Prague, May, kézirat.
Kruks, S., Rapp, R. and Young, M. (eds.) (1989) Promissory Notes: Women in the Transition to Socialism, Monthly
Review Press, New York
Lado, M. (1991) Women in the transition to a market economy: the case of Hungary, Paper prepared for UN Division
for the Advancement of Women Regional Seminar on the Impact of Political and Economic Reform on the Status
of Women in Eastem Europe and the USSR, Vienna 8-12 Apryl.
Lado, M. and Tóth, E (1989) Zwei verschiedene Welten: Die neuen Technologien und Frauenarbeit.
Lipovskaya, O. (1991) Interview with Jonathan Steele, Guardian, 4. Apryl.
Moserova, J. (1990) Interview with B. Einhom, Prague, September.
Navarova, H. (1990) What did socialism give to women? kézirat.
Nickel, H-M. (1990) Ein perfektes Drehbuch: Geschlechtertrennung durch Arbeit und Sozialisation, In:
Aichholzer, G. and Schienstock, G. (eds.) Arbeitsbeziehungen im technischen W2ndel, Edition Sigma, Berlin pp.
201-214.
Nowacka, I. (1990) Interwiev for Swiss feminist radio programme, Helsinki Citizens' Assembly Founding Congress,
Prague, 19-21 October.
Barbara Einhorn : Hová lett a sok nő ?
A nők és a nőmozgalmak Kelet-Közép-Európában
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 51-67. p.
TÉT 1993.1-2 A n ők és a nőmozgalmak Kelet-Közép-Európában 67
Schffer, E. (1990) Die frohliche Revolution der Frauen: Frauenbewegung in Ost und West, In: Schwarz, G.
and Zenner, C. (eds.) pp. 17-35.
Schindler, C. (1991) Interview with B. Einhorn, Berlin, 11 March.
Schwarz, G. and Zenner, C. (eds.) (1990) Wir wollen mehr als ein `Vaterland', Rowohlt, Reinbek bei Hamburg.
Siemienska, R. (1991) Womens' issues in the transitional period in Poland, kézirat.
Siklova, J. (1990a) Feminism, post-feminism, sexism and women's studies in Czechoslovakia, Maxima (Praga), 4.
Siklova, J. (1990b) Women and democracy in Czechoslovakia, Interview with Ruth Rosen, Peace and Democray
News, Fall.
Stouss, C. (1990) The little red province, New Internationalist, 213, November pp. 14-16.
UIV Programme (1990) Programme and Statute of the Independent Women's Association, translated by B. Einhorn,
East European Reporter, 4 (2) pp. 53-54.
Winkler, G. (ed.) (1990a) Frauenreport 90, Verlag Die Wirtschaft, Berlin.
Winkler, G. (ed.) (1990b) Sozialreport 90, Verlag Die Wirtschaft, Berlin.