Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 43-49. p.
                                                  Tér és Társadalom 7.         1993.1-2:43-49


     INTERJÚ NEIL SMITH EGYETEMI TANÁRRAL
        az amerikai földrajz és a feminista geográfia
                     néhány kérdéséról
                         (Interview with Neil Smith
          about some questions of American and feminist geography)


    Neil Smith a Rutgers Egyetem (New Brunswick, NJ, USA) Földrajz Tanszékének vezet ő a        je,
posztgraduális képzés igazgatója, több nemzetközi folyóirat szerkeszt őbizottságának tagja. Vá-
rpsföldrajzot, humángeográfiai elméleteket, földrajztörténetet, s őt időnként természetföldrajzot
4 tanít. Legfontosabb kutatási témái: az urbán geográfia (s azon belül elsősorban a dzsentrifi-
káció vizsgálata); az egyenl őtlen területi fejlődés; a földrajz története, melynek keretében jelen-
kg Isaiah Bowman munkásságáról ír könyvet. Annak ellenére, hogy még 40 éves sincs, egy
ip86-90 között a társadalomföldrajzi szakirodalomról végzett felmérés szerint a világ 14. leg-
t5bbet idézett geográfusa. Ez valószín űleg részben annak köszönhet ő, hogy mindhárom eddigi
lilutatási területén átfogó, általános elmélet kifejlesztésére törekedett.
    Míg Észak-Amerikában vagy Nyugat-Európában a földrajzon belül számos paradigma él egy-
más mellett, s többnyire az egyes kutatókról is köztudott, hogy melyik irányzat hívei, Magyaror-
  za'gon ez a fajta sokféleség még nem alakult ki, vagy nem vált nyilvánvalóvá. Ön hogyan lett
   z általában David Harvey nevével fémjelzett nyugati neomarxista „iskola" tagja?
     Annakidején a skóciai St. Andrews Egyetem hallgatójaként matematikát és földrajzot kezd-
tril tanulni. Szórakoztatott ugyan a matematikai feladatok megfejtése, de ennél valami sokkal
kézzelfoghatóbb eredményre vágytam, ha úgy tetszik, társadalmi hasznát szerettem volna látni
a munkámnak. Érdekl ő désem fokozatosan a természetföldrajz felé fordult, részben mert ott
a matematikai ismereteimnek is hasznát vehettem — például a glaciális tevékénység modellezé-
 Oben —, részben pedig, mert elb űvölt a szemem előtt kibontakozó, jég által formált táj.
 1974-ben aztán egy ösztöndíj segítségével kijutottam az USA-ba, Philadelphiába. Ott szinte bé-
 uítólag hatottak rám azok a rendkívül nagy társadalmi egyenl őtlenségek, melyek az egész város
 arculatát meghatározták; azok az osztályok, fajok, etnikumok között húzódó éles határok, me-
 liyeket a kapitalista társadalom — természetföldrajzi hasonlattal élve — a „tájba vésett". Az
 1960-as évek végének eseményei engem is er ősen radikalizáltak, s Amerikában végre megtalál-
 tam azt a kutatási területet, ahol politikai szándékaim és intellektuális igényeim találkozhattak.
 $zociális érzékenységem és szakmai érdekl ődésem egyaránt azt követelték meg, hogy — a váro-
   i tér differenciáltságának vizsgálatán keresztül — mélyreható magyarázatot találjak az emberi
 társadalom téralkotó tevékenységének mikéntjére. Ekkor olvastam el David Harvey 1973-ban
 publikált, „Social Justice and the City" (Társadalmi igazságosság és a város) c. könyvét. Nagy
 Hatással volt rám, s bár er ősen vitattam az általa javasolt marxista elemzések jelent ős részét,
 ugyanakkor azt is éreztem, hogy az engem érdekl ő kérdéseket ő sokkal teljesebben vizsgálta
 meg, sokkal messzebbre jutott azok megválaszolásában, mint bárki más, akit ismertem. Mire
  1977-ben ösztöndíjat kaptam a Johns Hopkins Egyetemre (hogy Harvey közelségében írhassam
Interjú Neil Smith egyetemi tanárral az amerikai földrajz és a feminista geográfia néhány kérdéséről
                           Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 43-49. p.

  44      Neil Smith                                                                        TÉT 1993.1-2

   meg Ph.D disszertációmat), egyre jobban meggy őződtem arról, hogy ha az ember visszanyúlik
   az eredeti Marxhoz, Leninhez, Trockijhoz, ha az eredeti, és nem valamiféle sztálini verzióját
   olvassa az ő műveiknek, vagy pl. Gramsci, Lukács írásainak, azokban hihetetlen mennyiség ű
  társadalmi információt, elméleti tételt, kifinomult magyarázatot talál a kapitalista társadalom
   működésére vontkozóan.
     ön, aki az USA-ban és Európában is élt és tanult, talán jobban meg tudja ítélni azt, hogy
  mivel magyarázható az amerikai geográfiának a világ más részein m űvelt földrajzra gyakorolt
  jelentős hatása?
     Nem hiszem, hogy az amerikai geográfia olyan befolyásos lenne. Az mindenesetre elgondol-
  kodtató, hogy még így is sokkal nagyobb a hatása az országon kívül, mint azon belül. Tagadha-
  tatlan — s engem is ez vonzott ide —, hogy az USA-ban egy valóban széleskör ű, energikus,
  stimuláló intellektuális vita folyik a tudósok között. Ennek ellenére a tudományos világ, leszá-
  mítva a technológiát és olyan területeket, mint pl. a fizika vagy a m űszaki tudományok, általá-
  ban véve nem fejt ki jelent ős társadalmi hatást az USA-ban. Különösen, ha valaki kritikus ér-
  telmiségi — ami jelen esetben az amerikai rendszer, az amerikai kapitalizmus bírálatát je-
  lenti —, akkor ugyan bizonyos határon belül megengedik neki, hogy azt mondjon, amit csak
  akar, de ennek semmilyen hatása sincs. Ahogyan Herbert Marcuse nevezte: ez az „elnyomó
  tolerancia" — vagyis az ellenzéki eszmék tolerálása olyan nagyfokú, hogy az már elnyomóvá
  válik. Ugyanakkor a MÉDIA sokkal er ősebben ellenő rzött, mint bizonyára bárhol másutt
  Nyugat-Európában. Én legalábbis sehol sem láttam olyan antiintellektuális sajtót, mint itt. A
  sajtó azok számára szabad, akik azt megengedhetik maguknak. Azok számára, akiknek nincs
  elég pénzük, szabad ugyan, csak éppen hozzáférhetetlen.
     Végül magának a földrajznak a kifejl ődése is hozzájárult ahhoz, hogy a brit geográfia sokkal
  befolyásosabb az amerikainál. Az el őbbi már a XIX. században intézményesítette önmagát,
  és a különböző diszciplínák között akkoriban fennálló nagy versenyben elismert pozíciót vívott
  ki magának, s azt meg is tartotta. Ezzel szemben az USA-ban a földrajz csak a XIX. sz . végén,
  a XX. sz . elején kezdett keresni valamiféle garanciát a tudományos státusz elnyeréséhez. Úgy
  tűnt, a földrajzi determinizmus jelenti az utat a tudomány felé — ez természetesen tragikus
  zsákutcának bizonyult. Ugyanakkor az Amerikában oly fontos földrajzi felfedezések révén a
  geológia jutott jelent ő s szerephez. Így részben ennek, részben a földrajzi determinizmus
  ideológiai bukásának köszönhet ően, azon kérdések fölött, melyekre Európában a természet-
  földrajz adta meg a választ, itt a geológia diszponált, míg a társadalomfóldrajzi problémákat
  az antropológia kezelte. Azt hiszem, leginkább ezen tényez őkkel magyarázható, hogy a XX.
  században megjelen ő amerikai geográfia meglehet ő sen gyenge maradt, amit nem is hevert ki
  igazán. Talán optimistának tűnök, de szeretném hinni, hogy az elmúlt 20 évben megindult egy
  „felépülési folyamat". Ami itt az 1970-es évek eleje óta a geográfiában történik, az szinte párat-
  lan az amerikai társadalomtudományok viszonylatában: egy tanulási „láz", különböz ő megkö-
  zelítési módok keresése. Ez a marxista munkákkal indult el, majd a feminista kutatásokban,
  s a legkülönfélébb társadalomelméletekben teljesedett ki. Egy rendkívüli szellemi „erjedés-
  nek" lehetünk tanúi, s azt hiszem ez az, amire a folyóiratokon keresztül felfigyeltek Európában.
  De még egyszer hangsúlyozom: ez nem jelenti azt, hogy a földrajznak az USA-ban befolyásos
  pozíciója van.
     Interjú Neil Smith egyetemi tanárral az amerikai földrajz és a feminista geográfia néhány kérdéséről
                                Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 43-49. p.


tÉT 1993.1-2                           Az amerikai földrajzról és feminista geográfiáról            45

    Gondolom, ennek a szellemi pezsgésnek egy megnyilvánulása a kutatási témák szinte hihetet-
lenül széles skálája. Elegendő bepillantanunk az Amerikai Geográfusok Társasága legutóbbi
konferenciájának programjába. A munkacsoportok témái között a kulturális ökológiáról a n ők-
ről alkotott nézetek tanulmányozásán át a biblia földrajzának kutatásáig szinte minden megta-
lálható. Attól tartok, Magyarországon egy olyan témát, mint pl. „New York ábrázolása a XX.
Századi gengszter filmekben" nem is fogadnának el földrajznak. Ez a nyitottság egyúttal jó kap-
   solatot is jelent más diszciplínákkal?
  i Azt hiszem, néhány kimondottan tradicionális kutatóhelyt ől eltekitve, az amerikai geográfia
‘1,égre felhagy annak vizsgálatával, hogy tulajdonképpen mi is a földrajz. Így elkerülhet ő az
a nagyfokú zártság, ami a közgazdaságtant és a politikatudományt, az USA manapság két leg-
diktatórikusabb diszciplínáját jellemzi. Ezek azok a tudományágak, melyek a rendkívül er ős
i'ersenynek kiszolgáltatva pontosan megmondják nekünk, hogy mit gondoljunk a közgazdaság-
tanról, hogy mit gondoljunk a politikáról. A mi diszciplínánk képvisel ői viszont egyrészt nem
tartják ilyen fontosnak a versenyt, másrészt senki sem tudja igazán, mi is a geográfia. Ezért
aztán senki sem írhatja el ő, mi az, amit földrajzként művelnünk kell. A legizgalmasabb eredmé-
nyek ma a társtudományokkal összeköt ő határterületeken születnek. Edward Soja könyvének
alcímét (The reassertion of space in critical social theory) idézve: „a tér visszaállítása a kritikai
társadalomelméletbe" ma fantasztikus méreteket ölt. Az amerikai intellektuális nyelvezetben
ai történetiségnek, ill. az időbeliségnek a XX. századra oly jellemz ő egyeduralma az utóbbi
illőben megtört. Olyan teoretikusok, mint pl. John Berger, Louis Althusser, Edward Said újra
fhlfedezik a teret; a geográfia számos analízisben a központba kerül.
    Elképzelhet ő, hogy újra megerősödik a földrajznak egyfajta — a társadalom- és a természet-
tudományok közötti — szintetizáló szerepét hangoztató vélemény?
    Én ilyen, tudományok közötti szintetizáló szerepben egyáltalán nem hiszek. Azt viszont rend-
kívül fontosnak tartanám, hogy a természet- és a társadalomföldrajz kapcsolatban maradjon
egymással. E véleményemért folyamatosan kritizálnak, egyrészt azok a természetföldrajzosok,
*ik felhagytak a humán geográfia m űvelésével, másrészt azok a politikai földrajzzal foglalko-
zió barátaim, akik nosztalgikusnak tartanak. Szerintem pedig ennek, a geográfia két nagy ága
közti kapcsolatnak a fenntartása többé nem nosztalgia — nagyon is pragmatikus politikai indoka
Nian. Természet és társadalom szétválasztása egyértelm űen romboló hatású. Éppen ez okozta,
hogy a környezetről való gondolkodásunk krízisbe került, ez nyitott utat a társadalom által oko-
zott környezeti katasztrófákhoz. Azt gondolom, hogy az ember által megfigyelt, „megtapasz-
talt" tájat kutató földrajz az a tudományág, amely képes arra, hogy az eddigieknél érzékenyebb
 értelmezését adja társadalom és természet viszonyának.
    Nálunk sokaknak az a véleménye, hogy — az empírikus vizsgálatok folytatása mellett — jóval
 nagyobb energiát kellene fordítanunk elméleti kutatásokra, hogy az amerikai földrajznak éppen
 az elméleti gazdagsága a leginkább követésre méltó. Egyetért ezzel?
    Természetesen az elméletek rendkívül fontosak, de nem mindegy, milyen elméletr ől van szó.
 Az 1960-as években az Amerikai Egyesült Államokban kísérletet tettek arra, hogy olyan geog-
 ráfiát alkossanak, amit tudományosnak tartanak az emberek. Csakhogy ez a „tudományos föld-
 rajz" az elméletnek egy nagyon sajátságos verzióját jelentette — pozitivista volt. Az USA-ban
 mindenesetre kimondottan a technokrata igényekhez igazodott. Arra szolgált, hogy megtudjuk,
 hogyan telepíthető pl. egy áruház a legkisebb költségekkel, s milyen módon tartható a profit
 a legmagasabb szinten. Bizonyos értelemben tehát a geográfia egy telepítési technológiává vált.
Interjú Neil Smith egyetemi tanárral az amerikai földrajz és a feminista geográfia néhány kérdéséről
                           Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 43-49. p.


 46      Neil Smith                                                                        TÉT 1993 • 1-2

 Legalábbis azzá akart válni, noha sohasem sikerült kivívnia olyan fontos szerepet, mint ami-
 lyenre törekedett.
     Meg kell azonban jegyeznem, hogy a földrajz f ő áramlatát valószínűleg napjainkban is ez
 a pozitivista „tudományos vízió" uralja. Ennek határterülete ma a földrajzi információs rend-
 szer. A GIS tiszta technológia, ami bizonyos értelemben er ősíti a földrajzot: a Nemzeti Tudo-
 mányos Alapítvány több millió dollárt adományoz országszerte GIS-centrumok felállítására az
 egyetemeken. Ugyanakkor az ott képzett hallgatókat a Defend's Mapping Agency, a CIA, általá-
 ban véve a hadsereg, a privát vállalatok stb. alkalmazzák — innen pedig nincs visszatérés a
 földrajz művelésének intellektuális tevékenységéhez. A GIS egyértelm űen technikák halmaza,
 melyekkel bárki rendelkezhet, s azt hiszem a geográfusok a jöv őben nem fogják ellen őrizni
 ezt a technológiát. Így e tendencia automatikusan elvezethet a pozitivista, technokrata szemlé-
 letmód gyengüléséhez.
     A földrajzi teóriáknál maradva, számomra sokkal biztatóbbnak t űnnek a társadalomelméle-
 tek terén elért eredmények. Az 1970-as években a feminista, marxista, radikális irányzatok épp
 a technokrata látásmódot tagadták meg nagyon határozottan. Megkiséreltek létrehozni egy ún.
  releváns, mondanivalóval bíró geográfiát. Olyan földrajzot, ami szegénységr ől, faji megkülön-
 böztetésről, városi szegregációról szól. És ez egy olyan földrajz volt, amelyet az 1970-es évek
  elején az elméletek keresése jellemzett.
     Ha jól tudom, Ön egyike azon kevés férfi kutatóknak, akik nyíltan kiállnak a feminista földrajz
  mellett. Mára nemcsak a Rutgers Egyetemen, de szerte az országban önálló n őkutatási tanszé-
  kek m űködnek, a geográfus kollégák ebben a témában külön kurzusokat indítanak. Tulajdon-
  képpen mivel magyarázható ennek az irányzatnak a jelent ős térhódítása?
     Valóban azt gondolom, hogy a legérdekesebb munkák közül jónéhány ma a feminista geográ-
  fia terén születik. Az ide sorolható kutatások az USA-ban és Nagy-Britanniában az 1960-as
  évek végén, az 1970-es évek elején jelentek meg, különösen az el őretörő feminista, de az emberi
 jogi, háborúellenes, környezetvédelmi és szocialista mozgalmak által is ösztönözve: A tudomá-
  nyos ortodoxitással szembeni feminista és szocialista kihívások er őteljesen összefonódtak, ré-
  szét képezve a földrajz már korábban említett, átfogóbb radikalizálódásának. Ennek során f őleg
  az kapott hangsúlyt, hogy a geográfiai kérdések a társadalmi környezetükbe ágyazódnak be,
  hogy az állítólag tárgyilagos, „objektív" földrajzkutatás nem lehetséges, de — amennyiben
  az ilyen kutatás a status quo-t er ősíti meg — nem is kívánatos.
     Mivel a feminista munkák el ől a tradicionális folyóiratok túlnyomó része elzárkózott, a korai
  feminista analízisek némelyikét az „Antipode" c. , az USA-ban és Nagy-Britanniában kiadott
   radikális folyóiratban, vagy ami még gyakoribb, egyedileg publikálták. Azon túl, hogy doku-
   mentálták a nők felháborítóan alacsony arányát az egyetemi—főiskolai földrajzban, valamint
  tartós marginalizálódásukat a diszciplínán belül, a feministák (els ősorban, de nem kizárólago-
   san) az urbán problémákra összpontosították figyelemreméltó kutatásaikat. Olyan szerz ők,
   mint Linda McDowell, Suzanne Mackenzie, Jo Foord és Gerda Wekerle hozzákezdtek, hogy
   feltárják, milyen módon jut kifejezésre a nemek közti különbség a városi térszerkezetben; rávi-
   lágítottak, hogy a termelés mellett a társadalmi reprodukció mennyire fontos tényez ője az urbá-
   nus tér kialakításának; megvizsgálták a n ők vezető szerepével jellemezhet ő helyi közösségek
   és mozgalmak struktúráját; bemutatták a n ők helyét a környezetvédelmi mozgalmak szerve-
   zésében.
     Interjú Neil Smith egyetemi tanárral az amerikai földrajz és a feminista geográfia néhány kérdéséről
                                Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 43-49. p.


tÉT 1993.1-2                           Az amerikai földrajzról és feminista geográfiáról             47

   De a kezdetben együtt haladó feminista és szocialista geográfia útja határozottan szétvált
 diz 1970-es években. Mi volt ennek az oka?
   A feminista kutatásoknak mind a földrajz uralkodó irányzatán, mind a radikális alternatívá-
 kon belüli politikai marginalizálódása, valamint a megfelel ő elmélet akkori hiánya egyaránt
 hozzájárultak ahhoz, hogy a feminizmus elmaradt a fejl ődésben. Nem tudott elterjedni, és ez-
 41tal jelentő s befolyást gyakorolni a diszciplína egészére úgy, mint azt a marxista irányzat tette.
 A marxizmusnak természetesen volt egy megalapozott, felhasználható, megvitatható, kétségbe
 vonható, jelentős elmélete. Nem véletlen tehát, hogy az 1970-es évek végére a marxista kutatá-
 sok nagyarányú szellemi er ővé fejlődtek a földrajzban, dominánssá válva a humángeográfiai
határterületek nagy részén. Ezzel szemben a feminista földrajz saját elmélete megteremtéséért
küzdött. Átütő sikert azonban nem ért el, mint ahogy nem kapcsolódott igazán jól az 1970-es
évek és az 1980-as évek elejének átfogóbb feminista vitáihoz sem.
   Ez a helyzet viszont az 1980-as évek végén megváltozott, és mára a feminista kutatás nagyobb
szellemi vonzerővel rendelkezik, mint a marxizmus. Ez részben a társadalomelmélet különféle
hányzatainak megjelenéséb ől, valamint a marxizmussal szemben fellép ő kritikai megközelí-
tésből (és nyílt politikai támadásból) fakad, de ami még fontosabb, a feminizmusban rejl ő új
Szellemi és politikai erőt tükrözi. A konzervatív kormányok Nagy-Britanniában és az USA-ban
az 1980-as évek során kitartó támadást indítottak a n ők ellen, elsöpörve a nehezen kiharcolt
4redményeket, ide értve az abortuszjogokat, bizonyos szociálpolitikai intézkedéseket, az anya-
  ággal, ill. a gyermekgondozással foglalkozó törvénykezést és a munkalehet őségek egyenlősé-
gét. Gyakran széttöredezve és háttérbe szorultan ugyan, de a feminista „mozgalom" olymér-
tékben maradt életképes politikai er ő az 1980-as évek során, ahogy a szocialista és más
mozgalmak nem voltak képesek. A tudomány világában maradva: a feminista geográfusok si-
keresen kapcsolódtak azokhoz az érdekfeszít ő feminista kutatásokhoz, amelyek más társada-
lomtudományok, a kulturális és humán szféra, s főleg a posztmodernizmus területén születtek.
   Mivel magyarázza, hogy a posztmodernizmus különösen fontossá vált a feminista földrajz
Azárnára, s hogyan jellemezné a két irányzat kapcsolatát?
   A posztmodern gondolkodás egyrészt a „modernista" megközelítések egész sorának elutasí-
tását ígérte, a tradicionáis irodalomtudomány szövegközpontúságától a marxista, strukturalista
és pozitivista „metaelméletekig"; valójában tehát mindannak tagadását, ami a materializmus
tágan értelmezett fogalmába tartozik. Másrészt, a posztmodern irányzat az id őn túl a teret fo-
gadja el a társadalmi tapasztalat viszonyrendszereként. Ebben a kett ős értelemben pedig úgy
tnik, a posztmodernizmus — Liz Bondi megfogalmazásával élve — „teret ígér a n őknek".
A korábbi csoport mellett a feminista geográfusok egy új generációja terjeszti ki szellemi befo-
lyását a diszciplinán belül: többek között Gerry Pratt, Julie Graham, Cindi Katz, Liz Bondi,
Sallie Marston és Ruth Fincher sorolhatók ide. Egy új, a feminista földrajznak szentelt folyóirat
(Gender, Place and Culture: A Journal of Feminist Geography) kerül kiadásra 1994-t ől.
   Bár a posztmodern gondolkodás hozzájárult a feminizmus társadalomtudományokon — és
különösen a földrajzon — belüli újra központba állításához, a két irányzat közti viszony nem
problémamentes. A posztmodernizmus különböz ő emberek számára különböző dolgot jelent,
és amíg néhány feminista a posztmodern megközelítés feminizmusba való beolvadását szorgal-
mazza, mások jóval körültekintőbbek, és ragaszkodnak a megkülönböztetéshez. Végül, azt hi-
szem, a feminizmus egy sokkal koherensebb politikai projekt, minta posztmodernizmus. Szer-
Interjú Neil Smith egyetemi tanárral az amerikai földrajz és a feminista geográfia néhány kérdéséről
                           Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 43-49. p.


 48      Neil Smith                                                                        TÉT 1993 • 1-2

 vezett politikai választ jelent létez ő társadalmi problémákra, szemben a posztmodern álláspont-
 tal, amely életet lehelt ugyan néhány megfeneklett diskurzusba, és oldotta a marxizmus és más
 tradíciók mindinkább korlátozó merevségét, de túl gyakran vesz idealista fordulatot, azonosítja
 a nyelvet a létezővel, és keres egyéni válaszokat súlyos politikai kérdésekre, a kívülállást hirdet-
 ve. Politikailag, a posztmodernizmus meglehető sen sokszor jelenti a szervezés elutasítását,
 vagy annak tagadását, hogy a szervez ődés egyáltalán szükséges.
     Mindez egyáltalán nem a posztmodern gondolkodás leértékelése, csupán annak lényeges kor-
 látaira való rávilágítás, így annak kiemelése, hogy a posztmodernizmus a társadalmi osztályok-
 ról mélyen hallgat. Ezzel szemben a feminizmus egyik legizgalmasabb aspektusa az, hogy meg-
 van benne a lehet ő ség egy olyan, sokkal integráltabb társadalomelmélet kifejlesztésére, amely
 egyúttal politikai erőt is képvisel.
     Csakhogy a feminista geográfusok egy része éppen azzal vádolta a neo-marxistákat — köztük
 például dzsentnfikációs elméletéért részben Önt is —, hogy kizárólag az osztályviszonyokra,
 a termelésre helyezik a hangsúlyt. Hogyan látja ezt a fontos nézetkülönbséget?
     Marx nagyszer ű meglátása volt, hogy az osztályhelyzet egy határozott — a kizsákmányolás
  „lencséjén" át szemlélt — világképet formál; következésképpen a marxizmus az osztály privi-
 légiumát hangsúlyozta. A feminizmus legartikuláltabb áramlatai nem tagadják ezt az érvet, ha-
  nem beépítik abba a gondolatba, miszerint a nemek közti különböz őségek a társadalmi egyen-
  lőtlenségek egyik fontos válfaját alkotják. Tovább b ővítve a kérdést, ma számos társadalomel-
  mélettel foglalkozó szakember és politikai aktivista fontos kutatási feladatnak tartja, hogy meg-
  vizsgálja, milyen módon vehet ők számba a különféle lényeges egyenl őtlenségrendszerek: ho-
  gyan alkothatunk olyan, politikailag motivált társadalomelméletet, amely figyelembe veszi a
  faj, a nemzetiség, a szexuális irányultság szerinti, valamint a nemek és az osztályok alapján
  kialakult társadalmi privilégiumokat is. Egyrészt, feltehet ően el akarunk kerülni egyfajta for-
  mátlan relativizmust, melyben a különböz ő kiváltságok elméletileg egyenrangúan vannak ke-
  zelve: szexuális irányultság és faj, nem és osztály nyilvánvalóan nem „egyenl ő" dimenziói az
  elnyomásnak, bármit is jelentsen az. Ezek meglehet ősen eltérő módon működnek, ezért felve-
  tődik a kérdés: hogyan foglalhatjuk rendszerbe kölcsönkapcsolataikat? Hogyan alkossunk el-
  méletet a köztük lévő viszonyról? És hogyan tegyük ezt oly módon, hogy az így született elmélet
  a politika számára is hasznosítható legyen? Ha a t őke és az osztály rajzolja ki a kizsákmányolás
  kontúrjait, akkor hogyan írják le ugyanezt a kizsákmányolást a nemek és a fajok? Megfordítva,
  ha azt tételezzük fel, hogy a patriarchátus felel ős a nők elnyomásáért, akkor hogyan fejeződik
  ki az így létrejött egyenl őtlenségrendszerben az osztályok, ill. a fajok közti különbség? Az el-
  múlt néhány évben a feministák élen jártak az ilyen fajta politikai és társadalmi szintézisek meg-
   alkotásában; a feminizmuson belüli viták váltották ki a legnagyobb visszhangot. Donna
   Haraway, Nancy Hartsock, Sandra Harding és mások munkássága — még ha rendkívül külön-
  böző módon is, de — határozottan nagy befolyásra tett szert a fóldrajzon belül.
     Attól tartok, nálunk számos vonatkozásban azonosítják a feminista geográfiát a marxista
 földrajzzal. Végülis Ön milyennek látja e két irányzat viszonyát, jöv őbeni kapcsolatát?
     Több mint egy évtizeddel ezel őtt Lydia Sargent „A feminizmus és a marxizmus boldogtalan
   házassága" (Unhappy Marriage of Peminism and Marxism) miatt siránkozott. Míg az 1970-es
   évek elejének feminista földrajza szoros kölcsönkapcsolatban állt a geográfiában megjelen ő
   marxizmussal, ma a feminista kutatás sokkal függetlenebb. Olyannyira, hogy extrém esetekben
     Interjú Neil Smith egyetemi tanárral az amerikai földrajz és a feminista geográfia néhány kérdéséről
                                Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 43-49. p.


TÉT 1993.1-2                           Az amerikai földrajzról és feminista geográfiáról             49

még ellenséges is a marxizmussal szemben. A kommunista rezsimek Szovjetunióban és Kelet-
Európában történt bukásával véglegesen el kellene temetni a marxizmust a sztálinizmussal
összekavaró nézetet, és újra nyilvánvalóvá kellene tenni, hogy megvan a lehet ősége egy integ-
rált, humánus marxizmusnak. Egy dolog világos: azt a feltételezést, hogy az osztálykülönbsé-
gek jelentik a legfontosabb társadalmi egyenl őtlenségeket, ki kell egészíteni a társadalmi szét-
szakítottság és elnyomás más módjainak elismerésével és tényleges számbavételével. A
marxizmustól nem megszabadulni kell, hanem újra kell írni azt. Ahogyan Gayatri Chakravorti
Spivak fogalmazta meg: „át kell írnia marxizmust a feminizmus pórusaiba". Az osztálykülönb-
ségek a társadalmi tapasztalat alapvet ő dimenziójaként és a politikai szervez ődés alapjaként
élnek tovább. És bár sokunk számára — akik az 1960-as évek végén kezdtünk komolyan érdek-
lődni a politika iránt — a marxizmus jelentette a belép őt a feminista kutatáshoz, ma a feminiz-
mus veszi át a határozott vezetést más (nem a nemek különbségéb ől kiinduló) nézeteknek egy
átfogóbb társadalomelméletbe való beintegrálása során.

                                                 Az interjút készítette és fordította: Timár Judit

New Brunswick, 1991. január és 1992.. augusztus
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 50. p.