Tér és Társadalom 6. évf. 1992/3-4. 250-263. p.
250 Tér és Társadalom 6. 1992.3-4: 250-263
A MODERN SZEMÉLYISÉG ÉS A NAGYVÁROS
Gondolatok a Chicagói Iskola szellemi portréjához
(The modern personality and the city. Some ideas on the intellectual
portrait of the Chicago School)
ZENTAI VIOLETTA
A modern nagyváros élménye alaposan megmozgatta a 20. század szellemi életét. A különbö-
ző intellektuális tradíciót, morális értékrendet, és társadalomeszményeket követ ő írástudók ál-
talában egyszerre félték és csodálták az emberi viszonyokat gyökeresen átalakító urbanizációt.
Eszmetörténészek gyakran állítják, hogy a nagyvárosi lét kizárólag azokat vonzotta, akik hittek
a modernitás kozmopolita szellemében, a racionalitás mindent megoldó eszméjében, és
könnyedén mondtak búcsút az emberi szabadságot korlátozó tradícióknak. Ezzel szemben a
hagyomány, a kisebb léptékű emberi közösségek kohéziós és erkölcsi erejét szem el őtt tartó
gondolkodók a metropoliszokban mindenekel őtt pusztító jelenséget láttak. Noha a vélemények
nemegyszer valóban így polarizálódtak, az alaposabb vizsgálat rávilágít arra, hogy a karaktere-
sen elkülönülő álláspontok mögött általában elképzelések gazdag szövevénye rejt őzött.
A nagyvárosra tekintő disputák esetében is igaznak t űnik tehát az az antropológusok és kul-
turtörténészek által gyakran hangoztatott tétel, miszerint elgondolásaink — mindennapiak és
igényesen megformáltak egyaránt — ritkán alkotnak szigorúan zárt és koherens rendszereket.
Az egymással szembeállítva homogénnek ható, vagy adott politikai kontextusban valóban sar-
kosan megfogalmazott koncepciók általában sokkal összetettebbek és ellentmondásosabbak,
mint ahogy azt első látásra vélnénk. Írásomban e megfontolás jegyében kívánom újraértékelni
a modern urbanizmus fellegváraként is emlegetett Chicagói Iskola néhány alapm űvét.
A Chicagói Iskola nevét a településszociológiával, várostörténettel, társadalomföldrajzzal és
urbanisztikával foglalkozó szakmai közönség a városszociológia bölcs őjeként, s a városökoló-
giai elmélet és vizsgálati módszer kidolgozójaként ismeri. Így mutatta be e szellemi m űhelyt
a Szelényi Iván által válogatott és szerkesztett városszociológiai kötet' is a hetvenes évek elején.
Ebből a kötetből is kitűnt azonban, hogy a biológiai analógiákra épít ő, a környezet és organikus
szervező dések kölcsönhatásairól beszél ő társadalomszemlélet nem vált a chicagói gondolko-
dók egyetlen meghatározó irányultságává. Vizsgálódásaik az emberi környezet, a társadalmi
interakciók és intézmények, valamint az egyes ember egymásba fonódó viszonyait kutatták a
modern nagyváros világában. E tágan megfogalmazott szellemi vállakozásnak legalább olyan
fontos momentuma volt a személyiség és a közösség korábbi lényegét felbomlasztó modern
metamorfózis megértése és dokumentálása, mint az ökológiai városszemlélet kidolgozása.
Ezen túlmenő en, ahogy erre a Szelényi-féle válogatás is rámutatott, a chicagói városkutatók
nézeteinek alakulását jelent ő sen formálta az a nagyszabású program, amelyben aktív szerepet
vállaltak: a szociológiának, mint önálló társadalombölcseleti ágnak kívántak általános elis-
mertséget szerezni a század eleji amerikai társadalomban és szellemi életben. A chicagói város-
kutatók, a szociológia els őként alapított tengerentúli tanszéke munkatársaiként (ott a második
Zentai Viola: A modern személyiség és a nagyváros.
Tér és Társadalom, 6. 1992. 3–4. 250–263. p.
ÉT 1992.3-4 Kitekint ő 251
enerációként), élénk érdekl ődést mutattak az európai klasszikus társadalomelmélet képvisel ői
ránt. Gondolataik ugyanakkor beágyazódtak a húszas és harmincas évek Amerikájának
sadalom- és eszmetörténetébe, amelynek maguk is alakítóivá váltak. Nem véletlen tehát,
ogy a szóbanforgó városértelmezés éppen az amerikai kontinensen született meg, de kialakulá-
a szorosan kötődik azokhoz a „párbeszédekhez", amelyek összekötötték a tengerentúli és eu-
ópai gondolkodás tradícióit a század elején.
A modern városkritika amerikai tradíciói
A tengerentúli eszmetörténet egyik jelent ős áramlata szerint az amerikai szellemi elit lénye-
ében mindig is elutasította a modern városfejl ődés eredményeit. Elsősorban, mert a mérték-
dó gondolkodók vagy túlcivilizáltnak, vagy éppen alulfejlettnek látták az amerikai kontinens
árosait. Vagyis nagyra nyílt a szakadék az elképzelt és a megvalósult világ között a városról
zóló vitákban. 2 Más, éles városellenes beállítottságot feltételez ő történészek arra hivatkoznak,
ogy a nyugati világban létezik egy univerzálisan érvényes városértelmezési séma, amely a
lvilágosodás pozitív városképétől, a kiábrándultságba forduló viktoriánus koncepción ke-
esztül jutott el ahhoz a reménytelenséghez, amelyet a modern metropolisz kiismerhetetlensége
'vott elő.' A művelt amerikai közvéleménynek már csak a második és harmadik városértelme-
si stációval volt alkalma találkozni, s ennek lett következménye a feloldhatatlanul idegenked ő
ároskritika. 4 Differenciáltabb véleményt tükröz az az álláspont, amely kifejti, hogy a korabeli
iták résztvevői a modern nagyváros viszonyai közt az amerikai közgondolkodás tradicionáli-
san fontos értékét, a természethez való köt ődést, mint az autonóm egyén megőrzésének feltéte-
ét látták veszélyeztetve.'
A jellemzően negatív attitűdöt feltételező felfogással szemben más történészek számos elle-
nérvet fogalmaztak meg. Kezdhető a sor azzal az egyszer ű, hermeneutikai tétellel, miszerint
a város olyan természet ű jelenség, mint egy irodalmi szöveg: a megfigyel ő szubjektív érték-
rendjétől függően számtalan olvasata lehetséges. Ha hiszünk azonban abban, hogy léteznek
bizonyos gondolkodási tradíciók, sémák, s őt konvencionális jelentéssel bíró nyelvi fordulatok,
amelyek még a legszuverénebb emberi képzeletet is orientálják, akkor az el őbbi tételnél árnyal-
tabbat kell keresnünk. Így idézhetjük azt a véleményt, miszerint a nyugati civilizáció kezdetei
óta a város egyaránt hordozott pozitív és negatív jelentéseket, egyszerre látszott az emberi kitel-
'esedés színhelyének és a romlottság fellegvárának. A normatív és a kritikai gondolkodás ket-
tőssége is végig kísérhető a városról megfogalmazott reflexiókban, vagyis az urbanizált tér pár-
huzamosan szolgált egy ideális világ elképzelésére és a létez ő viszonyok sűrített bírálatára.
A normatív gondolkodáson belül a város egymásnak ellentmondó társadalomeszményeket is
képes volt megtestesíteni egy adott korban. E felfogás szerint tehát a dichotóm, ambivalens
vagy ellentmondásos városértelmezés — az emberi képzelet bizonyos archetipikus gondolkodá-
si sémái miatt — öröktől fogva létező jelenség; a nagyvárosról kialakított kép ennek csak egyik
konkrét megjelenési formája.' Számos más, különösebb teoretikus elgondolásokkal nem bajló-
dó eszmetörténeti interpretáció pedig úgy véli, hogy a század eleji nagyváros a modern fejl ődés
sokrétűségének megtestesít ője volt. E fejlődés részben követte az emberi képzelet világátalakító
Zentai Viola: A modern személyiség és a nagyváros.
Tér és Társadalom, 6. 1992. 3–4. 250–263. p.
252 Kitekint ő TÉT 1992.3-4
elképzeléseit, részben azonban elrugaszkodott azoktól; s ez a m űvelt közvélemény nagy részét
ambivalens érzésekkel töltötte el.
Végül, egy olyan történeti megközelítés is kínálkozik, amely szerint a század elején határo-
zott váltás figyelhető meg a város körül kibontakozó tengerentúli viták érveiben és ítéleteiben.
Az addig gyanakvó, vagy egyenesen kiábrándult nézeteket háttérbe szorították olyan intellek-
tuális áramlatok, amelyek a várost a maga valóságában voltak készek szemlélni, vagy egyenesen
ígéretes lehetőségeket kezdtek látni benne egy jobb világ megteremtésére. Bár a város továbbra
is kedvelt eszköze és terepe maradt a modernitás átfogó kritikájának, az artikulált amerikai
közvélemény többé nem tekintett úgy a gyorsan növekv ő metropoliszokra, mint a társadalom,
és általában a civilizáció alapvet ő értékeit fenyegető képződményekre.
Tény, hogy a század fordulóján az amerikai nagyvárosok soha nem látott fejl ődést produkál-
tak, mennyiségi és minőségi értelemben egyaránt. A robbanásszer ű urbanizációval párhuzamo-
san jelentő s változásokon ment át a tengerentúli társadalom alapvet ő értékrendje, kulturális szo-
kásai és világszemlélete, éppúgy mint a gazdaság és politika fontos intézményei. Az a kérdés
azonban, hogy beszélhetünk-e valamiféle korszakváltásról, és ha igen, miben rejlik az átalaku-
lás lényege, s hova is helyezhet ő a korszakhatár, mind a mai napig megosztja magát az amerikai
történésztársadalmat is. Szokás például a politikai eszmék szférájában a protestáns moralizmust
felváltó progresszív korszakról beszélni; a társadalom- és kultúrtörténészek pedig gyakran em-
legetik a termelés étoszáról a fogyasztás étoszára való átmenetet, vagyis a szigorúan önmegtar-
tóztató hivatásetika megfakulását az élvezetközpontú életeszmények fényében.'
E dolgozatnak nem célja, hogy végleges ítéletet mondjon arról, hogy a differenciáltabb város-
értelmezést feltérképez ő eszmetörténeti munkák közül melyik t űnik a leghitelesebbnek. Kiin-
dulásként elfogadható, hogy a századel ő amerikai városkritikái gazdagon építették magukba
fenyegető és ígéretes látomásokat, többféle módon állították szembe egymással az ideális és
a jelenvaló világ képeit, s őt eltérő modernitás-felfogásra építettek. Egyszóval, összetett lenyo-
matai voltak a nagy sebességgel el ő rehaladó modernizáció és az amerikai civilizáció tradicio-
nális értékei összetaffikozásának, valamint az ezt megérteni igyekv ő szellemi vitáknak. A ref-
lexiók sokszínű ségéhez nyilvánvalóan hozzájárult az is, hogy a század elejére a szellemi elit
egymástól már jelentősen elkülönülő csoportjai sajátos gondolkodási sémákon keresztül figyel-
ték az átalakuló világot. A filozófia, a szociológia, a professzionális társadalompolitika és vá-
rosépítészet, az esszéirodalom más és más módon magyarázta a megismerés, a társadalmi
beavatkozás és a morális útmutatás követelményeit, s így eltér ő valóságértelmezési koncepció-
kat alakított ki. Általában igaz volt azonban, hogy mértékadó intellektuális körök a nagyvárost
a modern világ sajátos, ha nem is könnyen, de megismerhet ő univerzumaként kezdték kezelni.
Intellektuális klíma és társadalmi viszonyok a század elején
A századelő Amerikájában végbemen ő változások sok tekintetben átrajzolták a kontinens
szellemi elitjének horizontját. 8 A multinacionális cégek súlyának növekedése és az elszemély-
telenedő piaci mechanizmusok térhódítása, a fogyasztás mindenkit kényszerít ő vágya, a tömeg-
méretű bevándorlás, a társadalmi devianciák terjedése megingatták a protestáns etika ellentétes
Zentai Viola: A modern személyiség és a nagyváros.
Tér és Társadalom, 6. 1992. 3–4. 250–263. p.
ET 1992.3-4 Kitekint ő 253
rtékei között fenntartott kényes egyensúlyt. A társadalmi kohézió és az emberi szabadság elveit
sszeegyeztető rend örök keresése mellé a modern átalakulás megértésének igénye társult.
régi társadalomeszmények korszer űsítése és újak keresése során megformált gondolatok
agy lendülettel ingáztak ide-oda a nosztalgikus, múltba tekint ő és irracionális ideálok, vala-
"nt a modern racionalitás elveit elfogadó, az emberi cselekvés és gondolkodás határait kitágí-
ni szándékozó eszmények között.
A századfordulótól kezd ődően azonban mind több olyan nézet kelt életre — els ősorban a
rsadalombölcselet terén — amelyet a modern fejl ődés visszafordíthatatlanságába vetett hit
apozott meg. Ez a fajta intellektuális meggyőződés elfogadta a fogyasztási kedv töretlen növe-
edését, a kulturális sokféleség lehet őségét, a személyiség mozaikszer ű voltát, s így eltávolodni
átszott számos korábbi erkölcsi normától. Ugyanakkor jótékonyan segítette annak a felfogás-
ak a megerősödését is, amely kritikus, mégis optimista szemmel vizsgálta egy, a modern város
ilágához kötődő, s haladó társadalmi rend kiépítésének lehet őségét.
Abban, hogy a művelt amerikai közvélemény legkritikusabb képvisel ői is „kibékültek" a
odernitás szellemével, és hajlandóak voltak szembenézni annak minden gyötrelmes következ-
ényével, nagy szerepet játszott egy sajátos eszméket valló tengerentúli filozófiai iskola. Kép-
iselői — a századfordulón meger ősödő elbizonytalanodásra és antimodern érzelmekre reflek-
va — a konvencionális protestáns erkölcsi normák és egy formálódó modern individualiz-
us elveinek összehangolását, s ezzel a jelenvaló világ elfogadását hirdették. William James
s John Dewey írásai aláhúzták a nietzschei gondolatot az emberek számára útmutatást adó,
utentikus világképek végleges elvesztésér ől. Ennek ellenére hirdették, hogy egyfajta pragma-
ikus hozzáállással — innen az iskola elnevezése is — a modern ember magánya leküzdhet ő
s tovább gondolható a régi enigma a szabad polgárok harmonikus közösségének megvalósítá-
áról . Sőt, a filozófiai pragmatizmus hívei bizakodva fordultak a nagyváros világa felé egy meg-
alósítható, új társadalomeszmény kikristályosítása reményében. Interpretációjukban az érin-
tlen természet és a város (az indusztrializált emberi környezet) régi dichotómiája olyan
épzeletmozgósító metafórává vált, amely valóságos terek helyett a létezés elemi formáit írta
e az urbanizált emberi környezeten belül. Így a visszavonulás és a jelenlét dualizmusa a modern
árosi ember viselkedési gesztusaival lett egyenérték ű: a távolságtartó szemlél ődés és az elköte-
ezettségek kiépítésének két egyenrangúan fontos szükségletével.
A századfordulótól kezd ődően egyre másra léptek színre más társadalomkutatók is, akik
apvetően optimista szemszögből közelítettek a városi lét igényes magyarázatához.' A szocio-
ógusok közül Edward Ross például azt propagálta munkáiban, hogy a modern városi társadal-
ak megőrizhetik morális integritásukat, mint bármely más település lakói, amennyiben egy
lvilágosult elit útmutatásait követik. Kevésbé autoritatív megoldásokat szorgalmazó javaslat-
állt elő Charles N. Cooley, aki George H. Mead nagyhatású szociálpszichológiai elméletét
alizálta a modern szubjektum összetett szerkezetér ől. Mead szerint minden ember énje egy
öbbé-kevésbé érintetlen személyes magból (1) és egy, a társadalom többi tagjának percepciói
tal megkonstruált részb ől (me) áll. Ezt a látszólag egyszer ű, ám tudományos berkekben abban
időben megvilágosító erej ű gondolatot Cooley úgy fűzte tovább, hogy az emberi pszichikum
nterakciókban formálódó részének aktivizálódásával a városi környezet a korábbi korszakoké-
ál intenzívebb és progresszívebb kommunikációt segíthet el ő a társadalom tagjai között. Sajá-
os nézetekkel járult hozzá Simon A. Patten az urbanizáció hozta változások pragmatista el-
Zentai Viola: A modern személyiség és a nagyváros.
Tér és Társadalom, 6. 1992. 3–4. 250–263. p.
254 Kitekint ő TÉT 1992.3-4
fogadásához. Azt hirdette, hogy a városi lét nyilvánvalóan stimulálóbb az emberi igényekre,
minta korábban követett életmódok. Ez — vallotta — azért üdvözlend ő, mert a fogyasztás növe-
kedése az igényesség fokozódásához vezet, amely pedig a kulturális felemelkedés el őszobája.
A fényűző költekezést oly szenvedélyesen ostrozó kortárssal, Thorsten Veblennel és követ őivel
szemben Patten tehát nem állított kevesebbet, mint hogy a jólét morális rendet teremt, melynek
biztosításához nem adatott jobb és aktívabb helyszín, mint a modern nagyváros.
Eközben a társadalom állapotát feltáró és átalakítani vágyó gondolkodás az amerikai konti-
nensen is túlterjeszkedett az írásos vitákon. A szegénység, a b űnözés, az egészségügy problé-
máinak megoldásában a morális kampányokat, az egyházi és középosztálybéli karitatív munká-
sokat a társadalomreform szakemberei váltották fel. A nagyvárosi helyszíneken megjelen ő
professzionális értelmiség a kevésbé represszív, tudományosan megalapozott beavatkozási
módszerek felé fordult. A kötelez ő értékrend besúlykolása helyett a környezet megváltoztatása
révén remélték elérni a polgárok mentális és morális regenerációját. Bár a kisvárosi társadalmi
ideál még ott rejtőzött sokuk gondolkodásában, Jane Adams, Robert Burnham és Frederick
Olmsted városalakító tevékenysége a korabeli amerikai metropoliszokban már új irányokba is
mutatott. 10 A professzionális társadalmi beavatkozás ügye magára vonta persze az elvontabb
szellemi vitát folytatók figyelmét is. A cselekvő társadalompolitika ugyanakkor maga is nö-
vekvő igényeket támasztott új ismeretek felhalmozására, ösztönözte a társadalmi higiénét bizto-
sító értékek morális és tudományos újragondolását.
Valószínű, hogy a termékenyítő szellemi viták mellett az urbanizáció meghökkentő gyorsasá-
ga és sok tekintetben öntörvény ű mivolta közvetlenül is inspirálta a várossal foglalkozó társada-
lombölcselet művelőit. A városi lakosság gyors növekedése és a városstruktúra átalakulása
egyaránt jellemezte a tengerentúli fejl ődést. 1860 és 1910 között a városlakók száma nyolcszoro-
sára nőtt; 1930-ra az amerikai lakosság több mint fele már százezer léleknél többet számláló
városban, vagy annak közeli környezetében élt. Az amerikai urbanizáció sajátosságaként,
egyes városok minden képzeletet felülmúló tempóban növekedtek és alakultak át modern
metropolisszá. Ezzel együtt is kevés amerikai város fejl ődött olyan hihetetlenül gyorsan, mint
ahogy Chicago a század els ő három évtizedében. A város 1860-ban még csak alig több mint
százezer lakost mondhatott magáénak, 1900-ban már másfél milliót, 1930-ban pedig már több
mint három milliót.
Chicago megjelenítette mindazokat a változásokat, amelyeket a századfordulón kiteljesed ő
urbanizáció hozott az amerikai nagyvárosok életében. A nagy népességmozgás, vagyis a vidéki
lakosságnak a városi iparba való áramlása és a bevándorlók özönlése, nagy kulturális váltásra
kényszerített számos társadalmi csoportot. A nagyvárosi környezetben hirtelen megjelen ő tö-
megek gyökeres életmódváltozásából, a korábbi szokások és normák széteséséb ől eredő szociá-
lis problémák kezelése azonban csak egyike volta Chicagónak különös szerepet osztó tényez ők-
nek. Chicago kísérleti műhelye lett a megváltozott társadalmi kapcsolatokhoz és gazdasági
gyakorlathoz igazodó intézmények, szolgáltatások kifejlesztésének. A kísérletek olyan jól ha-
ladtak, legalábbis a kortársak jelentő s részének szemében, hogy a század els ő évtizedeire Chi-
cago a modern fejl ő dés és a metropolisz összekapcsolódásának pozitív eredményeit kezdte
szimbolizálni. Az 1893-ban megrendezett világkiállítás is a modern urbanizált terekben kibon-
takozó szépség, morális rend és társadalmi hatékonyság megtestesít őjeként állította a világ elé
Chicagót. Warren Susman szerint a kiállítás és annak tovagy űrűző üzenetei meghatározó
Zentai Viola: A modern személyiség és a nagyváros.
Tér és Társadalom, 6. 1992. 3–4. 250–263. p.
ÉT 1992 s 3-4 Kitekint ő 255
omentummá váltak az amerikai progresszivizmus és az optimista városértelmezés törté-
etében."
Összefoglalva, a hely látványos metamorfózisának intellektuális kihívása, a társadalomról
óló ismeretek elmélyítésének ,iltalános igénye és egy szakmai közösség megszervezésének
bíciói együtt késztették a Chicagói Egyetem szociológia tanszékének munkatársait arra,
ogy tudományos vállalkozásaik laboratóriumául a Michigan-tó partján fekv ő várost válasszák.
Transzatlanti kooperáció
A korabeli amerikai szellemi elit vitáin és a szélesebb közvélemény jellemz ő hangjain túl
Chicagói Iskola szociológusai természetesen élénk érdekl ődést tanusítottak a diszciplínájukat
egalapozó európai klasszikus társadalomelmélet iránt is. Nem meglep ő, hogy Robert Park,
chicagói városkutató műhely „alapító atyja" el őször John Dewey és William James mellett
ult, majd Georg Simmellel dolgozott együtt Berlinben. Legkiemelked őbb tanítványa, Louis
irth, számos hosszabb tanulmányúton vett részt Franciaországban és Németországban. A tár-
dalmi viszonyok mélyreható ismeretét célul t űzve, Park és kollégái nemcsak olyan gondolko-
ók műveit olvasták, akik a város komplex jelenségét helyezték vizsgálódásaik középpontjába.
yakran forgatták más európai társadalombölcsel ők írásait is, akik közül Max Weber, Ferdi-
and Tönnies és Emile Durkheím gyakorolt rájuk nagy hatást. A továbbiakban a m űhelyalapító
s legismertebb tanítványa gondolatairól lesz szó, mivel els ősorban nevükhöz fűződik a Chica-
ói Iskola társadalomelméleti alapvetéseinek kidolgozása.
Számos mai eszmetörténeti vélekedés szerint a század elején id őben egymást követő német,
letve chicagói városkutató körök saját jellegzetes programmal rendelkeztek. Így Max Weber,
eorg Simmel és Otto Spengler nevét az utókor nemegyszer együtt emlegeti, minta városkriti-
Német Iskoláját, noha azok soha nem hirdették, hogy elkülönül ő gondolkodói társaságot
otnak. 12 Kétségtelen viszont, hogy a chicagói szociológusok tudatosan építettek fel egy tudo-
ányos műhelyt és többé-kevésbé közösen dolgozták ki annak paradigmaszer ű alaptételeit.
yenformán, esetükben az „iskola'!-ként való megjelölés nem utólagos identifikáció. A város-
ociológia és -történet kiváló m űvelője, Richard Sennett, például úgy véli, hogy Weber, Sim-
el és Spengler a várost az emberi civilizáció különleges képz ődményének tekintette, amely
ntörvényű egészet alkot. A Chicagói Iskola ezzel szemben a város bels ő szerkezetét kutatta,
a várost részeinek kapcsolatrendszerével definiálta." Nem kell azonban sokáig keresgélni,
ogy észrevegyük, a tengerentúli gondolkodókat ugyanúgy izgatták a város sajátos egészének
roblémái, mint az európai bölcselőket. Utóbbiak pedig éppúgy kutatták a város egymásra ré-
gződött alkotóelemeinek kapcsolatát, mint amerikai kollégáik. Vagyis, az érintett amerikai
s európai társadalombölcsel ők városértelmezését legalább annyi momentum kapcsolta össze,
nt amennyi elválasztotta.
Ha az összekötő szellemi kapcsolatokat keressük, kimondhatjuk, hogy a város mindenekel őtt
nt a modernitás szellemének társadalom- és kultúraformáló központja mozgatta meg a társa-
alomkutatók fantáziáját az Atlanti-óceán mindkét oldalán. A nagyváros világát elemz ők élénk
rdeklődéssel figyelték, hogy az urbanizált tér hogyan teremt újfajta személyiséget, hogyan
píti és rombolja a társadalmi kapcsolatok szövevényét, vagyis miképpen szervezi újjá az alap-
Zentai Viola: A modern személyiség és a nagyváros.
Tér és Társadalom, 6. 1992. 3–4. 250–263. p.
256 Kitekint ő TÉT 1992.3-4
vető emberi viszonyokat. Ezen az összekötő intellektuális mezsgyén mozogva idézték fel a chi-
cagói szociológusok az európai klasszikus társadalomelmélet egy-egy fontos meglátását. A te-
kintélytiszteletet mell őzve, az amerikai civilizáció és urbanizációs fejl ődés sajátos kontextusá-
ba, valamint saját meggyőződésükbe ágyazták a klasszikus szerz őktől örökölt gondolatokat.
Talán meglepően hangzik, hogy az utókor által leginkább elismert társadalombölcsel ő
klasszikus, Max Weber történeti elemzése a városi fejl ődés stációiról nem gyakorolt különö-
sebb vonzerőt a chicagói városkutatókra. 14 Valószínű , hogy az utóbbiak erősen jelenben gyöke-
rező gondolkodásmódja kevéssé töltekezhetett a városi civilizációt formáló er ők Weber által
kínált történeti analíziséb ől. Ám a német gondolkodónak a racionalitás általános térhódításáról
szóló elmélete annál meghatározóbb hivatkozási alappá vált a tengerentúli szociológusok szá-
mára. Spengler elítélő véleménye a kor urbanizálódott világáról — érthet ő módon — nem vívta
ki a Chicagói Iskola rokonszenvét, de a történelem azonosítása az urbanizációs fejl ődéssel már
érdeklődésre tartott számot. Spengler retorikai fórdulatait, els ősorban pedig antropomorf kife-
jezéseit — mint például a város arca és teste — kimondottan kedvelni látszottak a tengerentúlon.
Minden kétséget kizáróan azonban Simmel eszméi jelentették a legvonzóbb forrást a modern
város tapasztalatának értelmet adni vágyó amerikai szociológia korai m űvelői számára. A klasz-
szikus társadalomelméleten belül sajátos és eredeti gondolatokat kidolgozó Simmelnek nem
társadalmi struktúrákban gondolkodó, hanem az emberi interakciókra figyel ő, alapvetően szo-
ciálpszichológiai beállítottságú szemlélete különösen inspirálóan hatott a városkutatás ameri-
kai képviselőire." Sajátos iróniája a tudományos diskurzusoknak, hogy egy diszciplína alapjait
lerakni szándékozó gondolkodói iskola ilyen nagy lelkesedéssel fedezte fel magának azt a böl-
cselőt, akit kora és az utókor a tudományos határokat és saját diszciplínájának kereteit szüntele-
nül áthágó szerzőnek tartott."
Simmel nagyjából ott folytatta a városfejl ődés tárgyalását, ahol Weber abbahagyta, vagyis
a modern metropolisz világánál. Soha nem jutott el egy koherens városkoncepció kidolgozásá-
hoz — bár ez nem is volt célja —, de klasszikusnak számító, A nagyváros és mentális élete
című esszéjében" finoman árnyalt képet festett a modern nagyvárosi lét szubjektív, az emberi
lelket és öntudatot átformáló aspektusairól. Az urbanizált világ elemzésének szociálpszicholó-
giai szemlélete és kulcskategóriája, a „blazírt attit űd" bevonult a Chicagói Iskola intellektuális
fegyvertárának legfontosabb kellékei közé. Simmel hitet tett a korábbi zárt közösségek korláto-
zó konvencióitól megszabadult, modern indivíduum sajátos szuverenitása mellett. Ez a maga
módján biztató üzenet persze megragadta azon amerikai gondoklodók figyelmét, akik szenve-
délyesen keresték a mozaikszer ű személyiség autonóm, ugyanakkor „autentikus" életének le-
hetőségeit egy visszafordíthatatlanul modern világban. S nem kevésbé gondolkodtatta el a re-
formszellemmel átitatott tengerentúli gondolkodókat az sem, ahogy Simmel bízott a lüktet ően
sokféle nagyváros társadalmi és kulturális lehet őségeiben.
Robert Park, a Chicagói Iskola teoretikus alapjait lerakó társadalomkutató nagyhatású tanul-
mányában — Simmel nézeteit visszhangozva — a várost el őször is egy sajátos lelkiállapot állan-
dó jelenlétével definiálta." Ugyanakkor a város egésze Park szemében sajátos morális rendet
alkotott. E rend dialogikus viszonyban m űködik mozaikszerű alkotórészeivel — állította —,
s ez ott tükröződik minden egyes ember tudatában is. A maga alkotta kifejezést használva, Park
a város „ökológiájáról" beszélt, s ez alatt azt értette, hogy a térbeli elrendez ődések követik
és megjelenítik a városi emberek habitusát, tulajdonságait és életmódját. A város tehát szerinte
Zentai Viola: A modern személyiség és a nagyváros.
Tér és Társadalom, 6. 1992. 3–4. 250–263. p.
ÉT 1992.3-4 Kitekint ő 257
ozaikszerű en összekapcsolódó, fizikai és társadalmi világok rendszeréb ől áll, melyeket lakó-
és használóik szokásai és rutinjai formálnak.
Wirth, a tanítvány, híres esszéjében, amely ugyan csak a harmincas évek végén látott napvilá-
ot, de a Chicagói Iskola legnagyobb hatású munkájának bizonyult, kinyilvánította, hogy a vá-
os fogalma helyett urbanizmusról érdemes beszélnünk, amely immár nem köthet ő meghatáro-
ott lokalitáshoz, csak egy sajátos életmódhoz." Ennek lényegét Wirth is egy újfajta egyéni
ntudat kialakulásában és annak következményeiben, így mindenekel őtt a tradicionális közös-
égek felbomlásában és a racionális érdekek alapján megszervezett közösségek létrejöttében
átta. Park eszméit finomítva a tanítvány kifejtette, hogy az urbánus életforma egy hármas struk-
'rában értelmezhető : a fizikai környezet, a társadalmi intézmények, valamint az embereket
rientáló uralkodó értékek és gondolatok szövevényének összekapcsolódásában. E hármas
truktúrában zajlanak azok a folyamatok, vélte, amelyek a városnak mint egésznek sajátos mi-
enlétét adják.
Park és Wirth egyetérteni látszottak Simmellel abban, hogy a modern urbanizáció fejlemé-
yei radikálisan növelik majd az egyén szabadságát. Mégsem tudták elképzelni, hogy a simmeli
odellben létrehozható, hálószer űen szőtt és állandó átalakulásban lévő interperszonális kap-
solatok elfogadható társadalmi integritáshoz vezetnek. Kételkedtek abban, szemben kedvelt
émet kollégájukkal, hogy az elszemélytelened ő emberi viszonyok felszabadító és fenyeget ő
övetkezményei között viszonylag könnyedén lehet majd egyensúlyt teremteni. A chicagói vá-
oskutatók társadalomelméleti nézeteinek kifejtése tehát összefonódott fontos normatív állítá-
ok megfogalmazásával. Túl a társadalmi szolidaritás szükségességér ől vallott nézeteiken, a
orabeli amerikai nagyváros valóságának ismerete is arra késztette őket, hogy az időről időre
jratermelődő társadalmi kapcsolatok, elkötelezettségek, csoportok kérdését összekapcsolják
simmeli új szubjektum fogalmával. Ezért volt sokatmondó számukra a Simmelét ől meglehető-
en távol álló Emile Durkheim eszmevilágának számos eleme. A francia klasszikus tézisei az
mberi kapcsolatokat és gondolkodást egyaránt orientáló kollektív tudatról, amely még a mo-
ernizált társadalmi keretek között is létezik, valamint tézisei a munkamegosztás bonyolulttá
álásával létrejövő organikus szolidaritás modelljér ől, fontos kapaszkodót nyújtottak a chicagói
zociológusok számára."
A nagyváros század eleji amerikai kutatói tehát úgy látták, hogy a kor urbanizációs — és
talános társadalmi — változásainak lényegét egy új típusú szubjektum formálja. Arról, hogy
is alakítja a modern városi embert olyanná, mint amilyennek Simmel és — valamelyest elté-
módon — Mead leírta, és hogy mi vezeti társadalmi kapcsolatai alakításában, valamint hogy
*ndez hogyan formálja a város térbeli elrendez ődéseit, Parknak és Wirthnek, vagyis a Chica-
ói Iskola két generációja vezéralakjának is eltér ő véleménye volt. Mindkettőjük esetében igaz
onban, hogy a tér szerepének értelmezése az emberi természet új lényegének megértésével,
alamint az egyéni szabadság és társadalmi rend dilemmáival kapcsolódott össze.
Zentai Viola: A modern személyiség és a nagyváros.
Tér és Társadalom, 6. 1992. 3–4. 250–263. p.
258 Kitekint ő TÉT 1992.3-4
Szuverén személyiség és társadalmi rend
A nagyváros századeleji amerikai kutatói tehát hittek abban, hogy a modern kor változásai-
nak lényege társadalomelméleti értelemben a közösségt ől az egyén felé történ ő végérvényes
elmozdulásként fogható fel. Simmel gondolatait adaptálva úgy vélték, hogy a modern urbani-
zált személyiség természetét a küls ő stimulusok gyors és szakadatlan váltakozása, és a korábbi
zárt közösségek normái alól való felszabadulás által megnövekedett egyéni cselekvési szabad-
ság alakítja meghatározó módon. Úgy látták, a nagyvárosi életet él ő indivíduum megkülönböz-
tető egyediségre tehet szert, ugyanakkor fogékony lesz a különböz őségek állandó termelésével
és összetalálkozásával létrejöv ő társadalmi és kulturális másságra. A küls ő és belső határok
lebomlása — az egyes ember és a társadalom, valamint az egyes emberek közötti értelem-
ben — konstruktív módon segítheti az egyéni szabadság megvalósítását. A megnövekedett sza-
badság gyakorlása közben minden ember horizontja kitágul, tudása növekszik — vallották.
De már Simmel felhívta a figyelmet arra, hogy a szüntelenül érkez ő stimulusok korábban
ismeretlen módon terhelik meg az egyén pszichikumát. Az állandó kifelé való orientáltság kö-
vetkezményeként a modern városlakó a szüntelen önreprezentálás kényszerében él. Ráadásul,
a gondosan specializált és megszervezett, ugyanakkor mindinkább elszemélytelened ő intézmé-
nyek működése és használata is fokozott megterhelést ró az emberre. Simmel úgy látta, hogy
az önvédelem fő eszköze a „blazírt attit űd", vagyis egyfajta rezervált bels ő lelkiállapot megszi-
lárdítása, amely valójában nem teremt új határokat és nem biztosítja semmiféle személyes lé-
nyeg megtalálását. Ehelyett csak egyensúlyoz a hiperintenzív kifelé irányultság és az egyén
valamiféle módon mégiscsak létez ő mentális korlátai között.
A fenti alaptétel elfogadásán túl a Chicagói Iskola tagjai átvették Max Weber tanításait a társa-
dalmat lassanként minden szegletében átformáló racionalitásról és az ezen az elven szervez ődő
intézmények meghatározó jelent őségéről. 21 Igaz, időnként Tönnies sémáját idézték fel a közös-
ségi szerveződésről a társadalmira való átmenetr ől, amely némiképp eltér ő módon, de hasonló
végeredménnyel írta le a nyugati világ sajátos történelmi perspektíváját." Park és Wirth alapve-
tőnek és visszavonhatatlannak tekintette a családi és lakóhelyi közösségek, valamint a társadal-
mi intézmények szétválását. Park (és kezdetben Wirth) mégis azt a meggy őződést propagálta,
hogy a közösség-társadalom fogalompár nem éles kontúrokkal megrajzolható történelmi dicho-
tómia, hanem a modern korszaknak, s így a városi létnek is két párhuzamos instanciája. A
chicagói városkutató műhely vezéralakja meglehetősen rugalmas, ám egyben homályos elmé-
leti magyarázatot adott arról, hogy hogyan függ össze a modern ember megnövekedett szabad-
sága, az emberi közösségek szükségessége és a racionális intézmények m űködése, valamint
a város térbeli elrendeződése. Interpretációja annak kimondására épült, hogy a nagy szabadság-
gal rendelkező egyének sokirányú elkötelezettségeket építenek ki a városi társadalom szöveté-
ben, és ennek megfelelően alakítják a teret maguk körül. Az intézmények tehát többé-kevésbé
adottak, a családi és rokonsági kapcsolatok természetes módon formálódnak, a tér pedig alakul
a praxisnak megfelelően.
Ezzel szemben Wirth a már említett esszéjében azt fejtette ki, hogy a térhasználat min ősége,
vagyis a modern nagyváros sűrűsége, a tevékenységi formák és emberek összetömörülése okoz-
za a simmeli modern szubjektivitás kialakulását. A küls ő impulzusok tömegével bombázott
és önmagát keres ő modern individuum már nem tud mit kezdeni a tradicionális kapcsolatokkal;
Zentai Viola: A modern személyiség és a nagyváros.
Tér és Társadalom, 6. 1992. 3–4. 250–263. p.
ÉT 1992.3-4 Kitekint ő 259
elyettük személytelen, versenyorientált és technokratikus társadalmi szervezeteket hoz létre.
földrajzi közelség az emberi természet megváltoztatása útján társadalmi távolságot teremt.
különféle gazdasági, politikai és kulturális tevékenységek koncentralódásából olyanfajta he-
rogenitás jön létre, ami nem is engedi merev normák alapján összetartott közösségek kiépíté-
ét. Léteznek ugyan különböz ő etnikai, kulturális, faji és jövedelmi csoportok a város társadal-
ban, általában szegregálódva a város különböz ő pontjain, ám ezek nem tudatos választás
redményeiképpen jönnek létre. Az emberek saját jószántukból érdekcsoportokba tömörülnek,
elyeket racionálisan kitűzött céljaik elérése érdekében m űködtetnek — állította Wirth.
Park által kifejtett koncepcióhoz képest ez a magyarázat sokkal egyértelm űbb ok-okozati kap-
solatot állít fel a tér, a társadalmi kapcsolatok milyensége és a személyiség lényege között,
ár gyanúsan leegyszer űsítőt.
Park és kollégái érzékelték, hogy a város különböz ő térbeli pontjai között mozgó egyének
iselkedésének változása, rendszeressége és bizonytalanságai mögött a városlakók megnöveke-
ett szabadságának gyakorlása és egy általános köt ődéskeresés húzódik. E kettőség felismerése
•- rsze összefüggött azzal a tudományos és morális problémával, ami a chicagói szociológusokat
• ly nagyon foglalkoztatta: hogyan lehet a simmeli modern szubjektum által lakott városban
sadalmi szolidaritást teremteni? Egy, a szolidaritás irányába mutató gondolatot, amely aztán
Chicagói Iskola műveiben is gyakran felbukkant, még Simmel fogalmazott meg. Eszerint
különböző személyiségtípusok, rutinok és életmódok nagyvárosi kavalkádja és keveredése
különbözőségekkel szembeni toleranciához vezet. A tolerancia teremtette harmónia azonban
em látszott elégséges alapnak egy integráló társadalmi rend kiépítéséhez a chicagói városkuta-
' k szemében.
Park hinni látszott a különféle természetes módon szervez ődő — tradicionális vagy intéz:
ű — csoportok egyfajta összetartó erejében. Hangsúlyozta, hogy a városi létben kiala- ényszer
ó közös társadalmi gyakorlat morális köteléket teremt az emberek között. Wirth viszont úgy
átta, hogy az érdekek képviseletére szervezett közösségek és intézmények generálják a város
ilágát összetartó erőket. Ő inkább a társadalmi munkamegosztás modern formái által kialakí-
tt organikus szolidaritás durkheimi gondolatát támogatotta. Ez utóbbi világossá tette, hogy
modern társadalmakban a kifinomult munkamegosztás révén létrejöv ő egymásrautaltság
gyan részletes viselkedési szabályokat alakít ki, de csak minimális közös meggy őződést éred-
ényez. A durkheimi eszmékbe való kapaszkodás elég világosan mutatja azt az aggodalmat,
amely Simmelt még csak kevéssé, ám a chicagóiakat már sokkal inkább jellemezte.
Sennett szerint, Park és Wirth munkáit keletkezésük sorrendjében olvasva, felfedezhet ő ben-
iük határozott koncepcionális elmozdulás; a modern nagyváros lényegét el őször a külön-
ykőségek termelésében látták, majd pedig a különbségek koncentrálódásában a tér meghatáro-
Ehtt pontjain." • Hozzátehetjük, hogy ebben az elmozdulásban az is testen öltött, ahogy a
modern szubjektum szuverenitásának elismerése és a tapasztalt következmények miatti aggoda-
om közötti egyensúly változott a chicagói szociológusok szellemi horintján. Fontos észreven-
nünk, hogy az aggodalom túlmutatott a szigorú értelemben vett társadalmi rend keresésén. Park
fs Wirth megfogalmazták azt a kételyt is, hogy hiába jön létre valamiféle kollektív harmónia
s városi társadalom mozaikszer ű alkotórészei között, ha az egyes ember maga nem tud bels ő
integritást szerezni.
Zentai Viola: A modern személyiség és a nagyváros.
Tér és Társadalom, 6. 1992. 3–4. 250–263. p.
260 Kitekint ő TÉT 1992.3-4
Park hitte, hogy a város teret ad a személyiség sajátos vonásai kifejlesztésének és tolerálja
a különös egyéniségeket. A túladagolt stimulációk azonban azt is eredményezhetik — és ered-
ményezték kézzelfoghatóan a korabeli amerikai nagyvárosokban —, hogy a határait kitágító
személyiség elveszti bels ő tartását, tájékozódóképességét, és deviáns magatartást követ. Park
az egyén részéről nagyrészt menekülő gesztusként, a társadalom szempontjából pedig demora-
lizáló effektusként értékelte a társadalmi devianciák megjelenését. Paradox módon, ez a devi-
áns magatartás is valamiféle köt ődést és irányultságot jelez, mégha nem is a többség által köve-
tett normák alapján, vélte Park. Sennett találó megfogalmazása szerint, míg Simmel szuverén
urbánus embere olyan, mint egy szerzetes, aki kontemplatív módon keresi személyisége lénye-
gét, Park városlakója innovátor, aki cselekedetein keresztül fejezi ki magát.
Wirth mára modern városokban uralkodó funkcionális intézmények és érdekképviseleti cso-
portok elszemélytelenedésének negatív következményeire hívta fel a figyelmet. Ezek az intéz-
mények nem különös tulajdonságokkal bíró személyekben, mégcsak nem is egyénekben, ha-
nem kategóriákban gondolkodnak. A modern szubjektum szegmentálódott és mozaikszer ű
lényege így már nem szabad választásokból ered, hanem különféle kategóriáknak való megfele-
lésből. Ezek a kategóriák viszont szükségképpen az átlagemberre vannak szabva, pontosabban
létrehozzák az átlagembert annak elképzelt tulajdonságaiból. Megállapíthatjuk, hogy ezek a
gondolatok már egyértelműen a tömegtársadalommal szembeni félelmekről vallanak.
A város „szekularizálása"
A Chicagói Iskola tagjai a szociológia tengerentúli meghonosításán dolgoztak, mely diszcip-
lína megszületése óta a valóság valamiféle objektív feltárására törekedett. Ezen elvet Park és
kollégái is tisztelni látszottak. Mindazonáltal, a nagyváros komplex tapasztalatát értelmezni
kívánó vizsgálódásaik a „tárgy" iránti alapvető rokonszenvükön alapultak. Ahogy ezt a fentiek-
ben láthattuk, a chicagói városkutatók elfogadták a modern fejl ődés visszafordíthatatlanságá-
nak gondolatát, és magától értet ődőnek tartották a közösségi tradíciók korábbi formáinak fel-
bomlását. Legfontosabb szellemi el ődjük, Simmel meglátásait adaptálva, a modern nagyváros
lényegét a különböző ségek teremtése és találkozása közepette formálódó új személyiségben,
a kitágult emberi szuverenitásban ragadták meg. A modern szubjektum széttöredezett, szeg-
mentálódott vagy mozaikszerűen összeálló személyiségének tudomásul vételéhez a korabeli
amerikai tudományos és társadalomkritikai disputáktól is kaptak muníciót. Nem túlzás azt állí-
tani, hogy a metropoliszokban kibontakozó modern individualizmust a chicagói városszocioló-
gusok konstruktívnak találták. Ugyanakkor megfogalmazták a társadalmi rend szükségességét
is, amelyet nem valamiféle esszenciális értékek, hanem hasznos és belátható elkötelezettségek
kiépítése, s az így kialakított közös meggy őződés alapján képzeltek el. Kifejezett aggodalommal
érzékelték viszont, hogy a korábbi gondolkodási és cselekvési korlátoktól történ ő megszabadu-
lás, az emberi percepciók és kapcsolatok állandó hullámzása, valamint a társadalmi intézmé-
nyek szerepeken alapuló működése tanácstalansághoz, szétforgácsolódáshoz, a szuverenitás
elvesztéséhez vezet. Ezt a lelkiállapotot a devianciák és a tömegmentalitás melegágyának tekin-
tették. Öszefoglalóan tehát, a Chicagói Iskola tagjai nem önmagában a közösségi kötelékek
felbomlásától féltek, hanem annak következményeit ől. Az általuk szükségesnek tartott társa-
Zentai Viola: A modern személyiség és a nagyváros.
Tér és Társadalom, 6. 1992. 3–4. 250–263. p.
T 1992.3-4 Kitekint ő 261
mi rend tehát a városértelmezésük egyik pillérét képez ő egyéni szuverenitás kiterjedését ől
•ggött. És megfordítva, a durkheimi értelemben vett társadalmi szolidaritás eler őtlenedésében
egyéni szuverenitás elvesztésének veszélyét sejtették.
Park és kollégái a felvilágosod.ís eszményképét ől némileg eltérő modern szubjektum megje-
1 nését regisztrálták. A bels ő emberi lényeg szabad megvalósítása során ésszer ű társadalmi in-
zményeket teremt ő ember helyett a felfokozott küls ő hatásoknak kitett és azokból építkez ő,
atáraitól mind inkább megszabaduló, a technokratikus intézmények által kínált szerepeket be-
t ltő modern individuum habitusát és rutinjait kívánták megérteni. Mégis, amikor a kevéssé
i. mert írásaikban az emberi kommunikáció rejtelmeit és lehetőségeit boncolgatták a modern
sadalmi viszonyok között, á felvilágosodás tradícióinak szellemében elképzelt civilközössé-
: ek gondolatához kerültek közel.
A Chicagói Iskola képviselőinek városszociológiai írásaiban azonban felt űnően leegyszerű-
• dött a kulturális jelenségek vizsgálata. Mintha a chicagói urbanisták a modern ember városi
etvitelének és kapcsolatainak alakításában nem tartották volna lényegesnek az amerikai nagy-
osokban akkortájt még erős etnikai kötelékeket, a nyomtalanul el nem tűnő protestáns etikát
s egyéb vallási meggyőződéseket, vagy más alapokon nyugvó partikuláris értékrendeket.
' edig nem egy chicagói szociológus írt Chicago különböz ő „gettóiról".) Úgy t űnik, érdekte-
1 nnek ítélték a különféle közösségi és történelmi tapasztalatokat hordozó kultúra olyan meg-
yílvánulásait is, mint az építészet és a nyelv. Kimondottan gyanakodva tekintettek a feltörekv ő
édia szimbólum- és sztereotípia-teremt ő képességére, amelyről az akkoriban kibontakozó
rankfurti Iskola gondolataival egybecsengő véleményt formáltak. Elképzelhet ő, hogy a kul-
ra szélesebb értelmét talán a kultúripar manipulatív képességei miatti ellenszenv alapján uta-
tották ki városértelmezéseikb ől. Az is lehet, hogy a tér társadalomformáló szerepének elem-
se takarta el a kulturális tényez ők jelentőségét. Valószínűbbnek tűnik azonban, hogy a dolog
it rdítva működött: azért lehetett és kellett a térnek nagy szerepet tulajdonítani, vagyis a nagyvá-
1• ri lét kereteit teoretikus értelemben „szekularizálni", mert így messzire lehetett kerülni a
I • meg)kultúrának az emberi cselekvési szabadságot és gondolkodói szuverenitást láthatatlanul
• sonkító hatásaitól. Azt csak megemlítjük e helyütt, hogy a társadalomföldrajz mai m űvelői
yakran úgy látják, hogy a Chicagói Iskola tagjai vagy mechanikusnak vélték a város térképé-
ek alakulását a társadalmi gyakorlat következményeként, vagy túlértékelték a tér szerepét,
valamiféle metafizikai jelenségként kezelték.
Az is felvethető, hogy a térhez, mint társadalomalakító tényez őhöz való fordulás annak a
nem mondott felismerésnek a következménye lett, hogy a racionalitás kiteljesedése, a tradi-
ionális közösségek elsorvadása végülis felszámolja az egyes emberek gondolatait és értékeit
egszabó normákat, legalábbis alaktalanná teszi azokat. Pedig Durkheimnek a chicagói szo-
iológusok által is felidézett eszméi számos ponton érintették, s őt formálták a kultúra szélesebb
rtományban történ ő értelmezését. A chicagói szociológusok másik meghatározó társadalom-
ölcseleti elődje, Simmel, pedig gazdag fantáziával és éleslátással tárgyalta, hogyan fonódik
ssze bizonyos tárgyak birtoklása és körforgása társadalmi kategóriák és identitások kialakulá-
ával, vagyis hogyan befolyásolják az egyes ember gondolatait a társadalom más tagjai által
s használt tárgyak és gyakorolt cselekedetek, amelyek meghatározott jelentéssel bírnak." Nem
életlen persze az sem, hogy a híres kortárs, Lewis Mumford kultúrtörténeti megközelítés ű
Zentai Viola: A modern személyiség és a nagyváros.
Tér és Társadalom, 6. 1992. 3–4. 250–263. p.
262 Kitekint ő TÉT 1992 .3-4
városkritikája és a chicagóiak városszociológiai vállalkozása között gyakorlatilag semmiféle
párbeszéd nem alakult ki.
A Chicagói Iskola minden hiányosságával együtt is fontos állomás volt a modernitás és az
urbanizáció kapcsolatának megértésében. Továbbá, az el őre tekintő és a változásokban igéretes
lehetőségeket sejtő városkép ellensúlyát képezte a szintén el őre tekintő, de az emberi viszonyo-
kat radikálisan átalakítani vágyó modernizmus egyes városépítési elképzeléseinek. A chica-
góiak ugyanis hirdették, hogy a szabadság rendet kíván, de hittek abban, hogy a rend humani-
tást feltételez. Ennek megfelel ően vallották: az egyes ember szuverenitását, megismételhetetlen
egyediségét és méltóságát még akkor is tisztelni kell, ha lényege mozaikszer ű elemekből áll
össze, és integritása törékeny.
Jegyzetek
Szelényi (1973); a válogatás az els ő és utolsó volt ezidáig ebben a témában, amely a széles közönség számára is'
hozzáférhető formában jelent meg Magyarországon.
• Lásd első sorban M. és L. White (1962) könyvét.
• Ezt a modellt Carl Schorske állította fel, aki azonban az európai eszmetörténetet, ezen belül is az els ő két történelmi
korszak közötti váltást, elemezte közelebbr ől. Lásd C. Schorske (1963).
• W Sharpe és L. Wallock (1983) használják ilyen mechanikusan a Schorske-féle modellt könyvükben, mely egyéb-
ként gondolatgazdag.
• Ezen álláspont fő képviselője Leo Marx, irodalomtörténész. Lásd L. Marx (1981).
• N. Pike (1981).
' Sokat idézett és vitatott alapm ű e kérdésben Warren I. Susman (1984) munkája. A fogyasztás étoszáról részletesen
lásd: W. Fox és J. Lears (1983).
• J. T. J. Lears (1981); C. Lasch (1991); R. Hofstadter (1955).
• Lásd erről részletesen P. Boyer (1978) munkájában.
10 Boyer, id. mű , IV fejezet: A progresszív gondolkodás és a város. pp. 191-371.
" W. Susman, id. mű , pp. 26-28.
12 W Sharp és L. Wallock, id. mű , pp. 10-11.
" R. Sennett (1969), „Introduction".
14 M. Weber (1967).
" G. Simmel (1973).
16 Részletesen elemzi Simmel munkásságát és akadémiai karrierjét Wessely Anna (1991).
" G. Simmel (1973).
18 R. Park (1916).
19 L. Wirth (1938).
20 A kollektív tudat elvét Durkheim az Elementary Forms of the Religious Life
című, eredetileg 1912-ben megjelent
könyvében, az organikus szolidaritás gondolatát pedig a Division of Labor in Society című, először 1893-ban kiadott
munkájában dolgozta ki.
21 M. Weber (1987, 1992).
" E Tönnies (1983).
" R. Sennett (1990).
24 G. Simmel (1973). A német tudós legizgalmasabb kultúrtörténeti vállalkozása a
A pénz filozófiája című , eredetileg
1900-ban megjelent munkája.
Zentai Viola: A modern személyiség és a nagyváros.
Tér és Társadalom, 6. 1992. 3–4. 250–263. p.
"ÉT 1992.3-4 Kitekint ő 263
Irodalom
Bender, Thomas (1978) Community and Social Change in America. New Brunswick: Rutgers University Press.
Blanchard, Marc Eli (1985) In Search of the City. Saratoga, CA: ANMA Libri.
Boyer, Paul (1978) Urban Masses and A foral Order in America, 1820-1920. Cambridge: Harvard University Press.
Cooley, Charles N. (1922) Hunian Nature and Social Order. New York: Scribner Co.
Cox, Harvey (1965) 77te Secular City. New York: The Macmillan Co.
Durkheim, Emile (1964) The Division of Labor in Society. New York: Free Press.
Durkheim, Emile (1965) The Elementary Forms of Religious Life. New York: Free Press.
Aall, Peter (1988) Cities of 7bmorrow: Oxford: Basil Blackwell.
Aofstadter, Richard (1955) Ihe Age of Reform. New York: Vintage Books.
-Itighes, T. P. and Hughes A. C. (1990) Lewis Mumford: Public Intellectual. New York: Oxford University Press.
.,asch, Christopher (1991) The True and Only Heaven. New York: Norton.
"..«,ears, J. T. Jackson (1981) No Place of Grace. New York: Pantheon Books.
J. T. Jackson and Fox, Richard (1983) 77w Culture of Consumption. New York: Pantheon Books.
Marx, Leo (1991) „The Puzzle of Anti-Urbanism in Classical American Literature". In: Literature and the Urban
Experience. (Jaze, M. C. and Watts, A. C., eds.). New Brunswick, Rutgers University Press. pp. 63-80.
Vlead, George H. (1967) Mind, Self and Society. Chicago: University of Chicago Press.
Vlumford, Lewis (1938) 77w Culture of Cities. Wesport, Conn: Greenwood Press.
Wumford, Lewis (1961) The City in History. New York: Harcourt, Brace and World, Inc.
NTisbet, Robert (1976) Sociology as an Art Form. London: Oxford University Press.
Park, Robert E. and Burgess, E. W. (1925) 77w City. Chicago: Chicago University Press.
Park, Robert E. (1952) Human Communities: The City and Human Ecology. New York: Free Press.
Patten Simon A. (1902) The Theory of Prosperity. New York: The Macmillan Comp.
Pike, Burton (1981) 77w Image of the City in Modern Literature. Princeton: Princeton University Press.
Rodwin, L. and Hollister, R. M., eds. (1984) Cities of the Mind. New York: Plenum Press.
Sennett, Richard, ed. (1969) Classic Essays on the Culture of Cities. Englewood Cliffs: Prentic-Hall.
Sennett, Richard (1990) 77w Conscience of the Eye. New York: Alfred A. Knopf.
Sharpe. W. and Wallock, L. (eds.) (1983) Visions of the Modern City. New York, Columbia University
Schorske, Carl (1963) „The Idea of the City in European Social Thought". In: The Historian and the City (Handlin,
O. and Burchard, J. eds.). Cambridge: The MIT and Harvard University Press. pp. 95-114.
Short, James E (1971) „Introduction". In The Social Fabric of the Metropolis. Chicago; University of Chicago Press.
pp. XI—XIII.
Simmel, George (1973) „A nagyváros és mentális élete". In: Városszociológia. (szerk.: Szelényi I.). Közgazdasági
és Jogi Könyvkiadó, Budapest.
Simmel Georg. (1973) Válogatott társadalomelméleti tanulmányok. Gondolat, Budapest.
Simmel, Georg (1878) The Philosophy of Money. Boston: Rutledge Kegan Paul.
Smith, Michael P. (1979) 77w City and Social Iheory. New York: St. Martin's Press.
Susman, Warren I. (1984) Culture as History. New York: Pantheon Books.
Stein, Maurice R. (1960) The Eclipse of Community. Princeton: Princeton University Press.
Szelényi Iván (1973) „Bevezet ő tanulmány". In: Városszociológia. KJK, Budapest. pp. 7-38.
Tönnies, Ferdinand (1983) Közösség és társadalom. Gondolat, Budapest.
Weber, Max (1967) „A város." In: Állam, politika, tudomány. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, pp.
Weber, Max (1987, 1992) Gazdaság és társadalom. L , IL Közgazdasági ég Jogi Könyvkiadók, Budapest.
Weinstein, Michael A. (1982) 77w Wilderness and the City. Amherst: University of Massachusetts Press.
Wessely Anna (1991) „Pillanatképek sub specie aeternitatis", Buksz 1991 Tél. pp. 410-414.
White, Morton and White Lucia (1962) The Intellectuals Versus the City. Cambridge: Harvard University Press.
Wirth, Louis (1973) „Az urbanizmus mint életmód" In: Városszociológia. (szerk. Szelényi I.) KJK, Budapest. pp.
41-63.