Tér és Társadalom 5. évf. 1991/4. 51-68. p.
Tér és Társadalom 4. 1991.4: 51-68
AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ ÉS A TERÜLETI
EGYÜTTMŰKÖDÉSEK HATÁSA A PIACGAZDASÁGOK
REGIONÁLIS POLITIKÁJÁRA
(The influence of European integration and regional cooperation on the
regional policy of market economies)
HORVÁTH GYULA
Bevezetés
A 70-es évtizedben a fejlett ipari államokban a tömegtermelésen nyugvó monopolista felhal-
mozás növekedési szakaszát a differenciált piac er őteljes szerepére építő decentralizált gazdasá-
gi fejlődés szakasza váltotta fel. A fejl ő dés korábbi húzóerejének, a nyersanyagigényes iparnak
csökkent a szerepe, a térben sokkal mozgékonyabb és az újfajta telepítési kívánalmakat támasztó
szolgáltatásokban dolgozók száma meghaladja azokét, akiket a hagyományos termel őfolyama-
tokban alkalmaznak.
A fordista nagyüzem helyett a kis- és középüzemekre épít ő új gazdasági paradigma érezhet ő
hatást gyakorolt a regionális politika fejl ődésére is. A kialakult konszenzusok felbomlottak.
A központi kormányok gazdaságpolitikájának homlokterébe a gazdasági szerkezetváltozás ke-
rült. A központi költségvetés sz űkítése, a favorizált új gazdasági ágazatok (a tercier és a kvater-
ner szektor) átértékelésre kényszerítették a tradicionális regionális politikát. A hagyományos
megoldások (magasfokú állami szerepvállalás, centralizált regionális politika, felülr ől-lefelé
irányuló ösztönzési rendszer, tőkeberuházások stb.) elveszítették korábbi gazdasági és politikai
motívumaikat, új regionális stratégiák körvonalai bontakoztak ki. Nem véletlen, hogy a
70-80-as évtized fordulóján szinte valamennyi nyugat-európai ország új területfejlesztési jog-
szabályt alkotott, vagy jelent ősen módosította korábbi törvényeit.
A gazdasági korszakváltáshoz igazodó nemzeti regionális politikai változásokkal párhuzamo-
san zajlott az Európai Közösség regionális politikájának megújítása. Az új stratégia kialakítása
részben a tagállamok koncepciói összehangolásának az igényéb ől fakadt, részben pedig a Kö-
zösség bővülésével kiéleződött regionális differenciák mérsékléséhez nyújtott programot és
eszközöket.
Ezen közben változott a nyugat-európai országok területi-hatalmi struktúrája is. A gazdasági
decentralizáció politikai megnyilvánulása a központi államhatalom és a regionális-helyi kor-
mányzatok közötti új munkamegosztás kialakulása volt. A jogosítványaikban meger ősödött re-
gionális kormányzatok részben arra váltak alkalmassá, hogy az új nemzeti regionális politiká-
ban aktív kezdeményez őként léphessenek fel, részben pedig az Európai Közösség
reformtörekvéseinek térbeli bázisaivá válhassanak 1992 után.
Véleményem szerint a következ ő évtizedben a fejlett európai társadalmak regionális politiká-
ja a „rugalmas" felhalmozás post-fordista gazdaságpolitikájának, a Közös Piac regionális stra-
Horváth Gyula: Az európai integráció és a területi együttműködések hatása a piacgazdaságok regionális politikájára.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 51–68. p.
52 Horváth Gyula TÉT 1991 s 4
tégiáj ának és a decentralizált hatalomgyakorlásnak, a regionalizmusnak a metszéspontjában
fejlődik majd.
Tanulmányomban e két utóbbi komponens elemzésével foglalkozom.
Regionális különbségek a Közösségben
A Nyugat-Európa legfejlettebb államaiból alakult Európai Közösségben — a határok b ővülésé-
vel, a tagországok számának gyarapodásával — a regionális különbségek integrációt befolyáso-
ló szerepe fokozatosan er ősödött. Míg korábban viszonylag homogén és földrajzilag nem túl
távoli gazdasági terek egybeszervezése jelentette a területfejlesztési feladatot (az olasz Mezzo-
giorno, néhány francia és nyugatnémet rurális térség volt a regionális politika akcióterülete),
a „Kilencek", majd a „Tizenkettek" a regionális különbségek olyan méreteit produkálták, hogy
a 70-es évek közepétől új regionális politikát és intézményrendszert kellett kidolgozni. A regio-
nális politika a Közösség fontos feladatává vált, s ez tükröz ődik az alapokmányban is. Az 1957.
évi Római Szerző dés a preambulumban még csak általában tesz arról említést, hogy a tagálla-
moknak a gazdasági egység megteremtését és a harmonikus fejlesztést az egyes régiók közti
különbségek mérséklésével, az elmaradott területek felzárkóztatásával kell összekapcsolni. Az
1987. évi Egységes Európai Okmány 130. cikkelye már részletesen kifejti a regionális politika
főbb elveit és eszközeit:
— az egyes régiók közti eltérések, a megkésett fejl ődésből fakadó esélykülönbségek mér-
séklése;
— ennek érdekében összehangolt nemzeti, közösségi gazdaságpolitika és strukturális eszközök
kialakítása;
— a Regionális Fejlesztési Alap (a közösség 1975-ben létrehozott területfejlesztési intézménye)
feladata, hogy megszüntesse a kirívó regionális aránytalanságokat, s el ősegítse a fejl ődésben
elmaradt régiók felzárkóztatását, valamint a depressziós ipari körzetek újraélesztését;
— a Közösség különböző pénzügyi forrásainak koordinálása a hatékony regionális politika ér-
dekében.
Görögország, Spanyolország és Portugália felvételével az EGK-ban a foglalkoztatottak száma
és a hazai össztermék 13 % -kal, a népességszám 18 % -kal, a munkanélküliek száma 30%-kal,
a közösség területe és agrárnépessége 36 % -kal növekedett. A fejl ődésben visszamaradt térsé-
gekben élő népesség aránya megduplázódott, a Tizenkettek lakosságának az egyötöde olyan
körzetben él, ahol az egy főre jutó GDP a közösségi átlag (1985-ben 12 189 ECU) 75 % -a alatt
marad, egy újabb harmada pedig nem éri el az átlagot. A tagállamokon belüli területi különbsé-
geket jelzi egyébként, hogy Dánia kivételével minden országban van átlag alatti jövedelm ű kör-
zet; Spanyolország, Portugália, Görögország és Írország valamennyi területi egysége ebbe a
kategóriába tartozik (1. táblázat).
Tekintélyes aránytalanságok jellemzik a régiók foglalkoztatási viszonyait is. A Közös Piac
24 régiójában (ezekben él az össznépesség 15,9 % -a) a munkanélküliség az átlagot (1986-ban
10,8 %) 50% -kal meghaladja. Magas — közösségi átlag feletti — munkanélküliséget mutató
régiókban az EGK-népesség 40,1%-a él.
Horváth Gyula: Az európai integráció és a területi együttműködések hatása a piacgazdaságok regionális politikájára.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 51–68. p.
TÉT 1991.4 Az európai integráció 53
1. TÁBLÁZAT
A jövedelem szóródása az EGK-régiókban, 1985
(EGK - 12 = 100)
(Dispersion of incomes in EEC region, 1985)
2. A legmagasabb 4. A legalacsonyabb
6. Országos
1. Tagállam egy főre jutó GDP-t bemutató körzet
átlag
megnevezés 3. értéke megnevezés 5. értéke
NSZK Hamburga) 195,5 Lüneburg 79,3 120,6
Franciaország Be de Franceb) 159,4 Korzika 73,0 113,1
Olaszország Valle d'Aostae) 137,0 Calabria 54,4 91,4
Hollandia Észak-Hollandiad) 121,4 Friesland 82,4 105,0
Belgium Antwerpen megye 130,8 Hainaut 80,9 109,2
Luxemburg - - - 128,3
Nagy-Britannia Nagy Londone) 155,1 Staffordshire 85,7 101,7
Írország - - - 70,1
Dánia Fővárosi régió 142,9 Keleti régió 111,6 125,0
Görögország Anatolia Stereas 61,4 Trákia 43,2 56,6
Spanyolország Baleári szigetek0 97,5 Extremadura 46,6 77,4
Portugália - - - 50,5
Összeseng) 140 60
Forrás: Terza relazione periodica ... alapján saját számítások.
Megyjegyzések: a) Második a darmstadti körzet (150,4)
b) Második Felső-Normandia (117,0)
c) Második Lombardia (119,0)
d) A groningeni körzet (237,4) kivételével, ahol a jövedelem kb. felét a földgázkitermelés adja.
e) Második Grampian (128,6)
f) Második a Baszkföld (95,6)
g) A legmagasabb és legalacsonyabb 25 régió átlaga
1. Member country 4. Name of region with lowest GDP per capita
2. Name of region with highert GDP per capita 5. Value of region with lowest GDP per capita
3. Value of region with highest GDP per capita 6. National average
A jövedelmi viszonyokhoz hasonlóan a legkedvez őtlenebb pozícióban a közösség mediterrán
szárnya van. Spanyolország helyzete többszörösen is súlyos: nincs olyan tartomány, amely átlag
alatti munkanélküliséget mutatna, itt található a Közös Piac legmagasabb munkanélküliségi rá-
tájú régiója (Andalúziában közel 1 millió ember keres munkát), s különösen magas a fiatal
korosztály munkanélküliségi mutatója (Spanyolországban minden második, Dél-Olasz-
országban minden harmadik 18-25 év közti fiatal munkanélküli). Görögország helyzete azért
sajátos (tartományaiban a munkanélküliség nem éri el a közösségi átlagot), mert ebben az or-
szágban még nem indultak be jelent ős szerkezetátalakítási programok, s a mez őgazdasági alul-
foglalkoztatottság miatt kapunk „kedvez ő" értékeket (1. ábra).
Horváth Gyula: Az európai integráció és a területi együttműködések hatása a piacgazdaságok regionális politikájára.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 51–68. p.
54 Horváth Gyula TÉT 1991.4
170
30
25
20
15
EGK 12
10
(10,8 %)
5
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18
D NL B UK DK GR ESP IR L POR L
19
20
21
1. ÁBRA
A munkanélküliség regionális széls ő értékei az EGK országaiban, 1985
(Regfonal extreme values of unemployment in EEC countries, 1985)
1. Bréma, 2. Stuttgart, 3. Lanquedoc-Rousillon, 4. Elzász, 5. Basilicata, 6. Trentino-Alto Adige, 7. Groningen, 8.
Zeeland, 9. Hainaut, 10. Nyugat-Flandria, 11. Merseyside, 12. Berkeshire-Oxfordshire, 13. Keleti régió, 14. F ővárosi
körzet, 15. Anatolia Stereas, 16. Trákia, 17. Andalúzia, 18. Galícia 19. A legmagasabb munkanélküliséget mutató terület.
20. A legalacsonyabb munkanélküliséget mutató terület. 21. A munkanélküliségi ráta változása 1981-1985(%)
A gazdasági teljesítőképesség és a foglalkoztatottság alakulását els ősorban a térségek gazda-
sági struktúrája határozza meg, a régiók bels ő szerkezeti adottságai lényeges eltéréseket mutat-
nak. Az iparilag fejlett tagországokban a posztindusztriális társadalom gazdasági szerkezete
jellemzi a térségeket (a mez ő gazdasági foglalkoztatottak aránya 4-8% között mozog, s 50%
körüli vagy afölötti a tercier ágazatokban dolgozók aránya), a dél-európai országokban (a Mez-
zogiornót is ide számítva) az agrárágazatnak még mindig meghatározó súlya van számos régió-
ban. Spanyolország 17 tartománya közül 12-ben a mez őgazdasági foglalkoztatottak aránya 20%
fölött van (Galiciában 46,2 %, Extremadurában 34,9 %), Görögországban pedig három körzet-
ben meghaladja az 50%-ot, és a dél-olasz régiókban is 20% feletti értékeket találunk.
E jövedelmi és válságfaktorok a fejl ődő képességet csak részlegesen érzékeltetik, a közös pia-
ci regionális politikai gyakorlatban az ún. szintetikus indexet használják az egyes régiók teljesí-
tőképességének a mérésére. (Az index számításának módját nem ismertetjük részletesen, csu-
pán annyit jegyzünk meg, hogy az egy lakosra és az egy foglalkoztatottra jutó GDP
25-25 %-os, a munkanélküliségi mutató — korrigálva a mez őgazdasági alulfoglalkoztatottság-
gal — 40%-os, és a prognosztizált új munkaer ő szükséglet 10%-os súllyal szerepel a kalkuláció-
ban.) A szintetikus index alapján 1985-ben a Közösség tíz legelmaradottabb térsége a következ ő
Horváth Gyula: Az európai integráció és a területi együttműködések hatása a piacgazdaságok regionális politikájára.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 51–68. p.
TÉT 1991.4 Az európai integráció 55
volt (zárójelben az ország és az index értéke): Basilicata (I: 37,1), Calabria (I: 38,0), Andalúzia
(ESP: 38,4), Extremadura (ESP: 38,9), Kanári szigetek (ESP: 45,7), Írország (47,8), Szardínia
(I: 49,2), Castilla Mancha (ESP: 49,5), Molise (I: 50,6) és Murchia (ESP: 50,9). A legmaga-
sabb értékeket az alábbi térségek mutatták: Darmstadti körzet (D: 172,8), Fels ő-Bajorország
(D: 167,1), Stuttgarti körzet (D: 162,3), Be de France (F: 154,7), Karlsruhei körzet (D: 152,9),
Rajna-Hessen-Pfalz (D: 144,6), Luxemburg (142,8), Valle d'Aosta (I: 142,1), Nyugat-Berlin (D:
141,9), Fővárosi régió (DK: 141,8). A Közösség népességének 25,7 % -a él olyan térségekben,
amelyek szintetikus indexe a közösségi átlag 67 %-a alatt van, és 16,8%-a olyan térségekben,
ahol az index 67 és 100% között van. A legalsó sávban (36 tartomány tartozik ide) van vala-
mennyi spanyol, portugál és görög körzet, valamint mind a nyolc délolasz régió, s csak egyetlen
északi körzet (Észak-Írország) található itt.
2. TÁBLÁZAT
A Közös Piac problematikus régiótípusai
(Problematic regions of EEC)
13. A foglalkoztatottak 18.A bruttó regio-
megoszlása, % nális termék
12. Népsil- 17. Munka-
11. A lehatárolás 19.egy 20. egy fog-
10. Régiótípus rdség nélküliségi
kritériuma lakosra lalkoztatottra
83/km' 14. Pri- 15. Szekun- 16. Ter- ráta, %
mér der cier
21.jutó értéke az EGK-
átlagában
1. FEJLETLEN Az egy főre jutó GDP 80 24,2 27,5 48,3 14,0 61 57
RÉGIÓ
2. HANYATLÓ IPARI Az ipari foglalkoztatottak és a
RÉGIÓ munkanélküliek arányának
kombinációja 199 14,6 95
3. AGRÁRTÉRSÉG A mezőgazdasági foglalkozta-
tottak aránya 75 22,5 28,9 48,6 13,5 70 71
4. MEDITERRÁN A mezőgazdasági végtermék
RÉGIÓ több mint 50%-a meghatáro-
zott kertészeti termék 104 18,2 26,1 55,7 14,5 71 75
5. PROBLEMATIKUS A városi körzet 35%-a ala-
NAGYVÁROSI csony növekedést mutat 312 2,9 36,7 60,4 16,6 83
ÖVEZET
6. PERIFÉRIKUS Szintetikus index a közösségi
RÉGIÓ átlag 78%-a alatt van 85 18,0 30,5 51,4 14,5 74 74
7. SZIGETEK Az elhelyezkedés 109 20,1 23,0 56,9 15,6 67 74
8. HATÁRMENTI A tagállamok érintkező te-
RÉGIÓ rületei 113 11,7 99
9. EGK12 összesen 134 8,9 34,6 56,2 10,8 100 100
1. Underdeveloped region: GDP per 5. Problematic urban region: 35% of the 12. Population density (head/lcm2)
capita urban region shows low increase 13. Distribution of employees, %
2. Declining industrial region: combina- 6. Peripheric region: Synthetic index is 14. Primary
fion of industrial emplo yees and below 78% of Community average 15. Secondary
unemployed 7. Islands: Location 16. Tertiary
3. Agricultural region: Proportion of 8. Borderline regions: Frontier regions of 17. Unemployment rate
agricu/tural employees the member contries 18. Grosa regiont product
4. Mediterranean region: More than 50% 9. EEC 12 total 19. per inhabitant
of agricultural fmal products is certain 10. Type of region 20. per employee
horticultural products 11. Criteria of delineation 21. in the EEC avarage
Horváth Gyula: Az európai integráció és a területi együttműködések hatása a piacgazdaságok regionális politikájára.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 51–68. p.
56 Horváth Gyula TÉT 1991.4
A Közösség regionális politikája azonban nem csupán a fejl ődésben elmaradott térségeket
vonta hatókörébe; a területi egységek tipizálása komplex társadalmi-gazdasági paraméterek
alapján történt, ezért a problematikus régiók több típusával találkozhatunk (2. táblázat). Az
egyes régiótípusok sokszor átfedik egymást, bizonyos régiók halmozottan hátrányos helyzet ű-
nek tekinthetők (így például a leggyengébb teljesít őképességű régiók nagy részét az
1-3-4-6-8. típusba is besorolhatjuk). Az egyes típusok tagországonkénti elhelyezkedését
mutatja a 3. táblázat.
3. TÁBLÁZAT
A problematikus régiótípusokban él ő népesség aránya, %
(Proportion of people in problematic regions, %)
1. Tagország 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
2. NSZK 0,0 10,4 1,7 0,0 1,8 0,0 0,1 13,1
3. Franciaország 0,4 26,7 32,3 11,3 15,2 17,4 0,5 19,9
4. Olaszország 36,0 11,8 40,1 46,5 16,4 42,1 11,7 5,6
5. Hollandia 0,0 19,1 0,0 0,0 12,5 0,0 0,1 51,5
6. Belgium 0,0 42,1 0,0 0,0 14,1 0,0 0,0 77,5
7. Luxemburg 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 100,0
8. Nagy-Britannia 0,0 45,2 0,0 0,0 28,5 15,2 0,4 2,8
9. Írország 100,0 8,5 100,0 0,0 40,0 100,0 0,3 11,5
10. Dánia 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 66,3 16,0 4,9
11. Görögország 100,0 0,0 57,7 92,4 100,0 14,7 0,0
12. Spanyolország 45,0 36,2 64,3 39,5 24,7 100,0 4,2 17,6
13. Portugália 100,0 0,0 100,0 0,0 100,0 5,0 22,3
14. Összesen 19,2 23,2 26,7 17,8 14,8 33,5 3,5 15,2
Forrás: Terza relazione periodica...
1. Member country 5. Holland 9. Ireland 13. Portugal
2. F.R.G. 6. Belgium 10. Denmark 14. Total
3. France 7. Luxembourg 11. Greece
4. Italy 8. Great Britain 12. Spain
A közös regionális politika eszközei
Az előbbiekben már említett regionális politikai célok megvalósítását az Európai Közösség
külön pénzügyi alapjai szolgálják. A viszonylagos belső kiegyenlítettség miatt, ahogy már je-
leztük, kezdetben a közösségnek nem voltak elkülönített pénzügyi eszközei regionális politikai
célokra. A területi feszültségek mérséklésére a strukturális alapok valamelyike (Európai Szoci-
ális Alap, Mezőgazdasági Tanácsadó és Szavatoló Alap), illetve az Európai Fejlesztési Bank
vagy az Európai Szén- és Acélközösség nyújtott pénzügyi támogatást.
A regionális politikában bekövetkezett fordulat szervezeti következménye volt az Európai Re-
gionális Fejlesztési Alap létrehozása 1975-ben. Az els ő három éves költségvetési periódusban
Horváth Gyula: Az európai integráció és a területi együttműködések hatása a piacgazdaságok regionális politikájára.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 51–68. p.
TÉT 1991.4 Az európai integráció 57
(1975-1977) 1 300 millió ECU, 1989-ben pedig egy esztend őre már 4 500 millió ECU állt az
Alap rendelkezésére (a három strukturális alapból egyébként 1988-ban kb. 7 700 millió ECU-t
fordítottak a területfejlesztés finanszírozására. A regionális politika súlyának növekedését mu-
tatja, hogy ez a pénzügyi tétel 1978-ban az EGK-költségvetés 4,3 %-át, 1983-ban 9,4 %-át,
1988-ban 17,1%-át tette ki).
Az Európai Regionális Fejlesztési Alap 1975-1988 között 24 400 millió ECU-t fordított kb.
41 ezer közösségi beruházás finanszírozására. E 14 esztend ő alatt az Alap forrásaiból 900 ezer
munkahely létesült Nyugat-Európában. A fejlesztések 84 %-a infrastrukturális beruházás volt.
A 2a. ábrán látható, hogy az Alapból a legnagyobb összegeket Olaszország és Nagy-Britannia
használta fel ebben az id őszakban, bár 1988-ban már Spanyolország a második legjobban támo-
gatott ország (2b. ábra).
A)
B)
2. ÁBRA
Az Európai Regionális Fejlesztési Alap felhasználása tagországonként (%)
(Use of European Regional Development Fund by member countries, %)
a) 1975-1988 b) 1988
Horváth Gyula: Az európai integráció és a területi együttműködések hatása a piacgazdaságok regionális politikájára.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 51–68. p.
58 Horváth Gyula TÉT 1991.4
A közösség legfejlettebb régióit leszámítva 1975-1988 között valamennyi körzet részesült
Alap-támogatásban. A támogatást elnyert térségek lakóira fejenként 173 ECU jutott. Az olasz
Toscana és Basilicata régió 1000 ECU feletti támogatásban részesültek, azonban az olasz Cam-
pania, Abruzzi, Molise, Calabria, Szardinia, a görög Kréta, Makedonia és Epirosz, valamint
több brit régió viszont 300-1000 ECU támogatást kapott (3. ábra).
..s •••s •/
11111111117:111e
áeell sIP a 1 -
.111»••1
.0
41.4twou•
3. ÁBRA
Az Európai Regionális Fejlesztési Alapból folyósított támogatások
egy lakosra jutó összege 1975-1988 között, ECU
(Per capita amount of subsidies granted from the European Regional Development
Fund between 1975-1988, ECU)
1= 1— 50
2= 51- 150
3 = 151- 300
4 = 301- 500
5 = 501-1000
6 = 1001-
Horváth Gyula: Az európai integráció és a területi együttműködések hatása a piacgazdaságok regionális politikájára.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 51–68. p.
TÉT 1991.4 Az európai integráció 59
Az Alap támogatási programjai és az 1988. évi összegek a 4. ábrán láthatók.
4 ) 5
/
6 7 9
70,47 millió ECU 733,15 millió ECU 2 858,29 millió ECU 3,06 millió ECU
10 11 12 13
EGrag 121W
4. ÁBRA
A regionális politika pénzügyi forrásai az EGK-ban, 1988
(Financial resources of regional policy in EEC, 1988)
1 = Európai Szociális Alap (European Social Fund)
2 = Európai Regionális Fejlesztési Alap (European Regional Development Fund)
3 = Európai Mezőgazdasági Tanácsadó és Szavatoló Alap (European Agricultural Guidance and Guarantee Fund)
4 = Európai Szén- és Acélközösség (European Coal and Steel Community)
5 = Európai Fejlesztési Bank (European Development Bank)
6 = Közösségi programok (Community programs)
7 = Közösségi érdekeltségű nemzeti programok (National programs with Community interest)
8 = EGK-projektek (EEC projects)
9 = Tanulmánytervek (Study drafts)
10 = Vaskohászati körzetek szerkezetátalakítása (Restructuring of iron and steel areas)
11 = Hajógyártási körzetek szerkezetátalakítása (Restructuring of shipbuilding regions)
12 = Telekommunikáció fejlesztése (Development of telecommunications)
13 = Helyi energetikai rendszerek fejlesztése (Development of local energetic systems)
14 = Ipar, szolgáltatás, kisipar (Industry, services, small-scale industry)
15 = Infrastruktúra (Infrastructure)
16 = Belső potenciál fejlesztése (Development of inner potencials)
Az Európai Egységokmányban rögzített regionális politikai célok, valamint a fejlesztési ala-
pok hasznosításának tapasztalatai alapján — figyelembevéve az 1993-tól érvényes egységes piac
követelményeit is — az Európai Közösség Tanácsa 1988. évi határozatában módosította a struk-
turális alapok, köztük az Európai Regionális Fejlesztési Alap, m űködésének alapelveit. Ennek
célja első sorban az volt, hogy létrejöhessen köztük a kell ő összhang, és felhasználásuk módja
célirányosabb legyen. Egyidej ű döntött az Alap megduplázásáról is. Az el őirányzat szerint
leg
1991-ben 11,6 milliárd ECU, 1992-ben 12,9 milliárd ECU, 1993-ban 14,5 milliárd ECU fordít-
ható területfejlesztési célokra. A reform els ő számú alapelve a pénzügyi eszközök problemati-
kus régiókba való koncentrálása volt. (A 80-as évtized végére benyújtott támogatási pályázatok
— nagy számuk miatt — már szinte áttekinthetetlenek voltak, 1988-ban a beérkezett 7 976 pá-
lyázatból 3 910-et fogadtak el.)
Horváth Gyula: Az európai integráció és a területi együttműködések hatása a piacgazdaságok regionális politikájára.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 51–68. p.
60 Horváth Gyula TÉT 1991.4
A határozat öt fejlesztési prioritást jelölt meg:
1. A fejlődésben megkésett területek (ahol az egy f őre jutó bruttó regionális termék a közösségi
átlag 75 % -a alatt van);
2. Az iparilag hanyatló régiók, határmenti területek, vagy egyéb fontos munkaer ő-központok
(ahol a munkanélküliségi ráta és az ipari foglalkoztatottak aránya a közösségi átlag felett
van, és az ipari foglalkoztatottak száma folyamatosan csökken);
3. Tartósan magas munkanélküliséget mutató területek (ahol a 25 év feletti aktív népesség 12
hónapon túli munkanélkülisége a közösségi átlag feletti);
4. A 25 év alatti fiatalok munkához juttatásának el ősegítése;
5. Az agrártérségek fejlesztése
— a mezőgazdasági termelési szerkezet átalakítása, az agrárpiacok fejlesztése,
— a rurális övezetek fejlesztésének el őmozdítása (ahol magas az agrárfoglalkoztatottak ará-
nya, alacsonyak az agrártermelés jövedelmei és alacsony a térség egy f őre jutó GDP-je is).
Az új struktúrapolitika célrendszerének második alapelve: a közös részvétel és együttm űkö-
dés a támogatásban érintett terület szervei, a regionális folyamatok szerepl ői, a nemzeti kormá-
nyok és a közösség szervezetei között a fejlesztési akció valamennyi fázisában. Mivel a struktu-
rális támogatások kiegészít ő jellegűek, hatékonyságukat a térség szerepl őinek együttműködése
is befolyásolja. A harmadik alapelv a gazdaságpolitikai stratégiák helyi, regionális és nemzeti
összehangolásának szükségességét rögzíti.
A régiók Európájának kihívásai
Az 1992-ben létrejövő egységes Nyugat-Európában a polgárok szabadon választhatják meg
lakó- és munkahelyüket, a turisták hitelkártyáikat az Európai Közösségben mindenütt használ-
hatják majd, a vállalatok új piacokat hódítanak meg. Lehet ővé válik tehát az emberek, a t őke
és az áruk szabad áramlása. A Közös Piac tagállamaiban a területi (regionális) kormányzatok
már évek óta programszer űen készülnek az ezredforduló nagy kihívására: a nagytájak országha-
tárokon túlnyúló együttműködésére és versengésére.
Az elmúlt évtizedekben nem ugyanazok a régiók emelkedtek a fejl ődés élvonalába, amelyek
a korábbi iparosítási szakasz vezet ő tartományai voltak. A tőkés ipar évszázados fellegvárai
(Délkelet-Anglia, Vallónia, Lotharingia, a Ruhr vidék) indultak hanyatlásnak és eddig szinte
ismeretlen vidékek (Baden-Württemberg, Katalónia, Bajorország, Közép-Olaszország) halad-
tak egyre feljebb az európai régiók fejlettségi rangsorában. Gyors fejl ődésükben fontos szerepet
játszottak azok a regionális fejlesztési programok, amelyeket a regionális kormányzatok — nem
egyszer a központi szervek ellenállásával szemben — dolgoztak ki. A regionális hatalom moz-
gástere ekkor már jelent ősen kibővült Nyugat-Európában. Az európai identitás megteremtése
mellett a regionalizmus lett a második világháború utáni Nyugat-Európa politikai és gazdasági
fejlődésének meghatározó dinamizáló tényez ője. A regionalizmus impulzív erővé fejlődésé-
nek, véleményem szerint, négy fő oka volt:
1. A modern állam technikai szükségletei. A területrendezési és -fejlesztési tervezés követel-
ményeit a nagy területi egységek elégítették ki, de ez volta megfelel ő színtér az ágazati érdekel-
lentétek harmonizálásához is. A központi hatalom nem egyszer (pl. Franciaországban és Nagy-
Horváth Gyula: Az európai integráció és a területi együttműködések hatása a piacgazdaságok regionális politikájára.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 51–68. p.
TÉT 1991.4 Az európai integráció 61
Britanniában) saját túlterhelésének mérséklése érdekében hozott létre regionális szerveket és
delegált ezekhez jogosítványokat.
2. A regionális- interregionális politika jellege. A keynesianus regionális gazdaságpolitika
alapvetően centralizált eszközökkel operált, ezek alkalmazásához a fenti indok alapján kialakí-
tott tervezési körzetek hatékonynak bizonyultak.
3. Regionális kulturális és gazdasági igények. Nyugat-Európában különböz ő regionális ér-
dekcsoportok léptek fel a modern kapitalizmus következményei — többnyire a gazdasági ha-
nyatlás — ellen vagy régiójuk modernizálása érdekében. Mind a „hagyomány őrző", mind pedig
a modernizációs er ők saját gazdaságfilozófiát vetettek be a központi gazdaságpolitika ellen,
s ezt igyekeztek is intézményesíteni. A regionális stratégiák meghatározó szerepl ői lettek a kü-
lönböző pénzintézetek, fejlesztési társaságok, szövetségek, alapítványok, ügynökségek.
Feladatuk a térségek társadalmi-gazdasági fejlesztési programjainak támogatása, pénzügyi
finanszírozása, tanácsadás és információszolgáltatás.
4. A regionális önrendelkezési mozgalmak kibontakozása. Az etnoregionalizmus tér- és hata-
lomszervező erejével korábban a modern nyugati nemzetállamoknak, majd pedig az európai
integráció szupranacionális szerveinek számolniuk kellett. A kisebbségi mozgalmak fontos
szerepet játszottak a Nyugat-Európát ma már átszöv ő interregionális, határmenti kapcsolatok
kialakításában és a régiók Európája politikai irányvonalának kidolgozásában.
E tényezők kölcsönhatásának — valamint más gazdasági és politikai változások — eredmé-
nyeképpen az utóbbi két évtizedben Nyugat-Európában decentralizálódott a politikai és a gaz-
dasági hatalom. A nagy gazdasági potenciállal rendelkez ő területi egységek tehát a régiók ver-
senyében jó adottságokkal startolhatnak, a szuverenitás felosztásáért a központi hatalommal
folytatott eredményes küzdelemben a konkurrenciaharc számos módszerét is elsajátíthatták.
A nyugat-európai régiók fejl ődési pályáinak az elemzéséből arra a következtetésre juthatunk,
hogy az ezredfordulóra az európai gazdasági er ő súlypontja az észak-francia — benelux — nyu-
gatnémet háromszögt ől — Magyarország számára kedvez ő módon — keletebbre, a dél-német
és az észak-olasz tartományok irányába tolódik át. A metropolis-agglomerációkra felf űzött
észak-nyugat európai gazdasági tömörülésben a hagyományos növekedési er őforrások kimerü-
lőben vannak, míg az Alpok környéki régiók fejl ődésében az új növekedési tényez ők játsszák
a fő szerepet, s a modern struktúrák meghonosítását kevésbé akadályozzák a tradicionális ága-
zati, szervezeti és települési szerkezetek inerciális er ői. A két regionális rendszer gazdasági
teljesítőképességében már ma sincsenek lényeges különbségek, bár némely mutató a történelmi
erőközpont minőségi előnyét jelzi.
Nem véletlen tehát, hogy az Alpok-régiók — alaposan átgondolván fejl ődési lehetőségei-
ket — nagy intenzitással fogtak hozzá új integrációs er ővonalak kialakításához. A közép-
európai államok tartományai a 70-es évek eleje óta több területi együttm űködési társulást alapí-
tottak. 1972-ben jött létre a Nemzetközi Bodeni-tó Konferencia (tagja hat osztrák, nyugatnémet
és svájci tartomány), ezzel egyid őben 10 osztrák, svájci, nyugatnémet és olasz tartomány meg-
szervezte az Alpok Munkaközösséget. 1978-ban alakult meg az Alpok-Adria Munkaközösség,
majd 1990-ben a Duna Menti Országok Munkaközössége.
E különböző, sok szálon futó, de ma még alapvet ően konzultációs, s kevésbé gazdasági
kooperációs együttműködési programok legaktívabb kezdeményezője a Bajor Szabad Állam.
Integrátori szerepvállalását els ősorban gazdasági szempontok motiválják. A hagyományosan
Horváth Gyula: Az európai integráció és a területi együttműködések hatása a piacgazdaságok regionális politikájára.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 51–68. p.
62 Horváth Gyula TÉT 1991.4
erős német gazdasági befolyás folytonosságának az a biztosítéka, hogy a technológiaintenzív
növekedési pályán lassúbb ütemben előrehaladó Nyugat-Európa húzógazdasága továbbra is az
NSZK. Benne a bajor gazdaság (s az utóbbi id őben a Baden-Württemberg-i is) területi növeke-
dési centrummá való fejl ődését pragmatikusan a közép-európai együttm űködésre is alapozza.
Ennek tartalmát a gazdaság, a vállalati szerkezet és a technológia modernizálásában, formáját
pedig a közigazgatási egységek közötti regionális együttm űködésben fogalmazza meg. Ez a re-
gionális alapokon nyugvó külpiaci stratégia már számol azzal is, hogy az Európai Közösség
egységes belpiaci programja regionális piaci átrendez ődéshez, területi újradifferenciálódáshoz
vezet. Bajorország mellett az utóbbi id őben expanzív külgazdasági szervez őmunkába fogtak
az észak-olasz régiók. Lombardia és Friuli-Venezia Giulia tartományok kezdeményezései lendí-
tették meg a közép-európai regionális együttm űködést. Lombardia aktív szerepet játszott emel-
lett az ún. „4 Motorikus Régió" szövetség megalakításában is. Baden-Württemberg, Katalónia,
Lombardia és a Rhone-Alpok régió közös program alapján szervezi a gazdaság szerkezeti átala-
kítását, a kutatásintenzív csúcstechnológiák meghonosítását a termelésben.
A regionális fejlődésben megmutatkozó különbségek, a növekedési pólusok vándorlása, a
korszakonként eltérő területfejlesztési minták és modellek követése mindig is versenyszituációt
eredményeztek a régiók között. Az 1992. után létrejöv ő piacon a régiók gazdaságainak értékesí-
tési lehetőségei ugyan kedvez őbbek lesznek, de mindez a konkurrenciára is érvényes lesz. Ez
az alapvető oka annak, hogy már ma oly sok nyugat-európai vállalat (nem egyszer állami vagy
regionális kormányzati segítséggel) lép fúzióra más országbeli vállalatokkal. Az európai integ-
ráció lényeges ismérve lesz a régiók és a vállalatok közötti kölcsönhatások er ősödése, ami egyi-
dejűleg kiélezi a versenyt, de a régiók és a vállalatok kooperációját is.
A régiók együttm űködési hajlamait mindenekelőtt gazdasági szerkezetük azonossága, szer-
kezetátalakítási törekvéseik hasonlósága, valamint a földrajzi közelség, a határ menti fekvés
alakítja.
A hasonló szerkezeti problémákkal küszköd ő területek, az ún. depressziós vagy régi iparvi-
dékek gazdasági fellendítésében a régiók közötti együttm űködés már eddig is szerepet játszott.
A francia, a belga és a nyugatnémet nehézipari körzetek kooperációs programjai, a depressziós
régiók európai szövetségének akciói érzékelhet ő eredményekhez vezettek e térségek gazdasági
aktivitásának újraélesztésében, az Európai Közösség regionális politikájának alakításában. E
térségek regionális kormányzatai az 1992. utáni piaci kihívásokra külgazdasági stratégiájuk új-
rafogalmazásával is készülnek reagálni. A belga Vallónia kormánya például már meghatározta
azokat az európai régiókat, impulziós-beavatkozási területeket (Spanyolországban Katalónia,
Olaszországban Veneto, Magyarországon Baranya megye), amelyekkel szoros gazdasági
együttműködést kíván kiépíteni.
Az érdekazonossággal jellemezhet ő másik régiócsoportot a határmenti tartományok alkot-
ják. A közös piaci eszme — mint ahogy említettem, sokszor regionális politikai mozgalmak
nyomására — az interregionális kapcsolatok fejlesztésére mindig nagy hangsúlyt fektetett.
A gyakran nemzetiségileg vegyes lakosságú, történelmi-kulturális vagy gazdasági rokon voná-
sokat mutató tájegységek er őforrásainak együttes felhasználása a közösségi politika preferált
területe. Az elmúlt másfél évtizedben sokrét ű ipari és kereskedelmi együttműködés bontakozott
ki a nyugat-európai határmenti térségekben, közös infrastrukturális és környezetvédelmi prog-
ramok születtek, mindennapossá és tömegméret űvé váltak a személyes és az intézményes kap-
Horváth Gyula: Az európai integráció és a területi együttműködések hatása a piacgazdaságok regionális politikájára.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 51–68. p.
TÉT 1991.4 Az európai integráció 63
csolatok, amelyek kibontakozását — az évtizedekre visszanyúló általános liberális határátlépési
rendszeren túlmenően — néhány ország külön belső jogi és politikai intézményekkel is támogat-
ta. 1980-ban az Európa Tanács madridi miniszteri értekezletén keretmegállapodást írtak alá
a határokon túli együttműködések decentralizálásáról. E megállapodás értelmében a helyi és
a területi kormányzatok jogosultak önálló nemzetközi kapcsolatok felvételére és alakítására,
amely e közösségek bels ő területi politikájának természetes meghosszabbítása.
Míg az előbb említett területeken alapvet ően a régiók érdekazonosságai domináltak, addig
a piaci expanziós kényszer az érdekellentétek szaporodását váltja majd ki. Sok nyugat-európai
nagyváros már megkezdte a felkészülést az európai polgárok és vállalatok kegyéért folytatandó
jövőbeli konkurrenciaharcra.
Egy közös piaci kutatócsoport összehasonlította a tagországok, valamint Ausztria és Svájc
200 ezer főnél népesebb városait azon az alapon, hogy mennyiben felelnek meg 16 kritériumnak
(a városok nemzetközi tekintélyét és dinamizmusát — többek között — azzal mérték, hogy hány
nemzetközi cég és képviselet m űködik ott, hány kutató dolgozik az egyetemeken és a kutatóinté-
zetekben, milyen forgalmat bonyolít le a város repül őtere, hány vásárt és nemzetközi kong-
resszust, rendezvényt fogad be évente). A rangsor legelején a nagy európai f ővárosok állnak,
majd az egyes országok fejlett politikai és gazdasági „társközpontjai" (pl. Milánó, Barcelona,
Marseille) következnek. A regionális központok versenypozíciói lényeges eltéréseket mutat-
nak. Érdekes — s minden bizonnyal várospolitikai és -stratégiai okokkal magyarázható — ered-
mény, hogy a nemzetközi befektetési piacokon eddig kevésbé jegyzett városok (Trieszt, Mode-
na, Bologna, Utrecht, Montpellier, Augsburg, Graz) el őkelő helyezést értek el.
A nyugat-európai városoknak — valamint hamarosan a magyar nagyvárosoknak is — fejlesz-
tési stratégiájuk kialakításában számolniuk kell azzal, hogy:
— a gazdasági növekedés determinánsai között els ő helyre kerül a lakóhely minősége, a város
kulturális-tudományos miliője, a lakókörnyezet kedvez ő állapota;
— nő az európai városok közötti kapcsolatok intenzitása, fokozódik a városok elérhet őségének
és megközelíthetőségének a szerepe;
— a nemzetközi piacokon felértékel ődnek a komplex kínálattal jelentkez ő és ezt megfelelően
menedzselni képes városok;
— a nemzeti kormányok befolyása csökken, és növekszik a regionális kormányzatok, valamint
a szupranacionális európai intézmények jelent ősége.
A hagyományos európai regionális tömörülésben — azért, mert fejl ődésének csúcspontja a
nemzetállamok makroszint ű együttműködése kiteljesedésének az idejére esett, s ezt a kooperá-
ciót nemzetek feletti szervezetek inspirálták — sokoldalú regionális együttm űködési szervező-
dések nem fejlődtek ki. A területközi együttm űködés e térségben kialakult két formája a határ-
menti régiók kooperációja és az azonos fejl ődési problémákkal küszködő, térben egymástól
távoli régiók laza, informális szövetsége.
A közép-európai tömörülés az el őbbi két együttműködési formán kívül az európai integráció
sajátos modellkísérletét indította el 1978-ban. Az ekkor megalakult Alpok Adria Munkaközds-
ségnek ma tizennyolc olasz, osztrák, német, szlovén, horvát, magyar és svájci tagtartománya
van.
Az Alpok-Adria Munkaközösség Közép-Európa 38 millió lakosú preintegrációs tömörülése.
Akár a humán, akár a gazdasági er őforrásokat nézzük, a Munkaközösségben Olaszország és
Horváth Gyula: Az európai integráció és a területi együttműködések hatása a piacgazdaságok regionális politikájára.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 51–68. p.
64 Horváth Gyula TÉT 1991.4
az NSZK pozíciói a meghatározóak. A tagtartományok gazdasági potenciálja, valamint a fajla-
gos mutatók jelentős regionális különbségeket mutatnak. Bár a keleti tagtartományok.országaik
viszonylag fejlettebb területei közé sorolhatók, az egy f őre jutó bruttó regionális termékmutató-
ik a munkaközösségi átlag felét-harmadát teszik ki. A közösség regionális egységei gazdasági
szerkezetének kompetitivitása és komparativitása is nagyfokú eltéréseket tükröz. A magterüle-
tek ágazati szerkezetére már a posztindusztriális társadalom gazdasági struktúrája a jellemz ő
(a tercier ágazatok részesedése a bruttó regionális termék közel vagy több mint 50 % -át adja,
a modernizáció előtt álló keleti tartományokban (Burgenlandban is) 40 % alatt marad. A perifé-
riákon magas az agrártermelés aránya.
Az Alpok-Adria Munkaközösség m űködésének els ő évtizedében jobbára az információcse-
rét, a vonalas infrastruktúrák összehangolását (mindenekel őtt az olasz—osztrák—szlovén ha-
tármenti háromszögben), valamint a kulturális kapcsolatok szervezését fogta át. Az utóbbi esz-
tendőkben azonban — részint a kelet-európai változások, részint pedig az olasz régiók
tőkeexpanziójának köszönhet ően — rendszeressé váltak a tagtartományok gazdasági szerveze-
teinek tapasztalatcseréi. A gazdasági együttm űködés csírái 1989-90-ben jelentek meg, ebben
az időszakban a lombardiai régió látta el a munkaközösség koordinációs központjának szerep-
körét. 1990-ben több olyan program indult, amelyek eredményeképpen meger ősödhetnek a tér-
ség integrációs vonásai, s ezek el őnyeit nem csupán a munkaközösség gazdaságilag fejlett tag-
tartományai élvezhetik, hanem a periférikus keleti tartományok is impulzusokhoz juthatnak
gazdasági szerkezetük átalakításában. A tényleges integrációhoz azonban megfelel ő intézmé-
nyekre és eszközökre van szükség. Az egyik együttm űködési program két fontos intézmény
megszervezését, a gazdasági integráció kialakításának el őfeltételét jelent ő közös regionális fej-
lesztési alap, és egy közös pénzintézet, felállítását kívánja megalapozni. Ezek az intézmények
a közös piaci normák alapján, részben az Európai Közösség pénzügyi forrásaira is támaszkodva
hozzájárulhatnának a keleti térségek európai integrációhoz való csatlakozásához.
Összegzés
Az Európai Közösség másfél évtizedes intenzív regionális politikája nyomán Nyugat- és Dél-
Európa korábban félperiférikus térségei bekapcsolódhattak az európai területi munkamegosz-
tásba, a perifériák pedig esélyt kaptak az integrálódásra. Kiépült a regionális politika m űködte-
tésének területi intézményi hálózata is, amely nem elhanyagolható szerepet játszott az Európai
Közösség belső kohéziójának erősítésében, nevezetesen azáltal, hogy a közös piaci eszme nem
csupán a központi kormányzat működésének volt alapelve, hanem annak fejlesztésében a terü-
leti hatalom utóbbi évtizedében egyre inkább meger ősödött bázisai közvetlenül is részt vehet-
tek. E participáció — azon kívül, hogy megalapozta az 1992 utáni régiók Európájának politikai
szlogenjét — a nemzetközi területi munkamegosztás elmélyülése révén közvetlen gazdasági
előnyökkel is járt.
A Közösséghez a jövőben csatlakozó államok számára a tagság területfejlesztési szempontból
— kétség kívül — pozitív következményekkel járhat majd. Bár ma még nincsenek egzakt össze-
hasonlítható adataink a kelet-közép-európai országok — köztük hazánk — területi jövedelmi
Horváth Gyula: Az európai integráció és a területi együttműködések hatása a piacgazdaságok regionális politikájára.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 51–68. p.
TÉT 1991.4 Az európai integráció 65
viszonyairól, a jövőben prognosztizálható területi feszültségek hosszabb távú megoldásában a
közös regionális politikai eszközök pótolhatatlan szerepet játszhatnak. Figyelembe véve a Kö-
zösségbe később belépett tagállamok tapasztalatait is, az integrációhoz való csatlakozáshoz a
felkészülést Magyarországon is meg kell kezdeni.
1. Az új regionális fejlesztési stratégiát a közös piaci alapelvekre építve kell kidolgozni.
2. Végre kell hajtani a területi statisztika reformját, új, többszint ű területi információs rend-
szert kell kialakítani, majd el kell végezni az összehasonlító vizsgálatokat, hogy meghatároz-
hassuk a magyar vidékek majdani pozícióit az európai régiók rangsorában. A területi fejl ő-
dési folyamatok elemzésében a hazai átlagadatok mellett a jöv őben az EGK-régiókhoz való
viszonyítást is gyakorlattá kell tenni.
3. A magyar területi közigazgatási egységekben és a nemzetközi munkamegosztásban a jöv ő-
ben érdekeltté váló városi önkormányzatokban ki kell építeni a közösségi politika monitoring
rendszerét.
4. A regionális centrumokban meg kell teremteni a közösségi dokumentációs bázisokat és a
közösségi információs rendszerekhez illeszked ő központokat.
5. Noha a különböző nemzetközi szervezetek regionális politikai ajánlásait a korábbi magyar
területfejlesztési dokumentumok is — elvi követelményként — figyelembe vették, érvénye-
sítésükre a gazdaságpolitikai gyakorlatban az elvek megvalósítását szolgáló eszközök hiá-
nyában nem kerülhetett sor. A nyugat-európai nemzeti és közösségi regionális politikák vég-
rehajtásához anyagi eszközök állnak rendelkezésre. Számításaim szerint a hagyományosan
aktív regionális politikát folytató országokban (Belgium, Hollandia, Nagy-Britannia, Íror-
szág, Olaszország) a regionális fejlesztési ráfordítások a bruttó hazai termék 0,1-0,3 % -át
teszik ki. Ehhez a Közös Piac strukturális alapjaiból jóval jelentékenyebb hozzájárulás társul
(4. táblázat).
4. TÁBLÁZAT
A regionális támogatások alakulása az EGK országokban, 1987
(Regional subsidies in EEC-member countries, 1987)
4. Az EGK strukturá- 5. A nemzeti regioná-
2. A támogatott te-
3. Az ország népes- lis alapjaiból nyújtott lis programokból
1. Ország rületek népessége,
ségének %-ában támogatás, nyújtott támogatás,
ezer fő
ECU/fő ECU/fő, 1985
6. NSZK 11 508 18,9 37,6 10,2
Franciaország 15 849 28,7 62,0 4,2
Olaszország 27 086 47,5 65,4 59,8
Hollandia 1 879 14,0 60,5 14,1
Belgium 2 444 24,8 42,6 10,6
Luxemburg 143 37,0 63,6 9,1
Nagy-Britannia 21 340 37,7 67,9 25,2
Írország 3 508 100,0 145,2 24,1
Dánia 359 7,0 42,6 10,6
Görögország 6 397 70,4 95,4
Spanyolország 31 823 82,0 40,0
Portugália 10 158 100,0 95,4
Forrás: Ginderachter, J. (1989) Yuill, A. — Allen, K. — Bachtler, J. (1988) alapján saját számítás.
1. Country 4. Subsidy from EEC structural funds, ECU per capita
2. Population of subsidized regions, 1000 people 5. Subsidy fromnationalregionalprograms,ECUpercapita,1985
3. In the percentage of the country's population 6. Same as Table 3.
Horváth Gyula: Az európai integráció és a területi együttműködések hatása a piacgazdaságok regionális politikájára.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 51–68. p.
66 Horváth Gyula TÉT 1991.4
Nem egy esetben a támogatott területek fejlesztésére összességében a GDP 1,0-1,5 % -a jut.
(Ez a részesedés egyébként a telekommunikáció fejlesztésére fordított pénzügyi eszközök ará-
nyával egyenlő.) S noha — a költségvetési megszorítások miatt — a nemzeti regionális ösztönzé-
si eszközök mennyisége a 80-as évtized eleje óta csökken vagy változatlan maradt, a Közös
Piac strukturális alapjaiból nyújtott támogatás mennyisége emelkedik (az Európai Regionális
Fejlesztési Alap 1987-ben 7,2 milliárd ECU-vel, 1989-ben 9,0 milliárd ECU-vel, 1990-ben
10,3 milliárd ECU-vel gazdálkodott, az egységes Közös Piacban 1993-ban pedig már 14,5 milli-
árd ECU-val számolnak). Erre az időpontra egységesíteni kívánják a nemzeti regionális politi-
kai ösztönzők képzésének és felhasználásának az elveit. Az új regionális ösztönzési rendszer
jellemzői a következők lesznek:
— az ösztönzés súlypontjai a korábbi automatikus megoldásokról a diszkrecionális (a támoga-
tást nyújtó szerv döntésétől függő) felhasználás irányába tolódnak el;
— a centralizált ösztönzési rendszereket decentralizált formák váltják fel;
— a tőkeberuházásokra irányuló ösztönzés helyett a munkaer ő-orientált ösztönzés válik meg-
határozóvá, s végül
— fokozatosan növekszik a tercier szféra támogatása, s a kis- és középvállalatok szinte kizáróla-
gosságra tesznek szert.
Az európai regionális kapcsolatok dinamizálására tett kísérletek a politikai deklarációk és
a programkészítés világában maradnak mindaddig, amíg azokat a merev hazai szervezeti struk-
túrákban próbáljuk megvalósítani. A mai magyar megyék betagolódását a tényleges regionális
integrációba egyrészt szervezeti-intézményi reformokkal, másrészt pedig külgazdasági (és kül-
politikai) jogosítványok területi decentralizálásával kell el ősegíteni. A gazdasági együttm űkö-
déshez, közös vállalatok alapításához menedzserszervezetekre, keresked őházakra, regionális
külkereskedelmi vállalatokra, bankokra és piackutató-marketing szervezetekre van szükség.
Nagy fontosságú feladat a helyi-területi szervek érdekeltségének, önálló külkapcsolati lehet ő-
ségeinek a megteremtése is, mivel az európai régiók nagy része er ős „külpolitikai" autonómiá-
val rendelkeznek.
Ahhoz, hogy az egységesülés felé haladó Európába a magyar gazdaság regionális alapokon
betagolódhasson, a regionális politikát olyan irányba kell fejleszteni, az állam és a helyi önkor-
mányzatok és azok területi közösségei között a hatalmat úgy kell megosztani, hogy a moderni-
zációs centrumokhoz való alkalmazkodást ne csupán központi normák befolyásolják, hanem
a piaci-konjunkturális jelzésekre autonóm helyi-területi döntésekkel is reagálni lehessen.
Az innovatív területfejlesztési stratégia megvalósításának nem elhanyagolható feltétele az or-
szág területi közigazgatási berendezkedésének radikális reformja. A mai magyar megyék
-
—gazdasági potenciáljuk, piaci méretük, gazdaságszervezési kompetenciájuk rendkívüli gyen-
gesége miatt — alkalmatlanok arra, hogy a nemzetközi területi munkamegosztásban önálló cse-
lekvési erőteret jelentsenek, a nyugat-európai régiók egyenrangú partnerei legyenek.
A megoldást az ország regionális közigazgatásának a megszervezése, a hatalom decentralizá-
lása jelenti.
Horváth Gyula: Az európai integráció és a területi együttműködések hatása a piacgazdaságok regionális politikájára.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 51–68. p.
TÉT 1991.4 Az európai integráció 67
Irodalom
Begg, I. (1988) The regional dimension of the '1992' proposal, Regional Studies, 2.
Brunet, R. (szerk.) (1989) Les villes „europeennes", Datar-Reclus, Paris.
Cappellin, R. (1990) L'internazionalizzazione delle economie di Alpe-Adria e la cooperazione interregionali. Milano,
Istituto per gli Studi di Politica Internazionale.
Fondo europeo di sviluppo regionale. Bruxelles, Commissione delle Comunitá Europee, 1990.
Gasparini, M.L. — Scaramella, M. (1986) Societá, economia e territorio nell'Europa Communitaria, Napoli, Istituto
Geografico Italiano.
Ginderachter, J. (1989) Die Reform der Strukturfonds, Informationen zur Raumentwicklung, 8-9.
Horváth Gy. (1990) A Dél-Dunántúl külgazdasági stratégiájának alapjai (a nemzetközi munkamegosztás és a regionális
politika összefüggésében), Pécs, MTA Regionális Kutatások Központja.
Horváth Gy. (1991) Az európai regionális munkamegosztás és a régiók versenye, Településfejlesztés, 1.
Horváth Gy. (1991) A régiók Európájának kihívásai, Juss, 5.
Horváth Gy. (1991) A Közös Piac regionális politikája és intézményei, ökonómia, 4.
Horváth Gy. (1991) A regionális gazdaságok együttm űködése Európában, Európa Fórum, 1.
Innen, E. — Sinz, M. (1989) Zur Wettbewerbsfáhigkeit der Regionen in der Europáischen Gemeinschaft, Informatio-
nen zur Raumentwicklung, 8 9.
-
Keeting, M. — Johns, B. (szerk.) (1985) Regions in the European Community, Clarendon Press, Oxford.
Klaassen, L.H. (1989) Entwicklung des europáishen Raumes durch regionalen Zusammenarbeit, Raumordnung und
Raumforschung, 1.
Mazzuca, R. (1989) Le politiche regionali delta Communitá Economica Europea, G. Giappichelli Editore, Torino.
Nam, W. — Nerb, J. (1990) Wettbewerbsfáhigkeit ausgewáhlter EG-Regionen, Ifo Schnelldienst, 9.
-
Sinz, M. — Steinle, W.J. (1989) Regionale Wettbewerbsfáhigkeit und europáischer Binnenmarket, Raumordnung und
Raumforschung, 1.
Terza relazione periodica e lo sviluppo delle regioni della Comunitá, Bruxelles, Commissione delle Comunitá Europee,
1987.
Vademecum sulla riforma dei Fondi strutturali comunitari, Bruxelles, Commisione delle Comunitá Europee.
Yuill, D. — Allen, K. — Bachtler, J. (1988) European Regional Incentives, University of Strathclyde, Glasgow.
THE INFLUENCE OF EUROPEAN INTEGRATION AND
REGIONAL COOPERATION ON THE REGIONAL POLICY
OF MARKET ECONOMIES
GYULA HORVÁTH
In the 1970s, the expansion phase of monopolistic accumulation was changed for a
decentralized phase of economic development based on strong market role in the developed
indusrial countries. The role of energy intensive industries, which had been the driving force
of development earlier, decreased, and the number of people employed in services was higher
than that of those employed in traditional production. Services have more flexible and new
spatial demands than traditional sectors.
The new economic paradigm, which is based on small and medium enterprises instead of
Fordist large units expressedly influenced the development of regional policy. Previously
developed consents changed. Economic restructuring came to the forefront of government
economic policies. Limited central budgets and favoured new economic branches (tertiary and
Horváth Gyula: Az európai integráció és a területi együttműködések hatása a piacgazdaságok regionális politikájára.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 51–68. p.
68 Horváth Gyula TÉT 1991.4
quaternary sectors) forced the traditional regional policy to revaluate. Traditional solutions lost
their earlier economic and political importance, and the outlines of new regional strategies
were drawn. It is not accidental, that at the turn of the 1970s and 1980s, almost all the West
European countries elaborated new legislation for regional policy, or at least significantly
modernized the earlier ones.
Parallel with the changes in national regional policy meeting economic changes, the regional
policy of EEC was also amended. The need for a new srategy was partly born out of the need
to harmonize the policies of member countries, and partly to grant programs and means to
moderate regional differences whichbecame increasingly emphasized with the growth of EEC.
In the meantime, the regional and power structure of West European countries also changed.
The political manifestation of economic decentralization was the new division of labour
between the central governments and the regional local governments. The regional government
who got more titles and more power, partly became capable of being the initiators of new
national regional policies, and partly to become the regional basis of post- 1992 EEC reform
activities.
The author believes, that in the decade to come, the regional policy of developed European
societies will develop at the crossing of the post- Fordist economic policy of „fiexible"
accumulation, the regional policy of EEC, the decentralized power, and regionalism.
In his study, the author deals with the analyses of the last two elements.
In the first part of the paper, the regional differences of EEC are investigated. The second
part reviews the different means of community regional policy.
In summary: Hungary' s associate membership in EEC requires, that the country' s regional
policy should be developed in the direction, that power among the central government, the
local authorities and their regional communities should be devided so that adaptation to
modernization centres should not only be infiuenced by central norms, but autonomous local
and regional decisions should give answers to the market and development challenges.