Tér és Társadalom 5. évf. 1991/4. 1-16. p.

                                                     Tér és Társadalom 4.        1991.4: 1-16


                   POSZTMODERN:
             a modernizáció kritikája avagy új kihívás
   (Postmodern — the criticism of modernization or a new challenge)

                                     FARAGÓ LÁSZLÓ

                                           Bevezetés
   A fejlett nyugati államokban a társadalmi-gazdasági modernizáció folytatása mellett érvel ő
szakmai lobbykon kívül egyre többen adnak hangot az ellenérveknek is. A demokrácia er ősödé-
se, a választási lehetőségek bővülése ellenére sokan hívják fel a figyelmet a személytelen intéz-
mények és mechanizmusok diktatúrájának következményeire. Az etnikai, a regionális identitás
erősödése, valamint a területi, a helyi érdekek érvényesítése új helyzetet teremt a nemzetépítés
éveihez képest még a szervesen fejl ődött demokráciában is. A fejl ődő országok, a periférializá-
lódott közösségek is egyre gyakrabban tudatosítják bennünk, hogy a modernizáció nemcsak
a saját értékeik elvesztésével járhat, de még esélyt sem ad számukra a fejlett világhoz való fel-
zárkózáshoz.
   Sokan úgy vélik, hogy a fejl ő dés fordulóponthoz közeledik, illetve valami más már el is kez-
dődött. Az új jelenségek összességét — az eltér ő vizsgálati szempontok alapján — posztinduszt-
riális társadalomnak (Bell), szolgáltató társadalomnak, az irányított fogyasztás bürokratikus
társadalmának (Lefebvre), vagy éppen információs társadalomnak nevezik. Ez(ek) a klasszikus
kapitalizmus egy újabb struktúráját, esetleg mutációját jelenti(k), vagy a ma valósága már in-
kább közvetlenül a tudás (a tudomány, a kutatás) és a kultúra eredménye, mint az ipari társada-
lom terméke? Mindez „új modernizmust" (Lyotard) jelent, és folytatódik a „felvilágosodás"
a racionális kommunikáció hatalma alatt (Habermas)? Sokan a modern fejl ődés általános válsá-
gáról beszélnek, vagy egyenesen a „modernség halálát" (Boudrillard, Jencks) hirdetik és a
modern utáni valami körvonalait vélik felfedezni. Természetesen ma még nehéz megmondani,
hogy a felsorolt tények, a sokak által észlelt jelenségek csupán a modernizmus válságát jelentik,
vagy már valami alapjaiban más fejl ődési kurzus kialakulását is igazolják. Még ha igaz is, hogy
a társadalmi lét és tudat bizonyos elemei tekintetében a fejlett világban elérkeztünk a poszt-
modern korba, jelenti-e ez egyben — a modernizmus jelent őségéhez mérhet ő — posztmoder-
nizmus kialakulását? Ez is csak egy a ma oly divatos poszt-izmusok közül, vagy valóban civili-
 zációs váltás küszöbéhez érkeztünk? Hogyan hat e változások összessége a területi folyamatok-
 ra? Az új regionális jelenségek a korábbi fejl ődés szerves folytatását jelentik, vagy
 megrendülnek a mai axiomatikus keretek?
    A posztmodern esztétikai, filozófiai, társadalomelméleti kérdései (Ágh, Vajda, Vámossy,
 stb.) kís lemaradással már megjelentek nálunk, de földrajztudósaink többnyire csak passzív
 olvasói e munkáknak, a közgazdászok tudomást sem vesznek róla, „gyakorlati" következteté-
 sekre — az építészeten kívül' — talán senki sem vállalkozott. Még a területfejlesztési elméletek
 is csak ezen törekvésekkel párhuzamosan futnak.
              Faragó László: Posztmodern: a modernizáció kritikája, avagy új kihívás.
                             Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 1–16. p.
2     Faragó László                                                                     TÉT 1991.4

   E dolgozatban felvetem a modernizmus válságának kérdését, a különböz ő posztmodern el-
méletek felhasználásával megpróbálom magam számárat értelmezni a posztmodernizmus lé-
nyegét, és keresem e váltás területi arculatát. Hipotézisem a következ ő: Amennyiben alapvető
változások következnek be a társadalmi-gazdasági fejl ődésben, akkor a területi folyamatok jel-
lege, minősége is megváltozik. A modernizmus válsága a modern területfejlesztés halálát is
jelentheti. Az urbanizáció, a modern kor megjelenési formája, így korspecifikus. A közelmúlt-
ban feltűnt jelenségek, a most erősödő új tendenciák már nem a modern urbanizáció szerves
részét képezik, hanem egy új fejl ő déskurzus megjelenésére utalnak. Az urbanizációs folyamat
harmadik, dezurbanizációs szakasza már átmeneti kor, és ezt nem követi a negyedik szakasz.


                              A modernizációról általában
   Modernizáció-elmélettel kissé megkésve, körülbelül egy évtizede találkozhatunk a magyar
szakirodalomban. A modernizációs elméletek történetét mára hazai szakirodalomban is többen
feldolgozták és ezek felhasznált irodalmának áttanulmányozásával az érdekl ődő részletes infor-
mációkhoz juthat (pl. Ágh 1981, Janus, 1988 téli szám). Itt én csak néhány, az adott téma szem-
pontjából lényeges ideáltipikus jellemz őt emelnék ki.
   Modernizáción általában az elmúlt kétszáz év változásainak az összességét értjük, azt a
komplex, javarészben egyre bonyolultabb szervezetek által irányított folyamatot, amely során
a modern gazdaság, a modern társadalmi-politikai rendszer, és a modern ember ideáltípusa
kialakult. E folyamatban a dönt ő szerepet az ipari burzsoázia által irányított termelés játszotta.
   A modern3 fejlődés állandóan előrehaladó mozgás, amely önmaga megsemmisítése árán is
kényszerűen törekszik az „eredményesség" fokozására. Értelmezése két egymással összefügg ő
kérdéskört ölel fel; a gazdasági expanziót és a szabadság, a választási lehet őségek kiterjesztését.
E két terület nem minden konfliktus nélkül jut(ott) érvényre.
   A modernség egyben magasabb rendű érték jelölésére is szolgál(t), és magában hordta a
„meghaladott" negatív megítélését, kirekesztését is.
   Századunkban a társadalmi-gazdasági modernizáció útjai elágaztak, és két f ő modernizációs
alapmodellt valósítottak meg a gyakorlatban: az igen hatékonynak bizonyult államkapitalista
és a (marxi-)lenini-sztálini elveken alapuló szocialista modellt. A kapitalista gazdasági rend
a szabad individum motivációit mindvégig megtartva, a védett (termel ő) magántulajdon alapján
a gazdaság (piac) szabályainak megfelel ően fejlődött. Ideológiai szlogenje a szabadság fokozá-
sa, a teljes emancipáció, a kényszerek és kötöttségek megszüntetése. A cselekv ő, döntésthozó
ember elő tt álló faji, nemi, vallási és egyéb korlátok lebontását hirdette, mely a döntési és mobi-
litási alternatívák megsokasodását eredményezte. Az ideológiai manipuláció eszközeivel a
pártállam által központilag irányított szocialista társadalmi-gazdasági rendr ől bebizonyosodott,
hogy nemcsak fejl ődésképtelen, hanem küls ő források nélkül működőképtelen is. A lényegi
különbségek ellenére, e két modernizációs modellnek számos közös vonása is van.
   Mindkettő középpontjában hegemón fejl ődéselmélet áll(t). Egy pre-modernnek ítélt állapot-
ból kívántak eljutni az adott ideológiai alapokon jobbnak tartott modern állapotba. Az egyes
országok valamilyen egységes nagy eszme alapján akartak egységes nemzeti államot létrehozni.
Ezt a modernizációt központilag irányítva hajtották végre, és hatalmas bürokráciát építettek
               Faragó László: Posztmodern: a modernizáció kritikája, avagy új kihívás.
                              Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 1–16. p.
TÉT 1991 s 4                                                                    Posztmodern    3
ki. A munkát és a tulajdont elválasztották`. A szigorúan struktúráit rendszerek egységes elv
alapján a gazdaság alapelemeiből épülnek fel. Legfőbb hajtóerőnek az ipari fejlődést tartották.
A hatékony megvalósítást els ősorban a nagyszervezetek segítségével képzelték el. Feltételezé-
seik szerint ezek céljai egybe esnek a nemzet és a regionális közösségek érdekeivel. Mindkét
modell „termelői" feltételezték, hogy modelljük némi igazítás után bármilyen kulturális közeg-
ben alkalmazhatóa, és törekedtek a fejl ődési kurzusok exportjára. Mindkét fejl ődés" igen hie-
rarchizált térszerkezetet hozott létre.


                 A modern területfejlesztés néhány jellemz ője
   A modernizációs folyamat egyik legjellemzőbb kísérője a falusi lakosság városokba költöz ő-
se, a városok növekedése, majd agglomerációk és kertvárosok kialakulása, a hagyományos kö-
zösségek felbomlása, és a sajátos városi életforma uralkodóvá válása, azaz az urbanizáció folya-
mata. A másik a térben egyenlőtlen fejlődés törvényének egyoldalú kihasználása, a cent-
rum—periféria jelenség kialakulása. E folyamatok leírásának — ahogy mondani szokás —
könyvtárnyi irodalma van.
   A modern korban az emberi környezetet a mindenkori társadalmi környezetben (meghatáro-
zó struktúrákban) tudatosan cselekv ő személyek és intézményeik alakítják. 6 E struktúrák világ-
ban a változó hatalmi viszonyok határozzák meg a centrumokat és a perifériákat. A pénz, a
technológia, az információ, a hatalom áramlásának iránya és koncentráltsága nem véletlensze-
rűen alakul, hanem meghatározott hálózatokban, meghatározott minták alapján történik. A pe-
riféria a függő változó, és a modern fejl ődés belső logikája következtében ezek általában
hosszabb távon is ugyanazok a régiók.
   A modernizáció különböz ő hullámai eltérő időben zajlottak, illetve zajlanak le a különböz ő
régiókban, országokban. A modernizáció során az egyes innovációk a centrumból indulnak
ki és a térben és időben „körkörösen" haladva általában veszítenek energiájukból. Az id őbeli,
pénzbeli, stb. nyereség a központban lehet ővé teszi, hogy mire a távolabbi körökben profitálhat-
nak az újdonságból, addigra újabb innovációt bocsáthat útjára, és lefölözheti annak extraprofit-
ját. Ezzel állandósulhat a centrum-periféria viszony. A központok egyre fejlettebbé, a periféria
viszonylag egyre elmaradottabbá válik.
   A modernizációt területi expanzióra való törekvés jellemzi. A modernizáció alapelemei: a
funkcionális munkamegosztás, a gazdasági növekedésre való törekvés, a technikai haladás el ő-
segítése, az innovatív államvezetési technikák alkalmazása; a szociáldemokrata vagy proletár
internacionalizmus figyelmen kívül hagyja az etnikai, vallási, kulturális tradíciókat, így igen
exportképes(nek tűnik). Számos nehézség, sikertelen kísérlet arra is rámutatott, hogy a moder-
nizáció sikere sokban múlik a befogadó közegen, annak adaptációs képességén, és ellenállásán.
Ezért az újabb törekvések felvállalják a modernizációt nem sért ő tradicionális elemek meg őrzé-
sét. Ez azt a csalóka képzetet keltheti, hogy a modernizáció a haladó hagyományok meg őrzését,
a „saját" fejlődés folytatását jelenti.
   A modernizációs erők, a további modernizációban érdekelt körök — miután tudatosult, hogy
a túlzott területi különbségekb ől fakadó feszültségek magát a modernizáció folyamatát is veszé-
lyeztetik — meghirdették az elmaradott területek felzárkóztatását. A gyakorlati megvalósulás
             Faragó László: Posztmodern: a modernizáció kritikája, avagy új kihívás.
                            Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 1–16. p.
4     Faragó László                                                                    TÉT 1991.4

során az amúgy is fejlett területek saját fejl ődésük érdekében kihasználják az egyenlőtlen térbeli
fejlődés lehetőségeit. A modernizáció a világ meghatározott részében — a mindenkori „világ-
központokban"' — valóban jelenthet szakadatlanul „el őremutató" változást, de a fennmaradó
területek számára legjobb esetben is csupán a mintakövetés esélye marad. A klasszikus moder-
nizáció nagy sikereit a nyugati civilizációk, fejlett régiók csak más nemzetek és bizonyos ágaza-
tok, rétegek, illetve más régiók rovására voltak képesek elérni. A fejl ődő országok számára
a modernizáció kívülről érkezik, és a: külső meghatározottság meg is marad. Természetesen
a lehetőségek külső modernizáció esetén sem egyértelm űen determináltak. Az egyes nemzetek,
régiók népessége a bels ő adaptációs képességektől függően a lehetőségekkel különböző mér-
tékben élhet, illetve a nem kívánt hatásoknak ellenállhat.
   A modern területfejlesztési programok jó része még a legfejlettebb országokban sem teljesí-
tette maradéktalanul a hozzá f űzött reményeket. Nem t űntek el a területi különbségek az anyagi
életkörülményekben, illetve ha történt is valamiféle közeledés a területi szintek között, 8 akkor
más szinten, vagy más vonatkozásban kiélez ődött a helyzet. Területek, mint például a Mezzo-
giorno Olaszországban, az északi régiók Skandináviában, Wales Angliában, az Appalache-tér-
ség az USA-ban, „ellenálltak" a nemzeti kezdeményezés ű felzárkóztatási kísérleteknek. A ke-
vésbé iparosodott területek a hatalmas központi er őfeszítések ellenére is elmaradottak
maradtak, vagy a támogatás megsz űntével depresszióba süllyedtek. Harminc évvel az els ő nagy
gettó-lázadások és nagyvárosi megújítási programok után, még a legfejlettebb világközponto-
kon belül is számos igen súlyos feszültség van. A leggrandiózusabb rehabilitációs programok
is csak átmenetileg és tünetileg oldották meg a helyzetet. A hagyományos lakóközösségek szét-
zúzása, valamint az új lakótelepek és az elit zöldövezetek létrehozásának eredményeként nem
tudtak stabil közösségek kifejl ődni. Sok, újabb keletű lakóhelyi és „zöld" mozgalom ezekre
a feszültségekre keresi a gyógyírt.
   A modern területfejlesztési politikák (elmélet és gyakorlat) jelenlegi alkalmatlansága az aláb-
bi okokra vezethető vissza:
— A modern területfejlesztési politika a korai iparosítás és urbanizáció viszonylag egységes
    sikermodelljére épül. A fejlődést a mennyiségi növekedéssel azonosították, és csak a szám-
    szérűsíthető tényezőket tudták figyelembe venni. Erősen hangsúlyozták az anyagi szükségle-
    teket, és nem vették figyelembe a fejl ődés társadalmi, politikai, ökológiai, minőségi és
    strukturális vonatkozásait.
— A tőke és a mobilitás jelentőségét hangsúlyozták, ami a nagyszervezetek érdekeit szolgálta,
    és nem vettek tudomást arról, hogy ez gyakran sérti az egyén és a helyi közösségek érdekeit.
— A helyi erőforrásokat univerzális küls ő szempontok szerint értékelték, ami gyakran vezetett
   .rablógazdálkodáshoz, vagy alulhasznosításhoz. A nemzetközi munkamegosztásban elfog-
    lalható hely keresése gyakran mono-struktúrák kialakulására vezetett, ami igen sérülé-
    kennyé tette a helyi gazdaságokat.
— Hierarchikus struktúrában gondolkodtak. A területfejlesztési gyakorlat vertikálisan felépí-
    tett nagyszervezetek segítségével valósult meg.
— Az elmaradott területek megsegítését szinte mindig regionális exporttal oldották meg, amely
    ellene hatott a belső erőforrások feltárásának, és a szerkezetátalakításnak, így nem jöttek
    létre önfenntartó folyamatok.
               Faragó László: Posztmodern: a modernizáció kritikája, avagy új kihívás.
                              Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 1–16. p.
TÉT 1991 .4                                                                      Posztmodern    5

   A szocialista területfejlesztési gyakorlat els ősorban abban különbözött a nyugatitól, hogy
amíg a kapitalista országok fejlesztési politikájának kemény magját adta a neo-klasszikus köz-
gazdaságtanon alapuló regionális- és városgazdaságtan, addig a másik oldalon nemhogy szocia-
lista regionális gazdaságtan nem létezett, de bármiféle közgazdasági racionalitás is megkérd ő-
jelezhető (Faragó 1991). Ugyancsak fontos különbség, hogy a t őkés vállalatoknak/szerveze-
teknek elsősorban a természetükből fakadó hatékonysági kritériumaikat kellett követniük, és
az állam vállalta fel a méltányosságra, a társadalmi igazságosságra (equity), így a regionális
kiegyenlítődésre való törekvést. A szocialista gyakorlatban e kett ős célkitűzést az állam együtt
próbálta közvetíteni, ami a tapasztalt eredményre vezetett.


                 A modernizáció vége és a posztmodern kezdet
   A modemizmus, azzal hogy lényegévé tette a régi meghaladását, a meglév őnél újabb, jobb
elérésére való törekvést, látszólag rálelt a halhatatlanság elixírjére.
   A modernség perpetuum mobile-jének elindulása óta minden új e trendnek csak újabb lép-
csője (?). A posztmodern e folyamat szerves folytatása?' Vagy mégis itt a vég: a posztmodern
kezdet?
   Ha a modernizmus nem képes megoldani a jelenkori problémákat, akkor elérkezett fejl ődé-
sének végéhez. Egyre többet beszélünk a modernizmus válságáról, mert nem képes teljesíteni
ígéreteit, és nem felel meg a jelen elvárásainak. A modernség kudarcát mutatja, hogy míg a
pluralizmust, a másságot, a választási lehet őséget maga is a fő értékei közé sorolja, addig a
valós folyamatok ez ellen hatnak. A növekv ő szabadság valami uniform elsivárosodás felé tart,
a sokszínű kultúrát pedig az elnyugatosulás váltja fel. Egyre gyakrabban megkérd őjeleződik
a modern jelző pozitív értéktartalma, és valami kellemetlent, érthetetlent, a megszokottat ve-
szélyeztetőt sejtet. A modern házasság mögé oda értjük a h űtlenséget, a nők családot veszélyez-
tető ambícióit; a modern m űvészeti alkotás csak a szellemi elit számára érthet ő, a modern város-
fejlesztést a lakótelepek lélektelen expanziójával azonosítjuk, stb. A deklaráltan legy őzött
természet az ártalmak sorozatával áll bosszút. A folyamatok kézbentartása, irányítása szakmai-
politikai lobbyknak más közösségek feletti uralmára ad módot. A minél gyorsabb fejl ődés ab-
szolutizálása a megsemmisülés vízióját hozza karnyújtásnyira. A hagyományos szubjektum
„halála" és a hagyományos struktúrák felbomlása jelzi, hogy a modern kultúra valóban fordu-
lóponthoz érkezett.
   A modernizmus korlátok lebontására irányuló törekvése egyben a saját csapdájátis jelenti.
A ligatúrák megdöntése, a hagyományos kultúrák visszaszorítása a modernség szellemi, etikai
kiüresedését eredményezi. Minél el őrehaladottabb a modernizáció, e hiány annál inkább érez-
hetővé, aggasztóbbá válik. A társadalmi, vallási, kulturális, morális, nemi ligatúrák hiányában
mértéket vesztett ember talál-e tájékozódási pontot? Hogyan tovább? A biológiai törvényeket
is figyelmen kívül hagyó radikális feminizmus, vagy a szabadság, amely szerint helyenként
leszbikus párok is vállalhatnak gyereket, fokozható-e? Mi jöhet még ezután; a n őnemzés?
   A növekvő szabadság integráló ereje egyre kisebb. A hagyományos közösségek felbomlanak
és bizonytalan, hogy milyen érdekek mellett szervez ődnek újjá. Azzal, hogy a modern fejl ődés
lebontotta az egyén el őtt álló korlátokat, és a választási lehet őségek maximumát igyekszik kí-
nálni, nem minden individum életesélyei nőttek.
              Faragó László: Posztmodern: a modernizáció kritikája, avagy új kihívás.
                             Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 1–16. p.
6     Faragó László                                                                     TÉT 1991 .4

   A posztmodern a modernség, a modernség válságának a szülötte. Mint terminust már a har-
mincas években is használták. Legel őször a különböző művészeti ágakban, mint a változások
legérzékenyebb szenzoraiban találkozhattunk vele. A hatvanas évek végét ől egyre határozottab-
ban állíthatjuk, hogy a posztmodern építészeten, irodalmon, egyáltalán a m űvészeteken túl léte-
zik posztmodern filozófia, társadalomelmélet, továbbá alternatív gazdaságfejlesztési elméletek
sűrű södnek e szellemi áramlat körül. Ugyanakkor a nyolcvanas évek végére ezek már egymás-
hoz közelítő alapállást tükröznek (Derrida, Foucalt, Lyotard, Baudrillard stb.)." Létének meg-
kérdőjelezői a kezdeti kialakulatlanságból, az útkeresés bizonytalanságából ered ő tévedéseket,
valamint a lényeghez tartozó „anarchia közeliségét" és sokszín űségét hozzák fel ellenérvként.
Mint koherens új eszmeáramlatot gyakran vonják kétségbe, mégpedig a kezdeti divathullám
célnélküli „idézgetői" alapján.
   A posztmodern nem a modern kor újabb állomása, mert nem az el őző tagadására, meghala-
dására, túllicitálására helyezi a hangsúlyt, hanem egy teljesen más történelmi tudatra épül. El-
fogadja a modernséget, de csak mint egyet a lehet őségek közül. Nem veti el a modernizáció
eredményeit, nem rombolja le annak objektivációit, hanem besorolja értékei, tapasztalatai
közé, vagy újraértelmezve hasznosítja azokat." Adott esetben használja eszközeit, tudományos
módszereit stb. Számos neoprimitív mozgalommal, ellenkultúrával ellentétben nem antimo-
dern. Abban is különbözik a modern fejl ődési szakaszoktól, hogy nem mindenáron akar mást.
Az eredetiséget nem ítéli önmagában jónak, a mást pedig elavultnak vagy elmaradottnak.
  A korszakváltás nem máról-holnapra következik be. Hosszabb id őszakra van szükség míg
a posztmodern elemek térben, és a társadalmi lét egyre több mozzanatában túlsúlyba kerülnek.
A modernség teljesen nem is sz űnik meg.


                          A posztmodern életérzés corpusa
   Sokak számára a posztmodern nem jelent mást, többet, minta bonyolult jelen kritika nélküli,
eligazodni képtelen szemlélését. Mások a különböz ő új és tradicionális elméletek, módszerek
 „egyvelegének" jelölésére használják, vagy egyszer űen a „másság" gyűjtőládájának tekintik.
Vannak, akik csak mű vészeti stílust, esztétikát, vagy csak egy módszert jelölnek vele." Lénye-
gének összefoglalását nehezíti, hogy többen beszélnek a posztmodern körülményekr ől, életér-
zésről, mint ahányan megkísérlik megragadni lényegét. Nem vállalkozom a létez ő posztmodern
elméletek részletes ismertetésére, elemzésére, hanem megpróbálom a lényeg vulgarizálása nél-
kül interpretálni a főbb sarokpontokat. Gyakran nem is posztmodernnek szánt nézetekb ől,
elméletekből" a nyolcvanas évek végére — területi szempontból — az alábbi sarokpontok, para-
digmák látszanak számomra körvonalazódni.
   Egyre többen használják a posztmodernt a kapitalizmus új szakaszát jellemz ő kulturális arcu-
lat leírására (Alberttson, Coock, Harvey, Jameson stb.). Ezt néhányan tovább egyszer űsítik,
és úgy használják egy korszak és a meghatározó stílus jelölésére, mint a szecessziót vagy az
art deco-t. Egyre többen használják a posztmodernt ennél lényegibb változások összességének
a jelölésére.
   Előljáróban a posztmodern filozófiából villantok fel néhány töredéket, hiszen nemcsak a po-
litológiának, a szociológiának adott fel nehéz leckét, hanem nekünk, a területi folyamatok kuta-
tóinak is le kell vonnunk ezekb ől a következtetéseinket.
               Faragó László: Posztmodern: a modernizáció kritikája, avagy új kihívás.
                              Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 1–16. p.
TÉT 1991 •4                                                                     Posztmodern 7

    A strukturalizmus és a szubjektumfilozófia kritikájából, és a hermeneutikai hagyományok
ötvözéséből eredő filozófia új, a modernt követő irányzat. Pontosabb terminológia hiányában
joggal nevezhetjük posztmodernnek, mivel rámutat arra, hogy a tudat szemantikai fundamentu-
mait alapvetően egy meghatározott nyelvi, szociális, kulturális és ökonómiai rend alakítja, és
keresi az emberi szubjektívitás meg őrzésének lehetőségeit annak érdekében, hogy az ne váljon
valamely totalizáló rend áldozatává (Balogh 1990).
    Az objektív valóság megismerése lehetetlen, de ez nem is olyan fontos a posztmodern ember
számára, mert csupán az anyagi valósággal nem magyarázható semmilyen jelenség. A kontex-
tus, az előfelvetés szabja meg a valóság határait, és nem fordítva. A körülmények nem puszta
okozatok, hanem értelmező szerepük van. Egy jelenség egyszerre több jelentést is hordozhat.
Az értelmezett jelentés megismerése fontosabb az objektív valóság reménytelen kutatásánál.
A valóságnak nincs kitüntetett szerepe, hisz ez nem más, mint a jelentés egy adott szintje
(Barthes 1986).
    Az evidensnek vett igazságok is csak választás kérdései. Az igazság a személyek egy-egy
csoportja által meger ősített tudás. Megn ő a paradigmaválasztás lehet ősége. A tudomány csak
annyit tehet, hogy az adott kereteknek megfelel ően feldolgozott jelenséget közreadja. A döntés
és a felelősség a felhasználóé. A posztmodern alapállás nem ismeri az általános — személytől,
csoporttól, nemzettől független — értékítéletet. Elsősorban önkritikára, bels ő szerves fejlődés-
re kínál lehetőséget. Posztmodern alapállásból feltételezhetjük, hogy az egyének, és azok közös-
ségei képesek másként és önállóan megítélni, értékelni a jelenségeket, és ennek megfelel ően
cselekedni. Kívülről, univerzális igazságok alapján ezek nem felülbírálhatóak.
    A korábbi makrostruktúrák helyébe/mellé a tér-id ő eltérése szerint eltér ő struktúrák sokasá-
ga lép.
    A posztmodernek (pl. Derrida, Lyotard) a teret nem a newtoni értelemben szemlélik," ha-
nem politikai-gyakorlati konstrukciónak tartják. Értelme csak mint élettérnek és nem mint
önálló tartománynak van. A tér nem személytelen, hanem interpretált kategória. A távolság
jelentősége változó, és az emberi kapcsolatok egy részénél (pl. barátság, szolidaritás) nem szük-
 ségszerű , hogy a kisebb távolságban lévők között intenzívebb legyen. A kapcsolatok intenzitá-
sával a távolság (jelentősége) fordítottan arányos.
    A posztmodern ember számára az id ő sem abszolút. Válságban az emberek id őhorizontja
beszűkül, csak a jelen érdekes és az egységnyi id ő lassabban múlik. Fellendülés időszakában
könnyebben tekintünk el őre. A szegényebbek inkább máról holnapra élnek, míg a gazdagabbak
 szeretnék kitolni az id őt.
    A posztmodern világban a kommunikációnak, és ezen belül a nyelvnek különösen kitüntetett
szerepe van. A térben és id őben állandóan változó jelentést a nyelv hordozza. A nyelv nem
puszta eszköz. A létezés olyan játék, amelyet a nyelv segítségével játszunk. De ahogy Derrida
 írja, a nyelvből nem lehet sehová katapultálni. A nyelv nem a valóság megismerésének igényé-
vel született, és nem is csak ennek érdekében alakul. A beszéd során, a használt nyelvezetb ől
 senki nem tudja szubjektumát kisz űrni. Ontológiai értelemben nincs tökéletes leírás és
 megértés.
    A posztmodern mozgalom detotalizáló. Az egyedül üdvözít ő eszmékkel, irányzatokkal szem-
ben alakítja ki alapállását, lemond az egységes világmagyarázatról. A posztmodern filozófia
kétkedéssel fogad minden „nagy történetet" (abszolút szellemr ől, egyéni racionalitásról, osz-
             Faragó László: Posztmodern: a modernizáció kritikája, avagy új kihívás.
                            Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 1–16. p.
8    Faragó László                                                                     TÉT 1991.4

tályharcról, stb.). A modernisták saját világmagyarázatuk elvei alapján egymástól független
teóriákat hoztak létre. Ezek sok esetben átjárhatatlanok, igazságtartalmuk egymást kizáró.
A posztmodern sem törekszik ezek egységes, konfliktusmentes ötvözésére, hanem kihasználja
a köztük lévő feszültségben rejlő energiákat. Minden egyén, közösség magának választhat,
vagy alkothat filozófiát, illetve csupán az adott körülményeket szubjektíven feldolgozva hozza
döntéseit.
   Elutasítja a modern mozgalom primitív és er őszakos külső normativitását, miszerint ami
nem modern az elavult. Aki/ami nem képviseli a haladást (a modernizmus újabb lépcs őjét),
az joggal kerül a perifériára. A kívülr ől jövő normativitás nem képes kezelni az eredeti mássá-
got, és könnyen értéktéveszt ő lehet az újdonságok megítélésében. A dolgokat leegyszer űsítő
normativitás a skatulyába nem illőt kirekeszti, szükségtelenül egyszer űsít, és így energiát
veszít.
   A posztmodernizmus hadat üzen a modernizmus racionalitásának, a formális vagy axiomati-
kus logikának (Dear 1986, 1987; Gregory 1989; Lyotard 1984). Nem „észellenes", hanem az
egysíkú racionalitás hegemóniája helyett teret enged az érzelmeknek, az intuicióknak is. A gon-
dolkodás nem egyszerűen azt jelenti, hogy premisszákból következtetéseket próbálunk levonni.
A gondolkodás eleve érték-választáson alapuló feltételezésekb ől indul ki. A száraz, gazdaság-
centrikus racionalitás által okozott kielégületlenségre az emberi vágyakat, érzelmeket, fantázi-
át kifejező világban keresi a gyógyírt. A posztmodernisták nem engedik meg, hogy az embert ől
elszakított racionalitás irányítsa a gondolkodókat. A posztmodern ember a modernség által te-
remtett szilárd talajon állva nem fél az esetlegességt ől, hanem tudatosan számol a véletlen-
szerűvel.
   Posztmodern alapokon nem fogadhatják el a jövő racionális alakíthatóságát. Az objektív érte-
lem által vezérelt egyetemes szubjektum elvetésével elveszítik azt a viszonyítási alapot, amely-
nek segítségével a cselekvéseket jó előre megtervezhetnék. Nem vehetik kiindulási alapnak
a gazdasági racionalitás szerint tudatosan cselekv ő egyént, mert mindenki szubjektíven éli meg
a valóságot, a saját olvasata szerint értékeli a rázúduló információtömeget, és a mindenkori
 „szituációnak" megfelel ően dönt. A mindenkori gyakorlat, ha nem is véletlenszer űen, de kale-
idoszkópszerűen áll össze. A társadalmat a priori kritériumok és utasítások szerint kell fejlesz-
teni, illetve fejl ődni hagyni.
   A posztmodern nem politika-ellenes és nem politika-mentes. Az egyeduralkodó politika he-
lyébe a sokféleségen, a radikális pluralizmuson alapuló politikát helyezi. A modern demokrá-
cia látszat-konszenzusa helyett a deszenzus alkotó erejét kívánja kihasználni. A posztmoderniz-
mussal kapcsolatos állásfoglalás, legyen az implicit vagy explicit apológia, illetve
megbélyegzés, politikai állásfoglalást jelent a nemzetek feletti kapitalizmus jelenének megítélé-
sében (Jameson 1984). A posztmodernisták jó része anti-kapitalista (Deleuze, Derrida, Guat-
tary, Foucault, stb.). A posztmodern úgy ad új világképet, úgy kíván más útra terelni, hogy
 „saját útjuk" megtalálásában nagyobb lehetőséget biztosít az egyéneknek, azok különféle etni-
kai, vallási, regionális, stb. közösségeinek. Mindez önigazgatás formájában valósulhat meg.
   A szociáldemokrata és a bolsevik internacionalizmus a hatalom kiterjesztése és megtartása
érdekében (volt csak) nemzetközi, de valójában nemzeti, esetenként nacionalista érdekeket
szolgált. A posztmodern tolerancia és szolidaritás jó értelemben vett kozmopolitanizmust hor-
doz. A posztmodern társadalomban bármely öntudatra ébredt közösség, vagy egyén megtalál-
hatja a helyét.
               Faragó László: Posztmodern: a modernizáció kritikája, avagy új kihívás.
                              Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 1–16. p.

TÉT 1991.4                                                        Nemzet és nacionalizmus      9

  Az eklektikát általában negatív értelemben használtuk. A posztmodern esetében ez az állan-
dóan megújuló hagyományértelmezésb ől ered. Azzal, hogy nem elveti a múltat és a jelent,
hanem többértelműségnek is helyet adva újraértelmezi, és a maga sokszín űségében fel-
kínálja az embereknek, nagyobb teret nyújt arra, hogy ki-ki megtalálja saját identitását. Ez
az eklektika nem csupán a múlt töredékeinek meg őrzését, egymás mellé helyezését jelenti,
hanem újrarendezését, újraértelmezését is. Ennyivel több a nosztalgiánál, a múlt irónikus fel-
idézésénél.
  A görcsös állandóan újat- és többetakarásról bebizonyosodott, hogy gyakran vezet zsákutcá-
ba, illetve tetemes károkkal is járhat. A ma él ő, dolgozó embert csak ideig-óráig lehet a szebb
jövővel áltatni, ő itt és most akar nyugalomban és jobban élni. „A posztmodernek nem hisznek
abban, hogy a feltételezhet ően a múltból a jövőbe rohanó gyorsvonatokat kellene figyelniük,
hogy legalább az egyiket le ne késsék. Ők inkább a jelen vasútállomását rendezik be — önma-
guk és mások számára — kényelmesen." (Heller 1990, 723. o.)


                          A posztmodern területi fejl ődés
   A modern területi fejlődést az urbanizáció folyamata, a kétpólusú differenciálódás, és a cent-
rumok lassú, egy-egy ember életében alig érzékelhet ő átrendeződése kísérte. Az el őzőekben
tárgyaltak alapján fel kell tennünk a kérdést, hogy ezeknek a tendenciáknak a folytatódása vár-
ható, vagy valami mer őben új fejlődési kurzus van kialakulóban. Például Enyedi (1988) egy
újabb, negyedik urbanizációs szakasz kialakulásáról beszél, amit az informatika korának ne-
vez. Az időbeni egymásutániságtól eltekintve, e jelenségcsoport valóban folytatása-e az el őző
urbanizációs ciklusoknak? A harmadik dezurbanizációs szakasz nem képvisel(t)-e inkább egy
olyan átmeneti szakaszt, amelyben a korábbi meghatározó er ők enerigájukat vesztik/vesztették,
és ezáltal új típusú fejl ődés lehetősége teremtődik/dött meg? A counterurbanizáció jelensége,
vagyis amikor az urbanizációt jellemz ő trendek az ellentétükbe fordulnak át (pl. a centripetális
erő helyébe a centrifugális er ő lép), még belefér-e a rurbanizáció folyamatába, vagy már más
minőséget jelent? A kultúra társadalmának térbeli alakulása más elvekre épül-e, mint az ipari
társadalomé? Ezen kérdések megválaszolásában legalább annyi a bizonytalanság, mint Enyedi-
nél volt az „informatika városának", az új településfejl ődési irányoknak a leírásában.
   A modern gazdasági fejlődés radikálisan átalakította a népesség és a gazdaság területi szerke-
zetét. Az urbanizáció folyamatát az egész világon a modern t őkés gazdasági fejlődés határozta
meg. E hatalmas energia építő és romboló ereje még ma is hat, a homogenizálódás még ma
is fennálló esély/veszély. A piac azon területein, ahol a nagyszervezetek érvényesíteni tudják
és akarják hatalmukat, többnyire a „klasszikus modernizációs" folyamatok fognak érvényesül-
ni, de számolnunk kell más, új típusú jelenségek feler ősödésével is. A nagyszervezetek által
irányított makrofolyamatok sikere sokban fog függni az új, vagy éppen tradicionális kisszerve-
zetek által befolyásolt helyi folyamatoktól, pontosabban a kett ő viszonyától. Egyfajta sajátos
pluralizmus következik be. Univerzális értékek alapján kiépül(t) a világpiacra termel ő szféra,
amely a saját törvényei alapján tovább finomodik és terjeszkedik, de természetéb ől következően
nem fedi le az összes gazdasági lehet őséget. Ezt kihasználva új szféra van kialakulóban, amely
sokkal jobban kötődik a konkrét térben újratermel ődő társadalmi-gazdasági viszonyokhoz.
              Faragó László: Posztmodern: a modernizáció kritikája, avagy új kihívás.
                             Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 1–16. p.
10      Faragó László                                                                    TÉT 1991.4

    Számos új fejlesztés tudatosan épít a csak ott és csak akkor létez ő kulturális-regionális gyöke-
 rekre. Egyre több esetben nélkülözhetetlen a termel ő és fogyasztó közvetlen kapcsolata. A kere-
 sők egyre kisebb százaléka dolgozik a hagyományos értelemben vett termékekkel. Egyre töb-
 ben foglalkoznak szellemi termékek el őállításával, információk áramoltatásával, kulturális és
 művészeti tevékenységgel. „ ...a kultúra maga válik realitássá, áruvá és gazdasággá, tehát tömö-
 ren: nem az árunak van már védjegye, hanem a márka mint fogyasztási minta maga az áru."
 (Ágh 1990, 7. o.) Karnyújtásnyira kerül Baudrillard még néhány éve is utópiának t űnő víziója
 a jelek, kódok termeléséről és közvetítéséről. Ezek az új típusú gazdasági tevékenységek már
 nem teszik feltétlen szükségessé a nagytérségi mozgásokat. A gazdaság egyre kisebb szerepet
játszik a térszerkezet megváltozásában. Az ipari civilizáció törvényei helyett egyre inkább a
 kultúra és a politika kölcsönhatására alakulnak a területi határok. Ez a folyamat már nem a
jól ismert urbanizáció része, hanem valami más.
    A gazdaság és a térbeli folyamatok közötti, javarészben egyoldalu, meghatározottság oldó-
 dik. A tér nem csak az „objektív" feltételeket jelenti, s a térbeli kereteket adja, hanem fontossá
 válik a térbeliség megélése, felfogása. A törvények nem általánosságban hatnak, hanem a tér
 földrajzi, időbeli, társadalmi, stb. specifikumainak megfelel ően. Megnő a „területiség", külö-
 nösen a lokalitás és a régiók szerepe. Ezek absztrakciókként, és a maguk konkrétságában egy-
 aránt egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a nemzeti és nemzetközi szintekkel szemben. Fontosak,
 mint a globális (pl. termelési) mechanizmusok specifikus megvalósulási szintjei és bizonyos
 értékek, igazságok megválasztása, eldöntése csak ezeken a területi szinteken történhet.
    A területileg elkülönülő közösségek egy része posztmodern fejl ődési pályára térhet, míg má-
 sok megmaradnak a modernizáció mellett. A területfejlesztésben is fel kell tételeznünk, hogy
 a megatrendek „ellenében" is cselekedhetnek, élhetnek bizonyos közösségek. Teljesen más
 modellek is megvalósíthatóak egymás mellett. Ma már a liberális kapitalizmus is van olyan
 rugalmas, hogy részben adaptálódik az egyre változatosabb igényekhez, részben pedig képes
 tolerálni, „betokozni" a nagyon eltér ő jelenségeket.
    A modern kor az áru- és pénzviszonyok, a technika, technológia „küls ő robbanását" hozta,
 és az élettér differenciálódásához vezet(ett), míg a posztmodernség minden határ „bels ő robba-
 nását" eredményezi, amelyben megsz űnnek a kétoldalú ellentétek, és mindez a hagyományos
 differenciálódás ellen hat. A területi fejl ődés szempontjából a posztmodern alapállás lényege,
hogy a világ nem osztható fel, a különböz ő jelenségek már nem különíthetők el az alapján,
hogy modern/haladó/fejlett avagy premodern/elmaradott/fejletlen. A harmadik világ országai-
 ra elsősorban másságuk jellemző és elmaradottságuk nem olyan egyszer űen értelmezhető, mint
azt sokan a modern fogyasztói társadalom normái alapján gondolják. A h őn áhított (?) és a
nagylelkűen exportált modernizáció, a „haladás áramába való kerülés" szokások, kultúrák el-
tűnését, hagyományos közösségek, nemzetek értékvesztett univerzalitásban való feloldását is
jelenti, így ma joggal ütközik egyre több ellenállásba.
    Posztmodern körülmények között nem szükségszer ű , hogy a fejlődés mindig ugyanazokból
a régiókból, növekedési vagy innovációs központokból induljon el. Eltér ő típusú fejlődések
egyidőben indulhatnak eltérő típusú területekről. Várható, hogy a fejl ődési centrumok térbeli
mozgása felgyorsul.
   A hatvanas évek végétől előtérbe kerültek a társadalmi tényez ők, és a fejlődés fogalmát a
gazdasági növekedésnél szélesebben értelmezték. A hetvenes évekt ől a regionális kutatók és
                 Faragó László: Posztmodern: a modernizáció kritikája, avagy új kihívás.
                                Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 1–16. p.

TÉT 1991.4                                                                      Posztmodern        11

tervezők egy része újra felfedezte a kultúra és a hagyományos emberi értékek meghatározó sze-
repét, és/vagy felelevenítettek néhány anti-modern elméletet (pl. Gandi). 15 A gazdaságilag
gyengébb országok, kisebb régiók számára autonóm, bels ő fejlődést javasoltak. A hetvenes
évektől megváltoztak a területi fejl ődés általános körülményei. Ennek következtében a modern
területfejlesztés néhány alapfeltevése érvényét veszítette, és paradigma-váltásra került sor a te-
rületfejlesztésben is. Az extenzív területi fejl ődés lehetősége fokozatosan csökkent. A modern
kolonizáció helyett egyre inkább a területi együttm űködés vált a fejl ődés lehetséges útjává. A
vertikális (funkcionális vagy ágazati) hierarchiák szerepe csökkent, és a horizontális kooperá-
ció jelentősége nőtt. A regionális érdekek artikulálása és képviselete regionális identitást és
helyi kezdeményezést tételez fel. Sok esetben ez csak közvetlen emberi kapcsolatok revitalizá-
lása útján jöhet létre. Nagyobb figyelmet kell fordítani a nem piaci tényez őkre, és a nem intéz-
ményesült tevékenységekre. A területfejlesztési politika a gazdasági folyamatok mellett sokkal
explicitebb formában kell hogy foglalkozzon a társadalmi és politikai tényez őkkel. A technikai
innovációk mellett nagyobb hangsúlyt kell helyezni az intézményi és szervezeti szféra megvál-
toztatásában rejl ő lehetőségekre.
   A megváltozott feltételeket felismerve új, alternatív területfejlesztési elméletek jelentek meg:
helyi gazdaságfejlesztés (Faragó 1989), selective regional closure, development from below,
self reliance (Stöhr és Tödling 1977; Naschold 1978; Friedmann és Weaver 1979; Stöhr és Taylor
    -



 1981; Galtung et al. 1983, stb.). Az új politikák a helyi, közösségi szint ű fejlesztést ajánlják,
amely elsősorban a régiók belső forrásait mobilizálja, és a helyi szint ű komplex rendszerek
területi integritását és önigazgatását preferálja. Ez vállalkozásokon alapuló regionális együtt-
működést és demokratikus döntéshozatalt igényel.
   A korábbi fejlesztési stratégiákkal szemben például a self reliant fejlesztési stratégia, amely
                                                                -


a gazdaság mellett a pszicho-politikára is épít, nemcsak a fejlett országokban és növekedési
pólusokban alkalmazható, hanem a harmadik világ országaiban, és az elmaradott régiókban
is. Ez reális elméleti és politikai alternatívája lehet a korábbi „exportorientált" regionális poli-
tikáknak.
   A self reliant fejlesztési stratégia a perifériák dinamikus mozgalma, mely a közösségi érté-
         -


kekre, az anti-kapitalista politikai tradiciókra, és a regionális-kulturális identitásra épít. A helyi
társadalom ellenőrzését kívánja kiterjeszteni a teljes helyi gazdasági rendszerre. Mindez nem
jelent új stratégiát a periféria számára, hanem ez a periféria mozgalma maga. Céltudatos
politikai-gazdasági küzdelem a centrum—periféria viszony ellen. Azokat a fejlesztési lehet ősé-
geket keresi, amelyek úgy képesek fejleszteni az egyes közösségeket, hogy az térben és időben
ne gátolja más közösségek fejl ődését. Elsőbbséget a horizontális kapcsolatok kapnak, szolidari-
tást elsősorban a hasonló szintű közösségekkel vállalnak. E fejl ődési kurzus a kezdeti szakasz-
ban a világpiactól való részleges leválást igényli.
   Az új fejlesztési alternatívák ma már nem puszta fikciók. Több országban (pl. Ausztria, Ka-
nada, Spanyolország) konkrét eredményeket értek el a periférikus területek bels ő forrásainak
mobilizálásában, és egyre több kormány szán növekv ő szerepet a helyi kezdeményezés ű fejlesz-
téseknek a regionális gondok orvoslásában.
             Faragó László: Posztmodern: a modernizáció kritikája, avagy új kihívás.
                            Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 1–16. p.

12      Faragó László                                                                  TÉT 1991.4

                                           Összegzés
  A modernizmus és a posztmodernizmus alapvető különbségeit az alábbi táblázatban foglal-
tam össze:

            MODERNIZMUS                                       POSZTMODERNIZMUS
              (hímnemű)                                            (nőnemű)

totalizáló ideológia                                egyenrangú elméletek egymásmellettisége
logika merev axiómái                                képlékeny koncepciók
pozitivista megközelítés,                           értelmezett jelentés (észlelés és értelmezés
objektív empíriák keresése                          elválaszthatatlan)
szabadságfok növelése                               cselekvőképes identitás er ősítése
funkcionális társadalom                             organikus társadalom
"alkotó rombolás"                                   újraértelmezett megőrzés
külső normativitás                                  önreflexió
expanzió                                            belső átalakulás
piac és a demokrácia univerzáléja                   sokszínű értékrend
ökonómiai racionalitás                              szociokulturális identitáson alapuló intuíció
gazdasági növekedés                                 szerves átalakulás
ipari tömegtermelés                                 "szolgáltató" gazdaság
munka, karrier presztízse                           tradicionális értékek, szabadid ő eltöltésének
                                                    presztizse
ipari táj                                           kultúr és szabadidős táj

   A jelenlegi korszak jelentő ségét nem abban látom, hogy a modern után vagyunk, hanem ab-
ban, hogy olyan „körülményt" teremt, amib ől valóban születhet valami jó és eredeti. A poszt-
modern mindenevőségében az erőgyűjtést, az átmenetiséget érzem. A radikális eklektika divat-
jából korjelenséggé váló kellemes bizsergés el őjátéka lehet valamely új katarzisnak.
  Déjá vu. E századvég sokban idézi számomra az el őző századfordulót, a múltszázad második
felének útkeresését. Különösen a posztmodern építészet lehet analógiája a múltszázad végi neo-
klasszicizmusnak, de újra megtaláljuk csaknem minden korábbi esztétikai stratégia posztmo-
dern változatát is." Az új, eredeti értékeket felmutatni nem tudó historizmusból született a sze-
cesszió. Az erőviszonyok megváltozását a világ újrafelosztása követte. Remélhet ően most majd
a nemzeti határok jelent ő ségének csökkenése, és a regionális önállóság és kezdeményezés hoz
létre új területi struktúrákat.
                  Faragó László: Posztmodern: a modernizáció kritikája, avagy új kihívás.
                                 Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 1–16. p.

TÉT 1991 .4                                                                                       Posztmodern            13

                                                      Jegyzetek
  ' Az építészetben talán a sorrend is fordított volt. El őbb születtek meg a posztmodern épületek, terek ("él ő építészet"),
    és csak azután szőttek köréjük átfogó elméleteket.
  2 Az adott téma szempontjából itt és most mit is érzek fontosnak. A téma kezelése és leírása ennyiben posztmodern

    csak, hiszen a posztmodernek szerint minden jelenség sokféleképpen értelmezhet ő, és semminek sincs végleges
    olvasata.
  3 A modern terminust már a 6. századtól kezdve használják, de modern korról általában csak a 18. szánd végét ől

    beszélünk. A területi fejlődéssel kapcsolatban én elsősorban az elmúlt 100 év jellemzőit vettem figyelembe, különös
    tekintettel a II. világháborút követ ő időszakra. Szélesebb körben explicit modern társadalomelméletr ől, területi poli-
    tikáról az ötvenes évek második felét ől beszélhetünk. Ez alól csak néhány kivétel van (pl. Weber, Schumpeter).
    A sztálinista modell a végletekig fokozta a tömegek tulajdontól való megfosztását, és így az egyén teljes kiszolgálta-
    tottságát. A tulajdon nélküli „bérmunkások tömegével" szemben az „össztókésként" funkcionáló pártelit áll(t).
    Mivel a gyakorlatban a fejl ődést a gazdasági növekedéssel, a fejlettséget az egy főre jutó termeléssel azonosították,
    az országok közötti különbségek csak mintatermelés különböz ő szintjei jelentek meg. Igy nem els ősorban különbö-
    ző nemzeti, kulturális hagyományokkal rendelkező országok, közösségek vannak, hanem szegények és gazdagok,
    azaz „fejlődők" és fejlettek.
  6 Kapitalista társadalomban a létez ő valóság alapvetően a tőke, az állam, és a munkaerő egymásra hatásának következ-

    tében alakul. Egy törzsi társadalomban ugyanilyen meghatározó lehet a kaszt, a matriarchális tekintély, és a csere.
  7 Ilyen központok Európában az OECD országok, pontosabban azok fejlettebb területei.

    A fejlett országokban az egyes régiók közötti gazdasági különbségek általában csökkentek.
  9 Valami csak úgy lehet modern, ha a létező modemt tagadja, meghaladja, R727 modern utáni. Ebből az következik,

    hogy minden új először poszt-modern, és az hogy a modern újabb szakaszát képviseli-e, vagy ténylegesen posztmo-
    dern a kialakulás szakaszában még kevésbé dönthet ő el, mint végső eredményében.
10 E korszak kezdetét a különböz ő diszciplinák és művészeti ágak néhány év eltéréssel máshová teszik. A társadalom-

    tudósok, politológusok a hatvanas évek végére, a közgazdászok — ha egyáltalán elismerik létét — a 73-as válsághoz
    kötik. A művészetekben, az építészetben egy-egy m ű megszületéséhez vagy megsemmisüléséhez kötik.
" Ez nem azt jelenti, hogy el kell fogadnunk azt a nézetét, miszerint a posztmodern korban a modernitás alapjaiban
     nem kérdőjeleződik meg, és az opponáló kritika csak a fennálló kereteken belül törekszik változtatásokra (Vajda
     1990, 112. o.).
" A gyakran ide is sorolt nem-nyugati vagy kisebbségi kultúrák, az új regionalizmus, a radikális feminizmus, vagy
    a homoszexuális mozgalmak, valamint számos ökológiai mozgalom a kulturális modernizmus megjelenési formái.
    Habermas a posztmodernnel szemben foglal állást, ugyanakkor a posztmodern teoretikusokkal folytatott vitával
     „közreműködött" annak kialakításában. Baudrillard korábbi munkáit is ide sorolhatjuk, de a posztmodern termi-
     nust csak 1980-tól használja, és csak ekkortól számíthatjuk tudatos posztmodernistának.
" Nem léteznek kitüntetett pontok, amelyek körül a jelenségek szükségszer űen szerveződnek, vagy szervezhetők.
     Nincs egyforma „sűrűségű" üres tér. A kitöltetlen tér lényege nem üressége, hanem a benne rejl ő lehetőségek soka-
     sága. A nem hasznosított tér lényege inkább az, hogy nyitott, mint az, hogy üres.
" Gandi nem akarta India veszternizálását. Ellene volt, hogy a falusias térségekben nagyüzemi gazdálkodást valósítsa-
     nak meg. A falvakban a hagyományos technológiák alkalmazását szorgalmazta, és azt szerette volna, hogy ne a
     profitért, hanem els ősorban az emberi értékek újratermeléséért dolgozzanak.
16 Ha a modern építészet egyik jellemz ője, hogy nemzetközi — lásd a Le Corbusier, Frank Lloyd Wright által teremtett

     iskolát — akkor például a magyar posztmodern törekvéseket úgy is értelmezhetjük, minta Kós Károly-féle törekvé-
     sekhez való visszatérést, azaz a magyar szecesszió „neo" változatát.



                                                      Irodalom
Ágh A. (1981) A modernizációs elméletek története, Információs szemle, Elmélet és politika, 8.
Ágh A. (1990) A posztmodern karnevál, Kultúra és közösség, 3.
Balogh I. (1990) A forradalmi ész kritikája, Budapest, Társadalomtudományi Intézet.
Barthes, R. (1986) The Rustle of Language, Hill and Wang, New York.
Dear, M. J. (1986) Postmodemism and Planning, Society and Planning, 4.
Dear, M. J. (1988) The Postmodern Challenge: Reconstructing Human Geography, Transactions of the Institute of
   British Geographers, New Series, 13.
Enyedi Gy. (1988) A városnövekedés szakaszai, Akadémiai Kiadó, Budapest.
                 Faragó László: Posztmodern: a modernizáció kritikája, avagy új kihívás.
                                Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 1–16. p.
14      Faragó László                                                                                   TÉT 1991.4

Faragó L. (1990) A helyi gazdaságfejlesztés elmélete, Gazdasági Fórum, 2.
Faragó L. (1991) A térszemlélet változó tartalma, Tér és társadalom, 1.
Faragó L. (1991) Szempontok az irányítási rendszer modellváltásához, Tér és Társadalom, 1.
Foster, H. (szerk.) (1983) The Anty-Aesthetic: Essays on Postmodern Culture, Port Townsend, WA: The Bay Press.
Friedmann, J. és Weaver, C. (1979) Territory and Function, The Evolution of Regional Planing, University Of California
  Press, Berkeley and Los Angeles.
Galtung, J.; O'Brien, P. és Preiswere, R. (szerk.) (1980) Self-Reliance: A Strategy for Development, Bogle-
  L'Ouverture Publications Ltd. London.
Galbraith, J. K. (1987) Economics in Perspective, A Critical History, Houghton Mifflin Company, Boston.
Gregory, D. (1989) Areal Differentiation and Post-Modern Human Geography, In: D. Gregory és R. Walford (szerk.)
  (1989) Horizons in Human Geography, Barnes & Noble Books, New Jersey.
Harvey, D. (1989) The Condition of Postmodemity, Basil Blackwell, Oxford.
Heller Á. (1990) Európa második reneszánsza, Világosság, 10.
Jameson, E (1984) Postmodernism, or the Cultural Logic of the Late Capitalism, New Léft Review, 146.
Kaplan, A. (1988) Postmodernism and its Discontents, Verso, London/New York.
Kellner, D. and Baudrillard, J. (1989) From Marxism to Postmodernism and Beyond, Polity Press, Cambridge.
Kiss B. (1990) A posztmodern és háttere, Világosság, 2-3.
Körkérdés a posztmodernről (1987), Medvetánc, 2.
Lyotard, J-F. (1984) The Postmodem Condition: A Report on Knowledge, University of Minnesota Press, Minneapolis.
Naschold, E (1978) Alternative Raumpolitik, Athenaum Verlag, Kronberg.
Peet, R. és N. Thrift (szerk.) (1988) New Models in Geography, Allen and Unwin, London.
Stöhr, W. és Tödtling, E (1977) Spatial Equity — Some Anty-Thesis to Current Regional Development Strategy, Papers
  of the Regional Science Association, 38.
Stöhr, W. B. és Taylor, F.D.R. (szerk.) (1981) Development from Above or Below? The Dialectics of Regional Planning
  in Developing Countries, John Wiley & Sons Ltd. Chichester, N.Y.
Vajda M. (1990) A világtörténelem vége, avagy a posztmodern kezdete, Világosság, 2-3.
Vámossy F. (1990) A posztmodern az építészetben, Magyar Tudomány, 8.




                    POSTMODERN:
 THE CRITICISM OF MODERNIZATON OR A NEW CHALLENGE

                                           LÁSZLÓ FARAGÓ

   This paper discusses the issue of the crisis of modernism and tries to find the regional aspects
of this crisis through the synthesis of the different postmodern concepts. According to its
hypothesis, fundamental changes take place in socio-economic development, and thus the
character and quality of these regional processes also change. The crisis of modernism may
mean the death of modern regional development, as well. Urbanization is a form of appearance
of modern age, thus it is age-specific. Recent phenomena, and the developing new tendencies
are not the integrated part of modern urbanization any more, but rather they refer to the
appearance of a new course of development. The third desurbanizational phase of the
urbanization process is not a transitional period any more, and it is not followed by the fourth
phase.
  Before discussing the characteristics and crisis of modern regional development, the author
calls our attention to the numerous common characteristics of the two most typical
modernization models (state capitalistic and Lenin-Stalin-type) of the 20th century. Both of
these models tried to create uniform national state on the bacis of hegemonistic development
               Faragó László: Posztmodern: a modernizáció kritikája, avagy új kihívás.
                              Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 1–16. p.
TÉT 1991.4                                                                     Posztmodern      15

theory. The engine of their centrally controlled and directed system was created by the (industri-
al) corporations. The "producers" of both of these development courses thought that, with
some corrections, their model can be applied to any cultural medium, and tried to export their
model.
   Besides others, the reasons of the failure of modern regional-development policies are the
following: Modern regional-development policy is based on the relatively uniform and
successful model of early industrialization and urbanization. Development was identified with
quantitative growth. Financial and other material requirements, and the importance of capital
and mobility were emphasized, and the social, political, ecological, qualitative and structural
characteristics of development were neglected. Local resources were evaluated according to
universal, external aspects, which often resulted in ruthless exploitation or under-use. The
practice of regional development was realized through vertical large organizations.
Underdeveloped areas were usually supported with regional export, which acted against the
exploration of internal resources and restructuring. As a result, no self-supporting tendencies
developed.
   Modernism is not capable of solving the actual problems, thus it has reached the end of its
development capacity. Postmodernism is not a new phase of modern era, because it did not
put the emphasis on the negation, exceeding and overbidding of the previous, but rather it is
based on a completely different historical consciousness. Postmodern movement is
detotalizing, it refuses the external, forced normativism of modernism, and declares war on
one-sided rationality. It is neither anti-political, nor politics-free. Postmodern tolerance and
solidarity carries cosmopolitanism in a positive sense. Postmodernists consider space a
practical political construction.
   All over the world, the process of urbanization developed as a result of modern capitalist
development. The constructive and destructive forces of this huge energy still prevail,
homogenization is a still-existing chance/danger, but we have to calculate with the strengthen-
ing of different, new phenomena. A specific pluralism takes place. Economy plays an ever
decreasing role in the transformation of spatial structure. In stead of the rules of industrial
civilization, regional limits are rather formed as a consequence of the mutual influence of
culture and politics. This process is not part of the well-known urbanization any more, but
it is something different. Space does not only mean "objective" conditions and gives spatial
frameworks, but in stead, the interpretation of spatiality is also very important. Laws do not
exert their influence in general, but according to geographical, temporal, social, etc. specifici-
ties. The role of "regionality", especially that of locality, increases. Both as abstractions and
in concrete, these are given greater emphasis as compared to the national and international
levels. They are important as the specific spheres of realization of glObal mechanisms, and
the selection of certain values and truths can take place only at this regional levei. A part of
the regionally separated communities can change for a postmodern way of development, while
 others stay with modernization. It has to be supposed in regional development as well, that
 certain communities can act and live "against" the megatrends. Completely different models
 can be realized side by side. Modern era brought about the "external explosion" of commodity
and financial relations, of technology and technique, and results (resulted) in the differentiation
ofLebensraum, while postmodernism results in the "internal explosion" dal! the limits, where
             Faragó László: Posztmodern: a modernizáció kritikája, avagy új kihívás.
                            Tér és Társadalom, 5. 1991. 4. 1–16. p.
16     Faragó László                                                                   TÉT 1991.4

bilateral contradictions are eliminated, and at the same time it acts against traditional
differentiation. From the point of view of regional development, the fundamental issue of
postmodernism is, that the world cannot be divided, and the different phenomena cannot be
separated according to being modern/developing/developed, or pre-modern/backwarded/
underdeveloped. Countries of the third world are primarily different, and their backwardedness
cannot be interpreted so easily as it is often done by many, according to the norms of modern
consumer society. Under postmodern conditions, development should not necessarily start
from the very same regions and growth poles or innovation centers. Different types of
development may start simultaneously in different regions. Spatial movement of growth centers
will expectedly speed up.
  Together with the changes of general conditions, a change in paradigma has been taking place
in regional development since the 1970s. New, altemative concepts of regional development
appeared: local (community) economic development, development from below, self-reliance,
etc. New policies recommend local, regional development, which basically mobilize the
regions' internal resources, and prefer the regional integrity and self-management of local
complex systems.

                                                                      Translated by J. Mészáros