Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 135-142. p.

                                                   Tér és Társadalom 3.    1991.2-3: 135-142


             AZ ÖNKORMÁNYZAT LENGYEL ÚTJA
                  (Polish road to self-governance)
                                  JOANNA REGULSKA



    A háború utáni Lengyelországban az állam általános hatalmának elve alapvet ően újra struktú-
 rálta a politikai és gazdasági viszonyokat. A helyi önkormányzat számára ez az autonómia el-
 vesztését, a hierarchikus hatalmi és döntéshozó rendszerbe való betagozódást jelentette. A mu-
 nicipalítások a Néptanács szerves részévé váltak, tulajdonukat államosították és adminisztrá-
 ciójuk a központi kormány meghosszabbított karjaként kezdett el m űködni, pontosan végrehajt-
 va az utasításokat.
   A totalitárius hatalom 45 éve alatt az ismétl ődő politikai válságok majdnem mindig a helyi
 önkormányzathoz jobban illeszkedni próbáló kormányintézkedésekhez és törvényalkotáshoz
 vezettek. Az államapparátus és a politikai vezetés azt hitte, hogy új törvények alkotásával
 — a társadalomban a változás érzetét keltve — megkerülhetik az autonómia, a demokrácia és
 az önrendelkezés kérdéseit. Így 1945-1948 között a létrejött kommunista rendszer által kidol-
 gozott „Egységes államhatalom területi szervei" c. törvény a helyi autonómia végét jelentette,
 s meghatározta a tanácsok új státuszát. Az 1956-os válság el őször az 1958-as törvényben, majd
az 1963-as újabb törvényben tükröz ődött. Az 1958-as módosítás a központi végrehajtó hatalom
kiterjesztését és az egyes ágazati minisztériumok autonómiáját jelentette. Ennek a módosítás-
nak a központi ellenő rzés és a hierarchikus kapcsolatok er ősítése volt a célja. Azt, hogy ez
nem sikerült az is jelzi, hogy 1963-ban újra el ővették ezt a problémát. Ez alkalommal — mivel
attól féltek, hogy a helyi tanácsok elvesztik politikai presztizsüket — a döntési folyamatban
nagyobb szerepet szántak nekik. Azáltal, hogy a tanácsok végrehajtó bizottságai speciális stá-
tuszt kaptak, a központi kormányzat erősebben ellenőrzése alá vonta a helyi ügyeket, s ami
még fontosabb, korlátozta a tanácsok lehet őségeit a helyi prioritások meghatározásában.
   Az 1968-70 közötti feszültségek készítették el ő a talajt az 1975-ös rosszul átgondolt közigaz-
gatási törvény számára. Ez megnövelte a helyi közigazgatási egységek számát, kiiktatta a közép-
szintű igazgatást. Eredményeképpen azt várták, hogy javítani fogja a közigazgatási ügyintézés
hatékonyságát és növeli a lakossági részvételt. Valójában azonban, a „hatalom egysége" elvé-
nek köszönhetően, az állam elnyomó szervei még mélyebben behatoltak a társadalomba, s ez
végső soron megkönnyítette az 1981. évi rendkívüli állapot bevezetését.
   Az 1983-as törvényt egyesek a decentralizáció er ősítését szolgáló lépésnek tekintették, mivel
e törvény növelte a tanácsok hatalmát és függetlenségét. Az elméletet azonban nem ültették
át a gyakorlatba, csak a jólismert paradoxon ismétl ődött meg: „szabadok vagyunk, hogy többet
tegyünk, de kevesebbet tudunk tenni". Mindez tehát hozzájárult a már egyébként is mély társa-
dalmi elégedetlenséghez. A közigazgatási korlátok visszafogását, az er őforrások hiányát, az
új és régi törvények közötti ellentmondásokat a helyi hatóságok természetszer űleg nem saját
hatalmuk és hatékonyságuk er ő södésének tekintették. Bár az új törvény a tanácsokat társadalmi
konzultációra kötelezte, ennek nem tudták megteremteni a feltételeit. Továbbá el őzetesen beha-
                          Joanna Regulska : Az önkormányzat lengyel útja
                                  (Polish road to self-governance)
                          Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 135-142. p.
136     Kitekint ő                                                                  TÉT 1991.2-3

tárolták az ilyen konzultáció idejét. Egyébként is a szabad és demokratikus választások hiánya
kizárta a hatékony társadalmi részvételt.
   Az utolsó hamis kísérlet 1988-ban a „reform második fázisának" részeként megpróbálta új-
rarendezni a központi és helyi viszonyokat, s azt feltételezte a tanácsokról, hogy pénzügyi és
gazdasági tekintetben nagyobb hatalmat szereznek, beleértve jövedelemszerz ő képességüket
is. Azt is feltételezték, hogy bizonyos szolgáltatások biztosítását majd magukra vállalják. Az
önkormányzati tulajdon ismét a viták középpontjába került, s felvetették a 40-es években elvett
községi tulajdon visszaadását. Az erre vonatkozó törvénykezést 1988-ra tervezték, a jóváha-
gyást pedig 1989. január 1-re. Ez azonban nem történt meg. 1988. nyarának— őszének esemé-
nyei nyomán Lengyelország új politikai pályára lépett.
   1988. őszén — az országos sztrájkok egész sora után — Jaruzelski tábornok rendszere elfogad-
ta, hogy népi támogatás nélkül a gazdasági reformoknak nincs esélye. Az ellenzéknek a rend-
szerbe való bevonásával, a „történelmi kompromisszumot" választotta. 1988. decemberében
létrejött a Lech Walesa által vezetett Állampolgári Bizottság. Az ellenzéknek a rendszerbe való
bevonását, ennek tényleges kereteit, az 1989. februári kerekasztal tárgyalásokon dolgozták ki.
A viták három nagy albizottságban zajlottak:
 1. politikai reformok;
2. társadalom- és gazdaságpolitika;
3. szakszervezeti pluralizmus.
   A helyi önkormányzattal foglalkozó alcsoportot Jerzy Regulski professzor vezette, aki jelen-
leg szenátor és a „Helyi Közigazgatási Reform" alelnöke.
   Az ellenzéki program azt a következtetést vonta le a múltbeli kudarcokból, hogy csak alapve-
tő reformok teremthetik újra az önkormányzatot. Filozófiájuk a demokrácia hiánya miatti aggo-
dalmukat tükrözte, társadalmi elégedetlenségük szorosan összekapcsolódott a rendszer cs ődjé-
vel. Hangsúlyozták:
 1. a centralizált politikai rendszer, a monopolista politikai hatalom által támogatott túlfejlesz-
    tett állami közigazgatás okozta a korábbi reformok kudarcát;
2. a múltbeli változások a kormányzati politika bels ő céljait tükrözték és nem a közérdeket;
3. a helyi önkormányzat politikai gyengesége — többek között — a választások nem demokrati-
    kus jellegéből és a helyi tanácsok tömegtámogatásának a hiányából ered;
4. korlátozott jogi reformok nem elégségesek a változásokhoz.
   A kerekasztal tárgyalások során beterjesztett program alapvet ő változásokat követelt. A tár-
gyalások célja azonban nem az volt, hogy egy újabb dokumentum szülessen — ez esetben a
helyi önkormányzat újjászületése érdekében —, hanem magának az államnak a természetét kí-
vánták megváltoztatni. Az ellenzéki oldal kinyilvánította, hogy a vita célja mindenféle korlát
elmozdítása s annak biztosítása, hogy a kés őbbiekben megválasztott és kinevezett szakembe-
reknek lehetővé tegyék a helyi önkormányzati reform hatáskörének és tartalmának a kialakítá-
sát. Körvonalazott program szorgalmazta a következ őket:
1. Az egységes és oszthatatlan államhatalom alkotmányos elvét el kell törölni. A helyi szervek-
    nek a helyi társadalmat kell reprezentálni, s mentesnek kell lennie mindenféle hierarchikus
    függőségtől.
2. Új demokratikus választási törvényre van szükség.
3. A közösségeket el kell ismerni jogi entitásként és illessék meg őket a tulajdonjogok.
                          Joanna Regulska : Az önkormányzat lengyel útja
                                  (Polish road to self-governance)
                          Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 135-142. p.


TÉT 1991.2 3
           -                                                                    Kitekint ő     137

4. A helyi költségvetés és finanszírozás stabil és ellen őrizhető rendszerét kell létrehozni, mely
    mentes a központi kormányzat önkényeskedéseit ől.
5. A helyi ügyekbe való állami beavatkozást korlátozni kell,eltörölve minden központi admi-
    nisztratív szabályozást.
6. A helyi állami közigazgatást közösségi ellen őrzéssé kell változtatni.
7. Biztosítani kell a közösségek közötti kapcsolatlétesítésszabadságát a helyi érdekeknek a köz-
    ponti kormányzatba való beépítése céljából.
8. Az állami (központi vagy regionális) közigazgatási döntés elleni jogi fellebbezés lehet őségét
    garantálni kell.
   A tárgyalások kimenetele korántsem volt kielégít ő. Megegyezés született a választási törvény-
ről, a tulajdonjogokról, a helyi finanszírozásról, a központi állami beavatkozás korlátozásáról
és a közösségek közötti szövetségek engedélyezésér ől, bár csak regionális (vajdasági) szinten.
A megállapodások megvalósítására nem t űztek ki határidőt. Sőt, a reform sikere szempontjából
alapvető kérdésekben sem történt el őrelépés, így elmaradt az államhatalom egysége elvének
eltörlése, az állami hatáskörök átadása a helyi közigazgatásnak. Nem történt meg a világos
pénzügyi támogatási rendszer létrehozása a következ ő öt évre és a helyi önkormányzatok orszá-
gos szintű szervezkedésének engedélyezése sem. A rendszer vonakodását a kormányzat bels ő
viszonyainak megreformálására szélesebb összefüggések keretében kell vizsgálnunk. A vona-
kodás a már zajló politikai és közigazgatási decentralizáció szándékos mell őzését jelentette.
A kormányzat visszarettent attól, hogy a helyi közigazgatás számára biztosítsa a döntési jogot
saját szükségleteiről és prioritásairól. A Jaruzelski rendszer ismét ellenállt annak a kisérletnek,
mely rendezni kívánta a civil társadalom politikai, hatalmi viszonyait.


                   Az 1989. utáni helyi önkormányzati reform
   Az 1989. juniusi parlamenti választások, majd ez év őszén az első, nem kommunista kormány
létrehozása széleskörű politikai-gazdasági reformokat indított el. A helyi önkormányzat re-
formját az általános átalakulás lényegi elemeként üdvözölték. 1990. januárja óta az elnök hét,
e tárgykörhöz tartozó törvényt írt alá, közülük kett ő a legfontosabb a helyi önkormányzat jöv ője
szempontjából. A „helyi önkormányzati törvényt" 1990. március 16-án fogadta el a parlament,
„A helyi önkormányzat kötelességei és hatalma" címét pedig 1990. május 13-án. Az els ő a
helyi kormányzás általános struktúráját fogalmazta meg, a második pedig a közigazgatás helyi
és regionális szintje közötti hatáskört és felel ősséget tisztázta.


                            A helyi önkormányzati törvény
   E törvény 11. fejezete körvonalazza azokat a tevékenységeket és feladatokat, melyeket minden
helyi közigazgatási szervnek (gmina-nak) hatáskörileg teljesíteni kell. Meghatározza a gmina-k
felhatalmazását, tulajdonjogait és pénzügyi önállóságát. Végül a törvény a választott tisztségvi-
selők második szintjének — a voivod-ok gyűlésének — szerepét és státuszát tárgyalja, illetve
a regionális és központi szervek ellen őrző hatáskörét fogalmazza meg.
                          Joanna Regulska : Az önkormányzat lengyel útja
                                  (Polish road to self-governance)
                          Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 135-142. p.

138      Kitekint ő                                                                    TÉT 1991.2-3

   A helyi önkormányzati törvény jelent ősége kétségtelen. Jogi szempontból a gmina a közösség
önkormányzati szerve. A törvény felhatalmazza a gmina-t, hogy rendelkezzen forrásai felett,
ezen túlmenően önálló döntéseket hozhat, röviden: saját maga határozza meg szükségleteit és
prioritásait. A törvény szerint: „a tevékenységi körébe tartozik minden helyi szempontból fon-
tos közügy, kivéve azokat, melyeket a jog más egységek számára tart fenn...egyéb rendelkezés
hiányában, a település minden ügye a gmina-ra tartozik." (2. fejezet, 6. par.). A törvény nagyon
pontosan meghatározza a helyi közigazgatás feladatait, s valójában a közösségi szükségletek
minden szféráját felöleli. Nem határozza meg azonban, hogy ezek közül a feladatok közül me-
lyek kötelezőek, melyeket delegálja a központi kormányzat és melyek tartoznak a regionális
szint hatáskörébe. Ezen problémák megoldását a kés őbbi „Helyi önkormányzat kötelességei
és hatalma" c. törvényre hagyták. Eszerint a helyi önkormányzat hatalma túllép a puszta
szolgáltatás-nyújtáson, mivel a helyi hatóságok gazdasági tevékenység végzésére jogosultak.
Vagyis, kereskedelmi és ipari vállalkozásokat alapíthatnak és birtokolhatnak. Ílymódon a helyi
szervek vagyontárgyakkal rendelkeznek olyan szférákban, mint a víz- és csatornarendszer, az
olcsóbérű lakások és más szolgáltatások. •
   Struktúra szempontjából a gmina testületek létszáma a 15 főtől (ez a 40 ezer lakos alatti tele-
pülésekre jellemző) egészen a 100 fősig változik. Ez utóbbi a 200 ezer lakos feletti törvényható-
ságokra jellemző. A testület tagjai — a tanácsnokok — 4 évig szolgálnak. A testületnek joga
van állandó és ad hoc bizottságok kinevezésére. Ezekbe testületen kívüli tagokat is bevonhat-
nak, azonban feltétel, hogy a testületi tagok aránya legalább 50 % legyen.
   A gmina 4-7 fős bizottságot választ tagjai közül. Ennek a bizottságnak az igazgatási tisztvise-
lő (titkár), a polgármester és helyettesei tartoznak a tagjai közé. őket a nem testületi tagok
közül is lehet választani. Az igazgatási tisztvisel őt és a polgármestert titkos szavazással választ-
ják meg. A szavazáson abszolút többséget kell elérniük, s az érvényességhez a testületi tagok
legalább kétharmadának részt kell vennie a szavazáson. A polgármester-helyetteseket, a pol-
gármester beterjesztése alapján, a testület nyílt szavazáson választja meg.
   A helyi önkormányzati törvény meghatározza a pénzügyi feltételeket is. Az önkormányzatok-
nak éves költségvetést kell készíteni. A bevételek forrásai: adók, kormányzati támogatás,
felügyeleti díjak, hitelek, bérleti díjak, lottó és egyéb speciális források. Még viták folynak
arról, hogy az egyes források milyen arányban járuljanak hozzá a helyi költségvetéshez. Mivel
az adóreformot 1992-ben vezetik majd be, még nem döntöttek a helyi adókon keresztül szerzett
jövedelem arányáról, illetve arról, hogy az önkormányzatok ebb ől milyen összeget tarthatnak
vissza saját céljaikra.


         'Á helyi önkormányzat kötelessége és hatalma" c. törvény
   E törvény határozza meg a helyi önkormányzatok hatáskörét. Ezen túl alapul szolgál a döntés-
hozói hatalom megosztására a helyi, önkormányzati (választott tisztségvisel ők) és a körzeti
szint (kinevezett tisztvisel ők) között. A helyi önkormányzat legfontosabb feladata az óvodai,
elemi iskolai oktatás biztosítása (1994-t ől ez kötelezően előírt feladat lesz), a település tervezés,
a földhivatalok, a földhasználat és tulajdonjog szabályozása, továbbá a lakásfenntartás, a köz-
biztonság, az autópályák és utak fenntartása.
                         Joanna Regulska : Az önkormányzat lengyel útja
                                 (Polish road to self-governance)
                         Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 135-142. p.

TÉT 1991 .2-3                                                                  Kitekint ő    139

  A törvény lehetőséget biztosít arra, hogy a központi kormányzat bizonyos funkciókat és hatal-
mat átadjon az önkormányzatoknak. Ezek közül a legfontosabbak: a polgári védelem, az állami
tulajdon, illetve a föld eladásának és aukciójának bonyolítása, továbbá a népességnyilvántartás.
Számos más hatáskör a vajdaságokat illeti meg, így például az ingatlannyilvántartás, a környe-
zetvédelem, az építési felügyelet, az állampolgári jogról való döntés, a gépkocsi nyilvántartás
és vezetési engedélyek kiadása.
   Mivel még csak rövid idő telt el a törvény jóváhagyása óta, túl korai lenne ennek hatékonysá-
gáról nyilatkozni. Annyit azonban megemlíthetünk, hogy az elfogadott törvény általánosságban
megfelel a nyugati demokráciákban alkalmazott önkormányzati elveknek. Lengyelország helyi
igazgatási rendszere tükrözi a parlamenti demokráciát. Az önkormányzatok jelent ős hatalom-
hoz jutottak. Most az a kihívás áll előttük, hogy megtanuljanak ezzel élni is.


                    Az 1990. májusi helyhatósági választások
   A helyi önkormányzatok újrateremtésében alapvet ő lépést jelentettek az 1990. májusi helyha-
tósági választások. Minden 18. év feletti Lengyelországban él ő, lengyel állampolgár résztvehe-
tett a választásokon. A választásra jogosultaknak csak 42,13 %-a élt jogaival. A választások so-
rán megválasztották a 2.383 gmina 5228 ezer helyi tisztségvisel őjét. A jelöltek száma 147.327
ezer volt, azaz egy posztra 2,8 jelölt jutott. A megválasztottak között 10,2 % volt a n ők aránya.
   Érdekes, hogy a 40 ezer lakosnál népesebb városokban 4,6 jelölt jutott egy posztra. A kisebb
településeken viszont jóval kevesebb volt a jelöltek aránya, nevezetesen csak 2,6 f ő. A nagyobb
városi központokban kibontakozó élesebb verseny közvetlen következménye a lengyel politikai
életben létrejött pluralizmusnak. Az Országos Választási Bizottság zárójelentése szerínt 350
párt vett részt a választásokon. Ezek közül 80 országos jelleg ű volt, míg 270 helyi szervezetnek
tekinthető . Emellett 660 olyan szervezet is támogatott jelölteket, akik nem tekintették magukat
politikai pártnak. A kisebb és kevésbé ismert pártok közül többen — választási esélyeik növelé-
se érdekében — koalícióra léptek és közös listán állítottak jelölteket. A választások idejére 40
ilyen, elismert koalíció jött létre, de ezek általában igen törékenyek voltak, hamar felbomlottak.
Leggyakrabban a Lengyel Szociáldemokrata Únió és a Lengyel Parasztpárt, illetve a Lengyel
Parasztpárt és a Nemzeti Párt kötött egymással szövetséget.
   Azok közül a szervezetek közül, melyek nagyobb számban állítottak jelölteket, els őként az
Állampolgári Bizottságokat említenénk. Ez a szervezet a szolidaritást és az azzal szimpatizáló
független jelölteket támogatta. (A jelöltek 21,3 %-ának volt támogatója ez a szervezet.) A Len-
gyel Szociáldemokrata Szövetség a jelöltek 8,58 %-át állította. A Lengyel Parasztpárt
5,14 % -kal, a Lengyel Köztársaság Szociáldemokráciája pedig 4,4 % -kal részesedett a jelöltek
között. A többi jelöltet különféle kisebb szervezetek és állampolgári csoportok állították.
   Az egyes szervezetek és pártok támogatottsága településtípusonként változott. Más és más
volta kisvárosokban és falvakban, illetve a nagyvárosi övezetekben. Kétségtelen, hogy a válasz-
tási szabály jellege — nevezetesen a többségi rendszer a kisebb településeken érvényesült, míg
a nagyvárosokban az arányos rendszert alkalmazták — jelent ős mértékben hozzájárult ezekhez
a különbségekhez. Sőt, ami még fontosabb, jelzi a pluralista társadalom kialakulásának eltér ő
fázisát a „vidéki" Lengyelországban és a városokban. A politikai szféra nagyobb láthatósága,
                        Joanna Regulska : Az önkormányzat lengyel útja
                                (Polish road to self-governance)
                        Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 135-142. p.
140      Kitekint ő                                                                TÉT 1991.2-3

 a különféle hazai és külföldi médiák nagyobb hozzáférhet ősége csak kettő azok közül a fontos
 tényezők közül, melyek hozzájárulnak a különböző városi csoportok politikai tudatának és ér-
 deklődésének a gyorsabb felébredéséhez
   A létrejövő politikai pluralizmus tükröződött azokban a különböző pártokban és csoportok-
ban, melyek jelölteket állítottak a városi és falusi térségekben. Az Állampolgári Bizottságok
kivételével — mely mind városban, mind falun a legtöbb jelöltet állította; 24% ill. 23 % —
a falvakban a jelölt-állításban a Lengyel Parasztpárt (8 %) és a szolidaritás által támogatott Pa-
 rasztpárt (2,5 %) által képviselt paraszti mozgalmak szerezték meg a második és harmadik he-
lyet. A városokban a jelöltek mögött a Lengyel Szociáldemokrata Szövetség (9 %), a Független
 Lengyelország Konföderációja (6%), a Lengyel Köztársaság Szociáldemokráciája (5 %), a
Lengyel Parasztpárt (5 %) és a különféle kereszténydemokrata pártok álltak.
   A május 27-i választásokon való részvételt sokan alacsonynak tartották. A nyugati országok-
kal ellentétben viszont magasabb volt a részvétel a városi-ipari körzetekben (50% körül) mint
falun, ahol csak 35-40%-os volta részvételi arány. Jellemz ő, hogy Varsóban 43 % volta megje-
lenési arány, míg Poznanban és Gdanskban a választásra jogosultak fele ment el szavazni. Dél-
Lengyelországban volt általában a legmagasabb a részvételi arány, ezt követték a keleti és nyu-
gati határmenti területek (40 %). A szavazási részvétel az ország középs ő részén volta legalacso-
nyabb (30% körüli). Politikai eredmények szempontjából az Állampolgári Bizottságok által
támogatott jelöltek elsöprő győzelmet arattak. Megszerezték a mandátumok 41,4 %-át. A füg-
getlenek 36%-os arányt értek el, őket követte a Lengyel Parasztpárt 6,5 % -kal és a Szolidaritás
által támogatott Parasztpárt 4,3 % -kal. A többi párt súlyos vereséget szenvedett. A régi rezsim-
hez kapcsolódó pártok, így a Lengyel Köztársaság Szociáldemokráciája, csak a mandátumok
0,28 % -át szerezte meg. De még olyan új párt, minta Független Lengyelország Konföderációja,
is csak 0,1 % -ot ért el. Többszáz más párt és szervezet egyszer űen felmorzsolódott.
   Vitatható, hogy a 42,1%-os részvételi arány alacsony-e, vagy inkább az elvárások voltak ma-
gasak.(Ugyanis 55-60%-os részvételre számítottak.) A választól függetlenül felvethet ő a kér-
dés, miért mutatkozott ilyen kicsiny érdekl ődés az első, valóban szabad választások iránt? Sok
okot lehet felsorolni. Ezek közül többen kiemeltek néhányat, melynek valóban dönt ő szerepe
volt. Így a Lech Walesa és a miniszterelnök, Mazowiecki, közötti személyes ellentét, a vasutas
sztrájk Észak-Lengyelországban és a mindenütt növekv ő gazdasági nehézségek kétségtelenül
hozzájárultak a bizonytalansághoz és kiábrándultsághoz.
   A közvetlen okok mellett mélyen gyökeredz ő szkepticizmus és bizalmatlanság ütötte fel a
fejét. Miután 45 éven keresztül megtagadták t őlük az ország irányításában való részvételt, az
emberek most azonnali, mélyreható változásokat akartak. Nem hitték el viszont, hogy ebben
nekik maguknak kell meghatározó szerepet játszani. A társadalom nem volt felkészülve, hogy
éljen az új törvényhozás által biztosított hatalommal. Az emberek nem fogták fel a választások
fontosságát, nem érzékelték az újonnan megválasztott tisztvisel ők hatalmát, s nem ébredtek
tudatára annak sem, hogy az új helyi tisztségvisel ők megválasztásával képesek lesznek megtör-
ni a régi nomenklatúra hatalmát.
   Technikai és szervezési problémák szintén befolyásolták a részvételi arányt. Mivel nem tud-
ták megszervezni a postai szavazást, a diákok, a hadsereg tagjai és a kormányzat tisztvisel ői
közül sokan nem vállalták, hogy hazautazzanak szavazni az állandó lakóhelyükre. A nagy vá-
lasztási körzetekben — főleg az agrár térségekben — ez szintén csökkentette a résvételt. Egy-
                           Joanna Regulska : Az önkormányzat lengyel útja
                                   (Polish road to self-governance)
                           Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 135-142. p.
TÉT 1991.2-3                                                                     Kitekint ő     141

részt a jelöltek nehezebben tudtak közvetlen kapcsolatot létesíteni a lakossággal, másrészt a
magán- és tömegközlekedés még meglévő korlátai sok potenciális választót elriasztottak attól,
hogy a szavazási helyekre való eljutással bajlódjon. S végül felvethet ő az is, hogy az agrártérsé-
gekben alkalmazott többségi szavazási elv az esélytelenebb jelöltek támogatóit nem ösztönöz-
te-e a választásokon való részvételre.


                           A választások utáni fejlemények
   Az önkormányzat új rendszerének bevezetése nem fájdalommentes. Az újonnan megválasz-
tott tisztségvisel őknek nincsenek közigazgatási-irányítási tapasztalatai. Nem tudják, hogy ho-
gyan teremtsék meg a decentralizációt, s hogyan szakítsanak a centralizált totalitáriánizmus
gondolkodásmódjával. Az új rendszer pedig éppen a helyi vezetés kezdeményeztsét és önálló
cselekvését igényli. Örökségül a kommunista bürokráciát, a szakapparátus alacsony hatékony-
ságát és apátiáját kapták.
   A problémák nemcsak helyi szinten halmozódnak. A kormányzatnak és a központi közigaz-
gatásnak nehezére esik lemondani a hatalom egy részér ől. Éles küzdelem van kibontakozóban.
Az állami közigazgatási szféra — fentr ől kinevezett tisztségvisel őin keresztül — a félig centrali-
zált rendszert szeretné fenntartani. Ezzel szemben az önkormányzati szféra — mely választások
útján került pozícióba — a hatalomnak a helyi szintre való átruházásáért küzd. Négy f ő területen
érzékelhetők a feszültségek és viták:
1. Az állami közigazgatás — 250 körzetb ől álló kiegészítő hálózatának létesítése a vajdasági
    szint alatt. Ezt az új szervezetet ruházták fel azoknak a tevékenységeknek az ellen őrzésével,
    melyeket nemrég adtak át az önkormányzatoknak. Ráadásul a körzetek alkalmazottai nagy-
    részt annak a régi, vajdasági nomenklatúrának az embereib ől állnak, melyet hivatalosan
    éppen a helyi önkormányzatok létrejöttekor oszlattak fel;
2. A körzetek és gmina-k közötti hatáskör-megosztással kapcsolatban a helyi választott tiszt-
    ségviselők becsapottnak érzik magukat. A körzeti közigazgatás hatáskör-b ővítő taktikát
    folytat, s az önkormányzatok hatalma fokozatosan csökken;
3. Az önkormányzatok, az állam és a magánszemélyek közötti vagyonmegosztás során minden
    önkormányzatnak törvény által el őírt kötelessége a területén lévő vagyontárgyak leltárbavé-
    tele. Ennek tétje nem csekély, nevezetesen a gmina-k jövőbeli pénzügyi forrásairól van szó.
    S ennek birtoklása — nem vitás — hosszantartó pénzügyi visszahatást gyakorol majd az
    egyes egységek gazdasági stabilitására;
4. Az önkormányzatoknak a Pénzügyminisztérium jogszabálya által megteremtett pénzügyi
    önállósága már önmagában a centralista megoldás irányába visz. Eszerint ugyanis az önkor-
    mányzatok szubvencionálását, támogatását a központi kormányzat biztosítja. Ez a megoldás
    csak minimális pénzügyi hatalmat biztosít az egyes gmina-knak.
   A fentebb említett konfliktusok jelzik azokat a nehézségeket, melyekkel a lengyel önkor-
mányzatoknak szembe kell nézniük. Ezek közül a problémák közül többel a nyugati országok-
nak is meg kellett küzdeniük, amikor újraszervezték a bels ő kormányzati-igazgatási rendszerü-
ket. A lengyel, a közép- és kelet-európai eset abban különbözik, hogy itt egyidej űleg a jogot,
az intézményeket, s ami a legfontosabb, a társadalom viselkedési normáit is átformálják. Az
                           Joanna Regulska : Az önkormányzat lengyel útja
                                   (Polish road to self-governance)
                           Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 135-142. p.
142       Kitekint ő                                                                         TÉT 1991.2-3

emberek által vágyott „békés forradalom" bizonyos ellenállással találkozik a politikai elit, s
a társadalom részér ől is. Ez az ellenállás nem mindig szükségszer űen tudatos. A múltban, Len-
gyelországban sok politikai vezet ő a decentralizációt fenyegetésnek tekintette, nevezetesen a
központi hatalmi monopólium és a központi ellen őrzés lerombolása irányába tett els ő lépésnek.
A mostani hivatalnokok úgy cselekszenek, mintha nem bíznának abban, hogy a helyi társada-
lom rendezni tudja saját dolgait. Rövidgn: vonakodva fogadják el a helyi önrendelkezés ideoló-
giáját.
   A társadalomnak még meg kell érteni az önkormányzat lényegét s azt, hogy milyen el őnyöket
jelent a közösségnek. Az emberek, mivel nem ismerik, hogy milyen hatalma lesz az újonnan
megválasztott helyi tisztségvisel őknek, viszont ismerik az el őző kudarcokat, a „várjunk, majd
meglátjuk" álláspontot választották. Sokan valójában még nem értik, hogy mit is jelent a hata-
lom átruházása. Ahogy az egyik újonnn megválasztott kisvárosi tisztségvisel ő megfogalmaz-
ta: „Hatalmát adtak a kezünkbe, de nem mondták meg, hogy mit csináljunk vele." A helyi
demokrácia el őtt Lengyelországban még sok nehézség tornyosul. Nem kétséges viszont, hogy
az ország hamarosan megvalósítja a helyi önkormányzatra épül ő demokráciát.

                                                                                   Fordította: Timár Judit

A fordítás Joanna Regulska: Polish Road to Self-Governance c. kézirata alapján készült.