Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 17-37. p.

                                                   Tér és Társadalom 3.      1991.2-3: 17-38


        NAGY-BRITANNIA PLURÁLIS TÁRSADALMA

                                 MICHAEL CHISHOLM


   „A fal maga terjedelmes építmény volt. Hétlábnyi magasságban húzódott, néha-néha oszlo-
pok erősítették, s a tetejét véges-végig szögesdrót borította. Jobbra a fal egy utat vágott ketté,
a gyalogos utat, mindkét oldalon az előkerteken át a közeli házakig, ahol a kertek kerítéséhez
összegubancolt szögesdróttal kapcsolták hozzá. Vagyis teljességgel áthatolhatatlan korlátot je-
lentett." (Collison, 1969, 13-14. o.).
  Vajon a fentebbi leírás a berlini fal korai éveit idézi fel, vagy a belfasti „béke határokat"?
Egyiket sem, ugyanis az oxfordi Cutteslowe falról van szó, az 1950-es évek végén. A fal
1934-ben épült, két majdnem egyid őben épült lakónegyedet választva el egymástól. Az egyik
tanácsi lakónegyed volt, ahová a felszámolt nyomornegyedek lakóit helyezték el, míg a másik
magánerős beruházásként létesült. Mint az 1. ábra mutatja, a fal lényegében a tanácsi lakások

                                                                                     Észak
                                                                                 T   North

                                                                               Yards         200




                   WENTWORTH      RD

                                            CUTTESLOV:/E-i falak




Forrás: Collison, 1963
                                            1. ÁBRA
                               A cutteslowe-i „Falak" Oxfordban
                                (The Cutteslowe Walls, Oxford.)
                    Michael Chisholm : Nagy-Britannia plurális társadalma
                        Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 17-37. p.


18     Michael Chisholm                                                            TÉT 1991.2-3

lakóit zárta el a Banbury Road-tól, s így a helyi üzletekt ől és a városközponttól. A falakat alig
több mint 30 éve, 1959. márciusában bontották le. A fentebbi példa kétségtelenül eléggé szokat-
lan, de nem egyedülálló esetet mutat be. Collison említ két másik példát is; az egyiket Cardiff-
ban (1955), a másikat pedig Dartfordban (1959). A hatékony elkülönítés ezen széls őséges esetei
— melyek osztályalapon választották el egymástól a lakónegyedeket — békésnek tekinthet ő
körülmények között jöttek létre. Bár nem vagyunk hozzászokva az ilyen nyílt szegregálási for-
mákhoz, mégis belénk rögz ődtek az osztálykülönbségek eszméi, és ezeknek a különbségeknek
a földrajzi megnyilvánulásai úgy, ahogyan ezek a lakóövezetek kialakulásában megjelennek.
Bármilyen szívesen ítélnénk is el a társadalom ezen vonásait, és bármennyire is félünk az ilyen-
fajta megosztottságot felerősítő megnyilvánulási formáktól, abbéli aggodalmunkban, hogy a
társadalmi tagoltság egyik generációról a másikra örökl ődik, ezek mégis tények (Kerkckhoff,
Campbell és Winfield-Lairt). Mindennél fontosabb azonban, hogy osztály- tagoltsággal kap-
csolatos aggodalmunk mellett eltekintünk attól a tényt ől, hogy Nagy-Britannia etnikailag nem
homogén, és a létező különbségek hatást gyakorolnak a tér tagolódására. Ebb ől adódóan Ulster
problémáit gyakran speciális és széls őséges esetnek tekintjük, s a brit szigeten nem érzékeljük
a hasonló eseteket. Valójában Nagy-Britannia szerencsés, békés hely, Észak-Írországgal vagy
a világ más részeivel összehasonlítva. Id őnként ugyan a béke csendjét lázadások törik meg,
leginkább városi és gyakran egyszerűen „faji zavargások". Az általuk keltett aggodalom azon-
ban hamar elillan az utánuk következ ő békés időszakban. Az ilyen zavargások mindenesetre
nem sok embert érintenek közvetlenül, s azokat a keveseket sem a fehér „házigazda" népesség-
ből. Így azután könnyű ezeket a problémákat kissé félvállról venni, annak reményében, hogy
majd maguktól eltűnnek. Ugyanakkor ahhoz, hogy ennek az országnak a békéjét fenntartsuk,
illendő alaposan szemügyre venni társadalmunk plurális jellegét, és a tér osztályok, illetve etni-
kai csoportok szerinti tagoltságát.


                   Nagy-Britannia, mint plurális társadalom
   A nettó bevándorlás hosszú ideje jellemz ő Nagy-Britanniára. Korábban a bevándorlók főleg
Európából érkeztek, különösen politikai feszültségek és gazdasági katasztrófák idején. A II.
világháború óta mindkét vonatkozásban változás történt.
   A bevándorlás feler ősödött, s a bevándorlók a világ különböz ő országaiból érkeznek. A be-
vándorlókat csoportosíthatjuk b őrszín, nyelv, vallás és kultúra alapján. A Brit Nemzetközös-
ségből eredő új bevándorlás az 50-es és a 60-as években széleskör ű aggodalmat váltott ki, mivel
sokan féltették a brit társadalom korábbi harmóniáját. Ezeket az aggodalmakat csak fokozták
az 1958-as lázadások (Nottingham és Notting Hill). A fenti aggodalom tükröz ődött a bevándor-
lás szabályozásában is. 1962 óta megpróbálták csökkenteni a beáramlást. A megszorítások er ő-
sítésével, s a munkaerőpiac változása miatt is, a bevándorlás üteme csökkent. Mégis, mint az
1. táblázat mutatja, Nagy-Britannia népességének 4,5 % -át teszik ki az etnikai kisebbségek.
Figyelembevéve e kisebbségek magas népszaporulatát, arányuk a jöv őben tovább fog növeked-
ni. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy az ír születés űek száma valamivel meghaladja a
félmilliót, vagyis az 1%-ot. A vallási hovatartozás adja a népesség tagolódásának második di-
menzióját. A 2. táblázat szerint az egyházakhoz tartozók száma 8,63 millió fő. Főleg a protes-
                             Michael Chisholm : Nagy-Britannia plurális társadalma
                                 Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 17-37. p.


TÉT 1991.2-3                                               Nagy-Britannia plurális társadalma            19

                                           1. TÁBLÁZAT
                  A népesség etnikai megoszlása Nagy-Britanniában, 1984-1986
                  (Great Britain: ethnic composition of the population, 1984-86)

                                                                                         Nagyvárosi
                                 Létszám
Etnikai csoport                  (1000 fő)           0-15           60 (vagy fölötte)   övezetben élők
                                                                                          aránya, %

Fehér                            51.107               20                   21                31
Etnikai kisebbségek
összesen                           2.432              34                   4                 69
Nyugat-indiai
vagy guyanai                         534              26                   6                 81
Indiai                               760              32                   5                 66
Pakisztáni                           397              44                   2                 66
Bangladeshi                          103              50                    1                79
Kínai                                115              28                   5                 52
Afrikai                              103              26                   4                 75
Arab                                  66              17                   5                 62
Vegyes                               235              53                   3                 58
Egyéb                                119              28                   4                 63
Nem azonosítható                     691              29                   17                37
Összesen                         54.230               21                  20                 33
Forrás: Social Trends, Vol. 18, 1988. 26. o.

                                            2. TÁBLÁZAT
                  Az egyházak feln őtt tagjai az Egyesült Királyságban (millió fő)
                     (United Kingdom: adult membership of churches, million)

                                                                          1975              1985

Anglikán                                                                 2.27              1.98
Metodista                                                                0.60              0.47
Baptista                                                                 0.27              0.24
Presbiteriánus                                                           1.65              1.39
Egyéb protestáns                                                         0.54              0.57
Protestánsok összesen                                                    5.29              4.65
Római katolikus                                                          2.54              2.16
Nem-trinitárius                                                          0.31              0.35
Mohamedán                                                                0.40              0.85
Egyéb egyházak és vallások                                               0.41              0.62
Forrás: Social Trends, Vol. 18, 1988. 171. o.
                         Michael Chisholm : Nagy-Britannia plurális társadalma
                             Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 17-37. p.


20      Michael Chisholm                                                                    TÉT 1991.2-3

táns és nem protestáns kisebbségek dominálnak. A vallások egy része közvetlenül kapcsolódik
etnikai kisebbségekhez. Ez leginkább a mohamedánok esetében áll fenn, akik közül sokan
ázsiai eredetűek.
   A pluralitás harmadik releváns tényez ője a társadalmi osztály. Jóllehet az osztályok és osz-
tálykonfliktusok a háború utáni irodalomban fontos témákká lettek, az osztályfogalom mégis
nehezen határozható meg (Robertson 1984). Vajon az osztályt meghatározzák-e olyan specifi-
kus kritériumok mint a lakás, életmód és az attit űdök? Vagy bármennyire is szubjektív, inkább
az egyének önbesorolását vegyük-e figyelembe? Ha az utóbbi szempontot vesszük alapul, a
népesség egynegyede „középosztály", majdnem egyötöde „fels ő munkásosztály" és a népes-
ségnek majdnem fele „munkás" (3. táblázat). Figyelembe kell venni azt is, hogy a munkások
aránya egyik generációról a másikra csökken, míg a másik két kategória aránya növekszik.

                                            3. TÁBLÁZAT
                          Társadalmi önbesorolás Nagy-Britanniában, 1984
                            (Great Britain, 1984:- self-rated social class)

Társadalmi osztály                                                               Besorolás (%)
                                                                       önmaga                    szülők



Felső-közép                                                                2                         2
Közép                                                                     25                        18
Munkásság felső rétege                                                    19                        10
Munkás                                                                    48                        59
Szegény                                                                    3                         8
Nem tudja, vagy nem válaszolt                                              3                         2
Összesen:                                                                100                        99
A minta nagysága                                                        1675                     1675
Forrás: Social Trends, Vol. 16, 1986. 23. o.


   A negyedik dimenzió az Egyesült Királyságon belüli területi egységek létezése. Ezekb ől leg-
alább kettőt gyakran nemzetnek tekintenek. Anglia a domináns partner, már pusztán népesség-
száma alapján is (1987-ben 47,3 millió lakosa volt), Skócia a második (5,1 millió), ezt követi
Wales (2,8 millió) és Észak-Írország (1,6 millió) A három kisebb egység együttesen az összes
népesség 17 % -át adja. Mind Wales, mind Skócia vonatkozásában a nacionalizmus olyan politi-
kai tényező, melytől nem lehet eltekinteni.
   A differenciálódás fentebbi felsorolása két alapvet ő szempontot foglal magába. A tér felosztá-
sával és elfoglalásával kapcsolatos problémák különböz ő földrajzi léptékekben jelennek meg;
a lakóhelyi közösségtől a nagyobb regionális térségekig. A problémák érezhet ővé válhatnak
egyszerre egy dimenzióban, de egyszerre kett őben vagy többen is. Például bizonyos etnikai
tagoltság alapvető jövedelem-különbségekkel eshet egybe, s ebb ől adódóan meghatározott tár-
                       Michael Chisholm : Nagy-Britannia plurális társadalma
                           Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 17-37. p.


TÉT 1991.2-3                                         Nagy-Britannia plurális társadalma           21

sadalmi osztályhoz kötődik. Minél nagyobb mértékűek az ilyenfajta egybeesések, annál nehe-
zebben kezelhetők a térbeli szegregációval kapcsolatos problémák. Ezekkel a kérdésekkel
összességükben nem nagyon foglalkoztak Nagy-Britanniában, s tették ezt valószínüleg azért,
mert széles körben vallott az a nézet, hogy itt homogén népességr ől van szó, vagy ha nem is
az, akkor is azzá kell válnia. Rex figyelt fel el őszőr arra, hogy a bels ő városrészek etnikai szeg-
regációjával kapcsolatban: „a több nemzetiség ű és ti-ybb kulturájú társadalom eszméje nem
nyert teret sem politikai ideológiánkban, sem a tervez ők hivatástudatában... Az ilyen terület
létrehozása és tervezése komoly kihívás a tervez ők számára, de ezt a problémát még alig méltat-
ták figyelemre." (Rex 1981, 38. és 41. o.).



                 Szeparatizmus vagy integráció: jó vagy rossz?

   A brit társadalom a II. világháború után olyan osztálystruktúrával rendelkezett, mely rányom-
ta bélyegét a gazdasági és politikai intézményekre, és szemmelláthatóvá tette a lakóhelyi szegre-
gációt. A pusztító háború utáni mámoros győzelemben azt hitték, hogy egy „új Jeruzsálem"
építhető fel (Barnett 1986), melyben lebonthatók a társadalmi korlátok, az oktatást és a társadal-
mi jólétet szolgáló intézkedésekkel el ősegíthető az osztálytagoltság felszámolása. Az „új váro-
sok" építése, a nyomornegyedek ellen megújult támadás része volt ennek a programnak. Az
új város koncepcióhoz hozzátartozott a lakóhelyi egységek eszméje. Eszerint olyan kisebb lakó-
helyi területen belül kell biztosítani a kevert társadalmi szerkezetet, ahol a napi élettevékenysé-
gek egymással közvetlen közelségbe kerülhetnek. Úgy gondolták, hogy ha különböz ő jövedel-
mű és eltérő társadalmi csoportokat földrajzilag összekevernek, akkor az olyan alapvet ő
közszolgáltatásokhoz való hozzájutást is egyenl ősíthetik, mint az iskolák, könyvtárak, boltok
stb. Továbbá úgy vélték, hogy ha fenn is maradnak a jövedelem- és ízlésbeli különbségek, az
együttélés során növekedhet a megértés és tolerancia, elérhet őbb a harmónia.
   Ennek az ideálnak meglehetősen ellentmondanak a brit városok térbeli differenciáltságának
tényei. (Lásd az olyan modern, klasszikussá vált munkákat, mint Jonesnak Belfastról, vagy
Robsonnak Sunderlandról írott tanulmányai. Jones 1960; Robson 1969).
   A városi térségek társadalmi szegregációjának megértéséhez a chicagói iskola szociológusai
biztosították az elméleti alapokat az 1930-as években. Ezek és más tanulmányok összefoglalták
a szegregáció osztály, vallás és etnikai dimenzióit (Burtenshaw és Bateman 1981; Herbert és
Johnston 1976; Timms 1971; Peach 1975). Ez azt jelenti, hogy az új város koncepció ellentmon-
dásban állt a megfigyelt valósággal, és az alapvet ő gazdasági-társadalmi folyamatokkal.
   Az Új-Nemzetközösségből való beáramlás állandósulásaival, a bevándorlók egyre inkább
bizonyos szűkebb térségekben zsúfolódtak össze; így pl. Londonban a Notting Hillben (Peach
 1966 és 1968; Robinson 1986). Ezt a térbeli koncentrációt, a korszak eszményképével ellentét-
ben, a város további differeFiálódásának tekintették. Ezzel egyidej űleg a nyomornegyedek fel-
számolása és a nagy tanági lakótelepek építése, s t őlük térbelileg elkülönülten a magáner ős
lakásépítések, szintén erősítették a tagoltságot.
   Az nem kétséges, hogy a bevándorló csoportok között er ős térbeli különbségek léteznek,
elsősorban Londonban. Az 1981-es népszámlálás minden számbavett személy születési helyét
                      Michael Chisholm : Nagy-Britannia plurális társadalma
                          Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 17-37. p.


22    Michael Chisholm                                                          TÉT 1991.2-3


feljegyezte. Nagy-Britanniában a népesség 6,2 % -a született külföldön, és a következ őképpen
oszlott meg:
                           Ír Köztársaság                         1,1 %
                           Új-Nemzetközösség és Pakisztán         2,8%
                           Egyéb országok                         2,3%

                           Összesen:                              6,2%

   Akik az Új-Nemzetközösségben és Pakisztánban születtek Nagy-London népességének
9,5 %-át tették ki. Ezt az arányt az egyes londoni negyedekben jelent ős mértékben túllépték
a fenti népcsoportok:
                           Hackney                                16,5%
                           Ealing                                 17,0%
                           Newham                                 17,1 %
                           Haringey                               18,7%
                           Bent                                   22,5%.

   Az ország többi részén is megfigyelhet ő az Új-Nemzetközösségből és Pakisztánból szárma-
zók koncentrálódása (Slough 13,5 % és Leicester 15,3 %). További számottev ő koncentrálódást
tapasztalhatunk Bradfordban, Lutonban és Wolwerhamptonban (0.P.C.S. , 1984).
   Sajnálkoznunk kell-e vajon az osztályok és etnikai csoportok szegregációja miatt? Van-e en-
nek egyáltalán valamilyen el őnye? Vagy ha mind a teljes integráció, mind a teljes szegregáció
elvetendő szélsőség, milyen egyensúlynak kell lenni és hogyan változhat ez az egyensúly id őbe-
lileg? Mivel a térbeli szegregáció kikerülhetetlen tény, a politikának milyen irányban és ütem-
ben kell változnia? Ezek azok a nehéz kérdések, melyekre nem adhatók egyszer ű és egyértelmű
válaszok. Gondolatmenetünk szempontjából alapvet ő kérdés, hogy a megfigyelt létező elkülö-
nültségeket a kényszer ilyen vagy olyan formája hozta-e létre, vagy önkéntes alapon teremt őd-
tek. Erre a kérdésre adandó válaszunk attól függ, hogy hogyan viszonyulunk az alábbi két,
egymással szöges ellentmondásban álló javaslathoz: „A Nyugat-indiai és más színesb őrű be-
vándorlással szemben az egyik leggyakrabban hangoztatott aggodalom az, hogy gettókat te-
remt. Általánosan elfogadott, s valószínűleg helyes feltételezés az, hogy a gettók a társadalmi
kudarc térbeli kifejez ődései. Társadalmi szempontból a szétszórtság t űnik ideálisnak?' (Peach
 1968, 83. o.). „...az elkülönültség a város szociálgeográfiájának normális formája. Hasonló
egyének hasonló döntéseinek terméke — kívülr ől, a társadalom által rájukkényszerített keretek
között — arról, hogy hol éljenek." (Herbert és Johnston 1976, 2. o.).


                      Önkéntes vagy kényszer ű szegregáció?
  A fenti kérdést fel lehet tenni mind az etnikai-, mind az osztálytagoltság szempontjából. Bár
e két dimenzió érintkezik egymással, mostani vizsgálatunkban mégis külön kezeljük őket. Elő-
ször az etnikai szegregációt elemezzük.
                      Michael Chisholm : Nagy-Britannia plurális társadalma
                          Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 17-37. p.



TÉT 1991.2-3                                         Nagy-Britannia plurális társadalma        23

   Az etnikai szegregáció 50-es és 60-as évek során végbemen ő kikristályosodásakor sokan úgy
gondolták, hogy a kezdeti stádiumban lév ő „gettók" a közelmúltban bevándoroltak nem spon-
tán magatartásainak következményei. Ezt az álláspontot igen meggy őzően fogalmazta meg Rex
és Moore (1967). E két szerz ő — Sparkbrook részletes birminghamí vizsgálata alapján — azt
a következtetést vonta le, hogy az új bevándorlókat a lakáspiac kényszerei ösztönözték az össze-
tömörülésre. Az új bevándorlók — kezdetben sokszor csak egy családtagról volt szó — vagy
nem voltak jogosultak tanácsi lakásra, vagy túlságosan hosszú ideig kellett várniuk. Ezért kez-
detben a tanácsi lakás — egy csekély részükt ől eltekintve — gyakorlatilag nem elérhet ő számuk-
ra. Nem igen juthattak lakáshitelhez sem, hiszen alacsony jövedelemmel rendelkeztek, s ráadá-
súl a lakásépítő társaságok még azt a csekély jövedelmet sem tekintették elég stabilnak. Így
az Új-Nemzetközösségb ől bevándorlók kénytelenek voltak magánlakásokat bérelni. Pénzükb ől
csak régi ingatlanok bérlésére futotta, s ezeket több célra is felhasználták. Ebb ől adódóan a
bevándorlók letelepedésében a bérelhet ő ingatlanok elhelyezkedése volt a kiindulópont. Rex
és Moore elmélete elfogadhatóan megmagyarázza azt a mechanizmust, hogy meghatározott
helyek miért váltak a betelepülés kiinduló pontjaivá. Nincs meggy őző magyarázat azonban a
városi szegregáció állandósulására. Robinson (1979) azzal érvelt, hogy Blackburnben az ázsiai-
ak szegregációja megfelel annak a 70-es évek elején kifejtett tézisnek, miszerint az ázsiai beván-
dorlók vissza akarnak térni szül őhazájukba, és a szegregáció önkéntes jellege azért alakulhatott
ki, mert ők nem tekintik magukat állandó lakosnak. Azonban Robinsonnak a felfelé irányuló
mobilitásra, illetve a koncentrációs területek változására vonatkozó bizonyítéka azt sugalmaz-
za, hogy Blackburn ázsiai lakosai valójában állandó, s nem ideiglenes lakosként viselkednek.
Általánosabban fogalmazva, ha az 50-es és a 60-as évek elején végbemen ő nagy bevándorlások
ideiglenes jellegének tézise igaz lenne, akkor mostanában növekvő kivándorlást kellene észlel-
nünk, ennek pedig semmi jele.
   A szegregációra vonatkozó másik magyarázat szerint a bevándorlók állandó letelepedés szán-
dékával érkeztek, s a létrejött lakóhelyi elkülönülés önkéntes jelleg ű . A láncszerű migrációs
hullám általában jellemz ő a migrációkra, mint ezt Torsdten Négerstrand — az Észak-Ameriká-
ba irányuló svéd kivándorlással kapcsolatban — kimutatta. Miután létrejön egy hídf őállás az
idegen és esetleg ellenséges környezetben, a kés őbb érkező bevándorlók hajlanak rá, hogy ők
is ott telepedjenek le. Az újonnan érkezettek többnyire ismerik a korábban érkezetteket, számít-
hatnak arra, hogy kezdetben szállást adnak nekik és segítséget nyújtanak az állásszerzésben.
Vagyis az új bevándorlóknak nem kell egyedül végigjárniuk gyakran gyenge angol tudásukkal
a korábban érkezettek által már megtett utat. Ebb ől adódóan a bevándorló csoportoknak el ő-
nyük származhat abból, ha egymás közelében maradnak (Boal 1972 és 1976; Peach 1984; Rex
 1981). Ily módon lehetőség nyílik arra is, hogy a kisebb jövedelmű személyek és családok
— mivel rövidebb térbeli távolságokról van szó — könnyebben fenntarthatják baráti és rokoni
kapcsolataikat.
   A koncentráció olyan plusz lehet őségeket is jelent, melyekre szétszórtság esetén nincs mód.
Például a 60-as évek elején a londoni Sepherds Bush piacon zöld banánt és édes burgonyát,
továbbá más, a nyugat-indiaiak által igényelt élelmiszereket is be lehetett szerezni. Ha a befo-
gadó és bevándorló közösség között ellenségeskedés van, akkor az er ős szegregáció egyrészt
minimálisra csökkenti a kontaktusokat, másrészt védelmet nyújt az esetleges támadások ellen
is. Mindezen túlmen ően, ha egy nép meg akarja őrizni saját kultúráját, saját külön helyet akar
                          Michael Chisholm : Nagy-Britannia plurális társadalma
                              Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 17-37. p.


24       Michael Chisholm                                                               TÉT 1991.2-3




              1
                  t,
                  r
              2


             3


             4


              5


Forrás: Ram és Phillips, 1985
                                               2. ÁBRA
                       A népsűrűség Bradfordban kerületi bontásban (1981)
                         (Population density in Bradford by districts, 1981)
     Népsűrűség fő/km2 : 1 = 4801-12730, 2 = 2801-4800, 3 = 1701-2800, 4 = 1051-1700, 5 = 217-105.
                          Michael Chisholm : Nagy-Britannia plurális társadalma
                              Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 17-37. p.


TÉT 1991.2-3                                            Nagy-Britannia plurális társadalma   25




Forrás: Ram és Phillips, 1985
                                                 3. ÁBRA
                                Bradford indián népességű kerületei (1981)
                                   (Indian districts of Bradford, 1981)
        Az indiaiak aránya: 1 = 0-30%, 1 = 31-50%, 3 = 51-75%, 4 = 76-90%, 5 = 91-96%.
                         Michael Chisholm : Nagy-Britannia plurális társadalma
                             Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 17-37. p.


26      Michael Chisholm                                                               TÉT 1991.2-3




Forrás: Ram és Phillips, 1985
                                               4. ÁBRA
               Az indiai Punjab államból származók aránya Bradfordban (1981)
                        (Proportion of Punjab people in Bradford, 1981)
              A punjabiak aránya: 1 = 30% fölött, 2 = 71-89%, 3 = 31-70%, 4 = 30% alatt.
                            Michael Chisholm : Nagy-Britannia plurális társadalma
                                Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 17-37. p.


TÉT 1991 s 2 3
           -                                             Nagy-Britannia plurális társadalma   27

 istentiszteleteinek, gy űléseinek, sőt még iskoláinak is biztosítani, akkor ezen alapvet ő
 intézmények már önmagukban is ösztönzik a közösséget a helybenmaradásra. A bevándorlók
 nem alkotnak homogén csoportot. A különböz ő nemzeti háttérrel rendelkez ők elkülönült
 közösségeket formálnak. Így például Notting Hillben nyugat-indiaiak, Bradfordban pedig
ázsiaiak élnek. Ezen túl még az egyes nemzeti csoportosulások is tovább tagolódnak. A nyugat-
 indiaiak különböző szigetekről jöttek, s ezt jól tükrözi letelepedésük geográfiája (Peach 1966,
 1968 és 1984). Az ázsiaiak szintén különböz ő csoportokra tagolódnak, még egy városon belül
 is. Így elkülönülnek a gujaratiak és a punjabiak; vagyis azok akik urdu nyelven beszélnek
 (Robinson 1979 és 1984; Ram és Rees 1985). A bevándorlók származási hely szerinti elkülönü-
lése a bevándorlási zónákon belül egyértelm űen jelzi a tudatosságot. Ezt a benyomást meg-
erősíti az a tény is, hogy az elmúlt 20-30 évben elhelyezkedésük szembet űnően változott az
egyes városokon belül. Tehát a koncentrálódás megmaradt, de földrajzilag elmozdult. A hely-
zetet Banton a következ őképpen foglalta össze: „ ...lehetséges, hogy még ott is, ahol a foglal-
koztatásban és a lakásellátásban sikerült leküzdeni a diszkriminációt, a kisebbségi közösségek
a társadalmi élet bizonyos szféráibanragaszkodnának különállásukhoz." (Banton 1967, 388. o.).
    Nem szabad azonban elfeledkeznünk arról, hogy az Új-Nemzetközösségb ől érkezők Nagy-
Britannia egész területén szétszóródtak. Az 1981-es népszámlálás számbavette a születési he-
lyet, és minden egyes körzetben feljegyezte a külföldön születettek arányát is. Ha csak az Új-
Nemzetközösségben és Pakisztánban születetteket vesszük is figyelembe, a 4. táblázat akkor
is igen meglepő képet mutat. Ezek az etnikumok (indiaiak, pakisztániak) minden egyes nép-
 számlálási körzetben jelen vannak, viszont azoknak a körzeteknek a száma, ahol nagyobb
arányban képviseltetik magukat, igen csekély. A nagymérték ű szétszórtság és a viszonylag kis
létszám a letelepedés önkéntes jellegére utal még akkor is, ha ez az egyes körzeteken belül
jelentősebb koncentrációt eredményezhet (ez rendszerint így is van).

                                          4. TÁBLÁZAT
                  Az Új-Nemzetközösségben és Pakisztánban születettek aránya
                                   Nagy-Britanniában 1981-ben
                  (Great Britain, 1981: Percentage of the population born in the
                               New Commonwealth and Pakistan)

                 Százalékos arányok                    Körzetek és választókerületek száma

                  0,1 — 0,9                                           224
                  1,0 — 1,9                                           125
                  2,0 — 4,9                                            73
                  5,0 — 9,9                                            23
                 10,10-14,9                                             8
                 15,0-19,9                                              5
                 20,0 fölött                                            1
                 Összesen:                                            459
                 Forrás: O.P.C.S., 1984
                      Michael Chisholm : Nagy-Britannia plurális társadalma
                          Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 17-37. p.


28     Michael Chisholm                                                           TÉT 1991.2-3

    Ugyanakkor tény az, hogy az etnikai szegregáció okai id őbelileg változhatnak. Valószín űnek
tűnik, hogy kezdetben a Rex és Moore által leírt kényszermechanizmus érvényesült, s ezt csak
megerősítette a befogadó népesség ellenséges magatartása. Az id ő előrehaladtával az önkéntes
jelleg válhat fontosabbá, bár a folytatódó ellenséges hangulat, az alacsony jövedelmek és a ma-
gas munkanélküliség miatt fennálló korlátozott választási lehet őségek is ebbe az irányba hat-
nak. Ugyanakkor a befogadó közösség kés őbb kevésbé erőltette a homogénné válást, s jobban
hajlott arra, hogy elfogadja a nyelv és kultúra sokféleségét. (Így például a BBC a hírekben
nem ragaszkodik többé a királyi család által beszélt, és normaként elfogadott angolhoz.) Ezáltal
könnyebbé vált annak elfogadása, hogy az egyes etnikai csoportok fenn akarják tartani saját
külön identitásukat.
    Az osztály szegregáció az etnikai szegregációtól már az els ő pillanatban különbözőnek lát-
szik abban, hogy az egyéni és intergenerációs mobilitás az egyes osztályok között lehetséges,
viszont az egyes etnikai csoportok között nem (illetve csak vegyes házasságok révén). A társa-
dalmi szelekciós folyamatokra vonatkozó koncepciók szerint az osztály és etnikai tagoltságnak
mégis ugyanazok a gyökerei. Ha elfogadjuk a chicagoi város-ökológiai iskola elméletét, vala-
mint a piac elsődlegességét, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy a térbeli kiválasztódás a jöve-
delmek alapján történik. Mivel az osztály és a jövedelem szorosan összekapcsolódik, a
 szegregációt a társadalmi státusz határozza meg. Ha a piacgazdaságban az egyének — körülmé-
nyeik alapján — szabadon választhatnak letelepedési helyet, akkor a városon belüli térbeli kü-
lönbségek természetszer űleg a társadalmi különbségeket tükrözik. Ezeket a térbeli jellemz őket
csak akkor tekinthetjük problematikusnak, ha társadalmi különbségeket tükröznek, vagy ha
maga a térbeli kiválasztódás teremt problémákat, mint ezt a „deprivációs ciklus" képvisel ői
állítják.
    A brit lakáspiac tagolt jellege azonban akadályozza az egyének és családok szabad mozgását,
 illetve egy részüket olyan helyzetbe kényszeríti, hogy ők maguk ébrednek rá korlátozott szabad-
 ságukra. 1986-ban az összes lakások 63 %-ában a tulajdonosok laktak, a helyi tanácsok tulajdo-
 nában lévő bérlakások aránya 27 % volt, és a magánszemélyek által bérbeadott lakások aránya
csak 10% volt. A tanácsi lakásokat alacsony jövedelm űeknek szánták, akik a szabad piacon
 nem tudták megvásárolni a civilizált élethez nélkülözhetetlen, minimális alapterület ű lakáso-
 kat. A tanácsi lakásokat általában a munkásosztállyal kapcsolták össze, míg a magántulajdont
 a középosztállyal azonosították.
    A lakások birtoklási módjában drámai változások történtek az elmúlt évtizedekben.
 1913-14-ben a magánszemélyek által bérbeadott lakások aránya elérte a 90%-ot, a tulaj-
 donosok által lakott ingatlanok aránya 8 % volt, míg a helyi hatóságok csak a lakásállo-
 mány 2 % -át birtokolták (Balchin 1985). A magánszemélyek által bérbeadott lakások aránya
 később folyamatosan csökkent, ami összefüggésben volt a bérleti díjak szabályozásával és
 egyéb intézkedésekkel. Ennek következtében n őtt a saját lakásban él ők aránya. Ugyanakkor
 ebbe az irányba módosította a lakásviszonyokat az „új városok" 1978-80-ig növekv ő lakás-
 állománya is. Az utóbbi évtizedben a helyi szervek által épített lakások aránya, s ezen belül
 az új városokban építetteké is csökkent. A következ ő lépés az volt, amikor 1980-ban a „legyen
 tiéd amiben laksz" jogának biztosításával a közösségi tulajdonban lév ő lakásokat egyre
 nagyobb számban vásárolták meg bérl őik. Így a tanácsi lakások aránya 1978-80 és 1986 között
 32 % -ról 27 % -ra csökkent. 1980-86 között majdnem 97 ezer helyi közösségi tulajdonban lév ő
                       Michael Chisholm : Nagy-Britannia plurális társadalma
                           Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 17-37. p.


TÉT 1991.2-3                                        Nagy-Britannia plurális társadalma         29

lakást adtak el, más szóval az 1978-80. évi állomány 14 % -át (Social Trends, Vol. 18, 1988,
132. és 136. o., illetve Kleinman és Whitehead 1987).
   Közvetlenül a II. világháború után éget ően nagy szükség volt újabb lakásokra, részben azért,
hogy a nyomornegyedek felszámolását célzó programokat újra lehessen kezdeni. Széles körben
elterjedt volt az a vélemény, hogy az egységnyi költségek csökkenthet ők, ha az egyes beruházá-
sok nagyobb méretűek. Ezért a nagyobb városokban vagy a városok körül tanácsi lakónegyede-
ket, sőt a magánlakásépítéseket is nagy léptékekben képzelték el és valósították meg. Mondani
sem kell, hogy ez ellentétben állta társadalmilag vegyes lakóhelyi egységek eszméjével, vagyis
éppen azzal az alapelvvel, mely alapján az „új városok" épültek. A használati formák közötti
fel- és lefelé irányuló mobilitás lehet őségei ennek következtében korlátozottak. Normál körül-
mények között saját tulajdonú lakását önként nem hagyhatja el a tulajdonos, hogy tanácsi lakás-
ba költözzön, hiszen vagy egyszer űen meg sem felel a tanácsi lakáshoz jutás feltételeinek, vagy
olyan kevés pontot tud szerezni, hogy a hosszú-hosszú sor végére kerülne. Sok bérl ő viszont
bennragadt a tanácsi bérlakás csapdájában. Egyrészt, mert nem voltak képesek a jelzálog el őleg
megfizetésére, vagy ha netán ez sikerült, jövedelmük változékonysága miatt nem tudtak megfe-
lelni a feltételeknek. Az a tény, hogy mostanában a tanácsi lakások 14 %-át adták el a kedvezmé-
nyes „elővásárlási jog" keretében a benne lakóknak azt jelzi, hogy valóban van egy jelent ős
csoport, amely változtatni akart bérl ői státuszán, de képtelen volt rá. A fenti törvényjavaslatot
Thatcher asszony konzervatív kormánya nyilvánvalóan politikai okok miatt terjesztette be, így
próbálva megtörni a munkáspárt választási dominanciáját a tanácsi lakónegyedekben. Ez a po-
litika sok tanácsi lakás bérl őjét érzékenyen érintette, de ma már a munkáspárt is hivatalosan
elfogadja ezt az elvet. Az „el ővásárlási jog" törvénybeiktatása azonban a közeljöv őben sokkal
távolabb mutató fejleményekhez vezet. Míg általánosságban csökkenti a tulajdonszerzési korlá-
tokat és a mobilitási akadályokat, ugyanakkor sok jelenlegi tanácsi bérl őben azt az aggodalmat
kelti, hogy azok akik valóban rászorulnak a közületileg biztosított lakásra, tovább marginalizá-
lódnak és szegregálódnak. E tendencia ellen szól az a tény, hogy az egykor monolitikus tanácsi
negyedekben megjelentek a saját tulajdonukban lakó családok.
   A birtoklás jól mérhető hatást gyakorol a földrajzi mobilitásra. A tanácsi bérl ők viszonylag
 szabadon mozognak a helyi tanácsi lakásállományon belül, így ha az els ő lakás esetleg nem
 megfelelő elhelyezkedésű a bérlő számára, ez a probléma esetleg lakáscserével megoldható.
 Az effajta válogatás azonban odavezet, hogy helyi szinten létrejönnek a „jobb" és „gyengébb"
 lakónegyedek, és ez az állapot tartósan fenn is marad.
   A települések közötti migráció ugyanakkor rendkívül nehézkes, s így számbelileg jelentékte-
len. A tanácsi bérlők földrajzi mobilitási esélye 50 %-kal magasabb, minta lakástulajdonosoké,
 mégis azok között, akik ténylegesen lakóhelyet változtatnak, a lakástulajdonosoknak 14-szer
 nagyobb az esélye, hogy az egyik régióból a másikba költözzenek. Tehát a lakástulajdonosok
 sokkal inkább képesek a régiók közötti mobilitásra, mint a tanácsi bérl ők. Azon tanulmány
 szerzői, amelyből a fenti adatokat idéztük, konklúzióként megjegyzik: „Következtetéseink
 egyfajta értékelését jelentik a közigazgatási és politikai eltökéltség hiányának, vagyis annak,
 hogy valóban szembenézzenek a tanácsi lakások igazgatásának bonyolult problémáival. Tehát
 nem bocsátkozunk vitába azon központi kérdésről, hogy kívánatos lenne-e a tanácsi lakásállo-
 mány csökkentése." (Hughes és McCormick 1981, 936.o.)
    Bizonyos, hogy a lakásállomány éles szétválasztása tanácsi és magántulajdonban lév ő laká-
                      Michael Chisholm : Nagy-Britannia plurális társadalma
                          Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 17-37. p.

30     Michael Chisholm                                                            TÉT 1991   .2-3

sokra az egyik fő forrása a háztartások közötti egyenl őtlenségeknek. Nem vitás, hogy mind
a magán, mind a tanácsi ingatlanok adott széles skálája hozzájárul a lakóhelyi övezetek homoge-
nizálódásához, és a közöttük lév ő társadalmi különbségek éleződéséhez.


                             A tér mikrolépték ű tagoltsága
  Mindnyájan ismerjük azt, hogy a városi övezeteken belül a „természetes" korlátok hogyan
választják el egymástól az egyes társadalmi csoportokat. A vasutak és csatornák klasszikus pél-
dái ennek, s ezt a sort egészítik ki mostanában a városi autópályák. Az ilyen, általánosan elfoga-
dott korlátok kiküszöbölése nagyszámú híd vagy alagút építésével túl költséges volna. Ugyan-
akkor közismert azoknak a kertes el ővárosi úthálózatoknak az esete, melyeknek nincsküls ő
kapcsolódásuk, így belső rendszerű töredékekké váltak. Ez a befejezetlenség létrejöhetett törté-
nelmi véletlen során, vagy a tervez ők tudatos döntéseinek következményeiként is. Bármi is az
ok, a végeredmény az, hogy ezek az utak bizonyos irányokban ösztönzik, míg más irányokban
korlátozzák a mozgást. Vagyis így bizonyos háztartások összetartoznak, s ezzel egyidej ű       leg
elkülönülnek a többiektől.




 Fonás: Ram and Phillips, 1985. Census of populanon


                                        5. ÁBRA
 A lakóhelyi úthálózat korlátozott összekapcsoltsága Észak-nyugat Cambridge-ben
(The limited connectivity of residential road systems, part of north-west Cambridge)
                        Michael Chisholm : Nagy-Britannia plurális társadalma
                            Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 17-37. p.



TÉT 1991.2 3
           -                                         Nagy-Britannia plurális társadalma           31

   Az 5. ábra illusztrálja ezt a széles körben elterjedt jelenséget. A térkép egy olyan kis területet
ábrázol, mely Cambridge központjától észak-nyugatra terül el. A város XIX. századbeli ter-
jeszkedésével a század végén elkezdtek építkezni a Huntingdon Roadon. A XX. század elején
a Halifax Road térségében megépítették a Richmond Roadot és az Oxford Roadot. A Windsor
Road a két világháború között épült, míg a Tavistock Roadból elágazó utcák 1945 után. A leg-
nagyobb méretű épületek a Scherlock Road térségében találhatók. Ezen kis térségek között je-
lentős társadalmi különbségek vannak, melyek szorosan kapcsolódnak az építmények korához,
stílusához, illetve a fejlesztések körülményeihez. Az úthálózat önmagában is bizonyos elkülö-
nültséget jelez, s néhány gyalogjárda vonalvezetése ezt csak részben enyhíti. Az ott lakók elfo-
gadják a közlekedés részleges korlátait, ezeket magától értet ődőnek tekintik, s az is igaz, hogy
új összekötő utak építése az érzékelhet ő előnyökhöz képest aránytalanul drága lenne. Ha az
1. és 2. ábrát összehasonlítjuk spekulálhatunk azon, hogy mi történt volna, ha a Carlton Road
és a Wentworth Road is enklávét képezne, vagyis nem kapcsolódna a Jackson Roadhoz.
   A fentihez hasonló eset szinte minden városban el őfordul, s nem mint egyedi aberráció, ha-
nem mint tipikus forma. Az ilyen esetekben rejl ő társadalmi problémakezelési módot hallgató-
lagosan elfogadják; egyrészt alig veszik észre, és soha nem kommentálják, másrészt a tér ilyen-
fajta feldarabolása a térség lakóiban meger ősíti azt az érzést, hogy ő ismeri szomszédait és
bizonyos védelmet jelentő zártság érzetét kelti benne. Az embernek a személyes tere feletti
ellenőrzése bizonyos mértékig kiterjed a közvetlen közterületre. Az ilyenfajta ellen őrzés hiánya
a legnagyobb probléma az óriási toronyházak lakói számára.


                              Iskola, lokalitás és választás
   Nagy-Britanniában különös helyzettel állunk szemben. 1945 óta az az uralkodó nézet, hogy
az oktatásban fel kell számolni az osztálykorlátokat, s jobb lehet őségeket kell biztosítani a
„munkásosztályból" származók részére. Ennek elérésére a szelektivitás felszámolását tekintet-
ték a leghatékonyabb módszernek. Ezzel összefüggésben az általános középiskolák súlyát nö-
velték meg.
   Mind az alap-, mind a középfokú szinten tipikus, hogy minden iskolának megvan a maga
vonzáskörzete, így — kevés kivételt ől eltekintve — az adott vonzáskörzetben minden gyereknek
ugyanabba az iskolába kell járnia. Általánosságban azt feltételezik, hogy a szelektivitás hiánya
növeli a hátrányos helyzetűek esélyét anélkül, hogy csökkentené a kedvez őbb helyzetűek pozi-
cióját. Úgy vélik, hogy a társadalmi osztályok iskolán belüli keveredése hozzájárulhat a társa-
dalmi ellentétek enyhítéséhez.
   A társadalmi keveredés fenti ideáljától a legszembet űnőbb eltérést a magániskolák jelentik,
melyek az ország tanulóinak 7 % -át iskolázzák be. Az iskolai külön ellátásnak azonban vannak
más módszerei is, s bár nincs szó politikai ellentmondásról, ez nem jelenti a külön ellátás tényé-
nek mellőzhetőségét. Bizonyos fizikai károsodásban szenved ő tanulók (pl. süketnémák) az ál-
lam pénzén fenntartott speciális iskolákba járnak. Sokkal nagyobb számú tanulót érint az ön-
kéntes támogatást kapó iskolák fennmaradása, ahol a költségek nagyobb részét ugyan az állam
fizeti, de az iskola sajátos vallási irányt követ. 1986-ban a tanulók 23%-a önkéntes adományok-
ból fenntartott iskolákba járt. Az elemi iskoláknál az anglikán egyház dominál, a középiskolák
                      Michael Chisholm : Nagy-Britannia plurális társadalma
                          Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 17-37. p.


32     Michael Chisholm                                                            TÉT 1991.2-3

 szintjén a római katolikus, míg az önkéntes adományokból fenntartott régebbi iskolák között
 a metodista és a zsidó felekezeti iskolák töltenek be fontos szerepet (Social Trends, Vol. 18,
 1988. 53.o.). A homogenizáló eszmét ől való másik fő eltérést a walesi nyelv oktatása jelenti
 a Walesi hercegség iskoláiban. A walesi nyelv ma már bizonyos iskolákban az oktatás nyelvévé
 vált, s széles körben tanítják második nyelvként is. Ez a helyzet lényegesen változni fog, mivel
 a nemzeti tanterv 1992-t ől tervezett bevezetésével, ezután a walesi nyelvet minden kétnyelv ű
 iskolában alaptárgyként, míg máshol alapozó tárgyként tanítják majd. A cél az, hogy minden,
 16. életévét betölt ő, s az iskolát befejező személy a „walesi nyelvet meglehet ősen folyamatosan
beszélje" és ezáltal „Walesben kétnyelv ű társadalom jöjjön létre".
   Mivel a nem benntlakásos iskolák tanulói egészen kicsiny körzetb ől toborzódnak, az iskolán
belüli társadalmi összetételt az adott vonzáskörzet határozza meg. Így pl. a munkásnegyedek
 vagy a középosztály által lakott szuburbia stb. A tanulók egy iskolán belül csak egészen kivéte-
les esetben reprezentálják az egész társadalom keresztmetszetét. A szelekció hiánya a felvétel-
 nél ezért nem garantálja a társadalmi osztályok keveredését és az osztálytagozódás enyhülését.
A létező térbeli különbségek valójában csak megerő södhetnek a lakáspiacon keresztül, ha a
 szülők hajtandók „felárat" fizetni azért, hogy a nagyra tartott iskolák vonzáskörzetében
lakjanak.
   Így az oktatási ellátás háború utáni homogenizáló ideáljának már jóideje nem sok gyakorlati
 szerepe van. Mégis érvényesül még az a feltevés, hogy a Nyugat-Indiai Szigetvilágból, Indiából
és Pakisztánból érkez ő bevándoroltak gyermekeinek a helyi iskolákat kell látogatni, hogy a
befogadó közösség hivatalos nyelvén kapjanak oktatást, illetve, hogy elsajátítsák annak vallását
és kultúráját. Bármekkora nehézségekkel néznek is szembe ezek a bevándorlók, ezidáig ál-
talánosan elfogadott volt, hogy ez a politika biztosítja a legjobb formát a bevándorlók integrá-
lására.
   A jelenlegi konzervatív kormány szerint a szül őknek nagyobb választási szabadságot kell biz-
tosítani és erőteljesebb ellenőrzést kell gyakorolniuk az iskolák irányítása felett. Mostanában
ezeket a politikai célokat jogszabályokba öntötték, enyhítve az iskolák vonzáskörzetének korlá-
tozó szerepét. Nagyobb pénzügyi önnállóságot adtak az egyes iskoláknak, biztosítva, hogy ki-
válhassanak a helyi közigazgatás hatásköréb ől. Az így kivált iskolák a támogatást közvetlenül
az Oktatási és Tudományos Minisztériumtól kapják. Ez a politikai irányvonal összekapcsolódik
egy potenciálisan nagyon fontos társadalmi jelenséggel. Az a tény, hogy a háború után a beván-
dorlók néhány helyre zsúfolódtak össze (ez főleg Londonra igaz, de máshol is jellemz ő) azt
jelenti, hogy bizonyos iskolákban a tanulók dönt ő többsége nemzeti kisebbségekb ől verbuváló-
dik. Például London belvárosában 20 olyan középiskola van, ahol a nemzeti kisebbségek aránya
60 % feletti (The Economist, 1987. szeptember 12, 32.o.). Az évek során a befogadó közösséghez
tartozó szülők ezekben a körzetekben többször elégedetlenkedtek, mivel úgy vélték, hogy gyer-
mekeik itt alacsonyabb szint ű oktatást kapnak. Az általános tapasztalat az, hogy a bevándorlók
gyermekeinek gyenge angol tudása akadályozza a normális oktatást. A szül ők elégedetlensége
akkor vált széles körben ismertté, amikor 1987-ben 26 fehérb őrű tanuló tiltakozott amiatt, hogy
a kirkleesi oktatási hatóság nem engedte meg számukra az általuk els ő helyen választott overt-
horpe-i iskola látogatását. Ehelyett a 7-8 éves tanulóknak a headfieldi iskolába kellett járniuk.
Mindkét iskola az anglikán egyházhoz tartozik, s úgy t űnik, hasonló oktatási színvonal jellemzi
őket. Azonban míg Headfieldben a gyerekek 90 % -a ázsiai eredet ű, addig Overthorpe-ban
                       Michael Chisholm : Nagy-Britannia plurális társadalma
                           Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 17-37. p.


TÉT 1991.2-3                                        Nagy-Britannia plurális társadalma       33

90%-uk fehér (The Economist, 1987. szeptember 12, 32.o.). Az incidens több szempontból
igen sajnálatos volt. Egyrészt a szül ők — egy évvel a beiskolázási körzetek megszüntetése
után — már nagyobb rugalmasságra számítottak. Másrészt a szül ők óhajának elutasítása olyan
helyi döntés volt, mely ellentétben állt az oktatási hatóságok irányvonalával. Ez esetben,
miután a tanulók 1 évig magánoktatásban részesültek egy pub-ban, a Legfels őbb Bíróság
döntése nyomán a helyi tanács teljesítette a szül ők kérését (77w Independent, 1988. December
10.)
   Néhány bevándorló szintén idegenkedett attól, hogy gyermeke a helyi iskolába járjon és így
„olvadjon be". Főleg a fundamentalista mohamedánok hangsúlyozzák, hogy a vallási és világi
élet nem választható el egymástól. A napi ötszöri imádkozás, a serdül ő lányok fiúktól való szi-
gorú elkülönítése, és az előírt öltözködési szabályok nem tarthatók be a befogadó közösség elve-
ire épülő iskolákban. Ezen speciális igények kielégítése érdekében az elmúlt 7 évben 14 önálló
mohamedán iskolát alapítottak Angliában (Social Trends, Vol. 18, 1988. 53.o.). Ezekben az
iskolákban a tanulók összlétszáma azonban igen csekély, 1500 f ő, vagyis a mohamedán gyere-
keknek csak egy elenyész ő töredéke jár ide. Az ilyen iskolák alapításának ténye jelzi, hogy
a mohamedán bevándorlók minden nehézség ellenére fenntartják kultúrális identitásukat.
   Mostanában talán az a legjelent ősebb új fejlemény, hogy az önálló mohamedán iskoláknak
önkéntes adományokra épül ő státuszt igyekeznek adni. Eddig két ilyen kérelem érkezett, az
egyik Batleyből a Zakaria Muslim Girls' High School-ból, a másik Londonból a brenti körzet-
ből, az Islamia Muslim Schcool-ból (Midgleey 1988). Ezek a kérelmek nagyon fontos problé-
mákat vetnek fel. Logikailag nem utasíthatók el azon az elven, hogy önkéntes adományokra
épülő státuszú iskolákat csak a már eddig is reprezentált kisebbségek létesíthetnek. Valójában
a szülői választást szélesít ő racionális politika alapján egyértelműen támogatni kell az ilyen
kérelmeket. A munkáspárt el is fogadta ezt a logikát (The Independent, 1989. május 9.) Felvető-
dik azonban az a gyakorlati probléma, hogy az ilyen iskolák kisméret űek — a Zakaria Muslim
Girls' High School létszáma csak 127 fő — s ez egy középiskola esetében nagyon magas egy
főre jutó költséget jelent, és korlátozza a tanrendi sokszín űséget.
   Melyik a kisebbik rossz? Megadni az önkéntes adomány státuszt (esetleg min őségi követel-
ményhez kötni a központi támogatást), vagy az elutasítás? Az engedélyezés megnyitja az utat
a további kérelmek el őtt, s ennek következményeképpen hosszabb távon az etnikai különbségek
fokozódhatnak. Az elutasítás annak kockázatát jelenti, hogy szervezett kampányok indulnak,
elszabadulnak az indulatok, és a jelenlegi bonyolult helyzet csak tovább súlyosbodik. Minden-
esetre, ha az önkéntes adomány státuszt nem adják meg, az elkülönült magánfinanszírozású
iskoláztatás nem sz űnik meg, tehát az alapvető probléma továbbra is fennmarad. E probléma
megoldásában az érzelmi megközelítés nem visz el őre, ezért nem helyeselhető az olyan megfo-
galmazás,miszerint az önkéntes adomány státusz megadása: „a nemzet iskoláiban a faji megkü-
lönböztetés felé tett újabb lépést" jelentené (Migley 1988). Ha Svédország esetét vesszük példa-
ként láthatjuk, hogy ott törvény biztosította joga „minden bevándorolt gyermekének, hogy
anyanyelvén tanuljon, gyakran egészen kis létszámú osztályokban". (The Economist, 1988. no-
vember 12, 28. o.) Valószín űleg a svédek nem örülnének annak, ha oktatási rendszerüket faji
apartheidnek neveznénk, s hasonlóképpen nem értenének egyet azzal sem, hogy a kisebbségi
nyelvek használata egyértelműen korlátozza a társadalmi beilleszkedést. Éppen ellenkez őleg,
tapasztalataik azt mutatják, hogy a kisebbségi nyelven megszerzett önbizalom és el őrehaladás
                      Michael Chisholm : Nagy-Britannia plurális társadalma
                          Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 17-37. p.

34     Michael Chisholm                                                            TÉT 1991 .2-3

elősegíti a későbbi, svéd nyelven elért sikereket. Ezek a gyakorlati tapasztalatok iránymutatók
lehetnek brit körülmények között is a legmegfelel őbb döntések kialakításában.
  Az oktatásban a jövedelemt ől független választási lehet őségek kiszélesítésével párhuzamosan
elkerülhetetlennek látszik, hogy az iskolák karakter- és osztályösszetétel szempontjából sokszí-
nűbbé váljanak. Ennek következtében az iskolák pontosabban fogják tükrözni a brit társadalom
plurális jellegét, s ez szakítást jelent a háború utáni reformok homogenizáló ideáljával.


                                      A brit nemzetek
   Az angolok, a walesiek, a skótok és az írek mind er ős nemzet-tudattal rendelkeznek, mely
mélyen gyökeredzik a brit szigetek történelmében és geográfiájában (Hechter 1975). Az írek
évszázadokon át elutasították az angol dominanciát, s bár 1921-ben az Ír Köztársaság létrejötte
 sok problémát megoldott, Észak-Írországban a mai napig is súlyos etnikai-vallási gondok van-
nak. Bár Skóciában és Walesben a helyzet békés — nincsenek jelen azok a tragédiák, melyek
Észak-Írországot sújtják —, mégis vannak nemzetiségi problémák itt is. Ez a közigazgatás de-
centralizálására vonatkozó 1979. évi referandum idején tört felszínre.
   Bár a parlament az Egyesült Királyság egészére vonatkozó törvényeket hoz, a tényleges köz-
igazgatás Skóciában és Walesben eltér az angliaitól. Mindkét országnak van egy-egy államtitká-
ra, akik miniszteri ranggal rendelkeznek és így jelent ős hatalmuk van. Mindkét államtitkárt
jól kiépített apparátus segíti munkájában. Ismeretes, hogy a walesiek sikeresen meg őrizték
nyelvüket és kultúrájukat. A skótoknak teljesen sajátos jogrendszerük van, s ugyanígy egyedi
jellegű oktatási, valamint egyetemi rendszerük is. Azt lehet mondani, hogy mindkét ország
felülreprezentált a brit parlamentben. Ha az 1983. évi választókerületi beosztást az angliaihoz
hasonlóan alakították volna ki, akkor Skóciának csak 58 képvisel ője ülne a parlamentben (tény-
legesen 72 képviselő i hellyel rendelkezik). Hasonlóképpen Walesnek is 7 hellyel kevesebb jutna
a jelenleginél.
   Az előző ekben jelzett különbségek a legfontosabbak, de ez a lista folytatható. Kimutatható,
hogy bár a népesség szabadon mozog a skót vagy walesi határnál, s az áruk is akadálytalanul
áramlanak, ezen országok területe mégis a tér egyfajta tagoltságát jelenti. A jelenlegi rendelke-
zéseket egyesek vitatják. Bizonyos skót és walesi csoportok szerint az önkormányzati jogkörök
nem eléggé széleskörűek. Más oldalról azt az érvet vetik fől, hogy ez a két terület olyan jogtalan
előnyökkel rendelkezik, melyek károsak a fejlettebb régiók számára. Ebb ől egyesek azt a követ-
keztetést vonják le, hogy az angol régióknak Skóciához és Waleshez hasonló privilégiumokkal
kellene rendelkezniük.
   Walesben az elégedetlenség az angolok által vásárolt hétvégi házak felgyújtásában nyilvánul
meg. Ső t, még azoknak a lakásügynököknek a házát is felgyújtják, akik ezeket a vásárlásokat
lebonyolították. A tiltakozásokat nem csak az váltja ki, hogy a hétvégi házak vásárlása emeli
a lakásárakat, és így a helyi lakosok számára megnehezíti az ingatlanvásárlást, hanem valójában
mindez a kultúrális felhígulás elleni lázadás. Szerencsére az ilyen gyújtogatások száma viszony-
lag csekély.
   A nacionalizmus legfőbb reprezentánsai a walesi Plaid Cymru és a Scottish National Party
(Skót Nemzeti Párt). Mindkét párt az általuk képviselt nemzetek ügyeibe való nagyobb beleszó-
                       Michael Chisholm : Nagy-Britannia plurális társadalma
                           Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 17-37. p.



TÉT 1991.2-3                                       Nagy-Britannia plurális társadalma       35

lásért harcol helyi szinten. A 70-es évek elején a nemzeti érzés olyan er ős volt, hogy mind
a konzervatív párt, mind pedig a munkáspárt valósággal megrémült. S mindkét párt töprengeni
kezdett azon, hogy hogyan tudnák kifogni a szelet a feler ősödő nacionalista érzések vitorlájá-
ból. Parlamenti törvény alapján rendelkezés-tervezetet fogalmaztak meg arról, hogy bizonyos
jogokat átadnak a walesi és skót nemzetgy űlésnek. Az ezt megerősítő referendum során Skóciá-
ban egyértelműen elutasították e rendelkezést, míg Walesben minimális szavazat hiányzott az
elfogadásához. Így egy id őre a hatáskörök leadása megsz űnt égető probléma lenni, s mindkét
nacionalista pártnak lehanyatlott a csillaga. A közelmúltban azonban újra felvet ődött a hatás-
körátadás problémája, főleg Skóciában. A munkáspárt megdöbbent, amikor Govau-ban az id ő-
közi képviselőválasztáson a korábbi biztos képvisel ői helyet elorozta tőle a skót nacionalista
párt. A konzervatívok sem örülhettek a munkáspárt kudarcának, mert ők maguk is megsemmi-
sítő vereséget szenvedtek Skóciában az 1987. évi általános választásokon.
   A hatáskörök átruházása az angol határtól északra bizonyára hosszabb ideig alapprobléma
marad. A munkáspárt megígérte, hogy ha újra hatalomra jut, törvénybe fogja iktatni a hatáskö-
rök átruházását Skóciára (és ha Walesben ezt kívánják, akkor ott is), ugyanakkora Skót Nemze-
ti Párt Skócia teljes függetlenségét javasolja az Európai Közösség által biztosított kereteken
belül. A munkáspárt a szakszervezeti és az egyházi közgy űlés létrehozását szorgalmazza a
határtól északra. Tudnunk kell, hogy a konzervatívok Skócia 72 parlamenti körzetéb ől csupán
 10-ben győztek a legutóbbi általános választásokon, ugyanakkor a parlamentben biztos többsé-
gük van; így tehát a fenti kett ősség határozza meg álláspontjukat.


                                       Összefoglalás
   Széles körben elfogadott nézet, hogy a mi angol kultúránk homogén, melyet csupán kivéte-
lesnek tekinthető szituációk törnek meg; nevezetesen a jogilag elkülönült „országrészek". Ezek
közül az egyikben (Észak-Írország) a vallási problémák okoznak speciális nehézségeket, s
emellett van még néhány olyan terület, ahol az etnikai kisebbségek a népesség jelent ős részét
alkotják. Korábban bíztak abban, hogy az Új-Nemzetközösségb ől kiinduló bevándorlás ellen-
őrzésével lehetővé válik a háború utáni bevándorlók „integrálása" a befogadó közösségbe.
   Néhányan úgy gondolták, hogy ez az új bevándorlás ideiglenes jelleg ű , és a bevándorlók
vissza fognak térni oda, ahonnan jöttek. Így az etnikai különbségekb ől adódó tényleges, vagy
potenciális problémákat nem vették komolyan.
   A tanulmányunkban felsorolt tények azt sugalmazzák, hogy a brit társadalomról kialakított
fentebbi kép nem teljes, hanem befejezetlen. Ahelyett, hogy kultúrális homogenitást feltételez-
nénk, és elismernénk „néhány kivételes esetet", sokkal reálisabb dolog tudomásul venni, hogy
társadalmunk valójában nem homogén, és határozott osztálytagoltság, etnikai és nemzeti-tudat-
beli különbségek léteznek. Ráadásul ez a pluralitás nem hirtelen t űnt fel, hanem mélyen gyöke-
redzik történelmünkben. Gondoljunk csak a Skócia, Wales és Írország közötti különbségekre,
a protestáns/katolikus megosztottságra és az osztálytagoltságra. A háború utáni bevándorlás
új dimenziót teremtett a színesb őrű kisebbségek megjelenésével. Figyelembevéve a hosszan
fennmaradó különbségeket az angolok, a walesiek, a skótok és az írek között, vagy maguknak
a vallási különbségeknek és szembenállásoknak a hosszú történetét, valószín űtlen, hogy az Új-
                         Michael Chisholm : Nagy-Britannia plurális társadalma
                             Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 17-37. p.


36      Michael Chisholm                                                                          TÉT 1991 s 2-3

Nemzetközösség bevándoroltjai szükségszer űen feladnák saját kultúrájukat. S őt, feltehetjük a
kérdést, hogy meg kell-e ezt egyáltalán tenniük?
   Ha a befogadó közösség valóban homogén, és a bevándorló csoportok számbelileg elenyész ő
számúak, akkor nagy valószínűséggel számíthatunk az új jövevények beolvadására. Ha viszont
a befogadó közösség maga is hosszabb ideje plurális jelleg ű, akkor az alkalmazkodás kényszere
is gyengül, főleg ha nagyobb bevándorló csoportról van szó. Ha a befogadó közösség maga
is plurális, és ha a bevándorlók meg őrzik identitásukat, valószínűnek látszik, hogy ez a sokféle-
ség fennmarad. Ezt minden bizonnyal er ősíti a jelenlegi kormányzat is a személyes választás
és felelősség értékeinek hangsúlyozásával.
   Ha feltételezzük, hogy a politika célja a békés és méltányos feltételek fenntartása, akkor a
jövőben szembe kell néznünk a következ ő alapkérdéssel: a többségnek, a befogadó közösségnek
távlati célja lehet-e a kisebbségek asszimilációja? Vagy inkább az a kevésbé távlati cél követen-
dő , hogy a kisebbségi csoportokat integrálni kell a befogadó közösségbe, ugyanakkor a kisebb-
ségek fenntartják saját különállásukat. Az els ő alternatíva, az asszimiláció, csak hosszútávú,
több generáción keresztül megvalósítható cél lehet, vagyis ezt nem lehet reális, közvetlen célki-
tűzésnek tekinteni. Az integráció ennél nyílván sokkal inkább megvalósítható és rövidebb távú
célkitűzés lehet. Vajon az integráció szükséges-e a békés és méltányos állampolgári viszonyok
fenntartásához, illetve biztosításához? Egyáltalán, mit értünk integráción? Lehetséges-e, hogy
az integráció elérésének legjobb módszere a létez ő különbségek elismerése és olyan politika
alkalmazása, mely lehetővé teszi ezek fennmaradását? Ha ez igaz, akkor ezek a célt& csak úgy
valósíthatók meg, ha az egyének és csoportok 'toleránsak mások másságával szemben, illetve
ha ezek a különbségek nem a munkahely, a lakás, az oktatás és a civilizált élet alapfeltételeiben
testet öltő diszkriminációt jelentik.
   Egyrészt hálásak lehetünk, hogy nekünk nincsenek jogi úton teremtett rezervátumokkal kap-
csolatos égető problémáink, mint az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában az indiánok
esetében tapasztalható. Másrészt mind Wales mind Skócia olyan területeket, s ezzel együtt
olyan problémákat jelentenek, ahol a kisebbségi lét a Kanadában meglév ő francia/angol meg-
osztottsághoz hasonló szituációhoz vezethet. Bár nálunk nincsenek törvényesen kikényszerített
lakóhelyi szegregációk (mely oly jellemz ő Dél-Afrikára), mégsem mondhatjuk, hogy az osztá-
lyok és etnikai csoportok térbeli szegregációja teljesen önkéntes jelleg ű.
   Ha a szegregáció önkéntes jellegű, akkor csak az esetben tekinthetjük „rossz dolognak",
ha elsőbbséget biztosítanak egy olyan ideológiának, mely az egyéni kívánságokra való tekintet
nélkül egyöntetűséget követel. Az ilyen koncepció egyértelm ű tagadását jelenti a civilizált élet
alapfeltételét képező toleranciának. Ha az egyének maximális szabadsággal rendelkeznek éle-
tük formálásában, s ez nem sérti mások szabadságát, akkor nem lehet el őzetesen meghatározni,
hogy a szabad választás gyakorlása a közös kultúrához való konvergenciához vezet-e, vagy fenn-
maradnak a létező különbségek. Mivel a másság iránti tolerancia több puszta önáinításnál, álla-
mi támogatást igényelnek azok a tevékenységek, melyek segítik az adott kisebbségeket.

                                                                                    Fordította: Timár Lajos

  A tanulmány Chisholm professzor Britain as a Plural Society című kéziratának fordítása, mely a Tér és Társadalom
Szerkesztősége kérésére készült.
                             Michael Chisholm : Nagy-Britannia plurális társadalma
                                 Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 17-37. p.



TÉT 1991.2-3                                                     Nagy-Britannia plurális társadalma                    37

                                                     Irodalom
Balchin, P.N. (1985) Housing policy: an introduction, Croom Helm, London.
Banton, M. (1967) Race relations, Tavistock Publications, London.
Barnett, C. (1986) The audit of war. the illusion and reality of Britain as a great nation, Macmillan, London.
Boal, F.W. (1972) The urban residential sub-community - a conflict interpretation, Area, 4.
Boal, F.W. (1976) Ethnic residential segregation, In: Herbert, D.T. és Johnston R.J.(szerk.) Social areas in Cities, Vol.
   I, Spatial Processes and Form, Wiley, London.
Burtenshaw, D. és Bateman, M. (1981) The city in West Europe, Wiley, Chichester.
Clarke, C.D. Ley és Peach C. (szerk.) (1984) Geography and ethnic pluralism, Allen & Unwin, London.
Collison, P. (1963) The Cutteslowe Walls. A study in social class, Faber és Faber, London.
Hechter, M. (1975) Internal colonalism. The Celtic fringe in British national development, 1536-1966, Routledge
   és Kegan Paul, London.
Herbert, D.T. és Johnston, R.J. (1976) An introduction, In: Herbert, D.T. és Johnston R.J. (szerk.) Social areas in cities,
   Vol. II, Spatial perspectives on problems and policies, Wiley, London.
Herbert, D.T. és Johnston, R. J. (szerk.) (1976) Spatial processes and form, Wiley, London, 2.
Hughes, G. és McCormick, B. (1981) Do council housing policies reduce migration between regions?, Economic
   Journal, 91.
Jones, E. (1960) A social geography of Belfast, Oxford University Press, London.
Kerckhoff, A.C.; Campbell, R. T. és Winfield-Laird, I. (1985) Social mobility in Great Britain and the United States,
   American Journal of Sociology, 91.
Kleinman, M. és Whitehead, C. (1987) Local in the sale of council houses in England, 1979-1984, Regional Studies, 21.
Midgley, J. (1988) Flight from multiculturalism, The Independent, 1.5 December.
Office of Population Censuses and Surveys (1984) Census 1981. Key statistics for local authorities, Great Britain,
   H.M.S.O., London.
Peach, G.C.K. (1986) Factors affecting the distribution of West Indians in Great Britain, Transactions, Institute of
   British Geographers, 38.
Peach, G.C.K. (1968) West Indian migration to Britain. A social geography, Oxford University Press, London.
Peach, G.C.K. (szerk.) (1975) Urban social segregation, Longman, London.
Peach, G.C.K. (1984) The force of West Indian island identity in Britain, In: Clarke C et al.
Ram, S. és Phillips, J. (1985) Indians in Bradford. Socio-economic proflle and characteristics 1954-1984, Working
   Paper, 433, School of Geography, University of Leeds, Leeds.
Ram. S. és Rees, P. (1985) A spatial demographic analysis of Indians in Bradford. Working Paper, 434, School of
    Geography, University of Leeds, Leeds.
Rex, J. (1981) Urban segregation and inner city policy in Great Britain, In: Peach, C; Robinson, V. és Smith, S. (szerk.)
    Ethnic Segregation in Cities, Croom Helm, London.
Rex, J. és Moore, R.(1967) Race, community, and conflict. A study of Sparkbrook, Oxford University Press, London.
Robertson, D. (1984) Class and the British electorate, Blackwell, Oxford.
Robinson, V. (1979) The segregation of Asians within a British city: theory and practice, Research Papers, 22, School
    of Geography, University of Oxford, Oxford.
Robinson, V. (1984) Asians in Britain: a study in encapsulation and marginality, In: Clarke, C. et al.
Robson, B.T. (1969) Urban analysis: a study of city structure with special reference to Sunderland, Cambridge
    University Press, London.
Timms, D.W. (1971) The urban mosaic. Towards a theory of residential differentiation, Cambridge University Press,
    London.