Tér és Társadalom 5. évf. 1991/1. 55-72. p.
Tér és Társadalom 1. 1991.1: 55-71
SZEMPONTOK AZ IRÁNYÍTÁSI RENDSZER
MODELLVÁLTÁSÁHOZ
FARAGÓ LÁSZLÓ
A békés rendszerváltás hatására a korábbi hatalmi struktúrához köt ődő központi irányítási
rendszer felbomlik, intézményi rendszerének szétzúzása folyamatban van. Az emberek, a poli-
tikai pártok többsége modern, szociális piacgazdaság kiépítését tartja kívánatosnak, s ezt gyak-
ran a jóléti állam ideájához kötik.
Ma, amikor vigyázó szemünket a fejlett Nyugat-Európára vetjük, szükségesnek tartom fel-
hívni a figyelmet arra, hogy a fejlett országok korábbi sikermodellje sok hasonlóságot mu-
tat(ott) ami levetni kívánt gyakorlatunkkal. A sz űk hatalmi csoport önös érdekeinek alárendelt,
centralizált fejlesztési politikánk igazi alternatívája nem biztos, hogy a fejlett országok korábbi
modernizációs folyamatának adaptálása. Valószín ű, hogy a fejlett országokban napjainkban
körvonalazódó decentralizált irányítási és gazdaságfejlesztési gyakorlatot kellene meghonosíta-
ni. Vagyis meg kellene kísérelni együtt lépni a nálunk fejlettebb országokkal.
A tőkés országok fejl ődési tendenciája a hetvenes évek végéig az állami irányítás, a centrali-
záció, a tervezés erősödését eredményezte, ami több országban (Svédország, NSZK stb.) köz-
igazgatási centralizációhoz is vezetett. A hetvenes évek végére a szociál-liberalizmus értékte-
remtő ereje gyengült, az etatizmus, a szociáldemokrácia válságba került, s egy liberálisabb
gazdaságpolitikának és konzervatívabb értékrendnek adta át a helyét. A gazdasági demokrácia
megvalósulását már nem a további központosításban, államosításokban látják, hanem a munka-
vállalói tulajdon kiterjesztésében és a kis magántulajdon védelmében. Decentralizáció indult
meg az élet csaknem minden területén. Ezek a decentralizációs törekvések nem csupán a koráb-
bi rendszer tagadásában, vagy csupán holmi parókializmusban gyökereznek, e tendenciákat
objektív gazdasági változásokon kívül az ember területi-kulturális dimenziója, a helyi függ őség
és a fejlődésről vallott nézeteink felülvizsgálata is alátámasztja.
Az állami beavatkozás mérséklése, a központi irányítás szerepének változása, a tervezés ko-
rábbi gyakorlatával való szakítás nem a tervezésben rejl ő előnyökről vagy a szociális védőháló-
ról való lemondást jelenti. A kívánatos piaci folyamatok érvényre juttatása, a hatáskörök és
finanszírozási források decentralizációja nemhogy nélkülözhet ővé teszi a tervezést, hanem
csak most válik igazán lehetővé és szükségessé, hogy vállalati, regionális és helyi kormányzati
szinten valóságos tervez ői munka bontakozhasson ki. Nem a jóléti célokat kell elvetni, hanem
a megvalósítás más módjait kell megkeresni. A korábbi ágazati irányítási rendszer helyett egy
tércentrikus modell bevezetését tartom helyesnek.
Az irányított típusú modern t őkés gazdasági rendszer
A szocialista országokra is javarészben jellemz ő hazai gyakorlat bemutatása és kritikája nem
szükséges. Ezért a summás megállapítások minden ódiumával a fejlett országok gyakorlatának
Faragó László: Szempontok az irányítási rendszer modellváltásához.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 55–72. p.
56 Faragó László TÉT 1991 • 1
néhány olyan jellemzőjére hívom fel a figyelmet, amelyet e dolgozat témája szempontjából fon-
tosnak tartok.
A nagy gazdasági válság, majd a második világháború hatására a kapitalista országokban
is bővült a központi állami funkciók köre, er ő södött a központi itányítás, átfogó gazdaságterve-
zés és -szabályozás irányába tettek lépéseket. A tervezés a központi célok megvalósításának,
a piaci folyamatokba való direkt beavatkozásnak bürokratikus eszközévé vált.
A második világháborút követő idő szakban a keynesi válságellenes politika helyébe egyre
inkább egy átfogó, hosszútávú stratégiára és szabályozásra épül ő központi irányítás lépett
(Franciország, Hollandia, Japán, Norvégia, Svédország stb.). A jóléti állam megkísérelte a
liberális kapitalizmust gazdaságilag hatékonyabbá és társadalmilag igazságosabbá tenni. Egyre
növekvő réteget kellett ellátni a fogyasztási cikkek mind jobban b ővülő körével, így a tervezés
középpontjába a gazdasági növekedést kellett állítani. Uralkodó nézet volt, hogy földrajzi elhe-
lyezkedéstől, gazdasági fejlettségt ől, tradícióktól függetlenül, központi kormányzati segítség-
gel egy új ipari társadalmi rendet kell mindenütt kiépíteni. A hagyományos piaci szféra mellett
kialakult egy tervezett gazdasági szféra, melyet az állami tisztvisel őkkel, politikusokkal szoros
kapcsolatban lévő technokraták vezettek. Az irányított piac óriási termel ő szervezeteket kívánt
meg, és ezekben lehet ővé vált a hatékony tervezés. Az élet csaknem minden területén az egysé-
gesítés volt a jellemz ő . A kiskereskedelemben, a vendéglátásban, a szolgáltatásokban elterjed-
tek az üzlethálózatok. A településfejlesztésben, az építészetben a helyi, nemzeti sajátosságoktól
független trendek domináltak. Az állam és az óriásvállalatok „átvállalták" az egyénekr ől, a
kis közösségekről való gondoskodást. A fejlet Nyugat „felvállalta" a harmadik világról való
gondoskodást, ami segítségével fent kívánta tartania centrum-periféria viszonyt.' (A szocialista
országok törekvései — hogy saját képükre alakítsák a fejl ődő országokat — kevesebb sikerrel
jártak.)
Az így kialakuló irányítási modell megkísérelte összehangolni a tulajdonviszonyokból fakadó
vállakozói szabadságot és a nemzetgazdaság versenyképességét biztosító központi bevatkozást.
A kormányprogramok középpontjábar a nemzeti szint ű gazdasági növekedés állt. Az ebből
eredő fejlettségbeli különbségek er ő södésével a kormányzatok számára politikai kérdéssé vált
a fejlődésben elmaradó térségek segítése. A gazdasági fellendülés megteremtette a szükséges
anyagi feltételeket egy központi területi támogatási politika megvalósításához. Szinte minden
fejlett országban sor került a gazdaságilag elmaradott területek központi segítséggel való fej-
lesztésére. A 60-as években a virágkorát él ő regional science, a területi politika és a területi
tervezés is e központi politikához nyújtott segítséget. Még a decentralizációt hangoztató törek-
vések, mint például a növekedési pólus elmélet, gyakorlati megvalósítása is egy felülr ől kezde-
ményezett program volt, amelynek els ődleges célja a gazdasági növekedés területi kiterjesztése,
a központi régiókra nehezül ő nyomás mérséklése.
E modell néhány további jellemzője:
a) A rendszer a gazdaság alapelemeiből épül fel. A területi megközelítésekben is, a neoklasz-
szikus „képletnek" megfelel ően a munkaerőből és a tőkéből (vállalatokból) kell kiindulni. A
„tőke" logikája a legfőbb rendező elv. A területi érdekek figyelembe vételére nincs mód, mert
az rontaná a gazdasági hatékonyságot. Az állami beavatkozás is els ősorban a piac elégtelen
működését hivatott korrigálni, a gazdasági növekedés el őtt álló korlátokat kell felszámonia.
E modell feltételezi, hogy a nagy monopóliumok, részvénytársaságok érdekei egybeesnek a
Faragó László: Szempontok az irányítási rendszer modellváltásához.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 55–72. p.
TÉT 1991 .1 Szempontok az irányítási rendszer 57
nemzet érdekeivel. Az egyéneknek, a kisközösségeknek, a helyi társadalmaknak is ebbe a nagy.
hatékony gépezetbe kell integrálódniuk.
b) Az állami beavatkozás szükségessége általánosan elfogadott doktrína. Szükség van egy
régión felüli/kívüli szereplőre, aki a nemzet távlati érdekeit próbálja meg artikulálni, illetve
az első tételből eredő feszültségeket enyhíti. A paternalista jóléti állama redisztribució segítsé-
gével alanyi jogon biztosítja minden állampolgár számára a megélhetés minimális szintjét. Az
állam, a központi irányítás további feladata a területi igazságosság (equity) biztosítása. A gaz-
dálkodó egységeknek saját parciális hatékonysági kritériumaiknak kell megfelelniük, és az ál-
lam hivatott az ebből eredő feszültségek enyhítésére, a területi igazságosság követelményének
érvényesítésére.
c) A legrelevánsabb tervezési szint a nemzetgazdaság. A régiók, a települések, illetve az
ezekben élő közösségek csak alrendszerek, melyeknek legf őbb feladata a nemzeti célokhoz való
hozzájárulás. A tervezési egységek, a régiók, a települések is e mechanizmus végrehajtási esz-
közei és nem a célokat is alakító aktív részesei. A településhálózat hierarchikus képe illeszkedik
e gondolati struktúrába. A kis települések hatékony irányítása/tervezése és ellátása nem meg-
oldható, ezért célszer ű ezeket összevonni.'
A 70-es évektől a helyzet megváltozott. Az állami redisztribúció további kiterjesztésében már
csak a szubvencióra szoruló válságágazatok és az e rendszerb ől hasznot húzó bürokrácia érde-
kelt. A társadalom többségét alkotó középrétegen belüli újraelosztás feleslegessé válik. Az új
technológiák, iparágak megjelenése, a régiek elt űnése, a dinamikus iparágak területi elhelyez-
kedésének megváltozott körülményei hatással voltak a hatékony termelés feltételeire, újra fel-
borították a területi egyensúlyt. Minden igyekezet ellenére, e modell gyakorlati megvalósulása
erősen hierarchizált teret hozott létre. A termel őerők fejlettsége és fejl ődési iránya ma már lehe-
tővé tenné, hogy a legfejlettebb országokban a térbeli hierarchia jelenlegi formái meg-
szűnjenek. 3
A hatalmi multinacionális cégek folytatják a piacok további integrálását, amelyek egymás
felvásárlásával tovább növelték erejüket. A területi, s őt a nemzeti ráhatás is színte lehetetlenné
vált. A nemzetközi tőke érzéketlen az egészen kis piacokra, a helyi társadalmak sajátos bajaira
és lehetőségeire.
Ezzel a tendenciával párhuzamosan a decentralizáltabb, kisebb szervezetek hatékonysága nö-
vekedett, lehető ség kínálkozott a jobb alkalmazkodóképességükben rejl ő lehetőségek kihasz-
nálására. A legfejlettebb országok kormányai neoliberális politikát kezdtek folytatni, a területi
politika és a területi tervezés a kínálati közgazdaságtan áldozatává válik. A központi erőforrás-
allokáció, így a központi tervezés is, fokozatosan veszít a jelent őségéből. A laissez faire politi-
-
kában a kissé elbürokratizálódott tervezés válságba került. A kevésbé hatékony központi megol-
dások helyett sok regionális és helyi kezdeményezés igyekezett a területi egyensúlyi állapotokat
javítani.
A 80-as évektől egyre gyakrabban találkozhatunk az ipari társadalom, a jóléti állam elutasítá-
sával. E mögött két irányzat húzódik meg. Az egyik a már megszerzett anyagi javak örömtelen-
ségében, az anarchizmus szellemi tradícióiban és az alternatív kultúrákban gyökerezik. A má-
sik a hagyományos polgári értékek újraéledésben: a család, a területi, vallási, kulturális
közösségek értékeinek és a közvetlen tulajdonosi érdekeltségben rejl ő előnyöknek az újrafelfe-
dezésében. Ez utóbbinak van nagyobb jelent ősége, hiszen ez egybeesik az új ipari forradalom
Faragó László: Szempontok az irányítási rendszer modellváltásához.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 55–72. p.
58 Faragó László TÉT 1991.1
igényeivel. Az új gazdasági liberalizmus, amelyben a vállalkozás, a magántulajdon újra nagy
szerepet kap, erkölcsi, politikai konzervatívizmussal párosul. Az egyének, a kis közösségek
úgy lehetnek szabadok, ha a tradícionális értékekkel körülbástyázzák magukat.
A kelet-európai országok csaknem mindegyikében elutasítják a korábbi uniformizált, totali-
tárius rendszert. Az utópista szocialista ígéretekben csalódott nemzetek egyrészt a korábbi
rendszer tagadására, másrészt saját identitásuk keresésére építik megújuló politikájukat. Sze-
rencsés lenne, ha nem a történelemb ől már ismert „minden tagadása" lenne az uralkodó ten-
dencia, hanem a nemzetközi tendenciákból és saját történelmünkb ől tanulva próbálnánk megfe-
lelni korunknak.
A kérdés kézenfekvő : szabad-e a korábban jól bevált modernizációt követnünk, amikor az
Nyugat-Európában a 80-as évekre válságba került? Amennyiben mai körülményeink hasonlíta-
nak a 30-40 évvel ezelőtti nyugat-európaiakra, és nem objektív mélytörvényszer űségek kész-
tetik változtatásra a nyugati államokat, akkor akár igent is mondhatnánk. De a társadalmi-gaz-
dasági életben olyan értékek törnek a felszínre, olyan tendenciák er ősödnek meg, amelyek azt
látszanak igazolni, hogy sok más kevésbé fejlett országgal együtt másfajta gyakorlatot kellene
megvalósítanunk.
A nemzetközi munkamegosztásban bekövetkezett arányeltolódásoknak, a foglalkoztatási
szerkezet változási irányának, az ipari termelésben bekövetkezett változásoknak széles irodal-
ma van. A következőkben ezt a sort szeretném kiegészíteni néhány olyan szemponttal, amelyek
igazolják a decentralizációs törekvések szükségességét, és rámutatnak arra, hogy másról van
szó, mint a fundamentalista parókializmus er ősödéséről.
Az ember területi-kulturális dimenziója
A 20. századig az antropológia, az emberföldrajz és a politikai gazdaságtan a kultúrával, mint
közös nevezővel egyetlen tudomány részei voltak. Ma a közgazdászok, az antropológusok és
a földrajzosok újra nagyobb figyelmet kellene hogy fordítsanak egymásra és az ember kultu-
rális-területi meghatározottságára.
Az emberek térhasználatának a különbségeit a kultúra is meghatározza: Hall (1966) a proxe-
mies kifejezést használja a kislépték ű terekre mint kulturális jelenségekre, amely a sokszín ű
területi kapcsolatok és a különböz ő társadalmak eltérő térérzékenységét írja le. A proxemic
térben az „érzéki" kapcsolatok dominálnak, amelyeket a direkt személyes kapcsolatok behatá-
rolnak. Greenbie (1976) folytatva Hall gondolatát a distemic fogalmat alkotta a nagyléptékű terü-
leti kapcsolatok leírására, amelyek els ősorban a kommunikáció segítségével túllépik a kulturá-
lis csoportok határait. A distemic tér vertikálisan és funkcionálisan szervezett, tranzkulturális
és nagyfokú mobilitást tételez fel. Érvelésünk szempontjából fontos, hogy a distemic nagylépté-
kű rendszerek megkívánják a tevékenységek magas fokú szervezettségét, amelyet superior szer-
vezetek, hatóságok irányítanak. A proxemic kisléptékű rendszerek ezzel szemben (általában)
informális önszerveződések, és saját politikával rendelkeznek (Greenbie 1976, 92.).
A „primitív" társadalmak esetében a különböző absztrakt terek többé-kevésbé egybeesnek
és azonosíthatóak egy meghatározott földrajzi térrel. A fejl ődés, a technikai haladás következté-
ben a különböző térstruktúrák egyre inkább tágulnak és a földrajzi vetületük elszakad a proxe-
mic kisléptékű terektől.
Faragó László: Szempontok az irányítási rendszer modellváltásához.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 55–72. p.
TÉT 1991 • 1 Szempontok az irányítási rendszer 59
Greenbie (1976) vizsgálatai alapján állítja, hogy az ember, mint társas lény — az állatokhoz
hasonlóan — biztonságát térkapcsolatainak középpontjában keresi. Az ember számára a társa-
dalmi-területi szerveződések három fő típusa a legfontosabb: 1. az individuális tér, 2. az otthon
és 3. a szomszédok, a barátok, a hobbi, a szolgáltatások, valamint a munkahely által meghatáro-
zott terület. Az egyén és a társadalom biztonságát a kisebb csoportokban, kislépték ű terekben
találhatja meg. Ezért az emberek szempontjából optimális térszervez ődés is valahol ezen a szin-
ten keresendő.
Már több éve körvonalazódik egy új típusú társadalom képe. (A különböz ő megközelítések-
nek megfelelően ennek más-más nevet adnak: posztindusztriális társadalom, információs társa-
dalom, technobürokrata társadalom, programozott (tervezett) társadalom stb.) Ebben a társa-
dalomban vállalati vezet ők és hivatalnokok (technokraták és bürokraták) a „hatékonyság és
a racionalitás nevében" ellen őrzik és szervezik a társadalom működését szinte minden szinten.
A hatalom részesei, a gazdaságilag er ősebbek a függő helyzetben levők kulturális életét, „leg-
sajátabb" szokásait is megváltoztatják, saját (gazdasági) érdekeinek megfelel ően befolyásolják.
A gazdasági beavatkozást „kulturális fejlesztés" követi. Ez a „fejlesztés" gyakran a kulturális
és ökológiai örökség elpusztulásával jár, és így a kisebb körzeteket, relatíve fejletlenebb terüle-
teket megfosztják a jövőbeni fejlődés, sőt még az önkifejezés puszta lehet őségétől is. A politikai
és gazdasági kontrol utána saját kultúra, nyelv elvesztése a lakosságot véglegesen elidegenedet-
té és alsóbbrendűvé teszi.
A társadalom valamennyi tagja része különféle kommunikációs kapcsolatokkal rendelkez ő
embercsoportoknak, amelyeknek társadalmi, politikai határai vannak és eltér ő a földrajzi elhe-
lyezkedésük. A mindennapi életben általában egy ember két alapvet őnek tekinthető földrajzi
téren belül kommunikál. A technikái haladás és az internacionalizálódás objektív tendenciái-
nak következtében az árukon, a pénzen, a telekommunikáción keresztül kapcsolatba kerülünk
egy egyre táguló területi egységgel. Egyre több olyan döntés születik a lokalitáson kívül, amely
hat a mindennapi életre. Nincs is egyéni vagy helyi kompetencia, hogy hassunk rájuk. Helyi
szinten senki nem is tudja, hogy ki, hol és miért hozza ezeket a döntéseket. Az egyének, a
kisebbségek, a hagyományos és az újabb kis közösségek szenvednek életterük kolonizálásától,
a külső függőségtől. Részükről egyre fokozódik az elégedetlenség a küls ő meghatározottsággal
szemben, mindenki joggal akar résztvenni az életterét érintő döntésekben.
A másik — az előbbihez képest viszonylag szűkülő — terület, ahol az egyének, kis közössé-
gek közvetlenül, szemtől szembe kommunikálhatnak, mindenkinek esélye van arra, hogy rea-
gáljon, szükség esetén hasson a folyamatokra. Az egyének, a kisebb közösségek minél inkább
úgy érzik, hogy „elvesznek" az els őként említett, egyre növekvő, számukra átláthatatlan világ-
ban, annál inkább felismerik a jelentőségét a mindennapi életterüknek. A kulturális identitás,
a helyi függőség tudatában az emberek képesek együttm űködni közös helyi célok megvalósí-
tásában.
A regionális identitás abban a (helyi) kultúrában gyökerezik, amelyet a régió szerepl ői önma-
guk alakítanak. Az identitás függ a régión belüli és a régiók közötti kapcsolatoktól, valamint
a társadalom egészéhez fűződő viszonytól. A kulturális identitás történelmi kategória és nem
egy változatlan örökség vagy a tradíciók egyszer ű halmaza. Olyan belső dinamikus folyamat,
amelyet a társadalom önmaga állandóan alakít, bels ő, tudatosan és önként vállalt átalakulások
során fejlődik, elfogad külső hozzájárulásokat, asszimilálja, vagy ha szükséges transzformálja
Faragó László: Szempontok az irányítási rendszer modellváltásához.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 55–72. p.
60 Faragó László TÉT 1991 • 1
azokat. Ez az azonosság egyre inkább feltétele az egyének, a csoportok és a nemzetek fejl ődésé-
nek. A regionális-kulturális identitás a kollektív akarat és cselekvés alapja. Egyre többet talál-
kozunk olyan nyelvi, vallási, kulturális és foglalkozási csoportokkal, amelyek kifejezésre kí-
vánják juttatni egyediségüket és er ősítik belső szolidaritásukat. A kisebbségek esetében
sajátságaik védelme az els ő lépés kreativitásuk, cselekvési képességük visszanyeréséhez.
A helyi függ őség
A helyi függőség azt fejezi ki, hogy bizonyos társadalmi-gazdsági viszonyok egy meghatáro-
zott területi egységen belül termel ődnek újra és a mindennapi élet szerepl ői — emberek, intéz-
mények, gazdálkodó egységek stb. —függnek e területileg újratermelt viszonyoktól. A különbö-
ző szereplők területi függősége eltérő mértékű . A helyi függőség versus az áttelepülésre való
képesség mértéke a szerepl ők karakterétől, tevékenységük jellegétől, a kibocsájtások és a fel-
használt források jellegét ől függ. A vállalkozások esetében igen fontos azok „fajtája":
nyereség- vagy nem nyereségérdekelt; kis-, közép- vagy nagylépték ű ; állami, magán, szövetke-
zeti vagy közösségi-e a vállalkozás. A mobilitás képességét ugyancsak meghatározza az épített
vagyon aránya és a nem mobil eszközök piaca. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a na-
gyobb helyi függés a helyi közösség, a helyi fejl ődés számára kedvez őbb. Ugyanakkor sajátos
érdekellentét is megfigyelhető a helyi szereplők között: mindenkinek érdeke mások köt ődésének
fokozása és nem önként vállalt, saját köt ődéseinek lazítása. 5
Az emberek helyi függ ősége
Mindennapi életünk helyhez kötött. A nagy többség számára van kedvelt, megszokott mun-
kahely (iskola), üzlet(ek), templom stb. , és természetesen kialakul egy jó vagy rossz napi rutin.
A mindennapi élethez szükséges alapinformációk birtokában az emberek kiegyensúlyozottab-
bak és könnyebben vállalkoznak, kezdeményeznek az élet más területein, így sikeresebbek.
A változtatásokkal szemben ez rezisztenciát eredményez. A biztonságot adó köt ődést az embe-
rek önként vállalják, hozzá tartozik a megelégedettségükhöz, ezért ezt önkéntes helyifüggésnek
nevezhetjük. Létezik viszont egy nem önként vállalt helyi függ őség is, a röghözkötés kényszer ű
formája. Az elköltözésnek, új lak- és munkahelyválasztásának számos társadalmi-gazdasági
korlátja van. Többek között: lakáshiány, munkavállalási lehet őségek korlátozottsága, kulturális
és életstílusbeli eltérések stb. Mindez különösen nehéz, ha valaki felfelé szeretne elmozdulni
a településhierarchián. Az épített környezetet nem lehet átköltöztetni. Az ingatlanok és a bérleti
díjak, valamint a megélhetési költségek térben eltér őek. Ugyanolyan nagyságú és min őségű
ingatlan ára többszöröse a nagyvárosokban, mint a falvakban. Egy elmaradott térségben, egy
hátrányos helyzetű kistelepülésen egy ingatlan akár eladhatatlan is lehet. Ezeknek az ingatla-
noknak az elhagyása — ezek piaca nélkül — veszteség a család és a nemzet számára egyaránt.
A helyben eladott, hátrahagyott ingatlanból felszabaduló t őke nem elegendő arra, hogy máshol
hasonló használati érték ű ingatlant vásároljanak rajta. Néhány esetben adminisztratív akadályai
is vannak a költözésnek. Ez szinte természetes az egyes országok között, de például néhány
Faragó László: Szempontok az irányítási rendszer modellváltásához.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 55–72. p.
TÉT 1991 .1 Szempontok az irányítási rendszer 61
„túlfejlett" nagyvárosi körzetben adminisztratív eszközökkel is korlátozzák a beköltözést, és
volt példa a területi emigráció drasztikusabb formában történ ő irányítására is (Szovjetunióban,
Romániában, Bulgáriában). A legtöbb országban a szociális (tanácsi) lakások forgalma is ne-
hézkes, települések közötti cseréje szinte megoldhatatlan.
Mobilitást korlátozó általános ok az információ hiánya. Természetes, hogy mindenki több
információval rendelkezik a lakó-, munka-, telephelyén, mint az egyéb településeken kínálkozó
lehetőségekről. Az informális csatornákon megszerezhet ő információk döntéseket befolyásoló
tényezők lehetnek. Ezekhez az információkhoz más településen nem, vagy csak magas költsé-
gen lehet hozzájutni.
Cox és Mair (1988) az emberek helyi függőségének „hagyományos" és „modern" formáját
különböztetik meg. A hagyományos társadalmi köt ődések, minta faji, vallási, családi stb. bizo-
nyos tér-időbeli relációban erős területi azonosságtudatot eredményezhetnek. A magas fokú
hagyományos helyi függ őség nehézkessé teszi az emberek számára az elköltözést, viszont fel-
fegyverzi őket a helyi érdekekért folytatott harcra. Nagyon sok tradícionális társadalmi kapcso-
lat megszűnt vagy áru jellegűvé vált az állami beavatkozások következtében. A társadalmi szer-
veződések és megítélések régí alapelveit újakkal helyettesítették. Ezek hozták létre a helyi
függőség modern formáját. Az ezen alapuló azonosságtudat szigorúan alá van rendelve a kar-
rieren, az anyagi fogyasztáson, a státuszon stb. keresztül mérhet ő egyéni újratermelés ideoló-
giájának. Az egyéni karrier sikere, a családi boldogulás érdekében az emberek személyspecifi-
kus kapcsolatokat építenek ki lakóhelyükön és ezeket nehéz kés őbb, máshol újraszervezni. E
kapcsolatok nélkül az egyén, a család nem tud hasonlóan sikeres életet élni. A modern helyi
függőség is helyhez köti az embereket, habár korántsem olyan er ősen, minta tradícionális kap-
csolatok. A hagyományosból a modern azonosságtudatba való átmenet során a biztonságot adó
közösségi kapcsolatok egy része elvész, és az emberek olyan világban találják magukat, amely
érzéketlen a sajátosságokra, mindenütt azonos követelményeket támaszt velük szemben. Az
értékrend univerzális intézményekb ől ered, a megújuló önkifejez ődésben a karrier, az anyagi
fogyasztás, és a státusz játszik fontos szerepet, a hagyományos kisközösségi megítélés — a tradi-
cionális értékrend — jelentőségét veszti.
A helyi kormányzat
A helyi kormányzat eo ipso helyileg függő. (Az egyértelműen a központi kormányzattól függő
tanácsok a központi kormányzatok „telephelyei" és nem valódi helyi kormányzatok.) A helyi
függő ség mértékét a helyi források aránya és a helyi demokrácia lehet őségei adják. Kedvez ő
esetben a vezet ők személye és a helyi politika a helyi választóktól függ. A település fejl ődése
a polgáraik jövedelemtermő képességén és érdekérvényesítési képességén múlik. A helyi taná-
csok számára is gondot okozhat — a vállalatokhoz hasonlóan — az épített környezet immobil
természete, nehéz konvertálhatósága, különösen, ha azok hitelekb ől épültek vagy tévesen el ő-
rejelzett forrásokon alapultak. Ez problémákat okozhat, ha a gazdaság térbelileg átstruktú-
rálódik és az adóalapok csökkennek. A helyi anyagi függ őség mérsékelhető a központi támo-
gatások arányának növelésével, ami a költségvetés helyzetét ől teszi függővé a helyi fejlesztése-
ket. A központi forrásokért való lobbyzás az el őzőek alapján felfogható úgy is, mint a helyi
Faragó László: Szempontok az irányítási rendszer modellváltásához.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 55–72. p.
62 Faragó László TÉT 1991.1
anyagi forrásoktól való függés lazítására tett törekvés. A küls ő források arányának növekedésé-
vel csökken ugyan a „helyi kiszolgáltatottság", de n ő a nem kívánatos küls ő függés.
A vállalatok
A klasszikus kapitalista vállalatok az inputjaikon és outputjaikon keresztül függnek sz ű-
kebb vagy tágabb környezetükt ől. A profitmaximalizálás ösztönző ereje folytán fáradhatatlanul
keresik a termelés többet hozó formáit. Ez sok esetben új közrem űködőket és fogyasztókat je-
lenthet, s akár a termelés teljes áttelepítését is eredményezheti. Ezeknek a vállalatoknak vi-
szonylag kicsi a helyi függ ősége. Mégis vizsgálatok bizonyítják, hogy a vállalatok nehezen köl-
töznek, sőt a bővítéseket is inkább a már meglévő telephelyeken végzik. A már m űködő
telephelyek mind az input-ok mind az output-ok tekintetében agglomeratív el őnyöket kínálnak,
és más helyi cégekkel a már meglév ő kapcsolatok azonnal rendelkezésre állnak. A költözés
tetemes költségeit ől eltekintve, a meglévő helyi információk birtoklása és a más területekr ől
beszerezhető információk költségei és bizonytalansága is a költözés ellen hatnak.
Az állami és különösen a szocialista vállalatok helyi függ ősége relatíve nagyobb, de ez nem
par excellence gazdasági természetű . Ez a tulajdonforma és az érdekeltség eltéréséb ől fakad.
A nagyobb lokális stabilitás megítélése ambivalens. Inkább a stabilitást képviselik mint a prog-
ressziót.
A tőkés országokban az állami vállalatoknak nemcsak profitérdekeket kell szolgálniuk, ha-
nem foglalkoztatási, ellátási, területpolitikai érdekeket is integrálniuk kell. A menedzsereknek
a központi hatóságok által meghatározott célokat kell teljesíteniük, így a „központ" ítéletét ől
jobban függnek, mint a helyi megítélést ől. Ezek a vállalatok a kisebb konjunkturális ingadozá-
soknak kevésbé vannak kitéve, mint a magánvállakozások, ami pozitívan ítélhet ő meg, de a
helyi közösség ráhatásának is kisebb az esélye, mint egy helyi közösségi vagy helyi magántulaj-
donú vállalkozás esetében.
A diktatórikus szocializmusban m űködő állami vállalat termelési korlátait nem a gazdaság,
hanem a paternalista pártállam és helytartóinak jóakarata jelöli ki. A vállalat helyi köt ődése
inkább a telepítési tényez őkre való érzéketlenségéb ől, a gazdasági ősztönzők hiányából, mint
a helyi szereplők kreatív befolyásolásából fakad. A helyi hatást nem a dolgozók és a helyi lakos-
ság demokratikus ellenőrzése jelenti, hanem a pártállam helyi szolgája gyakorolja egy nem
létező össznépi érdek nevében, amely a gyakorlatban a saját hatalom megtartását jelenti — akár
a (helyi) társadalom ellenére is.
A szocialista vállalatoknak számos, nem a gazdasági funkciójukból ered ő helyi kapcsolata
van. A szocialista vállalatok és termel őszövetkezetek java része profiljától függetlenül nem az
adókon keresztül, hanem közvetlenül vett részt a települések infrastrukturális fejlesztésében,
a közszolgáltatások teljesítésében. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy alaptevékenységük hatékony-
ságának megítélése torz képet mutatott. A társadalom mai elvárásai e tevékenységük felszámo-
lására szorítja a gazdálkodó szervezeteket, de a jelenséget kiváltó ok — az önkormányzati esz-
közök elégtelensége — nem szűnt meg. A szocialista vállalatok vezetői gyakran társadalmi
funkcióik révén gyakoroltak befolyást a helyi döntéshozatalra. Nagyvállalat és viszonylag kis
település esetén meghatározóvá válhat a vállalat érdeke. Ez különösen káros lehet a település
Faragó László: Szempontok az irányítási rendszer modellváltásához.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 55–72. p.
TÉT 1991 .1 Szempontok az irányítási rendszer 63
számára, amikor hibás szabályozórendszereken alapuló torz érdekek érvényre juttatása irrever-
zibilis változásokat okoz a település életében. Vállalatok és önkormányzatok között a kölcsönös
érdekeken alapuló együttm űködési formák kiépítése a járható út. Ezeknek a kapcsolatoknak
ellenőrizhető szerződéseken kell alapulniuk.
A közszolgáltatásokat végző vállalatok általában nagy érték ű, helyhez kötött vagyonnal ren-
delkeznek (erőművek, gázvezetékek stb.). Ezek helyi kötődése nagy. Egyrészt vagyonuk nem
mozgatható, másrészt a fogyasztók k őre helyben adott. A nagy regionális és nemzeti hálózatok
helyi függősége kisebb, mint a helyi szervezeteké. A kisebb vállalatok (hálózati elemek) nem-
csak hogy gyakran gazdaságosabban tudnak m űködni, de helyi függőségük révén jobban tud-
nak alkalmazkodni a helyi igényekhez, m űködésük jobban összehangolható a helyi társadalom
érdekeivel.
A pénzintézetek helyi függősége az Egyesült Államokban igen magas. Biztosító társaságok,
bankok pénzüket gyakran helyi ingatlanokba, vállalkozásokba fektetik. Az európai bankok
egyre függetlenebbek. A szocialista országokban a takarékszövetkezetekt ől eltekintve nem be-
szélhetünk a pénzintézetek helyi függőségéről. A pénzintézetek országos halózatok helyi fiók-
jai; önálló helyi bankok, biztosító társaságok nem léteznek. A magán-, kis- és középvállalkozá-
sok helyi függősége viszonylag nagy. Ennek alapvető oka a tulajdonos személyes helyhez
kötődésében van, amiről már a korábbiakban 'szóltam.
Növekedés és/vagy fejl ődés
Néhány polgári közgazdász, valamint az ortodox marxisták körében még ma is széles körben
elfogadott nézet, hogy els ősorban a gazdasági nöVekedésre kell koncentrálni, és az így megter-
melt anyagi alapok teremtik meg a lehet őséget a minőségi tényezők javításához. E tétel gyakor-
lati alkalmazása során megfeledkeznek arról, hogy az oly sokszor emlegetett „torta" növelése,
mely az elosztás alapját képezi, többféleképen is megoldható, és ha — csak a mennyiségre fi-
gyelve — nem megfelel ő eszközöket alkalmazunk, a felhasznált források kárba veszhetnek,
a remélt eredmény elmarad.
Ma már a közgazdászok többsége is különbséget tesz a növekedés és afejlődés között. (Arndt
1987; Flammang 1979; Friedman 1986; Schaffer 1988; Seers 1977; és mások.) A fejl ődés nem
csupán mennyiségi fogalom, hanem egyre inkább min őségi ideává, komplex, emberi, társadal-
mi jelenséggé válik. A fejl ődés a tágabb fogalom, ami magában foglal(hat)ja a növekedést,
amely természeténél fogva mennyiségi kategória. Hosszú távon inkább a növekedés a fejl ődés
függvénye, mint fordítva. A fejl ődést általában növekedés is kíséri, de fordítva ez nem feltétlen
igaz. A fejlődés megvalósulhat kevesebb gazdasági aktivitás mellett, azaz növekedés nélkül
is. A növekedés csak akkor jár fejl ődéssel, ha az egyben megváltoztatja a társadalmi-gazdasági
rendszer szerkezetét is. Egyre inkább a min őségi változások válnak fontosabbá és a mennyiségi
változások veszítenek relatív jelent őségükből. Flammang (1979) is azt hangsúlyozta, hogy a
fejlődés strukturális változás, amely alatt valami mást és nem többet kell érteni. „A fejl ő-
désnek ez az új fogalma társadalmi átalakulási folyamatot kíván meg, amely során a gazdasági,
a kulturális, a politikai, az ökológiai és más tényez ők újszerűen hatnak egymásra." (Stöhr
1986, 66.)
Faragó László: Szempontok az irányítási rendszer modellváltásához.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 55–72. p.
64 Faragó László TÉT 1991.1
John Friedman (1972, 86.), felhasználva Kuhn, Kuznetz és mások elméleteit, rámutat arra,
hogy a fejlődés „... szakaszos kumulatív folyamat, elemi innovációk sorozataként következik
be, amelyek innovatív klaszterekbe és végezetül nagylépték ű innovációs rendszerekbe szerve-
ződnek. Az innováció technikai és intézményi jelleg ű lehet. Az utóbbi esetben társadalmi, gaz-
dasági, politikai és kulturális kategóriáknak célszer ű alárendelni."
Mostanában új értékek kezdenek nagyobb szerepet kapni, és újra felfedezzük a tradícionális
emberi alapértékeket. Egyre több olyan „puha" ismérve van a fejl ődésnek mint az életmin őség,
a környezet min ősége, a kulturális örökség meg őrzése, az önigazgatás, a politikai függetlenség
stb. A korábbi gazdasági fejl ődés alternatívája, pontosabban új értékekkel való kiegészítése
új politikai, szocio-kulturális és gazdasági célokat tételez fel. Ezek megfogalmazása és végre-
hajtása csak részben képzelhető el nemzeti szinten, nagy szerep hárul a regionális és helyi kö-
zösségekre.
A fejl ődést a helyi társadalom számára is a helyi folyamatok szerves folytatásaként jelentkez ő
strukturális változások jelentik. A strukturális változás megjelenhet a termelési tényez ők válto-
zásában, a meglevő erőforrások jobb kihasználásában, az intézményi rendszer átalakulásában
és a lakosság értékrendjének és attit űdjének változásában egyaránt. A helyi társadalom szem-
pontjából a fejlődés a lehetőségek bővülését jelenti. Az egyén egyre több „fajta" munkahely,
lakóhely, iskola stb. közül választhat, illetve egy adott lehet őséget a helyi társadalom egyre
szélesebb rétege érhet el. A helyi fejl ődés társadalmi megítéléskor hasznosítható a Pareto-féle
törvény adaptációja. Oberle, Stowers és Darby (1974, 62.) szerint „... a fejl ődés olyan folyamat-
ként határozható meg, amely során egy adott körzet növekv ő számú tagja hoz és hajt végre
társadalmilag helyes döntéseket, amelyek valószín ű következménye emberek életlehet őségei-
nek növekedése anélkül, hogy mások életesélyeit csökkentenék."
Hazai fejlődésünk szempontjából is alapvetőnek tartom azon tétel elfogadását, miszerint, ha
egy ember, egy helyi közösség, egy réteg stb. anélkül fejl ődik, hogy mások rosszabb helyzetbe
kerülnének, akkor az nemzeti szinten is fejl ődést jelent. Az egyes ember, egy helyi vagy munka-
helyi közösség számára nem elfogadható az életfeltételeik javításával szemben sokat hangozta-
tott érv, hogy mások életszínvonala alacsonyabb. Ma már egyértelm ű, hogy a kelet-európai
kommunista pártok egalitárius politikája a teljesítménynövelés, a haladás ellen volt. A „kis
kunyhó és nagy palota" példája úgy is értelmezhet ő, hogy amíg a kis kunyhó lakójának nincs
tudomása arról, hogy másként is élhetne, nem is keresi annak módját teljesítménye növelésével
vagy a rendszer megváltoztatásával.
A (gazdasági) fejlődés lehetősége
A világ minden nemzetének, regionális és helyi közösségének általános célja saját jólétének
fokozása. Ennek módja a) saját er őforrásainak a „helyi" közösség érdekében történ ő mind
teljesebb kihasználása és b) a küls ő források mind nagyobb arányú megnyerése. Ennek elérésé-
hez a korábbi fejlesztési politikát és gyakorlatot ki kell egészíteni a helyi gazdaságfejlesztéssel 6 ,
amely képes bármely közösség versenyképességét javítani.
a) Adott időben a különféle források piaci megítélése a nemzetközi (nemzeti) f őbb tenden-
ciáknak megfelelően alakul. Azaz a helyi er őforrások egy része, kedvez őtlen esetben nagyobbik
Faragó László: Szempontok az irányítási rendszer modellváltásához.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 55–72. p.
TÉT 1991 • 1 Szempontok az irányítási rendszer 65
hányada, a kereslethiány következtében kihasználatlanul maradhat. A helyi közösség szem-
pontjából ez akár „végzetes" is lehet. A helyi közösség, illetve választott vezet őik feladata,
hogy feltárják az alternatív hasznosítási lehet őségeket, vagy a tulajdonviszonyok vagy az intéz-
ményi feltételek változtatásával fenntartsák a termelést (a munkahelyeket), menedzseljék a he-
lyi érdekeket.
b) Ma már kevés, ha egy közösség általános feltételeket kínál a küls ő források (munkaerő,
tőke) vonzására. Ezek esetleg szükséges, minimális el őfeltételek lehetnek (jogállamiság, meg-
felelő szintű munkakultúra, infrastruktúra stb.). Egyre inkább az a közöSség képes küls ő tőkét,
szellemi potenciált helybe vonzani, amely kedvez őbb megtérülési lehetőségeket tud biztosítani
és a munkaerőnek jobb életlehetőséget kínál (munkahelyi biztonság, jó kereseti lehet őség, jó
lakáshelyzet, megfelelő ellátás, egészséges környezet stb.). Ezeknek a többi lokalitáshoz viszo-
nyított szintje a lényeges. Minél magasabb szint ű szolgáltatásokat kínál, illetve minél egyedibb
adottságokkal rendelkezik egy adott település, régió, annál inkább képes vonzását kiterjeszteni.
Amennyiben sikerül küls ő forrásokra szert tennie, a helyi haszon mértéke a helyi közösség
érdekérvényesítő képességén múlik.
Egy tércentrikus irányítási (tervezési) rendszer vázlata
A gazdasági alapokon nyugvó, a politika által befolyásolt irányítási rendszereknek három
egymásra kölcsönösen ható alrendszere különíthet ő el: a programalkotó (tervezési), a közvetít ő
(szabályozási) és az intézményi és szervezeti alrendszerek. Ezeknek tendenciaszer űen meg kell
felelniük egymásnak, azaz az eltér ő központi politikához más eszközrendszer társul és más
intézményi struktúrát kíván meg. Az irányítási rendszer m űködése vertikális és horizontális
kapcsolatokra épül. A vertikális és horizontális kapcsolatok aránya a centralizáltság mértéké-
től, az állam és a többi szint súlyától, szerepétől és az egymáshoz való viszonyuktól függ. Ha
nagyobb szerepet kapnak a piaci viszonyok, nő a vállalti és területi önállóság, akkor szinte auto-
matikusan veszít jelentőségéből az ágazati irányítás, más lesz a vertikális kapcsolatok jellege,
mód adódik közvetlen helyi érdekkapcsolatok kialakítására és szükségessé válik egy decentrali-
záltabb irányítási modell bevezetése. Egy decentralizált irányítási rendszerben egyre fontosabb
szerepet kap a területi irányítás: a területi politika és tervezés. Egy tércentrikus irányítási/terve-
zési modellben egyformán mérlegel ődnek a különböző gazdasági tevékenységek, a fogyasztás,
az életminőség stb. Ebben az esetben a tervezés több, mint puszta eszköz. A célok felvázolása,
azok döntést igényl ő rangsorolása, a stratégiák és taktikák kialakítása, az eszközök megválasz-
tása olyan komplex tevékenység, amelyben a tudományos megalapozás, a szükséges érdéke-
gyeztetés, célok és eszközök szerves egységet alkotnak. Felfogásom szerint a területi politika
és tervezés, és a végrehajtás ma már nem elválasztható. A tervezés, a területi tervezés a területi
folyamatok megismerése és tudatos alakítása során szükségszenlen érinti az irányítási rendszer
szabályozási és intézményi alrendszereit is, így kiemelt szerepet kell hogy kapjon az irányítási
rendszeren belül.
Mik lehetnek a tércentrikus irányítási/tervezési modell alapelvei?
a) Az alapvető rendező elv a területileg elkülönült népesség. A tervezés alapegységei a terüle-
ti (közigazgatási) egységek. A helyi, a regionális tervezés során az egyes területi egységek kap-
Faragó László: Szempontok az irányítási rendszer modellváltásához.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 55–72. p.
66 Faragó László TÉT 1991 • 1
csolatba lépnek egymással. Közösen tervezhetnek programokat, illetve koordinálhatják tevé-
kenységüket. Ez számos területen rendszeres a települések és az őket befogadó régiók között,
és közösen belátott érdekazonosságon alapulhat az egyes települések viszonyában. A nagyobb
területi egység és a települések kapcsolata sem függ őségi. Ha sikerül a vertikális tagozódás
elemei között megtalálni a helyes munkamegosztást, akkor ez a tervezési kapcsolat is inkább
horizontálisnak tekinthet ő. A települések szövetkezhetnek vagy társulhatnak a közös tervezés-
re, tervező szervezet létrehozására és fenntartására, valamint a közös célok megvalósítására
egyaránt.
b) Az állam többé nem a legfőbb determinátor. A nemzeti szint ű program javarészt a települé-
sek, régiók terveib ől áll össze. A központi tervezés fő feladata a rendszer egyensúlyának fenn-
tartása. Erre az egyensúlyozó szerepre azért van szükség, mert a területi alrendszerek fejleszté-
sei összefüggnek, másrészt a politikai irányok integrációját a nemzet kell hogy képviselje. Egy
adott területi politikába nyilván nem kell beavatkozni, ha annak meghatározása során a küls ő
hatásokkal számoltak, a különböz ő érdekegyeztetések megtörténtek. Akkor kell csak beavat-
kozni, ha a szóbanforgó régió és a nemzet egészének fejl ődése ennek ellenére ellentétbe kerül.
A központi szabályozás normatív módon hat a helyi irányításra, tervezésre. Vannak felada-
tok, amelyeket teljes önállósággal terveznek, vannak, amelyeket végrehajtási önállósággal és
végrehajtási kötelezettséggel valamint olyanok, melyeket végrehajtási kötelezettséggel határoz-
nak meg.'
c) A közvetlen beavatkozások csak esetiek. Egyrészt szükségessé válhat direkt központi bea-
vatkozás például országos jelentőségű programok megvalósítása érdekében vagy természeti ka-
tasztrófákat követő en, másrészt ezek a viszonylag önálló területi egységek konfliktusainak fel-
oldásában segíthetnek. Célszerű , ha a központi hatóságok, állami szervek is egyezségen
alapuló, jogi szerződések által garantált módon vesznek részt a központilag preferált kérdések
támogatásában.
Ebben a modellben a területi egységek kis társadalmakként foghatók fel. A társadalmi tevé-
kenységek tervezése kerül el őtérbe, ami ellentmond az ágazatcentrikus gondolati struktúrának.
A vertikális ágazati struktúra helyébe a nagyobb önállósággal bíró területi egységek horizontális
kapcsolatai, kölcsönös egymásrautaltsága kerül. Automatikusan felértékel ődnek a helyi adott-
ságok és lehetőségek. A területi tervek egyik fő funkcója a koordináció, az érdekegyeztetés.
Ebben a modellben a tér nem passzív tényez ője a rendszernek, hanem aktívan hat a társadalmi
tevékenységekre.
A tervező és a megrendelő viszonya az egyszeri megrendelés és elfogadás helyett — dialógus.
A tervezés is politizálódik, és ebben a területi mozgalmak fontos szerepet kaphatnak. A tervezé-
sen belül a tárgyalások, egyeztetések, alkuk szerepe n ő. A mennyiségi mutatók jelent ősége
csökken, a minőségieké nő. A belső folyamatok tervezése er ősödik. A tervezés nagyobb szere-
pet kap a helyi társhdalmak önszervezésében.
Nem szükséges a jövedelmek nagymérv ű központosítása és újraosztása sem. A területi szin-
tek önállósága saját hatáskört, saját bevételeket és ennek következményeként saját feladattelje-
sítést jelent. A területi, a helyi akaratképzési mechanizmus sem politikamentes. A helyi terve-
zés kapcsán hozott döntések a helyi politika képzésének részei, és ugyanez vonatkozik a helyi
igazgatásra is. A források allokálása, beruházások rangsorolása értékválasztáson alapul! A ter-
vezés politikai karaktere ott érhet ő tetten, hogy mindig konkrét érdekek alapján választanak
Faragó László: Szempontok az irányítási rendszer modellváltásához.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 55–72. p.
TÉT 1991.1 Szempontok az irányítási rendszer 67
a lehetséges alternatívák közül. Ugyanakkor ezek a helyi döntések nem pártpolitikai döntések.
A pártok a generális kérdésekben foglalnak állást, a helyi politikában a helyi er őviszonyokat
tükröző konszenzus alapján operatív kérdésekben kell döntést hozni.
A tér ebben a rendszerben elkülönít, tömöríti, artikulálhatóvá teszi a területi érdekeket,
ugyanakkor ez fel is oldódik, hiszen az elkülönül ő területi egységek érdeke, hogy keressék a
kooperációt, az együttm űködést, amelyet döntően horizontális kapcsolatokban találnak meg.
Mivel a tér, a helyi társadalom a f ő rendező elv és nem az ágazatok speciális bels ő törvénysze-
rű ségei, így a korábbi rendszerben nem „versenyezhet ő alternatívák" kerülhetnek egymás mel-
lé. Nagyobb hangsúlyt kapnak a helyi adottságok, a népesség konkrét igényei és munkavállalási
lehető ségei. Ez módot ad a társadalmi munkamegosztásba való harmonikus beilleszkedésre
is. Ebben a rendszerben közelebb kerülnek a célok az azokat megvalósító emberekhez, továbbá
mód nyílik a megvalósulás közvetlen ellen őrzésére és a gyors beavatkozásra egyaránt. Ebben
a modellben az árutermelés sem csak kizárólag ágazati keretek között folyik, hanem legalább
ilyen fontos kerete a hely, a lokalitás társadalma. A központi költségvetés rovására er ősödnie
kell a területi és helyi finanszírozó képességnek. A helyi fejlesztések kiinduló pontja nemcsak
az árutermelő szektor fejlesztési igénye, hanem éppúgy a helyi társadalmak fejl ődési lehetősé-
gei is.
A regionális mozgalmak nagyobb politikai autonómiát, nagyobb lehet őséget kívánnak a kul-
turális önkifejezésre. Ez területi politizálást is jelent. A korábbi egységes nemzeti pártok mel-
lett területi pártok, területi politizálás is megjelenik. Illetve célszer ű ha az országos pártok helyi
szervezetei aktuális területi, helyi célokat is felvesznek programjukba. A területi tervez őknek
kapcsolatban kell lenniük a területi mozgalmak vezet őivel, azzal a helyi gazdasági kulturális
elittel, amelyeknek tagjai befolyást gyakorolnak a helyi társadalom véleményére és vállalni tud-
ják a helyi érdekek artikulálását. A regionális mozgalmak nem osztály- vagy rétegpolitizálást
jelentenek. A közös területí-kulturális-gazdasági érdek azonosságot teremthet egy sor kérdés-
ben. 8 Ebben az esetben az egyént nem mint a nemzethez tartozót, hanem mint az adott régió,
település lakóját motiválják érdekei. Ebben az esetben a területi tervez őnek nem a kívülről
érkező feladatokat, eszközöket kell els ősorban allokálni, hanem a fejl ődés belső erőit kell fel-
tárni, a helyi társadalom igényeinek kell megfelelnie.
Összegzés helyett
Akkor lenne szabad a fejlett Nyugat által diktált modernizációs fejl ődéskurzust fenntartás
nélkül követnünk, ha valami isteni csoda (ma még fel nem ismert objektív trend) következtében
sikerülne annyira felzárkóznunk hozzájuk, hogy mi is termel őivé, így elsődleges haszonélvez ő-
ivé válhatnánk e fejl ődésstratégiáknak. Sajnos erre nem sok esélyünk van. Esetünkben, a „kül-
ső modernizáció" a szerves fejl ődés hiánypótlását jelenti, amit nem tekinthetünk ideális álla-
potnak.
Magyarországon nem az ősi, kulturális-nemzeti vívmányaink mumifikálására van szükség,
hanem olyan fejlődési pálya megtalálására, mely mindenkinek segít megőrizni a saját, a közös-
ségi és nemzeti identitását és fenntartja a környezeti egyensúlyt. A tradícionalizmus alkalmas
lehetne a nemzeti kultúra meg őrzésére, de egy más (talán posztmodern) alapállásból, úgy élhet-
Faragó László: Szempontok az irányítási rendszer modellváltásához.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 55–72. p.
68 Faragó László TÉT 1991.1
jük meg a fejlődését, hogy képesek vagyunk befogadni a kultúrák sokféleségének értékeit anél-
kül, hogy áldozataivá válnánk a „kultúrpolitikai imperializmusnak" és preferenciarendszerünk
internacionalizálódna. Balgaság lenne általában elvetnünk a modernizációt, megtagadni ma-
gunktól a jóléti társadalom eredményeit. Az egy doktrínára épül ő, központi fejlesztési politikák
helyébe lépő, alulról építkező, a másságot toleráló, a természettel harmonikus kapcsolatba lép ő
fejlesztési stratégia nem feltétlen jelent „sajátos magyar utat".
Ma már több — a gyakorlatban is igazolódott — elmélet van, amely méltányosabb, kiegyen-
súlyozottabb területi fejl ődést ígér (helyi/közösségi gazdaságfejlesztés, bels ő, alulról kezdemé-
nyezett fejlesztés selfreliant fejlődés stb.). Ezeknek az alternatív fejlesztési elképzeléseknek
közös, most kristályosodó alapállásaa posztmodernizmus'. Az alternatív fejlesztési stratégiák
közös kiinduló pontja a tőke logikáján alapuló modernizáció hegemóniájának az elutasítása.
Ezzel a tér újra nagyobb jelentőséget kap a társadalmi-gazdasági kapcsolatokban. Egyes hatá-
rok veszítenek jelentőségükből, míg etnikai, kulturális és mindennapi terünk újra fontosabbá
válik. A vasfüggöny ideig-óráig alkalmas volt arra, hogy jót és rosszat egyaránt feltartóztasson,
a Nyugat által termelt és irányított fejl ődéstől megvédjen. Ma arra van szükség, hogy az egyé-
nek és közösségeik képesek legyenek a számukra hátrányos hatások ellen védekezni, ugyanak-
kor eséllyel induljanak az el őnyök megszerzéséért. Ezeréves történelmünk során el őször meg
kellene próbálni alulról (is) építkezve új fejl ődéskurzust létrehozni.
A helyben, regionális szinten kezdeményezett, irányított fejlesztés nagyobb eséllyel képes
feltárni a sajátos erőforrásokat, azokat hatékonyabban tudja felhasználni a helyi lakosság valós
érdekeinek megfelel ően és képes megtalálni és betölteni azokat a gazdasági réseket, amelyek
kiesnek a makro- és mikroökonómia látóköréb ől. Új munkahelyek generálásával enyhíti a re-
gionális és nemzeti foglalkoztatási gondokat. Csökkenti a központi költségvetés terheit, ezzel
mérséklődhetnek a központi elvonások, ami javítja a megtermelt jövedelmek felhasználásának
hatékonyságát.
A most kialakuló jogi keretek (remélhet ően) lehetőséget biztosítanak arra, hogy az állampol-
gárok politikai pártjai, érdekvédelmi szervezetei, vallási és egyéb közösségei által ellen őrzött
önkormányzatok aktívan kézbe vehessék a regionális és helyi közösségek sorsának alakítását.
Ez nem biztos, hogy a hagyományos értelemben véve kiegyensúlyozottabb regionális fejl ődést
eredményez, de bizonyosan „más" és társadalmilag igazságosabb fejl ődésszakasz kezdetét
jelenti.
IRODALOM
Arndt, H. W. (1987) Economic development: The History of an Idea, University Press, Chicago.
Bartke I. (1989) A társadalom és a gazdaság területi szerkezetének alapvonásai, Akadémia Kiadó, Budapest.
Bassand, M. Brugger, E. A. et. al. (szerk.) (1986) Self-reliant Development in Europe.- Theory, Problems, Actions,
—
Aldershot, Gower P. C.
Cox, K. R. és Mair, A. (1988) Locality and Community in the Politics of Local Economic Development. Annals
of the Association of the American Geographers, 78 (2).
Faragó L. (1990) A helyi gazdaságfejlesztés elmélete, Gazdasági Fórum, 2.
Flammang, R. A. (1979) Economic Growth and Economic Development; Counterparts or Competitors. Economic
Development and Cultural Change, 28 (1) Oct.
Friedmann, J. (1972) A General Theory of Polarized Development, In: Hansen, N. M. (szerk.) Growth Centers in
Regional Economic Development, New York, The Free Press.
Faragó László: Szempontok az irányítási rendszer modellváltásához.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 55–72. p.
TÉT 1991 • 1 Szempontok az irányítási rendszer 69
Friedmann, J. (1986) Regional Development in Industrialized Countries: Endogenous or Self-Reliant, In: Bassand,
M.; Brugger, E. A., et. al. (szerk.) i. m.
Greenbie, B. (1976) Design for Diversity, Amsterdam, Elsevier.
Hall, E. (1966) The Hidden Dimension, New York, Doubleday & Company.
Körösényi A. (1989) Liberális vagy konzervatív korszakváltás, Magvető Kiadó; Budapest.
Oberle, W. H.; Stowers, K. R. és Darby, J. P. (1974) A Defmiton of Development, Journal of Community Development
Society, Vol. 5.
Schaffer, R. (1988) Community Economics. Economic Structure and Change in Smaller Communities, Ames, Iowa
State Univ. Press.
Seers, D. (1977) The New Meaning of Development, International Development Review, 3.
Stöhr, W. (1986) Changing External Conditions and a Paradigm Shift in Regional Development Strategies? In: Bassand,
M. et. al. (szerk.) i. m.
Verebélyi I. (1987) A tanácsi önkormányzat, KözgazdOági és Jogi Kiadó, Budapest.
JEGYZET
' Igen izgalmas, elgondolkodtató kérdés, hogy a Kelet-Európában jelenleg végbemen ő folyamatok a „nyugat" — meg-
újult formájú — térnyerését jelentik-e, vagy van-e reális esélyünk sajátos, önálló fejl ődésre.
2
Több országban radikális közigazgatási reformra került sor, amely során a helyi közigazgatási, népképviseleti szerve-
ket összevonták. Pl. Svédországban az 1974-ben végrehajtott közigazgatási reform eredményeként mára csak 284
tanács maradt. A választott tanácstagok száma 1950-r ől 1974-re egynegyedére csökkent.
• Pl. az USA-ban 1970 óta a kisvárosok és a falusias térségek gyorsabban növekszenek, mint a nagyvárosok. Csökken
a különbség a munkavégzés jellegében, az infrastruktuális ellátottságban, az életmódban stb.
Hall egy korábbi tanulmányában a proxemics-t úgy határozta meg, mint ami megmutatja, hogy az ember hogyan
struktúrálja a mikro-körzetét. Azoknak a „távolságok"-nak a jelölésére használta e fogalmat, amelyek a mindennapi
tranzakciók során alakulnak ki, valamint a lakóterek, illetve a települések elrendezésében nyilvánulnak meg. Kés őbbi
könyvében (1966 p. 1.) azt írja, hogy a proxemics fogalmat azon elmélet és megfigyelések számára alkotta, amelyek
az ember térhasználatát mint kulturális jelenséget vizsgálják.
• Példa erre, amikor a helyi lakosság harcol a munkahelyek bezárása vagy a t őkekivonás ellen, vagy amikor egy cég
szolgálati lakással, szerződésekkel próbálja lekötni a munkaerőt stb. Egyes szerepl ők, akik felismerik a túlzott helyi
kötődés árnyoldalait, megpróbálják azt lazítani. Ez a törekvés épületek bérlése, multilokális telepítés, helyi kooperá-
ció kiváltása stb. segítségével sikeres lehet.
6 A helyi gazdaságfejlesztésr ől bővebben lásd: Faragó L. (1990).
A központi szabályozás előírhatja, hogy hány gyerek esetében kell általános iskolának m űködnie egy településen,
de hogy ezt milyen módon oldják meg, az helyi kérdés. Vannak szabadon választott feladatok, pl. falumúzeum létesí-
tése. (Ezek még a normatív szabályozás alá sem esnek.)
s Egy utca közművesítése éppen úgy érdeke az ott lakó vállalati meneflisemek, mint a munkásnak. Egy nukleáris
beruházás meghiúsítása érdeke lehet a térség összes lakójának osztály, réteg, vallási felekezethez való tartozástól
vagy pártállástól függetlenül.
9 Ma még nehéz pontosan meghatározni ennek az alternatív álláspontnak az érdemi tartalmát. E világkép — a moderni-
záció korábbi kritikáitól eltérően — létét és elnevezését azzal is igazolja, hogy nemcsak a modernség válságával,
hanem a válaszadással is foglalkozik. Az egoizmus helyébe a szolidaritást, a hedonizmussal szembe a mértékletessé-
get, a racionalizmus mellé az intuitív, meditatív megismerést helyezi. A további fejl ődés lehetőségét a specializáció,
a komplexitás fokozása, a termel ő egységek növelése helyett a differenciálódásban, a sokszín űségben látja. Nem
ismer el hegemón doktrínát, totalizáló ideológiát. A tágan értelmezett nyelvek, kultúrák sokaságából kíván új erőt
meríteni.
Faragó László: Szempontok az irányítási rendszer modellváltásához.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 55–72. p.
70 Faragó László TÉT 1991.1
SOME ASPECTS OF THE CHANGING MODEL
OF CONTROL SYSTEM
LÁSZLÓ FARAGÓ
According to the author, during the three decades following the Second World War, the highly
successful control model of the developed capitalist countries shows several similarities to the
socialist experiment which failed. Central control and planning became the bureaucratic means
of realizing central objectives and direct intervention into market mechanisms. This model was
also built up of the basic elements of the economy and it also focused on economic development.
This stystem gave preferences to large, productive organizations. National economy was consi-
dered to be the most relevant level of planning, and state intervention was a generally accepted
doctrine. The main purpose was, everywhere, to develop a uniform industrial society, and thus
specific regional interests could not be taken into account. By the 1980s, as a result of the new
industral revolution, this "success model" of modernization lost some of its driving force, and
the developed Western states, parallel with Central-Eastern Europe, are looking for the new
structure which could/would give new impetus to development.
With the analysis of the spatio-cultural existence of people, and of the local dependencies,
the author intends to support the idea, that the tendencies of decentralization which started
all over the world, and the increased role of small communities, the locality, have very deep
roots. People try to find their safety in the center of their spatial relations, in their everyday
Lebensraum. The importance of those small territories, where people can communicate face
to face, where everybody can react to, and if necessary, can influence the processes, is conti-
nuously growing. Developments are increasingly based on regional identity formed by the ac-
tors of the region and rooted in local culture.
Actors of everyday life are dependent on regionally reproduced socio-economic conditions.
The traditional and modern forms of local dependencies decrease the willingness of people
and organizations to change and mobility and, at the same time, arm them to carry out activities
required to enforce their own interests.
Development is a kind of structural change, when economic, cultural, political, ecological
and other factors influence each other in a new way, thus it cannot be identified with quantitative
development. Wording and executing the aims related to the "soft" characteristics of develop-
ment (quality of life, preservation of cultural heritage, self-government, political independence,
quality of environment, etc.) can only partly be imagined on national level, and the different
regions and settlements have significant role in them, too.
Requirements of local economic development (exploring specific conditions and using them
to the greatest excent in local interests, etc.) also necessitate a model which is constructed from
the bottom to the top.
The author descirbes the theoretical outlines of a regional-centric control/planning model,
where the different economic activities, consumption, quality of life, etc. are equally judged
and considered, and which can be reconciliated with the political and economic changes and
does not interfere with the model of local governments to be introduced soon, either. In this
Faragó László: Szempontok az irányítási rendszer modellváltásához.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 55–72. p.
TÉT 1991.1 Szempontok az irányítási rendszer 71
model, the state is not the most important determining factor any more. The regionally separa-
ted population is the basic principle of organization/arrangement. The space separates, makes
the regional interests more articulate and solid, but at the same time it is also dissolved, because
it is the basic interest of separate regional/spatial units to find the ways of cooperation, which
— in the majority of cases — can be found in horizontal relations. Based on mutually ac-
knowledged similarity of interests, the different regional units can plan common programs
and/or coordinate their acitivities. Central control has normative influence on local control
and planning. Direct interventions are only accidental. It is very useful, if the central authorities
and state organizatons participate in the support of issues preferred on the basis of agreements
and according to the guarantees of legal contracts. Planning is becoming political, and regional
movements have increasing role in them.
Finally, the author draws the conclusion, that Hungary should not follow mechanically the
course of modern development dictated by the West mechanically, but we do not need the
preservation of our ancient, cultural achievements either. What we really need is a path of de-
velopment, which helps everybody in preserving his/her own, communal and national identity
and sustains the environmental balance. We should choose the course of development, which
would facilitate us to accept and receive the values of the diversity of cultures without becoming
the victims of "the imperialism of cultural policy" and without making our system of prefer-
ences totally international. The development strategy which is built up from the bottom to the
top, tolerates differences and is in harmony with nature — this would substitute the development
policies based on one doctrine and central development policy — does not necessarily mean
a "specific Hungarian way". At present, there are several development theories/strategies
which promise more equitable and more balanced regional development, and which have al-
ready been and are still applied successfully in several countries. During more than one thou-
sand years of her history, Hungary should try, for the first time, to develop a new course of
development built up from the bottom to the top, and this way we could go by the latest trends
of development.
I ER f S fi PS1 D fiLoiv1
Legyen a TÉT a TÁRSa
Faragó László: Szempontok az irányítási rendszer modellváltásához.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 55–72. p.
Az országhatár közelsége korról-korra, helyről-helyre eltérő módon befolyásolta az ottél ők helyzetét. A szomszédság
jelentett állandó fenyegetést, de jelentette az áruk, eszmék, ismeretek közeli, b ő forrását is. A határmentiség az elmúlt
évtizedekben a periféria szinonímája lett, nem ok nélkül. Hátrányos helyzet ű területeink zöme egyben határmenti
fekvés ű is. Képeinken azonban belbukkannak a valamikori el őnyök emlékei is. Szerencsés esetben az országhatár
közelsége, az ebbó7 fakadó el őnyök a polgárosodás előmozdítói is voltak; ez tükröz ődik a Vas megyei faluképen. Az
utca vonalával párhuzamos tengelyű házak, a zárt kerítések, nagykapuk már-már kisvárosi utcaképet eredményeznek.
A megviselt tet ők, a hiányzó csatornák, a régfestett lábazatok viszont az elmúlt évek „zavarairól" árulkodnak.