Tér és Társadalom 5. évf. 1991/1. 1-22. p.
Tér és Társadalom 1. 1991.1: 1-22
A HÁZÉPÍTÉSEK (ANTI)SZOCIÁLIS
TÁMOGATÁSÁNAK KRÓNIKÁJA
LENGYEL IMRE
„Felépült végül a házam, na jó
Kastélynak éppenség nem
mondható
De kényelmes szék áll a tv
előtt
Vén vagyok, akár a föld"
(Bródy János)
A lakásépítésről és -gazdálkodásról szóló vita szinte egyid ős magával a lakással, a téma szak-
irodalma könyvtárnyira rúg, minden társadalomtudományi diszciplína m űvelői többször meg-
írták „megváltó" javaslataikat és azok ellenkez őjét is.' Ebbe a darázsfészekbe belenyúlni csak
a tudatlanok bátorságával, avagy az elhivatottak eszel ősségével lehet. Mivel remélhetőleg egyik
csoportba sem tartozom, a fullánkokat elkerülend ő jelen dolgozatban csak egy sz űk témát, a
lakásépítésekhez és -vásárlásokhoz adott pénzbeli szociális támogatások és a lakossági hitelpo-
litika 1990-ig érvényes magyarországi gyakorlatának néhány olyan elemét és következményét
vizsgálom, amelyek területi, településtípusonkénti sajátosságokat hordoznak. A téma nemcsak
önmagáért érdekes, mivel meggyőződésem, hogy a lakásépítés a „szocialista rendszer" egyik
állatorvosi lova, amelyen az elmúlt 40 év minden betegségének a tünete megfigyelhet ő.
A lakás különleges áru, mind kereslete, mind kínálata eltér ő sajátosságokat hordoz a közön-
séges árukéhoz képest.' Egyik legfontosabb jellegzetessége az, hogy elvileg sem korlátlanul
újjátermelhető jószág, a fekvése (térbeli elhelyezkedése) sokszor fontosabb, mint felszereltsége
és nagysága, avagy építésének költsége. Értéke az élettartama alatt — környezetének változásá-
tól függően — akár többször is jelentősen megváltozhat (ellenkez ő irányokban is). A lakás leg-
alább annyira beruházási jószág, mint fogyasztási cikk, valamint tartós kiegészít ő jövedelem
forrása is lehet. Egy lakás még a fejlett országokban is nagy érték ű , megszerzése az emberek
többsége számára csupán folyó megtakarításból elképzelhetetlen, így fontos szerepük van a
pénzügyi közvetítő intézményeknek és az állami támogatásnak is. A lakás azért is különleges
áru, mert akár akarjuk, akár nem, azt éghajlatunkon célszer ű „fogyasztanunk", valahol kell
laknunk (vásárolt, bérelt, szül ői stb. lakásban, avagy híd alatt hidalhatjuk át lakásproblé-
máinkat).
Az állam és a helyi önkormányzatok többféleképp ösztönözhetik, segíthetik közvetlenül vagy
közvetve a magánerős lakásépítést és -vásárlást: közm űvesített telket árulhatnak olcsón (vagy
adhatnak ingyen), adókedvezményt és kedvezményes kölcsönöket nyújthatnak, vissza nem térí-
tendő, szociális jellegű pénzbeli támogatásokat adhatnak, dotálhatják az épít őanyagok árát stb.
Számtalan módja van annak, hogy egy közösség el ősegítse és ösztönözze tagjainak saját pénz-
ügyi forrásból történ ő otthonteremtését. Dolgozatomban csak két sz űkebb területtel foglalko-
zom részletesen: a lakásépítéshez és -vásárláshoz gyermekenként adott szociálpolitikai támoga-
tás alakulásával, valamint a kedvezményes hitelek összegének és feltételeinek változásával (az
önrészesedés mértéke, a visszafizetés id őtartama, a kamatláb nagysága stb.). Teszem ezt főleg
Lengyel Imre: A házépítések (anti)szociális támogatásának krónikája.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 1–22. p.
2 Lengyel Imre TÉT 1991.1
abból a szempontból, hogy milyen regionális és település-típusonkénti jellegzetességek figyel-
hetők meg. A lakáskérdés egyéb szorosan kapcsolódó kérdéseire, az állami forrásokból történ ő
lakásépítésekre, a lakásbérletekre és támogatásukra, illetve az állami bérlakások magánkézbe
adásának területi sajátosságaira nem, vagy csak érint őlegesen térek ki.
A gyermekenként adott (szoci)álpolitikai támogatás
A gyermekek után járó szociálpolitikai támogatást 1971-ben vezették be, és 1982-ig a lakások
építési módja szerint változott az egy gyermek után elszámolható összeg. A lakásokat alapve-
tően két csoportra bontották, társasházra és családi házra, csoportokon belül is megkülönbözte-
téseket téve. 3 Társasházban levő lakás vásárlásánál (építésénél) a vizsgált id őszakban mindig
járt a szociálpolitikai támogatás, míg családi ház esetében csak 1981-t ől, illetve 1983-tól. Gye-
reknek minősült a 16 évesnél nem idősebb, egy háztartásban él ő saját, nevelt vagy örökbefoga-
dott fiatal, illetve nappali tagozatra járó olyan tanuló, aki még nem töltötte be a 25. évét.
1971 és 1980 között telepszerű többszintes társasházban (amely az OTP-n kívül épülhetett
lakásépítő szövetkezet, termel ő vállalat stb. szervezésében), OTP beruházású (egyedi társasház
is lehetett), vagy tanácsi értékesítés ű lakás vásárlása esetén meglevő (2 főig vállalható) gyerme-
kenként 30 ezer, egyéb szervezés ű egyedi társasháznál 20 ezer forint volt a szociálpolitikai ked-
vezmény (1. táblázat). Ebben az időszakban családiház-építéshez nem adtak ilyen támogatást.
1. TÁBLÁZAT
A gyermekenként adott szociálpolitikai támogatás 1971 és 1984 között
(ezer forint/gyermek)
1971-1980 1981-1982 1983 1984
Telepszerű többszintes társasház 30 30 30 40
OTP beruházású társasház 30 30 30 40
Tanácsi értékesítés ű lakás 30 30 30 40
Egyedi társasház 20 20 30 40
Csoportos családi ház 20 30 40
Hagyományos családi ház — — 30 40
Később a helyzet annyiban változott, hogy 1981-ben és 1982-ben már a csoportosnak min ősített
családi házaknál (20 ezer forintot gyermekenként), 1983-tól pedig a hagyományos családi há-
zaknál is igénybe lehetett venni az immár egységes, az építkezési formáktól független szociálpo-
litikai kedvezményt.
1985-től jelentő sen megváltoztak a szociálpolitikai támogatás feltételei, nemcsak egységesí-
tették a különböző lakástípusok szerinti kedvezményeket, hanem egy másik viszonyítási rend-
szert, a gyerekek számát vették alapul. A támogatás igénylésekor a meglev ő gyerekszámtól füg-
gően eltérő összegeket kaphattak az építkez ők (2. táblázat). Míg 1985-ben a harmadik gyerek
már „kétszer annyit ért", mint id ősebb testvérei, a kés őbbiekben a második, méginkább a har-
madik gyerek támogatásának összege növekedett egyre nagyobb ütemben, míg az els ő gye-
Lengyel Imre: A házépítések (anti)szociális támogatásának krónikája.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 1–22. p.
TÉT 1991•1 A házépítések (anti)szociális támogatása 3
2. TÁBLÁZAT
A gyermekek után adott szociálpolitikai támogatás 1985 és 1990 között
(ezer forint/gyermek)
1985 1986 1987-1988 1989-1990
Első gyermek 40 40 40 50
Második gyermek 40 65 65 150
Harmadik gyermek 80 125 125 400
További gyermek 40 40 40 100
Utólag született 40 40 40 50
reké 40-ről csupán 50 ezer forintra növekedett. 1989-ben az els ő gyerek után 50, a második
után 150, míg a harmadik gyerek után már 400 ezer forint járt.
Úgy tűnik, hogy a „háromgyermekes családmodell" az ideális, mert a további gyerekek után
járó összeg nem számottevő . Még 1987-ben is 40 ezer forint volt a támogatás a negyedik és
további gyerekek után, amely összeg csupán 1989-ben n őtt 100 ezer forintra. „Felel őtlen" volt
az az anya is, aki a lakásvásárlás után szülte meg harmadik gyermekét, mivel akkor 400 ezer
helyett már csak 50 ezer forint járt. A lakásvásárláskor gyermektelen fiatal házaspároknak
(egyikük sem töltötte be a 35. évét) legfeljebb két gyerekre lehetett megel őlegezni a kedvez-
ményt, ha több született, akkor alacsonyabb összeg ű utólagos támogatást kaptak. Egy megel őle-
gezett gyereknek 3 éven, kett őnek 6 éven belül kellett megszületnie.
A szociálpolitikai támogatások id őbeli változásai miatt kialakuló különbözeteket 1990-ig el
lehetett számolni. Azaz lakáscsere (új lakás vásárlása) esetén az éppen aktuális összegb ől le
kellett vonni az egyszer már igénybe vett támogatásokat, egyedül az így nyert különbözetre
lehetett jogot formálni. A különbözet utólagos elszámolása 1990-ben megsz űnt, jelenleg csak
az első lakás vásárlásához jár az éppen aktuális összeg. Tapasztalataim szerint er őteljes mobili-
záló hatása volt az utólagos elszámolásnak, mert ahol született egy harmadik gyerek, vagy még
nem vették igénybe a kedvezményt, ott 1988 után (amikor az összeg látványosan megn őtt) a
legrövidebb időn belül költöztek, vagy építkezésbe fogtak, hogy „t őkésítsék" a támogatást
(pontosabban a különbözetet). 1989 őszén villámgyorsan elterjedt a hír is, hogy a különbözet
utólagos elszámolása megsz űnik. Elindult egy újabb roham a lakások iránt, ami az amúgyis
magas ingatlanárakat a fellegekbe emelte.
Lehetőség volt az eltartottak utáni szociálpolitikai támogatás igénylésére is, amely 1984-ig
20, a későbbiekben 30 ezer forintot tett ki. Eltartottnak min ősült az egy háztartásban él ő ala-
csony nyugdíjjal rendelkez ő (avagy legalább 67 %-os rokkant) hozzátartozó, az olyan háztartás-
beli házastárs, aki legalább 2 gyermeket nevel stb. A szociálpolitikai kedvezményeket csak a
vételár, az építési költségek, avagy a hiteltartozás kiegyenlítésére lehetett felhasználni, azaz
a pénzügyi intézet ezt az összeget leírta a hitelekb ől, készpénzt nem adott (pl. ha az utólagos
kedvezmény nagyobb, mint a még fennálló hitel, akkor csak a hitel nagyságáig jár ez a szociál-
politikai támogatás).
A szociálpolitikai támogatás egyik legfontosabb jellemz ője, hogy csak az OTP által értékesí-
tett (új vagy visszavásárolt), illetve az OTP pénzügyi közrem űködésével (kölcsönével) épített
lakás esetén lehetett igénybe venni (a tanácsok által értékesített lakásoknál, illetve az általuk
Lengyel Imre: A házépítések (anti)szociális támogatásának krónikája.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 1–22. p.
4 Lengyel Imre TÉT 1991.1
kijelölt vevők esetében is az OTP volt a pénzügyi bonyolító). 1983 után a kölcsön nélkül épül ő
családi házaknál a lakhatási engedély felmutatásával lehetett ezt a kedvezményt igényelni. A
pénzügyi kormányzat az OTP monopolhelyzetére támaszkodva, azt fenntartva és meger ősítve
próbálta kézben tartani a „lakáspiacot", nehéz helyzetbe hozva a magánforgalomban értékesí-
tett lakások vásárlóit (legalábbis a gyerekeseket). 4 A helyi tanácsok (az OTP lebonyolításában)
és 1985 után a takarékszövetkezetek is nyújthattak kedvezményes kölcsönöket, amihez szociál-
politikai támogatás is járt.
Milyen területi jellegzetességeket, különbségeket hordoznak a gyermekek után járó szociál-
politikai támogatások? Legfontosabbnak az t űnik, hogy a korszerűtlennek (avagy a gazdagok
luxusának?) minősített családiház-építések után 1983-ig nem járt támogatás (egy kalap alá véve
a falusi vályogházat a rózsadombi villával), így rosszul jártak azon térségek és települések lako-
sai, ahol a magánerős házépítés dominált. Az 1971-1982 között épített lakásoknak országosan
majdnem fele volt magánerős családi ház, és ez területileg, településtípusonként egyenl őtlenül
oszlott el. Budapesten és a nagyobb városokban, a nehézipari centrumokban elenyész ő, a ki-
sebb városokban már meghatározó arányban épültek családi házak, míg a községekben és fal-
vakban másra szinte nem is volt lehet őség (a részletes adatokra kés őbb térünk ki). Így a szociál-
politikai támogatás csak a városi lakosság egy részének lakásgondjain könnyített, a közsé-
gekben, falvakban építkez ők elestek ezektől az összegektől, holott 1971 és 1982 között itt készült
a magánerőből épített lakások 54.1%-a. A lakásgondokkal küszköd ő falusiak vagy a hátrányok-
kal sújtott családi házat építették (a többszintes lakóházak száma elenyész ő), vagy elköltöztek.
A községekben élő családok négyötöde mindmáig tisztán magáner őből jutott lakáshoz, mintegy
10 % -uk állami és szolgálati lakásban, a többi magánbérletben vagy eltartottként él. 5 Nehezen
becsülhető az is, hogy hány olyan fiatalkorú és eltartott élt ezekben a családokban, akik kipo-
tyogtak az igencsak lyukas „szociálpolitikai hálóból", mekkora az utánuk járó elmaradt összeg,
az elhúzódó beruházásokból mi maradt befejezetlenül, mir ől kellett lemondaniuk, mennyit kel-
lett dolgozniuk ezeknek az embereknek, hogy pótolják az egyenl őtlen támogatási rendszer
miatt kieső anyagi javakat.'
Az elosztásnál megfigyelhető törvényszerűséget másképpen megfogalmazva, a szociálpoliti-
kai támogatás a városokban és kiemelt településeken folyó többszintes lakóházak építését segí-
tette el ő, és bizonyos mértékig lehetővé tette, hogy a nagy költségekkel épített és korszer űnek
kikiáltott panel, blokk stb. falazatú lakásokat a fiatalok is meg tudják venni. Ezáltal a költségve-
tésből támogatta a pénzügyi kormányzata házgyárak és a nagy épít őipari szervezetek fennmara-
dását, áldását adva az egekbe szök ő költségekre és az igen alacsony min őségi színvonalú mun-
kára, mivel a szociálpolitikai támogatás végül is az épít őipar „kasszáját" gyarapította.' Az
állami építő ipar (s rajta keresztül a lakásépítésekben érdekelt magyar háttéripar) az alkuk során
el tudta fogadtatni emelked ő költségeit, hiába volt az általuk épített lakások ára elvileg maxi-
mált Állami intézkedések sokasága is el ősegítette a fizetőképes kereslet fennmaradását, a la-
kosság fokozottabb megterhelése mellett a költségvetés is növelte burkolt dotációit (1982-ig elég
nyíltan a többszintes lakóházak építésében monopolhelyzetben lev ő állami építőiparnak címez-
ve), ezáltal is gerjesztve az inflációt, és növelve az államháztartás deficitjét (a több pénz mögött
nem volt több lakás).
A szociálpolitikai támogatás odaítélésénél nem vették figyelembe a családok szociális hely-
zetét, jövedelmi viszonyát, szinte mindenféle mérlegelés nélkül mindenkinek járt, ha új lakást
Lengyel Imre: A házépítések (anti)szociális támogatásának krónikája.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 1–22. p.
TÉT 1991 • 1 A házépítések (anti)szociális támogatása 5
vett, vagy épített. Mivel ebb ől a kedvezményből a lakosság nagy része, mintegy fele kimaradt
(többsége falvakban él ő kis jövedelmű család), ezért 1983-ig nem volt nivelláló jelleg ű ez a
támogatás, sőt az egyenl őtlenségeket tovább növelte, mert az amúgy is kedvez őbb helyzetben
lévők esélyeit javította. Ezért a „szociálpolitikai" jelz ő félrevezető, mert ez a redisztribúció
a közelmúltig semmiképpen sem min ősíthető szociálisnak, legfeljebb politikainak.' Igaz, léte-
zett olyan kikötés, hogy csak az veheti igénybe a kedvezményeket, akinek lakásigénye méltá-
nyolható. Azaz, ha az együtt költöz ő családtagok lakásigénye a normaként meghatározott fels ő
határt (amelyet egy 1971-es rendelet írt el ő) legfeljebb egy lakószobával haladja meg, és a lakás
építési költsége, eladási ára egy hasonló lakás el őző évi megyei (fővárosi) átlagköltségét legfel-
jebb két és félszeresen múlja felül. Mindkét feltételnél gyerekjáték a kiskapukat megtalálni,
így alig épült olyan lakás, amelyik nem kapott méltányossági alapon támogatást.
1989-cel bezárólag az időben eltérő összegű szociálpolitikai támogatások különbözeteit
őleg a többszintessvü—mintazelí k—igénybelht ni.Dezautólgoezámlisf
lakóházakban élőknek (így elsősorban a városi lakosoknak) kedvezett, mivel csak a „szokásos-
nak" mondható cserét kellett lebonyolítani a családi létszám növekedése, avagy az anyagiak
összeszedése után. A családi házakat, amelyek többsége egy egész életre szól, egy-két szobával
nagyobbra nem szokás cserélgetni (legfeljebb építenek hozzá), így a kedvezmények különböze-
teit falvakban ritkán igényelték.
Megjegyezzük, hogy az utóbbi években a nem városi településeken az üresen álló családi
háznak a tanács kijelölése alapján a tanácsi ingatlanközvetít ő szervezet közreműködésével tör-
ténő vásárlása esetén is igényelhető ez a vissza nem térítendő állami támogatás. Ezáltal területi-
leg ott is érvényesülhetnek szociális szempontok, ahol alig van állami bérlakás. (Igaz, hogy
kevés ilyen akcióra került sor a tanácsok nehéz anyagi helyzete miatt.)
A szociálpolitikai támogatás változásait 1971 és 1990 között áttekintve, egyik fontos forduló-
pontnak tűnik 1982, a családi házak diszpreferenciájának megszüntetése. Másik lényeges új
elem, hogy 1990-től csak egy alkalommal lehet igényelni ezt a támogatást. Azon túl, hogy ez
az intézkedés csökkenti az állami költségvetés kiadásait, jelent ősen megnehezítheti a többgyer-
mekes családok költözését a megnövekedett létszámnak megfelel ő lakásba. Ugyanis a családok
többsége első saját lakása előtt általában nem vállalja a harmadik gyereket, az utólag született
után pedig kis összegű a támogatás, ami nem segíti el ő nagycsaládosoknál a megfelel ő méretű
lakáshoz jutást. Ezzel részben összefüggésben a lakásmobilitás visszaesése várható, els ősorban
az olcsóbb, kisebb lakások kínálata csökken, így a fiatal házasok számára a szociálpolitikai
kedvezmény csupán „pénz az ablakban", mivel öröklak Is vásárlására alig van esélyük. 9
Az 1985-ben életbe lépett, a gyerekek számától függ ő tá inogatás reálértéke, aránya a lakások
árában 1980-hoz képest három meglevő gyerek esetén szinten maradt (s őt kissé növekedett is),
két gyereknél kismértékben csökkent, míg egy gyereknél jelentéktelenné vált. Mindvégig vál-
tozatlan maradt a bemutatott szociálpolitikai rendszerben az, hogy a szociális helyzetet és jöve-
delmi viszonyokat nem vették alapul a támogatások odaítélésekor.
A hosszúlejáratú kedvezményes lakáskölcsönök
A magánerős lakásépítés és -vásárlás állami támogatásának másik eszköze Magyarországon
a hosszúlejáratú kedvezményes hitelek nyújtása. Ezeknek a hiteleknek a reálkamatlába mindig
negatív volt, a különbözetet, azaz a veszteséget az OTP-nek (illetve az utóbbi években a lakás-
Lengyel Imre: A házépítések (anti)szociális támogatásának krónikája.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 1–22. p.
6 Lengyel Imre TÉT 1991.1
szövetkezeteknek) az állami költségvetés utalta." A kedvezményes hitel minden lakásépít ő és
-vásárló számára — érthet ően — roppant elő nyös volt, ezért minél nagyob összeget szerettek
volna felvenni. Két korlátot, a kölcsönök összegének fels ő határát és az elvárt önrészesedés
mértékét, mindvégig el őírtak.
1960 és 1980 között, többszintes lakóházban levő lakás vásárlásánál nem hoztak hátrányos
megkülönböztetéseket a települések státusa szerint (mivel ilyenek falvakban elvétve épültek,
azokat is szinte kizárólag az állami épít őipar építette). Az igényelhet ő összeg 20 év alatt 120
ezer forintról 320 ezer forintra változott, f őleg 1973 után volt erőteljes a növekedés. Ekkor zaj-
lott a házgyárak és lakótelepek „utóvirágzása", az emelked ő költségeket részben ezekkel a hite-
lekkel hárították a lakosságra, ezzel is fenntartva a fizet őképes keresletet (3. táblázat).
3. TÁBLÁZAT
A lakásépítéshez és -vásárláshoz igénybe vehet ő
kedvezményes hitelek fels ő korlátja 1960 és 1980 között
(ezer Ft)
Hagyományos családi ház
Többszintes
lakóházbeli városban, állami vállalat
Budapesten kiemelt egyéb
lakás munkása, vagy
településeken településeken
több gyermekes
1960-1970 120 80 70 50 —
1971-1972 150 100 80 70 —
1973 250 100 80 70 —
1974-1975 250 100 80 70 100
1976-1977 300 120 100 90 140
1978-1979* 320 140 120 110 160
1980 320 180 160 150 200
*1979. augusztus 1-t ől változott
Hagyományos családi házaknál 1960 és 1980 között pontosan kidolgozott hierarchián alapuló
értékek léteztek. Három plusz egy kategóriát alkottak: Budapest, városok és kiemelt települé-
sek, egyéb települések. Ezekhez csatlakoztak újabb kategóriát alkotva 1974-ben, településhely-
tő l függetlenül, az állami vállalatok munkásai és a többgyermekes családok. 1970 után, egészen
1980-ig a főváros és a többi város között 20, utóbbiak és az egyéb települések között 10 ezer
forint volt a „távolságtartó" különbség. Az állami vállalatok munkásai és a többgyermekesek
által felvehető hitelek még a kiemelt fővárosi értéket is meghaladták.
Afelújításhoz, toldaléképítéshez és lakásmegosztáshoz 1974-ig egységesen 45 ezer forint ked-
vezményes hitelt lehetett felvenni. Ezt követ ő en két csoportot képeztek: a fővárosban, városok-
ban és kiemelt településeken 70, az egyéb településeken 60 ezer forintot igényelhettek (1979-ben
már 100, illetve 90 ezer forintot). Viszont a lakáskorszerűsítéseknél nem tettek megkülönbözte-
tést települések szerint, 1971 után 30, 1974-t ől 40 és 1979-től 70 ezer forintot lehetett kölcsönként
fölvenni.
A maximálisan felvehető hitelösszegek változásából két alapvet ő tendencia bontakozik ki:
egyrészt a többszintes lakóházak és családi házak kölcsöneinek nagysága között mindvégig
Lengyel Imre: A házépítések (anti)szociális támogatásának krónikája.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 1–22. p.
TÉT 1991 • 1 A házépítések (anti)szociális támogatása 7
mintegy kétszeres volt a különbség. Másrészt a települések státusa szerint a családi házakra
felvehető kölcsönök is merev sorrendet követtek, ami csak részben vezethet ő vissza a telekárak
• különbözőségeire. Kevéssé magyarázható az állami vállalatok munkásainak kiemelése — talán
ideológiai szempontok alapján döntöttek. Falvakban, városhiányos térségekben, ahol a mez ő-
gazdasági tsz-ek, ipari és szolgáltató szövetkezetek tevékenysége a meghatározó, állami vállala-
toknál levő munkahely csak elvétve található, így ez a megkülönböztetés is nyilvánvalóan terüle-
ti hátrányokat hozott. Nem volt mindegy, hogy a városba ingázó falusiak milyen munkahelyre
jártak, nevezetesen szövetkezeti avagy állami céghez. Az állami vállalat amúgy is több fizetést
nyújtott és a nagyobb kölcsön miatt az építkezés is könnyebb volt (nagyobb volt az esély munkál-
tatói támogatásra). Ez a kiemelt hitelnyújtás egy ellentmondást próbált feloldani, mivel a vizs-
gálatok szerint az alacsony jövedelm ű fizikai dolgozók (betanított- és segédmunkások) jutottak
a legnehezebben és a legnagyobb anyagi áldozatokkal lakáshoz, általában rákényszerültek a
családiház-építésre." Viszont az alacsonyabb jövedelm űeknek csak egy részét, az állami válla-
latok munkásait támogatták, ami a szövetkezetek dolgozóit, f őleg az agrártérségekben él őket,
hátrányosan érintette.
A hitelekkel járó kedvezmények megoszlása igen differenciált képet mutat. 1960 és 1980 kö-
zött az önrészesedés mértéke, illetve ellentettje, a kölcsönök részesedése az építési költségek-
ből, lakásárból rendkívül tág határok között, 50 és 90 % , változott a különböz ő értékek és lob-
byk hatására. Hasonlóan változatosan alakult a kamatlábak nagysága is, 1% és 3,5% közötti
értéket felvéve. A maximális törlesztési idő25 és 35 év között változhatott. A hitelek kedvezmé-
nyeinek differenciált feltételrendszerér ől hű képet nyújt az 1981-ben érvényes hitelpolitika,
amelynek elemei a hetvenes évekhez képest alig változtak. •
Az 1981-82-ben felvehető lakossági lakásépítési (-vásárlási) kölcsönöket az építési forma
szerint különböztették meg:
a.) Telepszerű többszintes lakóházban levő lakás vásárlása esetén kiemelt vagy általános hite-
leket nyújtottak. Kiemelt hitelre jogosult az állami vállalat munkása, vagy lakásépít ő szövetke-
zet szervezésében épül ő társasháznál a bérb ől, fizetésből élő (szövetkezeti tag és nyugdíjas is).
A kiemelt hitel felső határa 320 ezer forint és 70% vagy 75% a kölcsön mértéke (azaz 30%
vagy 25 % önrészesedés), a kamat 1% és 35 év a maximális törlesztési id ő. Kiemelt hitelt kapha-
tott a tanács által kijelölt, az el őző körbe tartozó vevő is, ha magánberuházásban készült lakást
vásárolt: 320 ezer forint vagy 75 %, 2 % -os kamatra 35 évig. Ha a munkáltatói támogatás a nettó
vételár legalább 10 % -át tette ki, akkor többszintes lakóhá.‘kpítés (vásárlás) esetén ez a hitelnyúj-
tás is kiemeltnek minősült. Általános (nem kiemelt) hitelnyújtás esetén a feltételek kedvez őtle-
nebbek: 270 ezer forint vagy 75 , 2 % -os kamat és 35 év. Ha a vev ő szabad foglalkozású vagy
önálló, akkor a kölcsön mértéke 70% (a többi feltétel megegyezik az el őbbivel).
b.) Egyedi többszintes és csoportos korszer ű lakóház esetén lakóegységenként 230 ezer forint
vagy 70 % a felső határ, amelyet 3 % -os kamatra 30 éves törlesztésre adtak. A hitelösszeg fels ő
határát az OTP megyei (kerületi) igazgatója egyedi esetekben saját hatáskörben 30-40 ezer
forinttal felemelhette. Munkáltatói támogatás esetén: 320 ezer forint vagy 60 % , 3 % -os kamat
és 30 év.
c.) A hagyományos családiház-építés hitelezésekor a településeket két csoportra osztották.
Városokban és kiemelt településeken a kölcsönök jellemzői: 200 ezer forint vagy 60 % , amit
3,5 % kamatra 25 évi törlesztésre adtak (többgyermekeseknek 2 % és 30 év). Egyéb települése-
Lengyel Imre: A házépítések (anti)szociális támogatásának krónikája.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 1–22. p.
8 Lengyel Imre TÉT 1991.1
ken a hitel 160 ezer forint vagy 50 %, amely itt is 3,5 % kamat mellett 25 évre szólt (többgyerme-
keseknek 2% és 30 év). Ha az ajánlott típustervek alapján építkeztek, akkor 10 % -kal megn őtt
a kölcsön mértéke.
d.) Lakások felújítására városokban és kiemelt településeken a kölcsön 100 ezer forint vagy
75 %, 2 % és 15 év. Egyéb településeken 90 ezer forint vagy 75 %, ugyanolyan kamat és törleszté-
si feltételek mellett. 1982-ben a nagyméret ű lakások mű szaki megosztását, a nem lakás céljára
szolgáló helyiségek lakássá történ ő alakítását is differenciáltan szabályozták. Városokban a köl-
csön 100 ezer forint vagy 75 %, míg egyéb településeken 90 ezer forint vagy 75 % (mindkét
esetben 15 évre és 3 % -os kamatra).
A fentiekben bemutatott szabályozás tükrözi az 1982-es lakásreform el őtti kaotikus állapoto-
kat. Igen bonyolult módon szabályozták a hitelnyújtást, keményen folyt a lobbyzás az el őnyö-
sebb minő sítésekért (nem érte meg szabad foglalkozásúnak vagy önállónak lenni, a szerz ődés-
kötés előtt bizonyos idővel célszerű volt „vattaembert" keres ő állami vállalatnál tartani a
munkakönyvet). A túlszabályozást az is jelzi, hogy az el őbbi ismertetőnk koránsem teljes, nem
foglalkoztunk a tanácsi (szövetkezeti) értékesítés ű lakásokkal (ahol a vételár 40 % -át az állam
állta, a fennmaradó összegnél 90% a kölcsön fels ő határa, 1% a kamat és 35 év a törlesztési
idő ), az ifjúsági takarékbetétek után járó külön kölcsönnel, a munkáltatói támogatásokkal (töb-
bek között állami vállalatok munkásai városokban többszintes társasházi lakásokat kedvez-
ménnyel kaphattak, ha a vállalatnál hosszabb id ő re lekötötték magukat), azzal, hogy a törleszté-
sek linearitása megsz űnt, progresszív módon is lehetett fizetni stb. Vázlatos bemutatásunk
alapján is egyértelmű azonban, hogy a rendeletalkotók „m űvészi fokon" bonyolították mester-
ségüket, az akkori hatalomhoz köt ődő különböző részérdekek eredményesen harcoltak a ked-
vezményekért.
Komoly területi hátrányokat okozott az, hogy a családiház-építéshez fele akkora összeg ű
hitelt lehetett csak felvenni, mint többszintes társasházi lakásra, nagyobb önrészesedés ki-
kötése mellett, magasabb kamatra és rövidebb törlesztési id ővel. Ráadásul a városokhoz ké-
pest az egyéb településeken még ez az összeg is csökkent és az elvárt önrészesedés is meg-
nőtt. Az adatokból egyértelm űen kitetszik, hogy mindegyik szabályozási paraméternél a vá-
rosi lakókat támogatták, főleg a többszintes házban lev ő lakások vásárlóit részesítették állami
támogatásban (ezáltal is csökkentve a tanácsi bérlakások szerzésére irányuló társadalmi
nyomást), akik többsége amúgy is magasabb jövedelm ű és szakképzettebb rétegekb ől ke-
rült ki.
A kedvezményes hitelnyújtás szabályozása 1983-tól változott, némileg egyszer űsödött és
1988-ig nagyjából azonos elveken nyugodott (4. táblázat). A lakásépítésnél csak a többszintes
társasházat és a családi házat különböztették meg a hitelnyújtás szempontjából, és a kölcsönök
felső határát a család létszámától tették függ ővé, valamint megszűnt a településtípusok szerinti
differenciálás. 1983 és 1987 között a többszintes társasházi lakásra mindegyik kategóriában 60
ezer forinttal többet lehetett felvenni, mint családiház-építéskor. Ez a megkülönböztetés csak
1988-ban szűnt meg, akkortól a lakóegység építését (vásárlását) támogatják a „korszer ű" minő-
sítéstől, az építés helyét ől, formájától és az építő szervezettől függetlenül. A kölcsönök legma-
gasabb mértéke 70 %, amit a gyerekek után járó szociálpolitikai támogatással csökkentett építé-
si költség (vásárlási ár) alapján kell kiszámolni. A leghosszabb törlesztési id ő egységesen 35
év és a kamat 3 % .
Lengyel Imre: A házépítések (anti)szociális támogatásának krónikája.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 1–22. p.
TÉT 1991.1 A házépítések (anti)szociális támogatása 9
4. TÁBLÁZAT
A lakásépítéshez és -vásárláshoz felvehet ő kedvezményes hitelek
maximális aránya (%) és fels ő határa 1983 és 1988 között
(ezer forint)
1983-1985 1986-1987 1988
Többszintes Családi Többszintes Családi Összes
társasház ház társasház ház lakás
Legnagyobb arány (%) 70 60 70 70 70
1-2 fő 320 260 320 260 320
család- 3-4 fő 360 300 380 320 380
nagyság 5-6 fő 400 340 440 380 480
6 fő felett 440 380 500 440 540
A kedvezményes kölcsönök kiegészítésére 1983-t ől bankkölcsönöket lehet felvenni, amelyek
nagyságát a bank az ügyfél fizetőképességének ismeretében dönti el. Korábban az általánosan
felvehető, a kedvezményes összegen felüli pénzintézeti építési kölcsönök nem léteztek. A leg-
hosszabb törlesztési id ő a bankkölcsönnél 15 év, a kamat 1985-ig 8 % , azt követ ően csak 100
ezer forintig 8 % (1988-ban már ez is 12 %), az efölötti összegeknél magasabb. Másmilyen külön
kölcsönöket is fel lehetett venni. Az ifjúsági takarékbetétek után 3 % -os volt a kamatozás, a
többi külön kölcsön (el őtörlesztési, lakástakarékossági stb.) kamata általában a bankkölcsöné-
vel egyezett meg. Munkáltatói támogatás esetén a saját forrás minimális mértéke többszintes
társasházi lakásnál 10%, családi háznál 20 % . Megemlítjük, hogy az árvíz és belvíz által meg-
rongált házak újjáépítésére kamatmentes kölcsönöket adtak, illetve az említetteken kívül még
több akció is lezajlott, pl. a pedagógusok kedvezményes lakásépítése, az állami gazdaságok
területén lévő elavult lakások felszámolása, az áttelepül ő szénbányászati dolgozók lakásellátá-
sa, fiatal házasok hároméves programja stb.
1989-ben újra megváltoztak a lakásépítéshez (vásárláshoz) nyújtott kölcsönök feltételei és
a támogatások kiszámításának módozatai. A kedvezményes kölcsönöket 25 évre adják 18,5 %
kamat mellett (legalábbis a dolgozat lezárásakor). A kevezmény nem a kamatterhek koráb-
biakban megszokott egyoldalú átvállalását jelenti, hanem azt, hogy a havi részletek törlesztésé-
hez az állam a törlesztés els ő 15 évében támogatást nyújt. Általános esetben a támogatás a tör-
lesztés első öt évében a havi törlesztőrészlet 30% -a, a következ ő tíz évben 1.5 %-a, de az esedékes
kamat összegét nem haladhatja meg (azaz két korlátot írtak el ő). A felvehető kölcsön nagyságát
az ügyfél fizetőképessége határozza meg. Gyermekes családok kiemelt törlesztési támogatású
kölcsönt vehetnek fel, amely egy gyermeknél maximum 300 ezer, két gyermeknél 400 ezer,
három vagy több gyermeknél 500 ezer forint lehet, vagy a szociálpolitikai kedvezménnyel csök-
kentett építési költség (vásárlási ár) 70 %-a. Ennél a kedvezményes kölcsönnél a törlesztés els ő
öt évében a támogatás a gyerekszámtól függ ően 40 % , 70% vagy 80 % , de az esedékes kamat
összegét itt sem haladhatja meg. A következ ő öt évben a kedvezmény az els ő pentád százalékai-
nak fele. Ha a kiemelt kölcsön nem elég, akkor az általános feltételeknek megfelel ően lehet
a hiányzókat felvenni, ha a bank is lát garanciát a visszafizetésre, a havi törlesztés általában a
Lengyel Imre: A házépítések (anti)szociális támogatásának krónikája.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 1–22. p.
10 Lengyel Imre TÉT 1991 .1
jövedelem harmadánál nem lehet nagyobb. A kamatterhek átvállalásának ez a rendszere azt
jelenti, hogy a családalapítás utáni években 1-3 % -os kamattal kell törleszteni a kölcsönt (1%
a bank kezelési költsége).
A kedvezményes hitelek összegének emelkedése — miként a szociálpolitikai támogatásé is
— részben azt a célt szolgálta, hogy az épít őipar át tudja hárítani az egyre nagyobb költségeket
a lakosságra és az állami költségvetésre (a kamattámogatással). Másrészt a 15 éves lakásépítési
programok időarányos részét az állami forrásból történ ő lakásépítés nem tudta teljesíteni, rend-
re elmaradt a tervektől, ezért a lakáshiány miatti feszültségeket csak a magáner ős építkezések,
vásárlások ösztönzésével lehetett enyhíteni. Mivel a bérek nem tartalmazzák a lakásköltsége-
ket, ezért a hitelek összegét emelni kellett, és szép lassan a családiház-építéseket is megt űrték.
A társasházi lakásokhoz képest a felvehet ő hitel kisebb volt ugyan, de az utak burkolására,
a víz-, a gáz- a közcsatorna-vezeték kiépítésére külön kölcsönöket lehetett igényelni (nyilván
csak ott, ahol ezek létrehozására egyáltalán megvolt a lehet őség). Ezekre a külön kölcsönökre
nagy szükség volt, mivel a lakossági infrastruktúra kiépítésére csak minimális állami forrásokat
szántak, döntő részét lakossági pénzekb ől, társulásokkal lehetett megvalósítani. Az minden-
esetre elgondolkoztató, hogy a központi költségvetésnek jóval kevesebbe került egy családi ház,
mint egy társasházi lakás, holott átlagos alapterülete majdnem kétszer nagyobb.
Ha az volt az egyik cél a családi házak területi diszpreferálásával, hogy a falvakban lakó és
ingázó ipari munkások városokba költözve kedvez őbb feltételek mellett is építkezzenek, akkor
ez csak „csalfa remény" volt (a költözést ől idegenkedő munkások inkább a helyi tsz ipari mel-
léküzemágában helyezkedtek el), amelyet egyéb rendeletek is meghiúsítottak (építkezési el ő-
írások, letelepedési korlátozások, állami telkek visszafogott árusítása stb.). A kedvez őtlenebb
támogatási feltételek nem az elköltözésre ösztönöztek, hanem fokozottabb önkizsákmányolás-
sal a szükséges anyagiak el őteremtésére (második gazdaság, kalákában építkezés stb.). Mivel
a családi házakat általában nem vállalkozók építették, hanem maga a tulajdonos „hozta össze"
szabad idejében, többé-kevésbé szakemberek segítségével, ezért praktikusabb volt a lakóhe-
lyen, vagy ahhoz közel építeni, hogy ne kelljen messzire menni a szinte mindennapos robotban.
A gyakran minden szakszerűséget nélkülöző építkezések mellett a diszpreferencia másik kedve-
zőtlen hatása a munkák időbeli elhúzódása. Későbbre maradnak a nélkülözhet ő dolgok (mel-
léképületek, kerítés, vakolás, járdák stb.). Id őnként félig készülnek el a házak, nem tudják be-
vezetni a vizet (így a fürd őszobát sem „kell" berendezni), a f űtésnél meg kell elégedni a szenes
kályhával, a padlóra sem linóleum, sem parketta nem kerül, stb.
A hosszú lejáratú kedvezményes hiteleket és a gyerekek után felvehet ő szociálpolitikai támo-
gatást is — mint már említettük — csak az OTP (kés őbb takarékszövetkezetek) közrem űködésé-
vel értékesített lakások vásárlásakor, vagy új családi ház építésekor lehet igényelni, magánfor-
galomban vásárolt lakásnál nem. Az OTP, mint ingatlan-forgalmazással is foglalkozó szervezet,
csak olyan használt lakásokat vesz meg, amelyek m űszaki színvonala kifogástalan, és gond nél-
kül forgalmazható (ha a vásárló kés őbb pereskedni találna rejtett hibára hivatkozva). A falvak-
ban levő öreg, általában vályogból épült, de még elfogadható állapotban lev ő házakat nem veszi
meg az OTP, ezáltal az esetleges vásárló nem kaphat sem szociálpolitikai támogatást, sem ked-
vezményes hosszú lejáratú hitelt. Így ezeket az egyébként olcsó házakat csak magánforgalom-
ban, készpénzért lehet megvenni, amire a kis jövedelm ű , többgyermekes, szociális támogatásra
szoruló falusi családok nem képesek. Az ilyen házak vagy üresen állnak, vagy a tanács megye-
Lengyel Imre: A házépítések (anti)szociális támogatásának krónikája.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 1–22. p.
TÉT 1991.1 A házépítések (anti)szociális támogatása 11
szi és szociális bérlakásként kiutalja, illetve a lehet őségektől függően tanácsi értékesítés ű lakás-
ként eladja. Azaz a helyi tanács anyagi helyzete és az apparátus hozzáállása a dönt ő, amit általá-
ban megalázó bürokratikus procedúra is kísér.
A kedvezményes hosszúlejáratú kölcsönök és az el őírt feltételek változásait részletesen átte-
kintve itt is a szociálpolitikai támogatásnál bemutatott tendencia figyelhet ő meg. A hetvenes
években kiemelten preferálták a többszintes társasházakat és a családi házaknál is különbséget
tettek a településtípus szerint. A megkülönböztetések és a már kabaréba ill ő aprólékos szabá-
lyozások (amelyeket a bemutatott 1981-1982-es hitelpolitika h űen érzékeltet) fokozatos eltün-
tével kialakult a lakásépítés területileg is egységesebb, els ősorban az építő anyagi helyzetén
alapuló hitelezési rendszere. A kamatok átvállalásának jelenlegi szabályozása figyelembe veszi
ugyan az életciklusokat, a fiatalok terheit a lakás vásárlása utáni els ő években az állam részben
átvállalja, de most nem szociális szempontok alapján járnak ezek a kedvezmények, hanem
mindenki igénybe veheti, jövedelmi, vagyoni helyzetét ől nagyrészt függetlenül.
A lakásépítések településtípusonkénti és regionális sajátosságai
Az előző fejezetekben a differenciált szociálpolitikai támogatások és hitelfeltételek áttekinté-
sekor csak röviden tértünk ki néhány általuk okozott területi és településtípuskénti sajátosságra.
A társasházak preferálása, a családi házak háttérbe szorítása milyen fontosabb területi hatásokat
váltott ki, miként befolyásolta a lakásépítések alakulását? - ezzel a kérdéssel foglalkozik a
tanulmány következ ő része.
Az 1971 és 1989 közötti lakásépítések fajlagos (ezer lakosra jutó) mutatóit három id őszakasz-
ban: 1971 és 1977, 1978 és 1982, valamint 1983 és 1989 között három csoportra bontva vizsgál-
juk: Budapest, többí város és községek felosztásában (5. táblázat)."
5. TÁBLÁZAT
Az 1000 lakosra jutó épített lakások száma a pénzügyi források
és építési fonna szerint (db)
ebből ebből
Lakás- Állami Magán
építés lakás- tanácsi lakás- több-
tanácsi családi
összesen építés értéke- építés szintes
bérlakás ház
sítésű társasház
1971-76 46,4 29,1 - 17,3 - -
Budapest 1977-82 49,8 32,0 18,4 12,0 17,9 12,2 4,2
1983-89 37,5 12,8 7,7 2,5 24,7 17,7 5,3
1971-76 68,4 33,7 - - 34,7 -
Többi
1977-82 61,6 25,5 14,9 8,2 36,1 22,9 12,9
város
1983-89 50,7 8,0 5,6 1,2 42,7 22,0 19,8
1971-76 41,6 2,4 - - 39,5 - -
Községek 1977-82 36,8 2,5 1,2 0,2 34,3 2,8 31,0
1983-89 37,2 1,5 0,7 0,1 35,7 1,4 33,6
1971-76 51,1 17,4 8,8 - 33,7 - -
Ország 1977-82 47,8 16,1 9,2 5,2 31,7 11,5 19,6
1983-89 42,1 6,1 3,9 0,9 35,9 11,4 22,7
Megjegyzés: 1980-ig az épített lakások adataiban szerepelnek az üdül ők adatai is, 1983-tól a csoportos korszer ű és
családi ház együtt szerepel.
Lengyel Imre: A házépítések (anti)szociális támogatásának krónikája.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 1–22. p.
12 Lengyel Imre TÉT 1991.1
A lakásépítések mennyiségi adatait elemezve látható, hogy a f ővárosi építkezések nagyjából
az országos átlagnak felelnek meg, a többi város átlaga mindig fölötte, a községeké pedig alatta
helyezkedik el. A fennálló különbségek ellenére az összes lakásépítést tekintve a három csoport
közötti mennyiségi eltérések nem számottev őek. Jelentős differenciákat okozott viszont a pénz-
ügyi erőforrások aránytalan összetétele. Amíg Budapesten és a városokban közel hasonló nagy-
ságban épültek állami erő forrásból lakások, addig a községekben a városi átlagnak csak a tized-
része Azaz a magyarországi lakosság felének (mintegy ötmillió embernek, akik közül szintén
sok a kis jövedelmű , gyerekes család, avagy egyéb okok miatt szociálisan rászoruló) reménye
sem lehet állami erőforrásból épülő lakásra.
A tanácsi értékesítésű lakások is erőteljes fővárosi túlsúllyal épültek, amelyek vételárának
40 % -át az állam állta és a maradék összegnek is csak 10%-át kellett készpénzben kifizetni,
a többi kedvezményes kamatozású hitel volt. Részben a negyvenes évek végén történt államosí-
tások, részben az állami erőforrásokból épített lakások szociális szempontokat nélkülöz ő terü-
leti elosztása okozta azt, hogy míg a tanácsi bérlemények az összes lakásnak Budapesten
58 % -át, a többi városban 25 %-át, míg a községekben 1,2 %-át teszik ki, az ország tanácsi bérla-
kásainak 62 % -a a fővárosban található. 13 Falvakban nincs értelme tanácsi bérlakásra benyújtani
az igényeket, mivel sem újonnan épültre, sem régire nincs esély. Nyomtatványok helyett lottót
kitöltve talán nagyobbak az esélyek...
A magánlakások vidéken nagyjából azonos ütemben épültek. A fővárosban a magánépítkezé-
sek jelentősen elmaradtak a többi településtől, mintegy felét tették ki az országos átlagnak,
még a többszintes társasházak építése sem érte el a többi város átlagos ütemét. A községekben
épült lakások 80-90 % -a családi ház, a társasházak aránya itt elenyész ő.
A fentiek alapján egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy a szociál- és hitelpolitika 1982-ig
az ország feléről nem vagy alig vett tudomást, a falvak lakosságát magára hagyták lakásgondjai-
nak megoldásában. Ebben bizonyára néhány ideológiai megfontolás, a városi lakosság, a mun-
kásosztály, az ipar támogatása is szerepet játszott, de a társadalmilag néma falusi tömegek csen-
des tűrését is számításba vehették. A lakosság anyagi forrásainak leterhelése a f ővárosban
elenyésző , a lakásokra szánt állami pénzeszközök nagyobb része Budapestre koncentrálódott.
A többi városban a jelentős számú magánerős társasház és a családi házak miatt már valamivel
nagyobb a lakosság anyagi áldozata, míg a községekben igen nagyarányú. A szociálpolitikai
kedvezmények 1982 utáni változása is valószín űleg hozzájárult ahhoz, hogy a családiház-épí-
tések száma nőtt, miközben a lakásépítés összességében mindenütt visszaesett.
Az Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció (OTK) 1971461 fogalmazta meg a telepü-
lésfejlesztés követendő irányelveit. A településeket merev hierarchia szerint csoportosították,
implicite sugallva egyes típusok magasabb- avagy alacsonyabbrend űségét. Az építkezéseket a
hierarchia egyes lépcs ői szerint elemezve a város és község megkülönböztetéséhez képest jóval
árnyaltabb képet kapunk (á táblázat).
A településhálózati szerepkörök szerint kiszámolt adatok azt mutatják, hogy ez a hierarchia
határozta meg döntő módon az egyes településeken folyó lakásépítések sajátosságait is. Az épít-
kezések nagysága mindegyik típusnál jelent ős, a fennálló különbségek alig számottev őek. A
felsőbb szintektől lefelé haladva viszont erőteljesen csökkennek az állami er őforrásból épített
lakások és a telepszerű többszintes társasházak, míg ezzel ellentétesen nyilván n őnek a magán-
lakások és a családi házak építésének ezer lakosra jutó mutatói: A leghátrányosabb helyzetben
Lengyel Imre: A házépítések (anti)szociális támogatásának krónikája.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 1–22. p.
TÉT 1991.1 A házépítések (anti)szociális támogatása 13
6. TÁBLÁZAT
Az 1000 lakosra jutó épített lakások száma (db) és aránya (%) a települések
településhálózati szerepköre szerint 1971 és 1984 között
Az 1000 lakosra Az 1978 és 1984 között épített lakások megoszlása
jutó épített lakások
száma (db) Pénzügyi forrás szerint Építési forma szerint
Állami (CM')
Állami erőforrás Magán forrás Telepszerű Egyedi kölcsön
1971-77 1978-84 többszin- családi nélkül (%)
(db) (%) (db (%) tes (%) ház (%)
Országos központ 45,8 54,2 31,0 57,2 23,2 42,8 79,5 9,0 0,6
Kiemelt fels őfokú
központ 72,8 69,3 36,7 52,9 32,6 47,1 81,9 11,9 0,9
Felsőfokú közp. 79,6 71,9 24,9 34,6 47,0 65,4 76,8 18,3 1,4
Felsőfokú társközp. 81,2 69,7 27,5 39,6 42,2 60,4 80,5 11,4 0,6
Középfokú közp. 64,1 62,7 15,9 25,2 46,8 74,8 57,6 35,2 2,8
Középfokú társközp. 58,4 57,6 8,6 15,0 49,0 85,0 37,5 55,5 4,5
Alsófokú közp. 39,8 42,7 2,2 5,3 40,5 94,7 5,8 88,5 9,2
Budapesti aggl. 60,7 72,1 5,3 7,4 66,8 92,6 25,6 69,2 8,4
Alapfokú települések 30,5 28,5 1,2 4,2 27,3 95,8 4,6 92,9 8,4
Ország összesen 50,5 52,7 15,4 29,3 37,3 70,7 50,4 42,4 4,0
Megjegyzés: Az építési forma szerinti megoszlásnál az állami és magánlakás-építést együtt vettük. Az alsófokú közpon-
tokat 1981-ig három részre osztották; kiemelt alsófokú, alsófokú és részleges alsófokú központokra.
1980-ig az adatok között az idényszer ű használatra épített lakások is szerepelnek. A KSH csak 1984-ig
közli az OTK-hierarchia szerinti adatokat.
lévő alapfokú településeken is olyan mértékben épültek magáner ős lakások, mint a felsőfokú
központokban (sőt túlszárnyalták a fővárost), csakhogy az el őbbiekben 93 % -ot tett ki a diszpre-
ferált családi házak aránya és minden tizedik mindenféle állami támogatás nélkül épült. Minél
több lakótelep épül valahol, lehetőleg nagy állami támogatással és bérlakásokból, annál fejlet-
tebb a település és annál fontosabb települáshálózati funkciói vannak? Avagy fordítva, minél
nagyobb egy város rangja, a lakossága annál több állami lakásra és pénzügyi kedvezményre
számíthat?
Az építkezések jellemz ői alapján a hierarchián belül három csoport különíthet ő el. Az orszá-
gos központ (Budapest) és a fels őfokú központok (a megyeszékhelyek és még öt nagyobb város)
egy csoportot alkotnak, alig van közöttük különbség az állami er őforrásból történő építkezése-
ket és a telepszerű többszintes lakások arányát tekintve. A els őfokú központok között jelent ős
eltérések csak a magánerős építéseknél figyelhet ők meg. A középfokú központok és társköz-
pontok alkotják a második csoportot (városok és nagyobb községek), ahol az országos átlaghoz
közeli adatok és arányok regisztrálhatók. A harmadik csoportba az alsófokú központok és alap-
fokú települések tartoznak, talán ide sorolható még a budapesti agglomeráció is. Az els ő cso-
portba tartozó mintegy négymillió lakos tekinthet ő a redisztribúció haszonélvez őjének, mivel
az országos központban és a fels őfokú központokban épültek az állami lakások, valamint a ked-
vezményes hitelekkel és szociálpolitikai támogatásokkal gyámolított többszintes társasházak.
A második csoportba tartozó kétmillió lakos már jóval kevesebb támogatást kapott, míg a har-
Lengyel Imre: A házépítések (anti)szociális támogatásának krónikája.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 1–22. p.
14 Lengyel Imre TÉT 1991.1
madik csoport négy és fél millió lakosa állami lakásról nem is álmodhatott, minimális segítség-
gel maga építette fel a hajlékául szolgáló családi házat.
A lakásépítéseket tervezési-gazdasági körzetenként vizsgálva az állapítható meg, hogy a laká-
sok kis eltérésekkel területileg viszonylag egyenletesen épültek (7 táblázat). 1982-ig az állami
lakásépítésnél mind a bérlakások, mind a tanácsi értékesítés ű lakások tekintetében a központi,
7. TÁBLÁZAT
Az 1000 lakosra jutó épített lakások száma pénzügyi forrás és építési forma
szerint tervezési-gazdasági körzetenként (db)
Ebből Ebből
Tervezési-gazdasági Lakás- Állami Magán-
körzetek építés erőfor- tanácsi tanácsi lakás- telepszerű családi Állami
összesen rásból bér- értékesí- építés több- ház (OTP) köl-
lakás tésű szintes csön nélkül
1971-76 46,9 22,5 - - 24,4 - - 3,5
Központi 1977-82 48,9 23,6 13,5 8,6 25,3 8,7 13,7 1,1
1983-89 38,9 9,1 5,5 1,7 29,8 12,4 13,7 0,6
1971-76 54,1 21,4 - - 32,7 - - 4,2
Észak-
1977-82 45,7 13,9 9,0 4,5 31,8 12,2 19,4 1,1
dunántúli
1983-89 42,0 5,5 3,7 0,5 36,5 10,2 23,9 0,6
1971-76 43,9 12,6 - 31,3 - - 5,4
Dél-
1977-82 42,1 15,3 6,6 3,3 26,8 13,4 17,6 1,0
dunántúli
1983-89 40,7 5,2 3,4 0,4 35,5 12,8 20,4 0,6
1971-76 53,2 13,3 - - 39,9 - - 5,8
Észak-alföldi 1977-82 47,9 11,0 6,4 3,5 36,9 7,5 28,3 1,7
1983-89 50,2 4,9 3,3 0,8 45,3 9,6 34,6 0,7
1971-76 52,0 11,0 - - 41,0 - - 6,4
Dél-alföldi 1977-82 57,5 11,8 6,2 4,2 45,7 12,6 24,1 1,3
1983-89 44,4 4,0 2,6 0,7 40,4 12,1 36,2 1,1
1971-76 43,7 17,4 - - 29,8 - - 3,0
Észak-ma-
1977-82 49,2 14,1 9,3 3,6 35,1 7,1 19,7 1,0
gyarországi
1983-89 38,4 4,8 3,3 0,8 33,6 7,1 24,9 0,5
1971-76 49,5 17,4 - - 32,1 - - 4,5
Ország 1977-82 46,5 16,1 9,2 5,2 30,5 10,1 19,5 1,3
1983-89 41,9 6,1 3,9 0,9 35,8 10,9 22,5 0,7
Megjegyzés: az idényszerű használatra épített lakásokat nem vettük figyelembe, 1983-tól a családi házakhoz soroltuk a
csoportos korszerű lakóházakat is.
az észak-dunántúli és az észak-magyarországi körzetek, aza7 az iparosodottabb térségek élvez-
tek előnyöket. Az állami építkezések területi differenciáit kiegyenlítették a magánerős építkezé-
sek, ahol a két alföldi körzet kimagasodik, jóval túlszárnyalva mindig a többi körzet átlagát.
A telepszerű többszintes magáner ő s társasházak építésére kisebb regionális eltérések jellem-
zők; az észak-magyarországi és az észak-alföldi körzetekben maradtak el mindig a többi körzet-
től. Jóval nagyobb különbségek mutatkoznak a családiház-építésnél; az Alföldön ez az építési
forma mindvégig kiemelkedő és meghatározó.
Lengyel Imre: A házépítések (anti)szociális támogatásának krónikája.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 1–22. p.
TÉT 1991 .1 A házépítések (anti)szociális támogatása 15
Vajon az állami lakásépítés területi egyenl őtlenségeit, a kiemelt szociálpolitikai támogatást
és a magasabb társasházi hiteleket indokolja, hogy az építési költségek, a lakások árai területi-
leg igen eltérőek? Az állami építőipari vállalatok (akik a társasházak dönt ő hányadát építették)
egy négyzetméter lakásterületre jutó nettó építési költségei 1976 és 1989 között a megyéket és
a régiókat tekintve alig térnek el egymástól. Az országos átlagot a f őváros mindig meghaladja
6-8 % -kal, az átlag alatt pedig a megyék váltakozva szerepelnek, a „legolcsóbb" általában
15-20 % -kal. Azaz a társasházak építési költségeinek regionális eltérései nem indokolják az
állami lakásépítés területi anomáliáit. A családi házak becsült építési költségei mindegyik ré-
gióban meghaladják a társasházi lakásokét (igaz, hogy alapterületük is jóval nagyobb), így az
önköltségekkel nem indokolhatók az utóbbiak számára kedvez őbb szociálpolitikai támogatások
és a nagyobb kedvezményes hitelek." A családi házak építési költségei régiónként is nagy hatá-
rok között ingadoznak, a fővárosban 25-30 %-kal magasabbak az országos átlagnál. Jelent ős
differenciáló tényez ő a telekár, illetve a telekhasználatbavételi díj, amely a fővárosban és a na-
gyobb városokban az építkezés költségeinek negyedét-ötödét is kiteheti.
A lakásépítések településtípusok közötti különbségei alapján egyértelm űen kitűnik, hogy a
vizsgált időszak lakáspolitikája — miként az a hosszabb távú lakásépítési programokban meg
is lett hirdetve — szinte kizárólag a nagyobb városok és néhány ipari város er őltetett fejlesztését
támogatta. A regionális különbségek is főleg abból adódtak, hogy egy térségben a nagyobb
városok mennyire hatékony lobbyzásra voltak képesek. A lakás-, szociál- és hitelpolitika igazi
kárvallottjának az ország lakosságának közel fele tekinthet ő, azok, akik kisebb településeken
élnek. A régiók közül az Alföldet érték hátrányok, ahol kevés állami lakás és sok magáner ős
családi ház épült. Úgy tűnik, hogy a területfejlesztés, és ezen belül a lakáspolitika különböz ő
indíttatású alapelvei és magyarázatai a valóságnak ugyanazon arcát kend őzik el; a szűkös erő-
források mindenáron történő megszerzéséért folyik a küzdelem."
Töp rengések a lakáskérdés területiségéről
A lakásprobléma rendkívül összetett, nemcsak gazdasági, hanem társadalmi és politikai kér-
dés is. Dolgozatunkban elsősorban az egyenlőtlen és antiszociális redisztribúciót bíráltuk,
amely a lakosság jelentős részéről elfeledkezett (ráadásul az alacsonyabb jövedelm ű és képzet-
len falusi népességről, akik közül igen sok a szociális szempontok szerinti rászoruló), és olyan
kényszerhelyzet elé állította őket, amelyből csak önsanyargatással képesek úgy-ahogy kilábal-
ni. Mi több, ez a redisztribúció a „szociálpolitika" fed őnevet viselte. Az utóbbi évekre a magán-
erős építkezések támogatása egységesebb lett, a redisztributív mechanizmusok lényegesen át-
alakultak, de ma még nem látható az, hogy a piaci viszonyok meger ősödésével ezek a mecha-
nizmusok elegendőek lesznek-e a kiéleződő társadalmi egyenlőtlenségek kezelésére. Viszont
az is igaz, hogy a szociális feszültségeket főleg az állami lakások szociális szempontú bérbeadá-
sával, és nem a magánépítkezésekkel lehet feloldani.
A probléma összetettsége, az átalakuló magyar gazdaság és társadalom ma még csak felsejl ő
sorskérdései a lakásépítések regionális kérdéseivel érint őlegesen foglalkozó kutatónál nem te-
szik lehetővé a vizsgálat megnyugtató lezárását: egy sereg újabb kérdés vet ődik fel az alapok
újragondolásának igényével. Csak néhány a feltoluló gondolatok közül.
Lengyel Imre: A házépítések (anti)szociális támogatásának krónikája.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 1–22. p.
16 Lengyel Imre TÉT 1991 .1
Megszüntethető lesz-e a lakáshiány piaci viszonyok között? Ez attól függ, hogy a kereslet
és kínálat között úgy-ahogy kialakuló egyensúly peremfeltételeit figyelembe vesszük-e. A lakás
azért is különleges áru, mivel egyúttal ingatlanjelleg ű megtakarítás és státuszszimbólum is,
nemcsak a munka utáni pihenés és családi élet színtere. Ráadásul a vizsgált években a magántu-
lajdon korlátozása és a biztosítások kezdetlegessége miatta lakások vagyonmeg őrző jellege rop-
pantul felerő södött és növelte a lakások iránti keresletet. Részben a fentiekkel összefüggésben
és a lakásszükséglet majdnem-telíthetetlen jellege miatt már-már széles körben nyilvánvalóvá
vált az, hogy a hiány kínálati oldalról nem szüntethető meg. Nemcsak nálunk, hiszen még a
jóval gazdagabb országok polgárainak is vannak elképzeléseik egy „jobb" lakásról." A piaci
viszonyok térnyerésével valószín űleg beszűkül a kereslet, és elérhető a lakáshiány látszólagos
enyhülése, viszont óriási szociális és társadalmi feszültséget okoznak a hajléktalanok és hátrá-
nyos helyzetűek problémái.
A szociálpolitikai támogatások és a kedvezményes kölcsönök odaítélésénél nem vették figye-
lembe a rászorultságot. A lakáspolitika egészen az utóbbi évekig a nagyobb jövedelm ű és kvali-
fikált rétegeknek kedvezett, hozzájárult a társadalmi hátrányok felhalmozódásához, így semmi-
képpen sem volt szociálpolitikai vonatkozása. Ha a város — falu különbséget vizsgáljuk, akkor
az elmúlt rendszer szociálpolitikája kiélezte az egyenl őtlenségeket, nem szolgálta az életkörül-
mények területi kiegyenlít ődését. Igaz ez, avagy városban nehezebb az élet és több a rászoruló,
mint falun, ezért jogos volt a városi lakásépítések kiemelt támogatása?
Egy a nyolcvanas évek elején lezajlott felmérés a súlyosan hátrányos helyzet űek, a depriváltak
településtípusonkénti eloszlásánál a következ őket állapította meg: a budapestieknek 4 %-a, a
vidéki városokban lakóknak 7 % -a, a falvakban lakóknak 19 %-a deprivált. A deprivációval ve-
szélyeztetettek aránya az előbbi sorendben: 12 %, 13 % és 25 %," azaz a falun él őknek majdnem
fele szegénynek nevezhet ő , míg a vidéki városokban minden ötödik, a f ővárosban minden hato-
dik lakos. Hosszabb idő szakot tekintve a házasságukat albérletben vagy a szül ők lakásában kez-
dő fiatal házasok aránya Budapesten 42 % , a községekben 65 % , tehát a lakások iránti igény
is jóval erősebb falun. 18 A jövedelmekre közelít ő becslést nyújt az 1988-dik évi személyi jövede-
lemadó, amely egy lakosra számolva a f ővárosban 12.600 forint, a vidéki városokban 6.800
forint, a községekben 3.900 forint." A fenti vizsgálatok eredményei összecsengenek: a falun
élők (pontosabban igen nagy arányuk, eltekintve az ott is megtalálható vagyonos rétegt ől) a
leginkább rászorultak, a legnehezebben tudják megoldani lakásgondjaikat, ennek ellenére az
állami szociálpolitika a szép szavakon kívül szinte semmilyen segítséget nem adott. A házépíté-
sek támogatása azért is alapvet ő lett volna, mivel a falusi lakosság életkörülményeinek differen-
ciálódásában a lakásviszonyok játsszák a fő szerepet."
Érdekes összefüggéseket mutat a lakásépítésbe befektetett anyagi eszközök számbavétele,
amelyek a népgazdasági beruházásoknak kb. 18-20 %-át tették ki. 1971 és 1985 között az állami
lakásépítésre (főleg célcsoportos lakásépítésre) folyó áron számolva 178.6 milliárd forintot, a
személyi tulajdonú lakásépítés állami támogatására 68.4 milliárd forintot fordítottak, miközben
a magánerő s építkezések lakossági terhei becsült adatok alapján kb. 450 milliárd forintra rúg-
tak." A magánlakás-építés állami támogatásából a szociálpolitikai kedvezmények 30.3 milliárd
forintot (mintegy kétharmada megel őlegezett támogatás), az új lakáshoz nyújtott kamatkedvez-
mények 19.6 milliárd forintot tettek ki. Ha 1970-es árakon hasonlítjuk össze az infláció és az
időbeli hullámzás miatt ezeket a ráfordításokat, akkora lakossági terhek majdnem háromszoro-
Lengyel Imre: A házépítések (anti)szociális támogatásának krónikája.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 1–22. p.
TÉT 1991.1 A házépítések (anti)szociális támogatása 17
sát teszik ki az állami kiadásoknak (lakásépítést és támogatást együttesen véve). A lakosság
tehervállalása pedig településenként nagyon eltér ő, kisvárosokban és községekben a legna-
gyobb. Mindehhez hozzá sem kell adni az állami lakások korszer űsítésére és fenntartására for-
dított összegeket ahhoz, hogy az állami költségvetés nagyváros-centrikussága egyértelm űen ki-
derüljön. (Avagy a döntéshozók és -el őkészítők zöme Budapesten lakva érvényesítette a „min-
den szentnek maga felé hajlik a szociális keze" alapelvet?) 1990-ben a 100 lakásra jutó lakosok
száma Budapesten 255 fő, a vidéki városokban 275 fő, a községekben 273 fő volt. A területileg
viszonylag egyenletes lakáshiány sem támasztja alá a „szociális" célú pénzösszegek nagyvárosi
felhasználását.
Az építkezéseknél a lakossági tehervállalások területi egyenl őtlenségeit jól érzékelteti a la-
kossági hitelek és betétek nagysága, valamint az aránya (ami a lakosság „eladósodására" utal).
Az egy lakosra jutó betét 1988 végén Budapesten 51 ezer, vidéken 24 ezer forint volt (ez utóbbi
megoszlása: városokban 28 ezer, míg falvakban 20 ezer forint). Az egy lakosra jutó hitelállo-
mány a fővárosban 24 ezer, vidéken 30 ezer forint. A hitelek és betétek aránya jelent ős makrore-
gionális eltéréseket takar: az Alföldön 133 % , Észak-Magyarországon 113 % , a Dunántúlon
110 % , a budapesti agglomerációban 65 % . Kisebb térségeket, településeket nézve az ipar- és
városhiányos agrártérségekben a legnagyobb az eladósodás (mértéke 3-4-szeres is lehet)."
A vidéki lakosság eladósodásához hozzájárult az is, hogy a tanácsi pénzeszközök rediszt-
ribúciójakor is háttérbe szorultak (ez kit űnt az állami lakásépítés vizsgálatakor is), a lakossági
infrastruktúra fejlesztését dönt ő módon saját erőből, hiteleket felvéve tudták csak megol-
dani. 23
Milyen ideológiai elképzelések, vagy azokkal leplezett érdekek befolyásolták az állami szub-
venciók egyenl őtlenségeit? A tulajdonformáknál sokáig alaptételként elfogadott, „fels őbbren-
dűséget" mutató rangsor: állami, szövetkezeti és magántulajdon. Ez a lakásoknál mindkét 15
éves lakásépítési programban a következ őképpen jelent meg: állami bérlakás, többszintes tár-
sasházi magánlakás és családi ház. Amíg az állami bérlakások építésének költségeit teljesen
az állami költségvetés fedezte, a többszintes társasházi lakásoknál jóval kisebb, de azért még
számottevő az állami szubvenció (fiktív telekárak, jelent ős állami támogatás), addig a családi
házakat csak megtűrték, alig támogatták (az épít őanyagok árát dotálták, illetve a már részlete-
zett kedvezményeket adták). Ez a hierarchia a településeknél is megmutatkozott: f őváros (ahol
a vizsgált években épült lakások közel fele állami bérlakás, a többinek is nagy része többszintes
társasház), nagyobb vidéki városok (ahol jelent ős számban épültek a lakótelepeken és a város-
központok rekonstrukciójakor többszintes lakóházak), a többi város és község (itt szinte kizáró-
lag családi házak épültek). Ezáltal a lakásépítés állami „támogatása" a települések közötti
egyenlőtlenségeket konzerválta, az életkörülmények területi különbségeit nem mérsékelte, s őt
inkább növelte. A tanácsi bérlakás kiutalásakor a pillanatnyi jogosultságot vették figyelembe,
a bérlemény szinte kvázi-örökölhet ő, és a szociális rászorultság megsz űnése után is marad az
alacsony lakbér, miáltal a nagyvárosokban (főleg a fővárosban) a magas jövedelm űek is kaptak
állami támogatást, elvonva a pénzt és a lakást az igazán nehéz helyzetben lév őktől. Hasonlóan
a vagyonosoknak kedvezett a hosszúlejáratú kedvezményes hitelek egy összegben történ ő visz-
szafizetése. 1989-ben mára tartozás 45 % -át engedték el, vagyis az állami költségvetés odaaján-
dékozta ezt az összeget. A kamatadó hírére 1989 végén a tehet ősebbek villámgyorsan tehermen-
tesítették lakásukat (jelenleg 25%-ot engednek el).
Lengyel Imre: A házépítések (anti)szociális támogatásának krónikája.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 1–22. p.
18 Lengyel Imre TÉT 1991 • 1
Mennyiben befolyásolta a lakásépítések állami támogatása a magyarországi urbanizációt, vá-
rosaink képét vagy a migrációt? Lehet, hogy piaci viszonyok között is hasonlóan alakulnak
az egyes településeken a lakásépítések? Véleményem szerint aligha, de erre a kérdésre nálam
avatottabbak tudnak hitelt érdeml ően válaszolni. Elég csak a vagyonmeg őrzés hazai sajátossá-
gaira, az ingatlanszerzés adminisztratív korlátozására, az üdül ők és hétvégi házak fokozott épí-
tésére, avagy a földvédelmi törvényekre és a külterületi építési tilalmakra gondolunk. Még egy
formális cím iránti, a városi státus elnyeréséért kifejtett er őfeszítések is részben érthet őek fenti
adatok ismeretében. A városok nemcsak jóval nagyobb tanácsi fejlesztési alapokkal rendelkez-
tek, hanem a lakossági építkezésekhez a támogatások, kedvezmények is sokkal nagyobbak vol-
tak, mint a községekben. Így érthet ő az is, hogy a városkörnyéki falvak építkez ő lakosságának
is előnyös volt (legalábbis ebből a szempontból), ha a város a közigazgatási határát kiterjesztve
településüket „bekebelezte". Egy másik apróság — mint már említettük —, az ajánlott típuster-
vek alapján épülő családi házra 10%-kal nagyobb hitelt lehetett felvenni, ami vonzóbbá tette
a „kockaházak diszkrét báját". Nem is szólva a házadóról, amely egy- és kétlakásos épületek-
ben csak a 100 négyzetméternél nagyobb alapterület ű lakásokra volt kivetve (részben ezért vol-
tak felkapottak a tízszer-tíz méteres típustervek), és a hitelek összegér ől, amely eleve csak a
kisebb családi házak építését tette lehet ővé. Természetesen a hagyományos családiház-építé-
seket falun nem csupán a kényszer diktálta, mivel máshogy nehezen lehetett megoldani a lakás-
gondokat, hanem a házkörüli gazdálkodás tradíciói (főleg az agrártérségekben), az élelmiszer-
önellátás hagyománya, a második gazdaság fellendülése stb. is ösztönözték.
A lakásépítés, miként általában az infrastruktúra fejlesztése, csak amolyan megt űrt, a nemze-
ti jövedelmet fogyasztó, nem-termel őnek minősített tevékenység volt, amelyet a paternalista
állam bizonyos társadalmi és politikai nyomás hatására kényszer űen elvégzett. Ez a szemlélet
a vizsgált időszakban végig jelen volt, így igazán nem csodálkozhatunk azon, hogy mára már
nem maradt nyertese a korábbi évek lakáspolitikájának (miként az erőltetett iparfejlesztésnek
sem). Az ügyesked őket és a bérlakásokban él ő gazdagabb réteget kivéve ugyanúgy kiszolgálta-
tott áldozatnak tekinthető a lerobbant bérlakásban teng ődő nagyvárosi lakos, mint a házépítés
terheit nyögő falusi ember. Viszont az is igaz, hogy a korábbi években az olcsó tanácsi bérlaká-
sokban élőknek nagyobb lehetőségük volt különjövedelmek szerzésére (szobák bérbeadására),
jóval több pénzük maradt a mindennapi fogyasztásra (vagy üdül ők építésére), minta kölcsönö-
ket törlesztő, és házának fenntartását, felújítását is fizet ő egyénnek.
Úgy tűnik, hogy a nagyvárosokban lev ő magánlakások tulajdonosai járnak kevésbé rosszul
a piaci viszonyok térnyerésével, mivel lakásuk forgalmi értéke már napjainkban is többszöröse
lehet, mint a hasonló költséggel megépült falusi családi házaké. Ráadásul ezen házak többsége
nincs közművesítve, a kezdetleges utak miatt a városi szolgáltatások nehezen érhet ők el stb. ,
így a lakáspiacon a falusi házak folyamatosan alulértékel ődnek. Félő, hogy az állami bérlaká-
sok privatizációjakor csak a városi önkormányzatokhoz folyik be a pénz, a falvak viszont, ahol
elenyésző az állami ingatlanok aránya, elesnek ezekt ől az összegektől, holott korábban a forrá-
sokat tőlük is elvonták a bérlakás-építésekre.
Lengyel Imre: A házépítések (anti)szociális támogatásának krónikája.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 1–22. p.
TÉT 1991. 1 A házépítések (anti)szociális támogatása 19
Összegzés
A vizsgált időszakban a családi ház építője sajátos piaci viszonyok közé került egy olyan
redisztributív modellben, amelyben a bérek nem tartalmazták a munkaer ő újratermelésének
lakásköltségeit. Az állam ezeket az összegeket elvonta, és a szociális szempontoknak fittyet
hányva, részérdekek alapján szétosztotta. Az újraelosztás során a vidéki kisvárosok, a falvak
állami bérlakáshoz alig jutottak, családi házat épít ő lakóik pedig teljesen háttérbe szorultak,
alsóbbrendű állampolgárokká degradálódtak. Ez volt az egyik eszköze (avagy következménye?)
a magyarországi indirekt falurombolásnak; csak a nagyobb városokat támogatták és magukra
hagyták a többi település lakóit. Nemcsak a pénzügyi és egyéb szociális kedvezmény volt mini-
mális, hanem az építő anyagok is szinte kivétel nélkül krónikus hiánycikkek voltak, a házépíté-
sek építőanyagiparának (pl. a tégla- és cserépipar) is csak a hetvenes évek vége felé hagyták,
hogy fejlesztésekbe kezdjen, modernizálja és növelje kapacitásait.
Dolgozatunkban nem a családiház-építés mellett és a t őbbszintes társasházak ellen próbál-
tunk érvelni, hisz mint építési formáknak mindegyiknek van el őnye és hátránya, hanem az
antiszociális lakáspolitika néhány területi anomáliáját mutattuk be. Egy lakás hosszú id őre szól,
és a lakók lehetőségeit, életminőségét nagyban meghatározza, ezért az elmúlt lakáspolitikának
még hosszú évtizedekig élyezhetjük áldatlan kíhatásait.
Van valamilyen pozitívuma a házépítés-ellenességnek? Egyet tudok csak kiemelni: paradox
módon a családi házat épít ő falusi emberek magukra hagyva, mély vízbe dobva az építkezés
során és a „majdnem-piaci pénzcsináló" második gazdaságban is „kényszer-vállalkozókká"
váltak. Nem az állam (és bürokráciája) míndenható kegyeiért tülekedtek, hanem saját
kezdeményező-képességüket felfedezve rádöbbentek, hogy önmagukért önmaguk tehetik a leg-
többet. Ez pedig egy autonómiára épül ő, civil helyi társadalom jövendőbeli esélyeit növeli.
Jegyzetek
' A dolgozat Lengyel Imre „A lakosság eladósodásának egyes regionális tényez ői" című, a „Megújítási pályák és
lehetőségek a településekben, térségekben" OTKA-pályázat számára készített kézirat felhasználásával készült. A
teljesség igénye nélkül említem azon szerz őket, akiknek a lakásprobléma gazdasági és szociális kérdéseivel kapcso-
latos művei a leginkább hatottak rám: Bokros Lajos, Dániel Zsuzsa, Farkas E. János, Liska Tibor, Mihályi Péter,
Petsching Mária Zita, Szelényi Iván, Tosics Iván, Vajda Ágnes.
2 Lásd. Petsching Z. (1986) A lakásárak emelkedésének okairól, Közgazdasági Szemle és Bokros L. (1988) Az
áru- és pénzviszonyok fejlesztésének feltételei a lakásgazdálkodásban, Közgazilasági Szemle 6.
' Az adatokat az OTP Békés megyei Igazgatósága munkatársainak segítségével gy űjtöttem össze a „Lakásépítési-,
-hitelezési és ingatlanforgalmazási tevékenységr ől" című éves jelentésből. Segítőkészségüket ezúton is köszönöm.
• Az OTP csak „megbízottként" végezte el a szociálpolitikai támogatásokkal kapcsolatos teend őket, mivel a minisz-
tertanácsi rendeletek, valamint egyéb főhatóságok (PM, ÉVM stb.) végrehajtási utasításai minden feltételt és sza-
bályt részletekbe menően előírtak, amibe az OTP-nek nem volt beleszólása.
• Lásd Vajda Á. (1986) Nagyvárosi és falusi lakásformák Statisztikai Szemle, 8-9.
6 Egy időmérleg-felvétel elemzésénél lásd: Farkas EJ., Vajda Á. (1988) Magáner ő a lakásépítésben. Tervgozflasági
Fórum, 4.
' Pl. 1981-ben két gyerek vállalása esetén többszintes panelházban egy kétszobás lakás vételárának kb. 12-15 %-át
fedezte a szociálpolitikai támogatás.
• Szelényi Iván a támogatás antiszociális voltára közvetlenül a bevezetés után, 1972-ben felhívta a figyelmet kandidátu-
si értekezésében. Nyomtatásban megjelent: Szelényi I. (1989) Városi társadalmi egyenlőtlenségek, Akadémiai Ki-
adó (A 96. oldalon fejti ki ezt a véleményét).
Lengyel Imre: A házépítések (anti)szociális támogatásának krónikája.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 1–22. p.
20 Lengyel Imre TÉT 1991 • 1
9 1990 februárjától az új házasok az els ő lakás vásárlásakor 150 ezer forint vissza nem térítend ő állami támogatást
kapnak.
10
A hitelek összegét, kamatlábát, törlesztési idejét stb. szintén mindenre kiterjed ően előírták a főhatóságok, az OTP
csak végrehajtója volt ennek a hitelpolitikának.
" Lásd. Szelényi i.m.
12 A KSH 1977-től közli „Lakásépítés és megsz űnés" (1983-tól „Lakásstatisztikai Évkönyv") címmel a pénzügyi
források szerinti részletes adatokat, ezért a táblázatokban az 1971-1976, valamint az 1977-1982 közötti id őszakokat
és az 1982-es lakásreformot követ ő periódust különítettük el (az utóbbi 7 évet ölel fel, míg az el őzőek 6-ot). Tanácsi
értékesítés ű lakások csak 1985-ig fordultak el ő.
13
Az ingatlankezeléssel foglalkozó tanácsi vállalatok, költségvetési üzemek 1988-adik évi adatai alapján, amelyben
nem szerepelnek az egyéb szervek kezelésében lév ő bérlakások. KSH Statisztikai Évkönyv, 1988.
14
Az OTP nem igényelt tételes költségvetést családiház-építésnél, ezért itt csak közelít ő, 1983-tól megfigyelt adatokról
van szó. Eg, családi ház felépítésének költsége nagyrészt a telek árától és az építtet ő anyagi helyzetétől (egy bizonyos
összegtől kezdődően a mérettől, felszereltségtől stb.) fúgg.
15
A tanácsi gazdaságról (amelyik az állami lakásépítés zömét finanszírozta) részletesebben lásd. Vági G. (1982) Ver-
sengés a fejlesztési forrásokért, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, valamint Lengyel I. (1989) Alföldi remények
és „tanácstalanságok". Közgazdasági Szemle, 6
16
A hiány „öngerjesztő hatásának" területiségére kiváló tanpéldát szolgáltat a lakásépítés korábbi gyakorlata. A la-
káshiányról lásd. Kornai J. (1980) A hiány, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó (518-527. oldal).
" Lásd. Bokor Á. (1987) Szegénység a mai Magyarországon, Magvető Kiadó.
" Lásd. Vajda Á. i.m. Természetesen általában kedvez őbb a családi ház több generáció együttélésére, mint a kis
alapterületű társasházi lakás. A községekben az ismertetett arány hosszabb id őszakban nagyjából állandó, míg Bu-
dapesten emelked ő tendenciájú.
19
Lásd. Nemes Nagy J. (1990) Hol terem a jó adófizető? Gazdasági Fórum, 1.
20 Lásd. Enyedi Gy. (1990) Falvaink sorsa, Magvető Kiadó.
21
Lásd. Jelentés a VI. ötéves tervid őszaki lakásépítési, hitelesítési és ingatlan-forgalmazási tevékenységröl. OTP
1986, valamint Farkas E. J. — Vajda Á. (1988) A lakásépítés második gazdasága, Arat a magyar, A Szociálpolitikai
Értesítő és Fejlődés-Tanulmányok Sorozat különszáma. MTA Szociológiai Kutató Intézet.
22 Erről a témáról részletesebben lásd. Lengyel I. — Szekeres I. (1990) A lakosság eladósodásának néhány összefüggé-
se Békés megyében, Békési Élet, 1. és ugyanezen szerzőktől (1990). A lakossági betétek és hitelek alakulásának
regionális sajátosságai 1970 és 1988 között, Bankszemle, 5.
23 Lásd. Lengyel I. (1987) Hasonlóságok és eltérések az alföldi megyék VII. ötéves treveiben, Területi Statisztika,
1-3.
CHRONICLE OF (ANTI)SOCIAL
HOUSING-CONSTRUCTION SUBSIDIES
IMRE LENGYEL
In my study, I analyze the most important characteristics of housing construction in Hungary
between 1970 and 1989 by regional and seftlement types. In my investigations, I put special
emphasis on two fields of housing policy: the changes of the amount of social subsidies given
to private housing construction, and the conditions of getting construction loans under favour-
able terms.
During the period examined, housing constructions can be grouped into three types by their
financial resources:
1. Construction of state-owned flats. Their construction costs were fully covered from the
state (council) budget. The rents of these flats were low, and did not even cover the maintenance
costs (in the capital city, these flats could be re-rented to sub-tenants for ten-times more than
the offlcial rent).
Lengyel Imre: A házépítések (anti)szociális támogatásának krónikája.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 1–22. p.
TÉT 1991.1 A házépítések (anti)szociális támogatása 21
2. Construction of private flats which were sold to individuals. In this case, the council had
the right to select the purchaser on the basis of „socio-political" principles. * Their construction
costs were covered up to 40% from the state budget. The buyer had to pay 10% of the purchase
price in cash, and could get state loans under favourable terms to cover the rest of price.
3. Construction of owner-occupied private flats/houses. When buying or constructing these
flats/houses, the buyer had to pay 30-50 % of the construction costs in cash. For the remaining
amount, either state loan under favourable terms could be drawn, or — depending on the num-
ber of children — non-repayable social subsidy could be received.
State housing and private flats sold to the individuals by the local councils were primarily
built with the purpose of solving the housing problems of socially needy people (we have to
note, that until the end of the 1980s, one family could only buy or rent from the state one
flat/house only, so there could not be more than one flat/house in the property of one family).
The investigations have, however, proved, that the first two types of flats were almost exclusive-
ly built in Budapest and the bigger towns, while their construction was very rare in smaller
towns and villages, where close to 50 % of Hungary's population lives. At the end of 1989,
state housing in Budapest gave 58 % of all flats, while this proportion was 25 % in other towns
and only 1.2 % in the villages. These data, as opposed to the findings of another investigation
proving that 19 % of the population in the villages, 7 % in the towns and only 3 % in Budapest
was deprivated, prove that housing policy did not meet socio-political requirements.
Until the end of the 1970s, private housing construction was only tolerated by the officio'
housing policy, because it supported state housing construction — in harmony with the prevai-
ling ideology and in favour of state ownership. At around 1980 it became clear, that the state
budget could not cover the costs of housing construction projects. As a result, the government
started to promote and financially support private housing construction as well. By 1989, state
housing construction practically ceased to exist, while in the 1970s this type gave one-third
or even half of all flats constructed.
In the cases of owner-occupied, or private flats, two different categories can be differentiated
by the amount/type of state subsidies. One of them is the group of privately-owned flats in multi-
story blocks of flats and the other is family houses. They could either be given state subsidy
on the basis of the number of children, or long-term loans under favourable conditions. Official
housing policy judged the above two categories differently. Until 1983, non-repayable state sub-
sidy drawable according to the number of children was only due to those who purchased priva-
tely-owned flats in blocks of flats (having two children, the amount of this subsidy gave about
8-10% of the flat's purchase price), and it was not granted for the construction of family
houses. Until 1988, the amount of long-term loans that could be received for the construction
of family houses was also lower than for the private flats. In addition to that, the repayment
period was shorter, and the rate of interest higher, though it was still lower than the real interest
rate. Another type of strong negative preferencies was cused by the fact, that the amount of
loans that could be drawn was bigger in the town than in the villages.
When investigating the construction of private flats we find, that in Budapest, the number
of private flats in multi-story blocks of flats was three-times higher than that of the family
*(This is a kind of quasi-market type housing.)
Lengyel Imre: A házépítések (anti)szociális támogatásának krónikája.
Tér és Társadalom, 5. 1991. 1. 1–22. p.
22 Lengyel Imre TÉT 1991 • 1
houses, while it was 1.5-times higher in other towns, and only one-tenth in villages. State bud-
get, and state housing policy subsidized the capital city and the large towns both in the construc-
tion of state housing and private housing, and the village-dwellers were left alone with their
housing problems. In the development of infrastructure, similar aspects and proportions
prevailed as in housing construction. All the above were, naturally, supported by ideological
arguments, stating the superiority of the working class to peasantry, and the bigger importance
of towns to villages. These, however, did not decrease the expectations of people to housing,
and the lack of proper housing was reproduced by those who moved into the towns due to these
problems. Besides the attitude resulting from the ideology, we are faced with the successful
lobbying of the construction industry and the factories manufacturing pre-fabricated elements.
Multi-story blocks of privatee flats could only be constructed by state companies, and this way
these companies could build concentrated urban housing estates favourable for them so that
their extremely high costs and poor-quality performance was always covered by the state bud-
get Finally, state subsidy of private housing ended its way at the state construction industry
and the background industries.
Regional characteristics of housing construction show, that this is the population of the basi-
cally agricultural Great Hungarian Plain, where there are very few towns, which used their
own resources at the housing constructions to the highest extent to the disadvantage of their
consumption and savings. The debts of people living in this region are the biggest, while their
incomes lag far behind the average of other regions. In addition to this, family houses, as a
form of real-estate savings, are highly devaluated by the housing market these days, because
the vast majority of necessary infrastructure is missing.
State housing constructed earlier will sell the majority of them to their actual inhabitants.
However, as a consequence of disproportional housing constructions, there is hardly any state
housing in the smaller towns and villages: there is not enough state housing to satisfy the social-
ly needy people, how could there be enough for sale, thus increasing the incomes of the local
governments. M a conclusion we can draw, that the changes in the political system preserved
the previous privileges in the ownership of flats/houses and increased further the differences
between the towns and villages. The lack of social housing in the villages forces the poor, depri-
vated people to the towns, who increase urban problems and thus create another „catch 22".
Transl. J. Mészáros
itp {s illPsflpitop#\
Legyen TÁRSa