Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 57-65. p.

                                                    Tér és Társadalom 4.      1990.3-4: 57-65.


                          BUDAPESTI POLGÁRSÁG
                                      RÁNKI GYÖRGY



    A magyarságra vonatkozó vizsgálatainkat természetesen behatárolja, hogy rendkívül nehéz
 a polgárság fogalmának meghatározása és statisztikai ábrázolása. Még nehezebb talán — ha
 egyáltalán lehetséges — kijelölni a polgárságon belüli elválasztó vonalakat, melyek segítségével
 a polgárság tagozódása, a közép- illetve kispolgársághoz való tartozás számszer űen megfogha-
 tó. Az első esetben elsősorban egy fontos társadalomtörténeti problémával kerülünk szembe:
 azzal a már eddig is sokat vitatott kérdéssel, hogy a magyar társadalom sajátos fejl ődése folytán
 mennyiben tekintjük az állami alkalmazottakat a polgárság részének. Ismeretes, hogy a magyar
 államapparátus, kiépülése kezdetén, zömmel a volt nemesség soraiból tölt ődött fel, s a kés őbbi-
 ekben is, mikor a nemesi származásúak számszer űen már nem domináltak, a közalkalmazotti
 réteg — társadalmi normáit, magatartását, politikai nézeteit, felfogását tekintve — határozottan
 elkülönült a polgári etoszt tisztább formában megszemélyesít ő, az iparban és a kereskedelem-
ben foglalkoztatott gazdasági polgárságtól, és inkább a hagyományos politikai uralkodó osztá-
 llyal, a nagybirtokosokkal azonosult. Mindezek következtében a hazai felfogás a közalkalma-
zottakkat általában nem szokta a polgárság részének tekinteni. Ez a nézet jelentkezik Erdei
 Ferencnél is, aki azzal érvel, hogy „az állam mint egy mindenható hatalmi szervezet nehezedett
az alsó társadalomra, az államhatalom szinte konzervatív hatalommá vált a nagybirtok és a
nagytőke társadalmi-gazdasági ereje mellett".'
    A magyar államszervezet e sajátos hatalmi jellege következtében eszerint „az államkormány-
zás és- igazgatás hivatalnokrétege... sem alakult át szakszer ű polgári hivatalnokosztállyá, ha-
nem továbbra is úri középosztály maradt". 2 Ebből következett, hogy a nyugati polgárság olyan
jellegezetes kritériumai, mint az anyagi függetlenség és a magas m űveltség, Magyarországon
nem voltak egyértelm űen vagy kizárólagosan polgári kritériumnak tekinthet ők. Az állam (egy-
ház, uradalom) értelmiségi alkalmazottait a történelmi osztály, az úri középosztály kategóriájá-
hoz sorolták, és csupán az ipar, a kereskedelem, a hitel értelmiségét, s a magántisztvisel őket
számították a polgársághoz.
    Nem állíthatjuk, hogy ez a megkülönböztetés nélkülözi a történelmi alapokat. A társadalmi
mentalitást, s a politikai szerepet illetően kétségtelenül lényeges különbség volt tapasztalható
a két rész között, s ez olykor elválaszthatatlan falakat emelt polgár és állami tisztvisel ő között.
Mégsem állítható egyértelm űen, hogy e réteg „tevékenysége, akár a közigazgatásban, akár az
oktatásügyben, nem az értelmiségi munka tárgyi szakszer űségéhez igazodik, hanem társadalmi
helyzete úri középosztályi természetéhez".3
                         RÁNKI GYÖRGY : BUDAPESTI POLGÁRSÁG
                         Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 57-65. p.


58     Ránki György                                                                 TÉT 1990.3-4

   Az állami alkalmazottak sajátos helyzetében: az uralkodó osztályhoz való kapcsolódásában
egyfelől, értelmiségi képzettsége és sok esetben társadalmi funkciója (orvos, ügyvéd, mérnök,
szakhivatalnok) szerint másfel ől, állandó ellentmondás mutatkozott, de az utóbbi, tisztábban
polgári elemek fokozatosan teret nyertek. Ilyen körülmények között — nézetünk szerint — sem
a magyarországi polgárság számszer ű felmérésénél, sem bels ő struktúrájának vizsgálata során
nem maradhatunk meg az említett hagyományos elkülönítés mellett. Ezért tanulmányunkban
a közalkalmazotti pályákat is a polgári pályák közé soroljuk, mint ahogy tette azt a húszas évek
végén a budapesti polgári népesség statisztikai felmérését végz ő munka is.'
   A közalkalmazottak hovatartozása illetve polgári jellege tehát elvi, történelmi problémákat
vet fel és ezek értelmezésének függvénye; a polgárság, illetve kispolgárság megkülönböztetése
viszont elsősorban statisztikai, mennyiségi, jövedelmi ismertet ők függvénye. A két réteg szük-
séges megkülönböztetése elméletileg világos ugyan, számszer ű elválasztásuk azonban —
amennyiben egyáltalán — csupán néhány mennyiségi mutató kombinációjával lehetséges. A
statisztika jelenlegi adatai ismeretében az alkalmazottak esetében a kereseteket, az önállók ese-
tében a feltételezhet ő jövedelmet, a lakásviszonyokat, az iskolai végzettséget és néhány másod-
lagosabb tényezőt figyelembe véve tehetünk kísérletet a kis-, közép- illetve nagypolgári egzisz-
tenciák tényleges megkülönböztetésére. A keresked ők létszáma Budapesten 19 185 volt (a
kofákat, alkalmi munkásokat, akiknek száma a kereskedelemben közel 5 000 f őre rúgott, eleve
kizártuk).
   A közel 20 000 kereskedő egyharmada az élelmiszer kereskedelemben, további mintegy
20%-uk a textiláruk árusításában tevékenykedett, végül egyenkét 10-10 % -kal részesedett há-
rom további keresked ői szakcsoport: a vas- és fémáru, a bor, fa- és egyéb áru, továbbá az állatke-
reskedelem. Az 1926-os adóstatisztika alapján — ez az év a két háború közötti konjunktúrában
ha nem is kimagasló, de jó évnek tekinthet ő — megpróbálhatunk képet nyerni a budapesti keres-
kedők jövedelmi- és életviszonyairól, s ezen keresztül véleményt alkotni, hogy hozzávet őlege-
sen milyen arányban vázolhatjuk fel a csoport társadalmi tagozódását a kis-, közép- illetve nagy-
polgárság között. Ismeretes, hogy a keresked ők általában magasabb keresettel bírtak és jobb
életkörülmények között éltek, mint az iparosok. Természetesen az üzleti forgalom — amely
egyébként is számított érték — nem ad világos képet a tiszta jövedelemr ől; nem világos, hogy
a forgalom után milyen haszonkulccsal dolgozhatunk. Feltételezve azonban egy 25-30%-os
haszonkulcsot — mely azonban aligha vonatkoztatható a legalacsonyabb kategóriára, ahol álló-
tőke befektetést, fixköltséget nem kell számolnunk —, és az így adódó jövedelmet összehason-
lítva a munkásság és a vezet ő alkalmazottak keresetével, megközelít ő képet nyerhetünk a jöve-
delmek feltételezett nagyságáról. Kiindulópontnak tekinthetjük, hogy a munkásság
átlagkeresete Budapesten évente 1 200-1 800 P között mozgott; kb. 5 000 P tekinthet ő egy
jó évi középfizetés (pl. egy középiskolai tanár fizetése) nagyságának; végül, hogy a magas fize-
téseket, melyeket az uralkodó, illetve a kormányzati elit élvezhetett, minimum évi 10 000 P
körül jelölhetjük meg.

               A budapesti keresked ők megoszlása évi üzleti forgalom szerint
                               1 600 P alatt                21,2%
                               1600P— 4000P                 21,5%
                               4 000 P —20 000 P            33,5%
                              20 000 P —28 000 P            13,9%
                              28 000 P felett                9,9%
                                     RÁNKI GYÖRGY : BUDAPESTI POLGÁRSÁG
                                     Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 57-65. p.

 TÉT 1990.3-4                                                                           A budapesti polgárság                  59

     Ismert, és szinte minden közgazdász által elfogadott nézet, hogy az önálló kisiparosok és
 kiskeresked ő k jövedelmük, illetve forgalmuk 50 % -át eltagadták adóterheik csökkentése érde-
  kében. Ha tehát a fenti kategóriákat egyszer űen megkétszerezzük és a forgalom 25 % -át tekint-
 jük a jövedelemnagyságnak, akkor a következő eredményre jutunk:
     A legalsó kategória, az 1 600 P alatti forgalmat lebonyolító keresked őréteg gyakorlatilag még
 a munkás jövedelmét sem érte el (hiszen ez havi 140 P alatti jövedelmet jelenthetett). Az átlag-
  forgalom alapján a trafikosok, a házalók, a cukorkakeresked ők kerültek ebbe a csoportba. A
 második csoport zömét a kis élelmiszerkeresked ők és szatócsok, valamint a háztartási szénke-
 reskedő k tették ki, ezeknek jövedelme a munkásokéval lehetett azonos (havi 80-200 P). A
 harmadik csoportot jövedelme szerint jórészt'a kispolgársággal azonosíthatjuk. A tulajdonkép-
 peni polgárság keretébe (közép- és nagypolgárság) a két utolsó kategóriát sorolhatjuk, mely
 egészében legfeljebb 4 000-4 500 családot jelentett. De még így is kérdéses, hogy a 80 000P
 forgalmat elért keresked ő k tényleg besorolhatók-e a nagyburzsoázia körébe, s nem lenne-e he-
 lyesebb ennek határát a 200 000 P forgalomnál megvonni, hiszen ez havi 2 000 P körüli jövede-
 lemmel számol. Ebben az esetben mintegy 1 000 fő körül mozgott a budapesti kereskedelmi
 nagyburzsoázia. Ezt az értelmezést alátámasztja az a tény is, hogy 1 421 keresked őnek volt
 4 szobás és 621-nek 4 szobásnál nagyobb lakása. Figyelembe véve a budapesti lakásviszonyokat,
 a 3 illetve 4 szobát tekinthetjük a közép- és nagyburzsoázia válaszvonalának. A lakásnagyság
 egyébként fontos kritériuma lehet a bels ő csoportosításnak, hiszen a keresked ők 27,9 % -a lakott
 egyszobás lakásban (mely zömmel munkáslakástípus; a f őbérlettel rendelkező munkások
 80%-a ebben lakott). További 35% 2 szobás lakásban lakott, ez a kispolgárság tipikus lakás-
 nagysága; újabb 21,1% 3 szobás lakásban, mely középpolgársági szintet jelenthetett.
    Az összehasonlítás ismét arra utal, hogy a forgalom nagysága szerinti csoportosításnál a
 20 000 P mint a IV. és a 80 000 P mint az V. típus alsó határa, túlságosan alacsonyan van meg-
 vonva. A 200 000 P feletti forgalom és 4 szobánál nagyobb lakás viszont majdnem egybeesik,
 az előbbi a kereskedők 5%-át, az utóbbi 4,1%-át öleli fel.
    Más ismérveket vizsgálva, a számba vett 13 449 keresked ő között viszonylag elterjedt, 5 160
 volt a háztartási alkalmazottat tartók száma. 3 000 körül mozgott a 4 középiskolánál magasabb
 végzettséggel rendelkez ők aránya, 2 300 dolgozott 2 vagy több alkalmazottai, és 1 055 volt
nagykereskedő. Mindezek alapján az 5 000 családot jelent ő felső határt (ez nagyjából megegye-
zik a 3 szobásban lakókkal) túl tágnak tekinthetjük a közép- és kispolgár elválasztó vonalát
 illetően, a középpolgárságot a keresked ők között ennél alacsonyabb, mintegy 4 000 családra
tehetjük; ez a réteg a budapesti keresked ők mintegy 25-30 % -át jelentette. Laky Dezs ő, a fő-
bérleti lakások bére és a jövedelem közötti összefüggést kutatva, arra a következtetésre jutott,
hogy az 1 szobás lakásban lakók évi jövedelme 1 688 P-re, a 2 szobában lakóké 3 925 P-re
tehető. Az előbbi a munkáskeresetek szintjén állt, így az utóbbit lehet kispolgári jövedelemnek
tekinteni. Ezek szerint a budapesti keresked ők 60%-a legfeljebb kispolgári szinten élt. 5
                                                                                                     A3szobálakírótgsjövedlm5836P,
                                                         R7a7 közel havi 500 P. Ez tekinthet ő polgári
jövedelemnek, mellyel a kereskedők 21%-a rendelkezett; végül a 4 illetve több szobás lakások
tulajdonosainak havi jövedelme legalább 1 000 P volt, s így többé-kevésbé a nagyburzsoázia
körébe sorolhatók.
    Mindenesetre a keresked ők lakásmegoszlása utal arra a lényeges különbségre, mely vagyon
és jövedelem tekintetében az önálló iparosok és keresked ők között fennállt. Nem is annyira
                        RÁNKI GYÖRGY : BUDAPESTI POLGÁRSÁG
                        Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 57-65. p.

60     Ránki György                                                                 TÉT 1990 s 3-4

azt a különbséget kell kiemelnünk, hogy amíg a kereskedők 4,1%-a, addig az iparosok 1,3 % -a
lakott nagy (4 szobásnál nagyobb lakásban), hanem azt a tényt, hogy az iparosok túlnyomó
többségét Pesten még a középpolgárság soraiba sem sorolhatjuk, hiszen közöttük csak 2,5 %
lakott 4 szobás lakásban (a keresked ők 9,4%-a), s mindössze 8 %-uk lakott 3 szobás lakásban
(a kereskedők 21,1%-a). Az iparosok 56%-a 1 szobás lakásban lakott, ami a munkásosztállyal
azonos életkörülményekre utal, további 30% pedig 2 szobás lakásban, á7a7 a jobb szakmunkás
és a kispolgárság határán lév ő életfeltételekkel azonosítható lakástípusban lakott. Valójában te-
hát az iparosok között sokkal nagyobb a szakadék a fels ő 2-4 % — akik feltehetően a nagyipar
tulajdonosai voltak —, és az iparosok többsége között. A mintegy 20 000 önálló pesti iparos
túlnyomó többségét, 70%-át munkás vagy alsó kispolgári életkörülmények között találjuk. (Or-
szágos viszonylagban Matolcsy Mátyás és Varga István nemzeti jövedelem-számításaikban az
 1930-as népszámlálásban szerepl ő 204 564 főnyi önálló iparos közül 149 550-re teszi azoknak
a számát, akik évenként 1 000 peng őnyi, vagy ennél kisebb jövedelemmel rendelkeztek.) 6 A
középpolgárságba a budapesti iparosok közül a legjobb esetben 3 000 családot sorolhatunk,
mely szám szerint jórészt azonos volt a keresked ők közül ide sorolhatók létszámával. Ha ez
esetben is megpróbáljuk összekapcsolni a lakásnagyságot a forgalomból következtethet ő jöve-
delemnagysággal, akkor nagyjából az alábbi képet nyerjük.
   A 18 810 budapesti kisiparosból 15 803 rendelkezett önálló illetve főbérleti lakással, 1553
volt főbérlő családtagja, a többi albérl ő, ágybérlő stb. volt. Ez utóbbiakat nyilván a legalsó
kategóriába sorolhatjuk.
   Ha a legalsó kategóriát teljes joggal a félproletár és kispolgári lét határán mozgó rétegek közé
számítjuk, akkor, mint sok más összefüggés is mutatja, közel járunk a társadalmi csoport ponto-
sabb helyének megjelöléséhez. Hiszen a statisztikai felvételben szerepl ő iparosok közül 8 484
egyáltalán nem tartott alkalmazottat. 4 715 iparos nem rendelkezett önálló munkahellyel, vagyis
az 1 szobás lakásban lakók száma nagyjából e két érték között van. A kisiparosok közül 1 alkal-
mazottai 3 083 (többnyire nem segéddel, hanem inassal), 2 alkalmazottai 2 141 dolgozott; ez
a nagyságrend közel járt az 5 605 főt számláló, 2 szobás lakással rendelkez ők kategóriájához.
Ezt a csoportot jórészt egyértelm űen a kispolgárság kategóriájába sorolhatjuk. A kispolgár és
a középpolgár közötti választóvonal valahol a 3 szobás lakások kategóriájában található. Weiss
István szerint „legalább 3 szobás lakás szinte kivétel nélküli szabály volt ahhoz, hogy valakit
középosztálybeli embernek tartsanak".
   2 037 iparos lakott a húszas évek végén 3 szobás lakásban, ezek közül 1 613 fürd őszobás
lakás volt (jóllehet a harmincas évekig a fürd őszoba nem volt feltétlen kritériuma a polgári
lakásnak). Ez a szám elég közel járt a 3 alkalmazottat tartó 1 307 személyhez. A felmérés vi-
szont 2 318 olyan iparost tartott nyilván, akik 3 szobás lakásban éltek, de 4 vagy több munkást
foglalkoztattak, szemben a 939 4 vagy többszobás lakásban lakókkal.
   Ha viszont magasabban vonjuk meg a fels ő foglalkoztatási kategóriákat, például a 6 vagy
több alkalmazottat foglalkoztató kategóriánál, akkor 838 ilyen iparost találunk, s ez majdnem
egybeesik a legnagyobb lakásokban lakók kategóriájával. Egyébként a fels ő kategóriákra más
mutatók figyelembevételével is következtethetünk. A háztartási alkalmazottak száma túlságo-
san tágan vonja meg a határokat, hiszen a 18 810 iparosból 4 743 megengedhette magának ezt
a „luxust". Ez a tény határozottan utal arra, hogy a cselédtartás nem tekinthet ő ebben az időben
a közép- és nagypolgárság kritériumának, hanem mélyen belenyúlt a kispolgári rétegekbe is.
                           RÁNKI GYÖRGY : BUDAPESTI POLGÁRSÁG
                           Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 57-65. p.

TÉT 1990.3 4
           -                                                       A budapesti polgárság         61

Éppen ezért bizonyos korlátok között fogadhatjuk csak el a cselédtartást olyan társadalomtörté-
neti jelzőrendszernek, amely kiválóan alkalmas a polgári középrétegek szociológiai behatárolá-
sára. Hasonlóan, tehát csak bizonyos óvatossággal alkalmazható a francia példa, mely szerint
 „a cselédes háztartások számának ismerete feljogosít bennünket a középosztályi családok szá-
mának a pontos megbecsülésére". Gyáni Gábor nagyon határozottan aláhúzza, hogy mennyire
nem lehet a két háború közötti cselédtartást a középosztálybeli státusszal azonosítani.' Az üze-
mek felszereltsége jobb mutató, hiszen kiderül, hogy a munkahelyek 85 % -a géppel nem rendel- •
kezett, további 5 % elsősorban kézierőt használó gépekkel dolgozott, és csak 1 932 üzem (hoz-
závetőlegesen az üzemek 10%-a) használt elektromos energiával hajtott gépeket. Közel azonos
számot kapunk, ha a kisiparosok által termelt gyártmányok értékesítési helyét nézzük; kb.
 10%-uk jelezte, hogy termékeit nemcsak Budapesten, de vidéken, s őt néhányan külföldön is
értékesítik. Végül, jóllehet az egybeesés távolról sem bizonyos, nem hagyhatjuk figyelmen kí-
vül, hogy a 18 810 iparos közül 11 211 csak elemi iskolát végzett. A 754 érettségivel, a 411 valami-
féle főiskolai végzettséggel rendelkező személy további 1 226 olyan kisiparossal egészült ki,
akik valamilyen szakiskolai vagy szaktanfolyami végzettség birtokában voltak. Iskolai végzett-
ség szempontjából tehát mintegy 2 500 kisiparos tartozott a fels ő kategóriákba. Mindez arra
enged következtetni, hogy iskolai végzettség szempontjából 3 000 körülire tehet ő azon kis-
iparos családok száma, amelyek a polgárság kategóriájába sorolhatók. A többség vagy a kispol-
gársághoz tartozott, vagy a félproletár egzisztenciák közé.
   A húszas évek végén a fővárosi statisztikai hivatal — mely számos területen egészen
egyedülálló értékű statisztikai felvételekkel gazdagította a tudományt — egy már idézett vaskos
kötetet tett közzé a főváros polgári népességének szociális és gazdasági viszonyairól. A felmérés
a kereskedők és iparosok mellett a köztisztvisel őket, a magántisztvisel őket, a kereskedelmi
alkalmazottakat, a nyugdíjas közalkalmazottakat, az ügyvédeket, az orvosokat és a mérnököket
tekíntette a polgári népességhez tartozóknak.
   Jóllehet mind az általános kategóriát, mind a részleteket illet ően emelhetünk kifogást az ilyen
kategorizálás ellen — például a kereskedelmi alkalmazottaknak a polgárságba sorolása er ősen
vitatható, mint ahogy más kategóriák esetében sem fogadhatjuk el teljesen ezt a besorolást —
nagyjából mégis követhetjük ezt az áttekintést, hiszen módot nyújthat, bár távolról sem ponto-
san, a polgárság olyan értelm ű áttekintésére, mely lehet ővé teszi a kispolgári egzisztenciák levá-
lasztását a polgárság általános kategóriájáról. A polgári kategórián belül tehát nem teszünk kü-
lönbséget az állami alkalmazottak vagy a gazdaságban tevékenyked ők között. Globálisan ebbe
a kategóriába soroljuk a gazdaságban tevékenyked ő polgári egzisztenciákat, legyenek azok
önállók vagy tisztvisel ők, s végül idetartozónak ítéljük a „Bildungsbürgertum" kategóriájába
sorolható önálló vagy alkalmazott értelmiséget.
   A közép- illetve nagypolgárság kategóriájába sorolható tisztvisel őknek és értelmiségieknek
a kispolgári egzisztenciáktól való megkülönböztetése során többé-kevésbé azonos szemponto-
kat vettünk figyelembe mint a fenti elemzésben. Így egyebek között a fizetés illetve jövedelem
nagyságát, a lakásviszonyokat, esetleg a cselédtartás, iskolázottság stb. adatait. A f ővárosi ma-
gántisztvisel ői létszámot 21 432-ben adta meg a statisztika. Ennek a létszámnak közel fele az
iparban kereste kenyerét, további 20% a kereskedelemben, több mint 15% a hiteléletben. Ha
a réteg iskolázottságát tekintjük, közülük 2 858 személy nem végzett többet, mint 4 középisko-
lát, illetve még annyit sem. Ezek feltehetően igen alacsony irodai beosztásban dc;lgoztak, eset-
                         RÁNKI GYÖRGY : BUDAPESTI POLGÁRSÁG
                         Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 57-65. p.

62     Ránki György                                                                TÉT 1990.3-4

leg mint gépírók, így tehát nagyobb tévedés nélkül eltekinthetünk ezekt ől, amikor a polgárság
számszerű nagyságát kívánjuk meghatározni. További 3000 fő érettségivel, 7700 fő felső keres-
kedelmi iskolai végzettséggel, 2616 fő főiskolai, s végül mintegy 4000 ember fels őbb szakisko-
lai végzettséggel rendelkezett. A magántisztvisel ők között alig 496 embernek volt saját háza,
9 819 rendelkezett főbérleti lakással, közel 9 000 ember viszont a szüleinél, illetve rokonainál
mint családtag lakott, és alig 2 000 embernek nem volt saját f őbérleti lakása. Tekintettel arra,
hogy mosta családokon keresztül kíséreljük megközelíteni a polgárság létszámát, a szüleiknél
lakó családtagokat már eleve figyelmen kívül hagyhatjuk, s a f őbérleti lakások osztályozásával
próbáljuk a magántisztviselők között a polgári és kispolgári családok létszámát meghatározni.

                              A magántisztvisel ők lakásviszonyai
                   1 szobás lakásban lakott                          1 930
                   2 szobás lakásban lakott                          4 194
                   3 szobás lakásban lakott                          2 456
                   4 szobás lakásban lakott                            987
                   5 szobás vagy nagyobb lakásban lakott               438

    A határt a lakásnagyság szempontjából a kis- és középpolgár között nézetünk szerint a 2 és
3 szobás lakás között vonhatjuk meg. A 2 szoba fürd őszobás (2 721) lakás is inkább közép-
semmint kispolgárinak tekinthető, mint ahogy a 3 szobás lakás is (2 456). Tehát egészében
4-5 000 középpolgári családdal számolhatunk, s 1 500 család élt nagypolgári szinten. Ered-
ményünk igen közel álla háztartási alkalmazottakat tartó 6 123 f őhöz. A fizetés nagysága szerint
4 500 személy, vagyis 20% havi fizetése alatta maradt a 150 P-nek, tehát nagyjából a szakmun-
kás fizetéssel volt egyenérték ű vagy alatta maradt annak. (Természetesen nem tudjuk figyelem-
be venni az életkorból származó kezdő fizetéseket.) További 4 490 tisztvisel ő fizetése nem érte
el a 200 pengőt, melyről a híres sláger szólt: „Havi 200 P fixszel az ember könnyen viccel".
Ezeket is a kispolgárokhoz kell sorolnunk. Figyelembe véve a háztartási statisztika kimutatása-
it, nem járhatunk messze a valóságtól, ha a kis- és középpolgárok közötti határvonalat valahol
a 350 P körüli havi fizetésnél húzzuk meg. Ebben az esetben további 6 922 személyt kell a
kispolgári kategóriába sorolnunk. A középpolgárság soraiba eszerint 3 999 tisztvisel őt sorolha-
tunk, mely kiegészül a havi 700 P-nél többet keres ők 1 219 létszámú, többé-kevésbé nagypolgá-
rinak tekinthető csoportjával. Az egybeesés ismét egészen közeli, hiszen ez alkalommal is az
5 000-es létszámot nem sokkal túlhaladó eredményhez jutunk. Ez nagyjából középen áll a la-
kásviszonyokból adódó 4 000-6 500 főt kitevő kategórián belül, s alatta marad a háztartási
alkalmazottakat tartó 6 123 személynek.
   Hasonló módszereket alkalmazva, a köztisztvisel ők esetében a következő adatokra jutunk.
21 960 közalkalmazottból 6 548 személy 6 elemit, illetve annál kevesebbet végzett, további
2 578 pedig legfeljebb a 4 középiskolát fejezte be. Ezeket eleve kirekeszthetjük a polgárság
kategóriájából. Így az iskolai végzettség szempontjából a 4 325 érettségizett, az 1 117 szakisko-
lát végzett és a 6 608 egyetemi vagy f őiskolai diplomával rendelkez ő jöhet számításba. A lakás-
viszonyokat illetően sajátos különbség, hogy a köztisztvisel ők túlnyomó többsége saját lakással
(tulajdonos 917, főbérlő 15 932) rendelkezett, s szemben a 9000 családtag magánalkalmazottal,
csupán 2 620-an voltak főbérlő családtagjai.
                           RÁNKI GYÖRGY : BUDAPESTI POLGÁRSÁG
                           Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 57-65. p.


TÉT 1990.3 4
           -                                                        A budapesti polgárság     63

                                A köztisztvisel ők lakásviszonyai
                                       1 szoba      7   285
                                       2 szoba      5   343
                                       3 szoba      2   584
                                       4 szoba      1   005
                                       5 szoba          700

   Lakásnagyság szerint tehát 10 000 családot egyértelm űen kispolgári (sőt annál alacsonyabb)
 kategóriába sorolhatunk, például azt a 6 548 főt, akiknek legmagasabb iskolai végzettsége az
 elemi iskolánál fejeződött be.
   A középpolgárságot 2 500-5 000 családra becsülhetjük, s 1 700 esetben egyenesen nagypol-
gári lakásviszonyokról beszélhetünk. Tekintettel arra, hogy háztartási alkalmazottat csak 4 359
család tartott, úgy tűnik, a középpolgárság esetében inkább az alacsonyabb, semmint a maga-
 sabb számot vehetjük figyelembe.
   A köztisztvisel ők körében 7 742 személynél találunk az átlag munkásfizetésnél alacsonyab-
bat; ez a csoport kiegészül 9 187 fővel, akiknél a havi fizetés 150 P és 350 P között mozgott;
őket sorolhatjuk a kispolgári kategóriába. 3 398 keres ő fizetése 350 és 700 P között mozgott,
végül 556 személyt találunk a nagypolgárival azonosítható kategóriában. Úgy t űnik, hogy ez
utóbbi aránytalanul kevés, feltételezhet ő, hogy a 700 P havi kereset, mint a nagypolgári jövede-
lem alsó kategóriája, túl alacsonyan volt megvonva. Mindenesetre ez a megközelítés 4 000 pol-
gári életszínvonalú családot ad; ez igen közel állt a cselédet tartó családok számához.
   Némileg eltérően kell számolnunk a nyugdíjas közalkalmazottak esetében, hiszen körükben
a jövedelem nem ugyanolyan súllyal jellemz ő a különböző rétegekre, mint az aktívak esetében.
 1 398 személyt, akik csak elemi iskolai végzettséggel rendelkeztek, továbbá 1 169 személyt,
akik legfeljebb 4 középiskolát végeztek, eleve ismét kizárhatunk az általunk kutatott kategóriá-
ból. Ez nagyjából azonos létszámot ad az 1 szobás, illetve az albérletben stb. él ők lélekszámá-
val. 2 379 család 2 szobás, közel 50%-ban fürd őszobával is rendelkez ő lakásban élt. További
 1 582 nyugalmazott köztisztvisel ő 3 szobás, 744 család 4 szobás lakásban, illetve 302 személy
5 szobás vagy annál nagyobb lakásban lakott. Így mintegy 1 500 családot sorolhatunk — a
lakásnagyság szerint — a középpolgárság, illetve 100 családot a nagypolgári lakásviszonyokat
élvezők csoportjába. Ha a cselédeket tartó családok számát nézzük (2 383), ez közel azonos
azzal a számmal, amelyet a közép- illetve nagypolgári életviszonyok között él őkre vonatkozóan
megadtunk. De mint jeleztük, a nyugdíj nagyságát nem tekinthetjük a réteghez tartozás
szempontjából a fizetéssel azonos érték űnek. Hiszen a nyugdíjak talán kifejezik a pillanatnyi
életviszonyokat, viszont a társadalmi hovatartozás szempontjából er ősen lefelé torzítanak. A
nyugdíjasok 40%-ának ugyanis havi 150 P alatt volt a nyugdíja, további 35% nyugdíja pedig
 150-350 P között mozgott. 1 063 nyugdíjas rendelkezett 350-700 P közötti járadékkal és
mindössze 276 személy élvezett 700 P feletti havi nyugdíjat. Ha figyelembe vesszük, hogy az
alkalmazásban lévők közül 15 % volt a középpolgári és további 3% a nagypolgári fizetés szint-
jén, akkor az arányok alig mutatnak eltolódást.
   A polgári lakosság egyéb csoportjába az ügyvédeket, orvosokat és mérnököket sorolhatjuk.
Jóllehet mind a jövedelmi, mind a lakásviszonyokat tekintve bizonyos különbségeket itt is felfe-
                         RÁNKI GYÖRGY : BUDAPESTI POLGÁRSÁG
                         Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 57-65. p.

64     Ránki György                                                                TÉT 1990.3-4

dezhetünk, mégis úgy véljük, hogy a képzettség, a diploma és a társadalmi elhelyezkedés alap-
ján itt a teljes létszámot a polgárság kategóriájába sorolhatjuk. Feltételezhet ő, hogy az ennél
alacsonyabb életviszonyok között jórészt kezd ők, fiatalok éltek, akiket azonban nem lehet tartó-
san a kispolgárság soraiba sorolni. 1930-ban például a 2 749 ügyvéd közül mintegy 10% lakott
albérletben, 2 236 főbérlő és háztulajdonos közül 53 egyszobás, 370 kétszobás lakással rendel-
kezett, 3 szobás lakása volt 660 ügyvédnek, 629-nek 4 szobája, 534-nek 5 illetve 5-nél több
szobája volt. Közel 2 000 ügyvédnél szolgált háztartási alkalmazott.
   Az orvosok (2 697 fő) közül 1 786 rendelkezett főbérleti lakással, ebből 34 egyszobás, 291
kétszobás lakást tartottak nyilván, viszont 584 személy 4 szobás, 422 fő 5 szobánál nagyobb
lakásban lakott. 1 638 orvos tartott rendszeresen háztartási alkalmazottat.
   Végül 3 658 mérnök közül 2 543 volt főbérlő (ehhez járult 755 családtag). Itt nagyobb volt
a kislakások száma: 114 mérnök lakott egy- és 531 kétszobás lakásban. Itt is viszonylag jelent ős
volta középpolgári három- (928 személy) és a négyszobás lakás (638 f ő), több mint 300 mérnök
tartott fenn 5 szobásnál nagyobb lakást. A mérnökök 60%-a háztartási alkalmazottat tartott.
Egészében a három diplomás foglalkozású csoport mintegy 10 000 családot jelentett, azonban
— különösen a mérnököknél — kettő s számítás is lehetséges, hiszen részben a magán ipar, rész-
ben az állam foglalkoztatta őket.
   Összegezve megállapíthatjuk: ha az önállók 7-8 000-es, a magán- és közalkalmazottak
 12-15 000-es, s az értelmiségi foglalkozásúak 8-10 000-es létszámát összesítjük, úgy a Buda-
pesten élő közép- és nagypolgári családok számát mintegy 30 000-35 000-re becsülhetjük.




  A fentebbi tanulmány az 1988-ban elhunyt Ránki György utolsó írása. A kézirathoz tartozó
irodalomjegyzék a hagyatékban nem volt fellelhet ő. A történettudomány nemzetközileg elis-
mert, iskolateremtő alakjának emléke előtt tisztelgünk ezzel a publikációval.
                                                                              A szerkeszt őség
                           RÁNKI GYÖRGY : BUDAPESTI POLGÁRSÁG
                           Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 57-65. p.

TÉT 1990.3-4                                                       A budapesti polgárság        65


                     BOURGEOISIE OF BUDAPEST
                                     GYÖRGY RÁNKI

Naturally, our investigations on the Hungarian bourgeoisie are limited by the fact that the con-
cept and statistical description of bourgeoisie are very difficult to determine and show. Lines
of division within bourgeoisie are even more difficult — if possible at all — to draw, though
they are needed to grasp the stratification of bourgeoisie and the number of people belonging
to petit and middle bourgeoisie. In the first case, we are faced with an important socio-historical
problem: due to the specific development of Hungarian society, can and if yes to what , extent
be civil servants considered part of the bourgeoisie.
   It is well known that the Hungarian state apparatus, in the beginning of its development,
was filled up in the majority with the earlier noble people. Even later, when people with noble
origin were not dominant, the strata of civil servants could be distinguished from economic
bourgeoisie clearly in respect of their social norms, behaviour, political concepts and attitude
as the later represented bourgeois ethos much more, and civil servants rather identified them-
selves with the traditional political ruling class and the landowners. As a consequence of all
these, the Hungarian interpretation usually does not consider civil servants part of the
bourgeoisie. This view appears at Ferenc Erdei as well, who argues that "the state dominated
the lower society as an all-mighty power, state power became an almost independent conserva-
tive power".
   In summary we can conclude, that if we add the number of independents (7-8 thousand),
private and civil servants (12-15 thousand) and intellectuals (8-10 thousand) then the number
of middle and haute bourgeois families living in Budapest could be determined at around
30-35 thousand.
                                                                            Trans'. J. Mészáros