Tér és Társadalom 3. évf. 1989/3. 80-105. p.
MÚLTUNK
PERCZEL KÁROLY:
A MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS TERVEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ
A történetet nem objektív kívülállóként, hanerin mint a tervezés egyik kezde-
ményező je és aktív résztvev ője szubjektivitástól sem mentesen írom meg, de szigorúan
ragaszkodva a tényekhez.
I. A felszabadulástól 1957-ig
Magyarországon a regionális tervezés a felszabadulást követ ő években kezd ő -
dött. Ez a megállapítás arra a tervfajtára vonatkozik, amely több települést magában
foglaló, összefügg ő terület fejlesztésére és rendezésére készül. Ennek alapvet ő célja a
települések egymás közti kapcsolatai, munkamegosztása, együttm ű ködése jöv ő beli
alakulásának f ő irányvonalait vagy változatait felvázolni a helyi feltételek ismerete
alapján. Célja a helyi, regionális és az országos irányító szervek és a lakosság tevékeny-
sége számára támpontokat adni a fejlesztési stratégia optimális lehet őségeihez.
Egy ilyen tervezést nem lehet csak szakmai, szakágazati szempontnak aláren-
delni. Csak akkor tölti be hivatását, ha a természeti adottságok, a gazdasági, társadalmi,
területi sajátosságok, a szociális, ellátási, valamint m ű szaki infrastruktúrák, az urbani-
záció és a technikai fejl ődés helyi-területi különböz ő ségének alapos elemzésén alapul,
és a jöv ő beli fejl ődés kilátásait is prognosztizálja.
Ilyen jelleg ű tervezés 1945 el ő tt nem volt. Bár el ő zményeképpen igen hasznos
volt az a közigazgatási szempontú országos elemzés, amit a Magyari-féle és a Teleki Pál-
féle, majd az Államtudományi Intézetben Bibó és Mattyasovszky végeztek.
1. Külföldi példák hatása
Hatással voltak a magyar regionális tervezés megkezdésére a felszabadulás
után ismertté vált külföldi példák, amelyeket az USA-ban, Nagy-Britanniában, a Szov-
jetunióban és Franciaországban készítettek. Ezen irodalom beszerzésére az Országos
Építésügyi Kormánybizottság (F ő városi Közmunkák Tanácsa) szolgálati útra kikül-
dött a három nyugati f ővárosba.
Első sorban az akkor már megvalósítás stádiumában lév ő USA-beli Tennessee-
völgy regionális terve keltett figyelmet, amely egy nagy folyó völgyének vízkincs-fel-
használása segítségével az akkor legfejlettebb technológia kutatása, ipari, fejlesztési és
PERCZEL KÁROLY:
A MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS TERVEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/3. 80-105. p.
81
termelési felhasználása céljából készült, és egyúttal a munkanélküliséget is csökken-
tette. Erre hivatkoztam 1946-ban az „Uj Építészet" c. folyóiratban megjelent hosz-
szabb, „Kell-e országos építési keretterv?" c. tanulmányomban, amely el őször vetette
fel országos regionális fejlesztési terv készítésének szükségességét.
A külföldrő l behozott anyagból váltak ismeretessé Nagy-Britannia „Town and
Country Planning"-jánál megjelent publikációk, ott a tervek f ő célja a válságágazatos
körzetek munkanélküliségének új munkahely-telepítésekkel való csökkentése és a túl-
zsúfoltság káros tüneteivel küzd ő London környékének tehermentesít ő fejlesztése volt.
Az új dokumentumok közt voltak a Szovjetunió új ipari várostelepítéseit megalapozó
és a háborúban elpusztított területek újjáépítését regionális szinten megalapozó regio-
nális tervek. Jelent ős figyelmet keltett a Le Corbusier által javasolt, egész Franciaor-
szágot átfogó újjáépítési terv, amely „Vitte Linéaire" elnevezés ű várossávokat telepített
volna a Párizsból kiinduló f ő vasút- és autóútvonalak mentén összefügg ő várossávokba
többszáz km hosszúságban, amelyekben a lakóterületi sávokat közlekedési és zöldterü-
leti sávok választották volna el az ipari területsávoktól és a sávok közti területet mez ő -
gazdasági, erd őgazdasági és üdül ő célokra tartalékolták volna. Ez a városrendszer su-
garasan vezetett volna az ország szélein kifejlesztett nagyvárosok fel ő l a központi Pá-
rizs felé, növelve annak jelent ős, központi szerepét. Ez a területi rendszer a Szovjet-
unióban akkor új várossáv-koncepciót tervez ő Miljutin terveit vette át, amelyek alapján
többek között Sztálingrád háború utáni terve is készült. Ez a Le Corbusier-koncepció
gyakorlatilag megvalósíthatatlan volt, mert a háborús pusztítás után teljesen a régi tele-
püléshálózat elvetésén alapult, és mindent újonnan létesített volna.
2. A magyarországi regionális koncepciók kezdetei a felszabadulástól 1957-ig
A Magyarországon 1946-tól kezd ődött tervezés realisztikusabb volt. Bár ez is
a rombad ő lt ország helyreállítását, újjáépítését t űzte ki célul, az Országos Építésügyi
Kormánybizottság, ahol akkor dolgoztam, és az Újjáépítési és Közmunkaügyi Minisz-
térium fő eszköze a romhelyzetfelmérés, a rombontás és a helyreállítás volt.
A F ővárosi Közmunkák Tanácsánál közrem ű ködésemmel is készültek utó-
pikus, irreális elképzelések a f ővárosban felmért 80%-os romosodás és 20%-os teljes
pusztulás, valamint az egész közlekedéshálózat, az összes híd rombad ő lésének túlbecs-
lése folytán. A meglévő , sugarasan Budapestre központosuló közlekedési hálózatot,
a túl koncentrált f ővárost és a f őváros sugárutas, a belvárost túlzsúfoló városszerkezetét
nem kívántuk megtartani. Ehelyett a folyóval párhuzamosan terjeszked ő, sávvárossá
akartuk átalakítani Budapestet, és annak tehermentesítésére a Duna és a Tisza mentén
akartuk a meglév ő városokat kiemelten fejleszteni.
A romhelyzet alapos vizsgálata és feltérképezése után és az utópikus tervek
elkészítése közben megszüntették a F ővárosi Közmunkák Tanácsát és az Országos Épí-
tésügyi Kormánybizottságot, és ez utóbbi feladatkörét az Ujjáépítésí és Közmunkaügyi
Minisztériumnak adták át. A minisztérium az akkori koalíciós alkudozások során a
Nemzeti Parasztpártnak jutott, és így ott kevéssé foglalkoztak a f ővárosi problémákkal,
ott a falvak és a földreform, a mez őgazdaság, a parasztság szempontjai voltak a dön-
tőek.
PERCZEL KÁROLY:
A MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS TERVEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/3. 80-105. p.
82
3. A földreform mint a regionális tervezés kiindulópontja
A földreform 1945 és 1948 között az ország egész társadalmát megmozgató
és átalakító változás volt. A nagybirtokokat kis paraszti parcellákra osztották, és ez tel-
jesen megváltoztatta a falvak helyzetét is, mert egyúttal 400 000 házhely kiosztásával
is együttjárt. Az új gazdák a földön kívül új házhelyet is kaptak. A házhelyekül szol-
gáló telkeket is a helyben választott földosztó bizottságok t űzték ki, a választott hely-
színen. Ezáltal meghatározták a falvak növekedési irányait, és beépítési területeit, s ő t,
egész sor új falut is létrehoztak. A földosztó bizottságok azonban nem ismerték sem a
településfejlesztés szakmai, sem a lakóterület egészségügyi és környezeti igényeit, sem
a megközelítés közlekedési és közm ű igényeit, nem tör ődtek a szomszéd falvakkal és
városokkal való kapcsolatokkal sem. Ezért sorozatos hibákat követtek el, els ősorban a
topográfiai, természeti környezethez nem alkalmazkodt á k, és nem hagytak helyet a
közintézményeknek, az ellátási létesítményeknek, parkoknak, néha az utcáknak sem.
Igen sok házhelyet telepítettek egészségtelen területre, vagy b űzl ő állattelepek mellé.
Az Újjáépítési és Közmunkaügyi Minisztériumba akkor kerültem át a F ővá-
rosi Közmunkák Tanácsától, amikor Veres Péter író lett a miniszter. A Falurendezési
Osztály el őadója, később osztályvezető je lettem. Feladatom a házhelyosztások telepü-
lésfejlesztési, társadalmi, környezeti településhálózati szempontból való felülvizsgálata
és áttervezése volt. Végeredményben a minisztériumnak 2800 község házhelyrendezé-
sét kellett módosítania és tervvel ellátni. Ehhez egy, az osztály részét képez ő ún. rajz-
termet szerveztem fiatal mérnökökb ő l, építészekb ő l, közgazdászokból. Mikor sok lett
a feladat, ebb ő l a rajzterembő l alakítottam ki a Területrendezési Intézetet (TERINT),
amely már négy osztályra oszlott, amelyek közül az egyik a Regionális Tervez ő Osztály
volt, amelynek egyik feladata a házhelyosztások településközi kapcsolatainak felülvizs-
gálata, az egészséges falunövekedési irányok meghatározása és a regionális szint ű ellátás
biztosítása volt. A házhelyosztási területeken nyílt lehet őség a régi falvakban hiányzó
közösségi és alapellátási intézmények elhelyezésére, pótlására. Sok falu ezáltal új köz-
pontot kapott. Ehhez a regionális összefüggéseket is meg kellett vizsgálni, mert a ma-
gasabb szint ű intézményeket, középiskolákat, kultúrotthonokat, rend őrséget, postát,
sokfajta üzletet, vásárterületet, pihen ő parkot minden faluba nem lehetett telepíteni,
más falvakból a legjobban megközelíthet ő falvakban kellett kielégíteni a szomszédos
falvak igényeit is, így keletkezett a falusi regionális szolgáltatások körzeti rendszere.
A házhelyosztási terveket és felülvizsgálatokat a belügyminiszter, az akkor
ugyancsak parasztpárti Erdei Ferenc rendelte meg a TE R INT-nél, amelynek anyagi lét-
fenntartását a „belügy" közigazgatási jelleg ű megbízásai adták.
A belügyhöz tartozott akkor az Államtudományi Intézet. Erdei Ferenc létre-
hozta a TERINT és az Államtudományi Intézet kapcsolatát és együttm ű ködését.
A mez ő gazdaság kisbirtokra alapozott fejlesztését, a falvak egymás közti és városok
felé, fő leg a mezővárosokkal való közlekedés fejlesztésének lehet őségeit kellett feltárni
közös er ővel.
Erdei Ferenc különös súlyt helyezett a Nagyalföld községeire, mez ővárosaira
és tanyavilágára. A tanyavilág lakossága volt a legnagyobb probléma, mert teljes elszige-
teltségben élt. Bár helyzetük termelési szempontból el ő nyös volt, de a villany és az
PERCZEL KÁROLY:
A MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS TERVEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/3. 80-105. p.
83
utak hiánya a kultúrától, az ország többi részeit ő l, a városoktól, sőt az iskoláktól való
teljes elszigeteltsége a társadalom leghátrányosabb helyzet ű rétegévé tette lakóit.
Ugyanakkor a háború alatt és után a tanyai lakosság 1 800 000 f ő re duzzadt fel, sok új
tanya keletkezett. Tanyán jóval többen laktak, mint Budapesten.
Az Erdei Ferenccel folytatott tárgyaláson született meg a „Tanyai Tanács"
megszervezésének gondolata. Ennek célja három összetev ő bő l alakult ki. Egyrészt Er-
dei Ferenc állította fel azt az elvet, hogy ahol tanyás területen jól megközelíthet ő he-
lyen községi tanácsházát és üzletet építünk, ott a tanyai lakosok ezek mellé költöznek,
és rövidesen új falu fejl ő dik ki.
Részemr ő l jött a tanyai lakosság jól megközelíthet ő központokba telepíthet ő
regionális alapellátásának elve, vagyis a megmaradó tanyák számára ellátási közintéz-
ményi és iskolaközpontokat kell létrehozni, és végül Bibó István adta hozzá a tanyai
területek új közigazgatási beosztásának elveit, hogy az új községháza és a központ
milyen területre terjessze ki hatását a tanyavilágban, így a nagy terület ű mezővárosok
közigazgatási területeit kisebb községi területekre kellett felosztani.
E hármas elv alapján jelöltük ki a Nagyalföld 133 lehetséges tanyaközpont
hipotézisét, hozzávet ő leges helyeit. A két bázisintézetb ő l a helyszínre küldött helyki-
jelöl ő csoportok ezt a javaslatot megtárgyalták a tanácsokkal, a földosztó bizottságok-
kal és a tanyai lakossággal. Ennek eredményeként 88-ra csökkent a reálisan kialakít-
ható tanyaközpontok száma, majdnem mind beépítetlen, szabad területeken lév ő út-
keresztez ődéseknél. Ezek közül azonban végül is csak 28 helyen indult meg valóban
tanyai községi tanácsház építése és ezekb ő l valóban új falvak, a TERINT által szaksze-
rűen tervezett falvak n őttek ki. De 60 kij lölt helyen a tanyaközpontok kudarcba ful-
ladtak, senki nem költözött oda.
A TERINT megtervezte kb. 30 új tanyaközpont-falu és még 2800 felülvizs-
gált házhelyosztási terület rendezési tervét. Ezek elkészülte után meghívtam a kormány
tagjait és a köztársasági elnököt a tervek és a falumodellek megtekintésére.
Rákosin kívül mindenki eljött. Ennek a kormánylátogatásnak az volt az ered-
ménye, hogy az addig minisztériumi osztályként m ű ködő TERINT-et a Gazdasági F ő -
tanács ülésén intézetként megalapították, és attól kezdve kapott rendszeres költség-
vetési ellátást, akkortól bízta meg a TERINT-et az Országos Tervhivatal városrende-
zési és regionális tervek készítésével. Igy alakult ki a magyar regionális tervezés és a te-
lepüléshálózat-tervezés els ő kiinduló pontjává a „városhiányos területek" meghatáro-
zása.
A TERINT-ben 1948-ban alakítottam meg a várostervezési, regionális terve-
zési és a településkutatási osztályokat. Ezek a területi vizsgálatokat az ország egész
területére kiterjesztették. 1949 els ő félév végére már nagyjából készen volt az els ő
országos méret ű regionális vizsgálat, amely az akkor rendelkezésre álló statisztikai
anyagon és egy sor helyszíni vizsgálaton alapult.
Ezt fel tudtuk használni az 1948-49-ben már el ő készületben lévő első öt-
éves terv első változatához, amely a nehézipar és a bányászat fejlesztését szolgálta.
A falufejlesztési elképzeléseket a Nemzeti Parasztpárt igyekezett ebbe beleilleszteni.
PERCZEL KÁROLY:
A MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS TERVEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/3. 80-105. p.
84
4. A nehézipari fejlesztésre irányuló regionális tervezés
Berei Andor, a Tervhivatal akkori elnöke számára a legfontosabb teend ő Bu-
dapest, Miskolc, Ózd és a tervezett Duna menti vasiparon alapuló városfejlesztés volt.
A vezetés a vas és acél országára gondolt, amit elleneztem egy akkori el őadásomban,
amelynek szövege megmaradt. Helyette az alumínium és az élelmiszeripar fejlesztését
javasoltam.
Miskolc város tervéhez egyetlen alapadatot közölt Berei, hogy az akkor 60000
lakosú Miskolcot 10 év leforgása alatt 300 000 f ős, nehézipari várossá kell fejleszteni,
amib ő l persze nem lett semmi. Mivel azonkívül más adatot nem kaptunk, egy Sajó-völ-
gyi regionális tervel igyekeztünk a város tervét megalapozni. Ebben vetettük fel el ő-
ször a késő bbi Kazincbarcika, mint új város javaslatát Miskolc túlzott ipari koncentrá-
ciójának tehermentesítésére, éspedig els ő sorban új bányászvárosként, mellékesen jöv ő-
beli vegyipari bázisként is, szénosztályozó és mosóüzemet is javasoltunk oda.
A Dunamenti Vasm ű telepítési tanulmányát a nehézipari és közlekedési mi-
nisztériumi tervez ő kkel együtt dolgoztuk ki. A telepítési dokumentáció szerint Mohács
messze a legalkalmasabb helynek mutatkozott, ezért kidolgoztunk egy pécs—mecsek-
baranyai regionális tervet, amelyben Komló új várostelepítésére tettünk javaslatot, egy
Komlótól Mohácsig tervezett feketeszén-szállító kötélpályával való szállítási kapcsolat-
tal.
A jugoszláviai ércszállításra dolgoztuk ki a mohácsi kiköt ő tervét. Ehhez ké-
szült el Mohács városrendezési terve, amelynek kivitelezését el is kezdték, és amely egy
Budapest—Mohács Duna menti urbanizációs fejlesztési és közlekedési sávot is feltétele-
zett. A Mohácsi Vasm ű és az új városrész-telepítési koncepcióját kés őbb az akkori ju-
goszláv-ellenes politikái indokok alapján a határ közelsége miatt letiltották. Az új tele-
pítési helyet Dunaújvároson (akkor még Dunapentelén) már regionális tervezés nélkül
határozták el felülrő l. Ez a dokumentáció változatai közt úgy szerepelt, hogy hátrá-
nyos feltételei miatt a tervdokumentáció elvetette.
Készült egy Zagyva-völgyi regionális terv is Salgótarján és Hatvan várostervével
együtt. Ebben Nagybátony és L ő rinci új városok létesítése szerepelt javaslatként. Nagy-
bátony meg is valósult, bár mire els ő üteme megépült, addigra kimerültek a környéki
szénbányák, amelyet munkaer ő vel való kiszolgálására telepítettek. Mindezek a regioná-
lis tervek, a városrendezési tervek és az ipartelepítési tervek programadatainak kialakí-
tásához készültek, mivel a gazdasági tervezést ő l ilyet nem kaptak.
Európában egyedülálló volt a magyar regionális tervezés jellege, amelynek
specialitása, hogy az egész településhálózatot, beleértve a városfejlesztést is, a mez őgaz-
dasági falvak igényei szempontjából kiindulva terveztük, és ez így maradt a kés őbbiek-
ben, az OTK id ő szakában is. Igy maradt el az elkülönített városhálózat-tervezés és lett
„településhálózat-tervezés" az összes falvak figyelembevételével. Ezért vált els ő feladat-
tá a „városhiányos területek" meghatározása ott, ahol a magasabb szint ű szolgáltatás-
hoz a falvak lakói nem jutottak hozzá.
PERCZEL KÁROLY:
A MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS TERVEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/3. 80-105. p.
85
5. Az első országos területfejlesztési koncepció és a regionális tervezés megszüntetése
A TERINT m űködésének első idején kíséreltem meg az els ő országos terület-
fejlesztési koncepció vázlatát kidolgozni, amit rövid cikkben 1949 elején publikáltam.
Ehhez már rendelkezésre álltak az els ő országos regionális vizsgálat, a f őváros és agglo-
merációja romhelyzetének felmérése és els ő rendezési koncepciója, az ország egészére
kiterjed ő házhelyosztási tervezés tapasztalatai, három ipartelepítést alátámasztó kisebb
regionális terv. A külföldi regionális tervek túlnyomó része nagy folyók vízbázisára és
hajóútjára telepítette urbanizációs és iparfejlesztési létesítménysorozatait, küszöbön
állt a kormány nehézipari fejlesztési programja. Ezen az alapon kiindulva három f ő fej-
lesztési tengely kiemelt fejlesztésére tettem javaslatot: egy északkelet—délnyugati bá-
nyászati, nyersanyagbázisra támaszkodó, de vízbázisban szegény, melyet a Duna és a
Tisza vízbázisára alapított két észak—déli fejlesztési tengely egészített ki. Ezek f ő ke-
resztezési pontjában Budapest központi szerepének igazolását láttuk.
1949-ben a Gazdasági F ő tanácshoz elküldtem és a Mérnök Szakszervezet ülé-
sén el ő adtam országos fejlesztési koncepciómat. Egyetlen érdemi észrevételt nem kap-
tam, de egy hivatalos politikai vélemény hangzott el, hogy nem helyes országos és re-
gionális terveket készíteni egy intézetben, mivel ez kizárólag a politikai vezetés ügye,
egyetlen igazi regionális tervez ő van, és az Sztálin elvtárs.
A regionális tervezés ezután következ ő degradálásának jellegzetes kuriózuma a
TERINT sorsa. Ezt az els ő regionális tervezéssel foglalkozó intézetet az Ujjáépítési és
Közmunkaügyi Minisztérium keretében szerveztem meg, ez nevezett ki megbízott igaz-
gatójának.
A TEKINT tervezési eredményeit a már említett kiállításon bemutatták a köz-
társaság elnökének és a kormány tagjainak, akik Rákosi kivételével el is jöttek. Ger ő
Ern ő kifogásolta, hogy egy ilyen intézmény kormányhatározat nélkül m ű ködik, Vas
Zoltán az OT új elnöke szerint a TERINT teljesítménye kit ű nő , csak az a hiba, hogy
nem az Országos Tervhivatalnál m ű ködik. Majd ő sürgő sen átveszi. Ger ő el őterjeszté-
sére a Gazdasági F ő tanács ezután következ ő ülésén megalapította az egy éve már aktí-
van m ű köd ő intézetet. Rövidesen következett a Rajk-ügy, amellyel kapcsolatban en-
gem letartóztattak. A TERINT-et Vas Zoltán átvette az Országos Tervhivatalhoz. El ő-
ször ott megszüntették a regionális és városrendezési tervezést, ehelyett az intézetet a
települések ipartelepítési alkalmasság szerinti kategóriákba sorolásával bízták meg, e
kategóriák teljesen heterogének és önkényesek voltak. Csak Budapest és Miskolc lett
kategórián felül fejleszthet ő . Egy évvel késő bb engem életfogytiglani fegyházra ítéltek,
és ezáltal a TERINT letartóztatásom el őtti munkája gyanússá vált, és az irányításom
alatt készült összes terveket és vizsgálatokat elégették, ezeknek azóta nyomuk sem ma-
radt.
E tanulmány szubjektív jellegéhez tartozik az is, hogy az ezután következ ő öt
év eseményeir ő l nem tudok számot adni, azt azonban mégis tudom, hogy további 8
évig az 50-es évek ismert beállítottsága miatt a központosított és voluntarista tervle-
bontásos rendszernek nem volt szüksége a fejlesztési tervek tudományos megalapozá-
sára, az ágazatok mindenhatóságának pedig nem kedvezett volna a területi érdekek sze-
rinti koordináció kontrollja.
PERCZEL KÁROLY:
A MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS TERVEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/3. 80-105. p.
86
Akkor voluntarista ipartelepítési döntések helyettesítették a regionális terve-
zést és egy Helykijelölési és Városépítési Bizottság vette át a TE R I NT szerepét. A re-
gionális tervezés 1958-ig megsz ű nt.
A magam részér ő l 1954 végén történt rehabilitálásom után ismertem meg az
akkori Népgazdasági F őtanács nev ű kormányzati szerv 1950-ben kelt határozatát,
amely szerint regionális terveket készíteni nem szabad, mivel ennek feltételei a népgaz-
dasági tervezésben nincsenek meg. Majd ha hosszú távú népgazdasági tervek lesznek,
akkor ezekhez kell majd területi vetületeket készíteni.
A korszak f ő alkotásai a nehézipari és bányászati üzemekhez telepített szocia-
lista új városok voltak, amelyeket országos és regionális megalapozás nélkül telepítet-
tek ágazati elhatározások alapján. A 8 új város emésztette fel szinte az ország teljes te-
lepülésfejlesztésre jutó er őforrásait, és ezáltal az ország többi városának és községének
fejlesztése elmaradt, vagy minimálisra zsugorodott.
6. A regionális tervezés újjáélésztése 1955 után
Szétdarabolták a település- és területfejlesztési hatásköröket is. Ennek elvi
irányítását és a fejlesztést ellen ő rző tevékenységet az Országos Építésügyi Hivatalra és
az Építészeti Tanácsra bízták, Trautmann Rezs ő elnök irányítása mellett. Az Építés-
ügyi Minisztérium csak a várostervezés hatósági irányítását tartotta meg, Papp Imre
vezetésével. Felállították a Városgazdálkodási Minisztériumot a tanácsok település-
üzemeltetési tevékenységének hatósági tervirányítására, Szabó János miniszterrel az
élén.
Ez a szétforgácsolt település- és területirányítási szervezet 1957-ig állt fenn.
Akkor az Építésügyi Hivatalt és a Városgazdálkodási Minisztériumot megszüntették és
mindhárom településrendezési és fejlesztési tevékenységet az Építésügyi (kés őbb Épí-
tésügyi és Városfejlesztési) Minisztériumban a Településfejlesztési F őosztályon egyesí-
tették, és f őosztályvezető nek ismét engem neveztek ki.
Ezt megel ő z ő leg 1956-ban, mint az OÉH városrendezési csoportvezet ője már
felvetettem a regionális tervezés újból megindításának szükségességét, de válaszul az
ÉVM illetékes miniszterhelyettese kijelentette, hogy „Magyarországon regionális terve-
zés nem lesz - .
Ennek ellenére még az Országos Építésügyi Hivatalban el ő készítettünk egy
városrendezési törvényerej ű kormányrendeletet, amelyet 1955-ben sikerült elfogad-
tatni, és ebbe belekerült az a mondat, hogy minden város- és településrendezési terv-
hez el ő tte el kell végezni „a regionális összefüggések vizsgálatát". Ez a mondat kiprovo-
kálta a regionális településközi kapcsolatokkal való foglalkozás igényét.
1956-ban a mohács - szigeti és a Duna jobb parti Tolna megyei településeket
teljesen elpusztító jeges árvízkatasztrófa után elkészült a VÁTI-nál az els ő , a Minisz-
tertanács által jóváhagyott regionális terv, amely az árvízveszélyes helyeken szétszórt
tanyai lakosságot és az árvízveszélyes helyeken fekv ő falvak népét nem veszélyeztetett
területeken felépített új falvakba telepítette át. Ezzel a tervvel tört meg a 7 évig érvé-
nyes regionális tervezési tilalom.
1957-ben az Építésügyi Minisztériumban f őosztályvezet ő i tevékenységemet
PERCZEL KÁROLY:
A MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS TERVEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/3. 80-105. p.
87
egy regionális tervezést megindító új kormányhatározat el ő készítése jellemezte. Ezt az
MT rendeletet 1958-ban hozta a kormány, ebben elrendelte, hogy regionális vizsgála-
tot kell készíteni az ország egész területére, kés ő bb pedig regionális tervek is készülje-
nek. Mindez az Építésügyi Minisztérium feladata.
Az országos regionális vizsgálatok immár másodízben 3 év alatt az új adatok
alapján elkészültek. Az országos vizsgálatok komplexek voltak, kiterjedtek a nyers-
anyagok helyzetére, a természeti környezetre, a topográfiára, a f őváros és mindegyik
település tényleges regionális vonzáskörzetére, vagyis a különböz ő vonzáskörzetek
meghatározására. A munkaer ővonzást, a kereskedelmi, oktatási, egészségügyi, igazga-
tási, más ágazati, közlekedési, postai és ingázási vonzáskörzeteket külön vizsgáltuk
meg. Az ingázás, a demográfiai, foglalkoztatási, szakmai, társadalmi rétegösszetétel, a
közlekedési és intézményhálózat helyzete, az üdülési és idegenforgalmi vonzásténye-
ző k, vendéglátás, a lakáshelyzet, a közmunkahelyzet, a mez ő - és erd őgazdaság, az ipari
termelés és foglalkoztatás, a szolgáltatások, a településnagyságok és földrajzi eloszlá-
suk, az energia, épít ő ipar, építőanyagok helyzete egyaránt vizsgálat tárgyai voltak.
II. Az Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció készítésének id őszaka
11960-1975)
1. Előkészítő tanulmányok
E tanulmány szerz ője az 1961-ben megjelent „Vidéki városaink" cím ű , Bor-
sos József által szerkesztett könyvben tanulmányt írt az ország településhálózatának
1870--1960 közötti történetér ő l, és ott el ő ször ismertette a településhálózat jöv ő beli
fejlesztésének prognózisait is, és ezt kapcsolatba hozta a közlekedési hálózat kivánatos
fejlesztésével. 1960 - ban jelent meg „A településhálózat regionális rendszere" c. ta-
nulmányom, és 1962-ben „A magyarországi regionális tervezés és a településhálózat
fejlesztése", amely kandidátusi értekezésem is lett. Ennek opponensei Erdei Ferenc, az
MTA főtitkára és Granasztói Pál akadémikus voltak. Ezzel az MTA kontrollja alá ke-
rültek a kés ő bbi OTK alapvonalai. 1966 - ban jelent meg. „A regionális tervezés" c.
Gerle Györggyel közös könyvem, amely már részletesen tartalmazta az OTK kés ő bbi
megoldásait és magyarázatát.
A településhálózat-fejlesztési koncepció a településhálózat nagy aránytalan-
ságainak fokozatos kiküszöbölését t űzte ki célul. Alapgondolata a területi különbsé-
gek csökkentése lett, a funkciók decentralizálása segítségével.
Alapjában és egészében a decentralizációs és a területi különbségkiegyenlít ő
tendencia volt a lényeg.
A vizsgálatokat 1961-ben befejeztük. Ezek alapján megállapítottuk, hogy ösz-
szefüggés van a f őváros és annak adminisztratív funkciói országos túlcentralizáltsága és
az ország egész f ő közlekedési hálózatának Budapest hídjai felé irányuló sugarasan cent-
ralizált szerkezete között. Ezért felállítható volt az az alapelv, hogy a közlekedés f ő
hiányosságát: a nagyobb vidéki városaink közötti közvetlen tangenciális kapcsolatok
hiányát kell kiküszöbölni, a f ő várost el kerül ő vonalakkal, mert így vonhatók be a vidéki
városok is a kereskedelmi és a kulturális folyamatok f ő áramkörébe.
PERCZEL KÁROLY:
A MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS TERVEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/3. 80-105. p.
88
A vizsgálatokból levonható másik fontos következtetés, hogy az ország északi,
iparosítottabb vidékein az infrastrukturális, urbanizációs, kulturális fejlettség is maga-
sabb szint ű , mint a Nagyalföld és a Dél-Dunántúl iparilag elmaradott és mez őgazdasá-
gilag is hátrányos helyzet ű területein. Ezeken belül is Szabolcs-Szatmár és Somogy me-
gyék a legelmaradottabbak, ezért preferált elbánásban kell részesülniük.
A vizsgálat meghatározta az ún. városhiányos területeket, amelyek magasabb
szintű intézményekkel és szolgáltatásokkal legrosszabbul ellátottak. Itt fejlett kisváro-
sok nagyközségekb ő l való kifejlesztése szükséges, és nem új ipari városok telepítése.
Megállapítottuk, hogy több mint 400000 napi és heti ingázó utazik városi
munkahelyére a falvakból, és ennek harmadrésze nagy távolságra utazik, ebb ő l egyedül
Budapestre 200000-en jönnek és mennek naponta. 1950 és 1960 között közel 1 millió
lakos költözött a hátrányos déli területekr ő l a foglalkoztatási hiányokkal küzd ő , fej-
l őd ő északra, ezen belül a budapesti agglomerációba. Már akkor rámutattunk arra,
hogy az 1000 f ő n aluli kisfalvak lakossága er ő sen, az 500 fő n aluliaké vészesen csök-
ken, ugyanakkor a kisfalvak száma állandóan n ő, mert a középfalvakból is elvándorol-
nak, csak a nagyfalvak stabilak. Megállapítottuk, hogy a nagyalföldi tanyavilág lakos-
sága 1949-ig n ő tt, azóta rohamosan csökken, mert ellátottságuk romlik. Meghatároz-
tuk azokat a területeket, ahol a tanyás településmód el ő nyös az ottani intenzív mez ő-
gazdaságnak, ezért Bács-Kiskun és Szabolcs-Szatmár megyében a tanyavilág megtartá-
sára és feltételei javítására van szükség.
Mindezen területi, gazdasági és társadalmi aránytalanságok közül a legsúlyo-
sabbak a f őváros ipari, szellemi, kulturális túlkoncentráltságából ered ő túlzott lakosság-
és munkaer ővonzó képessége és a f őváros körüli gy űrű , valamint az ország déli és keleti
területeinek gyenge népességmegtartó ereje. Az elmaradott országrészek fejlesztési le-
het őségeit veszélyeztetik a f őváros túl koncentrált funkciói, amelyek ugyanakkor a bu-
dapesti infrastruktúra túlterheléséhez vezettek.
A lakás, a szociális és m űszaki infrastruktúra a f őváros környékén nem képes
utolérni a bevándorlás ütemét. De ez nem küszöbölhet ő ki, amíg az egész közlekedési
hálózat sugaras koncentráltsága egyedül a f ővárosban teszi lehet ővé az ország minden
részével való gyors kapcsolatot, addig a vidéki városok elszigeteltek maradnak, mert az
ország bármely két távoli pontja között a leggyorsabban Budapesten keresztül lehet
eljutni. Ezért csak itt jó a munkahelyek, a raktárak és a magasszint ű intézmények haté-
konysága. A nehézipar északi bányavidékekre alapozott fejlesztése miatt délen alacso-
nyabb az életszínvonal. További hátrányos helyzetet okoz az ország déli, nyugati és
északi határsávjaiban a s ű rű aprófalvas településhálózat és a nagyalföldi tanyavilág, vé-
gül a határsávok zsákutca jelleg ű elhanyagolt helyzete.
2. Az 0 TK három továbbfejlesztett változata
1961 és 1963 között elkészült a VÁTI-ban létesített új Regionális Tervez ő
Irodán az első „Településhálózat-fejlesztési tanulmányterv". A tanulmányterv társa-
dalmi vitája az ágazatoknál, a megyékben és a társadalmi szervek el őtt, a szakszerveze-
tekkel, a MTESZ-szel, a Hazafias Népfronttal, a Magyar Urbanisztikai Társasággal, a
nagyüzemi munkássággal, valamint a megyékben a termel ő szövetkezetekkel való or-
PERCZEL KÁROLY:
A MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS TERVEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/3. 80-105. p.
89
szágos konzultáció alapján történtek azok a módosítások, amelyeket az Országos Tele-
püléshálózat-fejlesztési Kerettervnek nevezett új dokumentációban dolgoztunk ki,
amely 1968-ban készült el, és amely az új gazdasági mechanizmus reformtörekvések
1966-tól kezd őd ő vitáinak és kidolgozásának területfejlesztési megfelel ője volt. 1968-
ban elkezd ődött a keretterv hivatalos egyeztetési eljárása, amelynek eredményeképpen
készült a kormány elé terjesztett OTK.
A Településhálózat-fejlesztési Tanulmányterv, a keretterv és végül a kormány
elé terjesztett településhálózat fejlesztési koncepció munkáit részben a minisztérium-
-
ból, 1967 után, mint a VÁTI igazgatóhelyettese magam irányítottam. Részt vett benne
az összes minisztérium és a megyék által kinevezett összeköt ő k.
A viták alapján átdolgozott második változatot „Országos Településhálózat-
fejlesztési Kerettervnek" neveztük. Ez már nem társadalmi, hanem hivatalos kormány-
zati egyeztetésre került. A beérkezett ágazati és megyei észrevételek figyelembevételé-
vel készült el az OTK, az Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció két kötete,
amelyet az ÉVM részér ő l Trautmann Rezs ő miniszter, a Minisztertanácsnak jóváha-
gyásra 1971-ben terjesztett el ő .
E három változat 10 évig tartó készítése folyamán azonban a koncepció to-
vábbi részletesebb megalapozására került sor.
A három változat kisebb terület ű, de részletesebben kidolgozott helyi regioná-
lis tervek készítésén alapult. Az egyik tervsorozat a megyei településhálózat-fejlesztési
tervekb ő l állt, amelyek a megyei tanácsokkal és megyei tervez ő vállalatokkal közösen
készültek, az 1968. évi országos keretterv megyei kritikáját és módosítását tartalmaz-
ták. A megyék településhálózat-fejlesztési tervei a minisztertanácsi el őterjesztés részei-
ként szerepeltek, és a megyék OTK-val való összhangját bizonyították. A megyei terve-
ket a megyei tanácsüléseken hagyták jóvá.
A másik el ő készítő tervsorozat speciális iparí és üdül ő körzeti területi terveket
tartalmazott, a közigazgatási határokra való tekintet nélkül.
Az országos tervezésen kívül az ÉVM főosztálya több kisebb, de kiemelten
fejl őd ő területre részletesebb regionális tervek készítésével bízott meg két tervez ő inté-
zetet. F ő leg ott hiányzott a területi terv, ahol az ötéves tervek a nehézipar, a bányászat
és a vegyipar preferenciális fejlesztését irányozták el ő . A VÁTI 1961-63 között ilyen
céllal készítette el a borsodi Sajó völgye—Miskolc, a Székesfehérvár—Veszprém szék-
hely ű Bakony-vidéki bányászati és ipari terület, és ismételten a Pécs—Mecsek és a
Zagyva völgye—Salgótarján területek regionális terveit.
Ezek mellett a túlcentralizált f őváros és igen elmaradott környékének problé-
makörét és ennek megoldását kellett regionális tervezéssel megoldani. A „Budapesti ré-
giónak" nevezett terület tervezésével az ÉVM a BUVÁTI-t bízta meg, ennek tervez ője
Preisich Gábor volt. Ennek a tervnek területe nemcsak Budapest és kés ő bbi ún. agglo-
merációja volt, hanem hozzátartozott a sz ű kebb agglomeráción kívüli, az azt körülvev ő
város és településgy ű r ű is. A terv ebben 8, Budapest körüli nagyközség és kisváros és
-
körzetének kiemelt fejlesztésére tett javaslatot. Ez volt a Budapest tehermentesítésére
el ő irányzott három városgy űr ű közül a legbelső, amelyben a Budapestre koncentrált
közlekedéshálózat az országban legs űr űbb, és ahol az elterel ő gy ű rű hiánya jelentős
belvárosi túlzsúfoltságot hozott létre. Ennek a központi régiónak déli részén Dunaújvá-
rostól északra javasolt a terv egy olyan új Duna-hidakon áthaladó nyugat—keleti elterel ő
PERCZEL KÁROLY:
A MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS TERVEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/3. 80-105. p.
90
közlekedési, vasúti és közúti f ővonalat, amely még elég közel van a f ővároshoz, ahhoz,
hogy az egyébként annak hídjain keresztülhaladó forgalom egy részét elszívja. Ez az
országos tervben a Székesfehérvár, Adony, Ráckeve—Cegléd, Szolnok tengely része
lett. Ide javasolta kihelyezni a terv a f ővárosba koncentrált országos érdek ű raktárbázi-
sokat. Ez a terv kit ű nő en integrálható volt az országos tervezésbe. Minden regionális
jelentőségű dunántúli város Székesfehérvárral, minden nagyobb alföldi város Szolnok-
kal került volna közvetlen kapcsolatba.
Az ipari területek tervezésével párhuzamosan az ÉVM hozzáfogott az üdül ő-
területi kistájtervek készíttetéséhez. A Balaton és környéke regionális terve 1958 és
1960 között készült, és kiváló min ősége tette lehet ővé az ugyanezen id őben el kezd őd ő
balatoni üdülésfejlesztést. A regionális terv a tó fürdési és üdülési kapacitásfelmérésével
igyekezett meghatározni a túlzsúfoltság és a kihasználtság távlati egyensúlyát. Meghatá-
rozta a Balaton menti települések különböző és egymást kiegészít ő üdülésfejlesztési
céljait, és f ő leg a be nem építhet ő part menti erd ő ket természeti és tájvédelmi terüle-
ket, kilátópontokat. A terv alapján annak megvalósítására megalakult a Balatoni Intéz ő
Bizottság. Egy ideig a fejlesztés a terv alapján folyt. A Farkas Tibor által készített terv
magas min ő sége kiérdemelte a Nemzetközi Építész Szövetség Abercrombi díját, amely
annál értékesebb volt, mivel nagy London terve után ez volt a második ilyen díjazott
terv.
1967-ben azonban zavar állt be. A Minisztertanács rendeletileg engedélyezte a
külterületeken zártkertek parcellázását, a nagyüzemi termelésre alkalmatlan földek ki-
árusítását. A Balaton környékén minden zártkert üdül őtelek lett, és ezáltal majdnem
minden beépítetlennek tervezett területb ő l tervszer űtlen zavarossággal beépített terü-
let lett. Ez a tervezett kialakítást lehetetlenné tette, annál is inkább, mert a külterület-
bő l az építésügyi hatóság ellen ő rzése ki volt zárva. A tópart túlzsúfolttá, a tóvíz szeny-
nyezetté vált.
Mindez ellentétbe került az 1960-ban a kormány által jóváhagyott tervvel. Ha-
sonló helyzetbe került a többi üdül ő körzeti terv is.
A balatoni terv, 1960. évi jóváhagyása után sorban készültek az ország külön-
böző , az OTK munkákban már körülhatárolt üdül ő körzeteinek regionális tervei.
A Dunakanyar regionális tervét a BUVÁTI-ban Preisich Gábor, a Velencei-tó,
a mátra bC..kki hegyvidéki, Egert és Miskolcot, valamint a Cserhát keleti részét magá-
—
ban foglaló területre, a nyugat dunántúli osztrák határ menti, m űemléki és termálgyó-
-
gyászati üdül őterületre, a Fertő tótól Sopron, Szombathely, Zalaegerszeg, Göcsej, Ő r-
ség környéki turisztikai vonzásterületre, a burgenlandi tanáccsal egyeztetett terv készült.
Készült terv a Mecsek-vidékre, a Bakony-vidékre és egy Tisza II duzzasztott
tó partjaira is. Ezeket a terveket a Balaton mintájára kezelésbe vette egy, a tervezési te-
rületre az Országos Idegenforgalmi Tanács által szervezett „Idegenforgalmi Intéz őbi-
zottság".
Mindezek megvalósítását eltorzította a zártkerteknek a külterületi parcellá-
zása következtében üdül őházakkal való zavaros út, közm ű és komfort nélküli beépí-
tése, és ennek minden más üdülési formánál gyorsabb, rákszer ű terjedése.
Ez idő ben készült a Tisza egész hosszára egy kétparti regionális terv, amely-
nek kifejezett célja volt, hogy a Tisza mente az ország egész keleti felének fejlesztési
PERCZEL KÁROLY:
A MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS TERVEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/3. 80-105. p.
91
tengelyévé váljon. Ennek része volt egy közép-tiszai, Szolnokot, Törökszentmiklóst,
Kiskő röst, Kecskemétet és Csongrádot, Szentest magába foglaló terv, amely a Nagyal-
föld urbanizációs és iparfejlesztési növekedési pólusának szerepét töltötte volna be.
A Duna két partja mentén egy dél-dunai urbanizációs és ipari tengely kifejlesztését
szolgáló regionális terv készült, Dunaújváros, Kalocsa, Szekszárd és Baja—Mohács
között. Ennek f ő célja volt, hogy az ország déli, elmaradott gazdaságú területén a
Duna b őséges vízbázisát és nemzetközi víziszállítási lehet őségeit kihasználó fejlesztési
pólus alakuljon ki.
Végül készültek határ menti, a szomszédos országokkal koordinált regionális
tervek. A Rajka—Visegrád közötti Duna menti sávra, az Ipoly mentére és Aggtelek kör-
nyékére Szlovákiával koordináltan, délen pedig egy Dráva menti terv Jugoszláviával
koordináltan, végül a nyugat-dunántúli terv Ausztriával koordináltan készült. Mind-
ezek a részlet - regionális tervek b őséges anyagot szolgáltattak az Országos Településhá-
lózat-fejlesztési Koncepcióhoz, és annak helyi sajátosságok szerinti reális területi diffe-
renciáltságának kidolgozásához.
A részletes helyi regionális terveket az OTK felhasználta és magába olvasz-
totta, ezáltal realitása jelent ősen megn őtt, helyi adottságokhoz való alkalmazását ez
alapozta meg.
3. A rendezés és fejlesztés körül kialakult vita és rendeleti szabályozása
Az OTK el ő készítéséhez tartozott a rendezési és fejlesztési tervek értelmezé-
sére vonatkozó hosszan elhúzódó vita. Ez lényegében az akkor m űszaki-fizikai területi
tervezésként (bár tévesen) jellemzett regionális rendezési tervezés és az akkor inkább
csak elméletben létez ő népgazdasági területfejlesztés feladatai közti munkamegosztásra
vonatkozott. A vita eredménytelensége is bizonyította, hogy hamis, mert egymástól el-
határolhatatlan egységes és teljes kölcsönhatásban m ű ködő tevékenységeket akart
kettéosztani. A kett ősség abból származott, hogy az 1963. évi Minisztertanácsi határo-
zat az ÉVM feladatává tette a regionális tervezést és az OT feladatává a regionális fej-
lesztést, sőt kimondta, hogy a regionális terveket a VÁTI készíti, a területfejlesztési
tervek készítésére az OT köteles új területi tervez ő intézetet felállítani. Ez azonban so-
hasem valósult meg.
1971-ben a kormány három határozatot hozott. Az els ő ben jóváhagyta az
Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepciót, a másodikban meghatározta az orszá-
gos településhálózat-fejlesztési irányelveket, a harmadikban a regionális területi terve-
zés szervezeti rendszerét, amelyben ismételten az ÉVM-re osztotta ki a regionális ren-
dezési tervek készítését, továbbá a fejlesztési tervekre vonatkozó javaslatok készítését,
de az OT feladatkörébe utalta a területfejlesztési tervezést és döntéshozatalt.
Az OT azonban ezt a feladatkört csak egyetlen alkalommal végezte el, amikor
a hosszú távú népgazdasági terv területi fejezetét dolgozta ki, 1970-1995 távlatra, kb.
10 oldalon.
A rendezés kontra fejlesztés vita, végül is városrendez ő építészek és közgazdá-
szok közti szakmai vitává és ezen keresztül ÉVM és OT közötti vitává fajult. Ennek
több véleményellentét volt a tárgya. A közgazdászok (Közgazdasági Egyetem) és az OT
PERCZEL KÁROLY:
A MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS TERVEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/3. 80-105. p.
92'
különböző termelési profil szerinti gazdasági körzetekre kívánta beosztani az országot,
volt 10, 12, 14 és 6 régiós javaslat. Az urbanisták és az ÉVM települési vonzáskörzetek-
ben gondolkodtak, amelyeket a közlekedési hálózat által összetartozó településcsopor-
tok együttm ű ködése tart össze, és erre 9 régiós beosztást javasoltak, amelyek végs ő
formájukban a megmaradó, de revideált határú megyékb ő l tevődtek volna össze. Min-
den megye annyi területet adott volna át más megyének, amennyi új területet más me-
gyéktő l kapott volna.
Ez a két szempont teljesen összeegyeztethetetlennek bizonyult, mert az OT
javaslatok termelési hasonlóságokon alapultak, míg az ÉVM beosztás a lakosság infra-
strukturális és kereskedelmi ellátásának összefüggéseit vette alapul, és a termel őeszkö-
zök területi fejlesztését ehhez kívánta hozzáidomítani. Ehhez kis és nagy regionális,
késő bb közép- és fels őfokúnak elnevezett ellátási és ingázási foglalkoztatási körzetek
országos rendszerét tervezte meg.
A regionális terveket nagy távlatra, 30 évre és azon túlra tervezték, mivel az
érvényes kormányrendeletek a regionális tervezés feladatává tették a termel ő és ellátó
beruházások telepítésének területi és id ő beli koordinációját is. A beruházott állóeszkö-
zök, ingatlanok fennmaradási és kicserél ő dési id őtartama pedig 30-50 évnél hosszabb-
nak bizonyult. A termelési kooperációk és termékszerkezetek ennél jóval gyorsabban
változnak. A közgazdászok és az OT a regionális terveket a hosszú távú népgazdasági
tervek területi vetületének tartották, de akkor még ezek a hosszú távú tervek nem lé-
teztek. Az urbanisták szerint viszont a területi, természeti, településhálózati és infra-
strukturális feltételek feltárása kell, hogy megel őzze a hosszú távú népgazdasági terve-
zést, és ezért az el ő készít ő regionális tervek figyelembevételére kell ráépíteni a népgaz-
dasági tervezést.
Ezeket az ellentétes nézeteket nem sikerült egyeztetni. Ezért a Magyar Tudo-
mányos Akadémia f őtitkára, Erdei Ferenc velem és az OT-vel történt megegyezés alap-
ján felállított egy magas szint ű területi tervezési akadémiai elnöki bizottságot 1963-ban
a két nézet közötti egyeztetése céljából. Ennek elnöke Trautmann Rezs ő miniszter, tit-
kára Erdei Ferenc lett.
Az elnöki bizottság három évig vitatta a regionális beosztásokat és település-
hálózati terveket, mivel azonban semmiféle egyeztetett eredményre nem jutott, 1965-
ben megszüntették.
4. Az OTK készítéséhez kialakított célkit űzések
Az ezalatt elkészült településhálózat-fejlesztési tervtanulmány a kés ő bbi ke-
retterv és végül a koncepció f ő céljaként az ÉVM azt t űzte ki, hogy „számolja fel a te-
lepüléshálózat aránytalanságait, és fejlessze fel a gazdaságilag és társadalmilag hátrá-
nyos helyzet ű területeket, vagyis közelítse azokat a fejlett ipari területek színvonalá-
hoz".
Ebb ő l a célból olyan összehangolt települési, közintézményi, ellátási és közle-
kedési hálózatot kell kialakítani, amely biztosítja az összes települések lakosságának te-
rületileg egyenletes legmagasabb színvonalú ellátását.
PERCZEL KÁROLY:
A MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS TERVEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/3. 80-105. p.
93
Ugyanakkor a termel ő szféra területi telepítése biztosítsa a lakosság teljes fog-
lalkoztatását kisebb körzeteken belül, vagyis szüntesse meg a távolsági és a heti ingá-
zást. Biztosítsa a szociális, közintézményi és m űszaki infrastruktúra létesítmények ka-
pacitásának hatékony kihasználtságát, szüntesse meg a nagyobb városok túlzsúfoltságát
és szüntesse meg egyes területek ellátottságának hiányait. Kerülje el, hogy egyes tele-
pülések túlzottan koncentrált fejlesztése akadályozza más települések fejlesztési lehe-
tő ségeit, vagyis egy települést se fejlesszenek más települések kárára. A települések
közti munkamegosztással biztosítsa, hogy minden település részt vállaljon az országos
gazdasági és társadalmi aktivitásban.
Az itt leírt alapvet ő célkitű zéseket már az 1963. évi tervtanulmány megfogal-
mazta, az 1968. évi keretterv-változat e célokat átvette, és ez lett az alapvet ő követel-
ménye a kormány 1971. évi területfejlesztési irányelveinek is. Ezeket a követelménye-
ket az OTK és megel őző változatai a következ ő fő megoldásokkal igyekezett megvaló-
sítani:
— A fő város országos túlcentralizáltságát fokozatosan megszünteti azáltal,
hogy újonnan kiképzett országos f ő közlekedési hálózati csomópontokon kifejlesztett
ellenpólus városok átveszik az eddig csak Budapestre koncentrált szerepkörök egy re-
gionális részét. E célból úgy egészíti ki az eddigi Budapest-centrikus közlekedési háló-
zatot, hogy az ellenpólus városok egymás között közvetlen Budapestet elkerül ő új fő -
vonalakon közlekedhessenek. A tervtanulmány 8, a koncepció 5 ellenpólust jelölt ki.
— Az északi, fő leg nehézipari bányászati, iparilag fejlett országrészek ipari
monopolhelyzetét megszünteti, és a mez ő gazdaság, a gépipar és az élelmiszeripar
fejlesztésének súlypontját a Dél-Dunántúlra és a Nagyalföldre helyezi át.
— A településs ű rű ség és településméret és lakosságkoncentráció aránytalan-
ságait azáltal csökkenti, hogy a túl s ű r ű aprófalvas területen jól ellátott faluközponto-
kat jelöl ki, megközelíthet ő helyeken, az aprófalvak sorvadását lefékezi, ugyancsak le-
csökkenti a közepes méret ű falvakból aprófalvakká sorvadó falvak számát, véget vet az
alföldi tanyavilág hátrányos helyzetének azáltal, hogy a sorvadó tanyavilág területein új
mező gazdasági falvakat fejleszt ki, ahol pedig a tanyavilág mez őgazdasági m ű ködésre
alkalmas, vagyis Bács-Kiskun és Szabolcs-Szatmár megyékben, a tanyavilág fejlesztését
irányozza el ő .
— A városi ellátási és szociális kulturális infrastruktúrahiányos területeket
meghatározza és ezekben meglév ő nagyközségeket középszint ű kisvárosokká fejleszti
ki. Az 1960. évi 64 város helyett 30 éven belül 134 várost, vagyis plusz 70 új várost
fejleszt ki a falvak által legrövidebben elérhet ő településekb ő l, ezzel a magasabb szint ű
urbanizált ellátást az ország minden lakosára kiterjeszti, a területi, földrajzi helyzet
míatti hátrányokat ezzel megszünteti.
— Kijelöli a kisebb-nagyobb regionális vonzáskörzettel rendelkez ő , vagy von-
záskörzet-központtá tehet ő települések területi és lakossági, kisebb, középfokú és na-
gyobb felső fokú vonzáskörzetét, hogy az ott kifejlesztésre kerül ő közintézményeket
és ellátó létesítményeket a vonzáskörzet lakossága ellátására alkalmasan lehessen mé-
retezni. Igy nem településhierarchia, hanem városkörzetnagyságon és lakosságszámon
alapuló egyenletes ellátottság jön létre.
— Ebben a települési rendszerben a különböz ő szintű központok els ő sorban
abban különböznek, hogy mekkora lakosság és terület nagyságrend kiszolgálására lé-
PERCZEL KÁROLY:
A MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS TERVEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/3. 80-105. p.
94
tesülnek. Ezért egyik feltételük, hogy mind több település lakossága minél rövidebb
idő alatt elérhesse. F ő feladatuk, hogy a körzetükbe tartozó többi település fejlesztését
segítsék el ő termel ő és ellátó, és biztosított helyi foglalkoztatás és ellátás szervezésével.
Erőforrásaikat ne a többi települést ő l való elvonással szerezzék be, fejlettségük a kör-
zet többi településére sugározzon ki. A körzet fejlesztése, a központfejlesztés a f ő célja.
— Az ellenpólusrendszer els ő sorban a fő város túlzsúfoltságának és túlcentra-
lizáltságának tehermentesítését szolgálja. Az ipar, a szellemi, a kultúra és a kereske-
delem túlzottan egy városra koncentráltságát nem az ellenpólusok lakosságának túl
gyors növelésével, hanem min ő ségi, ipari, szolgáltatási környezetfejlesztési és szellemi
irányítási decentralizáció útján kell elérni.
— Az ellenpólusrendszer hasznát az egész településhálózatra kell kiterjeszteni.
Nem csak a f ő várost kell tehermentesíteni. A regionális ellenpólusközpontok számára
a 134 kisváros fejlesztésével képezzünk ellenpólusrendszert. A 90 kis- vagy középfokú
körzetközpont túl gyors növekedését körzetükben a legjobb helyzet ű , kb. 140 nagy-
község kiemelt fejlesztése és a központtal való munkamegosztása ellensúlyozza. Ezeket
még további ellenpóusokként tehermentesíti a termel ő szövetkezeti és állami gazdasági
központokként m ű köd ő — kb. 1000 — alsófokú faluközpont. Az össztelepülés-háló-
zati ellenpólusrendszert kiegészítette az egyes vonzáskörzetek egészének együttfejlesz-
tési elve. Az ellenpólusrendszer decentralizációs f ő célja csak akkor valósítható meg,
ha lemondunk a különböz ő szint ű központok külön fejlesztésér ő l és ehelyett a köz-
pontokat vonzáskörzetükkei szervesen együttm ű köd ő településrendszerként fejleszt-
jük mind a középfokú központik, vagyis városok környékei, mind a fels őfokú közpon-
tok, vagyis megyeszékhelyek, mind a regionális központok, vagyis a f őváros ellenpólu-
sainak vonzáskörzetei esetében. Úgy irányoztuk el ő a fejlesztést, hogy az akkori ötéves
népgazdasági tervek mindegyike keretében folyamatosam kijelöli a terv azokat a kö-
zép- és fels ő fokú körzeteket, amelyekben lév ő összes települést öt évig preferáltan fej-
leszti az akkori tervgazdasági rendszer. Ezt a fejlesztést a körzeten belüli munkameg-
osztás és településközi együttm ű ködés, a körzeten belüli és a körzetet a szomszédos
körzetekkel összekapcsoló vonalas infrastruktúra országosan kiemelt fejlesztésével
együtt tartottuk szükségesnek. Ez a mechanizmus arra vezetett volna, hogy ötéves ter-
venként mindig másik fels ő fokú körzet lenne preferált, így az el ő irányzott koncepció
lényegében 50 év alatt valóban kialakulhatott volna. Nem így történt.
— Az OTK el akarta kerülni az ellátási vonzáskörzetrendszer egyoldalúságát,
és ezért igyekezett ugyanolyan súllyal funkcionálisan együttm ű köd ő körzetrendszere-
ket is meghatározni annak alapján, hogy a helyi adottságok milyen ágazati és foglalkoz-
tatási összetételre és milyen ágazatok súlyponti fejlesztésére alkalmasak. A 9 makro-
régió ennek az elvnek az érvényesítéséhez túl nagynak bizonyult.
Ezért az OTK f ő leg háromfajta funkcionális kiskörzetet vett számításba:
a) azokat a körzeteket, amelyeket egy jól koordinált ipari fejlesztés tart össze;
b) azokat, amelyekben a jó mez ő gazdasági adottságok súlypontilag a mez ő gaz-
daság fejlesztésének rendelik alá a többi fejlesztési célt;
c) azokat a körzeteket, amelyekben az üdülés és idegenforgalom vonzásténye-
ző i olyan jelent ő sek, hogy az idegenforgalmi ágazat fejlesztési igényeinek kell aláren-
delni a többi, f ő leg a termelési összetev ő területi igényeit és az ipari és mez őgazdasági
környezetszennyezés káros hatásait.
PERCZEL KÁROLY:
A MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS TERVEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/3. 80-105. p.
95
Jelentő sek voltak az OTK-ban meghatározott iparfejlesztési körzetek, ame-
lyekben arra kell törekedni, hogy az ipari kooperáció, nyersanyagforgalom és munka-
erőbázis egy kisebb körzeten belül legyen intenzív, hogy ezzel elkerülje a raktárhely-
zet rossz települési viszonyai miatti európai átlagnak kétszeresét kitev ő túlzott szállítási
hosszakat, és a túlzott mérték ű távolsági ingavándor-forgalmat. Az ipari körzeteket
az OTK a szoros ipari kooperációt, a közös nyersanyagbázist és a közös munkaer ő-
bázist, a közös ipari struktúrát kialakítva körzetenként tervezte meg.
Az OTK 15 ilyen ipari kooperációs, közös munkaer ő és infrastruktúra körze-
tet határozott meg. Ezek felét akkor még gyengén iparosított, elmaradott területeken
tervezte. Ezen felül kijelölt 23 üdülési és idegenforgalmi körzetet, amelyek mindegyi-
kén más közös üdülési vonzástényez ő k léteznek, és azokhoz közös egységes üdülési
infrastruktúra fejleszthet ő ki, az üdül őtelepülések ezekre együtt épülnek rá.
Ezeken kívül az OTK elhatárolt az országhatárok mentén 10 határ menti, a
szomszédos országok fejlesztésével koordináltan tervezend ő sávot, amelyek a kétoldalú
határ menti tervezés alapjai lettek.
Fontos megjegyezni, hogy ezeknek a funkcionális körzeteknek területeit úgy
egyeztettük a vonzáskörzetbeosztásokkal, hogy mindegyiket több teljes középfokú
vonzáskörzet alkotta, és mindegyik egy-egy regionális makrokörzeten belülre esett.
Az OTK az első tervezési munka volt, amely az agglomerálódás és az agglome-
rációk új és alapvet ően fontos urbanizációs jelenségével érdemben foglalkozott. Minde-
nekel őtt az országban 17 agglomerációt, illetve az agglomerálódás el ő rehaladott folya-
matába érkezett településcsoportot határozott meg. Ebb ő l a budapesti központi agg-
lomeráció az OTK szerint 69 településb ő l, a 16 vidéki agglomeráció összesen 200 tele-
pülésb ő l áll. Az agglomerációbeli településeket külön településhálózati típusnak te-
kinti, amelynek három fajta agglomeráción belüli szerepköre lehet. Az agglomerációt
egy, a településnél magasabb rend ű településegyüttesnek jellemzi, amelyen belül a te-
lepüléseknek oly szoros funkcionális kapcsolatai alakulnak ki, hogy kifelé egy nagy te-
lepülés vonzótényez őjeként szerepelnek együttesen. Az agglomeráció egyes települései
olyan viszonyban vannak egymással, mint egy nagyváros településrészei. További terü-
letfelhasználási jellemz ője, hogy az agglomeráció településeinek beépített részei egymás
felé annyira összen ő nek, vagy az összenövés tendenciáját megtartják. Az agglomeráció
településegyüttese a fejlettség egy magasabb fokát vagy valóságban, vagy potenciálisan
képviseli. Belső munkamegosztása szorosabb, mint egy vonzáskörzeté. Az agglomerá-
lódás nem cél, hanem elkerülhetetlen fejl ődési tendencia.
5. Az OTK jóváhagyásának jellegzetességei
A regionális tervezés történetének egy dönt ő hatású eseménye volt az OTK
minisztertanácsi el őterjesztése és jóváhagyása. A jóváhagyás módja és tartalma nagy
mértékben eltért az OTK terv tartalmától és tendenciáitól, és messzemen ő hatásokkal
járt.
A Minisztertanács az ÉVM el őterjesztése alapján 1971. január hónapban jóvá-
hagyta az Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepciót, amit azóta OTK néven em-
legetünk. A jóváhagyás azonban csak a határozat bevezet ő mondata. A koncepció által
PERCZEL KÁROLY:
A MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS TERVEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/3. 80-105. p.
96
képviselt fejlesztési tendenciákat nem a jóváhagyó határozat szövege tartalmazza, ha-
nem egy másik MT határozat, amelynek címe „A településhálózat-fejlesztés irányelvei".
A kettő nincs egymással összhangban.
A jóváhagyó határozat ugyanis a koncepció egyetlen részletét emeli ki, és azt
egyedül tárgyalja, mégpedig a települések alsó-, közép- és fels őfokú, valamint kiemelt
felső fokú és agglomerációs település kategóriákba való sorolását.
Tartalmazza az említett kategóriák mindegyikének 52 küszöbfeltételét, ezen
kívül semmi mást.
Az eddigi ismertetésb ő l kit ű nik, hogy a települések kategóriákba sorolása és
f ő leg hierarchikus alsó, közép, fels ő jelleggel nem volt az OTK lényege, csak egy olyan
következtetés, amely a vonzáskörzet és az abban él ő lakosság nagyságrendje szerint kü-
lönböztette meg a vonzáskörzetek központjait és társközpontjait, mert számos több
központú körzetünk is volt.
Miután a jóváhagyó határozatban egyedül ez szerepelt kiemelten és az OTK
teljes szöveges és térképekre rögzített tartalmát sohasem publikálták, ezért a lakosság
és a tanácsi és ágazati szervek az OTK-t azóta kizárólag a települések néhány kategóriá-
ba sorolásaként fogták fel.
Az OTK lényegbeli mondanivalóit azóta sem vették tudomásul és nem is is-
merték meg. Holott a települések kategóriákba sorolása a tervezés 10 éve folyamán
nem is szerepelt, illet ő leg csak a régiók, alrégiók és falu körzetek és városkörnyékek ka-
tegóriáiként kezelték a tervez ő k.
A település-kategorizálás, központ-kategorizálás igényét csak a jóváhagyást
el ő készít ő néhány hónapban állította fel az MT titkársága, és azzal adta vissza az el ő-
terjesztést az ÉVM-nek, hogy csak akkor hagyható jóvá a koncepció, ha a kategóriák
küszöbfeltételei és a települések kategóriákba sorolása is ki lesz dolgozva. Ezt a 10 éves
tervezés utolsó két hónapjában, er ő ltetett ütemben dolgoztuk ki. De akkor sem sejtet-
tük, hogy ezzel holmi gazdasági-pénzügyi közigazgatási hierarchiaképpen fogják ezt
kezelni. Mi vonzáskörzet-nagyságrendek szerinti megkülönböztetésnek szántuk, hogy a
vonzáskörzet igényeihez lehessen alkalmazni az infrastruktúrákat köz- és ellátó intéz-
ményeket. Tehát a tervez ő k nem ismertek településhierarchiát az alárendeltség értel-
mezésében.
Ennek ellenére a jóváhagyás szövegére támaszkodva már néhány hónap múlva
költségvetési és beruházási prioritásként kezelték az OTK-t és a fels ő fokút a középfo-
kúnál nagyobb, a középfokút az alsófokúnál nagyobb költségvetési juttatásként fog-
ták fel, a „fels ő fok" a megyeszékhelyek kiváltsága lett.
Budapest és a fels ő fokú települések is külön infrastukturális alapot kaptak. Az
állami lakásépítést a közép- és fels ő fokúakra korlátozták, és számos egyéb privilégiu-
mot is kitaláltak kategóriánként.
Az OTK központfejlesztési, preferencia-hierarchiaként való kezelése teljes
ellentmondásba került az OTK egyik legfontosabb alapelvével, a teljes vonzáskörzetek
és funkcionális körzetek egészének együttfejlesztési elvével. A központok külön fej-
lesztése lehetetlenné tette az OTK megvalósítását. A fels ő- és középfokú központok
külön városhálózatként való kezelése ellentmond a városok körzetfejlesztési funkció-
jának is. Az OTK szerint csak összefügg ő egységes településhálózat van, amelyben vá-
ros és felu kooperációját f ő leg középfokú körzetenként és agglomerációnként együtt
PERCZEL KÁROLY:
A MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS TERVEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/3. 80-105. p.
97
kell fejleszteni. Elkülönített városhálózat és külön faluhálózat nincs, illetve ha van, ez
anomália, és meg kell szüntetni.
A késő bb, az 1980-as években keletkezett OTK hatását mérlegel ő bírálatok
tévesen úgy ítélték meg, hogy az OTK a tervlebontásos rendszer szolgálatára készült, és
okozója lett volna a nagyobb városi központok további koncentrációjának és a falvak
sorvadásának. Ezek a vélemények az OTK meg nem ismerésén alapultak. Az OTK
ugyanis az 1966-ban megindult, 1968-ban kidolgozott gazdasági mechanizmus reform
radikális területi és települési megfelel őjeként készült. Szembehelyezkedett az addigi
centralizálási és hierarchizálási törekvésekkel. Els ő rend ű célja a termelési és kulturális
tevékenységek decentralizálása volt.
El kívánta érni, hogy a terület- és településfejlesztési döntéseket olyan szinten
hozzák meg, ahol közel vannak az információs forrásokhoz. Az ellenpólusrendszer a
döntési mechanizmusok lefelé decentralizálásának területi eszközrendszere volt. Min-
den központot minden szinten ellenpólusok tehermentesítették, és az funkció és hatal-
mi lebontást egyszerre jelentett. Ez er ő s ellenállást váltott ki az önkényes döntésekhez
ragaszkodó országos és megyei szervek vezet ő ibő l, a mechanizmus akkor kezd őd ő fé-
kezése érz ődött.
6. Az OTK megvalósításának mérlege
Az OTK célkit űzéseinek jelentős része 25 év alatt megvalósult, más megoldá-
sai pedig kudarcot vallottak a szerint, hogy melyek estek egybe valódi csoportérde-
kekkel, és hogy melyek megvalósítását támasztották alá kormányzati, gazdasági és tár-
sadalmi ösztönző k.
— Budapest túlcentralizált ipari szerepkörét a foglalkoztatás és a termelési
volumen szempontjából jelent ősen csökkentették az OTK jóváhagyását követ ő évti-
zedekben, pontosabban Budapest ipari részesedése az országosból felére csökkent, az
1960. évi kb. 50%-ról az 1985. évi 24%-ra. Ez csökkentette a nagy távolságú ingaván-
dor-forgalmat a vidékr ő l való betelepedést, és növelte a vidéki ipart, és ezzel a Buda-
pest és a vidék közti ipari és infrastrukturális színvonalkülönbséget is jelent ő sen csök-
kentette.
Ez jelentő s mértékben az OTK-ra való támaszkodás eredménye volt. Ugyan-
akkor nem csökkent, hanem nőtt a f őváros szerepe a vidékre települt és fejlesztett
operatív iparirányításban, amennyiben a vidéken növeked ő ipar 50-60%-ának válla-
lati irányítási központjai Budapesten maradtak. Igy az ipari decentralizáció szellemi és
irányítási koncentrációt szült. Gyengén valósult meg az intenzív innovatív iparfejlesz-
tés szelektivitása Budapesten. A vidéki iparfejlesztés nagymértékben el ősegítette a tele-
pülés- és f ő leg városfejlesztés decentralizációját, de f ő leg a munkaer ő igényes techni-
kailag elmaradott üzemek fejl ődtek vidéken. Néhány húzóágazatú vidéki iparváros
kifejl ő désével nem tartott lépést a szakemberek és az értelmiség odatelepülése. Igy a
szellemi decentralizáció nem követte az ipart, a szellemi kapacitás 1960-1970 között
88%-ban koncentrálódott Budapestre, jelenleg 1985 után 70-80%-a ott is maradt.
Az új vidéki ipari központok szellemi vonzóereje alig n őtt.
PERCZEL KÁROLY:
A MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS TERVEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/3. 80-105. p.
98
— Nagymértékben megvalósult az ország déli és keleti elmaradott részeinek
fejlettségi közeledése az északkelet—Budapest—délnyugat irányú országos nehézipari
tengelyhez. Az életszínvonal kiegyenlít ődése dél és észak, a keleti és a nyugati ország-
részek között jelent ős volt, ezt részben az urbanizáció gyors fejl ődése okozta az OTK
által a városhiányos területeken várossá fejlesztésre kijelölt nagyközségek gyors várossá
válása folytán. Az OTK által javasolt 70 új várossá fejlesztésb ő l 60 valósággá vált. Rész-
ben pedig a mez ő gazdaság felértékel ődése okozta, a mez őgazdasági foglalkoztatottak
életszínvonalának és életkörülményeinek az ország északi harmadrészéhez való felemel-
kedése következett be. A mez őgazdaság a régebben elmaradott országrészek nagy részé-
nek jövedelmez őjévé vált, az infrastruktúra és melléktevékenységként az ipar az északi
országrészeknél gyorsabban fejl ődött az elmaradott délen és keleten. Az országrészek
makroregionális elmaradottsága megsz ű nt, egyes hátrányos helyzet ű foltok viszont
még maradtak. Ott is a kisvárosi központok er ős fejl ődése és a városkörnyéki falvak el-
maradottsága közötti különbség lett a f ő aránytalanság, a régebbi, országrésznyi hátrá-
nyos helyzetek er ő sen csökkentek.
— Jelentő s volt az országos urbanizáció decentralizált el ő rehaladása. Igaz,
hogy a decentralizáció els ő sorban 19 megyeszékhelyet részesített el ő nyben, az OTK
tendenciózus félremagyarázása segítségével. A 23 fels őfokú központból 19 megyeszék-
hely volt, és a felsőfokú alatt nem min őségi fokozatot akartak értelmezni a megyei ta-
nácsok, hanem finanszírozási, költségvetési, beruházási és infrastrukturális fels ő bb-
séget. Mégis az OTK el őtti 8 városra koncentrált er ő s urbanizációs fejl ődés most már
kiterjedt 23 felsőfokú városra, tehát decentralizálódott, és ehhez társult 60 kisváros
jelentős fejlesztése, ezáltal a 64 városból álló országos városállomány 125 városból álló
városvázzá növekedett az OTK alapján, tehát a falvaknak a városoktól való átlagtávol-
sága a felére csökkent.
— Az OTK a faluhálózatot egyrészt szorosabban kapcsolta hozzá a szétszór-
tabbá, faluközelivé fejl ődött városhálózathoz, ott, ahol a területi fejl ődés dinamiku-
sabb volt. A falurendszeren belül nagymérték ű differenciálódás állt be, és ez nem volt
idegen az OTK falukörzet-fejlesztési intencióitól. Az OTK kb. 900 alsófokú faluköz-
pont teljes ellátottságú fejlesztését irányozta el ő , a statisztikák szerint pedig kb. 1000
nagyobb falu fejl ődött dinamikusabb tempóban, mint a városfejl ődés átlaga, és ennek
90%-a az OTK alapfokú központjaiban történt. A törés a kis aprófalvak terén állt be.
Az OTK egyetlen település megsz ű nésérő l sem tett említést, minden falut be akart kap-
csolni a körzetek együttfejlesztési folyamatába. Mégis kb. 200 aprófalu népességfo-
gyása vált visszafordíthatatlan mérték űvé, mert az aprófalvak gazdaságilag hatékony el-
tartó képessége elszigetelten nem érvényesíthet ő , csak faluközösségekbe integrálódva.
Az integráció viszont elmaradt, holott az OTK falukörzetei ezt célozták. Az OTK kije-
lölte az Alföld térképén a megmaradó és fejl őd ő tanyavilág területeit. Ez a tervezési cél
egyértelm űen teljesült, a Bács megyében és Szabolcs, Szolnok megyében kijelölt tanya-
fejlesztési területeken és néhány kisebb folton a tanyafejl ődés újabb virágzásnak indult
a mezőgazdaság rentabilitásának talaján.
— Az üdül ő körzetek és üdül őtelepülések kijelölése az OTK-ban teljes sikernek
tekinthet ő . Az üdülési igény és az idegenforgalom növekedésére kijelölt 23 körzet és
300 üdülő település a tervezett cél felé fejl ődik. Közülük 15 kijelölt körzetben aktívan
m ű köd ő idegenforgalmi intéz ő bizottságot szerveztek, és az OTK helyesen meghatáro-
PERCZEL KÁROLY:
A MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS TERVEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/3. 80-105. p.
99
zott üdülési vonzótényez ő it és minőségi hatótényez ő it hatékonyan kamatoztatták a
tervezett települések 60%-ánál.
7. Az OTK jóváhagyását követő bírálatok
Az OTK jóváhagyását követ ő bírálatok a regionális tervezés történetéhez tar-
toznak. Ugyanis ezek nem a koncepciót magát bírálták, hanem a jóváhagyó határoza-
tot nevezték el koncepciónak. Azzal a váddal illették a koncepciót, hogy az egyrészt
a tervlebontásos rendszer településfejlesztési megfelel ője, másrészt a centralizáció és
a nagyvárosi koncentráció serkent ője, hivatkozási alapja, továbbá, hogy a falusi telepü-
lések elsorvasztását tervezte meg. Ennek a bírálatnak tarthatatlanságát az OTK céljai-
nak és tartalmának leírása önmagában bizonyította. Mégis foglalkozni kell vele, mert
az OTK-nak a gazdasági és közigazgatási reform és a településhálózati decentralizálás
volt nemcsak célja, hanem effektív eredménye is. Tervezésének kezdetét ő l a városi
túlkoncentráció ellensúlyozása, korlátozása és a kistelepülések fejlesztése volt a leg-
fő bb tartalma. Egész hatása a dekoncentráció irányába hatott. Kiindulópontja volt a
városi túlkoncentráció, és az abból származó bajok, a városi infrastruktúrák konstans
elégtelenségének, és a kis falusi településekb ő l való elvándorlásnak a korlátozása. Ezért
készült el az OTK.
Az OTK a gazdasági reform településhálózati megfelel ője volt. Elsősorban a
településfejlesztés tervlebontásos rendszerének megszüntetése érdekében készült, és
ezért készítésének egész évtizede és alkalmazásának 15 éve alatt mindig a tervlebontás
és a városi centralizáció hívei harcoltak ellene, és igyekeztek sikerét megakadályozni.
Az OTK-nak nem volt közigazgatási célja, de abból indult ki, hogy a településhálózat-
fejlesztési döntési szintek decentralizálása szükségszer ű következménye lesz és lett is.
Az OTK a területrendezés és településfejlesztés hatósági koordinációját eleve 6 regio-
nális szellemi és irányítási központra kívánta leadni Budapestr ő l, onnét kellett volna a
megyéhez szétosztani. Ez nem sikerült, ami az OTK egyetlen nagy kudarca volt.
A megyeszékhelyekre, vagyis 20 városra koncentrált er ősebb fejlesztés, habár
önmagában hibákra, az infrastrukturális létesítmények permanens hiányára vezet, még-
is el ő relépés az egyetlen Budapestre centralizációhoz, és a m űszaki, nehézipari közpon-
tok OTK el őtti koncentrációjához képest.
A városhiányos területek sikeres megszüntetése kifejezetten falufejlesztési ér-
dekek alapján történt, ezzel a falvak és városok közti elérhet őségi és id őtávolságok or-
szágosan felére csökkentek. Ez a falvak lakóinak alapvet ő érdekeit szolgálta.
A nagytérségi fejlettségi különbségek jelent ős csökkenése az OTK területi kü-
lönbség megszüntetési célkit űzésének reális sikere volt.
Az OTK egyetlen aprófalu megszüntetését sem irányozta el ő , hanem az apró-
falvak falukörzetenként integrált beillesztését és a körzet központtal való kooperációs
munkamegosztást célozta a gazdasági és kulturális aktivitások rendszerébe. Számolt az
OTK egyes aprótelepülések visszafejl ődésével, olyan mértékig, ameddig a helyi adott-
ságok hiánya miatt 1000 év óta állandó településrendszer-változások mindig is voltak.
Egyes települések megsz ű ntek, helyettük újak létesültek. De az OTK alapelve volt,
hogy mindegyik körzetben a településméretek mindenfajta nagyságrendjére szükség
PERCZEL KÁROLY:
A MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS TERVEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/3. 80-105. p.
100
van. Csak azt kell kiküszöbölni, hogy egyes nagyságrendek pl. a legkisebbek, hiányoz-
zanak a nagyságrendi skálából. Ahol ilyenek hiányoznak, ott létesíteni kell azokat.
A falu lakósságszám kicsinysége önmagában nem indokolhatja a sorvadást és meg-
sz ű nést. Pl. a Nagyalföld területén kb. 100 új korszer ű aprófalu létesítésével számolt a
koncepció, ebbő l kb. 60 nagyüzemi kis lakótelep létesült is. Az OTK falvak sorvadásá-
nak okozója sehol nem volt, inkább a megindult és regisztrált sorvadások fékez ője lett.
Az OTK egyetlen szociális, kulturális létesítmény megszüntetését nem irányozta el ő ,
csak az újak létesítésének ésszer ű telepítésére adott indíttatást a meglév ő iskolák, mo-
zik, kultúrházak, rendel ő k megszüntetése az OTK ellenére történt.
Az OTK a jóváhagyás el őtt még nem ismert „egyéb település" fajtát sem,
mint „szerepkör nélkülit".
A kerettervben még a „falu" elnevezés szerepelt, a kés őbbi „egyéb" helyett,
és a „központi szerepkör nélkül" volt a jóváhagyott „szerepkör nélküli" elnevezés.
Az utolsó pillanatban történt kistelepülésekre hátrányos változásokat felülr ő l
építették bele, valószín ű leg az akkor már megindult reform fékezése, tervez ő k által
még fel nem ismert folyamata hatására. Különösen hátrányosan hatott az OTK céljai-
nak elérésére az „öt nagyváros" néven ismert regionális, szellemi, kulturális élet decent-
ralizációját szolgáló 5 regionális központ megyeszékhely színvonalat meghaladó fejlesz-
tésének er őszakos megakadályozása, mert 5 jelent ős súlyú regionális központ a buda-
pesti centralizáció hatékony ellenszere lett volna, és a megyék közti koordináció helyi
biztosítéka is. Ezért a központi hatalom centralizáltságát a 20 megye hatékony segítsé-
gével érte el. A már elfogadott 6 gazdasági tervezési körzet így nem válhatott „fels ő-
fokú régióvá" 6 szellemi központtal, ami az OTK koncepciója volt. Igy maradt egyet-
len nagy szellemi, kulturális, irányítási központ az ipari decentralizáció és az OTK el-
lenére Budapest.
Az OTK jóváhagyására kerül ő el ő terjesztése tartalmazta a megyék OTK-val
összehangolt megyei településhálózat-fejlesztési terveit is, amelyek megel őzően a me-
gyei tanácsok végrehajtó bizottságaival egyeztetve készültek. A jóváhagyott határozat
úgy intézkedett, hogy a megyei terveket részletesebben kell kidolgozni, azonos meto-
dikával, és azokat megyei tanácsüléseken kell jóváhagyni. Így minden megyei tanács el-
készítette és jóváhagyta saját megyéje településhálózat-fejlesztési tervét a helyi feltéte-
lek és érdekek szerinti módosításokkal.
8. Az OTK utólagos ellen őrző kutatásai
A regionális tervezés OTK után következ ő lépése volt az ország területén lé-
tező fejlettségi különbségek részletes vizsgálata, most már matematikai módszerek
segítségével. Ez az OTK helyességének utólagos ellen ő rzését és az azutáni országos re-
gionális tervezések el ő készítését együtt szolgálta.
1971 és 1981 között készült el e célból két, összesen 11 kötetes munka: „A
magyarországi területi fejl ődés törvényszer ű ségeinek feltárása", 1975 (PERCZEL K.)
és „A társadalom és a gazdaság területi szerkezete, a területi egyensúly feltételei" (V É-
CSEI P.) c. munkák hozták ezt az eredményt. Ezek az országos elemz ő tanulmányok
az OTK szerinti 90 középfokú körzetet és azokon belül a közép- és fels őfokú közpon-
PERCZEL KÁROLY:
A MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS TERVEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/3. 80-105. p.
101
tok fejlettségi különbségeit vizsgálták meg. Gazdasági-termelési, társadalmi rétegz ődési
összetétel és urbanizációs-infrastrukturális fejlettségi különbségeket külön-külön és
összevontan állapították meg faktoranalízis és clusteranalízis felhasználásával. Több
mint 100 fejlettségi tényez ő szerinti országos térkép készült, és az országbeli összevont
területi fejlettségi különbségek világosan kiderültek, el őször az 1970. évi, majd az
1960. és az 1980. évi állapotvizsgálatok alapján. Ebb ő l aztán meg lehetett határozni
a fejlettségi különbségek három évtizedes területi változásait és a 90 körzet és 130 köz-
pont fejl ődési életút típusait. Ezt kés őbb kiegészítette a falusi települések területi fejl ő-
dési különbségeinek és életút típusainak vizsgálata (VALÉR ÉVA ► . Így ez a regionális
vezési periódus arra adott választ, hogy az ország minden települése a fejl ődés melyik
szintjén helyezkedik el, és hogyan fejl ődik. Végeredményben jól elhatárolódtak az el-
maradott vagy hátrányos helyzet ű körzetek, amelyekben még az extenzív vagyis mun-
kaerő igényes, automatizálás el őtti gyáripar fogadásához szükséges feltételek sem ala-
kultak ki, ahol lényegében a manufakturális szintr ő l nem jutottak tovább.
Átlagos és országosan leggyakoribb az extenzív munkaer ő igényes termelés
szintjére eljutott, vagy befogadására alkalmas körzet. Végül legfejlettebb típus az inten-
zív fejlettség ű termelés és szolgáltatás befogadására alkalmas, kell ő szellemi kapacitás-
sal és infrastruktúrával rendelkez ő körzet, amely vagy innovációk befogadására, vagy
azok megalkotására és kibocsátására is alkalmas, amelyekben kifejleszthet ő k az elektro-
nika, az informatika és az automatizálás feltételei.
Külön vizsgálat tárgya volt a körzetközpontok és a körzetek többi részei közti
különbség. Ahol a központ fejlett, a körzet elmaradott, az tipikus jele az extenzív fej-
lettségnek.
Budapest és agglomerációjának együttes fejlettsége sokszorosan meghaladja
a bányászati-nehézipari középhegységi tengelynek az ország egyéb részeinél magasabb
fejlettségét is. Ett ő l délre húzódik egy keskeny sáv, amelyben a leghátrányosabb hely-
zet űek nagyobb része található. De ezen túl az 1960-ig elmaradott dél-dunántúli, dél-
alföldi területek már az országos átlagig fejl ődtek fel. A legnagyobb problémát az
okozza, hogy gyakori az infrastruktúra fejlettségének elmaradása a gazdasági és társa-
dalmi igényektő l.
III. Regionális tervezés 1971 után
1. Az országos területrendezési terv és az országos ágazati területi tervek
Az ország fejlettségi struktúrájának elemzése új, megalapozottabb, differen-
ciáltabb országos területi tervezést készített el ő , az 1979-1982 között készült Orszá-
gos Területrendezési Tervet (BARÁT E.).
Ez 240 mikrokörzet fejlesztési lehet ő ségeit vizsgálta. Ezeket elmaradott, ex-
tenzív és intenzív fejlettség elérésére alkalmas típusokra osztotta. Ezt a hármas osztá-
lyozást az OTT a települések közti munkamegosztás és kooperáció, vagyis a kapcsolat-
rendszer intenzitáskülönbségeire alapozta. Az elmaradott körzetekben a települések el-
szigeteltek, az extenzív körzetekben a központ privilegizáltan fejl ődik, de alig hat a
körzetére.
PERCZEL KÁROLY:
A MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS TERVEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/3. 80-105. p.
102
Az intenzív körzetben a központok és a többi települések közti kapcsolatok
és munkamegosztás intenzív, a legintenzívebb kapcsolatok az agglomerálódó körzetek-
ben alakulnak ki.
Az OTT a jelenleg sugaras országos közlekedési f ővonal infrastruktúrákat egy
négyzethálós rendszerbe igyekezett átfejleszteni. Célul t űzte ki a településhálózat, a
termel ő er ő k fejlesztésével, a településközi infrastruktúrák és a környezetfejlesztés fel-
adatát hosszú és nagy távlatra (15 évre és 30 éven túl). Az OTT-t az ágazati miniszté-
riumok és megyék véleményezése alapján alakították át, de jóváhagyásra nem terjesz-
tették el ő .
Az OTT-n kívül 1970 után háromfajta jelleg ű regionális tervek készültek. Az
egyik fajta az ágazati nagyberuházások által befolyásolt térségek komplex regionális
újratervezése volt, amilyen pl. a B ős-Nagymarosi vízlépcs ő rendszerre készült a cseh-
szlovák társtervez ő kkel közösen, vagy pl. a tervezett, de meg nem valósult bícskei er ő-
m ű területére. Ezekben a térség településeire gyakorolt káros környezeti hatások csök-
kentése vagy kiküszöbölése és az el ő nyös településfejlesztési hatások jó és konkrét ki-
használása volt a f ő feladat.
Ezekben helyet kaptak a nagyberuházásokat módosító javaslatok is, ütköztek
a településfejlesztési, a társadalmi és az ágazati érdekek.
A másik 1970 és 1985 közti periódusra jellemz ő , régebben nem gyakorolt terv-
fajta az ágazati minisztériumok számára készített országos vagy megyénkénti terület-
fejlesztési és egyben ágazattelepítési tervek voltak. Ezek els ő sorban infrastruktúrafej-
lesztési regionális tervek. Ilyenek: a településhálózat energiaellátásának terve megyén-
ként és országosan, ilyen készült a közlekedéshálózat és külön a közúthálózat fejlesz-
tésére. Ilyennek megalapozó m űvelete az ország külterületi nyomvonalas létesítményei-
nek nyilvántartása, amelynek kett ős célja a mez őgazdaságilag m űvelt területek vonalas
infrastruktúrák által való túlzott csökkenésének és szétdarabolásának elkerülése és a
különböző ágazatok vonalas vezetékes infrastruktúráinak területi koordinálása közös
infrastru ktúrasávokba.
Ilyen ágazati terv típusnak tekinthet ő az ország egészére készült Országos
Udülőterületi Terv, amely nemcsak az üdül őterületeket és településeket osztályozta
fejlesztési célok szerint, hanem külön foglalkozott az ifjúsági és a falusi turizmus, a hi-
vatásturizmus és a termál-gyógyturizmus országos területi fejlesztési lehet ő ségeivel. Ez
a terv megalapozta az Országos Idegenforgalmi Hivatal, az Idegenforgalmi Intéz ő bi-
zottságok területeinek az ÉVM és OT területfejlesztési politikájának operatív munkáit.
Röviden a következ ő kben foglalom össze az 1985. évi országgy ű lési határozat
lényegét:
— A nagyobb városok ne növekedjenek extenzív módon, az urbanizáció súly-
pontját a kis- és középvárosokra kell helyezni. Mérsékl ődjön a nagyvárosokba való be-
vándorlás és azt a közép- és kisvárosokba, valamint a városiasodó falvakba kell terelni.
(Az OTK célkit ű zése is.)
— A településhálózat egységes, összefügg ő rendszer, amely a települések gaz-
dasági, igazgatási, ellátási szerepkörén alapul. (Akárcsak az OTK kategóriái.)
— Lesznek fejl őd ő , stagnáló és visszafejl ődő települések, de azok fejl ődjenek,
PERCZEL KÁROLY:
A MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS TERVEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/3. 80-105. p.
103
ahol az adottságok a hatékony m ű ködtetéshez megvannak. (Az OTK-ban visszafejl őd ő
nem volt. ►
— Az alapfokú infrastruktúrát minden településen helyben, vagy kis távolsá-
gon belül kell létesíteni. Az ellátási szempontból kedvez ő helyzetű települések száma
szaporodjon 1300-1500-ra. (Az OTK-ban ezek száma 1250 volt.)
— A teljes kör ű középfokú ellátást a városokban és a városi központszerepet
betöltő nagyközségekben célszerű kiépíteni, hosszú távon 180-250 településen. (Az
OTK-ban 284 ilyen központ szerepelt, ebb ő l 134 város az 1960. évi 64 helyett.)
— Felső fokú ellátást első sorban Budapesten és a megyeszékhelyeken kell ki-
fejleszteni, felső fokú ellátású városok száma gyarapodjon. (Az OTK-ban 23 volt ezek
száma.)
— A fő város súlya legyen jelentős a felső fokú ellátásban, a tudományban, a
művel ő désben, az idegenforgalomban, a nemzetközi és országos szervezési feladatok
végzésében, a m ű szaki haladásban, az innovációban, az exportképesség javításában, de
mérsékl ődjön a termelésirányításban, az él ő munkaigényes termelésben. (Az OTK eze-
ket az országos szelektív és szellemi központi feladatokat 6 regionális központra de-
centralizálta. Ehhez képest visszalépést jelent.)
— A főváros átmen ő forgalmát csökkenteni kell, és ezen kívül az agglomerá-
ciós övezet középfokú ellátásának javításával kell Budapest központját tehermentesí-
teni. (Azonos az OTK-val.)
— Az őt regionális funkciókat betölt ő nagyváros mennyiségi fejl ődés nélkül
első sorban országrészekre kiható kulturális, irányító és tudományos feladatok ellátá-
sában bő vüljön, javuljon nagyobb szakmai hozzáértést és szellemi hátteret kívánó ter-
mékeik aránya, táguljon szervez ő , irányító, tudományos, m űvelődési, oktatási, egész-
ségügyi hatáskörük. (Az OTK-val azonos.)
— A kisvárosok váljanak körzetük valóságos központjává. Javuljon a községek
gazdasági bázisa, eltartó képessége, legyenek foglalkoztatási lehet ő ségek, elfogadható
kisebb ingázási távolságban (az OTK alapelveivel egyez ően).
— A nagyközségekben és óriásfalvakban er őteljes ütemi városodási folyamatot
kell kibontakoztatni. (Az OTK 200 ilyen városiasodó nagyközséget jelölt ki.)
— Fokozott figyelmet kell fordítani az ország távlati alapanyag- és energiael-
látás szempontjából különösen fontos térségekre és a vízigényes ipar és víziközlekedés
fejlesztése szempontjából különösen fontos Duna menti sávra. (Azonos az OTK 15
alapanyag és vízigényes ipari körzetével, f ő leg a Dél-Dunával.)
— A kedvezőtlen adottságú, egyoldalú gazdasági szerkezet ű aprófalvas és ta-
nyás térségekre és az agglomerálódó térségekre (az OTK konkrétan elhatárolta a hátrá-
nyos helyzet ű aprófalvas és a fejlesztend ő térségeket), az üdül ő körzetekre (az OTK 23-
at határozott meg), f ő leg a Balatonra, a Velencei tóra, a Duna-kanyarra, a Mátra—
Bükkre és az ország határ menti térségeire. (Mindez megvolt az OTK-ban.)
— Az ipari kiskörzetek bels ő kooperációját kell el őtérbe helyezni. (Az OTK
15 ipari kiskörzethez kooperációs koncepciót adott, közös bels ő infrastruktúrát és kö-
zös munkaerőbázist írt el ő az ipari kiskörzetekben, f őleg jelentős körzeten belüli szállí-
tási infrastruktúrát.)
Látjuk, hogy az országgy ű lési határozat lényegében meger ősíti az MT 1971.
évi irányelveit és az OTK megoldásait, így azok tovább élnek.
PERCZEL KÁROLY:
A MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS TERVEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/3. 80-105. p.
104
3. A regionális tervezés jövő feladatai az országgyűlési határozat után
Ide tartozik, hogy a VÁTI 1986-ban ismételten foglalkozott a „regionális ter-
vezés helyzetével és fejlesztésével", valamint „a regionális terv karbantartásával" (MI K-
LÖSSY és VÁRNAI ► . Ezek metodikamegújítási kutatások, a tervezés társadalmi oldal-
ról és a realizálás szempontjaival való jobb megalapozása érdekében a területfejlesztés
folyamatként és nem megvalósítandó állapotként való felfogásának alátámasztására és
a társadalmi közrem ű ködés jobb módszereinek tanulmányozására.
Befejezésül kissé túllépek a regionális tervezés történetének tényein, és ráté-
rek a jövő igényeire, ahogyan szubjektíve látom.
A múltban az új koncepciókat megel ő zte, az elméleti megalapozás és aztán a
jogi irányelvek leszögezése alapján az új területi tervkészítés. Az országgy ű lés határo-
zatainak is akkor lesz valóban foganatja, ha azok megvalósítását területi és településfej-
lesztési koncepció kidolgozása követi, aminek egy területfejlesztési és településfejlesz-
tési folyamat kidolgozása felel meg.
Ennek id ő ben folyamatosan közeledni kell az országgy ű lés által kit űzött cé-
lokhoz. Enélkül az országgy ű lés csak jókívánságok kifejezéséhez jutott volna el.
A „feladatok" végrehajtásához új módszerekkel a mai új gazdasági és társadalmi
viszonyokhoz alkalmazkodó rugalmasan változó és id ő ben is folyamatosan használható
területi koncepció szükséges. Olyan koncepció, amely számol a jöv ő ben bekövetkez-
hető többfajta változási tendenciával is. Ehhez tehát különböz ő gazdasági-társadalmi
változásoknak megfelel ő többféle változat kidolgozása szükséges, többféle jöv ő fejlesz-
tési „szcenario", amelyek közt minden új helyzetben rugalmasan lehet egyikr ő l a má-
sikra áttérni.
El kell kerülni illúziók és önkényes, a helyi adottságoktól idegen fejlesztési öt-
leteket. De el kell kerülni a törvényes kötelezettséggel jóváhagyott jöv ő képeket is. A
tervszer űség nem a változatlan jövő kép követésében áll. Annak ismerete jelent tervsze-
rűséget, hogy a településhálózat és minden település összefügg ő egységes rendszer,
amelyben minden fontos részváltozás kihat a rendszer többi részére is, és ezt a hatást
folyamatos tervezéssel mindig újra át kell vinni az egész rendszerre. Helyes fejl ődésre
csak az addigi múltbeli fejl ődés szerves folytatása, a meglév ő adottságokra alapozás ad
lehetőséget. De ezt a fejlettség növelésére kell felhasználni, körzetenként, országosan
és a településeken belül is.
A körzetek egészének együttfejlesztése a f ő módszer és ezen belül az adott-
ságokra támaszkodás. A fejlettség növelését és a települések és a településközi infra-
struktúrák együttes és egymástól függ ő fejlesztését nem szabad elszigetelt fejlesztéssel
megtörni.
Nincs külön központ-város és külön falufejlesztés, csak összetett, és település-
kooperációt létrehozó körzetfejlesztések egymással való összehangolásából ered ő or-
szágos regionális fejlesztés.
Egy ilyen típusú országos folyamattervezési keretkoncepció létrehozása a kö-
vetkező regionális tervezés történeti lépcs őfoka. A merev kategorizálásokat ezzel lehet
elkerülni. Az adottságok a méretek, a fejlettségi fokok és a vonalas infrastruktúra-fej-
lesztési lehető ségek teljes és folyamatos skáláját kell felhasználni merev változatlan ka-
tegóriák és jöv ő képek helyett.
PERCZEL KÁROLY:
A MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS TERVEZÉS TÖRTÉNETÉHEZ
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/3. 80-105. p.
105
IRODALOM
BERNÁT T.-BORA GY.-FODOR L. 1973: Világvárosok, nagyvárosok. Gondolat, Budapest.
BOUDEVILLE, J. R. 1972: Amenagement du Territorire et Polarisation. Genin, Paris.
BIBÓ I. 1986: Válogatott m űvei. (Szerk. VIDA 1.-NAGY E.) Magvet ő , Budapest.
ERDEI F. 1939: Magyar város. Athenaeum, Budapest.
ERDEI F. 1940: Magyar falu. Athenaeum, Budapest.
FARAGÓ K.-MAJOR J. 1957: A magyar mez ő gazdasági településhálózat fejlesztésének kérdései.
Településtudományi Közlemények 9. pp. 3-37.
GERLE GY. 1959: A regionális tervezés helyzete és módszerei a KGST országokban. Építésügyi
Szemle 12. pp. 375-377.
GERLE GY. 1974: Környezet- és településhálózat. Akadémiai Kiadó, Budapest.
HENCZ A. 1973: Területrendezési törekvések Magyarországon. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,
Budapest.
K Ő SZEGI L. 1964: A területi tervezés f ő bb elvi és módszertani kérdései. Közgazdasági és Jogi
Könyvkiadó, Budapest.
LETTRICH E. 1965: Urbanizálódás Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Budapest.
KULCSÁR V. (szerk.) 1976: A regionális elemzések módszerei. Akadémiai Kiadó, Budapest.
MARKOS GY. 1955: A területi tervezés elméleti alapjai. Közgazdasági Szemle 12. pp. 1468-1482.
MU M FO R D, L. 1985: A város a történelemben: létrejötte, változásai és jöv őjének kilátásai. Gondo-
lat, Budapest.
PERCZEL K. 1946: Kell-e országos épitési keretterv? Uj Építészet 2. pp. 1-4.
PERCZEL K. 1947: Jegyzetek Magyarország tájrendezéséhez. Uj Építészet 1. pp. 84-86,
PERCZEL K. 1948: Házhelyosztás. Fórum pp. 791-798.
PERCZEL K. 1958: A város- és községrendezés megszervezése. Építésügyi Szemle 1. pp. 2-5.
PERCZEL K. 1958: Az országos településhálózat. Építésügyi Szemle 9. pp. 257-260.
PERCZEL K. 1958: Javaslat Magyarország regionális beosztására. Építésügyi Szemle 10-11. pp.
299-304.
PERCZEL K. 1960: A magyarországi regionális tervezés elvi alapjai. Építés- és Közlekedéstudomá-
nyi Közlemények 1-2. pp. 3-42.
PERCZEL K . 1960: Faluhálózatunk fejlesztése. Valóság 3. sz. pp. 53-64.
PERCZEL K. 1960: A magyarországi regionális tervek fajtái. Építésügyi Szemle 8. pp. 225-229.
PERCZEL K. 1960: A gazdasági régiók és a megyék viszonya. Építésügyi Szemle 9. pp. 72-77.
PERCZE L K. 1961: Pécs regionális összefüggései. Építésügyi Szemle 3. sz. pp. 72-77.
PERCZEL K: 1961: A mai magyar városhálózat kialakulása. In: Vidéki városaink (szerk. BORSOS
J., pp. 77-93.) Közgazdsági és Jogi Könyvkiadó, Budapest.
PERCZEL K. 1965: A társadalmi struktúra változásainak hatása a településhálózat fejlesztésére.
Építés- és Közlekedéstudományi Közlemények 1. pp. 43-57.
PERCZEL K.-GERLE GY. 1966: A regionális tervezés és a magyar településhálózat. Akadémiai
Kiadó, Budapest.
PERCZEL K. 1975: A magyarországi urbanizáció és agglomerálódás tényez ő i. In: A Nemzetközi
Földrajzi Unió Konferenciája (szerk. SÁRFALVI 13.) Akadémiai Kiadó, Budapest.
PERCZEL K. 1976: Magyarország urbanizációs feljettségének területi struktúrája. Építés- és Épí-
tészettudomány 1-2. pp. 227-254.
PERCZEL K. 1984: Az ismeretlen OTK és a településhálózat újraértékelése. In: A városépítésr ő l
(szerk. PREISICH G. pp. 76-85.1 Kossuth Könyvkiadó, Budapest.
PERCZEL K: 1984: A falvak helye a településhálózatban. In: A városépítésr ő l (szerk. PREISICH
G. pp. 344-3561 Kossuth Könyvkiadó, Budapest.
PERÉNYI I.-JANKOV ICH I.-KERESZTÉLY GY. 1956: A regionális tervezés metodikája. Tele-
püléstudományi Közlemények 8. pp. 5-27.