Tér és Társadalom 3. évf. 1989/2. 92-103. p.
NYÍLT TÉR
ENYEDI GYÖRGY:
VAN-E SZOCIALISTA URBANIZÁCIÓ?
Hogyan merült fel a kérdés?
„Van-e szocialista város?" — ez a címe egy ma is alapvet ő nek tekinthet ő gy űj-
teményes kötet bevezet ő fejezetének. (F RENCH és HAMILTON, 1979). Ez a kérdés
az elmúlt b ő évtizedben gyakran felmerült. Kimondatlanul ez volt a vitakérdés Lackó
László és közöttem is a „Tér és társadalom" els ő évfolyamában publikált eszmecse-
rénkben. (ENYEDI 1987, LACKÓ 1987.)
Korábban ez nem volt kérdés: keleten és nyugaton egyaránt az volt a véle-
mény az urbanisták, városszociológusok és geográfusok körében, hogy az Októberi
Forradalom a városfejl ődésben is új, minden korábbitól különböz ő korszakot nyitott.
A szovjet urbanisztika új elveket dolgozott ki. Az elvek gyakorlati alkalmazása ugyan
távol volt az ideálistól, de új településformákat, új típusú városi társadalomfejl ő dést
eredményezett. Ezeket az új elveket a második világháború után a kelet-közép-európai
szocialista országokban is bevezették.
A szocialista urbanisztikai elvek alkalmazásának már csaknem háromnegyed
évszázados a története. Az európai szocialista országok ipari országokká váltak, s e vál-
tozás ténye a városi infrastruktúra fejl ődésében, a lakosság növekv ő s szerkezetében
változó fogyasztásában, a városi társadalom többrét űvé válásában is kifejez ődött.
A szocialista országok urbanizációja egyre több hasonló vonást mutatott a nyugati (t ő-
kés) ipari országok urbanizációjával. E hasonlóságok alapján merülhetett fel egyesek-
ben a kérdés, hogy vajon nem közeledik-e egymáshoz a két rendszer urbanizációja?
Vagy éppenséggel nem egy egységes urbanizációs folyamat két változatát jelenti-e a
nyugati és „keleti" urbanizáció?
A címben feltett kérdésre adható válasz attól függ, hogy a válaszadó hogyan
ítéli meg a különbségeket és hasonlóságokat. Aki a különbségeket alapvet ő nek ítéli,
az a szocialista urbanizációt, mint a világ urbanizációs történetének új, minden el ő ző-
tő l független korszakát fogja fel. Aki a hasonlóságokra helyezi a hangsúlyt, az úgy véli,
hogy az európai (vagy az iparosodott) országok urbanizációját alapvet ően hasonló tár-
sadalmi folyamatok formálják; feltételezi egy globális urbanizáció létét, amelyben a
szocialista országok is részt vesznek.
A hasonlóságok és különbségek megítélése az urbanizáció értelmezését ő l,
szakmai megközelítését ő l is függ. Más hasonlóságok és különbségek figyelhet őek meg
az épített környezetben, a településfejlesztés irányításában, a várostervezésben, az ur-
banizáció társadalmi szerepl ő iben és társadalmi hatásaiban, az urbanizáció térbeli for-
máiban stb. Magam az urbanizációt térbeli folyamatként vizsgálom, feltételezéseimet
Enyedi György:
Van-e szocialista urbanizáció?
Tér és Társadalom, 3. 1989. 2. 92–103. p.
93
csak ebbő l a szempontból fogalmazom meg. 1 A térbeli megjelenés az urbanizációnak
nem valamilyen kuriózuma. Az urbanizáció, mint az ember és környezete közötti hosz-
szú távú kölcsönhatás-folyamat eleve térbeli kifejl ődéssel bír. Az épített környezet a te-
lepülés társadalmi fejl ődésének és a természeti környezettel való kapcsolatának törté-
nelmi folyamatosságát is kifejezi.
A hasonlóságok és különbségek megítélése persze nem ízlés kérdése. Nagyon
lényeges, hogy hogyan kezeljük az urbanizációs elméletek és az urbanizáció gyakorla-
tának eltéréseit, vagy hogyan ítéljük meg a településmorfológiai különbségek társadal-
mi hátterét. A f ő kérdés tehát: a szocialista urbanizáció azon elvei, amelyek lényegi kü-
lönbségeket ígérnek a t ő kés urbanizációhoz képest, a gyakorlatban megvalósultak-e?
S ha nem, miért nem? Itt csak el ő rebocsátom — kés őbb vitatjuk meg részletesebben —,
hogy nézetem szerint a szocialista urbanizációs elveken alapuló célok eleve megvalósít-
hatatlanok voltak, mivel e célok nem feleltek meg a termel őerő k fejlettségének.
Az urbanizáció kutatói többségükben a különbségeket tartják alapvet ő nek,
tehát feltételezik a szocialista urbanizáció létezését. Az alapvet ő különbségeknek négy
forrását szokták felsorolni: 1. a települések földterületének alapvet ően kollektív (f ő leg
állami) tulajdona; 2. a településfejlesztés forrásainak központi allokációja; 3. a telepü-
léshálózat egészére kiterjed ő , átfogó fejlesztési stratégiák léte; és 4. átfogó (nemzeti)
településpolitika szocialista elveket érvényesít ő megfogalmazása, míg a nyugati urbani-
zációt piaci verseny, az épített környezet javarészének magántulajdona, helyi döntés-
hozatal és a települések egyenkénti rendezési tervezése jellemzi.
Nem szükséges bizonyítani, hogy a szocialista országok szakirodalma a szocia-
lista és t ő kés urbanizáció alapvet ő különállását evidenciaként kezeli. A nyugati neo-
marxista városszociológia az urbanizációs folyamat társadalmi problémáit az osztály-
társadalmak ellentmondásaival és a t ő kés termelési móddal magyarázza (CASTELLS,
1983, HARVEY, 1973, 1985, PEET 1977). Ez implicite azt sugallja, hogy a szocialista
urbanizáció gyógyírt fog nyújtani olyan urbanizációs betegségekre, mint a túlzott vá-
rosnövekedés, lakóhelyi szegregáció, növekv ő b ű nözés és környezetszennyezés stb. és
hogy egészen új utakat fog követni.
Senki nem tagadhatja persze a kézenfekv ő hasonlóságokat sem. French és
Hamilton felszínesnek nevezi ezeket (FRENCH és HAMI LTON, 1979, p. 17.). Szelényi
a hasonlóságokat banálisnak, a különbségeket alapvetőnek nevezi (SZELÉNYI, 1983).
Szelényi úgy érvel, hogy bár hasonló jelenségek bukkanhatnak fel a kapitalista és az
államszocialista urbanizációban, ezeknek különböz ő az oka. Például, hasonló lakás-
egyenl őtlenségeket teremthet a piac a kapitalizmusban és a bürokratikus elosztás a szo-
cializmusban. Pickvance is azt erősíti, hogy „ugyanaz a jelenség eltér ő okok következ-
tében is létrejöhet" (PICKVANCE, 1977, p. 43.). A szocialista országok településter-
vez ő i gyakran úgy vélik, hogy a hasonlóságok (legalábbis a kellemetlenek) fokozatosan
el fognak t ű nni; a kapitalista múltból örökölt híányosságokat a jöv ő gazdasági fejl ődés
felszámolja.
A „másik táborba" neo-weberianus városszociológusok, néhány városföldraj-
zos s pragmatikus várostervez ő k tartoznak. A neo-weberianus városszociológusok fel-
fogása szerint az urbanizáció természetét nem a termelési mód, hanem a termelés szín-
vonala határozza meg. A modern nagyiparnak (s az általa generált szolgáltató szektor-
nak s munkapiacnak) megvan a maga települési logikája, amely mindegyik ipari társa-
Enyedi György:
Van-e szocialista urbanizáció?
94 Tér és Társadalom, 3. 1989. 2. 92–103. p.
dalomban érvényes, függetlenül az adott ország hivatalos ideológiájától. Eszerint a
nyugat- és kelet-európai urbanizáció csak annyíban különbözik egymástól, hogy az
utóbbi megkésett és kevésbé fejlett. (PAH L, 1971 ► . A városföldrajzosokat a település-
morfológiai hasonlóságok gy őzik meg az európai városfejl ődés kelet-nyugati egységér ő l.
A különböző konkrét problémákkal szembenéz ő várostervez ő k nem sokat töprengenek
a konvergencia elméletek ideológiai csapdáin; követend ő példát a fejlettebb (tehát fej-
lett tőkés) városokban keresnek.
Az én fölfogásom a következő: nem fogadom el a szocialista urbanizációnak
önálló, a világ nem szocialista országaiban végbemen ő urbanizációtól gyökeresen kü- •
lönböző jellegét. A modern urbanizáció alapvet ően globális folyamat, s ebben vesznek
részt a szocialista országok is. A kelet-közép-európai szocialista országok a modern ur-
banizáció különböző szakaszaira jutottak el, amelyeken a nyugat-európai országok is
átjutottak. Az egyes szakaszok reprodukálása nem egyszer ű másolat, jelent ősek a kelet-
közép-európai sajátosságok. E sajátosságoknak két forrása van: a) a megkésettség
(amelyb ő l részben bizonyos elmaradottság következik, meg az a tény, hogy egy adott
szakasz más világgazdasági és világpolitikai konstellációkban bontakozik ki, mint a ko-
rábban fejlett országok esetében) és b) a szocialista politikai rendszer. Így hát sem a
neo-marxista, sem a neo-weberiánus álláspontot nem osztom: a Kelet- és Nyugat-Euró-
pa urbanizációja közötti különbségek nem egészen rendszerfügg őek, és nem kizárólag
a fejl ődési színvonal eltérés következményei. (ENYEDI, 1984, 1988.)
Hasonlóságok és különbségek „Nyugat" és „Kelet" urbanizációjában
Végeredményben tehát a hasonlóságokat fontosabbnak tartom, mint a kü-
lönbségeket. Kétlem, hogy különböz ő társadalmi folyamatok azonos térbeli formákat
hoznának létre. Az urbanizáció térbeli formáit társadalmi folyamatok alakítják, tehát
a térbeli hasonlóságok a társadalmi hatóer ő k hasonlóságát tükrözik. Az is feltételez-
hető persze, hogy az urbanizáció független a társadalmi er ő ktő l, s más er ő k — pl. a
technológiai változás — irányítja, de nem hiszem, hogy ez így lenne — végül is a techno-
lógia is társadalmi viszonyokat fejez ki. Az empírikus vizsgálatok arra utalnak, hogy a
gazdasági, technológiai és településhálózati változások — kétségtelen összefüggésük el-
lenére — más id ő -dimenzióban zajlanak. Nincs annyiféle urbanisztikai pálya, ahány
technológiai változat vagy termelési színvonal.
A hasonlóságok akkor válhatnak alapvet ő ekké, ha: a) a két társadalmi rend-
szer rendelkezik közös, az urbanizációt meghatározó folyamattal, vagy b) ha a két tár-
sadalmi rendszer nem különbözik annyira egymástól, mint ahogyan eddig feltételez-
tük, akár azért, mert közelednek egymáshoz, akár azért, mert nem távolodtak el na-
gyon egymástól.
Mindkét eset lehetséges. Európa keleti és nyugati fele ugyan sokban különbö-
zik egymástól, de mindkét részen ipari és városiasodott országokat találunk. Feltételez-
het ő , hogy a t ő kés és a szocialista urbanizáció különbségei és hasonlóságai mögött egy
közös alapvet ő folyamat húzódik: a modern urbanizáció folyamata. Ez esetben a folya-
mat maga fontosabb, mint a folyamatot hordozó társadalmi szervezet. Másfel ő l az is le-
hetséges, hogy a „létez ő szocializmus - korántsem távolodott el annyira a t ő kés modell-
tő l, mint feltételeztük (jól ismertek államkapitalista vonásai és nagy eltérése a szocializ-
Enyedi György:
Van-e szocialista urbanizáció?
Tér és Társadalom, 3. 1989. 2. 92–103. p.
95
mus ideálállapotától), s ez is forrása lehet a hasonlóságoknak. Fontos összeköt ő kapocs
a közös történelem. A településfelfogás: kultúrtörténeti kategória, az európai városfel-
fogás sok közös vonással rendelkezik.
Marx feltételezésével ellentétben, a szocialista társadalmi rendszereket nem a
termel őerő k fejl ődése, nem a t ő kés termelési mód elavulttá válása hozta létre. A kapi-
talizmus utáni termelési módnak és társadalmi felépítménynek a gyengén fejlett kapi-
talista — vagy sok esetben pre-kapitalista — termel őer ő kkel való kombinációja a szocia-
lista rendszereket létrejöttükt ő i kezdve permanens válságban tartja. 2 Évtizedeken ke-
resztül a termel őerő k erő ltetetten gyors fejlesztése volt erre a válasz, remélve, hogy a
gyors növekedés történelmileg rövid id ő alatt megteremti majd a termel őerő k és a ter-
melési mód megbomlott összhangját. Ezért volt alapvet ő program a fejlett tő kés gazda-
ságok miel ő bbi utolérése. Az is közismert, hogy a közelítés hosszú ideig tartó folya-
mata megtorpant, s már több mint egy évtizede ismét a lemaradás fokozódik. Nos, e
szempontból ismét két eset lehetséges. Amennyiben Marx tévedett, s a szocializmus
nem kapitalizmus utáni korszak, hanem azzal párhuzamos, a modernizáció alternatív
változata, akkor a szocialista társadalom paradigmáját is ehhez kellene igazítani.
Amennyiben Marxnak igaza van, akkor a termelési módot és a társadalmi felépítményt
kell visszaigazítani a termel őerő k színvonalához — lényegében, be nem vallottan ez a
„reform" folyik az országokban — s akkor az a nagy kérdés, hogy ebb ő l az állami/t ő kés
vegyesgazdaságból hogyan lehet eljutni a poszt-kapítalista szocialista társadalomhoz.
Sajnos, nem rendelkezem kell ő társadalomfejl ődési elméleti ismerettel ahhoz, hogy a
feltett kérdésekre választ tudjak adni, de talán érzékelhet ő , hogy a fentiek miatt is ha-
sonlónak ítélem a t ő kés és a szocialista urbanizációt.
Ezek a hasonlóságok a térbeli folyamatokban is jelentkeznek. Ilyenek:
— a népesség átrendez ődése a településhálózaton belül, a falusi és városi né-
pesség arányának változása;
— a munka- és lakóhelyek térbeli elkülönülése;
— funkcionális és társadalom-ökológiai övezetek elkülönülése a városokon be-
lül:
— az el ővárosi fejl ődés, településegyüttesek kialakulása;
— a városnövekedés lelassulása (Kelet-Közép-Európa fejlettebb északi felében),
a kis- és középvárosi hálózat meger ősödése;
— a tercier és kvaterner foglalkozások jelent őségének növekedése, amelyek a
városi foglalkozások települési (elhelyezkedési) tulajdonságait változtatják meg stb.
E jelenségeket eltér ő mechanizmusok szabályozzák a két társadalmi rendszer-
ben, ám a jelenségeket létrehozó alapvető folyamatok hasonlóak vagy azonosak. Az el-
térő mechanizmusok a folyamat különböz ő kifejezési formáit jelentik.
Ez a feltételezés csak akkor fogadható el, ha magyarázatot tudok adni arra:
hogyan közvetíthetnek hasonló urbanizációs folyamatokat olyan eltér ő mechanizmu-
sok, mint a piac és a tervezés, és olyan eltér ő elvek, mint a szocialista urbanizáció ega-
litarianizmusa és a tókés urbanizáció piaci egyenl őtlensége? A válaszom a következ ő :
1. A tervezés és a piaci mechanizmus eléggé hasonló urbanizációs formákat
produkál. A tervezés a piaci mechanizmushoz hasonló szabályozó szerepet kíván betöl-
teni; a két forma valamennyi európai országban különböz ő arányokban jelen van; a ter-
vezés lehet ő ségeit túlértékelik, ezért a terveknek a meg nem valósulás természetes sorsa.
Enyedi György:
Van-e szocialista urbanizáció?
96 Tér és Társadalom, 3. 1989. 2. 92–103. p.
2. A szocialista urbanizációnak nincs összefügg ő elméleti rendszere: elvei nem
eredetiek, eklektikusak és téves feltételezéseken alapulnak.
Egyszer ű példával szeretném illusztrálni az els ő állításomat. A tervezés és a
piaci mechanizmus szembeállítására gyakori példa, hogy a nyugati városfejl ődést az in-
gatlanpiac, a városi földterület árának mikrogeográfiája irányítja. Valójában nem a
földár, hanem a földterület te/epítési értéke szabja meg a funkcionális övek térbeli
szabályosságát. A telepítési érték a földterület ésszer ű funkcionális használatát fejezi
ki. 3 Piacgazdaságban a telepítési érték monetárisan határozható meg. Tervgazdaságban
ugyanaz a telepítési érték tervezési el ő írásokban építési szabályokban, területrendezési
tervben, er őforrás allokációban jelenik meg. A telepítési érték hasonló a keleti és nyu-
gati városokban: kormányhivatalok, bevásárló központok, lakó- és pihen őövezetek op
t(mális funkcionálásukhoz hasonló telepítési követelményeket támasztanak. A szolgál-
tató funkciók telepítésének az elérhet ő ség a f ő tényez ője mindenütt.
A telepítési értéket semmin ő tervezés sem tudja pontosan megjeleníteni. (Mel-
lesleg az ingatlanpiac sem.) A piac hiányát érezve, már hosszú ideje kísérleteznek a
szocialista országokban, hogy valami módon értékeljék a városi használatú (állami)
földterületet. Hazánkban — a telek-használatbavételi és telekhasználati díjjal — vagy
húsz esztendeje bevezettek egy imitált ingatlanpiacot (ami úgy m ű ködik, mint minden
imitáció ► . Több szocialista országban — ahol nem nacionalizálták az ország egész föld-
területét — „szabályos" ingatlanpiac létezik a magántulajdon lakó- és üdül ő öveze-
tekben.
Példánkban a tervezés egy spontán folyamatot — a telepítési érték földrajzi
differenciálódását — próbál közvetíteni. Többre nem is vállalkozhat. Olyan bonyolult
társadalmi rendszer, mint a településrendszer, nem tervezhet ő és irányítható normatív
módon. A tervezés arra vállal kozhat, hogy el ő nyös korrekciókat hajtson végre az urba-
nizáció spontán folyamatában. Önkényesen nem indítható el egy olyan urbanizációs
folyamat, amelynek nincsenek meg a társadalmi feltételei; ha meg megvannak, akkor a
folyamat úgyis megindul. Az önkényes tervezés — viszonylag hosszú id ő re is — eltor-
zíthatja a spontán folyamatokat, de nem szüntetheti meg azokat, nem válthatja fel más
folyamatokkal. Régi álma a várostervezésnek, hogy építéssel formálja a társadalmat,
a várostervezés is a szocialista ember kialakítását szolgálja. (KOPP, 1967; SZIRMAI,
1988.) Ez azonban a tervezés hatalmának túlbecsülése. A kollektív lakások (magyarán
társbérletek) inkább lakóik neurózisát er ősítik, mintsem kollektív érzékületét; a mono-
ton házgyári lakótelepek nem teszik a társadalmat homogénné.
A tervező k nehezen fogadják el lefokozásukat. A „spontán" kifejezésnek pe-
joratív jelentést tulajdonítanak. A tervekt ő l való állandó eltérést a végrehajtás fegyel-
mezetlenségével, vagy az elégtelen tervezési technikákkal magyarázzák. Oly nehéz ma-
gunkról elhinni, hogy nem vagyunk mindenhatóak. Még a pragmatikus tervez ő k is
többnyire a célok megfogalmazásával kezdik a tervezési folyamatot, amely célok több-
nyire rövid távú válaszokat adnak érzékelhet ő problémákra vagy jelenségekre, anélkül,
hogy tudnák: e válaszok hogyan illeszkednek a — fel nem tárt, nem ismert — hosszú
távú folyamatoKhoz, amelyek a jelenségeket produkálták. Maga a tervezés is tulajdon-
képpen spontán folyamat, a végrehajtás még inkább. Ez eléggé meglep ő nek hangzik,
de gondoljuk csak végig a tervalku egész folyamatát, mennyi spontán elemet tartalmaz
a különböz ő hatalmi és érdekcsoportok egyeztetési menete? A településfejlesztésben
Enyedi György:
Van-e szocialista urbanizáció?
Tér és Társadalom, 3. 1989. 2. 92–103. p.
97
szerepel ő vállalati, tanácsi, kormányzati s különböz ő szint ű pártszervezetek különböz ő
érdekpályáinak ütközésével alakul ki a terv is, méginkább pedig a végrehajtása.
A klasszikus centralizált sztálini gazdasági-politikai modellben sem kizárólagos
az „állami" urbanizáció. El ő ször is, az állami lakásépítés és az infrastruktúra-fejlesztés
forrásainak központi allokációja csupán az épített környezetet teremti meg a városok-
ban vagy a városok egy részében. A tervezett urbanizáció korlátozottan érvényesül a
falusi térségekben — ahol a közeli múltban még a lakosság többsége élt! 4 Ám a váro-
sokban is, az épített környezet a városi társadalom m ű ködésének csupán keretét nyújt-
ja. (KANSKY, 1976.) E keretet társadalmi funkciókkal az egyének töltik meg, amikor
eldöntik, hogy hol, milyen munkát vállaljanak, elvándoroljanak-e vagy sem, hol kísérel-
jenek meg lakáshoz jutni, milyen iskolázást nyújtsanak gyermekeiknek. Az egyéni
célok egyszer űen megfogalmazhatóak: a) megfelel ő lakás, b) a munkahely és szolgál-
tatások (esetleg még családtagok és barátok) elérhet ősége, c) a társadalmi státus: a la-
kóhely igény szerinti kiválasztása. Ugy vélem, az átlagpolgár a világ minden részén ha-
sonlóan fogalmazza meg céljait (ha a „megfelel ő " lakás mérete, fekvése, felszereltsége
nagyon változó is lehet), különösen pedig hasonlóan Európában. A fenti célok a városi
térrő l alkotott értékítéleteket is kifejezik, ebben pedig az európai kultúra alapjában
közös.
A kormányzatok cél-megfogalmazása az egyénekét ő l eltér ő : a célok regionális
vagy társadalmi kiegyenlítődést, gazdaságfejlesztést vagy stratégiai szempontokat támo-
gathatnak. A kormányzati és egyéni célok az eltér ő megfogalmazás ellenére is harmo-
nizálhatnak, de konfliktusba is kerülhetnek. Ez utóbbi esetben a kormányzati urbani-
záció megakadályozhatja az egyéni érdekek érvényesülését, de nem tünteti el ezeket
az érdekeket. Az egyének rejtett mechanizmusokat építhetnek ki érdekeik védelmére;
az állami lakáselosztással szinte egyid őben született meg a rejtett lakáspiac, lakáscserék
formájában. Még a helyi kormányzati szervek is gyakran igyekeznek a központi urba-
nizációs elképzeléseket a helyi egyéni célokhoz adaptálni.
Az elmondottak azt próbálták bizonyítani, hogy a tervezés nem teremtett tel-
jesen új típusú urbanizációt a szocialista országokban. Ez azonban még nem cáfolja a
szocialista urbanizáció létét. Lehet, hogy a tervezés eddig nem alkalmazta megfelel ően
a szocialista urbanizáció elveit. Az is természetes, hogy a szocialista társadalom nem fe-
lel meg elképzelt ideálállapotának; a kapitalizmus gyakorlata is messze van az ideálálla-
potától. A szocialista urbanizáció egalitáriánus elvei alapvet ően új urbanizációt ígér-
tek. 5 Az az álláspontom azonban, hogy a szocialista urbanizáció elveinek nincs össze-
függő elméleti rendszere, és az elvek részben téves feltételezéseken alapulnak.
A szocialista urbanizáció elvei
A szocialista urbanizáció elveit részleteiben vizsgálva, három lazán összefügg ő
forrását különböztethetjük meg. Ezek a következ őek: a) a klasszikus marxi elmélet,
b) különböz ő ideológiai hátter ű utópisztikus urbanisztikai elképzelések és c) a városter-
vezés pragmatikus intézkedései, amelyeket kés őbb az elmélet rangjára emeltek.
1. A klasszikus marxi elmélet nem sok útbaigazítást ad az urbanizáció, f őleg
nem a szocialista urbanizáció megítéléséhez. Marx és Engels nem fejlesztett ki urbani-
Enyedi György:
Van-e szocialista urbanizáció?
98 Tér és Társadalom, 3. 1989. 2. 92–103. p.
zációs elméletet. Néhány szétszórt utalást lelhetünk munkáikban az urbanizációval
kapcsolatos elképzeléseikr ő l. A Kommunista Kiáltványban írnak a „falusi élet idiótiz-
musáról", valamint a falu/város különbségek fokozatos felszámolásáról. Marx a „Né-
met ideológiá"-ban kifejti, hogy a szellemi és a fizikai munka legnagyobb szétválása a
falu és a város különbségeiben testesül meg. Továbbá, hogy a falu és a város antagoniz-
musának a magántulajdon a forrása. Engels pedig úgy fogalmazott, hogy csak a népes-
ség lehet ő legegyenletesebb földrajzi eloszlása, a mez őgazdasági és ipari termelés össze-
kapcsolódása lesz képes a kapitalizmus felszámolása után kitépni a falusi lakosságot
abból az elszigeteltségb ő l és elmaradottságból, amelyben évezredek óta sínyl ődik.
(DEMKO—REGULSKA, 1987, FUCKS, 1987. ► A városfejl ődés problémáit érintette
a városi földre vonatkozó földjáradék-elmélet. Marxnak és Engelsnek, két városi nagy-
polgárnak nem sok fogalma lehetett sem a falusi életr ől, sem a mez őgazdaságról. Nem
vették figyelembe, hogy a változatlannak hitt nyugat-európai mez őgazdaságban mi-
lyen alapvet ő m ű szaki-genetikai forradalom játszódott le a XVIII. században, ami a
későbbi ipari forradalomnak is el őfeltétele volt: munkaer ő t szabadított fel az iparosítás
számára és elegend ő élelmiszert termelt piacra.
Marx és Engels a szocialista társadalomnak két olyan alapvet ő vonását téte-
lezte fel, amelyek eddíg — mint ezt már röviden érintettük — tévesnek bizonyultak. Az
egyik, hogy a szocializmus kapitalizmus utáni, azt túlszárnyaló társadalom; valamint
hogy homogén társadalom. Amíg a legtöbb szocialista országban elismerik, hogy a ka-
pitalizmus túlszárnyalása távoli cél, addig makacsul tartja magát az a hivatalos véle-
mény, hogy a szocialista országok társadalma egyre homogénebbé válik. Ez az urbani-
záció szabályozásában azzal jár, hogy a várostervez ő k átlagos (országos) normákat al-
kalmaznak, s nem vesznek tudomást az igények differenciálódásáról.
A nyugati neo-marxisták gyakran foglalkoznak az urbanizáció problémáival,
hiszen a társadalmi egyenl őtlenségeknek a nagyvárosi szegregáció az egyik legélesebb
kifejez ődése, és a társadalmi devianciák is er ő sen településtípushoz kötöttek. Konzisz-
tens marxista urbanizációs elméletet tulajdonképpen a neo-marxisták dolgozták ki az
elmúlt két évtizedben, amelyre támaszkodva a jelenlegi t ő késországok urbanizációs je-
lenségeit elemzik. Ehhez a marxi újratermelési elmélet és osztályelmélet eszközeit hasz-
nálták fel. (HARVEY, 1985.) A szocialista országokban végbemen ő urbanizációs folya-
mattal ritkán foglalkoznak; ez esetben nem titkolják elégedetlenségüket, hogy az ke-
véssé felel meg a marxi szocializmus-képnek. Megértjük csalódottságukat.
2. Az utópisztikus elméleteknek többnyire volt egy egalitáriánus városképe is.
(MUMFORD, 1959.) A modern id ő kben az utópisztikus urbanízmus talán Ebenezer
Howard „Garden City"-jével kezd ődött. Howard új városokat kívánt építeni, mintegy
30 000 lakossal, amelyek képesek a falu és a város el ő nyeit egyesíteni. E városokban
a helyi ipar és mez ő gazdaság foglalkoztatta és jórészt ellátta volna a lakosokat. A lakó-
övezetek nagykertes családi házakból állottak volna. E kis-közepes városok fogadták
volna be a falusi régiók elnéptelenedését, és a túlzott nagyvárosi növekedést is. Szerény
méretük megengedte volna egységes településközösség m ű ködését. (VIDOR, 1979.)
Egy másik nagy álmodozót, Le Corbusier-t a nagyvárosok és az új vasbeton fémszer-
kezet technológia által kínált új lehet ő ségek vonzották. A munkásosztály rossz élet-
körülményeit tömegesen épített, de jól felszerelt és tervezett lakótelepek javították
volna meg; a lakótömbök egyúttal a helyi társadalom szervez ő dési színterei is lehettek.
Enyedi György:
Van-e szocialista urbanizáció?
Tér és Társadalom, 3. 1989. 2. 92–103. p.
99
1928-ban, nyugat-európai avantgarde urbanisták, mint Le Corbusier, a német Gropius
és May, nemzetközi szervezetet alapítottak: a CIAM csoportot. (Le CORBUSIER,
1981, GÁBOR, 1972, GROPIUS, 1956, PREISICH, 1983.) Tevékenységük az iroda-
lomból jól ismert; én itt két következtetést szeretnék levonni:
1. Ezeket az urbanistákat utópisztikusnak nevezem, annak ellenére, hogy ter-
veik jelent ős része megépült. Utópisták voltak, mivel a városok társadalmi problémáit
normatív tervezéssel, az épített környezet átalakításával kívánták megoldani — anélkül,
hogy a tényleges társadalmi folyamatokat számításba vették volna. Igy hát az építészeti
terveket kivitelezték, de a társadalmi célokat nem érték el. Európa-szerte épültek
„garden city-k", de ezek a középosztály el ővárosaivá váltak, mivel a munkások számára
drágának bizonyultak. A munkás-lakótelepek társadalmilag szegregáltak és rosszul el-
látottak maradtak.
2. A szocialista urbanizáció els ő megfogalmazásaira a Szovjetunióban került
sor, a nyugati avantgarde urbanisták er ős hatására és személyes közrem ű ködésével.
Az 1920-as években széles kör ű és érdekes vita folyt a jöv ő szocialista emberének vá-
rosáról. A dezurbanisták a városokat meg akarták szüntetni, a munkahelyeket és a la-
kóegységeket egyenletesen elosztva az ország — lakható és megm űvelhető — területén.
Az urbanisták is elutasították a nagyvárosokat, és garden city-szer ű középvárosokat
kívántak építeni — de nem családi, hanem kollektív házakkal. A kollektív ház, amely
többszáz embernek ad otthont, kis egyéni (családi) lakóterekkel, de b őséges közösségi
terekkel és intézményekkel, a CIAM csoport és a szovjet konstruktivisták eszméinek
nyilvánvaló „keresztezése".
1931-ben Kaganovics kijelentette, hogy minden szovjet város szocialista,
ennélfogva a szocialista város fölötti vita utópisztikus és polgári nyavalygás. A viták
ezzel megsz ű ntek, ám az 1920-as évek nem egy elképzelése beépült, olykor eltorzított
formában a kés őbbi szovjet várostervezésbe is. (FRENCH, 1987.)
Kelet-Közép-Európában is jelent ős volt az avantgarde urbanisztika hatása —
inkább a várostervez ő k gondolkodásában, mint a városkép átformálásában vagy a „kö-
zönség" ízlésében. Az avantgarde háború utáni újjáépítési periódusban is jelentkezett,
majd rövidesen a szovjet urbanisztika — az eredeti forradalmi gondolkodás maradvá-
nyainak, pragmatizmusnak és a szocialista realizmus esztétikájának keveréke — jelent-
kezett egyedül követend ő példaként.
Említést érdemel Erdei populista utópizmusa, amely a mez ő városi fejl ődésben
látta a falu-város különbségének felszámolási útját. A kisebb mez ővárosok még ma is
kínálnak egy garden city-be való fokozatos átmenetet, egy falusias közösségb ő l egy
szerves városi társadalomba való fejl ődés lehet őségét. (ERDEI é. n.)
3. A pragmatizmus nem csupán az ideális tervek gyakorlati megvalósításához
szükséges kompromisszumokat jelenti, hanem szervesen beépült a szocialista urbaniz-
mus elméletébe is. Sztálinnak különösen er ős hajlama volt gyakorlati döntéseinek el-
méletté való formálására. A tervez ő k is szerettek tévedhetetlenek lenni: ha a tervek
eredménye nem felelt meg az eredetí céloknak és elveknek, ezeket utólag megváltoz-
tatták. Természetesen a pragmatizmus számos ellentmondó elemet vezetett be a szocia-
lista urbanizációs elméletekbe. A gyakorlati döntések mindig éppen felmerül ő problé-
mákra reagálnak, s keveset tör ődnek a jelenségek mély társadalmi gyökereivel. A terve-
Enyedi György:
Van-e szocialista urbanizáció?
Tér és Társadalom, 3. 1989. 2. 92–103. p.
100
zési beavatkozásoknak nincs összefügg ő rendszere, az urbanizáció társadalmi folyama-
tára véletlenszer ű hatást gyakorolnak.
Az urbanizáció problémái kétféle pragmatikus „kezelést" kaptak a szocialista
országokban. Az első a tervez ő pragmatizmusa: adott problémát (pl. a falusi villamosí-
tást) kíván megoldani, technokrata módszerekkel, s nem tör ődik az ideológia elveivel.
Azért szükséges „megideologizálni" technokrata terveit, mert azok elfogadásáról poli-
tikai döntéshozók határoznak — tehát a terveknek számukra politikailag elfogadható
formát kell ölteniük. Ezek a formák id őtő l és helyt ő l függően változtak az elmúlt év-
tizedek Kelet-Közép-Európájában.
A második típus a politikus pragmatizmusa, amikor ideológiai magyarázatot
keres a tervek vagy elvek kudarcára. Ezek az ideológiai magyarázatok be is épülnek egy
adott id ő szak urbanizációs politikájának elveibe. Ezek a magyarázatok eléggé ismertek;
itt csak néhányat sorolok fel:
a) Jelentős eredményeket értünk el, de a múlt örökségét még nem tudtuk fel-
számolni. Tehát a múlt örökségének tulajdonít a szocialista rendszer által létrehozott
olyan urbanizációs problémákat, mint a lakáshiány, a növekv ő infrastrukturális elma-
radottság vagy környezetszennyezés.
b) Terveink jók, csak végrehajtásuk tökéletlen. Fegyelmezetlenek és lusták
vagyunk a végrehajtás során, meg kellene hát minket nevelni, s addig is, míg megjavu-
lunk, jobban a körmünkre kell nézni.
c) Céljainkat hatékony módon kell megvalósítani. Mindenkinek joga van ál-
lami lakásra, de ezeket hatékonyan kell felépíteni, tehát nagy lakótelepeken (tehát a
nagyobb városokban). Mindenkinek joga van egészségügyi ellátásra, de ezt hatékonyan
kell megszervezni, tehát nagy kórházakra alapozva stb. A hatékonyság alatt mindig
gazdasági hatékonyságot értettek, s ezt önkényesen alkalmazták nem gazdasági tevé-
kenységekre is; a hatékony a nagyméret ű nek lett a szinonímája és centralizációs törek-
véseknek volt ‚szakmai' indoka — e törekvéseket a politika és a technokrácia egyaránt
támogatta.
d) Korlátozott erőforrásaink vannak, ésszerűen kell elosztanunk. Ez esetben
is az „ésszer űség" koncentrációt jelent, s persze az ésszer ű elosztás központi ellen őr-
zését. Az fel sem merül, hogy az er ő források más módon is eloszthatók lehetnének,
s az urbanizáció céljaira éppen több is juthatna. Az egy-egy területre koncentrált fej-
lesztési programok hatástalansága is közismert — egy rendszer nem fejleszthet ő csak
egyetlen elemében.
Jól jellemzi ideológia, politikai és technokrata pragmatizmus keveredését a
kelet-közép-európai országok falu-politikája. A falu-ellenesség általánosan jellemz ő, bár
sehol sem deklarált. A deklarált politikai cél a falu és város közötti társadalmi különb-
ség felszámolása, ami klasszikus marxi program. Népszer ű program is Európa keleti
részén, ahol a falvak — európai mércével — elmaradottabbak voltak a városoknál, s ha-
gyományosan alárendelt szerepet játszottak a városokkal szemben. Az ideológiai cél a
falvak társadalmának kulturális és életmódbeli „felemelése", vagyis a falu/város dichó-
lám ia megszüntetése volt. A centralizált politikai irányítás azonban a falu/város kiegyen-
lítődést csak a falusi társadalom totális átalakításával, s a falvak tömeges felszámolásá-
val képzelte el. 6 A sztálini politikai modell számára — amely a társadalom teljes m ű kö-
désének részletes ellen őrzését t ű zte ki célul — a „nagy" (könnyebb központi ellen őriz-
Enyedi György:
Van-e szocialista urbanizáció?
Tér és Társadalom, 3. 1989. 2. 92–103. p.
101
hetősége miatt) önmagában értékké emelkedett a településpolitikában éppen úgy, mint
az iparpolitikában, a közigazgatás szervezésében vagy a közoktatás szervezésében. Az
új, kommunista politikai hatalom társadalmi bázist sem remélhetett az iparosítás ér-
dekében gazdaságilag kizsigerelt, s a kollektivizálással gyötört falvakban. A település-
fejlesztési források központi redisztribúciója is kedvezett az er ősebb alkompozíciójú
nagyobb városoknak — az egyes falvak érdekei a redisztribúció szintjén meg sem jelen-
hettek. A centralizált — városközpontú — településpolitika az urbanisztikai szakma
támogatását is elnyerte, s könnyen nyert szakmai igazolást. A településpolitika szakmai
hátterét városépít ő k adták, akik számára szakmai szerepet csak a városok, illetve a fa-
lusi térben csak a generális átépítések nyújtottak. Az pedig már régi játékszabály Ke-
let-Közép-Európában, hogy egy szakma csak akkor remélheti — az általában nélkülöz-
hetetlen — állami támogatást, ha szakmai érdekeit ideológiai köntösbe öltözteti és se-
gédkezik valamilyen politikai törekvés szakszer ű alátámasztásában.
Van-e hát szocialista urbanizáció? Válaszunk végeredményben negatív. A szo-
cialista urbanizáció deklarált elveit nem sikerült a gyakorlatba átültetni. Kelet-Közép-
Európa sajátos urbanizációs pályán jár, ami f ő leg a modern urbanizáció megkésettsé-
géb ő l, sajátos történelmi körülményeib ő l származik. A térség legtöbb országában a mo-
dern urbanizáció teljes kibontakozása a második világháború után következett be, te-
hát a szocialista politikai rendszer is hozzájárult sajátosságaihoz. A kelet-közép-európai
urbanizáció egyik alapkonfliktusa az, hogy sorsát különböz ő szint ű tervek er ősen be-
folyásolják, de e tervek nem a tervezhet őt tervezik. Nem ismerik az urbanizáció alap-
vető spontán folyamatait, nem is engedik szabad m ű ködését, az urbanizáció minden
terhét és következményét visel ő állampolgárok nem szerepl ő i a hivatalos urbanizációs
folyamatnak.
A vitacikk gondolatainak a hazai településkutatás számára lehet jelent ősége.
Amennyiben a kelet-közép-európai urbanizációs folyamatot nem a szocialista elveket
kifejező településtervezés irányítja, akkor micsoda? Mennyiben folyamatos a település-
fejl ődés a politikai rendszer gyökEires megváltozása után, azaz, mi a szerepe hosszú távú
történelmi folyamatoknak jelen településfejl ődésünkben? Milyen mértékben prognosz-
tizálható a nyugat-európai urbanízációs ciklusok megjelenése térségünkben? Milyen
spontán társadalmi-gazdasági folyamatok egyengetik urbanizációs pályánkat — s hová
vezetnek? E kérdések megválaszolása — ahogyan mondani szokták — már egy másik
történet.
JEGYZETEK
1. Az urbanizáció — vizsgálataim számára — kett ő s értelm ű térbeli folyamat: a) a népesség állandó
átrendez ődése a településhálózaton belül és b) a „városi" technikai civilizáció, szokások, foglal-
kozások, fogyasztási és kulturális formák elterjedése az egész településhálózatban.
2. A „válság" szónak itt nincs pejoratív értelme, csupán a rendszer bels ő inkonzisztenciájára utal.
3. „Ésszerű " annyit jelent, hogy a telepítés helyének kiválasztásával (az egyéb feltételek azonossága
esetén) minimális (id ő , költség, fáradtság) ráfordítással vagy maximális hozammal m ű ködtethető
a funkció.
4. 1980-ban a kelet-közép-európai népesség 40%-a élt falvakban — a legkevesebb az NDK-ban (22%)
a legtöbb Jugoszláviában (55%). (Enyedi 1987.)
Enyedi György:
Van-e szocialista urbanizáció?
Tér és Társadalom, 3. 1989. 2. 92–103. p.
102
5. Az egalitarianizmus három szinten értelmezhet ő . A településen belül nem szegregált, területileg
nem differenciált társadalmi térben fejez ődik ki. A településhálózaton belül a falu és a város kö-
zötti társadalmi kiegyenlít ő dés a f ő egalitáriánus cél: Végül, regionális szinten a különböz ő ré-
giók városai közötti (és falvai közötti) különbségek eltüntetése a cél, ezzel szolgálva az életkörül-
mények területi kiegyenlít ő dését.
6. A román hosszú távú településrendezési koncepció — amelynek széls ő séges végrehajtása oly visz-
szatetsz ő — megfogalmazása (1972) és törvényer ő re emelése (1974) idején sem ideológiai, sem
szakmai indokolásában nem tért el a többi szocialista ország urbanizációs elképzeléseit ő l. (Bau-
cher-Defour 1977, Tonnas 1984.)
IRODALOM
AFANASZJEV, K. N. 1977: Eszmék, tervek, épületek. Szovjet építészet 1917-1932. Budapest,
Corvina.
BANCH E R, I.—D EF OU R, D. 1977: Sistematizarea localizatilor rurale Bucuresti: Ceres.
BLANC, A. 1974: Europe socialiste Paris: PUF.
CASTELLS, M., GODAR D, J. L.1974: Monopolville Paris: Maspero.
CASTELLS, M. 1979: City, Class and Power. London: Macmillan.
DEMKO, J. G.—REGULSKA, J. 1987: Socialism and its Impact on Urban Processes and the City
Urban Geography vol. 8. no 4. pp. 289-293.
ENYEDI GY. 1988: A városnövekedés szakaszai. Budapest: Akadémiai.
ENYEDI GY. 1984: Az urbanizációs ciklus és a magyar településhálózat átalakítása. Budapest:
Akadémiai.
ENYEDI GY. 1987: Falu-város arányok Kelet-Közép-Európában. Földrajzi Közlemények 91. évf.
3-4. sz. pp. 122-133.
ENYEDI GY. 1987: Kísértethistória. Tér és társadalom 1. évf. 2. sz. pp. 74-76.
ERDEI F. é. n. Magyar város. Budapest: Atheneum.
FRENCH, R. A.— HAMILTON, F. E. I. (szerk.) 1979: The Socialist City: Spatial Structure and Ur-
ban Policy Chichester, New York, Brisbane, Toronto: John Wiley.
FRENCH, R. A. 1987: Changing Spatial Patterns in Soviet Cities — Planning or Pragmatism? Urban
Geography vol 8. no 4. pp. 309-320.
FUCHS, R. J. 1987: Urban Functions in Rural Development: Ideology and Planning in the USSR
Urban Geography vol 8. no 4. pp. 293-309.
FRIEDRICHS, I. (szerk.) 1978: Stadtenwicklungen in kapitalistischen und Sozialistischen Undern
Hamburg: Rowohlt.
GÁBOR E. 1973: A CIAM magyar csoportja. Budapest: Akadémiai.
GOLDZAMT, E. 1973: Stkitsbau sozialistischer Lander: Berlin: Verlag für Bauwesen.
GUTKIND, E. A. 1972: Urban Development in East Central Europe: Poland, Czechoslovakia and
Hungarv. New York: Free Press.
GROPIUS, W. 1956: Scope of Total Architecture. London: Allen und Unwin.
HARVEY, D. 1985: The Urbanization of Capital Baltimore: The Johns Hopkins University Press.
HOFFMAN, C. W. (Ed.) 1971: Eastern Europe: Essays in Geographical Problems. London: Meth-
uen.
HOREV, B. S. 1975: Problemi gorodov: urbanizacija i gyemograficseszkie proceszszi. Moszkva: Fi-
nanszi i Sztatysztyka.
KAUSKY, K. 1976: Urbanization Under Socialism: The Case of Czechoslovakia. New York: Prager.
KOPP, A. 1967: Ville et Revolution. Paris: Anthropos.
KOSINSKI, L. A. 1974: Urbanization in East Central Europe after World War II. East European
Quarterly vol 8. no 2. pp. 129-153.
K Ő SZEGFALVY GY. 1985: Településfejlesztés, településpolitika. Budapest: M ű szaki.
LACKÓ L. 1988: Területi fejl ő dés, tervezés. Budapest: Akadémiai Kiadó.
LACKÓ L. 1987: Import avagy hazai (válasz kísértet-ügyben) Tér és társadalom 1. évf. 3. sz. PP-
61-66.
LAPPO, G. M.—MAJERGOJZ, I. M.—PIVOVAROV, JU. L. 974: Urbanizacija mira. Moszkva: Miszl.
Enyedi György:
Van-e szocialista urbanizáció?
Tér és Társadalom, 3. 1989. 2. 92–103. p.
103
LAZARESCU, C. (Ed.) 1977: Urbanismul in Romania. Bucuresti: Ed Technica.
LE CORBUSIER 1981: Uj építészet felé. Budapest: Corvina.
LOJK I NE, J. 1977: Le marxisme, état et la question urbaine. Paris: PUF.
MEGGYESI T. 1985: A városépítés útjai és tévútjai. Budapest: M ű szaki.
MUMFORD, L. 1959: The Story of Utopian Gloucester, Mass, Peter Smith.
MURRAY, P.— SZELÉNY I I. 1984: The City in the Transition to Socialism. International Journal
of Urban and Regional Research vol 8. no 1. pp. 90-107.
MUSIL, J. 1980: Urbanisation in Socialist Countries White Plains: M. E. Sharpe.
MUSIL, J.—RYSAVY, 1983: Urban and Regional Processes under Capitalism and Socialism: a Case
Study from Czechoslovakia. International Journal of Urban and Regional Research vol 7. no
4. pp. 495-527.
MUSIL, J. (Ed.) 1976: Otázky urbanizáca. Praha: VUVA.
NEMES F.—SZELÉNYI I. 1967: A lakóhely mint közösség. Budapest: Akadémiai.
NOVY, O. 1983: Town and Country Development in Czechoslovakia. Praha: Orbis.
PAH L, R. E. 1971: Whose City? Harmondsworth: Penguin.
PEET, R. (Ed.) 1977: Radical Geography: Alternative Viewpoints in Contemporary Issues. Chicago:
Maaroufa Press.
PER ÉNYI I. 1979: Korunk urbanisztikája. Budapest: M ű szaki.
PICKVANCE, C. G. 1986: Comparative Urban Analysis and Assumption about Causality. Internatio-
nal Journal of Urban and Regional Research 10. évf. 1. sz. 162-184. old.
PREISICH, G. 1983: Ernst May. Budapest: Akadémiai.
REGULSK I, J. 1980: Rozwój miast w Polsce. Warszava: PWN.
RONNAS, P. 1984: Urbanization in Romania. Stockholm: E F I.
ROSENBERG, F.— HRUSKA, E. 1979: Sfádtsbau in West und Ost Hannover: Niedesachsische
Landeszentrale für Politische Bildung.
SÁRFALVI B. (Ed.) 1975: Urbanisation in Europe. Budapest: Akadémiai.
STASIAK, A. 1973: Rozwój aglomeracji miejskich w Polsce. Warszava: PWN.
SZELÉNYI I. 1983: Urban Inequalities Under State Socialism. Oxford: Oxford University Press.
SZELÉNYI I. 1981: Urban Development and Regional Management in Eastern Europe. Theory and
Society vol 10. no 2. pp. 169-206.
SZIRMAI V. 1988: „Csinál" városok. Gyorsuló id ő . Budapest: Magvet ő .
VÁG I G. 1982: Versengés a fejlesztési forrásokért. Budapest: Közgazdasági és Jogi.
VIDOR F. (szerk.) 1979: Urbanisztika. Válogatott tanulmányok. Budapest: Gondolat.
WAL LE RSTEIN, W. 1984: Cities in Socialist Theory and Capitalist Praxis. International Journal of
Urban and Regional Research. vol 8. no 1. pp. 13-37.
WINNER, I.P.—WINNER, T. G. 1984: The Peasant and the City in Eastern Europe. Cambridge,
Mass: Schenkman.
ZEMKO, J. (Ed.) 1984: Uzemny a sociálny rozvoj sídei. Bratislava: VEDA.