Tér és Társadalom 23. évf. 2009/4. 225-231. p.
Tér és Társadalom XXIII. évf. 2009 s 4: 225-231
VITA
KRITIKA ÉS TÁRSADALOMELMÉLET - NÉHÁNY
ÉRV A KRITIKAI FÖLDRAJZ „VÉDELMÉBEN"
TIMÁR JUDIT
Nos, akkor „csapjunk bele a lecsóba"! Idéz őjel ide vagy oda, abban a m űfajban,
amiben Beluszky Pál (2009) TÉT-ben közzétett vitaindítójára válaszolok, talán nem
szükséges a szerz ő oldalszámmal ellátott precíz hivatkozása. A kritikai földrajz
kritikáját felvázoló esszéjének e szellemes megjegyzését nem azért választottam
kiindulópontnak, mert „tenyeremet dörzsölve" ízes szópárbajra készülök vele.
Ismerve íráskészségét és humorát, ebben amúgy is alulmaradnék. Meg aztán, az
ember nem éppen a példaképeivel szokott effélékre vállalkozni —, ha személyes
megszólításommal nem ébreszti fel bennem a felel ősségtudatot korábbi írásaim
(Timár 2003a; 2003b) előre nem látott, rajtam messze túlmutató következményeivel
kapcsolatban, talán még az alábbi érvek felsorakoztatását is megfontoltam volna.
Azért kapaszkodtam ebbe a mondatába, mert roppant szemléletesen tükrözi, hol érti
félre, vagy legalábbis használja egyoldalúan Beluszky Pál a kritikai földrajzban a
„kritikait", és siklik ezért ítéletalkotása — szerintem — rossz vágányra. Vagy ha már
a vágánynál tartunk: lehet, hogy épp most derül ki, mennyire eltér ő pályán hala-
dunk, s e párbeszéd segít végre tisztázni a gondolatrendszerekhez, irányzatokhoz
kapcsolódó, a földrajzi tudás létrehozásáról, illetve újratermelésér ől alkotott nézetek
különbségeit? Esetleg pont ennek köszönhet ő, hogy oly hosszú várakozás után társa-
dalomelméleti vitát is folytathatunk a kortárs földrajzról'? Így legalább magyarázkod-
nom sem kell, hogy nem a „megtérítés" szándékával ragadtam tollat (bár megval-
lom, nem csekély örömmel töltene el, ha Beluszky Pált „köztünk" tudhatnám), sok-
kal inkább azért, hogy a kritikai földrajzzal most ismerked őkben eloszlassak esetleg
felmerülő kételyeket, további félreértéseket.
Elöljáróban néhány megjegyzés ahhoz a gondolati tengelyhez, amire Beluszky Pál
felfűzi mondandóját: úgy tűnik, nem lelkesedik az új irányzatokért, azokért, ame-
lyeket felsorolt, biztosan nem. Megjelenésüket mintha alapvet ően m űvelőik egyfajta
— a fő sodorban haladókkal vívott — versenyeként értékelné: „surranópályáknak",
melyek arra valók, hogy a magukat oda „man őverezők" (esetleg „prófétának" ki-
kiáltók) az „újdonság erejét felhasználva" „megel őzhessék pályatársaikat". Pedig —
kellene elemzése végére nyilván belátnunk — a segítségükkel szerezhet ő siker
múlandó, hisz elő bb-utóbb olyan sorsra jutnak, mint a hazai szociálgeográfia, amely
mára — még ha tagadhatatlan érdemeket is szerzett — lassan „ki is kopott a szóhasz-
Tímár Judit : Kritika és társadalomelmélet - Néhány érv a kritikai földrajz „védelmében".
Vita -Tér és Társadalom 23. évf. 2009/4. 225-231. p.
226 Vita TÉT XXIII. évf. 2009 s4
nálatból", hogy egy másik „trendinek" adjon helyet. A kritikai földrajznak viszont
még ennyi esélyt sem ad — azt állítja, az valójában „nincs is".
Ha e gondolatmenetb ől az új irányzatok múló divatként kezelésére fókuszálnék,
nagyon „adná magát" a tudomány fejl ődésének Kuhn-féle (1922), paradigmaváltá-
sokkal értelmezett felfogását segítségül hívó ellenérv, e nézetet azonban többek
között a zárt rendszerben való gondolkodás, a társadalmi hatások nem kell ő figyelembe
vétele miatt szokták bírálni. Márpedig e helyütt — az egyéni érdekek szerepével szem-
ben — épp a társadalmi kontextus fontosságára szeretném felhívni a figyelmet. Marad-
junk ezért inkább egy konkrét hazai példánál — a történeti földrajzban (is) maradandót
alkotó vitapartnerem gondolatmenete egy történeti párhuzamot juttat eszembe.
Pályánk kezdetén, a szocializmus évtizedei alatt a gazdaságföldrajz nemcsak, hogy
fősodorban, de — mondhatni — egyeduralmi pozícióban volt. Ezért ma már alig hihet ő,
hogy Teleki Pál, a magyarországi gazdaságföldrajz megteremt ője, néhány évvel túl a
Magyar Földrajzi Társaság Gazdaságföldrajzi Szakosztálya létrehozásán, 1917-ben
így ír a „gazdasági földrajz mozgalmáról" szóló könyvfejezetében:
„Ma minden ember gazdasági földrajzról beszél. A párizsi kereskedelmi föld-
rajzi társaság alapítása óta (1878) társulatok alakultak, folyóiratok indultak
meg, de különösen a legutolsó 10-20 esztend ő irodalma — a földrajzon kívül és
belül —, tele van e szóval: gazdasági földrajz. De ha egyszer az ember utánanéz,
hogy mi is az a gazdasági földrajz, csodálkozva látja, hogy azt még senki sem
tudja." (Teleki 1996, 126-127)
Teleki — a kortárs külföldi gazdaságföldrajzi iskolák szemléletét elvetve s a francia
emberföldrajzi irányzatból építkezve — saját definíciót alkot. Mégis, mint Gy őri
Róbert (2001) rámutat, sem az ő gondolatai, sem Havass Rezs ő Gazdaságföldrajzi
Szakosztály számára összeállított kutatási koncepciója nem termékenyítették meg
az 1910-es években folyó munkát. A gazdaságföldrajz hazai felértékel ődéséhez a
világháború, illetve a békekötés id őszakának kellett elérkeznie 2 . Hiába volt tehát
már „prófétája" az új irányzatnak — s jelentek meg mások is a „surranópályán" —, a
megfelelő társadalmi igény s a diszciplína szélesebb értelemben vett intézmény-
rendszeri feltételeinek kialakulásáig nem teremthetett iskolát (ami természetesen
fordítva is igaz).
Nem véletlen, hogy én a kritikai geográfia, helyesebben annak el ődje, a radikális
földrajz szocializmusbeli hiányáért is els ő sorban a társadalmi rendszert tettem fele-
lőssé (Timár 2003b). A társadalom-, jobban mondva gazdaságföldrajz pozíciója,
uralkodó térszemlélete, a társadalomelméletekt ől való távolmaradása (illetve nem
tudatosított tudományfelfogása) részben ennek következménye, részben maga is
gátló tényez ő volt. Nem egyének attitűdjéről, kritikához való bátorságáról vagy
bátortalanságáról szólt ezért a szociológusok munkáival való néhány összevetésem
sem. Többek között Szelényi Iván súlyos társadalmi egyenl őtlenségeket feltárt, s
azokat a szocializmus redisztribúciójával magyarázó empirikus kutatásainak példájá-
val, valamint későbbi önértékelésének tanulságaival arra (is) igyekeztem rámutatni,
hogy értékválasztásokat kizáró pozitivizmusa miatt jó ideig még ezek az eredmé-
nyei sem tűntek az uralkodó hatalom számára igazán veszélyesnek (politikailag
Tímár Judit : Kritika és társadalomelmélet - Néhány érv a kritikai földrajz „védelmében".
Vita -Tér és Társadalom 23. évf. 2009/4. 225-231. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s4 Vita 227
fajsúlyosnak). E témánk szempontjából oly fontos gondolatsor megvilágítására
hadd használjam ismét Szelényi (1990, 435) szavait:
„Ők az ideológiai tisztítótüzet a 'revizionisták' ellen készítették el ő ; természetes
ellenségeik a Lukács-iskola revizionista, kritikai marxistái voltak, akik egy nemes
marxi szocializmusképet kértek számon a létez ő szocializmusok' nem különöseb-
ben nemes vagy vonzó valóságától. Az akkori kultúrpolitika igazi ellenfélként a
kommunista-szocialista hagyományból építkez ő ideológiai kritikusokat tekintette:
Heller Ágnest, Fehér Ferencet, Vajda Mihályt, Márkus Györgyöt, Kis Jánost,
Bence Györgyöt vagy Haraszti Miklóst. Nekem ugyan Heller Ágnes, Márkus
György személyes jó barátaim voltak, eszmeileg azonban sok szempontból a 'bari-
kád' másik oldalán álltam. Én nemcsak, hogy marxista nem voltam, hanem világ-
nézetileg is elköteleztem magam a polgári, értékmentes, empirikus társadalomtu-
domány mellett. ... A polgári pozitivizmus elfogadhatóbbnak tetszett a hatalom
akkori birtokosainak szemében, mint a lukácsi ihletés ű kritikai marxizmus."
Ez az a polgári, értékmentes, empirikus társadalomtudomány, amelynek a földrajz-
ban betöltött uralkodó pozíciója miatt én másként látom a korszakot. Készséggel el-
fogadom Beluszky Páltól, hogy az 1970-es években indított, hátrányos helyzet ű terü-
leteket vizsgáló munkáik fontos szakpolitikai kritikákat fogalmaztak meg — ezek pozi-
tívumait magam is kiemeltem (Timár 2003b)3 . Talán abban is igaza van, hogy a tele-
püléspolitikai viták az általános rendszerkritika előfutárainak bizonyultak (azt ő sem
állítja, hogy eleve rendszerkritikák lettek volna 4). Bár első látásra meglep őnek tűnhet,
de azzal a végkövetkeztetéssel is egyetértek, hogy a napjainkban bírálatokat meg-
fogalmazó (például a városi rangú és városi funkciójú települések közötti meg nem
felelést „dokumentáló"), „masszív szakmai hátteret" felvonultató mindazon munkák,
amelyek szerinte a kritikai földrajzos indíttatású vizsgálatoknál azért bírnak nagyobb
meggyőző erővel, mert értékmentesek, valóban nem tekinthet ők kritikai geográfiai-
nak. Amiben viszont egyáltalán nem osztom a véleményét, az a kritikai földrajz léte-
zésének — részben ennek az érvelésnek a logikájából levezetett — tagadása.
No és ezen a ponton értünk el ahhoz a bizonyos „rossz vágányhoz", a köztünk lév ő
vita lényegi eleméhez. Beluszky Pál (2009, 205) szerint azért nincs, nem is lehet
kritikai földrajz, mert „a 'valóság' geográfia által vizsgált szegmense alapos, okada-
tolt állapotának, folyamatainak feltárása" során felismert „meg nem felelés" tanul-
mányozása, közzététele, azaz — mint állítja — a kritika, „minden korrekt (társada-
lom)földrajzi kutatás ... szerves, magától értet ődő része". Bár a „meg nem felelés"
tartalmának további közös boncolgatása még kínál némi esélyt a köztünk lév ő kon-
szenzus megteremtésére, a kés őbbiek (így a várossá nyilvánítással kapcsolatban
föntebb már érint őlegesen idézett példa, hogy a „lecsóba csapás" mint a kritikai
geográfusok egyetlen célja vádjáról már ne is beszéljek) arról gy őznek meg, hogy
ebből, a „kritikait" a hibakeresésre, szakért ői kritizálásra szűkítő értelmezésb ől
adódik a félreértés. Pedig Don Mitchell (2003) a Tér és Társadalom már idézett
tematikus számában szemléletesen kifejti, hogy magának a névadó angol „critical"
szónak legalább három jelentése van, amib ől csak az egyik a Beluszky Pál által is
használt. A Nemzetközi Kritikai Geográfiai Csoport létrehozását motiváló szellemi-
ségben azonban a másik két jelentés, így a „kritikus állapot, válság" — kapcsolódva
Tímár Judit : Kritika és társadalomelmélet - Néhány érv a kritikai földrajz „védelmében".
Vita -Tér és Társadalom 23. évf. 2009/4. 225-231. p.
228 Vita TÉT XXIII. évf. 2009 s4
az átalakuláshoz —, valamint az „alapvet ő fontosságú, élethez nélkülözhetetlen
[dolog]" is szerepet játszott (Mitchell 2003). A csoport „Szándéknyilatkozatából"
(Desbines—Smith 1999) s a kritikai geográfia számos kés őbbi jellemzéséből is kitű-
nik, hogy abban a „kritikai" a kritikai társadalomelméletek kifejlesztését és alkal-
mazását is jelenti, amivel pedig Beluszky Pál nem számol. Tény, hogy a kritikai
földrajzra jellemz ő konceptuális pluralizmus miatt nem könny ű számba venni az
ilyen elméleti megközelítéseket, de közéjük sorolható az anarchizmus, a környezeti
elméletek (environmentalism), a feminizmus, a marxizmus, a posztmarxizmus, a
posztkolonializmus, a posztstrukturalizmus, a pszichoanalízis s a sz űkebb értelem-
ben vett (Frankfurti iskolai, habermasi) kritikai elmélet (Painter 2000). A szocioló-
gus Ben Agger (2006, 4) a többek között a geográfiában is alkalmazott kritikai tár-
sadalomelméleteknek hét tulajdonságát gy űjtötte csokorba. Itt most csak a két els ő,
gondolatmenetünk szempontjából legfontosabbat kiemelve:
— A kritikai társadalomelmélet a pozitivizmussal több kérdésben is szembehe-
lyezkedve azt állítja, hogy „a tudás nem egyszer űen reflexiója egy 'kinti' inak-
tív világnak, hanem természettudósok és teoretikusok aktív konstrukciója,
olyanoké, akik szükségszer űen bizonyos (el ő)feltevéseket tesznek az általuk
tanulmányozott világokról, ezért nem szigorúan értékmentesek."
— Az ilyen elmélet hirdeti a (társadalmi) haladás lehet őségét. „Az a szerepe,
hogy tudatosítsa a jelen társadalom elnyomó jellegét, s hogy demonstrálja egy
ettől minőségileg különböz ő jövő társadalom lehető ségét. Így a kritikai társa-
dalomelmélet abban az értelemben politikai, hogy részt vesz a társadalmi vál-
tozás létrehozásában."
Úgy vélem, ez a két — alább még tovább elemzett — jellemz ő magában hordozza a
magyarázatot: amíg az elképzelhet ő , hogy a Beluszky Pál értelmezésében vett „kri-
tikára való elszánt törekvés" önmagában nem feltétlen teremt — mint írja — „más"
földrajzot, a pozitivizmus ilyen elszánt, két- (s őt több-) oldalú tagadása annál in-
kább. Az 1960-as évek nyugati társadalmi mozgalmainak ösztönz ő hatásán túl — a
leíró regionális földrajzot felváltó — a geográfiát tértudományként értelmez ő para-
digma pozitivizmusával, az értékmentességet hirdet ő , valójában azonban a t őkét
kiszolgáló telephelyelméletekkel való határozott szembefordulás hívta életre a radi-
kális földrajzot5 , ami később a társadalmi változásokhoz igazodva, azokra reagálva
formálódott kritikai geográfiává (Peet 1998; Smith 2003; Johnston—Sidaway 2004;
Hubbart et al. 2005). (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a radikális földrajz
folyóiratának, az egy ideig szamizdatként m űködő Antipode-nak az els ő 10 év-
folyamában közzétett hallatlanul izgalmas vitáit olvasva sokkal inkább asszociálok
egy csatamez őre, mint egy „surranópályájára".)
Nos, ami az értékmentesség tagadását illeti, az világosan kiderül, hogy Beluszky
Pál erről másként gondolkodik. Úgy véli, a kritikai geográfusok elkötelezettsége a
társadalmi haladás mellett „csak ront a helyzeten" — miután produktumuk „nem tük-
rözi 'fénytörés nélkül' az 'állapotokat', folyamatokat ... kevesebbet használ, mint egy
higgadt elemzés." Kérdezhetném itt azt is: pontosan kinek is használ kevesebbet?
Tímár Judit : Kritika és társadalomelmélet - Néhány érv a kritikai földrajz „védelmében".
Vita -Tér és Társadalom 23. évf. 2009/4. 225-231. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s4 Vita 229
De maradjunk inkább a „fénytörés" problémájánál. Nem tudom persze, vajon pon-
tosan ugyanazt értjük-e akár a „fénytörésen", akár a másutt el őkerülő „ízlésen". Egy
ebből kiinduló, az értékmentességr ől kibontakozó vita, s annak egy széles kör ű
folytatása azonban — Beluszky Pál kezdeményezésének köszönhet ően — végre fel-
színre hozhatná a nézetek sokszín űségét a hazai geográfiában is 6. Így azt is, hogy itt
nem az egyik vagy másik vélemény abszolút igazságáról, hanem két eltér ő, de
egymás mellett régóta megél ő (sőt, valljuk be, esetleg saját egyéni kutatópályáinkon
is könnyen kevered ő, átalakuló) tudományfelfogásról van szó. A kett őnk közti rövid
párbeszéd keretei között, s a kritikai földrajz „védelmében" talán elég azokra a más
diszciplínákban vagy más országok társadalom-földrajzosai közt lefolytatott poziti-
vizmus-vitákban7 megfogalmazott érvekre hivatkoznom, melyekkel azonosulni tudok.
Így David Harvey (1974, 23) gondolataira, aki azt írta le, hogy a kritikai társadalom-
tudományok szerint a tények és az értékek között mesterséges dualizmust alakítottak
ki — „az az állítás, hogy a tudománynak ideológiamentesnek kell lennie maga is ideo-
lógiai állítás." Bár a „másik oldalon" áll, jól rímel erre Szelényi Iván (1990) fentebb
citált önvallomása, miszerint ő világnézetileg is elkötelezte magát a polgári, érték-
mentes, empirikus társadalomtudomány mellett. Az értékvállalás fontos része, hogy
tisztázzuk: kinek és milyen célból kutatunk. A néz őpontok eltéréseit szemléletesen
érzékelteti a fogyatékosság földrajzát vizsgáló Rob Kitchin (1999, 225), aki a kutatók
morális felelősségét, társadalmi változások iránti igényét, politikához f űződő viszo-
nyát tanulmányozva öt lehetséges álláspontot különített el: Az els ő álláspontot képvi-
selő kutatók „úgy tekintenek saját szerepükre, mint passzív szemlél őére, aki objektí-
ven és semlegesen tanulmányozza a társadalmat." A második esetben a kutatók
„elismerik saját szubjektivitásukat és a kutatott csoporthoz viszonyított sajátos tár-
sadalmi helyzetüket". Egyik esetben sem tartják azonban kutatói feladatnak, hogy
társadalmi változások érdekében befolyásolják a politikai döntéshozást. A harmadik
csoportba tartozók „felismerik a változás szükségességét, de olyan eszközök segítsé-
gével keresnek alternatív jöv őket, mint a növekvő tudatosság." Magát a diskurzust
tekintik cselekvésnek, az írást és oktatást pedig a világlátás megváltoztatására alkal-
mas közvetítőknek. A negyedik álláspontot magukénak tudók „felismerik kutatásuk-
ban a hatalmi egyenl őtlenségeket, és olyan kutatási stratégiákra törekszenek, amelyek
képessé teszik kutatási alanyaikat arra, hogy akár maguk keressék az igazságot, vagy
akár a kutatáson keresztül tegyék azt". Az ötödik csoportba azok tartoznak, akik „fel-
ismerik a változás szükségességét, és akik kifejezetten saját politikai és társadalmi
akcióikon keresztül igyekeznek változtatni".
Ebben az értékelésben is egyértelmű, hogy e széles skálán az utóbbi álláspontokat
képviselő kritikai geográfusok társadalmi változásokat igyekeznek elérni kutatásaik-
kal, emancipatív tudást kívánnak nyújtani. A Nemzetközi Kritikai Geográfiai Csoport
„Szándéknyilatkozata" szerint olyan változások támogatásáról van szó, amelyek a
kapitalista kizsákmányolást, a nemi, faji és szexuális orientáltság alapján történ ő el-
nyomást, az imperializmust, neoliberalizmust, nacionalista agressziót és környezet-
rombolást bontják le (Desbines—Smith 1999). Talán e skála túl szélesnek látszik, de —
Beluszky Pál okfejtésével szemben — abból, hogy nem jutnak (esetleg nem is szándé-
Tímár Judit : Kritika és társadalomelmélet - Néhány érv a kritikai földrajz „védelmében".
Vita -Tér és Társadalom 23. évf. 2009/4. 225-231. p.
230 Vita TÉT XXIII. évf. 2009 s4
koznak) a kritikai földrajzosok konszenzusra az alkalmazott kritikai társadalomelmé-
letek valamelyikének privilegizálásában, semmiképp sem következhet az „étlap"
olyan bővítése, amibe például az ultrakonzervatív vagy a nacionalista nézetek is bele-
férnek (nem mondom, a „vegetáriánus" egész jól illik a menübe). Szó sincs tehát
arról, hogy az egyetlen célunk a „belecsapás" lenne, arról még kevésbé, hogy abban a
lecsóban a paradicsom és paprika megfér a citrommal. De az valóban igaz: ha már
belenyúlunk, nem csak a felszínt kavargatjuk.
Nem tudom persze, meddig marad meg a kritikai földrajz a jelenlegi formájában.
Azért vette át a radikális földrajz helyét, mert a hatvanas évek forradalmi mozgal-
mai után az 1980-as évekre a világpolitika sokkal konzervatívabbá vált, s jó néhány
országban „a tudományos élet radikalizmusának élét elvette az akadémiai f ő áram-
latba való betagozódás" (Smith 2003, 37). Mára nemhogy nem létezik a geográfiá-
ban a jobboldali eltolódással szemben a baloldali jelenlét megteremtésére szerz ődött
kritikai geográfia, de sok helyütt elérte a mainstream pozíciót. A bels ő vitákban
néhányan épp ettől, míg mások az egyértelm űbb fókuszpont hiányától féltik az
irányzat jövőjét (lásd például Mizuoka 2003; Smith 2003; Blomley 2009). A „kriti-
kaiság" mibenlétéről épp a 2002-es békéscsabai konferencián indított útjára éles
nemzetközi vitát Ash Amin (2003) el őadásának Don Mitchell (2003) által meg-
fogalmazott, a TÉT-ben is közölt bírálata. Jó lenne, ha mi is bekapcsolódnánk az
ilyen diskurzusokba, s nemcsak helyet adnánk nekik. Magam az elméleti tudás
gyarapításához rengeteget merítek ezekb ől, mint ahogy Beluszky Pál vitaindítójából
is. Csak remélni tudom, hogy mások is csatlakoznak hozzánk.
Jegyzetek
Meg kell jegyezni, Beluszky Pál (1989) épp 20 éve már kezdeményezett egy vitát a geográfia lényegi
kérdéseiről. Hiába reagáltak azonban arra akkor is néhányan, s hiába lángolt fel mind a mai napig
többször is vita a regionális tudományra is kiterjedve (részben épp a két diszciplína viszonyára kon-
centrálva), azoknak egyszer sem került a fókuszába társadalomelméleti megközelítések ütköztetése
(amit nyilván többes szám els ő személyben is fogalmazhatnék).
Győri Róbert (2001) összegzése mellett a gazdasági földrajz formálódásának történelmi meghatározott-
ságáról lásd Hajdú Zoltán (2006) hasonló értékelését.
Ettől eltekintve komoly ösztönzést kaptam vitapartneremt ől, hogy e korszak munkáit sokkal alaposabb
vizsgálat alá vegyem.
4
Egy korábbi írásában épp azt fogalmazza meg, hogy a településpolitikai viták kezdetekor a „földrajz
buzgón bírálta az OTK gyakorlatát, ... ám alig-alig tett arra kísérletet, hogy megvizsgálja: a település-
hálózatban lezajló változások mely elemei táplálkoznak a gazdaság és társadalom átformálódásából,
melyek szándékos beavatkozás eredményei, melyek a gazdasági szabályozás melléktermékei; melyek
kívánatosak, melyek küszöbölhet ők ki és így tovább. Pedig ez lett volna a kötelessége." (Beluszky
1989, 52)
5
Meg kell jegyezni, hogy e szembefordulás egy másik irányzatot, a humanisztikus geográfiát is kiter-
melte. A humanisztikus geográfia radikális földrajztól való eltéréseinek bemutatása azonban már elté-
rítene e vita fő kérdéseitől.
6
Ezt nem „önmagáért", hanem azért tartom fontosnak, hogy a hazai geográfiát is felvértezzük társada-
lomelméletekkel, s például ne egyetlen ilyen témájú kortárs magyar nyelv ű könyv (Mészáros 2000)
állhasson könyvespolcainkon.
Tímár Judit : Kritika és társadalomelmélet - Néhány érv a kritikai földrajz „védelmében".
Vita -Tér és Társadalom 23. évf. 2009/4. 225-231. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s4 Vita 231
Nyilván ebből is látszik, hogy itt nem sz űkítem le a „pozitivizmus-vitát" arra az 1960-as években az
NSZK-ban lezajlott, ilyen néven elhíresült polémiára, ami alapvet ően Jürgen Habermas és Karl Popper
(továbbá Theodor Adorno és Hans Albert) között folyt (s részben épp ezért elnevezésében módszerta-
nilag félrevezet ő). Egyébként ennek álláspontjai közül is segítségül hívhatnám Habermas gondolatait,
hisz kifejti, hogy a szociológia nem lehet értékmentes: az empirikus szociológiában eleve kódolt érté-
kek vannak jelen, s aki nem hajlandó ezek megvitatására, az a fennálló (rossz) rendet igenli, illetve
járul hozzá az újratermeléséhez (lásd Kodaj 2007).
Irodalom
Agger, B. (2006) Critical Social Theories. Án Introduction. Second Edition. Paradigm Publishers,
Boulder—London.
Amin, A. (2003) Multietnicitás és az Európa-eszme. — Tér és Társadalom. 2.13-35. o.
Beluszky P. (1989) Magánjelentés a (társadalom)földrajzról. — Tér és Társadalom. 1.49-63. o.
Beluszky P. (2009) Maradékok boltja (Egy visszavonuló levelei). — Tér és Társadalom. 3.205-209. o.
Blomley, N.K. (2009) Critical human geography. — Gregory, D.—Jonston, R.J.—Pratt, G.—Watts, M.—
Whatmore, S. (eds.) The Dictionary of Human Geography. 5th Edition. Blackwel, Oxford. 123-124. o.
Desbines, C.—Smith, N. (1999) The International Critical Geography Group: Forbidden Optimism? —
Environment and Planning D: Society and Space. 18.379-382. o.
Győri R. (2001) A magyar gazdaságföldrajz a két világháború között. — Nemes Nagy J. (szerk.) Geográ-
fia az ezredfordulón. Regionális Tudományi Tanulmányok 6. Eötvös Loránd Tudományegyetem Regi-
onális Földrajzi Tanszék, Budapest. 61-83. o.
Hajdú Z. (2006) Fodor Ferenc: a geográfus. — Fodor F. A magyar földrajztudomány története [1951](Az
eredeti kézirat alapján sajtó alá rendezte Dövényi Z.) MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Buda-
pest. XI—XLII. o.
Harvey, D. (1974) What kind of geography for what kind of public policy? — Transactions of the Insti-
tute of British Geographers. 63.18-24. o.
Hubbardt, P.—Kitchin, R.—Bartley, B.—Fuller, D. (2005) Thinking Geographically. Continuum, London —
New York.
Johnston, R.J.—Sidaway, J.D. (2004) Geography & Geographers. Sixth Edition. Arnold, London.
Kitchin, R. (1999) Morals and ethics in geographical studies of disability. — Proctor, J.D.—Smith, D.M.
(eds.) Geography and Ethics. Routledge, London — New York. 223-236. o.
Kodaj D. (2007) A lényegen innen és túl. A pozitivizmus-vita dilemmái. — Replika. 60. December.
129-144. o.
Kuhn, T. (1922) A tudományos forradalmak szerkezete. Gondolat, Budapest.
Mészáros R. (2000) A társadalomföldrajz gondolatvilága. Szegedi Tudományegyetem Gazdaság- és
Társadalomföldrajzi Tanszék, Szeged.
Mitchell, D. (2003) Kritikai geográfia: Kritikus bukás, kritikus siker. — Tér és Társadalom. 2.83-86. o.
Mizuoka, F. (2003) Beszámoló a Nemzetközi Kritikai Földrajzi Csoport szándéknyilatkozatát megvitató
műhelybeszélgetésr ől. — Tér és Társadalom. 2.87-91. o.
Painter, J. (2000) Critical human geography. — Jonston, R.J.—Gregory, D.—Pratt, G.—Watts, M. (eds.) The
Dictionary of Human Geography. 4th Edition. Blackwel, Oxford. 126-128. o.
Peet, R. (1998) Modern Geographical Thought. Blackwell, Oxford.
Smith, N. (2003) Jelszavak és könyörtelen kritika: marxizmus és nemzetközi kritikai geográfia. — Tér és
Társadalom. 2.37-51. o.
Szelényi I. (1990) Új osztály, állam, politika. Európa Könyvkiadó, Budapest.
Teleki P. (1996)A földrajzi gondolat története. Kossuth Könyvkiadó, Budapest. (Els ő kiadás: 1917)
Timár J. (2003a) Szerkeszt ői előszó. — Tér és Társadalom. 2.1-3. o.
Timár J. (2003b) Problémák és perspektívák: „Mi a teend ő" a kialakulóban lévő kritikai geográfia
számára Magyarországon? — Tér és Társadalom. 2.53-65. o.