Tér és Társadalom 23. évf. 2009/4. 173-187. p.
Tér és Társadalom XXIII. évf. 2009 s 4: 173-224
KITEKINT Ő
AZ OROSZ IPAR TÖRTÉNETI FEJL ŐDÉSÉNEK
POLITIKAI, ÁGAZATI ÉS TÉRBELI VONATKOZÁSAI
(The Political, Structural and Spatial Aspects of the Historical
Development of the Russian Industry)
GYURIS FERENC
Kulcsszavak:
Oroszország indusztrializáció gazdaságpolitika ágazati szerkezet ipari térszerkezet
Oroszország ipara érdekes lenyomatát adja az ország fordulatokban gazdag történelmének. A cári id őszak,
az — iparfejlesztési szempontból sem egységes — szovjet éra, valamint a rendszerváltozás óta eltelt sz űk két
évtized indusztrializációs folyamatai gyökeresen eltér ő gazdasági feltételrendszer mellett, markánsan
különböz ő politikai motívumok mentén játszódtak le. A tanulmány e három korszak iparosodási/iparosítási
tendenciáit tekinti át összehasonlító szempontból, különös tekintettel a politikai motívumokra, valamint
az ipari szektor ágazati és területi szerkezetének változásaira.
Bevezetés
A bő hét évtizedes, kudarcot vallott „szocialista kísérlet" után a piacgazdasági fej-
lődés útjára lép ő Oroszország 2008-as adatok szerint a bruttó hazai termék tekinte-
tében a 14., míg ipari termelési érték tekintetében a 12. helyet foglalja el a világ
országainak rangsorában (CIA World Factbook 2008). Bár Földünk legnagyobb
területű állama ezek alapján jócskán elmarad a gazdasági termelés nemzetközileg
meghatározó szerepl őitől, gazdaság- és ipartörténeti szempontból különös figyelmet
érdemel, több okból:
- Oroszország ‚jogelődje", a Szovjetunió történelme során rendkívül dinamikus
ipari növekedést mutatott föl: részesedése a világ ipari termeléséb ől a kezdeti
3%-ról 1980-ra 20%-ra emelkedett, ezzel agrárországból a Föld második ipari
hatalmává lépett el ő (Krajkó 1987, 36-38). Bizonyos, elsősorban katonai
vonatkozású ágazatokban mennyiségi és min őségi tekintetben is a nemzetközi
élmezőnybe került.
- A Szovjetunió a szocialista világ vezet ő hatalmaként sajátos, a kapitalista „els ő"
és a fejlődő „harmadik" világétól egyaránt eltér ő gazdaságpolitikát folytatott,
ami az ipar ágazati és területi szerkezetére, ennek társadalmi vonatkozásaira
markánsan rányomta a bélyegét.
Gyuris Ferenc : Az orosz ipar történeti fejlődésének politikai, ágazati és térbeli vonatkozásai.
Tér és Társadalom 23. évf. 2009/4. 173-187. p.
174 Kitekint ő TÉT XXIII. évf. 2009 s4
Oroszország az egyetlen nagyhatalom, amely gazdasági és politikai tekintet-
ben is keresztülment a szocializmusból kivezet ő rendszerváltáson, méghozzá
viszonylag rövid idő leforgása alatt.
A tanulmányban — a fentiek figyelembevételével — áttekintjük, mib ől fakadt Orosz-
ország ipari fejlődésének jelentős megkésettsége; milyen tényez ők húzódtak a szovjet
korszak dinamikus iparosítási törekvéseinek hátterében; mik voltak az er őltetett
indusztrializáció eredményei és sokáig rejtve maradó, de rendkívül súlyos hátulüt ői;
és hogy milyen tendenciák érvényesülnek a szovjet örökséggel mindmáig küszköd ő
államóriás ipari folyamataiban.
Előzmények és a szovjet iparfejlesztés f ő csapásirányai
A cári Oroszország területéhez, lélekszámához mérten még a 20. század elején is
szerény ipari potenciállal rendelkezett. Igaz, az 1861-es jobbágyfelszabadítás,
valamint az ezt követ ő reformok megnyitották az utat a t őkés ipar kiépülése el őtt,
ám ez a folyamat rendkívül lassan, térben er ősen koncentráltan haladt. A foglalkoz-
tatottak kevesebb mint tizede dolgozott az iparban (1. ábra), amely döntően (mint-
egy kétharmad részben) könny űipari tevékenységeket ölelt föl. Az akkortájt legkor-
szerűbbnek számító (főként gép- és vegyipari) ágazatok gyakorlatilag egyáltalán
nem képviseltették magukat. A gyáripari termelés zöme a nyersanyag-lel őhelyek,
részint a fogyasztópiac közelében összpontosult: a kohászat 70%-a a Donyec-
medencében (melyen Oroszország ma Ukrajnával osztozik), a pamutipar 80%-a
pedig Moszkva környékén (Krajkó 1987, 36-37) — mindenekelőtt az „orosz
Manchesternek" nevezett Ivanovóban (Trejvis 2008, 189-191).
Mindez szorosan összefüggött az orosz állam társadalmi berendezkedésével, poli-
tikai viszonyaival. A nyugat-európai példákhoz képest er őteljes despotikus vonáso-
kat mutató, rendkívül nagy társadalmi különbségeket generáló és fenntartó, konzer-
vatív orosz feudális rend akadályozta azoknak a termelési formáknak a kialakulását,
amelyek hosszabb távon a mez őgazdaság termelékenységének növeléséhez, az ipar-
fejlesztés elengedhetetlen feltételét képez ő tőkefelhalmozáshoz vezethettek volna.
Megkésett fejl ődéséb ől fakadóan Oroszország az Európán kívüli világrészek gyar-
matosításából, az ehhez kapcsolódó „eredeti t őkefelhalmozásból" is kimaradt; er ő-
teljes területi terjeszkedésre ugyan sor került Szibéria és a Tengermellék bekebele-
zése révén, a hatalmas távolságok és a zord éghajlati adottságok azonban e térség
erőforrásainak kiaknázását — ekkoriban — jórészt ellehetetlenítették.
Gyuris Ferenc : Az orosz ipar történeti fejlődésének politikai, ágazati és térbeli vonatkozásai.
Tér és Társadalom 23. évf. 2009/4. 173-187. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s4 Kitekint ő 175
1. ÁBRA
A foglalkoztatottak megoszlása a három gazdasági szektor között Oroszországban
a mai országterületre vetítve
(The Structure of the Labour Force According to the Three Economic Sectors
within the Recent Borders of the Russian Federation)
Mai Oroszország
80
primer
60
tercier;
. ..... • •*.
.....1...„„ ... ‘
40 o. .
.. s
•". ...
.. •
. .1 .
20
,,, /szekunder
0
O CN1 •zt
0) 0) 0)
Forrás: Saját szerkesztés Trejvis (2008, 1. ábra) nyomán.
A fentiek eredményeként az orosz ipar fejl ődése sokáig a szerény mérték ű külföldi
tőkeberuházásoktól függött, ezek pedig dönt ően olyan ágazatokba érkeztek, melyek
termékeire az alacsony vásárlóer ővel jellemezhető orosz piacon is komoly kereslet
ígérkezett. Így a nehézipar fejl ődésének feltételei meglehet ősen korlátozottak vol-
tak, egyetlen érdemi kivétellel. Oroszország vezet ői immár évszázadok óta kiemelt
céljuknak tekintették az államterülethez tartozó, roppant kiterjedés ű ázsiai ország-
rész megszervezését, ellen őrizhetővé tételét. A markáns (geo)politikai törekvés
megvalósítására a 19. században érdemi lehet őség nyílt a vasút megjelenése révén.
A hálózat jelentős állami forrásokból történő kiépítése viszont lehetővé, egyben
szükségessé tette a szénbányászat, kohászat és vasúti járm űgyártás felfutását. Ez a
tendencia az ipar bizonyos fokú térbeli dekoncentrációját is el ősegítette, mivel az új
bányászati, kohászati központok zöme a transzszibériai vasút ázsiai szakasza men-
tén létesült (többek között a kés őbb Szibéria fő ipari körzetévé el őlépő Kuznyecki-
medence fejlődése is ekkor vette kezdetét) (Klüter 1997, 725).
Az orosz ipar egyébként is lassú kibontakozását az I. világháború, az ehhez kapcso-
lódó gazdasági összeomlás, illetve a társadalmi feszültségek nyomán kibontakozó
polgárháború megtörte: az ország ipari kibocsátása 1920-ra az 1913-as szint hetedére
zuhant, a textil- és acélipar visszaesése pedig a 95%-ot is elérte (Krajkó 1987, 38).
• ▪
Gyuris Ferenc : Az orosz ipar történeti fejlődésének politikai, ágazati és térbeli vonatkozásai.
Tér és Társadalom 23. évf. 2009/4. 173-187. p.
176 Kitekint ő TÉT XXIII. évf. 2009 s4
2. ÁBRA
A városi és falusi népesség számának alakulása Oroszországban
a mai államterületre vetítve, ezer főben
(The Changes of Urban and Rural Population within the Recent Borders of the
Russian Federation, in 1000 persons)
120 000
009 *M" Mai,
100 000
80 000
60 000
40 000
20 000
.00
C/) C') co
co a>
1 2
Jelmagyarázat: 1— Városi népesség; 2 — Falusi népesség.
Forrás: Federel'naja szluzsba goszudarsztvennoj sztatyisztyiki alapján a szerz ő szerkesztése.
Forrás: Nefjodova (2008, 2. ábra).
A bolsevikok győzelme, illetve a Szovjetunió 1922-es kikiáltása után alapvet ő
fordulat történt az állam iparhoz való viszonyában. Az egyeduralkodóvá váló
marxista-leninista ideológiával összhangban a szovjet vezetés a munkásosztályban
látta társadalmi bázisát, ami e réteg meger ősítésére, ennek érdekében pedig az ipar
(kiemelten a nagyüzemi nehézipar) er őteljes fejlesztésére sarkallta. Ez a szándék
erőltetett urbanizációs törekvéssel is együtt járt. A feudalista múltat jelképez ő falu-
sias vidékkel szemben az újonnan (vagy korábban is meglév ő települések gyökeres
átalakításával) létrehozott szocialista iparvárosok egyszerre voltak hivatottak az új
nagyüzemekben dolgozó tömegek lakhatásának és infrastrukturális ellátásának
költséghatékony biztosítására, valamint — a városi társadalom könnyebb központi
megfigyelése, kontrollja révén — a „szocialista embertípus" kialakítását el ő segítő
térbeli keretrendszer megteremtésére. A fenti törekvések és a beruházások szinte
kizárólagos állami irányítása révén olyan, sok évtizedes folyamat vette kezdetét,
amely a Szovjetunió 1991-es felbomlásáig az ipari szektor gazdasági súlyának,
valamint a városi népesség számának, illetve arányának látványos és folyamatos
növekedését hozta magával. Az iparban foglalkoztatottak aránya 1920-1991 között
3%-ról 40% fölé, a városlakók aránya 1913-1984 között 18%-ról 65%-ra emelke-
dett (2. ábra) (Krajkó 1987, 30; Trejvis 2008, 173).
Fontos azonban, hogy az iparosítás és városfejlesztés prioritásának állandósága
mellett az évtizedek során jelent ős változások történtek a beruházások ágazati és
Gyuris Ferenc : Az orosz ipar történeti fejlődésének politikai, ágazati és térbeli vonatkozásai.
Tér és Társadalom 23. évf. 2009/4. 173-187. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s4 Kitekint ő 177
területi vonatkozásaiban, s őt a célok megvalósításának technikai megoldásaiban is.
A formálódó szovjethatalom fő célja a kezdeti esztend őkben a háború utáni újjáépí-
tés volt, melynek megvalósítása a hadikommunizmus keretei közt indult el. Ezt a
rendszert váltotta fel 1920-ban az új gazdaságpolitika, a NEP, amely az üzemegysé-
gek önállóságának bizonyos fokú növelésével kívánta el ősegíteni az ipar talpra állá-
sát. Egy évvel kés őbb aztán elfogadták az ország villamosítási koncepcióját, a
GOELRO-tervet, amely a Szovjetunió els ő iparosítási programjának tekinthet ő
(Horváth 2008, 16-17).
A terv a cári id őszak ipari folyamataihoz képest több újszer ű vonást tartalmazott.
Az egyik a koncepcionális háttér: az ipar országos lépték ű, központilag irányított
fejlesztésének gondolata volt. A másik az ágazati hangsúlyok eltolódása, hiszen
érdemi (ipar)történeti el ő zmény nélkül, de kiemelt prioritásként fogalmazódott meg
a villamosenergia-ipar fejlesztése, els ősorban grandiózus vízerőmű -építések révén.
A program ugyanakkor egy markáns vonatkozásban a háború el őtti hagyományokat
követte: a beruházások több mint fele a régi ipari térségek közelében valósult meg,
döntő en az európai országrészen. Az ipar térszerkezetében tehát nem történt jelen-
tő s változás, annak ellenére, hogy a területi különbségek mérséklése a politikai
vezetés egyik hangsúlyos céljaként fogalmazódott meg (Horváth 2008, 16).
Lenin 1924-ben bekövetkezett halála, Sztálin totális hatalmának kiépülése jelent ős
politikai változást hozott a Szovjetunió történetében, az iparpolitika f ő céljai azon-
ban nem változtak. Az 1928-ban meghirdetett els ő, majd a második ötéves terv a
Lenin idején kijelölt ágazati célokat követte, és az ipar térszerkezetében, a régi
iparvidékek dominanciájában sem hozott jelentékeny változást (jellemz ő, hogy
Moszkva és a Moszkvai terület ipari kibocsátása még a harmincas évek végén is
jóval nagyobb volt, mint egész Szibériáé) (Horváth 2008, 18).
A sztálini iparpolitika e szakaszának újszer űsége az alkalmazott módszerekben,
illetve — ezzel összefüggésben — a célok és az eredmények volumenében állt.
A NEP leállítását követ ően az iparfejlesztésben a széls őséges centralizmus időszaka
kezdődött el, melynek során a t őke- és munkaerőforrásokat nem kímélve igyekeztek
gyorsítani az ország iparosodását. Ennek a „fejlesztési koncepciónak" integráns részét
képezték a GULAG lágereiben embertelen körülmények között dolgoztatott kény-
szermunkások milliói is, akiknek a vezetés kiemelten nagy szerepet szánt a legzor-
dabb országrészek építkezéseinek megvalósításában. A sztálini gazdaságpolitika ered-
ménye a foglalkozási átrétegz ő dés drámai felgyorsulásában (az ipari foglalkoztatottak
aránya 1930-1940 között mintegy 5%-ról közel 30%-ra emelkedett) (Trejvis 2008,
173), illetve az ipari össztermelés látványos (1913 és 1940 között nyolcszoros) növeke-
désében nyilvánult meg (Krajkó 1987, 39). Megjegyzendő , hogy bár a Szovjetunió a
nemzetközi munkamegosztásba — saját antikapitalista, illetve a nyugati világ antikom-
munista ideológiája miatt — alig kapcsolódott be, a t őkehiány és a technológiai elmara-
dottság cári id ő szak óta fennálló problémáját a szovjet vezetés (többek közt) jelent ős
mennyiségű külföldi pénz- és „tudást őke" bevonásával próbálta orvosolni. Számos
amerikai és német cég komoly szerepet kapott a monumentális duzzasztógátak, a
Gyuris Ferenc : Az orosz ipar történeti fejlődésének politikai, ágazati és térbeli vonatkozásai.
Tér és Társadalom 23. évf. 2009/4. 173-187. p.
178 Kitekint ő TÉT XXIII. évf. 2009 s4
gyáróriások, s őt az ezek köré épül ő újvárosok megtervezésében, egyes beruházások
kivitelezésében (Heller—Nyekrics 1996, 178-180).
A szovjet ipar ágazati és területi szerkezetében a II. világháború hozott drámai
változást. A támadó német csapatok rohamos el őretörése, a heves harcok során teljes
városok dőltek romba, a nyugati országrész ipari kapacitásainak jelent ős részét
(mintegy 1300 nagyüzemet) azonban sikerült áttelepíteni az Urál térségébe, vala-
mint az ázsiai országrészbe. A harcoló csapatok utánpótlásának biztosítására új
üzemek sorát (több mint 2000 gyárat) kellett létrehozni, ezek is szinte kivétel nélkül
a keleti országrészbe települtek (Krajkó 1987, 39). Jellemző , hogy 1942-43-ban a
Szovjetunió összes beruházásainak közel 40%-a az Urál térségében és Nyugat-
Szibériában valósult meg (Antal 1980, 20). Ez a kényszerhelyzet adta meg az els ő
érdemi lökést az Európa-centrikus ipari térszerkezet átalakításának. A háborús
helyzet az ipar ágazati szerkezetében is komoly változást hozott: néhány esztend ő
leforgása alatt a hadiipari tevékenységek rohamos térnyerésére került sor. Ez ala-
pozta meg a szovjet gazdaság tulajdonképpen egyetlen, min őségi téren is nemzet-
közileg versenyképes feldolgozóipari ágazatának fejl ődését.
A háború utáni beruházások, minthogy kezdetben a nyugati területek újjáépítésére
összpontosítottak, az európai országrész ipari jelent őségének átmeneti visszaer ősö-
dését hozták. Az 1940-es évek végét ől beinduló hosszú távú iparosítási programok
azonban kiemelt szerepet szántak az ázsiai országrész fejlesztésének. Szibériára és az
orosz Távol-Keletre els ősorban a kiaknázatlan er őforrások „tárházaként" tekintettek,
amely alkalmasnak tűnt a szovjet gazdaság rohamosan b ővülő nyersanyag- és energia-
igényének fedezésére. Ebb ől fakadóan a keleti országrészen szén- és ércbányák soka-
sága létesült, felgyorsult a tajga erd őállományának kitermelése, a szibériai folyamo-
kon pedig óriási vízerőművek épültek (jellemz ő, hogy Oroszország mai államterüle-
tére vetítve az ázsiai országrész elektromosenergia-termelésen belüli súlya 1940 és
1960 között 9,2%-ról 21,6%-ra emelkedett) (Horváth 2008, 20). A komoly természet-
átalakítással (gyakorta ökológiai rombolással) járó beruházások — a többé-kevésbé
racionális gazdasági és stratégiai célok mellett — nyilvánvaló presztízsszempontokat is
szolgáltak. Különösen a hatalmas duzzasztógátak és a szállítási lehet őségek javítását
célzó csatornaépítések voltak hivatottak annak bizonyítására, hogy a szovjet társada-
lom képes legyőzni a természetet (földrajzi nihilizmus), ami a kapitalista társadalmak-
kal szembeni felsőbbrendűségét bizonyítja (Hajdú 1999; v. ö. Kovda 1951). Ez a poli-
tikai motívum különösen erős lökést adott a hasonló beruházásoknak.
Az ázsiai országrész gazdasági jelent ősége a Nyugat-szibériai-alföld roppant
szénhidrogén-készleteinek feltárása és meginduló kitermelése révén az 1970-es
évektől tovább nőtt. Több ezer kilométernyi új cs ővezeték építése révén a térség
nemcsak a Szovjetunió európai körzeteinek, hanem a teljes kelet-európai blokk
meghatározó szénhidrogén-ellátójává vált. A gyorsan növekv ő kitermelés jelentős
Nyugat-Európába irányuló exportra is lehet ő séget adott, amely a szocialista nagy-
hatalom legfontosabb keményvaluta-forrásává vált.
Az Urálon túli térségek kitermel őiparára tekintélyes alapanyaggyártás (pl. fafel-
dolgozás, cellulózipar, cementgyártás) települt, és jelent ős feldolgozóipari beruhá-
Gyuris Ferenc : Az orosz ipar történeti fejlődésének politikai, ágazati és térbeli vonatkozásai.
Tér és Társadalom 23. évf. 2009/4. 173-187. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s4 Kitekint ő 179
zásokra is sor került. Utóbbiak jórészt a már meglév ő ázsiai ipari körzetekben (pl. a
Kuznyecki-medencében) valósultak meg (Klüter 1997). Ezen túl jelentős kohászati
fejlesztések történtek a nagyon távoli fekvés ű bányászati központokban (a 69. északi
szélességen található Norilszkben például a világ legnagyobb kapacitású nikkel-
kombinátja létesült), illetve a vízer őmű-városokban (Bratszkban a Föld legnagyobb
alumíniumkohója épült fel) (Klüter 2000, 14).
Paradox módon az ázsiai országrész fejlesztésekor annak földrajzi elszigeteltsége
és nehéz megközelíthet ősége is pozitív tényez őnek minősült, mivel az Egyesült
Államokkal rivalizáló Szovjetunió az ipari térszerkezet alakításakor kiemelt figyel-
met fordított a katonai-stratégiai szempontokra. Ennek köszönhet ően a hadiipari
fejlesztés és gyártás tekintélyes részét telepítették az ázsiai körzetekbe — jelent ős
részben újonnan, kimondottan e célból létrehozott, a külvilágtól elzárt, hivatalosan
nem is létező „zárt városokba" (Bucharin—Cochran—Norris 1999).
Az ázsiai körzetek ipari termelésének dinamikus növeléséhez elengedhetetlen volt
a szükséges munkaer ő biztosítása, melyhez — nevezett országrészek rendkívül ala-
csony népsűrűsége révén — csak a más országrészekb ől való bevándorlás fokozásá-
val volt lehetőség. A sztálini időszak erőszakos népesség-áttelepítési hullámaival
szemben (a politikai rendszer „enyhülésének" jeleként) az 1950-es évek végét ől
már az anyagi ösztönz ők, köztük a garantált többletszabadság és a különleges bér-
pótlékok váltak hivatottá a munkaer ő keletre vonzására. Igaz, a keletre áramló fog-
lalkoztatottak zöme a zord természeti körülmények (pl. az akár több hónapig tartó
téli éjszaka, a rendkívüli hideg stb.) miatt néhány év után visszatért az európai tér-
ségbe, helyükre azonban a kedvez ő anyagi feltételeknek köszönhet ően újabbak ér-
keztek (Rudi 1999, 36-37). Ennek köszönhet ően az ázsiai országrész lakosainak
száma folyamatosan növekedett: 1940-1979 között 18,2 millió f őről 29,2 millióra,
miáltal a térség részesedése az Orosz SZSZK népességéb ől 16,6%-ról 21,2%-ra
emelkedett. A többnyire fiatal munkavállalók elhelyezése érdekében új lendületet
kapott a szocialista városfejlesztés, mely az észak-ázsiai országrészben sok, általá-
ban előzmény nélküli település gyors kialakítását jelentette.
A szovjet éra nagy lépték ű, az ipari termelés ágazati és területi képét egyaránt
markánsan átformáló indusztrializációs folyamatai sajátos területi szervezési elvek
mentén valósultak meg. Nagytérségi szinten a szocialista területi politika célja ún.
területi-termelési komplexumok létrehozása volt, melyek er ősen centralizált, eltér ő
termelési profilú körzeteket átfogó, gazdaságilag összességében önellátó területegy-
ségek voltak (vagy annak kellett volna lenniük) (Pilipenko 2008). A szovjet politika
központosításba és tervezésbe vetett hitét tükröz ő, látszólag racionális szemlélet
azonban a gyakorlatban oda vezetett, hogy adott komplexumon belül — a méretgaz-
daságosság jegyében — egész városokat, s őt kisebb körzeteket szerveztek kevés, sok
esetben egyetlen gazdasági tevékenység köré. Az Udmurt Köztársaságban például a
hadiipar, Togliattiban az autógyártás (VAZ/Lada), az Ivanovói területen pedig a
textilipar adta az ipari termelés dönt ő többségét (Horváth 2008, 35). Utóbbi felduz-
zasztott könnyűipari kapacitására jellemz ő, hogy az 1960-as évekt ől a rendszervál-
tásig az Ivanovói terület adta az Orosz SZSZK teljes textilipari termelésének két-
Gyuris Ferenc : Az orosz ipar történeti fejlődésének politikai, ágazati és térbeli vonatkozásai.
Tér és Társadalom 23. évf. 2009/4. 173-187. p.
180 Kitekint ő TÉT XXIII. évf. 2009 s4
harmadát (Trejvis 2008, 191). Figyelembe véve, hogy a legtöbb nagyvárosban a
szociális szféra megszervezése is a helyi nagyüzem feladatkörébe tartozott (Horváth
2008, 35), sok esetben nemcsak a gazdaság, hanem a lakosság életének szinte min-
den szegmense egyetlen ágazat helyzetét ől függött. Az viszont, hogy a végletes
ágazati egyoldalúság e térségeket potenciálisan er ő sen sebezhet ővé teszi, a piac-
idegen megoldások sokaságával operáló szovjet gazdaság keretei között — az 1990-
es évekig — rejtve maradt.
Oroszország ipara a rendszerváltás után
A szocialista iparfejlesztés markáns sajátosságokkal bíró, kétségkívül jelent ő s
eredményeket felmutató, ám számos (részint rejtett) problémát generáló évtizedei a
Szovjetunió 1991-es szétesésével, a politikai és gazdasági rendszerben bekövetkez ő
radikális fordulattal lezárultak. A Borisz Jelcin vezette Oroszország a piacgazdasági
fejlődés útjára lépett, ami a központi tervezés és az állami kontroll határozott gyen-
gülését, a piacidegen gazdaságszervezési és -fejlesztési módszerek zömének gyors
feladását eredményezte, különösen, hogy utóbbiak fenntartását az elhatalmasodó
forráshiány sem tette lehet ővé. Az ország helyzetét a gazdasági átmenet „természe-
tes" velejárói mellett tovább nehezítette a KGST és a Szovjetunió széthullása, a
külkereskedelmi kapcsolatok ebb ől fakadó meggyengülése. Mindezek révén igen
súlyos, elhúzódó gazdasági visszaesés következett be: Oroszország egy f őre jutó
GDP-je 1990-1998 között reálértéken háromötödére csökkent (Maddison 2009), a
megélénkülés els ő érdemi jelei pedig az ezredfordulóig várattak magukra.
Bár a recesszió mindhárom gazdasági szektort súlyosan érintette, az ipar vissza-
esése különösen nagymértékű volt: az ipari termelés 1998-ra az 1990-es érték
45%-ára csökkent (Zubarevics 2008, 156). Ennek következtében a szekunder szektor
még a jelentősen zsugorodó gazdaságon belül is veszített relatív súlyából. Míg
1990-ben a foglalkoztatottak 40,2%-a dolgozott az iparban és az épít őiparban, ez az
érték 1996-ra 32,6%-ra, 2007-re pedig 28,9%-ra csökkent. Ezzel párhuzamosan a
szekunder szektor GDP-hez való hozzájárulása ugyanezen id őpontok között 45,9%-
ról 36,0%-ra, majd 31,6%-ra apadt (Horváth 2008, 13-14; illetve Goskomstat...é.n.).
A politikai és gazdasági körülmények változása révén a korábban töretlen urbani-
zációs folyamat is megakadt. A városi lakosság aránya az 1980-as évek vége óta
stabilan 73%-on áll (Goskomstat... é.n.), ami az ország népességének természetes
fogyását figyelembe véve csökken ő abszolút lélekszámot jelent. Különösen er ős
negatív tendenciák tapasztalhatók a kis- és középvárosok esetében, ahonnan a mun-
kahelyüket elvesztő aktív korú lakosok jelentős része költözik az olcsóbb létfenntartá-
si lehetőségekkel kecsegtet ő — főként az európai országrész déli körzetében található —
agrárterületekre. Lényegesen kedvez őbb az 500 000 fő fölötti nagyvárosok helyzete,
ezek ugyanis sokoldalú gazdaságszerkezetük révén jellemz ően a rendszerváltozás
Gyuris Ferenc : Az orosz ipar történeti fejlődésének politikai, ágazati és térbeli vonatkozásai.
Tér és Társadalom 23. évf. 2009/4. 173-187. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s4 Kitekint ő 181
után is „talpon tudtak maradni", többnyire meg őrizték pozitív vándorlási egyenle-
güket (részint Zubarevics 2003 nyomán Nefjodova 2008, 397-398; 401).
Az ipar 1991 utáni általános visszaesése mögött komoly ágazati és területi
különbségek húzódnak (1. táblázat). Az átmenet legnagyobb vesztesének a hagyomá-
nyos könnyűipari ágazatok, a textil- és b őripar tekinthetők, melyek termelése 2000-re
az 1991-es érték negyedére—hatodára zsugorodott, és — az ezredforduló óta tapasz-
talható növekedési fázis ellenére — 2007-ben is több mint 70%-kal maradt el az
1991-estől. Ezek az ágazatok piacgazdasági viszonyok közepette képtelenek voltak
állni a versenyt az alacsony bérköltségekkel termel ő, főként dél- és délkelet-ázsiai
fejlődő országokkal.
A rendszerváltás egyértelm ű vesztesei közé tartoznak azok az alacsony hozzáadott
értéket produkáló, gyakorlatilag nyersanyagtermel ő tevékenységek, mint a nem-
energiahordozó ásványkincsek bányászata, a nemfémes bányakincsek feldolgozása,
a tüzelőanyag-gyártás, illetve a faipar. A fenti ágazatok hanyatlása részint a rájuk
épülő hazai ipari tevékenységek hanyatlásával magyarázható, ami a nyersanyag-
szükséglet drámai csökkenését eredményezte, f őként, hogy a rendszerváltás során
jellemzően a legkisebb nyersanyag- és energiahatékonysággal m űködő (relatíve leg-
nagyobb fogyasztású) nehézipari üzemek zártak be el őször. A másik fontos ok az
előállítási költségek rohamos emelkedésében keresend ő. A szovjet időkben a szállítást
központilag erősen dotálták, miáltal a zömmel távoli országrészekben kitermelt (és
esetenként feldolgozott) nyersanyagok olcsón eljuttathatók voltak az Orosz SZSZK
európai ipari körzeteibe, s őt részint versenyképes exportcikket képeztek (ez a meg-
oldás piacidegen jellegével együtt összhangban volt az önellátásra törekvés politikai
szándékával). A közlekedési, szállítási szolgáltatások piackonform átszervezése
viszont a szállítási költségek tetemes növekedéséhez vezetett, miáltal a hazai nyers-
anyagok felhasználása immár gyakorta drágább megoldásnak bizonyul a — fokozato-
san felfutó — importnál (Klüter 1997, 727; 2000, 16).
A rendszerváltás jelent ős és tartós hanyatlást hozott két, hagyományosan t őkeigé-
nyesnek és így magas színvonalúnak tekintett ágazatban, a gép- és a járm űgyártás-
ban is. Ez egyrészt abból fakad, hogy számos gépipari szegmensben különösen er ősen
érvényesült a szovjet ipar nemzetközi élmez őnyhöz viszonyított minőségi hátránya.
Másfelől a valóban magas technikai színvonalat képvisel ő hadiipar az átmenet egyik
legnagyobb vesztesévé vált, minthogy a Szovjetunió szétesése és a hidegháború be-
fejeződése révén drasztikus visszaesés történt a hazai katonai megrendelésekben. Ezt
a hadiipari export sem tudta ellensúlyozni, mivel a termelés visszaesése az alkatrész-
utánpótlás biztonságát is aláásta, jelent ősen rontva az orosz katonai termékek nemzet-
közi versenyképességét (a helyzetet egyes termékcsoportoknál — p1. a harci repül ők
esetében — az üzemeltetés magas költsége is rontja) (Malek 2003).
Néhány ágazat ugyanakkor képes volt kiheverni a rendszerváltozás okozta sokkot.
Az utóbbi esztend őkben már az 1990-es értéket jelent ősen meghaladó termelési
érték jellemzi az energiahordozó-bányászatot. Ez tekintélyes mennyiség ű kőolaj és
földgáz exportját teszi lehet ővé a kelet-, közép- és nyugat-európai országokba, mi-
által az egész orosz gazdaság egyik legfontosabb — igaz, közel sem kizárólagos —
Gyuris Ferenc : Az orosz ipar történeti fejlődésének politikai, ágazati és térbeli vonatkozásai.
Tér és Társadalom 23. évf. 2009/4. 173-187. p.
182 Kitekint ő TÉT XXIII. évf. 2009 s4
bevételi forrásának tekinthet ő (Köves 2005; Deák 2008, 27). Az ágazat dinamikájához
hozzájárul, hogy bár a világpiaci árak változására meglehet ősen érzékeny, a termékei
iránti európai kereslet meglehet ősen stabil. Az 1990-es évek gazdasági kríziséb ől
képes volt kilábalni a kitermelt szénhidrogének feldolgozására épül ő műanyaggyártás,
valamint az északi tajgaerd ők roppant faállományára alapozott papíripar is.
Megállapítható ugyanakkor, hogy Oroszország ezredforduló óta tapasztalható
gazdasági növekedéséhez az ipar részér ől zömmel a nyersanyag-kitermel ő vagy
ezekhez kapcsolódó, félkész termékeket el őállító ágazatok járultak hozzá.
A tőkeintenzív, tudásigényes tevékenységek közül kizárólag - a hagyományosan
főként katonai célokat szolgáló - elektronikai ipar tudott bekerülni a dinamikusan
fejlődő ipari tevékenységek körébe.
1. TÁBLÁZAT
Az iparágazatok ipari termelési értéke az 1990-es volumen százalékában
(The Production Value of the Industrial Branches Compared to the Value in 1990 as 100)
Ágazat 2000 2007
Bányászat 74,3 103,5
Energiahordozók bányászata 80,9 116,6
Egyéb ásványkincsek bányászata 60,0 64,7
Feldolgozóipar 51,0 81,8
Élelmiszeripar 54,5 85,4
Textilipar 23,4 27,4
B őripar 15,5 26,6
Faipar 37,5 53,4
Papír- és nyomdaipar 81,2 126,9
Tüzelőanyag-gyártás 60,1 77,8
Vegyipar 69,8 91,1
Gumi- és műanyaggyártás 52,5 110,5
Nemfémes ásványkincsek feldolgozása 40,3 65,8
Fémipar 66,8 98,2
Gépgyártás 32,3 58,7
Elektronikai ipar 45,3 151,3
Járműgyártás 53,1 63,2
Egyéb feldolgozóipar 60,4 106,6
Áram-, gáz- és vízellátás 76,9 90,1
Forrás: Saját szerkesztés a Goskomstat... (é.n.) adatai alapján.
Természetesen figyelembe kell vennünk, hogy az egyes ágazatok termelésének
összesített adatsorai mögött az üzemegységek szintjén rendkívül eltér ő fejlődési
pályák húzódnak. Jellemz ő példa, hogy a 2007-ben az 1990-eshez hasonló kibocsá-
tással rendelkező fémipar mutatói mögött egyszerre mutatható ki számtalan, elavult
technológiával termel ő üzem (akár teljes ipari körzetek) drámai leépülése, valamint még
a szovjet időszakban komoly korszerűsítésen átesett gyáróriások (pl. Lipeck), illetve a
rendkívül értékes színesfémet termel ő (pl. Norilszk, Magnyitogorszk) kohászati létesít-
Gyuris Ferenc : Az orosz ipar történeti fejlődésének politikai, ágazati és térbeli vonatkozásai.
Tér és Társadalom 23. évf. 2009/4. 173-187. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s4 Kitekint ő 183
mények relatív „szárnyalása" (Norilszk az orosz városok rangsorában a teljes ipari
termelés alapján az 1980-as 40. helyr ől 2000-re a 3. helyre ugrott el őre) (Brade-
Schulze 2003, 34-35). Hasonlóképpen a járműgyártás egyes emblematikus vállalatai
— az ágazat általános visszaesése ellenére — ma is stabilan őrzik pozíciójukat, jórészt
annak köszönhetően, hogy technikailag elavult termékeikre a kedvez ő árak miatt
viszonylag stabil kereslet mutatkozik a hazai piacon (ennek tipikus példája a Lada
típusú személygépkocsikat is gyártó VAZ Togliattiban) (Horváth 2008, 47).
A rendszerváltás eredményeképpen jelent ős átrendeződés történt Oroszország ipará-
nak területi szerkezetében is (3. ábra). Ennek legfőbb jellemzője az ipari termelés térbeli
koncentrációjának markáns fokozódása a legdinamikusabb ágazatok er ős tér-
beli koncentráltságának köszönhet ően. Az ország fő szénhidrogén-termel ő központja,
a Tyumenyi oblaszty, valamint a Hanti-Manysi és a Jamali-Nyenyec autonóm okrug
1990-ben együttesen az orosz ipar termelésének 3,5%-át adta, 2006-ban már 14,9%-át.
Hasonlóképpen a legkorszer űbb ipari tevékenységek (és a K+F kapacitások) zömét
tömörítő Moszkva város részaránya ugyanebben az id őszakban 6,8%-ról 11,4%-ra
emelkedett (Goskomstat... é.n.), dacára az itt tapasztalható markáns tercierizálódási
tendenciáknak, az üzleti szolgáltató szektor térnyerésének (utóbbiról 1. Gritsai 1997).
Ezzel egy időben az európai országrész legtöbb térségének súlya az ipari terme-
lésben jelentősen csökkent. Az itteni feldolgozóipar kétszeresen is megszenvedte a
piaci nyitást. Termékeinek zöme alacsony műszaki színvonala miatt nem tudott
versenyre kelni az import árukkal, miközben a szállítási költségek hirtelen megug-
rása rendkívül drágává tette a létfontosságú nyersanyagok (jórészt az ázsiai ország-
részb ől történő) beszerzését, ezáltal a termelést. Az ipari termelés alakulását illet ően
a gazdasági átalakulás nagy vesztesének tekinthetjük az ázsiai országrész zömét is.
Az Urálon túli térség egyetlen komoly ipari körzete, a dél-szibériai iparvidék — az
európai térségekhez hasonlóan — a szállítási költségek drámai emelkedése miatt
vesztette el versenyképességét, termékei ugyanis mind az európai országrészbe,
mind a nemzetközi (európai, illetve távol-keleti) piacokra csak több ezer kilométe-
res szállítással juttathatók el. Részben ugyanez a probléma sújtotta a távol-keleti
régiót, ahol viszont a szovjet érában létez ő különleges bérpótlékok markáns csök-
kenése, valamint a létfenntartási költségek drasztikus emelkedése a népesség (és így
a munkaerő) számának drasztikus apadásához vezetett. A távol-keleti szövetségi
körzet népességének 19,3%-át vesztette el 1990 és 2006 között, de a Magadani
oblasztyban 56,1%, Csukcsföldön 68,4% volt ugyanez az érték (Regioni Rosszii
2007, 2.1. táblázat) 2 Utóbbi tendencia úgy is értelmezhet ő , mint azoknak az
.
országrészeknek a gazdasági „föladása", melyek bizonyos fokú integrálása és fej-
lesztése a szovjet id őszak autark gazdaságpolitikája szempontjából alapvet ő és logi-
kus cél volt, piaci körülmények között azonban versenyképes ipar fenntartására
alkalmatlannak bizonyulnak.
Gyuris Ferenc : Az orosz ipar történeti fejlődésének politikai, ágazati és térbeli vonatkozásai.
Tér és Társadalom 23. évf. 2009/4. 173-187. p.
184 Kitekint ő TÉT XXIII. évf. 2009 s4
3. ÁBRA
Oroszország szubjektumainak százalékos részesedése az országos ipari termelésb ől
1990-ben és 2006-ban
(The Share of the Russian Regions of the National Industrial Production
in 1990 and in 2006)
Forrás: Saját szerkesztés a Regioni Rosszii (2003, 13-1. táblázat; 2007, 13-1. táblázat)
adatai alapján.
A szállítási és kommunális (pl. fűtési) költségek drámai növekedése csak két ázsiai
térségben nem vezetett az ipar rendkívül er ős visszaeséséhez: ezek a Kuznyecki-
medence „motorját" képez ő Kemerovói oblaszty, valamint a Krasznojarszki kraj,
melyek ipari kibocsátása az orosz átlagnál kevésbé esett vissza. A kedvez ő tenden-
cia azonban dönt ően az állami beavatkozásnak köszönhet ő, amely még a legsúlyo-
sabb forráshiány esztendeiben is próbálta mérsékelni a körzet visszaesését, a tömeges
munkanélküliség és az ebb ő l fakadó társadalmi, politikai feszültségek elkerülése
végett (különösen azt figyelembe véve, hogy a térségben az 1980-as évek vége óta
többször került sor a hatalommal szembeni jelent ős politikai megmozdulásokra,
főként sztrájkokra) (Klüter 1997, 723).
Oroszország iparának rendszerváltás utáni tendenciái összességében azt tükrözik,
hogy a kapitalista viszonyok kiépülése alapvet ően átrajzolta a szocialista érában
kialakult képet. Ez területi szempontból a távoli országrészek rendkívül drágán ki-
épített termelési rendszerének drámai leépülését, más részr ől a hagyományosan
fontos ipari centrum, Moszkva súlyának növekedését jelenti. Strukturális tekintet-
ben azoknak az ágazatoknak a mély válságát tapasztalhatjuk, melyeket a Szovjet-
unió idején túlfejlesztettek, és többnyire már akkor is piacidegen módszerekkel tar-
tottak fent. A rendszerváltás okozta sokkot néhány fejlett ipari tevékenység mellett
gyakorlatilag a — cári id ő kben is az orosz ipar gerincét alkotó — kitermel őipari szektor
Gyuris Ferenc : Az orosz ipar történeti fejlődésének politikai, ágazati és térbeli vonatkozásai.
Tér és Társadalom 23. évf. 2009/4. 173-187. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s4 Kitekint ő 185
volt képes kiheverni. Mindez azt jelenti, hogy bár a szovjet iparpolitika hatásai fel-
tehetően még sokáig fellelhet ők lesznek Oroszország gazdaságföldrajzi térképén, az
1991 utáni idő szak területi és ágazati értelemben is a szocialista örökség jelent ős
részének feladását, sok tekintetben a szovjet éra el őtti sémák bizonyos fokú újraéle-
dését hozta magával.
Összegzés
Oroszország a 20. század elején — fejl ődésének történelmi megkésettsége révén —
az iparilag elmaradott országok közé tartozott, a következ ő száz esztend őben
viszont tekintélyes eredményeket ért el az ipar fejlesztésében, és a nemzetközi ipari
termelés meghatározó szerepl ői közé emelkedett.
A cári időkben még csak gyenge ipari bázissal rendelkez ő orosz gazdaság
indusztrializációja a szocializmus idején vett komoly lendületet, ami dönt ően a
kommunista vezetés ideológiai irányultságából fakadt. Ennek egyik fontos sarok-
pontját a marxista-leninista eszmerendszer határozott iparpártisága jelentette. Alap-
vető en az ideológiai háttérben gyökerezett a kommunista rendszerek centralizált
sémákban gondolkodó tervez ő szemlélete is, amely el őször adott lehet őséget a
nemzeti erőforrások — jellemz ően más ágazatok kárára történ ő — iparfejlesztési célú
összpontosítására. Nagy jelent ősége volt annak a szempontnak is, hogy a sztálini
Szovjetunió a szocializmus világméret ű győzelmét elhozni hivatott harmadik világ-
háborúra készült. Ez különösen nagy lendületet adott a nehézipari és hadiipari fej-
lesztésnek, lehet őség szerint a stratégiai szempontból védhet ő, nehezen elérhet ő
országrészekben, melyek korábban érdemi iparral nem rendelkeztek. Az elmaradott
körzetek iparosítása azonban nem csak ezt a — maga módján logikus — szempontot
követte, hanem segítette a politika egalitárius elveinek megvalósítását, nem melles-
leg pedig a környezet legy őzésének képességét igazolva a szocialista rendszerek
„imázsépítését" is szolgálta.
Fontos ugyanakkor kiemelnünk, hogy az orosz ipar fejl ődése/fejlesztése még egy-
azon gazdaság- és politikatörténeti korszakon belül, akár egy vezet ő uralma idején
is mutatott jelentő s kilengéseket, melyeket a külföldi hatások éppúgy befolyásoltak,
mint a vezető nézetrendszerének kisebb-nagyobb változásai. Vitathatatlan továbbá,
hogy a rendszer totalitárius jellegéb ől fakadóan az ország iparosítása morálisan
teljességgel elfogadhatatlanul játszódott le, és szörny ű emberáldozatokat követelt.
Miként a szocialista rendszer kiépítése alapvet ő változást hozott az ország életé-
ben, hasonló átrendez ődést eredményeztek azok a gazdasági változások is, amelyek
idő vel a kapitalista gazdálkodás kibontakozásához vezettek. A gorbacsovi periódus
fokozatos gazdasági és politikai reformjai után a kilencvenes évek eleje a korábbi
rendszer összeomlását és egy újnak a kiépülését hozta. A többé-kevésbé eredmé-
nyes (bár meglehet ősen felemás) demokratizálódási és gazdasági liberalizációs
folyamatok alaposan megbolygatták a szocialista éra ipari örökségét. Az ipari ter-
melés drasztikus visszaesése mellett ez teljes ágazatok leépülését, valamint az
Gyuris Ferenc : Az orosz ipar történeti fejlődésének politikai, ágazati és térbeli vonatkozásai.
Tér és Társadalom 23. évf. 2009/4. 173-187. p.
186 Kitekint ő TÉT XXIII. évf. 2009 s4
országos gazdasági, ipari vérkeringésbe óriási áldozatok árán bekapcsolt ország-
részek hanyatlását hozta magával. Összességében azt mondhatjuk: Földünk leg-
nagyobb területű országa, miközben kétségtelenül magán viseli a szovjet éra ipar-
fejlesztésének nyomait, iparának területi és ágazati szerkezetét, az európai ország-
rész feldolgozóipari túlsúlyát és a kitermel őipar rendkívüli részarányát tekintve sok
szempontból nagyobb hasonlóságot mutat a cári Oroszországgal, mint a szuper-
hatalmi státuszának csúcsán álló Szovjetunióval.
Jegyzetek
Saját számítás Antal (1980, 45-47), valamint a Population statistics:... (é.n.) adatai alapján.
Ráadásul az ennél is drámaibb elvándorlást sok esetben csak az akadályozta meg, hogy a népesség
jelentős részének nem volt kellő anyagi háttere az áttelepüléshez (Wites 2006, 193).
Irodalom
Antal Z. (1980) Szovjetunió. II. kötet. Gazdaságföldrajz. Gondolat Kiadó, Budapest.
Brade, I.—Schulze, M. (2003) Die russischen Stádte im Umbruch. Gewinner und Verlierer des
Transformationsprozesses. — Geographische Rundschau. 12.34-40. o.
Bucharin, O.-Cochran, Th.B.—Norris, R.S. (1999) New Perspectives on Russia's Ten Secret Cities.
Nuclear Weapons Databook. National Resources Defence Council, Nuclear Program, Washington.
http://docs.nrdc.arg/nuclearinuc_10019901a_208b.pdf
C1A World Factbook 2008. https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/index.html
Deák A.Gy. (2008) Új kontextusban az orosz energetika. — Nemzet és Biztonság. 1.20-30. o.
Goskomstat. Russia in figures. (é.n.) http://www.gks.ru
Gritsai, O. (1997) The economic restructuring of Moscow in the international context. — GeoJournal. 4.
341-347. o.
Hajdú Z. (1999) Környezet és politika: a természetátalakítás "zseniális" sztálini terve. — Tóth J.—Wilhelm Z.
(szerk.) Változó környezetünk. Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs. 131-145. o.
Heller, M.—Nyekrics, A. (1996) Orosz történelem, II. kötet. A Szovjetunió története. Osiris Kiadó, Budapest.
Horváth Gy. (2008) Regionális átalakulás Oroszországban. — Horváth Gy. (szerk.) Regionális fejl ődés és
politika az átalakuló Oroszországban. MTA RKK, Pécs. 11-62. o.
Klüter, H. (1997) Das Kuzneck-Becken. — Geographische Rundschau. 12.723-729. o.
Klüter, H. (2000) Der Norden Russ]ands — vom Niedergang einer Entwicklungsregion. — Geographische
Rundschau. 12.12-20. o.
Kovda, V.A. (1951) A kommunizmus nagy alkotásai és a természet átalakítása. — A szovjet nép átalakítja a
természetet. Cikkgyűjtemény. Szikra, Budapest. 5-22. o.
Köves, A. (2005) Oil and Economy. A Contribution to the Discussion on Russian Economic
Development. — Acta Oeconomica. 4.371-402. o.
Krajkó Gy. (1987) A Szovjetunió gazdaságföldrajza. Tankönyvkiadó, Budapest.
Maddison, A. (2009) Statistics on World Population, GDP and Per Capita GDP, 1-2006 AD.
http://www.ggdc.net/maddison/Historical_Statistics/horizontal-file_03-2009.xls
Malek, M. (2003) Rüstungsindustrie und Rüstungsexport RuBlands: Zustand, Probleme und
Perspektiven. — Österreichische Osthefte. 3-4.516-534. o.
Nefjodova, T. (2008) Az orosz perifériák terjeszkedése. — Horváth Gy. (szerk.) Regionális fejlődés és
politika az átalakuló Oroszországban. MTA RKK, Pécs. 397-421. o.
Pilipenko, I. (2008) Klaszterek és területi-termelési komplexumok a regionális fejl ődésben. — Horváth Gy.
(szerk.) Regionális fejlődés és politika az átalakuló Oroszországban. MTA RKK, Pécs. 328-341. o.
Population statistics: historical demography. (é.n.) http://www.populstat.info
Gyuris Ferenc : Az orosz ipar történeti fejlődésének politikai, ágazati és térbeli vonatkozásai.
Tér és Társadalom 23. évf. 2009/4. 173-187. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s4 Kitekint ő 187
Regioni Rosszii. (2003) Sztatiszticseszkij szbornik: szocialno-ekonomicseszkie pokazateli. Oficialnoje
Izdanyije. Roszsztat, Moszkva.
Regioni Rosszii. (2007) Sztatiszticseszkij szbornik: szocialno-ekonomicseszkie pokazateli. Oficialnoje
Izdanyije. Roszsztat, Moszkva.
Rudl J. (1999) A Szovjetunió utódállamainak földrajza. Dialóg Campus Kiadó, Budapest—Pécs.
Trejvis, A. (2008) Posztindusztriális regionális folyamatok és a régiók újraiparosítása. — Horváth Gy.
(szerk.) Regionális fejl ődés és politika az átalakuló Oroszországban. MTA RKK, Pécs. 171-198. o.
Wites, T. (2006) Depopulation of the Russian Far East. Magadan Oblast: A case Study. — Miscellanea
Geographica. 12.185-196. o.
Zubarevics, N. (2003) Szocial'noje razvityie regionov Rosszii: problemi i tendencii perehodnovo
perioda. URSZSZ, Moszkva.
Zubarevics, N. (2008) A területi különbségek alakulása. — Horváth Gy. (szerk.) Regionális fejl ődés és
politika az átalakuló Oroszországban. MTA RKK, Pécs. 151-170. o.