Tér és Társadalom 23. évf. 2009/3. 185-197. p.

TÉT XXIII. évf. 2009        s3                                             Kitekint ő               1 85



  A SZÉKELYFÖLDI MEGYÉK ÖNKORMÁNYZATI
                 FORRÁSAI
     (The Resources of the Local Authorities in the Szeklerland
                             Counties)

                                       NAGY ISTVÁN

Kulcsszavak:
Székelyföld önkormányzati források saját források állami transzferek
Romániában az 1990-es politikai változás és az ezzel járó gazdasági fejl ődés a kormányzat gazdasági
szerepét is folyamatosan növelte, így szükségszer űvé vált a közösségi szektor pénzügyeinek és finanszíro-
zásának megváltozása. A politikai és gazdasági hatalom elkülönésével párhuzamosan egyre több feladat
került az állami kormányzattól helyi, városi-megyei hatáskörbe. Az állami támogatások mellett megjelent
a saját forrás, ezen belül olyan helyi adók kivetésének lehet ősége, amelyeknek nagyságát az önkormány-
zatok (stratégiájukRiggvényében) változtathatják is.
Jelen tanulmány a romániai önkormányzati finanszírozási rendszert elemzi, továbbá a romániai, ezen
belül a székelyföldi megyék adóbevételeinek nagyságát, szerkezetét, illetve az illet ő megyék állami
transzferesnek mértékét igyekszik bemutatni.


                                              Bevezetés

  A tőkés piacgazdaság fejl ődésével a kormányzat gazdasági szerepvállalása
növekvő szerepet mutat. Habár a Wágner törvényként ismert, a kormányzati szektor
növekedését állandó folyamatnak tartó paradigma nem fenntartható (Vácárel et al.
2007), hiszen a közkiadások a végtelenségig nem növekedhetnek, a növekedés mégis
kézzelfogható (pl. az Egyesült Államokban a kormányzati kiadások GDP aránya az
1937. évi 8,6%-os arányról 1996-ra 33,3%-os arányra növekedett). A növekedést
elsősorban a demográfiai (pl. aktív munkaer ő csökkenése), a technikai-technológiai
(közművek iránti igények növekedése), a n ői foglalkoztatás elterjedése (családi támo-
gatási rendszerek iránti igény), a munkanélküliség növekedése, az oktatás és egész-
ségügy iránti igény robbanásszer ű fejlődése, a területi egyenl őtlenségek kiegyenlítése,
a termelő és fogyasztói szubvenciók iránti igény növekedése, az állami foglalkoztatot-
tak bérének növelése (a versenyszektor és az állami szektor közötti bérkülönbségek
csökkentése) váltotta ki (Vígvári 2008). Az elmúlt száz évben a kormányzat gazdasági
rendszerekben játszott szerepe is jelent ősen változott. Az a kormányzat a legjobb-e,
amelyik a legkevésbé kormányoz? kérdés megválaszolására különböző modellek és
irányzatok keletkeztek, kezdve az Adam Smith gondolatain alapuló klasszikus mo-
delltől (minimális kormányzati szerep), az aktivista állam (a városba áramlás miatt
megnőtt igények), illetve a szocialista modellig. Az utóbbi modell, illetve a kommu-
              Nagy István : A székelyföldi megyék önkormányzati forrásai.
                    Tér és Társadalom 23. évf. 2009/3. 185-197. p.

186    Kitekint ő                                           TÉT XXIII. évf. 2009 • 3

nista rendszernek a kormányzat szerepér ől vallott felfogása, állami tulajdon és a tár-
 sadalmi jólét elosztásában játszott szerepe, még évekkel a rendszer felbomlása után is
 egyfajta filozófiai ideáltípust képvisel sok-sok (a parlamenti választások eredményét
vizsgálva), az átalakulást fájdalmas eseménysorozatként megél ő állampolgár számára
 (Nemec—Wright 2000).
    Az 1990-es politikai változás és az ezzel párhuzamosan történ ő gazdasági fejlődés
 Romániában is szükségszerűvé tette a közösségi szektor pénzügyeinek, finanszíro-
zásának változását. A politikai és gazdasági hatalom elkülönésével párhuzamosan
 egyre több feladat került az állami kormányzattól helyi, városi—megyei hatáskörbe.
A decentralizációs törekvések célja egyes feladatok ellátása olyan szinten, ahol eze-
ket a szolgáltatásokat igénybe veszik. Ez a helyi önkormányzatok finanszírozásának
változását feltételezte. Az állami támogatások mellett megjelent a saját forrás: olyan
helyi adók kivetésének lehet ősége, amelyek nagyságát az önkormányzatok (straté-
 giájuk függvényében) változtathatják is.
   A tanulmány elsősorban rövid áttekintést kíván adni a romániai önkormányzati
 finanszírozási rendszerr ől, másodsorban pedig a publikusnak számító, de sehol közzé
nem tett megyei adóbevételek nagyságát, szerkezetét, a saját és az állami transzferek
mértékének és arányának vizsgálatát célozza.
   A téma romániai kutatási háttere szegényes. Sokan foglalkoznak a téma jogi olda-
 lával, gazdasági oldalával azonban annál kevesebben. Romániai forrásanyag kere-
 sése közben inkább tankönyv jellegű munkákat találtunk, igazi kutatási és elemzési
munkák, amelyben az önkormányzati adók területi eloszlásának a vizsgálata is sze-
repet kapna, nem léteznek. A legtöbb kutató a közpénzügyek rendeltetésér ől, elveiről,
 struktúrájáról, az állami és helyi költségvetések tervezésér ől, végrehajtásáról és ellen-
őrzéséről, a különböző önkormányzati és állami bevételek és kiadások típusairól,
 illetve a decentralizációs törekvésekr ől ír. A legjobb kutatási munkák Iulian Vücürel,
Nicolae Hoantü, Adrian Inceu és Ion Stancu nevéhez fűzödnek, Constantin Tulai,
Tatiana Mo5teanu, Lucian Tatu munlcái pedig teljességével tankönyv jelleg űek. Egy
 szakértő sem szentel különös figyelmet az önkormányzati adók nagyságának és
területi megoszlásának a kutatására. Az ilyen szint ű kutatás hiánya két olcra vezet-
hető vissza. Az egyik ok az adatok nehéz hozzáférhet ősége, a másik ok pedig az
lehet, hogy a közpénzügyek kutatása a legtöbb romániai egyetemen a közigazgatási
tanszéken belül történik, ahol nem szentelnek elég figyelmet a területiség kutatására.
Ebből a szempontból Geréb Lászlónak a „Székelyföld" tanulmánykötetben meg-
jelent írása és az abban feltárt adatok úttör ő jellegűek (Geréb 2003).
   Az elemzés során, Székelyföldön Hargita, Kovászna és Maros megyét fogjuk ér-
teni. Habár Maros megyének csak egy része tartozik a történelmi Székelyföldhöz,
vizsgálatát fontosnak tartjuk mind a Székelyföld legnagyobb városa, Marosvásár-
hely vonzáskörzete szempontjából, mind abból a szempontból, hogy Maros megye
magyar ajkú lakosainak száma (228 ezer) meghaladja Kovászna megye összlakos-
ságát (222 ezer). A Közép régióban található 17 000 km2-en fekv ő Székelyföld
(6 639 lcm2 Hargita megye, 6 714 km2 Maros megye, 3 710 km2 Kovászna megye)
megközelítőleg 1,1 millió lélekszámából 670 ezer fó magyar (276 ezer Hargita
                Nagy István : A székelyföldi megyék önkormányzati forrásai.
                      Tér és Társadalom 23. évf. 2009/3. 185-197. p.

TÉT XXIII. évf. 2009    s3                                       Kitekint ő        187

megyében, 228 ezer Maros megyében, 164 ezer Kovászna megyében), és 407 ezer f őt
tesz ki a román ajkú lakosság (2002. évi népszámlálási adatok alapján).

                             Önkormányzati pénzügyek

  A helyi közigazgatási törvényekkel párhuzamosan, ezekre épülve a mindenkori
kormányok stratégiája függvényében jelentek meg a helyi önkormányzatok pénz-
ügyeit szabályozó törvények is.
  A közép-európai átmeneti országokban legelterjedtebb unitárius rendszer i
(Nemec—Wright 2000) formában működik Románia is (Georgescu 2009), és jelen-
leg a fejlett országok standardjához igazított adózási rendszere van. A nemzeti költ-
ségvetésnek három nagy alappillére van: az állami költségvetés e, a társadalombizto-
sítási költségvetés és az önkormányzatok költségvetései. Ezek mellett még hét ki-
sebb költségvetés és elkülönített alap létezik, amelyek els ődleges célja a speciális
feladatok ellátása (Georgescu 2009).
  Az önkormányzatok finanszírozásának szabályozása a 2006. évi 273-as önkor-
mányzatok finanszírozásáról szóló, valamint a 2006. évi 195-ös decentralizációs tör-
vények révén történik. Ezek a törvények tartalmazzák a helyi közigazgatás jövede-
lem-forrásait, a saját és az állami transzferek rendszerét, a közintézmények pénzügyi
forrásrendszerét, a feladatok, valamint az egyes intézményekre, önkormányzatokra
hámló költségek típusainak felsorolását. A 2006. évi 273-as törvény tartalmazza az
egyes állami transzferek (személyi jövedelemadóból való visszautalások nagyságát)
mértékét és arányát, az adótörvénykönyv pedig a helyi adók mértékét szabályozza.
  A kormányzati szintek közötti decentralizáció változásai a fejlett piacgazdaságok
(vegyes gazdaságok) által fölépített jóléti állam fejl ődési szakaszaihoz köt ődnek.
Ebben az általánosnak tekinthet ő folyamatban a regionális és különösen a helyi
kormányzatok feladatrendszere folyamatosan b ővült, miközben a feladatok ellátá-
sához szükséges er őforrások nem változtak, s őt esetenként sz űkültek (Lados 1995).
  A feladatrendszer valamilyen szint ű leosztása és b ővülése a romániai helyi köz-
igazgatások esetében is érvényesült. A 2006. évi 195-ös decentralizációs kerettör-
vény megkülönböztet exkluzív, megosztott és leosztott feladatokat 3 .

                Az önkormányzati gazdálkodás forrásrendszere

  A helyi önkormányzatok működésének alapvető célja, hogy helyi közszolgál-
tatásokat biztosítson polgárai számára. A gazdasági fejlettségt ől és a rendszertől füg-
getlenül meghatározható egy forrásrendszer, amely lehet ővé teszi e feladatok ellátását
a helyi önkormányzatban. Ez négy elemb ől álló rendszer, amelyben az egyes ténye-
zők funkciója jól meghatározható, azonban alkalmazásuk tényleges arányait befolyá-
solja az adott ország fejlettsége, hagyományai, a helyi önkormányzati apparátus felké-
szültsége, illetve a kormányzati hatalom és felel ősség, továbbá ahhoz köt ődően a for-
rásképzés decentralizációjának mértéke a központi és az alsóbb kormányzati szintek
               Nagy István : A székelyföldi megyék önkormányzati forrásai.
                     Tér és Társadalom 23. évf. 2009/3. 185-197. p.

188     Kitekint ő                                            TÉT XXIII. évf. 2009 • 3

között. Ennek a normatív forrásrendszernek az elemei a következ ők: használati díjak,
helyi adók, kormányzati transzferek, kölcsön források (Lados 1995).
  A helyi önkormányzatokra kett ős gazdasági szerep hárul: a közösségi feladatok
szervezése és finanszírozása (közüzemi szolgáltatások használati díjakon és helyi
adókon keresztül) és az egyes települések gazdasági fejl ődésének segítése. E felada-
tok elvégzésében segít az állami transzferrendszer, amelynek szerepe els ősorban az,
hogy forrásokat biztosítson olyan önkormányzati közfeladatok elvégzésére, ame-
lyekre a helyi szervezeteknek nincs forrása (csak egyes társadalmi csoportokat érin-
tő közszolgáltatások), másodsorban, hogy a regionális fejlettségi különbségeket
csökkentse. A helyi adók korlátossága miatt minél nagyobb a területi különbség,
annál nagyobb az állami transzferek szerepe. Ugyanakkor minél nagyobbak az ál-
lami transzferek, annál kisebb a kormányzati decentralizáció, vagyis a kormányzati
decentralizáció egyik mérőszáma a helyi adók mértéke a helyi bevételekben.
  Habár Romániában az elmúlt 15 évben a saját források kb. 20%-át adják az össz-
jövedelemnek, az állami transzferek aránya nagyjából ugyanazon szinten, 80% kö-
rül maradt (1. táblázat). A saját forrásokat vizsgálva kit űnik, hogy a helyi adók ará-
nya folyamatosan csökkent, az 1991. évi 94%-ról 2005-re 68%-ra.
                                  1. TÁBLÁZAT
            A helyi önkormányzatok bevételi szerkezete, 1991-2005 (%)
       (The Structure of the Income of Local Authorities between 1991-2005)
 Helyi önkormányzati források           1991      1994     1997      2000      2003   2005
 Saját források
 (építményadó, telekadó, gépko-
 csiadó, közszolgálati intézmények      28,8      19,0      19,0     25,8      18,8   19,5
 profitja, tőke-jövedelmek, egyéb
 adók)
      ebből helyi adók 4                94,1      84,5      76,8     71,3      75,8   68,1
 Hitelek                                 0,0       0,0       0,5      0,1       1,9    0,1
 Kormányzati transzferek-               69,5      81,0      80,9     74,2      81,2   80,4
 támogatások
 Egyéb jövedelmek                        1,7       0,1      0,0          0,0   0,0    0,1
Forrás: A Romániai Statisztikai Hivatal adatai alapján saját számítás.
  A helyi adók aránya az összjövedelemhez viszonyítva ugyancsak fokozatosan
visszaesett, az 1991-es 27,1% arányról a 13,2%-os 2005. évi értékre. Ez az arány
jóval az OECD-országok aránya alatt van, ahol a legtöbb ország esetében a helyi
adók aránya a helyi jövedelmekben 30% és 70% között mozog. A romániai értéke-
ket azonban torzítják az oktatásnak utalt ÁFA-beli transzferek, ugyanis ezek a
transzferek célirányos transzferek és csak az oktatásügyben felmerült költségekre
fordíthatók (az önkormányzatok csak pénzügyi csatorna szerepét játsszák). Ha az
oktatásnak szánt ÁFA visszautalást nem számítjuk önkormányzati jövedelemnek,
akkor 2005-ben a helyi adó aránya elérte az összbevétel 24%-át.
                  Nagy István : A székelyföldi megyék önkormányzati forrásai.
                        Tér és Társadalom 23. évf. 2009/3. 185-197. p.

TÉT XXIII. évf. 2009      s3                                         Kitekint ő       189

          Az önkormányzatok költségvetésének területi szerkezete

  Az önkormányzatok bevételeit és kiadásait az adott önkormányzatok költségvetése
tartalmazza. A helyi költségvetés a helyi bevételek és kiadások el őirányzatainak
rögzítésére szolgáló, kötelezettségeket tartalmazó dokumentum, amely az önkor-
mányzati feladatok ellátásának kereteit szabályozza. A helyi költségvetés tehát az
önkormányzat működésének pénzügyi feltételeit határozza meg, ugyanakkor a rög-
zített előirányzatokon keresztül a helyi feladatok ellátásának irányítási, finanszíro-
zási és ellenőrző rendszere (Geréb 2003).

        A helyi önkormányzatok jövedelme és ezek területi megoszlása

  Romániában a helyi önkormányzatok egy főre jutó összjövedelmének területi
megoszlását vizsgálva látható, hogy az erdélyi és a bánáti megyéknek (kivéve
Szilágy megyét) jóval nagyobb összbevételük van, mint Románia moldvai, illetve
havasalföldi megyéinek (1. ábra).
                                       1. ÁBRA
             A helyi önkormányzatok egy f őre jutó bevételei, 2005 (euro)
                 (Local Authorities Income per Capita, 2005 IEURJ)




Forrás: A Pénzügyminisztérium által szolgáltatott adatok alapján saját szerkesztés.
                        Nagy István : A székelyföldi megyék önkormányzati forrásai.
                              Tér és Társadalom 23. évf. 2009/3. 185-197. p.

    190      Kitekint ő                                                                                                TÉT XXIII. évf. 2009 • 3

      A legnagyobb helyi önkormányzati egy főre es ő jövedelmet Szatmár megye
    könyvelheti el magának, Hargita a romániai 42 megyéb ől az előkelő 10., Kovászna
    a 16., Maros megye pedig a 17. helyen áll. Mindhárom székely megye azonban az
    országos átlag alatt van. Az országos átlagnál (6,3%) valamivel jobb arányt ért el
    Hargita (7,3%) és Kovászna (6,6%) megye, ha az összjövedelmet a GDP-hez ará-
    nyítjuk, Maros megye pedig 5,7%-kal jóval az átlag alatt teljesített. Ezek a helyezé-
    sek azonban önmagukban semmit nem mondanak, ha figyelembe vesszük a helyi
    önkormányzatok bevételeinek két nagy alkotórészét. Amíg az önkormányzatok saját
    forrásaikat kezelni és bizonyos esetben változtatni is tudják, addig a kormányzati
    transzferek, a dekoncentrált intézmények forrásainak nagysága soktényez ős.

    Saját források

      A saját források legfontosabb komponensét a helyi adók csoportja képviseli (2. táb-
    lázat). Ez a saját forrás 68%-át képezi, amelyen belül megkülönböztethetünlc direkt és
    indirekt adókat. A direkt adók (a helyi adók 77%-a) közül a legfontosabbak a külön-
    böző lakossági és vállalati vagyonadók (jármű és ingatlanadók), az indirekt adók közül
    pedig a különböző események utáni jegyadókat, különböz ő engedélyek kibocsátási ille-
    tékét, a különböző bélyegeket említhetjük stb. A saját források közé tartozik még a
    helyi érdekeltségű közintézmények profitja és egyéb közintézményi jövedelmek, va-
    lamint az önkormányzati vagyongazdálkodásból származó jövedelmek.
                                         2. TÁBLÁZAT
            A helyi önkormányzatok saját forrásainak struktúrája, 2005 (millió euro)
          (The Structure of the Local Authorities' own Resources in 2005, million EUR)

           amelyből:



                                                                                                                                                                                                Önkorm. vagyongazdálkodás
                          amelyből:
                                                                                                                                                                Nem-fiskális adók (közintéz-




                                                                                                                                                                                                                            Különböző adományok
                                       amelyből:
                                                                                                                                                                   ményi jövedelmek)



 Összes
                                                                          Állami telkek haszná-




                                                                                                                        Egyébdirekt adók (fő




             Helyi
                                                                                                                        komponense a válla-


                                                                                                                                                Indirekt adók
                                                       Lakos. vagyonadó




  saját
                                                                                                  Váll. ingatlan adó




             adók
                                                                                                                           lati j ármtladó)




forrás5                    Direkt
            (fiskális
                                                                               lati adója




                           adók        Helyi önk.
             adók)                    vállalatainak
                                         profitja




 979,8         666,9          510,1           10,6    211,7                   3,5                 241                        43,1              156,8               203                         109,8                        6,4
    Forrás: A Pénzügyminiszterium által szolgáltatott adatok alapján saját szerkesztés.
      A helyi adók nagyságát a mindenkori adótörvénykönyv szabályozza, mely szerint
    a helyi önkormányzatok számottev ően csak a vállalkozásokra kivetett épületadót
    határozhatják meg nagy szabadságfokkal. Az önkormányzatok (helyi tanács) a vál-
    lalati épületadót 0,25% és 1,5% között határozhatják meg az ingatlan könyvelésben
                   Nagy István : A székelyföldi megyék önkormányzati forrásai.
                         Tér és Társadalom 23. évf. 2009/3. 185-197. p.
TÉT XXIII. évf. 2009      s3                                         Kitekint ő             191

szereplő leltári értékére számolva. A törvény azt is kimondja, hogy ha az ingatlan az
elmúlt három évben nem volt újraértékelve, akkor az adó a könyvelési értékre szá-
molódik, természetesen az els ő felértékelésig, értéke a helyi tanács határozata alap-
ján pedig 5-10% lehet. Ez számos visszaéléshez vezethet és vezet is, mely a helyi
vállalkozókat negatívan érinti. Ugyanis, ha egy helyi vállalkozó vásárol egy na-
gyobb érékű ingatlant és nincs tudomása arról, hogy három évenként az ingatlant fel
kell értékelni, arra számíthat, hogy hatalmas, akár az ingatlan értékének a 10%-át
kitevő adót kell befizetnie a helyi önkormányzatnak. A törvény nem kötelezi az
önkormányzatokat, hogy az újraértékeltetésr ől az adóbefizetőt értesítsék.
                                   3. TÁBLÁZAT
  A helyi önkormányzatok jövedelmeinek szerkezete a Székelyföldön, 2005 (millió euró)
  (The Structure of the Income of Local Authorities írom Szekler Counties in 2005,
                                    million EUR)
                               Maros        Kovászna           Hargita
       Jövedelem                                                                  Románia
                               megye         megye             megye
  Saját források                 23             7                10                 980
  Állami transzferek             98            39                63                4 052
  Összjövedelem                 121            46                73                5 032
Forrás: A Pénzügyminisztérium által szolgáltatott adatok alapján saját szerkesztés.

   A helyi adók arányában a vállalatokra valamivel nagyobb teher jut, mint a lakos-
 ságra. A vállalati adók a helyi adók 43%-át teszik ki 6, míg a lakosság által fizetett
 adók aránya 30%. A sajátos adózási rendszer adóexportot és önkormányzatok kö-
 zötti versenyt nem eredményezhet, hiszen az egyetlen mérvadó adónem, amellyel
 az önkormányzatok befolyásolni tudják a helyi piacot, az a vállalati épületadó, és
 ennek mértéke mindenütt nagyjából ugyanaz.
   Ha a helyi önkormányzatok saját forrásainak (a személyi jövedelemadó nélkül,
 amely jelen tanulmányban állami transzferként szerepel) területi, megyei bontását
 vizsgáljuk, kiderül, hogy abszolút mértékben Kovászna és Hargita jóval az átlagnál
 kevesebb saját forrással rendelkezik (3. táblázat), de ez az átlagosnál kisebb lakosság-
 számának is köszönhető . A székely megyék közül Kovászna Románia utolsó el őtti
 megyéje, Hargita pedig a 31. helyezést érte el, Maros megye pedig egy el őkelő
 13. helyezést. Ha az önkormányzati saját forrásokat elosztjuk az egyes megyékben
 élő személyek számával, akkor a rangsor alapvet ően megváltozik a kevésbé s űrűn
 lakott megyék javára. Kovászna megye a 22., Hargita a 24., az átlagosan s űrűn la-
kott Maros megye helyezése sokat nem változott (14.). A vizsgált székely megyék
hasonló helyezéseket értek el az egy f őre eső helyi adók rangsorolásában is (Maros
megye a 13., Kovászna a 21., illetve Hargita megye a 24.).
   A központi költségvetéstő l való függést nem csak az magyarázza, hogy az egy f őre
jutó saját források közti eltérés ötszörös, míg az összjövedelem/f ő közti eltérés csupán
kétszeres', hanem az is, hogy a saját források aránya a GDP-hez viszonyítva messze
elmarad a fejlett országok átlagától, ami elérheti akár a 25%-os részarányt is. Romániá-
ban a saját források GDP aránya 2005-ben alig haladta meg az 1%-ot (Voinea 2006).
             Nagy István : A székelyföldi megyék önkormányzati forrásai.
                   Tér és Társadalom 23. évf. 2009/3. 185-197. p.

192    Kitekint ő                                           TÉT XXIII. évf. 2009 • 3

  Romániában a saját források GDP aránya tehát a fejlett országokéhoz képest igen
alacsony. A legnagyobb arányt Ilfov megyének sikerült elérnie, ahol a saját források
aránya a GDP 1,9%-át teszi ki, őt követi 1,8%-kal Szatmár megye. A székely
megyék esetében a legjobb helyezést Maros megye érte el (28.), őt követi
Kovászna, majd Hargita megye (31., illetve 32.). Mindhárom megye az országos
átlag 1,2%-os értéke alatt teljesített.
  Amíg a fejlett európai országokban a saját források a helyi önkormányzatok szá-
mára fontos jövedelmet jelentenek, ezen belül pedig meghatározó a vállalkozások
által befizetett adók nagysága, addig Romániában és Székelyföldön a saját források,
azon belül pedig a helyi adók kis szerepet töltenek be a helyi közigazgatásban, a
vállalkozások által befizetett adók nagysága pedig nagyon alacsony szinten van
(Profiroiu 1999). Igaz, hogy a helyi önkormányzatok számára többletforrás terem-
tődik, de a jelenlegi rendszerben nem ezek az alapvet ő források.

Állami transzferek

  A helyi önkormányzati feladatok ellátására, a regionális különbségek mérsékelése
érdekében az állam különböz ő transzferekre kényszerül. A redisztribúció szélesebb
értelemben az államháztartás egésze által, makrogazdasági síkon megvalósított jöve-
delemelosztás. A piac m űködése különböző típusú jövedelemegyenl őtlenségeket
generál (szociális rétegek, foglalkozási csoportok, gazdasági ágazatok, földrajzi terü-
letek közötti differenciák). A különbségek kiegyenlítésére az államháztartás bevételek
formájában elvonja a gazdasági szerepl ők által realizált jövedelem egy részét és ki-
adásai révén meghatározott célokra visszajuttatja azt (Vigvári 2008). A cél az ország
gazdasági potenciáljának növelése az elmaradottabb régiók fejlesztése, a munkalehe-
tőségek biztosítása és az életszínvonal növelése révén (Vácárel et aL 2007). A leg-
gyakoribb kormányzati transzfer a kormányzati támogatás. Ennek eredményeként a
helyi bevételi rendszer er ős függőségbe került a „támogatáspolitikától" és az egyes
lobbi csoportok tevékenységének er ősségétől. Ez a helyi döntések és azok pénzügyi
hátterének megbomlásához vezetett (Lados 1995).
  A decentralizációs törekvések ellenére a helyi önkormányzatok nagymértékben
függnek az állami költségvetési forrásoktól, illetve az állami transzferekt ől (Hoantá
2000). Az állami transzferek abszolút mértéke alapján Kovászna megye az országos
utolsó helyezést érte el, Hargita megye a 28., Maros megye pedig a 14. helyen áll. Érde-
kes azonban, hogy a közhiedelemmel ellentétben, mely szerint Hargita megyében az
állami transzferek nagyon kis arányt képviselnek, az egy lakosra számított kormányzati
transzferek alapján Hargita megye a 8. helyezést érte el (193 euró), őt követi Kovászna
megye a 17. (175 euró), illetve Maros megye a 23. (168 euró) hellyel (2. ábra).
                  Nagy István : A székelyföldi megyék önkormányzati forrásai.
                        Tér és Társadalom 23. évf. 2009/3. 185-197. p.

TÉT XXIII. évf. 2009     s3                                         Kitekint ő               193

                                       2. ÁBRA
 Az egy lakosra jutó állami transzferek területi megoszlása Romániában, 2005 (euró)
            (Territorial Distribution of the Governmental Transfers per
                           Capita in Romania, 2005, EUR)


                                                                          I      119 - 153
                                                                                 154 -172
                                                                                 173 -194
                                                                                 195 - 254
                                                                                 255 - 350




Forrás: A Pénzügyminisztérium által szolgáltatott adatok alapján saját szerkesztés.
 Romániában az állami transzferek jelentik a helyi önkormányzatok összjövedelmé-
nek kb. 80%-át. A megosztott bevételek két f ő forrásból táplálkoznak. Az ÁFA-ból
való visszaosztások adják a kormányzati transzferek nagyobb, kb. 65%-os részét, míg
a fennmaradó rész a személyi jövedelemb ől való visszaosztásokból származik.
  Az ÁFA-ból történő transzferek célirányos támogatások, az önkormányzatok csak a
pénzügyi csatorna szerepét játsszák. Az összegeket a 2001-t ől önkormányzati szintre
telepített alapfokú 8 oktatásban dolgozók bérére, mezőgazdasági tanácsiroda működte-
tésére, gyermekvédelemre, távfűtési szubvenciókra, megyei és községi utak karban-
tartására, fogyatékosok támogatására, szociális támogatásra, energetikai központok
felújítására, lakossági nyilvántartási feladatok ellátására lehet felhasználni.
  Az ÁFA-visszaosztás legnagyobb részét az alapfokú képzésben dolgozók alap-
bére jelenti, ez a teljes ÁFA transzfer több mint fele (4. táblázat). Nagyon érdekes a
székely megyékben az alapszint ű oktatás támogatásának nagysága. Hargita megye
második az egy főre jutó alapszintű oktatást támogató transzfer szerint, őt követi
Kovászna megye a 4. helyezéssel. Ez els ősorban azzal magyarázható, hogy egy
kisebb lakosságú megye „kiszolgálásához" átlagosan nagyobb számú tanügyi dol-
gozó szükségeltetik, valamint, hogy Hargita és Kovászna megyében az átlagnál
                 Nagy István : A székelyföldi megyék önkormányzati forrásai.
                       Tér és Társadalom 23. évf. 2009/3. 185-197. p.

 194       Kitekint ő                                                TÉT XXIII. évf. 2009 • 3

 nagyobb számú település található kevés számú lakossal. Az átlagosnál nagyobb
 „tanügyi költség" a nemzetiségi oktatással is magyarázható, egy településen párhu-
 zamosan működő román és magyar iskola infrastruktúrájának a fenntartása többlet-
 költséget igényel.
                                   4. TÁBLÁZAT
       A kormányzati transzferek struktúrája Székelyföldön, 2005 (millió euro)
   (The Structure of the Govemmental Transfers in Szeklerland, 2005, million EUR)


                          Személyi      Összes                        .'(3

                        jövedelem-       ÁFA
 Megye Összesen
                             adó      transzfer,
                          transzfer     ebből:



Maros            97,6          28,3        69,3      44,9      0,9    1,7     1,8    17,7     2,1   0,2
Kovászna         39,2           8,9        30,3      19,4      0,2    0,6     0,0     8,3     1,7   0,1
Hargita          63,0          12,4        50,6      30,1      1,8    1,2     1,7    13,6     2,1   0,1
Románia
              4 050,9       1 422,0     2 628,9    I 579,4   136,2   65,4    66,1   618,7   158,9   4,2
összesen
 Forrás: A Pénzügyminisztérium által szolgáltatott adatok alapján saját szerkesztés.
    A megyei és a községi utak karbantartására és felújítására már nem jutott akkora
 támogatás, de még mindig az átlagnál nagyobb. Azonban itt csalóka az egy f őre
  számított mutató, ugyanis az útjavítást inkább az utak átlag hosszához kellene
 viszonyítani. Ha az egy km-re es ő visszaosztást vizsgáljuk, Hargita megye a 35.,
 Kovászna megye a 30., Maros megye pedig a 11. (5. táblázat). Ez a helyezés hűen
 tükrözi az utak rossz minőségét Hargita és Kovászna megyében. Ezt fokozza a
  szomszédos Brassó megye rossz helyezése is (36.), ahol a két székely megye felé
 irányuló összekötő megyei utak minő sége jóval rosszabb az átlagnál.
    Félrevezető lehet a lakossági nyilvántartás rangsora is, hiszen ezt az intézményt ki-
  szolgáló személyzet száma nem arányosan n ő az ellátott lakosság növelésének számával.
    Az egy főre jutó távfútési szubvenciók, a közhiedelemmel ellentétben, mindhárom
 megyében az átlag alatt vannak. Ez főleg Hargita megyében érdekes, mert a „hideg
 pólusaként" számon tartott térség az átlagnál kevesebb összeget kapott 2005-ben
 (ebben az évben Gyergyószentmiklóson nem volt még földgáz-ellátás).
    A másik nagy kormányzati megosztott bevételi tétel a személyi jövedelemadóból
 származik, amely a teljes átutalások mintegy 35%-át adja.
    Egyes szakkönyvek a személyi jövedelemtranszfereket a saját forrásokhoz sorol-
 ják, azonban a törvény szerint ezek az adók az állami költségvetés részét alkotják,
 amelyekből a hónap végétől számított 5 munkanapon belül a következ ő visszaosz-
 tásokat kell megvalósítani:
   - az egyes települések által befizetett teljes személyi jövedelemadó 47%-át az a
       városi és községi önkormányzat kapja, amelynek területén ez az adó képz ődött,
                     Nagy István : A székelyföldi megyék önkormányzati forrásai.
                           Tér és Társadalom 23. évf. 2009/3. 185-197. p.

 TÉT XXIII. évf. 2009 s 3                                             Kitekint ő            195

  -   a személyi jövedelemadó 13%-a a megyék önkormányzatát illeti,
  -   ennek 22%-a pedig a helyi önkormányzatok céljaira, az Állami Kincstárnál lev ő
      helyi pénzügyek számlájára kerül.
  Ezek az arányok Bukarest esetében változnak l°, a visszaosztott százalék azonban
 mindkét esetben ugyanannyi, vagyis 82%.
                                     5. TÁBLÁZAT
                    Egy főre eső kormányzati transzferek, 2005 (rangok)
                    (Governmental Transfers per Capita in 2005, Ranks)


 Megye
              Személyi
            jövedelem-      összes
                             ÁFA      4        1          ,        V
             adó transz- transzfer,
                 fer        ebből:                  p
Maros              16           27        12   37    28      17             23         42          2
Hargita            22            3         2   15    14       5              4         32          6
Kovászna           21           10         4   38    27      40             12         23          4
Átlag9             11           23        25   14    26      18             27         26         18
 Forrás: A Pénzügyminisztérium által szolgáltatott adatok alapján saját szerkesztés.
   A helyi önkormányzatok céljaira a helyi pénzügyek számlájára utalt 22%-ból 27%
 a megyei önkormányzat jövedelme. A fennmaradó 73%-ból 20% a megyei tanács
 döntése alapján helyi fejlesztési, infrastrukturális és különböz ő szociális programok
 finanszírozását szolgálja, a hátramaradt 80% pedig a helyi pénzügyi hivatal döntése
 alapján osztódik szét, figyelmébe véve az egyes város, község lakosságát, nagyságát
 (település területét) és az egyes önkormányzatok pénzügyi kapacitását.
   Ezt azonban a Helyi Pénzügy igazgatósága dönti el egy matematikai képlet alap-
 ján, ami nem veszi figyelembe az egyes települések tényleges szükségletét és tor-
 zíthat is, hiszen a képlet nem tesz különbséget olyan települések között, ahol sokan
 laknak kis területen vagy kevesen nagy területen.
   A személyi jövedelemadó transzferek szempontjából mindhárom székely megye
 az átlag alatt teljesített (5. táblázat), a legtöbb személyi jövedelemadót Maros
 megye termelte. Ha a személyi jövedelemadót a GDP-hez hasonlítjuk, a fentebb emlí-
 tett megyék helyezése romlik. Maros megye hátrakerül a 20., Kovászna a 27., Hargita
 megye pedig a 29. helyre. A helyezés romlását véleményünk szerint a GDP-nél jóval
 gyengébben teljesítő bruttó bérek okozzák. Bruttó bérek szerinti rangsorolásban
 Kovászna megye az ország utolsó megyéje, Hargita a 37., Maros megye pedig a 20.
 Mindhárom megyében az átlagbérek több mint 10%-kal vannak az országos átlag
 (267 euró) alatt. Érdekességnek számít az is, hogy Kovászna és Neamt megye az
 ország egyedüli két megyéje, ahol a n őknek nagyobb az átlagfizetése, mint a férfi-
 aknak. Ez Kovászna megyében az átlagosnál jobban fejlett készruha és textiliparnak
 köszönhető, ahol a női munkaerő keresettsége felfele mozdítja el a bérezést.
                  Nagy István : A székelyföldi megyék önkormányzati forrásai.
                        Tér és Társadalom 23. évf. 2009/3. 185-197. p.

196        Kitekintő                                                    TÉT XXIII. évf. 2009 • 3

                                          Összefoglalóként

  Tanulmányunkban a romániai helyi önkormányzatok forrásrendszere került elem-
zésre, amelyen belül poziciónáltuk a székelyföldi megyéket a saját forrásaik, helyi
adók és kormányzati transzferek nagysága szerint. Az önkormányzati jövedelmeket
vizsgálva láthatjuk, hogy az összjövedelemnek kb. 20%-át a saját források, a fenn-
maradt részt pedig az állami transzferek adják. A saját forrásokon belül a legna-
gyobb tételt, kb. 70%-ot, a helyi adók jelentik.
  Székelyföldön a legnagyobb egy főre jutó önkormányzati jövedelmet Hargita
megye könyvelheti el magának (10. hely), Kovászna megye a 16., Maros megye
pedig a 17. helyen áll. Mindhárom székely megye azonban az országos átlag alatt
van. Ha a saját források nagyságát vizsgáljuk, a rangsor változik, Hargita megye a
leggyengébb székelyföldi megyének bizonyul (24.), Kovászna megye a 22., az átla-
gosan sűrűn lakott Maros megye a 14. A vizsgált székely megyék hasonló helyezé-
seket értek el az egy főre eső helyi adók rangsorolásában is.
  Az önkormányzati saját források nagysága a fejlett országokéhoz képest nagyon
alacsony. Habár Bulcarest esetében a saját források GDP aránya eléri a 2%-ot, az
országos átlag csupán 1,2%. Mindhárom székelyföldi megye az országos átlag alatt
teljesített, a legjobb helyezést Maros megye érte el (28.), őt követi Kovászna, majd
Hargita megye (31., illetve 32.).
  Habár a saját források vizsgálatánál Hargita és Kovászna megye is az országos
rangsorolásban a gyengébb megyékhez tartozott, az önkormányzati jövedelmek
80%-át alkotó állami transzferek alapján Hargita megye nagyon jó, 8. helyezést ért
el (193 euró), őt követi Kovászna megye a 17. (175 euró) hellyel. Maros megye az
egy főre es ő 168 euróval a 23. Székelyföldön tehát a kevesebb saját forrással ren-
delkező két megye több, a nagyobb saját forrással rendelkez ő Maros megye pedig
kevesebb állami transzferhez jutott.


                                                Jegyzetek

    Az unitárius rendszert a kormányzat egyetlen szintje jellemzi, nincsenek helyi kormányzatok, amelyek
    a központi kormányzattól függetlenül cselekednének. A szövetségi rendszer olyan kormányzati forma,
    amely a kormányzati szintek közötti hatalommegosztás elvén alapul (Nemec—Wright 2000).
    Az allamhaztartas legnagyobb költségvetése a 14 milliárd euró nagyságú állami költségvetés (2005)
    melynek fő forrása az ÁFA (44%), luxus adók—illetékek (17%), személyi jövedelemadók és profitadók
    (13-13%).
3
    Exlcluzív kompetenciák: törvény által a helyi közigazgatás hatáskörébe tartozó kompetenciák, amelyek
    gyakorlásáért (teljesítéséért) ők felelnek. A helyi önkonnányzatoknak döntési joguk van, és rendelkez-
    nek a feladatok teljesítéséért szükséges forrásoklcal és eszközökkel, mindez a törvény által el őírt ren-
    delkezések, standardok és feltételek mellett.
    Megosztott kompetenciák: a helyi és az állami közigazgatás bizonyos szintjei (megyei, központi) által
    közösen gyakorolt kompetenciák, a finanszírozási források, valamint a döntéshozatali jog pontos meg-
    osztása mellett.
                    Nagy István : A székelyföldi megyék önkormányzati forrásai.
                          Tér és Társadalom 23. évf. 2009/3. 185-197. p.

TÉT XXIII. évf. 2009        s3                                               Kitekint ő              197

  Származtatott (leosztott) delegált feladatok: az állami közigazgatási szervek által törvény útján a helyi
  önkormányzatokra ruházott kompetenciák, a hozzájáró pénzügyi forrásokkal együtt, amelyeket a köz-
  pontilag meghatározott keretek szerint gyakorolhatnak.
4
  A helyi adók kategóriában csak a direkt (vagyonadó és egyéb direkt adók) és indirekt adókkal (el őadás,
  jegyadó, egyéb indirekt adók) számoltunk.
5
  A személyi jövedelemb ől származó források jelen tanulmányban állami transzferként szerepelnek.
6 Az indirekt adókat nem soroltuk egyik csoportban sem, mert nem sikerült megtudni, hány százaléka
  származik jogi személyekt ől, illetve a lakosságtól.
  Geréb László 2001-es adatokat feldolgozva ugyanerre a következtetésre jutott (Geréb 2003).
  Óvodák, napközik, általános iskolák, szakiskolák, líceumok, gimnáziumok és az ezek mellett m űködő
  diákotthonok.
9
  Az átlagot egy területi egységként vettük. Így a vizsgált egység 41 megye, Bukarest és az „átlag".
to 23,5% kerül a fővárosi kerületek önkormányzatához, 47,5% a bukaresti munícipiumi önkormányzat-
  hoz, 11% pedig kiegyenlítés céljából a bukaresti pénzügyek számlájára.


                                              Irodalom

Anuarul Statistic al Romániei. (1995-2008) (Romániai Statisztikai Évkönyvek) Institutul Nalional De
  Statisticá, Bucuresti.
Georgescu, M.A. (2009) Administrarea finanjelor publice si a bugetului. (A közpénzügyek és az állami
  költségvetés irányítása) Editura Pro Universitaria, Bucuresti.
Geréb L. (2003) Önkormányzati finanszírozás. — Horváth Gy. (szerk.) Székelyföld. Dialóg Campus
  Kiadó — MTA Regionális Kutatások Központja, Budapest—Pécs. 371.-395. o.
Hoantű, N. (2000) Economie si finnje publice. (Gazdaság és közpénzügyek) Editura Polirom, Iasi.
Inceu, A.—Dan, T.L. (2006) Finanje i bugete publice. (Költségvetés és közpénzügyek) Editura Accent,
  Cluj Napoca.
Lados M. (1995) Ingatlanvagyon adóztatás az önkormányzati gazdálkodásban. Kézirat, MTA Regionális
  Kutatások Központja, Győr.
Mosteanu, T. (2002) Finanje publice, note de curs si seminar. (Közpénzügyek, kurzusanyag) Editura
  Tribuna Economicá, Bucuresti.
Mosteanu, T. (2004) Buget si Trezorerie publicá. (Állami költségvetés és kincstár) Editura Universitará,
  Bucuresti.
Nemec, J.—Wright, G. (2000) Közösségi pénzügyek: Elmélet és gyakorlat a közép-európai átmenetben.
  Aula Kiadó, Budapest.
Profiroiu, A. (1999) Dezvoltarea economic á localá. (A helyi gazdasági fejlődés) Editura Economicá,
  Bucuresti.
Stancu, I. (2007) Finanje. (Pénzügyek) Editura Economicá, Bucuresti.
Tatu, L.—Panaite, I.A. (2002) Finanje locale si institujii publice. (Helyi közpénzügyek és a közintézmé-
  nyek) Editura ANER, Bucuresti.
Tulai, C. (2007) Finanje. (Pénzügyek) Casa Cártii de $tiinlá, Cluj-Napoca.
Vácárel, I.—Bistriceanu, Gh.D.—Anghelache, G.—Bodnar, M.—Bercea, F.—Mosteanu, T.—Georgescu, F.
  (2007) Finanje publice. Edilia a VI. (Közpénzügyek) Editura didacticá si pedagogicá, Bucuresti.
Vigvári A. (2008) Pénzügy(rendszer)tan. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Voinea, G.M. (2005) Finante locale. (Helyi közpénzügyek) Editura Junimea, Iasi.