Tér és Társadalom 23. évf. 2009/3. 173-184. p.

Tér és Társadalom                                                XXIII. évf. 2009      s 3: 173-198


                                        KITEKINT Ő
           SZERBIA REGIONÁLIS FEJL ŐDÉSÉNEK
                 ALAPVETŐ JELLEMZŐI
          (Basic Features of Regional Development in Serbia)

                   NAGY IMRE — RADMILA MILETIÚ —
                         MARINA TODOROVIC
Kulcsszavak:
Szerbia regionális fejlődés területi szervez ődés funkcionális térségek
Jelen tanulmány Szerbia regionális fejlődése egyes sajátosságainak közigazgatási (adminisztratív és
statisztikai), valamint funkcionális szempontú jellemz ői alapján történő bemutatására törekszik. Szerbia
területi szerkezetében észlelt fejl ődési egyenl őtlenségek, illetve a regionális fejlettség aránytalanságai
tükrözik a népességszerkezetben jelentkez ő egyensúly-hiányt, az anyagi korlátozások és a strukturális
összehangoltság hiányát, amelyek már évek óta halmozódnak, s amit a politikai-gazdasági történések az
1990-es évek során még jobban fokoztak. A tanulmány a fejletlen területek alapvet ő problémáira utal,
azon kritériumokra, amelyek alapján a községek a régión belül definiálhatók és tipizálhatók, valamint
vázolja Szerbia regionális térszerkezetének változatait.


                                              Bevezetés

  A regionalizáció és a regionális fejl ődés problematikája Szerbiában, összetettsé-
géből kifolyólag, számos problémát és tudományos kérdést vet fel.
  A regionalizációval és regionalizmussal kapcsolatosan gyakran merül fel kérdés-
ként, hogyan magyarázhatók a regionalitással kapcsolatos fogalmak, a régió fogal-
ma, azok nagysága, a régiók határai, tartalma és célkit űzései, valamint a regionális
problémák és a fejlettségi szintek közötti fokozatok definiálása, vagyis a gazdasági,
szociális, infrastrukturális és egyéb különbségek, mint id őszerű jelenségek különb-
ségeinek meghatározása, amelyekkel az egész Világ szembenéz (Veselinovie 2005).
Az említett problémák nem kímélték meg Szerbiát sem, ahol az extenzív fejl ődés és
az ágazati (szektorális) túlzott uralma a strukturális és területi kritériumok fölött,
valamint a helyi szűkebb körű fejlesztési célok dominanciája a regionális és általá-
nos fejlesztési célok felett egyenlőtlen fejlődést és az egész népességet érint ő és
szerütlen regionális foglalkoztatási elosztás kialakulását, valamint a távolabbi peri-
fériák, községi központok egyenl őtlen fejlődését idézte elő.
  Az iparosítás (gyáripar) és az általa beszükült agrártevékenység az elmúlt század
közepén, amikor az urbanizáció spontánul és kevésbé tervszer űen ment végbe, kiha-
tással volt Szerbia területi szerkezetére, ami a már említett fejlesztési aránytalansá-
gokat idézte el ő.
Nagy Imre – Radmila Miletić – Marina Todorovic: Szerbia regionális fejlődésének alapvető jellemzői.
                          Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 173–184. p.

    174     Kitekint ő                                              TÉT XXIII. évf. 2009       s3
      A szerbiai regionális aránytalanságok csökkentésére foganatosított elképzelések
    megvalósítása hosszú évek során sem járt eredménnyel. A regionális fejlesztést nem
    tartották a társadalmi-gazdasági fellendülés fontos részének. Az állami szervek csak
    tudomásul vették a létez ő különbségeket, de erre nem történt gazdasági-szociális fej-
    lődési, társadalmi, politikai visszajelzés a felel ős szereplők részéről. Általában belát-
    ták, hogy a kevésbé fejlett régiók fejlesztése elengedhetetlen, s erre eszközöket vá-
    lasztottak ki, valamint serkentő mechanizmusokat eszközöltek (Szerbia Köztársaság
    Regionális Fejlesztési Stratégiája 2007), amelyek a regionális fejlesztés problémá-
    ját csupán általánosságban közelítették meg. A regionális fejlesztés céljait még na-
    gyon általános keretek között definiálták, évekig ismételték, és a támogatási eszkö-
    zökkel nem tudták megoldani az elmaradott területek további leszakadását. Az er ő-
    feszítések végül oda vezettek, hogy a megoldásra váró feladatok megvalósítását a
    politikai szereplők is sürgették. Sajnos ez is oda vezetett, hogy a regionális és a
    strukturális fejlesztési problémák következményeként mind mélyebbé vált a szaka-
    dék a tervezett megoldások tömkelege között (Derié—Perifié 1995).
      Szerbia nagy része népességcsökkenést mutat, s amellett a megmaradt természeti
    erőforrások hasznosítása sem hatékony. Ugyanakkor a fejlett centrumokban túlzsú-
    folt a népesség, s a gazdaság is akkumulál, melynek negatív következményei gazda-
    sági, szociális területen és a környezetvédelem terén is érezhet ők.
      Szerbia öröklött regionális problémáinak összetettsége a „ tranzíciós elszegényedés"
    megjelenésével oly nagymértékű, hogy a regionális fejlesztés új koncepcióit kellett
    megfogalmazni. Ebben a kontextusban Szerbia Köztársaság Stratégiája keretében új
    intézményes megoldásokra és szabályozó mechanizmusokra van szükség.

                                  Szerbia területi szerkezete

      Szerbia 77 474 km2-nyi területén 7 498 001 főt számláló népesség' él, amely 6167
    településre koncentrálódik. Ezen települések 3,35%-a városi település (207), ám itt él
    az öszlakosság 57%-a. Közigazgatásilag Szerbiát 194 község 2 alkotja, amelyek 29
    körzetbe3 csoportosulnak (1. táblázat). Belgrád város külön egységet képez.
                                          1. TÁBLÁZAT
                                 Szerbia közigazgatási felosztása
                                (Administrative Division of Serbia)

      Szerbia Köztársaság         Népesség         Település         Község           Körzet
      Vajdaság                    2 031 992           467              45                7
      Közép-Szerbia               5 466 009          4251              120               17
      Koszovó—Metóhia             ismeretlen         1419              29                5
    Forrás: Szerbia Köztársaság... (2007).
Nagy Imre – Radmila Miletić – Marina Todorovic: Szerbia regionális fejlődésének alapvető jellemzői.
                          Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 173–184. p.

 TÉT XXIII. évf. 2009 • 3                                          Kitekint ő            175

      Regionális egyenl őtlenségek és a fejletlen vidékek definiálása

   A regionális aránytalanságok összefüggésben állnak a kiegyensúlyozatlan népes-
 ségi struktúrákkal, a sz űkös anyagi keretekkel és a strukturális hiányosságokkal,
 amelyek az évek során halmozódtak fel. Ehhez természetesen hozzáadandók a
 Jugoszlávia4 szétesésével járó és Szerbiát is érint ő politikai-gazdasági események a
 20. század utolsó évtizedében, melynek következtében a gazdaság hanyatlása elke-
 rülhetetlen volt, s ami az életszínvonal csökkenését idézte el ő, és amit még a Szer-
 biát érő vándorlások is súlyosbítottak (Miletié 2006).
   Szerbia Köztársaság Regionális Fejlesztési Stratégiája 2007-2012 (2007) (a továb-
biakban: Stratégia) a fejlettségi szint megállapítására a fejlődést gátló mutatókat
 (IRU)5, mint komplex mutatót (indexet) alkalmaz, amely a szerbiai körzetek öt fej-
 lesztési területét (gazdaság, demográfia, oktatás-képzettség, infrastruktúra, környe-
zetállapot) 13 indikátor számtani középértékének standardizált értékei alapján rep-
rezentálja. Az indikátorok nagy része a gazdasági mutatókon alapul. Két-két indiká-
tor a demográfiára, oktatás-képzettségre és az infrastruktúrára vonatkozik, egy mu-
tató pedig a környezet min őségére.
   A módszertan alkalmazása alapján a megállapított eredmények jelent ős fejlettség-
beli különbségekre utalnak. A körzetek szintjén ez az arány 1:6,8, miszerint a
Jablanicai körzet fejlettsége tekintetében 6,8-szor korlátozottabb (az index 134%),
mint Belgrád város, melynek IRU-ja a legalacsonyabb (19,8%). Ha az indikátorok
értékét vesszük figyelembe (II-t ől 113-ig) a körzetek fejlettség tekintetében két fej-
lettségi pólus közé sorolhatók. A Stratégia szerint Belgrád 8 mutató esetében (II, 12,
15, 16, 17, 18, Ilo, 113) maximális értéket valósít meg (ez 1000-et tesz ki), ezzel szem-
ben viszont a Jablanicai Körzet esetében 9 mutatónál (11,12,13,14,15,16,17,112, Ii3) csak
a jellemzett állapot minimális értéke (0,000-0,100) található.
   A községek fejlettségi szintjének elemzése szerint Szerbiában 37 község tartozik a
fejletlen területek kategóriájába, ami Közép-Szerbia és a Vajdaság 12,4%-át teszi ki
(Koszovó-Metohiáról nincsenek adatok). Ezen kategórián belül a gazdaságilag fejlet-
len vidék és a különleges fejlesztési problémákkal küzd ő vidék típus differenciálható.
   A községek fejlettségi fokának megállapításához az 1 főre jutó nemzeti jövedelem
(a 2002-2004 évek átlaga), valamint a munkanélküliek aránya (2004-2005) és járu-
lékos kritériumként a népességcsökkenés lett felhasználva (1971-2000).
   Az egy főre jutó nemzeti jövedelem (2002-2004 átlaga) 29 községben volt ala-
csonyabb, mint Szerbia 50%-os átlaga (1. ábra). Ezek a községek már évtizedek óta
gazdaságilag fejletlen vidékeknek számítanak. Ez f őleg Dél-Szerbia községeire
vonatkozik, valamint az ősi Rka területének községeire (Tutin, Sjenica, Novi
Pazar, Prijepolje és Priboj községek), melyekre az átmeneti szegénységi állapot jel-
lemző , felgyülemlett gazdasági problémákkal. A 29 község közül hét nem éri el az
egy főre jutó nemzeti jövedelem harmadrészét sem, habár ezekben a térségekben két
nagyipari központ is van (Bor és Majdanpek). Legsúlyosabb a helyzete a Szerbia déli
részén található községeknek (Jablanica és Pcsinjai körzetek), ahol 13 községb ől tíz-
Nagy Imre – Radmila Miletić – Marina Todorovic: Szerbia regionális fejlődésének alapvető jellemzői.
                          Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 173–184. p.

     176     Kitekint ő                                             TÉT XXIII. évf. 2009      s3

     nek van „fejletlen" státusa. Az egy főre jutó nemzeti jövedelem tekintetében a körze-
     tek szintjén kialakult polarizálódás a Jablanicai körzet és Belgrád város között 1:4
     arányú, míg a községek szintjén Pre§evo és Apatin (Vajdaság) között 1:15!
       Az említett községeken kívül a fejletlenségi térszerkezetben megjelennek a külön-
     leges fejlesztési problémákkal küzd ő községek, amelyek már hosszabb ideje er ős
     demográfiai csökkenéssel jellemezhet ők. Ezen típus keretébe nyolc közép-szerbiai
     és vajdasági község tartozik, melyek intenzív demográfiai csökkenéssel, gazdasági
     strukturális problémákkal, s a határmentiségb ől eredő fejletlenség mutatóival jelle-
     mezhetők.
       A községek fejlettségi szintjének összehasonlítása tekintetében, ami a községek
     fej lettségéről szóló 1995-ben kelt törvény 6 alapján készült, s amely Szerbia fejlett-
     ségének regionális különbségeiről szól, megállapítható, hogy Közép-Szerbiában a
     37 községb ől 24 fejlettségi státusa tekintetében nem változott.
       Az 1990-es években bekövetkezett változások, a jugoszláv politikai-gazdasági
     térség széthullása, a gazdaság feltételeinek romlása, különféle fejlesztési korlátok
     (gazdasági elszigeteltség, a piac fejletlensége, a gazdaság elszegényedése, a beruhá-
     zások hiánya) mély nyomot hagytak valamennyi gazdasági tevékenység terén, ami jól
     látható a hatalmas ipari gócpontokban (bányászat és a hagyományos gyáripar). Fejlet-
     len területnek nyilvánították Kelet-Szerbia községeit, ahol valamikor fejlett bányászat
     és színesfémkohászat, valamint gépgyártás virágzott (Majdanpek, Bor, Dimitrovgrad,
     valamint Kragujevác és Králjevó Közép-Szerbiában, Priboj, Prijepolje és Loznica
     Nyugat-Szerbiában, valamint Dél-Szerbiában Leszkovác és mások).
       A mellékelt Szerbiai kritériumrendszer alapján a Vajdaságban a Karlócai község,
     valamint a Torontálszécsányi, Csernyei és Fehértemplomi községek tartoztak (1. ábra).
       A Vajdaság AT területén a községek fejlettségének megállapítására kidolgozott
     gazdasági fejlettségi kritériumrendszer 7 alapján 2009-ben a fejletlen községek kate-
     góriájába a szerb—horvát határtérség, Hódság és Bács községei, valamint a szerb-
     román határ térségében fekv ő Zichyfalva és Fehértemplom községek tartoztak, míg
     a leszakadó (kedvezőtlen tendenciájú) községek kategóriájába a szerémségi Sid
     község, a szerb—magyar—román hármashatáron található Törökkanizsai község,
     valamint a Csernyei, Begaszentgyörgyi, Torontálszécsányi és Alibunári községek
     tartoznak (2. ábra).
       A Csernyei község a munkanélküliségi kritérium szerint is a fejletlen kategóriába
     tartozik, míg ezen kritérium leszakadó kategóriájába a Hódsági, Kishegyesi,
     Begaszentgyörgyi és Fehértemplomi községek sorolhatók.
Nagy Imre – Radmila Miletić – Marina Todorovic: Szerbia regionális fejlődésének alapvető jellemzői.
                          Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 173–184. p.
 TÉT XXIII. évf. 2009 • 3                                                                Kitekint ő            177

                                                   1. ÁBRA
                                           Szerbia fejletlen területei
                                       (Underdeveloped Regions of Serbia)

                                                                                       országhatár
                                                                             - tartomány határa

                                                                                       körzethatár
                                                                                      községhatár




              gazdaságilag fejletlen területek (Szerbia 1 f őre eső nemzeti jövedelmének 50%-a alatti érték)

              népesség csökkenés által veszélyeztetett területek (40%-nál nagyobb népességcsökkenés)
  ír"   A     strukturális és demográfiai problémákkal küzd őhatármenti területek (20%-nál nagyobb népességcsökkenés)
   •:•:•:•1   Koszovó-Metóhia
 Forrás: Szerbia Köztársaság... (2007).
Nagy Imre – Radmila Miletić – Marina Todorovic: Szerbia regionális fejlődésének alapvető jellemzői.
                          Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 173–184. p.
     178       Kitekint ő                                           TÉT XXIII. évf. 2009 • 3

                                                 2. ÁBRA
                                     A fejletlen vajdasági községek
                             (Underdeveloped Municipalities in Voivodina AP)
                                       syág
                                 120%
                                                                               100 —120%
                                                                             80 —100%
                                                                                 <80%




Forrás: A Vajdaság Gazdaságfejlesztési Programja (2007) alapján saját szerkesztés.


   Regionalizációs törekvések — Szerbia Területrendezési Terve, 1996

  A regionális politikának, mint a területi tervezés alapjának legfőbb stratégiai
érdekként kell kezelnie Szerbia infrastrukturális rendszereinek fejlesztését, ami a
termelés, a lakosság és az információ nagyobb mobilitását hivatott szolgálni
(kiemelve az európai kommunikációs térbe történ ő rugalmasabb csatlakozás biztosítá-
sát). A regionális fejlesztés során elkerülhetetlen továbbá a fejlesztés er őforrásainak
gazdasági és területi kiegyensúlyozása a döntéshozatali folyamatok által valamennyi
(nemzeti, regionális, szubregionális, helyi) közigazgatási szinten és az egymás közti
együttműködésben is.
  A regionális fejlesztés a regionális politika kialakításán kívül kulcsszerepet játszik
a területrendezési terv megalkotásának folyamatában, mivel az a területfejlesztés
területi megfogalmazását körvonalazza.
  A közigazgatás szempontjait tekintve Szerbia területi és települési rendszerében a
köztársasági és a helyi szint közül hiányzik a „középszint", amelyet a „körzetek"
Nagy Imre – Radmila Miletić – Marina Todorovic: Szerbia regionális fejlődésének alapvető jellemzői.
                          Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 173–184. p.
      180    Kitekint ő                                              TÉT XXIII. évf. 2009 • 3

     nem tudnak pótolni, mivel azok egy gyors politikai döntéssel született, gyakorlati-
     lag használhatatlan közigazgatási szintet jelölnek, nem pedig képviselnek.
       A fenti követelményekb ől kiindulva az 1996-ban készült területrendezési terv
     (SZTT, 1996) Szerbia regionalizációja kapcsán a köztársaság területét és település-
     hálózatát ún. makroregonális területi rendszerben körvonalazza úgy, hogy az egyes
     makrorégiókat komplementer funkcionális szubregionális területek (vonzáskörze-
     tek) alkotják. Az SZTT a makrorégiók kialakítását a régióközpontok rendszerének
     (nodális rendszer) felállításával indította el. A régióközpontok egy városhierarchiát
     követnek, amelyben az elképzelések szerint makroregionális központokat (Belgrád,
     Újvidék, Pri§tina, Kragujevac és Lffice), valamint regionális és szubregionális
     központokat határoznak meg — ignorálva a makrorégiók vonzáskörzetének pontos
     területi lehatárolását. A makrorégiók kiválasztásának kritériumai az SZTT szerint:
       - a makrorégiók vonzáskörzete több regionális szerepkör ű várost és annak kör-
          zetét ölelje fel, a legkevesebb egymillió fős népességgel;
       - a Duna—Száva és a Morava fejl ődési pályák képezzék a makroregionalizáció
          alapj át.
       A Szerbiába tervezett policentrikus városhálózat alapját a fejlett tevékenység-
     szerkezettel, feldolgozóiparral és komplex szolgáltatásokkal rendelkez ő városoks
     képezik: a főváros, a két tartományi székváros (a Vajdaságban Újvidék) és egyéb
     makroregionális, regionális és szubregionális központok (a Vajdaságban: Szabadka,
     Zombor, Nagykikinda, Nagybecskerek, Pancsova, Sremska Mitrovica stb.), valamint
     a fejlettebb községi központok, a községi központok és az egyéb községi központok.

      Szerbia Köztársaság Regionális Fejlesztési Stratégiája 2007-2012 —
                    a gazdasági regionalizáció elképzelései

       A regionális egyenl őtlenségek arányai rámutatnak annak szükségességére, hogy
     elengedhetetlen egy olyan fejlesztési dokumentum kialakítása, amely világosan
     kijelöli a regionális egyenl őtlenségek kiküszöbölését Szerbiában. A 2007-ben meg-
     fogalmazott és a 2007-2012-es periódusra készült stratégiai fejlesztési dokumentum
     a regionális fejlődést illetően teljes körűen megállapítja a regionális fejlesztés prio-
     ritásait s megvalósítási módozatait az elkövetkez ő stratégiai ciklusra. E szerint
     Szerbia regionális fejlesztésének céljai és stratégiai irányvonalai a következ ők:
       1) megfelelő fejlesztés,
       2) a régiók közötti versenyképesség fokozása,
       3) a régiók közötti aránytalanságok és a szegénység csökkentése,
       4) a negatív demográfiai trendek megállítása,
       5) a decentralizáció folyamatának továbbfejlesztése,
       6) Koszovó—Metóhia szerb községei gazdasági integrációjának elérése,
       7) A regionális infrastruktúra intézményhálózatának kiépítése.
Nagy Imre – Radmila Miletić – Marina Todorovic: Szerbia regionális fejlődésének alapvető jellemzői.
                          Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 173–184. p.

TÉT XXIII. évf. 2009      s3                                       Kitekint ő            181

  A Szerbiai Kormány stratégiájában az állam szerepéhez tartozik azon korlátozá-
sok eltávolítása, enyhítése, amelyek érintik a veszélyeztetett vidékeket, vagyis ké-
pessé tenni őket, hogy saját erejükb ől is hozzájáruljanak a fejlesztésekhez. Ez külö-
nösen a különleges fejlesztési problémákkal küszköd ő térségekre vonatkozik. Beru-
házásokra és t őke beáramlásra van szükség ahhoz, hogy a strukturális hiányosságo-
kat pótolhassák.
  Ezen kívül a korszerű fejlesztési-integrációs folyamatok (globalizáció, fenntartható
fejlesztés, regionális integrációk), valamint az EU-s csatlakozás várható intézkedé-
sei során elengedhetetlen Szerbia területi egységei statisztikai rendszerének beil-
lesztése és harmonizációja az EU-ban alkalmazott statisztikai rendszerrel, hiszen a
regionalizációnak ez alapvet ő feltétele. Másrészt a regionalizáció folyamatának
elkezdése a Strukturális Alapokból történ ő támogatások megszerzésének, els ősor-
ban az IPA forrásokhoz (IPA — Instrument for Pre-accession Assistance) való hoz-
zájutásnak is feltétele.
  Szerbia területi nomenklatúráj ának és statisztikai rendszerének (NUTS) bevezeté-
sével megteremtődik az európai statisztikai mércék szerinti adatgy űjtés alapja, azok
feldolgozása és bemutatása olyan területi egységekre vonatkoztatva, amelyek az EU
statisztikai rendszerében szerepelnek. Különösen a regionális statisztikai adatok,
mutatók kimunkálása jelent majd el őrelépést, mivel azok alapján lesznek megpá-
lyázhatók az EU Strukturális Alapoktól származó támogatások.
  Az EU alapokhoz való hozzáférés tekintetében a stratégia (2007-2012) Szerbia
regionalizációjával kapcsolatosan három változatot körvonalazott.
  Az első változat négy — a NUTS 2 értelemben vett — statisztikai régiót definiál,
amelyek népességszám tekintetében lényegesen eltér őek. Ezek: Belgrád város,
Közép-Szerbia, Vajdaság Autonóm Tartomány és Koszovó—Metóhia Autonóm
Tartomány. A NUTS 2 régiókon belül a körzetek képezik a NUTS 3-as közigazga-
tási egységeket. Ezek a körzetek azonban csak statisztikailag megalapozott és leha-
tárolt (de közigazgatásilag még nem létez ő) területek.
  A második változat tekintetében a körvonalazott régióstruktúrában a régiók
népességszám tekintetében kiegyensúlyozottak (1,6-2 millió fó). Az elképzelés a
két tartományon és Belgrád városon kívül Közép-Szerbiát Kelet- és Nyugat-
Szerbiára differenciálja.
  A harmadik változatot tartja a Stratégia az EU alapokhoz történ ő folyamodás
tekintetében, a fejlettségi különbségek precízebb meghatározása tekintetében, a regio-
nális intézményrendszer kialakításának lehet őségét figyelembe véve és a hatékonyabb
elemző-statisztikai monitoring lehet ősége szempontjából a legfunkcionálisabbnak. Ezen
változat 9 NUTS 2 régiót körvonalaz: Belgrád város, Nyugat-Vajdaság (Bácska-
Szerémség), Kelet-Vajdaság (Bánság), Kelet-szerbiai régió, Nyugat-szerbiai régió,
Középs ő régió, Kelet-Koszovó és Nyugat-Koszovó régiókat. Ebben a változatban a
NUTS 2 régiók népességszáma 688 000-1 567 000 között alakul.
  A legújabb területfejlesztési dokumentumtervezet, Szerbia területfejlesztési
stratégiája tartalmazza a NUTS 2-es területi felosztást és ezen belül a NUTS 3-as
régiók szerkezetét (4. ábra). Ezek szerint Szerbia 7 régióból áll: a Vajdasági régió, a
Nagy Imre – Radmila Miletić – Marina Todorovic: Szerbia regionális fejlődésének alapvető jellemzői.
                          Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 173–184. p.

      182         Kitekint ő                                                            TÉT XXIII. évf. 2009 • 3

     Belgrádi régió, a Nyugati, a Keleti, a Központi és a Déli régió, valamint Koszovó—
     Metohia régiója.
       A 2009 júliusában elfogadott regionális fejl ődésről szóló törvény (Zakon o
     regionalnom razvoju) törvényesíti a fentebb említet regionális felosztást9, szabályozza
     a régiók funkcióit, nevét és lehatárolását, a régión belüli, illetve régiót képz ő vidékek
     (oblastm) és a vidéket képez ő helyi önkormányzatok lehatárolásának módját, vala-
     mint a régiók és helyi önkormányzatok fej lettségének mutatóit, továbbá a regionális
     fejlesztés intézményrendszerét, alapdokumentumait.
                                                  3. ÁBRA
                                  Szerbia NUTS 2 és NUTS 3 fejlesztési régiói
                           (NUTS 2 and NUTS 3 Level Development Regions in Serbia)
                                                    NUTS2                                            NUTS3
     fot""-ttsZal'adka
                               •‘.


                 Vajdaság AT

                     újv



      C                    Belgrid
                              •
                           Belgrad
                            város                   •
          Nyugat-Szerbia
                                                  Kelet-Szerbia       •ss
                                     Kr.V.4c
                                                                  .11*".
                Ulice

                 •          Közép-Szerbia


                                                                           •\


                                                   Dél-Szerbia              7
                                         (PIO.)

                               (Koszovő és
                               Metohia AT)


                                     r". ‘^".                                               r.
     Forrás: Szerbia területfejlesztési stratégiája (2009).


                                                                            Összegzés

       Szerbia területének komoly fejlettségbeli különbségei mutattak rá arra, hogy
     Szerbiának olyan fejlesztési dokumentumolcra van szüksége, amelyek támogatásul és
     útmutatóul szolgálnak a kiegyensúlyozott területi fejl ődés eléréséhez. E tekintetben
     készült el a 2007-2012 id őszakot felölel ő Szerbia Köztársaság Regionális
     Fejlesztésének Stratégiája, ami Szerbiában az els ő regionális fejl ődést körvonalazó
     stratégiai dokumentum, amely konzisztes módon és teljességel definiálja a
     köztársaság területi fejl ő désének alapprioritásait. Szerbia regionális szerkezetének
     definiálását hosszú el őkészületek, viták és egyeztetések el őzték meg, számos
     térszerkezet-változat született, ennek ellenére a 2009 nyarán elfogadott Regionális
Nagy Imre – Radmila Miletić – Marina Todorovic: Szerbia regionális fejlődésének alapvető jellemzői.
                          Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 173–184. p.

 TÉT XXIII. évf. 2009          s3                                               Kitekint ő                183

fejlesztésről szóló törvény definiálta Szerbia statisztikai-funkcionális régiókból álló
 (regionális) szerkezetét, annak intézményrendszerét" beleépítve a 2009 júniusában
 napvilágot látott Szerbia területfejlesztési stratégiája újrafogalmazott és az EU-s
 követelményekhez rugalmasan alkalmazkodó dokumentumtervezet irányelveit.
   Szerbia fejlesztési régióinak (gazdasági/statisztikai régiók) fejleszteniük kell saját
 innovációs kapacitásaikat, csökkenteni az eddigi pazarló gazdálkodást, valamint
 erősíteni az együttműködést a régiók egymás közti és nemzetközi versenyképessé-
 gének növelése érdekében. Hogy ez a célkit űzés vonzóbb legyen, a regionális fej-
 lesztési programoknak a regionális fejl ődés alapvető eszközeivé kell válniuk, me-
 lyek által létrejöhet Szerbia átfogó funkcionális integrációja. Ez Szerbia terület-
 fejlesztésének alapvető stratégiai irányzata.

                                                 Jegyzetek

   Szerbia területe Koszovó—Metóhiával együtt 88 361 km 2, népessége pedig 9 184 177 fő.
 2
   A szerbiai gyakorlatban a község fogalma alatt több településb ől álló területi egységet kell érteni, ami a
   magyarországi értelmezés szerint a korábbi járáshoz hasonlítható. A törvény el őírja, hogy a helyi ön-
   kormányzat a községekben, a városokban és Belgrádban valósul meg, melyeket helyi önkormányzati
    alapegységeknek nevez. Ezek az egységek alapíthatnak vállalatokat, intézményeket és más köztevé-
   kenységet végző szervezeteket, valamint alakíthatnak helyi közösségeket, illetve az önkormányzat más
    formáit. Az egységek jogi személyek, legfels őbb rendelkezésük a statútum, együttm űködhetnek és tár-
    sulhatnak egymással, valamint — a kormány beleegyezésével — nemzetközi önkormányzati szerveze-
   tekkel és önkormányzatokkal, szövetségeket alakíthatnak és rendelkezhetnek saját szimbólumokkal és
   ünnepekkel.
 3
   A szerbiai kormány 1992. január 30-i rendeletével körzeteket, mint új területi egységeket hozott létre,
    amelyek addig semmilyen formában nem léteztek. Ezek a területi egységek a közigazgatás területi
    központjait képezik, és a hatalom dekoncentrációjának, nem pedig a szükséges decentralizációjának
    formái. A körzeteket az alkotmány nem tartalmazza, tehát alkotmányon kívüli kategória, ami igen ritka
    az államok közigazgatási rendszerében. Elvileg a körzetek olyan területi egységek, amelyek a központi
    és a lokális szint között helyezkednek el, és az azok közötti kapcsolatot képezik. A körzetek viszont
    nem rendelkeznek önálló tevékenységgel, kizárólag olyan feladatokat végeznek, amelyeket a köztársa-
    sági minisztériumok és köztársasági szervezetek a saját illetékességükb ől átruháznak. Az államigazga-
    tási feladatok közül a körzetek legnagyobb arányban a felügyel őségi ellenőrzést végzik. A feladatok
    teljesítése a minisztériumok és más szervezetek utasításai, irányelvei és meghagyásai alapján történik.
 4
   Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság.
 5
   IRU — A fejlesztés gazdasági indikátorai:
          11 — az egy f jutó GDP (2005);
                        őre
          12 - az alkalmazottak átlagos keresete (2003-2005 id őszak átlaga);
          13 — az alkalmazottak aránya (2004-2005).
          1 5 — az egy főre jutó KKV fejlettségi mutatója (2005);
          1 6 — egy szabad munkahelyre jutó munkanélküliek száma (2004-2005 átlag).
          1 7 - a népességgyarapodás mértéke (1971-2002);
          I g - az öregedési mutató (2002).
          1 9 - a fiatalok iskolázottsága (20-24 éves korig) (2002);
          I 10 — HDI (2002-2004);
              — a helyi és regionális úthálózat korszer űsített burkolatának a körzetek helyi és regionális úthá-
                 lózatához viszonyított aránya (2002-2004);
          1 12 - A postai szolgáltatás 100 lakosra jutó mennyisége (2002-2004);
          1 13 a vízvezetékkel nem rendelkez ő és közcsatomahálózatba be nem kapcsolt lakosság százalék-
                 aránya (2004).
 6
   A községek fejlettségér ől szóló 1995-ben kelt törvény (SzK. Hivatalos Lapja 35. sz. 1995).
Nagy Imre – Radmila Miletić – Marina Todorovic: Szerbia regionális fejlődésének alapvető jellemzői.
                          Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 173–184. p.

     184      Kitekintő                                                         TÉT XXIII. évf. 2009 • 3

       A Vajdasagi AT fejletlen es kedvezőtlen fejlettségű községeinek mutatói, a mutatók határértékeit megha-
        tározó kritériumokról szóló határozat 5. paragrafiisa alapján („Vajdasági AT Hivatalos lapja, 8/2006 sz.).
     8
       A Szerbia területi szervez ődőséről szóló törvény („Slu2beni glasnik RS" br. 129/07) 23 várost definiál
        (Vajdaságban e törvény értelmében csak Újvidék, Szabadka, Nagybecskerek, Pancsova, Mitrovica és
        Zombor város, Koszovóban csak Pristina).
       A regio statisztikai funkcionalis teruleti egyseg (fejlesztesi regio), amely a területi tervezés és a regio-
        nális politika végrehajtása érdekében szervez ődő funkcionális területekb ől, oblastokból áll. Nem ad-
        minisztratív területi egység és nincs jogi szubjektivitása.
     to
         Az oblast (oblaszt) statisztikai funkcionális területi egység, amely szintén a területi tervezés és a
        regionális politika végrehajtása érdekében szervez ődik, nem adminisztratív területi egység és nincs jogi
        szubjektivitása.
     I i A regionális fejlesztés nemzeti tanácsa; regionális fejlesztési ügynökség; regionális fejlesztési tanácsok;
        térségi (oblast) szerveződések Az intézményrendszer dokumentumai: nemzeti fejlesztési terv; regionális
        fejlesztési stratégia; a regionális finanszírozás programja; egyéb fejlesztési dokumentumok.


                                                    Irodalom

    Derié, B.—Periké, D. (1995) Teritorijalizacija regionalnog razvoja Srbije. (Territorialization of regional
      develoment of Serbia). u: Prostorno planiranje, regionalni razvoj i zastita zivotne sredine. Posebna
      izdanja 26, IAUS, Beograd. 3-7. o.
    Miletié, R. (2006) Odabrana obeleija neravnomemog regionalnog razvoja u Srbiji. (Selected indicators of
      uneven regional development of Serbia.) — Glasnik Sipskog geografskog dnátva. I. 177-190. o.
    Nagy I. (2007a) Szerbia társadalmi-gazdasági helyzete. — Nagy I. (szerk.) Vajdaság. MTA Regionális
      Kutatások Központja — Dialóg Campus Kiadó, Pécs—Budapest. 29-75. o.
    Nagy I. (2007b) A Vajdaság regionális szerkezete és területi különbségei. — Vajdaság. Nagy I. (szerk.)
      Vajdaság. MTA Regionális Kutatások Központja — Dialóg Campus Kiadó, Pécs—Budapest. 541-545. o.
    Nagy I. (2007c) A Vajdaság fejlettségének területi különbségei. — Szónokyné Ancsin G.—Karancsi Z.
      (szerk.) A határok kutatója. Tanulmányok Pál Ágnes tiszteletére. Magyarságkutató Tudományos
      Társaság, Szeged—Szabadka. 189-194. o.
    Odluka o kriterijumima za utvrdivanje statusa nerazvijenih i nedovoljno razvijenih opkina u
      Autonomnoj Pokrajini Vojvodini. (2006)— Sh.dbeni list Autonomne Pokrajine Vojvodine. 8. Novi Sad.
    Prostorni plan Republike Srbije. (1996) „Slui'beni glasnik RS". Beograd.
    Strategija prostornog razvoja Srbije 2009-2013-2020. (2009) (Szerbia területfejlesztési stratégiája.)
      Beograd.
    Szerbia Köztársaság Regionális Fejlesztési Stratégiája 2007-2012. (2007) „Sluk'beni glasnik RS" br.
      21/2007. Beograd.
    A Vajdasági AT fejletlen és kedvez őtlen fejlettségű községeinek mutatóit meghatározó kritériumokról
      szóló határozat. (2006) — Vajdasági AT Hivatalos lapja. 8.
    A Vajdaság Gazdaságfejlesztési Programja. (2007) Tartományi Végrehajtó Tanács, Újvidék.
    Veselinovié, P. (2005) Regionalna politika u funkciji ravnomernijeg regionalnog razvoja Srbije. u:
      Regionalni razvoj i demografski tokovi balkanskih zemalja. Ekonomski fakultet, Ni§. 19-29. o.
    Zakon o nedovoljno razvijenim podruéjima RS. (A fejletlen területekr ől szóló törvény.) (1995). —
      SluZbeni glasnik RS. 35/1995. Beograd.
    Zakon o terirtorijalnoj organizaciji RS. (Szerbia Köztársaság területi szervez ődésének törvénye.) (2007)
      — SluZbeni glasnik RS. 129/07. Beograd.
    Zakon o regionalnom razvoju. (A regionális fejlesztésr ől szóló törvény.) (2009) — SluZbeni glasnik RS.
      51/09. Beograd.