Tér és Társadalom 23. évf. 2009/3. 79-96. p.

Tér és Társadalom                                                    XXIII. évf. 2009      s 3: 79-96

        ÁTMENET A SZOCIALIZMUS REJTETT
            HAJLÉKTALAN VILÁGÁBÓL
      A KVÁZI JÓLÉTI SZOCIÁLIS VÉD ŐHÁLÓBA
     (Transition from the Hidden Homeless World of Socialism
               to the Quasi-welfare Social Safety Net)

                                      NAGY TERÉZIA

Kulcsszavak:
hajléktalanok posztszocializmus szegénység kapcsolatok köztér-használat
 Jelen tanulmányban a magyar hajléktalanság problémáit, történeti gyökereit, esélyeit vizsgáljuk. A szegény-
 ség (ezen belül a hajléktalanok) posztszocialista sajátságait, kapcsolatait terepmunka-tapasztalatok által
 interpretáljuk, melyet kiegészítünk azon szempontokkal, amelyek a hajléktalanok térbeli megjelenésére
 reflektálnak. Azt is vizsgálat tárgyává tettük, hogy a hajléktalanok új megjelenése milyen kihívásokat
jelentett a szakpolitikák számára.


                                               Bevezet ő

  A második világháború utáni id őszakban csak a kilencvenes években jelentek
meg a hajléktalanok Magyarországon, mint amolyan társadalmi probléma, s egyálta-
lán, mint jelenség. Írásunkban be kívánjuk mutatni, hogyan t űnnek fel a társadalom
mezejében, milyen okai vannak, hogy ilyen kés őn manifesztálódik ez a probléma, s
hogy a hajléktalanok mi módon voltak jelen korábban, még ha látens módon is. Emel-
lett azt is szeretnénk interpretálni, hogy miben és mennyire hasonlít a magyar
jelenségegyüttes az amerikai és más országok hajléktalan-problémáira. Ezen túlmen ően
azt is vizsgálat tárgyává tettük, hogy eme új jelenség milyen új kihívásokat jelent a
szakpolitika számára, s a helyi és országos kormányzati szervek, valamint a civilek
milyen lépéseket tettek (vagy nem tettek) a hajléktalanság felszámolására avagy újbóli,
de új úton való elrejtésére. Az, hogy elrejtésér ől beszélhetünk, azt is jelenti, hogy a
hajléktalanság megjelenését tértermelési folyamatként is kellett értelmezni.
  Nem tekinthetünk el attól sem, hogy a szegénység-politika szempontjából megvi-
lágítsuk, hogy a magyar helyzet, politika és strukturális változások miben külön-
böznek a más történelmi-gazdasági fejl ődési stációkat megjárt USA-tól, s ez hogyan
befolyásolja a hajléktalanná válók sorsát. Emiatt ki kell térnünk a szocializmus és
az átmenet évei szegénységének attribútumaira, amely sajátságok strukturálisan,
némelykor individuálisan is gyökeret jelentenek a hajléktalansághoz vezet ő utak-
ban. Mégha a rendszerváltás után el is telt mintegy 18 év, az akkori id őszak sajátos
lehetőségei, korlátai és a változások rányomták a bélyegüket a jelen szegénységére,
hajléktalanságára. Azonban azt is látni fogjuk, hogy a világ számos pontján alkal-
Nagy Terézia: Átmenet a szocializmus rejtett hajléktalan világából a kvázi jóléti szociális
              védőhálóba. – Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 79–96. p.

80     Nagy Terézia                                              TÉT XXIII. évf. 2009         s3
mazott „best practices" alkalmazásával milyen eltér ő jelenségekkel szembesültek és
így milyen eredményekkel jártak.
  Kutatásunk a hajléktalanok életút-interpretációin keresztül mutatja be az utat,
amely a hajléktalansághoz vezet. Eredeti célunk az volt, hogy a kirekesztettségükkel
párhuzamosan vizsgáljuk azt, ahogy a hajléktalan-kultúrába bezáródnak. A terep-
munka 2002-2004 között intenzíven, majd id őszakosan folyt Szeged területén,
melynek során megfigyel őként vettem részt a hajléktalan csoportok mindennapjai-
ban és interjúkat készítettem. Az élettörténetek által konstruált képet kiegészítettük
a magyar szegénység szociológiai irodalmával.

                     A tabu: szegénység a szocializmusban

  A szocializmusban nem létezett a hajléktalanság, a szegénység tabu téma volt,
melyről csak a puha-kommunizmus éveiben kezdtek beszélni a társadalomtudósok
(1d. Kemény 1979; Gönczöl 1982; 1991; Ferge 1982; Bokor 1987). Más szocialista
országok szegénységére vonatkozó írásokkal összevetve is viszonylag kevéssé
vizsgált volt e jelenség (ld. Eberstadt 1988; Höjdestrand 2003).
  A rendszerváltás után, látjuk majd, nyilvánvalóvá válik a szegénység léte, megje-
lenik a munkanélküliség, a hajléktalanság, a tartós depriváltság sokféle formája.
Azonban a kutatók a gazdaság- és a társadalomváltozás más szegmenseire irányítot-
ták figyelmüket. Így a posztkommunista magyar szegénység antropológiai néz ő-
pontból egy kevéssé vizsgált terület. Egyes részei, mint a rurális szegénység, a ro-
mák vagy a lakótelepi fiatalok megjelennek a leírásokban, de a szegénység széles
spektruma maradt feltérképezetlen. A posztszocialista átalakulás, az új szegénység és
tulajdonképpen az átmenet „gy őztesei" sem kerültek a hazai antropológia fókuszába.
A (fóképp néprajzi) kutatások nem hatoltak be a város területére. A városi ifjúsági
szubkultúrák kutatása, majd pedig egy-egy történeti-antropológiai tanulmány jelentette
az antropológiai megközelítést (mindehhez ld. Kőbányai 1980; 1982; Simonyi 1995;
Kürti 2002) A külföldi antropológusok többnyire a posztszocializmus gazdasági
vonatkozásaival, a piaci átalakulással, a termel őszövetkezetek megsz űnésével foglal-
koztak. A kutatásaikkal szemben a hazai antropológusok szempontja az, amely a mé-
lyebb megértést, a folyamatok mélyének megértését garantálják. Tanulmányunkban
ezt a nézőpontot kívánjuk érvényesíteni, mellyel célunk az, hogy a magyarországi
történeti-gazdasági változások fényében mutassuk be a hajléktalanság új jelenségét.
Hiszen ezek azok a változások, amelyek más sajátságokkal töltik fel a hajléktalan
kultúrát, másokkal, mint ott, ahol lassan fejl ődött ki a szegénységnek ez az aspektusa
(ld. Costa Nunez 1996; Hazra 2005).
     Nagy Terézia: Átmenet a szocializmus rejtett hajléktalan világából a kvázi jóléti szociális
                   védőhálóba. – Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 79–96. p.

TÉT XXIII. évf 2009 • 3                                 Átmenet a szocializmus...            81

                    A szegénység a szocializmus végóráiban

  A szegénység az a tény, amelyr ől, ha tudtak is, nem beszéltek (Szalai 1997). A sze-
génység fogalma alapvet ően az átlagos jövedelemtő l való eltérést és életmódot jelen-
tette. Többnyire nem jelentette a látható nyomort, habár a települések perifériáin, a
pusztuló tanyákon ez is megnyilvánult. Jelentette viszont a hatalomtól, az érdekérvé-
nyesítés képességét ől való megfosztottságot, az átlagos életszínvonaltól és lakásszín-
vonaltól való eltérést, és jelentett egyfajta életmódbeli sajátságot is (Bokor 1987). Az
alkoholfogyasztás, a jövedelem rossz beosztása, a rossz egészségi állapot, a gyermekek
és felnőttek higiéniájának elhanyagoltsága, az alacsony képzettség — ezek mind meg-
nyilvánultak a szegénysorúak körében. Az iskolázottságnak alacsony presztízst tulaj-
donítottak, sokkal fontosabb volt az önálló család megalapítása és a munkába állás.
Az alkoholfogyasztás fontosabb volt az életszínvonal megtartásánál, s olyan problé-
mákhoz is vezetett, mint a házastárs és gyermekek bántalmazása vagy a b űnözés.
  Marginális területeken a lakóépületek lelakása is megfigyelhet ő volt, amely részben
következménye volt annak, hogy a lakások olyan családok birtokába kerültek, akik
nem voltak képesek fenntartani, a felújításról és állagmegóvásról nem gondoskodtak.
  Mindez azonban nem volt beszédtéma, hiszen ők nagy többségükben mégis dol-
goztak, volt lakóhelyük, viszonylag rendezett életmódot folytattak. Az alkohol-
fogyasztás általánosan elfogadott volt, az er őszakról és a hitelek halmozódásáról
nem beszéltek. A szegénység szégyenletes és láthatatlan volt (Bokor 1987). Volt
azonban néhány jelenség, amely a depriváltságot megmutatta, néha kicsit színpadia-
san is: a csövesek, csavargók és közveszélyes munkakerül ők világa. Mások, úgy
tűnt, hogy elrejtették a megfosztottság, kirekesztettség és veszélyeztetettség jelen-
ségeit (mint pl. teljes foglalkoztatottság és munkásszállók).

               Csövesek, csavargók és közveszélyes munkakerül ők

  A szocializmus id őszakában sem volt teljesen ismeretlen a hajlélctalanság jelensége
— csak még nem nevezték, nevezhették így. Voltak azonban csavargók, csövesek és
közveszélyes munkakerül ők. Csavargó az, aki az utcán, a városok között és vidéken
kóborol, alkalmi munkákat is elvállal, de alapvet ően a könnyű pénzkeresési módokat
részesíti előnyben. Egy részük — fő leg fiatalok — sajátos ideológiával felvértezve köl-
töztek el otthonról, mondván, hogy a szabadság és kötetlenség, a különböz ő autoritá-
sok elől menekülnek, így a szülő, a munkahely, az iskola elől. A szabadság „édes íze"
főleg nyáron volt vonzó, akkor többen, id őszakosan is kiköltöztek a szabad ég alá.
Többségük mára már családdal rendelkez ő munkavállalókká vált. A csövesek előbbi-
ekhez hasonlóan „életmódot váltottak", ők azonban elsősorban a nagyvárosok terein
és koncerteken tűntek fel. Elnevezésük is sokak szerint innen ered — az épül ő lakóte-
lepek házaihoz használt csövekben húzták meg magukat (Utasi 1987).
  Mások differenciált okoknál fogva kerültek közéjük: b űntény miatt, iskolai kudarc
miatt, gyermektartási kötelezettség el ől menekülve, vagy csak „könnyen élve".
Nagy Terézia: Átmenet a szocializmus rejtett hajléktalan világából a kvázi jóléti szociális
              védőhálóba. – Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 79–96. p.

82     Nagy Terézia                                              TÉT XXIII. évf. 2009         s3

Megint mások hasonló sorsra jutottak ügyetlenségük, fogyatékosságuk okán, de ők
a csövesek világába sem integrálódhattak.
  A fiatalok alkalmi munkából, illegális jövedelmekb ől tartották fenn magukat —
loptak, lejmoltak, receptet hamisítottak, prostituálódtak és prostituáltakat dolgoztat-
tak. Az idősebbek hulladékok gyűjtögetéséb ől is éltek, gagyi arannyal kereskedtek.
Mindez tehát nem fért a legális jövedelemkeresési módokba, a hivatalos munka
nélküliséget a társadalom és a politika a társadalmat fenyeget ő veszélyforrásnak
tekintette. Azokat, akik az iskolából nem a munkahelyre, vagy az egyik munka-
helyet elhagyva nem egy másik munkahelyre mentek át, hanem azt megszakítva
csavargó életet éltek vagy csak munka nélkül éltek, él ősdinek, közveszélyes munka-
kerülőnek tekintették (Ferge 1982). E státusz nemcsak a társadalom rosszallását
váltotta ki, hanem „karhatalmilag" is közbeléptek, s munkába állították (interjú
M. R. volt közveszélyes munkakerülővel 1998/2).
  Az utcán azonban szinte egyikük sem aludt, legfeljebb parkok padjain nyári na-
pokon. Egyébként nyaralókban, szanálásra ítélt házakban, engedély nélkül épített
viskókban, ágybérleten. Egy részük a téli id őszakot munkásszállón, kórházban, el-
megyógyintézetben kívánta eltölteni, míg néhányuk a börtönt is ilyen idény-
szállásnak tekintette (Kőbányai 1980; Utasi 1987; interjú Malaccal 2002/5).

             A munkahelyek és a munkásszállók, amelyek elrejtenek

  A munkahely és a munkásszálló az, amely elrejtette a munkanélküliséget és a haj-
léktalanságot — mondják (1d. Spéder 2002, 45), s igazolva is látják a véleményüket,
hiszen előbbiek megszűnésével fel is tűnt a munkanélküliség és hajléktalanság „in-
tézménye". A probléma kettéválasztásával világíthatjuk meg e nézet tarthatatlanságát.
  A munkahelyek a teljes foglalkoztatottság jegyében valóban túlfoglalkoztattak, de
ez sem a munkavállalók, sem pedig a munkaadók számára nem volt nyilvánvaló,
hiszen akik a gyár, az intézet területén belül voltak, munkával jól ellátottak voltak.
Senki nem volt dologtalan. Dolgoznak, csak a munkájuk felesleges — írja Ferge
(1982). Felesleges, mert amikor dolgoznak felesleget termelnek, amely nem kerül
felhasználásra, raktári tétellé lesz.
  A munkásszálló ideiglenes elhelyezést biztosít a munkásnak. Azonban akik ott él-
tek, hamar megtapasztalták, hogy ez az ideiglenesség hosszú id őre szól (Veres
 1979; Láng—Nyilas 1987), ahogy azt Mátyus (1978) írja, ez a jöv őt nem biztosító
jelen. Az ott lakók rengeteget dolgoztak, hogy az id őt eltöltsék, s több pénzük le-
gyen, a szórakozást is túlzásba vitték, a kapcsolatokat kritika nélkül elfogadták,
miközben a bent él ők között kulturális szakadékok tátongtak (Mátyus 1978). A bent
élők többsége egy tradicionális, paraszti életformából érkezett a nagyvárosba, ahol
nem óvta őket a közösség (Diósi 1978). Akik vidékről érkeztek, többnyire nem tar-
tották az otthoniakkal a kapcsolatot. Az elidegenedés, a kilátástalanság jellemezte a
munkásszállók világát. Azonban amikor megsz űntek, nagy űr támadt mögöttük.
Azoknak, akik állami gondoskodásból kerültek a szállóra, vagy az otthoni kapcsola-
taikat hanyagolták el, nem volt hova menniük (Láng—Nyilas 1987). 1-la volt munká-
    Nagy Terézia: Átmenet a szocializmus rejtett hajléktalan világából a kvázi jóléti szociális
                  védőhálóba. – Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 79–96. p.

TÉT XXIII. évf. 2009 • 3                                Átmenet a szocializmus...           83

juk, vagy megtakarított pénzük, akkor albérletbe költöztek, ha nem volt, vagy né-
hány év múlva elveszítették, s nem volt más kapaszkodójuk, az utcára kerültek. Az
azonban, hogy a munkásszálló a hajléktalanságot rejtette volna el, nem teljesen
igaz. A munkahely irányába való migrációt segít ő jelenség volt, többségében olya-
nok számára, akiknek volt otthonuk. Az id őközben kialakuló családi és kulturális
konfliktusok viszont ténylegesen megteremthették a lehet őségét annak, hogy már
nem volt onnan hova hazamenni.

                          A posztkommunizmus kihívásai

   A rendszerváltás után a szocializmus kvázi-biztonsága megsz űnt, a posztkommu-
 nista évek kezdetén a szegényebbek jelent ős és nehéz változásokkal és kudarcokkal
 kellett, hogy szembenézzenek. Mindeközben azokat a fogalmakat is elveszítették,
 amelyek a rendszerváltást megel őzően olyan tiszták voltak: az öndefiníciókat, az
 ideológiát, a képességeikbe vetett hitet (S'iklova 1996; Laki 2003).
   A piacgazdaságba való átmenet során a teljes foglalkoztatottság megsz űnt, verseny-
 képes munkavállalókra, szakképzettekre volt szükség. De fizikai dolgozókra semmi-
 képp sem abban a mennyiségben, mint korábban: a gyárak, üzemek nagy része meg-
 szűnt, a bányákat bezárták, a feldolgozóipar fuldoklott. A munkavállalók a biztos mun-
 kahely helyett új és újabb munkahelyekre kerültek, s közben talán munkanélküliekké is
 lettek. A munkanélküliség réme hirtelen tört be a köztudatba (Laki 2003).
   A lakásrendszer is megváltozott. Nem épültek már tanácsi lakások, s a lakásárak
 az egekbe szöktek. A lakáshitelek visszafizetése reménytelenné vált sokak számára,
 s a fiatalok lakáshoz való jutása még inkább reménytelenné. A munkásszállók a
 munkahelyekkel egyszerre zárták be kapuikat. Azok, akik munkát nem találtak, s ha
 haza sem mehettek, az albérletek bizonytalanságában találták magukat.
   A második gazdaság vállalkozói a piaci viszonyokhoz alkalmazkodva vállalkozá-
 sokat nyitottak, melyek közül soknak a léte szintén bizonytalan volt. Viszont feke-
tén dolgoztattak Akik viszont feketén dolgoztak, bizonytalan jöv őt láthattak maguk
előtt (Simonyi 1995; Jancius 2002; Borboly et al. 2003).
   A lakosság nagy hányada fogyasztott alkoholt, nem ritkán a munkahelyén. A rend-
 szerváltást követően ez megengedhetetlen volt. Megváltozott a munlcamorál, a mun-
kahelyi rend, s aki nem alkalmazkodott hozzá, hamar „visszakapta a munkakönyvét".
   A szocializmusban a jövedelmek ugyan nem voltak magasak, de meg lehetett élni
belőlük. Az alacsonyabb társadalmi státuszúak jövedelme is elégséges volt, hiszen
az állami támogatásban részesül ő (dotált) fogyasztási cikkek, tartós fogyasztási cik-
kek számukra is elérhet őek voltak. Sajátságos, hogy a jövedelmek nem voltak adó-
val terheltek, a szakszervezeti hozzájárulások alacsonyak voltak. Mindez a rend-
szerváltás után megváltozott: a dotációk lekerültek a termékekr ől, a szakszervezeti
juttatások megsz űntek. A jövedelmek ugyanakkor alacsonyak maradtak (Laki
2003), s ráadásul bizonytalanok voltak.
Nagy Terézia: Átmenet a szocializmus rejtett hajléktalan világából a kvázi jóléti szociális
              védőhálóba. – Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 79–96. p.

84     Nagy Terézia                                              TÉT XXIII. évf. 2009 • 3

  Korábban úgy tűnt, hogy a „mellékes" ad egy biztos jövedelem-kiegészítést.
A rendszerváltás után azonban sokaknak ez maradt csak, mivel a vállalatok megsz űn-
tek. A második gazdaságban megszerzett tapasztalataikat kellett átültetni a piacgazda-
ság valós keretei közé.
  1995-ig kiderült, hogy mely vállalkozók azok, akik a piacgazdaság körülményei-
nek megfelelnek a korábbi, második gazdaságban megszerzett rutinjaikkal s alkal-
mazkodásukkal, s melyek azok, akik nem.


        Posztszocializmus és neoliberalizmus Magyarországon —
                     a hajléktalanság nézőpontjából

  A rendszerváltás után a gazdasági problémák megoldására helyez ődik a hangsúly,
miközben a szociális szempontok háttérbe szorulnak. Az egyén felel őssége megnö-
vekszik, az állam gondoskodó szerepe háttérbe húzódik — melynek egyrészt gazda-
sági okai, másrészt olyan okai vannak, mint a nyugat-európai modellek átvétele,
vagy ahogy Tóth (1994, 313) fogalmaz: „részben tudatos reformpolitikák, részben
pedig a gazdasági átmenet következményeként a [jóléti] intézményi szerkezet vál-
tozik". A szocializmus gondoskodása után a jóléti állam lépcs őfoka nélkül a magyar
társadalomnak hirtelen kellett szembesülnie az önállósággal és a saját felel ősséggel.
A jóléti kiadások csökkennek, a segélyek hozzáférhet ősége nehezebb, a polgár ad-
minisztrációs terhei, valamint az adó- és járulékterhek n őnek. Fokozatosan lekerül-
nek a dotációk az energiahordozókról, s ennek következtében a lakosság terhei, a
fogyasztási cikkek árai is növekednek. A korábban ÁFA-mentes alapvet ő élelmi-
szereket ÁFA-val terhelik.
  Már a kilencvenes évek elején látható volt, hogy a jóléti kiadások ugyan a GDP-
hez mérten a nyolcvanas évekt ől növekedő trendet mutattak, s akkoriban magasabb
volt a GDP-hez mért arányuk, mint más fejlett országokban (vö. Tóth 1994), de
reálértéken csökkentek. A jóléti kiadások az utóbbi években — pl. mint az egészség-
ügyi és közoktatási intézmények támogatása — tovább csökkentek, ahogy a
fogyasztási ártámogatások, a családi közvetlen támogatások és az adókban érvénye-
síthető támogatások is. A korábban ingyenes, s bárki által hozzáférhet ő egészség-
ügyi ellátás a biztosítottak körére korlátozódik.
  A szegénység-diskurzusok — ahogy máshol is — akörül folynak, hogy érdem szerint
vagy tehetetlenül válik valaki szegénnyé. S ha egyik vagy másik mellett érvelnek, mi-
lyen támogatást érdemelnek a rászorulók. E diskurzust elmélyíti, hogy egyre bizonyo-
sabb, hogy egyes csoportok a szociális ellátásokból élnek, s nem is kívánnak dolgozni.
  A hajléktalanellátás a kilencvenes évek elejét ől kezdve növekszik, igaz, korábban
nem volt, de a növekedés mindmáig elmarad az igényekt ől. Ráadásul egyre többen
veszélyeztetettek, és a hajléktalanok száma a kezdeti ugrásszer ű növekedés után — ha
lassabb ütemben is, de — növekszik. Mivel a szociális lakásépítés alacsony, öner ő
híján a szociális lakásvásárlási támogatást nem tudják kihasználni, a kevés albérleti
támogatás és a hajléktalanszállók maradnak menedékül azoknak, akik nem egyénileg
    Nagy Terézia: Átmenet a szocializmus rejtett hajléktalan világából a kvázi jóléti szociális
                  védőhálóba. – Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 79–96. p.

TÉT XXIII. évf. 2009     s3                             Átmenet a szocializmus...            85

oldják meg a szállásukati . A munkahelyteremt ő támogatás, ha célzott is, nem sikeres,
mert nincs lehetőség arra, hogy az egyes egyén folytassa. A rehabilitáció keveseket ér
el, s látjuk majd, hogy a hajléktalanok kapcsolathálói hogyan hatnak a rehabilitáció elle-
nében. A befogadófalu program2 kevés hajléktalan családot érint, a szociális gazdaságok
kiépülése jelenleg még csak kezdeti szakaszban van. A hajléktalanok ellátása azonban
elsősorban a városok és a főváros, valamint az ott működő civilek terhei. A szállás-
helyek, nappali ellátók, utcai szociális munkát végz ők száma lassan, de növekszik.
  A problémák megoldására korábban hajléktalanügyi miniszteri biztost neveztek
ki. A kormányzati irányelvekben a hozzáférhet őség, esélyegyenl őség elve ugyan
szerepel, a kisközösségi kooperációra is hangsúly kerül, de ugyanakkor a neoliberá-
lis elveknek megfelel ően az egyén felelősségét is hangsúlyozzák. Az állami szabá-
lyozás megengedi, hogy a helyi szabályozásokban megtiltsanak egyes tevékenysé-
geket — a köztéren való kéregetést ől a dohányzásig bezárólag több minden meg-
fogalmazásra is kerül, s a hajléktalanoknak nincs olyan érdekérvényesít ő képessége,
mint más csoportoknak, hogy ezeket visszavonassák. Azonban a helyi er őknek csak
éppen az nem sikerülhet, amely a legegyszer űbb megoldása a szegénység elrejtésére
a turisták elől: fallal, ideiglenes fallal eltakarni a szegénynegyedet. A gentrifikáció
(Timár—Nagy 2007) azonban megjelenik több városban. A lakhatási nehézségekkel
küzdők, azok, akiknek likviditási problémáik vannak, kénytelenek elhagyni a belvá-
rosi lakásaikat, s kintebb lakást/albérletet találni. A belvárosi tömbfelújítások gyak-
ran végződnek kvázi-lakosságcserével — amely kimondatlanul az esztétikai-
turisztikai céloknak is megfelel (vö. Mitchell 1997). Egyes képviselőjelöltek válasz-
tási ígéretében is megjelent a hajléktalanok „elt űntetése". A döntéshozók általában
találtak „best practice"-t a szegénység, hajléktalanság láthatatlanná tételére, nyugati
(ezen belül amerikai) mintákat alkalmazva próbálnak megfelelni a polgárok, turis-
ták igényeinek — közegészségügyi, esztétikai, turisztikai célokat hangoztatva (vö.
Mitchell 1997; Amman 2000).
  A lehívható források felhasználásával a helyi önkormányzatok enyhíteni tudnak a
lakással rendelkez ők számla-gondjain, azonban forráshiányos a legtöbb gazdálko-
dás. Azonban azok, akiknek nincs lakásuk, lakáscélú segélyt nem kapnak. Az ő
számukra fontosabb, hogy a megélhetést a jóléti kiadások csökkenése mellett
milyen forrásokból tudják pótolni. Így a hajléktalanok ellátásában jelent ős szerep
jut az állami szervek mellett a civileknek is. A civilek egy része egyházi köt ődésű
(baptisták, ferencesek stb.), mások emberjogi irányból közelítik meg a hajléktalan
kérdést. Amellett, hogy ezen szervezetek kiemelked ő munkát végeznek a problé-
mák enyhítésében, meg kell említeni, hogy szintén forráshiánnyal küzdenek, amely
részben a posztszocialista civil szféra sajátsága is, nevezetesen, hogy a civil szféra
hosszú szünet után éledt újjá a kilencvenes években, s minthogy sokan egyfajta pénz-
kereseti módnak tekintik az adománygy űjtést, mindennemű segítés nélkül, a segítő-
szervezetek iránti bizalom labilis. A problémák és a segít ő szervezetek bemutatását
szolgálja a Szolidaritás Éjszakája, amikor az éjszakát forró tea és takaró kíséretében
sokan az utcán töltik, hogy empátiájukat fejezzék ki a hajléktalanok iránt. A civil
szervezetek nagy szerepet játszanak az ételosztásban, meleg takarók kiosztásában, a
 Nagy Terézia: Átmenet a szocializmus rejtett hajléktalan világából a kvázi jóléti szociális
               védőhálóba. – Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 79–96. p.

86      Nagy Terézia                                              TÉT XXIII. évf. 2009 • 3

diszpécser-szolgálat segítségével a segítségre szorulók elérésben. A szociális véd ő-
háló lyukait a civil kezdeményezések próbálják foldozni, azonban azt, hogy a jóléti
kiadások csökkenésével vagy a problémák elhúzódásával ne váljanak további sze-
mélyek hajléktalanná, nemigen tudják megakadályozni. A növekv ő létszámleépíté-
sek, az alkalmi munkások kiszolgáltatottsága, a kilakoltatások lassan növeked ő
mértéke nem segíti megakadályozni a folyamatot. A döntéshozók az egyén felel ős-
ségére helyezik a hangsúlyt: a munkanélküliek — ha más státuszban is — munkához
juthatnak, a segélyezettek java részét megpróbálják munkába állítani, s ha nem fo-
gadják el, akkor a segély megsz űnhet. A preventív tevékenységek forráshiányosak,
az átképzések rosszul orientáltak, a nyugdíjak reálértéke jó esetben is stagnál, a
bölcsődék túltelítettek, így az anyukák nem tudnak visszatérni a munlcába.
  A neoliberális állam fokozatosan kivonul a szolidaritást szolgáló intézmények
működtetéséb ől, a leginkább rászorulók magukra maradnak, miközben a civil szféra
forráshiányos — mindez kitágítja és újratermeli a szegénységet, s ezen belül a haj-
léktalanságot.


                 Posztszocialista szegénység Magyarországon

  A posztszocialista szegénység tehát két csoportból tev ődik össze. Egy része a
szocializmusban is szegény, deprivált volt, akik els ősorban életmódjuknak köszön-
hetően a szocializmusban sem és kés őbb sem voltak képesek a maguk számára jobb
életlehető séget biztosítani. Őket már a kilencvenes évek elejét ől jelentős mértékben
érintette a munkanélküliség és a lecsúszás. Másik csoportja a szegénységnek egy
viszonylag jó, alsó középosztályi pozícióból hullott lefelé — a munkanélküliség által
vagy a piacgazdaság els őként elbukott vállalkozóiként, esetleg nyugdíjasként (1d.
Spéder 2002). Ez a csoport a helyzetüket még súlyosabban értékelte, hiszen a
depriváció el őször érintette meg őket. A csalódottság és kirekesztettség sokszor
konfliktusokhoz vezetett a családon és a sz űk környezeten belül. A „túlélés" esélyét
a takarékoskodásban vagy a szebb jöv ő reményében a kölcsönök felvételében lát-
ták. Továbbá meg kell említeni a kisnyugdíjasokat, valamint a gyermekeket érint ő
szegénységet (Spéder 2000; 2002).
  Bárhonnan is érkeztek, a takarékosság és a napról napra való élés, az élelmiszer-
és gyógyszerhiányos életmód, az alkalmi munka, a feketemunka többségüket érinti
(Simonyi 1995; Laki 2003). A középosztályi helyzetb ől érkezettek frissen tapasztal-
hatták a családi kooperációk széthullását, a munkásszállón lakók többsége ezt már
megszokta.
  A munkanélküliség hirtelen megjelenése volt az, amely a legtöbbjüket mind
anyagilag, mind pszichésen súlyosan érintette. 1992-95 között tet őződött a tömeges
leépítés (Laki 2003), ekkorra a munkanélküliség fogalma beivódott a köztudatba.
A munkanélküliség olyarmyira sokakat érint, hogy a kölcsönös segítségnyújtás szin-
te lehetetlenné válik, nem tudnak félretenni és felhalmozni, ha baj van, akkor nincs
kihez és mihez fordulniuk (Laki 2003).
    Nagy Terézia: Átmenet a szocializmus rejtett hajléktalan világából a kvázi jóléti szociális
                  védőhálóba. – Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 79–96. p.

TÉT XXIII. évf. 2009     s3                             Átmenet a szocializmus...           87

  Akinek van munkája, az önkizsákmányoló módon dolgozik, mégha az svarc vagy
alkalmi munka is, akiknek nincs, azokat a semmittevés kultúrája érinti meg Akinek
lakáshitele volt, lehet, hogy nehezen tudta fizetni, esetleg a rezsivel volt gondja, a
tartozások az alsóbb társadalmi csoportokban sokaktól elvitték a lakást. Némelyek
kevésbé komfortos lakást vagy tanyát tudtak helyette vásárolni, esetleg albérletbe
kényszerültek.

                              Új jelenség: a hajléktalanság

  A hajléktalanság ismeretlen volt a szocializmusban: aki beilleszkedett a társadalom-
ba, annak volt munkája (Ferge 1982), akinek munkája volt, annak volt hol laknia. Aki
mégis az utcán élt, az önszántából választotta ezt a sorsot — őket azonban a társada-
lom megvetette. A rendszerváltás után bekövetkez ő makrogazdasági és makro-
társadalmi folyamatok következtében azonban sokan kerültek utcára, anélkül, hogy
maguk választották volna ezt az utat 3 . Elsősorban azok, akik a munkájukkal együtt
a helyüket is elveszítették a munkásszállókon, s azok, akik a munkásszállók bezárá-
sával nem tudtak hova hazamenni. Majd sorban azok, akik valamilyen oknál fogva
nem tudtak alkalmazkodni az új körülményekhez: képesítésük, képességük hiányá-
ban, alkalmazkodási képtelenség folyományaként. 1992 telén már látható volt az,
hogy tömegeket érint a hajléktalanság (Iványi 1997). Ekkor indultak meg az els ő
civil kezdeményezések is, indultak az els ő haj léktalanszállók, átmeneti és nappali
otthonok, ételosztások. A hajléktalanoknak azzal kellett szembenézniük, amely tel-
jesen valószerűtlen volt a szocializmusban: a hajléktalansággal, nyomorral, a ki-
szolgáltatottsággal. A társadalom számára pedig mindez nyilvánvalóvá tette, hogy
az állam, a társadalom nem menti meg ett ől a sorstól a tagjait.

A szegénység és hajléktalanság a számok tükrében

  A szocializmus utolsó évtizedében, reprezentatív felmérések szerint a lakosság
11%-a deprivált, s 20%-a veszélyeztetett volt (Bokor 1987). Bokor maga is kiemeli,
hogy a „szegénység" nehezen vizsgálható, mert amellett, hogy politikai tabu, hiány-
zik a szegénység-tudat is. Így a szegénység attribútumain keresztül a depriváltságot
vizsgálták. A rendszerváltás után a szegénység szociológiai vizsgálata során már egy
másik szegénység-koncepcióval dolgoztak (Spéder 2002), s megpróbálták a szegény-
séget objektív mér őszámok közé szorítani. 1997-re a szegénység 13%-nyira n őtt4, de
a rendszeres pénzzavar mintegy 30%-át érintette a magyaroknak (Spéder 2002, 57).
Ekkorra a szegénység-tudat kialakult és felszabadult, így lehet ővé vált a szegénység
szubjektív (önértékeléssel egybekötött) mérése — a magyar társadalom mintegy ne-
gyede érzezte szegénynek önmagát. Életmódjukról azonban csak kevés képet kapunk.
  A különböző kutatások különböz ő szegénység-definíciókat alkalmaztak, s így
nem lehetünk biztosak abban, hogy a 13% vagy a megközelít őleg 25% a pontosabb.
Az átlagos jövedelemt ől való eltérésre van adatunk, a szegényeket, a margón él őket
azonban ez még nem mutatja meg.
 Nagy Terézia: Átmenet a szocializmus rejtett hajléktalan világából a kvázi jóléti szociális
               védőhálóba. – Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 79–96. p.

88      Nagy Terézia                                              TÉT XXIII. évf. 2009 • 3

  A hajléktalanok számáról még kevésbé tudunk nyilatkozni. 2005 februárjában
kezdeményezték először a hajléktalanok összeírását, melynek eredményeként mint-
egy 10 ezer hajléktalant vettek nyilvántartásba országosan. Az összeírás, ha jó kez-
deményezés is volt, kudarcba fulladt az eltér ő hajléktalan-definíciók, a hajléktalanok
identifikációja, válaszadási készsége miatt. Szegeden 13 hajléktalant számláltak meg,
mivel ott úgy definiálták, hogy azokat kell számba venni, akik az utcán életmódszer ű-
en élnek, mindenféle intézményi támogatás nélkül. Így kimaradt az a mintegy 560
hajlélctalan, akik az intézményekkel kapcsolatban állnak, s még továbbiak, alcik ugyan
valójában az utcán élnek, a definíció-értelmezésnek megfelelnek, de az összeírásban
nem vettek részt. Kb. 800-1200 hajléktalan él Szegeden és a környez ő erdőkben,
vélik a szakemberek (J. K., a hajléktalanszálló vezet őjének szóbeli közlése) — ez a
város lakosságának 0,5-0,7%-a. Hogy más városokban és a f ővárosban mennyi lehet
az eltérés a valós létszám és a megszámoltak létszáma között, sejteni sem lehet.
A hajléktalanszállók télen teljes kihasználtsággal m űködnek, így ekkor ideiglenes
férő helyeket is a rendelkezésükre bocsátanak. Az országos mutatók szerint a szállá-
sok, népkonyhák kihasználtsága éves szinten nem érte el a teljes kapacitást, a nappali
melegedők forgalma viszont felülmúlta a kapacitásokat (Kapros 2008).


             Az új kihívásoktól a hajléktalanságig vezet ő utakig

  A hajléktalan-élettörténetek interpretálásakor jól strukturált, megkonstruált törté-
netekkel találkoztunk először, melyek a későbbi inteijúk során egészültek ki mélyebb
elbeszélésekkel. A fogyasztásra felkínált történetekben több, visszatér ő motívum volt
megfigyelhető, melyek tükrözték a körülvev ő társadalom morálját, indirekt módon a
szenzációéhségét is, de ugyanakkor jól bemutatták a hajléktalanságig vezet ő út
motívumait is.
  Referáltak a posztszocialista társadalom és gazdaság változásaira és az új kihívá-
sokra éppúgy, mint az egyéni életutakat övez ő konfliktusokra és konfliktus-kezel ő
mechanizmusokra. Láttatták azt, ahogy a bizonytalanság úrrá lett az ipari és mez ő-
gazdasági munkások rétegein, ahogy a változásokhoz való alkalmazkodás kudarcba
fulladt a részükrő l. S az értetlenséget, mellyel néha szinte kívülr ől figyelték az éle-
tüket, melyben főszereplő k is lehettek volna.

                            Strukturális és individuális okok

  A hajléktalansághoz vezető okok egy része strukturális, mások individuális ténye-
zőkre vezethet ők vissza, sok esetben azonban e kett ő valamilyen keverékének
eredményeképp kerül az egyén az utcára (Burt et al. 2001).
  A strukturális okok egy része a rendszerváltást követ ő gazdasági struktúra átalakí-
tásának következménye, míg mások a társadalompolitika változására vezethet ők
vissza. Emellett a rendszerváltást megel őző időszak egyes sajátságainak következ-
ményei is ide sorolhatók. A tartós munkanélküliség, az illegális (fekete) munlca — a
    Nagy Terézia: Átmenet a szocializmus rejtett hajléktalan világából a kvázi jóléti szociális
                  védőhálóba. – Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 79–96. p.

TÉT XXIII. évf. 2009      s3                            Átmenet a szocializmus...            89

bizonytalan jövedelemforrás —, a munkásszállók bezárása, a szakképzetlen (és im-
már felesleges) munkaer ő, a romló lakáskörülmények jelent ős részben strukturális
okai a hajléktalanságnak. Az állami gondozásból, börtönb ől kikerülő egyének reha-
bilitációjának hiánya, a rendszerváltás el őtti továbbképzések hiánya további gondot
okoz. A kistőkéj ű vagy kényszervállalkozók a keményed ő gazdasági feltételek mel-
lett sokszor nem tudtak lépést tartani. Mindez jól mutatja, hogy az új piacgazdasági
kihívások a társadalom egyes rétegeit váratlanul érik, és abban ellehetetlenülnek.
  Az individuális tényez ők között a pszichiátriai betegségek 5 és az alkoholizmus 6
               ő helyen, de a börtön, a rossz családi körülmények, a válások, a rossz vankezt
döntések is megjelennek az interjúkban. Ezt nehezíti, hogy a pszichiátriai kezelés
szégyenletes, az id ősotthonok és pszichiátriai intézmények túltelítettek.
  További problémát jelent, hogy a kisnyugdíjasok egy része nem tudja a számláit
fizetni, esetleg eltartók, rokonok kényszerítik, hogy a lakását eladja — egy részük a
hajléktalanok számát növeli kés őbb.

                A hajléktalan lét a férfiak világa és kiké még?

  A vizsgált területen a hajléktalanok jelent ős többsége férfi és csak elvétve akad n ő
vagy gyermek. Ennek okait a kutatók és a hajléktalanok különböz őképpen hang-
súlyozzák. A hajléktalanok szempontjából a válás után az utcára került férfiak szen-
timentális történetét ismerhetjük meg, amelyben a n ő a jussot elbitorlóként nyilván-
valóan nem kerül utcára. Az esetlegesen mégis utcára került n ők a szempontjukból
úgy tűnik, hasonló stációkat járnak be. A kutatók szemében ezen ok mellett számos
más ok is megjelenik. Így az alkoholfogyasztás, a drogfogyasztás, valamint a tartós
munkanélküliség és iskolázatlanság is olyan tényez ők, amelyek a n ők haj léktalanná
válásában szerepet játszhatnak, éppúgy, mint a férfiakéban.
  Szemben az amerikai hajléktalansággal, a magyar hajléktalanok többsége
magyar/fehér. Csak nagyon kevés közülük az, aki cigány köt ődését jelezte, s a kuta-
tók álláspontja is hasonló. Hogy miért nincs több cigány a hajléktalanok között, arra
a kapcsolatháló elemzés segítségével válaszolhatunk. A cigányok körében a számos
gyenge és sok erős kötésnek köszönhetően, a családi-közösségi véd őháló nem teszi
(könnyen) lehet ővé a kiszakadást, és így a keresetszerzési mód vagy fedél nélkül
való létet sem. A kötések száma jelent ősebb, mint a magyarok körében, még akkor
is, ha az adott cigány származású egyén nevel őintézetben n ő fel, vagy más módon
elszakadt/eltávolodott a családtól. Más, volt ipari városokban kissé magasabb a
számuk, de még ott is túlnyomórészt magyarok a hajléktalanok.
  Koldusok esetében — amely nem feltétlenül azonos a hajléktalansággal — a cigány
származásúak nagyobb számban vannak jelen, mint más illegális és szürke (fél-
legális) jövedelemszerz ő tevékenységet folytató hajléktalanok körében. Ennek az is
oka, hogy a szomszédos Romániából cigány származású koldusokat importáltak
„vállalkozók", akik a koldusok jövedelmét elvéve és azokat kiszolgáltatott módon,
félig-meddig rabszolgaként alkalmazzák.
 Nagy Terézia: Átmenet a szocializmus rejtett hajléktalan világából a kvázi jóléti szociális
               védőhálóba. – Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 79–96. p.

90     Nagy Terézia                                               TÉT XXIII. évf. 2009 • 3

  A guberálók egy része, akik a mindennapi szükségleteiket elégítik ki, etnikailag
kiegyenlítettek, mégha a társadalom' cigánynak is tekinti mindnyájukat. Azok
azonban, akik egyfajta módon szintén guberálók, de a hulladék és lom specifikus
tárgyaira irányul az érdekl ődésük, nem tartoznak vizsgálatunk tárgyába, de megem-
lítjük, hogy körükben valóban felülreprezentált a cigányok száma.
   Mostanában — ahogy a Magyarországot érint ő migrációs áramlás er ősödik — a
migránsok kis része, néhányuk afrikai, kénytelen átmenetileg hajléktalanszállón
meghúzódni, amíg a menekülttáborból az önálló élet felé mozdulnak.
   Amellett, hogy a férfiak vannak többségben, a hajléktalanok világa a férfiaké.
A férfiak osztják fel egymás között a város különböz ő területeit, a n ők csak e terüle-
teken belül élnek vagy „dolgoznak", de beleszólásuk nincs. A férfiak határozzák
meg a hierarchiát — melynek az alján ott vannak maguk a n ők is —, ha kell ököllel,
ha kell pszichés agresszióval. A hierarchiában nem játszanak szerepet a gyerekek,
akik közül számosan már az utcai élet szülöttei, s mind a n ők, mind a gyerekek a
védelemre csak a közvetlen hozzátartozóktól vagy a munkaadótól számíthatnak —, s
ebbe bele kell érteni az adott terület „birtokosát" is.
   Így azt mondhatjuk, hogy a hajléktalanok világa jobban férfiközpontú, mint a kö-
rülvevő társadalomé, mely világban a nő a hátországot, a békítő felet vagy épp a küz-
delem tárgyát jelentheti, de valójában testi sajátságainál fogva nem egyenl ő partner.
   A hajléktalancsoportok a strukturális paraméterek (Angelusz 2000) alapján is kör-
vonalazhatók. A nem-hajléktalanok birtokosok, a hajléktalanok nem birtokosok
kitétel további jellemz őkkel színesíthet ő : a jövedelem, iskolázottság, hatalom és
érdekérvényesítési képesség mellett az életkort is figyelembe vehetjük. Ezek figye-
lembevételével azt is láthatjuk, hogy a hajléktalanok társadalmán belül is vannak
presztízst képz ő paraméterek — az iskolázottság másodlagos, leginkább a kereset-
szerzés módja a fontos, illetve a szállástípus. Az id őszakokon belül rendszeres
munkát végző, a napibéres, az illegális jövedelemszerz ő (kivéve a koldus), a hulla-
dékhasznosítók közül a piacozók, a koldus, a lejmoló, a hulladékhasznosítók közül
azok, akik saját célra használják els ősorban a fellelt dolgokat — ezek a grádicsai a
keresetszerzés típusainak (vö. Utasi 1987). Ezen kívül, a hierarchiában egyénileg
más-más helyre értékelt keresetszerzési mód: a verekedéssel, testi er ővel jövede-
lemre szert tev ők, a prostituáltak, a társak által fenntartott, s a másokat meglopó
személyek módjai. A hajléktalanszállót igénybe vev ők „lecsúszottnak" tekintettek,
szemben azokkal, akik függetlenül tudnak élni, de akik erd őlakó-függetlenek, a
hierarchiában lentebb helyezkednek el, mint a városlakó-függetlenek. A hajlékta-
lanként eltöltött telek száma is szerepet játszik a presztízs-megítélésben, éppúgy,
mint az, ha valaki rendszeres jövedelemmel (nyugdíj, rokkantnyugdíj, segély) ren-
delkezik — ezek a túlélési képesség mérésére is szolgálnak maguk között8.
   Demográfiai szempontból a szegedi hajléktalanoknak is (vö. von Mahs 2005, 933)
jelentős hányada több mint három telet töltött az utcán, többségükben közép- és
időskorúak, s korukból adódóan is nagy részük családos vagy elvált; agglegény,
vénleány nem volt közöttük.
     Nagy Terézia: Átmenet a szocializmus rejtett hajléktalan világából a kvázi jóléti szociális
                   védőhálóba. – Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 79–96. p.

TÉT XXIII. évf. 2009      s3                             Átmenet a szocializmus...            91

Kapcsolatok, kizárás, bezárás — hogyan lehet hajléktalannak maradni

   A kapcsolatháló elemzésekor azt tapasztaltuk, hogy az ún. er ős kötések, mint a
 vérszerinti és választott családi kapcsolatok a hajléktalanok körében jórészt felbom-
 lottak vagy konfliktusosak. A gyenge kötések, amelyek a baráti, munkahelyi, in-
 formális és formális kapcsolatokat foglalják magukban, a jelenre orientálódnak, a
 régi kapcsolatok nagyrészt felbomlottak, s a meglév ők elsősorban a hajléktalan tár-
 sakra irányulnak9. A hajléktalanok világán túlra mutató kapcsolatok olyan egyénekre
 irányulnak, akik maguk nem képesek segíteni a hajléktalant. A hajléktalanokat segít ő
 állami és civil szervezetek ugyan megjelennek a kapcsolathálókban, de csak azok
 perifériáján, s a segítő tevékenységek inkább a fenntartásra irányulnak, mintsem a
 társadalomba való visszavezetésre (a kevés rehabilitációt segít ő tevékenység viszont
 sokszor kudarcba fullad a következ őkben vázolt kapcsolati sajátságoknál fogva).
   A hajléktalanok gyakran számolnak be arról, hogy a hajléktalan sorból való kilé-
 pést nagyban hátráltatja a többi hajléktalan, akik a kapcsolatot kihasználva mintegy
 visszahúzó erőt jelentenek. Ráadásul a patrónus-kliensi kapcsolatok egy részében a
 patrónus a hajléktalan (aki másik hajléktalant vagy a nem-hajléktalan gyermekeit
 támogatja).
   A szükség kikényszeríti a hajléktalanok közötti kapcsolatokban a kölcsönösséget, a
 kölcsönösség segíti a szükségletek kielégítését, de ez egy állandó jelenlétet is jelent a
 másik életében. Megosztják mindazt, amijük van, az élelmet, alkoholt és a dohányt, a
 szállást, és védik is egymást. Az életmód és a csoporton belülre mutató kapcsolatok
 mellett a reményvesztettség, jöv őbe vetett hit elvesztése, a fizikai és mentális leépülés
 azok, amelyek a bezáródást er ősítik. És mindezek az idő előrehaladtával nőnek: minél
 tovább marad valaki az utcán, annál kisebb az esélye a „visszatérésre". A kölcsönös
 függés ráadásul a hajléktalan létbe való bezáródáshoz is vezet, amelyet persze nem
 értelmezhetünk a kizártság nélkül (mindehhez ld. Nagy 2004).
   A hajléktalanság a fizikai szükségleteken túl a társadalom normális m űködésének
 folyamatából is kizárja az egyént. A társadalmi és kulturális rendszerekb ől is ki-
 zártnak kell tekintenünk őket, minthogy a társadalom többsége szimbolikusan is és
 ténylegesen is elfordul t őlük (1d. az egyenlőség és egyenlőtlenség kapcsán: Frank-
furt 1997; Caldeira 1999, 102-105; a társadalmi kizárásról: Jordan 1996). Az utcai
 élet, a sajátos életmód és az alkoholproblémák a társadalom rosszallását váltják ki,
 de még a szociális intézmények is negatív megítélés alá esnek.
   Az épületek, az otthonok — a világ közepe, amely a biztonságot, a jelent őségteljes-
 ség érzetét keltik, egy rendezett világot jelenítenek meg. E nélkül a bizonytalanság,
 a jelentéktelenség, a védtelenség, a megfosztottság válhatnak kulcsszavainkká. A haj-
 léktalanok az otthon biztonságától vannak megfosztva, s egyúttal attól, hogy a testi
 szükségleteiket intim környezetben elégíthessék ki.
   A kizártság egy másik vetülete a jogfosztottság. A hajléktalanok ugyan elvi szin-
 ten rendelkeznek szavazati joggal, de azzal élni nem tudnak, mert egy részük nem
 rendelkezik bejelentett lakcímmel, míg mások a személyi igazolványukat pénzért
Nagy Terézia: Átmenet a szocializmus rejtett hajléktalan világából a kvázi jóléti szociális
              védőhálóba. – Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 79–96. p.

92     Nagy Terézia                                              TÉT XXIII. évf. 2009 • 3

eladták. Így az alapvet ő jogokhoz való hozzáférésük is korlátozódik (v ő . Lynch
2002). Néhányan arról is beszámoltak, hogy a szociális segélyeket sem tudják
igénybe venni, mert nem tudják maguk elintézni. Ugyanígy, ha nem a hajléktalanok
számára külön rendelt orvoshoz fordul (nincs közgyógy-ellátottságáról papírja), s
nem nyugdíjas, újabban nem jogosult az ingyenes ellátásra.

           A közterek használata, a használat kriminalizációja

  A tér kisajátítását el őször a hajléktalanok végezték, s csak az utóbbi években be-
szélhetünk arról a folyamatról, amikor azt a helyi szervek, a polgárok visszaprivati-
zálják, szempontunkból inkább: kommunizálják. A magyar hajléktalanok a kilencve-
nes évektől kezdődően el-elprivatizáltak egy-egy közteret az által, hogy a városlakók
számára a hajlélctalan által elfoglalt térrész eltávolodik a saját térrészét ől, a neutrális
köztér egy része elutasításra lel a számulcra. A tér mindenkié, azonban akkor, amikor
valaki ott él, a városlakók szeme elfordul, mintha ezzel is a saját és a másik ember
intimitását védené. Ez az intimitás megadása biztosítja a legitimitását az ott él őknek.
Még aldcor is, amikor abból élnek, hogy mások észreveszik őket — mint pl. a koldu-
sok. A hajléktalanok szempontjából ez sokkal egyértelm űbb megközelítést ad. „Ez a
tér a miénk, én és a tesóm [vértestvér] szolctunk itt lenni. Ha jön egy másik csöves,
elhajtjuk, mert ez a miénk. Ide járnak vissza azok, akik hoznak nekünk valamit, itt
találnak meg minket. Tavaly óta ez a miénk. Azel őtt nem volt senkié, egy koldus volt
itt, annyi. A sétálóutca a Csibakéké, meg ott van a Tibor. Néha átmegyünk hozzájuk,
de ott soha nem dolgozunk [koldulunk]." (O. F. 43 éves hajléktalan férfi).
  Védett területek tartoznak egy-egy régi hajléktalanhoz. A város közterei és utcái
felosztottak, mert ez biztosítja a megélhetésüket és a biztonságukat. Az új foglalás
véres viták eredménye lehet csak. A terek, az épületek kis beugrói, liftházak, a köztéri
padok egy része, a temet ő kriptái, az ártéri erd ő, s még sok más hely is végigjárta az
utat a neutralizált tér privatizációjától az „elkommunalizálásig". A város újfajta öve-
zetei (1d. Caldeira 1999) jelennek meg: vannak olyan területek, ahol a hajléktalanok
otthonra lelnek, s olyanok, ahol nem. Olyanok, amelyeken alszanak, s olyanok,
amelyeken csak „dolgoznak". Ez utóbbi lehet a város legforgalmasabb területe, ahol
koldulni, lejmolni próbálnak, vagy éppen, ahol guberálhatnak. (A tér „belakásáról
és az „idegenekr ől" ld. Bridge 2001; a tér használatáról ld. Sassen 1999; a guberá-
lásról ld. Mitchell—Heynen 2007).
   Szeged volt az első magyar város, amely megalkotta az ún. koldustörvényt, mely-
nek értelmében tilos a koldulás — pénzbüntetéssel büntetend ő. A különböző koldus-
törvények a hely privatizációit megnehezítették: az ablakmosás, koldulás tilos (így a
munka területe tűnik el), a padokra sok helyen karfát szereltekl°, a lépcs őházakat és
az építési területeket az elmúlt 15 évben inkább zárjákil (így az alvás területe sz ű-
kül). A lakásfoglalás Magyarországon ritka esemény, s akkor is csak id őlegesen
tartható fenn. Civil szervezetek aggályaikat fejezték ki a koldustörvények alkotmá-
nyosságára vonatkozóan, vélik: a rendeletek az egyén általános cselekvési szabad-
    Nagy Terézia: Átmenet a szocializmus rejtett hajléktalan világából a kvázi jóléti szociális
                  védőhálóba. – Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 79–96. p.

TÉT XXIII. évf. 2009     s3                             Átmenet a szocializmus...            93

ságát, valamint emberi méltósághoz és szabad mozgáshoz való jogát csorbítja (vö.
Mitchell 1997 — a jogok és a szabadságjogok megcsorbítása kapcsán).
  A belvárostól távol nyitották az állandó és az ideiglenes hajléktalanszállókat, a
város másik végén a nappali meleged őt, de a közöttük vezető útvonal a belvároson
keresztül is vezethet, s nem ritkán a civilek az ételosztásokat a belváros frekventált
terein ejtik meg, így a hajléktalanok nincsenek tökéletesen kizárva a belvárosból. A
szállók további kizárást is jelentenek: a hajléktalanok egyes csoportjai elutasítják azo-
kat, akik igénybe veszik, másrészt véglegesnek tekintik a hajléktalan-állapotot azok,
akik igénybe veszik, a függetlenség végs ő feladását jelenti.
  Amellett, hogy a frekventált helyekr ől némileg a különböz ő tiltások miatt (általá-
ban átmenetileg) sikerül eltávolítani a hajléktalanokat, láthatjuk, hogy majdnem
minden, ami a hajléktalanok sajátos életformájával együtt jár: tilos. A vagyonban
kárt tenni, lopni egyértelm űen tilos, tilos továbbá a koldulás, a közterület életforma-
szerű használata. A visszaélésszer ű gyógyszerhasználat, szipuzás és utcai alkohol-
fogyasztás és ürítés viszonylag kevesebbszer kerül büntetésre — ezen kihágásokra
nem figyelnek annyira oda, de tilos (ld. még Mitchell 1997; Amman 2000; Lynch
2002). Az üzletek biztonsági őrei is elküldik a hajléktalanokat, ha úgy érzik, hogy
zavarják az üzlet forgalmát. Szegeden az ablakmosás a forgalmi lámpáknál sosem
volt általános, jelenleg a bevásárlókocsi visszatolása egy pénzkereseti mód, amelyet
még nem tiltanak hivatalosan.

                                         Összegzés

  A magyar hajléktalanság a sajátos történelmi-politikai-gazdasági környezet válto-
zásaival párhuzamosan alakul, s a különböz ő irányú szociálpolitikai törekvések, a
forráshiányos gazdálkodás, a kormányzat és önkormányzatok „best practice"-
követő magatartása adja a különbségeket és az azonosságokat az amerikai hajlék-
talan világ és policyhoz képest. Jelen tanulmányban igyekeztünk a magyar és speci-
álisan szegedi jelenségeket összegezve választ találni arra a kérdésre, hogy melyek
azok a vonások, amelyeket a világ bármely hajléktalan csoportját vizsgálva megta-
lálunk — így a strukturális és individuális okok jelent ős része —, s melyek azok, ame-
lyek a neoliberális best practice-k átvételével kerültek a magyar „tünetek" közé,
úgyismint a hajléktalanok belvárosi ellehetetlenítése és kiszorítása, a segélyezés és
a felelősség összekapcsolása. Feltehet ő, hogy a természetes válaszreakciók, melyek
a hajléktalanságot, mint társadalmi problémát övezik, „szerencsésen" találkoznak a
magyar policy követ ő magatartásával.
 Nagy Terézia: Átmenet a szocializmus rejtett hajléktalan világából a kvázi jóléti szociális
               védőhálóba. – Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 79–96. p.

94      Nagy Terézia                                                    TÉT XXIII. évf. 2009 • 3

                                             Jegyzetek

  Ertsd itt: erdoben, arteri erdoben, lifthazban, epuletek beugróiban, lépcs őházban.
   A nepessegnovekedes es ezen keresztül az infrastrukturális fejlesztések és általában a szintentartás
   végett egy falu, Tarnabod került a szociális tárca, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Hajléktalano-
   kért Közalapítvány és a helyi önkormányzat 'Befogadó Falu' programjába. Hajléktalancsaládokat fo-
   gadtak be, akik lakást és az életkezdéshez szükséges anyagi javakat, valamint munkát kaptak. A csalá-
   dok egy része sikeresen adaptálódott a vidéki élethez.
3
  Természetesen vannak olyanok, akik önként költöznek ki, valamilyen (ideológiai) megfontolásból vagy
   jobb lehet őségnek tekintik az utcát, mint a helyet, ahol éltek (vö. May 2000).
4
  Ez körülbelül megfelel az USA mutatójának (13,7%), ahogy Burt és szerz őtársai (2001) jelezték.
5       .
   Sullivan e's szerz őtársai (2000) megállapítják, hogy a mentális betegségekkel rendelkez ő hajléktalanok
   komoly szociális és egészségi problémákkal rendelkeznek. A szegedi hajléktalanok jelent ős hányadát
   szintén érinti a skizofrénia, depresszió, bipolaritás vagy más pszichiátriai betegségek, ők veszélyezte-
   tettebbek más hajléktalanoknál a diszintegrációra, a társas kapcsolatok elvesztésére.
6         .
  Meg) egyzendő, hogy a lakosság 10%-a problémás alkoholfogyasztó (Elekes 2000).
7
   Azt, hogy ki a cigány, az önbevallás mellett a magyar kutatók gyalcran olyan módszereket alkalmazva
   határozzák meg, hogy figyelembe veszik a sz űkebb társas környezet ítéletét is. Ennek segítségével
   próbálják meghatározni a cigányság valódi létszámát, ami önbevallás alapján jelent ősen kisebb volna.
8
   La'thatjuk, hogy az in-group megközelítés a szociális szolgáltatásokra épül ő stratégia (Snow—Anderson
   — idézi von Mahs 2005, 950) ellenében hat, bár a kapcsolatháló és némiképp a munka-orientáció pozi-
   tívabb megítélés alá esik.
9
   Ezért nem elégséges a kapcsolódó és izolált elkülönítés (vö. Burt et al. 2001), a kapcsolatok min ősége
   és iránya is legalább ennyire fontos a szempontunkból. Emellett a kapcsolatok száma a hajléktalan po-
   pulációban nagyobb, mint azon kívül, így ez sem lenne elégséges mutató.
io
     Egyes illegális civil kezdeményezések megpróbálnak szembemenni ezekkel, s leszerelik a padok
   karfáit, amelyek megosztják a felületet, hogy ne lehessen rajta aludni, az ül őrészeket határoló szege-
   cseket kiszedik.
11    .
    Hivatalosan az épít őanyagok lopása, lelakás és értékcsölckenés miatt.


                                              Irodalom

Angelusz R. (2000)A láthatóság görbe tükrei. Új Mandátum, Budapest.
Amman, J.J. (2000) Addressing quality of life crimes in our cities: criminalization, community courts
  and community compassion. — Saint Louis University Law Journal. 44. 811-820. o.
Bokor Á. (1987) Szegénység a mai Magyarországon. Magvető Kiadó, Budapest.
Borboly I.—Horváth G.—Kovách I.—Nagy R. (2003) A feketegazdaság: érdekek és szerepl ők. — Kovách I.
  (szerk.) Hatalom és társadalmi változás. A posztszocializmus vége. Szociológiai tanulmányok. Napvi-
  lág Kiadó, Budapest. 183-215. o.
Bridge, G.—Watson, S. (2001) Retext(ur)ing the city. — City. 3. 350-362. o.
Burt, M.—Aron, L.Y.—Lee, E.—Valente, J. (2001) Helping America's homeless: Emergency shelter or
  affordable housing? The Urban Institute Press, Washington. http://www.urban.org/pubs/
  homeless/chapter I .html
Caldeira, T. (1999) Fortified Enclaves: The New Urban Segregation. — Low, S. (ed.) Theorizing the City:
  The New Urban Anthropology Reader. Rutgers University Press, New Brunswick. 83-108. o.
Costa Nunez, R. (1996) The New Poverty. Homeless Families in America. Plenum Press, New York—
  London.
Diósi Á. (1978) Szövőlányok. — Kultúra és Közösség. 4. 56-74. o.
Eberstadt, N. (1988) The Poverty of Communism. Transaction Books, New Brunswick—Oxford.
Elekes Zs. (2000) Alkoholprobléma az ezredvégi Magyarországon. — Elekes Zs.—Spéder Zs. (szerk.)
  Törések és kötések a magyar társadalomban. Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság — Szá-
  zadvég Kiadó, Budapest. 152-169. o.
Ferge Zs. (1982) Társadalmi újratermelés és társadalompolitika. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest.
     Nagy Terézia: Átmenet a szocializmus rejtett hajléktalan világából a kvázi jóléti szociális
                   védőhálóba. – Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 79–96. p.

TÉT XXIII. évf. 2009        s3                               Átmenet a szocializmus...              95

Frankfurt, H. (1997) Equality and Respect. — Social Research. 1.3-15. o.
Gönczöl K. (1982) A hátrányos helyzet és a b űnözés. — Valóság. 8.61-72. o.
Gönczöl K. (1991) Bűnös szegények. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest.
Hazra, A. (2005) Poverty and Politics: Some Empirical Observations. Paper presented at the conference
  Livelihoods and Poverty Reduction: Lessons From Eastern India, 25-27 September 2001.
  www.anthrobase.com/txt/H/Hazra_AOl.htm.
Höjdestrand, T. (2003) The Soviet-Russian Production of Homelessness: Propiska, Housing, Privatisation.
  www.anthrobase.com/txt/H/Hoejdestrand_T_Ol.htm Letöltve: 2005.02.19.
Iványi G. (1997) Hajléktalanok. Sík Kiadó, Budapest.
Jancius A. (2002) Social Markets and the Meaning of Work in Eastern Germany. — Kockel, U. (ed.)
  Culture and Economy: Contemporary Perspectives. Ashgate, Hampshire. 60-70. o.
Jordan B. (1996) A Theory of Poverty and Social Exclusion. Polity Press, Comwall.
Kapros T. (2008) Szociális védőháló a régiókban. Központi Statisztikai Hivatal, Miskolc.
Kemény, I. (1979) Poverty in Hungary. — Social Science Information. 2.247-267. o.
Kőbányai J. (1980) A „csöves kérdés". — Kultúra és Közösség. 4.95-101. o.
Kőbányai J. (1982) A margón. — Valóság. 1.93-101. o.
Kürti, L. (2002) Youth and State in Hungary. Capitalism, Communism and Class. Pluto Press, London.
Laki L. (2003) A szegénység közelebbr ől. — Kovách I. (szerk.) Hatalom és társadalmi változás. A poszt-
  szocializmus vége. Szociológiai tanulmányok. Napvilág Kiadó, Budapest. 113-131. o.
Láng K.—Nyilas G. (1987) Ideiglenes állandóság. Tanulmány a munkásszálláson él ők életkörülményeiről és
  rétegződéséről. — Utasi Á. (szerk.) Peremhelyzetek. M űhelytanulmányok. Rétegz ődés-modell vizsgálat
   VIII. Társadalomtudományi Intézet, Budapest. 33-100. o.
Lynch, Ph. (2002) Begging for Change. Homelessness and the Law. — Melbourne University Law
  Review. http://www.austlii.edu.au/au/journals/MULR/2002/35.html
Mahs, J. von (2005) The Sociopatial Exclusion of Single Homeless People in Berlin and Los Angeles. —
  American Behavioral Scientist. 8.928-960. o.
Mátyus A. (1978) Lakóhely és életmód. — Kultúra és Közösség. 4.49-55. o.
May, J. (2000) Of nomads and vagrants: single homlessness and narratives of home as place. —
  Enviroment and Planning D: Society and Space. 18.737-759. o.
Mitchell, D. (1997) The annihilation of space by law: the roots and implications of anti-homeless laws in
  the United States. — Antipode. 3.303-335. o.
Mitchell, D.—Heynen, N. (2007) The Geography of Survival and the Right to the City: Speculations on
  Surveillance, Legal hmovation, and the Criminalization of hitervention. — Urban Geography. 6.611-632.0.
Nagy T. (2004) Kapcsolatháló elemzés egy szegedi hajléktalancsoportban. — Pászka I. (szerk.) A látóhatár
  mögött. Szociológiai tanulmányok. Belvedere Meridionale, Szeged. 91-139. o.
Sassen, S. (1999) Whose City Is fi? Globalization and the Formation of New Claims. — Holston, J. (ed.)
  Cities and Citizenship. Duke University Press, Durham. 177-194. o.
           J. (1996) What Did We Lose After 1989? — Social Research. 2.531-41. o.
Simonyi Á. (1995) Munka nélkül. Családi alkalmazkodási stratégiák és hiányuk. — Szociológiai Szemle. 1.
  55-70. o.
Spéder Zs. (2000) Az inaktívak tagolódása az 1990-es évek Magyarországán. — Elekes Zs.—Spéder Zs.
  (szerk.) Törések és kötések a magyar társadalomban. Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság
  — Századvég Kiadó, Budapest. 69-96. o.
Spéder Zs. (2002) A szegénység változó arcai. Tények és értelmezések. Andorka Rudolf Társadalom-
  tudományi Társaság — Századvég Kiadó, Budapest.
Sullivan, G.—Burnam, A.—Koegel, P.—Hollenberg, J. (2000) Quality of life of homeless persons with
  mental illness: results from the course-of-homelessness study. — Psyhiatric Services. 9.1135-1141. o.
Szalai, J. (1997) Power and Poverty. — Social Research. 4.1403-1422. o.
Timár J.—Nagy E. (2007) A középvárosi dzsentrifikáció társadalmi hatásai a posztszocialista Magyaror-
  szágon. — Enyedi Gy. (szerk.) A történelmi városközpontok átalakulásának társadalmi hatásai. MTA
  Társadalomkutató központ, Budapest. 293-319. o.
Tóth I.Gy. (1994) A jóléti rendszer az átmenet id őszakában. — Közgazdasági Szemle. 3.313-340. o.
Utasi Á. (1987) Hajléktalanok, csavargók. — Utasi Á. (szerk.) Peremhelyzetek. M űhelytanulmányok.
  Rétegz ődés-modell vizsgálat VIII. Társadalomtudományi Intézet, Budapest. 181-213. o.
Veres S. (1979) A munkásszálló — kérd őjelekkel. — Valóság. 4.66-79. o.
 Nagy Terézia: Átmenet a szocializmus rejtett hajléktalan világából a kvázi jóléti szociális
               védőhálóba. – Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 79–96. p.

96     Nagy Terézia                                               TÉT XXIII. évf. 2009 • 3

      TRANSITION FROM THE HIDDEN HOMELESS WORLD
                     OF SOCIALISM
        TO THE QUASI-WELFARE SOCIAL SAFETY NET

                                      TERÉZIA NAGY

   In Hungary after the 2nd World War the homelessness has reappeared in the 1990's as kind
of social problem and also as phenomenon. The intention of my study is to show how the
homelessness became visible to society, what caused that the problem had was noticed so
late, and how the homeless people were before part of the society even at a latent way. My
fieldwork was carried out after 2002 in Szeged, a city in southern Hungary. During the
research I participated in the everyday lives of homeless groups as an observer and
I conducted interviews and I exam the social networks, problems and possibilities of homeless.
   In my study I show that the Hungarian circumstances, politics and structural changes how
far different from Westerns's are which had taken different historical-economic stages,
moreover how these influence the fate of who's becoming homeless. Some 18 years passed
after the political transformation, however, those years' special opportunities, limits and
changes left their marks on the poorness and homeless of the present time.