Tér és Társadalom 23. évf. 2009/2. 201-211. p.
Tér és Társadalom XXIII. évf. 2009 s 2: 201-235
KITEKINT Ő
AZ OROSZ VÁROS
(The Russian City)
ENYEDI GYÖRGY
Kulcsszavak:
urbanizáció orosz városfejlődés szovjet városok poszt-szovjet urbanizáció
A cikk azt a feltételezést vizsgálja, hogy az orosz urbanizáció minden korban sajátos, endogén pályát
követett. Ennek bizonyítására áttekinti a városhálózat kibontakozásának s m űködésének folyamatát a
kezdetekt ől 1917-ig; jellemzi a szovjet id őszakot (amidőn a mai városhálózat zöme kialakult) és a poszt-
szovjet id őszakot. Valószín űsíti, hogy az orosz urbanizáció továbbra is sajátos pályán haladva követi az
európai urbanizáció szakaszait.
Bevezetés
E tanulmány része annak az átfogó vizsgálatnak, amely napjaink (azaz a
globalizáció korának) urbanizációját kísérli meg típusokba sorolni, az urbanizációs
folyamatok mechanizmusát feltárni, a típusok alapvet ő jellemzőit meghatározni.
A világ urbanizációs folyamatának szakaszokra bontása régóta foglalkoztat (Enyedi
1984; 1988; 2003). E szakaszokat a nagy gazdasági ciklusokhoz kötöttem, feltéte-
lezve, hogy mindegyik ciklus — az ipari forradalom, az érett iparosítás, a poszt-
indusztriális fejl ődés, a globalizáció gazdasága — más-más jelleg ű városfejlődést
indít el, amidőn a Föld történelmi városhálózatát különböz ő földrajzi helyeken, kü-
lönböző időkben eléri. Más szerz ők a Föld urbanizációs pályáját a kezdetekt ől, több
ezer év történetén keresztül elemzik és a társadalom-történet szempontjából bontják
szakaszokra (Eisenstadt—Shachar 1987). Kelet- és Közép-Európa mai urbanizációs
pályájának sokan fontos jellemz őjének tartják, hogy több évtizedig az
államszocialista politikai s gazdasági rendszer keretében fejl ődött, emiatt is külön-
bözött az európai piacgazdaságok városfejl ődésétől és ez a különbség ma is jelent ős
(Csaba 2006; Stanilov 2007). Az orosz urbanizáció azonban egyetlen történelmi
korszakban sem illeszkedett az európai urbanizációs szakaszokba. Nem csak a szov-
jet korszakban, hanem az ipari forradalom idején sem, a középkori városhálózat
kialakulása idején sem. Megfogalmazódik tehát az a hipotézis, hogy az orosz város-
fejlődés endogén jellegű. Nemcsak a szovjet korszak urbanizációja volt egyedi — ez
eléggé kézenfekv ő : hanem a megel őző korok urbanizációja is, és a jelen, többnyire
poszt-szocialistának nevezett korszaké ís. Az orosz civilizáció része az európai
Enyedi György: Az orosz város.
Tér és Társadalom, 23. 2009. 2. 201–211. p.
202 Kitekint ő TÉT XXIII. évf. 2009 s2
keresztény civilizációnak, ám a 18. századig a (nyugati) keresztény Európával vajmi
kevés kapcsolata volt. A hosszú távú európai urbanizációs pályák ugyan negyven évre
megbomlottak Kelet-Közép-Európában, de nem t űntek el. A városlakók emlékezete is
megőrizte ezeket, s a rendszerváltozás után a visszailleszkedés azonnal megkezd ődött.
Oroszországban a visszailleszkedés a rendszerváltozás után a sajátos orosz úthoz tör-
tént, az endogén fejl ődés tovább folytatódott, igaz, er ősödő globalizációs hatások mel-
lett. E rövid dolgozat az egyedi, endogén orosz városfejl ődés hipotézisét kísérli meg
bizonyítani, négy történelmi keresztmetszetben: a pre-kapitalista, az ipari forradalom,
a szovjet korszak és a poszt-szocialista fejl ődés időszakában. Nem lehet célunk a rész-
letes leírás, csupán a „saját út" bizonyítékainak felvázolása.
Az orosz városhálózat kialakulása ]
A mai Oroszország területén a városok kialakulása b ő 2000 éves múltra tekint
vissza. Az els ő városok délen: a Fekete-tenger mentén, a Kaukázus vidékén és Kö-
zép-Ázsiában jelentek meg — ám ez még nem orosz városodás volt. A Fekete-tenger
déli—délnyugati medencéjében a klasszikus — görög, majd római — városfejl ődés is
megjelent. Közép-Ázsia els ő városai pedig a Kelet-Ázsia—Római Birodalom keres-
kedelmi útvonal állomásai voltak, a termékeket összegy űjtő, továbbító s az útvonal
katonai védelmét ellátó funkciókkal. Az orosz urbanizáció csak valamikor a 8-9. szá-
zadban vette kezdetét — ekkor jelentek meg az els ő szláv városok az orosz síkságon.
E városok kereskedelmi állomások voltak a Skandináviát Bizánccal összeköt ő út-
vonalak mentén. Ezeket az útvonalakat a Fekete-tengerre kifutó folyók völgyei ve-
zették Észak Európa felé. Az els ő városalapítók vikingek voltak. Egy sor város-
„államot” hoztak létre: ilyen volt Kijev, Novgorod és Szmolenszk. Ezek a városok a
kereskedők árugyűjtő-szétosztó helyei, meg az áru vámok begy űjtő helyei voltak.
A városokba az útvonalak mentén él ő szláv lakosság is beköltözött, és végül a vikin-
gek is átvették az orosz nyelvet. Ebb ől a laza városláncolatból emelkedett ki és vált a
legfontosabb csomóponttá Kijev. A középkorban egy egész történelmi korszakot ne-
veznek a Kijevi Oroszország id őszakának. Kijev helyzeti enegiáinak köszönhette ki-
emelkedését: az erd ő-övezet és a sztyeppe határán fekvén, a Dnyeper folyó által Bi-
zánccal is összeköttetvén kiváló árucsere helynek bizonyult. A 9. században meg-
jelent a (keleti) kereszténység, azóta írott története is van a Kijevi Oroszország-
nak. A 12. században már kb. 300 város volt a területén — északon az erd ős sztyeppe,
délen a Fekete-tenger, keleten a Volga fels ő folyásáig terjedtek el. Az orosz urbanizá-
ció bölcsője tehát jórészt a mai Ukrajna területén alakult ki. A Kijevi Nagyhercegség
fontos volt ugyan, ám korlátozott hatáskör ű. A valóságban valamennyi számottev ő
város kis önálló hercegségként m űködött. A feudális szétdaraboltság hasonlított a
korabeli Nyugat-Európáéhoz (miközben Közép-Európát nagy, központosított állam-
má szervezett birodalmak jellemezték). A nyugat-európai és az orosz feudális szétda-
raboltság azonban egy szempontból nagyon különbözött: ez a városok autonómiája és
Enyedi György: Az orosz város.
Tér és Társadalom, 23. 2009. 2. 201–211. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s2 Kitekint ő 203
társadalmi szerkezete. Nyugat-Európában a városokat már a középkorban a feudális
nagybirtokkal való szembefordulás, a városi önkormányzatok autonómiájának kiví-
vása, a szabad polgárság függetlenségének biztosítása jellemezte t . Oroszországban
(s általában Kelet-Európában) a városok voltak a feudális földbirtokos nemesség
központjai, ahonnan a falvak kizsigerelését irányították — egészen a 19. század végi
jobbágyfelszabadításig. Kivételt jelentett Novgorod, amely a hosszú távú kereske-
delem fontos állomása volt a Kievi Oroszország és a Baltikum német városai kö-
zött, ezért a keresked ők a város rendkívül fontos társadalmi rétegét jelentették, és a
város belső szervezete inkább a Hanza városokéra hasonlított.
A tatárjárást — 1237 és 1240 között — a Kijevi Oroszország is megszenvedte. A pusz-
títás oly mértékű volt, hogy a meggyengült Kijevi állam nyugati része a Lengyel—
Litván Birodalom részévé vált. Egy id őre e területen érvényesült az európai városfej-
lődés hatása, ami az ukrán és fehérorosz városok történelmi városközpontjain ma is
látszik. Az orosz városhálózat megmaradt része lassan állt helyre, 1480-ig a tatárok (a
Mongol Birodalom) fennhatósága alá került. Az újra önállóvá vált Oroszországban
a városok kelet felé: a Volga mentén, Asztrahányig terjeszkedtek. 1700-ban mind-
össze 300 város volt az ország területén, annyi, mint 450 évvel korábban. Az Orosz
Birodalom kialakulása, er ős állammá szervez ődése, a városfejl ődés meglendülése
tehát ugyancsak megkésett Európához képest — mindössze b ő három évszázad a
története. Oroszország állam-modellje a 18. század els ő feléig a mongol despotiz-
must követte. Az orosz városok nem ismerték meg a reneszánsz szellemét és építé-
szetét vagy a felvilágosodás eszméit. Oroszország a keresztény világhoz tartozott —
ám az orosz ortodox egyháznak nem voltak kapcsolatai a nyugati kereszténységgel.
A 17. század vége és a 18. század els ő fele hozott változást az orosz városrend-
szerben, mindenekel őtt Nagy Péter cár uralkodása idején. Szentpétervár megalapí-
tásával városi kapu nyílt Európa felé, amelyen át beszivárgott az orosz városháló-
zatba az európai építészet, kereskedelem-szervezés, városi igazgatás számos eleme.
Az európai nyitás szándéka olyan er ős volt, hogy az 1703-ban alapított Szentpétervárt
európai mintákat követő nagyvárossá fejlesztették és Oroszország fővárosává tették.
(Moszkva csak a szovjet korszakban kapta vissza f ővárosi státuszát.) Nagy Péter ural-
kodása idején meger ősödött a nyugati orosz városok kereskedelmi szerepe, keresked ő
társaságok alakultak, és számos külföldi — főleg német — iparos járult hozzá az orosz
városok els ő modernizációs hullámához. E változásokat több tényez ő ösztönözte.
A korábban iparosodott, s a gyarmatosítás révén jelent ős tőke-felhalmozáshoz jutott
Nyugat-Európa érdekelt volt gazdasági kapcsolatainak kelet-európai kib ővítésében.
Ez az Oroszország nyugati részén fekv ő városok kereskedelmi szerepét er ősítette.
Nagy Péter azért is támogatta a városok kereskedelmi s ipari szerepkörének b ővülé-
sét, mert az ebb ől keletkező adók jelentették a cári udvar legfőbb bevételét. Átfogó
változásokat hozott Nagy Katalin cárn ő uralma a 18. század végén. A városok auto-
nómiát nyertek, polgáraik városi tanácsokat hoztak létre, a városi adók által finan-
szírozott közszolgáltatásokat maguk szervezték meg — az orosz városhálózat ekkor
érkezik meg Európába. A birodalom megszerzi a Baltikumot, a mai Belorusszia vá-
rosait, a Kaukázuson túli keresztény államok pedig — Perzsiától s a Török Birodalom-
Enyedi György: Az orosz város.
Tér és Társadalom, 23. 2009. 2. 201–211. p.
204 Kitekint ő TÉT XXIII. évf. 2009 s2
tól való félelmükben — Oroszország protektorátusa alá helyezik magukat. A szibériai
terjeszkedés eléri a Csendes-óceánt, város épül Kamcsatkán, s őt még Alaszkában is —
mely tartományt kés őbb eladnak az Egyesült Államoknak. Ez id őtől kezdve nehéz
megkülönböztetni a szó szoros értelmében vett orosz városfejl ődést a cári birodalom,
majd később a Szovjetunió urbanizációjától. Az orosz (tehát oroszok lakta, az orosz
városfejlődést követő) városok benyomultak a Kaukázusontúli s közép-ázsiai terüle-
tekre, s azok városaival egységbe szervez ődő településrendszert hoztak létre.
Az 1811. évi népszámlálás adatai szerint Oroszország lakóinak 4%-a él a 400
városban — eléggé szerény növekedés a középkor óta. Érdekes megjegyezni, hogy a
birodalom 10 legnépesebb városa között — Moszkva és Szentpétervár után — csak
két régi orosz várost (Kijev, Nyizsnyij Novgorod) találunk; hat (Vilniusz, Kisinyov,
Riga, Tbiliszi, Kazány és Asztrahány) már birodalmi „szerzemény". A 19. század
során 1861-ig, a jobbágyfelszabadításig, a városok f őleg délen, a fó mezőgazdasági
övezetben gyarapodtak. Ekkor emelkedik ki Odessza kiköt ője, mely 1867-ben már az
ország harmadik legnépesebb városa. Oroszországban a klasszikus kapitalista fejl ő-
désnek mindössze ötven év jut: az 1860-as évekt ől 1917-ig, a bolsevik forradalomig.
Ez a megkésett s rövid fejl ődés igen gyors. A városi népesség aránya a 19. század
végére megnégyszereződik: 16%. Nagyléptékű vasút-építkezésekbe fognak, s a kül-
földi tőke is szívesen települ a megnyíló, hatalmas orosz piacra. Két f ő iparvidék for-
málódik ki. Az egyik Moszkvában s tágabb környékén, ahol a textilipar s a hadiipar
voltak a vezető ágazatok. A másik nagy, nehézipari zóna a mai Ukrajna területén ala-
kul ki, a gazdag vasérc- és szénlel őhelyek kiaknázására alapozva. Színvonalas gépipar
fejlődik a Baltikumban s megjelenik Baku, a kőolaj városa. A Transz-szibériai vasút
megépítése több korábbi, kisebb szibériai kereskedelmi-katonai állomás nagyvárossá
fejlődését teszi lehetővé (Omszk, Novoszibirszk, Krasznojarszk).
Ugyanebben a kapitalista városfejl ődési periódusban épül ki a gyarmati városháló-
zat Közép-Ázsiában. Az Orosz Birodalom nem a hagyományos városokat — mint pl.
Bokhara vagy Kokand — fejlesztette, hanem újakat építettek; közülük Taskent
1914-ben Oroszország hatodik legnépesebb városa volt. Ebben a rohamos kapitalizá-
lódásban Moszkva éppen olyan kiemelked ő gazdasági mágnes lesz, mint a 21. század
elején, az újrakapitalizálódás idején. Szentpétervár marad az Európa felé nyitás és a
cári udvar városa, ám a gazdasági fellendülést Moszkva diktálja. A város lakossága a
20. század első másfél évtizedében évi 16%-kal növekedett! A faluról betódulók nagy
része egyáltalán nem jut lakáshoz, hatalmas társadalmi feszültségek halmozódnak fel.
A bolsevik forradalom ismét Moszkvát teszi f ővárossá. Ezt gazdasági fejlettsége
is indokolja, de inkább politikai tényez ők játszottak szerepet — az új bolsevik hata-
lom Moszkvában inkább számíthatott tömeg-támogatásra, mint Szentpéterváron.
Geopolitikai előnnyel is rendelkezett — messze volt az ellenséges Európa határától.
Ezen kívül a szovjet birodalom a második világháborúig befelé fordult, a bels ő
városhálózatot építette, ebben is kedvez ő volt Moszkva földrajzi fekvése. Ahogyan
Szentpétervár alapítása az orosz birodalom európai nyitását szimbolizálta, úgy
Moszkva újabb fővárosi szerepe a bezárkózásnak is jelképe lett.
Enyedi György: Az orosz város.
Tér és Társadalom, 23. 2009. 2. 201–211. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s2 Kitekint ő 205
Az orosz város a szovjet korszakban
A modern orosz urbanizációnak fontos szakasza a háromnegyed évszázadig tartott
szovjet korszak. Az államszocialista rendszer alapvet ő vonásai: a politikában az
egypárti diktatúra, a gazdaságban a tervutasításos rendszer s a piac helyett bürokra-
tikus újraelosztás, a társadalomban egyenl ősdi, állami gondoskodás, a nomenklatúra
privilégiumai — az urbanizáció egész menetét áthatották. Sajátosság volt az eredeti
orosz és a gyarmati városrendszer egybeolvadása. 1992-ig, a Szovjetunió összeom-
lásáig fennállt a soknemzetiség ű orosz gyarmatbirodalom — míg a világ gyarmati
rendszere az 1950-es, 1960-as években felszámolódott. A bolsevik forradalom
megóvta a gyarmatbirodalmat: a balti államok ugyan függetlenné váltak, Bukovina
és Besszarábia más országokhoz kerültek, ám ezeket a területeket a Szovjetunió a
második világháború alatt s után visszaszerezte. A poszt-szocialista átmenet válsá-
gát ugyancsak elmélyítette, hogy együtt járt a birodalom szétesésével, a Szovjet-
unión belüli gazdasági szálak meglazulásával, és megbontotta a kialakult városhá-
lózatot. Az elmúlt b ő másfél évtized nemcsak a városi funkciók alapos változását s
új urbanizációs szakaszra történ ő áttérést jelentett, hanem a szovjet-orosz városhá-
lózat csonkulását, s új városhálózat kialakulását ís. Egy sor bels ő orosz város — pl.
Rosztov — egyszeriben határvárossá lett.
A szovjet időszak urbanizációja három szakaszra különíthet ő el: 1) az 1920-as évek
városfejlődése; 2) a sztálini önkény id őszaka és 3) az utolsó húsz év sodródása.
Medvedkov (1990) csak két id őszakot különböztet meg, a sztálini önkényt és a
Hruscsov utáni évtizedeket. Én úgy vélem, az 1920-as évek — a kemény politikai
diktatúra ellenére — eltérnek a sztálini önkény periódusától. A polgárháború okozta
összeomlás után új gazdaságpolitikát vezettek be, hiszen az ország újjáépítése nem
nélkülözhette a külföldi t őke s szakemberek bevonását. A várostervezésben is több
korszerű, a nyugat-európai és észak-amerikai szociális-avantgarde elméletekre tá-
maszkodó koncepció megvalósítása kezd ődött meg. Nem véletlen, hogy az 1920-as
években Le Corbusier és több Bauhaus építész jelent meg házaival Moszkvában.
Ezt a rövid periódust részben piaci hatások befolyásolták.
A legjelentősebb városnövekedési periódus az 1928-tól kezd ődő időszak volt.
A városok számának s népességének legnagyobb növekedése — a városrobbanás id ő-
szaka — 1928 és 1956 közé tehető. A városnövekedés egyértelm űen az iparhoz kötő-
dött, csak az ipar működtetéséhez feltétlenül szükséges lakásépítéssel, szolgáltatási
funk-ciókkal. Ezt a szakaszt a városokban a termel ő funkciók abszolút dominanciája,
a városgazdaságban a direkt tervutasításos rendszer, a falu—város vándorlások hatósá-
gi ellenőrzése és korlátozása jellemezte. Az 1930-as évek gazdaságpolitikájának a fó
célja az erőltetett iparosítás, mindenekel őtt a nehézipar és a hadiipar fejlesztés volt.
A nehézipar jórészt a nyersanyag-lel őhelyekre támaszkodott, tehát kiemelte az Urál
vidék, a Don-medence városhálózatát; másrészt a képzett munkaer őt igénylő gépipari
városokat a Volga-mentén és Közép-Oroszországban. Ekkor kezd ődött meg az ipar
jelentősebb kibontakozása Szibériában is. Az iparosítás fó t őkeforrását a mez őgaz-
Enyedi György: Az orosz város.
Tér és Társadalom, 23. 2009. 2. 201–211. p.
206 Kitekint ő TÉT XXIII. évf. 2009 s2
daság kizsigerelése és az alacsonyan tartott általános bérszínvonal adta. Az 1930-as
évek legelején végrehajtott er őszakos kollektivizálás a falusi lakosság tömegeit űzte
el földjéről; e kényszervándorlók az olcsó, tanulatlan munkaer őt adták az ipar szá-
mára. A kollektivizálás után a kötelez ő termék-beszolgáltatás (önkényesen alacsony
árakon) jelentette a mez őgazdaságból történ ő tőkekivonás állandó formáját. A falu-
ról való menekülés oly méreteket öltött, hogy felelevenítettek egy régi cári hagyo-
mányt: a városba költözés külön engedélyhez (propiszka) kötését. A harmincas
évek városrobbanását torz elemek kísérték: a nehézipar dominanciája, a fogyasztási
cikkek roppant hiánya, a mez őgazdasági háttér tönkretétele, az infrastruktúra-
fejlesztés minimális szintje, ami elképeszt ő lakáshiányt eredményezett. Ezt az el-
lentmondásos urbanizációs folyamatot szakította meg a II. világháború, amely a leg-
fejlettebb, európai szovjet városhálózatban hatalmas pusztítást végzett. A termel ő
kapacitásoknak az Uráltól keletre történ ő menekítése viszont jelent ősen megerősí-
tette a szibériai és a közép-ázsiai városok iparát.
A második világháborút követ ő első évtizedben a sztálini modell mit sem válto-
zott: az újjáépítésben a hadiipar kapta az els őbbséget — a Szovjetunió világhata-
lommá vált, s fegyverkezési versenybe kezdett az Egyesült Államokkal —, s még a
korábbiaknál is elhanyagoltabb lett a városok szolgáltató szerepének vagy lakásál-
lományának b ővítése. Az 1950-es évek második felét ől enyhült a diktatúra szigora,
mérsékl ődött az áruhiány. A fegyverkezési versenynek ‚jótékony" hatása volt az
oktatási és kutatás-fejlesztési intézmények meger ősödésére. Jelent ős volt az ipar
szerkezeti átalakulása, a gépipari s tudásalapú ágazatok el őre törése, mely ismét az
európai orosz városokat er ősítette.
A Szovjetunió történetének utolsó húsz esztendejében fontos változások kezd őd-
tek. Kibontakoztak a nagyvárosi agglomerációk; a nagyvárosok egy része a poszt-
indusztriális (szolgáltatás-vezérelt) urbanizációs szakaszba lépett át, korlátozott
sikerrel. A településhálózatban meger ősödtek a nem-orosz szövetségi köztársaságok
fővárosai — Alma Ata, Kisinyov, Vilniusz, Minszk és Jereván a leggyorsabban nö-
vekvő milliós városok közé tartoztak. A vándorlási ellen őrzés szigorát gyakran fe-
lülírták az új ipari munkaerő-igények.
Sajátos vándorlási motívum volt a városok közötti életszínvonal- és ellátási kü-
lönbség. A jövedelem- és foglalkoztatási különbségek a világon mindenütt a ván-
dorlások fó ösztönzői között szerepelnek. A Szovjetunióban azonban gyakorlatilag
mindenütt álláshoz lehetett jutni, s a bérkülönbségek sem voltak számottev őek.
Ugyanakkor nagy volt az áruhiány, alapvet ő szolgáltatásokhoz sem lehetett hozzá-
jutni. Ennek az enyhítésére széles körben elterjedtek a különféle privilegizált ter-
mék juttatások (zárt üzletek, ahol csak a párt- és tanácsi funkcionáriusok vásárolhat-
tak; fontos hadiüzemek bels ő üzletei, ahol hiánycikkeket lehetett vásárolni). Ki-
emelt ellátáshoz jutottak a külföldi turisták számára megnyitott városok is. Ezzel
egy sajátos hierarchia-rendszer alakult ki a privilégiumokkal rendelkez ő és nem
rendelkező városok között. Oroszország európai részének nagyvárosai váltak az
„ellátási" vándorlás fó célpontjaivá.
Enyedi György: Az orosz város.
Tér és Társadalom, 23. 2009. 2. 201–211. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s2 Kitekint ő 207
Összefoglalva: a szovjet id őszak alatt a városok száma Oroszország mai területén
háromszorosára n őtt. 1990-ben 2190 város és 4000 városi jelleg ű település (ezek
általában kisebb üzemi-bányatelepi lakótelepek voltak) volt található. Moszkva
növekedése — minden korlátozás ellenére — nagyon er ős volt, s a korszak végére
Európa egyik legnagyobb mega-városi régiójává vált. Az orosz városrendszer és a
Szovjetunió többi területének városrendszere egyetlen hálózatba forrt össze.
Ugyanakkor az orosz városoknak nem voltak a szovjet határon átnyúló közvetlen
kapcsolatai, még Szentpétervárnak (akkori nevén Leningrádnak) sem, a szomszédos
országokkal sem: a városrendszer teljesen befelé fordult.
Az orosz város a 21. század elején
A rendszerváltozás az orosz gazdaságot nagyon megviselte. A szovjet birodalom
államjogi szétesése is nehéz folyamat volt: Oroszország (a többi volt szovjet tag-
köztársasággal együtt) 1991-ben vált független állammá. A gazdaság visszaesése
olyan mértékű volt, hogy a bruttó hazai termék volumene (reálértéken) 1998-ban az
1990. évinek csak 58%-át tette ki (Horváth 2008). Az elmúlt évtized gyors növeke-
dést hozott, ám a húsz év el őtti gazdasági teljesítményt még nem érték el; a növeke-
dés pedig túlzott mértékben függ a földgáz- és k őolaj-export áraitól. A rendszervál-
tozás válságát most utolérte a világgazdasági válság: a városok többségének gazda-
sága tartós cs ődbe került. A tudásalapú gazdaság csak néhány városban jelent ős —
ahol már korábban is jelen volt —, pl. Moszkva vagy Novoszibirszk. Érdekes meg-
jegyezni, hogy az elmúlt években ismét meger ősödött, s jelentős kutatás-fejlesztési
hátteret tart el a hadiipar.
Csökken ő városi népesség. Oroszország egész népessége fogyott az elmúlt 20 év-
ben. Elsődleges ok a természetes fogyás volt. A moszkvai nagyvárosi régiót leszá-
mítva, az 52 nagyvárosi agglomerációban a népesség gyakorlatilag stagnál, a ván-
dorlási nyereség legfeljebb a természetes fogyást egyenlíti ki; a kis- és középváro-
sokban a lakosság jelent ősen csökkent.
A városi népesség csökkenése kis mértékben adminisztratív változásoknak is kö-
vetkezménye. A korábbi tanácsrendszert nem váltotta fel a rendszerváltozáskor
azonnal egy egységes új közigazgatási rendszer. Több önkormányzati törvényt is
hoztak, a legutóbbit 2004-ben, melyeket a hatalmas ország különböz ő régióiban
nem egyformán alkalmaztak. Sajátos az orosz szerz ők (Molodikova—Makhova 2007;
Artobolevszkij et al. 2008) által „adminisztratív pluralizációnak" nevezett jelenség.
Ez azt jelenti, hogy egy sor (kb. 350), tartós válságba került kisebb város falusi jog-
állásúvá minősítette magát. Ezzel különböz ő előnyökhöz jutottak: az orvosok és
pedagógusok falusi pótlékot kapnak, alacsonyabbak a közszolgáltatási díjak, adó-
kedvezmények járnak a falusi lakosoknak, egyszer űbb a földterület privatizálása.
A faluvá vált városok összes népessége 3 millió f ő, ennyivel csökkent tehát admi-
nisztratív változások miatt a városi lakosság. Olyan különös helyzet is el őállt, hogy
a Burját Autonóm Körzetben mind a négy város faluvá min ősítését kérte —, van
Enyedi György: Az orosz város.
Tér és Társadalom, 23. 2009. 2. 201–211. p.
208 Kitekint ő TÉT XXIII. évf. 2009 s2
tehát egy eléggé nagyterület ű közigazgatási egység, ahol — közigazgatási értelem-
ben — egyetlen város sincs.
Az orosz városok térképén egy sor új városnév jelent meg 1994-ben. Ezek a vá-
rosok már régen léteztek, de hadiipari jellegük miatt nemcsak a külföldiek el őtt
maradtak zárva, hanem a szovjet állampolgárok sem látogathatták — csak hivatalos
kiküldetésben. Ezeknek a zárt városoknak még a nevük sem szerepelt semmilyen
statisztikai kiadványban, és térképeken sem. Általában kisebb városok voltak, de
volt közöttük középváros is, például Zseleznogorszk vagy Novouralszk. Úgy t űnik,
máig maradtak különleges övezetek és zárt, szigorúan titkos városok Oroszország-
ban (Lappo—Poljan—Szelivanova 2007, 389).
Az orosz városrendszer átalakulását alapvet ően befolyásolta a piaci viszonyok
megjelenése, ezzel a földrajzi fekvésb ől vagy a népesség szakképzettségéb ől eredő
gazdasági el őnyök és hátrányok is. A globális gazdasági hatásokra a fejlett nagy-
városi térségek szintén érzékennyé váltak, de az orosz városrendszer egészére még
kevés a közvetlen hatásuk. Az egész orosz városhálózatban érzékelhet ő a népesség
déli és nyugati irányba történ ő vándorlása. Érthet ő, hogy sokan törekednek a kedve-
zőbb éghajlatú, nagyobb település-s űrűségű, fejlettebb infrastruktúrájú régiók felé.
Kétszáz év szibériai gyarmatosítása, oroszajkú lakossággal történ ő betelepítése —
mely sem a cári Oroszországban, sem a Szovjetunióban nem volt önkéntes — kezd
visszafordulni. Szibéria népességének 5%-át, a Távol-Kelet pedig 16%-át vesztette
el 1989 és 2003 között; ugyanakkor Dél-Oroszország népessége 12%-kal növeke-
dett (egész Oroszországé 1,3%-kal csökkent). Az egész településrendszeren belül
hallatlan méretű differenciálódás ment végbe: a két vezet ő (moszkvai és szentpéter-
vári) nagyvárosi régión kívül meger ősödött néhány közép-oroszországi nagyváros —
ám a helyi központ kisvárosok többsége, különösen a kedvez őtlen éghajlatú öveze-
tekben — zuhanásszer űen leszakadt.
Oroszország népességének 73,3%-a élt városokban 2006-ban, ami megfelelt a fej-
lett európai országok átlagának. Ám ez csak mennyiségi hasonlóság, az orosz vá-
rosoknak sok a sajátos vonása. El őször is, ez a városhálózat rendkívül fiatal. Az
összes város kétharmada a 20. század „terméke", és kb. 400 város mindössze 40 éve
nyert városi jogállást. A 76 negyed milliónál népesebb város közül csupán hét ré-
gebbi kétszáz évesnél (Nefjodova—Poljan—Trejvis 2001). A nagyvárosi agglomerá-
ciók kialakulása is nagy késedelemmel, a 20. század közepén vált elterjedtté. Az
pedig természetes, hogy a szovjet rendszer évtizedei és a rendszerváltozás elhúzódó
társadalmi válsága miatt a városi társadalomban a polgári középosztály alig van
jelen, s politikai befolyása gyenge.
A városhálózat területi egyenl őtlenségei. A városi népesség-változás fentebbi be-
mutatása is jelezte, hogy a városhálózat jelen átalakulása nemcsak szerkezeti, de
földrajzi változásaiban is eléggé széls őséges. Az egész településhálózat szakadozott.
A skála egyik végén egy zömmel apró szem ű faluhálózat áll. A falvak átlagos népes-
sége — a 2002. évi népszámlálás adatai szerint — 249 f ő (Horváth 2008), és csupán
5%-uknak van 1000 fónél több lakosa. A magyar Alföldéhez hasonló nagyfalvak Dél-
Oroszországban s a Volga-vidéken gyakoriak. A faluhálózat leépülése gyors, a 155 ezer
Enyedi György: Az orosz város.
Tér és Társadalom, 23. 2009. 2. 201–211. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s2 Kitekint ő 209
faluból 13 ezerben egyetlen lakos sem él már (!), csak név maradt a térképen (Zolin
2006). A városhálózaton belül egyértelműen hanyatlottak a régi iparvárosok; kiemel-
kedett néhány tudásalapú gazdasággal bíró város (pl. Togliatti, az autógyártás köz-
pontja). Egyértelmű nyertesek a területi közigazgatási egységek (oblasztyok) székvá-
rosai, azután Szentpétervár, s mindenekel ő tt Moszkva. Az orosz fóváros a globális
nagyvárosok közé emelkedett. Itt állítják el ő az orosz bruttó hazai termék (GDP)
21%-át. A lakosság foglalkozási szerkezete is megfelel a poszt-indusztriális nagyvá-
rosokénak: 77%-ukat a szolgáltató szektor foglalkoztatja. A tudásalapú, kreatív ipar
jelenléte már gyengébb — ez ma is jórészt a hadiiparhoz köt ődik. A moszkvai nagy-
városi régió lakossága meghaladja a 10 millió f őt, a bevándorlás nagyméret ű, a lakás-
hiány — a jelentő s építkezések ellenére — nyomasztó. Az orosz nagyvárosi hálózat
népességméret szempontjából eléggé arányos: Moszkvát a 4,7 millió lakosú Szent-
pétervár követi, és még 11 városnak van 1 milliónál több lakosa (1. ábra).
1. ÁBRA
A nagyvárosok földrajzi eloszlása: az Ural—Volga vidéki koncentráció, 2001
(Geographical Distribution of the Big Cities: the Urban Concentration
in the Ural—Volga Region, 2001)
A városok lakossága Az Ural-Volga térség
• 3 millió felelt
• 1 - 3 millió
• 0.5 1 millió
Forrás: Nefjodova—Poljan—Trejvis (2001).
Sajátos vonás, hogy az ország nagy területein nem beszélhetünk valóságos telepü-
léshálózatról. A sarkvidéki (észak-szibériai) övezetben, az orosz Távol-Kelet nagy
részén, a szibériai tajgában (t űlevelű őserdőben) szétszórt városokban (bánya- és
ipartelepeken, kiköt ő kben, katonai telepeken) él a népesség zöme — a városlakók
Enyedi György: Az orosz város.
Tér és Társadalom, 23. 2009. 2. 201–211. p.
210 Kitekint ő TÉT XXIII. évf. 2009 s2
aránya több, mint 90%. A városoknak nincs falusi vonzáskörzete, a természeti kör-
nyezet semmilyen mez őgazdálkodást nem tesz lehetővé. E városoknak egymással is
gyér a kapcsolatuk — még városhálózatról sem beszélhetünk —, egyértelm űen távoli
— dél-szibériai és európai orosz — városokhoz köt ődnek. Ahol még a természeti föld-
rajzi környezet lehet ővé tesz némi élelmiszertermelést, néhány városnak van vidéki
vonzáskörzete, e „ város és vidéke" település-együttesnek kialakulása fordítva tör-
tént, mint általában Európában: nem a vidék védelmi-igazgatási-szolgáltatási központ-
jaiként emelkedtek ki a városok a falusi települések közül, hanem el őbb jöttek létre a
városok (pl. mint katonai telepek vagy a távolsági kereskedelem állomásai) s azután
próbáltak valami élelmiszer-szolgáltató vidéket kialakítani környékükön.
Az orosz városok többsége a poszt-szocialista átmenetnek ma is csak kezdeti sza-
kaszában van. Az egy-funkciójú iparvárosok válsága elhúzódónak tűnik. A jelen
világgazdasági válság gyorsan megcsapolta a közelmúltban még jelent ős orosz tő-
kefelesleget, mely szinte kizárólag a korábbi magas k őolaj- és földgáz áraknak volt
köszönhető . A válság fékezi újabb orosz nagyvárosok bekapcsolódását a globális
városhálózatba. Ma még kockázatos lenne megjósolni, hogy a jöv őben az orosz
városhálózat erősebben kapcsolódik-e az európai városhálózathoz (amire az elmúlt
évtizedben voltak jelek), vagy önálló szerepl ője lesz-e a globális versenynek, eset-
leg megőrizve történelmi különállását. Én ezt az utóbbit valószín űsítem.
Jegyzetek
Az orosz várostörténelemre vonatkozó legfontosabb forrásaim: Tikhomirov 1959; Hamm 1976;
Medvedkov et al. 1993.
2
„Stadtluft macht frei" (a városi leveg ő szabaddá tesz) — szólt a német mondás.
Irodalom
Artobolevszkij, Sz.—Borogyina, T.—Glezer, O. (2008) Helyi önkormányzati reform és közigazgatási
berendezkedés. — Horváth Gy. (szerk.) Regionális fejl ődés és politika az átalakuló Oroszországban.
MTA RKK, Pécs. 422-446. o.
Csaba L. (2006) A fölemelked ő Európa. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Eisenstadt, S.N.—Shachar, A. (1987) Society, Culture and Urbanization. Sage Publ., Newbury Park,
Beverly Hills, London, New Delhi.
Enyedi, Gy. (1984) Az urbanizációs ciklus és a magyar településhálózat átalakulása. Akadémiai Kiadó,
Budapest.
Enyedi, Gy. (1988)A városnövekedés szakaszai. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Enyedi, Gy (2003) Városi világ — városfejl ődés a globalizáció korszakában. PTE, Pécs.
Enyedi, Gy. (2006) A kínai város. — Tér és Társadalom. 4. 1-20. o.
French, RA.— Ian Hamilton, F.E. (eds.) (1979) The Socialist City. Wiley, New York.
Glazer, 0.—Poljana, P. (red.) (2005) Rosszíja i eo regionü v 20 veke: territorija, rasszelenyije, migracii.
OGI, Moszkva.
Hamm, M.F. (ed.) (1976) The City in Russian History. University Press of Kentucky, Lexington.
Horváth, Gy. (2008) Regionális átalakulás Oroszországban. — Horváth Gy. (szerk.) Regionális fejl ődés és
politika az átalakuló Oroszországban. MTA RKK, Pécs. 11-63. o.
Lappo, G.M. (1997) Geografija gorodov. Vladosz, Moszkva.
Lappo, G.M.—Poljan, P.M.— SzelIvanova, I.I. (2007) Aglomeracija v Rosszii v XXI. veke.— Vesztnyik
FRRIO. 1.45-52. o.
Enyedi György: Az orosz város.
Tér és Társadalom, 23. 2009. 2. 201–211. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s2 Kitekint ő 211
Medvedkov, O.I. (1990) Soviet urbanization. Routledge, London.
Medvedkov, D.— Medvedkov, Y.— Smith, W.R.—Krischunas, M. (1993) Cities of the former Soviet Union. —
Brunn, S.D. — Williams, J.F. (eds.) Cities of the World. Harper Collins, New York. 151-195. o.
Molodikova, I.—Makhrova, A. (2007) Urbanization patterns in Russia in the post-soviet era. — Stanilov, K.
(ed.) The Post-Socialist City. Springer, Dortdrecht. 53-70. o.
Nefjodova, T.G.—Poljan, P.M—Trejvis, A. I. (red.) (2001) Gorod i gyerevmya Jevropejszkoj Rosszii: szto
let peremen. OGI, Moszkva.
Pacione, M. (2005) Urban Geography: A Global Perspective. Routledge, New York.
Stanilov, K. (2007) The Post-Socialist City. Springer, Dortdrecht.
Taylor, P.J. (ed.) (2004) World City Network. Rutledge, New York.
Tikhomirov, M. (1959) The Towns of Ancient Russia. Foreign Languarge Publishing, Moscow.
Treivish, A.—Brade, I.—Nefedova, T. (1999) Russian cities at the crossroads. — GeoJournal. 1.115-127. o.
Zolin, P. (2006) Szisztyema szel i poszelenyij. — Ekonomiszt. 2.76-84. o.