Tér és Társadalom 22. évf. 2008/1. 93-107. p.

Tér és Társadalom                                                     XXII. évf. 2008 • 1: 93-107



           A CIVIL KEZDEMÉNYEZÉSEK HATÁSA
                A VÁROSI KORMÁNYZÁSRA
               (Impact of Civil Initiation on Local Govemance)

                                BRACHINGER TAMÁS
Kulcsszavak:
részvételi demokrácia társadalmi részvétel civil társadalom civil szervezet governance
Az integráció, a kooperáció, az együttm űködés fogalmaival leírható jöv ő és az ezekhez nélkülözhetetlen
részvétel szükséges feltétele a helyi társadalom kibontakozásának. A helyi közösség, a lakópolgárok társulá-
sai nem „belső ellenőrei", hanem egyenrangú partnerei a helyi hatalomnak. Sokkal hitelesebb, ha az
együtt-tanulás eredményeképpen civilek maradnak, tehát ügyelnek arra, hogy autentikusak legyenek.


                                               Bevezet ő

  A politikatudomány számára — els ősorban a helyi politikai cselekvés szintjén —,
figyelemre méltó jelenségek el őidézőivé váltak a civil szervez ődések. Az önkor-
mányzatiság fogalma nemzetközi használatban inlcább utal a helyi közösségek ön-
igazgatására, semmint a helyi hatalomgyakorlás legitim, de közvetett formájára.
  A governance új jelentésváltozata, annak lokális adaptációja, új távlatokat nyit a he-
lyi közösségek tudatosabb és tervszeriíbb részvétele, a szektorközi együttm űködés
vonatkozásában. A civil kezdeményezések — a helyi társadalmak változatosságára is
figyelemmel — hol a politikai versenyben, hol a közpolitikák alalcításában, hol az
állampolgári részvétel demokráciát lciteljesít ő alternatív formáinak Idépítésében vál-
lalnak szerepet. Az ezekt ől várt eredmények illetve következmények rendkívül eltér ő-
ek az egyes településeken. A civil szervez ődések illetve az önkormányzatok, az egy-
mással való együttm űködés többféle módját dogozták ki. Az átfogó, koncepciózus
kooperáció kezdeményez ői egyelőre inkább az önkormányzatok. Talán ezzel is
demonstrálni kívánják elkötelezettségüket a népakarat érvényesítésében, de szándé-
kuk lehet pusztán szépségtapasz! Másfel ől, a civil szervezetek és képvisel őik sem
feltétlenül a fejlett demokráciákban kialakított technikákat szorgalmazzák „társa-
dalmi ellenőrző" tevékenységük során, hanem a politikai pártok magatartásához
igazítják saját viselkedésüket személyi vagy szervezeti szinten. Nyitott még az a
kérdés, vajon mekkora civil kurázsi halmozódik fel a döntések el őkészítése,
-ellenőrzése és a közfeladatok ellátása tekintetében?
  Az időrendiség szempontjából érdemes megjegyezni, hogy a negyedik önkor-
mányzati választási ciklusban (2002—) — különösen a megyei jogú városokban —
megindult a koncepcióalkotási trend. A szóban forgó jelenség elterjedésében szere-
pet játszhatott a kormány 2003-ban elfogadott civil stratégiája.
     Brachinger Tamás : A civil kezdeményezések hatása a városi kormányzásra.
                   Tér és Társadalom 22. évf. 2008/1. 93-107. p.

94      Brachinger Tamás                                      TÉT XXII. évf. 2008   s   1

                   Településközösség versus helyi hatalom?

   A magyar önkormányzati rendszer másfél évtizedes fejl ődésének megítéléséhez —
véleményünk szerint — hozzátartozik a helyi közösségek (mint önálló komponens)
viszonya a településközösség működéséhez és működtetéséhez, valamint az ennek
érdekében kifejtett helyi hatalomgyakorláshoz. A felsorolt dinamikus fogalmak a
köztudatban úgy élnek, hogy azok ad absurdum önkormányzati kompetenciák.
Az önkormányzat illetékességéé, mint önálló entitásé, amely nem feltétlenül ér össze a
helyi közösségekkel. A helyi hatalom (helyi önkormányzat) vajon milyen mélyen ágya-
zott a helyi társadalmat alkotó helyi közösségekbe? Egyáltalán, ezek a helyi közösségek
mennyire állékonyak, elérték-e a szervezettség optimális fokát, amelyben világos
mission statement-tel, valamint személyfüggetlen kontinuitással rendelkeznek?
   A hatalom származtatásának dilemmája különösen élesen vet ődik fel térségünk-
ben, ahol az önkormányzati alapjogok biztosítása egyfajta történelmi kárpótlásként
is jelentkezett a tanácsrendszerb ől kilépő települések (helyhatóságok) számára.
A jogalkotó munka során ügyelni kellett a helyi közösség autentikusságára (leg-
alább pro forma), de a polgári demokratikus hagyományoknak megfelel ően a köz-
ponti hatalom — a szocialista politikai rendszert ől eltérő — primátusa mellett. Az
önkormányzati alapjogokat, az el őbbi logikának megfelel ően, az alábbi alapjogsza-
bályok biztosítják: az 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmányáról,
valamint az 1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról. Így a helyi-
települési önkormányzat nem a helyi közösség önigazgatására, hanem egy — kétség
kívül demokratikus —, de mégiscsak államon (állami szférán) belüli — alkotmányos
alapokon álló — közhatalmi konstrukcióra utaló fogalom.
   A helyi közösség önigazgatása alulról épülhet fel, és az eddigi tapasztalatok azt
mutatják, hogy jóval lassabb a kibontakozás — természetesen települések közötti
eltérések azért vannak —, mint amire az önkormányzati rendszer kialakítása során
számítani lehetett. A helyi közösségekbe való bevonás sikere, a kereteket megteste-
sítő manifesztációk állapotán (itt ad hoc vagy tartós civil szervezetek) is múlik.
A szervezetek minőségét pedig a következ ő tényezők determinálják: szervezettség,
világos ön- és jövő kép, küldetéstudat, hatékony kommunikáció, hosszú távú, kon-
vergens szervezeti célok, stabil és aktív tagság stb. Miután egy-egy community
study keretében tisztázzuk, hogy az itt említett feltételek — az adott településközös-
ség szintjén — adottak-e, érdemes beszélni a helyi hatalom és a helyi közösségek
viszonyáról. Az érdekeltek viszonya egyébként — az eddigi tapasztalatok szerint —
lehet konfrontatív, kompetitív és kooperatív. A felsorolt három magatartási meg-
nyilvánulásból az els ő kettő inkább „gyermekbetegség". A kompetitív magatartás
egyenesen szerepértelmezési probléma, amelynek lényege, hogy egyik-másik helyi
civil szervezet a politikai verseny részesévé kíván válni, csakhogy az önkormányza-
ti rendszer közhatalmi és a helyi közösség önrendelkezési dimenziója — erre utal-
tunk korábban — nem ezen a síkon esik egybe.
          Brachinger Tamás : A civil kezdeményezések hatása a városi kormányzásra.
                        Tér és Társadalom 22. évf. 2008/1. 93-107. p.


TÉT XXII. évf. 2008 • 1                   A civil kezdeményezések hatása a ...       95

  A közjogi és a politikai dimenzió közelítése mindenesetre lcívánatos, hiszen „a lokális
közösség embereknek olyan területi, szomszédsági alapokon szervez ődő közössége,
amely össztársadalmi meghatározottsága mellett ... rendelkezik a politikai részvétel,
érdekérvényesítés esélyével, melynek közvetlen bázisát a lakóhellyel szemben tá-
masztott igények, követelmények azonossága biztosítja." (Pálné 1990, 40) Bőhm
Antal az önkormányzatiságról szólva Bibót interpretálva írja: „az önkormányzatok a
kisebb közösségek szabad közéletének az iskolái, az egyes emberek számára hozzá-
férhető és nélkülözhetetlen kellékei a társadalmi demokráciának." (Bőhm 1996, 64)

                                    Előfeltevések

  A tanulmány egyfajta kronológiai utat kíván bejárni, amely az önkormányzati
rendszer 17 éves id őszakának fontosabb állomásait próbálja rendszerezni a civil
szervezetek és a helyi hatalom kapcsolatában. Úgy értékeljük, hogy az elmúlt más-
fél évtized el őhívta azokat a problémákat — esetenként azok orvoslását is (ez akár
modellértékűvé is válhat) —, amely már indokolja a másfél évtized áttekintését, a
tanulságok levonását. Az alábbiakban, ha nem is mindig a kívánatos, de a lehetsé-
ges perspektíválcra utalunk:
  1) Idővel tudatosabbá és professzionálisabbá válnak a megfelel ő ön- és jövőkép-
pel, misszióval és szervezettséggel rendelkez ő civil szerveződések.
  A civil szervezetek extenzív fejl ődése a kilencvenes években ment végbe. Az ada-
tok ugyan a statisztikai valóságot tükrözik (sic!), de a szervezetek tényleges m űkö-
désére, az aktivisták, az önlcéntesek, a tagság részvételének elmélyültségére nem
kapunk választ. A jogi és a politikai környezet kedvez ő változása, évtizeddel ké-
sőbb a gazdálkodási lehet őségek könnyítése, szükséges feltételei voltak a civil tár-
sadalom konszolidációjának, de továbbra sem állt el ő a kívánatos állapot. A tartós
és a célratartó működés komoly hiányosságokat mutat a kisebb, de gyakori szerve-
zetméretnél, amely a lokális és valóban polgári kezdeményezésre létrehozott szer-
vezetek többségére jellemz ő . Ezen sokat segíthet a civil infrastruktúra (3), valamint
hosszabb távon a fels őoktatás, illetve a piaci szervezeteknél kialakított gyakorlat
tanulmányozása és körültekintő (módosított) alkalmazása. A társadalmi feltétel
kibontakozása is akadályokba ütközik, amelyet a bevezet őben említett állampolgári,
társadalmi részvétel elégtelensége okoz.
  2) A nonprofit szervezetek egymással történ ő együttmííködése feltétele a települési
szintíí együttműködésnek az adott település önkormányzatával (a helyi hatalommal),
ezért mást jelent sikeresen együttm űködni egy partikuláris érdekeit érvényesít ő,
-képviselő szervezetnek a helyi hatalommal, mint közösen fellépni a sajátos „civil
érdekek" képviseletében, kompakt közösségként.
  Az igazi kihívást — az önkormányzatiság eddig eltelt id őszakának tapasztalatai
alapján — ennek a magatartásnak a napi gyakorlattá válása jelenti, hiszen a szerveze-
teknek arra a képességére utal, tudnak-e az egyébként partikuláris érdekeik képvise-
     Brachinger Tamás : A civil kezdeményezések hatása a városi kormányzásra.
                   Tér és Társadalom 22. évf. 2008/1. 93-107. p.

96      Brachinger Tamás                                      TÉT XXII. évf. 2008   s   1

lete közben — mondjuk egy településközösség szintjén — más civil szervezetekkel
közösen fellépni, tartósan együttm űködni az önkormányzattal szemben?
  3) Az önkormányzatok átgondolják a civil szervezetekkel kapcsolatos magatartásukat.
  Ennek lehetséges okai között említhetjük az elegend ő tanulóidőt, tehát azt az id ő-
keretet, amelyben az érdekeltek, megismerték egymás szándékait, céljait, jellegze-
tes vonásait.
  A normativitás, a kiszámíthatóság kölcsönös igénnyé válik.

      A kormányzat és az önkéntes szervezetek együttm űködésének
                           általános indokai

  A kilencvenes évtizedben jelent ős fordulat állt be a civil kezdeményezésekkel
kapcsolatos európai közfelfogásban, s őt, a nyugat-európai kormányzatok, az Euró-
pai Unió magatartásában is. Az Európai Unió Bizottsága, „A Bizottság közleménye
az önkéntes szervezetek és alapítványok szerepének er ősítéséről Európában" cím-
mel 1997-ben dokumentumot adott ki.
  Lester M. Salamon „Az öntevékenység kudarcának elmélete" cím ű tanulmányá-
ban, a kormány és a nonprofitok közötti együttm űködés lehetőségeivel kapcsolat-
ban megjegyzi; „a kormány egyre nagyobb mértékben bízza nonprofit szervezetekre
az állami finanszírozású termékek, szolgáltatások el őállítását. Néha még az is el ő-
fordul, hogy ilyen célokra maga a kormány hoz létre nonprofit szervezeteket —
QUANGO-k —, ha azok maguktól nem jönnek létre." (Brachinger 2000, 45)
Az elmélet feltétlenül adaptálható tanulsága, hogy különbséget tesz a kormány
intézményfenntartó (mindenható) és a kormány feladatfinanszírozó magatartása
között. A redisztribúció gyakorlatának horizontális kiterjesztésére utal, hiszen a
feladatfinanszírozás egyúttal a szektorok közötti átjárás lehet őségét adja meg a
közfeladatok el ő állításában. Az európai jóléti állam modellje inkább kiegészít ő,
semmint helyettesítő szerepet adott a nonprofit szervezeteknek.
  Salamonnak az öntevékenység kudarcáról szóló tanulmánya arra hívja fel a fi-
gyelmet, hogy nemcsak a nonprofit szektor igazítja ki az állam által okozott (másod-
lagos) egyenlőtlenségeket, hanem a piac által okozott (els ődleges) egyenlőtlenségek
nivellálásán igyekvő öntevékeny szektorral kapcsolatban fellép ő hatékonysági, minő-
ségbeli problémák ugyancsak el őidézhetik az állami korrekciós mechanizmusokat. Az
európai gondolkodásnak szokatlan sorrend (el őbb a nonprofit szektor, majd ezt köve-
tően az állami beavatkozás) problémánk — a szektorközi együttm űködés terjedelme és
minősége — szempontjából, egyelő re irreleváns. A hangsúly ugyanis a két szektor
együttműködésén van, amely nem egy önmagáért való viszony, mivel abból a nyil-
vánvaló felismerésb ő l indul ki, hogy mindként szektor szervezetei rendelkeznek más-
sal nem pótolható adottságokkal és meg nem szüntethet ő korlátokkal.
           Brachinger Tamás : A civil kezdeményezések hatása a városi kormányzásra.
                         Tér és Társadalom 22. évf. 2008/1. 93-107. p.


TÉT XXII. évf. 2008 • 1                  A civil kezdeményezések hatása a ...         97

  Az alábbiakban a két szektorral kapcsolatban megállapított el őnyök és hátrányok
rövid áttekintését adjuk:
 1) A kormányzati szféra működésének előnyei: általános szolgáltatásokat nyújt,
    azaz az állami ellátórendszer kiterjedt és univerzalisztikus, a fogyasztók szá-
    mára viszonylag könnyen elérhető. A feladatok finanszírozásának biztosak a
    forrásai.
 2) A kormányzati szféra működésének hátrányai: nehézkes, bürokratizált, lobbi
    érdekek stb.
 3) A nonprofit szféra működésének el őnyei: probléma-érzékeny, rugalmas, részt
    vesz a kormányprogramok megvalósításában, versenyeztetésre ad lehet őséget.
 4) A nonprofit szféra m űködésének hátrányai: forrásszerzése esetleges, partikula-
    rizmus, paternalizmus, amatőrizmus (Salamon 1991,65-68).
  Ezek az állítások a demokratikus kormányzás másfél évtizedes tapasztalatainak
figyelembevételével a hazai viszonyokra is alkalmazhatóvá váltak.

A hazai nonprofit szektor téma szempontjából adekvát sajátosságai és
                              dilemmái

  1) A helyi hatalom pro forma a helyi társadalomé az önkormányzati rendszerben.
Az alkotmányban és az önkormányzati törvényben, valamint a legtöbb helyi statú-
tumban manifesztálódott ez a viszony.
  2) A helyi hatalom de facto is a helyi társadalomé az önkormányzati rendszerben?
A kérdésfelvetésben rejl ő bizonytalanság nyilvánvaló oka a településközösség és a
helyi hatalom viszonyáról el őzőekben tett megjegyzésünk, vagyis a társadalmi
részvétel, a közbizalom szórványos érvényesülése a demokráciát inlcább „csak"
kiegészíti, és nem kiteljesíti.
  A nem valódi civil kezdeményezések szerepe meghatározó (volt) a szektorközi
munkamegosztásban (közfeladat-ellátások területén). Az 1994-2004 közötti sza-
kaszt a kht-k „virágzása" id őszakának tekinthetjük. Az egyes minisztériumi, vala-
mint az önkormányzati alapítású társaságok jellemzik ezt az etapot, tehát nem a
magánszféra kezdeményezésére létrehozott szervezetek váltak tipikussá. A legtöbb
alapítás eredeti szándéka nem a feladatellátás stratégiai elemzésén alapult, nem a
két szektor előnyeinek egyesítésére irányult. A „kényszer-társadalmasítás" (Kéri
1997, 12) másik formája a közalapítvány lett. Alapításuk célja — az els ő pontban
ismertetett okok mellett — magánforrás bevonása a közcélok, alapvet ően az önként
vállalt feladatok megvalósítására.
  Az említett dilemmát illusztrálja az a séma, amelyet Harsányi László állított fel a
hazai nonprofit szektor struktúrájával kapcsolatban. A hazai nonprofit szektor a
kilencvenes években, egy triális rendszerben öltött testet, amely a következ ő össze-
tevőkből áll.
     Brachinger Tamás : A civil kezdeményezések hatása a városi kormányzásra.
                   Tér és Társadalom 22. évf. 2008/1. 93-107. p.


98      Brachinger Tamás                                      TÉT XXII. évf. 2008   s   1

 1) Államközeli szervezetek: ide soroljuk a közalapítványokat és a köztestületeket.
 2) Kvázi piaci szervezetek, amelyek alapítója jellemz ően az (ön)kormányzat, jogi
    formájukat tekintve közhasznú társaságok. Kommunális, szociális, közm űvelő-
    dési feladatok ellátása, illetve ilyen intézmények m űködtetése céljából hozták
    létre őket.
 3) A valódi civil szerveződések, amelyek polgári kezdeményezésre létrehozott ke-
    retek. Statisztikai szempontból nagyszámú civil kezdeményezést találunk Ma-
    gyarországon, de jelent ős részük „alvó" vagy alkalomszer űen működő szervezet
    (Brachinger 2000, 106).

                       Az együttm űködés eddigi szakaszai

  Az alábbiakban megpróbáljuk szakaszolni a lokális civil kezdeményezések és az
önkormányzatok kapcsolatának elmúlt tizenöt évét. A másfél évtized adekvát átte-
kintéséhez három részre osztottuk a szóban forgó id őszakot azzal a szándékkal,
hogy az egyes etapok jellegzetességeit összefoglalhassuk. A tipizálás segíthet az
eligazodásban, de a „közös vonások" az egyes helyi társadalmak szintjén átcsúsz-
hatnak másik szakaszba.
  A településeken kibontakozó civil aktivitás szintje és a helyi hatalom helyi közös-
ségekkel kapcsolatos attitűdjei jelenleg is eltéréseket mutatnak. A kapcsolatok di-
menziói, valamint a „haszonáramlás" (Sebestény 2002) üteme és irányai különböz ő
tempóban fejlődtek, ami más tényez ők mellett, az önkormányzati rendszer beveze-
tésének köszönhető, de természetesen, a mélyben meghúzódó, hosszú id ő alatt
strukturálódott, helyi társadalmi viszonyok is determinálhatták a kontaktusok terje-
delmét és intenzitását.

             Az együttm űködés I. szakasza: „romantikus ősállapot"

 — A tanácsrendszer rutinszer ű támogatáspolitikáj ának továbbélése a korábban is
   működő, települési szinten szervez ődő, sport- és szabadidős egyesületek vo-
   natkozásában. Ezek a szervezetek továbbra is „kiszámítható" partnernek mi-
   nősülnek, főleg a kontinuitást képvisel ő és a helyi viszonyok alapos ismereté-
   vel rendelkez ő hivatali apparátusnak köszönhet ően.
 — Alkalmi, spontán együttm űködések, amelyek nélkülözik a koncepciózus, terv-
   szerű kooperációt. Az új helyi hatalmi elit gyakran állt közeli kapcsolatban
   azokkal a civil kezdeményezésekkel, amelyek a rendszerváltás társadalmi fo-
   lyamatában születtek. Az új hatalom gyakran őket minősítette hitelesnek, ezért
   a kapcsolatépítés, a támogatási szándék az ő irányukban vált intenzívvé. A fe-
   lek, az intézményes tapasztalatok hiányában, inkább a perszonális kapcsolato-
   kat preferálták, ami meglehet ősen kiszámíthatatlanná, rapszodikussá tette a vi-
   szonyukat és ezzel bizonytalanná vált a partnerség jöv ője.
         Brachinger Tamás : A civil kezdeményezések hatása a városi kormányzásra.
                       Tér és Társadalom 22. évf. 2008/1. 93-107. p.


TÉT XXII. évf. 2008 • 1                  A civil kezdeményezések hatása a ...       99

 — A kompetitív magatartás kialakulása, amelynek részeként egyes civil szerveze-
   tek politikai szerepvállalásba fogtak és ez sok-sok szerepkonfliktussal, megha-
   sonlással járt együtt. Eredménye: bekapcsolódás a helyi hatalomgyakorlásba.

  Az együttm űködés II. szakasza: „köztes helyzet"(Csegény Kákai 2000)
                                                                   —




 — Az együttműködés formalizálódásának id őszaka, amely els ősorban a helyi sta-
    tútumokban (SZMSZ), továbbá munkakörökben (civil referens), egyeztetések-
    ben (civil fórumok, kerek asztalok) manifesztálódik.
 — A támogatáspolitika átalakul, ami a pályázati rendszerek kidolgozásában és a
    költségvetési keretek normatívabb felhasználásában ölt testet.
 — Az önlcormányzati szervezet-alapítás extenzív szakaszának tekinthetjük ezt az
    időszakot, köszönhetően a Polgári Törvénykönyv 1993. évi módosításának,
    amely többek között a közalapítvány és a közhasznú társaság jogformáját ve-
    zette be 1994. január 1-jei hatállyal. A törvényi változás hatására számtalan
    önlcormányzat vált nonprofit szervezet alapítójává. A közalapítványokat els ő-
    sorban finanszírozási, a közhasznú társaságokat feladat-ellátási, intézmény
    fenntartási céllal alapították.
 — A jogi feltételekben progresszív változás az 1997. évi CLVI. törvény a köz-
    hasznú szervezetekr ől című jogszabály megalkotása. A közhasznúság jogilag
    is explicitté tette a társadalmilag hasznos tevékenységeket, továbbá bevezette a
    kiemelkedően közhasznúsági szintet, az állami-, önkormányzati feladatok át-
    vállalására ösztönz ő minősítést. A közhasznú min ősítés bevezetésének tanul-
    ságos következménye, hogy a kiemelked ően közhasznú minősítést (amely ad-
    dig példátlan kedvezményeket adott a szervezeteknek, azok támogatóinak, il-
    letve kedvezményezettjeinek) kér ő nonprofit szervezetek meghatározó részét
    az önkormányzatok alapították, közpénzb ől és „politikai akaratból".
    A törvény hatálybalépését követ ően a valódi civil öntevékenység, a társadalmi
    aktivitás egyáltalán nem növekedett, s őt, a kisebb szervezetek számára az új
    körülményekhez való alkalmazkodás komoly kihívást is jelentett.
 — Az Orbán-kormány idején, a kancellárián belül hozták létre a civil társada-
    lommal foglalkozó kormányzati „csúcsszervet", a „Civil Kapcsolatok F őosztá-
    lyát". A szervezet a kormányváltást követ ően „Kormányzati Civil Kapcsolatok
    Főosztálya néven, az Esélyegyenl őségi-, később az Ifiúsági, Szociális, Család-
    ügyi és Esélyegyenl őségi-, majd a II. Gyurcsány-kormány megalakulását kö-
    vetően a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szervezeti egységévé vált.
 — Az Orbán-kormány idején épült 1d a „vidéki" civil infrastrulctúra, amely a hazai
     sajátosságokat tükrözve, a kormányzat kezdeményezésére indult el. A kormány,
    a hálózat kiépítését pénzügyileg is támogatta. Az intézkedés eredményeként a
  ' megyeszékhelyeken megalakultak a Nonprofit Szolgáltató Központok.
    Az előbbiekben felsorolt tényez ők következtében állandósult az a kett őség,
    amely a hazai civil szervezetek adekvát részének identitását, de gyakorlati
      Brachinger Tamás : A civil kezdeményezések hatása a városi kormányzásra.
                    Tér és Társadalom 22. évf. 2008/1. 93-107. p.

100     Brachinger Tamás                                      TÉT XXII. évf. 2008   s   1

      működését is determinálta és ennek megfelel ően hatott az önkormányzatok ci-
      vilekkel alakuló viszonyára is. Egyrészt manifesztálódott, majd ciklusról-
      ciklusra erő södött a döntésekben való közvetlen civil részvétel szándéka (kép-
      viselői mandátum, külső bizottsági tagság). A negyedik önkormányzati válasz-
      táson már a pártokkal kötött, ún. vegyes szövetségek a relevánsak, amely fi-
      gyelmeztet az útkeresés ilyen változatának a veszélyeire.
      Előnye: erős érdek-aggregáció (igaz, nem a teljes lokális civil oldalnak, ha-
      nem partikulárisan)
      Hátránya: a civil szerepl ő elveszti autentikusságát, függetlenségét.
      Másrészt a döntés-el őkészítésbe (kezdeményezés, javaslattétel, véleménye-
      zés), amelyet a „felvilágosult" önkormányzatok a helyi statútumokban rendez-
      tek (Csegény—Kákai 2000), és/vagy a nonprofit szervezetek társadalmilag fon-
      tos célokkal kapcsolatos feladatok ellátásába történ ő bevonása.
      Előnyei: nagyfokú szervezettséget, konszenzusos demokratikus attit űdöket, a
      feladatellátáshoz szakszer űséget igényel; közvetlenebb lakossági részvétel-
      ellenő rzés; autentikusabb feladatellátás, versenyhelyzet.
      Hátrányai: az egyes szervezetek, illetve szövetségeik a települési döntéseket
      csak közvetve képesek befolyásolni; a helyi statútumokban szabályozott jogo-
      sítványok gyakran formálisnak tekinthet ők; nagyfokú látencia gerjeszt ői a
      személyi átfedések; a közfeladatok ellátásának ellen őrzése nehézkes; a meg-
      lévő példák jelentő s része megtéveszthet (kht-k, közalapítványok, költségve-
      tési intézmények szatellit alapítványai).

          Az együttm űködés III. szakasza: „normativitásra törekvés"

 — A kormány 2003-ban fogadta el civil stratégiáját. Alapelveiben „Autonóm ci-
   vil társadalmat partnerének tekintő állam"-ról beszél. Hangsúlyozza a civil
   szervezetek függetlenségét, más szóval a politikai függ őség megszüntetését
   deklarálja. A dokumentum kiemeli az önkéntesség és az öntevékenység társa-
   dalmi hasznát. A stratégia hangsúlyozza a társadalmi párbeszéd, a nyitott jog-
   alkotás gyakorlatának fontosságát, a finanszírozásban, a feladatellátásban pe-
   dig a szektorsemlegesség elvét. A stratégia a kormány, az önkormányzatok
   céljai között említi a feladat-kihelyezést, a közfeladat-ellátásban történ ő
   együttműködést. A stratégiai célok között található a szektor legitim képvise-
   letének a szándéka, ami a civil társadalom belügye (sic!)
 — A kormány civil stratégiájának egyik kézzelfogható eredménye a Nemzeti Civil
   Alapprogramról (NCA) szóló törvény megalkotása (2003. évi L. törvény).
   Az NCA-ról szóló törvény az els ő jogszabály, amely definiálja a civil szerveze-
   tet, ezzel nemcsak szociológiai-politológiai, hanem jogi kategóriává teszi azt! A
   törvény végrehajtásával, a valódi civil kezdeményezések, az öntevékenység fej-
   lődését kívánja segíteni a jogalkotó. A preambulum az állami, önkormányzati köz-
   feladatok ellátásába történ ő bevonás szükségességér ől, partneri viszonyról beszél
   (segítség közpénzekkel, de a közvetlen kormányzati döntés elkerülésével). A poli-
         Brachinger Tamás : A civil kezdeményezések hatása a városi kormányzásra.
                       Tér és Társadalom 22. évf. 2008/1. 93-107. p.


TÉT XXII. évf. 2008 • 1                  A civil kezdeményezések hatása a ... 101

   tilcamentesség az NCA működtetésének egyik alapelve. Ez a princípium, az eddigi
   tapasztalatok szerint, nehezen betartható, mert a választási rendszer (elelctori sza-
   vs7ás) elég körülményes, a politika, látens módon beavatkozhat a regionális testü-
   letek (alulról felépülő [sic!]) tagjainak megválasztásába. Az NCA eddigi m űködé-
   sének egy másik, sokkal nyilvánvalóbb anomáliája, hogy a finanszírozás, a köz-
   ponti költségvetés zárolásai miatt már az els ő években akadozott!
 — A kormányzat civil stratégiájából következ ő másik jogi manifesztáció, az ön-
   kéntes munka jogi szabályozása (2005. évi LXXXVIII. törvény). Az önkéntes
   munka olyan jelentős társalmi erőforrásként fogalmazódik meg, amely a köz-
   célok eléréséhez szükséges. A törvény „fogadó szervezeteket" felsoroló szaka-
   szában szerepel az önkormányzat, az önkormányzati társulás, illetve alaptevé-
   kenysége körében a költségvetési intézmény. A jogszabály hatályba lépése óta
   eltelt rövid idő miatt egzakt tapasztalatok még nem állnak a rendelkezésünkre
   az eredményekr ől.
 — A tanulmány szempontjából legfontosabb körülmény — erre az id őszakra vo-
   natkozóan —, az önkormányzatok civil koncepció alkotási hulláma. A koncep-
   cióalkotás „szezonjának" a 2002-2006-os önkormányzati ciklust telcinthetjük.
   Ebben „komoly szerepe" lehetett a Medgyessy-kormány által elfogadott civil
   stratégiának, annál is inlcább, mert a megismert települési koncepciókban exp-
   licit vagy implicit módon, de hivatkozások találhatók a kormány dokumen-
   tumra. A II. Gyurcsány-kormány idején a Szociális és Munkaügyi Minisztéri-
   um előterjesztésében „A kormányzati civil kapcsolatok fejlesztésének irányel-
   vei" címmel 2006-ban egy újabb dokumentum készült, amely egyel őre még
   nem hivatalos kormányzati álláspont.

Az együttm űködést példázó dokumentumok közös és eltér ő vonásainak
                        kivonatos bemutatása

  Az alábbiakban ismertetésre kerül ő esetek bemutatásához szükséges fonásokat inter-
net-kutatással, illetve a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Társadalmi Párbeszéd és
Civil Kapcsolatok F őosztálya adatbázisának felhasználásával gy űjtöttük össze.
  A keresést a városolcra és a megyei jogú városokra terjesztettük ki. A feldolgozást
a tartalomelemzés módszerével végeztük, melynek összefoglalását tesszük közzé
ebben a tanulmányban.
  Az itt felhasznált dokumentumok még a 2006-os önkormányzati választás el őtti
állapotot rögzítik. Az egyes önkormányzatok azóta hozott esetleges adekvát dönté-
seit értelemszerűen nem vette figyelembe a tanulmány.
  A megismert civil koncepciók többségében kísérletet tettek a m űfaj meghatározá-
sára, amely az alábbiakban foglalható össze: a koncepció feladata, célja, automa-
tizmusok kialakítása, normativitás a helyi-térségi civil szervezetekkel kapcsolatban
(áttekinthető, kiszámítható, folyamatos, stabil rendszerek a támogatási formákban,
az érdekegyeztetésben, a kommunikációban, feladat-átadásban).
      Brachinger Tamás : A civil kezdeményezések hatása a városi kormányzásra.
                    Tér és Társadalom 22. évf. 2008/1. 93-107. p.


102     Brachinger Tamás                                      TÉT XXII. évf. 2008   s   1

  Az áttekintett és összehasonlított koncepciókkal kapcsolatban kijelenthet ő, hogy
megalkotásuk az önkormányzatok szándékát tükrözi, amelyet azzal a jöv őbeni lehe-
tőséggel kívánnak feloldani, hogy a kés őbbiekben azok egy írásba foglalt együtt-
működési megállapodás alapjai lehetnek, de a partneroldalon a megfelel ő (er-
nyő)szervezet (civil szövetség) inkább cél, mint kézzelfogható valóság. Nem ismer-
jük minden településen a koncepcióalkotás el őzményeit, az esetleges egyeztetési
folyamat részleteit — akár az egyes civil szervezetekkel, akár a képviseletükre jogo-
sultakkal —, éppen ezért csak a tartalomelemzés alapján állítjuk, hogy inkább a helyi
hatalom akaratának megnyilvánulásával találkoztunk. A dokumentumok helyzet-
elemzéseikben térnek ki a településsel kapcsolatos sajátosságokra, a már kialakított
együttműködési formák felsorolására. Székesfehérváron például egy helyi kutatás
adataira hivatkoznak. Több dokumentum a korábban elért eredményekkel, problé-
mákkal (finanszírozási rendszer, civil referens, civil kerekasztal) kapcsolatos ta-
pasztalatok összefoglalására, rendszerezésére törekszik (1. táblázat).
  A fellelt koncepciók között akadt több is, amelyekben kardinális, illetve vertikális
és horizontális célok fogalmazódnak meg, és azok tartalma, szinte szóról-szóra
megegyezik (feltehet ően közös mintából, forrásból).
  Az áttekintés alapján levonható egyik következtetés, hogy kevés célkit űzést fo-
galmaztak a valóban helyi célokról, problémákról. A másik megjegyzésünk: fából
vaskarikának tűnik a helyi hatalom igyekezete, amellyel a civil társadalom fejlesz-
tését tekinti egyik fő céljának, ahogy a vertikális céloknál szerepl ő állítás is, amely
a civil-civil párbeszéd fejlesztését irányozza el ő !?
  Nyíregyházán a környezetvédelem, a közm űvelődés és a szociális ellátás területén
kibontakozó együttműködés változatai részletes kifejtésre kerültek a koncepcióban.
  Nagykanizsán a közfeladat—ellátásban konkrét szervezetr ől (Vöröskereszt) tesz
említést a dokumentum.
  Nagykanizsán Civil Szolgáltató Központ (CISZOK) felállítása jelenik meg igény-
ként, mivel „csak" a megyeszékhelyeken van Nonprofit Szolgáltató Központ.
  Veszprémben és Nyíregyházán a civil szervezetek elismerésének igénye fogalma-
zódik meg a dokumentumban.
  Szekszárdon elkészült az együttm űködési megállapodás a civil koncepció alapján
a Szekszárdi Civil Kerekasztal és az önkormányzat között!
  A megismert dokumentumok jellemz ően a következ ő területeken jelölik ki az ön-
kormányzat feladatait: a döntés-el őkészítésbe való bevonás intézményei; együttm ű-
ködés, kommunikáció módozatai; feladatátadás, -átvállalás, a civil szervezetek
támogatása (benne pénzügyi, természetbeni, szolgáltatásokkal történ ő), illetve a
civil szervezetek elismerése.
          Brachinger Tamás : A civil kezdeményezések hatása a városi kormányzásra.
                        Tér és Társadalom 22. évf. 2008/1. 93-107. p.


TÉT XXII. évf. 2008 • 1                   A civil kezdeményezések hatása a ...      103

                                     1. TÁBLÁZAT
                     A vizsgált civil koncepciók SWOT-elemzése
                    (SWOT Analysis of Examined Civil Concepts)
                  Erősség:                                   Gyengeség:
     Célok, szándékok manifesztálód-            — Többségében egyoldalú „szán-
     nak, rendszerez ődnek;                        déknyilatkozat";
 —   Hangsúlyozzák a civilek autonó-            — Kevés figyelmet kap a közfe-
     miáját, filggetlenségét;                      ladat-ellátás;
 — Helyzetelemzés, az addig elért                  Kevéssé van tekintettel a helyi
     eredmények áttekintése is része a             sajátosságokra, a megfogalma-
     dokumentumoknak.                              zások sablonosak;
                                                   Egyelőre csak a megyeszékhe-
                                                   lyeken van civil infrastruktúra.
                 Lehetőség:                                    Veszély:
 — Célok, szándékok világos politikává             Szépségtapasz, hivatkozási lehet ő-
     válhatnak          (rendeletalkotásban,       ség lehet, amely bemutatja, hogy
     együttműködési megállapodásban);              „felvilágosult" a helyi hatalom;
 — Civilek koncepciózusan vállalhat-            — Olyan elvárásokat fogalmaz
     nak részt a programok megvalósítá-            meg, amely els ősorban a helyi
     sában, partnerség, s őt, governance           hatalom szereplőinek attitűdjét
     lehetősége.                                   tükrözi;
                                                — Amennyiben nincs partner a civil
                                                   oldalról, nem hasznosul, nem
                                                   válnak megvalósítható program-
                                                   má a koncepció kijelölte célok;
                                                   Nem feltétlenül igazodik az adott
                                                   önkormányzat stratégiájához, il-
                                                   letve ágazati koncepcióihoz.
Forrás: Saját szerkesztés.

  Baja Város Önkormányzata civil szférával való együttm űködésére
         vonatkozó koncepciójában foglaltak érvényesülése

  A tanulmány fókuszában álló évtizedes együttm űködés áttekintése mellett röviden
szeretném összefoglalni készül ő doktori értekezésem hasonló irányú vizsgálatainak
megállapításait.
  A kutatást Baja városában végeztem.
  A Baján folytatott vizsgálat három ütemben zajlott. A vizsgálat célcsoportjai a helyi
hatalom, illetve a helyi közösségek reprezentánsai.
  Az első ütemben a helyi hatalom szerepl őinek körében gyűjtöttünk adatokat. Te-
kintettel arra, hogy egy-egy választási ciklus csupán négy év, az 1990 választási
ciklustól a 2002-es választási ciklusig minden települési képvisel őt és külső bizott-
sági tagot figyelembe vettünk, mert a döntéshozó kritériumának — képvisel ő-testület
      Brachinger Tamás : A civil kezdeményezések hatása a városi kormányzásra.
                    Tér és Társadalom 22. évf. 2008/1. 93-107. p.


104     Brachinger Tamás                                       TÉT XXII. évf. 2008   s   1

tagjaként, állandó bizottság tagjaként — ez a kör felelt meg. Alkalmazott módszerek:
survey és attitűd vizsgálat.
  A második ütemben a helyi civil közösségek képvisel őinek körében vizsgálód-
tunk. Az akkori statisztika szerint 284 nonprofit szervezetnek volt bajai székhelye.
A vizsgálatot ebben az esetben is a teljes körre kiterjesztettük, kivételt az önkor-
mányzati alapítású nonprofit szervezetek jelentettek. Alkalmazott módszerek:
survey és attitűd vizsgálat.
  A harmadik ütemben készültek az interjúk. Jelen fejezetben az önkormányzat
2003 decemberében elfogadott „Az önkormányzat és intézményeinek civil szerve-
zetekkel folytatott együttm űködésének koncepciójáról" szóló dokumentum érvé-
nyesülésének rövid értékelésére szorítkoznánk.
  A koncepció megalkotásának el őzményei között egy generális és speciális körül-
ményt érdemes megemlíteni. Az általános körülmény a tanulmányban már koráb-
ban említett kormányzati civil stratégia, amelyet szintén 2003-ban alkottak meg.
A bajai dokumentum „vastagon" hivatkozik a kormányzati civil stratégiára. Ezt,
csakúgy, mint a többi, vizsgálatban szerepl ő önkormányzati civil koncepció többsé-
génél, forrásként értékelhetjük.
  A speciális körülmény, hogy a civil koncepció előkészítésében és elkészítésében
komoly szerepet játszik egyetlen személy, akinek a vizsgált id őszakban viselt tiszt-
ségei „összeadódnak", ezzel a készül ő civil koncepció jelent őségét akár növelhet-
nék is, de egyúttal annak autentikusságát veszélyeztetik. A szóban forgó aktor egy-
szerre volt a Bajai székhellyel m űködő Bácskai Civil Szervezetek Szövetségének
(BÁCISZ) elnöke és a kérdéses időszakban a városvezet ő koalíció nagyobbik kép-
viselő-csoportjának vezet ője, továbbá a civil kapcsolatokért felel ős tanácsnok. A
BÁCISZ aktivistái és tisztségvisel ői között további személyeket találtunk, akik
ezzel a kett ős identitással rendelkeztek.
  Ad absurdum így a „civil reprezentációt" a koncepció megalkotásánál adottnak
tekinthetjük, de ha komolyan vesszük a programalkotási folyamatot, mégiscsak a
helyi hatalom által megalkotott koncepcióról beszélhetünk, amely kevéssé tükrözi
(tükrözheti) az amúgy is fragmentált helyi civil társadalom közös érdekeit, elképze-
léseit. A BÁCISZ-nak nem csak bajai, hanem térségbeli, vajdasági, s őt, budapesti
tagszervezete is van, viszont a bajai székhely ű civil szervezetek nagyobb része
egyáltalán nem tagja.
  A BÁCISZ, ez a helyi statútumból derül ki, állandó meghívottja a képvisel ő-
testület és az egyes szakbizottságok üléseinek, amelyeknek más, a BÁCISZ-on
kívüli civil meghívottjai is vannak.
  A civil koncepció lényegében egy el őterjesztés melléklete, amely meglehetősen ki-
dolgozatlan. Az el őterjesztés tartalmaz egy helyzetelemzést, részletesen ismerteti a
kormányzati civil stratégiát és az érdekeltek együttm űködésének főbb területeit is
számba veszi. A határid ők az egyes célok tekintetében régen lejártak és a célok több-
ségében egyáltalán nem teljesültek. Az alábbiakban ezeket a célokat ismertetjük.
  Elhatározták, hogy az önkormányzat a teljes kör ű tájékozódás és tájékoztatás ér-
dekében a civil szervezetekkel együttm űködésben összeállítja a városi székhely ű
          Brachinger Tamás : A civil kezdeményezések hatása a városi kormányzásra.
                        Tér és Társadalom 22. évf. 2008/1. 93-107. p.


TÉT XXII. évf. 2008 • 1                    A civil kezdeményezések hatása a ...      105

vagy telephelyű, működő civil szervezetek, alapítványok és egyesületek egységes
nyilvántartását. A nyilvántartás nem készült el, a határid ő 2004. III. 31-én lejárt.
   Célul tűzték ki a városi Civil Tanács megalakítását. A tanács létrehozása érdeké-
ben ágazati kerekasztalok összehívását kezdeményezték. A Civil Tanács nem ala-
kult meg, a határidő 2004. IV. 30-án lejárt.
   Az önkormányzat elhatározta, hogy gazdasági programjával összhangban — ha a
 feladatellátás azt igényli —, kölcsönös el őnyök alapján, a szolgáltatás hatékonyabb
biztosítása érdekében közfeladat ellátására szerz ődéses formában megállapodást
köthet arra vállalkozó civil szervezettel. Ennek a törekvésnek a civil koncepciótól
függetlenül előtte is és azóta is kialakult gyakorlata volt/van, ami m űködőképes.
   Megfogalmazódott, hogy a civil szervezetek részére támogatást ad önkormányzati
feladatok ellátása, átvállalása esetén: A támogatás tervezett formái:
   „Ingyenes létesítmény, intézmény, közösségi tér használata, kedvezményes térítés ű
létesítmény, intézmény, közösségi tér használat, program finanszírozás pályázat
alapján, továbbképzési támogatás pályázat alapján, hozzájárulás pályázati öner őhöz
— pályázat keretében."
   A civil koncepciótól függetlenül előtte is, és azóta is kialakult, működőképes gya-
korlata volt/van a támogatásoknak; vannak úgynevezett kiemelt civil szervezetek,
amelyek támogatása önálló el őirányzatként szerepel az éves költségvetési rendelet-
ben, szakbizottságok átruházott hatáskörében a sport, a kultúra és az ifjúsági kez-
deményezések területén volt, illetve van pályázati alap; pályázati öner őre is lehet
pályázni, ahogyan a létesítményhasználat biztosítására is. A polgármesteri hivatal
állományában korábban sem dolgozott és ma sem dolgozik civil referens. Ezt a
tényt önmagában nem értékeljük problémaként, mert a városban m űködő civil szer-
vezetekkel való együttműködés több közüsztvisel őnek is munlcaköri kötelessége,
legfeljebb a civilek számára ez nem mindig nyilvánvaló.
   Megfogalmazásra került, hogy a város a civil szervezetekkel közösen indulva pályá-
zati forrásból is biztosítani kívánja az úgynevezett Civil Szolgáltató Központ — Civil
Ház, Művészetek Háza és Kézműves Ház létrehozását, illetve méltó elhelyezését.
   A szóban forgó létesítmények azóta sem léteznek, de ett ől filggetlenül a ténylege-
sen működő civil szervezetek elhelyezése közösségi intézményekben, illetve közér-
dekű bérlőkijelölés alapján megoldott a városban; krónikus elhelyezési problémáról
nem beszélhetünlc.
   A koncepció célul tűzte ki, hogy a civil szférával történ ő együttműködés főbb felada-
tait, valamint a finanszírozás kereteit önkormányzati rendelet keretében szabályozza.
   A rendelet megalkotására mostanáig nem került sor.
   Az említett személyes érintettség nemcsak az autentikusságot veszélyeztette a helyi
hatalom és helyi civil társadalom viszonyában, hanem a végrehajtást is kontra-
produlctívvá tette, hiszen ez a körülmény kioltotta a küls ő civil kontroll, a civil nyo-
más ösztönző erejét.
   A bemutatott célkit űzések érvényesülésére az aktuális választási ciklusban sem
látunk sok esélyt, tekintettel arra, hogy a 2006-os választások gyökeresen megvál-
toztatták az önkormányzat összetételét. A megkezdett ciklusban tanácsnok felügyeli
      Brachinger Tamás : A civil kezdeményezések hatása a városi kormányzásra.
                    Tér és Társadalom 22. évf. 2008/1. 93-107. p.


106     Brachinger Tamás                                      TÉT XXII. évf. 2008   s   1

az önkormányzat társadalmi kapcsolatait igazi feladat- és hatáskör, egyszóval tarta-
lom nélkül. A 2003-as civil koncepció egyes elemei, bizottsági, képvisel ői vagy
frakció kezdeményezésként visszatérhetnek a döntéshozók elé, hiszen a célkit űzé-
sek régóta fennálló problémák megoldását szolgálták volna, és nem zárható ki, hogy
egyes civilek kezdeményez őleg lépnek fel. A jelenlegi városvezetés számára, leg-
alább is az eddig megfigyelt viszony alapján, a BÁCISZ nem partner. Valódi, váro-
si szintű civil képviselet korábban sem volt és most sincs. A civil szervezetek kez-
deményezései inkább egyedi, szórványos megkeresések.
  Nem tértünk ki a bajai civil szervezetek felel ősségének értékelésére a civil kon-
cepció célkitűzéseinek teljesítésében. Kétségtelen, a célkit űzések megoldása króni-
kus problémák megoldását tenné lehetővé. A bajai civil szervezetekkel kapcsolatos
adatok átfogó kiértékelése még hátra van.
  Ami az eddig rendelkezésünkre álló adatokból már megállapítható, legyen szó akár
pénzbeni támogatásról, akár ingatlan használatról, akár feladatátvállalásról, a bajai
civil szervezetek attit űdjeiben is hangsúlyos elem, hogy az önkormányzat szerepválla-
lásának dominánsnak kell lenni, tehát annak kiváltására nem mindig indul be az önte-
vékenység, alternatívák keresése, hanem inkább egy passzív id őszak következik.
  Végül még egy említésre méltó körülmény: a civil szervezeteket képvisel ő meg-
kérdezettek jelent ős része nem is tudta, hogy az önkormányzat megalkotta a szóban
forgó dokumentumot. Megkérdezésükre 2005 nyarán, tehát másfél évvel a koncep-
ció elfogadása után került sor. A legmegdöbbent őbb azonban az volt, hogy a dön-
téshozók körében sem volt mindenki számára nyilvánvaló, hogy elkészült ez a kon-
cepció. Ennek a körnek a felmérése 2004 tavaszán—nyarán történt! Kétségtelen
tény, hogy ebben a körben nemcsak az „aktív" helyi politikusok, hanem a korábbi
ciklusokban szerepet vállaló döntéshozók is szerepeltek. Azonban róluk is feltéte-
lezzük az átlagosnál nagyobb táj ékozottságot a helyi közéletr ől, hiszen „passzív"
időszakukban sem szakadnak el többségükben szervezeteikt ől.

                   A generális tapasztalatok összefoglalása

  Az önkormányzati rendszer elmúlt másfél évtizedének története elegend ő intéz-
ményes megoldással szolgált. Ezek a változatos, de mégiscsak egy irányba húzó
keretek megfelel ő fundamentumai, hardware-i a kooperációnak és a partnerségnek.
A felek eddigi együttműködésük során számtalanszor kerültek szereptévesztésbe.
Ennek két jellemz ő példáját ismerhettük meg:
  1) A politikai versenybe bekapcsolódó civil szervezetet, amelynek nemkívánatos
     következményeként — még lokálisan is — kiforgatható a civil lelkület, megha-
     sonlik a civil identitás.
  2) A nonprofit szervezetek alapításában részt vev ő önkormányzatot, amely gya-
     korlati okoktól vezérelve a kilencvenes években gyakran lépett „kényszer-
     társadalmasítás" útjára, hogy „mentse, ami menthet ő".
             Brachinger Tamás : A civil kezdeményezések hatása a városi kormányzásra.
                           Tér és Társadalom 22. évf. 2008/1. 93-107. p.


TÉT XXII. évf. 2008 • 1                          A civil kezdeményezések hatása a ...            107

  A kooperáció, a partnerség, a „local governance" gyakorlásának feltétele az, hogy a
civil koncepciókban megfogalmazott magatartások tartóssá, tudatossá és kölcsönössé
váljanak. Az együttm űködés szubjektív feltételének is tekinthetjük az el őbbiekben
ismertetett elvárást, de az eddigi tapasztalatok szerint ez még gyakran hiányzik.
  Az önkormányzatok koncepcióalkotási szándékát biztató jelnek tekinthetjülc, mi-
vel az szemléletváltásra utalhat. A kiszámíthatóság, a normativitás, a tartós együtt-
működés mindkét félnek hosszú távú érdeke.
  A cél közös: a településközösségek fenntartható fejl ődése, amelyet a közvetlen
demokrácia minőségével, a részvétel, a közrem űködés intenzitásával minősíthetünk
igazán. Ennek mérése igazi metodikai kihívás, kvalitatív módszereket és mikro-
szintű vizsgálatok sokaságát igényli.

                                            Irodalom
Bőlim A. (1996) Helyi társadalom. CSVMTF, Budapest.
Brachinger T. (2000) Nonprofit alapismeretek. EJF, Baja.
Brachinger T. (2001) A legkisebb közös többszörös. — Parola. 4.3-5. o.
Brachinger T. (2005) Civilek és politilcai hatalom. — Civil Szemle. 1.45-59. o.
Csegény P.—Kákai L. (2000) Civil szervezetek megjelenése a helyi statútumokban. — Köztes helyzet!?
  A civil szervezetek és az önkormányzatok kapcsolatában az ezredforduló Magyarországán. MEH Civil
  Kapcsolatok Főosztálya, Budapest. 72-87. o.
Kéri L. (1997) A civil szféra a '90-es évek Magyarországán. — Sansz. 10.12. o.
A Magyar Köztársaság Kormányának Civil Stratégiája. (2003) www.civil.info.hu
A nonprofit szervezetek f őbb statisztikai jellemz ői 2003. (2005) KSH, Budapest. www.ksh.hu
Pálné Kovács I. (1990) A helyi politika. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Salamon, L.M. (1991) A piac kudarca, az öntevékenység kudarca és a kormány nonprofit szektorral
  kialakított kapcsolatai a modern jóléti államban. — Kuti É.—Marschall M. (szerk.) A harmadik szektor.
  Nonprofit Kutatócsoport, Budapest. 65-68. o.
Sebestény I. (2002) Az önkormányzatok és a nonprofit szervezetek kapcsolata 2000. KSH, Budapest.

    IMPACT OF CIVIL INITIATION ON LOCAL GOVERNANCE

                                    TAMÁS BRACHINGER

  This project is part of my PhD thesis in the field of social science. In this project we were
examining the co-operation between the civil organisations and the local government in
Hungary. Analysing the development of participation and co-operation of the last one and the
half decade this study gives an overview of development tendencies in the domestic civil
society. In this case, the subjects my study's is so-called civil conceptions of Hungarian
towns. The Hungarian iocal governments don't have to frame such documents. It is only an
opportunity for them to improve their relations with the local interested parties.
  The applied method in this study was contents analysis. The base of the analysis was the
civil conception. The conceptions were overviewed. They are similar to each other, because
therein aren't lots of self-contained idea. My dilemmas were; interests are reflected in these
documents? It was evidenced that It is reflecting the interests of the local governments rather
than the interests of the local civil parties.