Tér és Társadalom 3. évf. 1989/1. 49-64. p.
FÓRUM
BELUSZKY PÁL:
MAGÁNJELENT É S A (TÁRSADALOM) FÖLDRAJZRÓL
Az MTA Elnöksége 5/1984. sz. határozata alapján a Földrajzi Tudományos
Bizottság 10 geográfusa áttekintette a földrajztudomány helyzetét. E meditáció ered-
ménye másfél ívnyi jelentés formájában megjelent a Földrajzi Közlemények 1986. évi
3. számában. ► A jelentés átfogóan, részletesen elemzi a földrajztudományban a '70-es—
'80-as évek fordulójára kialakult helyzetet. Számos gondot említ (pl. a megfelel ő koor-
dináció hiányát a kutatóintézetek és a fels ő oktatási intézmények, a természeti és a
gazdaságföldrajz közötti kooperáció felszínességét, tematikai féloldalasságot — az ága-
zati vizsgálatok túlsúlyát —, a kutatási feltételek nem kielégít ő voltát és így tovább),
ám alapjában elégedett tudományunk eredményeivel. 2
Magánjelentésem nem kíván ezen értékeléssel tételesen vitázni, noha „föld-
rajzképem" sötétebb tónusú, mint a hivatalos jelentés gondosan kiegyensúlyozott mér-
legelése. Igaztalanabb is, mert néhány szempontot kiragadva, jelent ő s tényeket emlí-
tés nélkül hagy (illetve maga is a hivatalos véleményhez utasítja az olvasót, a kép teljes-
sége okán). Magánjelentésem elsősorban a társadalomföldrajz helyzetével foglalkozik
— e téren rendelkezem kell ő ismeretekkel, e tudományágban nem kényszerülök a ki-
bic esetenként kényelmes, ám többnyire nem etikus helyzetébe. így lehetek provokatív
vagy agresszív is — hisz a provokáció önmagam ellen is irányul. írásom elöljáróban fel-
emlegetett gyengéi reményeim szerint egyvalamire alkalmasak: vitát, ellenvéleményt,
elítélést váltanak ki — tehát gondolatokat a földrajzról; s ez esetben már elérték cél-
ju kat. 3
A magyar (társadalom)földrajz mai helyzetét tehát korántsem tartom meg-
nyugtatónak. Bármin ő tekintélyes eredménylista ellenére alig alig vagyunk jelen a ma-
-
gyar társadalomtudomány színpadán s ami még rosszabb: ha f ő szerepre kérnének fel,
kiderülne: képtelenek vagyunk azt eljátszani. Kevésbé képletesen szólva: számos alap-
vető feladatunkat évtizedek óta nem teljesítettük (gondoljunk hazánk tudományos
igény ű társadalomföldrajzi monográfiájának megiratlanságára!) a geográfia képvisel ő i
egyéni kvalitásaik, teljesítményeik alapján, s nem tudományágunk alanyi jogán nyer-
nek esetenként bebocsátást a társadalomtudományok egyetemébe; társadalmunk föld-
rajzi m ű veltsége silány s romló; a „gazdasági földrajz" presztízse értékelhetetlenül ala-
csony (gazdasági földrajz = telefonkönyv ► . (Állításaim egynémelyikére még visszatérek.)
Miként jutott a társadalmi földrajz ebbe a helyzetbe? Az okokat nyilván sok-
féle gondolatsor mentén fel lehetne sorakoztatni; az alább következ ő változat így ko-
rántsem az egyedül lehetséges elrendezése az okoknak, összefüggéseknek; de az egyik
lehetőség.
BELUSZKY PÁL:
MAGÁNJELENTÉS A (TÁRSADALOM) FÖLDRAJZRÓL
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/1. 49-64. p.
50
Megközelítésem szerint három átok ül a magyar gazdasági geográfián: 4
— A földrajz által vállalt „udvari tanácsosi" szerep,
— az a tény, hogy gyakorlatilag a természeti földrajzból vált ki a magyar társa-
dalomföldrajz,
— s végül tudományágunk idillikusan szerény mérete (kutatói létszám, kutató-
hely), mely tény egyaránt sorolható az okok és következmények közé.
1. A magyar földrajz „udvari tanácsosi - szerepvállalása hagyományos. Az ál-
lamismék vallott, felvállalt célja az államvezetés szolgálata; még az ellenzéki szellem ű
m űvek, szerz ő k (Fényes Elek) is közvetlenül kívánták szolgálni a társadalom irányítá-
sát, legfeljebb a hatalom jellegének megváltozását remélték (részben épp saját tevé-
kenységükt ő l). 5
Még felt ű n ő bbé vált e szerepvállalás a két világháború között; míg a társada-
lomtudományok java egy, a társadalmi haladással, a társadalmi realitásokkal szembe-
forduló politikai kurzus idején szükségszer űen vált ellenzékivé, vonult oppozícióba,
támogatott radikális reformokat, az id ő közben önállósuló „emberföldrajz" — mint tu-
domány — továbbra is „kormánypárti" vagy óvatos reformpárti. Ritkábban apolitikus.
Nemcsak a polgári radikalizmus eszmekörében fogant magyar szociológia utasította el
az együttm ű ködést a hatalommal (a hivatalos tudománypolitika gyakorlatilag fel is szá-
molta a szociológiát ► , nemcsak a népiesekhez, illetve a falu kutató mozgalomhoz csatla-
kozó tudományágak kerültek szembe a hatalommal, hanem az olyan tradicionális tu-
dományágak is, mint a néprajz (kapcsolat a falukutató mozgalommal, Ortutai Gyula,
Gunda Béla, Györffy István, Fél Edit tevékenysége), a közgazdaságtan, a demográfia,
de még — Hóman Bálint vagy Szekfü Gyula tevékenysége ellenére — a történelemtudo-
mány is. A gazdasági földrajz nem. Csatlakozik az irredenta mozgalomhoz (igaz, a reví-
zió földrajzi, gazdaságföldrajzi tényekkel alátámasztható ► , „geopolitizál" (igaz, olykor
a német hatalmi törekvésekkel szemben), élére áll a baloldali falukutató mozgalom-
mal szemben életre hívott hivatalos falukutatásnak (Fodor Ferenc, 6 Teleki Pál), és
— Cholnoky Jen őtő l Milleker Rezs ő ig — megveti a dzsesszt (nem ismerem pl. a kora-
beli történészek véleményét a dzsesszr ő l, ennek felemlegetése „komoly" eszmefuttatá-
sunk során talán kissé profán is, de a földrajz konzervatizmusára utal e tény). Bizonyos
reformkísérletekben, azok el ő készítésében részt vett ugyan, de mindíg a paternalista
állam képviseletében. Igy pl. a közigazgatás területi beosztása tervezett reformjának
el ő készítéséhez Prinz Gyula, Hantos Gyula, Teleki Pál, a tragikus sorsú baloldali Elek
Péter is hozzájárult, a sz ű k szakmai kérdések körén belül maradva, vagy azok kereteit
ki sem használva. A harmincas években a közigazgatási reformjavaslatok során a „hiva-
talos" m ű helyek által is megfogalmazott reformgondolatokhoz — Id. a Közigazgatástu-
dományi Intézet m ű ködését — azonban a földrajz nem jutott el.
Azt természetesen mérlegelhetjük, vitathatjuk, hogy az akkori földrajztól el-
várható volt-e a társadalom tartalmi kérdéseir ő l való véleményalkotás, az azonban fi-
gyelemreméltó, hogy mélyreható területi reformra, földrajzi szemlélet és ismeretek
a/apján Erdei Ferenc tett javaslatot Magyar város c. munkájában (mely elképzelés aztán
a II. világháború után a Nemzeti Parasztpárt közigazgatási-országépítési javaslatának is
elméleti alapjává, Bibó István és Mattyasovszky Jen ő részletez ő kidolgozásában széles kör-
ben ismertté vált — „városmegyék"! közgondolkodásunknak épp napjainkban ismét
BELUSZKY PÁL:
MAGÁNJELENTÉS A (TÁRSADALOM) FÖLDRAJZRÓL
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/1. 49-64. p.
51
részévé vált, s az alapeszme területszervezési reformjavaslatainkban ma is újra s újra fel-
bukkan).
A II. világháború után — az épp az „udvari tanácsosi - szerepvállalást megbün-
tetend ő — rövid szilenciumra kényszerült földrajz az 50-es évek elejét ő l ísmét visszata-
lál korábbi szerepébe, s a napi gazdasági, gazdaságszervezési, településfejlesztési felada-
tokban való részvétellel igazolta létjogosultságát, hasznosságát, megbízhatóságát. Azt
fürkészi, hogy a napirenden lév ő népgazdasági, társadalompolitikai kérdések hol, mi-
ben igénylik a gazdasági földrajz támogatását, kutatói részvételét. Megbízásokat sze-
rez. Keresi a magyar citrusligetek megfelel ő helyét, teát óhajt a tokaji Nagykopaszon
termeltetni. 7 Optimális gazdasági térszerkezetet javasol, „komplex gazdasági körzete-
ket" jelöl ki, a termel őerő k racionális elhelyezését segítend ő . Már az ötvenes évek ele-
jén kidolgozza és propagálja a kés ő bb oly sok vihart kavart „szocialista falumodellt",
a kisfalvak elsorvadását igazoló elméletet. 8 S mindmáig éberen figyeli: mít igényel t ő le
környezete?
A jelentés nem titkolt büszkeséggel szögezi le: „Az elmúlt id ő szak pozitív
irányú változásaként lehet regisztrálni a tudománypolitikai irányelvek érvényesítése
nyomán a kutatási témák koncepciója irányába tett lépéseket, amelyek egyrészt a szel-
lemi és anyagi er ő k hatékonyabb összefogását eredményezték, másrészt a kutatómun-
kát közvetlenül a társadalom és tudománypolitika időszerű feladatainak szolgálatába
-
vonták" (252. old.). Ezen id őszer ű feladatok pedig: (1) A településfejlesztést közvet-
lenül megalapozó kutatások; (2) A települések fejl ődésének irányítását megalapozó
kutatások; (3) A Balaton regionális környezetvédelmi kutatása. Fontos, összetett, hasz-
nos, tudományos felkészültséget igényl ő , de végül is sz ű k prakticista feladatok. S a je-
lentés ezen tendencia fennmaradását jósolja (reméli?!): „A társadalmi igények, az eze-
ket közvetít ő megbízások nyomán feltehet ő , hogy a gazdaságföldrajzi tevékenység ala-
kulásában az alkalmazott kutatások továbbra is vezet ő szerepet fognak betölteni"
(261. old.). (Az anyag az alapkutatások hosszú távú, „tervszer ű szervezését" is „elen-
gedhetetlennek" tartja!)
Jogos kérdés: káros és elítélend ő-e, ha egy tudomány a gyakorlat közvetlen
szolgálatát vállalja? Az alkalmazott kutatás értéktelen/ebb mint az alapkutatás? Kár-
hoztatható, ha megbízásokat teljesítünk? A válasz nyilvánvalóan: nem. S hozzátehet-
jük, hogy a közvetlen, „napi igényekre" reagálva a társadalmi földrajz egy sor „jó ügy-
nél" is jelen volt, hallatta hangját. (Mint pl. a településpolitikát átformáló vitákban, a
hátrányos helyzet ű területek létének elfogadtatásában, a differenciált tanyapolitika
szorgalmazásában; olyan teljesen konkrét, napi feladatokban, mint az új községek köz-
igazgatási elismertetése, községek várossá nyilvánításának támogatása és így tovább.)
Hozzátehetjük, hogy e vizsgálódások során magas tudományos színvonalú, új tudomá-
nyos eredményekkel szolgáló m űvek is születtek. Hogy a megrendelésre készül ő vizsgá-
lódások „anyagi vonzata" nélkül még kedvez ő tlenebb lenne a földrajz helyzete. (Talán
már szakmai eltévelyedés — mazochizmus? —, ha felemlítem: a településpolitikai viták
kezdetekor, az új fuvallatokat rögvest vitorlájába fogandó, a földrajz buzgón bírálta az
OTK gyakorlatát, elveit, a településpolitikát, átvette az opponálók frazeológiáját, ám
alig-alig tett arra kísérletet, hogy megvizsgálja: a településhálózatban lezajló változások
mely elemei táplálkoznak a gazdaság és társadalom átformálódásából, melyek a szándé-
kos beavatkozás eredményei, melyek a gazdasági szabályozás melléktermékei; melyek
BELUSZKY PÁL:
MAGÁNJELENTÉS A (TÁRSADALOM) FÖLDRAJZRÓL
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/1. 49-64. p.
52
kívánatosak, melyek küszöbölhet ő k ki és így tovább. Pedig ez lett volna a kötelessége,
még akkor is, ha a nyert eredmények egyike-másika nem is járult volna hozzá pillanat-
nyi népszer ű sége növekedéséhez. Ám a népszer ű séget választotta.)
Mindez aligha vitatható. De meggy őződésem, hogy az „alkalmazott kutatá-
sok"' ily magas aránya, méginkább az a szemlélet, amely a földrajz feladatát a napi, di-
rekt igényeket kielégítő vállalások teljesítésére sz űkíti, amely mindenáron tetszeniakar a
mának, „perc-emberkékké" alakítja m űvel ő it — nehezen jóvátehet ő károkat is okoz a
geográfiának.
Miel ő tt e következmények egyikét-másikát vázolnám, röviden szót kell ejte-
nem a másik két „átokról" is.
2. A földrajz dualista vagy monista voltáról, a természeti és gazdasági földrajz
viszonyáról itt nem kívánok vitázni. Csupán azt az egyszer ű tényt említem, hogy a ha-
zai gyakorlatban a gazdasági földrajz a természeti földrajzból vált ki, a természeti
földrajz volt s maradt hosszú ideig az id ő sebb, gazdagabb testvér. A földrajz „hivata-
los" létrejötte után — egyetemi tanszék! — nagy egyéniségeit (Hunfalvy J., Lóczy L.,
Prinz Gy., Cholnoky J., Bulla B. stb.) a természeti földrajz adta, tudományos rangot a
természeti földrajz vívott ki (s tegyük hozzá: tudományos jelleget is el őbb öltött); ez
a helyzet bizonyos tradíciók továbbélése nyomán mindmáig fennáll. S ez a „genetikai
örökség" nehezítette s nehezíti a társadalomtudományokba való integrációját, csök-
kenti társadalomtudományos megalapozottságát, egyáltalán: érvényesülését a társada-
lomtudományok sorában. Itt csak az egyetemi földrajzi oktatás milyenségére hivatko-
zom: a hallgatók viszonylag szilárd természettudományi alapozást szereznek, a termé-
szeti földrajz sz ű kebb szakterülete mellett megismerik a csillagászat, a geológia, az ég-
hajlattan-meteorológia, esetenként a botanika és zoológia (biogeográfia!) alapjait; nem
kötelező viszont megismerkedniük a társadalomföldrajzzal legszorosabb kapcsolatban
álló társadalomtudományok alapjaival — szociológia, demográfia, etnográfia, urbanisz-
tika, közgazdaságtudomány. S ha nem történelem a másik szakjuk, akkor ezzel sem.
3. Végül tudományágunk „nagysága". A többször citált Helyzetkép 158-ra
teszi a földrajzi kutatómunkát végz ő k számát. A két tudományágban! S persze kérdés,
hogy kutatónak — „aktív geográfusnak" — tekinthet ő -e minden egyetemi és f ő iskolai
oktató (aki persze ett ő l függetlenül lehet kiváló geográfus, de nem kutató! ► , ső t min-
den kutatói státusban foglalkoztatott, földrajzi diplomával rendelkez ő egyén? (Itt
most arra nem térek ki, hogy a „földrajzi álláshelyeken" tevékenyked ő nem földrajzos
diplomával rendelkez ő kutató geográfus-e?) Csatári Bálint kollégámmal egy ízben kell ő
távlatból (Havanna! ► megbecsültük geográfusaink számát; úgy találtuk, mintegy 60, a
tudományos életben aktívan részt vev ő gazdasági földrajzos dolgozik Magyarországon.
S nem voltunk sz ű kkebl ű ek! Ebb ő l a számból két következmény fakad: ez a kutatói
felső fokú oktatói létszám egyszer ű en nem elég arra, hogy a társadalmi földrajzra há-
ruló feladatokat akár megközelít ő mértékben megoldja. Ezzel a kutatólétszámmal a
földrajz nem vállalhat a jelenlegit lényegesen meghaladó feladatokat (I. pl. a történész
szakma egyidej ű teljesítményét a Magyarország tízkötetest — ami 20 kötet —, az Erdély
történetét, a Magyar Históriát, Budapest történetét, a számtalan helytörténeti monog-
ráfiát stb.). Ezzel a kapacitással a tudományág feladatát színvonalasan nem lehet telje-
síteni. Ami nem jelenti, hogy színvonalas egyéni vagy csoportmunkák ne szülessenek.
Ám még erre is kihat tudományunk kicsinysége! Hisz ezzel az 50-60 gazdasági geográ-
BELUSZKY PÁL:
MAGÁNJELENTÉS A (TÁRSADALOM) FÖLDRAJZRÓL
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/1. 49-64. p. 53
fussal kell egy tudományágat üzemeltetni: gondoskodni a földrajz továbbhagyományo-
zásáról (oktatás); intézeteket, tudományos osztályokat, tanszékeket vezetni, folyóira-
tokat szerkeszteni, lektorálni, tudományt népszer űsíteni, ismeretterjeszteni, tudomá-
nyos-min ősíteni, a tudományág külkapcsolatait életben tartani, tudományos bizottsá-
gokban részt venni, társaságot (MFT) m ű ködtetni és így tovább. Amib ő l következik,
hogy a geográfusok — különösen a vezet ő kutatók — adminisztratív-szervezési terhelése
rendkívül nagy, feltehet ően nagyobb, mint a legtöbb tudományágban, s a valódi kuta-
tás a lopott órák öröme csupán. Igy a legtöbb gazdasági geográfus „nem futja ki" iga-
zán magát, m űvekben megjelen ő teljesítményük elmarad a képzettségük, kutatói gya-
korlatuk, tehetségük adta lehet őségektő l! A 60-ra tett gazdasági geográfusból élete
folyamán 15 (!) jelentetett meg önálló, könyvárusi forgalomba került könyvet, s tizen-
ötük többsége ma is egykönyves szerz ő ! Végül még azon is elgondolkodhatunk, hogy
ez az aktív létszám elegend ő-e egyáltalán egy tudományág egészséges m ű ködéséhez,
m ű ködtetéséhez. Nem tudom létezik-e valamiféle küszöbérték, de úgy t ű nik, iskolák
kialakulásához, egészséges vetélkedéséhez, egyes részfeladatok „karizmatikus" egyéni-
ségeinek kiválasztódásához (nagy hatású egyetemi oktató, szervez ő-menedzser, elmélet-
alkotó, a tudományág nagy „szobatudósa", követe a nemzetközi tudományos fórumo-
kon, az ismeretterjesztésben, a tévében-sajtóban, nagy öreg és ijfú titán, de tán még a
nagy kóklert is ide sorolnám), egészséges munkamegosztáshoz szükség van egy minimá-
lis létszámra — s a társadalmi földrajz szakembergárdája nem éri el ezt a küszöbértékét.
S a létszámból fakadó mindenki mindenkinek szerkeszt ője, lektora, opponense, téma-
vezet ője ál lapotról most ne is essen szó!
S mi következik e három „átokból"?
(Három? Természetesen tudományos életünk számos további általános panaszát felso-
rolhatnánk itt, a tudományszervezés nehézkességét, a kutatás elbürokratizálódását, a
tervszer ű ség, hatékonyság látszatát kelteni hivatott mondvacsinált pályázati rendszert,
a csak álmunkát igényl ő — kiváltó programokat, az adminisztratív terheket, a valóban
kiemelked ő teljesítmények anyagi elismerésének lehetetlenségét, azt a tényt, hogy pl.
a magánnyelvórák adása kifizet ő d ő bb egy fiatal kutató számára, mintha tudományos
tevékenységgel akarna némi többletjövedelemhez jutni (s erre rákényszerül!), a nehe-
zül ő publikációs lehet ő ségeket, a kutatás tárgyi-technikai feltételeinek mostohaságát,
a zsákutcában tébláboló egyetemi oktatást és így tovább.)
Úgy vélem, nem kevesebb, minthogy:
1. Nem teszi lehetővé a társadalmi földrajz számára egyenrangú félként a tár-
sadalomtudományokkal való kapcsolatot, azok ismeretanyaga felhasználhatatlan ma-
rad számára, nem értelmezheti mélyrehatóan a társadalmi folyamatokat, tehát azok
térbeli vonatkozásairól felszínes, leegyszer ű sített képet ad, amely viszont a társadalom-
tudományok számára érdektelen. Egy régi „földrajzos vitára" emlékezvén azt is írhat-
nám: a kígyó a farkába harapott; de a plágium vádját kerülend ő , azt írom: a földrajz
alig-alig integrálódik a társadalomtudományok összességébe, kimarad eszmeáramlatai-
ból, s színvonala is megsínyli ezt.
2. Tudományunk, folyvást az aktualitásra sandítván nem alakított ki saját és
sajátos értékrendet, jószerivel szemléletet sem, céljai rövidtávúak, taktikaiak, tehát
nem képezhet magamagának távlatokat.
BELUSZKY PÁL:
MAGÁNJELENTÉS A (TÁRSADALOM) FÖLDRAJZRÓL
54 Tér és Társadalom 3. évf. 1989/1. 49-64. p.
3. Mindezek miatt lassan elveszti elméletalkotó képességét, de még az átvéte-
lek terén — legyen az külföldi import vagy a társtudományok eredményeinek adaptá-
ciója — is renyhe és felületes. Már „középszint ű " elmélet alkalmazására sem nagyon
törekszik. nemhogy alkotásra vagy valódi adaptációra. A nemzetközi földrajztudo-
mány által kialakított számos új szemléleti-megközelítési mód, módszer, témakör nem
lelt visszhangra a magyar társadalmi földrajz részér ő l (kivételt talán csak a szociálgeog-
ráfia honosítására tett kísérletek, s a statisztikai-matematikai módszerek alkalmazása
képeznek). Majdhogynem érthetetlen, hogy a különben elfogadható mennyiség ű kül-
honi kapcsolatnak szinte nyoma sincs a magyar földrajzban. (Tanulságos lenne egy-egy
kutató „kapcsolatrendszerét" összevetni publikációinak apparátusával!) Sok egyéb ok
mellett ez is közrejátszik abban, hogy tudományunk nem törekszik a szintézisre, sem
m ű veiben, sem deklaráltan. Évtizedek óta nem született az ország társadalmi földrajzát
tudományos igénnyel feldolgozó m ű , kézikönyv. Nem magyarázzuk társadalmunk tér-
beli mozgását valamennyire is átfogó módon. A társadalmi földrajz — megengedve ma-
gamnak némi irodalmi áthallást — morzsaléktudomány.
4. S mégha csak az ÚJ SZINTÉZIS váratna magára! Ám a geográfia — tovább
futván az aktuális, új és új feladatok felé — megoldatlanul hátrahagyta szinte minden
jelent ő sebb tradicionális, létéb ő l fakadó feladatát. (Talán csak Markos György Gazda-
ságföldrajza a kivétel, amelyben a közgazdasági-statisztikai iskola követelményeinek
megfelel ő országleírást nyújtott hazánkról.)
Nézzük e vádpontokat kissé részletesebben.
ad. 1. Az első pontban felemlített tény — a társadalmi földrajz legfeljebb kvázi
társadalomtudomány — részben abból fakad, hogy az aktuális, napi feladatok végrehaj-
tása nem is követeli meg az elméletalkotást, az eszmetörténeti megközelítést, a fellelt
„igazságok" rendszerbe foglalását, szintézisét; a földrajz, prakticista-aktualizáló törek-
vései, „szolgálata" közben a gyakorlattal, illetve egyes alkalmazott tudományok napi
gyakorlatával került kapcsolatba (a terület- és településfejlesztés gyakorlata, az urbanisz-
tika gyakorlata, népgazdasági tervezés, a közigazgatás konkrét területi beosztásának
kérdései és így tovább ► , s nem a többi társadalomtudománnyal. A társadalomelméle-
tekben járatlan, iskolázatlan gazdasági geográfia szívesen le is mondott az elméleti meg-
alapozásról, legfeljebb a kiszolgált területek — pl. a településtervezés gyakorlata — napi
feladatait, módszereit ismerte meg, szó- és fogadalomhasználatát, szlogenjeit vette át.
Ebben, mint említettem, „genezisünknek" és „iskolázottságunknak" is szerepe van. A
természeti földrajzból (illetve az egységes földrajzból) kiváló „emberföldrajz" tulajdon-
képp eszmerendszer nélkül találta magát önállósulásának pillanataiban. Ezt ellensúlyo-
zandó kezdetben az „anyatudományhoz" fordult elméletekért (a tájföldrajzi iskolához
kapcsolódva pl. az ember tájalakító tevékenységét helyezi vizsgálódása középpont-
jába). E keretek kimerültekor — eltekintve a Christaller munkássága nyomán kialakuló
funkcionális irányzat adaptálásának epizódjaitól — találta szembe magát a fiatal magyar
gazdasági földrajz a marxizmussal, illetve annak korlátozott, kilúgozott, vulgarista vál-
tozatával. El kell ismerni, az '50-es évek elején tudományágunk er őfeszítéseket tett el-
mel , 41 alapjainak megteremtésére, ám ez többnyire nem terjedt túl az engedélyezett
dogmák átvételénél, illetve -- s ez kétségtelenül termékenyít ő leg hatott — a politikai és
k.izgazdaságtan egyes fogalmainak alkalmazásánál.
BELUSZKY PÁL:
MAGÁNJELENTÉS A (TÁRSADALOM) FÖLDRAJZRÓL
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/1. 49-64. p. 55
A földrajz egyetemi oktatásába bevont „segédtudományok" a természeti föld-
rajz dominanciája idején alakultak ki; a hallgatók természettudományos alapképzése
megfelel ő nek t ű nik. Ám, mint említettem, történeti, gazdaságtörténeti, közgazdasági,
szociológiai, demográfiai, tárgyi, néprajzi, közigazgatástudományi, tudománytörténeti
képzésükre kísérlet sem történik. Ami tragikus, ezen tudományágak ismeretanyaga a
földrajz kötelező anyagába sem épül bele! Ma földrajzi diplomához lehet jutni Magyar-
országon úgy, hogy valaki — „hivatalból"! — nem is hall pl. Erdei Ferenc nevér ő l, nem-
hogy m űveirő l, nem a Bibó István nevéhez kapcsolt közigazgatási-politikai reformja-
vaslatról, a néprajz településvizsgálatairól (Gy őrffy I., Bátky Zs. stb.), a falukutató
mozgalomról. Hacsak nem hallgat történelmet is az illet ő , aligha tudja meg, hogy a gaz-
daságtörténet utóbbi évtizedeinek egyik legnagyobb hatású eredménye a fejl ődési zó-
nák, régiók kimutatása, pedig ez végül is földrajzi szemlélet ű elmélet (is ► . A társadalmi
rétegz ődésrő l is elég a munkás-paraszt-értelmiség valaha divatos szlogenjét tudni (eset-
leg a népszámlálás nomenklatúráját), és így tovább. S alapképzettségének kiegészíté-
sére nem is kényszerül rá a földrajz — véleményem szerint a vázoltak miatt —, megma-
rad alapképzettsége szintjénél, érdekl ődési körénél.
A földrajz mindmáig nem reagált a történeti régiók elméletére (Enyedi György
Kelet-Közép-Európájának témaválasztását ösztönözhette a történettudomány ► , legfel-
jebb néhány felületes (és feltehet ően téves) megjegyzéssel, pedig a társadalomtudomá-
nyok legtöbbje adaptálható, továbbfejleszthet ő elméletre lelt benne (közgazdaságtan,
szociológia, politológia vagy akár a néprajz).
Társadalomföldrajzunk témaválasztásában az utóbbi években kiemelked ő he-
lyet kapott az Alföld, sajátos, rendhagyó tájunk, melynek fejl ődési útja egészen speci-
ális Európában (Id. a Helyzetkép témajegyzékét: i. m. 253. old. ► . De még kérdésként is
alig-alig merült fel, hogy az alföldi fejl ődési út rokonítható-e valamelyik történeti-fej-
l ődési régió sajátosságaival, vagy egyedi képz ődmény. 9 Ha meg elejtett néhány erre
vonatkozó megjegyzést, az többnyire tájékozatlanságát bizonyította (erre még vissza-
térek). Sok részvizsgálódásunk szól arról, hogy a hiány miként befolyásolta település-
hálózatunk formálódását, de a „HIÁNY településhálózatáról" rendszerezett, koherens
képünk nincs. A Tér és társadalom hasábjain Lackó László és Enyedi György között
kialakult vitákban 10 Lackónak kell igazat adni abban, hogy még az urbanizáció (az
urbanizációs ciklusok) elméletének valódi hasznosítása nem történt meg. S ez nagyobb
baj, minthogy „... az elméleti hiányokat szinte megengedhetetlenül magas importtal
pótoljuk", ahogy Lackó László állítja. Bárcsak lenne elméleti importunk, ha az valódi
honosítással járna, többek között „... a közép-kelet-európai tapasztalatokhoz" való
igazítással. (Az persze már rosszmájúságomra vall — de a témába vág! —, ha megjegyzem,
hogy Lackó László a „nyugati és a közép-kelet-európai fejl ődés lényeges különbségei-
rő l" a Népszabadság 1987. évi egyik számából értesül — igaz Ránki Gy. tollából —,
legalábbis erre hivatkozik, noha pl. Sz űcs Jen ő , Hanák Péter, Gunst Péter, Pach Zsig-
mond Pál évtizede vizsgálják e kérdést.) A példálózás hosszan folytatható lenne.
Miel őtt következtetéseket tennénk, csekélyke tudománymetrikai adalék: a
Földrajzi Értesít ő 80-as évekbeli számainak 25 — találomra kiválasztott — gazdaság-
földrajzi cikkében 419 m ű re hivatkoztak a szerz ő k. Ebb ő l 336 (68%) gazdaságföldrajzi
tanulmány, könyv! A tucatnyi „rokontudományra" mindössze a hivatkozások alig egy-
harmada jut. Ebb ő l is 7,4% a statisztikai adatforrás és -feldolgozás, 8,8% az olyan egyéb
BELUSZKY PÁL:
MAGÁNJELENTÉS A (TÁRSADALOM) FÖLDRAJZRÓL
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/1. 49-64. p.
56
mű , amely valamilyen földrajzilag elemzett ágazat speciális munkája (az Alföld cukor-
vertikumának elemzésénél a szerz ő hivatkozik pl. „A cukorrépa tárolási technoló-
giája" c. kiadványra). Vagyis tulajdonképp 15-16%-nyi hivatkozás jut a többi tudo-
mányágra egy olyan diszciplina esetében, amely a társadalom számos tudomány által
vizsgált folyamatainak térbeli vetületét kutatja. Még viszonylag rendszeres szerepl ője az
irodalomjegyzékeknek a szociológia (12 tanulmányban 24 hivatkozás ► , de történeti
feldolgozásokra már csak 6 tanulmány hivatkozik, s ami végképp meglep ő , 6 (!) köz-
gazdaságtani m ű szerepel az irodalomjegyzékekben. Az arányok megítélését az olvasóra
bízom.
A társadalomtudományi (társadalomelméleti) felvértezettség hiánya számos
kedvez ő tlen következménnyel jár a társadalomföldrajzra. Nem tudja igazán hasznosí-
tani a társadalomtudományok, a szociográfia vagy akár az irodalom (!) eredményeit;
következésképp számára a társadalom mozgása „fekete doboz", így térbeli megnyilvá-
nulásait is jelenségekként ismeri meg. Önmagukkal (más jelenségekkel!) magyarázza
vagy leírja csupán. S a „leírás" stigmájától szabadulandó, módszertani er őfeszítéseket
tesz (pl. statisztikai-matematikai módszerek, tematikus térképzés, távérzékelés ► , ám
ezzel nem magyarázza, csupán számszer űsíti a vizsgált — leírt — jelenséget. Ez a fajta
földrajz a társadalomtudományok számára érdektelen. Nincs igazi integráció s az inter-
diszciplinaritás — pedig a társadalomföldrajz eredend ően interdiszciplináris tudomány
— állandóan visszatér ő óhaj csupán. Vagyis a társadalomföldrajz nem teljes jogú tagja a
társadalomtudományoknak — divatszóval élve kvázi-társadalomtudomány. (Természe-
tesen számos egyéb ok is magyarázhatja ezt a helyzetet; példaként említem, hogy a
közgazdaságtan behatolása a gazdasági földrajzba olyan voluntarista nézeteket is kiala-
kított, amely nem tulajdonított jelent őséget a történeti tényez ő knek, a tradícióknak,
lebecsülte a földrajz — mindenekel őtt a településföldrajz — történeti, néprajzi megala-
pozottságát, igyekezett felszámolni az e tudományágakhoz f ű ződ ő — korábban igen
szoros — kapcsolatokat. De gátolta a „humántényez ő k" szélesebb kör ű figyelembevé-
telét, fanyalgott -- esetleg szellemtörténeti elfajzásnak ítélte — az érzelmi, erkölcsi, cso-
portlélektani, mentalitásbeli szempontok felvetését stb. Félreértés ne essék, nem az
ökonómiának s képvisel ő inek térhódítását nehezményezem — erre szükség volt, s igen
rövid id ő n belül számos kedvez ő eredménnyel, szemléletbeli-módszertani el ő relépéssel
járt — hanem azt, hogy ökonómiai szemlélet dominanciája helyett annak kizárólagos-
ságára törekedtek, mégpedig egy többé-kevésbé voluntarista változat kizárólagosságára.
Persze, a pluralizmus eszméje egyébként sem volt a leveg ő ben, s a „nagypolitika" kér-
dései — beleértve ebbe a gazdaságpolitikát is — minden mást maguk alá gy ű rtek, el-
fedtek. A „vas és acél országának" építése, Sztálinváros, Komló, Oroszlány kohóinak,
erő m űveinek s csodálatos „palotáinak" építése közepette kit érdekelt, teszem azt, az
Ormánság református magyar parasztsága értékrendjének összeomlása, „jöv ő képének"
elsötétedése?)
ad 2. és 3. Az alkalmazott kutatások túlzott aránya, az ezeknek való alárende-
l ődés teszi, hogy a gazdasági földrajznak alig van lehet ő sége (ideje, energiája) saját eszme-
rendszerének, céljainak, szemléletének kialakítására. (Igénye is alig van; hisz szinte
természetes, hogy megrendel ő inek akar tetszení, az ő tükrükbe néz, s ebben el ő nyös
képét kell mutatnia. Ezért korosodó kokottként kend őzi magát. Ezért nem veszi észre
BELUSZKY PÁL:
MAGÁNJELENTÉS A (TÁRSADALOM) FÖLDRAJZRÓL
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/1. 49-64. p.
57
(saját tükrében!) a riasztó jeleket; nem készít felel ősségteljes helyzetfelmérést teljesít-
ményérő l; ezért nem vitatkozik alapvet ő gondjairól.
Számvetéseink, vitáink hiányáról külön esszét kellene írni! ► Mert aligha vitat-
ható, hogy legsajátosabb feladata a saját törvényszerűségei által kialakított területegy-
ségen zajló társadalmi térfolyamatok együttes, a térbeli kölcsönhatások hálójában vizs-
gált bemutatása, ezen térfolyamatok eredményének elemzése, a tér társadalomra gya-
korolt visszahatásának kutatása lenne. Magyarul a „korszer ű " (?) tájföldrajz (a tájon , ért-
sen itt mindenki számára szimpatikus téregységet, körzetet, vonzáskörzetet, etnikai-
történeti tájat, települést...).
S e témakörben a leggyengébb a magyar gazdasági földrajz. Említettem már:
negyed évszázada nem íródott összefoglalás hazánk gazdaságföldrajzáról. Nem is íródik.
Néhány megyei monográfia vagy más kísérlet (pl. a Tájmonográfiák „A Dunántúli -
dombság — Dél-Dunántúl" c. kötete) értékelése nem feladatom itt, de sommázva meg-
állapítható: ezek ágazati leírások egymásutánjai. Jellemz ő pl., hogy a JATE Gazdaság-
földrajzi tanszékének m ű helyében — ahol egyébként dicséretesen felvállalták m ű ködési
terük gazdaságföldrajzi feldolgozását — készült megyei monográfiák nem is tartalmaz-
tak „tájleírásokat", csupán ágazati fejezeteket!
Ma, ha egy geográfus meg akar ismerni egy magyar várost, tájegységet, jobbára
csak az idegenforgalmi kiadványokhoz, útikönyvekhez fordulhat!
S ezen helyzet legveszélyesebb következménye lehet, hogy az egyes ágazatok
földrajzát akár más tudományágak is kisajátíthatják! Az agrárföldrajz feladatát végül is
elláthatja az agrárközgazdaságtan, a népességföldrajzét a demográfia és így tovább.
A komplex földrajz feladatait más nem veheti át, de hát épp ezzel nem rendelkezik a
földrajz sem.
A saját eszmerendszerr ő l való lemondással is magyarázható, hogy a gazdasági
földrajzban a '70-es évek eleje óta nem történik semmi! (A „szép eredmények" hosszú
listája ellenére!) Az '50-es évek legelején az (igaz: leegyszer űsített!) marxista eszme-
rendszer elfogadása, majd a közgazdaságtan folyamatos „behatolása" a földrajzba alap-
vető változásokat hozott, a gazdaságí földrajz szemléletében-módszereiben gyökeresen
megváltozott, összességében el ő nyére (ezzel párhuzamosan be is sz ű kült, nem feltétle-
nül szükségszer ű en! ► ; a '60-as évek elejét ő l tartalmilag újult meg (a településföldrajz
rehabilitációja, a nemtermel ő ágak földrajzának kialakulása ► , a '70-es évek elején mód-
szertani apparátusát b ővítette (statisztikai-matematikai módszerek, modellezés, néhány
szociológiai módszer átvétele stb. ► . Azóta lényegében a '70-es évekre kialakult téma-
köreiben mozog, '70-es évekre kialakított szemléletével, módszereivel. A szociálgeog-
ráfia meghonosítását nem követte átüt ő siker (magam sem érzek igazi különbséget a
„közönséges" ám „jó" földrajz és a szociálgeográfia között); a megújított célkit űzést
— a gazdasági földrajz legyen a társadalom térbeliségének tudománya — nem követték
gyakorlati lépések, a földrajz nem tudja hasznosítani a társadalomtudományok növek-
vő ismeretanyagát, elméletalkotó munkásságát. Egyel ő re azt sem kamatoztatja látvá-
nyosan, hogy m űvelő inek egy része szervezetileg egy fedél alá került jónéhány társada-
lomtudomány képvisel őjével s egymás mellett dolgoznak. (Regionális Kutatások Köz-
pontja ► .
Volna egyáltalán lehet ősége a szemléleti-módszertani megújulásra? Vélemé-
nyem szerint igen: ha a társadalom tudományágak szerint fel sem parcellázott —
—
BELUSZKY PÁL:
MAGÁNJELENTÉS A (TÁRSADALOM) FÖLDRAJZRÓL
58 Tér és Társadalom 3. évf. 1989/1. 49-64. p.
— mozgásfolyamatainak térbeli vetületét e mozgásfolyamatok részeként azokból
—
nem kilépve! —, dinamíkus voltában nem mechanikus „leképzés" által — rajzolná
—
meg s ezzel automatikusan oknyomozóvá, leírásontúlivá válna — akkor töltené be mai
feladatát, akkor válna a regionalitás tudományává!
Ettő l messze állunk. Elméleti megalapozottságunk romlik. Már középszint ű
elméletekre sem igen futja. Az '50-es, '60-as években legalább ezek átvétele megtör-
tént: a gazdasági körzetek elmélete (kontra tájelmélet), majd a központi hely (telepü-
léshierarchia) vonzáskörzet gondolata, a közgazdasági mutatók térre vetítése (terme-
lési érték, hatékonyság, jövedelemtermelés, intenzitás, belterjesség stb.), az urbanizá-
ciós ciklusok elmélete stb. A szociálgeográfiát is felfoghatjuk középszint ű elméletként.
Aztán az elmúlt évtizedben szinte kísérlet sem történik ily elméletek, modellek alkal-
mazására (a kivételt az innovációterjedési elemzések képezik ► . S ami még rosszabb: az
„adaptációs kísérletek" kimerültek néhány utalásban, megjegyzésben, ami elméleti fel-
készületlenségünkr ő l, a társadalomtudományi gondolkodás lebecsülésér ő l tanúskodik.
Hadd említsem példaként ismét az Alföld tünetcsoportot, pontosabban azt a
-
kérdést, hogy az Alföld sajátos társadalmi-gazdasági fejl ődési utat jár-e s ez az út vala-
mely társadalmi fejl ődési modellhez kapcsolható, hasonlítható-e. Néhány megjegyzés
formájában a gazdasági geográfia állást foglalt: az Alföld mássága fejl ődésének kelet-
európai jellegével magyarázható ll — vélte (szemben az ország többi része közép- vagy
nyugat-európaias jelleg ű társadalmi-gazdasági fejl ődésével). Ezen állásfoglalás értékelé-
séhez elöljáróban el kell mondani, hogy a történészek álláspontja sem egységes e kér-
désben. Az mindenesetre általánosan elfogadott, hogy két társadalomfejl ődési alaptí-
pus alakult ki, a nyugat- és a kelet-európai. Az el ő bbit az antik-germán hagyományokra
épül ő , a föld vitathatatlan magántulajdonán — s így a termelés növelésének, hatékony-
ságának egyéni érdekeltségén — alapuló, a „klasszikus jobbágyságot", majd a „klasz-
szikus polgárságot" létrehozó fejl ődés jellemzi, „amelyben a kummulatív változás
mindig struktúraváltozást hozott". 12 Az utóbbira a föld közösségi tulajdona (falukö-
zösségek ► , a szolgáltatásokért való kollektív felel ő sség (adó, robot), a h űbéri láncolat
hézagai, a jobbágyállapot el ő tti (félrabszolga) függ ő ség tartós fennmaradása, a viszony-
lagos földb ő ség — ami a mező gazdaság intenzifikálásának a gátja —, a nemagrár szektor
vontatott fejl ő dése, a valódi polgárság nélküli városok léte jellemz ő . A vita a határöve-
zet megítélésében van; Szücs Jen ő megfogalmazásában: „A legf őbb vitakérdés ugyanis
abban áll, hogy Magyarország egy sajátosan köztes, ha úgy tetszik, 'hibrid' jelleg ű , de
önálló jegyekben leírható történeti régió része-e, ... vagy pedig egy olyan térség része,
mely genezisétő l napjainkig Kelet-Európa egyik 'alrégiója' gyanánt fogható fel". 13 Ma
a kutatók többsége önálló Közép-Kelet-Európát tételez fel, a kelet- és nyugat-európai
fejl ő désmenet egyes elemeinek keveredésével, ám önállónak tekinthet ő fejl ődési mo-
dellel. (Van oly felfogás is, amely Közép-Kelet-Európán belül elkülönít egy nyugati és
egy keleti sávot.) Akárhogy is: a geográfia idézett véleményében figyelemreméltó, hogy
feltételezi egy ország (közjogi, többé-kevésbé gazdasági-etnikai egység) megosztottságát
a társadalmi-gazdasági fejl ődés alapvet ő jellegét (modelljét) tekintve: a Dunántúl (ko-
rábban a Felvidék, esetleg Erdély) Közép-Európához sorolható, az Alföld fejl ődése más
képet mutat: Kelet-Európa. 14 (A másság oka tehát: az Alföld kelet-európai „sziget"
Közép-Európa „tengerében".)
BELUSZKY PÁL:
MAGÁNJELENTÉS A (TÁRSADALOM) FÖLDRAJZRÓL
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/1. 49-64. p. 59
A Dunántúl és az Alföld mássága vitathatatlan; az Alföld különlegessége
szembeötl ő . 15 S az Alföld, valamint Kelet-Európa között mutatkozik is hasonlóság: a
mezőváros, mint kollektív adóalany, a nem-agrár szektor fejletlensége, a társadalom
feudális tagoltságán mutatkozó rések, a jobbágyság „klasszikustól" eltér ő jellege, a va-
lódi polgárság hiánya a városokban stb. A hasonlóság azonban többnyire látszólagos!
A mez ővárosok reprezentálta helyzet már tulajdonképp egy feudalizmuson túli állapot;
a mező városok polgára személyileg szabadabb, mint a jobbágy, míg a kelet-európai
faluközösség tagja közelebb állt a rabszolga, mint a jobbágy státusához. „Magyaror-
szágon viszont az érett feudalizmus függésrendjéb ő l szakadt ki részben vagy teljesen
a hajdúszabadságot nyert vitézl ő rend, a bel ő le alakult szabad parasztság és mez ővárosi
polgárság" — írja Hanák Péter „Közép-Európa mint történeti régió az újkorban" c. ta-
nulmányában. 16 A sajátos történelmi helyzet nyomán az Alföld a hódoltság alatt,
de még utána is évszázaddal mérhet ő id ő re frontier terület maradt, 17 ahol a frontier-
területek jellegzetességeként „új és sajátos társadalmi struktúra" fejl ődött ki: a feuda-
lizmuson már részben túljutott, de nem kapitalízálódott struktúra, a szabad paraszti
teljesítmények szintere. Amíg nem vált uralkodóvá a polgári struktúra, ez a sajátos tár-
sadalmi-gazdasági képlet figyelemreméltó teljesítményekre volt képes (er ő s önkor-
mányzatok, szoros közösségek, innovatív parasztság; a Nyugattal szoros kapcsolatot
tartó protestáns egyház, a sajátos „köztes" réteg képvisel ő i: Csokonai, Arany, Pet őfi,
Fazekas Mihály, Katona József ...). Ez a struktúra mer őben más, mint Kelet-Európa
társadalma, vagy akár Kelet-Európa városi társadalma. Míg hazánkban a városok (lélek-
számarányuk) persze szerény, de kb. kétszerese Oroszországénak) a középkor óta ren-
delkeztek az európai civitások szabadságjogaival, de a földesúri mez ő városoknak, a
szabadalmas területek településeinek is volt önkormányzata, addig a kelet-európai
város a „... cári autokrácia hierarchikus rendszerébe illeszkedett szolgáltató közösség
maradt". 18 A „valódi városi polgárság" hiánya ellenére a különbség óriási. Messzire ve-
zetne az alföldi és a kelet-európai gazdasági-társadalmi fejl ődés tételes összevetése (nem
is a mi feladatunk), csak utalunk rá, hogy pl. az Alföldön mennyire általános volt a
bérlet, a t ő kés bérlet is, s mennyire nem jellemz ő ez a kelet-európai fejl ődésre; hogy az
Alföldön mily kevesen álltak valódi jobbágyi-zselléri függésben a 18-19. században,
milyen általános volt a polgári tulajdon és így tovább. Vagyis: néhány felületi jelenség
mögé nézve az Alföld és Kelet-Európa társadalmi-gazdasági fejl ődésmenete között azo-
nosságot vélni nem bizonyítja a társalmi földrajz elmélet-adaptációs készültségét
Még mindig az alapkutatás — alkalmazott kutatás arányánál maradva: a megbí-
zások nyakló nélküli vállalása mára odavezetett, hogy már ilyen jelleg ű vállalásaink
megfelel ő színvonalú teljesítése is kétséges, s általános színvonalcsökkenés tapasztal-
ható. 19 Ha teljesítményeink fels ő határa adott, növekv ő mennyiség mellett a min őség-
csökkenés törvényszer ű ! (Túllegeltetett legel ő !) Márpedig alkalmazott kutatásaink mi-
nőségromlásának esetleges következményeit mérlegelnünk kellene, különösen ma, ami-
kor a körülmények által sarokba szorított gazdasági földrajz egyik kézenfekv ő túlélési
stratégiája az extenzív bevételnövelés lehet. Ez persze szükséges, de nem feledkezhe-
tünk meg arról, hogy a nehéz id ő k másik átélési stratégiaeleme lehet az intenzifikáció,
a jó értelemben vett befelé fordulás (értékrend felülvizsgálata, számvetés, bels ő megúj-
hódás stb.), a kifelé irányuló „energialeadás" csökkentése.
BELUSZKY PÁL:
MAGÁNJELENTÉS A (TÁRSADALOM) FÖLDRAJZRÓL
60
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/1. 49-64. p.
ad 4. Szívesen hangoztatjuk, hogy a magyar társadalmi földrajz már túljutott
leíró korszakán; a „tradicionális" hol-mi van kérdésfelvetésen; kilábalt a marxistává vá-
lás, ökonomizálódás gyermekbetegségeib ő l stb. Elméletileg — lehet — meghaladtuk e
fokozatokat, de feladatait nem végeztük el! Hiányzik az ország „egyszer ű " földrajzi
leírása is. Jelent ő s sikere volt Kósa-Filep: „A magyar nép táji-történeti tagolódása" c.
m űvének;" értékeit nem vitatva azért is, mert sehol másutt nem kaphat a „m űvelt
nagyközönség" valamiféle eligazítást a Zselicr ő l, Hetésr ő l, Ő rségr ő l, a Tiszahátról, ha-
zánk tájairól. Ugyancsak sikeres néprajzi sorozat jelenik meg (Magyar Néprajz) hazánk
egyes etnikai tájairól, 8-10000 példányban (!), a Gondolat gondozásában. Néprajzi
Lexikon! Képtelen lenne hasonló feladatokra a földrajz? Készültségét tekintve — min-
den korábbi elmarasztalás ellenére mondom — nem (kapacitását tekintve már bizony-
talanná válik válaszom). De nincs is benne a földrajzi köztudatban, hogy e feladattal
adós tudományunk — s ez már valóban aggasztó!
Adós az önálló tudományos létb ő l fakadó számos további feladattal is, lexi-
konnal, bibliográfiákkal stb. Itt csak a tudományos örökségünk feltáratlanságát emlí-
tem fel, mert ez ismét csak jellemz ő s ismét csak súlyos következményekkel jár (a tu-
dományág szervetlen fejl ődése, az ötvenes évek „szakmai váltása" után a tradicionális
földrajz lebecsülése, idegensége, identitászavarok). A „fiatal" szociológia pl. tiszteletet
érdeml ő energiával tárja fel múltját, értékeit, olyan „klasszikus" társadalomtudomány-
ról, mint pl. a néprajz, nem is szólva. A halmozódó adósságok okai között megint els ő
helyen áll a napi feladatok felé fordulás (alapkutatás — alkalmazott kutatás egészség-
telen aránya). Ezen adósságok hosszú távú tudományos beruházások részei (szakbib-
liográfia, tudománytörténeti vizsgálatok, lexikonok, módszertani szakkönyvek stb.),
nem férnek bele a napi feladatokba s nem ma, hanem a jöv ő ben kamatoznak.
S a „kivezet ő út"? Mert err ő l is szólni kell befejezésül — az ilyenféle helyzet-
képek vállalt reglamája szerint. Mi tagadás, nincs receptem, pontosabban egy hatásos-
nak t ű n ő recept a manapság gyakran idézett „Irjanak remekm ű veket!" típusú útmuta-
tókhoz hasonlítani a feltételek hiányában. Nyilvánvaló, hogy a földrajz helyzetét tár-
sadalmi-gazdasági helyzetünk, az egyetemi-f ő iskolai oktatás állapota, Akadémiánk le-
hetőségei, a tudományszervezés lehetetlenségei stb. egyaránt befolyásolják.
Mégis?
a) Egyértelm ű en el kellene fogadtatni, hogy a természeti és a társadalmi föld-
rajz KÉT tudományág, genezisükt ő l, jelenlegi különleges kapcsolataiktól függetlenül.
Ez mindmáig nem történt meg. A tudományegyetemeken „földrajzos" képzés folyik,
a gazdasági földrajz a természettudományi karokba nyert szervezeti besorolást; folyó-
irataink, kutatóintézeteink, akadémiai szerveink stb. közösek. A földrajz egységének
hangoztatása önmagunk ellen fordul — féltudománnyá lefokozva mind a természeti,
mind a gazdasági földrajzot. Legnyilvánvalóbb ez az egyetemi oktatásban! Egy bioló-
gia-földrajz vagy történelem-földrajz szakos hallgató tulajdonképp három szakos! S rá-
adásul úgy, hogy a földrajzra jut tanulmányainak fele, következésképp a gazdasági és
természeti földrajzra negyede-negyede. Akkor, amikor a világ számos egyetemén az
egyszakos képzés, illetve egy f őtémára koncentráló képzés nyert teret! 21 Az már csak
árnyalja a képet, hogy a természeti földrajz segédtudományai tradicionális okokból ok-
tatódnak egyetemeinken, a gazdasági földrajzé nem. El kellene érni a két földrajzi ág
BELUSZKY PÁL:
MAGÁNJELENTÉS A (TÁRSADALOM) FÖLDRAJZRÓL
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/1. 49-64. p.
61
szétválasztását az egyetemi oktatásban, s a nyert id őben társadalomtudományi alapo-
zást adni a gazdaságföldrajzos hallgatóknak.
A két tudományág KÉT tudományágként való m ű ködtetése további követ-
kezményekkel, el ő nyökkel is járhatna (a földrajzot évtizedeken át egy akadémikus
képviselte!), gyakorlati — kis — lépéseket vonhatna maga után, pl. a földrajzi folyóira-
taink szakosodását, akár a jelenlegi címek alatt, A és B szériákat képezve (rögeszmém,
hogy egy folyóiratszám, amelyben egymás után szerepel a „Periglaciális formák és üle-
dékek térbeli rendje egy vulkanikus hegy lejt őjén" és a „Szolnok megye falutípusai"
dolgozat, nem egyaránt vonzza a két szakma olvasótáborát, hanem egyaránt taszítja).
b) Akár hazardírozva is, de vállalni kell a földrajzi alapkutatások prioritását s
földrajzi szintézisek készítését! A nehézségeket ismerni vélem, számos ellenérv reális
akadályokat sorakoztathat fel (megfelel ő részkutatások hiánya, a sokszerz ő s szintézi-
sek szervezési nehézségei, publikációs gondok, pénzsz ű ke, egységes szemlélet hiánya,
a fizet ő megrendel ő k igen nagy szükségessége stb.). Ezeket cáfolni sem tudom. Mi ak-
kor a véleményem? Az, hogy akár hazardírozva is, de vállalni kell a földrajzi alapkuta-
tások prioritását s földrajzi szintézisek készítését! Szintézist! Mert úgy t ű nik — szerény
nemzetközi ismeretek birtokában is —, hogy a társadalmi földrajzot az ágazati földraj-
zokra való szétesés fenyegeti, „komplex" földrajzi elemzésekre nem vállalkozik, pedig
„társadalmi igény" els ősorban az utóbbira lenne!
S e vállalás remélhet ő kedvez ő kihatásainak felsorakoztatása is, úgy vélem, fe-
lesleges itt. Mert az nyilvánvaló, hogy valamiféle szintézis valamiféle elméleti tevékeny-
séget is megkövetel. Mert meggy ő ződésem, hogy ha megszaporodnának az alapkutatás
jelleg ű munkák, ezekb ő l a gyakorlat is többet kamatoztatna, mint a folyton-folyvást
konkrét gyakorlati célú vizsgálódások eredményeib ő l (mely utóbbiak rendezett képet
társadalmunk térbeliségének törvényszer ű ségeirő l nem adhatnak). Mert kétségtelen,
hogy ez a vállalás új értékrendet is megkövetelne; sznobizmusunk feladását („A Vá-
licka-völgy földje és népe" c. dolgozat is lehet tudományos érték ű munka, „jó föld-
rajz"); vállalkozó kedvet („A rásonysápberencsiek Cserehát-imázsa" vagy a „Városszer-
kezet és a személyes szexuális szolgáltatások díjtételeinek regionális különbségei" c.
tanulmány lehet, hogy pezsdít őbben hat a geográfiára, mint egy százváltozós faktor-
és klaszteranalízis településeink ellátottsági szintjér ő l), s mindenekel ő tt számvetést
helyzetünkkel.
c) Minden további igazán konkrét javaslat azonnal „kontrázható": szakember-
hiány, pénzhiány, kiadási kapacitáshiány, szervezeti-szabályozási-tudományszervezési
kötöttségek és így tovább. Tudományos életünk milyensége. Hiába emlegetném fel pl.
a szakállas témát, az egyetemek-kutatóhelyek közötti szorosabb kapcsolatok szüksé-
gességét; amíg az egyetemi oktatás mikéntje nem igényli a vezet ő kutatók bevonását
az oktatásba — márpedig jelenleg nem igényli —, amíg a kutatók nem is nagyon talál-
ják a helyüket az egyetemi oktatásban, addig minden ily tárgyú javaslat vagy együtt-
m ű ködési megállapodás — írott malaszt marad. Pedig korábbi megjegyzéseimb ő l talán
kitű nik: ezen együttm ű ködésre különösen a társadalmi földrajzban éget ő szükség
lenne. Említsem a tudománynépszer űsítés feladatait, ilyen folyóirat szükségességét?
(A Föld és Ég nem vált igazán azzá! ► Hosszan lehetne elvégzend ő feladatokat, kutatási
témákat sorolni, felvázolni a társadalmi földrajz 5-10-20 éves távú teend ő it. Ez nem
ezen írás feladata.
BELUSZKY PÁL:
MAGÁNJELENTÉS A (TÁRSADALOM) FÖLDRAJZRÓL
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/1. 49-64. p.
62
***
Nem igazán jó ez a „magánjelentés". Pamflet ez, mintsem valamiféle tudomá-
nyos értékelés, a földrajz teljesítményeinek és adósságainak módszeres számbavétele,
„földrajzi gondolkodásunk" elemzése, m űvek, irányzatok, kezdeményezések, módsze-
rek, egyének mérlegre tétele. De ha írásom egyetlen lépéssel közelebb visz ahhoz, hogy
a társadalomföldrajz „udvari tanácsosból" legalább „udvari bolonddá" váljék — már
nem volt hiábavaló.
Dr. Beluszky Pál
JEGYZETEK
1. A földrajztudomány helyzete. — Földrajzi Közlemények, 1986. évi 3. szám, pp. 246-261.
2. Megállapítja, hogy „A magyar földrajz az elmúlt évtizedekben az ... alapvet ő földrajzi tárgykö-
rök mindegyikét hatékonyan m ű velte, nem számottev ő arányeltolódásokkal." (249. old.) „A
hazai földrajztudomány a magyar tudomány szerves része ... fejl ő désében, elért színvonalában
az egyetemes magyar tudománnyal tart lépést." „Jól szolgálta a társadalmi-gazdasági fejl ő dést."
„Különösen a korszer ű elveken alapuló területi folyamatokat szabályozó állami munka segíté-
sében vállalt jelent ő s szerepet." (250. old.) A jelentés felsorolja a sikeresen m ű velt témákat,
kedvez ő nek találja a magyar földrajztudomány nemzetközi helyzetét stb.
3. A Magánjelentés közreadását maga a Helyzetkép is ösztönözte, megállapítva, hogy „... ugyan-
akkor viszont napjainkig jelent ő s az elmaradás a földrajztudományok elméleti kérdéseinek meg-
vitatásában..." (257. old.).
4. Írásomban felváltva használom a társadalmi földrajz és a gazdasági földrajz kifejezéseket. Neve-
zéktani vitáknak nem vagyok híve, magam a társadalmi földrajz kifejezést szívesebben haszná-
lom, részben megkülönböztetésül az 50-es, 60-as évek lesz ű kült szemlélet ű tematikájú földrajzá-
val szemben.
5. Fényes Elek írta f ő m űve bevezet ő jében: „És l ő n mozgalom: indítványok tétettek egy új s igaz-
ságos adórendszer, örökváltság, büntet ő törvénykönyv, népnevelés, királyi városi rendezés...
ügyében. És mid ő n mindezen el ő számlált tárgyakat ő szintén meg akarnánk indítani, megdöb-
benve vettük észre, hogy a legjobb szándékkal is keveset tehetünk: mert nem ismerjük hazánkat."
6. Fodor Ferenc és a népi szociográfia közötti viszonyról Id. b ővebben Némedi Dénes: A népi szo-
ciográfia; 1930-1938 (Gondolat, Budapest, 1985) c. m ű vét.
Itt legyen elég — Némedi nyomán — a következ ő idézetek közlése: a falu anyagi viszonyainak
feltárásánál: „Ezt a módszert hatóságilag kellene megszabályozni, mert egyenesen destruáló ha-
tása lehet a falu népére". „... talán legtöbbször nem ez — ti. a földhiány, a nyomor — a magyar
falu életének rákfenéje, hanem a m ű veltség hiánya vagy a vallásos élet megbomlása..., szóval
nem anyagi, hanem szellemi, erkölcsi motívumokon fordul meg a falu tengelyének élete(?)."
Más kérdés, hogy Fodor Ferenc az önállósuló-kialakuló emberföldrajz jeles képvisel ő je volt a
két világháború között, maradandó érték ű m ű veket alkotott — a Jászság életrajza, az Egy palóc
falu életrajza, tudománytörténeti vizsgálódásai stb. —, s munkásságának elemz ő értékelésével
ugyancsak adós a földrajztudomány, mint ahogy adós szinte az egész korai történetének, a szá-
zadforduló körüli évtizedeknek, a két világháború közötti id ő szak „emberföldrajzi" hagyatéká-
nak feldolgozásával is, eltekintve Hajdú Zoltán néhány publikációjától.
7. A tárgykör tudománytörténeti becs ű , sodró humorú írásai a Földrajzi Értesít ő 1952. és 1954.
évfolyamában jelentek meg; Gyenes Lajos tollából.
8. Kolta János: Tervezési feladatok Baranya megyében településföldrajzi vizsgálatok alapján. —
Dunántúli Tud. Gy ű jt. 7. 1956.
BELUSZKY PÁL:
MAGÁNJELENTÉS A (TÁRSADALOM) FÖLDRAJZRÓL
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/1. 49-64. p.
63
9. E sorok írója veti fel a kérdést „Néhány megjegyzés az alföldi településfejl ő déshez" c. tanul-
mányában (megjelent a „Falvak, mez ővárosok az Alföldön - c. kötetben, Nagyk ő rös, 1986.
pp. 763-777. ► , ám a rövid esszé részletesebb elemzést nem tett lehet ő vé. Végkövetkeztetése:
„Az Alföld a nyugat- és kelet-európai társadalmi-gazdasági fejl ő dési területek határzónájában
fekvő frontier jelleg ű periféria volt (évszázadokon keresztül, hangsúlyozottan a XIX. sz . dere-
káig)."
10. Lackó László: A területi fejl ő dés egységes értelmezése. — Tér és társadalom, 1987. évi 1. sz.,
Enyedi György: Kísértethistória. — Tér és társadalom, 1987. évi 2. sz. Lackó László: Import
avagy hazai (Válasz kísértetügyben). — Tér és társadalom, 1987. évi 3. sz.
11. E megjegyzések írásos formában nem láttak napvilágot. Dr. Tóth József a 2. Alföld-ankéton
(Békéscsaba, 1986. december 1-2.) tett erre vonatkozó megjegyzést, a konferencia anyagát
közreadó kötetbe (Békéscsaba, 1987) ez a szövegrész nem került be. Dr. Enyedi György pedig
Tóth József doktori értekezésének vitáján említette az Alföld kelet-európai jellemvonásait.
12. Szű cs Jen ő : Magyarország regionális helye Európában. A középkor. — In: El ő adások a Tör-
ténettudományi Intézetben 3., 6. old.
13. Uo. 3. old.
14. Ezt az országon belüli megosztottságot pl. Gunst Péter is feltételezi: összevetve a „nyugatias
Dunántúlt" a „keleties Alfölddel", írta: „... egyes államalakulatok gyakorlatilag már kezdet-
tő l fogva két struktúrát is magukba foglalhattak..." Gunst Péter: Az agrárfejl ő dés és a paraszt-
ság regionális típusai Európában. — In: Paraszti társadalom és m ű veltség a 18-20. században,
I. Szolnok, 1974. 9-31. old.
15. Pl. az Alföld településhálózata oly lényegi sajátosságok sokaságával rendelkezik, hogy joggal
beszélhetünk sajátos, csak az Alföldre jellemz ő településhálózatról. A mez ő városok (s tanyáik)
révén az Alföldön az agrártermelés városi keretekbe szervez ő dhet; a mező gazdasági tevékeny-
ség városfejleszt ő szerepet is ellát; a jellegzetesen alföldi település ű területeken — egy „hábo-
rítatlan" agrártájon — falvakat nem lehet találni — nem lehetett a közelmúltig. A mez őgazda-
sági funkciójú szórvány ugyan nem ismeretlen települési forma hazánk határain túl sem, de a
tanyaelvű település Európában másutt legfeljebb rövid ideig fennálló, átmeneti képz ődmény
volt, települési-gazdálkodási rendszerré nem szervez ődött. Mindebbő l számos egyéb sajátosság
következett: túlnyomóan agrárlakosságú városok, városok „vidék" nélkül, falusias morfoló-
giájú-településkép ű (mez ő )városok stb.
Az is kétségtelen, hogy a településállomány különleges alakulása mellett a társadalmi-gazda-
sági fejl ő dés terén is sajátos utat járt az Alföld a Kárpát-medencén belül (vagy akár Európá-
ban). Csábító, hogy felemlítsük Pannónia és Dácia „európaivá válásának" idejét, amikor az
Alföld továbbra is a Barbarikum része maradt, s aligha túlzás, ha az akkor nyert el ő ny több
évszázados fennmaradását tételezzük fel (kiirtott erd ő k, eke alá fogott földek, a városi élet
hagyománya stb.). A Duna, az egykori limes akkor is a társadalmi-gazdaságí fejl ő désben
egyéni vonásokat hordozó tájakat különít el, amikor mindkét partján.ugyanaz az államalaku-
lat jött létre: a magyar királyság. Az Alföldet az államalapítás után is extenzíven hasznosítot-
ták (a többi országrészhez képest); néps ű r ű sége harmada volt a Délvidék vagy a Dunántúl
néps ű rű ségének. A betelepített új jövevények — jászok, kunok, kés ő bb a hajduk — újra és újra
réseket ütöttek a berendezked ő feudalizmuson. A városfejl ő dés korán sajátos útra tért, a me-
z ővárosok jószerivel meg sem ismerték a feudális viszonyokat, hogy aztán a hódoltság idején
fejl ő désük egészen egyéni útra térjen. A 17-18. században újra berendezked ő feudalizmus
sem asszimilálta maradéktalanul az Alföldet. Szabadalmas területek a maguk se falu se város
településeikkel, vagy a tanyákkal, megváltozott és földesúri mez ővárosok váltják egymást. Sa-
játos a társadalmuk, furcsa ellentét feszül társadalmi és gazdasági fejlettségük között. Az Al-
föld „elmaradottsága", hátrányos helyzete általánosan elfogadott vélekedés (s mint fentebb
említettük, akár a Római Birodalom fennállásáig, az „európai fejl ődési vonal" kialakulásáig
visszavezethet ő ez az id őeltérés ► , ha ez nem is volt mindenkor oly mérv ű , mint azt közhely-
szer ű en emlegetjük; a 19. sz. derekán, második felében pl. az Alföld gazdasága az ármentesí-
tések, az agrárexportot segít ő vasútépítés, a gabonakonjunktúra nyomán sok vonatkozásban
a Dunántúl elé került. A társadalmi szerkezet „elmaradottsága" már korántsem ily egyértel-
BELUSZKY PÁL:
MAGÁNJELENTÉS A (TÁRSADALOM) FÖLDRAJZRÓL
64 Tér és Társadalom 3. évf. 1989/1. 49-64. p.
m ű , különösen a 18-19. században; a polgári elemek hiányát a parasztí szabadság ellensúlyoz-
ta. Err ő l Veres Péter — politikai szempontok motiválta vélekedése: „... a történelem folyamán
a mindig lázadó alföldi parasztság saját formákat teremtett, amaz pedig — ti. a dunántúli —
szolgaságban teljesen alkalmazkodni kényszerült." (Veres Péter: Az Alföld parasztsága. — Bu-
dapest, 1936).
16. In: El ő adások a Történettudományi Intézetben, Budapest, 1986., 19. old.
17. A. N. J. den Hollander szerint a frontier fogalmát „Puszta vagy ritkán betelepült terület leírá-
sára használták, egy érett kultúra peremén vagy még távolabb t ő le... Nem csupán egyfajta
helynek a képét... idézi fel, hanem egyfajta emberekét is (akik ott laknak) ... s ő t magát a fo-
lyamatot is, ami által ezek új és sajátos társadalmi struktúrát fejlesztettek ki. - den Hollander:
A magyar Alföld és Turner „frontier" hipotézise.— Ethnographia, 1975. 86. évf. pp. 313-323.
18. Hanák P. i. m., 20. old.
19. A rendkívül sz ű klátókör ű hivatalos tudománypolitika fokozódó sz ű kkebl ű sége idején persze
e vádpontunk támadható, hisz a „küls ő megbízások" nélkül a kutatóhelyek puszta léte, m ű kö-
dése válik kérdésessé.
20. Négy kiadás az Akadémiai Kiadónál 1975 óta.
21. Egyes egyetemeken már pl. Goethe-szakos képzés is folyik; jó, nem jó, ne vitassuk, de tény.
CSATÁR I BÁLINT:
RÉSZJELENTÉS A FÖLDRAJZRÓL
(Hozzászólás Beluszky Pál magánjelentéséhez)
Beluszky Pál írása felkavart. Abban a másfél évtizedben váltam ugyanis külön-
böző helyeken a földrajz m űvel őjévé, amelyr ő l a magánjelentése szól. Részjelentésem-
ben az általa elemzett nagy kérdésköröknek csak kisebb területeir ő l kívánok írni, azzal
a reménnyel, hogy a rész és egész viszonya teljesebbé válik, s talán az olvasót — éppen
a Beluszky Pál által a szakmánkba bevezetett — további ok-következmény kapcsolatok
megfogalmazására serkenti.
Ok-e, vagy következmény, hogy véleményem szerint nemcsak a földrajztudo-
mány, hanem a földrajzoktatás is presztízs-vesztett helyzetben van. Az elmúlt két évti-
zed tanügyi reformjainak áradatában elveszett a lakóhelyismeret, tesztekkel és vaktér-
képekkel gépiesedett el az általános iskolai földrajzoktatás, csökkent a gimnáziumok
órakerete, a szakközépiskolák egy részéb ő l, a szakmunkásképz ő kbő l teljesen szám űz-
ték a tárgyat, s hovatovább a geográfia ma minimális részét képezi az általános m ű velt-
ségnek.
Olvashatunk a cikkben gazdaságföldrajz =telefonkönyv problémáról is. Persze,
hiszen általában is vitatott kérdés ma az oktatásban a memoriter szerepe. Tisztelete
megsz ű nt. A célként megjelölt „nagy összefüggések, folyamatok" megláttatása azon-
ban az el őbbi nélkül aligha lehetséges maradandó módon. Pedig a geográfia kétségtele-
nül fontos része nemzeti önismeretünknek, s őt nemzetközi helyzetünk reális megítélé-
sének is. De valóban nem vehet ő k a kezünkbe olyan geográfus m űvek, olvasmányos írá-