Tér és Társadalom 20. évf. 2006/2. 115-141. p.

TÉT XX. évf. 2006 s2 Gyors ténykép 115

HÁTRÁNYOS HELYZET Ű TÉRSÉGEK
TÁRSADALMI—GAZDASÁGI VISZONYAI
(Social—Economical Relations of Disadvantageous Regions)
RÁCZ KATALIN — KOÓS BÁLINT ÁKOS —
NEUMARK TAMÁS
Kulcsszavak:

kistérség hátrányos helyzet fejlesztés politika
A hátrányos helyzet ű kistérségek egy részében az utóbbi három évben megvalósult egy jelent ős adatfel-
vétel, amely betekintést enged az ott élők életkörülményeibe, lakhatási viszonyaiba, jövedelmi helyzetébe,
szociális kapcsolathálózatába. Az eredmények lesújtóak, a hátrányos helyzet ű térségekben élők anyagi,
jövedelmi, szociális helyzete rossz és úgy t űnik, hogy idő vel a depriváció csak fokozódik, nem csupán
egyes családokat, településeket, de egész kompakt (kis-)térségeket sújt, ami új kihívást jelent a fejlesztési
politika számára.

Bevezetés
Az „Integrált helyi jóléti rendszerek" modell-program megalapozása érdekében
immáron harmadik éve folynak kérd ő íves adatfelvételek Magyarország hátrányos
helyzetű térségeiben. A program alapvet ő en a helyben, illetve a kistérségi szinten
biztosított egészségügyi, szociális szolgáltatások min őségét, hatékonyságát kívánja
emelni a helyi igényekhez, lehet őségekhez történ ő igazítással — b ővebben lásd:
Neumark T. (2003), Neumark T.—Béres Cs. (2002), Neumark T. (2005) — első lépés-
ben a helyi igények feltárását célozva meg. Az ICSSZEM támogatásával 2003 és
2005 között az ország több kistérségében is megvalósult a kérd őíves adatfelvétel,
melyek els ődleges elemzése a felvételeket követ ően megtörtént. Annak érdekében,
hogy a mintába nagyvárosi területek is bekerüljenek a f őváros XIX. kerületében,
Kispesten, valamint Kecskeméten került sor adatfelvételre, emellett Csurgó, Encs,
Karcag, Mátészalka, Mez ő kovácsháza, Miskolc, Sellye, Szeghalom, Tiszafüred köz-
pontú kistérségekben is történtek az adatfelvételek. A hatalmas számban (több mint
8000) lekérdezett kérd őív felvetette annak lehet ő ségét, hogy másodlagos elemzés
révén további információkat nyerjünk az adattömegb ől, bővítve ezzel a témakörhöz
kapcsolódó ismereteket. A másodelemzésben kiemelt szerepet kapott a lakóhely lé-
lekszáma, hiszen a lakosok igényeit, megelégedettségét feltételezésünk szerint nem
önmagában a földrajzi elhelyezkedés, a kistérségi besorolás határozza meg, hanem
sokkal inkább a jóléti intézmények, munkahelyek elérhet ősége, amit viszont jellem-
zően a település mérete határoz meg. A településméret mellett kiemelt figyelmet
kapott a kérdezettek kapcsolathálózatának elemzése, feltételezve, hogy a válaszadók
erős és gyenge kötései a problémakezelési stratégiák fontos elemei lehetnek. A fentiek
mellett a válaszadók jövedelmi, anyagi viszonyai kerültek vizsgálódásunk fókuszpont-
jába, emellett hangsúlyt helyeztünk a társadalmi mobilitásra utaló változók elemzésére.
Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás:
Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p.
116 Gyors ténykép TÉT XX. évf. 2006 s2

A minta általános bemutatása

Az Integrált helyi jóléti rendszerek elnevezésű programmal összefüggésben,
2003-ban kezdődtek el a kistérségi szint ű adatfelvételek. Az id őben egymás után
megvalósított lekérdezések azonos tematika szerint valósultak meg, ám az egyes
adatfelvételeket követ ő értékelések tapasztalatai alapján több esetben is a kérd őív
finomítására, új változók bevezetésére került sor, figyelembe véve az adott térség
adottságaihoz igazodva új területeket (pl. mez őgazdasági termelés, médiafogyasztás). [
őíveket használtuk fel, amelyek 2005 decemberéig elké- Másodelmzérank
szültek. Összességében 8000-nél is több kérd őív feldolgozására került sor, ám ez az
adattömeg két, jól elkülöníthet ő blokkra tagolódik. Az adatok zömét (5892) az aktív
korúak, a 18-59-es korcsoportba sorolható válaszadók jelentik, míg a 60 évnél
idősebb válaszadók száma ennél arányosan kisebb, 2161 f ő . Fontos rámutatni, hogy
az ily módon összeálló minta nem tekinthet ő országosan reprezentatívnak, hiszen az
adatfelvételek a társadalmi-gazdasági szempontból hátrányosnak tekintett térségekben
(91/2001. Kormányrendelet) valósultak meg, s a kontroll érdekében felvett nagyvárosi
(Kispest, Kecskemét) adatok inkább csak az eredmények értékelését, viszonyítását
segítik 'el ő, ám önmagukban nem biztosítják a minta reprezentativitását.
1. ÁBRA
Vizsgálatba bevont területek, illetve települések elhelyezkedése
(Place of Regionsand Settlements Connected to the Research)

Megjegyzés: Budapest XIX. kerület, Kecskemét valamint kilenc statisztikai kistérség települései: Csurgó,
Encs, Karcag, Mátészalka, Mez őkovácsháza, Miskolc, Sellye, Szeghalom, Tiszafüred központú kistérségek.

TÉT XX. évf. 2006 s2 Gyors ténykép 117

A feldolgozott adattömeg nem csupán a földrajzi adottságok miatt nem tekinthet ő
reprezentatívnak (1. ábra), annál is inkább, mivel az adatfelvétel során elért és
válaszadásra bírt személyek között felülreprezentáltak a n ők. Fontos rámutatni,
hogy a nő k valamennyi adatfelvételi helyszínen s valamennyi településméret eseté-
ben nagyobb eséllyel kerültek be a mintába, ami részben demográfiai okokkal ma-
gyarázható, részben viszont a férfiaknál nagyobb válaszadási hajlandóságukra ve-
zethető vissza. A vizsgálatba bevont személyek végzettségi szintje sokkal jobban
illeszkedik az országos viszonyokhoz. A mintában kirajzolódik az ún. települési
lejtő, ahogy a nagyvárostól haladunk az egyre kisebb települések irányába, a mintá-
ba került válaszadók végzettsége jellemz ően egyre alacsonyabb. 2 Az adatfelvétel
során nem volt szempont az országos szint ű reprezentativitás megvalósítása, el őnyt
élveztek a társadalmi-gazdasági szempontból hátrányos helyzet ű térségek. Ennek
ellenére a mintába került válaszadók gazdasági aktivitása, szektoriális megoszlása
jól közelíti az országos szinten tapasztalható jellegzetességeket, bár attól némileg
kedvezőbb helyzetet mutat.
A munkanélküliek közé a válaszadók 9,3%-a sorolta önmagát, ami tekintettel arra,
hogy az adatfelvétel a legrosszabb helyzet ű térségekben valósult meg, arra enged
következtetni, hogy a minta „középre húz", a rosszabb helyzet ű munkanélküliek
nem azonos eséllyel kerültek be a mintába, mint a többi csoport tagjai. A mintára
számítva ebb ő l 13,6%-os munkanélküli ráta adódik, ami ugyan jóval meghaladja az
országos szinten regisztrált 7,7%-os értéket, de elmarad a hátrányos helyzet ű térsé-
gekre jellemző - 20% körüli - szinttő l. Befolyással lehet az eredményekre, hogy a
táblázatban szerepel egy „egyéb" kategória is, ahol megjelenhetnek a munkanélkü-
liek, ám ennek számszer űsítése jelen helyzetben nem lehetséges. Így azt kell feltéte-
leznünk, hogy a mintába a munkanélküliek kisebb eséllyel kerültek be, mint a
foglalkoztatottak.
1. TÁBLÁZAT
Aktív korú válaszadók foglalkoztatási viszonyai (18-59 éves korosztály)
(Employment Status of Active Aged Answerers - 18-59 year olds)

Neme Teljes
Összesen
Jelenleg arányában,
Férfi Nő
fő % fő % fő
Dolgozik 1402 41,20 1999 58,80 3401 100,00 59,10
GYES, GYED 0 0,00 401 100,00 401 100,00 6,97
Tanul 99 40,60 145 59,40 244 100,00 4,24
Munkanélküli 284 52,80 254 47,20 538 100,00 9,35
Rokkant-
281 47,30 313 52,70 594 100,00 10,32
nyugdíjas
Háztartásbeli 0 0,00 116 100,00 116 100,00 2,02
Egyéb 114 40,00 171 60,00 285 100,00 4,95
Nyugdíjas 73 41,50 103 58,50 176 100,00 3,06
Forrás: Sajátszámítás.
Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás:
Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p.
118 Gyors ténykép TÉT XX. évf. 2006 s2

Összességében megállapíthatjuk, hogy a minta nem tekinthet ő országos szinten rep-
rezentatívnak (az adatfelvétel tervezésekor ez nem is volt cél), hiszen egyrészt a min-
tában felülreprezentáltak a n ői válaszadók, másrészt az adatfelvétel területileg, illetve
településméret szerint kiegyensúlyozatlan (gazdaságilag fejlett területek, urbánus
zónák hiánya szembeötl ő), harmadrészt pedig a legelesettebb társadalmi csoportok
korlátozottan jelennek meg a mintában. Mindezek figyelembevételével azonban rele-
váns megállapításokat tehetünk az adatfelvételeknek helyt adó kistérségek vonatkozásá-
ban, sőt megállapításainkat kiterjeszthetjük a hasonló jellemz őkkel bíró területekre is.

Jövedelmi helyzet, anyagi kiszolgáltatottság

A társadalmi folyamatok kutatói számára mindig is kitüntetett kérdéskör volt a
szegénység, a jövedelmi szegénység, az anyagi depriváció meghatározása, mérése
(Narayan—Chambers—Shah—Petesch 1999; Ferge 1994; Gábos 2004). A nemzetkö-
zi szervezetek — OECD, World Bank, Európai Unió stb. — sokasága foglalkozik a
szegénység kérdéskörével, Magyarországon e téren a TÁRKI kutatásai tekinthet őek
alapvetőnek, hiszen az intézet 1992 óta végez a lakosság jövedelmi, foglalkoztatási
helyzetének feltárására háztartási panelvizsgálatokat. A rendszerváltó magyar társa-
dalomról rendkívül fontos információkat nyújtó vizsgálatsorozat (Szívós—Tóth
[szerk.] 2005) követi a nemzetközi sztenderdet, ugyanakkor meglehet ősen háttérbe
szorul a probléma területi aspektusa, amely viszont a probléma kezelését célzó
(szociális, fejlesztési) politikák számára lehet(-ne) fontos. E területen új informáci-
ókat nyújthat az „Integrált helyi jóléti rendszerek" modellprogram keretében elvég-
zett adatfelvétel eredményeinek másodelemzése, hiszen a nyolcezernél is több kér-
dő ív segít az országos „átlag" mögött meghúzódó differenciált valóság jobb meg-
ismerését. A hátrányos helyzet ű térségekben él ők anyagi-jövedelmi helyzetének
megismerése kiemelt szerepet kapott a felmérésben, ami a több dimenzió mentén is
lehető vé teszi az új ismeretek szerzését. Tekintve, hogy mind a jövedelmek, mind
pedig a kiadások tekintetében jelent ős területi-települési különbségeket tapasztal-
tunk, ezért a válaszadók szubjektív megítélésére hagyatkoztunk, amikor a jövedel-
mi-anyagi helyzetüket kívántuk feltárni. A jövedelmi helyzet megítélésekor a vála-
szok kiegyenlítettnek tekinthet őek — a mintában 11,3% vélte úgy, hogy jövedelmi
helyzete az átlagosnál jobb, vagy kifejezetten jó, miközben egyharmaduk (32,2%)
vélte úgy, hogy az átlagnál rosszabb anyagi helyzetben van. A lakóhely mérete fontos
tényező , hiszen a települési hierarchiában elfoglalt hely szinte determinálja az anyagi-
jövedelmi helyzetet, minél nagyobb a vizsgált település:
— annál kisebb arányban tekintik magukat a válaszadók rossz anyagi helyzet űnek,
— és egyre nagyobb arányban gondolják úgy, hogy az átlagnál jobb körülmé-
nyek között élnek.
Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás:
Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p.
TÉT XX. évf. 2006 s 2 Gyors ténykép 119

2. TÁBLÁZAT
Jövedelmi helyzet megítélése a lakóhely szerinti népességkategória alapján a
18-59 éves válaszadók esetében
(Financial Situation of 18-59 Year Old Answerers According to the Citizen
Category of Domicile)
Jövedelmi helyzet
Átlagosnál Átlagosnál Összesen
Lakónépesség Átlagos
rosszabb jobb
fő % fő % fŐ % fŐ %
1 - 249 fő 106 51,71 80 39,02 19 9,27 205 100,00
250 - 499 fő 127 42,19 146 48,50 28 9,30 301 100,00
500 - 999 fő 106 35,10 170 56,29 26 8,61 302 100,00
1000 - 1999 fő 255 32,32 467 59,19 67 8,49 789 100,00
2000 - 4999 fő 489 34,22 793 55,49 147 10,29 1429 100,00
5000 fő fölött 598 29,65 1205 59,74 214 10,61 2017 100,00
Nagyváros 185 24,87 404 54,30 155 20,83 744 100,00
Összesen 1866 32,24 3265 56,42 656 11,34 5787 100,00
Megjegyzés: a népességkategóriák meghatározásánál a települések 2005. január 1-ji lakónépességét
vettük alapul. Kecskemétre és Budapest XIX. kerületre vonatkozó adatok a táblázat Nagyváros sorában
jelennek meg.
Forrás: Saját számítás.
A lakóhely lélekszámán túl vízválasztóként kell értékelni a válaszadó nemzetiségi
hovatartozását is, hiszen a kisebbséghez - nemzetiséghez tartózók között tendencia-
szerűen valamennyi népességkategória esetében magasabb az átlagosnál rosszabb
anyagi helyzetben lév ők aránya. Az alacsony elemszám - 35 válaszadó - miatt
messzemen ő következtetéseket nem szabad levonni, az viszont figyelemreméltó,
hogy az aprófalvakban lakó nemzetiségi válaszadók közel háromnegyede (74,2%)
gondolja úgy, hogy rossz vagy az átlagnál kedvez őtlenebb anyagi helyzetben van,
ami közel harminc százalékponttal múlja felül az azonos településcsoportban él ő
többségi válaszadók hasonló mutatóját (46,8%). Az anyagi-jövedelmi státusz sze-
rint az ellenkez ő végponton a jó vagy kiemelked ően jó anyagi-jövedelmi helyzetben
lévők állnak, ám esetükben olyan mértékű területi, nemzetiségi differenciálódásról
nem adhatunk számot, mint a „szegények" esetében. A nagyvárosban él ő válasz-
adóktól eltekintve a válaszadók durván tizede (8,6-10,6%) vélte úgy, hogy anyagi
helyzete jónak mondható. Figyelemre méltó azonban a nagyvárosi almintában ta-
pasztalható arányváltás, miközben a településhierarchiában egyre feljebb haladva
nem volt tapasztalható semmiféle „jóléti eltoldódás", hirtelen, ugrásszer űen meg-
nőtt az anyagi helyzetükkel megelégedettek aránya.
Az anyagi - jövedelmi helyzet tekintetében megfigyelhet ő jelentős különbségek a
mindennapok gyakorlatában, élethelyzeteiben is leképez ődnek, olykor rendkívüli
Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás:
Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p.
120 Gyors ténykép TÉT XX. évf. 2006 s2
aránytalanságokra vetve fényt. Az adatfelvétel egyik legdöbbenetesebb eredménye,
hogy a vidéken élők életkörülményeiben az elmúlt évtizedek infrastruktúrafejleszté-
sei korlátozott eredményt hoztak. Különösen aggasztó, hogy az olyan kényelmi
szolgáltatások, mint a vezetékes víz- és gázszolgáltatás éppen a leginkább rászorul-
tak, a 60 éven felüliek számára elérhetetlen. Ennek egyrészt nyilvánvalóan techni-
kai okai is vannak, hiszen az aprófalvak (500 f ő alatti települések) döntő részében
ki sem épült a gázellátást biztosító vezetékhálózat, ugyanakkor, ahol erre mód lett
volna, vagyis a vezetékes vízellátás tekintetében, ott sem valósult meg a háztartások
komfortjának emelése, ami mögött vélhet ően az anyagi er őforrások korlátozottsága
húzódik meg. Ezt támasztja alá, hogy a jobb jövedelmi helyzetben lév ő, 60 évnél
fiatalabbak körében tendenciaszer űen jobb a vezetékes vízzel való ellátottság.
2. ÁBRA
Vezetékes vízzel el nem látott háztartásban él ők aránya a középkorúak és
a 60 évnél idősebbek körében
(Ratio of Middle-aged and Older Than 60 Years People Living in Households
Without Water-supply)

40 -
35 -
30 -
25 -
20 -
15-
10-
5-
0

`Lb oc'
(1, Ch
5 Ocs 05 '
°
‘1, 00
cs
<0°
°'
0 60-x u 18-59 éves

Megjegyzés: a népességkategóriák meghatározásánál a települések 2005. január 1-jei lakónépességét
vettük alapul. Kecskemétre és Budapest XIX. kerületre vonatkozó adatok a diagramban Nagyvárosként
jelennek meg.
Forrás: Saját szerkesztés.
A települési hierarchia alján elhelyezked ő, kis lélekszámú településeken él ők nem
csupán a vezetékes gázellátás használatáról mondanak le kényszer űen, azokat az
alternatív lehető ségeket sem használják ki, amelyek pedig technikai rendelkezésre
állnak (tartályos gáz, olajfútés) és kiépítésük nem igényelne komoly beruházást.
Feltehető en anyagi és mentalitási okokból továbbra is a hagyományos f űtési mó-
dokkal (szén és fatüzelés) biztosítják a lakhatóságot, annak ellenére, hogy a komoly
fizikai megterhelést jelent ő fűtést (tűzifavágás, fűtőanyag mozgatása, begyújtás,
salakozás stb.) az egészségi állapot romlásával párhuzamosan egyre kevésbé képesek
ellátni. Különösen az aprófalvakban, az 500 fónél kisebb lélekszámú településeken
Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás:
Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p.

TÉT XX. évf. 2006 s 2 Gyors ténykép 121

élő idő sek körében aggasztó a helyzet, hiszen ott az ott él ők 80%-a f űti lakását ily
módon. Ez az arány a településhierarchián felfelé haladva folyamatosan mérsékl ő-
dik, a 2000 fő körüli települések esetében már 50% alá csökken. Nem véletlen, hogy a
falugondnokok munkájában fontos részt jelent az id ősek számára a fűtőanyag beszer-
zése, betárolása, olykor még aprítása is. Miként a vezetékes vízellátás esetében már
láthattuk, az azonos népességkategóriájú településeken él ő középkorúak körében az
infrastrukturális ellátottság szintje magasabb, mint az id ősek körében, így van ez a
fűtési mód esetében is. Nem meglep ő viszont, hogy a rossz jövedelmi, anyagi hely-
zetű csoportban felülreprezentált nemzetiségiek körében a hagyományos f űtési módot
alkalmazók aránya majd kétszer akkora, mint a többségi társadalom tagjai körében.
Az anyagi—jövedelmi viszonyok területén megfigyelhet ő kedvezőtlen helyzet is-
meretében aligha meglep ő, hogy a hátrányos helyzet ű térségekben egészen elké-
pesztő mértékű anyagi kiszolgáltatottsággal szembesülünk. Az adatfelvétel során
szerepelt egy kérdés, ami arra irányult, hogy a válaszadó képes lenne-e 30 000 Ft-ot
rövid időn belül elő teremteni, hogy finanszírozni tudjon egy hirtelen felmerült (be-
iskoláztatás, betegség, javíttatás stb.) kiadást.
3. ÁBRA
Pénzügyi tartalékokkal bíró háztartások megoszlása település népességkategóriája
és kisebbségi-nemzetiségi hovatartozás szerinti bontásban (Akik úgy nyilatkoztak,
hogy képesek lennének 30 000 Ft-ot el őtéremteni.)
(Distribution of Households with Financial Base According to the Population
Category of Settlements and Minority-nationality Categories)

Hinta

Nagyváros

5000 f ő fölött

2000 - 4999 fő

1000 - 1999 f ő
r° Vr.
....7.;.
500 - 999 f ő

250 - 499 f ő

1 - 249 f ő 4R44 . Ok.

0 10 20 30 40 50 60

u Kisebbségi c3 Többségi

Megjegyzés: a népességkategóriák meghatározásánál a települések 2005. január 1-jei lakónépességét
vettük alapul. Kecskemétre és Budapest XIX. kerületre vonatkozó adatok a diagramban Nagyvárosként
jelennek meg.
Forrás: Saját szerkesztés.
Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás:
Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p.
122 Gyors ténykép TÉT XX. évf. 2006 s2

A kérdésben megjelölt összeg nagyságrendjének megítélésében segít, hogy orszá-
gos szinten az átlagos nettó havibér 2005-ben meghaladta a 100 000 forintot. Ehhez
mérten megdöbbent ő, hogy a mintába kerül ő válaszadók kevesebb, mint fele
(49,2%) jelezte, hogy erre képes lenne, ám közülük is csupán 60% — vagyis a teljes
minta 28,5%-a! — rendelkezett ténylegesen a kérdéses pénzzel, 40%-uk családi, baráti
kölcsönből teremtette volna el ő a szükséges összeget. Miként azt már több területen is
láthattuk, az anyagi kiszolgáltatottság területén is jelent ős különbségek fedezhet őek
fel az egyes településcsoportok között. Legkevésbé az aprófalvak lakosai rendelkez-
nek anyagi tartalékokkal, és esetükben a mozgósítható hálózati, társadalmi t őke is
erősen korlátozott, hiszen akiktő l kölcsön tudnának kérni, azok is feltételezhet ően
hasonló anyagi—jövedelmi helyzetben vannak. Az 500 fő nél kisebb lélekszámú tele-
pülésen él ők közül csupán egyharmaduk jelezte, hogy képes lenne ekkora pénzössze-
get el őteremteni, ám ennek is nagyobb része (55%-a) kölcsönb ől biztosította volna.
Ez egyszerűbben megfogalmazva az jelenti, hogy ebben a településkategóriában a
lakosok közel kilenctizede önerejéb ől nem lenne képes 30 000 Ft-ot el őteremteni.
Ahogy aztán haladunk az egyre nagyobb települések irányába, fokozatosan emel-
kedik azok aránya, akik számára nem jelent problémát ekkora összeg el őteremtése,
és ezzel párhuzamosan n ő azok aránya is, akik önállóan, vagyis baráti, családi köl-
csön nélkül képesek biztosítani a szükséges pénzt. A nagyvárosok esetében például
a megkérdezettek 55%-a mondta, hogy biztosítani tudná a harmincezer forintot, s
ennek közel 70%-a (69,3%) rendelkezett is a kérdéses összeggel. A nemzetiségi-
kisebbségi dimenziót is bekapcsolva a vizsgálódásba azt találjuk, hogy a magukat
nemzetiséginek, illetve kisebbséginek valló válaszadók körében a többségi társada-
lom tagjainál rosszabb helyzettel szembesülünk. Körükben tendenciaszer űen, alacso-
nyabb arányban találunk mozgósítható pénzügyi tartalékkal bíró válaszadót, mint a
többségi társadalom tagjai között. Ilyen fokú anyagi kiszolgáltatottság esetén nem
meglepő, hogy időről-időre pénzügyi zavarba kerülnek az emberek, nem képesek a
közüzemi számláikat fizetni, tartozást, díjhátralékot halmoznak fel.
A minta egészében a válaszadók 20%-a jelezte, hogy van legalább egy területen
(elektromos áram, víz, távh ő, közös költség stb.) elmaradása. Els ő tekintetre furcsá-
nak tűnik, hogy az eddigiekt ől eltérően nem a rosszabb anyagi, jövedelmi viszo-
nyok által jellemezhet ő aprófalvakban találkozunk a leggyakrabban pénzügyileg
„késésben" lév ő kkel, hanem a jobb körülmények között ISIO nagyvárosiak körében.
Ebben ugyanakkor szerepet játszik az is, hogy a nagyvál ∎ m)1,1):111 és a jobb helyzet-
ben lév ő nagyobb településeken a kiadási szerkezetben tobh olyan tétel is megjele-
nik (távfűtés díja, közös költség, gázdíj), amely az aprólziK 11:han egyáltalán nem,
pontosabban nem ilyen (halasztott, illetve általány) formában jelentkezik.
Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás:
Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p.
TÉT XX. évf. 2006 s 2 Gyors ténykép 123

4. ÁBRA
Közüzemi díjhátralékkal, illetve egyéb lejárt tartozással rendelkez ő válaszadók
megoszlása a lakóhel)l népességkategóriája szerinti bontásban,
a 18-59 éves korosztály tekintetében
(Distibution of Answerers According to the Population Category of Settlement —
18-59 year olds — Having a Public Utility After Sum or Repayable Public Dept)

Minta

Nagyváros

5000 f 8 fölött

2000 - 4999 f

1000 - 1999 f

500 - 999 f ő

250 - 499 f8 .MME=gIE421=2--
1 -249 f

0 10 20 30 40 50

u Kisebbségi tD Többségi]

A nagyvárosokban tapasztalható magasabb tartozási (eladósodottsági) arány mö-
gött egy strukturális okokra visszavezethet ő jelenség is meghúzódhat, ez pedig a
banki eladósodottság kérdése. A rendszerváltást követ ően a lakosság hitelfelvétele
rendkívül alacsony szintre állt be, a bankok számára a lakosság egyedül mint meg-
takarításokat képz ő szerepl ő jelent meg, miközben hitelezés területén az államház-
tartás és a vállalati szféra került el őtérbe. A bankok közti versengés élez ődésével és
az államilag támogatott lakáshitelek megjelenésével olcsóbbá váltak a lakosságot
megcélzó hitelek is, amelynek következtében ugrásszer űen meglódult a lakosság
eladósodása, amely a legjobb pozíciójú társadalmi csoportoktól haladt egyre lejjebb
a társadalmi, jövedelmi hierarchián. Ennek térbeli leképez ődéseként a lakosság
banki eladósodottsága el ő ször a településhierarchia csúcsán elhelyezked ő főváros-
ban és a nagyvárosokban vált érezhet ő vé, s lassan terjed tovább a lejjebb elhelyez-
kedő kisebb települések irányába.
Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás:
Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p.
124 Gyors ténykép TÉT XX. évf. 2006 s2

Társadalmi mobilitási tendenciák

Földrajzi mobilitás

A földrajzi mobilitásról ad képet a kérd őív azon kérdése, mely arra irányult, hogy
a kérdezett mióta él a lakóhelyén. Meglep ő módon a válaszadók zöme (67%) több
mint 20 éve ugyanazon a településen él, ennél lényegesen kisebb arányt (12%)
képviselnek azon mintába került válaszadók, akik „több mint 10 éve" tartózkodnak
lakóhelyükön, fennmaradó részük ennél rövidebb ideje lakója településének. A
településméret és a lakóhelyen való tartózkodás id őtartama közötti összefüggéseket
tekintve úgy tűnik, a nagyvárosokban a legkisebb azon válaszadók aránya, akik
több mint 20 éve élnek jelenlegi lakóhelyükön, e települési kategória esetén csupán
a válaszadók fele jelezte, hogy több mint két évtizede él városában. Az átlagot
meghaladó mérték ű megtartó erővel adataink szerint az 1000 fő fölötti, ám a nagy-
város méret űnél kisebb települések rendelkeznek, e települési kategória esetében a
70%-hoz közelít azon kérdezettek aránya, akik immáron több évtizede élnek telepü-
lésükön.
3. TÁBLÁZAT
A lakóhelyen tartózkodás id őtartalma a településméret szerint
(Time of Location at Settlement According to the Size of Settlement)
11-15 több mint
0-5 éve 6-10 éve 16-20 éve Összes
Településméret éve 20 éve
fő % fő % fő % fő % fő % fő %
1 249 fő
- 18 8,96 20 9,95 15 7,46 28 13,93 120 59,70 201 100
250 - 499 fő 23 7,85 27
9,22 28 9,56 40 13,65 175 59,73 293 100
500 - 999 fő 20 6,47 17
5,50 26 8,41 38 12,30 208 67,31 309 100
1000 - 1999 fő 46 5,93 53
6,83 56 7,22 76 9,79 545 70,23 776 100
2000 - 4999 fő 92 6,56 90 6,42 100 7,13 150 10,70 970 69,19 1402 100
5000 fő fölött 106 5,37 102 5,17 125 6,34 243 12,32 1397 70,81 1973 100
Nagyváros 114 16,03 85 11,95 68 9,56 86 12,10 357 50,21 711 100
Összes 419 7,40 394 6,95 418 7,38 661 11,67 3772 66,58 5665 100
Megjegyzés: a népességkategóriák meghatározásánál a települések 2005. január 1-i lakónépességét
vettük alapul. Kecskemétre és Budapest XIX. kerületre vonatkozó adatok a táblázat Nagyváros sorában
jelennek meg.
Forrás: Sajátszámítás.
Ami az egyéb alapváltozókat illeti, a nemek vonatkozásában apró eltérések mutat-
koznak: a férfi válaszadók körében a n őkhöz képest némileg magasabb arányú a
településükön több évtizede él ők aránya. A munkahely foglalkozási ág szerinti
besorolását tekintve a mez őgazdasági alkalmazottak körében a legmagasabb (a
80%-hoz közelít) a településén huzamos ideje él ők aránya, a legalacsonyabb az
oktatásban, illetve a pénzügyi szektorban foglalkoztatottak körében. A jelenleg
nyugdíjas, korábban mez őgazdaságban foglalkoztatott válaszadók esetében valószí-
Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás:
Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p.
TÉT XX. évf. 2006 s2 Gyors ténykép 125

n űsíthető, hogy a helyben elérhet ő, illetve napi ingázással megközelíthet ő mező-
gazdasági nagyüzemekben dolgozva sokkal kevésbé kényszerültek lakóhelyük
elhagyására, mint az iparban, épít őiparban, vagy akár a tercier szektorban foglal-
koztatottak, s e társadalmi csoportot vélhet ően kevésbé sodorta magával a szocialis-
ta iparosítást kísérő mobilitási hullám is.
A településen tartózkodás idejét elemzéseink szerínt az iskolai végzettség, s az ez-
zel összefüggő munkahely igen erőteljesen differenciálja. A felsőfokú végzettséggel
rendelkez ő válaszadók, különösen az egyetemi végzettség űek, jóval rövidebb ideje
élnek településükön, mint kevésbé képzett társaik, s a közép- és fels ővezet ők, értel-
miségiek, egyéb szellemiek körében is az átlagnál alacsonyabb a településükön
huzamosabb ideje élők aránya. E válaszadók esetében feltételezhet ő az átlagosnál
nagyobb mobilitás, mely vélhetően a munkalehetőségek nagyobb kínálatával, erő-
teljesebb vonzásával függ össze. Ami a gazdasági aktivitást illeti, nem meglepő
adat, hogy a nyugdíjasok, illetve a rokkantnyugdíjasok körében felülreprezentált a
településükön több évtizede él ők aránya. A jövedelmi helyzetet tekintve az átlagnál
jobb helyzetű válaszadók körében árnyalatnyival kisebb a településén több évtizede
tartózkodók aránya, mint a rosszabb jövedelmi viszonyok között él őknél. Mind-
ebből azt az óvatos következtetést vonhatjuk le, hogy aki kedvez őbb anyagi kondí-
ciókkal rendelkezik, valószín űleg földrajzilag is mozgékonyabb, mint az egziszten-
ciálisan kiszolgáltatott, törekvéseit anyagi lehet őségei korlátozott volta miatt reali-
zálni nem tudó válaszadói csoportok.
A fentiek mellett a földrajzi mobilitásról informál a kérd őív azon kérdése is, mely a
válaszadók munkahelyének földrajzi elhelyezkedésére irányult. Elemzéseink szerint a
gazdaságilag aktív válaszadók zöme (63%) a lakhelyével megegyez ő településen
dolgozik, illetve tanul, s az eljárók dönt ő többsége is csupán 15 km-es távon belül
ingázik nap mint nap munkahelyére. A távolsági ingázás tehát igen kevéssé jellemz ő a
válaszadók körében, s az átlagnál nagyobb mobilitási hajlandóságot feltételez ő külföldi
munkavállalás lehetőségével élők közül is csak mindössze 8 fő került be a mintába.
Nem meglepő, hogy a kisméretű települések (különösen az 500 f ő alatti aprófalvak)
az átlagosnál kisebb arányban képesek munkahelyet kínálni lakóik számára, mint a
foglalkoztatási lehetőségek szélesebb skálájával rendelkez ő, népes városok. Példának
okáért a 0-249 főt számláló falvakban él ők mindössze 40%-a számára kínál munka-
lehetőséget lakóhelye, az 5000 főnél nagyobb lélekszámú településeken ez az arány
meghaladja a 70%-ot. A 249 f őnél kisebb törpefalvakban él ő, helyi foglalkoztatási
lehetőség híján ingázó válaszadók háromötödének munkahelye kevesebb mint 15 km-re
található lakóhelyétől, harmadának megyéjén belül található a munkahelye, s csak
töredéke ingázik ennél távolabb fekv ő városokba munkavállalás céljából.
Az egyes változókat tekintve a nemi hovatartozás vonatkozásában sajátos eltéré-
sek rajzolódnak ki a mintában: a férfi válaszadók elemzéseink szerint a n őknél
nagyobb ingázási hajlandóságot mutatnak: a konkrét számadatokat tekintve a férfiak
valamivel több mint fele dolgozik lakóhelyén, a n őknél ez az arány a 70%-hoz
közelít. A nemi hovatartozás mellett a családi állapot befolyásolja legerőteljeseb-
ben, hogy a válaszadó helyben, avagy lakóhelyén kívül vállal munkát: míg a n őtlen,
Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás:
Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p.
126 Gyors ténykép TÉT XX. évf. 2006 s2

illetve hajadon munkavállalók alig fele (46%) dolgozik lakóhelyén, a házas családi
állapotúak közel 70%-a. Az olyan alapváltozók, mint az iskolai végzettség, a jöve-
delmi helyzet, vagy akár a háztartásnagyság elemzéseink szerint közvetlenül nem
befolyásolja, hogy valaki helyben, avagy más településen vállal-e munkát, ugyan-
akkor a foglalkozási ágazat kihat a munkavállalás földrajzi sajátosságaira. Adataink
szerint a mez őgazdaság mellett a kereskedelemben, valamint az egyéb szolgáltatási
területen tevékenyked ők körében a legnagyobb a lakóhelyen dolgozók aránya, leg-
alacsonyabb az iparban, építőiparban, szállításban, illetve a vízgazdálkodás terüle-
tén dolgozók körében.
4. TÁBLÁZAT
A válaszadók megoszlása a településméret és a munkahely földrajzi helye szerint
(Distribution of Answerers According to the Size of Settlement and Geographical
Place of their Work Place)
15 km-en A megye Egy másik
Jelenlegi A f őváros-
Település- belüli egyik megye Összes
lakóhelyén ban
méret településen városában városában
fő % fő % .tő .fő Jő fő %
1 - 249 fő 44 40,(X) 41 37,27 23 20,90 0,90 1 0,90 110 100
250 - 499 fő 78 51,65 44 29,13 26 17,21 0,66 1,32 151 100
500 - 999 fő 106 54,92 47 24,35 25 12,95 13 6,74 2 1,04 193 100
1000 - 1999 fő 244 55,08 115 25,96 39 8.80 41 9,26 4 0,90 443 100
2000 - 4999 fő 561 60,58 218 23,54 107 11,55 29 3,13 11 1,18 926 100
5000 fő fölött 1017 72,08 240 17,01 96 6,80 40 2,83 18 1,28 1411 100
Nagyváros 399 63,94 181 29,01 25 4,01 10 1,60 9 1,44 624 100
Összes 2449 63,48 886 22,97 341 8,84 135 3,50 47 1,22 3858 100
Megjegyzés: a népességkategóriák meghatározásánál a települések 2005. január 1-i lakónépességét
vettük alapul. Kecskemétre és Budapest XIX. kerületre vonatkozó adatok a táblázat Nagyváros sorában
jelennek meg.
Forrás: Saját számítás.

Intergenerációs mobilitás

A közel 6 000 fős, 60 év alatti mintába mintegy 2 541 olyan válaszadó került, aki
háztartásában 14 évesnél fiatalabb gyermeket nevel, s az 1400-hoz közelít azon
válaszadók száma, akik 14-18 év közötti korosztályhoz tartozó gyermekkel rendel-
keznek. Elemzéseink ezúttal csupán az utóbbi csoportra terjednek ki, mivel e kor-
osztály továbbtanulási sajátosságainak és a válaszadó szül ők iskolai végzettségének
összevetése lehet őséget ad az intergenerációs mobilitás vizsgálatára. 3 A válaszadók
középiskolás korú gyermekeinek hozzávet ő leg fele tanul szakközépiskolában, a
gimnáziumi továbbtanulás mellett a gyermekek harmada döntött, fennmaradó ré-
szük (19,5%) pedig szakmunkás képzettséget nyújtó középiskolában keresett érdekl ő-
désének megfelel ő továbbtanulási lehet őséget.4 Ha elemzéseinket csupán a 14-18 év
közötti gyermekkel rendelkez ő válaszadókra sz űkítjük, megállapíthatjuk, hogy a
Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás:
Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p.
TÉT XX. évf. 2006 s2 Gyors ténykép 127

mintába került szülők iskolai végzettsége alapvet ően meghatározza, hogy gyermekük
a középiskolai továbbtanulás esetén milyen iskolatípust preferál. Amint az alábbi
táblázat adatsorai mutatják, minél magasabb a szül ő iskolai végzettsége, annál való-
színűbb, hogy gyermeke gimnáziumban tanul tovább, a másik póluson az alacsonyan
iskolázott szül ők gyermekei találhatók, akiknek töredéke folytat tanulmányokat gim-
náziumban. Megdöbbentő, hogy míg az egyetemi végzettség ű szülőkkel rendelkező
gyermekek 70%-a tanul tovább gimnáziumban, s csak ötöde folytatja tanulmányait
középiskolában, valamint 7%-a szakmunkás képz őben, addig az általános iskolai
végzettséggel nem rendelkez ő szül ők gyermekeinek harmada szakmunkásképz őben,
fele szakközépiskolában tanul tovább, s csak mindössze 16%-a számára adatik meg a
gimnáziumi továbbtanulás lehet ősége. A fenti adatok ismeretében talán nem t űnik
túlzónak az a kijelentés, mely szerint a válaszadók többsége továbbörökíti társadalmi
státuszát, annak minden el őnyével és hátrányával együtt.
5. TÁBLÁZAT
A középiskolás gyermekek megoszlása szüleik iskolai végzettsége szerint
(Distribution of children participating secondary schools according to the
qualification of their parents)
Középiskolás korú gyermekek megoszlása iskolatípus szerint
Szül ő iskolai
Gimnázium Szaknzunkás Szakközép Összes
végzettsége
fő fő fő
Egyetem 21 72,41 2 6,90 6 20,69 29 100
Főiskola 92 60,13 7 4,58 54 35,29 153 100
Gimnázium 94 50,54 21 11,29 71 38,17 186 100
Szakközép 89 34,77 29 11,33 138 53,91 256 100
Szakmunkás 116 28,57 97 23,89 193 47,54 406 100
Ált. iskola 49 21,40 81 35,37 99 43,23 229 100
8 osztály alatt 10 15,87 22 34,92 31 49,21 63 100
Összes 474 35,56 260 19,50 599 44,94 1333 100
Forrás: Saját számítás.
Az alapváltozók középiskolai továbbtanulásra gyakorolt hatásait vizsgálva megál-
lapíthatjuk, hogy elemzéseink megegyeznek az e témakörben folytatott hazai kuta-
tási eredményekkel (lásd pl. Andor—Liskó 1999), melyek szerint a jövedelmi helyzet
rendkívül erőteljes befolyással bír a továbbtanulási preferenciákra, mint az alábbi
ábra szemlélteti, a szakmunkásképz őben továbbtanuló diákok körében kimagasló (a
gyermekek majdnem fele érintett!) az átlagosnál rosszabb anyagi körülményekkel
rendelkező szülői hátterű diákok aránya. A gimnáziumban továbbtanulók körében
ez az arány az el őbbinek éppen fele, s nagyjából hasonló szinten mozog a f őiskolán,
egyetemen továbbtanuló diákok körében. A jövedelem mellett sajátosan differenciálja
a válaszokat a kérdezettek munkahelyi beosztása: nem meglepő, hogy az alacsonyabb
státusú szül ők (szak-, segéd- és betanított munkások) gyermekei nagyobb arányban
tanulnak tovább szakmunkásképz őben és szakközépiskolában, mint gimnáziumban, a
kedvezőbb beosztású válaszadói csoportok gyermekei esetében pedig éppen fordított
Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás:
Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p.
128 Gyors ténykép TÉT XX. évf. 2006 s2

a trend, zömük az általános iskola befejezése után rendszerint gimnáziumban folytatja
tanulmányait, s csupán néhány százalék kerül szakmunkásképz őbe. Míg pl. a fels őve-
zetői beosztásban dolgozó válaszadók mindössze 8%-a szánja gyermekét szakmun-
kásnak, addig ez az arány a segédmunkás szül ők körében 35%!
A képet árnyalja, hogy a jövedelmét önálló vállalkozóként el őteremtő válaszadók
iskolaválasztási stratégiája az egyéb szellemi, illetve adminisztratív munkakörben
dolgozó válaszadókéval egyezik meg, s ehhez hasonló tendenciát követ a magát
segítő családtagként definiáló válaszadók iskoláztatási stratégiája is. Ez utóbbi
kategória valószín űleg nagy számban rejt a családi vállalkozásba, családi gazdaság-
ba besegítő, nem ritkán adminisztratív feladatokat, a vállalkozással kapcsolatos ügyin-
tézést ellátó, kedvez őbb jövedelmi helyzetű válaszadókat. Ha a válaszadók foglalko-
zási ág szerinti besorolása alapján vizsgáljuk gyermekeik továbbtanulási jellemz őit,
megállapíthatjuk, hogy a szül ői háttér ez esetben is igen er őteljesen meghatározza az
iskolaválasztással kapcsolatos döntéshozatalt. Anélkül, hogy a részletekbe bocsátkoz-
nánk, összességében elmondhatjuk, hogy gyermekeiket els ősorban azok járatják gim-
náziumba, akik az átlagosnál magasabb kvalifikációt kívánó területeken dolgoznak,
pl. az oktatás, egészségügy vagy akár a pénzügy és a bankszféra területén. Ezzel
szemben a szakmatanulás els ősorban azon gyermekeket jellemzi, akiknek szülei ma-
guk is olyan gazdasági ágazatokban tevékenykednek, melyek alacsonyabb képzettsé-
get, illetve els ősorban gyakorlati jelleg ű ismeretek meglétét igénylik.
A válaszadók etnikai-nemzetiségi hovatartozása szintén hatással van gyermekeik
továbbtanulási stratégiáira: a magukat valamely nemzeti kisebbség, illet őleg etni-
kum tagjának valló szül ők gyermekei nagyobb arányban kapcsolódnak be a szak-
munkásképzésbe, mint a kisebbséghez nem tartozó válaszadók középiskolás korú
gyermekei. Míg az etnikai-nemzetiségi hovatartozásukról számot adó szül ők harmada
nyilatkozott úgy, hogy gyermeke a válaszadás pillanatában szakmunkásképz őben
tanult, addig ez az arány a kisebbséghez nem tartozó válaszadók esetében 20% alatt
marad. A különbség igen jelent ős a szakközépiskolák esetében (a két válaszadói cso-
port gyermekeinek középiskolai jelenléte között 10%-os differencia mutatkozik), a
gimnáziumi továbbtanulás esetén ugyanakkor az eltérések mérsékeltebbek.
Összességében a földrajzi mobilitás szempontjából meglehet ős immobilitás jel-
lemzi a mintát, meglepően magas a településén, lakóhelyén több évtizede él ők ará-
nya, amelynek az erős lokális kötődések, a helyi közösségbe ágyazottság mellett az
egzisztenciális kényszer is komoly oka lehet. A munkavállalással összefügg ő föld-
rajzi mobilitás szintén igen csekély mértékben jellemzi a mintát, aki teheti, akár
alacsonyabb fizetésért is, lakóhelyén vállal munkát. A szül ők és gyermekeik közötti
(intergenerációs) mobilitást tekintve a földrajzihoz hasonló immobilitást tapasztal-
hatunk, azaz a kérdezettek leszármazottainak arra van leginkább esélye, hogy szülei
státusát megörökölje, semmint annál számottev ően kedvez őbb társadalmon belüli
pozíciót teremtsen meg. A középiskolás korú gyermekek iskolaválasztási jellemz ői
elemzéseink szerint visszatükrözik, mintegy leképezik a mintába került szül ők isko-
lai végzettségét, jövedelmi helyzetét, munkahelyi beosztását, foglalkozását, stb.
Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás:
Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p.
TÉT XX. évf. 2006 s 2 Gyors ténykép 129

Kapcsolathálózati sajátosságok, az erős és gyenge kötések szerepe

A családi, rokonsági, baráti kapcsolatok szerepe, jelentősége

A válaszadók családi kapcsolatairól, személyes networkjeir ől tájékoztat az egy
háztartásban él ők száma. Adataink szerint a 60 év alatti mintában a válaszadók 6%-a
él egyszemélyes háztartásban, a leggyakoribb a három (25%), illetve négyszemélyes
(30%) háztartás, a válaszadók ötöde ugyanakkor ennél nagyobb méret ű háztartás-
ban él, s ettő l nem sokkal marad el a kétszemélyes háztartásban él ők aránya (18%).
Nem meglepő, hogy a 60 évesnél id ősebb válaszadók körében az el őbbinél jóval
gyakoribb az egyszemélyes háztartások el ő fordulása (34%), az érintett korcsoportba
tartozók fennmaradó része (közel fele) házastársával, (15%-a) gyermekeivel, illetve
rokonával él együtt. A nemek szerinti megoszlást tekintve a 60 évesnél fiatalabb
korcsoporthoz tartozó mintában árnyalatnyival több férfi (7,7%) él egyedül, mint n ő
(5,1%), míg az idő sebb generációhoz tartozó válaszadók körében az egyedül él ő
(feltehet ően özvegy) n ő k aránya felülreprezentált. A település méretét, lélekszámát
afféle alapváltozónak tekintve megállapíthatjuk, hogy a háztartás nagysága és a
településméret között nincs szoros összefüggés, azaz nem mondhatjuk azt, hogy a
falusi karakterrel rendelkez ő településeket a hagyományos, több generációs együtt-
élésen alapuló családszerkezeti jellemz ők határoznák meg.
A kérdezettek kapcsolathálózatának vizsgálatára irányuló adatelemzéseink ered-
ményei megegyeznek az e tárgyban végzett országos vizsgálatok tapasztalataival,
melyek szerint a kérdezettek körüli interperszonális tér igen sz űkös, illetve a családi
kapcsolatok dominanciája jellemzi (Angelusz—Tardos 1998; Dávid—Albert 1999;
Utasi 2002). Erre utal többek között az az adat, mely szerint a (60 év alatti) válasz-
adók négyötöde érzi úgy, hogy problémái megoldásában els ősorban családja segít-
ségére számíthat. 5 Nem meglep ő , hogy akik több tagú háztartásban élnek, nagyobb
mértékben (80%) támaszkodhatnak családjukra, mint az egyedül él ők, akiknek csak
valamivel több mint fele (57,7%) várhat segítséget sz űkebb családjától. Ha az ada-
tokat a településnagyság szerint értelmezzük, megállapíthatjuk, hogy a családtagjaik
támogatását élvez ők aránya az 500-999, valamint az 1000-1999 f őt számláló tele-
pülések esetében a legnagyobb (több mint 80%). Az 500 f ő alatti aprófalvakban,
illetve a 2 000 fő nél nagyobb lélekszámú településeken él ők adataink szerint ennél
kisebb mértékben, de még így is igen jelent ő s arányban (70% körüli érték) számít-
hatnak családjuk segítségére. Más megvilágításban: az 500 f ő alatti aprófalvakban,
illetve a 2 000 fő nél nagyobb lélekszámú településeken él ő válaszadók hozzávet ő-
leg harmada vélekedik úgy, hogy amennyiben problémái adódnának, azok megol-
dásában nem számíthatna sz ű kebb családja segítségére. Hozzá kell tennünk, hogy a
sz űkebb család támogatását nélkülöz ő kérdezettek egyéb er ős kötései is igen gyér-
nek mondhatók, e válaszadók az átlagnál kisebb mértékben számíthatnak rokonsá-
gukra, szomszédságukra, s barátaik támogatását is csak korlátozottan élvezhetik.
A kérdezettek körében sajátos különbségek mutatkoznak a rokonság szerepének
megítélésében. Nem meglep ő, hogy a szűkebb család szerepéhez képest a rokonság
Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás:
Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p.
130 Gyors ténykép TÉT XX. évf. 2006 s2

jóval kisebb súllyal bír, erre utal, hogy a válaszadók mindössze harmada számít
problémái megoldásában rokonsága segítségére. Úgy t űnik, a családi állapot nagy-
mértékben meghatározza a válaszokat, az egyedül él ők közel ötöde (18%) egyálta-
lán nem számít sz űkebb rokonsága támogatására, a többtagú háztartásban él ők
körében ez az arány kisebb, a válaszadók tizedét érinti. A családi, rokoni segítség-
adás, illetve a családi állapot között elemzéseink szerint szintén összefüggés mutat-
kozik: aki ugyanis házasságban él, nagyobb arányban nyilatkozott úgy, hogy szá-
míthat sz űkebb családja, rokonsága támogatására, mint az egyedül vagy akár élet-
társi kapcsolatban élők. Úgy tűnik, hogy a család, házasság intézménye szoros és
széleskörű családi-rokonsági támogató hálózatba kapcsolja be az érintetteket. A
településméret a rokonság szerepének megítélésében is meghatározó szereppel bír:
az 500-999, valamint az 1000-1999 főt számláló településeken az átlagosnál maga-
sabb (30%-ot meghaladó mérték ű) a szűkebb rokonságra teljes mértékben támasz-
kodni tudó válaszadók aránya. Talán nem t űnik merész megállapításnak az a feltétele-
zés, hogy az említett két települési kategória esetében tartható fenn hosszú távon
olyan családi-rokoni kapcsolati hálózat, amely a személyes problémák megoldásában
egyfajta véd őhálóként veszi körül az egyént. Az 500 f ő alatti aprófalvak esetében
feltételezhető, hogy a közvetlen családtagok, illetve a sz űkebb rokonság a megélhetési
lehetőségek szélesebb skáláját kínáló, nem ritkán távoli városokba áramlott, illetve
elfoglaltságai, munkája oda köti, emiatt nem vagy csupán esetlegesen tudja támogatni
aprófalvakban el ő hozzátartozóit. A 2000 f őnél nagyobb lélekszámú településeken
ezzel szemben valószín űleg azért kisebb a családtagjaikra, rokonaikra támaszkodó
válaszadók aránya, mivel e településméret a családi kapcsolatok mellett más, pl. baráti,
munkatársi kapcsolatokat is nagyobb számban kínál az érintettek számára.
Hasonló a helyzet a szomszédság szerepének megítélésében: ebben az esetben is a
két említett települési kategória emelkedik ki a sorból a szomszédságra támaszkodó
válaszadók átlagosnál magasabb arányával. Összességében azonban szomszédságára
a válaszadóknak alig több mint 10%-a számít, szemben a barátok 20%-os arányával.
A szomszédokkal való kapcsolat intenzitását tekintve a válaszadók 16%-a jelezte,
hogy szomszédaival „gyakran segítik egymást", „alkalmankénti segítségnyújtásról" a
kérdezettek ötöde számolt be, ugyanakkor jelent ős azok tábora, akik szomszédaik-
kal való kapcsolatukat kifejezetten barátságtalannak (8,5%), illetve kifejezetten
rossznak (24,2%) ítélik.
Amint a 6. táblázat mutatja, a nagyobb méret ű településeken a szomszédok közötti
alkalmi vagy rendszeres segítségnyújtás jóval gyakoribb jelenség, mint a kistelepü-
lések vagy akár az aprófalvak népessége körében. Példának okáért a 249 f ő alatti
törpefalvakban a kérdezettek közel fele (47%) számolt be kifejezetten rossz szom-
szédsági kapcsolatokról, ez az arány a minta egészében csupán a válaszadók ötödét
jellemzi, a nagyvárosokban él ő válaszadóknak pedig alig 2%-a jelezte. Hozzá kell
tennünk ugyanakkor, hogy a szomszédsági kapcsolatok a falvakban és a városokban
valószínűleg igen eltérő emocionális tartalommal jellemezhetők, könnyen lehet,
hogy a városban él ő kérdezettek szomszédsági kapcsolataikat azért ítélték kevésbé
konfliktusosnak, mert a kapcsolat intenzitása alacsonyabb fokú. Meglehet, hogy a
Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás:
Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p.
TÉT XX. évf. 2006 s 2 Gyors ténykép 131

falusi válaszadók rossznak, illetve konfliktusosnak ítélt szomszédsági kapcsolatai
hátterében többszálú, szoros, valódi tartalommal bíró köt ődések állnak. A szom-
szédsági kapcsolatok megítélésében markáns életkori eltérések mutatkoznak: úgy
tűnik, az idősebb generáció jóval kevésbé ítéli konfliktusosnak szomszédaival való
kapcsolatait, mint az ennél fiatalabb korosztályhoz tartozó válaszadók.
6. TÁBLÁZAT
A szomszédsági kapcsolatok megítélése a 60 évnél fiatalabb válaszadók körében
(Adjudgement of Neighbour Relations at Answerers Younger than 60)
Nincs
Gyakran Alkalmanként semmi-
A kapcsolat Kapcsolatuk Kapcsolatuk Nincs
Település segítik segítik !veti
elfogadható
adható baráts rossz szomszéd
mérete egymást egymást kaPcsola-
tuk
fő % fő % fő % fő % fő % fő % fő %
1- 249 fő 30 14,49 33 15,94 24 11,59 18 8,70 98 47,34 3 1,45 1 0,48
250 - 499
45 15,05 49 16,39 77 25,75 26 8,70 96 32,11 5 1,67 1 0,33
fő
500 - 999
61 18,89 65 20,12 90 27,86 26 8,05 75 23,22 3 0,93 3 0,93
fő
1000 -
131 16,67 148 18,83 163 20,74 59 7,51 260 33,08 17 2,16 8 1,02
1999 fő
2000 -
221 15,39 344 23,96 308 21,45 141 9,82 393 27,37 21 1,46 8 0,56
4999 fő
5000 fő
327 16,37 485 24,27 485 24,27 187 9,36 457 22,87 49 2,45 8 0,40
fölött
Nagyváros 124 18,08 206 30,03 273 39,80 33 4,81 11 1,60 34 4,96 5 0,73
Összes 939 16,37 1330 23,19 1420 24,76 490 8,54 1390 24,24 132 2,30 34 0,59
Megjegyzés: a népességkategóriák meghatározásánál a települések 2005. január 1-i lakónépességét
vettük alapul. Kecskemétre és Budapest XIX. kerületre vonatkozó adatok a táblázat Nagyváros sorában
jelennek meg.
Forrás: Saját számítás.

A barátok szerepének megítélése szintén szoros összefüggést mutat a lakóhelyül
szolgáló település méretével. Adataink szerint a lakosságszám emelkedésével párhu-
zamosan a barátok szerepe növekszik. A baráti kapcsolatok megítélésében a nemek
vonatkozásában mintánkban lényeges eltérések nem mutatkoznak, a képzettségi szint
ugyanakkor erőteljesen befolyásolja e kapcsolatok jellegét, er ősségét, olymódon,
hogy a magasabb iskolai végzettségű válaszadók körében a baráti segítségre támasz-
kodni tudók aránya az átlagosnál nagyobb. Hogy csak a széls ő pólusokat említsük, az
általános iskolát be nem fejezett válaszadók körében alig több mint 10% a barátaik
segítségére teljes mértékben támaszkodni tudók aránya, a főiskolát, egyetemet végzet-
tek között ugyanakkor háromszor ennyien rendelkeznek segíteni kész barátokkal.
Elemzéseink megerő sítik azt a hálózatelméleti megállapítást, mely szerint a fel-
nőttkori hálózatok alakulását alapvet ően meghatározza az érintettek munkamegosz-
tásban betöltött helye, a válaszadók produktív vagy improduktív volta. (Kürtösi
2004). Ezt támasztják alá azon adataink, melyek szerint a munkahellyel rendelkez ők
nagyobb mértékben támaszkodhatnak barátaik segítségnyújtására, mint a mintába
került munkanélküliek, rokkantnyugdíjasok vagy akár nyugdíjasok. Az inaktívak
köréből csupán a tanulói jogviszonyban lév ő, kortárs kapcsolatokban b ővelkedő
Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás:
Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p.
132 Gyors ténykép TÉT XX. évf. 2006 s2

válaszadók emelkednek ki segíteni kész baráti kapcsolataik kimagasló (70%-os)
arányával, összhangban a hasonló témakörben végzett országos kutatások tapaszta-
lataival (Dávid—Albert 2005).
A kapcsolati struktúrák eltéréseit, interakciós hajlandóságukat a kérdezettek a ta-
pasztalatok szerint magukkal viszik munkahelyi kapcsolathálózataikba is. A mun-
katársak szerepének megítélése elemzéseink szerint az alapváltozók közül legin-
kább a településmérettel mutat szoros összefüggést: az aprófalvakban él ők körében
elenyész ő szerepe van (a támogató hálózat részeként) a munkatársi kapcsolatoknak,
a településméret növekedésével azonban e kapcsolatok szerepe, jelent ősége növek-
szik. Könnyen lehet, hogy a nagyobb központokba ingázó aprófalusiak esetében az
oda-visszautazás kényszere nem teszi lehet ővé a munkatársi kapcsolatok elmélyíté-
sét. Az olyan alapváltozók, mint a nem, az iskolai végzettség vagy akár a háztartás-
nagyság elemzéseink szerint nem differenciálja a munkatársi kapcsolatokat, hason-
lóképpen a munkahely ágazat szerinti megoszlásához. Ugyanakkor a beosztás meg-
határozó szerepet játszik a munkatársi kapcsolatok megítélésében: nem meglepő,
hogy az önálló vállalkozók körében a legmagasabb a munkatársaira támaszkodni
egyáltalán nem tudók aránya, emellett igen magas a támaszt nyújtó munkatársi
kapcsolatokkal nem rendelkez ő szakmunkások, segédmunkások száma a válaszadók
körében. A munkatársak segítségére számítók aránya a fels ő és középvezetői beosz-
tásban dolgozók körében a legnagyobb, az ilyen beosztásban tevékenyked ő válasz-
adók mintegy ötöde jelezte, hogy szükség esetén számíthatna munkatársai segítsé-
gére. Adatbázisunk alapján ugyanakkor a munkahelyi kapcsolathálózatok tartalmára
vonatkozó megállapításokat nem tudunk tenni, így pl. nem tudjuk megválaszolni,
hogy e kapcsolatok tartalmaznak-e instrumentális vagy akár expresszív elemeket.
Az a körülmény, hogy a válaszadó valamely kisebbség tagja-e vagy sem, a tapasz-
talatok szerint nagymértékben meghatározza a kérdezettek networkjeit, különös
tekintettel az er ős kötésekre, a családi, rokoni, baráti kapcsolatokra. Meglep ő adat,
hogy mintánk valamely kisebbséghez tartozó tagjai jóval kevésbé számíthatnak
családtagjaik, rokonaik, barátaik támogatására, mint a kisebbséghez nem tartozó
társaik. A kisebbséghez tartozók az adatok tanulsága szerint jóval kevésbé támasz-
kodhatnak munkaadójuk, munkatársaik segítségére is. Példának okáért a magát
valamely kisebbséghez tartozónak valló válaszadók közel fele (46%-a) jelezte, hogy
munkaadója segítségére szükség esetén nem számíthatna, ez az arány a kisebbség-
hez nem tartozók esetében mindössze 28%. De említhetnénk akár a munkatársi
segítség megítélését is, a kisebbséghez tartozók közel kétötöde vélekedik úgy, hogy
problémái megoldásában egyáltalán nem számíthatna munkatársai támogatására, ez
az arány a kisebbséghez nem tartozók körében feleakkora.
Az erős kötések szerepér ől, súlyáról tájékoztat a kérd őív azon kérdése, mely arra
irányult, hogy a válaszadók elegend ő időt töltenek-e gyermekeik, közvetlen család-
tagjaik, rokonságuk, illetve barátaik társaságában. Az adatokból kit űnik, hogy a
válaszadók kétötöde véli úgy, gyermekeivel, illetve társával elegend ő időt tölt
együtt, ez az arány az egyéb családtagok (30%), illetve a barátok (21%) vonatkozá-
sában jóval alacsonyabb. Különösen az aktív férfi válaszadók, valamint a magasabb
Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás:
Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p.
TÉT XX. évf. 2006 s2 Gyors ténykép 133

iskolai végzettség űek és beosztásúak vélekednek úgy, hogy nem fordítanak elegend ő
időt erős kötéseik ápolására.
Ami a 60 évesnél id ősebb generáció erős kötéseit illeti, adataink azt mutatják,
hogy a mintába került válaszadók gyermekeikkel igen szoros és intenzív kapcsola-
tokat ápolnak. A 60 év fölötti kérdezettek kétharmada gyermekeivel napi, illetve heti
rendszerességgel találkozik, s csak 20%-ot tesz ki azon válaszadók aránya, akik
havonta vagy ennél ritkábban tudnak személyes kapcsolatot tartani gyermekeikkel. A
tapasztalatok szerint inkább a gyermekek látogatják meg szüleiket, és nem fordítva.
Ami az egyéb rokonsági kapcsolatokat illeti, a kérdezettek kétötöde rendelkezik hely-
ben lakó rokonokkal, akikkel, ha nem is heti rendszerességgel, de meglehet ősen gya-
korta (havonta, illetve 2-3 havonta) személyesen találkozik. Barátok látogatásáról a
kérdezettek alig több mint 4%-a számolt be, a szomszédokkal való kapcsolatról ehhez
hasonló arányban nyilatkoztak a válaszadók, a szociális gondozók látogatását ugyan-
akkor mindössze 23 fő, a 60 év fölötti minta alig 1%-a jelezte.
A kapcsolatháló szűkösségére, a társas aktivitás alacsony szintjére utal, hogy a
válaszadók mindössze ötöde jár rendszeresen társaságba, fele ritkán, fennmaradó
része egyáltalán nem vesz részt a közösségi életben. A nemek között lényeges elté-
rések nem mutatkoznak, a n ők körében árnyalatnyival több a társaságba ritkán,
illetve egyáltalán nem járók aránya. Az átlagosnál alacsonyabb társas aktivitás
jellemzi az id ősebb generációhoz tartozó nyugdíjas, rokkantnyugdíjas, illetve ház-
tartásbeli válaszadókat, míg a tanulói jogviszonyban lév ő, fiatalabb korosztályhoz
tartozó válaszadók társas aktivitása az átlagosnál magasabb.
7. TÁBLÁZAT
Társaságba járás gyakorisága a 60 év alatti válaszadók körében
településtípusok szerint
(Frequency of Getting out between Answerers Younger than 60 According to
Settlement Types)
Egyálta
nemlán
Település- Gyakran Ritkán Nincs válasz Összes
méret
fŐ % fő % fő % fő % fő %
1 - 249 fő 43 20,57 88 42,11 74 35,41 4 1,91 209 100
250 - 499 fő 59 19,60 151 50,17 81 26,91 10 3,32 301 100
500 - 999 fő 55 17,97 123 40,20 114 37,25 14 4,58 306 100
1000 - 1999
144 18,53 350 45,05 272 35,01 11 1,42 777 100
fő
2000 - 4999
254 17,63 706 48,99 415 28,80 66 4,58 1441 100
fő
5000 fő fölött 439 21,71 1005 49,70 515 25,47 63 3,12 2022 100
Nagyváros 213 28,82 364 49,26 125 16,91 37 5,01 739 100
Összes 1207 20,83 2787 48,09 1596 27,54 205 3,54 5795 100
Megjegyzés: a népességkategóriák meghatározásánál a települések 2005. január 1-jei lakónépességét
vettük alapul. Kecskemétre és Budapest XIX. kerületre vonatkozó adatok a táblázat Nagyváros sorában
jelennek meg.
Forrás: Saját számítás.
Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás:
Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p.
134 Gyors ténykép TÉT XX. évf. 2006 s2
Meglepő módon azon válaszadókat, akik valamely kisebbséghez tartozónak vall-
ják magukat, az átlagosnál nagyobb arányban jellemzi távolmaradás a különféle
közösségi programoktól. Miként az alábbi táblázat adatai mutatják, a társas aktivitás
összefüggést mutat a lakóhelyként szolgáló település lakosságszámával is: a nagy-
városokban élő válaszadók az átlagosnál gyakrabban járnak társaságba, vélhet ően
a szabadidős programok szélesebb kínálatával összefüggésben. Más megfogalma-
zásban: a kisebb lélekszámú településeken él ők körében jóval nagyobb a társaságba
egyáltalán nem járók aránya, mint a népesebb kisvárosokban vagy akár a nagy-
városokban él ők körében.
A kérdezetteket körülvev ő támogató hálózat meglétére, illetve hiányára utal, hogy
anyagi nehézségek esetén a válaszadók milyen megoldási stratégiákat részesítenek
elő nyben. A válaszadók mintegy fele jelezte, hogy pénzügyi problémáit félretett
forrásaiból orvosolná, harmada családjától vár segítséget, ennél lényegesen alacso-
nyabb a banki hitelt felvev ők (7,2%), illetve a barátoktól segítséget kér ők (4,6%),
valamint a problémáikat egyéb módon megoldók (10%) aránya. Úgy t űnik, az át-
meneti vagy tartós pénzzavar kezelése az alapváltozóként kezelt településmérettel
mutat összefüggést: a falusiak körében a városokban élő kérdezettekhez képest
némiképp gyakoribb a családi és rokoni segítségkérés. Némileg ellentmondásosnak
tűnik, hogy azon válaszadók ötöde is családtagjaihoz fordulna, akik korábban úgy
nyilatkoztak, problémáik megoldásában nem számíthatnak családjuk segítségére.
Könnyen elképzelhető, hogy a „Mennyire számíthat családja segítségére?" kérdés a
válaszadó számára egy általános, a gyakorlat nyelvére nehezen lefordítható szituációt
testesített meg, míg a konkrét, anyagi problémák megoldására irányuló helyzet a
családi kapcsolatok tényeleges használatára/hasznára mutat rá.
5. ÁBRA
Anyagi problémák esetén alkalmazott stratégiák
(Used Strategies in Case of Financial Problems)

50,00 -

40,00

30,00 -

20,00 -

10,00

0,00

A problémakezelési stratégiák elemzéseink szerint összefüggést mutatnak a kér-
dezettek iskolai végzettségével. Míg az alacsonyabb iskolai végzettség ű (jellemzően
8 általános és szakmunkás képzettség ű ) válaszadók anyagi problémáik esetében
inkább családtagjaikhoz fordulnak, addig a magasabb iskolai végzettség ű társaik
(mindenekel őtt az egyetemi, főiskolai végzettséggel rendelkez ők) a saját erőforrásaik,
pénztartalékaik mozgósítása révén igyekeznek anyagi problémáikon úrrá lenni. E
problémakezelési stratégia hátterében nyilvánvalóan a kedvez őbb anyagi kondíciók
húzódnak meg, melyet a jövedelemre vonatkozó adatok, valamint a különféle prob-
lémakezelési stratégiák összefüggései igazolnak.

Intézményi, szervezeti kötödések

Ami a civil aktivitást illeti, a 60 évesnél fiatalabb generáció közül minden tizedik
válaszadó tagja civil szervezetnek, legnagyobb arányban a szociális, érdekvédelmi,
illetve szabadid ős területen tevékenyked ő egyesületek, alapítványok vonzzák a
mintába került válaszadókat. Bár a kérdezettek töredéke tagja valamely civil szer-
vezetnek, megközelít ő leg harmada számolt be arról, hogy ismer a településén m ű-
ködő civil szervezetet, a szervezeti tagságtól való távolmaradás hátterében tehát vél-
hetően nem csupán az információhiány vagy a civil szervezetek korlátozott jelenléte
áll. Arra ugyanakkor nem tudunk választ adni, hogy a m űködő civil szervezetek nyúj-
totta lehető ségek mennyiben felelnek meg a kérdezettek egyéni preferenciáinak.
Vélhetően az alacsony civil aktivitással függ össze, hogy a civil szervezetek sze-
repét a válaszadók igen alacsonyan értékelik, mindössze a kérdezettek néhány szá-
zaléka (összességében 155 fő ) nyilatkozott úgy, hogy szükség esetén valamely civil
szervezethez fordulna segítségért, a válaszadók kétharmada ugyanakkor a civil szer-
vezetektől semmilyen támaszt nem vár. A civil szervezetben való tagság elemzése-
ink szerint alapvetően meghatározza a civil szervezetek szerepének megítélését: a
civil tagsággal rendelkez ő k körében mindössze a válaszadók harmada ítélte úgy,
hogy nem számíthat a civilek támogatására, a tagsággal nem rendelkez ők körében
ez az arány az említett értéknek éppen duplája.
6. ÁBRA
A civil szervezetek megoszlása tevékenységük jellege szerint
(Distribution of Civil Organisations According to their Activity)

20,00

15.00

tk 10.00 1

5.00

0.00

Forrás: Saját szerkesztés.
Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás:
Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p.
136 Gyors ténykép TÉT XX. évf. 2006 s2
A 60 évesnél id ő sebb válaszadók körében a fiatalabb generációhoz képest némi-
leg magasabb (16%) a civil szervezetben tagsággal rendelkez ők aránya. 6 Különösen
az idősebb korosztályhoz tartozó n ők között népszerűbbek a civil szervezetek, kö-
rükben a válaszadók közel ötöde (18%) számolt be civil szervezetben vállalt tagság-
ról. Úgy tű nik, a családi állapot is befolyásolja a civil aktivitást, az egyedül él ők
körében az átlagnál magasabb a civil szervezetek munkájában tagként közrem űkö-
dő k aránya. Hasonló a helyzet az iskolai végzettséggel, a képzettségi szint emelke-
désével a civil szervezetekben tagsággal rendelkez ő válaszadók aránya n ő.
Ami az intézmények, szervezetek szerepének megítélését illeti, sokatmondó in-
formáció, hogy a vidéki társadalomban korábban oly hangsúlyos szerepet játszó
egyházak a mintába került válaszadók körében nem bírnak nagy jelent őséggel: erre
utal, hogy a kérdezettek több mint fele nyilatkozott úgy, hogy problémái megoldá-
sában nem számíthat az egyház segítségére. A válaszadók között a településméret
szerint nem mutatkoznak lényeges különbségek, azaz az aprófalvakban él ők nagy-
jából azonos arányban vélekednek úgy, hogy az egyházak nem játszanak szerepet
hétköznapjaikban, mint a nagyobb lélekszámú városokban lakhellyel rendelkez ő
kérdezettek. A nemek közötti különbségeket tekintve a férfiak körében árnyalatnyi-
val nagyobb az egyházak szerepét alacsonyan értékel ők szerepe, mint a mintába ke-
rült n ő k között. Az egyházba vetett bizalom csökkenésére utal az is, hogy a kérdezet-
tek alig 2%-a vélte úgy, id ő s korára az egyház vagy más karitatív szervezet segítségé-
re támaszkodhat, ehelyett a többség a család és a sz űkebb rokonság anyagi-érzelmi
támogatásában bízik, illetve ingó és ingatlan vagyonát, pénztartalékait igyekszik
erre a célra tartalékolni. Meglep ő, hogy az anyagi helyzetük, életkoruk miatt leg-
elesettebb társadalmi csoportok körében jóval magasabb az egyház szerepét nega-
tívan értékelő válaszadók aránya, mint a munkahellyel, rendszeres jövedelemmel,
szoros családi kötelékekkel rendelkez ők között. Az adatok a fentiek mellett arra
hívják fel a figyelmet, hogy míg a felekezet szerinti hovatartozás nem befolyásolja
az egyház szerepének megítélését, addig a vallási aktivitás igen jelentős szereppel
bír: a templomba rendszeresen járók mindössze harmada vélte úgy, hogy az egyház-
ra nem számíthat, ezzel szemben a templomba nem járók kétharmada tartotta elha-
nyagolhatónak az egyházak szerepét.
Az egyházakhoz hasonló a helyi pártok megítélése, a válaszadók közel 70%-a
(68%) egyáltalán nem számít a pártok segítségére, ezzel szinte megegyez ő a parla-
menti képvisel ő k szerepének értékelése (a válaszadók 65,5% nyilatkozott úgy, hogy
szükség esetén nem számíthatna az érintett képvisel ők segítségére. A helyi politiku-
sok (önkormányzati képvisel ők) megítélése az el őbbiekhez képest pozitívabb,
mindössze a válaszadók kétötöde jelezte, hogy egyáltalán nem számít a szóban
forgó csoport támogatására. Úgy t ű nik, a szakszervezetek sem részei a válaszadókat
körülvev ő támogató hálózatnak, ugyanakkor a munkaadók szerepét a válaszadók
negyede hangsúlyosnak ítélte. Az iskolai végzettség ez esetben igen er ősen diffe-
renciálja a válaszokat, az alacsonyabb iskolai végzettség űek körében az átlagnál
jóval magasabb a munkaadók támogatásában nem bízók aránya. Példának okáért
az általános iskolai végzettséggel nem rendelkez őket tekintve a válaszadók fele
Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás:
Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p.

TÉT XX. évf. 2006 s2 Gyors ténykép 137

nyilatkozott úgy, hogy szükség esetén nem számíthatna munkaadója támogatására,
ez az arányszám mind a főiskolai, mind az egyetemi végzettséggel rendelkez ők
körében alacsony, mindössze 14%.
Adatsoraink szerint az önkormányzatok sem töltik be a támogató, a válaszadókat
segítő intézmény szerepét, a kérdezettek fele legalábbis úgy értékeli, hogy problé-
mái megoldásban nem számíthat ezen intézménytípus segítségére. Az egyes alap-
változókat tekintve leginkább az iskolai végzettség bír befolyással az önkormány-
zatok szerepének megítélésére, olymódon, hogy az alacsonyabb iskolai végzettsé-
gűek általában nagyobbra értékelik ezen intézmények befolyását. Az önkormány-
zatok szerepének megítélése elemzéseink szerint a településmérettel is összefüggést
mutat: a kisebb lélekszámú településeken él ők jobban bíznak abban, hogy az ön-
kormányzat képes közrem űködni problémáik megoldásában, mint a városokban él ő
társaik. E vélemények hátterében vélhet ően az a körülmény áll, hogy a kistelepülé-
seken gyakorta nem m űködik más intézmény, csupán a települési önkormányzat.
Összességében az egyes alapváltozók er ős és gyenge kötésekre gyakorolt hatásait
vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a nemi hovatartozás és a vallás csekély szerepe
mellett a gazdasági aktivitás, a háztartás nagysága, a lakóhelyként funkcionáló
település mérete, valamint az a körülmény, hogy a válaszadó valamely kisebbség-
hez tartozik-e vagy sem, dönt ő mértékben meghatározza a kérdezettek networkjei-
nek kiterjedtségét, szorosságát, összetételét. A minta egészér ől elmondható, hogy a
családi és rokonsági kapcsolatok a válaszadók mindennapjaiban kitüntetett szerepet
játszanak, s igen alacsony azok aránya, akik ezen er ős szálú kötéseket nélkülözik. A
családi és rokonsági kapcsolatokkal sz űkösen ellátott társadalmi csoportok rendsze-
rint a tágabb baráti, ismerősi, szomszédsági kapcsolatokkal is meglehet ősen gyéren
ellátottak. Összességében a válaszadók civil aktivitása meglehet ősen alacsony fokú,
hasonlóan a közösségi-társasági életben való szerepvállaláshoz, a többség csupán a
szűkebb családi-rokoni kapcsolatai ápolására fordít energiát, tágabb társas kapcso-
latainak fenntartása azonban értékhierarchiájában nem foglal el kitüntetett szerepet.
Mint elemzéseinkből kiderült, a társas aktivitás er ősen életkorfüggő, a 60 évesnél
idősebb, illetve a tanulói jogviszonyban lév ő válaszadók az átlagosnál magasabb
közösségi aktivitással jellemezhet ők, mint a gazdaságilag aktív, munkahellyel ren-
delkező , középkorú generáció.

Település vonzereje, megtartó ereje

A szociálpolitika számára örökös kérdést jelent, hogy a hátrányos helyzet ű társa-
dalmi csoportok integrációját, felzárkóztatását mi módon segítheti inkább el ő. Na-
gyon leegyszerűsítve a kérdést, két markáns ellenpólus fogalmazható meg, az egyik
szerint térbeli mobilitásra kell bírni a rossz helyzet ű csoportokat, költözzenek gaz-
daságilag prosperáló vidékekre és illeszkedjenek be az ottani munkaer őpiacra, ha ez
a jelenlegi lakhelyükön megoldhatatlan. Másik néz őpont szerint a hátrányos helyze-
tű csoportok városokba áramlása önmagában nem oldja meg a helyzetet, hiszen ott
ugyanúgy nem lesznek képesek a munkaer őpiacra lépni, csak a városok problémáját
Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás:
Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p.
138 Gyors ténykép TÉT XX. évf. 2006 s 2

növelik, miközben saját helyzetük is romlik, ezért helyzetük stabilitását kell célul
kitűzni. A jelenlegi magyar gyakorlat inkább az utóbbi irányvonalat követi, jövede-
lem transzferek nyújtásával (és lakóhelyhez kötésével) gátját veti a szegény, elsze-
gényedő rétegek városokba áramlásának. A szabályozás direkt és indirekt módon
arra ösztönzi a lakosokat, hogy lakhelyükön maradjanak, még akkor is, ha el őrelát-
hatólag a jövő ben sem fog javulni a lakóhelyük és térségének munkaer ő-piaci hely-
zete. De jelent-e ez a helyzet feszültséget a hátrányos helyzet ű térségek lakosai
számára? Mondhatjuk-e azt, hogy ezek az emberek jobb élet reményében, munka-
helyet keresve szeretnének elköltözni és csak az ingatlanpiaci helyzet, illetve a
szabályozási feltételek miatt kényszerülnek lakhelyükön maradni?
A válasz természetesen összetett, hiszen a kérdés nem választható el attól, hogy a
megkérdezettek miként ítélik meg lehet őségeiket. A helyzetet befolyásolja egyrészt
a lakóhelyhez való köt ő dés mértéke, másrészt pedig az ingatlanpiaci helyzet meg-
ítélése, hogy mennyiben képes egy család új otthont teremteni magának a váltást
követően. A kérdő ívben két kérdés foglalkozott ezzel a kérdéskörrel, az egyik a
lakóhelyhez való kötödésre kérdezett rá (fontos-e önnek a településhez való tarto-
zás), míg a másik az emberek jöv ő beli várakozásaira, elképzeléseire (hosszabb
távon is a településen kíván-e maradni) kérdezett rá. A településhez való köt ődés
sajátos területi, településhierarchiai mintát rajzol ki, az adatok szerint ugyanis, az
1000-4999 fő közti települések esetében a leger ősebb a kötődés a lakóhelyhez, ettől
mind a kisebb lélekszámú, mind pedig a népesebb települések esetében kisebb
arányban tartják fontosnak a településhez tartozást a válaszadók. A különbségek
nem oly jelentő sek, hogy ezt szignifikánsnak tarthatnánk a hátrányos helyzet ű tele-
pülések vonatkozásában, ám a nagyvárosok esete ebb ől a szempontból markánsan
eltérő pólust alkot. Az ott él ő k esetében csupán 64% jelezte, hogy számára fontos a
településhez, illetve Kispest esetében a kerülethez tartozás. A válaszadók között
nemek szerinti bontásban jelent ő s különbséget nem tapasztalhatunk, nemzetiségi,
kisebbségi hovatartozási dimenziót megvizsgálva azonban már felfedezhetünk
bizonyos szabályszerű ségeket. A minta egészében 5 százalékponttal magasabb a
többségi társadalom tagjai között azon válaszadók aránya, akik számára fontos a
településhez tartozás, mint a magukat nemzetiséghez, kisebbséghez sorolók eseté-
ben. A különbség eltérő mértékben ugyan, de a népességkategóriák dönt ő részében
fennáll, legnagyobb mérték ű differencia a nagyvárosokban tapasztalható, ahol en-
nek mértéke közel 24 százalékpont. (Ebben azonban szerepet játszik, hogy esetük-
ben viszonylag friss lakosokról van szó, akik nem oly régen költöztek a városba,
így nem alakulhatott ki a köt ődés.)
Az adatfelvétel másik kérdése, hogy hosszabb távon is a településen kíván-e ma-
radni a válaszadó, sajátosan módosítja a kialakult képet. A magukat nemzetiségi-
nek, illetve kisebbséginek vallók közt, ha csekély mértékben is, de többen gondol-
ták úgy, hogy lakóhelyükön kívánnak maradni. Különösen jelent ős a maradni kívá-
nók többlete a 2000 fő alatti településeken, ahol a többségi társadalom tagjai kisebb
arányban gondolták úgy, hogy lakóhelyükön fognak maradni. Az eredmény azt
sugallja, hogy a legrosszabb helyzet ű, nemzetiségi, kisebbségi társadalom tagjai
Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás:
Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p.

TÉT XX. évf. 2006 s2 Gyors ténykép 139

beszorulnak a hátrányos helyzet ű térségek legkevésbé vonzó, kislélekszámú telepü-
léseire, miközben a jobb helyzetben lév ő (többségi) lakosok fontolóra veszik az
elköltözés lehetőségét is. Ez hosszabb távon a szegregálódó térségek (Virág 2006)
kialakulásához vezethet el, amelyben homogén tömbben helyezkednek el a hátrá-
nyos helyzetű, anyagi, jövedelmi, iskolázottsági, foglalkoztatottsági szempontból
rossz helyzetben lévő lakosok, akík elveszítik kapcsolataikat a többségi társada-
lommal, „szociális gettóvá" alakulnak ezen térségek.
A feltételezés ellen őrzése érdekében elkészítettük azt a kereszttáblát, ami a válasz-
adók jövedelmi helyzetét és költözési esélyeit foglalta össze, vagyis azt, hogy hányan
nyilatkoztak úgy, hogy a jövőben nem akarnak feltétlenül a lakóhelyükön maradni.
7. ÁBRA
A lakóhelyükhöz nem feltétlenül ragaszkodók aránya népességkategória és a
jövedelmi helyzet szerinti bontásban
(Ratio of People Not Abiding to Settlement According to Population and Income
Catergories)

Minta

Nagyváros ~11111~~19„.„,
5000 fő fölött -s-.12014)~§

2000 - 4999 fő

1000 - 1999 f ő =11
M=1

[==,
500 - 999 fő

250 - 499 fő

1 - 249 f ő
1=~1
r s ~l t1111111M
B

0 10 20 30 40 50

Cl Átlagosnál rosszabb DÁtlagos s Átlagosnál jobb]

Megjegyzés: a népességkategóriák meghatározásánál a települések 2005. január 1-jei lakó-
népességét vettük alapul. Kecskemétre és Budapest XIX. kerületre vonatkozó adatok a
diagramban Nagyvárosként jelennek meg.
Forrás: Saját szerkesztés.

Az eredmény olyan szempontból meglep ő, hogy éppen a legrosszabb helyzetben
lévők nyilatkozták, hogy nem elképzelhetetlen számukra a lakóhely változtatása, az
500 főnél népesebb településeken lakók közül ez a csoport t űnt a leginkább mobil-
nak. A legrosszabb helyzetben lév ő, 500 fő alatti településeken ezzel szemben az a
sajátos helyzet alakult ki, hogy a magukat átlagos jövedelm űnek érzők szinte mene-
külnek az aprófalvakból, csupán 55-60%-uk vélte úgy, hogy biztosan a településen
fog élni a későbbiekben is. Az átlagosnál jobb jövedelmi, anyagi helyzetben lév őkre
vonatkozó eredményt erős fenntartással kell kezelni, hiszen az egész mintában az 500 f ő
Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás:
Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p.
140 Gyors fénykép TÉT XX. évf. 2006 s2

alatti településen él ők közül csupán 46 fő gondolta úgy, hogy az átlagosnál jobb jöve-
delmi helyzetben van. Ilyen kis elemszám mellett óvatosan kell kezelni az eredmé-
nyeket, fő leg akkor, ha az egyes népességkategóriákban eltér ő folyamatok sejlenek
fel. A 250 fő nél kisebb településeken a ‚jövedelmi elit" meghatározó része (85%)
maradni kíván, ugyanakkor a 250-499 f ő s lélekszámú településcsoportban csupán
60%-uk szeretne biztosan maradni. Ilyen körülmények közepette aligha tehetünk
releváns megállapítást a településcsoport jó helyzetben lév ő lakosainak szándékairól.
Az viszont szépen kirajzolódik a diagramból, hogy minél feljebb haladunk a telepü-
lés-hierarchiában, a jó jövedelmi helyzetben lév ők között egyre nagyobb arányban
találunk olyanokat, akik megfontolják az elköltözést, vagyis egyre inkább fokozódik a
térbeli mobilitásra való hajlamuk. Az átlagos és átlagnál rosszabb anyagi helyzetben
lévő k körében a mobilitási hajlam alakulása nem függ lineárisan a lakóhely méretét ől.
Az adatok alapján azt állapíthatjuk meg, hogy a hátrányos helyzet ű térségekben az
500 és 5000 fő közti lélekszámú településeken él ő k vannak a leginkább megelégedve
helyzetükkel, körükben a legkisebb a költözési szándék — s mint láttuk, esetükben a
legerősebb a kötő dés is a lakóhelyükhöz. Mindezek alapján egy meglehet ősen negatív
jövő vízió rajzolódik ki, amely azzal fenyeget, hogy a hátrányos helyzet ű térségekben
lévő aprófalvak elveszítik elitjüket, az átlagos vagy átlagosnál jobb jövedelmi helyze-
tűek elköltöznek a településr ől s csupán a legrosszabb helyzet ű lakosok maradnak,
kényszerből, ezekben a falusi — s őt egyre inkább térségi — gettókban.

Eredmények — tanulságok

A hátrányos helyzet ű térségekben felvett jelent ős számú kérd őív elemzése alapján
egy rendkívül heterogén világ képe bontakozik ki el őttünk, ahol annak ellenére,
hogy valamennyi település hátrányos helyzet ű térségben helyezkedik el, rendkívül
komoly mértékű differenciálódást regisztrálhatunk körükben. A térségben él ők élet-
körülményeit, lehet ő ségeit az egyéni körülményeken, adottságokon túl olyan kemény
körülmények is meghatározzák, mint a lakóhely lélekszáma, a nemzetiségi—
kisebbségi kötődés. Mindezen dimenziók olyan mértékben determinálják az egyének
életlehető ségeit, jövedelmi-társadalmi státuszát, amelynek hosszú távon jelentkez ő
következményei — pl. a területi szegregáció — a társadalmi kohéziót veszélyezteti.

Jegyzetek

Az adatfelvételi folyamat nem tekinthet ő lezártnak, jelenleg folyik például a Bátonyterenyei kistérség-
ben felvett adatok rögzítése, elemzése.
Míg a mintában szerepl ő két nagyváros (Kecskemét, Kispest) esetében a válaszadók ötöde rendelkezett
fels ő fokú végzettséggel, a településhierarchia alján álló aprófalvak esetében csupán minden hatvana-
dik adatszolgáltató bírt fő iskolai, illetve egyetemi diplomával. Nagyon fontos rámutatni, hogy az isko-
lai végzettség területén megfigyelhet ő különböz ő ségek nem pusztán az intézményi infrastruktúra elér-
hető ségében tapasztalható differenciákra — vagyis a képzéshez való hozzáférés esélyegyenl őtlenségére
— vezethet ő k vissza, komoly befolyással van az adott település eltartóképessége, vagyis munkaer ő igé-
nye is. Az ezer fő nél kisebb településen él ő diplomások — ez a mintában 38 f őt jelent — közel kéthar-
Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás:
Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p.
TÉT XX. évf. 2006 s2 Gyors ténykép 141

mada a lakóhelyén kívül talál magának megélhetést, ami a kvalifikált munkaer ő iránti igény korláto-
zottságára is rámutat.
3
A válaszadók és a 14-18 év közötti korosztályhoz tartozó gyermekek iskolai végzettségének összeha-
sonlításakor csupán óvatos következtetések levonására vállalkozhatunk, hiszen a kérdezés idején a
gyermekek még nem fejezték be tanulmányaikat. Elemzéseink inkább annak vizsgálatára irányulnak,
hogy a szül ő k iskolai végzettsége mennyiben határozza meg gyermekeik továbbtanulási stratégiáit,
iskolaválasztási preferenciáit.
A mintába került válaszadók körében a szakmunkás végzettség dominál (28%), szakközépiskolai
végzettséggel a kérdezettek ötöde rendelkezik, gimnáziumi érettségije pedig hozzávet ő leg minden
tizedik válaszadónak van. A feln ő tt mintába a fentiek mellett 858 olyan személy került, aki f őiskolai
vagy egyetemi végzettséggel rendelkezik, s természetesen szót kell ejtenünk a válaszadók azon cso-
portjairól is, akik 8 általános iskolai végzettséggel rendelkeznek, illetve nem fejezték be az általános
iskolát. Mintánkban igen magasnak mondható az utóbbi két csoportba tartozó válaszadók aránya:
17%-ot tesz ki a befejezett általános iskolai végzettséggel rendelkez ők, s 6%-ot (mintegy 343 fő ) az
általános iskolát be nem fejezettek aránya.
5
A 60 év alatti és a 60 év fölötti válaszadók esetében a családi, rokoni, baráti, szomszédsági kapcsolatok
erő sségét más és más kérdések igyekeztek feltárni, éppen ezért a két korcsoportra vonatkozó adatokat
külön tárgyaljuk.
6
Sajnos a 60 évesnél id ősebb generáció esetén a kérd ő ív csupán arra kérdezett rá, hogy a válaszadó
tagja-e valamilyen nyugdíjas egyesületnek, így arról nem alkothatunk képet, hogy a mintába került
nyugdíjasok egyéb civil szervezetben rendelkeznek-e tagsággal.

Irodalom
Andor M.—Liskó I. (1999) Iskolaválasztás és mobilitás. — Horváth Á. (szerk.) Iskolakultúra.
Angelusz R.—Tardos R. (1998) A kapcsolathálózati er ő források átrendez ődésének tendenciái a kilencve-
nes években. — Társadalmi Riport — Kolosi T. (szerk.) TÁRKI, Budapest. 237-257. o.
Dávid B.—Albert F. (2005) „Kit nevez Ön barátnak?" A barátság szociológiai megközelítésben. Századvég 38.
Dávid B.—Albert F. (1999) A bizalmas kapcsolatokról. — TARKI Háztartás Monitor. Monitor. — Szivós P.
— Tóth I. Gy. (szerk.) Budapest.

Ferge Zs. (1994) Szociálpolitika és társadalom. ELTE Szociológiai Intézet Szociálpolitikai Tanszéke,
Budapest.
Gábos A. (2004) Objektív és szubjektív, monetáris és nem monetáris szegénység Magyarországon a
legutolsó adatok alapján. TÁRKI, Budapest.
Kürtösi Zs. (2004) A társadalmi kapcsolathálózatok nem aspektusai. —A szociális identitás, az informá-
ció és a piac. — Czagány L.—Garai L. (szerk.) JATEPress, Szeged. 201-213. o.
Neumark T. (2003) Integrált helyi jóléti rendszerek. Debreceni Egyetem, Kossuth Egyetemi Kiadó,
Debrecen.
Neumark T.—Béres Cs. (2002) Helyi jóléti rendszerek és az idöskorúak szükségletfelmérése. A FALU. 2.
Neumark T. (2005) Helyi jóléti rendszerek közös érdekeltség ű partneri együttm űködése. MEH EUKF
kiadás, Budapest.
Narayan D.—Chambers, R.—Shah, M.—Petesch, P. (1999) Global Synthesis, Consultations with the Poor.
World Bank.
Szívós P.—Tóth I. Gy. (2005) (szerk.) Feketén, fehéren. Tárki. Budapest.
Utasi Á. (2002) A társadalmi integráció és szolidaritás alapjai: a bizalmas kapcsolatok. Századvég.
Századvég Új folyam 24.
Virág T. (2006) A gettósodó térség. Szociológiai Szemle. 1.60-76. o.