Tér és Társadalom 19. évf. 2005/2. 101-126. p.
Tér és Társadalom                                                XIX. évf. 2005      s 2: 101-126


         PROGRAMÉRTÉKELÉS A 2000. ÉVI
       MAGYARORSZÁG—AUSZTRIA PHARE CBC
           KISPROJEKT ALAP PÉLDÁJÁN
   (Program Evaluation — Case of Hungary—Austria Phare CBC
                    Small Project Fund 2000)

                                    LADOS MIHÁLY
Kulcsszavak:
határ menti együttm űködés programértékelés
A magyar—osztrák határtérségben a határ menti kapcsolatok fejl ődését nagymértékben segíti, hogy az
Európai Unió kiemelten foglakozik határ menti térségek, mint jellemz ően elmaradott térségek támogatá-
sával. A tagországokon belül Interreg, míg az EU-határok mentén a nem tagországok számára a Phare
CBC program támogatja a határon átnyúló kezdeményezések megvalósítását. A kapcsolatok s űrűsödése,
mélységének és sokszín űségének növekedése az egymásmellettiségt ől az integrált régió irányába mozdít-
hatja el az államhatárokkal elválasztott térségeket. A program Unión belüli sikeres megítélését jelzi,
hogy a 2007-2013-as program időszakban a megsz űnő Közösségi Kezdeményezések szintjér ől a Struktu-
rális Alapok célterületei közé kerülnek a határ menti együttm űködések. Szükséges annak áttekintése,
hogy az egyes programok mennyiben segítik az integrálódás folyamatát. Jelen tanulmány a 2000. évi
Magyarország—Ausztria Phare CBC Kisprojekt Alap ex-post típusú értékelésével kíséreli megragadni ezt
a folyamatot. Az elemzési keretet a program és projekt szint ű relevancia, koherencia, hatékonyság,
hatásosság és fenntarthatóság vizsgálat adja. A tanulmány kiemelt figyelmet fordít a projektek keretében
megvalósuló határon átnyúló partnerségre.

   Az MTA Regionális Kutatások Központja Nyugat-magyarországi Tudományos
Intézete „A határmentiségt ől az integrált határrégióig" cím ű kutatás keretében a
társadalmi és gazdasági élet számos területén vizsgálja a magyar—osztrák határ
menti kapcsolatok evolúcióját az elmúlt másfél—két évtizedre visszatekintve. A
nyolcvanas évek közepét ő l a határok nyitottabbá válásával a korábbi természetes
kapcsolatok az élet minden területén újraéledtek.
   A kapcsolatok erő södését, új együttm űködési rendszerek kialakítását segítette
Ausztria EU-csatlakozásával a Magyarország nyugati határszakaszára megnyíló
Interreg—Phare CBC program. A magyar fél — Gy őr-Moson-Sopron, Vas és Zala
megye pályázati kedvezményezettjei — számára évente meghirdetésre került prog-
ram nagyobb és kisebb projektek megvalósítását egyaránt támogatta. A közvetlen,
helyi közösségek és szervezetek közötti kapcsolatok alakulásában a Phare CBC
Kisprojekt Alap kiemelked ő szereppel bír. A nagy, jelentős forrást leköt ő projektek
 területileg nagyobb térségekre fejtik ki hatásukat, ugyanakkor csekély partnerséget
 generálnak, illetve a partnerség jellemz ő en a magasabb politikai és igazgatási szin-
 tek között működik. A kisprojektek azonban nagy számuk és változatos tartalmuk
 miatt sokkal inkább segítik a kapcsolatrendszer b ővülését, sokszínűségét.
   Lados Mihály: Programértékelés a 2000. évi Magyarország–Ausztria Phare CBC
      Kisprojekt Alap példáján. – Tér és Társadalom, 19. 2005. 2. 101–126. p.
102      Lados Mihály                                       TÉT XIX. évf. 2005   s2

  A 2000-2006 közötti európai uniós programid őszakban ez a folyamat még er ő-
teljesebbé válhat, hiszen a Phare CBC Kisprojekt Alap pályázatok alapvet ő kivá-
lasztási szempontjai közé emelkedett a határ túloldalán lév ő partner bevonása a
projektbe. Ez a korábbi partnerségi nyilatkozatot aláíró kapcsolatról a valódi part-
nerség szintjére emelheti a projektek fejlesztésén és megvalósításán keresztül létre-
jövő együttműködéseket. Ennek tesztelésére a 2000. évi Magyarország—Ausztria
Phare CBC Kisprojekt Alap kínálkozik megfelel ő esettanulmányként.

Célok, a feldolgozás módszere

  Az esettanulmány általános célja az Ausztria—Magyarország Interreg IIIA — Phare
CBC 2000-2006 program közbens ő értékelése, a 2000. évi Magyar—Osztrák
HU001503 Phare CBC Kisprojekt Alap megvalósulásának program és projekt szin-
tű elemzésén keresztül (ex-post értékelés). A közvetlen feldolgozást végz ő Buda-
pesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Területfejlesztési Kutatási Központ
(BMGE TKK) és a megbízó VÁTI Kht. Nyugat-dunántúli Képviselete úttör ő sze-
repre vállalkozott, hiszen ez volt az els ő ilyen jellegű munka Magyarország európai
uniós támogatásainak felhasználása során.
  A 2000. évi Kisprojekt Alapot értékel ő tanulmány közvetlen célja annak vizsgála-
ta, hogy a program céljainak érdekében mozgósított inputokkal (pénz, humáner ő-
forrás, kapacitásépítés, képzés) megvalósultak-e annak tervezett kimenetei, eredmé-
nyei, hatékonyan kerültek-e ezek az eszközök felhasználásra, és a célok, eredmények
elérése érdekében történt lépések hatásosak voltak-e. Az EU-ban használt értékelési
módszerek (ex-ante, közbens ő, ex-post) egy egységes szempontrendszer mentén
vizsgálják az adott programot. Ezek f őbb elemei a relevancia, a koherencia, a haté-
konyság, a hatásosság és a fenntarthatóság.
  A relevancia vizsgálata arra keresi a választ, hogy a Kisprojekt Alap célkit űzései
mennyire válaszoltak a határrégió igényeire, hogyan illeszkednek a tágabb támoga-
tási környezet célrendszerébe.
  A Kisprojekt Alap koherenciáját vizsgálva a program egyes elemeinek (kimenet
eredmény, cél, hatás) összhangjára, egymásra épülésére kell kitérni.
  A program hatékonyságának mérésénél az alábbi kérdésekre keressük a választ:
      — Teljesült-e a legkisebb költség elve?
      — Azonos költség mellett el lehetett-e volna érni egy jobb eredményt?
  Kitértünk arra, hogy a programvégrehajtó menedzsment m űködése mennyire segí-
tette a program hatásosságát, azaz hogy a pályázat meghirdetése, küls ő kommuni-
kációja mennyire volt hatásos, illetve, hogy milyen képzést, tájékoztatást, ismertet őt
kaptak a kedvezményezettek, ezeknek mi volt a program hatásosságát fokozó ereje.
A hatásosság témakörénél vizsgáltuk, hogy a program outputjai, eredményei meny-
nyire szolgálják a Kisprojekt Alap céljainak elérését.
  Lényeges elemzési szempont a fenntarthatóság vizsgálata: a szervezet életében
milyen változást hozott a projekt megvalósítása, mennyire rendelkeznek humán és
pénzügyi kapacitással a projekt outputjainak m űködtetésére, újbóli megismétlésére.
        Lados Mihály: Programértékelés a 2000. évi Magyarország–Ausztria Phare CBC
           Kisprojekt Alap példáján. – Tér és Társadalom, 19. 2005. 2. 101–126. p.
TÉT XIX. évf. 2005   s2                           Programértékelés a ...          103

  A vizsgálatok a fenti kereteken belül projekt szinten kitértek a partnerkapcsolatok
értékelésére is: a projektgazdák milyen szinten vonták be a projekt megvalósításába
a külföldi partnert, illetve hogyan tervezik a partnerkapcsolat további alakulását.
  Az elemzések a 2000. évi Kisprojekt Alaphoz kapcsolható (programdokumentu-
mok, projektleírások, elemzések, pályázati felhívások stb.), illetve a pályáztatás és a
programvégrehajtás során keletkez ő (logikai keretmátrix, projekt-zárójelentések)
dokumentumok, valamint a programértékelést végz ő BMGE TKK által készített el-
sődleges adatfelvételek (programmenedzsment fókuszcsoportos és személyes interjúi,
projektgazdáktól személyesen lekérdezett kérd őívek) feldolgozására támaszkodnak.

                                    Előzmények

  Kelet-Közép-Európa államaiban a rendszerváltásokat követ ő demokratizálódási
folyamatokkal, a határok nyitottabbá válásával és a „Vasfüggöny" megsz űnésével
gyors fejlődésnek indultak a határ menti együttműködések. Ezen országok integrá-
ciós folyamatának felgyorsulásával lényeges kérdéssé vált a tagjelölt országok és a
tagországok közös határvidékén tapasztalható jelent ős gazdasági különbségek fel-
oldása, és a köztük lév ő együttműködések dinamizálása.
  Az Európai Unió külső határaihoz kapcsolódó térségek felzárkóztatására indítot-
ta el az Európa Tanács 1994-ben a csatlakozásra váró országok EU-határterületein a
— Nemzeti Phare-programnak részét nem képez ő — Phare CBC (Cross-Border-
Cooperation) programot. A Phare CBC program célterülete az érintett országok
NUTS III szintű területi egységei. Ausztria 1994. évi EU-taggá válásával els őként
az osztrák—magyar határszakasz megyéi kerülhettek be a programba: a közvetlenül
uniós határon elhelyezked ő Győr-Moson-Sopron és Vas megye, valamint a magyar-
osztrák—szlovén hármashatár térség részeként Zala megye. Így az 1995-1999-es idő-
szakot átfogó Magyarország—Ausztria Phare CBC Indikatív Program kedvezmé-
nyezettjei az említett három megye területén m űködő szervezetek lettek.
  A program öt prioritás fejlesztésére koncentrált, melyek a következ ők:
   1)   regionális tervezés,
   2)   műszaki infrastruktúrafejlesztés,
   3)   gazdaság- és turisztikafejlesztés,
   4)   humánerőforrás-fejlesztés,
   5)   környezet- és természetvédelem.
  Az 1995-ben induló program eddigi története során — az 1998-as évet kivéve, ami-
kor nem volt pályázati alap— a magyar—osztrák határszakaszon minden évben biztosí-
tottak pályázati keretet, összesen 42 millió euró értékben. A program a 2000-2006
közötti új programidőszakban Ausztria—Magyarország Interreg HJA — Phare CBC
programként folytatódott, megtartva az el őző programidőszak prioritásait. A prog-
ramidőszakon belül évi 10 millió eurós keret felhasználásával számolhattak a potenci-
ális kedvezményezettek. Mindkét id őszakot tekintve az egyes években, egyfajta for-
ráskoncentrációt biztosítva, más-más prioritásokra esett a támogatások súlypontja.
   Lados Mihály: Programértékelés a 2000. évi Magyarország–Ausztria Phare CBC
      Kisprojekt Alap példáján. – Tér és Társadalom, 19. 2005. 2. 101–126. p.
104       Lados Mihály                                         TÉT XIX. évf. 2005     s2
   1995-ben a turizmus, a közlekedésfejlesztés és a gazdaságfejlesztés mellett a ter-
mészet- és környezetvédelmi, valamint a humáner őforrás-fejlesztési projektek tá-
mogatottsága volt a legmagasabb. 1996-ban a humáner őforrás és turizmus projektek
 száma dominált, de a keretösszegb ől nagyjából egyformán részesedett a gazdaság-,
 a közlekedés-, a természet- és környezetvédelem, a turizmus és a vízgazdálkodás-
 infrastruktúra fejlesztése. 1997-ben a gazdaságfejlesztési projektek részesülhettek a
 legnagyobb arányú támogatásban, 1999-ben viszont a forrás legnagyobb részét
 ismét közlekedésfejlesztésre fordították.
   Az eddigi Phare CBC programok keretében darabszámban a humánerőforrás-
fejlesztés és a turizmus típusú projektek nyertek legtöbben támogatást. Jelent ős
különbség tapasztalható a nagy- és kisprojektek arányában. Előbbiek között legna-
 gyobb számban a gazdaságfejlesztési és a közlekedés-fejlesztési (f őként település-
 elkerül ő és megközelít ő utak) projektek szerepeltek. Ezzel szemben — a projektek
 számarányát meghatározó — kisprojektek esetében a humáner őforrás-fejlesztés
 (nyári egyetemek, konferenciák, képzések) és turizmus típusú (rendezvények, kiad-
 ványok) projektek domináltak.
   A támogatás összegét tekintve legnagyobb arányú támogatásban — magas költség-
 vonzatuk miatt — a közlekedésfejlesztési projektek részesültek, míg a kisprojek-
 tek között a számuk szerint is meghatározó humáner őforrás-fejlesztés típusú projektek
 támogatása volt a legszámottev őbb. Legkisebb volt a ráfordítás a regionális fejlesz-
 tés és tervezés típusú projektek esetében (térségfejlesztési stratégiák, területfejlesztési
 programok), noha legalacsonyabb számban az egyéb infrastruktúrafejlesztési pro-
jektek szerepeltek.
   A Phare CBC, a határ menti együttm űködési programok keretén belül elkülönített
 speciális támogatási forma a Kisprojekt Alap, amely elsősorban a kisméretű helyi
 és közösségi kezdeményezések felkarolására és támogatására szolgál.

                                A Kisprojekt Alapról

  A Phare CBC Kisprojekt Alap (Small Projects Fund) átfogó célja az integrációs
folyamat el ősegítése a határtérség helyi szerepl őinek bevonásával, fenntartható
együttműködési hálózatok kiépítésének ösztönzése és el ősegítése, a helyi és regio-
nális szerepl ők projektmenedzsment kapacitásainak és képességeinek fejlesztése.
  A Kisprojekt Alap kulcsfeladatai — összhangban a Közös Programozási Dokumen-
tummal és a 2760/1998 számú Bizottsági Rendelettel — a következ ők:
      -   A határ menti régióban helyi és regionális szereplők között fenntartható
          együttm űködési hálózatok kialakításának ösztönzése és támogatása;
      -   A helyi szervezetek támogatása a határ menti régió projektjeinek kifejleszté-
          séhez és megvalósításához szükséges képességek és kapacitások fejlesztése
          terén;
      -   Közös projektmegvalósítási struktúra kidolgozása a történelmileg és kultu-
          rálisan különböző régiók egyesítésével.2
        Lados Mihály: Programértékelés a 2000. évi Magyarország–Ausztria Phare CBC
           Kisprojekt Alap példáján. – Tér és Társadalom, 19. 2005. 2. 101–126. p.

TÉT XIX. évf. 2005   s2                           Programértékelés a ...         105

  Ezeknek a céloknak az eléréséhez a Kisprojekt Alap egy rugalmasabb támogatási
rendszer kidolgozásával járult hozzá. Az 1995-1999-es programozási periódusban
a Phare CBC programokon belül a Kisprojekt Alap volt az egyetlen támogatási
eszköz, amelynek végrehajtása decentralizáltan, helyi szinten m űködött. A prog-
rammenedzsment feladatokat ez esetben a Phare CBC Soproni Irodája látta el, míg
a projektek megvalósítását közvetlenül a kedvezményezettek végezték. A nagypro-
jektek esetében a programmenedzsment a Phare CBC Programiroda központjában
valósult meg, míg a projektmenedzsment egy EU-tagországban m űködő keretszer-
ződő szervezeten keresztül m űködött. 3
  Egy projekt esetében az igényelhető támogatás minimálisan 1 000 euró, maximá-
lisan pedig 10 ezer euró volt az 1995-ös és 1996-os programévekben. Ezt követ ően
a támogatás maximális összege 50 ezer euróra emelkedett (vagyis 1 000 és 50 ezer
euróra pályázhattak az 1997-es és 1999-es program keretében a jogosult szerveze-
tek). Az 50 ezer eurós összeg nem csupán pénzügyi-támogatási határt jelentett,
hanem a végrehajtás és a megvalósítás eljárásrendjében is határk őként működött.
  A 2000-től indult új programidőszakban általános szabályként 50 ezer euróban
határozták meg a Kisprojekt Alap maximális támogatási mértékét. A program-
 menedzsment feladatait a VÁTI Területfejlesztési Igazgatóság Nyugat-dunántúli
Regionális Képviselete látja el. 4

   A 2000. évi Magyarország—Ausztria Phare CBC Kisprojekt Alap
                         általános jellemzői
  A 2000-től indult új Phare CBC programid őszakban a Kisprojekt Alap keretében
a jogosult földrajzi területet Ausztriában és Magyarországon a következ ő határ
menti régiók alkotják:
   — Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyék a magyar oldalon
   — Burgenland és Bécs tartományok, valamint a csatlakozó NUTS III régiók
     Alsó-Ausztriában: Niederösterreich Süd és Wien Umland-Süd
  A 2000. évi Magyarország—Ausztria Phare CBC Kisprojekt Alap szerves folytatá-
sa az 1995-1999 közötti Magyarország—Ausztria Interreg IIA — Phare CBC program-
nak. A 2000-2006 közötti Magyarország—Ausztria Interreg IIIA — Phare CBC prog-
ram nyitó évi keretének felhasználására meghirdetett Kisprojekt Alap a korábbiak-
hoz képest nagyságrendjét tekintve jelent ősen megváltozott. A hét évet átfogó prog-
ramozási dokumentum prioritásaival összhangban, dönt ően a határon átnyúló köz-
vetlen emberi kapcsolatokat támogató program felhasználható forrásait és lehetsé-
ges tevékenységeit tekintve lényegesen meghaladta a korábbi kisprojekt alapok
lehetőségeit. Egyrészt a pályázható keret nagysága hétszeresére, másrészt az egyes
projektek maximális támogatási kerete hatszorosára növekedett.
  Az 1995-1999-es programid őszakban a Kisprojekt Alap kerete 285 és 500 ezer euró
között változott. A 2000-2006-os id őszak közös programozási dokumentuma lénye-
gesen többet, az éves keret 20%-át, évi 2 millió eurót szánt a határ menti szervezetek
    Lados Mihály: Programértékelés a 2000. évi Magyarország–Ausztria Phare CBC
       Kisprojekt Alap példáján. – Tér és Társadalom, 19. 2005. 2. 101–126. p.
106      Lados Mihály                                                         TÉT XIX. évf. 2005          s2
közvetlen együttm űködését segítő akciókra 2000 és 2002 között. A pályázati kiírá-
sok eddig minden évben ennél kisebb összegre vonatkoztak (1. táblázat).
                                1. TÁBLÁZAT
    A Magyarország—Ausztria Phare CBC Program Kisprojekt Alap jellemz ői,
                                   1995-2002
 (Characteristics of Hungary—Austria Phare CBC Programme Small Project Fund,
                                  1995-2002)
        Program                       Szerz ődés-           Fel-    Projektek
                                         Phare                       Felhasznált
                                                     sel lekötött                     haszná-           száma
 megneve-      kibocsá-      befeje-                                                     lás
   zése          Iása         zése                  keret (ezer EUR)                  aránya        (a)     (b)
                                                                                        (%)
HU9502-
                 1997         1999       360,0         363,755          313,605         87,1       165      53
06
HU9610-
                 1998         1999       285,1         285,000          260,858         91,5       185      45
06
HU9701-
                 1999         2000       300,0         300,000          274,069         91,4      215       46
06
HU9913-
03-01            2000         2002       500,0         500,000          461,032         92,2       143      39
HU0015-
               2001/12      2003/12      3.500,01     3.353,458 2      2.440,501 3      70,2       98      362
03
HU0108-
               2003/03      2004/11      930,0         924,518                                     53       24
03
2002/000-
317-03         2004/04      2005/11      1.263,0       914,898                                              32
2003/004-
575-03         2005/03      2006/11     1.000,0

 Összesen                               8.138,1       6.641,629        3.750,065       84,44       859     275
(a) Beadott pályázatok száma; (b) Szerződött projektek száma
  A pályázati felhívás 1.860 ezer eurós keretösszeget tartalmazott. A nagyprojekteknél felszabaduló források
   reallokációjával a keretösszeg 3.500 ezer euróra emelkedett.
2 A Phare CBC támogatás eredeti szerződési értéke 3.417.929 euró volt, amely 37 projekt között oszlott
   meg. Felsőcsatár Község Önkormányzata visszalépett a „Határon átnyúló vashegyi utak műszaki tervei-
   nek elkészítése" c. projekt megvalósításától. Ezáltal 64.471 euróval csökkent a szerz ődéssel lekötött keret.
3 Három projekt elszámolása még nem fejez ődött be, ezek Phare támogatás tartalma 772.825 euró.
4 Csak a már befejez ődött programok keretösszegéhez viszonyítva.

Forrás: VÁTI TFI jelentések, VÁTI TFI Nyugat-dunántúli Regionális Képviselet.
 A 2000. évi Kisprojekt Alap rendhagyónak tekinthető, mivel a támogatás fels ő
határa jelentő sen meghaladja az általonosan alkalmazott 50 ezer eurós mértéket. A
300 ezer eurós támogatási határ már egyfajta átmenetet, kísérletet biztosíthatott a
nagy (2 millió eurót meghaladó) projektek helyébe lép ő, és az Interreg programhoz
közelebb álló ún. „Támogatási konstrukció" (Grant Scheme) típusú támogatási rend-
            Lados Mihály: Programértékelés a 2000. évi Magyarország–Ausztria Phare CBC
               Kisprojekt Alap példáján. – Tér és Társadalom, 19. 2005. 2. 101–126. p.
TÉT XIX. évf. 2005             s2                                          Programértékelés a ...                        107

szerhez. Szintén eltért a kiírás a szokásostól abban, hogy a kedvezményezettek számá-
ra lehetőség nyílt kislépték ű építési beruházások megvalósítására is. Ez a regionális
végrehajtási menedzsment számára is jelent ős kihívást jelentett, hiszen az ekkora
léptékű projektek kezelését eddig a szervezet központjában, Budapesten látták el.
  A 2000. évi Kisprojekt Alap pályázati felhívása 2001. december közepén jelent
meg, 2002. február 28. 16 órai beadási határid ővel. A megadott határid őre 98
pályázat érkezett be a soproni Képviseletre (2. táblázat). Hat pályázó a határid ő
lejárta után nyújtotta be anyagát, amelyek már nem kerülhettek értékelésre. Az
alapvető megfelel őségi vizsgálatok és a hiánypótlást követ ően 73 pályázatot érté-
kelt 2-2 független szakért ő. Az általuk készített értékelések alapján az Értékel ő
Bizottság két körben 5 37 projekt támogatását hagyta jóvá 3 418 ezer euró értékben.
Ez a rendelkezésre álló keret 97,8%-át kötötte le.
                                2. TÁBLÁZAT
 A 2000. évi Magyarország—Ausztria Phare CBC Kisprojekt Alap programkiírásra
       beérkezett pályázatok megoszlása (formailag megfelelt pályázatok) 6
                                                                           (DistrbuonfIcomingAplicatonsfrHungary—AustriaPheCB
   Programme Small Project Fund in 2000 (Formally Acceptable Applications)
                                                                    L keret            II. keret            Összesen
Támogatott      pályázati keretösszegb ől                              13                   7                  20
projektek       reallokált keretösszegb ől                             12                   5                  17
Támogatott projektek összesen                                         25                   12                  37
Nem támogatott projektek                                               19                  17                  36
Mindösszesen                                                          44                   29                  73
Forrás: VÁTI TFI Nyugat dunántúli Regionális Képviselet.
                                    -




  A támogatási döntést az EU Bizottság Magyarországi Delegációja 2002. augusz-
tusban hagyta jóvá. A kedvezményezettekkel a Szerz ődő Hatóság 2002. szeptem-
ber—november folyamán kötött szerz ődést. A folyamat id őbeni elhúzódása a pályá-
zatban kiírt 18 hónapos futamid őt 10-12 hónapra sz űkítette, amely az építési kom-
ponenst tartalmazó projektek esetében veszélyeztette azok id őbeni megvalósítását.
A „második körben" jóváhagyott projektekkel 2003. januárban szerz ődtek. Szá-
mukra mindössze 8-9 hónap maradt a megvalósításra.
  A támogatott projektek megoszlása a programban meghirdetett intézkedési terüle-
tek között igen egyenl őtlen (1. ábra). A 36 projekt több mint fele (58%-a) a gazda-
ságfejlesztési intézkedési területhez tartozott. Ez tovább növeli ennek az intézke-
désnek a dominanciáját, mivel az el őző programid őszakban a projektek 44%-a
tartozott gazdaság- és turizmusfejlesztés témakörébe. A következ ő legfontosabb
intézkedést, az emberi er őforrás-fejlesztést a projektek további 28%-a célozta (az
előző idő szakban 33% volt az aránya). Így a további két prioritási szektorra vi-
szonylag kevés projekt jutott, részarányuk az összes támogatott projektben mérsék-
lődött az el őző programidő szakhoz képest: a környezet- és természetvédelem 13-ról
8%-ra, a regionális tervezés és fejlesztés 8-ról 6%-ra.
  Lados Mihály: Programértékelés a 2000. évi Magyarország–Ausztria Phare CBC
     Kisprojekt Alap példáján. – Tér és Társadalom, 19. 2005. 2. 101–126. p.
108      Lados Mihály                                                TÉT XIX. évf. 2005   s2
                                        1. ÁBRA
                 A projektek megoszlása intézkedési területek szerint
               (Distribution of Projects According to Measuring Fields)

                                                D 1. Regionális tervezés és fejlesztés
              8%         6%
  28%                                           ®2. Gazdaságfejlesztés (és turizmus)

                                        58%     E 3. Emberi erő források fejlesztése

                                                E14. Környezet- és természetvédelem

Forrás: VÁTI TFI Nyugat dunántúli Regionális Képviselet.
                              -




  A kedvezményezett szervezetek típusuk, jogi státuszuk tekintetében az alábbi cso-
portokba oszthatók (2. ábra): gazdaságfejlesztési, valamint egyéb civil szervezetek
az összes gesztor felét teszik ki (összesen 18 projekt). A második legnagyobb szám-
ban megjelen ő csoport az önkormányzatok és társulásaik (összesen 10 projekt).
Emellett fontos pályázói kört jelentenek még az oktatási-kutatási intézmények,
valamint a dekoncentrált állami szervek (4-4 projekt). Az el őző programidőszakkal
összevetve felére esett vissza az önkormányzatok aránya a projektgazdák között, de
kismértékben (3 százalékponttal) mérsékl ődött az önkormányzati térségfejlesztési
társulások súlya is. Ugyanakkor 20%-kal n őtt a civil szervezetek, és duplájára
emelkedett a gazdaságfejlesztési szervezetek sikeres projektjeinek aránya.
                                        2. ÁBRA
                    A projektgazdák jogi forma szerinti megoszlása
              (Distribution of Project Owners According to Legal Status)

                                                    D önkormányzatok

                                                    El területfejlesztési társulás ok
                                  14%
             ' 4414q MeM 1 1 1 1 1i i i i 14%       El civil szervezetek

   19%                                              E gazdaságfejlesztési szervezetek
                                  31%
                                                       oktatási-kutatási intézmények

                                                       dekoncentrált szervek

Forrás: VÁTI TFI Nyugat dunántúli Regionális Képviselet.
                              -




  A projektek nagyságrendje többségében a beruházási elemet nem tartalmazó projek-
tekre elnyerhet ő 50 ezer eurós támogatási összeghez igazodott (3. ábra): a teljes
projektköltség az esetek több mint felében (53%) 40 ezer és 77 ezer euró közé esett.
6 projekt költségvetése nem érte el a 40 ezer eurót, a maradék 11-é viszont a
          Lados Mihály: Programértékelés a 2000. évi Magyarország–Ausztria Phare CBC
             Kisprojekt Alap példáján. – Tér és Társadalom, 19. 2005. 2. 101–126. p.
TÉT XIX. évf. 2005      s2                          Programértékelés a ...         109

110 ezret is meghaladta. A legnagyobb szabású projektek kerékpárút építéshez
kapcsolódtak, amelyek a maximális 300 ezer eurós támogatás igénybevétele mellett
425, illetve 433 ezer eurós teljes beruházás értéket képviseltek.
                                         3. ÁBRA
                   A projektek eloszlása a teljes projektköltség alapján
                 (Distribution of Projects by the Total Project Expenses)


       450 000

       400 000

       350 000

       300 000

    ro 250 000

       200 000

       150 000

       100 000

        50 000

             0
                                      [HM 111111 flil [11111 (11111-11 nrinnnnn
   Forrás: HU0015-03 program támogatási szerz ődések.
  A nyertes pályázó szervezetek székhelyének földrajzi megoszlása nem teljesen
egyenletes. Amint azt a 4. ábra is mutatja, a gesztorok közel fele Vas megyei,
amely a sikeres vasi pályázók további er ősödését jelzi a régión belül. Zala tartja
közel egyharmados részarányát a sikeres pályázatok összességében, míg Gy őr-
Moson-Sopron részesedése közel 30%-ról 24%-ra esett vissza. Emellett lényeges az
is, hogy a nagyobb projektméretek lehet ősége a pénzügyileg erősebb szervezetek-
nek kedvez. Így a sikeres pályázatok jelent ős koncentrációja tapasztalható a na-
gyobb település javára. A projektek pontosan fele a megyeszékhelyeken valósult
meg: 10 Szombathelyen, 4-4 Gy őrben illetve Zalaegerszegen.
                                         4. ÁBRA
                         A projektek megyék szerinti megoszlása
                          (Distribution of Projects by Counties)



                     24%
                                                              s Vas
                                                  46%
                                                              D Zala

                      30%
                                                                   Győr-M.-S.


                    Forrás: VÁTI TFI Nyugat-dunántúli Regionális Képviselet.
   Lados Mihály: Programértékelés a 2000. évi Magyarország–Ausztria Phare CBC
      Kisprojekt Alap példáján. – Tér és Társadalom, 19. 2005. 2. 101–126. p.
110    Lados Mihály                                          TÉT XIX. évf. 2005    s2
Relevancia

  Az Magyarország—Ausztria Phare CBC programok átfogó célja, hogy az osztrák—
magyar határrégió integrációja gazdasági, társadalmi, kulturális téren növekedjen.
Ezen belül a határon átnyúló intézményi struktúrák és hálózatok elnevezés ű prioritás
célja: a bels ő potenciálok határon átnyúló mobilizációja, a határon átnyúló együttm ű-
ködési struktúrák hatékony fejlesztése és megvalósítása, széleskör ű elfogadottság és
részvétel a határ menti kapcsolatokban. A 2000. évi Kisprojekt Alap a határrégió
integrációját, az együttm űködési struktúrák fejlesztését úgy kívánja elérni, hogy hatá-
ron átnyúló együttm űködések megerősítését és újabb együttm űködési kapcsolatok
létrehozását célozza meg az alábbi területeken: regionális tervezés és fejlesztés, gaz-
daságfejlesztés és együttm űködés, ideértve a turizmust is, emberi er őforrások fejlesz-
tése, környezet- és természetvédelem. Az el őbbiek tükrében a 2000. évi Kisprojekt
Alap célja releváns az Magyarország—Ausztria Phare CBC Program céljával és ezen
belül az intézményi struktúrák és hálózatok elnevezés ű prioritással.
  A határrégió er ősségei, lehetőségei jó kiindulópontot jelentenek a 2000. évi Kis-
projekt Alap céljainak megvalósítására a már meglév ő és az újonnan alakuló hatá-
ron átnyúló együttműködések erősítésére és intézményesítésére. A támogatási esz-
közei valós lehet ő séget adnak rurális, elmaradottabb térségek számára is a fejleszté-
si források elnyerésére, ezzel csökkentve a regionális különbségeket. A 2000. évi
Kisprojekt Alap olyan térségekben, illetve szervezeteknél indított el fejlesztési
folyamatokat, amelyek eddig nem, vagy nehezen tudtak más forrásokhoz hozzájut-
ni. Ugyanakkor a 2000-es Kisprojekt Alapból pályázó projektek mintegy fele a
megyeszékhelyeken, vagy környékén valósult meg. Ez várható volt, hiszen támoga-
tási források többségét az er ősebb anyagi és humán kapacitással rendelkez ő térsé-
gek képesek felhasználni.
  A saját erő arányának megszabása, a természetbeni hozzájárulás elfogadása segít-
heti a csekély szabad forrással rendelkez ő szervezeteket. A nyertes pályázók három-
negyede élt a természetbeni forrás felhasználásának lehet őségével. Hat szervezet a
teljes önrészt természetbeni hozzájárulásból biztosította. Az építési komponenst is
tartalmazó projektek esetében a saját er ő részaránya 25% volt, amelyet kizárólag
készpénzben biztosíthatott a kedvezményezett. Összesen a projektek egy tizede,
3 projekt tartalmazott építési komponenst (is). A 2000. évi Kisprojekt Alap céljai
összességében illeszkednek a határrégió és ezen belül a Nyugat-dunántúli régió
fejlesztési igényeihez.
  A 2000. évi Kisprojekt Alap szempontjából három, területileg dönt ően ugyanerre
fókuszáló területfejlesztési dokumentum tekinthet ő meghatározónak:
    — A Magyarország—Ausztria Interreg IIIA — Phare CBC Közös Programozási
         Dokumentum 2000-2006;
    - A Nyugat-dunántúli régió területfejlesztési stratégiája 2000-2006;
    - West/Nyugat Pannónia Eurégió Jöv őképe.
          Lados Mihály: Programértékelés a 2000. évi Magyarország–Ausztria Phare CBC
             Kisprojekt Alap példáján. – Tér és Társadalom, 19. 2005. 2. 101–126. p.
TÉT XIX. évf. 2005    s2                           Programértékelés a ...          111

  Az első két dokumentum közel azonos id őszakban készült. A programkészít őket
tekintve, egyes szerepl ők személyi átfedése miatt er ős ezen dokumentumok össz-
hangja. A Nyugat-dunántúli régió 2000-2006-os programid őszakra — 1999 és 2001
között — készített területfejlesztési stratégiája egy közép-európai szinten versenyké-
pes régió jöv őképét vetíti el őre. Ennek megvalósulását alapvet ően az emberi erőfor-
rások és az innovációs környezet fejlesztésén keresztül kívánja elérni. Ugyanakkor
hangsúlyt helyez a természeti és környezeti egyensúly fenntartására és a régión
belüli területi egyenl ő tlenségek kezelésére is. A stratégiai célok elérése annál haté-
konyabb, minél jobban kialakul a megvalósítás során egyfajta regionális tudatosság
és regionális identitás. Ebben kulcsszerepe van a programon belül a „Régióépítés" c.
prioritásnak, amelyben önálló intézkedésként jelenik meg a határ menti együttm űkö-
dés „Kézfogás" címen. Ennek az intézkedésnek az akcióterületei között kiemelt sze-
repet kap az Ausztria—Magyarország Interreg IIIA — Phare CBC program. Mivel a
régióstratégia egyik fontos inputja volt a 2000-2006-os programid őszakra szóló kö-
zös programdokumentum, ez önmagában is biztosítja a folyamatos összhangot az
egyes évek Phare CBC pályázati kiírásai és a regionális stratégia között.
  2002-2003 folyamán elkészült a programterület magyar oldalát teljes egészében,
az osztrák oldalon pedig Burgenlandot magába foglaló West/Nyugat Pannónia
Eurégió jövőképe is. A dokumentum alapjaiban támaszkodik mind a Nyugat-
dunántúli régió területfejlesztési stratégiájára, mind Burgenland 2000-2006-os
programidő szakra szóló regionális operatív programjára és az ezekkel összhangban
készült közös programozási dokumentumra. Ezek együttes hatásaként a Phare
CBC-s és az eurégiós célkitűzések összhangban vannak.
  A project fiche-ben leírt közvetlen cél egyértelm űen megfogalmazódott a 2000.
évi Kisprojekt Alap pályázati felhívásában, biztosítva ezzel annak lehet őségét, hogy
a projektek célkit űzései is megfeleljenek a Kisprojekt Alap, s így a Magyarország—
Ausztria Interreg IIIA — Phare CBC program célkit űzésének. Egy program célkitű-
zését a benne megvalósuló projektek átfogó, hosszú távú célkit űzéseinek tükrözniük
kell. A 2000. évi Kisprojekt Alap esetében — a logikai keretmátrixok felülvizsgálata és
átdolgozása után 7 — a projektek átfogó célkitű zéseinek 80%-a egyértelm űen illeszke-
dik a Kisprojekt Alap célkit űzéséhez. A maradék 20% esetében túl általánosra sikere-
dett az átfogó célkit űzés megfogalmazása. Ez esetben többnyire egyszer űen a „határ
menti együttműködéshez való hozzájárulást" fogalmazták meg átfogó célként.
  A projektek közvetlen céljai az alábbi kategóriákba sorolhatóak:
    — Közös kultúrkincs ápolása, fejlesztése, felkutatása
    — Vállalkozások együttműködésének el ősegítése, beszállítói hálózat létrehozása
    - Közös, főleg turisztikai termék fejlesztése, kialakítása
    - Európai uniós ismeretek, modellek adaptálása, know-how átvétel, tapasztalat-
         cserék
    - Közös problémákon, megoldásokon való gondolkodás, közös fejlesztések
         előkészítése
    - Civil, kutató szervezetek közötti együttm űködés alapjainak megteremtése,
         hatékonyságának fejlesztése, hálózatépítése.
  Lados Mihály: Programértékelés a 2000. évi Magyarország–Ausztria Phare CBC
     Kisprojekt Alap példáján. – Tér és Társadalom, 19. 2005. 2. 101–126. p.
112    Lados Mihály                                         TÉT XIX. évf. 2005   s2

  A projektszinten a kedvezményezettek 74%-a úgy látja, hogy teljes mértékben
sikerült elérnie a kit űzött célját. A 26%-uk úgy érzi, hogy csak részben teljesült a
projekt célja.

Koherencia

  A program tervezése a Kisprojekt Alap szokásos tervezési metodikáját követte
annak ellenére, hogy az eredetileg felhasználásra szánt támogatási keret is az el őző
Kisprojekt Alap négyszerese volt. Menet közben ez a b ővebb támogatási keret is
közel megduplázódott. A támogatási maximum emelése 300 ezer euróra, és az
építési komponens beágyazása a rendszerbe lehet ővé tette a korábbinál nagyobb
költségvetésű projektek megvalósítását. A projektleírás szövegezése azonban nem
követte a kitágult lehet őségeket, és továbbra is csak a viszonylag kisebb támogatási
igényű, a közvetlen emberek közötti kapcsolatok segítését t űzte célul. El őrevetítette
nagyszámú új projektgazda megjelenését, akik számára problémát jelenthet a Phare
szabályokat alkalmazó projektmenedzsment, eljárási szabályok biztosítása. Ugyan-
akkor nem érzékelte akadályozó tényez őként a programmenedzsment sz űkös kapa-
citását a jelen Kisprojekt Alappal kapcsolatban, és az egyre több párhuzamosan futó
Phare CBC programból adódóan megsokszorozódó feladatot.
   Releváns döntés volt a támogatás fels ő határának 300 ezer euróig történ ő növelé-
se, és az építési komponens lehet ővé tétele. Az els ő elem egyfajta felkészülési lehe-
tőséget biztosított az Interreg IIIA programban szokásos projektméret menedzselé-
sére mind a projektgazdák, mind a programmenedzsment számára. Az építési kom-
ponens pedig el ősegítette, hogy a korábbiakhoz képest drasztikusan növekedjék az
átlagos projektméret. Ez pedig kezelhet ő szinten tarthatta a várható és a nyertes
pályázatok számát. Az egyéb feladatnövekedést nem tekintve (pl. b ővülő tender
minőségbiztosítás változó PRAG szabályozás mellett) az 1999. évi Kisprojekt
Alappal közel megegyez ő számú projekt indult el a jelen felhívás eredményeként.
   A tervezés során rendelkezésre álló 18 hónapos futamid ő az építési komponenst is
tartalmazó projektek számára is elegend őnek látszott. Az értékelési eljárás, a nyer-
tes projektek kiválasztásának id őbeni elhúzódása azonban a normál kisprojekt alap
 10-12 hónapos futamidejére csökkentette a lehet őségeket. A pályázati döntés id ő-
szakában még csupán az el őkészítés szakaszában lév ő építési projektek számára
szűkösnek is bizonyult ez az id őkeret. Továbbra sem tette lehet ővé a rendelkezésre
álló futamid ő osztrák partnerrel indítandó tükörprojektek megvalósítását. Az osztrák
partner 3-4 éves átfutási idej ű projektekkel indul az Interreg IIIA projektben,
 amelynek magyar oldali megvalósításához háromszor kellene pályázni.
   A programmenedzsment szervezetrendszere minden megyében m űködtet képvise-
 letet. Ez segíti a programmenedzserek gyorsabb, közvetlenebb elérését területileg.
 Nem követi ugyanakkor a szervezeten belüli humáner őforrás-eloszlás az egyes
 megyékben érvényesül ő projektsűrűséget. Ez jelenleg Vas megyében a leger ősebb,
 de hagyományosan Zala megyei volt a kedvezményezettek többsége. Ennek tükré-
        Lados Mihály: Programértékelés a 2000. évi Magyarország–Ausztria Phare CBC
           Kisprojekt Alap példáján. – Tér és Társadalom, 19. 2005. 2. 101–126. p.
TÉT XIX. évf. 2005    s2                            Programértékelés a ...          113

ben mind a szombathelyi, mind a zalaegerszegi képviselet a szükségesnél lényege-
sen kevesebb munkatárssal indult a program megvalósításának.
   A 2000. évi Kisprojekt Alap keretében nem volt kötelez ő a logikai keretmátrix
összeállítása, mégis a kedvezményezettek dönt ő többsége megpróbálta elkészíteni,
illetve elkészíttetni. A projektek logikai mátrixában a tevékenységek és az eredmé-
nyek általában koherensek, a várt eredmények azonban többségében a projekt ki-
meneteinek megnevezésére korlátozódnak, vagy nagyon áttételes, a projekthez nem
közvetlenül kapcsolódó eredményt jelölnek. A projektek céljai azonban már kevésbé
mondhatók koherensnek az eredményekkel. Ennek többségében az az oka, hogy a
projektek közvetlen céljai nem elég konkrétak, nem köt ődnek közvetlenül a projekt-
hez, így azokat a meghatározott eredményekkel, illetve a projektek természeténél
fogva (kis támogatási összeg ű és hatású) nem lehet elérni. A célok nem elég fókuszál-
tak, mennyiségileg is túl sok mindent szeretnének elérni egy-egy projekttel.

Hatékonyság

  A VÁTI TFI Nyugat-dunántúli Regionális Képviselet helyi irodái összesen 9 f ő-
vel vettek részt az induló Kisprojekt Alap, illetve Phare CBC Program munkájában.
Párhuzamosan folynak a következ ő Kisprojekt Alapokra és a 2 millió eurós nagy-
projekteket felváltó „Támogatási Konstrukcióra" (Grant Scheme) történ ő előkészü-
letek (pályázati felhívás kidolgozása, meghirdetése, a pályázati szakaszban infor-
mációs napok tartása, írásban és szóban feltett kérdések megválaszolása, a pályáza-
tok érkeztetése, az értékelési eljárás lefolytatása, nyertesek és nem nyertesek kiértesí-
tése, szerződések előkészítése). Így a program futamideje alatt el őfordult, hogy több
mint 200 projekt megvalósításának nyomon kísérése zajlott egy id őben a nyugat-
dunántúli képviseleteken. Ez programmenedzserenként kb. 30 projektet jelent.
  A szombathelyi és a zalaegerszegi iroda munkatársai a magyar—osztrák program
mellett a magyar—szlovén program projektjeit is kezelték. Számukra a magyar-
osztrák 2000. évi Kisprojekt Alap nagyjából kapacitásuk 40%-át kötötte le. A sop-
roni iroda munkatársai dönt ően a a magyar—osztrák relációval foglalkoztak, így
idejük kb. háromnegyedét fordították a 2000. évi Kisprojekt Alap lebonyolítására.
  Programszinten a változó háttérfeltételek egy éves csúszást eredményeztek a pályá-
zati felhívás kiírásában. A pályázatok értékelési eljárása, a projektek kiválasztása és
jóváhagyása, majd a szerz ődések megkötése további féléves csúszást eredményezett.
A 10-12 hónapra olvadt projektmegvalósítási futamid ő a programmenedzsment szá-
mára kezelhet ő volt, igaz a dokumentumok tanulmányozásán, egyeztetésén alapuló
feladatok az utolsó három hónapra s űrűsödtek be. A menedzsment jelent ős sikereként
értékelhető, hogy az időzavarba került építési projektek esetében sikerült a program-
megvalósítás záró határidejét meghosszabbítani a szükséges futamid ővel.
  Projektszinten a projektek egy részénél újra kellett tervezni az id őtáblát, hogy a
pályázatban lehetséges másfél éves id őkeretet az új helyzethez igazítsák. A megva-
lósítás idejének kétharmadánál a kedvezményezettek több mint fele számolt be
jelentős csúszásról.
    Lados Mihály: Programértékelés a 2000. évi Magyarország–Ausztria Phare CBC
       Kisprojekt Alap példáján. – Tér és Társadalom, 19. 2005. 2. 101–126. p.
114     Lados Mihály                                                    TÉT XIX. évf. 2005   s2
  Ez döntően két okra vezethető vissza:
    -   Az egyes komponensek megvalósítási idejének hibás tervezése.
    -   A tendereljárások önmagában is hosszú átfutási ideje nagyobb érték ű felhí-
        vások esetében az alkalmazandó eljárás miatt. Számos esetben azonban csak
        a második vagy a harmadik eljárás volt sikeres.
  A program- és projektmegvalósítás értékelése kiemelt figyelmet szentelt a legki-
sebb költség elve érvényesülésének. Ez alapvet ően a szerződött és a megvalósított
projektköltségvetés, a tervezett és a megvalósított tevékenységek, valamint a tevé-
kenységek megvalósítását segít ő tendereljárások tanulmányozásával végezhet ő el.
A program jelenlegi szakaszában a támogatások 70%-os lekötöttsége elfogadható
szintet képvisel, hiszen a zárás közelébe jutott csúszó projektek az összes támogatás
közel egynegyedét kötik le.
  Csak a támogatásokat tekintve a pénzügyi teljesítés 94%-os. A fel nem használt
támogatások kicsi hányada származik két-három kisösszeg ű (1 000 euró alatti) nem
megvalósult tevékenységb ő l, és egy-egy, szintén a program egészéhez viszonyítva
marginális összeg ű, nem elszámolható költségtételb ől (pl. köztisztvisel ő számára
nem kifizethető betervezett személyi kifizetés). Lényegesen fontosabb a tendereljá-
rások hatása a tervezetthez képest kisebb költségek alakulásában. A teljes projekt-
költségvetéseket tekintve 5%-kal kevesebbe kerültek a tendereljárás keretében kivá-
lasztott szállítóval megvalósított szolgáltatások, beszerzések (3. táblázat).
                                     3. TÁBLÁZAT
                   A projektek költséghatékonysága tendertípusonként
                   (Cost Effectiveness of Projects by Type of Tenders)
              Pro-
                      Ten-                   Összes    Ajánlatok
A tender      jek-           Támogatás                             Arány               Különbség
                     derek                  forrás]     összege
 típusa        tek
              száma (db)       (EUR)         (EUR)       (EUR)       (%)                 (EUR)
SERO           13       40       23 208,82       23 825,13       23 688,27     99,43      136,86
SERI           20       50      131 005,72      140 383,96      131 910,78     93,96    8 473,18
SER2           14       21      691 480,00     705 109,00       665 006,00     94,31   40 103,00
SUPO            3        4        2 572,00        2 572,00       2 564,90      99,72        7,10
SUP1            7       10       28 535,00       28 879,00      29 292,21     101,43     -413,21
SUP2            8        9      119 254,00      121 750,00      105 182,00     86,39   16 568,00
WOR1            1         1     144 106,00      162 650,00      168 614,61    103,67   -5 964,61
Összesen       24      135     1 140 161,54   1 185 169,09     1 126 258,77    95,03   58 910,32
'Összes forrás = Támogatás + Saját forrás + Partnerek hozzájárulása
Forrás: Kedvezményezettek zárójelentései alapján saját számítás.

  A tendereljárás alkalmazása különösen a kicsi (SERI) és közepes (SER2) méret ű
szolgáltatások esetében bizonyult hatékonynak. A kisebb keretösszeg ű (SUP1)
beszerzések és az építési tenderek esetében a tervezés és a megvalósítás közötti
        Lados Mihály: Programértékelés a 2000. évi Magyarország–Ausztria Phare CBC
           Kisprojekt Alap példáján. – Tér és Társadalom, 19. 2005. 2. 101–126. p.
TÉT XIX. évf. 2005    s2                           Programértékelés a ...          115

több mint egy éves id őkülönbség a tervezett ár fölötti ajánlatokat hozott. A külön-
bözetet a kedvezményezettek saját forrásból pótolták.
  A Phare CBC program alapja a határ menti partnerek együttm űködése. A partner-
ségi viszonyokat tekintve közepesen er ősnek min ősíthető a külföldi partnerek rész-
vétele a projektek el őkészítésében, megvalósításában. Az együttm űködés szélesebb
területen való megvalósulása a tükörprojektek esetében valószín űsíthető, amikor a
közösen megfogalmazott cél elérése érdekében a határ két oldalán közel párhuza-
mosan történik a tevékenységek megvalósítása úgy, hogy mindkét fél részesül tá-
mogatási forrásból. Az Interreg IIIA és a Phare CBC eltér ő eljárásrendje és üteme-
zése miatt mindössze egy tükörprojektet regisztrálhatunk a 2000. évi Kisprojekt
Alap nyertes pályázatai között. Sokkal jellemz őbbek a közös részvétel ű rendezvé-
nyek, know-how átvételek és az osztrák oldalon megvalósított tanulmányutak, ame-
lyek szintén biztosítják az egyes projektek határon átnyúló hatását.

Hatásosság

  A program hatásossága két szempontból ítélhet ő meg. Egyfel ől a program-
menedzsment működése alapján, másfel ől annak tükrében, hogy a program és a
projektek kimeneti oldalán megvalósult tevékenységek milyen mértékben járultak
hozzá a program célkit űzéseinek megvalósításához.
  A programmenedzsment hozzájárulását a célok megvalósulásához négy szinten
vizsgáltuk:
   — A pályázati időszakban;
   — A pályázatok beadásától a szerz ődéskötésig terjed ő időszakban;
   — A megvalósítás időszakában, valamint
   — A monitoring tevékenység során.
  A pályázati id őszakban újsághirdetés, interjúk, megyei szint ű információs napok,
telefonos és internetes válaszadás biztosították a kedvezményezettek tájokoztatását
és tájékozódását a 2000. évi Kisprojekt Alap céljáról, lehet őségeiről, a pályázati űr-
lapok kitöltéséről, a pályázati célokról, az elismerhet ő költségekről, a pályázat eljá-
rásrendjéről. A beadott 98 pályázat a lényegesen magasabb támogatási keret ellené-
re is jó eredménynek tekinthet ő. Figyelembe kell ugyanis venni, hogy a pályázható
támogatás maximális összege a hatszorosára emelkedett. A magasabb összeg ű pro-
jekt lehetősége szűkíti a potenciális pályázók körét. Ráadásul jelen Kisprojekttel
szinte egy időben — egy hónap eltolódással — dolgoztak a projektgazdák a 2000. évi
Magyarország—Szlovénia Phare CBC Kisprojekt Alap pályázatán is. Ez a felhívás a
kedvezményezett térség kétharmadát szintén érintette. A felkészítés hatásosságát
mutatja, hogy mindössze hat pályázat érkezett be késve. Ugyanakkor a pályázatok
mintegy 20%-a vérzett el az alapvet ő megfelel őségi vizsgálatok során.
  A pályázat beérkezését ől induló időszak sokrétű feladatot rótt a programmenedzs-
mentre a pályázatok érkeztetését ől, az alapvető megfelel őségi vizsgálaton, az értéke-
lési szakértők kiválasztásán és felkészítésén, az értékelési eljárás lebonyolításán, a
   Lados Mihály: Programértékelés a 2000. évi Magyarország–Ausztria Phare CBC
      Kisprojekt Alap példáján. – Tér és Társadalom, 19. 2005. 2. 101–126. p.
116    Lados Mihály                                              TÉT XIX. évf. 2005      s2
Delegációval történ ő egyeztetésén át, a szerz ődések el őkészítéséig és a nyertes
pályázók elő zetes felkészítéséig. A kapacitáskorlátok és egy „vis major" eset ebben
a szakaszban a program mintegy féléves csúszását okozta. A felkészítés során a
résztvev ők egy része els ő pályázóként a Phare CBC lebonyolítási rendszerér ől kap-
hatott átfogó képet, és egy dossziéban összefoglalva megfelel ő muníciót a további
munkához. A kedvezményezettek egy másik része pedig az eljárásrendben bekö-
vetkezett változásokat ismerhette meg. A szerz ődéskötést a Kincstárhoz tartozó
intézmények esetében a számlanyitás késleltette.
  A projektmegvalósítás során a programmenedzserek alapvet ő feladata a projektek
ütemszerű haladásának a figyelemmel kísérése, a támogatásból megvalósuló tende-
rek ajánlati dokumentációjának min őségbiztosítása volt. Mind a jelentések, mind a
tenderek el őkészítésének id őszakában szinte napi telefonos és e-mailes kapcsolat-
ban voltak a kedvezményezettekkel. A hatásosságot jól érzékelteti, hogy viszonylag
kevés megismételt tendereljárásra volt szükség a program teljes futamideje alatt.
Erre az idő szakra esett az egynapos fórum megrendezése is, amely a zárójelenté-
sekkel kapcsolatos teend őkön túl kiscsoportos keretek között a projektmegvalósí-
tással kapcsolatos nehézségeket is tárgyalta.
  Összességében a VÁTI TFI nyugat-dunántúli képviseleteinek munkáját a ked-
vezményezettek pozitívan értékelték (4. táblázat). A projektmenedzserek 62%-a a
programmenedzsert, 21% a partnert, 8% egyéb szervezetet nevezett meg abban a
tekintetben, hogy kit ő l kapta a legtöbb segítséget a projekt megvalósítása során.
Mindössze 9% ítélte meg úgy, hogy senki nem segítette a munkáját. A megkérde-
zettek kiemelték a kedvezményezettekkel való kapcsolattartás folyamatosságát, a
programmenedzserek munkájának támogató jellegét és a partnerek hozzáállását. Az
információk tartalmával a kedvezményezettek elégedettek voltak annak ellenére,
hogy az eljárásrend, elszámolások változásai és egy-egy általánosan felmerül ő
probléma az átlagosnál több er őfeszítést igényelt. A projektmegvalósításban kevés-
bé jártasak voltak kritikusabbak az információk megadásának sebességének és a
kapott információk tartalmának megítélésében.
                                      4. TÁBLÁZAT
A VÁTI TFI kirendeltségei által nyújtott segítséggel kapcsolatos elégedettség megítélése (%)
(Judgement of Satisfaction Regarding to Giving Assistance by Sub-offices of VÁTI TFI (%])
                                                            Részben
                                           Elégedett                         Elégedetlen
                                                            elégedett
 Konkrét segítségnyújtás                      88,8              8.4               2,8
 Segítségnyújtás rendszeressége               86,1             11,1               2,8
 Elérhetőség (amikor kellett)                 86,1             13,9               0,0
 Információnyújtás tartalma                   75,0             25,0               0,0
 Információnyújtás sebessége                  63,9             16,7               19,4
Forrás: BMGE TKK kérd őíves felmérése a nyertes pályázókkal (2003 június augusztus).
                                                                             —




 A jelentős késéssel beérkez ő el őrehaladási jelentések nehézkessé teszik a program
közben végrahajtandó monitoringot. Ebben az esetben mind a célok megvalósulá-
        Lados Mihály: Programértékelés a 2000. évi Magyarország–Ausztria Phare CBC
           Kisprojekt Alap példáján. – Tér és Társadalom, 19. 2005. 2. 101–126. p.
TÉT XIX. évf. 2005    s2                           Programértékelés a ...          117

sáról, mind a támogatások lehívásának állásáról csak hiányos, töredékes informá-
ciókkal bír a projektmenedzsment. Valójában jelen Kisprojekt Alap esetében csak a
2003. október—novemberi id őszakban elkészített zárójelentések tartalmazzák mind-
azon információkat, amely alapján az egyes projektek és a program egészének az
értékelése elkészíthet ő. A teljes monitoringot még így is csak 2004 közepén, a fél-
évnyi haladékot kapott projektek zárójelentéseinek elkészítését követ ően tud készí-
teni/készíttetni a programmenedzsment.
   A program és projekt szintű kimenetek megvalósítását a tervezés során elkészített
logikai keretmátrix alapján lehet megítélni, az értékelés eredményeként elkészíthet ő
ún. logikai modell segítségével.
   A logikai modell tartalmazza a programban létrejött outputokat, az eredményeket,
valamint a hatásokat, megkülönböztetve az intézményi és a társadalmi-gazdasági
hatásokat. A modell alkotóelemei közötti kapcsolatokat, és azok er ősségét nyilak
jelölik. A kész logikai modell alkalmasan ábrázolja azt az utat, ahogyan a program
outputjai a hatásokhoz vezetnek. Az is jól megjeleníthet ő, hogy melyik outputok és
eredmények voltak meghatározóak, és hogy melyek a program kapcsán megvalósult
leglényegesebb hatások. Végül az elkészült logikai modellt össze lehet hasonlítani a
logikai kerettáblával, ahol a kitűzött célkitűzések megvalósulását az elért hatások
igazolhatják, bizonyítva a program sikerességét. A 2000. évi Kisprojekt Alap logi-
kai modelljében az outputokat, valószín űsíthető eredményeket, valamint tervezett
hatásokat tudunk ábrázolni.
    Az outputok tekintetében a leggyakrabban — a projektek közel felénél — megvalósult
 végeredmény konferenciák, szakmai fórumok, kulturális találkozók, alkotótáborok
 szervezése. Ezek között találunk több száz f őt megmozgató rendezvényeket, de olyat
 is, amely egy-egy szűkebb szakmai kör számára valósított meg fontos eseményt.
    A projektek 40%-ánál fontos elemként volt valamilyen kiadvány, marketing
 anyag, publikáció megjelentetése. A széles nyilvánosság felé történ ő látványos
 megjelenés, mint output, azért is kiemelend ő, mert egyúttal a Phare CBC program
 ismertségéhez, elfogadottságához is számottev ően hozzájárul. Ez az arány kicsit
 kevésnek tűnik annak tükrében, hogy minden projekttel szemben elvárás volt, hogy
 biztosítson nyilvánosságot a projektnek. Ez valószín űleg így is történt, de nem
 minden esetben került be a zárójelentés output mutatói közé.
    A projektek többségének f ő outputja valamilyen tudás, készség, tapasztalat át-
 adása. Az ilyen jellegű projektek alaptípusa a képzés, oktatás, tanfolyam, amelyt ől
 azonban leginkább csak a módszer tekintetében tér el a szakmai tanulmányút. A
 legtöbb képzési projekt esetében fontos — külön megjelölt — outputot képeznek az
 elkészített tananyagok, képzési jegyzetek, kiadványok.
    Az eredményeket vizsgálva a legfontosabbnak a többé-kevésbé speciális ismere-
  tek, tudás, készség, illetve tapasztalatok bővülése tekinthető valamely meghatáro-
  zott célcsoport körében. Az ilyen jelleg ű eredmények értelemszer űen főként a kép-
  zési valamint tanulmányút projektekhez kapcsolhatók.
    A fentinél általánosabb értelemben vett információk terjedése, a határtérség specifi-
  kumaival kapcsolatos tájékozottság növekedése szintén a projektek nagy számának
      Lados Mihály: Programértékelés a 2000. évi Magyarország–Ausztria Phare CBC
         Kisprojekt Alap példáján. – Tér és Társadalom, 19. 2005. 2. 101–126. p.
118       Lados Mihály                                         TÉT XIX. évf. 2005     s2

egyik, illetve legfőbb eredménye volt. Ezt a célt leginkább a különféle kiadványok,
marketinganyagok elkészítését magukban foglaló projektek segítették. A turisztikai
kínálat bővüléséhez, a szolgáltatások min őségének javulásához — a termékfejlesztést
kiegészítve, illetve meglév ő termék hatékonyságának növelésével — szintén jelent ős
mértékben járultak hozzá az ilyen jelleg ű projektek.
   A projektek többségénél megállapítható, hogy a programban való részvétel el őse-
gítette a kedvezményezetteknél a projektmegvalósítási készség fejl ődését. Ezen
kívül sok projekt hozzájárult a határ ausztriai oldalán tapasztalható min őségi — vagy
„EU-s" — szemlélet, valamint egyfajta közös szakmai nyelvezet elterjedéséhez. Ezt
a célt főként a különböz ő konferenciák, szakmai és kulturális találkozók segítették
el ő. Ezek az általános eredmények nagyban el ősegíthetik a jöv őbeni határon átnyú-
ló együttműködések kialakulását és sikerességét.
  A projektek értékelése nyomán megállapítható, hogy a program során létrejött
legfontosabb hatások a következők:
    - Fenntartható fejlődés elősegítése.
      -   Felkészülés az európai uniós csatlakozásra. Ez a hatás (többé kevésbé) -



          minden olyan projekt esetében bekövetkezett, amelynek keretében valami-
          lyen, az EU-csatlakozás tükrében különösen fontos tudás, információ vagy
          készség került átadásra (képzési projektek).
      -   Vállalkozások versenyképességének javulása. Itt szintén fontos megemlíteni a
          képzési projekteket, tanulmányutakat, amelyek egy-egy szakmához tartozó
          vállalkozók, szakemberek számára adtak fontos új ismereteket. Emellett a
          külső megjelenést el ősegítő PR anyagok, honlapok elkészítése is el ősegítette
          ennek a hatásnak az érvényesülését.
      -    Kulturális és szelíd , ökoturizmus fellendülése. Ezt a hatást segítette egyrészt
                               -



           a kiadványok, marketinganyagok megjelentetése, másrészt pedig az ezeken a
           területeken történt min őségi termékfejlesztést tartalmazó projektek.

Fenntarthatósági

  A kedvezményezettek 42%-a akkor is megvalósította volna valamilyen formában
a projektjét, ha nem nyert volna támogatást. A projektekben létrejöv ő tevékenysé-
gekre meglátásuk szerint szükség volt, ezért mindenképpen részben vagy egészben
megvalósították volna. A kedvezményezettek megítélése szerint a Phare CBC tá-
mogatás hiányában sokkal lassabban, vagy egy kés őbbi időpontban, esetleg más
forrást keresve, vagy csak egy részét tudták volna megvalósítani a 2000. évi Kis-
projekt Alapból támogatott projektnek. A kedvezményezettek 58%-a els ősorban
anyagi források hiányában nem vágott volna bele a projekt megvalósításába, illetve
csak olyan kis részét tudta volna megvalósítani, amely elmarad a Phare CBC támo-
gatásból megvalósult projektek céljaihoz, eredményeihez képest.
        Lados Mihály: Programértékelés a 2000. évi Magyarország–Ausztria Phare CBC
           Kisprojekt Alap példáján. – Tér és Társadalom, 19. 2005. 2. 101–126. p.
TÉT XIX. évf. 2005   s2                           Programértékelés a ...         119

  A kedvezményezettek 48%-a szerint más — minisztériumi, régiós forrásra is tudtak
volna pályázni a 2000. évi Kisprojekt Alapban támogatott projektekkel, de az több
szempontból is más eredményt hozott volna:
   - A hazai forrásból megvalósított projekteknek valószín űsíthetően sokkal
       kisebb határon átnyúló hatása lett volna.
   - Kisebb szervezetek úgy látják, hogy hazai forrásra nem tudtak volna siker-
       rel pályázni, mert országos szinten sokkal er ősebb (anyagi és emberi) er ő-
       forrással rendelkez ő szervezeteknek jutott volna a támogatás.
   - A hazai források nem lettek volna elégségesek ahhoz, hogy a projektet így
       egészében meg lehessen valósítani.
   - Más forrás esetén esetleg nagyobb sajáter ő-hozzájárulással kellett volna
       számolni, amelyet már nem tudott volna biztosítani a szervezet.
  A projekthez, vagy annak kiteljesedéséhez a Kisprojekt Alap támogatásán kívül a
projektek 40%-a esetében kapcsolódtak más források. Ezek egy része más támoga-
tási forrásból nyert pályázat, amely kiegészíti, teljessé teszi a projekt eredményeit.
Abban az esetben, ha a gesztorszervezet partnere minisztérium, a projektmegvalósí-
tás során felmerül ő kiegészítő költségek (pl. plusz adminisztrációs kapacitás) finan-
szírozására többnyire keresnek megoldásokat. Az osztrák partnerek néhány esetben
kerestek lehetőséget plusz források bevonására, vagy bizonyos tevékenységekért
nem kértek ellenszolgáltatást.
  Fontos kérdés a projektek fenntarthatósága szempontjából az, hogy a projekt in-
dukál-e további pályázatot, alapja lesz-e további fejlesztésnek. Mindössze a projek-
tek egyötödénél nem vet ődött fel, vagy nagyon bizonytalanok abban, hogy a meg-
valósítás után folytatódik-e az eredmények továbbvitele valamilyen más projekt
keretében. A kedvezményezettek egynegyede hazai forrásból, 55%-a pedig további
Phare CBC forrás bevonásával szeretné teljesebbé tenni a projektje eredményeit.
  Többen már jelen program megvalósítása id őszakában benyújtottak Phare CBC
nagyprojekt pályázatot, vagy tervezték azt. Voltak, akik az osztrák partnerrel tükör-
projekt megvalósítását tervezték, de néhányan a projektet más határ menti térség
bevonásával képzelték el (szlovén, horvát, szlovák). Legtöbben a projektek kereté-
ben létrejött szolgáltatásokat, termékeket szeretnék továbbfejleszteni, kiegészíteni,
vagy megismételni. A kedvezményezettek fele konkrétan megnevezte milyen témá-
ban kíván, illetve már elkezdett további fejlesztéseket megvalósítani. Az új projek-
tek esetében a kedvezményezettek több mint fele a mostani partnereivel pályázna és
körülbelül egyharmada a jelenlegi partnereken túl, b ővítené az együttm űködési kört.
  A kedvezményezettek az alábbi tényez őkben látják projektjeik hosszú távú fenn-
tarthatóságát:
    - A projekt eredménye beépült a szervezet szolgáltatásába, kínálatába
    - Fenntartható trendek elterjedése: természeti értékek meg őrzése, megújuló
         energiaforrás hasznosítása, szelíd turizmus növekedése a térségben
    - Határon átnyúló kapcsolatok meger ősödése
  Lados Mihály: Programértékelés a 2000. évi Magyarország–Ausztria Phare CBC
     Kisprojekt Alap példáján. – Tér és Társadalom, 19. 2005. 2. 101–126. p.
120    Lados Mihály                                           TÉT XIX. évf. 2005     s2

   — Partnerszervezetek közös érdekeltsége, további közös projektek tervezése
   — További pályázatok, fejlesztések szükségesek
   — Szervezeti rendszer, hálózat kialakulása az eredmény továbbvitelére
     Igény, szükséglet az eredmény iránt a célcsoport részér ől
  A kedvezményezettek 40%-a szerint teljesen, 10%-a szerint részben rendelkezésre
állnak ezek a tényez ők a hosszú távú fenntarthatóság biztosítására. Rövidebb távon
az eredmények a kedvezményezettek szerint fenntarthatóak, mivel tartós igény
mutatkozik rájuk. A fenntartáshoz szükséges források rendelkezésre állnak, vagy
várhatóan rendelkezésre fognak állni az interjúválaszok alapján. Többen további
pályázatok útján látják a finanszírozás biztosítását, néhány projekt a szolgáltatások
bevételeiből fedezi az eredmények fenntartását.
  A zárójelentések elemzéséb ől kitűnik, hogy a projektek egyharmadánál els ősor-
ban a megvalósító szervezet szakmai színvonala, ismertsége, tevékenységi területe,
valamint szervezeti, illetve pénzügyi háttere jelenti a legf őbb biztosítékot a fenntartha-
tóságra. Fontos szempont, hogy a szervezeten belül szilárd szándék mutatkozzon a
projekt folytatására, fenntartására. A projektek egyötödénél inkább a kialakult kapcso-
latok — kétoldalú partnerségek, valamint hálózatok — intenzitása és kiterjedtsége a
fenntarthatóság legfontosabb tényez ője. Minden hetedik projekt esetében újabb nyer-
tes pályázat révén, illetve saját forrásból történik a projekt folytatása, kiterjesztése.
  További tényez ők, amelyek több projekt esetében is hozzájárulnak a fenntart-
hatósághoz:
    — a projekt keretében olyan kézzelfogható termék jött létre, amely önmagában
        biztosítja a kitűzött célok továbbvitelét (térkép, tábla stb.);
    — komplexitás, egymásra épül ő, egymást erősítő elemek;
    — földrajzi kiterjesztés szándéka és lehetősége;
    — innovatív jelleg;
    — a projekt tartalma: újabb, nagyobb projekt előkészítése.

Partnerség

  A Kisprojekt Alapok esetében kiemelt szempont, hogy az osztrák és magyar part-
nerek között hogyan valósul meg az együttm űködés. A VÁTI TFI által készített
„Phare CBC projektek értékelése 1995-1999" cím ű tanulmány lehetőséget ad arra,
hogy összehasonlító értékelést is végezzünk (S. táblázat). A 2000. évi Kisprojekt
Alap esetében volt el őször a projektkiválasztás alapvet ő követelménye a pályázók
számára külföldi partner bevonása, részvétele a projektmegvalósításba. Ezért külö-
nösen érdekes lehet annak vizsgálata, hogy látható-e ennek az intézkedésnek az
eredménye a projektek határon átnyúló hatásainak tekintetében.
  A szervezetek többsége csupán egy külföldi partnerrel tart er ős kapcsolatot
és/vagy néhány szervezettel van esetenként együttm űködése, laza kapcsolata. Ez
arra utal, hogy számos szervezet kifejezetten a jelen Kisprojekt Alap keretei között
keresett el őször partnert az osztrák oldalon. A szervezetek többsége ugyanakkor
        Lados Mihály: Programértékelés a 2000. évi Magyarország–Ausztria Phare CBC
           Kisprojekt Alap példáján. – Tér és Társadalom, 19. 2005. 2. 101–126. p.

TÉT XIX. évf. 2005   s2                           Programértékelés a ...          121

kiterjedt hazai partnerhálóval rendelkezik. A projektek egyharmadánál (35%) a ked-
vezményezettnek mind a hazai, mind a külföldi partnerrel volt már közös pályázata,
és igen jelentő s azon szervezeték száma (40%), ahol a 2000. évi Kisprojekt Alap
keretében megvalósított projekt az els ő közös együttműködés a hazai és a külföldi
partnerrel egyaránt. A kedvezményezettek 41%-a igényelne (1995-99-es felmérés
76%-ával szemben) segítséget megfelel ő külföldi partnerszervezet felkutatása,
megkeresése terén az együttm űködés kiépítéséhez. Különösen az önkormányzatok
és azok társulásai, civil szervezetek, valamint azok, akiknek ez az els ő közös
projektje a külföldi partnerszervezettel. Ehhez a VÁTI Kht. honlapján a Gyakran
Feltett Kérdések szekcióban voltak címek, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési
Ügynökség pedig kérés alapján részletesen foglalkozott egyéni megkeresésekkel.
                                    5. TÁBLÁZAT
                          A partnerkapcsolatok erőssége (%)
                          (Strength of Partner Relations [%])
                                                    1995—        2000—       2000-
              Kapcsolati típusok                     1999         2006       2006
                                                   külföldi     külföldi     hazai
Nincsenek kapcsolataik partnerszervezetekkel         13,4                     10,0
Egy partnerszervezettel van meghatározó,                                       6,7
                                                    13,4         32,4
erős kapcsolat
Néhány szervezettel (max. 4) van kapcsola-                                   13,3
                                                    37,3         20,6
tuk, de ezek nem túlzottan er ősek
Néhány partnerszervezettel (max. 4) van meg-                                   6,7
                                                    21,3         20,6
határozó együttműködés (közös gondolkodás)
 Kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkeznek
 (min. 5), ezek közül néhány szervezettel kifeje-                            36,7
                                                     9,3          14,7
 zetten szoros az együttm űködés, míg a többivel
 inkább csak formális
 Kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkeznek,
 ezek közül több (min. 5) partnerszervezettel        5,3          11,7       26,6
 van kifejezetten szoros kapcsolat
 Összesen                                          100,0        100,0       100,0
Forrás: BMGE TKK kérdőíves felmérése a nyertes pályázókkal (2003. június—augusztus).
  Az együttműködések erő sségének igazi mércéje az, hogy milyen szinten vonja be
a partnert a kedvezményezett a projekttervezés, megvalósítás, fenntartás különböz ő
fázisaiba (6. táblázat). Az Interreg IIIA — Phare CBC 2000-2006-os Programok
vizsgálata során ötfokozatú skálát használnak az együttm űködés erősségének méré-
sére. Ezt a skálát alkalmazta a BMGE TKK vizsgálata is. A projektmenedzserek öt
területen végzett önértékelésével egy 1-5-ig 9 terjedő skálán értékelték a külföldi
partner bevonásának er ősségét.
  Lados Mihály: Programértékelés a 2000. évi Magyarország–Ausztria Phare CBC
     Kisprojekt Alap példáján. – Tér és Társadalom, 19. 2005. 2. 101–126. p.
122    Lados Mihály                                         TÉT XIX. évf. 2005     s2
                                  6. TÁBLÁZAT
              Az együttm űködés erőssége a projekt egyes szakaszaiban
             (Strength of Cooperation in Several Phases of the Project)
                   Projekt szakaszok                           Átlagos pontszám
Projekt tervezése során                                                 3,6
Pályázatírás során                                                      2,0
Projekt megvalósítása során                                             4,1
Projekt finanszírozásában                                               1,4
Projekt fenntartásában                                                  3,5
Forrás: BMGE TKK kérd őíves felmérése a nyertes pályázókkal (2003. június augusztus).
                                                                         —




  Összességében közepesen er ősnek minősíthető a külföldi partnerek részvétele a
projektek el őkészítésében, megvalósításában. Az együttm űködés szélesebb terüle-
ten való megvalósulása a tükörprojektek esetében valószín űsíthető , amikor a közö-
sen megfogalmazott cél elérése érdekében a határ két oldalán közel párhuzamosan
történik a tevékenységek megvalósítása úgy, hogy mindkét fél részesül támogatási
forrásból. Az Interreg IIIA és a Phare CBC eltér ő eljárásrendje és ütemezése miatt
mindössze egy tükörprojektet regisztrálhatunk a 2000. évi Kisprojekt Alap nyertes
pályázatai között 1°. Sokkal jellemz őbbek a közös részvétel ű rendezvények, know-
how átvételek és az osztrák oldalon megvalósított tanulmányutak, amelyek szintén
biztosítják az egyes projektek határon átnyúló hatását.
  A tervezés során az osztrák partnerek segítettek a végrehajtandó lépések felépíté-
sében, a tevékenységi területek, tematikák meghatározásában, ötletet adtak, mintát
szolgáltattak. A pályázatírás kapcsán kisebb mértékben m űködtek közre a külföldi
szervezetek: személyes konzultációk, egyeztetések történtek, segítettek néhány
melléklet kitöltésében és anyagokat biztosítottak. A projektek kivitelezése folyamán
különböző mértékű volt a külföldi partner részvétele, szerepe. A projektek egy
részénél a projekt Összes kimeneteinek eredményeinek létrehozása az osztrák féllel
közösen történt. A legtipikusabb formája a külföldi partnerek bevonásának a meg-
valósítás egy-egy szakaszában, konkrét feladat végrehajtásában mutatkozott meg,
mint például az előadók biztosítása, az osztrák tanulmányút megszervezése, szakér-
tői közrem űködés, külföldi együttm űködő szervezetek, célcsoportok megtalálása és
velük a kapcsolattartás biztosítása.
  Néhány esetben tapasztalható volt, hogy a megvalósítás közepén-végén még nem
volt teljesen konkrét az osztrák partner szerepe a projekt kivitelezésében. A projek-
tek finanszírozásához alig járultak hozzá az osztrák partnerek. El őadók, szakértők
bérét, a tanulmányutakkal kapcsolatos költségek egy részét fizették 3-4 projekt
esetében. Pozitívabb képet mutat viszont az, hogy a projektek fenntartásában látnak
a kedvezményezettek szerepet az osztrák fél részér ől, amely a kapcsolatok tartásá-
ban, további közös projektek kialakításában, néhány esetben a projekt eredményé-
nek közös anyagi fenntartásában nyilvánul meg.
  A kedvezményezettek 80%-ának véleménye szerint a projekt céljai eléréséhez kriti-
kusan fontos, 14% szerint fontos, és 6% szerint kis mértékben volt fontos a külföldi
partnerek bevonása. Nemcsak azért mert a pályázat el őírása volt az osztrák partner
         Lados Mihály: Programértékelés a 2000. évi Magyarország–Ausztria Phare CBC
            Kisprojekt Alap példáján. – Tér és Társadalom, 19. 2005. 2. 101–126. p.
TÉT XIX. évf. 2005   s2                            Programértékelés a ...         123

bevonása a projektmegvalósításba, hanem mert szakmai tudásuk, tapasztalatuk nélkü-
lözhetetlen volt az eredmények szempontjából. Néhány kedvezményezett véleménye
szerint azért is, mert a célok határon átnyúló hatások elérését t űzték ki. A külföldi
partner részvétele a megvalósítás során több szempontból is pozitív hatással járt:
    - Új technológiák, eljárások, modellek megismerése
    - Olyan tapasztalatokhoz, ismeretekhez jutás, amely más módon nem lenne
         lehetséges
    - Kapcsolatépítés, határon átnyúló együttm űködések kialakulása
    - Önbizalmat ad, „rálátást ad az el őttünk járók tevékenységére"
  Az 1995-99-es felméréshez képest nem változott az együttm űködést nehezítő té-
nyezők megítélésének sorrendje (7. táblázat). A partnerszervezet hozzáállását a
2000. évi Kisprojekt Alap támogatottjai egyáltalán nem tapasztalták nehezít ő ténye-
zőnek. Ezt az is alátámasztja, hogy a külföldi partnerrel történ ő együttműködéssel
kapcsolatban szinte semmilyen negatív jelenségr ől nem számoltak be a kedvezmé-
nyezettek. Egy esetben meghiúsult a tükörprojekt az osztrák oldalon, két esetben
érdektelenségr ől, passzivitásról panaszkodtak, melynek oka valószín űleg az eltérő
célokból adódott, és egy esetben a túl sok egyeztetés okozott nehézségeket.
                                  7. TÁBLÁZAT
                 Az együttm űködést nehezít ő tényez ők megoszlása
                (Distribution of Cooperation Impedimental Factors)
                            Tényez ők                               Megoszlás (%)
 Nyelvi nehézségek                                                         27
 Eltérő fejlettségből adódó eltérő célok                                   27
 Eltérő jogi környezet                                                     19
 Pályázati támogatások eltér ő szabályozása                                15
 Partnerszervezet nem megfelel ő hozzáállása                                0
 Egyéb felsorolás                                                          12
 Összesen                                                                100
Forrás: BMGE TKK kérdőíves felmérése a nyertes pályázókkal (2003. június augusztus).
                                                                        —




  Összességében a „gazdaságfejlesztés és együttm űködés, ideértve a turizmus" in-
tézkedési területen valósult meg legkevésbé mind az öt területen a külföldi partne-
rek bevonása a projektmenedzserek megítélése alapján. Jellegénél fogva ez az a
terület, ahol esetleg versenytársként tekinthetik egymást a felek és ennek feloldása,
együttműködések kialakítása komoly többletmunkával, szemléletformálással jár. Az
osztrák partnerekről egyöntetűen az a kedvezményezettek véleménye, hogy meg-
bízhatóak. Sem a külföldi partnerek megtalálása, sem a velük való együttm űködés
nem jelentkezett komoly problémaként. A nyelvtudásbeli hiányosságok azonban
továbbra is akadályozó tényez ője a partneri kapcsolatok elmélyítésének. A projek-
tek többségénél az osztrák fél szerepe tudás, tapasztalat átadásában, a modellek
szolgáltatásában merül ki. Egyre több azon projektek száma, amely a tapasztalatok
cseréjéről szól, az eredmények létrehozása közösen történik, valódi közös termék,
szolgáltatás kialakítása felé mutat.
  Lados Mihály: Programértékelés a 2000. évi Magyarország–Ausztria Phare CBC
     Kisprojekt Alap példáján. – Tér és Társadalom, 19. 2005. 2. 101–126. p.
124    Lados Mihály                                         TÉT XIX. évf. 2005     s2

                                     Összegzés

  A Phare CBC Kisprojekt Alap nagy potenciállal bír a határ menti kapcsolatok el ő-
segítésében. Jól bizonyítja ezt, hogy Magyarország 2004. május 1-i uniós csatlako-
zásáig meghirdetett 9 Kisprojekt Alap pályázati felhívásra több mint ezer pályázat
érkezett be, és több mint 300 projekt kapott támogatást elképzeléseinek megvalósí-
tására. A 2000. évi Magyarország—Ausztria Kisprojekt Alap több tekintetben is
sajátosnak tekinthet ő . Egyrészt ez a kiírás alkalmazta kiválasztási kritériumként a
határon átnyúló partnerség meglétét a projektben, másrészt a korábbinál lényegesen
magasabb volt az elérhet ő támogatás összege. S őt kivételes esetként a projekt építé-
si komponenst is tartalmazhatott, ami addig nem és a kés őbbiekben sem volt lehet-
séges kisprojektek esetében. Ez lehet őséget teremtett a nagyprojekteket felváltó, az
Interreg projekt méreteket jobban közelít ő támogatási konstrukció (grant scheme)
típusú rendszer program szint ű el őkészítésére és projekt szint ű menedzselésére.
  A benyújtott közel száz projekt jelent ős erőfeszítéseket kívánt meg a pályázóktól a
partneri kapcsolatok kialakítását tekintve. Elkezd ődött a „partneri nyilatkozat aláírá-
sa" típusú kapcsolat átalakulása. Az osztrák partnerek a pályázatok készítését a part-
nerségi nyilatkozaton túl konzultációkkal segítették, míg az egyes projektek megvaló-
sításában a szerepük jellemzően előadók biztosítása, az osztrák tanulmányút megszer-
vezése, szakértői közreműködés, külföldi együttműködő szervezetek, célcsoportok
megtalálása és velük a kapcsolattartás biztosítása volt. Az együttm űködés magasabb
szintjét jelző tükörprojekt azonban csupán egy volt a nyertes pályázatok között.
  A legjobb szándékok szerint sem könny ű tükör- és közös projektek megvalósítása
az osztrák partnerekkel. Ez els ősorban az Interreg IIIA és a Phare CBC program
eltérő szabályozási rendjéb ől fakad. Míg az Interreg IIIA program a teljes program-
idő szakra szóló szabályozással bír, addig a Phare CBC éves program bázison m űkö-
dik. Minden egyes éves keretre önálló felhívás készül, amelynek el őkészítése, a pá-
lyázati időszak, a pályázatok értékelése és a szerz ődéskötés jellemzően több időt vesz
igénybe, mint amennyi a megvalósításhoz a kedvezményezetteknek rendelkezésre áll.
A Kisprojekt Alapból támogatott projektek jellemz ő futamideje így 12 hónap, míg a
szomszédok 2-4 éves átfutásúra tervezik Interreg IIIA projektjeiket. Komoly tükör-
vagy közös projekt megvalósításához a magyar partnernek többször, és minden alka-
lommal sikeresen kell pályáznia. Ez csak kis számban fordulhat el ő.
  Az egyensúlytalanságot er ősíti, hogy az Interreg IIIA projektek jellemz ően köze-
pes méretűek, ez elnyerhet ő összeg néhány százezer eurótól a másfél—két millió
eurós nagyságrendig terjed. A magyar partnerek viszont nem haladhatják meg az
50 ezer eurós Phare CBC Kisprojekt Alap támogatási határt. Annyi saját forrásuk
pedig nincsen, hogy az osztrák partner forrásszintjéig kipótolják a támogatást. Az
osztrák oldal nagyobb abszorpciós képességét az is segíti, hogy maguk a megfelel ő
pénzügyi háttérrel rendelkez ő tartományok és a tartományi szervezetek biztosítják a
projektek saját (50%-os) forrását. Magyar oldalon viszont az ennek a közép szint-
nek megfelel ő megye és régió sem rendelkezik olyan saját forrásbázissal, amellyel
nagyobb lépték ű Phare CBC projekteket felvállalna.
          Lados Mihály: Programértékelés a 2000. évi Magyarország–Ausztria Phare CBC
             Kisprojekt Alap példáján. – Tér és Társadalom, 19. 2005. 2. 101–126. p.
TÉT XIX. évf. 2005         s2                                   Programértékelés a ...                  125

   A nehézségek ellenére a Phare CBC Kisprojekt Alap a határ menti kapcsolatok
fejlesztésén túl, jelentő sen hozzájárult az EU-támogatási rendszer alkalmazásának
tanulási folyamatához is. Így a pályázatíróként megjelen ő mintegy 800, és a megva-
lósításban résztvev ő több mint 200 szervezet jelent ős tapasztalatokat gy űjtött az
EU-s pályázatok kidolgozásában, menedzselésében és nem utolsó sorban a pályáza-
ti felhívásonként változó szabályozási környezethez való alkalmazkodásban.
   A Strukturális Alapok pályázati rendszerének 2004. év eleji indulásával valame-
lyest csökkenhet az érdekl ődés a Phare CBC-t 2004-t ől felváltó Magyarország—
Ausztria Interreg IIIA program iránt. A források felhasználása kevéssé okozhat
problémát, hiszen a 2004-2006 közötti id őszak rendelkezésre álló átlagos évi forrá-
sa egyharmada a megel őző évek Phare CBC keretének. Így nem várható a kapcsola-
tok látványos b ővülése, ugyanakkor minden korábbinál er őteljesebbé válhat a part-
nerség érvényesülése.
   Ennek hatékonyságát jelent ősen rontja, hogy az érintett osztrák tartományok gya-
korlatilag 2004-ig már felhasználták, vagy lekötötték a hét éves id őszakra szolgáló
Interreg IIIA forrásaikat. Így gyakorlatilag nem, vagy nagyon kevés számú tükör-
 vagy közös projekt valósulhat meg ebben a csonka programid őszakban. A kiegyen-
 lített partneri viszonyok kialakulása a 2007-2013-as programid őszakra marad.

                                               Jegyzetek

   Az 1998. évi Magyarország—Ausztria Phare CBC program keretét a kísérleti magyar—román és ma-
   gyar—szlovák Phare CBC programra csoportosították át.
2
   Phare CBC Kisprojekt Alap típusú programok a Nyugat-dunántúli régióban 1995-1999. V ÁTI TFI,
   2002.
3
   A területfejlesztés és kisvállalkozás-fejlesztés témaköreiben a teljes Phare kedvezményezett közép- és
   kelet-európai térségre a birminghami székhely ű West Middlands Enterprise Ltd. látta el a keretszerz ő-
   dő szervezet feladatait az 1994-1999-es programid őszakban.
   A végrehajtás szervezete a természetes személyi változásokon túl csak nevében változott az el őző
    időszakhoz képest, 1999 óta stabil, kismértékben növekv ő humán kapacitással.
5
   A pályázati kiírásban rendelkezésre álló 1.860 ezer euró 20 projekt megvalósítását tette lehet ővé. Az
    Irányító Hatóság döntése alapján a HU0015 program nagyprojektjeib ől megmaradt források további
    17 projekt támogatását tették lehet ővé.
   A pályázati kiírás 500 ezer eurót biztosított a klasszikus kisprojektek számára, amelyek csak beszerzési
    és szolgáltatási komponenst tartalmazhattak 5-50 ezer eurós értékben. A keret nagyobb hányada —
     1,36 millió euró — olyan 50-500 ezer eurós projektek támogatását kedvezményezte, amelyek építési
    komponenst is tartalmazhattak. Az építést is végz ő projektek esetében a saját forrás szükséges mértéke
    az általános 10%-kal szemben 25% volt, amelyet a kedvezményezett csak készpénzben teljesíthetett.
   A 2000. évi Kisprojekt Alap pályázat beadásakor nem volt kötelez ő a logikai keretmátrix beadása. A
    program félidejében, Vasszécsényben megtartott felkészítés alapján a pályázók egy része elkészítette
    vagy újra írta a projektjére vonatkozó logikai kerettáblát. Összességében a projektgazdák éppen fele
    nyújtott be új vagy megújított táblázatot.
8
         A fejezet dönt ően a BMGE TKK által készített kérd őíves felmérés és az egyes projektek zárójelentése-
    inek elemzésére támaszkodik.
9
   1- nem vontuk be, 3 kis mértékben, 5- teljes mértékben bevontuk a külföldi partnert.
 io           .
     A győri székhelyű INNONET Kht. által megvalósított „KOOPERNET — Együttm űködés versenyben" c.
    projektje a kismartoni Technologiezentrum „Start Smart Chance Ungarn" c. Interreg IIIA projekt
    tükörprojektjeként indult.
    Lados Mihály: Programértékelés a 2000. évi Magyarország–Ausztria Phare CBC
       Kisprojekt Alap példáján. – Tér és Társadalom, 19. 2005. 2. 101–126. p.
 126    Lados Mihály                                                TÉT XIX. évf. 2005       s2

                                           Irodalom
A magyarországi Phare CBC Program eredményei 1995-2001. (2002) VÁTI TFI, Budapest.
A Nyugat-dunántúli régió területfejlesztési koncepciója. (1998) MTA RKK NYUTI, Győr.
A Nyugat-dunántúli régió területfejlesztési programja 2000-2006. (2001) MTA RKK NYUTI, Gy őr.
Austria—Hungary Interreg II1A — Phare CBC Joint Programming Document 2000-2006. (2000) EC,
  Brussels.
Kisprojekt Alap HU.00.15.03 Pályázati Útmutató. (2000) VÁTI TFI, Budapest.
Lados, M. (2000) Cross-border Cooperation in Hungary. MTA RKK NYUTI, Győr.
Lados, M. (2000) Zusammenarbeit über die Grenzen: der sanfte Druck der EU. — RAUM — Österreichische
  Zeitschrift für Raumplanung und Regionalpolitik. 37. Mürz. 18-21. o.
Magyarország—Ausztria Phare CBC Program Kisprojekt Alap (HU001503) — Értékel ő tanulmány.
  (2004) VÁTI TFI — BMGE TKK., Budapest.
Gordos, H. M. (2003) Monitoring Report No. M/HU/CBC/03063 — Hungary—Austria CBC 2000
  HU0015. NARD, Budapest.
Gordos, H. M. (2003) Monitoring Report No. M/HU/CBC/03066 — Hungary—Austria CBC 2001
  HU0108. NARD, Budapest.
Gordos, H. M. (2003) Monitoring Report No. M/HU/CBC/03071 — 2002 Cross-Border Co-operation
  Programme Hungary—Austria (2002/000-317). NARD, Budapest.
Phare CBC Kisprojekt Alap típusú programok a Nyugat-dunántúli régióban 1995-1999. (2002) VÁTI
  TFI, Budapest.
Small Projects Fund HU.00.15.03 Standard Summary Project Fiche. VÁTI TFI, Budapest.


PROGRAM EVALUATION — CASE OF HUNGARY—AUSTRIA
      PHARE CBC SMALL PROJECT FUND 2000

                                      LADOS MIHÁLY

   One of the engine to initiate and develop cross-border co-operation in the border region of
Hungary and Austria is that the European Union pays particular attention to border regions as
it has usually been lagging behind regions. For the member states the Interreg, for the non-
member states along the EU border the Phare CBC programme supports the implementation
of cross-border initiatives. The increasing dense, and depth, additionally vary of co-
operations may move this process from a neighbour position divided by the state boundary
towards an integrated (border) region. The success and popularity of the program within the
European Union is signed by the new proposal for the forthcoming 2007-2013 programming
period of the EU regarding cross-border co-operation. In future the Community Initiatives
will be rejected from the financial tools of European Regional Policy. However, CBC issues
will move to Structural Funds objectives. It is required to stop for a moment and evaluate that
how each program promotes the process of the integration process of border regions. This
study makes some efforts to get this process through the ex-post type evaluation of the Hun-
gary-Austria Phare CBC Small Project Fund 2002. The key components of the research are
the evaluation of relevance, coherence, efficiency, effectiveness and sustainability both on
program and project leve]. The study pays particular attention to cross-border partnership of
the implemented projects.