Tér és Társadalom 19. évf. 2005/1. 21-42. p.
Tér és Társadalom XIX. évf. 2005 s 1: 21-42
GLOBÁLIS VERSENY A VILÁG JELENT ŐS
GAZDASÁGI BLOKKJAI KÖZÖTT
(Global Competition among the Important Economic Blocks)
MARJÁN ATTILA
Kulcsszavak:
világgazdasági verseny globalizáció transzatlanti együttm űködés és versengés nemzetközi verseny-
képesség gazdasági szuperhatalmak
Az alábbi cikk a nagy regionális gazdasági blokkok (EU, USA, Japán) globális versenyének és kooperá-
ciójának mozgatórugóit és aktuális fejleményeit értékeli. A reálgazdasági és kereskedelmi kérdéseken túl
kitér a monetáris kapcsolatokra és a nagy régiók versenyképességének alakulására is. Az elmúlt évtized-
ben a globalizáció nyomán a nagy régiók egymásra utaltsága nőtt, és új hatalmak (elsősorban Kína)
megerősödése indult meg. Európa folyamatosan veszít nemzetközi versenyképességéb ől és növekedési
potenciáljából, jóllehet számos területen rendelkezik kedvez ő adottságokkal.
Az elmúlt század utolsó évtizede alapvet ően a világpiac dinamikus b ővülésének
és az egyre gyorsuló transznacionalizálódásnak a jegyében telt el. Egy ilyen id ő-
szakban csak az az ország vagy régió lehetett és lehet sikeres, amely képes betago-
zódni a nemzetközi áramlatokba. Ez persze egy sor hagyományos fogalmat — mint
például a nemzeti szuverenitás — átértékel, és számos új dilemmát és megoldandó
kérdést vet fel. Korunkban választ kell adni azokra az alapvet ő kérdésekre, amelyek
már gyakran túlmutatnak a közgazdaság-tudomány keretein, mint például a nem-
zetközi gazdasági és pénzügyi intézményrendszer reformja, a globalizáció és a
technológiai forradalom pozitív hatásainak szétterítése az egész világon, a negatív
hatások kordában tartása, és hasonlók. Azzal mindenki egyetért, hogy ha nem is
látszanak a gazdasági világrend jöv őjének kristálytiszta körvonalai, az bizonyos,
hogy a nemzetközi gazdaság régen volt ilyen gyorsan változó „kedvében".
A világgazdaság töretlen fejl ődése iránt 2000 nyarán még osztatlan volt a biza-
lom. A világ gazdasági vezetői úgy érezték, hogy minden okuk megvan a gazdasági
helyzet feletti elégedettségre. Az Egyesült Államok számára a túlf űtött gazdaság
lehűtése és a „puha földet érés" levezénylése adott feladatot, ami akkor még nem
tűnt különösebben nehéznek. Biztatóak voltak a munkaer ő-piaci, fogyasztási és
ipari termelési adatok is. Európában is folyamatosan duzzadt a vállalatok rendelés-
állománya, a fogyasztói bizalom nagyobb volt, mint a korábbi ciklusok csúcsain, és
a növekedés öröknek tűnt. Az eufória arra sarkallta az EU döntéshozóit, hogy elhatá-
rozták: Európának kell a világ legversenyképesebb, tudásalapú hi-tech gazdaságává
válnia 2010-re. Japánban a vállalatok bizakodási indexe szintén hároméves csúcson
volt, és a növekedésorientált gazdaságpolitika mikéntjér ől gondolkozott mindenki.
Az üzleti élet, a média és a kormányzati szféra nyilatkozatai tele voltak a gazda-
sági paradigmaváltás, az „új gazdaság" sikereivel, és a megújult gazdaság növeke-
dési potenciálja valóban szinte korlátlannak t űnt. Sem elméleti, sem gyakorlati oldal-
Marján Attila : Globális verseny a világ jelentős gazdasági blokkjai között.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/1. 21-42. p.
22 Marján Attila TÉT XIX. évf. 2005 s 1
ról nem kérd őjelezte meg senki komolyan ezt a lelkesedést (pl. még Soros György is
teljes bizalommal szállt be a Nasdaqba, jóllehet annak akkori árfolyama már régen
elszakadt a reálfolyamatok által indokolható szintt ő l).
Azután egy év alatt kevesebb, mint a felére zsugorodott a világgazdasági fejl ődés
motorjának tartott technológia részvényeinek értéke. A szektor jelent ősen eladóso-
dott, ugyanakkor hatalmasak voltak a fejlesztési igényei, és bizonytalanok a közvet-
len kilátásai. A korábbi eufóriát a kijózanodás és az átstrukturálódás követte. A
Nasdaqon forgalmazott részvények összértéke egy év alatt 6700 milliárd dollárról
3000 milliárd dollárra esett, és azóta is tart folyamatos erodálódása, vagy stagnálá-
sa. Az értékvesztés az Egyesült Államok éves bruttó hazai termékének több mint
harmadát tette ki.
A Világgazdasági Fórum 2002. február 4-én befejez ődött New York-i értekezle-
tén a világgazdaság közeljöv őjének kérdőjelei, illetve a globalizáció világgazdaság-
ra gyakorolt hatásának kérdései álltak a középpontban. A megújuló viták alaphang-
ját Bill Gates, a Microsoft feje adta meg, aki elmondta, hogy semmiféle olyan jelet
nem lát, ami a közeli fellendülésre utalna. A manapság sokat emlegetett
globalizáció kérdésében — véleményem szerint — Kofi Annan ENSZ-főtitkárnak a
Financial Times-ban megjelent cikke jelentette az alapvetést. Annan szerint téves
nézet az, hogy a legnehezebb helyzetben lév ők a globalizáció áldozatai volnának.
Éppen az szerinte a probléma, hogy a globalizáció igen hiányosan halad el őre, és
vannak olyan térségek, amelyeket el sem ért. A tapasztalatok szerint éppen azok az
országok küzdenek a legnagyobb gondokkal, amelyek egyel őre kimaradtak a
globalizációból. Annan szerint emiatt nem tehet ők felel őssé a fejlett országok kormá-
nyai. Ő az üzleti világ felel ősségét vetette fel, amely sokszor passzív a reménytelen-
nek látszó térségekben, holott a legnagyobb és leghatékonyabb eszközkészlettel ren-
delkezik, hogy ösztönözze a fejl ődést a világ bármely pontján. Az Európai Unióban
mindeközben egyre nyíltabban ismerték be, hogy egy id őre kizárt a gazdasági nö-
vekedés, s őt a visszaesés sem elképzelhetetlen. Korábban úgy vélték, hogy Európa
átvészeli az amerikai lassulást, majd annak elmúltával gyorsan évi két—három szá-
zalékos növekedési ütemet vesz fel. A becsléseket azonban fokozatosan lejjebb
adták, és a pénzügyminiszterek id őrő l időre kamatcsökkentésre ösztökélték a frank-
furti jegybankot, amely azonban alapvet ően vonakodik, mert ellenzi a „mestersé-
ges" élénkítést. Noha a két nagy uniós gazdaság — a francia és a német — elérte,
hogy kereslet- és beruházás-élénkítési célból túlléphesse a költségvetési hiány uniós
plafonját, beismerték: nincs nagy mozgásterük a növekedés beindításához. Az évek
óta halogatott szerkezeti reform, a közös pénzügyi piacok évtizede csúszó reformja
és a még mindig nagyon merev munkaerő -szabályozás modernizációja nem sikerült
a gyarapodás idején, és most recesszióban kellene vállalni ezeket a súlyos politikai
terheket. Közben Skandinávia és Hollandia alapvet ően jól húzó gazdasága is meg-
torpant, és a fejlett világra vonatkozó el őrejelzéseket rendre lefelé kellett módosíta-
ni az elmúlt évek során. A válságot és a bizonytalanságot tovább növelte a vállalati
pénzügyi kimutatásokba vetett bizalom sosem látott megingása, ahogy egyre-másra
kerültek napvilágra a cégek és az auditorok botrányos ügyei.
Marján Attila : Globális verseny a világ jelentős gazdasági blokkjai között.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/1. 21-42. p.
TÉT XIX. évf. 2005 s 1 Globális verseny a világ ... 23
Mindezek a rendkívüli gyorsasággal lejátszódó piaci fejlemények, valamint az ez-
zel egy id őben, a mélyebb rétegekben lejátszódó események, mint például a világ-
gazdasági keret-intézményrendszer reformjára irányuló törekvések, illetve annak
hangos társadalmi elítélése (aminek leginkább Seattie-ben, vagy Genovában lehet-
tünk szemtanúi), a transznacionalizálódás rohamos növekedése, az EU egyre két-
ségbeesettebb rohama az Egyesült Államok gazdasági hegemóniája ellen, a világ-
történelem els ő jelentős monetáris uniójának és egy új világpénz bevezetésének
ténye hihetetlenül izgalmassá teszik ezt a korszakot. Ez még akkor is igaz, ha a
technológiai forradalmon alapuló globális gazdasági paradigmaváltás bekövetkezé-
se egyel őre nem tekinthet ő igazoltnak.
Ezek az id ők természetesen hatalmas feladatok elé állítják a gazdaság pénzügyi
közvetítő rendszerét is. A bankok, befektetési bankok és egyéb nagy intézményi
befektető cégek, csakúgy, mint a világ t őzsdéi, szédületes változásokat élnek meg.
Az Európában tevékenyked ő intézmények számára a feladvány még bonyolultabbá
vált azáltal, hogy a globális átrendez ődési hatások mellett a monetáris unió beveze-
tésével járó kihívásoknak is meg kellett és kell felelniük.
A Eurochambres 2005 márciusában nyilvánosságra hozott tanulmánya szerint az
Európai Unió az Egyesült Államok hetvenes évekbeli versenyképességi szintjén áll.
Amerikában 1978-ban volt jellemz ő a 64%-os foglalkoztatottsági arány, és 1979-ben
költöttek annyit K+F-re, mint Európában 2004-ben. A tanulmány szerint az EU
csak 2056-ra érné el az amerikai termelékenységi rátát, de kizárólag akkor, ha a
termelékenység európai növekedése évi fél százalékkal meghaladná a tengeren túlit.
Amikor Bill Clinton 1992-ben megkezdte elnöki munkáját, bejelentette, hogy
Németországtól fog tanulni. Eltekintve az azóta kialakult politikai viszonyoktól, ma
már bizony gazdasági értelemben is furcsállnánk egy ilyen kijelentést. Ha össze-
hasonlítjuk az angolszász országok és a nagy eurózóna tagállamok, illetve Japán
gazdasági teljesítményét, azt tapasztaljuk, hogy drámai átrendez ődés következett be
az elmúlt másfél évtizedben. 1990 óta az angolszász országok (USA, Ausztrália,
Anglia, Kanada) GDP növekedése számottev ően meghaladta a francia, német,
olasz, illetve japán ütemet. Az els ő csoportban az átlagos növekedés 30%-os, a má-
sikban ennek alig több mint a fele volt! (Ha Írországot is belevesszük az els ő csoport-
ba, a különbség még szembetűnőbb). Az egy főre jutó GDP Németországban még az
egyesülés után is 3 százalékponttal nagyobb volt, mint Angliában (1991-ben), de
2004-re már 11 százalékponttal alacsonyabb volt! Olaszország pedig 2%-os kezdeti
el őnyét 9%-os hátrányra változtatta. El kell ismerni azonban, hogy a skandináv or-
szágok és Hollandia az európai nagyokhoz képest kimondottan jól teljesítettek. Ha
megvizsgáljuk a második világháború óta eltelt id őszakot, egy érdekes „hullámvas-
utat" látunk: 1950-ben a három nagy európai ország és Japán az USA fejlettségének
mindössze 35%-án állt, amit 1991-re 80%-ra tornáztak fel, de 2004-re visszazuhan-
tak az 1973-as szintre (70%-ra). Mintha az elmúlt húsz évben egy helyben jártak
volna. Ennek a relatív visszafejl ődésnek több oka is lehet, melyek közül a termelé-
kenységbeli különbség az egyik legfontosabb. A másik b űnös a munkaerőpiac
európai rugalmatlansága. Az ötvenes és hatvanas években az amerikai munkanélkü-
Marján Attila : Globális verseny a világ jelentős gazdasági blokkjai között.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/1. 21-42. p.
24 Marján Attila TÉT XIX. évf. 2005 s 1
liség sokkal magasabb volt, mint az európai, ma éppen fordított a helyzet. Alapve-
tő en nem az amerikai szint csökkent, hanem az európai kezdett szárnyalásba: az
amerikai munkanélküliség nagyjából a negyven évvel ezel őtti szinten állt 2004-ben,
míg Németországban, Franciaországban és Olaszországban 8-10% volt. A befekte-
tések megtérülése is különböz ő a két országcsoportban: az angolszász világban két-
szer nagyobb volt, mint a kontinentális Európában! És itt sem arról lenne szó, hogy
az angolszászok javultak, hanem arról, hogy Európa és Japán eredményei romlottak
(Japán esetében drámaian: a befektetések megtérülését [fordított értékben] mér ő
Icor mutató a harminc évvel ezel őtti 3-ról, 2004-re 20-ra n őtt.) A kontinentális nagy
gazdaságok relatív visszaesését az is magyarázza, hogy a második világháborút
követő évtizedekben rendkívül nagy (az USA-hoz mért) termelékenységi lemara-
dást kellett (és tudtak) behozni (Wolf 2005). Ez egy egyszeri, történelmi kihívás és
lehető ség volt. De a probléma igazából az volt, hogy nem voltak képesek az els ő
nagy lendületű hullám után meghozni a strukturális átalakítási döntéseket, amelyek
a globális kihívásoknak való megfelelés miatt lettek volna szükségesek. A hatva-
nas—hetvenes években — a jólét idején — az újraelosztásra, magas adózásra, jóléti
intézményekre alapuló modell er ő södött meg. Ez a modell azonban gúzsba kötötte a
flexibilitást, az újító energiákat, és a gazdasági szerepl ők alkalmazkodó-képességét.
Mindez a termelékenység csökkenéséhez és — a modell céljaival ellentétesen — nö-
vekvő munkanélküliséghez vezetett. Egy másik fontos jelenség is megjelent: a kon-
tinentális társadalmak egyre gazdagabbá váltak, de a rendelkezésre álló munkaer ő
egyre fogyatkozott, jelent ő sen csökkentve a belföldi keresletet, vagyis kialakult egy
krónikusan magas megtakarítási szint, egy krónikusan alacsony hazai kereslettel
párosulva. További, történeti alapú negatív tényez őnek bizonyult az is, hogy mind a
kontinentális európai országok (f őképp Németország), mind Japán tradicionálisan
fejlett ipari háttérrel, kultúrával rendelkeztek. Amikor tehát a szolgáltatási szektor
forradalma beindult, egy hatalmas erej ű és beágyazottságú ipari bázist kellett
„mozgatniuk". A nyolcvanas évekre pedig kiderült, hogy a világver ő iparvállalatok-
ra épül ő gazdasági stratégia korszakának vége, már csak azért is, mert a
globalizáció el ő nyeit kihasználva ezek a cégek egyre inkább az olcsóbb munkaer őt
kínáló régiókban telepednek le. A szolgáltatási szektor pedig ezekben az országok-
ban nehezebben tudott fejl ő dni a belgazdasági tradíciók és szabályok miatt (lásd
későn jövők el ő nye). Ennek a jelenségnek egy speciális, de rendkívül fontos aspek-
tusa az információtechnológia alkalmazása. Ez egy rendkívül robbanékony, válto-
zékony „iparág", amely a legutóbbi id őkben az egész gazdaság fejl ődésében kulcs-
szerepet játszott, de egyben egy olyan szektor is, amely rendkívül nagy rugalmassá-
got igényel. A rugalmasságot az egész gazdasági környezetére kell érteni, melybe
beletartoznak a gazdasági keretszabályok, intézmények és a munkaer ő-szabályozás
flexibilitása is. A cs ő d, vagy az elbocsátások drágasága komoly visszatartó er ő en-
nek a hiper-reaktív és mozgékony üzletnek a számára. A monetáris politika, illetve
az EU gazdaságpolitikai szabályainak rugalmatlansága szintén gyakran felmerült,
mint az eurózóna problémáinak okozója, csakúgy, mint a túlzott export-függ őség
(illetve az elégtelen hazai kereslet). Érdekes módon a relatíve gyenge bels ő kereslet
Marján Attila : Globális verseny a világ jelentős gazdasági blokkjai között.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/1. 21-42. p.
TÉT XIX. évf. 2005 s 1 Globális verseny a világ ... 25
ellenére az euró inflációja tartósan 2% felett maradt, ami a piaci er ők elégtelen mű-
ködésére is utal. Az angolszász országok gyorsabban tudták gazdaságaikat szolgál-
tatás-orientálttá tenni (f ő leg ami az IT szektort illeti), és pénzügyi rendszerük is
hatékonyabbnak bizonyult a megtakarításoknak a fogyasztás, illetve beruházások
irányába csatornázásában. Természetesen semmi sem tart örökké, a világ rendje a
változás, és a szerencse forgandó. Az USA számára például, dacára meggy őző gaz-
dasági tevékenységének, komoly fenyegetés a hatalmas méret ű ikerdeficitje, és az
angol gazdaság fejl ődésében is mutatkoznak a lassulásra irányuló jelek.
Mindezzel együtt Európa több szektorban is versenyképes, s őt egyesekben világ-
első is. Az öreg kontinens er ős a félvezet ő-gyártásban, mobiltechnológiában, az
orvosi műszergyártásban és a környezetvédelmi technológiák területén, igaz relatí-
ve gyenge az IT iparban és a biotechnológiai szegmensben. Az egyre fontosabbá
váló nanotechnológiai szegmensben Európa megel őzi Amerikát a tudományos kuta-
tás területén, de elmarad a kutatási eredmények gyakorlati kiaknázásában. Ez nem
utolsósorban annak „köszönhet ő", hogy egy szabadalom levédetése négyszer any-
nyiba kerül Európában, mint a tengerentúlon. Ráadásul néhány ún. lisszaboni cél
ellent is mond egymásnak: például a foglalkoztatás növelése (f őleg az alacsony
képesítésű kategóriában) rövid távon óhatatlanul csökkenti a termelékenységet.
(Megjegyezzük azonban, hogy nem mindenki fogadja el a nemzetközi termelékeny-
ségi összehasonlítások eredményeit: egy 2005-ös Deutsche Bank tanulmány szerint
az 1990 óta mért európai termelékenységi elmaradás alapvet ően a különböz ő beso-
rolási, mérési és számítási módszerek okozta statisztikai torzulás.) Tény minden-
esetre, hogy az USA évente 100 milliárd euróval többet költ kutatás-fejlesztésre, és
az egy főre eső bejegyzett szabadalmak száma is a négyszerese az európainak. Rá-
adásul, amikor cselekvésre kerülne a sor, az európai vezet ők keze meg-meginog
(gondoljunk csak arra, hogy az európai GDP 70%-át adó szolgáltatási szektor egy-
séges piacát megalapozó irányelvet egyes piacukat félt ő tagállamok nyomására ala-
posan felhigították). Mindezzel együtt vannak pozitív fejlemények is: Spanyol-
országban például két hónapról két napra csökkent az az id ő, amely egy vállalat
felállításhoz szükséges. Franciaország állja a 35 órás munkahétr ől szóló törvény
visszavonása miatti szakszervezeti tiltakozásokat. Ahol pedig a kormányok nem
lépnek elég gyorsan, ott a vállalatok veszik kezükbe az irányítást: Németországban a
cégek drasztikus leépítéseket eszközölnek. Az európai vállalati szektornak szüksége is
van az erősödésre, hiszen jól lehet, vannak globális mércével is jelent ősnek számító
cégek, koránt sincsenek elegen. A 2004-es FT Global Survey adatai szerint az 500
legnagyobb cégből 247 volt amerikai és csak 156 európai (és 92 ázsiai). Ráadásul az
első 20 között 15 amerikai volt. Egyes vélemények szerint az USA-ban tapasztalható
erősebb növekedés (3 illetve 2% az elmúlt 15 év átlagában) alapvet ően annak kö-
szönhető, hogy az amerikai népesség gyorsabban n ő, mint az európai: Amerikában
átlagban 1,2%-os, míg az öreg kontinensen csak 0,4%-os volt a népesség növekedése.
Fontos látni azt, hogy míg Európa az USA-hoz méri magát, és ahhoz próbál fel-
zárkózni, Amerika nem sokat tör ődik ezzel, hanem rohan el őre egyre gyorsabb
iramban, nehogy az új globális ellenfelek, els ősorban Kína versenyhátrányba hozza.
Marján Attila : Globális verseny a világ jelentős gazdasági blokkjai között.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/1. 21-42. p.
26 Marján Attila TÉT XIX. évf. 2005 s 1
Európának tehát nemcsak egy jelent ős mérték ű hátrányt kellene ledolgoznia, hanem
mindezt egy egyre gyorsabban futó igazodási pont ellenében kell megtennie!
Az Amerika és Európa között fennálló különbség az egy f őre eső GDP tekinteté-
ben alapvet ő en három faktor eredménye: harmadrészben az alacsonyabb munka-
termelékenységnek, harmadrészben a kevesebb ledolgozott munkaórának, harmad-
részben pedig az alacsonyabb foglalkoztatási rátának. A kilencvenes évekt ől kezdő-
dő termelékenységi lemaradásnak a beruházások és a verseny alacsony szintje, illetve
az innovatív termelési megoldások elégtelen szint ű alkalmazása voltak a mögöttes
okai. Az európai termelékenység azonban nem drámaian kisebb, mint az amerikai: az
EU-15 az amerikai szint 92%-án, az EU-25 pedig a 83%-án állt 2004-ben. Számos
tagállamban (Luxemburg, Franciaország, Belgium, Írország, Hollandia) még maga-
sabb is a termelékenység, mint az USA-ban. Fontos tudni azonban, hogy ott, ahol
magasabb a munkanélküliség, magasabb a kimutatott termelékenység is! Az igazi
probléma azonban valójában az információ-technológiai szektor, és az emberi t őkébe
való befektetések relatív lemaradásában van. Érdekes módon az európai IT iparág
termelékenysége majdnem eléri az amerikai szintet, de a mérete mindössze a fele an-
nak! Ennek megfelel ően súlya az összes termelékenységi növekedésben is kisebb
(40%, összevetve az amerikai 60%-kal). Mindez párosul azzal, hogy Európában a
K+F befektetések sokkal kisebbek: csak a GDP 1,9%-ára rúgnak a 15 régi tagállam-
ban, szemben az amerikai 2,6%-kal. Ebben a legnagyobb ludas a magánszektor, és
jóval kevésbé a tagállamok maguk. További hátrány, hogy az USA népességének
egyharmada rendelkezik valamilyen fels ő oktatási képzéssel, míg ez az európaiaknak
csak az ötödére igaz, és az egyetemi kutatások rendszere is fejlettebbnek tekinthet ő
Amerikában. Ráadásul az USA a világ legnagyobb agyelszívója (igaz ez a szeptember
11-i események után már nem olyan mérték ű, mint annak el őtte).
További fontos szempont, hogy Európában a munkaórák száma folyamatosan
csökkent a hetvenes évekt ő l kezdve, míg Amerikában konstans maradt, ráadásul ott
a munkaerő piac és a lakáshitelezési piac is sokkal rugalmasabb.
Közhelynek számít az is, hogy a cégeket végül is emberek alapítják és irányítják,
tehát az általános vállalkozói szellem elengedhetetlen feltétele a fejl ődésnek. Két-
ségtelen, hogy ebben Amerika messze el őttünk jár.
Az OECD 2005 márciusában ismertette jelentését, amely értékelést adott arról,
hogy az amerikai gazdasággal összehasonlítva miért is esett vissza a növekedési
lendület Európában és Japánban, az utóbbi évtizedben. Franciaországban, Németor-
szágban és Olaszországban az egy f ő re jutó GDP 30%-kal alacsonyabb, mint Ame-
rikában, és ez a különbség egyre n ő . A jelentés egyik érdekes megállapítása, hogy
az országok tanulhatnak egymástól, de el kell kerülniük a másik szolgai követését.
A dokumentum legfontosabb javaslatai a következ ők.
— javítani kell a munkaer ő kihasználását, fő ként az 55 éven felüliek esetében,
a munka folytatására való ösztönzéssel;
— enyhíteni kell az üzleti életet sújtó terheket, adminisztratív el őírásokat
(főként a szolgáltatási szektorban);
— teljesen liberalizálni kell a postai és a vasúti szektort;
Marján Attila : Globális verseny a világ jelentős gazdasági blokkjai között.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/1. 21-42. p.
TÉT XIX. évf. 2005 s 1 Globális verseny a világ ... 27
— javítani kell az EU közbeszerzési rendszerét;
- fokozni kell a versenyt a hálózati iparban, ahol a piac régebbi szerepl ői még
mindig monopolisztikus előnyöket élveznek;
- csökkenteni kell az agrártermel ők támogatását, és javítani kell a nem-EU
országok agrárpiacokhoz való hozzáférését;
- javítani kell az Európán belüli munkaerő-mobilitást a nyugdíjjal összefügg ő
jogok hordozhatóságának megkönnyítésével;
- alkalmazni kell a pénzügyi szolgáltatásokról szóló akcióterv minden jog-
szabályát;
— ellen kell állni a nemzeti bajnokok támogatására tett kísérleteknek.
A jelentés megpróbál szembemenni azzal a vélekedéssel, hogy az európaiak
el őnyben részesítik a több szabadid őt a magasabb bérekkel szemben, s ezért vonul-
nak korábban nyugdíjba. Az OECD szerint a korai nyugdíjbavonulás valódi oka
nem kulturális, hanem fiskális jelleg ű : a tagországok szabályai nem ösztönzik az
embereket a munkában maradásra.
A különbségek oka tehát kézenfekv őnek tűnik: az európaiak azért szegényebbek
az amerikaiaknál, mert kevesebbet dolgoznak, a japánok pedig azért, mert kevésbé
hatékonyan dolgoznak. Az OECD szerint a foglalkoztatásban meglév ő különbséget
60%-ban magyarázzák az EU-tagállamok szabályozásában tetten érhet ő anomáliák.
A 25-55 év közötti korosztályban a foglalkoztatási szint megegyezik az EU-ban és
az USA-ban, a baj a fiatalok és az id ősek korcsoportjában van! Németország gazda-
sági helyzete különösen aggasztó, és nem kedveznek neki a globális folyamatok
sem (magas olajárak, er ős euró). Japán lemaradását a piaci verseny és a dereguláció
hiánya, illetve az állami agrárdotációk magas szintje okozza. Ehhez társul még a
gyenge makrogazdasági politika és a pénzügyi rendszer súlyos válsága is. A japán
kormány eközben a vállalati szektort hibáztatja, amiért az nem kanalizálja a lakos-
ság irányába (fizetés, illetve munkahelyteremtés formájában) egyre növekv ő profit-
ját. Mindkét régió el őtt sok feladat áll még a munkaer őpiac liberalizálása területén,
ami azonban fájdalmas politikai döntéseket (minimálbér-csökkentés, munkaóra-
növelés, szociális jogok megkurtítása stb.) jelent.
Az EU szemszögéből tehát az a legfontosabb dolog, hogy vélt vagy valós ver-
senyhátrányát a nemzetközi versenytársaival szemben hogyan tudná ledolgozni,
esetleg el őnnyé fejleszteni. Ebben természetesen van egy hatalmas hátráltatója: a
saját szétaprózottsága. Ha az európai integráció történetét a nemzetközi verseny
aspektusából nézzük (és meggy őződésem, hogy ez a legfontosabb aspektus), akkor
világos, hogy annak legfontosabb motivációja a piac méretének és egységességének
növelése volt, ledolgozandó a hátrányt a másik két nagy nemzetközi gazdasági er ő-
központtal szemben. Ennek egyik legfontosabb mérföldköve az egységes piac be-
vezetése 1993-ban, de egyértelm ű, hogy eddigi legnagyobb szabású eseménye a
közös európai valuta létrehozása volt.
Marján Attila : Globális verseny a világ jelentős gazdasági blokkjai között.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/1. 21-42. p.
28 Marján Attila TÉT XIX. évf. 2005 s 1
A nemzetközi vezető pozícióért folytatott küzdelemben szintén mérföldk őnek szá-
mít az Európai Unió 2000. évi lisszaboni és 2002. márciusi, barcelonai csúcsértekez-
lete is. A csúcsok legfontosabb üzenete az volt, hogy 2010-re Európa hatékonyság-
ban és innovációban utol kell, hogy érje Amerikát, de közben meg kell, hogy tartsa
szociális rendszerét. Szabályozott, szociális és környezetbarát liberalizálás — nagy-
jából így lehetett összegezni az Európai Unió fejlesztési célját az évtized végéig.
Sor került számos szektor, köztük az áram- és gázpiac megnyitására, de a munka-
erőpiacot nem liberalizálták megfelel ően.
A lisszaboni stratégia azonban egyrészt a kedvez őtlen gazdasági folyamatok, más-
részt a stratégia alapvet ő hiányosságai és szétfolyó jellege miatt 2005-re, a félidei
értékelés idejére kiábrándító eredményeket produkált. Az Európai Bizottság ezért,
válaszul a stratégiát ért kritikákra (többek között a már említett Kok-jelentésre)
2005 februárjában új, nagyszabású növekedési és munkahely-teremtési stratégiát
fogadott el. A remények szerint a tervezett intézkedések 2010-ig jelent ős mértékben
növelik majd az európai GDP-t, és több mint 6 millió új munkahelyet teremtenek.
Ez persze jóval kevesebb annál a 22 milliónál, ami a 2000-es lisszaboni program-
ban megcélzott 70%-os általános foglalkoztatási szint eléréséhez szükséges. A
megújított stratégia — amelyben már nem szerepel az a célkit űzés, hogy az EU
2010-re a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb gazdasága legyen — az ere-
detileg szétszórt és kívánságlista-szer ű célrendszer helyett két gazdasági prioritásra,
a növekedésre és a munkahelyteremtésre összpontosít. A bizottsági program szerint
a gazdaság modernizálása lesz az euró és a b ővítés után Európa következ ő nagy
projektje, részben feladva a szociális és környezetvédelmi dimenziót. Az er őtelje-
sebb növekedést és az új munkahelyek teremtését az alábbi három módon kellene
elérni a Bizottsági reform-javaslat szerint:
— Európának vonzóbbá kell válnia a befektetések és a munka világa számára;
— A tudásnak és az innovációnak kell az európai növekedés motorjának lennie;
— Az EU-nak úgy kell alakítania politikáit, hogy a vállalkozások több és jobb
munkahelyet tudjanak létrehozni.
A célok megvalósításában persze a tagállamok játsszák a legfontosabb szerepet,
ezért kritikus kérdés, hogy ő k mennyire lesznek majd képesek azonosulni a brüssze-
li programmal, amely a szociális modell irányából elmozdult a versenyképesebb
modell irányába.
Újra és újra felszínre kerülnek az EU-tagállamok közötti gazdaság- és társada-
lompolitikai ellentétek. Legutóbb, 2005 februárjában, az Európai Parlamentben
folytatódott a csata a liberalizálást kívánók, illetve a szociális véd őhálót erőteljes-
ebben védelmezni próbálók tábora között. Európa kiutat keres tehát a pangásból, és
azt reméli, hogy a liberalizálás felgyorsítja ezt a folyamatot: jelenleg úgy látszik,
hogy a piaci hatékonyság hívei enyhe többségben vannak a szociális szempontokat
hangsúlyozókkal szemben, igaz számos kritika érte az új stratégiát annak állítólagos
„hiperliberalizmusa" miatt.
Marján Attila : Globális verseny a világ jelentős gazdasági blokkjai között.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/1. 21-42. p.
TÉT XIX. évf. 2005 s I Globális verseny a világ ... 29
Henry Kissinger gúnyos hangneme azonban egyel őre indokolt, amikor azt kérde-
zi, hogy mi is Európa közvetlen telefonszáma. Mindenesetre az európai országok
egy hatalmas és eddig példa nélküli lépést tettek piacaik egységesítése felé az euró
bevezetésével, és nem kell kiváló jósnak lenni ahhoz, hogy az ember el őre lássa
ennek valószínű folytatódását az élet más területein, folyamatosan közelítve az
egykori szabadkereskedelmi övezetet egy politikai unió felé.
Az Egyesült Államok és az EU a világkereskedelem két legnagyobb szerepl ője,
együttes súlyuk a nemzetközi kereskedelemben több mint 50%. Ezen belül az EU
részesedése mind az export, mind az import tekintetében az USA-énak mintegy
háromszorosa, látszik tehát, hogy az EU az Egyesült Államoknál sokkal inkább
exportorientált és nyitott gazdasági térség.
Japán pedig hagyományosan zárt, és az utóbbi években jelent ős strukturális prob-
lémákkal küszködő gazdaság, amely megpróbál kitörni elszigeteltségéb ől, és saját
regionális befolyásának növelését célozza meg. Ennek egyik fontos fejleménye az
1999-ben megrendezett ASEAN csúcs, amely Japán mellett kínai és dél-koreai
részvétellel zajlott. A résztvev ők egy új közös piaci fejl ődés el őtt nyitották meg az
utat. A manilai csúcsértekezleten megállapították, hogy az eddig megvalósított gaz-
dasági integráció lehet ővé teszi vámunió, közös piac és közös pénz bevezetését. Az
illetékes minisztereket megbízták a vonatkozó tervezetek kidolgozásával. Ennek lé-
nyege, hogy szorosabb gazdasági, kereskedelmi, pénzpiaci együttm űködést helyeztek
kilátásba, amely kiterjed majd monetáris kérdésekre is. Így kívánják meger ősíteni
pénzügyi és bankrendszereiket, elejét venni a két évvel azel őttihez hasonló válságnak.
A kezdeményezés azonban eleddig nem hozott semmilyen számottev ő áttörést.
A japán gazdaság maga is súlyos válsággal küszködik. Mivel a japán gazdaság a
második legerősebb a világon, ráadásul viszonylag zárt, autonómiája ennek megfe-
lel ően számottev ő. Vagyis: hiába pozitívak esetenként (újabban egyre ritkábban) a
New York-i jelzések, ha a belföldi hatások ennek ellentmondanak. Általános véle-
mény szerint Japánban a bankszektor a valóban kritikus pont: a behajthatatlan hite-
lek — összegük 400 milliárd dollár felett van — meghaladják a t űréshatárt. Ezért ha-
tározta el a jegybank, hogy a rossz adósságok terhe alatt roskadozó szektor helyze-
tét bankrészvények vásárlásával enyhíti. Az emiatt kialakult nézeteltérés az ameri-
kai kormány és a japán kabinet között abban foglalható össze, hogy az el őbbi ezt
helyes irányban tett, ám korántsem elégséges lépésnek min ősítette, az utóbbi erre
kívánta korlátozni a beavatkozást. A japánok szerint, ha — akár közpénzekb ől — nem
segítik ki a pénzintézeteket, akkor megbénulhat a hitelnyújtás gépezete, és els ősor-
ban a komolyabb kockázatoknak kitett kis- és középvállalatok maradnak pénzesz-
közök nélkül. Az ezzel szemben álló argumentum: amikor az egész gazdaságra rá-
nehezedik az adósságok és a defláció terhe, amikor a beruházások radikális csök-
kentését tervezik, akkor átfogó lépésekre volna szükség, éppen a belföldi vásárlási
kedv élénkítésére. A tokiói kormány azonban félt a radikális lépésekt ől, így a vál-
lalkozások, a bizonytalanság miatt, tartózkodtak új költségek vállalásától, beruházá-
soktól, és elhúzódott a defláció. Ezzel is összefügghet a japán jegybank 2002-es
felmérésének eredménye: a cégek továbbra sem bíznak a jöv őben. A tokiói t őzsde
2002 októberében 19 (!) évvel azel őtti mélypontra zuhant.
-
Marján Attila : Globális verseny a világ jelentős gazdasági blokkjai között.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/1. 21-42. p.
30 Marján Attila TÉT XIX. évf. 2005 s 1
1. TÁBLÁZAT
Az euróövezet, az EU, az USA és Japán legfontosabb gazdasági adatai 2003-ban
(The Most Important Economic Data of the Eurozone, the USA and Japan in 2003)
Népesség, GDP és munkaer ő Egység Euróövezet EU USA Japán
1. Ossznepesseg millió 308,7 456,7 291,1 127,6
2. Munkaerő részvételi aránya 68,6 69,3 75,8 78,2
3. Elöregedési arány 49,4 46,7 50,3 49,0
(age dependency)
GDP
4. Bruttó hazai termék (GDP) billió EUR 7,3 10,1 9,9 3,2
(Vásárlóerő paritáson)
5. Bruttó hazai termék, 1 főre ezer EUR 23,5 22,1 34,1 25,1
eső (Vásárlóerő paritáson)
6. Munkaerő termelékenység euróövezet= 100,0 92,3 119,7 88,7
(Vásárlóerő paritáson) 100
7. Munka bevétel arány (fog- % 69,1 - 70,0 -
lalkoztatotti kompenzáció/GNP)
Hozzáadott érték szektoronként
8. Mezőgazdaság, halászat, erdé- az egész %-a 2,3 2,1 0,8
szet 1,3
26,9 26,8 19,7 29,1
9. Ipar (beleértve az épít őipart) az egész %-a 70,9 71,1 79,5 69,6
10. Szolgáltatások az egész %-a
Megtakarítás és beruházás
11. Bruttó megtakarítás 20,3 13,5 25,7
12. Bruttó tőkeképzés (GFCF) GDP %-a 19,8 19,2 18,4 24,2
Háztartások GDP %-a
13. Elkölthető bevétel (DI) / fő
(PPP) 15,7 - 25,3 15,7
14. Bruttó megtakarítás ezer EUR 14,3 - 3,7 13,0
16. Tartott pénzügyi eszközök DI %-a 286,2 - 419,9 445,3
17. Adósságot megtestesít ő DI %-a 80,9 - 113,4 108,6
értékpapír állomány (bruttó) DI %-a
Nem pénzügyi vállalatok
18. Bruttó megtakarítás GDP %-a 8,9 10,2 15,7
19. Tartott pénzügyi eszközök GDP %-a 131,8 113,6 139,9
20. Bruttó adósságállomány GDP %-a 78,9 67,5 110,5
Államháztartás
21. Kiadás GDP %-a 49,1 48,5 32,4 39,2
22. Többlet (+) vagy hiány (-) GDP %-a -2,7 -2,8 -4,6 -7,9
23. Bruttó adósságállomány GDP %-a 70,7 63,2 47,7 141,3
Külgazdaság
24. Áruk, szolgáltatások exportja
25. Áruk, szolgáltatások importja GDP %-a 18,8 12,4 9,3 12,2
26. Folyó fizetési mérleg GDP %-a 17,1 12,1 13,8 10,6
27. Nettó közvetlen és portfólió- GDP %-a 0,3 0,0 -4,8 3,2
befektetés GDP %-a 0,5 0,4 3,1 -2,8
28. Pénzügyi eszközök-
kötelezettségek GDP %-a -10,5 -11,1 -24,1 37,6
Monetáris és pénzügyi mutatók
29. Hitel (piaci árfolyamon) billió EUR 10,4 13,4 7,7 5,9
30. Hitelviszonyt megtestesít ő billió EUR 8,7 11,6 16,4 6,5
értékpapírok állománya.
31. Tőkepiaci kapitalizáció billió EUR 3,6 6,0 10,7 2,4
Forrás: ECB statisztika, Frankfurt (2004).
Marján Attila : Globális verseny a világ jelentős gazdasági blokkjai között.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/1. 21-42. p.
TÉT XIX. évf. 2005 s 1 Globális verseny a világ ... 31
Mint már említettem, a világgazdasági kilátások Európa számára nem voltak túl
kedvezőek az elmúlt években. A német üzleti bizalmi index például fokozatosan
zuhant az elmúlt években. A Német Szövetségi Foglalkoztatási Ügynökség 2005
januárjában hozta nyilvánosságra sokkoló adatait, melyek szerint Németországban
negatív rekordot döntött a munkanélküliség: 2005 elején az állástalanok száma
meghaladta az ötmilliót. A szövetségi köztársaság fennállása óta soha nem volt
ilyen magas az állástalanok száma, igaz a statisztikát rontotta az is, hogy egy ko-
rábbi reform keretében összevonták a munkanélküli és a szociális segélyben része-
sül ők kimutatását. Tény azonban az, hogy egy jó darabig nem is várták a munka-
nélküliség csökkenését, és valóban, az februárban tovább romlott. A német gazda-
sági miniszter találóan így fogta meg a kialakult helyzetet: „A januári adatok ötmillió
okot szolgáltatnak a munkaer ő-piaci reformok folytatására". Az OECD 2005. elején
szintén vészjósló el őrejelzéseket tett közzé a német, a japán és az olasz gazdaság kilá-
tásait illetően. Japánban tovább húzódhat a defláció, és az adósság mértéke (a GDP
160%-a) is elviselhetetlenül magasnak számít. Németországban kismérték ű GDP-
csökkenés is bekövetkezhet, és továbbra is igen gyenge marad a bels ő kereslet.
Az elemzők azonban 2005-ben átlag feletti gazdasági b ővülésre számítanak a vi-
lággazdaság egészének tekintetében. Az eurózóna tagállamai — mint láttuk —,
ugyanakkor 2004-hez hasonlóan továbbra sem jönnek ki a lassú pangás állapotából.
A GDP növekedési ütemére vonatkozó prognózisok enyhén csökkentek, melynek
hátterében jelent ős részben a magas olajárak állnak.
1. ÁBRA
Növekedés a fejlett világban
(Growth in the Developed Countries)
% Az euró-zóna. az USA és Jap.in éves álmlos GDP-növekedése
S
USA s EMU ^ Japán
4-
3-
2-
1 S
-
2001 2002 2003 2004
Forrás: Eurostat
Forrás: Eurostat.
Marján Attila : Globális verseny a világ jelentős gazdasági blokkjai között.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/1. 21-42. p.
32 Marján Attila TÉT XIX. évf. 2005 s 1
A világgazdaság szempontjából — bár egyre kisebb súllyal — els ősorban az ameri-
kai gazdaság teljesítménye a meghatározó, amely viszont küls ő és bels ő egyensúly-
talanság állapotában van. Az USA külkereskedelmi mérlegének hiánya 2004 októ-
berében 55,5 Mrd USD-re n őtt, ez közel 9%-kal magasabb az egy hónappal korábbi
adatnál. Az import b ővülése meghaladta az exportét a gyenge dollárárfolyam elle-
nére is. A legnagyobb hiány továbbra is Kínával szemben áll fenn, 16,8 Mrd USD-t
tett ki. Ha a folyó fizetési mérleg deficitjét dollárgyengítéssel próbálják mérsékelni,
az az eurózóna termékeinek versenyképességét tovább rontaná.
Az Európai Bizottság őszi előrejelzése szerint 2005-ben az eurózóna és az EU
egészének gazdasági növekedése valamelyest lassulni fog. A magas olajárak várha-
tóan az ázsiai országokat érintik a leginkább kedvez őtlenül, ugyanakkor nem való-
szín ű, hogy a kínai növekedés valamit is gyengülne.
Kína ugyan egyel őre nem nevezhet ő pénzügyi nagyhatalomnak, de gazdaságának
fejl ődési üteme igen impresszív (2. ábra), és minden bizonnyal kulcsszerepet fog
játszani a következ ő évtized gazdasági világrendjében. S őt, egyes értékelések szerint
(EUREN) a világgazdaság kilátásait már most a kínai növekedés lassulásának mérté-
ke határozza meg els ő sorban. Amennyiben a kínai növekedés 2005-ben nem érné el a
7%-ot', úgy a japán gazdaság ismét stagnálásba fordulhat, és az egész délkelet-ázsiai
régió fejl ő dése megakad, ami az amerikai exportot is visszavetheti. Az Egyesült
Államokban a kamatok lassú emelkedése mellett a laza költségvetési politika fenn-
maradására lehet számítani, ami meghosszabbítja a dollár gyengeségét.
2. ÁBRA
Gazdasági növekedés Kínában
(Economic Growth in China)
A kínai GDP volumenindexének alakulása iév ,60
18
16
14
12
10
8
6
4
2
0
0) e-- M kr) h•-• CO e- M M
-- CO 00 00 00 CO 0) 0) Cr) 01O 0
0) Cr) CO CO CO Crl Cr) 0) 0) Cr) 0) 0 0
..... r e- r e- e- r4
forrás: Reuters
Forrás: Reuters.
Marján Attila : Globális verseny a világ jelentős gazdasági blokkjai között.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/1. 21-42. p.
TÉT XIX. évf. 2005 s 1 Globális verseny a világ ... 33
Két fontos, Kínához kapcsolódó lélektani határt is átlépett a globális gazdasági
rendszer 2004-ben: Japán legfontosabb kereskedelmi partnere már nem az USA, ha-
nem Kína volt! Egy 2005. eleji amerikai felmérés szerint pedig Kína megel őzte az
Egyesült Államokat az alapvető mezőgazdasági és ipari termékek fogyasztásában. A
személyi számítógépek száma például 28 hónaponként megduplázódik a hatalmas
országban. Jelenleg az ország gazdasága a hatodik legnagyobb a világon, ám dina-
mizmusa lélegzetelállító. Nyersolaj felhasználásban még az USA vezet Kína el őtt,
gépkocsiból pedig az Egyesült Államokban 2004-ben még mintegy tízszer annyi fu-
tott, mint Kínában. Kína viszont már magasan vezetett a múlt év végén az USA el őtt
televíziók, mobil telefonok, h űtőgépek „fogyasztásában". Ennél is fontosabb indikáto-
ra a kínai gazdaság el őretörésének, hogy a nagy kínai cégek elkezdtek „bevásárolni"
az amerikai vállalati piacon. Egyre több indult el közülük a globális terjeszkedés út-
ján. A Lenovo nev ű számítógépgyártó vállalat például 2005. elején 1,75 milliárd dol-
lárért megvette az IBM PC részlegét, de akad példa felvásárlásokra a telekom és a
gépgyártási szektorban is.
Ha ebben a kimondottan turbulens világgazdasági környezetben megnézzük a fon-
tosabb szerepl őket, azt kell mondanunk, hogy egyel őre a nemzetközi versengés két
legfontosabb szerepl ője mégiscsak az EU és az USA, főképpen igaz ez a pénzügyi
szektorok vonatkozásában. A közöttük lév ő viszony sajátos keveréke az együttm ű-
ködésnek és a retorziókkal megt űzdelt kemény versenynek.
Az USA-ban az egységes európai piac kiépítése és az egységes európai valuta
megjelenése miatt komoly félelmek alakultak ki az „Európa-er ődtől". Ezek a félel-
mek id ővel fokozatosan tompultak, s Washington az EU integrációját egyre inkább
a lehetőségek Európájaként tekinti és kezeli.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének komoly nézeteltérések, olykor-
olykor kisebb kereskedelmi háborúk a két fél között: évekig tartott például az USA
és az EU banánháborúja az új évezred elején. A nézeteltérések látszólagos elsimulá-
sa után az EU 2005 márciusában újra kiásta a csatabárdot, és bejelentette, hogy volt
gyarmatainak kedvezve 2006-tól a latin-amerikai banán kvótát megszüntetné, és
háromszorosára emelné a véd ővámot. A javaslat ellen a latin-amerikai országok
vezetői azonnal tiltakoztak a Kereskedelmi Világszervezetnél. 2005. elején pedig a
Boeing fenyegette meg Európát egy WTO vizsgálattal, ha nem áll el legf őbb vetély-
társa, az Airbus állami támogatásától.
Ennél komolyabb ügynek t űnik a genetikailag módosított agrártermékek és a hor-
monkezelt marhák húsának ügye. Ezeket kitiltják az európai piacokról, miközben a
WTO szerint az EU képtelen bizonyítani az egészségkárosító hatást. Ezért az USA
100%-os büntetővámot vezetett be a francia sajtok ellen, amire válaszul a franciák
bojkottálták a McDonald' s éttermeket.
Komoly feszültségforrás az agrártámogatások kérdése is mindkét fél részér ől.
Washington — és a cairnsi csoportként ismert országtömörülés — folyamatosan köve-
teli, hogy az EU számolja fel az export és a termelés támogatását. Az Európai
Bizottság viszont azt sérelmezi, hogy kétmillió amerikai agrártermel őre 60 milliárd
Marján Attila : Globális verseny a világ jelentős gazdasági blokkjai között.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/1. 21-42. p.
34 Marján Attila TÉT XIX. évf. 2005 s 1
dolláros mez őgazdasági költségvetés jut, míg az EU-ban hétmillió érintettre mind-
össze 40 milliárdos.
Az alábbiak azonban kitűn ően bizonyítják, hogy a két régió mennyire egymásra
van utalva, és milyen csínján kell bánniuk — saját érdekükben — a kereskedelmi há-
ború eszközeivel. Az EU—USA viszonyban 2001. második felének egyik legna-
gyobb hatású kereskedelempolitikai eseménye egy hatalmas kereskedelmi háború
kilátásba helyezése volt. A felek végül is tartózkodtak ett ől, de az Európai Unió
sokáig diplomáciai aduként használta az Egyesült Államokkal szemben hozott
WTO-döntést, amely az amerikai exporttermékekre rekordnagyságú, 4 milliárd dol-
lár érték ű kereskedelmi szankciók kivetésére jogosította volna fel az Uniót. Pascal
Lamy, az Európai Unió kereskedelmi biztosa vezényletével az Unió „higgadtan és
megfontoltan" élt ezzel a komoly diplomáciai el őnnyel. Brüsszel nem kívánt élni a
szankciók fegyverével, ami mindkét fél számára valójában rendkívül káros keres-
kedelmi háborút indított volna el. Kemény tárgyalások kezd ődtek azonban az Egye-
sült Államokkal az amerikai exportot tetemes adókedvezményekkel támogató tör-
vények módosításáról. Az Egyesült Államok számos formában nyújt ugyanis adó-
kedvezményeket az amerikai vállalatok exportból származó bevételeire. Az ameri-
kai érvek szerint Washington csak az amerikai cégek „versenyhátrányát" igyekszik
ellensúlyozni, mivel a legtöbb országban a cégeknek kizárólag a helyben termelt
jövedelmük után kell adózniuk. A WTO döntése elutasította az amerikai érvelést, s
az adókedvezményeket illegális exporttámogatásnak min ősítette.
Az európai szankciók alkalmazása azonban nemcsak az amerikai vállalatokat súj-
taná, hanem az európai fogyasztókat és az amerikai exporttól közvetlen függésben
működő vállalatokat is. Elemz ők szerint ezért már egy kereskedelmi háború puszta
lehetősége is megnehezítheti számos vállalat életét. A szankciók komoly fejfájást
okozhatnak az olyan meghatározó amerikai export őröknek is, mint a Boeing, a
General Electric, vagy a médiaiparban a Walt Disney, valamint a Microsoft és a
legnagyobb szoftvergyártók többsége.
Gondolatkísérlet gyanánt, ehelyütt szólnánk egy érdekes, 2002 júniusában közzé-
tett kutatási eredményr ől.2 A mannheimi Európai Gazdaságkutató Központ (ZEW)
felmérése szerint az amerikai konjunktúra hatása a német és az európai gazdasági
növekedésre a kilencvenes évek óta csökken. Ennek egyik oka a vállalatok multina-
cionális összefonódása, a globalizáció térnyerése lehet — mondják a kutatók, akik
egészében véve óvatosságra intenek az új összefüggések megítélésében. A ZEW-
kutatócsoport az eddig szokásos elemz ő módszereket (mindenekel őtt a kamatalaku-
lás, a külkereskedelem hatásait) kiegészítette az egyre inkább impulzushordozó
tőkepiacok, a multinacionális vállalatok és a vállalkozói szféra hangulatát jelz ő mu-
tatók vizsgálatával. A t őkepiacok a kilencvenes évek óta egyre nagyobb szerepet
játszanak a növekedési tényez ők közvetítésében. Ami a multinacionális vállalatokat
illeti, a kutatás megállapítja: a multik inkább képesek olyan hosszú távú stratégiát
kidolgozni, amely nem függ rövidebb távú konjunkturális visszaesésekt ől. Így a
németországi vállalatok er ősebb nemzetközi elkötelezettsége immunizáló hatású,
csökkenti a nemzetgazdaságok konjunktúraérzékenységét. A kutatók megállapításai
Marján Attila : Globális verseny a világ jelentős gazdasági blokkjai között.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/1. 21-42. p.
TÉT XIX. évf. 2005 s 1 Globális verseny a világ ... 35
a politikai elit számára nem voltak túl kedvez őek, hiszen a kormányzat éppen az
USA dekonjunktúrájának — a globalizációval er ősödő — nemzetközi kihatásaival
magyarázta a német gazdaság utóbbi id őben tapasztalt gyenge szereplését. A kuta-
tás eredményeit ezért a döntéshozók „kétkedéssel" fogadják.
Visszatérve az EU—USA kapcsolatokhoz, emlékszünk még, hogy az ellentétek fel-
színre törtek az — egyébként kudarccal zárult — seattle-i WTO fordulón is. A wa-
shingtoni kormány akkor elérkezettnek látta az id őt, hogy az USA gazdasági hatal-
mát éreztetve azokon a területeken érjen el újabb liberalizációs lépéseket, ahol
Amerika jóval erősebb vagy versenyképesebb társainál — mint pl. az agrártámogatá-
sok vagy a környezetvédelmi és a munkakörülményekkel kapcsolatos kérdések te-
rületén —, miközben hallani sem akart arról, hogy kereskedelempolitikájában a leg-
hatásosabb, s egyben partnereik által legtöbbet kifogásolt fegyverér ől, a dömping-
ellenes eljárásokról akár csak tárgyalásokba is bocsátkozzon. Kérlelhetetlen és a
saját szempontjait el őtérbe helyez ő álláspontjával aztán nemcsak az Európai Uniót
és Japánt fordította maga ellen, hanem a fejl ődő országok többségét is.
Hangsúlyozni kell azonban, hogy a két régió kapcsolatának nem ezek a tényez ők
adják meg az alaptónusát, hanem a csendben, de egyre nagyobb intenzitással zajló
transzatlanti fúziós és vállalatfelvásárlási folyamatok, amelyekr ől később még lesz szó.
A nemzetközi, világméretű együttműködésnek is vannak példái, hiszen egyre érik
a felismerés, hogy a globális bizonytalanságot és lassulást csak együttes er ővel lehet
túlélni. A legfejlettebb ipari államok, a G7 pénzügyminiszterei és jegybankelnökei
2002. április végén rendezett tanácskozásukon új nemzetközi válságkezel ő tervben
állapodtak meg. A hetek gazdasági vezet ői elfogadták az Egyesült Államok által
szorgalmazott válságkezel ő tervet, melynek értelmében az adós országok cs ődjének
elsősorban rugalmasabb hitelkonstrukciókkal kell elejét venni. Ez a megoldás elma-
rad a szakértők egy része által kívánatosnak tartott radikális pénzügyi reformoktól,
amelyek eleve lehetetlenné tették volna a sok milliárd dolláros nemzetközi ment ő-
akciókat. A G7-féle változat például megállapítja, hogy a csoport kész korlátozni a
Nemzetközi Valutaalap (IMF) „tűzoltó" segélyeinek mértékét — eltekintve azoktól
az esetektől, amikor a körülmények kivételt indokolnak. A tanácskozás, amely egy-
beesett az IMF és a Világbank szokásos tavaszi közgy űlésével, kénytelen volt az
argentin válság éppen aktuális fordulatával is foglalkozni. Buenos Airesben ugyanis
meghatározatlan id őre bezáratták a bankokat, hogy elejét vegyék a lakossági beté-
tek pánikszerű kivonásának. Az IMF elkötelezte magát a további segélyek mellett —
de ehhez feltételül szabta, hogy Argentína tervet dolgozzon ki a fenntartható növe-
kedés elérésére.
Vannak persze negatív példák is. A Föld jöv őjéről 2002 szeptemberében Johan-
nesburgban rendezett csúcskonferencián partnerségi javaslattal állt el ő az Európai
Unió. A tizenötök indítványozták, hogy a fejl ődő országokban — az energiakincsek
jobb kitermelhet ősége érdekében — fogjon össze az állami és magánt őke. Az EU
szerint így csökkenthet ő a szegénység, fejl ődhetnek az együttm űködési technikák,
és az energetikai piac feltételei kedvez őbbé válhatnának. Az USA gyakorlatilag
szabotálta az eseményt, ami nem tett jót a transzatlanti kapcsolatoknak.
Marján Attila : Globális verseny a világ jelentős gazdasági blokkjai között.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/1. 21-42. p.
36 Marján Attila TÉT XIX. évf. 2005 s 1
A közös európai valuta bevezetésének hatását illet ően megoszlottak a nemzetközi
vélemények. Többen a nemzetközi pénzügyek területén konfliktusok kialakulására
számítottak az Egyesült Államok és az Európai Unió között. Amiben egyetértés volt:
azon túl, hogy eltűnik a már hosszú ideje fennálló aszimmetria az amerikai dollár és
az EU-országok valutái között, s ennek révén megsz űnik az utóbbiak sebezhetősége a
dollár árfolyamának ingadozásai miatt, az EMU megnöveli Európa hatalmát, befolyá-
sát, tárgyalási pozícióit a globális pénzügyi kérdésekben (Dezséri 1999). A közös
európai valuta csökkenést okozott a dollár tartalékvaluta-szerepében, és jelent ősége a
nemzetközi elszámolásokban is növekszik (a kezdeti 33%-os szintr ől).
A kamatpolitikák és a két nagy valuta árfolyama szintén gyakran nézeteltérések-
hez vezet. Az európai kamatpolitika növekedés-ellenességét sokan, sokszor felrót-
ták már, mondván, hogy az USA-ban 6% felettir ől 1%-ra vitték le az irányadó ka-
matot (3. ábra), Japánban pedig gyakorlatilag 0% a kamat. Igaz ez nem igazán ve-
zetett a japán gazdaság fellendüléséhez, mert a gazdaság strukturális problémái sú-
lyosabbak annál, hogy egy gyógyszer önmagában hatásos legyen. Az európai mone-
táris politika (vagyis az Európai Központi Bank politikája) tehát folyamatos feszült-
ségforrás az euróövezet és az Egyesült Államok között. Amerikai részr ől rendszeresen
vádolják az ECB-t azzal, hogy értelmetlenül ragaszkodik az alacsony infláció fenntar-
tásához, és a kamatszint magasan tartásához, ami megakadályozza a világgazdaság-
nak a jelenlegi pangásból való kilábalását. Sokak szerint az Európai Központi Bank
nem a jelen helyzetnek megfelel ő politikát alkalmazza (Zsiday 2002). A kilencvenes
évek vége óta egy úgynevezett boom-and-bust ciklust figyelhetünk meg, amikor a
nagyon rugalmas kapacitások miatt nem alakul ki túlkereslet, ezért az infláció legfel-
jebb rövid időre, enyhén jelentkezik, inkább a dezinfláció jellemz ő. A ciklus így néz
ki: növekv ő gazdaság; tőkepiaci eufória, ami tovább fokozza a beruházási kedvet;
számos gazdasági szegmensben nagy többletkapacitás halmozódik fel; az újabb beru-
házásokat nem pénzelik; ez komoly leépítésekhez, raktárkészlet-csökkentéshez, elbo-
csátásokhoz vezet; a gazdaság recesszióba zuhan; a többletkapacitás dezinflációhoz és
hosszú ideig tartó lanyha növekedéshez vezet; mihelyst leépülnek a többletkapacitá-
sok, elindulhat a gazdasági fellendülés. E rendszerben tehát a többletkapacitás és az
infláció hiánya a jellemz ő . Ebben az új helyzetben a jegybankok feladata sokkal in-
kább az anticiklikus kamatpolitika megvalósítása, mint az infláció figyelése és annak
mindenáron való leszorítása. Kifejezetten magas reálkamatokkal vissza lehet fogni a
spekulatív mániát, a túlzott beruházásokat, míg a recessziós id őszakban negatív reál-
kamatokkal csökkenteni lehet a visszaesés mélységét és hosszát.
A kritikák szerint Alan Greenspan, az amerikai jegybank szerepét betölt ő Fed el-
nöke ezt megértette, de Wim Duisenberg és az ECB vezet ősége nem, így feláldoz-
zák a növekedést, hosszabbá teszik és elmélyítik a globális recessziót.
Európában az elmúlt id őszakban egy újabb potenciális veszélyforrás jelent meg:
egy ingatlanár-buborék kialakulása. Számos euró-övezeti országban szárnyalni
kezdtek az ingatlanárak, aminek alapvet ően a jelent ős lakossági megtakarítási szint,
az elmúlt évek bizonytalanságai el ől való menekülés és az alacsony hitelkamatok a
legfőbb okai. A jelenség, illetve annak tovagy űrűző hatásai miatt már az EKB is
Marján Attila : Globális verseny a világ jelentős gazdasági blokkjai között.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/1. 21-42. p.
TÉT XIX. évf. 2005 s 1 Globális verseny a világ ... 37
kifejezte aggodalmát. A listavezet ők, Franciaország, Spanyolország, Írország és az
Egyesült Királyság voltak, ahol 2004-ben legalább 12%-os volt az áremelkedés.
Az Egyesült Államok gazdasága az utóbbi évtizedben uralta, meghatározta a világ
többi gazdaságát, és irányt mutatott azoknak. Az adatok a fejl ődő országokat is
megszégyenítő termelékenységnövekedésr ől és gazdasági b ővülésről tudósítottak.
Ennek megfelel ően az amerikai vállalati szektor (Corporate America) is az els ő
helyen szerepelt a befektet ők listáján. A kitűnő gazdasági teljesítmény záloga az
erő s dollár volt, ez azonban 2002-ben meredek zuhanásba kezdett. Ez pedig azt
jelzi, hogy az amerikai gazdaság nem fogja (nem tudja) kivezetni a világgazdaságot
a mostani válságközeli állapotból. Egyben arra is utalhat, hogy az amerikai vállala-
tok már nem különböznek sem európai, sem pedig japán társaiktól.
Már korábban sokan jósolták, hogy az er ős dollár hosszú távon nem tartható fenn.
Az Egyesült Államok egyre nagyobb folyó fizetési mérleghiánnyal küszködött, ám
ez egy darabig nem jelentett problémát, hiszen azt a külföldiek folyamatosan finan-
szírozták amerikai eszközök (kötvények, részvények) vételével vagy vállalatfelvá-
sárlással. A folyó fizetési mérleg hiánya azonban a valóságban — mint láttuk — to-
vább emelkedik. Az amerikai gazdaságba naponta kétmilliárd dollárnak kellene
befolynia ahhoz, hogy az ne gyengüljön. A jelek szerint azonban — mivel a dollár
2002 nyarán, egy hónap alatt megközelít őleg 10%-ot esett az euróval szemben — a
tőkebeáramlás mértéke már nem olyan nagy. A befektet ők minden bizonnyal felis-
merték, hogy az amerikai gazdaság a recesszióból kilábalva nem lesz képes a korábbi
nagyarányú, 4-5%-os növekedési ütem elérésére. Az amerikai vállalatok profitkilátá-
sai sem tűnnek már elég jónak ahhoz, hogy érdemes lenne megvásárolni részvényei-
ket. Egyáltalán nem arról van szó, hogy az amerikai gazdaság romokban hever:
csupán látszanak bizonyos jelek, hogy az a fölény, amely a kilencvenes évek máso-
dik felében és az ezredforduló táján jellemezte azt az európai gazdaságokkal szem-
ben, mára csökken, és megindult egy olyan portfólió-átrendez ődés, amelyből legin-
kább az euró és a japán jen profitálhat.
Az euró árfolyama a dollárral szemben 2004. december 24-én ismét magassági re-
kordot döntött. A jegyzés már átlépte az 1,35-ös szintet is. Korábban az amerikai el-
nök és a pénzügyminiszter is jelezte, hogy nem szándékoznak beavatkozni a dollár
védelmében, legutóbb pedig a holland pénzügyi tárca vezet ője közölte, hogy az euró
erősödése továbbra is az elfogadható határok között van. Valójában azonban az árfo-
lyam már „határesetnek" számít, és tetemes károkat okozhat, ha tartósan fennmarad,
illetve, ha az amerikai és a japán gazdaság strukturális bizonytalanságai nem enyhülnek.
Az egy hónappal a rekord árfolyam beállta el őtt Berlinben rendezett G20 csúcsta-
lálkozón, a résztvev ők nem aggódtak különösebben a dollár krónikus gyengélkedé-
se miatt. A Fed elnöke, Alan Greenspan szerint a dollár leértékel ődése kívánatos az
Egyesült Államok hatalmas folyó fizetési mérleg hiányának megfékezéséhez. A Fed
azonban mindenesetre folytatja kamatemel ő politikáját (3. ábra): december köze-
pén újabb 25 bázispponttal, 2,25%-ra emelték az irányadó kamatot, és a Nyíltpiaci
Bizottság a jegybanki transzparencia fokozásáról is döntött3.
Marján Attila : Globális verseny a világ jelentős gazdasági blokkjai között.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/1. 21-42. p.
38 Marján Attila TÉT XIX. évf. 2005 s 1
3. ÁBRA
Amerikai és európai kamatok
(Interest Rates in America and Europe)
.
A FED és .1.7 ECB kamatainak alakulása
7.00
6.50
6.00
5.50
5.00
4.50
4.00
3.50
3.00
2.50
2.00
1.50
1.00
0.50
0).Q) C1107 Cr) C 110 0 00 0 NNNN r‘.1 ~CO COM cry CO.4- cr r cr
0)0? Cr)99,9 .99 9, 999 9,9.9 999 99 9,90999 a 0999.90 9
C >C Q. C
*5 Q. 5-.5 > L .- E
OS ,. 03, '" ,.
003 03, 0006s. 03, 00303,1D003.-. 03, QI QS,OO
-3 Z2 (1)ZX InZX2 02 -5 X2 COZ
A FED Fun&
7.0
6.5
6.0
5.5
5.0
4.5
4.0
3.5
3.0
2.5
2.0
1.5
1.0
0.5
0.0
tr) fO
co CO P.
OY
CO CO cr, a) O 0 N N CO CO ,ZI'
C ,D C 9 0 5000 00
z ID z M W 0ó 6 ó 6 ó 6
ó 6 )
(:) C C
ó
op 6 O .11
6 6 .3) z a) n
Q Q Q Q Q ci -D cl -D Q 3 cl -›
Forrás: Figyel őnet.
A gyenge dollár tehát komoly kihívás a világgazdaság számára. A leértékel ődés
nemcsak az amerikai gazdaság hegemóniájának végét jelezheti, de rámutat arra is,
hogy az amerikai gazdaság (belföldi kereslete) önmagában nem lesz elég a globális
növekedés beindításához. Az euróövezetnek és Japánnak együtt kell élnie egy er ő-
sebb saját devizával, és ez nem fog segíteni a még mindig exportfügg ő gazdaságuk
talpra állításában. Nem véletlen, hogy az amerikai részvénypiaccal párhuzamosan
az európai és a japán t ő zsdék is mélyrepülésbe kezdtek, ugyanis az indexekben
Marján Attila : Globális verseny a világ jelentős gazdasági blokkjai között.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/1. 21-42. p.
TÉT XIX. évf. 2005 s 1 Globális verseny a világ ... 39
komoly súlyt képviselnek az exportáló vállalatok (a Philips, a Nokia, a Volkswa-
gen, a Sony, hogy csak néhányat említsünk). A bels ő kereslet terén viszont sem
Európából, sem Japánból nem érkeznek kedvez ő hírek. Ez ugyanakkor megfordul-
hat, amennyiben a monetáris politika jól alkalmazkodik a megváltozott körülmények-
hez — vagyis az erő sebb saját devizához, és nem emelik meg a kamatlábakat sem.
A globális arénában alapvet ően tehát egy furcsa háromszerepl ős árfolyam-
politikai kötélhúzás alakult ki Európa, Amerika és Ázsia között, melynek során az
USA olyan hatalmas fizetési hiányt halmozott fel a másik két féllel szemben, hogy
az már a világméretű stabilitás szempontjából is problematikusnak min ősíthető.
Főleg akkor, ha a nemzetközi befektet ő k végleg kiábrándulnának a dollárból, és
menekülnének dollár-portfoliójuktól. A helyzet megoldására több ötlet is felmerült.
Az első t az amerikaiak és az európaiak javasolták: Ázsia (f őleg Kína) engedje valu-
táinak felértékel ődését. A másik javaslat fő képp Ázsia és Európa részéről az, hogy
az USA csökkentse radikálisan költségvetési hiányát, hiszen egy olyan id őszakban,
amikor a hazai megtakarítások történelmi mélyponton vannak, a költségvetési hiány
egyértelműen külső instabilitást is eredményez. A harmadik, európaiak által felve-
tett elképzelés pedig az, hogy az EKB avatkozzon be a piacon, megel őzendő a dol-
lár további zuhanását. Egyik javaslat sem könnyen megvalósítható, hiszen az ázsiai
országok között nincsen árfolyampolitikai koordináció, ezért egyikük sem fog lép-
ni, mivel attól tart, hogy ha a többiek nem követik, súlyos versenyhátrányba kerül.
Az USA deficitcsökkentése pedig kétséges a nagyszabású adócsökkentési program
miatt, valamint a jól ismert politika miatt, ami így szól: „a dollár amerikai valuta, de
az árfolyam a külföldiek problémája" 4 . Szintén kétséges egy esetleges európai in-
tervenció eredményessége, hiszen az amerikai fizetési mérleg-hiány jelent ős mér-
tékben Ázsiával és nem Európával szemben áll fenn. Ráadásul mindegyik régió
attól fél, hogy a másik kett ő összefogva kijátssza őt, ami tovább élezi a helyzetet.
Európa egy ázsiai—amerikai hallgatólagos összefogástól tart, amely során de facto
egy dollárblokk alakul ki Ázsiában, és az sem teszi az öreg kontinenst boldoggá,
hogy az ázsiaiak egyre több dollárt vásárolnak fel. Ázsia viszont attól tart, hogy
Amerika összefog Európával, és rákényszeríti őket valutáik felértékelésére. Az
amerikaiak pedig legfő képp attól tartanak, hogy az ázsiaiak elkezdik átváltani dol-
lárjukat euróra. A helyzet tehát igen nehéz, és megoldása feladja a leckét a gazda-
sági szakembereknek és a politikusoknak egyaránt.
A nemzetközi árfolyamok újrarendezése mindenesetre elkerülhetetlennek látszott
2005 elején. Kérdéses volt azonban az, hogy ezt hogyan lehetne megtenni egy nagy
nemzetközi pénzügyi válság elkerülésével. Egyesek, reménytelennek látva az ame-
rikai—európai koordinációt, az euró és a jen közötti fokozottabb együttm űködést
szorgalmazták. Az amerikai deficitet Európa, Kína, Japán és a többi kisebb kelet-
ázsiai ország finanszírozza, és míg az amerikai háztartások alig tartalékolnak, addig
a japán és európai háztartások túl sokat tesznek félre. (Az ázsiai valuták általános
erősödése alapvet ően annak volt köszönhető , hogy a világ számolatlanul öntötte a
pénzt az ázsiai t őkepiacokba, megcsapolandó a hihetetlen ütem ű kínai növekedést.)
Marján Attila : Globális verseny a világ jelentős gazdasági blokkjai között.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/1. 21-42. p.
40 Marján Attila TÉT XIX. évf. 2005 s 1
Hogyan lehetne ezt az anomáliát kezelni? Például úgy, hogy az amerikai háztartá-
sok kevesebbet költenének és többet takarítanának meg. Ez azonban nem valószín ű,
hiszen a tő zsdei befektetések még mindig jóval jövedelmez őbbek, mint a bankbetétek.
Emellett a csökken ő amerikai kereslet csökkentené az európai exportot is, ami az
öreg kontinensen a szerény mérték ű fejl ő dés alapja. Vagyis, az amerikai kereslet-
csökkenésnek európai keresletnövekedéssel kell párosulnia. A másik megoldás a
dollár leértékelése lenne, de azt látjuk, hogy a drámai árfolyammozgások ellenére
az euró—dollár effektív árfolyam csak minimális mértékben (5%) értékel ődött le.
Számos, dollárhoz kötött valuta van a világgazdaságban, ezért a teher azokon a va-
lutákon van, amelyek szabadon lebegnek a dollárhoz képest, mint az euró és a jen.
Amerika rugalmasabb árfolyampolitikát kért Kínától, de az árfolyam felszabadítása
valószín ű leg egy új ázsiai válsághoz vezetne, és lássuk be, Kína sikere a globális
integrálódásban alapvet ően stabil és alulértékelt valutájának köszönhet ő. De ne fe-
ledkezzünk meg arról a tényr ő l — miközben mindenki a dollárárfolyamra koncentrál
—, hogy a kínai export 25%-a, az import 10%-a kapcsolódik Európához, míg az
USA-hoz csak 20%, illetve 8%! Miért olyan fontos mégis a dollár? Alapvet ően
azért, mert az ázsiai országok mindegyike er ősen kötő dik a dollárhoz, ami a regio-
nális kereskedelem valutájának számít, és ezen országok számára a regionális ke-
reskedelem fontosabb, mint az USA-, vagy az EU-kereskedelem. Vagyis egy ru-
galmasabb dollárárfolyam destabilizálhatná a regionális gazdaságot. Tehát a megoldás
az USA és az eurózóna közötti nagyobb stabilitás és jobb koordináció lenne. Európa
mellett Japánnak is érdeke lenne a dollár leértékel ődésének megállítása, ezért felme-
rülhet a két központi bank intervenciós politikájának koordinálása, Kína pedig egy, az
eurót és a jent nagyobb súllyal szerepeltet ő kosárhoz köthetné a valutáját.
Itt tennék említést röviden Michael Ehrmann és Marcel Fratzscher (2002) kiváló
tanulmányának megállapításairól. Ő k 2002 decemberében publikált munkájukban
azt vizsgálták, hogy a Monetáris Unió bevezetése növelte-e az eurórégió és az
Egyesült Államok, illetve els ő sorban azok pénzpiacai kölcsönös függésének mérté-
két. Két id ő szakot vetettek össze: egyrészt az 1993 és 1998 közötti, másrészt az
1999 és 2002 közötti periódust, és megvizsgálták, hogy az USA és Németország,
illető leg 1999 után az USA és az eurórégió piaci fejleményei, illetve makrogazda-
sági hírei mennyiben befolyásolták a másik régió pénzügyi piacait. Megállapítják,
hogy az EMU létrejötte fokozta az eurórégió piaci fejleményeinek az USA-ra való
hatását. Igaz azonban, hogy az európai piacok még mindig élénkebben reagálnak az
amerikai fejleményekre, mint fordítva. Különösen nagy jelent őségük volt az euró-
pai piacok számára az amerikai makrogazdasági bejelentéseknek az EMU indulása
idején és a 2001-es válság idején. Ennek az a magyarázata, hogy ezekben az id ők-
ben különösen nagy volt a piaci bizonytalanság Európában. Az EMU létrejötte után
az európai piacoknak ki kellett tapasztalniuk az újonnan felállított Európai Központi
Bank monetáris politikájának m ű ködését, és amíg ez a tanulási folyamat tartott,
érezhető en bizonytalanabbak voltak a piaci szerepl ők.
Összefoglalva: el ő retekintve elmondható, hogy az Egyesült Államok és az EU kö-
zötti kapcsolatok intenzitása minden bizonnyal er ősödni fog, mivel — részben az EU
Marján Attila : Globális verseny a világ jelentős gazdasági blokkjai között.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/1. 21-42. p.
TÉT XIX. évf. 2005 s I Globális verseny a világ ... 41
relatív súlyának növekedése miatt is — egyre kevesebb nemzetközi probléma oldha-
tó meg transzatlanti együttm űködés és megegyezés nélkül.
Az együttm űködés jövőjéről különböző elképzelések léteznek a Transzatlanti
Szabadkereskedelmi Megállapodástól (TAFTA) kezdve az Atlanti Közösség gon-
dolatáig. Vannak — számomra reálisabbnak t űnő — elképzelések (pl. a „fine tuning"
stratégia), amelyek a meglév ő kapcsolatrendszert módosítanák, fejlesztenék tovább.
Más elképzelések szerint az Egyesült Államok és az EU közötti együttm űködés
alapvető elmélyítése és kib ővítése a cél. Egy neves szakért őkből álló munkacsoport
pédául 2005 februárjában, Bush elnök európai látogatása el őtt tette közzé a „Megálla-
podás az Egyesült Államok és Európa között" cím ű dokumentumot, amely konkrét
politikai javaslatokat tartalmaz a transzatlanti kapcsolatok javítására. A dokumen-
tum kitér a legfontosabb stratégiai kihívásokra, hitet téve amellett, hogy még a leg-
nehezebb esetekben is lehet átfogó transzatlanti stratégiát kovácsolni. Az Európa és
az USA közötti partnerség megújítandó, de ehhez tettekre és jószándékra van szük-
ség, elsősorban a nagy globális kérdéskörök területén. Barroso bizottsági elnök a
nagy jelentőségű látogatás el őtt elmondta: azt szeretné, ha a vizit helyreállítaná a
transzatlanti kapcsolatokat, amelyek félreértésekt ől, el őítéletekt ől és sztereotípiáktól
voltak terhessek a látogatást megel őző években. Reményét fejezte ki, hogy az ame-
rikaiak úgy tekintenek majd Európára, mint egy igazi globális partnerre.
Jegyzetek
A kínai kormány 2005-re 8%-os GDP-növekedést céloz meg a 2004-es, várhatóan 9% feletti növeke-
dési ütem után. A kínaiak hivatalosan már évek óta 7% körüli GDP-növekedési célt fogalmaznak meg,
melyet rendre túllépnek, így azok hitelessége er ősen korlátozott volt. A kínai kabinet már közel egy
éve számos intézkedéssel (pl. bankok tartalékrátájának emelése, bizonyos építési beruházások megtil-
tása, stb.) azt kívánja elérni, hogy a gazdaság növekedési üteme fokozatosan mérsékl ődjön és elkerül-
jék a túlhevülést.
www.zew.de ; MTI-Eco, 2002. június 25.
A Nyíltpiaci Bizottság a jegybanki transzparencia fokozásának céljával arról is döntött, hogy ezentúl a
kamatdöntésekről készített rövidített jegyz őkönyvet (minutes) a döntést követ ő 3 héten belül nyilvá-
nosságra hozza, szemben a korábbi gyakorlatban megszokott 6 hetes csúszással.
4
John Conally, John F. Kennedy pénzügyminiszterének mondása.
Irodalom
Dezséri K. (1999) Transzatlanti versengés. — Közgazdasági Szemle. Május.
Dorrucci, E.—Firpo, S.—Fratzscher, M.—Mongelli, F.P. (2002) European integration: what lessons for
other regions? The case of Latin America. — ECB Working Paper. 185. Október. Frankfurt.
Ehrmann, M.—Fratzscher, M. (2002) Interdependence between the euro arca and the US: what role for
the EMU? — ECB Working Paper. 200. December. Frankfurt.
European Commission, Forward Studies Unit (1999) Scenarios for Europe 2010. Working Paper. Július.
Brüsszel.
European Commission services DG Ecfin (2002) Responses to challenges of globalisation — A study on
the international monetary and financial system and on financing for development. Brüsszel.
Fratzscher, M. (2002) The Euro bloc, the Dollar bloc and the Yen bloc: how much monetary policy
independence can exchange rate flexibility buy in an interdependent world? — ECB Working Paper. 154.
Június. Frankfurt.
Marján A. (2004) Euró pénzügyek, globalizáció. Savaria University Press, Szombathely.
Marján Attila : Globális verseny a világ jelentős gazdasági blokkjai között.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/1. 21-42. p.
42 Marján Attila TÉT XIX. évf. 2005 s 1
Sutherland, A. (2002) International monetary policy coordination and financial market integration. —
ECB Working Paper. 174. Szeptember. Frankfurt.
Wolf, M. (2005) Comment and analysis — Why do English-speaking countries perform better'?
Január 25. 36. o. —Fina cialTimes.
Zsiday V. (2002) Az utolsó kereszteslovag. — HVG. November 7. 60. o.
GLOBAL COMPETITION AMONG THE IMPORTANT
ECONOMIC BLOCKS
ATTILA MARJÁN
The last few decades marked a significant intensification of the global competition between
the different economic superpowers of the world and also have brought about the emerging
of new contestants in the international arena, such a China or India. Not only competition
increased but the global interdependence (or globalisation) has developed at an
unprecedented pace too. It is not surprising therefore that nowadays economic super-blocs
are netting competitiveness as their primary policy objective. The different blocs seem to
have different problems though: there is nothing wrong with the US growth or employment
figures, though the ever-growing twin-deficit is threatening the economic outlook overseas
driving the dollar to historic lows that hampers the recovery of European industry which is
still heavily export-driven. Europe suffers from insufficient growth and weak domestic
demand, Japan is in stagflation for years. China on the other hand has difficulties with
controlling its wild economic growth and the growing international pressure to readjust its
extremely undervalued exchange rate. Who will prevail with what sort of a policy mix, only
time will teli, but odds are certainly not proportionally distributed amongst the parties. One
thing is certain: Europe — seeking for higher growth and better competitiveness, while trying
to preserve its special economic model, and faced by a dramatically ageing population — must
do its utmost to keep up the pace.