Tér és Társadalom 2. évf. 1988/4. 3-28. p.
TANULMÁNYOK
1988. 2. évf. 4. sz. pp. 3-28
„A történelem kontinuitása sokkal er ő sebb, mint
amilyennek azok hiszik, akik éppen áttörni akarják
ezt a folytonsoságot. Er ő sebb, és nemcsdak a ter-
mel ő erő kben, intézményekben, hanem az egyének
legbensőbb életében is."
(Ancsel Éva)
..... a 'történések' mögött a századokon átnyú-
lóan, hosszú távon is bizonyos 'szerkezetek' lé-
nyegesek, amelyek a jelen számára egyszerre jelöl-
nek ki határokat és kínálnak lehet ő ségeket."
(Sz ű cs Jen ő )
BELUSZKY PÁL
AZ „ALFÖLD-SZINDRDMA - EREDETE (VÁZLAT)
Már a középkor külországokból érkezett utazói, a keresztes hadakat kísér ő
tollforgatók is megsejtették, átlépvén a Dunát az Alföld felé, hogy MÁS földön járnak.
Nemcsak kisebbek, kisszer űbbek, szegényesebbek a városok, földbe rejtezked ő k a
falvak, egyszer ű bb eszközökkel m űveli földjét a jobbágy, mint az egykorvolt Pan-
nóniában, hanem egyáltalán MÁSKÉNT él. Legszembet ű n őbb a hajlék mássága volt,
nem is annyira a még a 12. században is divatozó sátorbanlakás 1 , mint a funkció
és a forma ellentmondása: az utazók a nagy falunak látott településekben — mint
volt akkoriban pl. Szeged — városi szerepeket, vásárokat, mesterembereket találtak.
Késő bb már, a szemhatár tágulván, Debrecent Timbuktuval hasonlítja az utazó t ,
s a kialakuló városföldrajzba is befészkel ődik a gondolat: a sajátos alföldi mez ő vá-
rosok rokonképz ődményei nem Közép-Ázsia oázis-városai között keresend ő k-é. 3
Az Alföld — elsősorban s legfelt ű nőbben a települési sajátosságokban tük-
röz őd ő — egyéni jellemvonásai az önállósuló magyar „emberföldrajz" figyelmét is
(érthet ően!) felkeltették, maradandó érték ű m űvek születtek e tárgykörben, 4 s e
kutatások nyomán, figyelembevéve a történettudomány, a néprajz, a statisztikatu-
domány e tárgykörben elért szinte áttekinthetetlenül gazdag eredményeit, ma már
árnyalt kép rajzolható az Alföld sajátos településhálózatáról.
Eltekintve ezen — egyébként is ismert — kép részletezését ő l, csak a lényegi
sajátosságokra utalok elöljáróban. Az Alföldön a mez ővárosok és tanyáik révén az
Beluszky Pál:
Az „Alföld szindróma” eredete: vázlat.
4 Tér és Társadalom, 2. 1988. 4. 3– 28. p.
agrártermelés városi keretekbe szervez ődhetett, a mez őgazdasági tevékenység város-
fejlesztő szerepet is ellátott. Az Alföld törzsterületén, a jellegzetesen alföldi tele-
pülésrendszer ű területeken (egy majdhogynem háborítatlan agrártájon!) „szabályos"
falvakat alig-alig lehetett találni a 19-20. század fordulójáig. A mez őgazdasági funk-
ciójú szórvány ugyan nem ismeretlen települési forma hazánk határain túl sem, de a
tanyaelvű település másutt Európában legfeljebb rövid ideig fennálló, átmeneti kép-
ződmény volt, települési — gazdálkodási rendszerré nem szervez ődött. (A „tanya-
elv" adott tartalma, a tanyák települési, gazdálkodási funkciója kialakulásuktól kez-
dőd ően többször változott, módosult, a különböz ő szerepkör ű tanyák egyid őben is
léteztek egymás mellett; a „valódi tanya" egy osztott települési rendszer egyik, nem
önálló — ezért önállóan, az anyatelepülést ő l elszakítva meg nem ítélhet ő ! — egy-
sége, mely a belterületi házzal együtt alkot egy lakó- és gazdálkodási egységet, egy
családi gazdaságot. A család s gazdasága a belterületi lakás s a tanya közt megosztva
funkcionál, a család valamilyen, a tanyásodás eltér ő fázisaiban eltér ő amplitudójú
ritmus szerint váltva egyaránt lakja tanyáját és belterületi „otthonát"; a család, de
az egész mez ővárosi társadalom bizonyos térbeli tagolódást kapott. A két települési
„részegység" kapcsolata id ővel változik, az „ideiglenességt ő l" az „állandóság" felé,
a tanya „önállósodása" felé haladva, olyannyira, hogy a 20. századra tömegével ke-
letkezzenek önálló lakó- és gazdálkodási egységet képez ő tanyák, farmtanyák Erdei
Ferenc, „valódi szórványok" a földrajz szóhasználatával élve.)
A mez ővárosra — melyhez rokonítható képz ődmények a mediterráneum
egyes tájain fellelhet őek 5 — és tanyarendszerére épül ő települési rendb ő l számos
egyéb sajátosság következett (illetve legyünk óvatosabbak: lehet, hogy e sajátosságok
hozták létre a különös településhálózatot; még pontosabban, illetve valószín űbben,
egyes elemeknél kimutathatóan többszörös kölcsönhatás volt a társadalom s telepü-
lésrendjének sajátosságai között ► ; a városokat többségében mez őgazdasági népesség
lakta (s így a statisztikai vagy közgazdasági városfogalom nem tudott velük mit kez-
deni ► , vonzáskörzetük nem, vagy alig volt, illetve saját tanyavilágukra terjedt, arra a
területre, amely társadalmi- és gazdaságszervezetileg „amúgy is" a mez ő város része
volt. Ebben a települési rendben a „városi" és a „falusi" nem különült el egyértel-
m űen, a tanyasi nem volt falusi, vidéki, hanem a városi társadalom alkotója (nem be-
szélve most az id ő k folyamán végérvényesen tanyákra szorulókról, a tanyai cselédek-
rő l stb.). S amint már elöljáróban nyomatékkal említenünk kell (részben a telepü-
lés — társadalom kölcsönhatásának el őbbi, aggályoskodó mérlegelését magyarázan-
dó): a határok elmosódottsága nemcsak a települési rendre, hanem az alföldi társa-
dalomra is jellemz ő volt; Márkus István elemzi ezt a jelenséget az „alföldi útról" írt
tanulmányában: „A falu, a kismez őváros és nagymez őváros ugyanannak az alföldi,
állattartó civis paraszti vagy kisnemesi, szabad paraszti termel ő módnak és életvitel-
nek, igényvilágnak, m űvelődésnek három eltér ő nagyságrend ű, felfelé haladva mind
tágasabb, mind differenciáltabb góca." 6 Ennek a parasztos társadalomnak — mely-
nek jellegzetességeire. még visszatérek — a következménye, hogy „valódi polgárság"
csak a legnagyobb mez ővárosokban alakult ki, viszonylag kés őn (19. század) és kis
számban. S mindenekel őtt ez magyarázza a falusias formákat, m űszaki infrastruktú-
rát, alaprajzot ... mindazt, ami „elmaradottságként" a szemlél őd őben képet formál,
ami „elmaradottságként" a statisztikai adatokban tükröz ődik.
Beluszky Pál:
Az „Alföld szindróma” eredete: vázlat.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 4. 3– 28. p.
5
A fenti utalásokból is kitetszik, a sajátos településrend mellett — minde-
nekel őtt s geográfusként is ezt kellene el őször említeni! — sajátos képletté formá-
lódott az alföldi társadalom, mások voltak reakciói a „világ" kihívásaira, más volt
gazdasága ... „elmaradott", amit a 18. század óta számos közíró ostorozott.
E sajátosságokkal a magyar geográfia tehát behatóan foglalkozott. Nyomon
kísérte a 2. világháború utáni változásokat is. Tudományos m ű helyeket hozott létre
az Alföld kutatására, évkönyv-sorozatot hívott életre (Alföldi Tanulmányok ► , „Al-
föld-kutatókat" adott a tudományos életnek (Mendöl Tibor után Becsei Józsefet,
Tóth Józsefet, Simon Imrét, Csatári Bálintot és így tovább). A részeredmények im-
ponálóak. Épp a részeredmények birtokában kell a földrajztudománynak is feltennie
a kérdést: — Az Alföld mássága az ország egyéb nagytájaihoz viszonyított megkésett-
ség csupán, esetleg több tényez ő — véletlenszer ű — egybeesése, avagy sajátos és egyéni
„a/földi fejlődési útról", annak földrajzi kihatásairól beszélhetünk? Miben rejlenek
e sajátos út okai, el ő idéz ő i? Beszélhetünk-é sajátos területi rendszerr ő l, mely a sajá-
tos társadalomfejlődési úttal összefonódva, annak alkotójaként (tehát nem passzív
tükröződéseként!) alakult ki? A geográfia eddigi kérdései részletekre vonatkoztak
(pl.: kérdés: miért alakult ki a tanyarendszer?; válasz: mert a távoli határrészek bel-
területr ő l történ ő megm űvelése nem volt gazdaságos), a jelenségek szférájában mo-
zogtak, s válaszaink is csak részigazságokat tartalmaztak.
A továbblépés reményében tekintsük át vázlatosan a geográfia válaszadási
kísérleteit a „Mi az Alföld" kérdésére!
1. Az Alföld ELMARADOTT terület — ez a leggyakoribb válaszunk. „E térség
— ti. az Alföld — egyik átfogó vonása, hogy elmaradott terület" — Enyedi György
„Az Alföld gazdasági földrajzi problémái" c. tanulmányában 7 így összegzi az „al-
földiség" lényegét, rámutatva, hogy „Sok sajátossága van e nagytájnak: felszíne, ég-
hajlata, talajviszonyai éppúgy, mint gazdasági szerkezete vagy településhálózata ha-
zánk és bizonyos fokig Európa térképén is elüt ő színfolt." Ez az elmaradottság év-
százados8 , s többé kevésbé „véletlenszer ű" — vagy legalább is egymástól független —
tényező k, „balsorsok" következménye: kedvez őtlen éghajlati viszonyok, el őnytelen
fekvés, felaprózott birtokviszonyok(!), szerény városiasodás stb. Két évtizedes „Al-
föld-stúdiumait" összegezve Tóth József is az elmaradottságban látja az Alföld leg-
fontosabb jellemvonását: „Az Alföld — felszabadulás utáni dinamikus fejl ődése elle-
nére — ma is sok szempontból (épp az urbanizációs folyamat elért szintjét tekintve
is) elmaradott területe hazánknak." 9 (Kie.: B. P.) A szerz ő az elmaradottság okát a
perifériára szorulásban látja (az Alföld .... a Budapestre és az ország ún. ipari — ur-
banizációs tengelyére kiterjed ő centrumhoz képest periféria maradt ..." 18 ), s rámutat
a társadalmi-gazdasági folyamatok torzulására a perifériákon (err ő l kés őbb). 11 Az „el-
maradottságra" vonatkozó leírások idézését akár Bél Mátyással is kezdhettük volna,
folytatva Tessedik Sámuellel, 12 a 19. század agrárszakíróival, a 20. század tanyapo-
litikusaival.
Az Alföld el- és lemaradására, elmaradottsága, peremhelyzete bizonyítására
kétségtelenül számos tény, adat sorakoztatható fel. E tények, adatok egyenként alig-
ha vitathatóak, még az összkép is nagyjában egészében igaz. Az is tény, hogy az „el-
maradottságnak" sokévszázados, s őt évezredes gyökerei vannak, hisz már az ókorban
Beluszky Pál:
Az „Alföld szindróma” eredete: vázlat.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 4. 3– 28. p.
6
a Duna vonalát követő limes az Alföldet kívül rekesztette az akkori „m űvelt világon",
elválasztotta a „centrumtól" (mondhatnánk: Európától), a Barbarikumba kénysze-
rítette. Az ekkor nyert el őnyök (a másik oldalon a felhalmozódó hátrányok) a nép-
vándorlás századaiban is fennmaradtak — a kiirtott erd ő k, eke alá fogott földek, fel-
feléled ő városok, örökül maradt országutak —; az országot megül ő magyarság érzé-
kelte ezen el ő nyöket (hátrányokat) s élt velük. Az Alföldet a honfoglalás, az állam-
alapítás után is az ország nagytájaihoz képest extenzíven hasznosították (nem szá-
mítva most az országot övez ő hegykoszorút); néps űr űsége harmada volt a Délvidék
vagy a Dunántúl néps űr űségének. A betelepített (épp az Alföldre telepített!) új jöve-
vények — jászok, kunok — újra és újra réseket ütöttek a berendezked ő feudalizmuson,
felélesztve-feler ősítve egy-másfél évszázada meghaladott gazdálkodási módokat.
Majd a török hódoltatás! Bárhogy értékeljük a török uralom kihatásait — mert van
példa arra is, hogy az Alföld fénykorát épp a 16-17. századra teszik, s még csak nem
14 . Az Al-
-
is minden alap nélkül! 13 —, a kultúrtáj s a gazdaság pusztulása egyértelmu
föld elmaradottsága a modern társadalom- és gazdaságpolitikai adatok alapján is
kimutatható (pl. Enyedi Gy. idézett tanulmányában az egy lakosra jutó nemzeti
jövedelem alapján az első 9 helyre nem alföldi megyét sorolt).
Ám az „Alföld-tünetcsoportot" az elmaradottságra vagy mindenekelőtt
az e/maradottságra korlátozni — nem t űnik kielégít ő válasznak. (Az idézett szerz ő k
nem ezt teszik!) Egyrészt, mert az elmaradottság természetszer űleg az „Alföld-je-
lenség" egyik tünete, következménye, de nem oka ennek; nem magyarázza a más-
ságot, az alföldi sajátosságokat. E/maradott sokféleképp lehet egy terület, régió, et-
tő l még nem veszi fel az alföldi sajátosságokat (a dualizmus korában Erdély „elma-
radottabb" régió volt, mint az Alföld — teljesen más társadalmi-települési-gazdasági
stb. jellemvonásokkal ► . Másrészt: az Alföld társadalmi-gazdasági fejl ődésének színvo-
nalát sommásan elmaradottnak ítélni — lényeges finomságokat elfed ő általánosítás.
Még a gazdaság, a települési rend egyes elemeit sem lehet az Alföld története
során mindvégig „elmaradottnak" min ősíteni! Az alföldi agrikultúrát a kortársak is,
az utókor is szinte egyértelm űen elmarasztalta. Orosz István mutatott rá, 15 hogy a
.... Felvidékrő l vagy a Dunántúlról származó gazdatisztek, államhivatalnokok, adó-
összeírók többnyire nem ismerték fel a rendszert az alföldi települések gazdálkodásá-
ban, s azt primitívnek, elmaradottnak tekintették" Az alföldi gazdálkodás alapja
azonban a 19. század derekán fellép ő gabonakonjunktúráig az állattenyésztés volt.
Az Orosz István által feltett kérdésre — „Nem volt-e ... okszer ű az alföldi gazdálko-
dás, ha a termelési eljárásokat aszerint mérlegeljük, megfelelnek-e a természeti és
társadalmi feltételeknek?" — vele egyetértésben úgy válaszolhatunk, hogy az ak-
kori földb őség mellett, a rendelkezésre álló korlátozott munkaer ő mellett, az adott
természeti környezet mellett — nagykiterjedés ű árvízjárta térszínek, szántóm űve-
lésre kevésbé alkalmas homokterületek — a külterjes állattartás biztosította az egy-
ségnyi ráfordított munkaerőre jutó legnagyobb hozadékot. A 16-18. században, a
19. század els ő évtizedeiben a külterjes állattartás s az ahhoz kapcsolódó agrotechni-
kai eljárások (a bonyolultabb földhasználati rendszerek hiánya, a szállásföldek lát-
szatra ötletszer ű, rendezetlen szabad használata, a gabonatermelés pazarló techniká-
ja — kaszás aratás, nyomtatás stb.) jelentették az okszerű gazdálkodást az Alföldön.
Még a gabonakonjunktúra els ő évtizedeiben, a 19. század derekán, amikor még ren-
Beluszky Pál:
Az „Alföld szindróma” eredete: vázlat.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 4. 3– 28. p.
7
delkezésre álltak igénybevehet ő új gabonaterm ő területek — ármentesített területek,
legel ő k feltörése — is okszer űnek ítélhetjük a gabonatermelés extenzív b ővítését. Csak
a „szabad" földek m űvelésbe állitása, a rendelkezésre álló munkaer ő gyors növeke-
dése nyomán a 18. század utolsó harmadában ütköztek ki az extenzív gabonater-
melés egyértelm ű hátrányai!
A tanyás gazdálkodási-települési rendszer egész történetét végigkísérték az
aggályok és tiltások; századunk elejére az Alföld gondjainak legtöbbet emlegetett, el -
átkozott forrása lett a kortársak szemében is a tanyavilág. (Cserháti Sándor, száza-
dunk elejének talán legismertebb „Alföld-szakért ője" írta: „Az Alföld középrészé-
ben uralkodó áldatlan állapotok els ő és fő oka az ott dívó tanyarendszer, mely kizár-
ja, lehetetlenné teszi az okszer ű gazdálkodás meghonosodását." 17 ) Ám aligha vi-
tatható tény, hogy a tanyarendszer nehezen nélkülözhet ő eszköz volt az Alföld hatal-
mas, puszta területeinek gazdasági visszahódításában, az agrártermelés városokhoz
való szervezése révén „piac-orientált" árutermelést tett lehet ővé, elősegítette intenzív
kultúrák gyors térhódítását — sz ő l ő , zöldség, gyümölcstermelést — és így tovább.
A tanya — s „el ő zménye", a szállás — lehet ő vé tette a török hódoltság idején is a la-
katlanná vált területek gazdasági hasznosítását, az „újrahódítás" frontvonalában ta-
láljuk ő ket — s mindezt úgy, hogy egy lazább feudális függés alatt álló, mez ővárosi
közösségek kereteibe vonhatta az agrártermelést. Ezen „rész-el őnyök" összegz ődve
id ő nként az Alföld egészét az „ország színvonalára" emelték; a 19. századi viszonyo-
kat mérlegretéve az Alföldet feltehet ően a többi országrész szintjén találnánk!
De ami ennél is fontosabb: az Alföld társadalmi szerkezetének „elmara-
dottsága" évszázadokon át korántsem volt egyértelm ű ! A polgárság — a „valódi"
városi, ipar űző , keresked ő polgárság — számaránya, befolyása nyilván még szeré-
nyebb(?) volt, mint a Dunántúlon vagy Fels ő-Magyarországon. Ám a feudalizmus
sem vált oly hézagtalanná, fojtogatóvá, nem épült ki oly szilárdan, mint az országban
másutt. Az Alföld központi részén a lakosság zömét a szoros jobbágyi kötelékekt ő l
mentes parasztok, kisnemesek, a szabadalmas területek polgárai tették ki. Ez a társa-
dalmi szerkezet számos sajátos vonást kölcsönzött az Alföldnek: a mez ővárosok „fél-
szabadsága", er ős önkormányzata, szoros együttélés a reformált egyház haladó-pol-
gári irányzataival, nagyfokú társadalmi mobilitás, „innovatív" parasztság stb. Ez a
sem jobbágy sem úr réteg adta az országnak Csokonai Vitézt, Fazekas Mihályt, Ka-
tona Józsefet, Arany Jánost, Pet őfit ... Ez a sajátos kett ősség, a társadalmi és gazda-
sági fejlettség meg nem felelése, az „Alföld-jelenség" egyik lényegi eleme, tünete;
tünete tehát, nem oka, de lényeges jellemvonásokat tükröz ő tünet.
2. Az „Alföld-jelenség" kapcsán kézenfekv ően felvet ődik a természeti táj mi-
lyensége és a társadalomfejl ődés jellegzetességei közötti kapcsolat kérdése. A köz-
vetlen, direkt kapcsolat feltételezése sem ismeretlen a tudományos irodalomból.
Hamvas Béla állítása szerint a táj minem űsége formálja lakóinak „lelki alkatát", a táj
„géniuszát"; az alföldi jellemvonások is e táji adottságokból fakadnak: „Az Alföld
sajátosan paradox hely — írja —, de az önellentmondás egészen más, mint a délorosz
sztyeppén. A paradox az, hogy szárazföld, egészen nyílt, túlságosan nyílt, végletesen
nyílt, sokkal nyíltabb, mint az óceán, ezért az ember védtelenebb és elveszettebb,
és az ég és a föld határtalanabb ugyanakkor reménytelenebb ... Ezért e táj nyíltsága
Beluszky Pál:
Az „Alföld szindróma” eredete: vázlat.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 4. 3– 28. p.
8
annyit jelent, mint bezárva lenni." „Az Alföld vízhiányban él. Aki tudja, hogy a víz
milyen összefüggésben áll a munkával és a tevékenységgel, a vállalkozással és a kép-
zelettel, s őt a vidámsággal és a gondolkodással, s őt az ismeretre való szomjúsággal
és a bölcsességgel, az az alföldi ember vérmérsékletéb ő l sok mindent megért." 18 Ha
el is fogadjuk Hamvas Béla alapgondolatát, hogy ti. létezik, létezhet valamiféle „táji
lelki alkat", „táji mentalitás", aligha fogadhatjuk el azok közvetlen kialakítójául a
természeti környezet milyenségét 19 (noha az sem tagadható, hogy bizonyos környe-
zet szükségszer űen kialakít bizonyos életforma-elemeket, gazdálkodási formákat,
ezek pedig mentalitásbeli jellemz ő ket). Az „Alföld-szindrómát" sem az Alföld al-
földvolta váltotta ki, de a természeti környezet szerepet játszott, játszhatott a társa-
dami-gazdasági fejlődés által életrehívott tevékenységek lokalizálásában, kedvez őbb,
vagy kedvez őtlenebb színteret nyújtott bizonyos tevékenységeknek, többszörös át-
tételekkel — olykor nem is szükségszer ű en! — befolyásolhatta a társadalmi-gazda-
sági-területi fejl ődés sajátosságait. Az Alföld árvízjárta, eke-nem háborította térszí-
nei nem vonzották a középkor letelepedni szándékozó népeit. A kelta és római kor
öröksége a magyarság megtelepedését is befolyásolta. A téli szállásain már földet is
m űvelő félnomád magyarság a Kárpát-medence nagytájai közül legs űr űbben a Du-
nántúlt, majd a Délvidéket szállta meg. Védelmi, katonapolitikai tényez ő mellett
ebben vitathatatlanul közrejátszott a Dunántúl „táji alkata" (tagolt, sokarcú térszín,
változatos életterekkel) és a korábban itt élt népek tájformáló hatása. A 12. század-
ban az ország lakott területeinek néps űr űsége 8-10 f ő/km 2 -re tehet ő; a Dunántúl
kedvez őbb adottságú térszíne elérte a 15-16 f ő/km 2 -t; ugyanakkor az Alföldön 3-6
fő/km 2 volt. E néhány adat is arra utal, hogy az Alföldön relatív földb őség volt, a
területet extenzíven hasznosították, s ha a feudalizmus „makrostruktúrája" ki is
épült — feudális földbirtok, megyerendszer, egyházi szervezet —, joggal feltételezhet ő,
hogy a „mikrostruktúra" már csak hézagosan. E különbségeket a tatárjárás pusztí-
tásai fokozták, s a betelepített nem feudalizált kunok nemcsak a gazdálkodás mi-
kéntjét vetették vissza, hanem a feudális berendezkedés megszilárdulását is késleltet-
ték. (Mondani sem kell, hogy a jövevénynépek Alföldre való telepítését az említett
tényez ő k — szabad földterületek, extenzív hasznosítás — egyértelm űen megszabták.)
Így érthet ő , hogy a 15. század végén a Dunántúlon és a Délvidéken a szántók ará-
nya a földterület felét is elérte-meghaladta, ugyanakkor az Alföld egyes tájegységein
(Kis- és Nagykunság, Hortobágy stb.) a 10 %-ot sem tette ki. Az Alföld — természeti
viszonyaitól is „támogatva" — évszázadokon át, már a magyar középkorban „peri-
féria" volt, fokozatosan meghódítandó periféria — ha úgy tetszik, frontier (Id. ké-
sőbb!). Ez a helyzet váratlanul (?) és sajátos módon nyer jelent őséget a 15-16. század-
ban: a magyar export legjelent ősebb tételévé épp az „elmaradott" területek produk-
tuma, az él ő állat vált. A „földb őséget" a hódoltság évtizedei alatt a „történelem"
biztosította, de a 18-19. században ismét közrejátszottak a természeti viszonyok,
a csak fokozatosan meghódítható térszínek — vízivilág, árterek, homokpuszták — a
„történések" alakításában.
Summázva: nem a természeti viszonyok terelték az „alföldi útra" e nagy-
tájunk társadalmi-gazdasági fejl ődését — de, hogy ez az út úgy alakult, ahogy, abban
szerepe volt — különféle áttételeken keresztül — a természeti környezetnek is.
Beluszky Pál:
Az „Alföld szindróma” eredete: vázlat.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 4. 3– 28. p. 9
3. Az Alföld — PERIFÉRIA; a '70-es '80-as években a gazdaságtörténeti gon-
dolkodás egyik központi kategóriájává vált a centrum-periféria fogalompár, mára
pedig már a társadalomtudományok többsége eszköztárába fogadta. Földrajzi adap-
tációja is megtörtént; Tóth József szerint az Alföld .... a centrumhoz képest peri-
féria maradt, egyes Alföldön belüli térségek pedig a 'periféria perifériái' lettek". 2°
„Aperiféa'—cntumhozkpesgébnvazelmrdotságényv
jellemezhető ... A periféria-jelleg a centrumtól való (gazdasági) térbeli távolságot
éppúgy magába foglalja, mint az id őbeli megkésettséget." A perifériává válás tartó-
san meghatározhatja egy-egy ország, országrész társadalmi-gazdasági fejl ődését, hisz
a kétféle terület között oly automatizmusok épülnek ki, melyek a periféria-állapotot
tartósan konzerválhatják. „A két pólus közti dialektikus kapcsolat meghatározó
momentuma az, hogy a centrum elvonja a periférián képz ődött többlet jelent ős ré-
szét s azt saját gazdasági fejl ődéséhez használja fel, míg a perifériát az elmaradottság
állapotába kényszeríti, s a két pólus között egyoldalú, az alá- és fölérendeltségen
alapuló asszimetrikus függ őségi viszony jön létre." A két „pólus" közé helyezhet ő
félperiféria „... a gazdasági tevékenység komplexitásának foka, az államgépezet ere-
jének nagysága, a kulturális integritás stb. szempontjából egyaránt köztes helyet
foglalnak el." 21 Elfogadva a fenti meghatározást, közelebb kerülünk az Alföld-je-
lenséghez; az Alföld e/maradottsága most már nem csupán egyedi és esetleges ténye-
ző kkel magyarázható — természeti adottságok, szerencsétlen történelmi események
stb. —, hanem egy adott, térben differenciált, önmagát újratermelő gazdasági (társa-
dalmi) szerkezet folyománya. Azzal, hogy a „lemaradás", „megkésettség" mikor „szer-
vesült" perifériává, e vázlat írója nem foglalkozott behatóbban. Ha elfogadjuk, hogy
a periféria egy egységes gazdasági rendszer részeként alakul ki, akkor a korábban
vázolt 9-14. századi állapotok „lemaradásként" értékelhet ő k, nem lévén országos
piac, a naturálgazdálkodáshoz közel es ő szinten a „centrum" elvonása eleve nem
lehetett jelent ős. Nem tudom megítélni, hogy a 15-16. században, amikor az alföldi
él őállat az ország f ő kiviteli cikke lett, kialakult-é a „centrum-periféria" viszony. Ám
tény, hogy a hódoltatás kezdetétől napjainkig meg megújulóan perifériává vált az
-
Alföld. Id őnként — elnézést az olvasótól a szószörnyért — halmozottan periférikussá.
Már a török jöttének hírére, vagy a hódoltság els ő évei után a török veszélyeztette
területek polgárai kimentették vagyonukat, családjaikat az Alföldr ő l. A hódoltság
másfél évszázada alatt pedig kettős perifériává vált az Alföld; (az Oszmán birodalom
határövezete — ahol nem tudja a hódító a hódoltatás balkáni formáit érvényesíteni —
s a feudális magyar állam — Habsburg birodalom — befolyási övezete, ahol a török
hallgatólagos beleegyezésével a magyar hatóságok és földesurak is gyakorolják ha-
talmukat) miközben hadak, rablóportyák dúlják, kétfelé adózik, adójáért még a szo-
kásos „szolgáltatásokat" sem kapja meg: védelmet, jogszolgáltatást, közbiztonságot
s a többit. Ha e kett ős perifériának voltak is el ő nyei (egyik fél sem tudta korlátlanul
érvényesíteni hatalmát, akaratát), s a „hatalmi vákuumban" kiépíthették önkormány-
zatukat, a szoros földesúri felügyelett ő l távol gazdálkodhattak; szabad vallásgya-
korlatot folytattak stb., ezen el ő nyökért fizetett „ár" kétségbeejt ő en nagy volt: a
lakosság újból és újbóli megtizedelése, a konjunkturális körülmények között tekin-
télyesen növekedett bevételek szinte teljes „elvonása". S a „periféria-jelleg, a török
ki űzése után sem sz űnt meg; a felszabadító háborúk hadisarcai (Debrecenre Caraffa 2
Beluszky Pál:
Az „Alföld szindróma” eredete: vázlat.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 4. 3– 28. p.
10
milliós hadisarcot vetett ki 1686-ban), a megváltakozások költségei, a mez őgazdasá-
gi termékek értékesítésének hasznát lefölöz ő nem-alföldi városok, majd az „agrár-
olló", a 2. világháború után a mez őgazdaságból az iparba t ő két átszivattyúzó gazda-
ságpolitika mind-mind az Alföldet szegényítette.
Az Alföld tehát periféria volt — ez azonban csak részben magyarázza sajátos
fejl ődését. F ő leg nem a társadalomfejl ődés jellegzetességeit, az ebb ő l (is) fakadó
településhálózati sajátosságokat.
4. Az Alföld — FRONTIER — terület, állította a Nagy-Frontiert is ismer ő den
Hollander. Ez az állítás is közelebb vihet az Alföld-jelenség okainak felvázolásához,
hisz a frontier elsősorban társadalmi képlet s csak azután terület-fejl ődési típus: (a
frontier fogalmát ugyanis) „Puszta vagy ritkán betelepült terület leírására használ-
ták, egy érett kultúra peremén vagy még távolabb t ő le." „Nem csupán egyfajta hely-
nek a helyét ... idézi fel, hanem egyfajta emberekét is (akik ott laknak) ... s őt magát
a folyamatot is, ami által csak új és sajátos társadalmi struktúrát fejlesztettek ki". 22
határállapot az Alföldet Észak-Amerika nyugatra nyomuló határövezetével, Eza
Ausztrália benépesülésének korai korszakával rokonítja. 23 A hasonlóság az adott
társadalmi-gazdasági rendszerbe még csak részlegesen integrált zónák „szabadságá-
ban" mutatkozik, az államhatalomtól „távol" él ő közösségek önállóságában, önigaz-
gatási lehet őségében és kényszerében, a társadalom mobilitásában. Oly jellemvoná-
sokban, melyek a Kozákföldön, a Vadnyugaton, Burföldön és az Alföldön egyaránt
fellelhet ő k. A FRONTIER és a PERIFÉRIA ötvöz ődését feltételezve — amire Hol-
lander is felfigyelt: „... az összbenyomás egy olyan társadalmat mutat — az Alföl-
dön —, amely megrekedt" 24 — már közelebb kerülünk az „Alföld-szindrómához";
ez magyarázatot kínál a társadalom és a gazdaság fejl ő désének „meg-nem felelésére"
(inkonzisztencia).
A frontier-jelleg magyarázó okként való felhasználhatósága azonban kor-
látozott. Az amerikai frontier (a 19. században a Vadnyugat) vagy a Burföld társa-
dalmi képlete gyökeresen eltért az Alföldét ő l; a Vadnyugat egy viharos dinamiz-
mussal terjeszked ő tő kés társadalom és gazdaság határzónája, amely gyors ütemben
tolódott nyugatra (így egy adott területen a frontier-állapot csak néhány évtizedig
tartott ► ; az Alföldön a frontier évszázados állapot volt, s a közelmúltig egy feudális
társadalom határzónáját képezte.
Tehát még nem hagyhatunk fel a válaszok keresésével.
5. Az Alföld — sajátos TÁRSADALOMFEJL Ő DÉSI ÚT régiója, netán „kelet-
európai sziget" közép-európai (nyugat-európai?) környezetben? Az Alföld földrajzi
sajátosságai (extremitásai) a geográfia egyes m űvel ő it is arra késztették, hogy a Du-
nántúl és az Alföld eltér ő jellegét, fejl ődési útját Európa társadalmi fejlődésének két
(három?) alaptípusáig vessék vissza, feltételezve, hogy a társadalomföldrajzi képben
tükröződő jellegzetességek a társadalomfejl ődés sajátos (modell-érték ű ) útjával ma-
gyarázhatók.
E sorok írója két ízben tett futólagos megjegyzést a kérdéskörben. 1981-ben
egy széljegyzetében az alföldi mez ő városok kapcsán vetette fel: „Helytálló-e rokoní-
tásuk Kelet-Európa 'nem-ipari-polaA-i' várasaival, és így keletkezésük visszavezet-
Beluszky Pál:
Az „Alföld szindróma” eredete: vázlat.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 4. 3– 28. p.
11
hető -é az európai fejl ődés két alaptípusához... Tetszet ő s a feltételezés — ti. „kelet-
európai jellegük" —, csakhogy a mez ő városok 'mezo-struktúrája' igencsak külön-
bözik a kelet-európai fejl ődési vonaltól..." 25 Hasonló megállapítással zárta rövid
fejtegetését az Alföld településviszonyairól rendezett nagyk ő rösi tudományos kon-
ferencián: „Ezért úgy véljük, nem indokolt az Alföldet a kelet-európai társadalmi-
gazdasági fejl ődés zónájába sorolni..." 26 Az alföldi társadalmi fejl ődés mibenlétének
kifejtésével azonban akkor adós maradt a Szerz ő : „... az Aflöld a nyugat- és kelet-
európai társadalmi-gazdasági fejl ődési területek határzónájában fekv ő frontier jelleg ű
periféria volt..." 27
A geográfia — e kérdéskörben véleményt nyilvánító — jeles képvisel őinek,
többek között Enyedi Györgynek és Tóth Józsefnek vélekedése azonban nem egye-
zik a fenn vázoltakkal; álláspontjuk abban summázható, hogy az A/föld kelet euró- -
pai fejlődési utat járó tájegység nyugat- vagy közép-európai környezetben. 28 Ebből
a különbségből fakad az Alföld más-sága. Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy e né-
zettel a geográfia reprezentánsai nem állnak egyedül. Amellett, hogy történészeink
egy része hazánk egészét a kelet-európai régióba sorolja, mások felhívják a figyelmet
az országon belüli területi különbségekre, a Dunántúl és az Alföld eltér ő jellegére;
Gunst Péter véleménye szerint .... az ország nyugati fele, Pannónia a római birodalom,
majd kés ő bb Nagy Károly birodalmának s vele nyugat-európai típusú fejl ődésének
is része volt. A honfoglaló nomád magyarság az ország nyugati felén nem elnéptele-
nedett, vagy üres területre telepedett, hanem egy olyan földm űves társadalomra, amely
igen nagy hatással volt gazdasági, társadalmi és állami rendjének továbbfejl ődésére.
A nyugatos Dunántúl és a keleties Alföld különbsége és egymásra hatása nemcsak
azt példázza, hogy egyes államalakulatok kezdett ő l fogva gyakorlatilag két struk-
túrát is magukba foglalhattak, hanem azt is bizonyítja, hogy az ország nyugati felén
élt szláv és más népcsoportoknak milyen nagy szerepük volt a magyar nép gazdasági
és társadalmi rendjének formálásában..." 29 A már idézett Hamvas Béla szerint is
„Kelet-géniusza" uralja az Alföldet.
Mielő tt az „alföldi út" mibenlétét, az eddigi vélekedéseket taglalnánk, vá-
zolnunk kell a történeti régiók legfontosabb jellemz ő it, a róluk kialakított nézeteket.
Mindenekelőtt meg kell jegyeznünk, hogy a magyar történettudomány ál-
láspontja sem egységes a történeti régiók kérdésében. Az mindenesetre általánosan
elfogadott, hogy két fejl ődési alaptípus alakult ki, a nyugat- és a kelet-európai. Az
el őbbi az antik és germán örökség ötvöz ődésébő l fakad; gazdasági alapja a föld vitat-
hatatlan magángulajdona, a jobbágyság törvényileg rögzített joga a jobbágytelek-
hez (s ebb ő l fakadóan az egyén érdekeltsége a termelés növelésében, hatékonysága
emelésében, a technikai fejl ődés eredményeinek alkalmazásában 30 ); a jobbágyok
használta föld és a földesúr magánkezelésben tartott földek egyértelm ű, jogilag ga-
rantált elkülönülése, Kelet-Európában a „dolgozó réteg" túlnyomó többségét a
„holop" jogállású rétegek alkották; a holop — Orosz István megfogalmazása szerint —
.... kora középkori típusú szolgaelem, akinek semmilyen joga nincs arra a földre,
amelyet megm űvel." 31 „Közép-Európában a XIII—XIV. századra kialakult az egységes
jobbágyosztály, s ez a jobbágyságnak a szabadok szintjén való egységesülését jelen-
tette. Oroszországban a szabad menetel ű jobbágyok vékony rétege nem vált a ter-
melés bázisává, az a kiegyenlít ődés, az egységesülés a XVI—XVII. században a holo-
Beluszky Pál:
Az „Alföld szindróma” eredete: vázlat.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 4. 3– 28. p.
12
pok, tehát a szolgaelem szintjén ment végbe." 32 így a földesúr a jobbágyát adhatta,
vehette, el ű zhette, elszakíthatta a földt ő l. Kelet-Európában mindvégig (a 20. szá-
zadig) meghatározó maradt a földközösségek (faluközösségek) szerepe, s fennma-
radt .... a faluközösség mint adóegység, valamint a faluközösségek tagjainak közös
felel őssége is." 33 Mindez az „egyéni érdekeltséget" csekély területre korlátozta. 34
A16.száadutnKel-Erópbváuakodrtnlpuómajoságiz-
dál kodás.
Nyugat-Európában a földmagántulajdon, az egységesült jobbágyosztály is
alkotórésze a tagolt rendi társadalomnak, a h űbériségnek, egy bonyolult jogi viszo-
nyokkal szabályozott társadalmi képletnek. 35 Kelet-Európában a rendiség csak héza-
gosan épült ki, a nemesség közvetlenül függött az államhatalomtól, az uralkodótól.
Nyugat-Európában a rendiség jogilag szabályozott rendszere a „szabadságok kis kö-
reinek sokaságát" alakította ki (Bibó István kifejezése, aki e „kis körökben" látta
— Szücs Jen ő szerint is joggal — a nyugati fejl ődés alapvetését), ami „... felvázolta
paraszti szinten is a 'szabadság' egyfajta korlátozott és feltételes állapotát; hogy
azonban még e hasonlíthatatlan egyenl őtlenebb feltételek is hangsúlyos 'szerz ődé-
ses' formát kaptak, az már ama jellegzetes 'beidegz ődések' közé tartozik, mely ter-
minus éppen Bibó István kulcsfogalma a korokon átnyúló, társadalomszerkezetileg
determinált s nem pusztán pszichológiai reflexek megjelölésére." 36 A „szabadságok
kis köreihez" sorolhatók a territoriális szabadságok' (tartományok, megyék), a ren-
dek szabadságjogai, a római egyház tevékenysége, a céhek, egyetemek, városok auto-
nómiái és így tovább. A nyugat-európai rendiség szabadságainak köreihez tartozott a
városfejlődés is, melynek alapvet ő jegye a városi autonómia kialakulása volt, a „jogok
és hatáskörök olyan együttese, mely más magaskultúrákban az 'állami' szuverenitás
része". 37 Kelet-Európában viszont a város nem autonóm képz ődmény, nem önkor-
mányzat, hanem er ős állami kontroll alatt álló heterogén képz ődmény, Hanák Péter
kategórikus megfogalmazása szerint a „... cári autokrácia hierarchikus rendszerébe
illeszkedett szogáltató közösség maradt". 38
Míg a nyugat- és kelet-európai fejl ődés alapvonalaiban sok hasonlósdág ta-
lálható történészeink vélekedésében, addig Magyarország hovatartozásában, illetve
a két régió közötti határzóna (önálló Közép-Európa?) kérdésében a vélemények rend-
kívül megoszlanak. 39 (Csak a teljesség kedvéért jegyzem meg, hogy a fenti régiók
mellett külön régióként — alrégióként? — kezelend ő a Mediterránum vagy Skandiná-
via is.) E vélekedések puszta felsorolása, idézése is hosszadalmas lenne s nem is felada-
tunk. A „Kelethez" vagy „Nyugathoz" való „egyszer ű" besorolás mellett 40 jóné-
hány kutató „határzónát", alrégiót tételez fel s abba sorolja hazánkat; további va-
riánsok forrása, hogy egyesek Kelet-Európa nyugati zónájába, mások Nyugat-Európa
keleti pereméhez számítják Magyarországot. 41 Végül a kérdésben véleményt nyilvá-
nítók többsége (?) önálló „hibrid" régiót tételez fel Kelet- és Nyugat-Európa kö-
,
zött. 42 E vitában — ismétlem — nem kívánok jelen írásommal résztvenni; megjegy-
zem, olykor csak nevezéktani vitáról van szó, mert az összemérhetetlen jellemvoná-
sok együttesér ő l szubjektivitást nem nélkülözve lehet eldönteni, hogy az alrégiónak,
köztes övezetnek, önálló régiónak neveztessék-é. Az azonban bizonyítottnak t űnik
a nem-szakmabélinek, hogy hazánkra sem a kelet- sem a nyugat-európai jellemvoná-
Beluszky Pál:
Az „Alföld szindróma” eredete: vázlat.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 4. 3– 28. p.
13
sok nem alkalmazhatók fenntartások, illetve komoly ellenvetések nélkül; régiónk
„köztes jellege" elfogadhatónak t űnik.
Amihez persze azonnal két megjegyzést kell f ű znünk: az egyik, hogy a ré-
gióhatárok a történelem során változtak, változhatott egy-egy ország, területegység
hovatartozása is; másrészt ha elfogadjuk, hogy egy-egy közjogi egységen, országon
belül többféle struktúra is létezhet egymás mellett, akkor az egyes országok „beso-
rolását" méginkább árnyalnunk kell.
Az utóbbi megjegyzéshez néhány kérdést is fel kell tennünk. Mindenekel őtt:
egyetlen országon, közjogi egységen belül beszélhetünk-é többféle társadalomfej-
lődési modellrő l? Az e tárgykörbe vágó legtöbb munkában e kérdés nem merül fel,
de nem is zárják ki ennek lehet őségét. Eléggé kézenfekv ő nek látszik, hogy pl. Len-
gyelország „törzsterülete" és a fennhatósága alá került Galícia vagy Fehéroroszor-
szág, a 18-19. századi Poroszország keleti és nyugati területei között a társadalmi-
gazdasági fejl ődés „modelljében" lényeges különbségek mutatkoznak (az is tény,
hogy ezek a területek „utólag" váltak egy államterület részeivé). Idéztük viszont
korábban Gunst véleményét; szerinte létezhetnek különféle struktúrák egy-egy orszá-
gon belül is. Szükségét érezzük e helyütt Módra László véleményét hosszasabban
idézni: „Úgy t ű nik, hogy ma már túl van a hazai társadalomtudományi gondolkodás
azon a dilemmán, hogy vajon egy ilyen kis országon belül a struktúrák vizsgálatánál
jogos e történelmi régiókról, eltérő fejlődési típusokról beszélni. Az tudományosan
-
bizonyított tény, már-már evidencia, hogy Nyugat és Kelet hatására a hazai társada-
lom strukturális szervez ődése, min őségét tekintve roppant vegyes képlet ű... A ha-
' zai társadalom alapstruktúráinak a vegyességét — éppen az el ő bbiek hatására — még
tovább kombinálják az ország határain belül található történelmi zónák fejl ődései,
eltérései, másságai." 43 Az országokon belüli, így a hazánkon belüli eltér ő fejl ődési
utak lehet ő ségét elfogadva is kérdés: mekkora az a területi egység, ameddig „lemen-
ve" még joggal rokoníthatunk a „makro-modellekhez". Hisz ha csak (?) a tulajdon-
viszonyokat, a társadalmi függ őségeket, a helyi társadalom struktúráját tekintjük,
akkor — különösen az Alföldön — szinte mérföldr ő l mérföldre változott a kép: sza-
bad királyi városok, szabadalmas területek, megváltakozott és földesúri mez őváro-
sok, szabad menetel ű parasztok és jobbágyok falvai váltották egymást. Mindmeg-
annyi eltérő fejl ődés ű modell? Nem áll módomban állást foglalni. Megjegyezhet ő
viszont, hogy az Alföld „törzsterületén" a szatmári, beregi, borsodi, hevesi, bihari
peremterületeket, a Duna-mente zugait leszámítva, a mez ő városi és a szabadalmas
területek — Jászság, Kunságok, Hajdúság — voltak túlsúlyban — sajátos fejl ődésük
„alföldi modellként" értelmezhet ő .
Utoljára maradt a kérdés: miként vázolható fel az alföldi társadalomfejl ődés
útja, s milyen földrajzi, települési sajátosságok fakadtak ezen útból?
Magyarországot az államalapítás s a kereszténység felvétele után a korabeli
megítélés is a Nyugathoz sorolja. „A 'Nyugat' fogalma úgy tágult, ahogy a latin ke-
reszténység tágította: 'civilizációs' gy űjtő fogalommá vált." — szögezi le Sz űcs Jen ő 43 ,
hozzátéve, hogy a „Civilizáció és struktúra azonban jó ideig más-más koordinátákhoz
tartoztak." Vagyis már a 10-11-12. századi Magyarországon egymás mellett éltek
„nyugatias" és „keleties" elemek; a nyugati ideolögia, egyház, a formális államszer-
vezet, a feudális tulajdon egyes elemei mellett, a társadalom rendi tagolódása még
Beluszky Pál:
Az „Alföld szindróma” eredete: vázlat.
14 Tér és Társadalom, 2. 1988. 4. 3– 28. p.
csekély mélység ű , a feudális osztálytagolódás kialakulatlan, mintahogy kialakulatlan
a feudális birtok és termel ő üzem is, legalábbis az ország egyes részein. A korai ma-
gyar állam „keleties" és „nyugatias" elemeinek felsorakoztatása hosszasan folytat-
ható lenne; ezt a szemrevételezést azonban nálamnál illetékesebbek — mint pl. Szücs
Jen ő — elvégezték; summázatul megállapítható, hogy a felemlített vonások — leg-
alábbis az 1200-as évekig — hazánkat legalább oly mértékben rokonították kelettel,
mint nyugattal.
Az Alföld ekkor periféria. Azzá tette a korábbi kultiváció hiánya, azzá a
települ ő ket kevéssé vonzó természeti környezet. Az Alföld néps űr űsége mintegy har-
mada a dunántúlinak, délvidékinek. Ez némileg ellentmond azon vélekedésnek, hogy
a 11-12. században az Alföldön hasonló településhálózat alakult ki, mint másutt az
országban. Az Alföldön — miközben itt is kiépült a feudalizmus „makrostruktúrá-
ja", a királyi vármegye és birtokrendszer, az egyházszervezet stb. — a feudalizmus
szövedéke lazább, a feudális üzemszervezet kiépületlenebb; a már ekkor — még? —
feltehet ően „vezet ő ágazatnak" tekinthet ő rideg állattartás eleve nehezíti a „szabá-
lyos" üzemszervezet kialakulását. Úgy tetszik tehát, az Alföld lassabban tagolódik
be a nyugati típusú feudalizmusba, mint az ország többi része. S ezt az állapotot a tatár
betörés pusztításai, a kunok, jászok befogadása prolongálta. Itt a legnagyobb arányú
a lakosság, a települések és a javak pusztulása; az Alföld szinte újrahódítandó lakatlan
földdé válik. A jövevények betelepedése több évszázaddal korábbi társadalmi viszo-
nyokat állított vissza — legalábbis az Alföld egy részén; feudalizációjuk az 1400-as
évekig tart, ám közjogilag kezdett ő l fogva a feudalizmus kései szakaszára jellemz ő
viszonyokkal (is) rendelkeznek. Az Alföld feudalizációjának megtorpanása épp akkor
következik be, amikor az ország többi része — kihevervén a tatár pusztítást — gyors
ütemben zárkózik fel Nyugathoz, „fordul át" Nyugat-Európa vagy legalábbis annak
keleti pereme felé: „Az átfordulást a geográfiai Kelet-Európa nyugati peremét ő l a struk-
turális értelemben vett Nyugat-Európa keleti peremévé mindenekel őtt a fejl ődés sa-
játosan összevont gyorsasága jellemzi". 44 Ez az „összevont", gyors, „szervetlen"
fejl ődés torzítja is a „nyugati elemeket" 45 , olyannyira, hogy már ekkor joggal be-
szélhetünk közép-európai fejl ő dési útról. 46
Míg az ország a 13-15. században a közép-európai mez őben „nyugatra"
mozdul el, az Alföld továbbra is a feuda/izációban „hátramaradt" terület, „feudaliz-
mus előtti terület", extenzív gazdasági hasznosítással; ám kelet-európai jelleg űnek
(az ország többi részéhez viszonyítva „keletibbnek") sem lehet fenntartás nélkül
nevezni, hisz pl. nem a kelet-európai holop-típusú szolgarend teszi a népesség zömét
(ha a hunok dolgoztattak is rabszolga-félrabszolga elemeket), hanem a nemzetiségi
társadalom nyomait őrz ő , részlegesen feudalizálódott szolgáló rend. S a „fejl ődés",
a felzárkózás is „nyugatra" történik, mintsem keletre. (Az pontosan aligha rekonstruál-
ható, hogy a fenti sorokban feltételezett „fejl ődési modell" az Alföld mely részeire
volt jellemző.) Az Alföld ekkor közép-európai környezetbe foglalt, prefeudális peri-
féria.
S ekkor, a 15. századtól kezdve feltételezhet ő egy olyan folyamat, amely
az alföldi út meghatározó jellegét adja. E folyamat lényege, hogy az Alföld — igen
rövid id ő alatt úgy kerül át egy „feudalizmus előtti" állapotból egy, a feudalizmust
—
meghaladó állapotba, hogy közben a feudalizmus kifejlett, tipikus formája meg sem
Beluszky Pál:
Az „Alföld szindróma” eredete: vázlat.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 4. 3– 28. p. 15
szilárdul, nem válik általánossá, nem válik általánosan elterjedtté az egységes job-
bágyi rend sem. Ennek az átfordulásnak egyes lépései nem dokumentálhatóak meg-
nyugtatóan (magam ilyen jelleg ű kutatásokat nem is végeztem), ám a 16. század
első éveire meglehet ősen jól körvonalazódott már ez az „átfordulás". A kiváltságos,
nem magánföldesúri fennhatóság alatt álló területek mellett megszaporodnak, meg-
er ősödnek a mez ővárosok. S űr űségük ugyan nem érte el a dunántúlit, de itt alakultak
ki a legnépesebb mez ővárosok (Debrecen, Gyula, Cegléd, Bátmonostor), s Bácskai
Vera kutatásai szerint „... az alföldi mez ő városok népessége emelkedett a legegyen-
letesebben és leggyorsabb ütemben, s a XV. század elején ezek átlagnépessége a leg-
magasabb". 47 Lakosságszámuk aránya — Szabó István számításai szerint — az össz-
lakosságon belül országosan kb. 20 % volt, egyes területeken azonban azt jóval meg-
haladta (Bácskai V. adatai szerint pl. a Bodrog megyei jobbágyok 32 %-a, a gyulai
urada lom a lakosságnak 49 %-a (!) élt mez ővárosokban a 15. században ► . Ezek az ará-
nyok, kiegészülve a kunokkal, jászokkal, már jellegmeghatározóvá tehetik a 'szabad
paraszti' fejl ődést. A mez ő város ezt a lehetőséget jelentette. („A mez ővárosi kivált-
ságok, s nem utolsósorban az egyösszegben fizetett adó és az önkormányzati jog a
parasztság jelent ő s rétege számára a nyugati parasztbérl ő kéhez hasonló szabadságot
és termel ő i függetlenséget biztosított." 48 )
Mez ővárosok persze az országban másutt is kialakultak — hálózatuk a Dunán-
túlon még s űr ű bb is volt. Jogi helyzetükben sem látszik szisztematikus különbség.
Gazdaságukban igen; az alföldi mez ővárosok már a 14-15. században határozottan
agrárjelleg űek, lakóik első sorban állattartásból, kereskedelemb ő l éltek. S ha figye-
lembevesszük, hogy az állatkivitel hazánk exportjából ezen id őszak alatt 60 %-ról
91 %-ra n őtt 49 , hogy az agrárkonjunktúra mily er őteljes pezsgést indított el a job-
bágyságon belül is, egyszeriben különleges megvilágításba kerülnek az alföldi me-
ző városok. Az állatkereskedelem hasznán másokkal is osztoznak, de az állattartás-
nevelés legfontosabb színtere az Alföld. A korábbi lazább településállomány, a meg-
indult pusztásodás, a puszták bérlete, a hatalmas városhatárok biztosítják az állat-
tenyésztés színterét — már a török hódoltság el őtt. Nem elhanyagolható körülmény,
hogy a legelő terület — csakúgy, mint a sok mez ővárosban szintén jelent ős áruterme-
lést produkáló sz ő l őterület — nem tartozott a (jobbágy)telki állományhoz, akár bir-
tokjogon, akár bérletként bírta azt tulajdonosa vagy a (mez ővárosi) közösség. Így nem
volt alávetve m űvelési kényszernek és jobbágyi szolgáltatásoknak. „A sz ő l őért vagy
legel őért fizetett járandóság lényegében természetben fizetett földbérnek tekinthe-
tő ." 50 Ez, párosulva a mez ővárosi önkormányzat „szabadságaival", nagy területeket
vont ki az Alföldön a feudális földjog s feudális mez őgazdasági üzemek hatásköréb ő l.
„A mez ő városok földhasználati joga, amennyiben sz ő l ő r ő l vagy legel őr ő l volt szó,
lényegében a polgári földbérlet csíraformájának tekinthet ő ."51 S e feudális kötött-
ségektő l kevéssé béklyózott területen „állították" el ő annak a vágómarha-mennyi-
ségnek zömét (?), amely kivitelünk 90 %-át tette ki! A 16. század fordulójára tehát
kirajzolódtak a mez ő városokra alapozott „szabadparaszti" fejl ődés lehetőségei az
Alföldön — szilárd feudális el ő zmények nélkül. Hogy az utóbbi mekkora közvetlen
hatást gyakorolt az alföldi mez ővárosok társadalmára — feltehet ően nehéz lenne ki-
mutatni. Tény ugyanakkor, hogy a 15. század végén, a 16. század elején egy sor al-
földi mez őváros (Debrecen, Gyula, Kisvárda, Mez őtúr stb.) folytat nemegyszer sikeres
Beluszky Pál:
Az „Alföld szindróma” eredete: vázlat.
16 Tér és Társadalom, 2. 1988. 4. 3– 28. p.
küzdelmet földesurával; Cegléden fegyveres ellenállásra is sor került. S nem lehet
véletlen, hogy az alföldi mez ő városok az 1514-es parasztháborúban kitüntetett szere-
pet játszottak; nemcsak tömegeket adtak, hanem ideológiát s vezet ő ket egyaránt.
Az árutermelésbe való bekapcsolódás, a pénzbevételek növelésének igénye a
nemesség részér ő l fokozta a mez ő városok feletti rendelkezés újrameger ősítésének
vágyát; igazi sikerre azonban az Alföldön, ezen a feudális üzemszervezetbe nehezen
tagolható területen nem számíthattak. E körülmények biztosították — illetve biz-
tosíthatták volna — a mez ő városi fejl ődés sikerét az Alföldön. Hallgassuk meg Sza-
kály Ferenc összegzését a török hódoltság el őtti mez ővárosi fejl ődésr ő l: a szerz ő sze-
rint hangsúlyozni kell .... azt a rugalmasságot, mellyel — hosszabb vagy rövidebb
távon, de csaknem valamennyi lehet őségei végs ő határáig — alkalmazkodni tudtak a
gyorsan változó lehet ő ségekhez. A XVI. század derekára szinte a semmib ő l meglepően
széles és tőkeerős vállalkozó és kereskedőréteg alakult ki bennük, amely a küls ő és
-
a belső áruforgalom szervezésében és lebonyolításában oly nagy szakértelmet tanúsí-
tott, mintha e téren már évszázados gyakorlata lett volna. ... Mindmegannyi olyan
vonást soroltunk fel, amely az eddig feltételezettnél jóval nagyobb városfejlődési
tartalékokat és energiákat sejtet. S ha Szegednek a XV. század végére sikerült fel-
kapaszkodnia a szabad királyi városok sorába, miért ne hihetn ő k el, hogy ha a fejl ő -
désvonal töretlen marad, ez más mez ő városoknak is sikerülhetett volna... Az a tény ...,
hogy az alföldi mez ővárosok menekültjei nem egy ő ket befogadó felvidéki szabad
királyi városban — így például Kassán és Nagyszombaton — gyorsan vezet ő gazda-
sági és igazgatási pozícióba jutottak, arra mutat, hogy az esetleg felemelked ő ma-
gyar etnikumú mez ő városok esélyei nem voltak eleve kilátástalanok." 52
Szakály feltételezése nem megalapozatlan, ám bizonyítékot már sosem
kapunk rá. A török hódoltság körülményei között ugyan folytatódott az a jelleg ű
mezővárosi fejl ődés, amely már a 15. századtól jellemz ő az Alföldre, ám annyira más
körülmények között, hogy a változatlan feltételek körülményei közötti városfejl ődés
eredményeir ő l csak feltételezéseink lehetnek.
Mielő tt a török hódításnak az „alföldi út" kialakulásában játszott szerepét
vázolnánk, szót kell ejtenünk — ismételten — az ország egészének a 16. századtól
kezd őd ő en megváltozó helyzetér ő l, európai helyér ő l. A 15. század vége, a 16. szá-
zad Európa nagy regionális átrendez ő désének korszaka; ismét dinamizálódik az Atlanti
Európa, immár a korfi kapitalizmus kifejlesztésében „vállalva" vezet ő szerepet. Itt
felgyorsul a feudális agrárviszonyok felbomlása, a jobbágyság helyét a szabad parasz-
tok, bérl ő k foglalják el; ide helyez ő dik át a világ kereskedelmi központja, teret nyer
a manufaktúra-ipar. Közép- és Kelet-Európa egyre inkább a Nyugat perifériája; a fej-
lődés — mely Közép-Európában eddig a Nyugat felé tartott, Kelet felé kanyarodik. 53
Aközép-euróaifdálskozty—agrákonjutúihszla-
dó — a természetbeni járadékok növelésével tudtak bekapcsolódni az európai gaz-
dasági konjunktúrába. Ez refeudalizációs kísérleteket indított el, a „fejl ődést" a
robotolható majorsági gazdálkodás, a feudális kötöttségek szigorítása, a szabad pa-
raszti fejl ő dés korlátozása, felszámolása, a „második jobbágyság" felé terelve (nem
térve itt ki a „második jobbágyság" eddigi értelmezése körül kibontakozó történész
vitákra). Ez a refeudalizációs folyamat hazánkban is megindult a 15. század végén; 54
ősorban épp a mez ő városok voltak. Ezért nem hagyható figyelmen célpontjaies
Beluszky Pál:
Az „Alföld szindróma” eredete: vázlat.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 4. 3– 28. p. 17
kívül Szücs Jen ő feltételezése sem, aki — Szakály Ferenc idézett feltételezésének
ellentmondva — úgy véli, hogy ha nem kerülnek török hódoltság alá az alföldi me-
ző városok, „... a földesúri reakció alighanem éppoly sz űk gyepl ő n tartja ő ket, mint
a királyi Magyarországon — ahol nincs is analógiájuk." 55
Az alföldi mez ő városok (és szabadalmas területek) azonban török fennha-
tóság alá kerültek. Geopolitikai helyzetük gyökeresen megváltozott. A 15. század
második felét ő l formálódó folyamatok kiteljesedtek. E kiteljesed ő folyamatok ér-
tékelésében sok ellentmondó vélemény fogalmazódott meg. A 16-17. századot
egyes szerz ő k a mezővárosi fejl ő dés, az „alföldi út" virágkorának tartják (pl. Márkus
István, Majlát Jolán). Kétségtelen, a pusztításokat átvészelő mezővárosok társadal-
mi képletében számos pozitív elemet találunk, rokonszenves, vonzó az „alföldi út",
de — a magunk részér ő l legalábbis — a 16-17. századi mez ővárosok a „romlás virá-
gainak" tartjuk; „szabadságaikért" az Alföld legyilkolt és elhurcolt lakóinak több-
ségével fizetett, nyomtalanul elt ű nt fiaival fizetett, „kétfelé" viselte a terheket, fel-
halmozott értékeit a háború veszélye prédálta; a „nagy konjunktúra" másfél százada
után többnyire puszta életüket mentették át a 18. századra a mez ővárosok lakói
— már akik átmentették. S persze felduzzadt városhatáraikat, „szabadságait", tra-
dícióit.
De kísérletezzünk némileg rendszerezett áttekeintéssel!
Az Alföld tehát az 1540-es évekt ő l két ország (birodalom) határzónájává,
pontosabban kettős perifériájává vált: az „ázsiai" feudalizmust képvisel ő Oszmán
Birodalom s a refeudalizálódó királyi Magyarország (Habsburg birodalom) perifériá-
jává. Oly zónává, ahol a két birodalom hatalmi törekvései egymást oltják ki, illetve
gyengítik. A hódoltság közjogilag a szultáni birodalom részét képezte, számos ok
következtében azonban „balkanizálása" elmaradt, a török még azt is elt űrte, hogy
a régi magyar hatalmi szervezet (vármegye, földesúr) fenntartsa befolyását a hódolt-
sági területeken." A hódoltság lakói adóztak, szolgálatokat teljesítettek volt uraiknak
is, ám a magyar rendiség elt űnt mindennapjaik horizontjáról. 57 Hatalmi űr keletke-
zett az Alföldön, a kett ő s uralom ellenére is. Ebben a sajátos zónában, sajátos geo-
politikai viszonyok között folyt az Alföld népének élete.
A kett ő s perifériában való lét többszörös költségeket jelentett; a javak ál-
, landó veszedelmét és pusztulását. Szorgos helytörténeti kutatások számos mez őváro-
si polgár, t ő zsér hatalmas vagyonáról, mesés gyarapodásáról adnak hírt (pl. az 1563/64.
évben a váci vámnál tíz ceglédi t ő zsér marhakivitelét regisztrálták; e t ő zsérek bevétele
9 hónap alatt fejenként átlag 3146 aranyforintot tett ki). S e hatalmas jövedelmek
szinte nyomtalanul enyésznek el a távoli porta, az elmenekült földesurak, török
tisztviselő k, martalócok kezén. Maradandó érték legfeljebb a földtulajdon b ővülése
révén halmozódott fel. Azok a jövedelmek, amelyek a mez ővárosi polgárok számára
az „eredeti felhalmozást" biztosíthatták volna, puszta létük biztosítására úsztak el,
megfosztva ezzel az Alföldet a gazdasági dinamizálódás lehet őségeit ő l (aminek poli-
tikai, közbiztonsági stb. feltételei is hiányoztak ► .
Ugyanakkor — a feudális társadalmi intézményekt ő l távol — a „szabadságok
kis köreit" építheti ki az Alföld lakossága. Az életbenmaradottak többsége mez őváros-
ban él; jobbágyi kötelékektől ment (ha jogilag többnyire jobbágy is), tényleges ál-
lapota a szabad paraszthoz, bérlőhöz hasonló. (A tény meglehet ősen ismert, részletes
Beluszky Pál:
Az „Alföld szindróma” eredete: vázlat.
18 Tér és Társadalom, 2. 1988. 4. 3– 28. p.
dokumentálásától eltekintünk; csupán Veres Péter — politikai indítékoktól befolyá-
soltan túlzó — vélekedését idézzük: „Egyszóval az alföldi parasztság, amennyiben
különbözik más paraszt népekt ő l, az azért van, mert a szó tiszta értelmében sohasem
volt rabszolga, és ha jobbágy volt is egy része, de nem szolgajobbágy". „... a történe-
lem folyamán a mindig lázadó alföldi parasztság saját formákat teremthetett, amaz
pedig — ti. a dunántúli — szolgaságban teljesen alkalmazkodni kényszerült." 58 ) So-
raikat gyarapítják a hajdútelepek is (számuk a 16-17. században jóval nagyobb, mint
a késő bbi Hajdúterület településeinek ► . De facto jogállása, vallása — világnézete, te-
lepülési viszonyai alapján hasonló alföldi lakosság viszonylag egységes csoportot alkot
(következményeir ő l Márkus I. nyomán — már szóltunk ► .
Az Alföld társadalma a 16-17. században gyakorlatilag mezővárosi társada-
lom. Távol álljon tő lünk a mez ővárosok idealizálása; ám szabadságainak sokfélesége
— önkormányzat, bíráskodási jog, szabad földhasználat, szabad vallásgyakorlat, a
— protestánsegyház birtokbavétele, a céhek szabadságai stb. — a nyugatias fejl ődésre
emlékeztet olyannyira, hogy Szücs Jen ő fel is teszi a kérdést: „'Nyugatias' képlet volt
az alföldi mezőváros?" Válasza lényegében igenl ő : „Eredetében, a maga fél-paraszti,
fél-polgári kommunális szabadságaival és önkormányzatával kétségkívül annak 'közép-
kelet-európai' variánsa volt ..." 89 E „szabadságok" mibenlétére sem térhetünk ki
— csak utalunk p1. a protestantizmus felvállalásának következményeire (s felhívjuk
az olvasó figyelmét Márkus I. tárgyba vágó kit ű nő elemzésére — Valóság, 1986).
Az persze mérlegelhet ő , hogy mennyire alakította az Alföld-jelenséget a protestantiz-
mus, illetve az alföldi sajátosságoknak mennyire volt megfelel ő a protestantizmus
vállalása. De tény, hogy a reformációhoz való csatlakozás kapcsolatot biztosított a
polgárosodó nyugat felé, önigazgatási mintákhoz juttatta a mez ővárosok népességét,
„intellektuális technikákat" biztosított számukra. 89
A török ki ű zése után hazánkban fokozódó „visszafeudalizálódás" tapasztal-
ható; a hódoltsági területeken is újraszervez ődik a feudális birtokszervezet, a várme-
gye, az állam. Ennek a törekvésnek az eredményei az Alföldön is mutatkoznak, ám a
hódoltság alatt kikristályosodott képlet tovább él. A mez ővárosok száma, népessége
rohamosan gyarapszik, állandó fenyegetettségük megsz űnik. A „visszafeudalizáló-
dástól" való félelem formálta ki végs ő soron a sajátos alföldi településformát, a me-
zővárosok és tanyaviláguk szimbiózisát. A tanyarendszer lehet ő vé tette a mez ővá-
rosi keretek fenntartását a távoli határrészek fokozódó birtokbavétele mellett. A
mennyiségi gyarapodás mellett a „hanyatlás" tünetei is mutatkoznak, az ország egé-
szének „keleties" irányvételével párhuzamosan. A forradalmias egyház hierarchizáló-
dik, szerepe csökken az alföldi út formálásában; az él őállat-kivitel konjunktúrája a
18. század folyamán csökken; a feudális intézményrendszer részben rátelepszik a me-
zővárosokra is. Az Alföld társadalma azonban a nyugatias elemekkel jellemezhet ő pa-
rasztpolgári fejl ődést mutatja továbbra is. Nem „Kelet-Európa". De nem is „Nyugat-
Európa"; e parasztpolgári világból majd teljesen hiányzik a valódi polgárság, az autoch-
ton polgárosodás feltétele, lehet ősége. Miért? Az a tény, hogy ez a parasztpolgári vi-
lág sokkal inkább paraszti, mint polgári, paraszti törekvésekkel, mintákkal — igaz.
De nem elegend ő magyarázat. Az már inkább, hogy a közép-európai fejl ődés sajá-
tosságai mellett a feudalizáció meg-megújuló rohamai közepette a feudális jogrenden
belül maradva „feudális garanciákkal" lehetett a refeudalizáció ellen védekezni. Ez ki-
Beluszky Pál:
Az „Alföld szindróma” eredete: vázlat.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 4. 3– 28. p. 19
tüntetett szerepet biztosított a földtulajdonnak; a mez ő városok anyagi er őforrásaik
jelentékeny részét a megváltakozásra, a saját tulajdonú föld szerzésére, bérletekre for-
dították — t ő kéjük földmagántulajdonként reinkarnálódott. A 18. században — he-
lyenként a 19. század utolsó harmadáig! — rendelkezésre álló föld b ő sége egyrészt
bizonyos „harci eszköz" is a feudalizációval szemben, másrészt lehetővé teszi a ter-
melés szokott módon való extenzív bővítését. Ez az adottság lehet ő vé tette a koráb-
bi el őnyös állapot fenntartását — majd egészen a jobbágyfelszabadításig. S őt, bizo-
nyos szempontból a 19. század az Alföld „legjobb" százada; a gabonakonjunktúra
még a jobbágyfelszabadítás utáni évtizedekre is biztosítja az Alföld prosperitását.
Az Alföld mássága azonban még az „alföldi út" elhalványodása után is
nyomozható. A sajátos településhálózatban. Az alföldi agrikultúra egyes teljesítmé-
nyeiben (sz ő l ő -, gyümölcstermelés, speciális kerti kultúrák stb.). A „másodgazdaság"
helyenkénti vitalitásában. A hatalmi centrum által fenntartott periféria-jelleg elle-
nére tapasztalható gyarapodásban. A kisvállalkozások meglep ően gyors elterjedésé-
ben. „Belső tartalékaikból" el ő retör ő településekben (Mez ő berény, Soltvadkert, Izsák
stb.).
Summázva: az Alföldön az államalapítástól kezd őd ően felületesen feudali-
zált, a feudalizmuson hamar túljutó, parasztpolgári fejl ődés zajlott, szinte mindvégig
periféria-körülmények közepette; ez hívta létre a sajátos kett ősséget, a gazdaság min-
denkori lemaradását a társadalmi fejl ődés mögött. Közép-európai viszonyaink kö-
zepette ez az út nem vezetett autochton polgárosodáshoz, ám a 19. század derekáig-
végéig a társadalomfejl ődés „nyugatiasabb" elemeket is magában foglalt, mint az
ország más, közép-európai fejl ődési modellel leírható részein (szabadmenetel ű jobbá-
gyok, önkormányzatok, népi egyház, lazább feudális függés).
Ez a paraszti polgárosodás még a skandináv vagy méginkább a tiroli, voral-
bergi, svájci (!) fejl ődés korábbi szakaszával is rokonítható; Makkai László írta:....
ennek az uralkodó folyamatnak a függvényében lehet helyesen megítélni az észak-
nyugat-európai feudalizmus peremterületein ... fennmaradt olyan szabad paraszti
szigetek jelent őségét, amelyek nem vagy csak igen kis mértékben kerültek feudális
függésbe. Noha sohasem váltak a feudális modell meghatározó elemévé ... végered-
ményben a paraszti függetlenségnek a jobbágyokénál magasabb fokán hamarább és
eredményesebben térhettek át az árutermelésre." 61 Tirol és az Alföld? Ne feledjük
Szücs Jen ő megállapítását: „A korai újkor e térségekben — Közép-Európa — éppen a
kett ő sség miatt nem egységes modellt, hanem többféle modellvariánst produkált —
mintha csak a térség végigzongorázta volna a lehetséges variációkat. " 62
JEGYZETEK
1. Ottó freisingeni püspök leírása; idézi Szabó István: a falurendszer kialakulása Magyarországon c.
könyvében (Budapest, 1971. 31. o.)
2. Eördegh Béla: Debreceni útikalauz. — Debrecen, 1958.
3. R. Mayer küls ő hasonlóságok alapján vélt rokonságot felfedezni az alföldi és turkesztáni, vala-
mint a kisázsiai városok között M. Mayer, 1940.)
4. Mendöl Tibor tanyakutatásai, az alföldi városok morfológiájának vizsgálata, Becsei József tele-
Beluszky Pál:
Az „Alföld szindróma” eredete: vázlat.
20 Tér és Társadalom, 2. 1988. 4. 3– 28. p.
pülésmorfológiai vizsgálatai, Lettrich Edit Kecskemétje, Tóth József doktori disszertációja
stb.
5. Ld. Hofer Tamás, 1987.
6. Márkus I. 1986. Márkus még hozzáteszi: a „falusi" az alföldi városban „Értette nemcsak az
él őbeszédet ..., de az öltözeteket, a gesztusokat, a városban szemlélhet ő viszonylatokat is.
Legalábbis azok nagy részét. A szerepeket tehát, amelyekben a városi gazdák, mesterek,
papok, urak és szegényemberek el ő tte megjelentek. Értette a 'habitusok' egész rendszerét,
és abban neki is megvolt a mások szemében megszokott ... szerepe." Ebben a sajátos társa-
dalomban „... van átjárás egyik emeletr ő l a másikra".
7. Földrajzi Közlemények, 1970. évi 3. sz. pp. 177-196.
8. „Az Alföld elmaradottsága több évszázados történelmi fejl ő dés eredménye, illetve maradvá-
nya, s ezért természetesen az elmaradottság felszámolása sem rövid id ő re szóló feladat.
Az Alföld tulajdonképpen az ország újkori történelmében minden nagyobb gazdasági sza-
kaszban különböz ő okokból kedvező tlen helyzetbe került az országon belül. A mez ő gaz-
daság belterjes fejl ő désének korszakában az Ausztriával szomszédos Ny-i területek voltak
kedvez ő helyzetben; az alföldi mez ő gazdaság gyorsabb fejl ő dését a felaprózott birtokvi-
szonyok, a nagy mez ő gazdasági túlnépesedés és a kedvez ő tlen éghajlati viszonyok fékezték.
A magyar iparosítás nagy fázisaiból az Alföld kimaradt vagy csak a peremén mozgott; és
természetes, hogy a lassú gazdasági fejl ő dés hátráltatta a városhálózat meger ő södését, az
urbanizáció gyorsabb kibontakozását." Enyedi Gy. im.
9. Az urbanizáció sajátosságai és problémái az Alföldön. — Doktori értekezés tézisei, Pécs, 1985.
33. p.
10. Uo.
11. „E folyamatok kiteljesedése a periférián mer ő ben más, gyakran már gátló körülmények között
következik be, mint amelyek a centrumban való m ű ködését kísérték. A perifériák fejl ő dése
tehát nem a centrumok fejl ő désének id ő beni késéssel történ ő megismétlése, hanem jelle-
gében is más." Uo.
12. .... mid ő n még ez a tartománya Magyarországnak (ti. a Tiszántúl), ez a természett ő l oly igen
megáldott gabonatermel ő föld az oly hosszan tartó háborúság után a keresztény és török
vértül hizlaltatván pusztán és miveletlenül állott és a paraszt mindenkor friss földet fogha-
tott fel, már akkor egy szántásra is b ő ven lett gabona, ugyanakkor kapott gyökeret a föld-
m ű velésnek rossz módja, melyet a sovány termés és a gabona hiányossága még most sem
írhatott ki." Idézi Orosz I. (1986).
13. Márkus István az „alföldi utat" járó területek min ő ségi fejlettségének csúcsát, az alföldi út
értékeinek érvényesülését a 16-17. századra teszi: „Fentebb úgy ábrázoltuk a XVII—XVIII.
század fordulóján még eleven valóságként létezett „alföldi utat", a szerkezetfejl ődés másik
potenciális modelljét, mint amelyet a falu-város-kapcsolat szervesebb és demokratikusabb
rendszere, az intellektuális funkciók jelent ő sebb, a falusi életet közelebbr ő l és mélyebben
érintő , átfogó, fejleszt ő szerepe, az alföldi mez ő gazda-társadalomnak Nyugat-Európa akkor
haladó protestáns polgári centrumaival és m ű vel ő dési-oktatási intézményeivel fenntartott
szervesebb, sokrét ű gazdasági és intellektuális kapcsolata jellemzett". Majd:.... miért és
miképpen sorvadt el az 'alföldi út' ... a XVIII. század folyamán, hogy Mária Terézia és
II. József korára jóformán semmi se maradjon bel ő le?"
14. Szakály Ferenc nemrégiben — „Mi veszett Mohács után" — Valóság, 1988. évi 3. sz. pp. 39-51.
— „hevenyészett mérlegkészítésre" vállalkozott; ebben felveti a kérdést: „... vajon nem be-
idegz ődések ny ű gözik-e a történetírást, amikor ... a törököt okolja a magyar fejl ődésvonal
megszakadásáért, közelebbr ő l azért, hogy hazánk a XVI—XVII. században távolabb került
'Európától', mint bármikor el ő tte és utána". Mérlege: „Vizsgálódásaink során olyan po-
zitív fejleményt, amely kifejezetten a törökök másfél száz esztend ő s magyarországi bentla-
kásából fakadt volna, egyáltalán nem tudtunk felfedezni. Olyan károsat, amely évszáza-
dokkal vetette vissza az ország és népe fejl ő dését, annál többet. Véleményünk szerint tehát
...a magyarországi török uralom mérlege egyértelm űen negatív."
15. Orosz István, 1986.
Beluszky Pál:
Az „Alföld szindróma” eredete: vázlat.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 4. 3– 28. p.
21
17. Idézi Für Lajos, 1986.
18. Hamvas Béla im.
19. Mindez nem jelenti azt, hogy Hamvas „tájlélektani" megállapításai között ne lenne figyelemre-
méltó vagy találó észrevétel. Hamvas szerint „Az Alföldön a táj és az ember között a vi-
szony nem végleges. Ez az ideiglenesség az, amely mindennem ű településen azonnal és
mindenkinek felt ű nik. Az Alföldön nincs város olyan értelemben, mint Nyugaton. Mert a
város ... céltudatos szándékkal elgondolt életrend. ... Az alföldi város életrendje nem külön-
bözik a faluétól." „... az Alföldön a függetlenség szenvedélye minden mértéket felrob-
bant. Saját határait is szétveti. Ez az ösztön teremti a s ű r ű bb települések mellett a tanya-
világokat." Hamvas az Alföldet „Kelet géniuszának" terrénumaként írja le, melyet a no-
mádság és az állandó letelepedés közötti állapot, szabadság-sóvárgás, a tanulás és az alkal-
mazkodás nehézsége, uralmi ösztön, lázongás, letargia és kitör ő indulat, ideiglenesség jel-
lemez.
20. Tóth J. 1985.
21. Az idézet Rostoványi Zs. im.-ból való; a szerz ő kifejti, hogy a centrum-periféria viszonyt
pusztán lemaradásként - kvantifikált lemaradásként - felfogó vélemény egyoldalú: „A pe-
riféria - félperiféria 'lemaradása' - fogalmazzunk inkább így: elmaradottsága - valójában
egy sajátos fejl ő dés, mégpedig olyan, amely a világgazdaság mint rendszer létezése, aktív
befolyásoló szerepe mellett megy végbe."
22. den Hollander, 1975.
23. den Hollander, 1980. „Mindenki, aki ismeri Észak-Amerika, Dél-Afrika vagy Ausztrália bené-
pesülésének, kultúrtájfejl ő désének történetét és azt összehasonlítja a tanyákéval, azonnal
fel ismeri a problémák hasonlóságát."
24. den Hollander, 1975.
25. Beluszky P. 1981.
26. Beluszky P. 1986.
27. U.o.
28. Dr. Tóth József a 2. Alföld ankéton (Békéscsaba, 1986. december 1-2.) tett errevonatkozó
megjegyzést: a konferencia anyagát közreadó kötetbe (Békéscsaba, 1987) ez a szövegrész
nem került be. Dr. Enyedi György Tóth József doktori értekezésének vitáján magyarázta
az alföldi urbanizáció sajátosságait a táj kelet-európai jelleg ű fejlődésével.
29. Gunst P. 1974.
30. „A termel ő k ugyanis a magántulajdon érvényesülésének következtében egyénileg is érde-
keltté váltak a termelés b ő vítésében, hiszen a termelés b ő vítésébő l adódó több termék na-
gyobbik része a tulajdonukban maradt. A mez ő gazdaságban a faluközösség eredeti rend-
szere már olyan formának adta át a helyet, amelyben a nyomáskényszer folytán ugyan a
megm ű velés még számos közösségi vonást viselt magán, de a föld gyümölcse az egyes csalá-
dok tulajdonába került ... Ami hatalmas vonzer ő volt a termelés b ővítésében, s lehet ővé
tette az antik és germán technikai-termelési vívmányok fokozott felhasználását, majd az
azokra épül ő technikai újításokat". Gunst P. 1974.
31. Orosz I. 1986.
32. Uo.
33. Gunst P. 1974.
34. „A faluközösségek keleti rendszere, annak szláv változata is, s a ráépült társadalom egész fel-
építése ... a gazdaság és a társadalom statikusságát eredményezte, nem kedvezett a terme-
lés intenzív irányú fejlesztésének ... Ebben a rendszerben végeredményben az járt rosszul,
aki többet termelt." Gunst P. 1975.
35. Szücs Jenő írja: „De a h ű bérúrnak is megvoltak kezdett ő l fogva a maga szabályszer ű en rög-
ződött kötelezettségei, s őt maga a fidelitas is feltételes volt, függvénye annak, hogy a ha-
talmasabb partner betartja-e szerz ődésszer ű kötelezettségeit... Egyenl őtlen viszonyok a
szerződéses kölcsönösség jegyében, ami a feleket kétoldalúan kötelezte: a nyugati h űbéri-
ségnek ez az endogén alapvonása adott esetben lehetett fikció, de olyan termékeny fik-
ció, mely értéknorma erejével hatott - id ővel lefelé is." Szücs J. 1981.
36. Szücs Jen ő, 1981.
Beluszky Pál:
Az „Alföld szindróma” eredete: vázlat.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 4. 3– 28. p.
22
37. Szücs Jenő , 1981. A Szerz ő még megjegyzi: „A Nyugatot az is hozzásegítette persze, hogy
holmi heterogén városi „népesség" helyett egy egységes szabadság (libertas civium) eszmé-
jét megvalósító polgárság szelektálódjék ki a laboratores „funkcionális" ideálsémájából,
hogy az antik múlt municipális modellje Észak-Itáliában a sötét századokban sem süllyedt
el teljesen, s úgy sugárzott ki észak-nyugat, Flandria felé, majd keletre, ahogy a városi zónák
kiterjedtek."
38. Hanák Péter, 1986.
39. Szücs Jen ő megfogalmazásában: „A legf ő bb vitakérdés ugyanis abban áll, hogy Magyarország
egy sajátosan köztes, ha úgy tetszik, 'hibrid' jelleg ű , de önálló jegyekkel leírható történeti
régió része-e (melynek jellegadó vonásaiban átmosódnak, de koronként más-más súlyel-
osztásban, 'nyugati' vagy 'keleti' szerkezeti jellegzetességek), vagy pedig egy olyan térség
része, mely genezisét ő l napjainkig Kelet-Európa egyik 'alrégiója' gyanánt fogható fel."
Szücs J. 1981.
40. Niederhauser Emil 1958-ban publikált munkájában a Kelet-Európához való tartozást vallotta:
.... Magyarország története a kelet-európai fejl ődés ismertetőjegyeit viseli magán ..." (Nie-
derhauser E., 1958). Hazánk Európán belüli hovatartozásáról folytatott történészvitákat
összefoglalva írja Gyáni Gábor Szekta Gyula nézetér ő l:.... a magyarságot az európai kö-
zösség integráns részeként állítja be." (Gyáni G. 1988)
41. Gunst Péter: „Igy aztán létrejött Kelet-Európa peremterületén egy átmeneti jelleg ű körzet,
amelybe a Baltikumot, Lengyelországot, a Cseh-Morva medencét, Magyarországot és Hor-
vátországot sorolhatjuk. Ezek az országok (Csehország kivételével) a fejl ődés kelet-európai
jellemző it mutatják, de olyan er ő teljes nyugat-európai hatásokkal, hogy azok sokban mó-
dosították az eredeti szerkezetet. (Cseh- és Morvaország viszont alapjában a nyugati úton
fejlő dött, erő s kelet-európai hatások érvényesülésével." (Gunst P. 1974.) Gyáni interpretá-
lásában: Berend T. Iván és Ránki György .... Közép-Kelet-Európát a Nyugattól eltávolodott,
külön útra tért Kelet-Európa részének tekintik, annak mintegy a nyugati pereméhez szá-
mítják." (Gyáni G. im.) Berend T. I. más megfogalmazása szerint Nyugat-, az orosz Kelet-
Európa, a lengyel-cseh-magyar Közép-Európa „... úgy három régió, hogy egyidej ű leg három
is, de mégiscsak kett ő ... az önálló régiót formáló Közép-Kelet-Európa ... a nyugatias szer-
kezetek átvétele ellenére ezért nem integráns része Nyugatnak." (Berend T. I. 1982.)
42. Hanák Péter: „A gazdaság- és társadalomtörténeti, az államszerkezeti, a politikai és a kultu-
rális jegyek vizsgálata számunkra azt bizonyítja, hogy az egységesnek min ő sített kelet-
európai régiómeghatározás két genetikusan, strukturálisan és fejl ő déstendenciájában kü-
lönböz ő régiót von össze, a közép- és a kelet-európait. E problémát nem oldja meg az az
engedmény, amely Kelet-Közép-Európát a nagy keleti régió egyik alrégiójának rangjára eme-
li." (Hanák P. 1986.) Szücs Jen ő t már idéztük. Idevágó tömör összegzése: .... létezik egy
'hibrid módon kett ő s arculatú' önálló közép-kelet-európai régió, melyhez Magyarország,
Csehország és Lengyelország rendelhet ő hozzá." (Szücs J. 1981.) Gunst P. itt is idézhet ő :
„Kelet-Európa tehát Nyugat-Európa gazdasági (és a bevándorlás következtében szociális)
ráhatása folytán tulajdonképpen kettészakadt. A Baltikum, Lengyelország, Magyarország és
Horvátország kivételével ... Kelet-Európa érintetlen maradt a nyugat-európai határoktól."
(Gunst P. 1974.)
43. Szücs J. 1981.
44. Uo.
45. „Csoda-e, ha a formák hol némileg anorganikusan csonkák vagy nyersek, hol viszont tagolat-
lanul elnagyoltak, hol váltig átüt ő dnek rajtuk archaikus vonások, vagy egymáshoz való
nagyságrendi arányaikban ütöttek el a mintától?" „Mert a Nyugat kétségkívül a 'minta'
szerepét játszotta, még ha e sorsdönt ő alkati átalakulást nem is lehet holmi imitációra le-
egyszer ű síteni, hiszen a bels ő feltételek minden téren jelen voltak már 1200 el ő tt ... valami
'imitatív' jelleg mégis tagadhatatlan, hiszen kész sémák és modellek segítették felgyorsulni
a belső mozgást" Szücs Jen ő , 1981.
46. „... indokoltnak látszik már a középkorban 'Közép-Kelet-Európa' fogalmának el ő legezése arra
az egész régióra, mely nyugatias modellekhez és normákhoz igazodott ugyan, de a 'kelet-
Beluszky Pál:
Az „Alföld szindróma” eredete: vázlat.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 4. 3– 28. p.
23
európai' közegben eleve a szerkezet szinte minden ponton kitapintható módosulásával."
Szücs J. 1981.
47. Bácskai Vera: Magyar mez ő városok a XV. században. - Budapest, 1965. 139 p.
48. Uo.
49. Idézi Bácskai V. uo.
50. Uo.
51. Uo.
52. Szakály F. 1988.
53. „Történetírásunk f ő ként a roboton alapuló majorsági gazdálkodás uralkodóvá válásában, a
városi fejl ődés hanyatlásában, az abszolutizmus hasonló szerkezetében és funkciójában, a
kapitalizmus fejl ő désmenetében és típusában .. látja a 16. századdal kezdődő kelet-európai
regionális elhatárolódás tényezőit és ismérveit." Hanák P. 1986. (kie.: B.P.) „A magyar tör-
ténelem 'közép-kelet-európai' jellege azért sajátos képlet, mert hibrid módon kett ő s arcu-
latú: egyrészt kora-újkori 'kelet-európai' fordulata széls őségessé fokozta a nyugati képlet-
hez képest a gazdasági-társadalmi szerkezet torzulásait és kiegyensúlyozatlanságát ..., más-
részt azonban a fordulat századokon át sem volt képes kiiktanti a szerkezet 'nyugatias'
elemeit." Szücs J. 1981.
54. Az 1492. évi 47. t.c. a jobbágyok kilencedkötelezettségér ő l, melyet a földbérletre is kiter-
jeszt (ld. mez ővárosi földhasználat!), az 1498. évi 35. t.c. a nemesi kereskedelem vámmen-
tességérő l stb.
55. Szücs Jen ő , 1981.
56. „Egyvalami azért a törököket is terhelte: mindezekhez hozzá kellett szokniuk, mert egy szá-
mukra ismeretlen rendszer részét képezték. ... Még szokatlanabb, nehezebben emészthet ő
volt a törökök számára az, hogy a városok magyar elöljárói felügyeletet gyakoroltak a céhek
és a piacokon a kereskedelmi élet felett." Hegyi K. 1986.
57. „Mindenekel őtt dönt ő jelentő sége van az Alföld társadalomfejl ődésében annak a ténynek,
hogy a vármegye, a magyar rendiség e reprezentatív területe elt ű nt az Alföld népe fölül ...
A hódoltság területe tehát lényegében kiesik a rendi fejl ő dés menetéb ő l..." Majlát Jolán
megállapítását idézi Szakály F. (1986.). „Megvizsgálva tehát, mit pusztított el a társadalom
szempontjából a török uralom, megállapíthatjuk, hogy elpusztította e terület népe fölül
az állami, megyei és földesúri hatalmat, tehát az egész föls ő rendi struktúrát, elpusztította a
jobbágyfalvakat és az egész jobbágyi társadalomstruktúrát." Uo.
58. Veres P. 1936.
59. Szücs J. 1981.
60. Márkus I. kifejezte. „A protestantizmus, kivált annak kálvinista alakja, meger ő sítette és nyil-
ván öntudatosította is különállásukat a feudális er ő kt ő l ... Másrészt szervezeti keretet kí-
nált a város- vagy faluközösségi élet testületi önigazgatásának is, a mindennapi élet, az em-
beri együttélés, az erkölcsiség, a családi viszonylatok szabályozásának is." „A protestan-
tizmus bevitte a maga félig polgári, félig népi intellektualizmusát ezekbe a városokba és
falvakba." Márkus I. 1986.
61. Makkai L. 1976.
62. Szücs J. 1981.
IRODALOM
ANCSE L É. 1984: Éthosz és történelem. - Kossuth Kiadó, Budapest, 126 p.
BARANYI 13: 1985: A Tiszántúl átalakuló társadalma 1945-1978. - Akadémiai Kiadó, Budapest,
201 p.
BELLON T: 1986: Szabadalmas alföldi mez ő városok gazdálkodása a XVIII-XIX. században. -
In: Falvak, mez ővárosok az Alföldön. - Nagyk ő rös, pp. 505-531.
BELUSZKY P. 1966: Az alföldi városias jelleg ű települések központi szerepköre. - Földrajzi
É rtesítő , pp. 329-345.
Beluszky Pál:
Az „Alföld szindróma” eredete: vázlat.
24 Tér és Társadalom, 2. 1988. 4. 3– 28. p.
BELUSZKY P. 1981: A lektor dilemmái - avagy néhány megjegyzés Zoltán Zoltán cikkéhez. -
I n: Margó. - Földrajzi Értesít ő , pp. 324-326.
BELUSZKY P. 1986: Néhány megjegyzés az alföldi településfejl ő déshez. - In: Falvak, mez ő váro-
sok az Alföldön. Nagyk ő rös, pp. 763-777.
BENDA K. 1986: A mez ő városi önkormányzat és az egyházak a XVI-XVIII. században. - In:
Falvak, mez ővárosok az Alföldön. - Nagyk ő rös, pp. 301-306.
BEREND T. I. - RÁNKI GY. 1976: Közép-Kelet-Európa gazdasági fejl ődése a 19-20. században.
- Budapest, 723 p.
BEREND T. I. 1982: Magyarország helye Európában. - Valóság, 12. sz. pp. 1-22.
BEREND T. I. - RÁNKI GY. 1978: Az állam szerepe az európai „periféria" XIX. századi gazdasági
fejlő désében. - Valóság, 3. sz. pp. 3-11.
BEREND T. I. - RÁNKI GY. (szerk.) 1979: Gazdasági elmaradottság. Kiutak és kudarcok a XIX.
századi Európában. - Budapest, p.
BOURDIEU, P. 1985: Az identitás és a reprezentáció. A régió fogalmának értelmezéséhez. - Szo-
ciológiai Figyel ő , 1. sz. pp. 7-22.
BULLA B. - MENDÖ L T. 1947: A Kárpát-medence földrajza. - Budapest, 611. p.
ENYEDI GY. 1970: Az Alföld gazdasági földrajzi problémái. - Földrajzi Közlemények, 3. sz. pp.
177-196.
ENYEDI GY. 1978: Kelet-Közép-Európa gazdaságföldrajza. - Budapest, 292 p.
ERDEI F. 1974: Magyar város. - Budapest, (Hasonmás kiadás)
ERDEI F. 1977: Futóhomok. - Budapest, 279 p.
FÜR L. 1986: Az agrárkultúra megújulása és kiterjedése az Alföldön 1848-1914. - In: Falvak,
mezővárosok az Alföldön. - Nagyk ő rös, pp. 429-450.
GERGELY A. 1988: Egy civiltársadalmi lehet ő ség: az etnoregionális alternatíva. - Valóság, 5. sz.
pp. 98-107.
GUNST P. 1974: Kelet-Európa gazdasági-társadalmi fejl ő désének néhány kérdése. - Valóság 3. sz.
pp. 16-31.
GUNST P. 1975: Az agrárfejl ő dés és a parasztság regionális típusai Európában (különös tekintettel
Kelet-Európára ► . - Etnographia, pp. 380-397.
GUNST P. 1974: Az agrárfejl ődés és a parasztság regionális típusai Európában. - In: Paraszti tár-
sadalom és m ű veltség a 18-20. században. Szolnok, pp. 9-31.
GUNST P. 1982: A közép- és kelet-európai nemzetté válás gazdasági-társadalmi problémái. - Va-
lóság, pp. 18-29.
GYÁNI G. 1988: Történészviták hazánk Európán belüli hovatartozásáról. - Valóság, 4. sz. pp.
76-83.
GYIMESI S. 1975: A városok a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet id ő szakában. -
Budapest,
GY Ő RFFY I. 1942: Az alföldi kertes városok. - Hajdúszoboszló települése. - In: Magyar nép,
magyar föld. - Budapest, pp. 153-186.
HANÁK P.: Közép-Európa mint történeti régió az újkorban. - El ő adások a Történettudományi
Intézetben, 3. pp. 14-25.
HEGYI K. 1986: A török adminisztráció és az alföldi mez ővárosok. - In: Falvak, mez ővárosok
az Alföldön. - Nagyk ő rös, pp. 307-323.
HOFER T. 1987: Korreferátum Enyedi György: Tér és társadalom c. tanulmányához. - JANUS,
II. 1., pp. 19-23.
HOFFMAN T. 1986: A város és az urbanizáció történelmi útjain a hagyományos Európában -
útvesztő k az Alföldön. - In: Falvak, mez ő városok az Alföldön. Nagyk ő rös, pp. 649-659.
DEN HOLLANDER, A. N. J. 1975: A magyar Alföld és Turner „frontier" hipotézise. - Ethno-
graphia, pp. 313-323.
DEN HOLLANDER, A. N. J. 1980: Az Alföld települése és lakói. - Mez ő gazdasági Kutató, Bu-
dapest, 113. p.
LETTRICH E: 1968: Az Alföld település- és gazdálkodási rendszere. - Földrajzi Közlemények,
pp. 21-39.
Beluszky Pál:
Az „Alföld szindróma” eredete: vázlat.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 4. 3– 28. p. 25
MAJLÁT J. 1943: Egy alföldi civisváros kialakulása. Nagyk ő rös gazdaság- és társadalomtörténete a
megtelepedést ő l a XVIII. század elejéig. — Budapest,
MAJLÁT J. 1945: A török hódoltság. — Demokrácia és köznevelés. Budapest.
MAKKAI L. 1976: Feudalizmus és az eredeti jellegzetességek Európában. — Történeti Szemle,
1. sz. pp. 257-277.
MAKKAI L. 1976: Egység és különbség az európai feudalizmus kialakulásában. — Történelmi
Szemle, pp. 257-277.
MÁRKUS I. 1971: Az el kanyarodás. — In: Kifelé a feudalizmusból. — Budapest, pp. 5-19.
MÁRKUS I. 1986: Az „alföldi út" és elakadása. — Valóság 4. sz. pp. 30-58.
MATTYASOVSZKY J. 1946: Délkeleteurópa gazdaság-földrajzi egysége. — Új Magyarország.
MAYER, R. 1940: Die Alföldstádte. — Abhandlungen der Geogr. Gesellscheft Wien. Wien.
MÓDRA L. 1986: Adalékok Soltvadkert társadalmának struktúráihoz. — In: Falvak, mez ővárosok
az Alföldön. — Nagyk ő rös, pp. 811-827.
NIEDERHAUSER E. 1958: A kelet-európai fejl ődés kérdéseihez. (Der Frage der osteuroOischen
Entwicklung) — Studio Slavica, pp. 359-371.
OROSZ I. 1986: Az alföldi mez ővárosi parasztság termelési eljárásai a XV III. században és a XIX:
század első felében. — In: Falvak, mez ővárosok az Alföldön. — Nagykő rös, pp. 403-425.
OROSZ I. 1986: hozzászólása az „Európa régiói a történelemben" c. vitában. In: El ő adások a Tör-
ténettudományi Intézetben, 3. Budapest.
PACH ZS. P. 1963: Nyugat-európai és magyarországi agrárfejl ő dés a XV—XVII. században. — Bu-
dapest,
RÁNKI GY. 1985: Közép-Európa kérdéséhez — gazdasági szempontból. — Valóság, 11. sz. pp.
ROSTOVÁNYI ZS. 1988: Centrum és periféria. — Az elmélet kelet-közép-európai alkalmazható-
sága. — Világosság, 5. sz. pp. 280-291.
SZABÓ L. 1986: Falusi közösségek bels ő tagoltsága. — In: Falvak, mez ő városok az Alföldön. —
Nagyk ő rös, pp. 457-504.
SZAKÁLY F. 1969: Parasztvármegyék a XVII. és a XV III. században. — Akadémiai Kiadó, Buda-
pest,
SZAKÁLY F. 1986: Az alföldi mez ő városok és a magyar feudális hatalom. — In: Falvak, mez ő -
városok az Alföldön. — Nagyk ő rös, pp. 325-342.
SZAKÁLY F. 1988: Mi veszett Mohács után? — Valóság, 3. sz. pp. 39-51.
SZÉKELY GY. 1967: A közép-európai várostörténet kérdései a Magyar—Lengyel Történész Ve-
gyesbizottság varsói ülésszakán. — Századok, pp. 1464-1469.
SZÉKELY GY. 1973: Földesúri törekvések a jobbágyság költözési jogának felszámolására Ma-
gyarországon — kelet-európai típusú társadalmi folyamat az 1514 el ő tti évtizedekben. —
Agrártörténeti Szemle, pp. 261-276.
SZENTES T. 1983: Utószó I. Wallerstein „A modern világgazdasági rendszer kialakulása" c. m ű -
véhez. Budapest, pp. 699-755.
SZÜCS J. 1981: Vázlat Európa három történeti régiójáról. — Történeti Szemle, 3. sz. pp. 313-
359.
SZÜCS J. 1986: Magyarország regionális helye Európában. A középkor. — El ő adások a Történet-
tudományi Intézetben, 3. Budapest, pp. 3-13.
TÓTH J. 1985: Az urbanizáció sajátosságai és problémái az Alföldön. — Doktori ért. tézisei, Pécs,
33 p.
VERES P. 1936: A közösségi szellem a mai parasztságban. — Gondolat, pp. 181-188.
VERES P. 1936: Az Alföld parasztsága. — Budapest, 87 p.
WALLERSTEIN, I. 1983: A modern világgazdasági rendszer kialakulása. — Budapest, 782 p.
ZOLTÁN Z. 1980: Az alföldi mez őváros-probléma — strukturális és rendszerszemlélet ű megkö-
zelítésben. — Alföldi Tanulmányok, IV. Békéscsaba, pp. 123-145.
Beluszky Pál:
Az „Alföld szindróma” eredete: vázlat.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 4. 3– 28. p.
THE ORIGIN OF THE „ALFÖLD SYNDROME"
PÁL BELUSZKY:
(Summary)
The Alföld has covered a very specific path of social development for centuries. This is
reflected in the spatial pattern of its society. E.g. the settlement network in the Alföld has a
multitude of so much individual characteristics that one may well speak of a peculiar settlement
network only characteristic of the Alföld. Agricultural production in the Alföld was organized
within urban frameworks via the so called rural market towns and their scattered farmsteads (the
'tanya'-s); and agriculture has also contributed to urban development. Rural market towns traded
the produce of their own vast fields and provided the inhabitants living within their confines with
urban goods. It followed from all this that a large proportion of their inhabitants earned living in
agriculture; they had hardly any attraction zone or not at all beyond their confines and — apart
from the most inner core — they had a village-like appearance. There are scattered farmsteads
also in other countries but until recently 'tanya'-s have demonstrated specific features: they rep-
resented accessories to the parent settlement, they did not form a settlement on their own: the
owner of the farmstead had another home in the rural market town. The rural market town and
the 'tanya'-s have been organized into a settlement-management system. There was a specific
contradiction between the „economic backwardness" of the Alföld and its social structure the
latter being characterized by loose feudal ties until 1848 then by dragging capitalization. Pro-
testantism was the dominant religion in the Alföld with its strong popular ties while in other parts
of Hungary the Roman catholic church prevailed.
Being aware of these specific features one may well put the question: is it about the simple
sum of individual phenomena which occurred in the course of history or a development model, a
specific development path which has evolved into a system on its own right. In our opinion it is
about the latter and this specific path of development is a mix of three elements:
(1) Hungary is situtated within a border-zone between the Western- and the Eastern Euro-
pean models of social development and most historians suggest an individual — Central European —
model of development within this border zone. Applying the theory of historical regions to Hun-
garian spatial development some Hungarian geographers are of the opinion that the inconformity
of the Alföld derives from the fact that this region, surrounded by areas displaying „Central
European" features of development, followed an Eastern European model of development. In the
author's opinion this assumption is fallacious. Feudalism has never firmly established in the Alföld
(pagan, semi-nomadic people settled in here as late as the 13th centrury!) while already at the
turn of the 15th-16th centuries the society showed post-feudal features which were, in many
aspects, similar to the Western European model: strong local autonomies, no villeins in gross,
autonomous churches etc). But this free peasant society did not capitalize. This development
path or some of its elements can be related to the Swiss or the Tyrolese societal development.
(2) At the same time Alföld represented a periphery within peripheral Hungary itself (e.g.
in the 16th-17th centuries, during the Turkish occupation Alföld payed taxes to both the Turks
and the Hungarians). Societal development with its Western traits and economic backwardness
produced the incongruence of social development with the economic one.
(3) Finally, the Alföld remained a 'frontier' zone during and after the Turkish occupation
as well when the reconquest of the lands grown wild kept the frontier features alive.
Therefore, the Alföld represented a periphery of the 'frontier' type lin its „idea) typical
form" until the end of the 19th century) which is situated in the border zone between the Western
and the Eastern European socio-economic development models and demonstrated certain Western
traits (free peasantry) the impacts of which can be revealed up to date.
Translated by E. Daróczi
Beluszky Pál:
Az „Alföld szindróma” eredete: vázlat.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 4. 3– 28. p.
5E1lYCKV1, n/111:
f1POIICX0XCAEHIlE CIIHAPOMA »Allbeollbj:t« — (3CKI13)
(PeaKime)
CO MH01- 14X CTOneTl1i7 AnbCkenbA (BeHrepCKall H143MeHHOCTb) npoxoAkrr Becbma ceoeo6pa3-
1
Hbl'N nyrb paaeArms. 3ro orpawaerce N Ha npocrpaHcreeHHom nofieneHAA o6u4ecrea. CeTb
noceneHAN AfIbCénbj:ka o6naAaer MHO*eCTBOM ra!~ yHNKanbHbIX oco6eHHocre1, 4T0 Ha 3TOM
OCHOBaH1114 C nonHbim npaeom MO)KHO r0B0011Tb O ceoeo6pa3Hoi cerw HaceneHHbix nyHKTOB,
xapaKrepHoi"4 HCKM0414TerIbH0 AMI Anbc13enbAa. 3AeCb arpapHoe np0113BOACTBO, gepea CenbC-
»le ropoAa (meaeeapow) 14 11X TaHbR, morno opraHwaoearbce B ropoAcKwx pamKax; arpapHas
qesurenbHOCTb ebinonHena 11 ponb ropoAcKoro paaewrme. CenbCK14 ropo,A ToproBan
arpapHbimii npoAyKramA, npoAaBeAeHHbimin Ha CB011X o6wApHbix oKpywaiouolx reppAropAsx,
B TO epems, cHa6wan ropoAcKAmm 6naramm HaceneHAe, *Aeywee B ero aAmAHAcrparAe-
HbIX rpaHkit.kax. 113 370r0 cneAoeano, mTO wwrenm B 6onbwmx nponoptmex 6bInil 3aHRTbl
B CenbCKOM X031,1CTBe, 470 CenbCK141 ropoA He 111111 eAea Amen reppwropkno TFIrOTeH1411 aa ero
af.X11114H11CTpaT11BHb1M11 rpaHmAamA, N 470 no o6reiKy OH — aa AcKnioveHmem ero AeHrpanbHoro
"Apa HanomwHan Ha AepeeHio. Xore cnopaAL44Hoe ceneHAe C arpapHoi:i chyHKAAe'A maeecTHo
aa rpaHmAamkt Hawe'A" crpaHbl, HO TaHbR —13,0 nocneAHNX epemeH— FIBTIFInOCb cneuman bHbIM
711110M cnopaAw4Horo pacceneHme: OHO BX0,4{1170 B COCTaB rnaBH0r0 noceneHwe, He 6bino
caMOCTOFITeribHb1M ceneHmem, ra K KaK BrIaneneu X03Rik -rsa ra H be 14men KBapriipy N B cenbCKOM
ropoAe. CenbcKiii,"1 ropoA N ra H bFI 06SeAkIHRMICb B e4oHoi:i cHureme nocenemin N X03AÚCTOBa-
HkIfi. Me)K,Lly »3KOHOMI44eCK0i;i OTCTanOCTWO« AnbCkénbAa N crpyKrypo'A ero o6tAecrea Ha6rno-
Aanocb oco6bie npormeopegme, Ane KOTOpbIX Ao 1848-ro roAa 6binm xapaKrepHbi HenpogHbie
cheoAanbHble CBR3aHHOCT11, a no3AHee — meAreirerlbHocrb KanwranAcrw-iecKoro paaewrile.
rocnoAcreyrou.kee eepONCnoeeAaHNe Ha Anbct‚enbAe 6bino nporecraHcreo, emecre C COOTBeTCT-
ByFoLummil TeCHbIM11 HapoAHbimA OTHOWeHi4RM11 (B TO apeme KaK B ApyrAx 4aCTFIX crpaHbi
npeo6naAan KaronAumam).
B 3HaH1114 3711X oco6eHHocrei.í C nOnHbIM npaeom HanpawAeaerce eonpoc: B TOM Ml Aeno, 4T0
4aCTHble ABneHNA perAoHanbHo-kicropk4ecKor0 pa3B11744F1 3AeCb npocro Ha KnaAblealOTCF1 Apyr
Ha Apyra, NT1N )Ke pegb AAer O ceoe06pa3Hom nyTA, O ceoeo6pa3Hoi- moAerni, O eAwmoii"
4
cvicreme. no Hawemy MHeHl410Aeno B nocneAHem, A 3TOT ceoeo6pa3H nyrb pa3B11714FICOCTOLIT
M3 Tpex anemeHroe:
— BeHrpAe pacnonaraerce B o6t4ei npeAenbHoii aoHe aanaAHo- N eocroqHoeeponei ,kKoi;i
MOAene11 o6u1ecreeHHoro paaektime, Ansa K070p0i4 6011bWIIHC7130 11C7OpLIKOB npeAnonaraer
Co6CTeeHHylo, AeHrpanbHoeeponeii'cKylo moAenb paaewnAR. XeKoropbie oregecreeHHbie reor-
packbi, npmmeHee Teopmo AcropAvecKmx perAoHoe K reppwropwanbHomy paaekirmo e BeHrpk111,
C41,17a107, 470 yHNKanbHOCTb AnbckenAa 14CXORLIT 113 TOr0, 470 3TOT perAoH cneRoBan aa BOCT04-
HoeBponeicKolA moAenbio pa3B14714R, B TO epeme KaK OH 6bin oKpyweH reppwropkiemki, o6naAa-
K3Lummil »AeHrpanbHoeepone;icKAmA« ceoii'creamLi. no mHeHmo aeropa 3T0 npeAnonoweHAe
owki6o4Hoe. Ha Anbti)enbAe cpeoAanbHoe ycrpoi."icreo HI1KOrAa He 6bino npo4Hbim (Aawe
reveHe 18-ro eeKa aacenenwcb 113b14ecruie, nonyKoveebie HapoAbi!), N ywe Ha py6ewe 15-ro
M 16-ro CTOne714 3AeCb npowAeano o6u4ecreo, CO6CTBeHHO »nepecrynAewee« ct)eoAanmam,
C vepram A, cxogHbimA C aanaAHoeeponei•icKoi,i moAenbio paaeLITAR (ciinbHoe mecrHoe camoyn-
paeneHAe, KpenocrHbie 6e3 ni44HOi;13aBACLIMOCTN, aBTOHOMHaR AepKoeb 014HaK0 we, 3T0
o6uxecreo CB060,AliblX KpeCTbRH He crynAno Ha nyrb Kanwrarniama. AaHlibli;ixoA paaewrile, nO
ero HeKOTOpbIM anemeHram, mower C4I1TaTbCFI pOACTBeHHbIM C teeekkapcKAm NnN 711pOnbCKLIM
06114eCTBeHHbIM paaeATAem.
Beluszky Pál:
Az „Alföld szindróma” eredete: vázlat.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 4. 3– 28. p.
28
— B To *e epeme AnbcPenbn óban »nepeckepkiek71« 6Hyrpli TaK*e nepki4epkii- ioi7i BeHrpioi
(Hanpkimep, B nepeon 16-18-x BeK0B, BO epeme TypeuKoro rocnoncrea, OH nnaTwin Hanorki
B nee cropokibi: Typxam N BeHrpani. 06u4ecTeeeHoe pa3ewree, npenbeenmoukee N enemeHTei
3anaAHoro Tkina nporpecca, H 3K0110MH4eCKaA OTCTaTIOCTb emecTe npkieenki K HeCOOTBeTCTB1110
B pauskirmi o6keecTea H 3KOHOMHKH.
— HaKoHeu, ArlbCtréflbA OrlATb 14 OriFITb umen m:bp0HTOBOil« xapaKTep — 14 BO epeme Typew
Koro rocnonerea H nocne, Korpa oreoeeaHme onemanoro Kpae non4epnweano xapaicrepHwe
»ctkporiToeele« LlepTbr.
TaKkim o6pa3Om, AnbckenbA pacnonarance B o6ukei;i npenenbiloi;i eokie eanaxklio- H BOCTOMHO-
eBponei;icKoro 06LAeCTBeHHO-3KOHOMH4eCK01-0 paaewnie, 14 (A0 KOHLka 19-ro BeKa KaK »coeep-
WeHHbli,1 o6paeek4() 6b1f1 ceoeo6paeHoii nepkict)epmei71 COporrroBoro xapaicrepa, npep,beenfno-
weii ki 3a nane eke enemesiTki (ceo6onHoe KpeCTbAHCTB0)• A nocnencTems *e ecero 370 ro npocne-
*HBalOTCF1 H B Hetein nHil.
nepeeen:Tamatu Bayko