Tér és Társadalom 15. évf. 20001/1. 171-192. p.

Tér és Társadalom                                                    XV. évf. 2001     s   1: 171-192


                                        KITEKINT Ő

                     A BELGA ÁLLAM FEJL ŐDÉSE
           Az unitárius államtól a szövetségi államig
  (Development of the Belgian State — From the Unitarian State
                   towards the Federal State)

                                   BARSI BOGLÁRKA
Kulcsszavak:
Belgium, szövetségi állam, flamand, vallon, devolúció

A belga állam létrejötte óta jelent ős transzformáción ment keresztül, melynek jelent ősége nem is annyira
az erősen központosított állam föderációs szerkezet űvé alakításában rejlik. Sokkal fontosabb volt annak
a ténynek az elismerése, hogy Belgiumban két nemzet létezik, eltér ő célokkal és törekvésekkel. A szerz ő
tanulmányában azt kívánja bemutatni, hogy hogyan szolgálta az államreform a flomand—vallon
konfliktus rendezését.


                                             Bevezetés
  Nyugat-Európában történetileg sokkal jellegzetesebben valósult meg az
„államnemzeti" fejl ődés, mint a kontinens keleti felén vagy a világ más részein.
Lényegében a XX. század elejéig Nyugat-Európában a nemzet és az állam
fogalmának azonosítása, egymással való felcserélése általánosan elterjedt volt.
Pedig a „nemzetállamok" létrejötte e térségben sem jelentette nyelvileg,
kulturálisan és tudatilag egységes nemzetek létrejöttét (Joó 1984, 135).
  Egészen az 1930-as évek végéig nem a nemzeti, hanem az ideológiai hovatartozás
dominált, a második világháború után pedig a nacionalizmus tabuvá vált. A nemzeti
érzés azonban nem tűnt el Nyugat-Európában, csak jelentősen átalakult, ugyanis
felerősödtek az országon belüli szeparatista törekvések (írek, baszkok, katalánok,
korzíkaiak). A kilencvenes évek els ő felének kelet-európai eseményei nyomán
pedig a nemzeti érzés és az identitáskeresés új fénykora kezd ődik.
  Közép- és Kelet-Európában a mai napig nem született olyan, minden
érdekcsoportnak megfelel ő megoldás, amely biztosítaná a nemzeti kisebbségek
széleskörű autonómiáját, nyelvhasználatát és anyanyelvi oktatását. Wilfried
Martens — aki hosszú időn keresztül volt Belgium miniszterelnöke — úgy vélte, hogy
a belga modell hasznos tanulságokkal szolgálhat a kelet-európai államok számára
is. Érdekes megvizsgálni, hogy milyen a történelemi múlthoz való viszony, milyen
káros következményei vannak a torz történelemképnek, a feldolgozatlan
konfliktusok továbbélésének. Tapasztalatokat szerezhetünk arról, hogy hogyan
lehet kezelni a saját nemzeti identitás problémáját egy olyan országban, amely
  Barsi Boglárka: A belga állam fejlődése. Az unitárius államtól a szövetségi államig.
                     Tér és Társadalom, 15. 2001. 1. 171–192. p.

172   Kitekint ő                                                   TÉT XV. évf. 2001 s 1

születésétől fogva két nyelv, két kultúra, két nemzet jelenlétét volt kénytelen
tolerálni, s életének minden mozzanatát ma is áthatja e kett ősség. Egy olyan
konfliktusoktól terhelt térségben, mint Kelet-Európa, érdemes tanulmányozni, hogy
hogyan lehet stabilitást teremteni egy rendkívül bonyolult érdekek és társadalmi-
gazdasági megosztottság mentén szervez ődött országban. Olyan utat járhatunk be,
amely az unitárius államtól a regionalizmuson keresztül a föderalista államig vezet
el. Biztosra vehet ő, hogy a belga tükörben önmagunkat is jobban megismerjük
(Istendael 1994).

                                 Történelmi áttekintés
  Belgium történelme — mely h űen tükrözte az európai hatalmi egyensúly
változásait — b ővelkedik fordulatokban. Az országot kettészel ő nyelvhatár
kialakulásáról biztosat nem tudunk, valószínűleg ez volt az a vonal, ameddig a
frank törzsek az id őszámításunk szerinti negyedik században el őrenyomultak
(Istandeal 1994). Belgium része volt Nagy Károly birodalmának, majd a 843-as
verduni szerződéssel a területet a Schelde folyó mentén felosztották: nyugati része
Franciaország, keleti Lotharingia, majd a Német-római Birodalom fennhatósága alá
került. A XI. században Flandria gyors fejl ődésnek indult, s Európa egyik
legsűrűbben lakott területévé vált. A XIV. században a 170 évig tartó burgundi
korszak hozta el az újabb aranykort. Felvirágzott az ipar és a kereskedelem,
Antwerpen kikötője hatalmas forgalmat bonyolított le, és az akkori Európa
pénzpiacainak egyik központja lett, a XV. században pedig megjelentek a
kapitalista termelés els ő formái (Crough 1930).
  A tartományok dinasztikus házasság révén 1477-ben a Habsburg Birodalomhoz
kerültek, majd a dinasztia két ágra szakadásával 1555-t ől a spanyol Habsburgok
vonták fennhatóságuk alá Németalföldet. 1566-ban kirobbant a németalföldi
szabadságharc, és az 1580-as években a terület két részre szakadt. Az Északi
Egyesült Tartományok (a kés őbbi Hollandia) önállóságát Spanyolország 1609-ben
kénytelen volt elismerni. A mai Belgiumot ettől kezdve 1700-as évek elejéig
Spanyol Németalföldnek nevezték. Belügyeiben meg őrizte önállóságát, külügyei
azonban a spanyol király fennhatósága alá tartoztak, akit a Brüsszelben székel ő
főkormányzó képviselt. A spanyol örökösödési háborút lezáró utrechti béke (1713)
a mai Belgium és Luxemburg területét az osztrák Habsburgok kezére juttatta, új
elnevezése Osztrák Németalföld lett. II. József császár vallási és közigazgatási
reformjai szembefordították az osztrák uralommal a belga rendeket és az egyházat.
A felkelő hadsereg 1789 októberében kiszorította az országból az osztrák
katonaságot, a következ ő évben pedig a belga rendek kikiáltották az Egyesült Belga
Államok Konföderációját. A konzervatív és radikális irányzatok azonban
konfliktusba kerültek egymással, az osztrák csapatok pedig 1790 végére
visszafoglalták Belgiumot (History of Belgium 1997).
        Barsi Boglárka: A belga állam fejlődése. Az unitárius államtól a szövetségi államig.
                           Tér és Társadalom, 15. 2001. 1. 171–192. p.

TÉT XV. évf. 2001    s   1                                                Kitekint ő     173

  Fontos hangsúlyozni, hogy a XVII. és a XVIII. században nem volt flamand vagy
vallon önazonosság a szó mai értelemében, és így nem voltak flamand vagy vallon
emberek sem. A „flamand" kifejezés ebben az id őben azokat az embereket takarta,
akik Flandria tartományban éltek, s őt néhány nyelvben a flamand, vagy Flandria
kifejezés alatt egész Németalföldet értették (észak és dél). A vallon a korai modern
történelemben Dél-Németalföld francia nyelv ű lakóit takarta — Liége hercegség
kivételével —, nem jelentett etnikai csoportot. Így valójában Dél-Németalföldön
ekkor még nem beszélhetünk bikulturalizmusról, egységes kultúra létezett a
provinciák közös történelmi örökségének következtében. De bizonyos mértékig
multikulturalizmus is megfigyelhető volt a provinciális megosztottságnak
megfelel ő en. Ha létezett is a bikulturalizmus valamilyen foka a korai modern
történelem során, az Dél-Németalföld és Liége hercegség között állt fenn (Lijphart
1980).
  A francia forradalmi háborúk során (1792-99) a francia csapatok el őször 1792
novemberében, majd véglegesen 1794 júniusában foglalták el a mai Belgiumot, s
1795. október 1-jén Franciaországhoz csatolták. Mind a flamand belgák, mind a
vallon belgák elutasították a francia forradalmat, és nem akartak franciává válni
annak ellenére sem, hogy még soha ennyi nemes és polgár nem beszélt franciául,
mint ebben az idő ben. A francia lett a hivatalos nyelv, gyökeresen megváltoztatták
a politikai intézményeket, a jogi és a pénzügyi rendszert. Átszervezték a
hivatalokat, francia mintára átalakították az egész közigazgatást, új területi
beosztást készítettek, végleg felszámolták a céheket, a katolikus egyház elleni
támadásokat is folytatták (Karsai 1986).
   A „belge flamand" és „belge vallon" fogalmat már használtak, de a kifejezést
szinte senki sem azonosította a flamand vagy vallon néppel, és még mindig nem
volt e területekre külön kifejezés (Flandria, Vallónia). Flandria továbbra is a
korábbi osztrák Németalföld egyik tartományának megnevezésére szolgált, a
Vallónia kifejezés pedig még egyáltalán nem létezett. S őt a belga nemzeti érzés
erő södött, a lakók belgának hívták magukat, az ország új nevet vett fel: Belgique
(korábban csak melléknévként létezett), és az els ő nemzeti ország-tanulmányt
Histoire de Belgique címen (1805-1807, Dewez) publikálták (Lijphart 1980).
   A francia birodalom összeomlása után a bécsi kongresszus (1815) Hollandiához
 csatolta a belga tartományokat, így akar a Szentszövetség er ős és nagy államot
 létrehozni Franciaország ellenében. Az új állam megalkotói nem vették figyelembe,
hogy — bár a XV. és a XVI. században történelmük részben összekapcsolódott —
 Dél- és Észak-Németalföld történelmi fejl ődése eltérő volt. Sőt az új, központosított
 állam tulajdonképpen az azt megel őző francia államberendezkedés új variációja
 volt csupán. I. Vilmos király nyelvpolitikája ugyanúgy az egy ország — egy nyelv
 elgondolást követte, mint Napóleoné. A hollandot vezette be egyedüli hivatalos
 nyelvként a flamand provinciákban és Brüsszelben (a vallon területeken továbbra is
  Barsi Boglárka: A belga állam fejlődése. Az unitárius államtól a szövetségi államig.
                     Tér és Társadalom, 15. 2001. 1. 171–192. p.

174 Kitekint ő                                                     TÉT XV. évf. 2001     s   1

a francia maradt a hivatalos nyelv). A király politikájának következtében az ország
lakóinak 75%-a hivatalosan hollandul beszélt. Tehát a király a holland nyelvet az új
állam alapkövének tekintette, és a nemzeti egység és er ő eszközeként kívánta
használni. Politikájának következtében általános elégedetlenség alakult ki az
Egyesült Királyság déli részén a holland mint nemzeti nyelv ellen nemcsak a
francia nyelvű, de a flamand nyelvű belgák között is, a király ugyanis nem t űrte a
flamand nyelvben létező eltérő nyelvtani és kiejtésbeli módozatokat.
  1830. augusztus 5-én Brüsszelben felkelés robbant ki, és szeptemberre
kiszorították a belga területekr ől a holland csapatokat. A Nagy-Britannia és
Franciaország támogatását élvez ő ideiglenes kormány október 4-én kikiáltotta
Belgium függetlenségét, s a november 10-én összeült Nemzeti Kongresszus
november 24-én trónfosztottnak nyilvánította a királyt. 1831. január 20-án a
nagyhatalmak londoni konferenciája elismerte a független, semleges belga államot.
A kongresszus pedig a Szász-Coburg-Gotha-házból származó I. Lipótot választotta
királynak. Augusztusban holland seregek törtek be Belgiumba, de a londoni
konferencia visszavonulásra késztette a támadókat, majd felosztotta Luxemburg és
Limburg tartományokat Belgium és Hollandia között. Hollandia csak 1839-ben
ismerte el Belgiumot (Vroede 1975).

Az unitárius államtól a területi elv rögzítéséig (a devolúció kezdeti lépései)

  1830-ban jogilag egységes államként létrejött tehát Belgium. Valójában az ország
már ekkor sem volt egységes. Talleyrand az ország megalakulásakor a
következőket mondta: „II n'y a point de Belges, il n'y en eut jamais: il y a des
Frawais, des Flamands ou Hollandais (c 'est la merne chose) et des Allemands
(Nincsenek belgák, sohasem voltak: franciák, flamandok vagy hollandok [ami
ugyanaz] és németek vannak csak.)" (Lijphart 1980, 14). Azonban az állam
alkotórészeit összekötő tényezők sokkal szorosabbak voltak, mint a társadalomban
létező törések feszítő ereje. Az ekkor létrejött decentralizált, unitárius állam
szerkezete, amely egészen 1970-ig fennmaradt, viszonylag egyszerű volt: a központi
államon kívül tartományokra és községekre tagolódott. Az alkotmány rögzítette,
hogy a „kizárólagosan községi vagy tartományi érdek ű ügyeket a községi, illetve
tartományi tanácsok szabályozzák az alkotmányban lefektetett alapelveknek
megfelelően" (Alkotmány 31. cikk).
  A nyelvi, kulturális különbséget még jobban kiemelte a gazdasági fejl ődésben
megmutatkozó jelent ős eltérés. 1831-ben az egykor virágzó Flandria gazdaságilag
fejletlen, ugyanakkor a vallon szén- és acélipar nemzetközileg elismert volt,
gazdasági prosperitást hozott a vallon régióba. Ehhez járult még a hihetetlen
infrastrukturális fejl ődés (utak, csatornák, vasút). Ezek a társadalmi-gazdasági
különbségek ma is léteznek, de irányuk mára megfordult. Mindez vallási
különbséggel is párosult, hiszen Flandria paraszti vidékei hagyományosan a
         Barsi Boglárka: A belga állam fejlődése. Az unitárius államtól a szövetségi államig.
                            Tér és Társadalom, 15. 2001. 1. 171–192. p.

TÉT XV. évf. 2001    s   1                                                 Kitekint ő 175

katolikus egyház bástyái, míg Vallónia iparosodott városai nem vallásosak, a
szocialisták bázisát képezik.
   1831-ben a különbségek nem kerültek rögtön napvilágra, vagy legalábbis
politikailag nem öltöttek testet. A belga fúggetlenséget megteremt ő forradalom
vezetői francia nyelvű ek voltak. Ez azzal magyarázható, hogy a politikai hatalmat
kézben tartó elit francia nyelv ű volt Vallóniában és Flandriában is, mivel a francia
volt abban az időben a kulturális és politikai világnyelv. Valójában csak az 1846-
ban tartott népszámláláson derült ki, hogy flamandul beszél a belgák 57%-a, míg a
vallon vagy francia nyelvet csak a népesség 42%-a beszélte (Johancsik 1994).
   1836-ban Gentben megalakul az els ő flamand irodalmi társaság, melynek mottója
így hangzott: „A nyelv az egész nemzet." (De Taal is gansch het Volk). A Flamand
Mozgalom (De Vlaamse Beweging) — amely kulturális, oktatási, társadalmi,
gazdasági és politikai törekvések, akciók és szervezetek egész sorát foglalja
magában — fejl ő désének harmadik korszakában (a tömegmozgalom kora) már nem
annyira az irodalmi romanticizmus, hanem a gazdasági és társadalmi program állt a
középpontban. 1893-ban kiterjesztették a választójogot. Ez után minden férfi
 szavazhatott, igaz, hogy gazdasági és iskolázottsági helyzet alapján egyesek két
 szavazattal rendelkeztek. (Ekkor vezették be azt is, hogy a szavazáson való
részvétel kötelező .) A Flamand Mozgalom vezet ői most már képesek voltak
mobilizálni a tömegeket, és elérni a nemzeti identitás meger ősödését (McRae 1986,
 26).
   A Flamand Mozgalom nyomására a XIX. század végét ől kezdve egészen az 1960-
 as évekig nyelvi törvények egész sorát fogadták el, melynek célja a holland
 (flamand) nyelv i egyenjogúsítása volt. Az els ő ilyen törvények el őírták a holland
 nyelv használatát a büntet ő (1873) és adminisztratív (1878) ügyekben. Az valódi
 áttörést azonban a Flamand Mozgalom számára az Egyenl ő Elbánás Törvény
 (1898) jelentette. A törvény jogilag is egyenl őnek tekintette a holland nyelvet a
 franciával, így ett ől kezdve a holland is hivatalos nyelv lett (Alen 1992). Az els ő
 világháború azonban katasztrofálisan megosztotta a Flamand Mozgalmat,
 tekintélyét aláásta ennek következtében megtorpant a törvénykezés is. Az aktivisták
 egy része ugyanis együttműködött a megszálló német csapatokkal, bár a mozgalom
 tagjainak legnagyobb része lojális maradt a belga államhoz. Így újabb áttörésre csak
 az 1930-as években kerülhetett sor. 1932-ben törvényt fogadtak el arról, hogy az
 oktatás nyelvének a régió (Flandria, Vallónia) nyelvével kell megegyeznie. 1935-
 ben a bíróságokat is kötelezték a régió nyelvének használatára. 1938-ban még a
 hadsereget is két egynyelvű részlegre kívánták felosztani, de a háború kitörése
 megakadályozta a gyakorlati megvalósítást (McRae 1986).
    Az 1930-as évek legfontosabb politikai problémája az volt, hogy a devolúció,
 vagyis a hatalom egy részének átruházása új politikai, közigazgatási egységekbe
 nem mehetett végbe ezen egységek természetér ől és határairól szóló konszenzus
  Barsi Boglárka: A belga állam fejlődése. Az unitárius államtól a szövetségi államig.
                     Tér és Társadalom, 15. 2001. 1. 171–192. p.
176   Kitekint ő                                                            TÉT XV. évf. 2001             s   1

nélkül. Mivel a vallonok élesen szembeszálltak a kétnyelv űség koncepciójával,
ezért a 30-as években Belgium az egynyelv ű régiók mellett döntött. Ennek logikus
következménye volt a nyelvi határok „megrajzolása" az egynyelv ű Flandria és az
egynyelvű Vallónia között, valamint a kétnyelvű Brüsszel körül. 1962-63-ban tehát
újabb nyelvi törvényeket fogadtak el, melyek kijelölték a nyelvi határokat (1. ábra),
mely utat nyitott a belga államszerkezet megváltoztatásához (Falter 1998).
Egyértelművé vált, hogy a flamandok els ősorban kulturális, nyelvi autonómiát
kívánnak Flandriának. Ez a törekvés jelent aztán meg a három közösség (holland
nyelvű, francia nyelvű és német nyelvű) kialakításában.
                                                 1. ÁBRA
                                  Belgium, nyelvi területek, tartományok
                                 (Belgium, Languages Areas, Provinces)


                                                                          -1Cu.ANlYA.




             --,-,                              em
                     NY U GAI-FkANI




                           Flamand
                        1 Francia
                     r':':t Német
                        ;
                           Kétnyelvü (Francla-Flarnand
                           Flamand_ nyelvi keohrezményekkel
                           Franc>a, nyelvi kedvezményekkel                              t 1.:Xt. ‚MURI;


                                                              FRANCin,A



             Forrás: McRae 1986, 16.


      Az egyenl őtlen gazdasági fejlődés hatása az államszerkezetre
   A H. világháború után Belgium regionális gazdasági helyzetében jelent ős
fordulat következett be (Horváth 1998), Flandria versenyelőnyre tett szert
 Vallóniával szemben (nem utolsó sorban hatalmas kiköt őinek köszönhetően).
 Flandriában munkaerőhiány alakult ki, míg Vallóniának a strukturális
 munkanélküliség egyre súlyosbodó gondjával kellett szembenéznie. Három tényez ő
 azonban megakadályozta, hogy ezt az aszimmetrikus helyzetet kiegyensúlyozzák:
         Barsi Boglárka: A belga állam fejlődése. Az unitárius államtól a szövetségi államig.
                            Tér és Társadalom, 15. 2001. 1. 171–192. p.

TÉT XV. évf. 2001    s   1                                                 Kitekint ő 177

      — az erő s szövetségek, melyek követelték, hogy a kormány támogassa a helyi
          gazdasági életet, és így megakadályozták a munkaer ő átcsoportosítását és
          átképzését;
      — a szociális programok — a munkanélküli segély a legtöbb ember számára
          anyagilag elfogadhatóvá tette a munkanélküliséget;
      — a nyelvi és kulturális különbségek nem tették túl vonzóvá a vallonok
          számára az ingázást, még a legtöbbször igen közel fekv ő flamand
          területekre sem; egy olyan országban, ahol a távolságok relatíve kicsik, és
          mindennapos, hogy valaki Brüsszelbe, vagy más regionális központba jár
          dolgozni (Montville 1990, 183).
  Flandria gazdasági elmaradottsága, amely egyértelm ű volt a belga fiiggetlenség
első évszázadában és még a második világháború után is érzékelhet ő volt, mára a
múlté. Az 1950-es és 1960-as években Flandria gazdaságaolyan gyorsan fejlődött,
hogy a hatvanas évek végére utolérte Vallóniát. Az alacsony bérek, a munkaer ő
túlkínálat — egy munkaer őhiánnyal küszködő időszakban —,a tenger közelsége, jobb
ipari klíma (A Survey 1986) egyre több új beruházást vonzott Flandriába (új
acélüzem Brugge közelében, olajfinomító Antwerpen környékén). 1959 és 1968
között az ipari befektetések több mint egy negyede külföldi eredet ű volt
Flandriában, és Flandriában került felhasználásra a Belgiumba érkezett külföldi
tő ke több mint 70%-a. 1955-ben a vallon ipari termelés termelékenysége még 20%-
kal nagyobb volt a flamandnál, de 1966-ban már Flandriában volt magasabb az egy
fő re jutó ipari termelés. A flamand termelékenység ma több mint 5%-kal magasabb,
mint Vallóniában, holott a bérek még mindig sokkal magasabbak, ami még kevésbé
teszi vonzóvá a külföldi befektet ők számára ezt a régiót. Ráadásul a flamand
beruházások nagy része a legújabb, magas technikai innovációjú iparágakba
koncentrálódott. Eközben a vallon befektetéseknek több mint a felét az acél- és
 fémipar nyelte el. Ezért nem meglep ő, hogy a tő kemegtérülés Flandriában sokkal
 magasabb volt (2. ábra).
   A két olajválság mindkét régiót súlyosan érintette, de a Vallóniára mért csapás
 nagyobb volt (különösen a munkanélküliséget növelte meg). Különösen az
 acélgyártás túlsúlya okozott problémát, amely Liége és Charleroi környékén
 koncentrálódott. Az acéltermelés aránya az ipari kibocsátásban sokkal magasabb
 volt, mint a szintén recessziótól szenved ő amerikai, nyugat-német, brit, francia,
 vagy olasz ipar esetén. 1981-ben a két vezet ő acélgyár, a Cockerill Liégeben és a
 Hainaut-Sambre csoport Hainaut-ban, amelyek együtt évente 6,4 millió tonna nyers
 acélt termeltek, a cs őd szélére kerültek. A kier őszakolt fúzió, melynek során állami
 kézbe került a részvények 80%-a, távol tartotta a felszámoló-biztosokat. De ez csak
 a további súlyos problémák el őjele volt (A Survey 1986). Ebben az id őszakban — az
 alacsonyabb bérek ellenére — a flamand családok megtakarítási és beruházási
 hajlandósága is magasabb volt, mint a vallonoké (McRae 1986).
            •
Barsi Boglárka: A belga állam fejlődése. Az unitárius államtól a szövetségi államig.
                   Tér és Társadalom, 15. 2001. 1. 171–192. p.

178   Kitekint ő                                                   TÉT XV. évf. 2001       s   1

                                    2. ÁBRA
          Tőkemegtérülés az iparban nyelvi régiók szerint, egy részvényre
       (Net Return on Stockholders Equity in Industry by Language Regions)



                  12
                  10
                   8
            N
            •CS
                   6
                                                                            Vallónia
            O      4
                   2


                        1979         80         81          82

         Forrás: A Survey of Belgium 1986, 14.
   Vallónia tehát a szén és acélgyártás hanyatlása következtében amely ráadásul
                          -                                                —



a Közös Piac kemény versenyfeltételeinek sem tudott megfelelni                 súlyos  —



gazdasági válságba került (1. táblázat). A társadalmi osztályok nagyobb
polarizáltsága miatt a lakosság kevésbé fogadta el a megszorító intézkedéseket. A
kormányzat ilyen irányú törekvései vezettek az 1960-61-es általános sztrájkhoz
is. A vallon lakosság erősen kötődik a szocialista eszmékhez, ezért a
közvélemény szemében a gazdasági krízist egyedül az állami beavatkozás
oldhatja meg. A negatív demográfiai trendek következtében politikai súlyuk
csökkent, ezért egyre inkább féltek a jöv őtől (McRae 1986).
  Flandriát és Vallóniát is er ősen befolyásolja a több mint egy évszázados gazdasági
fejlődés kollektív emlékezete. Flandria jelenlegi prosperitását még mindig
beárnyékolja a korábbi évek gazdasági elmaradottsága és nélkülözése, különösen az
1840-es évek éhínségei és ipari válsága, amely elnéptelenítette Kelet- és Nyugat-
Flandriát. Ennek következtében a flamand vezet ők régiójuk gazdasági helyzetét
illetően csak lassan tettek szert magabiztosságra, és még kevésbé voltak képesek
arra, hogy az egykor virágzó Vallónia nehézségei miatt részvétet érezzenek. A
vallonok gazdasági téren egyre inkább vesztettek súlyukból, és ez olyankor
következett be, mikor Flandria még mindig kisebbségi komplexusokkal küszködött
a társadalmi élet más szegmenseiben. E sajátos reciprocitás következtében a régiók
közötti tárgyalás még nehezebbé vált (McRae 1986).
   Az eltérő gazdasági fejlődés erőteljesen hatott a belga állam föderalizációs
folyamatára. A flamandok megnövekedett gazdasági súlyuknak megfelel ő politikai
hatalmat kívántak, a vallonok pedig azért kívántak politikai hatalmat, hogy
csökkentsék a gazdasági hanyatlás negatív következményeit. A flamandok nyelvi
         Barsi Boglárka: A belga állam fejlődése. Az unitárius államtól a szövetségi államig.
                            Tér és Társadalom, 15. 2001. 1. 171–192. p.

TÉT XV. évf. 2001      s   1                                                 Kitekint ő      179

nacionalizmusa mellé ett ő l fogva gazdasági is társult, mert nehezteltek amiatt, hogy
az ország északi felében termelt jövedelem jelent ős részét a központi állam a
szociálpolitikán keresztül a válságba került déli, vallon területek
munkanélkülijeinek (Vallóniában a munkanélküliségi ráta 1991-ben elérte a
20%-ot) támogatására irányítja át (Kocsis 2000). Ez vezetett a belga állam területi
alapon történő átalakításához.
                                   1. TÁBLÁZAT
  BelgiuM: egy főre jutó bruttó regionális össztermék, nyelvi régiónként, a nemzeti
                                 átlag százalékában
    (Belgium: Gross Regional Product per Capita in the percentage of National
                          Average by Language Regions)
  Év    Teljes GNP Nemzeti                 Flandria (a        Vallónia (a       Brüsszel járás (1)
          (millió   átlag                 nemzeti átlag      nemzeti átlag       vagy Brüsszel-
           BEF)                           százalékában)      százalékában)         főváros (2)
                                A régi regionális határok szerint
1948           306             100                85,6               103,4                139,5 (1)
1953           392             100                85,8               101,9                142,4 (1)
1955           n. a.           100                87,3               100,6                140,8 (1)
1959           n. a.           100                88,1                97,5                144,5 (1)
1963           n. a.           100                 89,7               93,2                147,8 (1)
1966           794             100                92,1                87,4                143,8 (1)
 1968          906             100                 94,5               87,4                143,8 (1)

                                     Új regionális határok szerint
 1963          n. a.           100                 90,0               93,2                169,7 (2)
 1966          799             100                 93,1               90,2                163,1 (2)
 1968          914             100                 94,7               87,6                163,2 (2)
 1970         1.133            100                 96,0               88,9                152,6 (2)
 1973         1.600            100                 98,2               87,4                146,6 (2)
 1976         2.349            100                 99,5               84,4                150,3 (2)
 1979         2.929            100                 99,6               84,1                153,1 (2)
 Forrás: McRae 1986, 79.
Barsi Boglárka: A belga állam fejlődése. Az unitárius államtól a szövetségi államig.
                   Tér és Társadalom, 15. 2001. 1. 171–192. p.

180   Kitekint ő                                                   TÉT XV. évf. 2001   s   1

                   A föderalista államszerkezet kialakulása
  1945-től kezdve egyre inkább el őtérbe került az a gondolat, hogy a két nemzet
közötti feszültségeket intézményi reformok során lehetne csökkenteni. 1946 és 1958
között a „Centre de recherche pour la solution nationale des probl é mes sociaux,
politiques et juridiques en régions wallonne et flamande", amelyet alapítójáról,
Pierre Harmelről (aki 1965-ben miniszterelnök lett) Harmel Központnak neveztek,
lefektette a reformok „intellektuális alapjait" (Falter 1998). A Harmel Központ
végül 1958-ra készítette el jelentését. Ebben a következ ő ajánlásokat fogalmazta
meg:
  — A nyelvi határok stabilizálása.
  — A közszféra decentralizálása.
  — Az oktatási minisztérium „megkett őzése".
  — Regionális tanácsadó testület felállítása a gazdasági és szociális problémák
      kezelésére.
  — Reformok a helyi kormányzatokban.
  Habár 1954-től kezdve kísérletek történtek az alkotmány módosítására, de
egészen 1970-ig nem sikerült keresztülvinni a reformokat.
  Az 1970 es alkotmánymódosítás a balközép kormány és a különböz ő ellenzéki
           -



pártok közötti alkufolyamat eredménye volt. A flamand keresztény-demokrata
miniszterelnöknek, Gaston Eyskensnek különösen fontos szerepe volt a sikerben.
Először egy parlamenti bizottságot hoztak létre, melyben képviseltette magát az
összes parlamenti párt. A bizottság több alapvet ő kérdésben egyetértett, de Brüsszel
státuszáról és határairól nem sikerült megállapodniuk. Eykens ezért úgy döntött,
hogy megkerüli ezt a kérdést. Így fektette le a legkomplikáltabb, de egyben a
leginnovatívabb részét a belga alkotmánynak: a régiókról és a közösségekr ől
(Falter 1998) (3. ábra).
  A közösségek olyan szövetségi intézmények, melyek törvénykezési jogot kaptak
bizonyos kulturális ügyekben, mint például a nyelv védelme és támogatása,
televízió- és rádióadások, oktatási ügyek, a nyelvhasználat kérdése (oktatás,
adminisztratív ügyek, munkakapcsolatok). Egyéb ügyekben a nyelvhasználat
nemzeti kompetencia maradt. Ekkor a közösségek törvényhozó testületét
(parlament) még nem közvetlenül választották (a szövetségi parlament tagjai
egyben a közösségi törvényhozás tagjai is voltak).
  A régiók földrajzi egységek, decentralizált gazdasági hatalommal. A közösségek a
flamandok kulturális autonómia iránti igényét elégítették ki, míg a régiók a vallon
követelések nyomán nagyobb regionális gazdasági hatalmat kínáltak.
  Ettől kezdve tehát Belgium négy nyelvi területb ől2 (egynyelvű Flandria,
egynyelvű Vallónia, kétnyelvű Brüsszel, német nyelv ű terület), három közösségb ől
(flamand, francia és német nyelvű) és három régióból áll (Flandria, Vallónia,
          Barsi Boglárka: A belga állam fejlődése. Az unitárius államtól a szövetségi államig.
                             Tér és Társadalom, 15. 2001. 1. 171–192. p.

TÉT XV. évf. 2001       s   1                                                Kitekint ő   181

Brüsszel). A Francia és a flamand Közösségnek nincsenek határai. A
kompetenciájának megfelel ő en a Flamand Közösség Flandria összes lakójáért
felelős, de a holland nyelvű brüsszeli iskolákért, egyetemekért és kulturális
intézményekért is. Ugyanez igaz a Francia Közösségre is.
  A gazdasági kompetenciákat nem lehet olyan egyszer űen a nyelvhez, oktatáshoz
vagy a kultúrához kötni. Ezért csak a három régió létrehozásának szándéka került
be az alkotmányba; működésükről későbbi kormányoknak kellett gondoskodniuk.
                                           3. ÁBRA
                              A kormányzás szintjei Belgiumban
                            (The Levels of Governance in Belgium)


     Szövet-                                  Szövetségi intézmények
    ségi szint                             Képviselőház, Szenátus — Király



   Közösségi                Német        Francia         Közös Közösségi          Flamand
                                                         Bizottság
   szint                    Nyelvű       Közösség                                 Közösség
                            Közösség                                              (Flamand
                                                          Fran-       Fla-        régió)
                                                           cia        mand



   Regioná-                     Vallon régió                 Brüsszel régió
   lis szint


   Tartomá-                                          10 tartomány
   nyi szint


    Települési                                      589 helyhatóság
       szint

 Forrás: Falter 1998.
  A decentralizáció elkerülhetetlenül újabb aggodalmakat szült azok körében, akik
attól féltek, hogy az új struktúrában kisebbségekké válhatnak. Ezért a parlament egy
új cikkelyt illesztett az alkotmányba, amely kötelez ővé tette a régiók és a
közösségek számára az ideológiai és filozófiai kisebbségek jogainak és
szabadságának garantálását (Falter 1998).
  A vallonok attól féltek, hogy a demográfiailag egyre szembet űnőbb flamand
többség miatt a kormányt a flamandok fogják uralni. Mivel Belgium lakosságának
nagyobb része holland nyelv ű, ezért több a holland nyelvű képviselő a
parlamentben. Ezért a francia nyelvű lakosság érdekében garanciákat építettek az
 Barsi Boglárka: A belga állam fejlődése. Az unitárius államtól a szövetségi államig.
                    Tér és Társadalom, 15. 2001. 1. 171–192. p.

182     Kitekint ő                                                              TÉT XV. évf. 2001          s   1

alkotmányba: a „speciális többségi törvényeket", „vészcseng ő folyamatot" és a
miniszterek paritásának elvét. A parlament mindkét házának tagjai egy francia és
egy holland nyelvű csoportra vannak osztva. Az alkotmányt csak kétharmados
többséggel lehet módosítani. Ezen kívül vannak még olyan törvények, amelyek
speciális többséget követelnek: kétharmados vagy relatív többséget egyszerre mind
a két nyelvi csoportban. Ilyen törvény például a nyelvi határokat, területeket és
kedvezményeket szabályozó törvény is (így nem lehetséges, hogy az egyik nyelvi
csoport a másik támogatása nélkül megváltoztassa a nyelvi határokat).
   Ha az egyik nyelvi csoport képvisel őinek háromnegyede úgy találja, hogy
bizonyos előterjesztés vagy törvényjavaslat veszélyezteti a két f ő nyelvi csoport
kapcsolatát, „megszólaltathatja vészcseng őt". Ha ez megtörténik, akkor a
törvényjavaslat parlamenti vitáját berekesztik. Az ügyet a kormány elé terjesztik,
amelynek a feladata, hogy megoldást találjon. A miniszterek paritásának elve
szerint pedig a kormányban mindig egyenl ő számú flamand és frankofon 3
                                                               (Like good... 1998). minszterkl (aminszterökvélpht)
   1980 nyarán Wilfried Martens miniszterelnöknek (kormányában a liberálisok,
keresztény-demokraták és a szocialisták alkottak koalíciót) tízévnyi kudarc után
ismét sikerült a legégetőbb probléma mell őzésével kompromisszumot elérnie, és
továbbvinnie az intézményi reformokat (Falter 1998).
   A régiók közül Flandria és Vallónia ténylegesen elkezdett m űködni, Brüsszel
régió azonban ekkor még mindig csak papíron létezett. Megfelel ő szervezettel,
hatalommal ruházták fel a Francia-, Flamand Közösséget és a Vallon és a Flamand
régiót. Ez az alkotmánymódosítás kiterjesztette a közösségek autonómiáját, mivel
ettől kezdve mindegyik közösség kormánnyal is rendelkezett, és az ún. személyi
kérdésekben is újabb jogköröket kaptak az egészségügy és az egyéneknek nyújtott
segélyek területén. A régiók pedig szabadon dönthettek a környezetvédelemr ől,
lakáspolitikáról, a gazdaságpolitika regionális aspektusairól és a munkanélküliek
átképzéséről (Alen 1992).
   A Flamand régió és a Flamand Közösség intézményei rögtön az egyesülés mellett
döntöttek. Mindkettő illetékessége körülbelül 6 millió embert foglalt magában, a
különbséget a mintegy 150 000 brüsszeli flamand képezte, akikre csak a közösség
jogköre terjedt ki. A frankofon oldalon nem került sor hasonló fúzióra, mert itt az
arányok jelentősen eltérnek (3,25 millió vallon és 600 000 brüsszeli frankofon) és
mert jelentősek a politikai feszültségek is (szocialista Vallónia nem bízik a liberális
fővárosban).
   Ekkor még csak a Német Nyelv ű Közösség — amely 68 000 tagot számlált —
parlamentjét választották közvetlenül. Ennek az oka az volt, hogy a közösség
 létszáma túl kicsi volt ahhoz, hogy garantálni lehessen, hogy lesz képvisel őjük a
belga parlamentben. Az els ő választásra — melynek során 25 képvisel őt választottak
         Barsi Boglárka: A belga állam fejlődése. Az unitárius államtól a szövetségi államig.
                            Tér és Társadalom, 15. 2001. 1. 171–192. p.

TÉT XV. évf. 2001    s   1                                                 Kitekint ő    183

meg a közösség tanácsába — 1985-ben került sor. A kormány három miniszterb ől
állt (Falter 1998).
   A közösségek és a régiók a nemzeti adóbevételek többé-kevésbé fix részét kapták
meg, illetve nagyon korlátozottan bár, de joguk volt adók kivetésére is. A közösségek
esetében ez a jogosítvány azonban elméleti jelleg ű maradt, ugyanis egyetlen
rendelkezés sem jelölte meg azt a földrajzi területet, ahol gyakorolhatják e jogkörüket.
A másik probléma abból adódik, hogy a saját adójogosítvány jelenti a közösségek és a
régiók egyedüli versengő jogkörét, ami azt feltételezi, hogy nem szedhetnek adót
olyan adótárgyakban, amelyek állami adótárgyak (Alen Ergec 1994).
                                                            —



   Az esetleges problémák kezelésére újabb biztosítékokat illesztettek be az
alkotmányba. Felállítottak egy konzultációs bizottságot, melyben helyet kaptak a
szövetségi és a regionális miniszterek. Feladata az eltér ő érdekekből adódó
konfliktusok megoldása volt. Megteremtették a különböz ő hatóságok közötti
együttműködés jogi lehető ségét. Végül létrehoztak egy egyeztet ő bíróságot, hogy a
jogi vitákat rendezni tudják. A bírói testület egyik fele jogi szakért őkből, a másik
 fele korábbi politikusokból állt (Falter 1998).
    A bíróság feladata volt, hogy biztosítsa az egyensúlyt a pluralista államban.
 A bíróság különleges figyelme nemcsak az állam összetartó erejére, hanem a
 közösségek és a régiók hatásköreinek tág értelmezésére is kiterjedt. Például a bíróság
 úgy ítélte meg, hogy az új belga államszerkezet a gazdasági és pénzügyi unión alapul,
 „amelyet integrált piac és egységes pénz jellemez" (Alen Ergec 1994).
                                                                —



    Az alkotmányozási viták közben Belgium gazdasági helyzete jelent ősen romlott.
 Végül 1987-ben, amikor úgy tűnt, hogy sikerült kilábalni a recesszióból, Wilfrid
 Martens ötödik kormánya a Voeren falu körüli sokadik vita miatt megbukott.
    Voeren (Fourons) egy 4000 lelkes falu, egyike volt azon településeknek, amelyek
 nyelvi kedvezményeket kaptak. A falut 1963-ban a politikai alkudozások során
  végül Flandriához csatolták. Azóta a helyi vallon párt minden egyes helyhatósági
  választáson többséget szerzett. A vallon párt szerette volna elérni a község nyelvi
  státuszának megváltoztatását, de ezt a flamand pártok következetesen elutasították.
  Attól féltek, hogy a Voeren-kérdés kiválthatja a Brüsszel határairól folytatott vita
  feléledését is. 1987 októberében a nemzeti kormány megbukott, mert nem tudott
  mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy Voeren polgármestere, José Happart
  megtagadta a holland nyelv használatát addig, amíg nem változtatják meg a falu
  státuszát (Falter 1998).
    A választások és a belga történelem leghosszabb kormányválsága után egy másik
  flamand kereszténydemokrata, Jean-Luc Dehaene egyezséget hozott létre a
  kereszténydemokraták, a szocialisták és a Volksunie (Népunió) között. De a
  kormányt nem Dehaene, hanem Martens vezette. Az új koalíciónak sikerült
  kompromisszumot kötnie Brüsszel kérdésében, így a harmadik belga régió is
  megkezdhette működését, saját kormánnyal és közvetlenül választott parlamenttel
 Barsi Boglárka: A belga állam fejlődése. Az unitárius államtól a szövetségi államig.
                    Tér és Társadalom, 15. 2001. 1. 171–192. p.

184   Kitekint ő                                                   TÉT XV. évf. 2001 s 1

(4. ábra). Ez a régió azonban speciális intézményekkel is rendelkezik.
A megtárgyalandó ügytől függően a brüsszeli parlament egy francia és egy flamand
közösségi bizottságra válik szét. Mindegyik közösségi bizottság maga dönt a saját
közösségét érint ő oktatási, kulturális és egészségügyi kérdésekr ől. A flamand
kisebbség (akárcsak a vallon kisebbség nemzeti szinten) kisebbségvédelmi
garanciákat kapott: az öt miniszteri székb ől kettő az övék a brüsszeli kormányban,
és minden regionális ügyet érint ő döntés esetén a parlament mindkét nyelvi
csoportjában többséget kell szereznie a törvényjavaslatnak. Az 1989-ben tartott els ő
brüsszeli választásokon a flamand pártok 11 helyet szereztek meg a lehetséges 75
helyből (Falter 1998).
   Brüsszel a 19 helyhatóság által meghatározott határokon belül maradt.
Kompenzációként a kívül rekedt hat külváros (amelyek véglegesen Flandriához
kerültek) nyelvi kedvezményeit beemelték az alkotmányba, holott 1963-ban azt
csak átmeneti rendelkezésnek szánták. 1988-tól kezdve mindegyik párt, amelyik
bekerül a városi tanácsba, a választáson elért eredményeknek megfelel ő arányban
helyet kap a Városatyák Tanácsában is, így a helyi kisebbségek mindig képviselve
lesznek. Hasonló rendszert dolgoztak ki Voeren esetében is. Happart lemondott egy
sokkal mérsékeltebb jelölt javára, aki a flamandok számára is elfogadható volt, és
együtt tudott dolgozni a flamand városatyákkal.
   A közösségek és a régiók újabb jogköröket kaptak meg. Az el őbbiek az oktatás
teljes ellenőrzésének jogát, az utóbbiak pedig a közmunkák és az iparpolitika
irányítását. A regionális kormányok költségvetése megháromszorozódott, így már a
teljes költségvetés egy ötödére rúgott.
   A flamandok és a vallonok állandó rivalizálása miatt, ha az egyik régió akárcsak
egy frankot is kapott, a másik is ugyanazt az összeget követelte. Az egymást követ ő
kormányok a megbékéltetés eszközeként használták ezt a rendszert. Az 1980-as
évek közepén azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a belga költségvetés az összeomlás
felé halad. A támogatások összegét azonban nagyon nehéz volt csökkenteni, az
pedig, hogy csak az egyik régiónak nyújtott összeget csökkentsék, politikailag
lehetetlenné vált. Úgy t űnt, hogy csak további jogkörök átadása állíthatja meg a
dupla költekezést.
   A régióknak nyújtott nagyobb pénzügyi autonómia azt jelentette volna, hogy a
regionális hatóságok bevételeit saját régiójuk gazdasági teljesítményéhez
kapcsolják. De míg Flandria gyorsan kilábalt a nyolcvanas évek elején tapasztalható
recesszióból, Vallóniában semmi jele nem volt annak, hogy a régió képes lesz véget
vetni a három évtizede tartó hanyatlásnak. Ezért ez a lépés Vallóniát a költségvetés
kiadásainak drasztikus lefaragására kényszerítette volna. Miközben a tárgyalások
folytak, a flamand közvélemény számára nyilvánvalóvá vált (ami addig jórészt
 ismeretlen volt), hogy a belga intézményeken keresztül hatalmas pénzügyi transzfer
érkezik Flandriából Vallóniába.
       Barsi Boglárka: A belga állam fejlődése. Az unitárius államtól a szövetségi államig.
                          Tér és Társadalom, 15. 2001. 1. 171–192. p.

TÉT XV. évf. 2001   s    1                                                               Kitekint ő   185

                                           4. ÁBRA
                             Regionális intézmények Brüsszelben
                              (Regional Institutions in Brussels)

                                              Parlament, Brüsszel




                        Francia nyelvi csoport                  Holland nyelvi csoport

                                    -------------------
                                                          i` .4-----------v
                                Francia              Közös            Flamand
                               közösség             közösségi        közösség
                               bizottsága           bizottság        bizottsága

                                                                         1

      TÖRVÉNYHOZÓ
      HATALOM
      VÉGREHAJTÓ
      HATALOM

                                   1                      1              1
                         Francia kollégium Közös kollégium Flamand kollégium
                               3F               2F+2H               2H
                                              +Ektők (F)
                                             tanácsadó joggal

     Forrás: Falter 1998, 194.
  A politikusok megérezték, hogy ,kinyitották Pandora szelencéjét", ezért
kijelentették, hogy a belga gazdasági és pénzügyi uniót csak úgy lehet fenntartani,
ha a régiók és a közösségek pénzügyi autonómiáját nem növelik. Ezért
kompromisszumként 1989-ben speciális pénzügyi törvényt dolgoztak ki. A törvény
minimális szintre korlátozta a közösségek és a régiók pénzügyi autonómiáját: a
bevételeiket minden évben egy fix kritérium alapján határozták meg, amelyben
ugyan szerepet kapott a gazdasági teljesítmény is, de ugyanakkor nagyvonalú
szolidaritást mutatott a gazdaságilag gyengébb iránt. A rendszer csak tízéves
átmeneti periódus után lépett életbe, melynek során a vallonok pénzügyi el őnye
fokozatosan eltűnt volna (Falter 1998).
  1991 őszén egy meglehetősen szokatlan politikai krízis (a Szaúd-Arábiának
eladott fegyverek miatt) Belgium történetének egyik legsúlyosabb nacionalista
összeütközéséhez vezetett. A flamand baloldali pártok megakadályoztak egy nagy
haszonnal kecsegtető fegyvereladási üzletet, melyt ől néhány vallon fegyvergyár
életben maradása függött. A probléma hamarosan ideológiai vitává változott,
melyben már a flamandok és a vallonok csaptak össze. A vallon nemzetgy űlés —
amely ekkor még a nemzeti parlament képvisel őiből állt — azzal fenyeget őzött, hogy
magához ragadja az exportengedélyek kiadásának a jogát, amely egyértelm űen a
  Barsi Boglárka: A belga állam fejlődése. Az unitárius államtól a szövetségi államig.
                     Tér és Társadalom, 15. 2001. 1. 171–192. p.

186   Kitekint ő                                                   TÉT XV. évf. 2001     s   1

belga hatóságok joga volt. 1992 szeptemberében (1991-ben el őrehozott
választásokat tartottak) azonban az új miniszterelnöknek sikerült tet ő alá hozni az
alkotmány módosításához szükséges megegyezést. A tízhónapos huzavona után
Jean-Luc Dehaene úgy vélte, hogy ezzel sikerült megakadályozni, hogy Belgium az
egykori Csehszlovákia sorsára jusson, azaz részeire szakadjon.
  A legnagyobb változás az volt, hogy 1994-t ől a flamand és a vallon parlamentet is
közvetlenül választották. Szövetségi szinten radikálisan átalakították a kétkamarás
rendszert. Ennek során a Szenátust a törvényhozói folyamat reflexiós kamarájává
alakították át, és lehet ővé tették benne az államszövetséget alkotó egységek
képviseletét. Tekintettel arra, hogy már a közösségek és a régiók tanácsait is
közvetlenül választották, szükség volt a szövetségi parlament létszámának
csökkentésére, hogy a „mandátumok ne inflálódjanak". A szenátorok számát 184-
ről 71-re, a Képviselői Kamara tagjaiét pedig 212-ről 150-re csökkentették.
A Képviselői Kamara politikai kamarává alakult: kizárólagosan illetékes a politikai
ellenőrzés gyakorlásában és a kormány költségvetésének ellen őrzésében (Alen-
Ergec 1994).
  A jog szerinti szenátorokon kívül (a király gyermekei, vagy ha nincsenek, akkor a
királyi család belga ágának leszármazottai) a Szenátus tagjai három csoportba
sorolhatók:
  — Közvetlenül választott 40 szenátor. 25-öt az összes holland nyelv ű, 15-öt az
      összes francia nyelvű választópolgár választ.
  — 21 közösségi szenátor, akiket a közösségek tanácsai választanak maguk közül
      (ők tehát kettős mandátummal rendelkeznek). A Flamand és Francia
      Közösséget 10-10 szenátor, a német nyelv űt egy képviseli.
  — 10 kooptált szenátor. Őket a közvetlenül választott szenátorok és mindegyik
      nyelvi csoport közösségének szenátorai választják: hatot a holland nyelv ű
      közösség, négyet a francia nyelvű közösség (Alen Ergec 1994).
                                                              —




  A régiók és a közösségek újabb jogköröket kaptak. A régiók a mez őgazdasági és a
környezetvédelmi politika egyes részeit, a közösségek pedig a legtöbb helyi jóléti
intézmény felügyeletének jogát. A szövetségi egységeknek joguk van nemzetközi
szerződéseket kötni, és jogosultak szupranacionális vagy nemzetközi
szervezetekben Belgiumot képviselni, vagy Belgium mellett részt venni. Ez például
azt jelentette, hogy Belgium nem köthetett többé nemzetközi oktatási szerz ődést
három régiójának beleegyezése nélkül. Az alkotmánymódosítás megteremtette
annak a lehet őségét is, hogy az eddig még szövetségi kézben lév ő törvényhozási
jogokat is a föderális egységek kapják meg. A Német Nyelv ű Közösség esetében
azonban a nyelvhasználat kérdése továbbra is nemzeti szinten maradt, itt az összes
helyhatóság kedvezményeket élvez. A közösségek és a régiók a szövetségivel
azonos törvényhozói jogosítvánnyal rendelkeznek.
       Barsi Boglárka: A belga állam fejlődése. Az unitárius államtól a szövetségi államig.
                          Tér és Társadalom, 15. 2001. 1. 171–192. p.

TÉT XV. évf. 2001    s1                                                    Kitekint ő    187

  Módosították az 1989-es pénzügyi törvényt is. A közösségek nagyobb részt
kaptak meg a szövetségi adóbevételekb ől. A miniszterek számát maximum
tizenötben limitálták, és felosztották az utolsó kétnyelv ű provinciát, Brabantot
(Falter 1998).

                Az egyes föderális egységek kompetenciája
  Az 1970-es évektől kezdődő alkotmányreform végeredményben érvényesítette a
nyelvi, kulturális alapon szerveződött közösségek autonómia igényét, valamint az
inkább gazdaságilag motivált területi autonómiára vonatkozó igényt is
  A közösségek és a régiók rendelkeznek tanáccsal és kormánnyal. A tanács tagjait
közvetlenül választják öt éves id őtartamra. A tanácsi választásokra ugyanazon a
napon kerül sor, mint az Európa parlamenti választásokra. A választásokat és a
tanács működését nem az alkotmány, hanem külön törvények szabályozzák.
Az alkotmány módosítása alapján a tanácstag megbízatása összeférhetetlen a
képviselői kamarai tagsággal. A közösség és a régió kormányainak tagjait tanácsaik
választják. Az egyes közösségi tanácsoknak joguk van saját illetékességi körükben,
kormánya tagjaival szemben vádat emelni, és őket a Semmít őszék elé állítani.
  Brüsszel főváros tanácsában és testületeiben kétnyelv ű csoportok vannak, melyek
a közösségi ügyekben illetékesek. A testületek együttesen alkotják az Egyesített
Kollégiumot, amely a két közösség közötti együttm űködés szerve.
A közösségek kompetenciája az Alkotmány IV. fejezete következ őképpen foglalja
össze:
   — Kulturális ügyek (a nyelv védelme és támogatása, a kutatótevékenység
     támogatása, a művészetek, a kulturális örökség, könyvtárak, a rádió- és
     televízióadások, a sajtó pénzügyi támogatása, ifjúságpolitika, kulturális
     tevékenység, a testnevelés, sport és szabadid ős tevékenységek, turizmus,
     óvodák, posztgraduális oktatás, iskolarendszeren kívüli oktatás, az erkölcsi
     nevelés, társadalmi támogatások, átképzések).
   — Oktatás, három kivétellel:
         — A kötelező oktatás kezdetének és végének meghatározása
         — A diplomák kibocsátásának minimális feltételei
         — Nyugdíjrendszerek
   — Személyi kérdések, beleértve az egészségügy-politikát, és az egyéneknek
     nyújtott támogatásokat.
   — Nyelvhasználat (a Német Nyelv ű Közösség esetében a nyelvhasználat
     nemzeti kompetencia marad).
   — Kulturális együttműködés a közösségek között, nemzetközi együttm űködés,
     beleértve szerz ődések aláírásának jogát is.
  Barsi Boglárka: A belga állam fejlődése. Az unitárius államtól a szövetségi államig.
                     Tér és Társadalom, 15. 2001. 1. 171–192. p.

188   Kitekint ő                                                   TÉT XV. évf. 2001     s   1

  Az alkotmány szabályozza a rendeletek területi hatályát is, kimondva, hogy azok
a francia, illetőleg a holland nyelvterületen törvényerej űek, s a főváros kétnyelvű
körzetében létrehozott olyan intézményekre is vonatkoznak, melyek kizárólag az
egyik vagy a másik közösséghez tartoznak. A Francia Közösség és a Flamand
Közösség tanácsai tehát a saját illetékességi körükben maguk szabályozzák
rendeletekkel a nyelvhasználatot az alábbi területeken:
      — igazgatási ügyekben;
      — a közhatalom által létrehozott, támogatott vagy elismert intézményekben
        folyó oktatásban;
      — a munkaadók és az alkalmazottaik közötti társadalmi kapcsolatok, valamint
        a törvények és a rendeletek által a vállalatok számára el őírt aktusok és
        iratok tekintetében.
  A nyelvhasználattal kapcsolatos rendeletek hatálya nem terjed ki azokra a
közösségekre vagy csoportokra, melyek egy másik nyelvterülettel szomszédosak, a
több kulturális közösséget átfogó nemzeti és nemzetközi intézményekre, valamint
azokra a hatóságokra, melyeknek tevékenysége túllépi a nyelvterületet (Wiener
1993).
  A régiók kompetenciája pedig a következő:
  — Tervezés
  — Hitelpolitika
  — Külkereskedelem
  — Lakáspolitika
  — Környezet
  — Természetvédelem
  — Építésügy és lakáspolitika
  — Vízgazdálkodás
  — Gazdasági kérdések
  — Energiagazdálkodás
  — Megyei és helyhatósági intézmények
  — Foglalkozáspolitika, közmunka
  — Közlekedés (The new... 1989)
  A belga egyeztetésen nyugvó demokrácia (consociational democracy)
következménye az Egyeztet ő Bíróság létrehozása. Ehhez a bírósához fordulhatnak a
régiók és a közösségek is és minden olyan személy, aki igazolja, hogy érdeke
fűződik a megkereséshez
  A parlamenti bizottságokban már hosszabb ideje folyó munka eredményeként
2001-től gyakorlati lépések történhetnek a régiók és közösségek nagyobb pénzügyi
autonómiája felé, még jobban er ősítve ezzel a belga állam föderalista jegyeit.
        Barsi Boglárka: A belga állam fejlődése. Az unitárius államtól a szövetségi államig.
                           Tér és Társadalom, 15. 2001. 1. 171–192. p.

TÉT XV. évf. 2001    s   1                                                 Kitekint ő    189


                    Regionális politika és területi tervezés
  A regionális politika az 1950-es évek közepén intézményesült Belgiumban,
melynek célja a hátrányos helyzet ű régiók problémáinak kezelése volt. A szén- és
acélipar visszaesése Vallóniában lökést adott a regionális politika formalizálásának.
A regionális gazdaságfejlesztési politika általános célja a kiegyensúlyozott
gazdasági és társadalmi fejl ő dés és jólét volt, melynek megvalósítására ún.
„fejlesztési övezeteket" hoztak létre.
  A második világháború után a belga területi tervezési rendszerben csak települési
szintű tervezés létezett. Ezt változtatta meg az 1962-ben elfogadott Tervezési
törvény, mely kiterjesztette a tervezést regionális és szubregionális szintekre is.
A fejlesztési tervek hierarchikusan épültek egymásra (nemzeti, regionális,
szubregionális, tartományi, települési). A hatvanas években azonban kiélez ődtek az
ellentétek a vallonok és a flamandok között, és többek között ez is oka volt annak,
hogy nem sikerült megegyezni a régiók természetér ől, ezért a hangsúly a
szubregionális szintre helyez ődött.
   Az 1970-es és az 1980-as években a belga államreform és az Európai Unió
regionális politikájának meger ő södése (1975: Európai Regionális Fejlesztési Alap)
nyomán, a belga központi állam szerepe a regionális fejlesztésben fokozatosan
csökkent. Feladatainak egy részét ugyanis az Európai Unió vette át, illetve
jogköreinek egy részét az alkotmány módosításai révén létrejött régiók kapták meg.
 1970-ben a Kerettörvény a gazdasági tervezésről és a decentralizációról létrehozta
 a nemzeti tervezési hivatalt, valamint konzultatív gazdasági tanácsokat a flamand, a
 vallon és brüsszeli régióban, melyek ajánlásokat fogalmazhattak meg regionális
 gazdasági kérdésekben (Houthaeve 1999).
   Az 1980-as második, majd az 1988-as harmadik alkotmányreform nyomán az
 addig csak papíron létez ő régiók is elkezdték működésüket, ennek nyomán a
 regionális politika rendszere is megváltozott, hiszen jelenleg mindegyik régió
 autonóm tervezési politikát folytat. Flandriában a térségi fejlesztési és végrehajtási
 terveket az 1996-os Tervezési törvény értelmében készítik el regionális, tartományi
 és helyhatósági szinteken (Kaiser 2000). Létrejöttek a tartományi regionális
 fejlesztési ügynökségek és tanácsok is. A Vallon régióra ezzel szemben a kétszint ű
 tervezés a jellemz ő (regionális és települési). A tervhierarchia továbbra is
 fennmaradt.

             A belga szövetségi rendszer meghatározó vonásai
  Ma tehát a belga alkotmány els ő cikkelye szerint Belgium szövetségi állam,
 amely közösségekb ő l és régiókból áll. A belga központosított állam átalakítása
 nyomán a flamandok és a vallonok a központi államot rendszeresen megbénító
 konfliktusait nagymértékben sikerült lecsökkenteni.
  Barsi Boglárka: A belga állam fejlődése. Az unitárius államtól a szövetségi államig.
                     Tér és Társadalom, 15. 2001. 1. 171–192. p.

190   Kitekint ő                                                    TÉT XV. évf. 2001    s   1

   A belga föderális államot a bipolarizmus és a centrifugalizmus jellemzi.
A bipoláris karakter azt jelenti, hogy ellentétben a többi föderális rendszerrel,
amelyek legalább 8-10 részegységb ől állnak saját tradícióval, Belgium csak két
közösségből áll; a Flamand és a Vallon Közösségb ől (nem számítva a nagyon kicsi
Német Nyelvű Közösséget). Nemzeti szinten ez a bipoláris rendszer biztosítékok
egész sorához vezetett, melyek célja, hogy megvédjék a francia nyelv ű kisebbség
jogait. Magától értetődik, hogy a bipoláris szövetségi államban, amelyre rányomja
bélyegét a szövetségi politikai pártok hiánya, nehezebb az egyensúlyt megtalálni
egyrészt az államszövetséget alkotó egységek támasztotta követelmények, másrészt
pedig a központi politika állította követelmények között (Alen 1992).
   A belga föderalizmus centrifugális tendenciája szintén kivételt képez a szövetségi
rendszerek általános gyakorlata alól, mely szerint a korábbi szuverén egységek
egyesülnek egy föderális egységbe. A centrifugális föderalizmus azt jelenti, hogy a
 föderális egységek egy olyan államból fejl ődtek ki, amely eredetileg egységes volt.
 A legtöbb szövetségi államra a centripetális tendencia jellemz ő, és ez az oka annak,
 hogy a legtöbb szövetségi alkotmány kinyilvánítja, hogy melyek azok a központi
 hatalmi egységek, melyek jogkörük egy részét a szövetségi egységeknek adjak át.
 Ezzel ellentétben a belga centrifugális föderalizmus inkább a szövetségi egységek
jogkörét veszi számba, míg a maradék jogkör a nemzeti szervezeté.
   A harmadik minőségi jellemző a belga föderalizmus területi jellege.
   A szövetségi állam alkotmányos m űködéséhez nyilvánvalóan az kell, hogy a
 „kohéziós" elem nagyobb súlyú legyen, mint az „autonómia" eleme. Ez azzal jár,
 hogy az államalkotó egységek közötti különbségek mellett a nemzeti eszme,
 szellem mégis létezik; 1993-ban ezért alkotmányba iktatták az államszövetség iránti
 hűség kötelezettségét.

                                         Összegzés

  A belga állam és társadalom jelent ős transzformáción ment keresztül. A reformok
révén meg őrizték a társadalmi rendet, a magas életszínvonalat, és sikerült
megakadályozni az ország kettészakadását is. Belgium szövetségi formát öltött,
amely a területi elven alapul. Ez a szövetségi rendszer azonban nagyban különbözik
Kanada, az Egyesült Államok, Németország vagy éppen Svájc államszerkezetét ől.
Belgiumban a regionális hatóságok a pénzügypolitika, a szociális biztonság vagy a
törvényalkotás terén kevés önállósággal bírnak. Másrészr ől azonban a föderális és a
regionális hatóságok között nem létezik hierarchia, az utóbbiak saját
kompetenciájukon belül teljes autonómiával rendelkeznek. Az informális politikai
szerkezet terén pedig — melyben a politikai pártok szerepe domináns — a
konföderációs elemek uralkodnak, mivel egyik párt sem m űködik együtt a nyelvi
határok másik oldalán levő testvérpártjával.
          Barsi Boglárka: A belga állam fejlődése. Az unitárius államtól a szövetségi államig.
                             Tér és Társadalom, 15. 2001. 1. 171–192. p.

TÉT XV. évf. 2001       s   1                                                    Kitekint ő     191

  Az alkotmányreform jelentő sége mégsem az erő sen központosított állam
föderációs szerkezetűvé alakításában rejlik. Sokkal fontosabb volt annak a
ténynek az elismerése, hogy Belgiumban (legalábbis a XIX. század vége óta)
két nemzet létezik, eltér ő célokkal és törekvésekkel (2. táblázat). Az alkotmány
módosításai révén a flamandok és a vallonok önálló intézményeket kaptak,
maguk irányíthatják sorsukat, — nem mellékesen persze — csökkentve így a
központi kormányt terhel ő konfliktusokat. A sikeres reformokért azonban nagy
árat fizettek. A mai Belgium súlyos költségvetési problémái (a belga
államadósság még ma is a GDP kb. 122%-a, de a kilencvenes évek elején már a
 140%-át is megközelítette) az 1980-as években kezd ődtek, amikor a
nacionalista feszültség és az alkotmány vitája miatt a kormány nem tudott elég
figyelmet fordítani egy hiteles gazdasági és költségvetési politika
kidolgozására. A rendkívül összetett és bonyolult struktúra pedig gyengítette a
központi kormányzat hatékonyságát.
  A devolúció és a regionalizmus kétélü fegyver. A flamandok és a vallonok közötti
politikai konfliktusok száma az önálló intézmények létrehozásával nagymértékben
csökkent. Ugyanakkor a „belga kompromisszum" öner ősítő folyamattá válhat és
csendes különváláshoz vezethet, bár ennek valószínüsége ma elég csekély.
                                     2. TÁBLÁZAT
                       A regionalizmus támogatottsága Belgiumban
                         (The Support of Regionalism in Belgium)
                                             Flandria                           Vallónia
Függetlenség pártiak                          10,8%
Regionalisták                                 32,8%                               19,1%
Hezitáló regionalisták                        12,5%                               15,5%
Semlegesek                                       -                                19,7%
Hezitáló egység pártiak                       13,2%                               17,2%
Egység pártiak                                30,8%                               28,5%
N (100%)                                       2497                                1422
 Forrás: Maddens—Beerten—Billiet 1998, 200.

                                              Jegyzetek

   Belgium és Hollandia között 1980 óta nyelvi unió van, melynek értelmében a flamand nyelv (Vlaams)
    helyett a holland nyelv (Nederlands) kifejezést használják a flamandok nyelvük megnevezésére.
 2 Nem közigazgatási egység
 3 Frankofonok a Belgiumban élő francia nyelvű ek, tehát ide tartoznak a vallonok~t1..a. francia nyeh ű
   brüsszeliek is.
  Barsi Boglárka: A belga állam fejlődése. Az unitárius államtól a szövetségi államig.
                     Tér és Társadalom, 15. 2001. 1. 171–192. p.

192 Kitekint ő                                                         TÉT XV. évf. 2001       s   1



                                            Irodalom
A Survey of Belgium. (1986) — The Economist. február 22. 4-18.o.
Alen, A. (1992 ) Treatise on Belgian constitutional law. Kluwer, Deventer.
Alen, A.—Ergec, R. (1994) A belga államszövetség az 1993. évi negyedik államreform után. Nagy és
  Trócsányi Ügyvédi Iroda, Budapest.
Craenen, J. G.—Craenen, G. J. (1991) The Constitution of the Kingdom of Belgium. Acco, Leuven.
Crough, S. B. (1930) The History of the Flemish Movement in Belgium: A Study in Nationalism. Smith,
   New York.
Falter, R. (1998) Belgium's Peculiar Way to Fedelarism. Nationalism in Belgium. — Deprez, K.—Vos, L.
   (eds.), Macmillan LTD., Basingtone. 177-195.o.
History of Belgium (1997) — Internet (http://www.interknowledge.com/belgium/bxhis03.htm)
Horváth Gy. (1998) Európai regionális politika. Dialóg—Campus Kiadó, Budapest—Pécs.
Houthave, R. (2000) Strategic and Institutional Re-design               Region[ Development. Internet
   (http://212.140.137.4:8080/out/houthaeve.pdf)
Istendael, G. (1994) A belga labirintus. Gondolat, Budapest.
Johancsik J. (1994) Politikai stabilitás és sokféleség — Társadalmi Szemle. 10. 53-62.o.
Joó R. (1984) Nemzeti és nemzetiségi önrendelkezés, önkormányzat, egyenjogúság. Kossuth Kiadó,
   Budapest.
Kaiser T. (2000) Belgium: a kooperatív föderalizmus adaptációs technikái — Comitatus. Október.
   30-38.o.
Karsai L. (1986) Flamandok és vallonok. Kossuth Kiadó, Budapest.
Kocsis Gy. (2000) Folt hátán folt. — HVG. február 26. 72-77.o.
Lijphart, A. (ed.) (1980) Conflict and Coexistance in Belgium: The Dynamics of a Culturally Divided
   Society). IIS, Berkeley.
Like Good Neighbours: Flanders and The Language Legislation. (1998) Ministerie van de Vlaamse
   Gemenschap, Brüsszel.
Maddens B.—Beerten R.—Billiet J. (1998) The National Consciousness of the Flemings and the Walloons.
   An Empirical Investigation. Nationalism in Belgium. — Deprez, K.—Vos, L. (eds.), Macmillan LTD.,
   Basingtone. 198-207.o.
McRae, K. D. (1986) Conflict and Compromise in Multilingual Societies. Wilfrid Laurier University
   Press, Ontario.
Montville, J. V. (1990) (ed.) Conflict and Peacemaking in Multiethnic Societies. Lexington Books,
   Lexington.
Saey, P.—Kesteloot, C.— Vandermotten, C. Unequal Economic Development at the Origin of the
   Federalization Process. Nationalism in Belgium. — Deprez, K.—Vos, L. (eds.) Macmillan LTD.,
   Basingtone. 165-175.o.
The new Belgian Institutional Framework. (1989) Group Coudenberg, Brüsszel.
Vroede, M. (1975) The Flemish Movement in Belgium. Kultuurraad voor Vlaanderen, Antwerpen.
Wiener Gy. (1993) Alkotmányozás és önkormányzatiság Európában II. — Comitatus. Április. 9-16.o.