Tér és Társadalom 14. évf. 2000/1. 129-144. p.


Tér és Társadalom                                     XIV. évf. 2000   s   1: 129-162



                                  KITEKINT Ő

   A FENNTARTHATÓ FEJLŐ DÉS SZÉLES KÖRŰ
  RÉSZVÉTELEN ALAPULÓ FORGATÓKÖNYVEI 1
       (Participatory Scenarios for Sustainable Development)

                               ABDUL KHAKEE
  Az Agenda 21-ben megfogalmazott fenntartható fejl ődés alapelveinek megvaló-
sítása érdekében néhány svéd önkormányzat forgatókönyveket dolgozott ki a fenn-
tartható helyi társadalom fejlesztésére. Ezek a forgatókönyvek el őző két generáci-
ójától abban különböznek, hogy kidolgozásuk és megvalósításuk során a polgárok
részvételére is számítanak. E tanulmány a svéd Örebro önkormányzatának er őfe-
szítéseit mutatja be, amelyeket a fenntartható társadalom irányelveinek biztosítását
megcélzó széles kör ű részvételen alapuló forgatókönyv kidolgozása érdekében tett.
A tanulmány az ilyen típusú forgatókönyvek készítésének módszertanát is tárgyalja.
  Az Agenda 21-et 1992-ben a riói csúcstalálkozón hagyták jóvá a nemzeti kormá-
nyok. Ennek nyomán számos országban helyi szinten a tevékenységek széles ská-
lája alakult ki. E tevékenységek eredménye egy olyan gyakorlat kifejlesztése, amely
lehetővé teszi a fenntartható fejl ődést. A Brundtland-jelentés szerint a fenntartható
fejlő dés „úgy elégíti ki a jelen szükségleteit, hogy közben nem veszélyezteti a jöv ő
generációit abban, hogy ők is kielégíthessék saját szükségleteiket" (WCDE 1987).
Annak ellenére, hogy a Riói Egyezmény aláírói a nemzeti kormányok voltak, az
Agenda 21 megvalósításával kapcsolatban a legtöbb kezdeményezés a helyi ön-
kormányzatokra maradt. Így a helyi Agenda 21 talán a riói akcióterv egyik legfon-
tosabb eleme (Elander—Lindskog—Johansson 1997). Ez részben annak köszönhet ő,
hogy a fenntartható fejl ődés elérése alapvet ő változásokat igényel a termelési és a
fogyasztási szerkezetben. Ennek megvalósítása érdekében a Brundtland-jelentés a
polgárok szerepére helyezi a hangsúlyt. A jelentés az ipari társadalmakra jellemz ő
erő forrás pazarló termelési és fogyasztási szerkezetre, a környezeti kockázatokra
(mint: savas es ő, ózon probléma és üvegházhatás) és a közöttük lév ő kapcsolatra
hívja fel a figyelmet.
  A Riói Egyezményhez való svéd csatlakozást követ ően a svéd parlament úgy ha-
tározott, hogy az Agenda 21 megvalósítása a helyi önkormányzatok feladata (SOU
1994). A helyi önkormányzatok erre különböz őképpen reagáltak. A hivatalos kö-
vetelmény velük szemben egy olyan akcióprogram elkészítése volt, amelyben fel-
vázolják, hogy a fenntartható fejl ődés lokálisan miként érhet ő el. Számos helyi
önkormányzat a szelektív háztartási és ipari hulladékgy űjtéssel kapcsolatos gya-
korlati intézkedésekre korlátozta programjait. Azonban voltak olyan ambiciózus
                                    Abdul Khakee :
        A fenntartható fejlődés széles körű részvételen alapuló forgatókönyvei
                   Tér és Társadalom 14. évf. 2000/1. 129-144. p.


130    Kitekint ő                                               TÉT XIV. évf. 2000   s   1

helyi önkormányzatok is, amelyek vállalkoztak arra, hogy a környezeti agenda
alapján kidolgozzák a fenntartható helyi társadalom forgatókönyvét (SOU 1997).
  Ebben az összefüggésben a következ ő kérdések merülnek fel: miben különböznek
ezek a forgatókönyvek a forgatókönyvek el őző generációitól? Mi garantálja sikerü-
ket, ismerve az el őző forgatókönyvek korlátozott eredményességét? E cikk célja
összehasonlítani a fenntartható fejl ődésre készül ő forgatókönyvek tételeit az el őző
kísérletekkel.
  A második rész röviden áttekinti a forgatókönyvek els ő két nemzedékét. Ezt a
forgatókönyvek hiányosságainak tárgyalása követi. A negyedik rész egy esettanul-
mányt mutat be, a fenntartható társadalom széles kör ű részvételén alapuló forgató-
könyv kidolgozásának egy kísérletét Örebro városában. A tanulmány a forgató-
könyv hatásának összefoglalásával következtetéseket von le a helyi önkormányzati
politikákra és a részvételi forgatókönyvek készítésének általános módszertani kö-
vetelményeire nézve.
  A forgatókönyvek három nemzedékének tárgyalása f őként a városi szintre szorít-
kozik. A tanulmány mondanivalójának keretét a svéd tapasztalatok adják. Minda-
zonáltal jelentő s hasonlatosság tapasztalható a svéd eset és bármely más ipari or-
szág fejlő dése között. Számos megközelítést dolgoztak ki a fenntartható fejl ődés
elveivel kapcsolatos városi jöv őképek vizsgálatában (Haughton 1997; Roseland
 1997a; Roseland 1997b). E nézetek a külvilággal való kapcsolatot, az emberi visel-
kedés megváltoztatására irányuló er őfeszítéseket és a fejl ődés okozta változások
természetét nézve különböznek egymástól (1. táblázat).
                                    1. TÁBLÁZAT
                            Városi jövőképek és jellemz őik
                       (Urban Visions and Their Characteristics)
     Jövőképek                                      Jellemzők
  Kompakt városok         A várostervezés által biztosított fenntarthatóság. A túlzott
                          mértékű városi erőforrás-felhasználás mérséklése és a
                          hulladékképződés minimalizálása. Az alternatív emberi
                          viselkedés pragmatikus megközelítése.
  Externálisan függ ő     A piaci hatástalanság feloldása. A viselkedési szokások
  városok                 megváltoztatását szolgáló ösztönz ők kialakítása. Helyi
                          fenntarthatósági kezdeményezések.
  Önálló városok          Alapvető változások a biofizikai és a társadalmi fenntart-
  (öko-városok)           hatóság érdekében. A gazdasági és a környezeti tevé-
                          kenységek nemzetköziesítése. Az erkölcsi értékek ökoló-
                          giai tudatosság irányába történ ő megváltoztatása.
  Fair-share városok      A környezeti értékek értékesítési feltételeinek megújítása,
                          az erőforrás és a szennyezőanyag-csere regionális befo-
                          gadóképességének felmérése. Pragmatikus, de hosszú
                          távú szemlélet a lakosság ökológiai tudatosságának nö-
                          velése érdekében.
 Forrás: Haughton 1997; Roseland 1997a.
                                         Abdul Khakee :
             A fenntartható fejlődés széles körű részvételen alapuló forgatókönyvei
                        Tér és Társadalom 14. évf. 2000/1. 129-144. p.


TÉT XIV. évf. 2000    s   1                                          Kitekint ő       131

  Az ún. újratervezett vagy kompakt város modellje az Egyesült Királyságban ter-
jedt el (Breheny 1997), míg az észak-amerikai városokban az externálisan függ ő
városok modellje az uralkodó (Pivo 1996; Roseland 1997a). Az önálló város jöv ő-
képe vagy a fair-share város szemlélete iránt nem mutatkozik komoly érdekl ődés.
Mindamellett Finnországban és Új-Zélandon vannak olyan városok, amelyek az
utóbbi két modellel próbálkoznak (Laituri 1996; Niemi-Iilahti 1998). Empirikus
tanulmányok egész sora mutatja, hogy egyik modellt sem alkalmazzák teljes kör űen.
A tendencia azt mutatja, hogy e jöv őképeknek csak bizonyos elképzeléseit veszik
figyelembe.

                               Rövid fogalmi kitér ő

  A tanulmány a forgatókönyvek három generációját különbözteti meg. Az els ő ge-
nerációt, a szakértők domináns szerepének köszönhet ően „szakért ői forgatóköny-
veknek" nevezzük. Nemzeti szinten Kahn és Weiner, illetve a Római Klub a szak-
értői forgatókönyvek legismertebb példái (Kahn—Weiner 1972; Meadows—Randers-
Behrens 1972). Városi szinten is rengeteg forgatókönyv készült, a fejlett közleke-
dési és többcsatornás elektronikai kapcsolat által lehet ővé tett exurbiától kezdve
Dioxiadis Ecumenopolisáig (Dahinden 1972; Eldredge 1978).
  A forgatókönyvek második generációját „hibrid forgatókönyveknek" nevezik,
mivel ezek már nem kizárólagosan szakért ői termékek. Kidolgozásuk során kísérlet
történt a politikusok és a helyi kormányzati hivatalnokok bevonására is. A hibrid
forgatókönyveket az 1970-es évekbeli olajválság és az azt követ ő világgazdasági
stagnálás kövétkezményeként kezdték el alkalmazni azzal a céllal, hogy a növekv ő
erőforráshiány problémájának kezelésére alternatív fejlesztési stratégiákat találja-
nak a közösségi szektor fejlesztéséhez (Gidlund 1985; Huber 1978; Khakee 1988;
1991; Schwarcz—Svedin—Wittrock 1982; Solbe 1988).
  A forgatókönyvek jelenlegi nemzedékét „részvételen alapuló forgatókönyveknek"
nevezik, mert azt várják t őlük, hogy egy közösség valamennyi érdekeltje (politikai
pártok, civil mozgalmak, üzleti élet, média és általában az állampolgárok) közötti
eszmecsere eredményeként jöjjenek létre. E forgatókönyvek legfontosabb hajtóer ői
a helyi Agenda 21 megvalósításával kapcsolatosan felmerül ő ökológiai kérdések.
Azonban egyéb hajtóer ők is léteznek, p1. a városi térségekben tapasztalható társa-
dalmi és kulturális feszültségek, vagy a különböz ő etnikai összetétel ű társadalmak
konszolidációja. (A stratégiai környezeti politikák kidolgozásának párbeszéden
alapuló megközelítéséhez: The Politics of.. 1995; Healey 1997.)

                    A forgatókönyvek els ő, két nemzedéke
  A forgatókönyvek els ő nemzedékét — a szakért ői forgatókönyveket — az 1950-es
és az 1960-as években dolgozták ki, amikor — a többi nyugati országhoz hasonlóan
— Svédországban is lehet őség adódott a gyors urbanizációval kísért folyamatos
gazdasági növekedésre és szerkezetváltásra, és szilárd konszenzus alakult ki a jóléti
                                    Abdul Khakee :
        A fenntartható fejlődés széles körű részvételen alapuló forgatókönyvei
                   Tér és Társadalom 14. évf. 2000/1. 129-144. p.


132    Kitekint ő                                               TÉT XIV. évf. 2000   s   1

állam működtetésében. Svédországban a képzeletbeli városi jöv őn zajló vita a de-
mokratikus társadalmi jóléti projekt része volt (Myrdal 1972). A szakértői forgató-
könyvek társadalmi—gazdasági tételei a következ ők voltak:
   -    a folyamatos gazdasági növekedésben és technológiai haladásban való hit;
   -    a méretgazdaságosság és a „fordista" típusú termelés;
   -    a jövedelemelosztásba történ ő állami beavatkozás által teremtett tömeg-
        fogyasztás;
   -     a városi növekedés nagymérték ű szabályozása és a városi terek kiigazítása;
   -     a vegyes gazdasági rendszer szabályozási módja;
   -     a városfejlesztés területrendezési szempontjainak hangsúlyozása (az
         előtételek további tárgyalásához: Hottovy 1980).
A szakértői forgatókönyvek módszertani alapját a következ ők jelentették:
   -     a top-down szemléletmód, a szakért ői szabadság a problémák definiálásával
         és a forgatókönyvek módszertani kidolgozásával párosult;
   -     a forgatókönyveket rendszerint különböz ő tudományterületeket képvisel ő
         szakértői csoport dolgozta ki;
   -     bizalom a különböz ő forrásokból származó trendjelleg ű információk összeg-
         zése, és az azt kiegészít ő szakértői panelek használata (mint pl. a Delphi
         módszer) iránt;
   -     átfogó ismeretszerzés az agytrösztök segítségével (a módszertan részlete-
         sebb tárgyalásához: Fowles 1978; Schwarz Svedin Wittrock 1982).
                                                       —        —



    A városi forgatókönyvek nemzetközi vitája a városi választási lehet őségek széles
körére terjedt ki (Eldredge 1978). Svédországban a „megvalósítható" és a viszony-
 lag „meglepetéstől mentes" városi lehet őségekre koncentráltak, mint pl. a „központi
 világváros", a „specializálódott kisváros" vagy az „új városok". Ezek a városi le-
hetőségek bizonyos hatással voltak a rendezési tervek kidolgozására és a növekedés
 térbeli szétterjedésére, illetve a regionális együttm űködés elvein alapuló területi
 struktúrák létrehozására (Ahlberg 1994).
    A gazdasági növekedésben az 1970-es évek közepén (az olajválságot követ ően)
 bekövetkezett visszaesés az urbanizációs folyamat lassulását eredményezte. A gaz-
 dasági növekedés trendjének megszakadása sokkot okozott, és az extrapolációba,
 illetve az akkori tervezési gyakorlatot uraló más gazdasági és technológiai el őrejel-
 zési eljárásokba vetett hit csökkenéséhez vezetett. Ez rövid távon a csak átmeneti
 eredményekkel járó „ad hoc" válságkezelés szerepének dominanciájához vezetett
 (Dluhy Chen 1986; Isserman 1985; Khakee 1985).
       —



    Mivel az állam nem volt képes megfelelni a társadalom számos csoportja által tá-
 masztott várakozásoknak, „túlterhelt" válsággal nézett szembe. Nem volt már érde-
 kelt jelentős várospolitikai reformok kezdeményezésében. Éppen ellenkez őleg,
 sokkal inkább a közösségi funkcióknak az állami szintről a helyi szintre történ ő
 leadása szolgálta az érdekét. Fokozatosan a helyi önkormányzatokra maradt a tár-
 sadalomra váró hosszú távú problémák megoldása. A válságkezelés hatékonysága
 és az „ad hoc" intézkedések fokozatosan e politika hatástalanságának felismerésé-
                                         Abdul Khakee :
             A fenntartható fejlődés széles körű részvételen alapuló forgatókönyvei
                        Tér és Társadalom 14. évf. 2000/1. 129-144. p.


TÉT XIV. évf. 2000    s   1                                          Kitekint ő       133

hez vezettek. A szakért ői városi forgatókönyveken alapuló tervezési eszközök csak
a gazdasági növekedés feltételei között m űködtek megfelelően. Az erőforrások
hiányához kapcsolódó kérdések megoldásához már nem voltak alkalmasak, és
bizonytalanság uralkodott az élet majdnem minden fontos területén. Számos helyi
önkormányzat a forgatókönyvek kidolgozásába küls ő szakértőként döntéshozókat,
a helyi önkormányzat hivatalnokait és más kulcsszerepl őket is bevont.
  A vegyes forgatókönyvek társadalmi—gazdasági el őfeltételei a következ ők voltak:
  -     a „mennyiségi" és a „min őségi" bizonytalanság változékony menedzsmentet
        igényel;
  -     az ipari termelés stagnálása és a strukturális munkanélküliség visszatérése;
  -     a központi kormányzat városi és helyi politikákba való beavatkozásának
        mérséklődése;
  -     az üzleti szféra és a kormányzat közötti kapcsolatok új formája, kétoldalú
        tárgyalások alkalmazása az alapvet ő irányelvek meghatározásában;
  -     visszafogott földhasználat, az egyéni fejlesztési projektek hangsúlyozása;
  -     a „fordista" termelésr ől a változatos fogyasztási szükségletek kielégítésére
        való áttérés.
A vegyes forgatókönyvek módszertana az alábbiakat tartalmazta:
  -     az ésszerű döntésen alapuló, kevésbé strukturált módszerek integrált fel-
        használása és a speciális problémák valószín űségének elemzésében rejl ő,
        magas fokon strukturált módszerek ösztönzése;
  -     az irányelvek megfogalmazásában határozott figyelem a forgatókönyvek
        tervezéshez csatolásáról;
  -     a nemzeti és a nemzetközi körülmények megváltozására vonatkozó feltétele-
        zések számbavétele;
  -     a politikusok és a helyi önkormányzatok hivatalnokainak bevonása a „brain-
        storming" tárgyalásokba annak érdekében, hogy világossá váljon mind a
        módszertani, mind a politikai kérdésekkel kapcsolatos véleményük;
  -     a forgatókönyv készítés során igen lényeges tevékenységet jelentett a prob-
        léma részletes kifejtése, a bizonytalansági tényez ők és a stratégiai választá-
        sok szükségességének igazolása (Masini 1983; Mendell 1978; Khakee 1988;
        1991).
  Svédországban a vegyes forgatókönyv-kísérletek az 1980-as években folytak. A
politikusokat és a helyi önkormányzatok hivatalnokait segítették a hosszú távú
stratégiák kidolgozásában, és megtanították őket bizonytalanságban élni. A forga-
tókönyvek legkézzelfoghatóbb eredménye a posztindusztriális társadalom követel-
ményeit kielégítő fizikai és társadalmi infrastruktúra-fejlesztési projektek (pl. K+F
központok, fels őfokú oktatási intézmények) ösztönözte érdekeltség volt. A helyi
önkormányzatok érdekeltsége e forgatókönyvekben nem tartott hosszú ideig. Mire
a stratégiai gondolkodás hatása a városfejlesztésben és tervezésben megjelent,
megváltoztak a közösségi tervezés feltételei. A neoliberális ideológia és a
fordizmusból a liberális termelési folyamatba történ ő átmenet azt jelentette, hogy a
                                   Abdul Khakee :
       A fenntartható fejlődés széles körű részvételen alapuló forgatókönyvei
                  Tér és Társadalom 14. évf. 2000/1. 129-144. p.


134   Kitekint ő                                               TÉT XIV. évf. 2000   s   1

közösségi tervezési kezdeményezések egy részét fokozatosan a piaci szerepl ők
vették át. A növekvő erőforrás-kényszer hatására a helyi önkormányzatok érdekelt-
sége a stratégiai tervezés fel ől a testületi menedzsment módszerek felé fordult a
közösségi szolgáltatások irányítási hatékonyságának racionalizálása és fokozása
érdekében (Montin 1993).

          A szakért ői és a vegyes forgatókönyvek hiányosságai

   Annak ellenére, hogy a szakért ői és a vegyes forgatókönyvek társadalmi—gazdasági
feltételei és módszertani alapjai különböz őek, mégis van néhány közös hiányosságuk.
E hiányosságok mértéke és jellemz ői alapján két eset különböztethet ő meg.
   Az egyik hiányosság a forgatókönyvek készítése során folytatott tárgyalások de-
mokratikusságának elégtelensége. A szakért ői forgatókönyveket a definíció szerint
egyetlen szakért ő vagy egy szakért ői csoport dolgozta ki. A forgatókönyvek ered-
ményeinek elsődleges felhasználói a közösségi politikák kidolgozásáért felel ős
szakemberek voltak. A szakért ői forgatókönyvekben els ősorban a technológiai és a
gazdasági el őrejelzésekre helyezték a hangsúlyt. A vegyes forgatókönyvek vi-
szonylag szélesebb részvételen alapultak, megkísérelték bevonni a politikusok és a
helyi önkormányzatok hivatalnokai mellett a civil mozgalmak képvisel őit is. A
közösség bevonása a tárgyalásokba azonban még korlátozott volt. A hangsúlyt arra
helyezték, hogy a döntéshozó hatóság kijelöljön egy személyt, aki helyi szinten
kész fejlesztési projekteket kezdeményezni. A vegyes forgatókönyvek kidolgozásá-
ból a helyi közösség szinte összes többi érdekeltjét kirekesztették: A végs ő akció-
tervek elkészítése is a szakért őkre — általában kutatókra és tanácsadókra maradt
(Gidlund 1985; Khakee 1988).
   Mindkét típusú forgatókönyvre jellemz ő a tudományos ismeret er ős torzítása, a
szakértői forgatókönyvekben e hiányosság markánsabban volt jelen. Ez utóbbi
ugyanis jelentős mértékben támaszkodott az úgynevezett „kemény módszerekre",
 mint pl. a trend extrapoláció, a kereszthatás elemzés, a szimuláció vagy a technoló-
 giai előrejelzés modelljei (Lloyd 1997). A vegyes modell a politikusok és a kor-
mányzati hivatalnokok véleményét inkább az ötletroham-eljárás különböz ő típusai-
 val igyekezett megismerni. Nem vették azonban figyelembe a tudományos ismere-
 tek és az intuitív tudás integrálásából származó speciális problémákat. Ezen er őfe-
 szítések hiányában a tudományos ismeret els őbbséget élvezett az intuitív tudással
 szemben a helyi fejlesztések kezdeményezésében.
   A szakértői és a vegyes forgatókönyvek „a kvalitatív bizonytalansággal" szemben
 túl sok figyelmet szenteltek a „kvantitatív bizonytalanságnak" (Dror 1986). Ez
 lehet az egyik oka annak, hogy miért tévedtek e forgatókönyvek több fontos gazda-
 sági, politikai és társadalmi változást illet ően az 1980-as években, pl. a tőke
 globalizációs hatásának mértékét vagy a Szovjetunió összeomlásához vezet ő kelet-
 európai eseményeket illet ően.
   Mind a szakért ői, mind a vegyes forgatókönyveket az ideológiai dimenzió hiánya
jellemezte. Mindkett ő azt feltételezte, hogy a hidegháború a végtelenségig tarthat.
                                        Abdul Khakee :
            A fenntartható fejlődés széles körű részvételen alapuló forgatókönyvei
                       Tér és Társadalom 14. évf. 2000/1. 129-144. p.


TÉT XIV. évf. 2000    s   1                                          Kitekint ő      135

A szociáldemokraták számára, akik 1936 óta folyamatosan hatalmon voltak Svéd-
országban, a szociális jóléti modell jelentette az egyetlen lehetséges alternatívát
egyfelől a totalitárius kommunizmussal, másfel ől a féktelen kapitalizmussal szem-
ben. A jövő re vonatkozó tanulmányok egyike sem látta el őre azokat az ideológiai
változásokat, amelyek az USA-ban, illetve Nagy-Britanniában Reagan és Thatcher
hatására bekövetkeztek. Ez különösen a vegyes forgatókönyvek esetében volt fi-
gyelemre méltó, amelyeket a neoliberális offenzíva idején dolgoztak ki.
  A szakértő i és a vegyes forgatókönyvek alapvet ően a „végső állapot" leírását
szolgálták. A szakért ői forgatókönyvek a döntéshozatal befolyásolására nem töre-
kedtek. Általában kevés erő feszítés történt annak érdekében, hogy speciális átme-
neti stratégiák segítségével a forgatókönyvek a politikai irányvonalat is meghatá-
rozzák (Cournand Levy 1973). A vegyes forgatókönyvek esetében az együttm űkö-
                  —



dés számára irányelveket tartalmazó általános modelleket és a speciális átmeneti
stratégiák kidolgozását szolgáló modelleket használtak. Az er őfeszítések ellenére a
résztvevő k érdekeltsége korlátozott volt az átmeneti stratégiákban. Ennek egyik
legfontosabb oka, hogy a forgatókönyv elkészítésében részt vev ő politikusok és
helyi önkormányzati hivatalnokok többsége bizonytalan volt az átmeneti stratégiák
következtetéseiben. Emellett létezett bizonyos intézményi akadály is, abból a féle-
lemből táplálkozva, hogy a stratégiák alapvet ő változásokhoz vezetnek a helyi
önkormányzat szervezetébén, mely következtében csökken hatalmuk (Khakee
1988).

   A fenntartható fejlődést szolgáló, széles kör ű részvételen alapuló
                      forgatókönyv: Örebro 2025
 Nem sokkal a svéd parlament döntését követ ően, miszerint a helyi önkormány-
zatok kötelezettsége az Agenda 21 megvalósítása, Örebro önkormányzati tanácsa
úgy határozott, hogy tagja lesz a Svéd Ökológiai Önkormányzatok Szövetségének.
E szövetség tagjai, fő leg kis vidéki közösségek, négy elvet vallanak:
 -     rendszeres erőfeszítések a fenntartható fejl ődés eredményeinek elérése érde-
       kében;
 -     újrafelhasználási filozófia minden közösségi és magán tevékenység irányítá-
       sára;
 -     a „holisztikus" szemlélet alkalmazása valamennyi fontosabb döntésben;
 -     „ekokommun" (ökológiai önkormányzat) mint valamennyi közösségi tár-
       gyalás során használt fogalom.
  Örebro nem tartozik a vidéki típusú önkormányzatok közé, hiszen 122 000 f ős
lakosságával és 1371 km2-es területével a nyolcadik legnagyobb városi központ
Svédországban. Az ország középs ő részén elhelyezked ő ipari övezethez tartozik.
Egyenlő távolságra fekszik Svédország f ővárosától, Stockholmtól és második leg-
nagyobb városától, az ország nyugati partján található Göteborgtól. Valaha az élel-
miszeripar és a cip ő gyártás fontos központja volt. Örebro az 1960-as és 1970-es
                                    Abdul Khakee :
        A fenntartható fejlődés széles körű részvételen alapuló forgatókönyvei
                   Tér és Társadalom 14. évf. 2000/1. 129-144. p.


136   Kitekint ő                                               TÉT XIV. évf. 2000   s   1

években végbement svéd gazdasági szerkezetváltásnak köszönhet ően hagyományos
iparának többségét elvesztette. Az ipari foglalkoztatottak aránya jelenleg a keres ők
21%-a, míg 78%-át a magán- és a közszolgáltatási szféra foglalkoztatja. Az önkor-
mányzat területén néhány szennyez ő iparág található. A szervezett környezetvé-
delmi mozgalom nem különösebben er ős. Az elmúlt években nagyobb figyelmet
kapott környezeti kérdések közé a repül őtér tervezett b ővítése, a város központjá-
nak személygépkocsi forgalma és a mez őgazdaság által használt műtrágya okozta
vízszennyezés tartozik. A lakosságnak mindössze 1,6%-a tagja a helyi természetvé-
dő egyesületnek (Bro—Edlund—Jakobsson—Persson 1998). Az 1998-ban tartott
választásokon a választók 4,5%-a szavazott a Zöld Pártra.

Forgatókönyv készítési folyamat

   Az „Örebro 2025" — az önkormányzati tanács által 1998 júniusában jóváhagyott —
végső változatához vezet ő folyamat az 1993-as év elején indult. A kezdetekt ől
fogva általános egyetértés volt abban, hogy a forgatókönyv f ő célkitűzése a fenn-
tartható társadalomhoz vezet ő folyamatok melletti elkötelezettség legyen. Ez azt
jelentette, hogy a környezet állapotának javítását szolgáló kísérleteket kell megva-
lósítani a forgatókönyv kidolgozásával egy id őben. A forgatókönyv felépítése a
következő volt:
   Jó önkormányzati szervezet: A svéd önkormányzatokon belül „Egészség- és Kör-
nyezetvédelmi Tanács" m űködik, amelyet hasonló nev ű hivatal segít. Örebroban e
 tanács mellett két speciális bizottságot hoztak létre: a „Környezeti Delegációt"
 azzal a feladattal bízták meg, hogy vizsgálja az önkormányzati tanácsoknak és
 osztályoknak az ökológiai önkormányzat gondolatának elfogadtatásához kapcsoló-
 dó erőfeszítéseit; és az „Agenda 21 Bizottságot", amely azokat a kérdéseket gy űj-
 tötte össze, amelyekkel Örebro közösségének kellett szembenéznie a fenntartható
 fejlődéshez vezető út során. Az önkormányzat ökológust alkalmazott, akinek a
 feladatához tartozott a helyi Agenda 21-hez kapcsolódó munkák koordinálása,
 beleértve a forgatókönyv elkészítését.
   Az ökológus feladata a helyi Agenda 21 és a forgatókönyv-készítés összehango-
 lása volt a városháza illetve a kerületi tanácsok között. Örebro azon kevés svéd
 önkormányzat közé tartozik, amelyek decentralizált szervezettel rendelkeznek. A
  15 kerületnek saját tanácsa van, ezeket a politikai pártok szavazói választják. Min-
 den kerület saját költségvetéssel rendelkezik, ezt els ősorban a „könnyű" ágazatok
 támogatására használják, mint pl. a gyermekgondozás, általános iskolák és id ősek-
 ről való gondoskodás (Örebro kommun 1982). A kerületi tanácsokat hivatalnokok
 kisebb csoportja segíti. Örebroban a forgatókönyv kidolgozása során a lakosság
 bevonásában a kerületi tanácsok kapták a legnagyobb szerepet.
   Nyilvános viták szervezése: A távoli jövővel kapcsolatos kérdésekbe nem könny ű
 az emberek bevonása, annak ellenére, hogy a lakosság többsége kifejezésre juttatja
 az őt körülvevő környezettel illetve a globális kérdésekkel kapcsolatos érdekeltsé-
 gét. Azért, hogy megtudjuk, az emberek számára mit is jelent a „fenntartható élet-
                                         Abdul Khakee :
             A fenntartható fejlődés széles körű részvételen alapuló forgatókönyvei
                        Tér és Társadalom 14. évf. 2000/1. 129-144. p.


TÉT XIV. évf. 2000    s   1                                          Kitekint ő       137

mód", az önkormányzat két kerületében kísérleti projektet indított. A kísérleti pro-
jekt a lakosokat olyan kézzelfogható tevékenységekbe vonta be, mint a háztartá-
sokban keletkez ő hulladék újrafelhasználása, a személygépkocsi közös használata,
az energiatakarékosság vagy a tömegközlekedés illetve a kerékpáros közlekedés
népszerűsítése. Bevonták őket a fenntartható fejl ődés megvalósításának hosszú távú
követelményeiről szóló tanulmányok összeállításába és vitáiba is.
   A kísérleti projekt keretében az önkormányzat kiadványt készített „Milyen jöv őt
szeretnénk Örebronak?" címmel, amelyhez kérd őívet is csatoltak (Örebro kommun
 1995). A brosúrából a családok között 40 ezer példányt osztottak szét, nyilvános
helyeken is terjesztették, pl. buszmegállókban, egészségügyi intézményekben, be-
vásárló utcákon és könyvtárakban. Az emberek írásban és szóban egyaránt vála-
 szolhattak a kérdésekre. Ez utóbbit különösen támogatták azért, hogy a kerületi
politikusok és hivatalnokok közvetlenebb kapcsolatot létesíthessenek a családokkal.
   1995 és 1997 közepe között, míg összegy űjtötték a kérd őívekre vonatkozó vála-
 szokat, számos speciális tevékenységet is kezdeményeztek. Ezek közé tartoztak a
 kerületekben megrendezett összejövetelek, a feln őttképzési szövetségekkel együtt-
 működve elkészült tanulmányok, a nyári bemutatók (ahol a vállalkozások és a civil
 mozgalmak előadták a fenntartható társadalomhoz kapcsolódó gondolataikat), va-
 lamint a városi központtól távol es ő helyeken mobil bemutatókat szerveztek.
   Ezzel párhuzamosan az önkormányzat speciális konzultációkat rendezett az üzleti
 élet képvisel őivel. A tanácskozások célja az volt, hogy a kiskeresked ők, a szállítási
 vállalatok, a feldolgozóipari cégek és az épít őipari vállalkozások speciális intézke-
 désekre tegyenek javaslatot az újrafelhasználással, az energiatakarékossággal és a
 hulladékkezeléssel kapcsolatban, ugyanakkor gondolataikkal járuljanak hozzá a
 forgatókönyvhöz (Bro—Edlund—Jakobsson—Persson 1998).
   A forgatókönyv összeállítása: A polgárok, a gazdasági vállalkozások és az egyéb
 szervezetek válaszait ezt követ ően különböző szempontok alapján kiválogatták, és
 az ötleteket a Környezeti Delegáció által szervezett brain-stormingokon megvitat-
 ták. Ezt követően az ökológusok a Delegáció bizottságával együtt egyszer ű cso-
 portosítással elkészítették a forgatókönyv el őzetes változatát. A forgatókönyv id ő-
 határát 2050-ben húzták meg, és öt szempontot vettek figyelembe: a demokratikus
 párbeszédet, a termelést és fogyasztást, a biológiai sokszín űséget, az energia-, a
 kommunikációs és a közlekedési szektort (Örebro kommun 1997). Ezt követően a
 forgatókönyvet véleményezés céljából elküldték a városháza különböz ő bizottsá-
 gainak és osztályainak, a kerületi tanácsoknak, az üzleti élet szerepl őinek, a külön-
 böző egyesületeknek és az egyéb szervezeteknek. A konzultációnak ez a szakasza
 három hónapot vett igénybe, és számos kritikai észrevétel fogalmazódott meg. A
 kritikus észrevételek a következ őket tartalmazták: túlságosan hosszú az id őtáv, az
 önkormányzatnak „gördül ő forgatókönyvet" kellene inkább kidolgoznia, amit meg-
 felelő időközönként felül lehetne vizsgálni, a forgatókönyvet nem kellene öt tevé-
 kenységre korlátozni, sokkal általánosabbnak kellene lennie, és törölni kellene a
 „vágyálmokat" (Spanberg—Epherem—Debasso 1998).
                                    Abdul Khakee :
        A fenntartható fejlődés széles körű részvételen alapuló forgatókönyvei
                   Tér és Társadalom 14. évf. 2000/1. 129-144. p.

138   Kitekint ő                                                TÉT XIV. évf. 2000   s   1

  A kommentárok alapján a Környezeti Delegáció bizottsága az önkormányzat
ökológusaival felülvizsgálta a forgatókönyvet. A legfontosabb módosítás az volt,
hogy az időtávot 2025-re rövidítették, elvetették az ágazati felosztás elvét, és a
forgatókönyv szövegét a felére csökkentették. Emellett elhatározták, hogy az ön-
kormányzat „gördül ő forgatókönyvet" készít, és azt az Agenda 21 megvalósításának
haladásával párhuzamosan folyamatosan felülvizsgálja (Örebro kommun 1998).

Örebro 2025

  A forgatókönyv szerint Örebro lakossága aktívan vesz részt a várost körülvev ő
környezet tervezésében. Az egyesületek és a klubok a háztartásokat az ökológiai,
gazdasági és társadalmi kérdések megoldására ösztönzik a biodiverzitásnak megfe-
lelő életmód érdekében. A város lakossága, a város önkormányzata és az üzleti élet
párbeszédet folytat. A szomszédsági környezethez fűződő érdekek és a társadalmi
kölcsönhatás e párbeszédet aktívabbá teszik.
  A forgatókönyv hangsúlyt helyez az iskolák szerepére, amelyek egyik legfonto-
sabb jellemzője lesz 2025-ben a közös kulturális örökség átfogó ismerete, a kör-
nyezeti tudatosság és az ökológiai gondolkodás.
   A forgatókönyv szerint 2025-re Örebroban fontos iparággá válik az újrafelhasz-
nálás, a javítás és a helyreállítás. A forgatókönyv el őző változatában a termelést és
a városi adottságokat ágazatonként ismertették. A következ ő változat ezeket ki-
hagyta. Ehelyett általánosabban szól a termékekr ől, amelyeket újrafelhasználható
anyagokból készítenek, és nem használnak fel gyártásuk során a környezetet káro-
sító anyagokat, vagy olyan alapanyagot, amely hatása nem egyértelm ű. A forgató-
könyv szerint csak szerves, újrahasznosítható háztartási és ipari hulladék keletke-
zik. E célból az önkormányzat valamennyi árura és anyagra újrahasznosító rend-
szert épít ki. E rendszer az alapanyagok túlzott hasznosításával szemben az ener-
giatakarékosságra összpontosít.
   A forgatókönyv a jövőbeli tájképet is felvázolja. Az önkormányzat ökológiai infra-
struktúrájában a zöld területek és a parkok igen fontos szerepet játszanak. Az erdé-
szet alkalmazkodik a természet igényeihez. A tavak és vízfolyások természetes
flóráját és faunáját helyreállítják. Az ökológiai mez őgazdaság módszereit ki kell
dolgozni, és a szintetikus rovarirtó és gyomirtó szereket természetes ellenszerekkel
és módszerekkel kell helyettesíteni.
   Örebroban 2025-re a hatékony energiafelhasználási és energiatakarékossági tech-
nikák az energiafogyasztást az 1990-es években megszokott érték felére csökken-
tik. Az energiaszükségletet megújuló energiaforrásokból fedezik, a hosszú id ő alatt
megújuló fosszilis fútőanyagokat már nem használják többé. A kis szennyvíztisztí-
tók, energiaerd ők közös elhelyezése és az egy-egy kerületet ellátó h őerőművek
 csökkentik az iszapnak az energiaerd őhöz, és az energiaerd őnek a hőerőműhöz való
 szállítási igényét.
   A forgatókönyv az áruk és a szolgáltatások szállításának széles kör ű koordináció-
ja segítségével radikális csökkenést vázol a közlekedési és szállítási igények terü-
                                        Abdul Khakee :
            A fenntartható fejlődés széles körű részvételen alapuló forgatókönyvei
                       Tér és Társadalom 14. évf. 2000/1. 129-144. p.


TÉT XIV. évf. 2000   s   1                                           Kitekint ő      139

letén. A személygépkocsik továbbra is a közlekedés fontos eszközei maradnak,
azonban méretük kisebb lesz, és megújítható er őforrással fognak működni. A sze-
mélygépkocsi közös használata (megosztása) nemcsak a városi, hanem a vidéki
térségben is mindennapossá válik. Kerékpárutak hálózzák be a város térségét. A
forgatókönyv számol a városi kerületek fokozatos újratervezésével, ami csökkenti a
lakosság többségének lakóhelye, munkahelye és a rekreációs területek közötti tá-
volságot. Az új kommunikációs technológiák, pl. m űholdak, internet stb. jelent ős
szerepet játszanak abban, hogy az emberek fizikai közlekedés nélkül is képesek
legyenek a kommunikációra.
   2025-ben az emberek magas életszínvonalon, jó egészséggel, aktív polgárként
 szennyezéstő l mentes környezetben fognak élni. Örebro országosan ismertté válik
 majd életminőségéről, és az ország többi részéb ől sokan költöznek majd a városba.

Az Örebro megközelítés érdemei és hiányosságai

  Az örebroi esettanulmány a részvételen alapuló forgatókönyvek készítésének
számos eredményére és hiányosságára rávilágít. Ezek módszertani, ügyrendi, szer-
vezési és normatív természet űek. A megközelítés érdemei a következ őket foglalják
magukban:
  -    az érdekeltek széles körére kiterjed ő hatalmas feladat megoldása érdekében
       a helyi önkormányzat megfelel ő adminisztratív és döntéshozó képessége,
       beleértve a kerületi tanácsok decentralizált rendszerét is;
  -    kísérleti projekt az önkormányzat területén él ő családokhoz eljuttatott tájé-
       koztató elkészítésére;
  -    a kérdőívek visszaküldéséhez és a fenntartható fejl ődéshez kapcsolódó gya-
       korlati tevékenységek melletti elkötelezettséget er ősítő polgári aktivitás;
  -    a forgatókönyv kidolgozásához rendelkezésre álló hosszú id ő .
  A forgatókönyv összeállításának hiányosságai közül a következ ők a leginkább
említésre méltóak:
  -    a jövőre vonatkozó tanulmányok készítéséhez szükséges szakértelem hiá-
        nya; a különböz ő érdekeltekt ől származó inputok végletekig leegyszer űsített
        módon történő összeillesztése inkoherens forgatókönyvet eredményezett;
  -     a forgatókönyv céljaival egyetért ő, de a forgatókönyv ágazati elv ű felépíté-
        séért nem lelkesed ő politikai pártok csekély elkötelezettsége (nevezetesen a
        háttér és a kapcsolatrendszer biztosítása a helyi Agenda 21 megvalósításához);
  -     a kezdeményezések többsége az önkormányzati ökológusoktól, valamint a
        Környezeti Delegáció elnökségét ől származott, ami egyfajta „felülr ől-lefelé"
        történő irányítást eredményezett a kerületekben (Bro—Edlund—Jakobsson-
        Persson 1998).
                                     Abdul Khakee :
         A fenntartható fejlődés széles körű részvételen alapuló forgatókönyvei
                    Tér és Társadalom 14. évf. 2000/1. 129-144. p.


140    Kitekint ő                                               TÉT XIV. évf. 2000   s   1

            A széles kör ű részvételen alapuló forgatókönyvek
                         kidolgozásának feltételei

  Az Örebro esettanulmány és a széles részvétellel a fenntartható fejl ődést megcél-
zó forgatókönyvek készítésével kapcsolatos egyéb kísérletek azt mutatják, hogy a
sikeres munkához a következ ő előfeltételekre van szükség:
  A forgatókönyv-készítési folyamat menedzsmentje: Ez magában foglalja a közös-
séggel folytatott eszmecsere megszervezéséhez szükséges irányítási és adminisztra-
tív kapacitás megteremtését. Egy ilyen szervezet a helyi önkormányzaton belül
lehet a leghatékonyabb, ami sajátos feltételeket teremt az „alulról-felfelé" történ ő
megközelítés számára. Azért, hogy a folyamatban megmaradjon az innovativitás
szelleme, szükség van új emberek felvételére, akik képesek a forgatókönyv-készítés
során felmerülő feladatok összehangolására. A forgatókönyvet készít ő belső cso-
portot egy vagy több küls ő referencia-csoporttal és a brain-stormingok alkalmazá-
sával lehet kompenzálni.
  A legfontosabb személyek szerepe: A széles körű részvételen alapuló forgató-
könyv hozzájárul ahhoz, hogy az emberek meghatározhassák értékeiket és az érvé-
nyes rendszerben rejl ő hiányosságokat feltárhassák. A társadalmi fejl ődés irányá-
nak megváltoztatásához erre mindenképpen szükség van. Az ehhez hasonló forga-
tókönyvek provokatívak és kihívóak lehetnek. Amennyiben nem tapasztalható
ilyesmi, akkor van baj a tartalmukkal (Addo 1985). Ezzel összefüggésben igen
jelentős a „kulcsszemélyek" szerepe. Ezek a hétköznapi emberek, akik nem számí-
tanak szakért őnek, hajlandóak elfogadni az újszer ű gondolatokat és a kritikát,
amelyek akár els ő látásra irreálisnak és tarthatatlannak is t űnhetnek. Ebből a szem-
pontból igen értékes lehet a környezetükr ől felhalmozott ismeretanyag is.
  Az érdekeltek bevonása: A polgárok részvételének legfontosabb szempontja a
forgatókönyv készítési folyamatban érdekeltek körének meghatározása. A helyi
társadalom fenntartható fejl ődését szolgáló forgatókönyv kidolgozásában a közös-
ség valamennyi tagja érdekelt. Ez a fogalom inkább magában foglaló, mint kire-
kesztő . A közösség minden tagjának bevonása természetesen lehetetlen feladat. Ha
a jövő kérdéseiben érdekelt személyekkel foglalkozó nemzetközi tanulmányok
eredményeit alkalmazzuk a helyi közösségre, akkor a közösség 2%-ának bevonása
is futurisztikusnak tekinthet ő (Mitroff—Barabba—Kilmann 1977; Khakee 1986). Eb-
ben az esetben a reprezentativitás kiemelked ő jelentőségű. Az érdekeltek kiválasztásá-
ra számos megközelítés javasolható (Bryson—Crosby 1992; Guba—Lincoln 1989).
  A forgatókönyv készítése során az egyes megközelítések a következ őképpen al-
kalmazhatók. Az els ő szakaszban meghatározzuk az érdekeltek körét, feltérképez-
zük a formális vagy informális szervezetekben betöltött szerepüket, és kiválasztjuk
közülük a képvisel ő ket. A második szakaszban az érdekeltekhez fordulunk a fenn-
tartható fejl ődésheg kapcsolódó problémákhoz kötődő érdekeltségeikkel és várako-
zásaikkal kapcsolatosan. Ezt követ ően elemezzük a forgatókönyv kidolgozásához
                                        Abdul Khakee :
            A fenntartható fejlődés széles körű részvételen alapuló forgatókönyvei
                       Tér és Társadalom 14. évf. 2000/1. 129-144. p.


TÉT XIV. évf. 2000   s    1                                          Kitekint ő      141

az érdekeltségi csoportok által készített anyagokat, és az utolsó szakaszban az érde-
keltek közötti megbeszélésen, konszenzus elérésével véglegesítjük a forgatókönyvet.
  A kormányzati (GO) és a nem kormányzati (NGO) szervezetek közötti egyensúly:
A széles körű részvételen alapuló forgatókönyvek kidolgozása és megvalósítása
sajátos kapcsolatot feltételez a különböz ő szereplők: egyfel ől a kutatók, a szakér-
tők, az üzleti élet képvisel ői és a politikai döntéshozók illetve a „köznép" között.
Az egyszerű emberek mindig attól tartanak, hogy tapasztalatukat és értékeiket ke-
vésbé veszik komolyan. A szervezett érdekeket képvisel ők is úgy érezhetik, hogy
az egyszerű emberek által előterjesztett érvek és indokok zavarosak és homályosak.
Amennyiben azt szeretnénk, hogy eredményes legyen a részvételen alapuló forga-
tókönyv készítése, akkor az érdekeltek konfrontációjára is szükség van. Csakis nyílt
párbeszéddel és a különböz ő nézőpontok iránti fogékonysággal lehet a forgató-
könyv kidolgozását el ősegítő közös érdekeltséget megteremteni.
  A magában foglaló párbeszéd szervezése: A kérdés az, hogy mit kell megbeszélni
és hogyan. A jövőben fenntartható társadalomról való gondolkodás többet jelent,
mint a felmerülő ökológiai kérdések és a fejl ődési trendek felrajzolásának megvi-
tatását. Azt is jelenti, hogy különböz ő emberek erről mit gondolnak, és a kérdéseket
új megvilágításban helyezve kell megérteni (Habermas 1993). A problémák és a
lehetséges jövőképek megítélését illet ően magában foglalja az egymástól való ta-
nulást, függetlenül attól, hogy az érdekeltek között milyen társadalmi és kulturális
különbségek vannak. Healey az ilyen párbeszédnek három kulturális aspektusára
hívja fel a figyelmet:
  -     a párbeszéd módja, ami nemcsak azt jelenti, hogy bárki el őadhatja saját ja-
        vaslatát, hanem azt is, hogy az aktív párbeszédet támogatják és segítik azok
        is, akik nem szoktak még hozzá a kérdések nyilvános megvitatásához;
  -     a párbeszéd nyelvezete nemcsak metaforákból áll, hanem a dolgok eltér ő
        megfogalmazási módját tiszteletben tartjuk, valamennyi érvet és javaslatot
        meghallgatunk;
        a résztvevők iránti tisztelet minden néz őpont megbecsülése és megértése, az
         a képesség, hogy az érvelést mind a jelenlév ő képviselők, mind az általuk
        képviseltek érdekében elfogadjuk (Healey 1996).
  Az ismeret tolmácsolása: Az érdekeltek széles köre a fenntartható fejl ődés forga-
tókönyvének készítése során ismeretlen jöv őről fogalmaz meg dolgokat, értékeket.
E kifejezéseknek tömörebb nyelvre való fordítása érdekében szükség van a tudo-
mányos ismeretek és a tapasztalaton alapuló tudás és értékek közötti egyensúlyra
(Khakee Barbanente Borri, megjelenés alatt). Az eredménynek, az „elemzésnek"
        —             —



nem kell annyira elméletinek lennie, hogy a résztvev ők ne legyenek képesek felis-
merni benne önmagukat.
  Amióta a forgatókönyv célja a fenntartható társadalomhoz vezet ő fejlődés meg-
tervezése, olyan eszközként is kell szolgálnia, amely megvizsgálja a résztvev ők
által feltett kérdéseket. Az ismeretek tolmácsolása nem technikai folyamat, mint
ahogy a szakért ői és a vegyes forgatókönyvek esetében volt, hanem aktív er őfeszí-
                                    Abdul Khakee :
        A fenntartható fejlődés széles körű részvételen alapuló forgatókönyvei
                   Tér és Társadalom 14. évf. 2000/1. 129-144. p.


142    Kitekint ő                                               TÉT XIV. évf. 2000   s   1

tés az érvek alapján történ ő közös választásra és a fenntartható társadalom külön-
böző képeinek feltárására. A szakért ő feladata a tanulás és az érvek, az igények és
az elképzelések alapján történ ő választás folyamatának el ősegítése.
   A széles részvételen alapuló forgatókönyvek kidolgozása: A forgatókönyvek elké-
szítése a szakért ői és a vegyes forgatókönyvek kidolgozásától eltér ő kihívássokkal
jár. Az érdekeltek feltételezik, hogy képesek befolyásolni a fenntartható társada-
lomhoz vezető folyamatokat. A formális technikák segítségével származtatott el ő-
rejelzések és ismeretek célja nem a „tökéletes" feltételek biztosítása (Lloyd 1997).
A széles körű részvételen alapuló forgatókönyvek esetében nélkülözhetetlen isme-
retek csak intuitív módszerek segítségével szerezhet ők meg, amelyeket azért talál-
 tak ki, hogy bemutathassuk egy helyi közösségnek a kívánatos jöv ő érdekében
 hozott döntéseinek következményeit. (A formális és az intuitív módszerek ismerte-
 téséhez: Fowles 1978; Junkg—Mullert 1987; May 1988.) Az ismeretszerzés problé-
 mája mellett gondot okoz az érdekeltek különböz ő inputjainak integrálása a forga-
 tókönyvbe. A forgatókönyv kidolgozásának folyamatába visszacsatolásos, lépésr ől-
 lépésre történő megközelítés építhet ő annak érdekében, hogy kialakítása az érde-
 keltek irányítása mellett történjen meg. A forgatókönyv készítés tanulási folyamat
 (Pedler—Burgoyne—Boydell 1991).

                             Tanulságok és javaslatok

  Az Örebroban 1998-ban jóváhagyott forgatókönyv hatásának vizsgálata során a
kidolgozása idején felmerült kérdések fogalmazódnak meg. A forgatókönyv ered-
ménye, hogy a legtöbb helyi önkormányzati program és terv kiindulási alapja lehet.
A forgatókönyv-készítés speciálisabb következményei a következ ők:
  -    a kompakt fejlesztés gondolata és a helyi fenntarthatóság kezdeményezése
       az új struktúraterv két igen fontos alapelvét alkotják;
  -    az emberekkel és a gazdasági szerepl őkkel történ ő párbeszéd új formája;
  -    a közösségi vélemény sokkal jobban magáévá tette az újrahasznosítás és az
       erőforrások újrafelhasználásának gondolatát;
  -    a gazdaság fokozatosan alkalmazkodik az újfajta gondolkodáshoz, és olyan
       termékeket kínál, amelyek kevésbé károsítják a környezetet.
  Összességében a forgatókönyv-készítés el ősegítette a helyi Agenda 21-hez kap-
csolódó munkát. A stratégiai gazdasági megfontolások mérsékelték a helyi önkor-
mányzati befolyást. A helyi kezdeményezések csak részben járulhatnak hozzá a
fenntartható fejl ődéshez, a kereskedelmi és a környezeti normák globális reformo-
kat igényelnek.
  A széles részvételen alapuló forgatókönyvek kidolgozása ismeretelméleti, mód-
szertani és szervezeti kihívást jelent a jöv őkutatók számára is. E dokumentumok
kidolgozása politikai folyamat, amely sok, gazdasági kérdésekben érintett embert
fog össze. Ugyanakkor pedagógiai folyamat is, mert a lehet ő legtöbb érdekeltet
kívánja bevonni. Tanulási folyamat is, amelynek során sokféle néz őpontot kell
                                           Abdul Khakee :
               A fenntartható fejlődés széles körű részvételen alapuló forgatókönyvei
                          Tér és Társadalom 14. évf. 2000/1. 129-144. p.


TÉT XIV. évf. 2000       s   1                                                Kitekint ő           143

érvényesíteni. A tanulmányban vázolt modell kilenc lépésb ől áll. A forgatókönyv
készítéséhez a vitás kérdések megoldását szolgáló megállapodásra is szükség van.
„A jövő orientált tanulás nem az ismert problémák megoldásához felhasználható
tudás megalapozott tárházának megismerését jelenti, hanem jöv őnk felépítése érde-
kében a képességek új és folyamatos fejlesztésévé válik." (May 1997) Ezért az itt
bemutatott tanulási megközelítést inkább rugalmas keretnek és nem szigorú irány-
elvek rendszerének kell tekinteni.
                                                         Fordította: Grosz András
                                              Jegyzet

 A tanulmány a „Város mint él ő környezet" kutatási program részeként a Svéd Építésügyi Kutatások
 Tanácsa finanszírozásával az Örebroi Egyetem Lakás- és Városkutatási Központjában készült. Ezúton
 köszönöm Ulf Sandströmnek és Örebro Önkormányzatának a forgatókönyv készítésével kapcsolatos
 információkat. Ugyancsak szeretnék köszönetet mondani Giampaolo Marchinak és a Cagliari Egyetem
 Területi Tervezés Tanszékének, ahol el őször kezdtem el foglalkozni a széles köt ő részvételen alapuló
 forgatókönyvekkel.

                                            Irodalom
Addo, H. (1985) Development as Social Transformation. New York, Hodder and Stoughton.
Ahlberg, C-F. (1994) Tankar om framtiden (Thoughts about Future). Stockholm, Swedish Council for
  Building Research.
Breheny, M. (1997) Urban compaction: feasible and acceptable? — Cities. 4.209-218. o.
Bro, A.—Edlund, A.—Jakobsson, E.—Persson, G. (1998) Grön demokrati. Om implementering av Agenda
  21 i atta svenska kommuner (Green Democracy. lmplementing Agenda 21 in Eight Swedish Munici-
  palities). Örebro, Sweden, Novemus.
Bryson, J.—Crosby, B. (1992) Leadership for the Common Good: Tackling Public Problems in a Shared-
  power World. Jossey-Bass, San Francisco.
Cournand, A.—Levy, M. (eds.) (1973) Shaping the Future: Gaston Berger and the Concept of Prospec-
  tive. New York, Gordon and Breach Science Publishers.
Dahinden, J. (1972) Urban Stuctures for the Future. New York, Praeger.
Dluhy, M.—Chen, K. (1986) Interdisciplinaty Planning: A Perspective for the Future. Center for Urban
  Policy Research, Piscataway, NJ.
Dror, Y. (1986) Planning as fuzzy gambling: a radical perspective of coping with uncertainty. Planning
  in Turbulence. — Morley, D.—Shachar, A. (eds.), Jerusalem, The Magnes Press.
Elander, I.—Lindskog, R.—Johansson M. (1997) Environmental policies and urban planning in Sweden. —
  European Spatial Research and Policy. 4.2-20. o.
Eldredge, H. (1978) Urban futures. Handbook of Future Research. — Fowles, J. (ed.), London,
  Greenwood.
Fowles, J. (1978) (ed.) Handbook of Futures Research. London, Greenwood.
Gidlund, J. (1985) Choosing Local Futures. Stockholm, Swedish Council for Building Research.
Guba, E.—Lincoln, Y. (1989) Fourth Generation Evaluation. London, Sage.
Habermas, J. (1993) Justification and Application: Remarks on Discourse Ethics. Cambridge, Polity Press.
Haughton, G. (1997) Developing sustainable urban development models. — Cities. 4.189-195. o.
Healey, P. (1996) The communicative turn in planning theory and its implications for spatial strategy-
  making. — Environment and Planning B: Planning and Design. Vol 23.217-234. o.
Healey, P. (1997) Collaborative Planning. Shaping Places in Fragmented Societies. London, Macmillan.
Hottovy, T. (ed.) (1980) Futures Studies in Sweden on Building and Planning, Stockholm, Swedish
  Council for Building Research.
Huber, B. (1978) Images of the future. Handbook of Future Research. — Fowles, J. (ed.), London,
  Greenwood.
Isserman, A. (1985) Dare to plan: An essay on the role of future in planning practice and education. —
  Town Planning Review. Vol 46.172-183. o.
                                      Abdul Khakee :
          A fenntartható fejlődés széles körű részvételen alapuló forgatókönyvei
                     Tér és Társadalom 14. évf. 2000/1. 129-144. p.


144     Kitekint ő                                                       TÉT XIV. évf. 2000         s1
Junkg, R.—Mullert, N. (1987) Futures Workshops: How to Create Desirable Futures. London, Institute
   for Social Inventions.
Khakee, A. (1985) Futures-oriented municipal planning. — Technological Forecasting and Social
   Change. Vol 28.63-83. o.
Khakee, A. (1986) Backview mirror analysis in future studies. — OMEGA International Journal of
   Management Science. Vol 14.391-399. o.
Khakee, A. (1988) Relationship between future studies and planning. — European Journal of Opera-
   tional Research. 33.200-211.0.
Khakee, A. (1991) Scenario construction for urban planning. — OMEGA International Journal of Man-
   agement Science. Vol 19.459-469. o.
Khakee, A.—Barbanente, A.—Borri, D. (megjelenés alatt) Expert and experiantial knowledge in planning.
   — Journal of the Operational Research Society.
Kahn, H.—Weiner, A. (1972) The Year 2000: a Framework for Speculation on the Next Thirty Years.
   New York, Macmillan.
Laituri, M. (1996) Cross-cultural dynamics in the eco-city: Waitakere City, New Zealand. — Cities. 5.
   329-337. o.
Lloyd, B. (ed.) (1997) Framing the Future. A 21' Century Reader. Twickenham, Adarmantime Press.
Masini, E. (ed.) (1983) Visions of Desirable Societies. Oxford, Pergamon.
May, G. (1988) The Future is Ours: Foreseeing, Managing and Creating the Future. Twickenham,
   Adamantine Press.
May, G. (1997) The sisyphus factor of a learning approach to the future. — Futures 3. April. 229-241. o.
Meadows, D.—Randers, J.—Behrens, W. (1972) The Limits to G rowth, New York, Universe Books.
Mendell, J. (1978) The practice of intuition. Handbook of Future Research. — Fowles, J. (ed.), London,
   Greenwood.
Mitroff, L—Barabba, V.—Kilmann, R. (1977) The application of behavioural and philosophical techniques
    to strategic planning: a case study of a large federal agency. — Management Science. Vol 24.137-156. o.
Montin, S. (1993) Swedish Local Government in Transition. A Malter of Rationality and Legitinwcy.
    Örebro, University of Örebro.
Myrdal Commission (1972) To Choose a Future. Stockholm, Ministry of Foreign Affairs.
Niemi-Iilahti, A. (1998) Working with LA21 under conditions of economic uncertainty. From the Earth
    Summit to Local Agenda 21. — Lafferty, W.—Eckerberg, K. (eds.), London, Earthscan.
Örebro kommun (1982) Kommundelsnömnder i hela Örebro (District Councils in Endre Örebro). Öre-
    bro, Örebro Municipality.
 Örebro kommun (1995) Hur vili vi ha Örebro i fraratiden? (What Kind of Future Would We Like to have
   for Örebro?). Örebro, Örebro Municipality.
 Örebro kommun (1997) Örebro kommuns lokala Agenda 21 (Örebro City's Local Agenda2l). Örebro,
    Örebro Municipality.
 Örebro kommun (1998) Örebro 2025. Örebro, Örebro Municipality.
 Pedler, M.—Burgoyne, J.—Boydell, T. (1991) The Learning Company: A Strategy for Sustainable Devel-
    opment. New York, McGraw Hill.
 Pivo, G. (1996) Towards sustainable urbanisation in mainstream Cascadia. — Cities. 5.339-354. o.
 Roseland, M. (1997a) Dimensions of the eco-city. — Cities. 4.197-202. o.
 Roseland, M. (ed.) (1997b) Eco-city Dimensions: Healthy Communities, Healthy Planet. Gabriola Island,
    BC., New Society Publishers.
 Schwarz, B.—Svedin, U.—Wittrock, B. (1982) Methods in Futures Studies: Problems and Applications.
    Boulder, Colorado, Westview Press.
 Solbe, B. (1988) Tjugohundra: Sju kommuner bygger sin framtid, (Twenty-jirst Century: Seven Swedish
    Municipalities Plan Their Future). Stockholm, Swedish Council for Building Research.
 SOU 1994:128 (1994) Lokal Agenda 21: En váledning (Local Agenda 21: Guidelines). Public Commis-
    sion Report, Stockholm, Allmünna Förlaget.
 SOU 1997:105 (1997) Agenda 21 i Sverige. Fenn ar efter Rio — resultat och framtid (Agenda 21 in Sweden.
    Five Years After Rio — Results and Future). Public Commission Report, Stockholm, Allmkina Förlaget.
 Spanberg, U.—Epherem, M.—Debasso, I. (1998) Fran Rion till Örebro — vem delar i Agenda 21-arbete?
    (From Rio to Örebro — Who Participates in Agenda 21 -work?). Örebro, Department of Social Science.
    Örebro University.
 The Politics of Environmental Discourse. (1995) Oxford, Oxford University Press.
 WCDE (1987) Our Common Future. World Commission for Environment and Development. Oxford,
    Oxford University Press.