Tér és Társadalom 12. évf. 1998/3. 1-26. p.
Tér és Társadalom XII. évf. 1998 s 3: 1-26
AZ EURÓPAI REGIONÁLIS FEJL ŐDÉS ÉS
POLITIKA TÁVLATAI
(Perspectives of Regional Development and Policy in Europe)
HORVÁTH GYULA
Az európai gazdasági tér kohéziója és differenciálódása
A XX. század utolsó harmadában az európai regionális fejl ődésre a globalizáció
nyomta rá bélyegét. A gazdaság szervezeti rendszerében a posztfordista struktúrák
kerültek túlsúlyba, a termelési tényez ők mobilitásának alakításában új szerepl ők,
intézmények és finanszírozási formák jelentek meg. A globalizáció generálta folya-
matok többsége er őteljes hatást gyakorolt a nemzetgazdasági és az interregionális
terek átrendeződésére. A területi fejl ődés jövője szempontjából különösképpen hét
hatótényező szerepére érdemes figyelemmel lenni (Amin Thrift 1994, 1995).
-
Az első globalizációs trend a pénzpiacok növekv ő koncentrációja révén rajzolódik
ki. A termelést is maga alá gy űrő pénzügyi hatalom egyre er őteljesebben vonja
befolyási körébe a világgazdaság szabályozását, az üzleti döntéseket. A második
világméretű változás a tudásigényes rendszerek térhódításában érzékelhet ő. A tudás
termelése, elosztása és cseréje a gazdaság kulcselemévé válik, az e feltételek meg-
léte alapján szelektálódnak a globális és a transznacionális piaci szerepl ők. A tudás-
faktorhoz is szorosan kapcsolódó harmadik globalizációs tényez ő a technológia
transznacionalizálódása, a technológiák gyors cserél ődése, az innovációs reakcióid ő
csökkenése. A telekommunikáció, az űrtechnikai és a gyógyszeripar, a pénzügyi
szolgáltatások és a mikroelektronikai eszközök fejl ődése gyorsabbá teszi a szabvá-
nyok és a know-how elterjedését. A negyedik globalizációs er őtényező a globális
oligopóliumok terjedése, aminek következtében a nemzeti gazdaságok piacbefolyá-
soló szerepe mérsékl ődik, a gazdasági hatalom er ővonalai átrendez ődnek. A gazda-
sági és a pénzügyi reálfolyamatokkal párhuzamosan kibontakozó ötödik elem a
transznacionális gazdasági diplomácia meger ősödése és a globalizálódó államhata-
lom intézményeinek fejl ődése. A vezető világhatalmak az új intézményi formákat
saját pozícióik er ősítésére használják fel, bár a szervezetek m űködésének szabályo-
zása ugyanakkor gátat is igyekszik szabni e törekvéseknek. A nemzetközi szerveze-
tekben e két erőtér közötti küzdelem gyakran az instabilitás érzetét kelti. Az intenzív
globális kommunikációval és nemzetközi migrációval hozható összefüggésbe a
hatodik globalizációs hatótényez ő, a világméretű kulturális csere, a meghatározott
térhez nem köthet ő kulturális jegyek, fogalmak és identitás terjedése és általánossá
válása. Az intenzív forgalmú idegenforgalmi helyek, a vendégmunkásokat foglal-
koztató városok, a menekülteket befogadó térségek lassan etnikai tájjá formálódnak.
Az elektronikus média által továbbított általános és közös emberi értékek, a fo-
gyasztói kultusz, a nemzetietlenített etnikai motívumok révén kialakulóban vannak a
médiatájak. Az állam és a helyi közösségek igényeit legitimálni szándékozó moz-
galmak, a szabadság, a demokrácia, a szuverenitás, az emberi jogok és a polgárság
eszméje pedig a posztmodern ideológiai táj képét vetíti el ő (King 1991; Smith
Horváth Gyula:
Az európai regionális fejlődés és politika távlatai.
Tér és Társadalom, 12. 1998. 3. 1–26. p.
2 Horváth Gyula TÉT XII. évf. 1998 s3
1990). Mindezek a folyamatok önmagukban természetesen nem okoznak kulturális
homogenizációt, csupán — bár ez sem jelentéktelen hatás — a helyi kultúrák sokszí-
nűségét fokozzák. S végezetül, az el őbb említett hatások közös eredményeként a
globalizáció fokozatosan kikezdi a korábbi er ős határokat, az áramlási terek admi-
nisztratív méretei rugalmassá válnak, a termelési és a szolgáltatási hálózatok világ-
méretekben szabadon szervez ődhetnek.
A globalizációs folyamatok hatásaira az egyes régiók és városok különböz őkép-
pen reagálnak, adottságaik és az alkalmazott stratégiák függvényében nyertesek
vagy vesztesek lesznek. A negatív következményeket elkerülend ő , a helyi és a regi-
onális hatóságok érdekeik védelmére intézkedések egész sorát foganatosították. Az
alkalmazkodási stratégiák ugyanakkor az egybeolvadás ellenében az elkülönülést
erősítik. Ezt szolgálják például a megélénkül ő regionális kulturális mozgalmak és a
világ szinte minden pontján egyre eredményesebben fellép ő etnikai szervezetek.
Kérdés persze, hogy az identitást favorizáló regionális stratégia alkalmas-e a régió
nemzeti vagy nemzetközi pozíciójának a védelmére, elegend ő fejlesztő erőt jelent-e
a régió teljesítőképességének növelésében. A válasz nyilván attól függ, hogy a világ
mely térségének milyen régiójáról van szó. A fordista típusú ipari központok, a
vidéki regionális centrumok vagy a globális metropolisok lényegesen eltér ő feltéte-
lekkel rendelkeznek a hagyományosan értelmezett reakcióképesség szempontjából.
Az alkalmazkodásnak a klasszikus termelési tényez ők minősége azonban csak az
egyik előfeltétele. A másik — a hálózatos gazdaság m űködéséb ől következő új —
adaptációs kritérium a régió vagy a város szervezetei és intézményei közötti kap-
csolatok jellege, a közös célkit űzés intézményesülésének lehet ősége, a helyi ösztön-
zők, a kollektív döntések el őkészítése, a társadalmi konszenzus. Ez az új versenyké-
pességi tényezőcsoport tehát azt jelzi, hogy a helyi és a regionális fejl ődés sikere
már nem csupán sz űk gazdasági szempontokon múlik, hanem a területi növekedés-
ben érdekelt szerepl ők szoros koalíciójától, intézményes együttm űködésétől is függ.
A posztmodern típusú térfelfogás terjedésének következménye az új területfejlesztési
paradigma fokozatos térhódítása. A bels ő erőforrásokra támaszkodó, az öner őre is
építő, a perifériákról kiinduló fejlesztési felfogás lassan polgárjogot nyer a fejlettebb
térségek stratégiáiban, s őt, egyre több állam központi regionális politikája is az "alulról
építkezés" elvét tekinti egyik kiinduló pontjának (Faragó 1991).
A globalizálódás folyamatos lendületben tartja, s őt, esetenként fel is gyorsítja a
posztmodern gazdaság szerkezeti átrendez ődésének mozgástendenciáit. A 80-as
évtizedben megalapozott gazdasági paradigma kiteljesedése Európában az új évez-
red első évtizedeiben várható, a posztfordista térformáló er ők is hosszú ideig érez-
tetik még hatásukat. Az agglomerációs el őnyöket érvényesít ő fejlett szolgáltatások
bővülése prognosztizálható, és országonként eltér ő ütemben tovább folytatódik e
tevékenységek koncentrált decentralizációja. A terjedés sebessége nem kis mérték-
ben azon múlik, hogy a régiók fejlesztési stratégiájukban milyen szerepet szánnak
az érett tercier és a kvaterner ágazatoknak, a gazdaság fejlesztésében milyen súlyt
képviselnek a magas hozzáadott értéket termel ő, klaszterekbe szervez ődött ágaza-
tok. A területfejlesztés új felfogása — a globalizáció hajtóer őit a helyi adottságokkal
ötvözni képes szakmai kultúra — fontos szelekciós tényez ő lesz majd a területi
egyenlőtlenségek mérséklésében és er ősödésében.
Horváth Gyula:
Az európai regionális fejlődés és politika távlatai.
Tér és Társadalom, 12. 1998. 3. 1–26. p.
TÉT XII. évf. 1998 s3 Az európai regionális fejlődés ... 3
A hosszú távú térformáló folyamatok
Az új évezred Európájának területi szervez ődését, térbeli integrálódásának lehet ő-
ségeit elsősorban a XX. század utolsó harmadában kibontakozott térformáló er ők
befolyásolják.
A területfejlesztési stratégiák meghatározó kiindulási pontjának, a demográfiai
viszonyoknak az alakulásában kedvez őtlen trendekkel kell számolni. Az els ő a vi-
szonylag alacsony — évi 0,5% alatti — népességnövekedés. A lakosság számának
emelkedése Dél-Európa országaiban — a termékenység csökkenése miatt — megtor-
pan. Az várható, hogy Európa népessége 2010 körül fogyni kezd. A másik demográ-
fiai trend a népesség életkor szerinti tagozódásának megváltozása: az átlagéletkor
növekedésével párhuzamosan csökken a fiatal korosztályok aránya. A 15 év alatti
korosztály aránya 1970-ben még 18% fölött volt a jelenlegi EU-tagállamok terüle-
tén, 2010-ben pedig már nem éri el a 15%-ot. E változás egyben a munkaer ő-
piacokra nehezed ő nyomás mérsékl ődését is előrevetíti. A harmadik fejl ődési irány-
zat a migráció erősödéséhez kapcsolódik: a népesség számának változásában és
területi eloszlásában a vándorlás meghatározó jelent őségre tesz szert. Mivel a mig-
ráció fő célpontjai a városi terek, az urbanizáció szabályozásában ezzel a tényez ővel
különösképpen számolni kell.
Az általános népességi trendek alakulásában azonban jelent ős területi különbségek
kirajzolódására kell számítani (Europe 2000+, 1994). Valamennyi EU-tagállamban
megfigyelhető, hogy a népességnövekedés fő csomópontjaivá a déli térségek váltak
(Bajorország és Baden-Württemberg Németországban, Murcia, Andalúzia Spanyol-
országban, Algarve Portugáliában, a Mezziogiorno Olaszországban, a déli régiók
Franciaországban stb.). A második demográfiai jellegzetesség az urbanizált terek
folyamatos bővülése a centrumtelepülések lassú népességfogyásával párhuzamosan.
E tendencia csupán az Egyesült Királyságban nem érvényesül, ahol a rurális térsé-
gek népsűrűsége folyamatosan n ő, a centrumtelepülések környékén és az ipari térsé-
gekben viszont csökken. A harmadik változási irány a tengerparti területek felérté-
kelődéséhez kötődik. A Földközi-tenger partvidékének elmúlt két évtizedben bekö-
vetkezett népességnövekedése hosszú távú folyamatnak tekinthet ő, ezzel párhuza-
mosan viszont a tengerrel érintkez ő országok bels ő területein a népességfogyás
tovább folytatódik. A negyedik meghatározó népesedési vonulat a nagyvárosokat
összekapcsoló fejlődési folyosók körüli népességtömörülések meger ősödéséhez
kötődik. A német Rajna-, a francia Szajna-, Rh őne- és Loire-völgy, az olasz
Pó-völgy városhálózatai folyamatos népességnövekedést mutatnak, a déli brit térsé-
gek és a görög főútvonalak menti urbanizációs tengelyek szintén fontos növekedési
központok lehetnek a jövő század legelső évtizedeiben.
A fontos gazdasági er ővonalaktól, fejlődési tengelyekt ől távoli térségek, a hegyvi-
déki területek és a hanyatló ipari körzetek népességfogyása még hosszú távon ko-
moly gondok elé állítja a területi tervezési szakembereket. A rurális térségekben
folytatódó népességmozgások szabályozásában, a hanyatlás ütemének mérséklésé-
ben kitüntetett szerepük lesz a kis- és középvárosoknak.
Kedvező — s az európai integráció kohéziós hatását is bizonyító — jelenség ugyanak-
kor, hogy a korábban erős depopulációt mutató határ menti térségek többségében a
kedvezőtlen elvándorlási tendenciák megfordultak. A jöv őben — az Unió keleti határ
Horváth Gyula:
Az európai regionális fejlődés és politika távlatai.
Tér és Társadalom, 12. 1998. 3. 1–26. p.
4 Horváth Gyula TÉT XII. évf. 1998 s3
menti térségei, a spanyol—portugál határszakasz kivételével — az országhatárok menti
régiókban stabil demográfiai viszonyokkal lehet majd számolni.
Az európai térségek integrációját befolyásoló második nagy tényez őcsoportot a gaz-
daság szerkezeti és szervezeti rendszerei jelentik. A nagy szerkezeti átrendez ődések
Európa legtöbb országában — Kelet-Európát nem számítva — már lejátszódtak. A me-
diterrán régiókban az agrárágazat magas részaránya miatt a második és a harmadik
szektor bővülése tovább folytatódik, másutt viszont az ipar bels ő szerkezeti átalakulása
és — ezzel párhuzamosan — a termel ő szolgáltatások fejl ődése vetíthető elő. Az
externáliála-a építő , rugalmas termelésszervezés és a technológiai átalakulás a fejlett
(üzleti-tanácsadási, kísérleti-fejlesztési) szolgáltatásokat a leggyorsabban növekv ő
gazdasági ágazattá emelheti. A fejlett termel ő szolgáltatások területi eloszlása ma még
nagyfokú koncentrációt mutat, azonban az utóbbi évtizedben — tudatos regionális poli-
tikai támogatások következtében — Franciaországban, Hollandiában, Ausztriában, az
Egyesült Királyságban és Olaszországban a dekoncentráció jelei figyelhet ők meg, bár
az ágazatban elkezd ődött európai méret ű specializáció azt mutatja, hogy a centrumré-
giók a megszerzett pozícióikat nehezen kívánják feladni. A decentralizáció mozgató-
erői azonban hatásosabbnak t űnnek, lévén a terjed ő regionális specializáció és térbeli
klaszteresedés hosszú távú versenyképességének el őfeltétele a megújulást folyamato-
san biztosító fejlett szolgáltatások jelenléte (Illeris 1996; Raffay 1996).
A gazdaság szervezeti rendszerét is várhatóan a jelenlegi folyamatok alakítják a jöv ő
évszázad első évtizedeiben. A kis- és középvállalatok kétharmados súlya a gazdaság-
ban fennmarad, a multinacionális vállalatok stratégiáinak sikerét ől függően elképzel-
hető arányuk lassú növekedése a feldolgozóiparban. E vállalatforma ugyanis fontos
tényező a gazdasági és társadalmi kohézió er ősítésében, viszonylag kis t őkeigénye
miatt a fejletlenebb térségek foglalkoztatási gondjainak megoldásában továbbra is
lényeges szereplő lehet, bár a gazdaság minőségi átalakulása és a regionális verseny-
képesség előtérbe kerülése miatt a közepes méret ű vállalkozások fejlődése és hálózat-
ba szerveződése nagyobb ütemben halad el őre, sőt, felértékel ődőben van a nagyválla-
lati kapcsolatok szerepe is.
Az európai növekedési, versenyképességi és foglalkoztatási feltételek alakulása
szempontjából figyelembe veend ő harmadik térformáló er őnek a transzeurópai háló-
zatok fejlődése tekinthető. A közlekedési, a telekommunikációs és energetikai hálóza-
tok összehangolt fejlesztése Nyugat-Európában érzékelhet ően hozzájárult a verseny-
képesség fokozásához. Az európai perifériák — a kohéziós országok és különösképpen
az Európai Unió társult kelet-európai tagállamok — hálózatos infrastruktúrái azonban
ma még komoly korlátot jelentenek az európai piacok megközelítésében, a gyors in-
formációáramlásban. A perifériák felzárkózásának egyik meghatározó el őfeltétele a
tranzakciós költségek mérséklése, hisz csak ezáltal aknázhatók ki az elmaradott térsé-
gek alacsony munkabéréb ől adódó előnyök. Éppen ezért Európa közlekedési hálózatá-
nak fejlesztésében a piacgazdaság hatékonysági kritériumain kívül regionális és szoci-
ális tényezők is érvényesülnek. Az Európai Unió transzeurópai hálózatfejlesztési tervei
az elszigetelt régiók megközelíthet őségi feltételeinek javítását célozzák. 2010-ig a
nagy sebességű vasútvonalak kiépítése hat órával csökkenti a perifériák megközelítési
idejét, ami egyben azt is jelenti, hogy e térségek potenciális piaci kapcsolatai a mai
10-15 milliós népességű hatókör helyett 20-40 milliós térségekre terjedhetnek ki
(1. ábra).
Horváth Gyula:
Az európai regionális fejlődés és politika távlatai.
Tér és Társadalom, 12. 1998. 3. 1–26. p.
TÉT XII. évf. 1998 s3 Az európai regionális fejl ődés ... 5
L ÁBRA
Az európai tér összehúzódása
(Contraction of the European Space)
Forrás: Europe 2000+, 1994. 66. o.
Horváth Gyula:
Az európai regionális fejlődés és politika távlatai.
Tér és Társadalom, 12. 1998. 3. 1–26. p.
6 Horváth Gyula TÉT XII. évf. 1998 s3
A területi fejlő dést hosszú távon alakító folyamatok hatásai — miként már többször em-
lítettük — különböző ek lehetnek az egyes régiókban és településtípusokon. Az európai
városoknak is újfajta kihívásokkal kell majd szembesülniük, a városhierarchia egyes
szintjei között funkcionális átrendez ődés játszódhat le. Foglaljuk össze röviden az euró-
pai városrendszerek várható fejl ődésének legfontosabb összetev őit (Cheshire—Gordon
1995; Conti 1993; Enyedi 1996, 1997; Kunzmann—Wegener 1991).
1) A globális városok dominanciája: Európa két, transzkontinentális funkciókkal
rendelkező metropolisa, London és Párizs tovább er ősíti globális piacszervez ő
pozícióit. Berlin jöv őbeli szerepe még viszonylag bizonytalan: a város a II. vi-
lágháború előtti fontosságát csak a kelet-európai térség gazdasági fellendülése
révén nyerheti vissza, ami viszont csak a távolabbi jöv őben várható;
2) A városrendszerek polarizálódása a nagy sebességű közlekedési infrastruktúra
mentén: A transzeurópai közlekedési folyosók közelében elhelyezked ő városok
növelhetik versenyképességüket. Megn ő a nemzetközi repül őterek megközelít-
hetőségének jelent ősége: a repülőterektől távoli városok lemaradnak a techno-
lógiai átalakulásban, t őkevonzó képességük gyenge marad;
3) Az államhatárok szerepének csökkenése átalakítja a városhierarchiát: az Unió
magtérségeinek határ menti városai az egységes európai piac kifejezett ked-
vezményezettjei lettek, a német egység megteremtésével több német nagyváros
új funkciókhoz jutott, fokozni tudta teljesít őképességét. A kelet-európai átala-
kulás egyrészt az EU-tagállamok határokhoz közeli nagyvárosait hozza el őnyö-
sebb helyzetbe, másrészt Budapest, Prága és Varsó szerezheti vissza II. világ-
háború előtti európai pozícióit;
4) Az ipari nagyvárosok hanyatlása: Az atlanti növekedési er őtérben és Európa
más tradicionális iparvidékein a hagyományos feldolgozóipari központok visz-
szaesése tovább folytatódik: azok a városok, amelyek valamilyen ok miatt tá-
volmaradtak a szerkezetátalakítás f ő áramától, egyre nehezebben képesek
adaptálódni a posztfordista gazdaságszervezés követelményeihez, teljesít őké-
pességük hanyatlik, fizikai környezetük degradálódik;
5) A nagyvárosokat körülölel ő rurális övezetek felértékel ődése a közlekedési fo-
lyosók környékén: Az "urbánus" térségek jelent ős expanzió előtt állnak. Ezek
lehetnek a korábbi városi ipari tevékenységek új telephelyei, alacsonyabb te-
lekáraik és vonzó természeti környezetük miatt lakóhelyi funkcióik b ővülhet-
nek, a kedvező megközelítési lehetőségek révén kereskedelmi és elosztó köz-
pontok telephelyeivé válhatnak.
A rurális (falusias) térségek jövőjét befolyásoló tényez ők sorában kitüntetett je-
lentősége van az Európai Unió közös agrárpolitikájának. Az agrártermelés támoga-
tására ma a közösségi költségvetés közel 50%-át fordítják, 2006-ban ennek aránya
44% alá kerül. Várható tehát, hogy az agrárreform érzékelhet ő hatással lesz a rurális
területek fejl ődésére, a gazdasági szerkezet diverzifikálódásával és a lassú elnéptele-
nedés folytatódásával kell számolni.
A rurális területek fejlesztésében több versenyel őnyt is érdemes alaposan figyelembe
venni. Ezek lehet őséget teremthetnek a gazdasági szerkezet diverzifikálására, bizonyos
tevékenység telepítéséhez kedvez ő feltételeket jelenthetnek (1. táblázat).
Horváth Gyula:
Az európai regionális fejlődés és politika távlatai.
Tér és Társadalom, 12. 1998. 3. 1–26. p.
TÉT XII. évf. 1998 s3 Az európai regionális fejl ődés ... 7
1. TÁBLÁZAT
Versenyel őnyök a rurális fejlesztésben
(Competitive Advantages in Rural Development)
Fejlesztési cél A versenyel őny jellege Mintarégió
Iparfejlesztés Jó minőségű munkaerő és gazdasági infrast- Bretagne, Bajoror-
ruktúra, lakossági és üzleti szolgáltatások, szág
kedvező lakásfeltételek, jó életmin őség,
fejlett oktatási rendszerek
Turizmus Kedvező környezet, attraktív táj, hagyomá- Skót-felföld,
nyos mezőgazdaság, történelmi emlékhelyek, Anvergne, Bajoror-
kulturális lehetőségek, fejlett vendéglátó- szág, Kréta
hálózat, üdülési, pihenési lehetőségek
Pihenés Nagyvárosi térségek közelsége, jó megköze- Ardennek, nemzeti
líthetősége, harmonikus környezet, kulturális parkok az Egyesült
létesítmények, szállodák, sportolási lehet ő- Királyságban
ségek
Ingázók lakóhelyei Gazdasági centrumok jó megközelíthet ősége, Nagyvárosok közeli
kedvező lakáshelyzet, olcsó telekárak, jó rurális térségek
személyi szolgáltatások
Nyugdíjasok lakó- Kellemes környezet, olcsó lakásfenntartás, Délnyugat-Anglia
helyei lakossági és szociális szolgáltatások, fejlett
egészségügy, biztonságos életfeltételek
Forrás: Europe 2000+, 1994. 120. o.
Európa térszerkezetének távlatait ma már csak részben alakítják a nemzetállami
stratégiák, a globális folyamatoknak és az ezeket jobbára figyelembe vev ő közösségi
politikáknak a motiváló ereje sokkal er ősebbnek tekinthető. Nem lényegtelen tehát,
hogy milyen elképzelések látnak napvilágot az egységes európai tér jöv őjét
A közösségi politikákban a tagállamok azon szándéka nyilvánul meg, hogy bizonyos
feladatokat együttesen oldjanak meg. A közös politikák általában nem területfejlesztési
jellegűek, hanem sajátos célokat szolgálnak. A Maastrichti Szerz ődés azonban új meg-
világításba helyezte a területi jellegű ágazati politikák hatásait. A Bizottság kompeten-
ciája azért is b ővült jelentősen, mert számos fontos közösségi politika (a közös mez ő-
gazdasági politika, a közlekedéspolitika, a transzeurópai hálózatok, a strukturális poli-
tika, a K-FF, a versenypolitika és a környezeti politika) területfejlesztési célokat is
szolgál.
A közösségi politikák célja, hogy egész Európa számára kedvez ő legyen az euró-
pai integráció, hiszen eddig inkább a tehet ősebb, már eleve kedvez őbb helyzetben
lévő országok profitáltak azokból. E politikák továbbfejlesztése ezért három fontos
szemponton nyugszik (European Spatial Development Perspective 1997):
— A termelő tevékenységek kiegyensúlyozottabb térbeli eloszlásának el ősegítése;
— a fenntartható fejl ődés támogatása;
— a sajátos regionális igények fokozott figyelembevétele.
E célok megvalósításához átfogó területi elemzésekre van szükség: a régiók
SWOT-analízisének értékelésével meg kell állapodni jelz őszámokban és kritériu-
mokban a területi tipológiák kidolgozásához, és a hosszú távú európai szcenáriók
vázolása szükséges. A térségi kritériumok és jelz őszámok a régiók földrajzi fekvése,
Horváth Gyula:
Az európai regionális fejlődés és politika távlatai.
Tér és Társadalom, 12. 1998. 3. 1–26. p.
8 Horváth Gyula TÉT XII. évf. 1998 s3
gazdasági erőssége, társadalmi és térségi integrációja, területhasználati módjai,
természeti potenciálja és kulturális vagyona alapján határozhatók meg.
A hosszú távú szcenáriók kidolgozásához különböz ő alternatív hipotéziseket kell
megvizsgálni a következ ő területeken: a demográfiai változások, a globalizáció
hatásai, a régiók alkalmazkodása az intenzifikálódó nemzetközi kereskedelemhez, a
tercier szektor dominanciája, az információs társadalom kibontakozása, a közös
agrárpolitika továbbfejlesztése, az Európai Unió kelet-közép-európai b ővítése, illet-
ve az Unió nem tagállamokhoz fűződő kapcsolatának alakulása.
Az európai területfejlesztés három alapelvének (kiegyensúlyozott, többközpontú
városrendszer, azonos hozzáférés az infrastruktúrához és a tudáshoz, a természeti és
a kulturális örökség körültekint ő kezelése és fejlesztése) figyelembevételével szá-
mos olyan különleges döntési lehet őség adódik, amelyeket az adott célok elérése
befolyásol. Ezek megvalósításának általános követelménye, hogy területi dimenzi-
ójuk legyen (amelyek az ágazati politikák kiegészítését és integrált, sokszektorú
politikai kezdeményezését jelentik), európai léptékben fogalmazódjanak meg, fi-
gyelembe vegyék a tagállamok érdekeit, és a gyakorlatban hatékonyan végrehajtha-
tók legyenek. Az Európai Területi Fejl ődés Távlatai c. dokumentum e kritériumok-
nak eleget tevő feladatokat határoz meg:
— Kiegyensúlyozott, többközpontú városrendszer, a város és vidéke újfajta kap-
csolata
Munkamegosztás és együttm űködés a városok között (városok integrált te-
rületfejlesztési stratégiáinak támogatása, els ősorban a határon túlnyúló terü-
leteken; városhálózatok kooperációja országok közötti és európai szinten; a
nemzeti/nemzetközi, illetve regionális/helyi hálózatok közötti kapcsolatok
javítása; a kelet-közép-európai és a Földközi-tenger melléki városokkal való
együttműködés erősítése). A dinamikus, vonzó és versenyképes városok fej-
lődésének elősegítése, a világvárosok és a kapuvárosok szerepének er ősítése,
elsősorban a peremterületeken; a városok vonzerejének növelése; az egyol-
dalú gazdasági szerkezettel rendelkez ő városok gazdasági alapjának diverzi-
fikálása; a gazdaság fejlesztése rurális térségek kisvárosaiban). Fenntartható
városfejlesztés (sikeres városok tapasztalatainak átvétele; a gazdasági és kör-
nyezetvédelmi infrastruktúra javítása; társadalmi és funkcionális diverzitás
támogatása, társadalmi kirekesztettség megakadályozása; városi ökosziszté-
mák intelligens kezelése, zöldövezetek védelme és fejlesztése; a városokon
belüli fenntartható közlekedés támogatása). Partnerség a város és vidéke kö-
zött (a vállalatok letelepítésére vonatkozó stratégiák, környezetvédelmi in-
tézkedések érzékeny vidéki területeken, a szolgáltatások minimális színvo-
nalának fenntartása a rurális területeken elnéptelenedésük megakadályozásá-
ra; önerőre alapuló fejlődés elősegítése ezeken a területeken). A kulturális te-
rületek diverzifikációja (a gazdaságszerkezet diverzifikálása a gyenge, f őleg
agrárjellegű régiókban; fenntartható mez őgazdasági tevékenység és környe-
zetvédelmi intézkedések el ősegítése; megújuló energiaforrások kihasználásá-
nak elősegítése a rurális területeken).
— Azonos hozzáférés az infrastruktúrához és a tudáshoz
Jobb elérhetőség európai és interkontinentális szinten is, ami többet jelent,
mint a transzeurópai hálózatok egyszer ű bővítése (az infrastruktúra javítása a
Horváth Gyula:
Az európai regionális fejlődés és politika távlatai.
Tér és Társadalom, 12. 1998. 3. 1–26. p.
TÉT XII. évf. 1998 s3 Az európai regionális fejl ődés ... 9
távol eső területeken is; nagyobb kiköt ők és repül őterek interkontinentális
megközelíthető ségének javítása; az elérhet ő ség könnyítése hatékony tömeg-
közlekedéssel azokon a területeken, amelyek közvetlenül nem kapcsolódnak
nagyobb hálózatokhoz; a telekommunikációs létesítmények elérhet őségének
javítása úgy, hogy az alapellátás minden területen hozzáférhet ő legyen). Az
infrastruktúra hatékonyabb és fenntartható használata (a személygépkocsitól
való függést mérsékl ő helyi politikák; a közúti közlekedés csökkentése túl-
zsúfolt közlekedési tengelyekben; a multinodális és a kombinált közlekedés
támogatása; közös infrastruktúra használata a felesleges verseny kiküszöbö-
lésére; a közlekedési szolgáltatások közötti kapcsolatok javítása, els ősorban
a ritkán lakott területeken); innovációk és ismeretek terjesztése nemcsak
mennyiségi, hanem minő ségi értelemben is (az innovációs technológiák elér-
hető ségének biztosítása minden régió számára; technológiai transzferköz-
pontok létesítésének támogatása, ágazatok közötti kapcsolatok javítása az
elmaradottabb régiókban; a fels ő oktatáshoz való minimális hozzáférés a leg-
elmaradottabb területeken is; az oktatás és szakképzés általános színvonalá-
nak emelése).
— A természeti és a kulturális örökség kezelése és fejlesztése
A természeti örökség meg ő rzése és fejlesztése (természetvédelmi területek
hálózatának továbbfejlesztése, er ő sítése; a nagy biodiverzitású és érzékeny
területek megfelel ő kezelése; a gazdaságfejlesztés és a természeti örökség
megőrzése szempontjainak harmonizálása; természeti katasztrófákkal veszé-
lyeztetett térségek kockázatának csökkentésére regionális és transznacionális
stratégiák kidolgozása). A vízkészletek gondos kezelése (integrált stratégiák
a vízkészletek és az árvízkockázat kezelésére, a szárazságnak kitett területe-
ken a vízellátás és a vízigény közötti egyensúly javítása, a nagyobb, els ősor-
ban parti és transznacionális vízbázisok gondos kezelése; a túlzott vízkivé-
tellel vagy lecsapolással veszélyeztetett nedves területek meg őrzése és hely-
reállítása). Az európai kultúrtájak fenntartása és kreatív kezelése (kulturális
és történelmi jelent őségű tájak fenntartása a földhasználat gondos tervezésé-
vel; antropogén tevékenységt ő l károsodott tájak rehabilitációja; a jellegzetes
tájkép fenntartása a mez őgazdasági mű velés alól kivont területeken). A váro-
si kulturális örökség megőrzése és kreatív kezelése (a kulturális örökség
pusztulásával sújtott területeken megel őző stratégiák alkalmazása; a városi
kulturális örökség védelme a túlzott turizmus, ingatlanspekuláció és infra-
struktúra-építkezések káros hatásaitól; összefügg ő épületegyüttesek kreatív
átalakítása a városkép leromlásának megakadályozására).
Az integrált területfejlesztés lényege a kiválasztott megoldási módozat koherens
területfejlesztési stratégiákká való fejlesztése összeurópai, transznacionális és regio-
nális-helyi szinten. Ehhez horizontális (multiszektorális politikára) és vertikális
koordinációra is szükség van.
A politika koordinálásának szükségességét európai szinten már felismerték, els ő-
sorban a környezetvédelmi, közlekedési, mez őgazdasági, szociális és regionális
politikákban. A jövő feladata az, hogy a koordináció elvét térségi szinten is foko-
zottan érvényesítsék, a térségi összefogás az Európai Unió egész területén er ősöd-
jön.
Horváth Gyula:
Az európai regionális fejlődés és politika távlatai.
Tér és Társadalom, 12. 1998. 3. 1–26. p.
10 Horváth Gyula TÉT XII. évf. 1998 s3
Az európai integrált területfejlesztési politika lehetséges fő elemei a következők:
— jobb térségi egyensúly, gazdasági és társadalmi kohézió,
— kiegyensúlyozottabb városi és regionális versenyképesség,
— jobb elérhetőség,
— az Európai Unió határrégióinak és azok városainak fejlesztése,
— Euro-folyosók kialakítása,
— a biodiverzitás fenntartása és fejlesztése.
Ezeknek az integrált feladatoknak a gyakorlati megvalósíthatósága attól függ,
hogy kidolgozhatóak-e területileg integrált transznacionális stratégiák. Transznacio-
nális megközelítést, egy térségen belül több ország részvételét igényli számos kér-
dés, például az ökológiai rendszerek védelme, a hálózatok kialakítása, a természeti
katasztrófákkal fenyegetett régiókban a kockázatok csökkentése, a vízellátás, a
rurális térségek kisvárosai helyzetének javítása stb.
Az integrált kezdeményezések elvét transznacionális szinten kedvez ően fogadták
és alkalmazzák is az INTERREG IIC programban. A további együttm űködés igé-
nyét jelzi, hogy az Európai Unió tagállamai hét nagy transznacionális kooperációt
terveznek. Az adott régiók lehatárolása nem végleges és nem statikus, az érintett
transznacionális területek mérete és alakja is rugalmas. A transznacionális politika
végrehajtása végs ő soron regionális és helyi szinten történik. Regionális szint ű in-
tézkedéseket igényel pl. az elérhet őség javítása a közlekedési rendszerek és a nem-
zeti/nemzetközi csomópontok összekapcsolásával, a rurális térségek népességének
megtartására tett er őfeszítések, a fenntartható fejl ődés és a megújuló er őforrások
hasznosítására stratégiák kidolgozása, a regionális és európai jelent őségű tájak és
ökoszisztémák fejlesztése stb. Helyi szinten szervezend ő feladat — többek között — a
városcsoportok vagy városhálózatok gazdasági szerkezetének diverzifikálása, a
fenntartható városfejl ődés, a multinodális közlekedés támogatása és a közlekedési
szükségletek csökkentése, a városok és a rurális térségek területfejlesztési célú part-
nerkapcsolatainak fejlesztése, a városi örökség megtartása és védelme érdekében
hozott intézkedések stb.
Az Európai Területi Fejl ődés Távlatai c. dokumentum megvalósítása önkéntes
alapon történik. A jelenlegi tervezet hivatalos elfogadásáig három lépésre van szük-
ség: széles körű politikai vitákat kell folytatni, innovatív és kísérleti lépéseket kell
tenni, stabil technikai hátteret kell kialakítani.
Az európai transznacionális makrorégiók fejl ődési perspektívái
Az európai integráción belüli államhatárok korlátozó erejének mérsékl ődése, az
európai gazdasági tér intézményesített fejlesztése és az Európai Unió keleti kib őví-
tése új megvilágításba helyezi a nemzeti határokon átnyúló régiók fejl ődési lehető-
ségeit. A kontinens versenyképességének fokozásában a közösségi, a nemzeti és a
szubnacionális kereteken kívül fontos stratégiai egységek lehetnek a jöv őben az
európai makrorégiók, azok a nagy teljesít őképességű térségek, amelyek alkalmasak
a méretgazdasági követelmények érvényesítésére, az integrált hálózati rendszerek
nagy távlatú fejlesztésére, a hatékonyság fokozására.
Az Európai Unió stratégái az új évszázad területfejlesztési politikájának megala-
pozására — figyelembe véve az eddigi interregionális kapcsolatokat és fejl ődési
pályákat — nyolc transznacionális makrorégiót határoltak le (2. ábra, 2. táblázat),
bár az új német tartományok önálló régióként való szerepeltetése vitatható, mint
ahogy a társult kelet-közép-európai államok makroregionális tagolása sem megol-
dott.
Horváth Gyula:
Az európai regionális fejlődés és politika távlatai.
Tér és Társadalom, 12. 1998. 3. 1–26. p.
TÉT XII. évf. 1998 s 3 Az európai regionális fejl ődés ... 11
2. ÁBRA
Európa transznacionális régiói
(Transnational regions in Europe)
Jelmagyarázat: 1 — Északi-tengeri; 2 — központi f ő városi; 3 — Atlanti ív; 4 — Alpoki ív;
5 — kontinentális átló; 6 — Kelet-Németország; 7 — Mediterráneum; 8 — Észak-
Európa; 9 — Kelet-Közép-Európa; 10 — Dél- és Kelet-Mediterráneum.
Forrás: Európa 2000+, 1994. 170. o.
Horváth Gyula:
Az európai regionális fejlődés és politika távlatai.
Tér és Társadalom, 12. 1998. 3. 1–26. p.
12 Horváth Gyula TÉT XII. évf. 1998 s3
2. TÁBLÁZAT
Az európai makrorégiók főbb mutatói (1991. évi adatok alapján)
(Main Indicators of European Macro Regions, 1991)
Mediterráneum
Északi-tengeri
Észak-Európa
Németország
Kontinentális
Alpoki ív*
Központi
Atlantiív
Megnevezés
ővárosi
zuma
Kelet-
átló
f
Terület, ezer km 2 198 269 498 300 446 108 538 2361 1112
Népesség, millió fő 46 90 48 55 21 19 69 348 18
Népsűrűség, fő/km2 232 337 94 184 47 162 125 149 16
Egy főre jutó GDP az
EUR12%-ában 99 116 80 122 87 33 74 100 120
Foglalkoztatotti
szerkezet, %
Agrár 4,6 2,7 16,0 5,6 10,1 8,9 13,3 6,4 5,4
Ipar 29,7 32,6 30,4 39,2 30,1 44,7 23,7 33,2 28,6
Szolgáltatások 65,7 64,7 53,6 55,2 59,8 46,4 63,0 60,4 66,0
Munkanélküliségi
ráta, % 8,6 7,6 10,0 4,6 10,1 14,1 16,2 9,4 12,3
A Strukturális Ala-
pokból támogatott
népesség aránya, % 35,6 21,4 72,3 23,7 62,7 100,0 75,9 51,6 27,2
Megjegyzés: *Ausztria és Svájc nélkül.
Forrás: Europe 2000+, 1994. 171 o.; Yearbook of Nordic Statistics. 1990. Különböz ő olda-
lak.
Az Európa legfejlettebb térségének számító központi fővárosi makrorégió jöv őbeli
fejlődését az Unió gazdasági és pénzügyi integrációja kedvez ően befolyásolja, a
nemzetközi kereskedelem és a bankszektor hosszú ideig növekedési er őforrás ma-
rad. A pénzügyi és a kereskedelmi szolgáltatások koncentrációja a makrorégió sok
nagyvárosában azonban fejl ődési rendellenességeket eredményezhet, mint ahogy a
versenyszféra más ágazataiban is jelent ős területi átrendez ődésre lehet számítani. A
városhierarchia alacsonyabb szintjein elhelyezked ő nagyvárosok, de a kis- és kö-
zépvárosok többsége is fejlett infrastruktúrájuk révén kedvez ő versenypozícióban
maradhatnak. A magas néps űrűségből fakadó túlzsúfoltság és a marginalizálódott
rétegek koncentrációja miatt e régióban egyrészt a szociális kohéziót er ősítő prog-
ramok kidolgozására kell a közösségi regionális politikának összpontosítania, más-
részt a közel kilenc milliós népességet számláló depressziós körzetek revitalizálását
kell megoldania.
A kontinens legperspektivikusabb fejl ődési pályáján mozgó alpoki makrorégió integ-
rált fejlesztésének egyik akadálya, hogy a térség centrumában elhelyezked ő Svájc nem
tagja az Európai Uniónak. Az országhatáron átnyúló interregionális szervez ődések
sűrű hálózata, az Alpok Konvenció együttm űködési programjai azonban némiképpen
Horváth Gyula:
Az európai regionális fejlődés és politika távlatai.
Tér és Társadalom, 12. 1998. 3. 1–26. p.
TÉT XII. évf. 1998 s3 Az európai regionális fejlődés ... 13
ellensúlyozzák az intézményes integráció hiányát. A makrorégió infrastrukturális
ellátottságában még sok hiányosság tapasztalható, magas az élez ődő versenyben
kedvezőtlen helyzetbe sodródó ágazatok aránya. A hosszú távú fejl ődésben azonban
a térség számára új növekedési er ő forrás lehet a kelet-közép-európai régió közelsé-
ge, a délkelet-európai gazdaság újjáépítésében az észak-olasz, délnémet és kelet-
francia régiók fontos piacokhoz és vezet ő szerephez juthatnak.
Az észak-európai országok alkotta harmadik legfejlettebb makrorégió koordinált
fejlesztését Norvégia Unión kívül maradása lassítja. A legfontosabb kohéziós fela-
dat a térség bekapcsolása az európai közlekedési hálózatba, fejleszteni az északi
régiókat összekapcsoló gyorsforgalmú közúti és vasúti rendszereket, illetve a leg-
északibb területeken a népesség életkörülményeiben megteremteni az európai szint ű
ellátást. A skandináv országok motorikus szerepet játszanak a Balti-tenger környéki
régiók és nem EU-tagállamok gazdasági kapcsolatainak er ősítésében. A Balti-tenger
környékének közös stratégiája részletes elképzeléseket tartalmaz e térség közleke-
dési, környezeti, településhálózati és gazdasági viszonyainak a fejlesztésére (VASAS
1994).
Az átlagos teljesít őképességű északi-tengeri makrorégió az angol és a skót iparvidé-
keket, Északkelet-Hollandiát, Észak-Németország konurbációs térségeit és Dániát
foglalja magába. A diverzifikált térszerkezet ellenére számos azonos fejlesztési prob-
lémakör rajzolódik ki. Az Európai Unió által támogatott hanyatló ipari térségekben 15
millió lakos él. A hagyományos iparágak leépülése tovább tart, a hadiipari megrende-
lések csökkenése és az állami szféra kiadásainak mérséklése miatt e makrorégió dep-
ressziós vonásai még hosszú ideig fennmaradnak. A fejlesztések f ő irányai a szerke-
zetátalakulás tipikus megoldású módozataihoz kapcsolódnak: meg kell er ősíteni az
üzleti szolgáltatásokat és a K+F kapacitásokat, a térségen belüli alrégiók kooperációját
szolgáló hálózatokat.
A kontinentális átlónak nevezett makrorégió az Unió legdifferenciáltabb nagytérsé-
ge. Madrid, Toulouse és Orleans térsége magas urbanizációs értékeket mutat, több
kiterjedt francia és spanyol rurális övezetben fejlett, szolgáltató jelleg ű központok
(Dijon, Tours, Clermont-Ferrand, Limoges, Zaragoza, Valladolid) találhatók, míg
végül hét millió lakos olyan falusias térségekben él, amelyek városhálózata nem képes
a megfelelő szolgáltatások ellátására. A fejl ődési trendek azt jelzik, hogy folytatódik e
térség differenciálódása, az alacsony néps űrűségű területek közlekedési infrastruktú-
rájának fejlesztése el őtt sincs különösebb perspektíva, a gyenge szerkezet ű rurális
területeken a népesség tovább csökken. A nagyvárosi térségek diverzifikált fejleszté-
sén kívül meghatározó stratégiai program a kis- és középvárosok szolgáltatásfejleszté-
sének támogatása új kommunikációs technológiák bevezetésével és vállalkozásfej-
lesztési centrumok létesítésével.
Az atlanti ív az Unió nagy kiterjedésű, ritkább benépesültségű makrorégiója. A régió
nagy népességtömörülései (Lisszabon, POrto, Bilbao, Bordeaux, Nantes, Cardiff, Dub-
lin, Glasgow) az atlanti tengerparton találhatók, a köztes és a mögöttes területek város-
hálózata viszonylag gyenge. Az út-, vasút- és légiközlekedési vonalak ritkák, alkal-
matlanok a transzeurópai hálózatba való bekapcsolódásra. A spanyol és a brit rész
ipari központjainak jövője bizonytalan, várható a feldolgozóipar további hanyatlása. A
rurális háttérterületek agrárgazdaságainak fejlesztéséhez nagy t őkebefektetések szük-
ségesek. A térséget érint ő közlekedési beruházások és a nagyvárosok aktív technoló-
Horváth Gyula:
Az európai regionális fejlődés és politika távlatai.
Tér és Társadalom, 12. 1998. 3. 1–26. p.
14 Horváth Gyula TÉT XII. évf. 1998 s3
giafejlesztési törekvései azonban ellensúlyozhatják a visszaesést. A makrorégió hosszú
távú fejlesztési stratégiája ezért a korszer ű termelési rendszereket alkalmazó ipari terek
kiépítését és a min őségi rurális turizmus meghonosítását t űzi ki alapcélul.
A transznacionális fejlesztési térségek rendszerében a mediterrán övezetnek van a
legnagyobb kiterjedése, ez a második legnépesebb körzet. A 12 NUTS II. régióból és
Görögországból álló térség teljesít őképessége nem éri el az Unió átlagának kétharma-
dát. A jövedelmek eloszlása azonban nagy különbségeket mutat. Az e régióhoz tartozó
Mezziogiornón kívüli olasz és a francia régiókban az egy főre jutó GDP az uniós átlag
100-117%-a, míg Andalúziában, a dél-olasz régiókban és Görögországban 50-60%.
A régió településszerkezetében domináns helyet foglalnak el a többmilliós nagyvárosi
agglomerációk (Barcelona, Marseilles, Róma, Nápoly, Athén, Thesszaloniki), a 30
százezer fő feletti középváros nagy része nem alkalmas nagytérségi integrátori funkci-
ók ellátására. A népesség kétharmada elmaradott — jórészt rurális — térségekben él. A
makrorégió hosszú távon is meg őrzi periférikus vonásait, európai lépték ű növekedési
központszerepet a fővárosok, Barcelona és Firenze tölthet be, els ősorban az alpoki
térséggel kiépítendő kapcsolatok intenzitásától függ ően.
A regionális politika új súlypontjai
Az európai gazdaság fejl ődési tényez őiben bekövetkezett tartós átalakulási ten-
denciák és az európai integráció min őségi jellegű változásai, illetve mindezeknek a
nemzeti politikai rendszerekre gyakorolt hatásai érezhet ően befolyásolják a regio-
nális politika cél-, eszköz- és intézményrendszerének jöv őbeli alakulását is. A regi-
onális fejlesztés és a makropolitika kölcsönkapcsolataiban és a regionális politika
belső mechanizmusaiban jelent ős átalakulásnak lehetünk tanúi.
A regionális politika évszázados fejl ődésének legfontosabb tanulsága ma már az
európai gondolkodás szerves részévé vált. A szolidaritás eszméjét az európai álla-
mok többségének nemzeti és ágazati politikái, az Európai Unió kohéziós stratégiája
a társadalmi cselekvés kiinduló pontjának tekintik. Az európai modellt mindeneke-
lőtt ez különbözteti meg a többi kontinens társadalomirányítási gyakorlatától. A
kohéziós modell gazdasági értelemben a régiók és a társadalmi csoportok közti
különbségek mérséklését jelenti, azt, hogy a népesség minél szélesebb rétegei m ű-
ködhessenek közre a gazdasági növekedés feltételeinek megteremtésében és része-
sedhessenek ezek eredményeib ő l. A kohézió szociális dimenziója a foglalkoztatott-
ság lehető legmagasabb szinten tartását, a hátrányos társadalmi rétegek foglalkozta-
tási lehetőségeinek javítását és a munkanélküliség mérséklését fogja át. S végül a
kohézió a politikai gyakorlatban az államon és az Európai Közösségen belüli köl-
csönös támogatás megnyilvánulása, nem egyszer űen csupán jövedelemtranszfer
formájában, hanem a bels ő erőforrások optimális hasznosítását szolgáló eszközök és
módszerek közös alkalmazásában.
Az utóbbi évek változásai azt vetítik el őre, hogy az új évszázad legelején a regio-
nális politika mozgásterét — a gazdaság fejl ődési öntörvényein kívül — két markáns
tényező határozza meg: az egyik az Európai Unió szervezeti, m űködési, fi-
nanszírozási reformja és keleti b ővülése, a másik pedig — nem kis mértékben az
előbbi tényező hatására — a nemzetállamokon belüli új hatalmi munkamegosztás
kialakulása, a decentralizáció.
Horváth Gyula:
Az európai regionális fejlődés és politika távlatai.
Tér és Társadalom, 12. 1998. 3. 1–26. p.
TÉT XII. évf. 1998 s3 Az európai regionális fejlődés ... 15
Az uniós reformok azért érdemelnek különös figyelmet, mert — mint láthattuk — az
európai kohézió er ősítésében az integráció strukturális és kohéziós alapjaiból a
régiók nagyságrendekkel nagyobb támogatásban részesülnek, mint a nemzeti regio-
nális forrásokból. A regionális fejlesztésekre eddig felhasznált, hozzávet őlegesen
250 milliárd ECU közösségi támogatás végeredménye nem túlzottan kecsegtet ő,
hiszen a kohéziós elemzések a területi különbségek igen lassú csökkenésér ől tanús-
kodnak. A hatékonysági követelmények gyenge érvényesülésének egyik oka a tá-
mogatások szétaprózottságában keresend ő. Az előkészületben lév ő reformok egyik
meghatározó iránya nem véletlenül az erő források koncentrált felhasználásának
fokozása. A kedvezményezett térségek lehatárolásában a rászorultságot szigorú
kritériumok alapján kell megfogalmazni, a támogatható népesség aránya a közöSségi
lakosságszám egyharmadára szorítandó. Az eddigi beruházási gyakorlat is felülvizs-
gálatra szorul, lévén a fejlesztések multiplikátor hatásai nem érték el a kívánatos
mértéket, illetve — különböz ő okok miatt — a régiók abszorpciós képessége sem
alakult az eredeti elképzeléseknek megfelel ően. Az addicionalitás — a helyi, regio-
nális és nemzeti hozzájárulás — következetes érvényesítése t űnik az egyetlen járható
útnak. A másik kulcskérdés a területfejlesztési szerepl ők közötti együttm űködésnek,
a partnerségnek a szubszidiaritás elveit figyelembe vev ő érvényesítése. Az Európai
Unió támogatási rendszerében a "cost—benefir hatások "ex ante" értékelése na-
gyobb szerephez jut, ami — a regionális gazdaság m űködéséről meglévő tudás és
nem kizárólag a tőkeerősség függvényében — új differenciálódást indíthat el az eu-
rópai régiók között.
A decentralizáció az utóbbi évtizedek folyamatai egyértelm űen ezt mutatják —
—
ma már általános jelenségnek számít Európában. 1950-ben még a kontinens népes-
ségének negyede, a 90-es évek közepén pedig már 60%-a élt föderalizált vagy
regionalizált államokban. A jövő század els ő évtizedének végére — a Szovjetunió
utódállamait nem számítva — Európa népességének több mint kétharmada lakik
majd olyan országokban, ahol a gazdasági növekedés tényez őinek befolyásolásában
nem az állam, hanem a szubnacionális szint játssza a meghatározó szerepet. E
mennyiségi változást — jelenlegi ismereteink szerint — két nagy népesség ű ország, az
Egyesült Királyság és Lengyelország új regionális közigazgatásának kiépítése ered-
ményezi majd.
A nemzetállam alapvet ő érdeke lesz a jövőben, hogy a gazdaságpolitika irányítása
feletti hatalmát a küls ő — globalizációs és integrációs — nyomás hatásától az ország-
határokon belüli döntési potenciál növelésével, a régiók szabályozott érdekérvénye-
sítő képességének fokozásával kísérelje meg ellensúlyozni. A keynesiánus gazda-
ságpolitika tradicionális regionális fejlesztési gyakorlata az új paradigmában már
nem alkalmazható sikeresen, az állami regionális politikát a régiók saját politikája
váltja majd fel. E paradigmaváltás azonban nem következhet be automatikusan, a
különböző fejlettségű régiók érdekeltsége a regionalizmus intézményesítésében
jelentős eltéréseket mutat. A legszegényebb régiók továbbra is a küls ő — nemzetközi
és nemzeti — segítségt ől remélhetik felemelkedésüket, motivációik inkább köt ődnek
a hagyományos támogatási rendszerekhez, mint a "Régiók Európájá"-ban kivívandó
szélesebb körű autonómiához. A regionális decentralizáció elkötelezett hívei a fej-
lett régiók sorából kerülnek ki, amelyek az egységes piac, a gazdasági és a monetá-
ris unió egyértelm ű kedvezményezettjei lesznek. Nem véletlen, hogy ma Európa
Horváth Gyula:
Az európai regionális fejlődés és politika távlatai.
Tér és Társadalom, 12. 1998. 3. 1–26. p.
16 Horváth Gyula TÉT XII. évf. 1998 s3
leghatékonyabban regionális együttm űködési hálózatának a — területileg nem is
érintkező — Baden Württemberg, Lombardia, Rh őne-Alpok és Katalónia alkotta
"Európa négy motorja" elnevezés ű kooperációt tekintik (Amin—Tomaney 1995;
Spath 1991).
A regionalizmus általános érvényű kibontakozása el őtt azonban még jelent ős aka-
dályok húzódnak. A nemzeti kormányok továbbra is fontos szabályozó szerepet
játszanak a régiók és az Európai Bizottság közötti kapcsolatok alakításában. Európa
legfejletlenebb régiói érdekeiket kevésbé tudják az integrációs döntésekben érvé-
nyesíteni, hisz a szegény államoknak egyébként is kevesebb képvisel őjük van az
Unió testületeiben. Az Unió versenypolitikája is a centralizációs hatásokat er ősíti. A
közösségi regionális politika a versenyadottságokból fakadó különbségeket kevésbé
képes ellensúlyozni. A föderalista Németország az érzékletes példája annak, hogy a
regionalizmus és a területi különbségek mérséklése a központi kormányzat szintjén
is összeegyeztethet ő .
Az európai integráció visszafordíthatatlan elmélyülésével párhuzamosan a nemzeti
kormányok kulcspozíciói legalább három területen továbbra is megmaradnak. Az
egyik meghatározó nemzetállami feladat a részvénytársasági kapitalizmus irányítá-
sának szabályozása. Az iparfejlesztések a jöv őben sem képzelhet ők el hatékony
nemzeti pénzügyi rendszerek nélkül, mint ahogy a vállalati stratégiák legbiztosabb
kiindulópontját is a hazai piacok és szabályozási környezet jelenti majd. A másik
fontos központi kormányzati teend ő a nemzeti innovációs, műszaki fejlesztési prog-
ramok koordinálása marad. Végül a harmadik nemzeti szint ű prioritásként a
munkaerőpiaci és iparpolitikai feladatok fogalmazhatók meg. E két utóbbi nemzeti
funkció gyakorlásának eredményessége azonban nagyban függ attól is, hogy számos
részfeladat megoldásában a szubnacionális közigazgatás milyen hatékonysággal tud
szerepet vállalni. A regionalizáció tehát a nemzetállam sikeres m űködésének egyben
előfeltétele is, hiszen makropolitikai célok átgondolt humáner őforrás-, oktatás-,
képzés-, vállalkozásfejlesztés nélkül nem valósíthatók meg, kiegyensúlyozott piaci
verseny sem képzelhet ő el a szociális partnerek együttm űködése nélkül. Ezek meg-
oldása pedig a régiók szintjén a legoptimálisabb (Esterbauer 1992; Keating 1998).
Kelet-Közép-Európában az állam és a régiók közti hatalommegosztás jöv ője ma
még bizonytalannak tűnik. A decentralizáció perspektívái a gazdasági hatékonyság
és a felülről vezérelt rendszerváltozás eredményességének összhangjától függnek. A
hatalom telepítésének regionális el őfeltételei kedvezőtlenek. A volt tervgazdaságok-
ban az er ős központosítás szervezeti keretei fennmaradtak, még ha a központi irá-
nyítás tartalma jelentősen meg is változott. A legkedvez őbb esetben is hosszú de-
centralizációs folyamatra lehet számítani. Lengyelország — és talán Magyarország —
építi ki az európai uniós csatlakozásig a decentralizált hatalomgyakorlás politikai és
intézményi kereteit.
A decentralizáció három lehetséges pályája képzelhet ő el Kelet-Közép-Európában.
Az egyes változatok a hatalommegosztás mértékében és min őségében különböznek
egymástól. Az alternatívák közüli választás természetesen nem önkényes, az egyes
országok történelmi hagyományai, a gazdasági átalakulás jellege, a piacgazdasági
intézmények kiépítettsége, a politikai er őviszonyok és a térszerkezet tagoltsága egya-
ránt befolyással vannak a hatalmi koncentráció mérséklésére. A központi államigaz-
gatásra nehezedő decentralizációs nyomás nyilván er ősebb azokban az országokban,
Horváth Gyula:
Az európai regionális fejlődés és politika távlatai.
Tér és Társadalom, 12. 1998. 3. 1–26. p.
TÉT XII. évf. 1998 s3 Az európai regionális fejlődés ... 17
ahol dinamikus regionális nagyvárosi központok (pl. Lengyelországban) autonóm
fejlődésüket, az európai területi munkamegosztásba való betagolódásukat a bels ő
erőforrásaik lehető legszabadabb hasznosításával es a posztindusztriális fejlesztési
tényezők segítségével kívánják ösztönözni. Nagyobb ellenállásba ütközik az alulról
jövő kezdeményezések legitimálása viszont ott (pl. Magyarországon), ahol a centrum-
térségnek domináns, s őt erősödő pozíciói vannak a versenyképességet növel ő termelé-
si tényezőkben. Bár e két ország példája annak érzékeltetésére is alkalmas, hogy az
ütőképessé tehető regionális centrumok megléte csupán potenciális el őny, a magyar
területi önkormányzatok politikai legitimitásából és a regionális fejlesztés törvényi
szabályozásából fakadó decentralizációs szívóhatás némiképpen ellensúlyozhatja az
európai léptékű markáns regionális központok hiányát.
Az első lehetséges decentralizációs modellben a központi és a regionális szervek
közti munkamegosztást világos és egyértelm ű szabályok rendezik. A két szervtípus
hatáskörébe tartozó fejlesztési feladatok aszerint különülnek el, hogy azok hatása
milyen területi egységre terjed ki. E feladatok megoldásához a regionális hatóságok
saját bevételekkel is rendelkeznek, széles kör ű tervezési jogosítványaik vannak, a
hatókörükbe tartozó önkormányzatok fejlesztéseit saját pénzalapjaikból támogat-
hatják. A régiók gazdasági fejlettségének függvényében a saját és a megosztott
bevételek központi pénzügyi transzferekkel kiegészíthet ők. E stratégia biztosítja a
legteljesebb decentralizációt, hosszú távon ez a leghatékonyabb megoldás, megva-
lósításához azonban számtalan — politikai, alkotmányos, közigazgatási, gazdasági —
elő feltétel szükséges. A regionális önkormányzatok kiépülése Kelet-Közép-
Európában ma még nem tűnik reális perspektívának. A térség további differenciáló-
dását idézi majd el ő, hogy Lengyelország és vélhet ően Magyarország a
regionalizmus útjára lép.
A második decentralizációs stratégia lényege az, hogy a központból csak bizonyos
— tervezési, fejlesztési, végrehajtási, felügyeleti, finanszírozási — funkciók települ-
nek át a régiókhoz, a regionális politikai feladatok egy része továbbra is a központi
hatalom kompetenciájába tartozik. A hatalommegosztás mértéke azon múlik, hogy
milyen feladatok decentralizálására kerül sor, milyen intézményrendszer fogadja
ezeket, és milyen eszközök állnak a régiók rendelkezésére. Az unitárius berendez-
kedésű országok számára ez a változat (rövid távon) kedvez őbb, hisz a befogadó
közeg felkészítése kisebb er ő feszítéseket igényel, a közigazgatási rendszer gyökeres
átalakítására sincs szükség, s őt — ami a legfontosabb — a központi szervek tényleges
befolyása sem változik, a dekoncentrált állami szervezeteken keresztül a regionális
fejlesztések irányítása komplexebb lesz, esetleg hatékonyságuk is n ő .
A harmadik változatban a központi és a területi szervek közötti felel ősség-
megosztás meghatározott eseti feladatok megoldására vonatkozik. A periférikus,
elmaradott régiók fejlesztésére közös irányító testületet hoznak létre, az állam pénz-
ügyi forrásainak egy részét e döntési fórum rendelkezésére bocsátja, a fejlesztési
programok megvalósítását a területi egységekre bízza. Ez a megoldás a decentrali-
záció legenyhébb változatát jelenti, a kialakult hatalmi berendezkedés átalakítására
nincs szükség. Nem véletlen, hogy a legtöbb kelet-közép-európai ország e stratégia
alapján kezdett hozzá területfejlesztési programjainak a kidolgozásához.
Horváth Gyula:
Az európai regionális fejlődés és politika távlatai.
Tér és Társadalom, 12. 1998. 3. 1–26. p.
18 Horváth Gyula TÉT XII. évf. 1998 s3
Az új századel ő kihívásai Magyarországon: decentralizáció és integ-
ráció
Az új magyar területi stratégiának és regionális politikának egyrészt érvényesítenie
kell a piacgazdaság követelményeit, másrészt adaptálnia célszer ű az Európai Unió-
nak és tagállamainak a regionális politika harmonizálására megfogalmazott célkit ű-
zéseit, végül hasznosítania érdemes a globális európai folyamatok általános tapasz-
talatait, többek között az interregionális és határ menti együttm űködések kohéziós
szerepének felértékel ődését, az európai együttm űködés irányításának decentralizá-
lódását, a regionális hatalom fokozatos funkciób ővülését.
A gazdasági növekedés hosszú távú pályáját alakító és a térstruktúrákra is jelent ős
hatást gyakorló gazdasági szerkezeti átalakulás f őbb elemei a következ ők:
— Dezindusztrializáció (az ipar lassú térvesztése, min őségi átalakulása, el őbb a
foglalkoztatottak számának, majd a GDP el őállításához való közvetlen hoz-
zájárulás mértékének a csökkenése, a tradicionális ipar térvesztését az újra-
iparosítás mérsékelheti);
Tercierizáció (a szolgáltatóipar túlsúlyba kerülése a gyáriparral szemben, a
termelési szolgáltatások elterjedése; a gazdasági versenyben fokozódik az
innovációs és a nem árjelleg ű tényezők befolyása, a termék- és piaci diverzi-
fikáció fokozódik; ez a változás a termelés és a szolgáltatások kooperációjá-
nak az er ősítését indukálja);
- Technológiai váltás (az új ipari fejl ődési szakaszban a vállalkozások számára
nem els ősorban az anyagi jelleg ű input-output kapcsolatok, hanem az új
technológiai el őnyöket hasznosítani képes, a piaci fejl ődést ösztönző tech-
nológiai, információs és pénzügyi er őforrások válnak meghatározó tényez ő-
vé; a fenntartható fejl ődés a technológiai képességek gyökeres megváltozta-
tásával képzelhet ő csak el);
Decentralizáció (a vállalati szervezet- és tulajdonformák átalakulása, az új
dinamikus hajtóerők és az infrastruktúra fejl ődése a gazdaság térbeli telepíté-
sét diszperzebbé teszi, regionális gazdasági hálózatok jönnek létre, egy-
szersmind erő södik a településtípusok közötti differenciálódás és fokozódik
a verseny a gazdaság telepítéséért);
— Az európai integráció elmélyülése (A nemzetközi t őkepiacon lezajlott válto-
zások eltérő módon érintették a régiókat. A hálózatos gazdaságok szervezé-
séhez alkalmazkodni képes régiók nyertesei, a tradicionális t őkeimportőrök
pedig vesztesei lettek a t őke- és valutaliberalizációs változásoknak. Mivel a
globalizálódó gazdaságban a vállalati központok kitüntetett pozíciója to-
vábbra is fennmaradt — s őt bizonyos mértékig még er ősödött — e változási
tendenciák a fejlett régióknak kedveztek. Az egységes európai piac hatásai a
regionális versenyképesség feltételeit új megvilágításba helyezték. Az euró-
pai növekedési erőközponthoz geográfiailag közelebb fekv ő, ahhoz fizikai
infrastrukturális rendszerekkel is kapcsolódó térségek viszonylag könnyen
adaptálódtak az új feltételekhez, a perifériák viszont egyértelm űen verseny-
hátrányba kerültek);
— A fenntartható fejl ődés követelményei (a gazdasági növekedés és a környe-
zetterhelés mérséklésének összekapcsolása, a környezetvédelmi iparágak és
beruházások priorizálása).
Horváth Gyula:
Az európai regionális fejlődés és politika távlatai.
Tér és Társadalom, 12. 1998. 3. 1–26. p.
TÉT XII. évf. 1998 s3 Az európai regionális fejlődés ... 19
A regionális fejlő dés magyarországi elemeinek változataiból két forgatókönyv ál-
lítható Össze, amelyek alapvet ően a területi egyenl őtlenségek szerint különböznek
egymástól (Enyedi 1994a, 1996).
A közepesen koncentrált forgatókönyv azon a feltételezésen alapul, hogy a továb-
bi polarizálódás a kilencvenes évek végét ől megállítható, ugyanakkor az ország
mára kialakult területi szerkezetében nem prognosztizál alapvet ően pozitív struktu-
rális változásokat. A dekoncentrált forgatókönyv azt feltételezi, hogy a jöv őben az
ország mára kialakult településhálózati, térségi aránytalanságai, feszültségei lénye-
gesen mérséklő dhetnek. Emögött az a prognózis áll, hogy az újrainduló gazdasági
növekedés Nyugat-Európához való felzárkózást indíthat el. Ehhez különösen kedve-
ző körülmények szükségesek: megújuló európai konjunktúra, EU-tagság, s ennek
következtében jelentő s területfejlesztési támogatás, a kelet-ázsiai t őkebefektetők
megjelenése, számottev ő piacbővülés.
A regionális fejl ődést befolyásoló tényezők alapján megrajzolható az új század
első évtizedének végére kialakítandó optimális térszerkezet, megfogalmazhatók az
ennek eléréséhez szükséges feladatok. A jöv őkép vázolásához a korábban említett
folyamatokon kívül célszerű figyelembe venni az európai integráció várható hatásait
is: egyrészt az európai tér kohéziójának er ősítését szolgáló programok várható hatá-
sait (Europe .2000+, European Spatial Development Perspective, CADSES Vision
Planet), másrészt a magyar EU-tagsággal járó strukturális támogatások jelent ős
forrásnövel ő szerepét. E szempontokat érvényesítend ő az Országos Területfejleszté-
si Koncepció alapján megfogalmazható az ország térszerkezetének kívánatos textil-
rája, az ezt alkotó elemek kapcsolódási pontjai a közép-európai régiókkal és az
európai területi munkamegosztás különböz ő egységeivel (3. táblázat).
A magyar gazdaság területi jövedelemtermel ő-képességének markáns különbsé-
geit jelentő s részben az ipari termelés regionális eltérései okozzák. Az iparvállalatok
szervezeti átalakulása, privatizációja, a külföldi t őke közreműködése, a vállalati
versenyképesség, az exportpotenciál éles differenciákat mutat az ország magterüle-
tei (Budapest és Észak-Dunántúl) és perifériái (Alföld, Dél-Dunántúl) között. A
történelmi iparvidékeken a dezindusztrializáció tartós szerkezeti válságot generált.
Néhány régióban a sikeres ipari újjászervezés nem átgondolt fejlesztési stratégia,
hanem nagyrészt multinacionális nagyvállalatok egyedi döntései alapján zajlik.
A magyar iparpolitika mindeddig nem fogalmazott meg regionális prioritásokat,
elveket. Az iparpolitika regionális metszete természetesen nem a tervgazdaság tele-
pítéspolitikáj ának a felelevenítését jelenti, hanem:
— egyrészt olyan eszközrendszer alkalmazását, amely lehet ővé teszi, hogy a
versenyképes ipari termelés különböz ő feltételei (innovációfejlesztés, képzett
munkaerő, a termékértékesítés korszer ű eszközei, műszaki infrastruktúra
stb.) az egyes régiókban rendelkezésre álljanak, az ipar egy térség er őforrá-
sait mozgósíthassa, multiplikátor hatásai érvényesülhessenek;
— másrészt olyan intézményrendszer kiépítését foglalja magába, amely képes
az általános iparfejlesztési célokat közvetíteni és a regionális sajátosságok
alapján azokat megvalósítani;
— harmadrészt olyan szervezési elvek és módszerek alkalmazását foglalja ma-
gába, amelyek a bels ő regionális erőforrások komplex hasznosítását, a terü-
letfejlesztés szerepl őinek összehangolását, az új iparszervezési elvek (a háló-
zatos gazdaság és a klaszterizáció) érvényesítését célozzák.
Horváth Gyula:
Az európai regionális fejlődés és politika távlatai.
Tér és Társadalom, 12. 1998. 3. 1–26. p.
20 Horváth Gyula TÉT XII. évf. 1998 s3
Horváth Gyula:
Az európai regionális fejlődés és politika távlatai.
Tér és Társadalom, 12. 1998. 3. 1–26. p.
TÉT XII. évf. 1998 s 3 Az európai regionális fejl ődés ... 21
A
Horváth Gyula:
Az európai regionális fejlődés és politika távlatai.
Tér és Társadalom, 12. 1998. 3. 1–26. p.
22 Horváth Gyula TÉT XII. évf. 1998 s3
A regionális iparpolitikának ez a decentralizált felfogása, a területfejlesztési prog-
ramokba való szerves beágyazottsága érvényesül ma az Európai Unió tagállamai-
ban, ezt a felfogást ösztönzik az Európai Unió regionális és strukturális politikai
támogatásai is. Míg Magyarországon a kilencvenes évtizedben az egyébként szinte
elenyésző területfejlesztési támogatások 30%-a szolgálta a munkahelyteremtést
(s becslésünk szerint ennek csupán fele-harmada volt ipari jelleg ű), Nyugat-
Európában a közösségi strukturális alapok 30-50%-át fordítják termelésfejlesztésre
és 25-40%-át pedig jórészt az el őbbi tevékenységhez kapcsolódó humáner őforrás-
fejlesztésre. Az Európai Unió tagállamainak regionális fejlesztési szervezeti (köz-
testületek, ügynökségek, fejlesztési társulások stb.) hosszú és középtávú iparpoliti-
kai elképzeléseket is tartalmazó regionális fejlesztési stratégiákat és koncepciókat
valósítanak meg, Magyarországon a területfejlesztési és -rendezési törvény után
létrejött "decentralizált" intézmények (a kötelez ően megszervezett megyei terület-
fejlesztési tanácsok és az önkéntesen szervez ődő regionális fejlesztési tanácsok)
pillanatnyi csoportérdekek alapján döntenek. Az EU Bizottságának Magyarország-
ról készült jelentése — elismerve a regionális politikában tett er őfeszítéseket — is
kritikusan szól a regionális intézményrendszer kialakulatlanságáról, a gyenge ága-
zatközi koordinációról és az er őtlen regionális politikai eszközökr ől.
Az el őcsatlakozás idő szakában Magyarországon is meg kell alapozni — a terület-
fejlesztési törvény, az Országos Területfejlesztési Koncepció szellemében, az Euró-
pai Unió Strukturális Alapjai felhasználásának követelményeit figyelembe véve — a
regionális iparpolitika cél-, eszköz- és intézményrendszerét, a Nemzeti Fejlesztési
Terv regionális fejezeteit.
Magyarország térszerkezetének jöv ője alapvetően azon múlik, hogy az integrációs
csatlakozás utáni új források felhasználásában milyen decentralizációs stratégiát
követ majd az ország. Miként már említettük, Magyarország számára a teljes de-
centralizáció kínálja a leghatékonyabb megoldást. E modell alkalmazásának kulcs-
kérdése a széles kör ű autonómiával rendelkez ő, választott testületek által irányított
közigazgatási régiók kialakítása. Régiókra Magyarországon azért lesz szükség, mert
az európai területfejlesztés gyakorlata egyértelm űen bizonyította, hogy a körülbelül
1,5-2,0 millió fős népességet felölel ő, önkormányzati elvek alapján irányított
szubnacionális szint, a régió gazdasági kapacitásai és strukturális adottságai folytán:
a gazdaságfejlesztési orientációjú regionális fejlesztési politika érvényesíté-
sének optimális térbeli kerete,
— a posztindusztriális térszervez ő erők működésének és ezek kölcsönkapcso-
latai fejlesztésének megfelel ő terepe,
— az érdekérvényesítés fontos színtere,
— a regionális politika modern infrastruktúrájának és professzionális szervez ő-
tervez ő-végrehajtó apparátusának kiépítéséhez a legmegfelel őbb méretű tér-
beli egység,
az Európai Unió regionális és kohéziós politikai döntési rendszerének meg-
határozó eleme.
Horváth Gyula:
Az európai regionális fejlődés és politika távlatai.
Tér és Társadalom, 12. 1998. 3. 1–26. p.
TÉT XII. évf. 1998 s 3 Az európai regionális fejl ődés ... 23
A decentralizált (vagy regionális) államszervezeti rendszer szerves fejl ődéssel,
komplex jogi szabályozás nyomán alakulhat ki. Az ennek el ő feltételeit megteremt ő
elveket az alkotmányban célszer ű rögzíteni, nevezetesen:
1) Az állam fejleszt ő tevékenységében, gazdaságpolitikájában épít a területi
adottságok, lehet ő ségek és a térelemek közti kölcsönkapcsolatokra és tör-
vényszerű ségekre, ezek hasznosítása révén a társadalmi alapfunkciók gya-
korlásához biztosítja a szükséges feltételeket;
2) Az állam a társadalmi méltányosság és igazságosság elvét érvényesítve saját
eszközeivel közrem űködik az életkörülményekben megmutatkozó objektív
területi különbségek mérséklésében;
3) Az állam aktív regionális politikája emellett el ő segíti a gazdasági tevékeny-
ségek és funkciók területi decentralizálását;
4) Az állam regionális politikai feladatait és eszközeit megosztja az önkor-
mányzatokkal, a területi koordinációs jogosítványokat a területi és regionális
önkormányzatokhoz delegálja.
A regionális önkormányzat intézményi struktúrájára több alternatíva képzelhet ő el.
A lehetséges változatok közüli választást az befolyásolja, hogy milyen alkotmányos
pozíciókat szán a politikai döntéshozó a régióknak: korlátozott, meghatározott stra-
tégiai jellegű feladatokra koncentrált funkcióik kijelölésekor vagy pedig széles
irányítási jogkörökkel rendelkez ő területi egységek létrehozására törekszik; milyen
választási rendszer alapján szervez ő dnek meg a regionális testületek; miként alakul
finanszírozási rendszerük, lesz-e adókivetési joguk; milyen elvek alapján m űködjön
a régiók jogszabályalkotása; milyenek lesznek kapcsolataik a települési és a megyei
önkormányzatokkal.
A régióépítés intézményesítésében három szakaszt célszer ű elkülöníteni. Az els ő
fázis a területfejlesztés törvényi szabályozásával már kezdetét is vette: a regionális
fejlesztési tanácsok — ha megfelel ő pénzügyi forrásokhoz jutnak és személyi állo-
mányuk is megerő södik — stratégiai koordinációs feladatokat láthatnak el térségük
fejlesztési programjainak kidolgozásában és a területfejlesztési támogatások fel-
használásában. Ez az egyáltalán nem ideális szervezeti megoldás azonban alkalmas
lehet arra, hogy a területfejlesztés szerepl ő i elsajátítsák a regionális politika m űkö-
désének alapszabályait, gyakorlatra tegyenek szert a partneri együttm űködés szerve-
zésében, saját szervezeti rendszerüket is felkészíthessék a regionális fejlesztésekben
való közremű ködésre. Ez a viszonylag rövid átmeneti szakasz az el őcsatlakozás
végén befejez ődne.
A második szakasz — a közjogi régió megszervezése — az Európai Unió teljes jogú
tagságával kezd ő dik. A régió e formája kezdetben még nem jelent jogalkotási sza-
badságot, csupán a központi kormány hatásköréb ő l átadott feladatok végrehajtásá-
nak felelő sségét és eszközeit decentralizálják. A régióban választott testület alakul,
emellett szakapparátus m űködik. Ebben —az új európai programozási id őszak kez-
detéig, 2007-ig terjedő — szakaszban átalakulnak az állami területi dekoncentrált
szervek is, új struktúrájuk a közigazgatási régiókhoz igazodik, feladataik egy részét
a megyei vagy a regionális önkormányzatok integrálják.
A teljes jogú tagság els ő teljes programozási id ő szakát Magyarország az európai
gyakorlattal kompatibilis decentralizált állami berendezkedés keretei között kezdi
meg. Az irányítási funkcióiban megújult állam, a jogalkotási felel ősséggel felruhá-
zott regionális és megreformált megyei és helyi önkormányzatok a közös feladatra,
Magyarország térszerkezetének modernizálására összpontosíthatják er őforrásaikat.
Horváth Gyula:
Az európai regionális fejlődés és politika távlatai.
Tér és Társadalom, 12. 1998. 3. 1–26. p.
24 Horváth Gyula TÉT XII. évf. 1998 s3
Irodalom
Agenda 2000. For a Stronger and Wider Europe 1997: Brussels, European Commission.
Amin, A.— Thrift, N. (szerk.) (1994) Globalisation, Institutions, and Regional Development in Europe.
Oxford, Oxford University Press.
Amin, A.— Thrift, N. (1995) Globalisation, Institutional "thikness" and the local economy. Healey, P.
—Cameron, S. et al. (szerk.) 91-108. o.
Amin, A.—Tomaney, J. (1995) The regional dilemma in a neo-liberal Europe. — European Urban and
Regional Studies. 2.171-188. o.
Armstrong, H. W. — Vickerman, R. W. (szerk.) (1995) Convergence and Divergence Among European
Regions. London, Jessica Kingsley Publishers.
Brotchie, J.— Batty, M.—Blakely, E. et al. (szerk.) (1995) Cities in Competition. Productive and Sustain-
able Cities for the 21' Century. Melbourne, Longman Australia.
Cheshire, P. C.—Gordon, S. R. (1995) European integration: the logic of terrisorial competition and
Europe 's urban system. — Brotchie, J.—Batty, M. et al. (szerk.) 108-126. o.
Ciciotti, E. (1993) Competitivitá e territorio. L'economia regionale nei paesi industrializzati. Roma, La
Nuova Italia Scientifica.
Conti, S. (1993) Effetto cittá. L'Europa nella transizione post-socialista. Torino, Fondazione Giovanni
Agnelli.
Conti, S.—Spriano, G. (1990) Effetto cittá. Sistemi urbani e innovazione: prospettive per l'Europa degli
anni Novanta. Torino, Fondazione G. Agnelli.
Enyedi Gy. (1994) Regional and urban development in Hungary until 2005. — Hajdú Z.—Horváth Gy.
239-253. o.
Enyedi Gy. (1996) Regionális folyamatok Magyarországon az átmenet id őszakában. Bp., Hilscher
Rezső Szociálpolitikai Egyesület.
Enyedi Gy. (1997) Városok a közép-európai átmenetben. — Társadalmi Szemle. 8-9.42-56. o.
Esterbauer, F. (szerk.) (1992) Regionalismo e federalismo nella costruzione della nuova Europa.
Trento, Regione Autonoma Trentino-Alto Adige.
Europe 2000: Outlook for the Development of the Community's Territory, 1991: Brussels. CEC.
Europe 2000+: Cooperation for European Territorial Development, 1994: Brussels, CEC.
European Spatial Development Perspective. First offícial draft, (1997) Nordwijk, Informal meeting of
Ministers responsible for spatial planning of the Member States of the EU.
Faragó L. (1991) Posztmodern: a modernizáció kritikája avagy új kihívás. — Tér és Társadalom. 4.
1-16. o.
Grundlagen einer Europdischer Raumentwicklungspolitik (1995) Bonn, Bundesministerium für Raum-
ordnung, Bauwesen und Stadtebau.
Hajdú Z.— Horváth Gy. (szerk.) (1994) European Challanges and Hungarian Responses in Regional
Policy. Pécs, Centre for Regional Studies.
Healey, P. — Cameron, S. — Davoudi, S. et al. (szerk.) (1995) Managing Cities. The New Urban Context.
Chichester, John Wiley and Sons.
Horváth Gy. (szerk.) (1993a) Régiók és városok az olasz modernizációban. Régiók Európája 1. Pécs,
MTA Regionális Kutatások Központja.
Horváth Gy. (szerk.) (1993b) Development Strategies in the Alpine-Adriatic Region. Pécs, Centre for
Regional Studies.
Horváth Gy. (szerk.) (1997) Régiók felemelkedése és hanyatlása. Regionális átalakulás a Brit-
szigeteken. Régiók Európája 2. Pécs, MTA Regionális Kutatások Központja.
Illeris, S. (1994) Essays on Regional Development in Europe. Roskilde, Roskilde University.
Illeris, S. (1996) The Service Economy. A Georaphical Approach. Chichester, John Wiley and Sons.
Keating, M. (1998) What 's wrong with asymmetrical government? — Regional and Federal Studies. 1.
195-218. o.
Keating, M. — Loughlin, J. (szerk.) (1997) The Political Economy of Regionalism. London, Frank Cass.
King, A. D. (szerk.) (1991) Culture, Globalisation and the World System. London, Macmillan.
Kunzmann, K. — Wegener, M. (1991) The Pattern of Urbanisation in Western Europe, 1960-1990.
Dortmund, Universitat Dortmund.
Raffay Z. (1996) A szolgáltatások osztályozása és szerepük a regionális fejl ődésben. — Tér és Társada-
lom. 2-3.167-178. o.
Smith, A. D. (1990) Towards a global culture? — Theory, Culture and Socieryi. 1. 171-191. o.
Spath, L. (1991) 1992 — Európa álma. Bp., Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.
VASAS, Vision and Strategies around the Baltic Sea 2010, (1994) Tallin, Third Conference of Minis-
ters for Spatial Planning and Development.
Horváth Gyula:
Az európai regionális fejlődés és politika távlatai.
Tér és Társadalom, 12. 1998. 3. 1–26. p.
TÉT XII. évf. 1998 s3 Az európai regionális fejlődés ... 25
PERSPECTIVES OF REGIONAL DEVELOPMENT
AND POLICY IN EUROPE
GYULA HORVÁTH
The essay surveys the future of regional development, based on the experiences of
regional development and policy in Europe in the 20th century.
The first chapter analyses the cohesion and differentiation of the European space,
summing up the long-term processes that contribute to the formation of the space
and the possible directions of the development of trans-national regions. One of the
conclusions drawn by the author is that the space-forming role of the globalisation
will be the most influential in the beginning of the 21st century, which may result in
a strong differentiation if the development policies of the less developed regions fait
to react effectively enough to the new challenges. In the development strategies, the
knowledge of the operation of the regional economy is especially important. The
decrease of the limiting role of the state borders within the European integration, the
institutionalised development of the European economic space and the Eastern
enlargement of the European Union put the development perspectives of the cross-
border regions into a new light. When increasing the competitiveness of the
continent, besides the community, national and sub-national frameworks we also
have to consider the European macro-regions as important strategic units, those
large-capacity regions which are suited to meet the criteria of the economies of
scale, the long-term development of the integrated network systems and the increase
of the efficiency.
The major political trend in the new century will be decentralisation. A basic inte-
rest of the nation states will be in the future to try to compensate the external
pressure, coming from the globalisation and integration, by increasing their power
over the economic policy, increasing the decisionmaking potential within the
countries and enhancing the abilities of the regions to enforce their interests. The
traditional development practice of the Keynesian economic policy can no longer be
used successfully in the new paradigm, the regional policy of the state is replaced by
the own policies of the regions. This change of paradigm, however, cannot occur
automatically, the interests of the regions at different development levels in the
institutionalisation of the regionalism vary to a significant extent, not to mention the
differences in the decentralisation concepts of the governments in the Central-East
European countries.
The second part of the study deals with the challenges of the Hungarian regional
policy. The main elements in the economic transformation, which influence the
long-term trends of the economic growth and the evolution of the spatial structure,
are the foliowing: desindustrialisation, tertiarisation, change of technology,
decentralisation, European integration and sustainable development. Based on these
expected effects, the author defines the current tasks of the Hungarian regional
policy. He states that the future of the spatial structure of Hungary basically depends
on the decentralisation strategy that Hungary will apply in the use of the new
resources available after the EU accession. Regions will be necessary in Hungary, as
Horváth Gyula:
Az európai regionális fejlődés és politika távlatai.
Tér és Társadalom, 12. 1998. 3. 1–26. p.
26 Horváth Gyula TÉT XII. évf. 1998 s3
the practice of regional development in Europe has clearly demonstrated that it is
the sub-national levei with a population of 1.5-2 million inhabitants, administered
by local governmental principles, i.e. the regions, which are best suited for
economic development and the enforcement of the regional interests. Finally, the
essay outlines the perspectives of the institutionalisation of region-building in Hun-
gary.