Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 79-94. p. Tér és Társadalom 10. 1996 s 1: 79-94 A MAGYAR ETNIKAI TÉRSZERKEZET VÁLTOZÁSAI A HONFOGLALÁSTÓL NAPJAINKIG (Changing face of the Hungarian ethnic territory from the Hungarian conquest till today) KOCSIS KÁROLY Európa nemzetei között alig van olyan, melynek lélekszáma, etnikai területe oly felt űnő értékben változott volna az elmúlt évezredben, mint a magyaroké. A településterület mamikáját, többszöri szétterjedését-összezsugorodását tekintve talán csak a — XV-XVII. s ázadban szintén a keresztény-muzulmán frontvonal övezetében szétmorzsolódott — orvátok és a német-orosz ütköz őzónában őrlődött lengyelek esete hasonlítható hozzájuk. magyar etnikai térszerkezet rapszodikus változásai végs ő soron hazánknak, a Kárpát- edencének a földrajzi fekvésével függtek össze, mely a nyugati, a keleti keresztény és az i zlám világ (XV-XIX. sz .) találkozási pontjában, a német és a szláv etnikai tömbök Telkezésében alapvető hatást gyakorolt a történelmi eseményekre — természeti földrajzi ottságai révén —, a magyarság életmódjával összefüggésben pedig a középkor folyamán eghatározta őseink településterületének a nagyságát és növeke-désének korlátait is. Vereckét ől Mohácsig (896-1526) A kb. 150-400 ezer főnyi honfoglaló magyarság a X. század végén érkezett a olitikailag akkor még alig szervezett, többnyire gyér, kb. 200 ezres szláv (szlavón, lovén-karantán, morva, fehér horvát, bolgár stb.) - avar népesség ű új hazájába, a Kárpát- edencébe (Györfj5; Gy. 1995, Kovacsics J. 1995, Kristó Gy. 1995). Őseink a XI. század a rán akkori félnomád életmódjuknak leginkább megfelel ő, korábbi hazájuk természeti örnyezetére emlékeztet ő erdős (főként tölgyes) sztyeppen, stratégiai fekvés ű lyóvölgyekben és alacsony dombvidéki területeken települtek le. Az általában 1 geltetésre alkalmatlan, gyér aljnövényzet ű bükkösök határáig terjed ő korai magyar t lepülésterületet többnyire az évi 600 mm-nél kevesebb csapadék és a lösz nagyobb ennyiségű előfordulása jellemezte (Kniezsa I. 1938, Mendöl T. 1947). A X. században a agyarok legnagyobb s űrűségben — a hadászatilag fontos gyep űkapukon kívül — a 900 yarán elfoglalt Dunántúlt, azon belül is az Óbuda-Csepel-Fehérvár-Pécs közötti fejedelmi állásterület övezetét lakták. Ez f őként — a stratégiai szempontok mellett — a honfoglalók lnomád életmódjának leginkább megfelel ő változatos és eléggé tagolt domborzatnak volt öszönhető (vö. Mendöl T. 1947). Ugyanakkor etnikai területük az alföldi árterekre, a omokvidékekre és a hegy-, valamint a dombvidéki zártabb erd őségekre többnyire nem rjedt ki. A nyugati magyar kalandozó csapatok augsburgi vereségét (955), a epűvédelmi rendszer meger ősítését követ ően a XI. század végére a magyar etnikai rület kiterjedése a következ ő volt: északon a Pozsony — Galgóc — Garamszentbenedek — oly-medence — a gömöri Pels őc — a Sáros megyei Eperjes-Sóvár — T őketerebes — Ungvár Beregszász vonal; keleten az Erdélyi-medencét (főként a Mez őséget, a Küldill ők Kocsis Károly : A magyar etnikai térszerkezet változásai a honfoglalástól napjainkig Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 79-94. p. 80 Kocsis Károly TÉT 1996. 1 vidékét, a Maros középs ő szakaszának környékét) és a Nagy Alföldet kitöltve a hegyvidék lába; délen hozzávető leg a Mura — Dráva — Duna vonala annyi eltéréssel, hogy a Szerémség északi fele és a Vuka vidéke magyar többség űnek számított; nyugaton a Fert ő — Sopron — Kőszeg — Pinkamellék vonala (Kniezsa I. 1938, 1939) (1. ábra). A török eredetű , de korán elmagyarosodott és gyep űőrző feladattal megbízott etnikumok közül a besenyőket f leg Moson, Sopron és Fejér megyékben, a székelyeket pedig a ő nyugat-dunántúli, morvamelléki és dél-erdélyi határvidéken telepítették le. Ez utóbbiak a XIII. sz47ad elejét ő l átköltöztek a jelenlegi Székelyföldre, átadva helyüket az egyre nagyobb számban Dél-Erdélybe telepített "szászoknak". A magyar etnikai területnek a korábbi gyepű zónába való hasonló benyomulása volt megfigyelhet ő ez időszakban főként a Sajó, Hernád és a Fels ő-Tisza mellékén. Ugyanakkor az etnikai tömbjükt ől távol fekvő , morva-, vág-, poprádmelléki magyar határ őrfalvak beolvadása is felgyorsult. A magyar településterület etnikai jellege a XV. századra a szlávok, beseny ők — a tatárjárás után betelepített, fegyveres szolgálataik fejében területi autonómiát élvez ő —, kunok és jászok többségének nyelvi asszimilációja révén meglehet ősen homogénné vált. Ezzel a nagyfokú gyarapodással a tatárjárást követ ően erősen megritkult magyarság a XV-XVI. század fordulójára az ország kb. 4 milliós lakosságán belül elérte a 80%-ot (Mályusz E. é. n., Szabó I. 1941). Ebben az időpontban a 3,2 milliós magyarság lélekszáma messze meghaladta Anglia és Wales akkori 2 milliós össznépességét. A magyar nyelvhatár a mai Szlovákia, Kárpátalja területén a jelenleginél átlagosan 20-30 km-rel északabbra húzódott, ső t a távoli északon a magyar etnikai területhez kanyarította Sáros megye középs ő területeit, Eperjes környékét is (Kniezsa L 1939, 1941). Erdélyben a Székelyföld az akkor még túlnyomórészt magyar etnikumú Mez őségen, Szamos-, Kraszna-, Sebes-Körös- és Maros-völgyön keresztül összefügg ő tömböt képezett az alföldi-partiumi magyar etnikai területtel (2. ábra). Délen pedig a Bánság sík- és dombvidéki része, a Bácska teljes egésze, a Szerémség északi fele, illetve Eszék — Valkóvár (ma Vukovár) vidéke túlnyomórészt magyar népesség ű volt. Ezeken a XV. században még gazdaságilag virágzó, nagy népsűrűségű délvidéki, szerémségi, bácsvidéki (bácskai), bánsági, temesközi (bánáti) területeken a határvidéki folytonos török portyázások, pusztítások, az 1514-es parasztháború és az azt követ ő megtorlások következményeként az itteni magyarság lélekszáma jelent ősen lecsökkent, etnikai területének korábbi homogenitása — a folytonosan beköltöző szerb menekültek miatt — egyre inkább megsz űnt az 1520-as évék elejére. Mohácstól Majtényig (1526-1711) A középkori magyar államiság bukásának jelképévé vált mohácsi csata és a Rákóczi- szabadságharc bukása (1711) közötti két évszázad során, mikor a Kárpát-medence szinte teljes egésze csaknem állandó hadszíntérré vált, a 80%-os magyar túlsúllyal jellemezhet ő, középkor végi etnikai térszerkezet végérvényesen felbomlott. A törökellenes és bels ő háborúk során a magyarok száma 3,2 millióról 1,5-re csökkent, a nem-magyaroké viszont 1 millióról 1,7-re n őtt (Szabó I. 1941). A magyar lakosság a déli területekr ől, a Bánságból, Bácskából, Szerémségb ől és Szlavóniából szinte teljes egészében elt űnt, de többségük elpusztult illetve elmenekült az Erdélyi-medencéb ől, az Alföld középs ő, a Dunántúl déli részeiről és a hódoltsági terület határán, az ún. végvárövezetb ől is. Kocsis Károly : A magyar etnikai térszerkezet változásai a honfoglalástól napjainkig Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 79-94. p. TÉT 1996 s 1 A magyar etnikai térszerkezet változásai... 81 Kocsis Károly : A magyar etnikai térszerkezet változásai a honfoglalástól napjainkig Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 79-94. p. 82 Kocsis Károly TÉT 1996 s 1 ti U fi OZ fi Kocsis Károly : A magyar etnikai térszerkezet változásai a honfoglalástól napjainkig Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 79-94. p. ÉT 1996 s 1 A magyar etnikai térszerkezet változásai... 83 A török hódoltság másfél évszázada alatt a magyar államiság folytonosságát fenntartó rdélyi Fejedelemségben els ősorban az 1599-1604 és 1657-1661 közötti Habsburg-román G. Basta, M. Viteazul), illetve török-tatár hadjáratok pusztították legnagyobb mértékben itteni magyarságot, és zilálták szét a székelyföldi, a partiumi magyar etnikai tömböket sszekötő magyar településterületet. Ennek köszönhet ően a XVII. század második felét ől rdélyben a magyarság már kisebbségbe került a védettebb hegyvidéki területeken él ő, olytonos havasalföldi és moldvai utánpótlás miatt is egyre jobban szaporodó románokkal zemben. Az ország déli és középs ő részeinek földönfutóvá vált magyar lakossága gyanakkor jelent ős mértékben er ősítette a Felvidék magyarságát, melynek eredményeként német polgárság rovására a magyarok többségbe kerültek pl. Kassán, Rozsnyón, a lenleg szinte teljesen szlováklakta Sáros vármegyében pedig a honfoglalás óta nagy 1 4 megben élő itteni magyarok ez időszakban a lakosságnak még mindig a felét képezték. A agyarok aránytalanul nagy vesztesége annak volt köszönhet ő, hogy településterületeik lnyohió része — háborúk idején szinte védhetetlen — sík- és dombvidéki, folyóvölgyi I Z jakra terjedt ki. Esetenként azonban a kedvez ő, védettséget nyújtó természeti környezet s pl. a Csallóközben, Sárközben, Kelet-Drávaszögben, a szlavóniai Vuka mocsárvidékén, agy-, Kis-Sárréten, Bodrogközben, nyíri lápvidéken) vagy bizonyos politikai tényez ők pl. a szultáni, hász birtoknak számító alföldi mez ővárosok: Kecskemét, Nagyk őrös stb.) a özépkori, autochton magyarság túlélését is biztosították a hadjáratok sújtotta régiókban. Majténytól Világosig (1711-1849) A török hódoltság másfél évszázada után, majd a Rákóczi-szabadságharc leverését övetően szinte azonnal megindult a periféria-területek magyarságának az elnéptel- nedett, de mezőgazdasági szempontból rendkívül termékeny alföldi területekre (pl. iskunság, Jászság, Nagykunság, Csongrád) való, többnyire feltartóztathatatlan bbágyszökésekben megnyilvánuló elvándorlása. Ennek a hatalmas méret ű, etnikai- rületi koncentrációval járó, az alföldi-dunántúli magyar etnikai tömbök "újjáéledését" iztosító bels ő magyar migrációnak a jelent ősége csak a IX. század végi honfoglaláshoz és tatárjárás utáni újranépesüléshez volt fogható. A háborúk idején nagyobb védelmet yújtó, túlnépesedett, északi és keleti hegyvidékr ől szlovákok, ruszinok és románok ezrei ándoroltak a bels ő alföldi területekre leköltözött magyarok helyére, illetve szétszórtan a agyar etnikai terület belsejébe (Szabó I 1941). A XVIII. század során a Kárpát-medence gyes részein (pl. Bácska, Bánság, Kelet-Szlavónia, DK-Dunántúl) él ő népesség allatlanul tarka etnikai-vallási összetételének kialakulásában a népességkiegyenlítést zolgáló, és a művelésbe vonható term őföld térbeli eloszlását követ ő önkéntes vándorlás ellett kiemelt szerepet játszottak a különböz ő szervezett telepítések. A Habsburgok azdasági, vallási, etnikai szempontokat mérlegel ő telepítő-kolonizációs politikája ginkább a katolikus vallású és német etnikumú lakosság betelepítését támogatta, míg a rotestánsok és a magyarok visszatelepülését — különösen a Délvidéken — évtizedekig egakadályozta. S őt az ellenreformáció során pl. a Felvidék ÉNY-i részén a református agyar lakosság elüldözése és helyükre római katolikus szlovákok letelepítése a magyar tnikai terület további zsugorodását eredményezte (Csapodi Cs. 1943). A XVIII. századi nagy vándormozgalmak eredményeként 1720 és 1790 között a Kárpát- edence össznépessége 4,3 millióról 9,9 millióra, a magyarok száma 1,7-r ől 3,1-re, a erti-magyaroké pedig — főként a több mint 3 millió német, szerb, román, ruszin stb. evándorlónak köszönhet ően — 2,6-ról 6,8 millióra növekedett (Wellmann I. 1989, Kovács Kocsis Károly : A magyar etnikai térszerkezet változásai a honfoglalástól napjainkig Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 79-94. p. 84 Kocsis Károly TÉT 1996 r 1 A. 1920., Szabó I. 1941) (3. ábra). Ezzel a magyarok és a nemzetiségek között alapvet ő arányeltolódás következett be. Az államalkotó nemzet, a magyarok aránya a XVIII. százád végére, a felvilágosodás folyamatába ágyazott nacionalizmus megszületésértek pillanatában — honfoglalásuk óta — még soha nem látott alacsony szintre (31,5%) süllyedt (1500: 80%, 1720: 40,7%). Tetemesen összezsugorodott etnikai területük pedig egy — számtalan idegen nyelvszigettel és lakatlan területfolttal tarkított — nagy és egy kisebb (székelyföldi) etnikai tömbre szakadt (4. ábra). A XVI-XVII. század pusztításai és az azt követ ő XVIII. századi, több milliónyi lakost érintő migrációk a vizsgált terület magyar demográfiai dominancián nyugvó középkori etnikai térszerkezetét végérvényesen átformálták, kialakítva a mai etnikai területek körvonalait. A falusi térségekben a lassan stabilizálódó magyar etnikai (nyelv) határ a XVIII. század vége óta nem módosult számottev ően. Az újkori népvándorlások, telepítési akciók lecsillapodását követ ően, a XIX. század során a Kárpát-medence legkedvez őbb mezőgazdasági termelési adottságú, éppen ezért nagyobb fokú népességeltartó képesség ű, központi fekvésű területein lakó magyarság lélekszáma és aránya a nemzetiségekhez képest háromszoros mértékben növekedett. A magyarok száma (és aránya) az 1790-re becsült 3,1 millióról (31,5%-ról) az 1848-as forradalom el őestéjén Fényes E. (1842) szerint 4,8 millióra (37,4%-ra) n őhetett. Ezt az ígéretes magyar etnikai gyarapodást a század derekán csupán a szabadságharc súlyos — elsősorban délvidéki és erdélyi — veszteségei tartóztatták fel rövid id őre. Világostól Trianonig (1849-1920) A levert szabadságharcot követ ő 1850-es osztrák népszámlálás szerint a magyarok lélekszáma a súlyos háborús veszteség miatt az 1840-es állapothoz (4,8 millió) képest alig változott. Az osztrák-magyar kiegyezést (1867) követ ően azonban a magyar anyanyelv űek száma (és aránya) 1880-ban 6,4 millióra (41,2%-ra) n őtt, 1910-ben pedig már meghaladta a 10 milliót (48,1%-ot) (I. táblázat). A magyarok nagyarányú etnikai gyarapodása természetesen nem az er őszakos magyarosítás számlájára volt írható, hiszen erre az osztrák-magyar kiegyezésig (1867) a legcsekélyebb lehet őség sem volt. A magyarok számára kedvező, az I. világháborúig tartó etnikai átrétegz ődés, arányeltolódás főként a magyarok nagyobb természetes szaporodásának, a kedvez őtlen mezőgazdasági adottságú, hegyvidéki peremterületek nemzetiségi lakosait a központi fekvés ű magyar nyelvterületen szétszóró bels ő vándorlásoknak, a magyar nyelvi környezetben lezajló természetes beolvadásnak és a magyaroknak a nemzetiségekhez képest kisebb mérték ű kivándorlásának volt jórészt köszönhet ő (Kovács A. 1920, 1925, Katus L. 1988). Az elmagyarosodást, a felt űnő magyar etnikai térfoglalást a magyar nemzetnek és nyelvnek 1867 utáni kitüntetett szerepe/helyzete is segítette. Ugyanakkor meg kell említenünk, hogy az ipari és városi nemzetiségek ezreinek nyelvváltása, elmagyarosodása jelent ős részben arra volt visszavezethet ő, hogy a magyar mezőgazdasági keres őkön belül a földnélküliek, agrárproletárok aránya (1910 = 47%) messze meghaladta a nemzetisége-két (ruszinok: 23,6%, németek: 27,3%, románok: 31,3%, szlovákok: 33,3% stb.) (Kovács A. 1920). Ennek következtében a századforduló táján, a nagyfokú iparosítás, gazdasági fellendülés idején ezek a nincstelen magyar falusi tömegek a nemzetiségekhez képest jóval nagyobb mértékben települtek le a nem magyar jelleg ű, vagy vegyes etnikumú városokban, ahol ők is hozzájárultak ahhoz, hogy viszonylag rövid id ő alatt a magyar lett a helybeli népesség túlnyomó részének az anyanyelve. Kocsis Károly : A magyar etnikai térszerkezet változásai a honfoglalástól napjainkig Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 79-94. p. TÉT 1996 • 1 A magyar etnikai térszerkezet változásai... 85 0) t (4, 0) -„, . % -7,,-, ... ,.. „. k, ti .3, ?A',r, ,-, s -- 0 (1 .... \ -•e's (9 '... s ‘7 ,, • ....- %) 7a> cO , O. •s S •% S it!) '.,,, S• N. ...... '‘.. \ S S 5 ....... T« . cs) ........ •N e ...• •• s 86/47, • ...... '‘ ."... s r Kocsis Károly : A magyar etnikai térszerkezet változásai a honfoglalástól napjainkig Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 79-94. p. 86 Kocsis Károly TÉT 1996 s 1 •—-- Magyarország ha tára 1996- ba n Kocsis Károly : A magyar etnikai térszerkezet változásai a honfoglalástól napjainkig Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 79-94. p. TÉT 1996 s 1 A magyar etnikai térszerkezet változásai... 87 1. TÁBLÁZAT A magyarok számának változása a Kárpát-medence egyes területein 1880-1990 között a népszámlálások adatai szerint (The changes in the number of Hungarian population in the individual region of the, Carpathian Basin between 1880-1990, according to data of censuses) év Kárpát-medence (a történeti Mai Magyarország Magyarország mai Magyarország) területe területe területén kívül a Kárpát- medencében 1880 6 419 146 100,0 % 4 354 613 67,8 % 2 064 533 32,2 % 1910 10 047 605 100,0 % 6 730 299 67,0 % 3 317 306 33,0 % 1 030 10 650 737 100,0 % 8 000 335 75,1 % 2 650 402 24,9 % 1941 11 912 284 100,0 % 8 655 798 72,7 % 3 256 486 27,3 % 1949 11 547 626 100,0 % 9 076 041 78,6 % 2 471 585 21,4 % 1960 12 567 714 100,0 % 9 786 038 77,9 % 2 781 676 22,1 % 1970 12 969 985 100,0% 10 166 237 78,4 % 2 803 748 21,6 % 1980 13 412 752 100,0 % 10 579 898 78,9 % 2 832 854 21,1 % 1990 12 929 048 100,0 % 10 225 529 79,1 % 2 703 519 20,9 % év Szlovákia Kárpátalja Erdély Vajdaság Horvátország Muravidék Őrvidék Burgenland , 1880 574 862 105 343 1 045 098 265 287 49 560 13 221 11 162 1910 881 320 185 433 1 658 045 425 672 119 874 20 737 26 225 1930 585 434 116 548 1 480 712 376 176 66 040 15 050 10 442 1941 761 434 233 840 1 711 851 465 920 64 431 16 510 2 500 1949 354 532 139 700 1 481 903 428 554 51 399 10 246 5 251 1960 518 782 146 247 1 616 199 442 560 42 347 9 899 5 642 1970 552 006 151 949 1 625 702 423 866 35 488 9 064 5 673 1980 559 801 158446 1 691 048 385 356 25 439 8 617 4 147 1990 567 296 155 711 1 604 266 339 491 22 355 7 637 6 763 . • orrás: 1880-1990. évi magyar (anyanyelv), 1930., 1941., 1950., 1961., 1970., 1980., 1991. évi sehszlovák, szlovák (nemzetiség), 1950., 1959., 1970., 1979., 1989. évi szovjet (nemzetiség), 930., 1941., 1948., 1956., 1966. (anyanyelv), 1977., 1992. évi román (nemzetiség), 1931. anyanyelv), 1948., 1961., 1971., 1981., 1991. évi jugoszláv (nemzetiség), 1934. (anyanyelv), 951., 1961., 1971., 1981., 1991. évi osztrák (környezeti nyelv) népszámlálások eredményei. A városi népesség nagy ütem ű elmagyarosodása eredményeként 1910-ben az ország árosi lakosságának már 77,5%-a magyarnak számított és 88,9%-a tudott magyarul. Erre z etnikai folyamatra a legjobb példát a főváros, Budapest szolgáltatta, ahol a magát agyar anyanyelv ű eknek vallók aránya 1880 és 1910 között 56,8-ról 85,9%-ra övekedett. A magyarságot erősít ő nyelv és identitásváltás, önkéntes és szívesen vállalt lmagyarosodás jórészt a társadalom fels őbb rétegeit érintette. Az ország 300.706 f ős rtelmiségének 82,3%-a vallotta magát magyarnak, 8,6%-a németnek, 4,3%-a románnak, 1,5%-a' szlováknak (Kovács A. 1925). F őként az egyre jobban elmagyarosodott sidóságnak köszönhet ő en a gazdasági értelmiség körében a magyarok aránya még ennél s magasabb volt (84,5%). Természetesen ez a számunkra kedvez ő etnikai folyamat nem gyformán érintette a nemzetiségeket. Az 1848/49-es szabadságharc és az I. világháború özött elmagyarosodott kb. 2 millió lakosnak több mint harmada a zsidók, negyede a émetek és ötöde a szlovákok közül került ki (Katus L. 1988). Az Osztrák-Magyar Kocsis Károly : A magyar etnikai térszerkezet változásai a honfoglalástól napjainkig Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 79-94. p. 88 Kocsis Károly TÉT 1996 1 Monarchia utolsó évtizedeiben a nemzetiségeknek a magyarokkal szemben — az élet szinte minden területén tapasztalt, értelmiségi rétegeik által rendkívüli módon sérelmezett — háttérbe szorulása, etnikai térvesztése az I. világháború után a gyökeresen megváltozott pplitikai helyzetben a csehek (szlovákok), románok, szerbek magyarellenes, revansjelleg ű hadjárataiban fontos hivatkozási alapot jelentett. Az említett folyamatok ellenére a magyar etnikai terület jelentékenyebb el őretörése a rurális térségekben csupán a nyelvhatárok egyes szakaszain élt, aktív két (vagy több)nyelvű , rendkívül bizonytalan etnikai identitású népesség lakta területeken (Nyitra- Bars-Hont, ÉK-Abaúj, Közép-Zemplén, Kelet-Ugocsa, Közép-Szatmár stb.) és a magyar etnikai tömbökön belül lév ő kis, szétszórt — fő ként szlovák és német — nyelvszigeteken volt megfigyelhet ő . Az etnikai-területi kiterjedést tekintve kisebb, de demográfiai- társadalmi fontosságát tekintve sokkal nagyobb jelent őségű volt az államhatalom központjainak, a városoknak a rohamos elmagyarosodása. Ennek eredményeként a magyar etnikai terület és a nyelvhatárok-vásárvonalak városainak túlnyomó része szinte homogénnek, de legalábbis 80-90%-ban magyarnak mutatkozott, de a nemzetiségi területek számos városa is magyar nyelvszigetté vált az 1910-es anyanyelvi térképen (Zólyom, Nagyrő ce, Nagymihály, Varannó, Munkács, Szamosújvár, Abrudbánya, Déva, Vajdahunyad stb.). Trianontól Bécsig (1920-1938) Az I. világháborút követő en, a trianoni békeszerz ődésben a győztes antant hatalmak cseh, román és szerb szövetségeseik szinte legvérmesebb területi követeléseit is kielégítve Magyarország területét alapvet ően öt, szintén többnemzetiség ű állam között osztották fel. A gyökeres hatalomváltást követ ően, mely a korábbi magyar államterület 2/3-ának, a magyar anyanyelvű ek 1/3-ának elcsatolásával járt, 1918 és 1924 között 350 ezer magyar menekijlt költözött át — 197 ezren Erdélyb ől, 107 ezren a Felvidékr ő l, 45 ezren, a Délvidékről — a trianoni Magyarországra (Rónai A. 1938). Ettő l az időszaktól kezdve a trianoni határokon innen és túl él ő magyarok népesedési helyzete, etnikai területük sorsa végérvényesen elvált egymástól. Az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamaiban eluralkodott kisebbségellenes légkör, a megváltozott népszámlálási módszerek (pl. cigányok, zsidók külön nemzetiségi kategóriába sorolása), az asszimiláció és a már említett, több százezer magyart érint ő kényszermigrációk miatt a határainkon túl él ő kárpát-medencei magyarok száma 1910-1930 között 3,3 millióról 2,6-ra csökkent. A magyar kisebbség etnikai területe 1910-hez képest a fenti okok következtében a Felvidéken és Kárpátalján főként a nyelvhatár városaiban, Nyitra-Léva-Komárom között, Kassa és Tő keterebes vidékén, Ugocsában, a Romániához csatolt területek közül elsősorban Szatmárban, valamint a jelent ős zsidó és német eredet ű polgárság lakta városokban (pl. Nagyvárad, Szatmárnémeti, Nagykároly, Nagybánya, Kolozsvár), a Délvidéken pedig a határvidéki Szabadkán, Zomborban zsugorodott össze. Ugyanakkor a trianoni magyar államterületen a természetes asszimiláció, áttelepülések, repatriálások és a kisebbségekre nehezed ő nyomás miatt felgyorsult magyarosodás következtében a magyar anyanyelvűek száma 6,7-r ő l 8 millióra, aránya 88,4%-ról 92,1%-ra n őtt. Hasonló mérték ű volt az elmagyarosodás a magyar főváros, Budapest területén is (1910: 85,9%, 1930: 93,9% magyar) (Kocsis K. 1994). A román és szlovák kisebbség közel felének- harmadának nyelvváltása miatt tucatnyi szlovák és néhány román folt t űnt el Magyarország 1930-as anyanyelvi térképén. Kocsis Károly : A magyar etnikai térszerkezet változásai a honfoglalástól napjainkig Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 79-94. p. TÉT 1996 s 1 A magyar etnikai térszerkezet változásai... 89 Bécstől a frontátvonulásig (1938-1944/45) A két világháború közötti id őszakban a kárpát-medencei, kb. 3 milliónyi magyar isebbség számának gyors (részben csak statisztikai) fogyását az 1938-1941 közötti erületi revíziók (pl. 1., 2. bécsi döntés) tartóztatták fel, melynek során a magyar kisebbség agy részét tömörítő területeket (mai Dél-Szlovákia, Kárpátalja, Észak-Erdély, Bácska, ai horvát Baranya, szlovéniai Muravidék) a fasiszta tengelyhatalmak — els ősorban fikai megfontolásból, de túlnyomórészt etnikai szempontok alapján — visszacsatolták agyarországhoz (Rónai A. 1989). A visszacsatolt területeken a volt magyarországi özalkalmazottak (hivatalnokok, rend őrök, katonák stb.) megjelenésével, a bukovinai agyarok betelepítésével, a kétnyelv ű, bizonytalan identitású népesség és a zsidók öbbségének ismét magyarrá válásával 1930-hoz képest 600 ezer f ővel gyarapodott a agukat magyar anyanyelvűnek vallók száma, különösen Kárpátalján, a Felvidéken és a télvidéken (1. táblázat). A magyar nyelvhatár az 1941-es népszámlálás eredményei zerint rendkívüli módon közelített az 1910-es állapothoz. Jelent ősebb eltérés csupán a omán fennhatóság alatt maradt Dél-Erdélyben mutatkozótt, ahol 100 ezer magyar lüldözése-elmenekülése következtében els ősorban Brassó, Temesvár, Torda, Arad, etrozsény, Nagyenyed városok és a Kisküll ő-Maros-vidék magyarsága szenvedett súlyos eszteségeket. Eme világl\áborús népszámlálási id őpontban a revíziós sikereken ellelkesült ország központi, trianoni területén a népesség magyarosodása és a nem magyar tnikai szigetek-szórványok felszívódása a korábbi nagy lendülettel folytatódott (magyar yanyelvűek: 92,9%, magyar nemzetiségűek: 95,7%). A magyarság számára rendkívül kedvez ő etnikai-demográfiai állapot azonban csak az rszág német megszállásáig (1944. március 19.) tartott. Ezt követ ően német követelésre a agyar belügyi apparátus megkezdte az izraelita vallású lakosság (1941: 725 ezer f ő) sszegyűjtését, majd Németországba való deportálását. Ez az intézkedés a közel 600 zemyi magyar anyanyelvű és identitású izraelita eltávolításával rendkívül súlyos eszteséget jelentett különösen a kárpátaljai és az észak-erdélyi magyarok számára. A agyar zsidók öncsonkítás jelleg ű deportálása a legnagyobb arányú magyar etnikai eszteséget — a trianoni határokon túli területek közül — a kárpátaljai és az észak-erdélyi árosokban (pl. Beregszász, Munkács, Ungvár, Nagysz őlős illetve Nagyvárad, Kolozsvár, zatmárnémeti, Máramarossziget, Marosvásárhely, Nagybánya) eredményezett, egteremtve ezzel is az ukránok, az oroszok és a románok frontátvonulást követ ő tömeges etelepítésének fizikai feltételeit. 1944-től napjainkig A II. világháború utolsó hónapjaiban megindult, a 40-es évek végéig folytatódott ényszermigrációk, államilag szervezett, etnikai és agrárszociális célzatú telepítések övetkeztében több millióan változtatták meg lakóhelyüket. Részben a magyar hadsereg yornában, részben a deportálások eredményeként több mint 300 ezer magyarnak kellett 'hagynia a magyar állam számára ismét elveszett felvidéki (120.500), kárpátaljai 5.000), erdélyi (125.000) és délvidéki (45.500) területeket, akiknek a helyére a omszédos államok nagyarányú telepítési akcióinak keretén belül szlovákok, ukránok, roszok, románok és szerbek százeirei költöztek. Ezen nemzetpolitikai és szociális jelleg ű csehszlovák, szovjet, román, jugoszláv — telepítések f5 céljának a határvidéki Kocsis Károly : A magyar etnikai térszerkezet változásai a honfoglalástól napjainkig Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 79-94. p. 90 Kocsis Károly TÉT 1996 s l 1 kulcsfontosságú városok (p1. Galánta, Érsekújvár, Léva, Rozsnyó, Kassa, Ungvár, Szatmárnémeti, Kolozsvár, Nagyvárad, Arad), területek addigi magyar jellegének megszüntetését és ezáltal a jöv őbeli esetleges magyar revíziós igények lehetetlenné tételét tekintették. Ezekben a volt kisantant országokban a szinte kizárólag a magyarok rovására elért jelentős nemzeti homogenizációs sikerek már a háború utáni els ő népszámlálási statisztikákban is tükröződtek. Az ellenségesnek, a magyar revansizmus ötödik hadoszlopának tekintett kárpát-medencei magyar kisebbségek lélekszáma a deportálások és a széls őségesen magyarellenes légkör hatására az 1941-beli 3,2 millióról 1949-ben 2,4 millióra csökkent a bevalláson alapuló népszámlálási statisztikák szerint (1. táblázat). A térség országaihoz hasonlóan az ismét 93 ezer km 2 területűre zsugorodott Magyarországon is hasonló etnikai homogenizáció felé mutató folyamatok zajlottak le. 1945-1950 között közel 220 ezer német deportálására, 73 ezer szlovák önkéntes kitelepülésére és kb. 320 ezer magyar menekült betelepülésére került sor. Ezen migrációk és a kisebbségek identitására katasztrofális hatást mér ő egyéb események (deportálások, értelmiség java részének távozása, etnika területük teljes szétforgácsolódása, magyar környezetben való felolvadása stb.) következtében a mai Magyarország területén élt kisebbségek száma 660 ezerről 129 ezerre csökkent 1941-1949 között, ami a magát magyarnak valló népesség számának és arányának 9,1 millióra, illetve 98,6%-ra való növekedését eredményezte. Az azóta eltelt több mint négy évtizedben a térség volt szocialista országaiban a társadalom, a gazdaság szocialista típusú átszervezése (államosítás, a mez őgazdaság erőszakos kollektivizálása, a hagyományos, jelent ős cselekvési autonómiával rendelkez ő paraszti társadalom, zárt etnikai (falu) közösségek felbomlasztása, szétzüllesztése, indokolatlan extenzív iparosítás stb.) hallatlanul megnövelte a népesség térbeli mobilitását és több százezernyi, korábbi paraszti tömegeket késztetett az új munkásosztály fellegváraiba, a sokszorosára duzzadt népesség ű városokba. Mindez természetesen a többségi, államalkotó nemzetek városokon belüli arányát, esetleg hegemóniáját növelte. Sok esetben pedig a városiasítás az adott városban évszázadok óta lakó, nagy arányt képvisel ő nemzetiségek er őszakos visszaszorítását is célozta. Általánosságban elmondható, hogy az elmúlt négy évtizedben a magyarok száma mind a mai határokon belül, mind kívül az 1980-as évek elejéig egyenletesen n őtt (10,6 ill. 2,8 millióra), majd a vészesen visszaesett természetes szaporodás és a szomszédos területekr ől Magyarországra való növekvő áttelepülés miatt jelent ősen csökkent (10,2 ill. 2,7 millióra). A magyar etnikai terület kiterjedése 1949-1990 között nem változott lényegesen, csupán a városok, a nyelvszigetek esetében volt — a felgyorsult bels ő térbeli mobilitás és asszimiláció miatt — a trianoni területen belül számottev ő térhódítás, a határainkon túl pedig jelent ős visszaszorulás megfigyelhető. Századunk második felében azonban az uralkodó nemzet és a kisebbségek többé-kevésbé békés etnikai-demográfiai párharca els ősorban a falusiak százezreit felszívó városokban zajlott (zajlik) le. Különösen gyakori és extrém etnikai átalakuláson mentek keresztül a — trianoni határon kívül és belül — nyelv- és államhatár közelében fekv ő városok, az 1914-1945 között lezajlott többszöri államhatalom változások, terület ide-oda csatolások, tömeges kényszermigrációk, valamint a sokszor megmagyarázhatatlanul nagy népességkon-centrációt eredményez ő urbanizáció következtében. Az 1990 körüli népszámlálások idején a Kárpát-medence 30,5 milliós népességének már csak 42,1%-a (12,9 millió fő) vallotta magát magyar nemzetiség űnek (1. táblázat). ' A ', népszámlálási adatok szerint a mai Magyarországot szinte tökéletesen kitölt ő magyar etnikai területet már csak 20 település apró, szétszórt színfoltja tarkítja (Kocsis K. 199$). Kocsis Károly : A magyar etnikai térszerkezet változásai a honfoglalástól napjainkig Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 79-94. p. TÉT 1996 s 1 A magyar etnikai térszerkezet változásai... 91 Ugyanakkor a határainkon túli, 2,7 milliónyi kárpát-medencei magyar etnikai területe >zámos esetben még meg tudta őrizni viszonylagos etnikai kompaktságát többnyire a mai nagyar államhatár szomszédságában és a Székelyföldön. Ezek a magyar nemzeti cisebbségek jelenlegi etnikai magterületei a következ ők: Szlovákiában Csallóköz, Párkány, Ipolyság, Fülek, Tornalja térsége, a Gömör-Tornai karszt és a Bodrogköz; Ukrajnában a Beregszász környéki határsáv Ungvár és Nagysz őlős között; Romániában a Székelyföld és a szatmár-észak-bihari határvidék; Jugoszláviában ÉK-Bácska (5. ábra). A honfoglalás óta elmúlt 1100 év a magyar etnikai térszerkezet átalakulása alapján négy Fó periódusra osztható fel. Az els ő, a X-XV. század közötti id őszakot — főként a lakatlan területek és a nemzetiségek rovására történt — magyar transzgresszió; a második, a XVI- XVIII. századokra vonatkozó periódust — a bels ő háborúk, a török hódoltság, a felszabadító harcok és az azokat követ ő migrációs folyamatok eredményeként — rendkívüli nagyar etnikai regresszió és azzal párhuzamos nemzetiségi transzgresszió jellemezte. A larmaaik, többnyire a XIX. századra és a XX. század elejére kiterjed ő időszakban — ermészeti és társadalmi tényez őknek köszönhető — túlnyomórészt önkéntes magyarosodás eredményeként a középkori magyar etnikai terület regenerálása felé mutató, magyar etnikai transzgresszió és nemzetiségi, f őként szlovák, német regresszió bontakozott ki és gyorsult fel századunk elejére, melyet a trianoni békeszerz ődés, a történelmi magyar á llamterület felosztása tartóztatott fel. A negyedik, máig tartó id őszakban a trianoni serületen fokozódó magyar etnikai el őretörés, a trianoni határokon túl a szlovák, ruszin, - omán, szerb, horvát, szlovén el őrenyomulással szembeni általános magyar etnikai-területi - egresszió volt megfigyelhet ő, melyet csupán 1938-1944 között szakított meg a revíziós sikerek következményeként egy rövid, ideiglenes magyar etnikai térnyerés. Irodalom Barsy Gy. (1938) Magyarország népessége a honfoglalás óta. In: Magyar Statisztikai Szemle 4. 348-358. o. Bodor A. (1914) Délmagyarországi telepítések története és hatása a mai közállapotokra. Stephaneum, Budapest. Csapodi Cs. (1943) Az északnyugati magyar tót nyelvhatár megváltozása és a katolikus - restauráció. Stephaneum, Budapest. Pányi D. (1993) Az 1850. és 1857. évi népszámlálás. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest. Fényes E. (1842) Magyarország statistikája. I. kötet, Pest. 3yörffy Gy. (1995) A honfoglalók száma és az Árpád-kor népessége. In: Kovacsics J. (szerk.) A honfoglalás és az Árpád kor népessége, Magyarország történeti - demográfiája I., Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 37 41. o. - ászi O. (1912) A nemzeti államok kialakulása és a nemzetiségi kérdés. Grill Károly Kiadóvállalat, Budapest. Katus L. (1988) Nemzetek és népszaporulat. In: Glatz F. (szerk) Magyarok a Kárpát- medencében. Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat, Budapest, 171-174. o. Kniezsa I. (1938) Magyarország népei a X1 ik században. Budapest. - Kniezsa I. (1939) A magyarság és a nemzetiségek. In: Az ezeréves Magyarország. Pesti Hírlap Rt., Budapest, 91-114. o. Kniezsa I. (1941) Adalékok a magyar szlovák nyelvhatár történetéhez. Athenaeum, . - Budapest. Kocsis Károly : A magyar etnikai térszerkezet változásai a honfoglalástól napjainkig Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 79-94. p. 92 Kocsis Károly TÉT 1996 s 1 Kocsis Károly : A magyar etnikai térszerkezet változásai a honfoglalástól napjainkig Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 79-94. p. ÉT 1996 s 1 A magyar etnikai térszerkezet változásai... 93 ocsis K.—Kocsisné Hodosi E. (1991) Magyarok a határainkon túl — a Kárpát- medencében. Tankönyvkiadó, Budapest. ocsis K. (1994) Budapest és régiója etnikai térszerkezetének átalakulása (1850-1990). Földrajzi Értesítő XLIII. 3-4. 299-324. o. ocsis K. (1995) Magyarország etnikai szerkezete. In: Iskolakultúra V. 3-4. 30-39. o. ovács A. (1920) Magyarország népességének fejl ődése a török uralom megszűnte óta. A magyar béketárgyalások. Jelentés a magyar békeküldöttség m űködéséről Neuilly S/S.- ben 1920 január-március havában. Budapest, I. kötet, 36-46. o. ovács A. (1925) Nemzetiségi er őviszonyok a történeti Mdgyarországon. In: Dr. Gróf Klebelsberg Kunó Emlékkönyv. Budapest, 615-630. o. ovacsics J. (1995) A történeti demográfia válaszai és nyitott kérdései az Árpád-kori népesség számára vonatkozóan. In: Kovacsics J. (szerk.) A honfoglalás és az Árpád-kor népessége. Magyarország történeti demográfiája I., Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 3-36. o. istó Gy. (1995) Magyarország lélekszáma az Árpád-korban. In: Kovacsics J. (szerk.) A honfoglalás és az Árpád-kor népessége. Magyarország történeti demográfiája I., Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 42-95. o. ályusz E. (é. n.) A magyarság és a nemzetiségek Mohács el őtt. In: Wellmann I. (szerk.) Magyar Művelődéstörténet, Magyar Történelmi Társulat, Budapest. endöl T. (1947) A Kárpát-Medence emberföldrajza. In: Bulla B.—Mendöl T. (szerk.) A Kárpát-medence földrajza. Egyetemi Nyomda, Budapest, 72-195. o. ónai A. (1938) Magyarok elterjedése a Földön. Földrajzi Közlemények LXVI. 83-104. o. ónai A. (1989) Térképezett történelem: Magvető, Budapest. zabó I. (é. n.) A nemzetiségek térnyerése és a magyarság. In: Wellmann I. (szerk.) Magyar Művelődéstörténet. Magyar Történelmi Társulat, Budapest, 111-136. o. zabó I. (1941) A magyarság életrajza. Magyar Történelmi Társulat, Budapest. • zű cs J. (1988) A középkori Magyarország népei. In: Glatz F. (szerk.) Magyarok a Kárpát-medencében. Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat, Budapest, 32-39. o. ellmann I. (1989) Magyarország népességének fejl ődése a 18. században. In: Ember Gy.—Heckenast G. (szerk.) Magyarország története 1686-1790. Akadémiai Kiadó, Budapest, 25-80. o. CHANGING FACE OF THE HUNGARIAN ETHNIC TERRITORY FROM THE HUNGARIAN CONQUEST TILL TODAY KÁROLY KOCSIS he author acquaints us with the transitions of the Hungarian ethnic territory during the ast 1100 years, divided into seven chapters according to the main milestones in ungarian history (1526, 1711, 1849, 1920, 1938, 1945). The study telis us that there are ardly any nations in Europe the population and ethnic territory of which changed during he past centuries as strikingly as those of the Hungarians. Perhaps it is only the Croatians fragmented in the conflict zone of the front line between the Christians and Muslims in he 15th-17th centuries — and the Polish suffering in the German-Russian conflict zone ho had a situation similar to the Hungarian one, if we look at the development of their Kocsis Károly : A magyar etnikai térszerkezet változásai a honfoglalástól napjainkig Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 79-94. p. 94 Kocsis Károly TÉT 1996 s 1 ethnic territory and its frequent expansions and contractions. The rhapsodic changes of the ethnic spatial structure of Hungary were after all connected to the geographical location of the Carpathian Basin, that, in the meeting point of Western and Eastern Christianity and the Islamic world (15th-19th centuries) and that of the German and Slavic ethnic blocks, had a basic influence on historical events. Also, with its natural geographical endowments, in connection with the lifestyle of the Hungarian nation, it determined the size of the ethnic territory of the Hungarians and the limits of growth in the Medieval Ages.