Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 125-145. p.

Tér és Társadalom 4. 1990.3-4: 125-145.

TÁRSADALMI VISZONYOK, TÉR ÉS ID Ő

JOHN URRY

Mostanában gyakorta elhangzó érvelésként hallható, hogy a jelenkori társadalomtudomá-
nyok egyik fontos hiányossága az id ő és a tér mell őzése. A társadalmi elemzések különös módon
mellőzik a vizsgált jelenségek tér-id őbeli elhelyezését és elrendelését.' Mindez szembet űnő
ellentétben áll a természettudományok helyzetével, ahol például Whitehead megállapítása sze-
rint: „Aligha több megbocsátható túlzásnál azt állítani, hogy a természet értelmének meghatá-
rozása alapvetően az idő és a tér jellegének megvitatására szorítkozik". 2 Rengeteg probléma
ladódik azonban annak értelmezéséb ől, hogy a tér és az idő dimenzió hogyan építhető be a társa-
lmi viszonyok elemzésébe. Tisztázás céljából számos kérdést kell felvetnünk.
Először, a legtöbb hagyományos díszciplína (egyrészt a közgazdaságtan, a politológia és szo-
iológia, másrészt a történelem és földrajz közötti) elkülönülés a társadalmi viszonyok elemzé-
e során megnehezíti az id ő és a tér öszekapcsolását. A társadalmi rendszer vagy társadalmi
truktúra és a társadalmi változás közötti különbségtétel, f őleg a szociológián belül, úgy t űnik,
ogy az időbeli elemzést csupán az utóbbira korlátozza. Hasonlóképpen a „társadalom" kon-
epciója az elemzést meghatározott társadalmi és térbeli paraméterek közé szorítja, és megne-
ezíti az olyan struktúrák és folyamatok elméleti értelmezését, melyek nem illeszkednek a sajá-
os „társadalom" koncepcióhoz. Azonban mindezen túl számos olyan példa hozható fel a
'rsadalomtudományok területér ől, melyek esetében nem jellemz ő a tér és az id ő szándékos
mellőzése. A szociológia területér ől vett példák közül els őként Goffrnann említhet ő, aki meg-
különbözteti az els ő és a hátsó színteret, 3 a „karrier"--t szimbolikus interakcionista módon vizs-
gálja,' és nemrégiben elvégezte a különféle társadalmi osztályok kollektív akcióinak elemzé-
sét.' Figyelemre méltó, hogy ezeknek a kérdéseknek az egyik legalaposabb elemz ője, Giddens
főleg a kapitalizmus fejlődésével kapcsolatos id őbeli átalakulásokra koncentrál, és ezen belül
is elsősorban az idő-tér elkülönülés különbségeinek mértékére a kapitalista és nem-kapitalista
osztálytársadalmak vonatkozásában. Viszonylag keveset foglalkozik a tér teoretizálásával, s
úgy tűnik, hogy főleg a kései kapitalizmus jelenlegi térbeli átrendez ődésének, okainak és követ-
kezményeinek, magyarázatával marad adós.' Ráadásul a hiányosságnak azért van különös fon-
tossága, mert — mint ezt a kés őbbiekben megpróbálom bemutatni — inkább a tér, mint az id ő
az a dimenzió, melynek meghatározó jelentősége van a jelenkori kapitalizmusban, mind a leg-
szembentűnőbb folyamatok, mind pedig az általános társadalmi tudat szempontjából. Mint a
hosszú időtartamok (longue durée) történésze, Braudel megfogalmazta: „Minden társadalom-
tudománynak helyet kell adni az emberiség egyre er őteljesebb földrajzi koncepciójának". Ez
az, ami Vidal de la Blache már 1903 óta sürget.'
JOHN URRY : TÁRSADALMI VISZONYOK, TÉR ÉS IDŐ
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 125-145. p.

126 John Urry TÉT 1990.3-4

Idő, tér és elméleti realizmus
Régóta tartó filozófiai vita zajlik arról, hogy a teret és az id őt saját természettel, illetve sajá-
tossággal bíró, bizonyos értelemben abszolút entitásokként kell-e kezelni. Például, a tér olyan
okságilag teremtő valami, melyet meg kell különböztetni az anyagtól, mivel saját struktúrával
rendelkezik; vagy pedig pusztán „relatív" valami, ami a fizikai világ alkotó elemei közötti vi-
szonyt jellemzi. Az utóbbi nézet legnevesebb képvisel ője Leibnitz volt, aki szerint: „a tér pusz-
tán csak valami relatív" —, csak „az együttlétezés rendje", mint ahogy az idő „az egymásutáni-
ság rendje". 8 Eszerint a relacionista, egymás közötti szoros kapcsolatot feltételez ő szemlélet
szerint a világegyetem egyszerűen az anyag részeib ől, vagyis különböző szubsztanciákból áll,
s ezek az anyagrészecskék egymás közötti és saját alkotóelemeik közötti térbeli viszonyokat
tükröznek. Általánosan fogalmazva, ezen szemlélet képvisel ői úgy vélik, hogy bármely, a tér-
hez kapcsolódó tulajdonságokat meghatározó állítás logikailag csak úgy lehetséges, ha ezeket
a tulajdonságokat az érintett objektumok közötti viszonyokra vezetjük vissza.'
Az abszolutista szemlélet legnevesebb képvisel ői Descartes és Newton (és más módon
Kant).'° Szerintük a tér és id ő partikularitásokat, vagyis sajátosságokat jelöl; a tér például meg-
különböztető tulajdonságokkal rendelkezik, mivel folyamatos, mennyiségi, áthatolható és el-
mozdíthatatlanul rögzített. Az abszolutista szemlélet képvisel ői azonban nem értenek egyet a
tér egyéb megnevezhet ő tulajdonságai tekintetében, így például abban, hogy a tér három- vagy
négydimenziós-e, hogy intervallumokra bontható-e vagy végtelen kicsi pontok összefügg ő
sora, hogy a térbeli viszonyok az euklideszi geometria elveire épülnek-e, illetve a térnek van-e
görbülete.
A következő kben azt kívánjuk igazolni, hogy sem a relacionizmus, sem pedig az abszolutiz-
mus nem alkalmazható minden megszorítás nélkül a társadalom világára. Véleményem szerint
a társadalom világa (beleértve a természet világát is) olyan négydimenziós id ő-tér entitásokból
áll, amelyek egymással komplex és kölcsönösen módosító tér- és id őbeli kölcsönhatásban áll-
nak. Mindez azzal a következménnyel jár, hogy a fenti entitások kölcsönös oksági erejének
részleges és változó módon történ ő megvalósulása miatt a társadalmi tevékenységek térben és
időben empirikusan megoszlanak. A társadalom világának ez a realista szemlélete azonban,
kissé túlzón fogalmazva, „kopernikuszi" forradalmat igényel. Mégpedig azért, mert gondol-
kodásunkban, írásainkban és a társadalom érzékelésében általános az a hiedelem, hogy episzte-
mológiailag jelentő s az „itt és most", s minket sajátosan azok a társadalmi viszonyok teremte-
nek, melyek jelenleg körülvesznek bennünket. Továbbá — Smart érvelése szerint — sajátos
múlt-, jelen- és jövő képünket rendszerint úgy fogjuk fel, hogy azt objektíven alkalmazzuk az
univerzumra is, ahelyett, hogy csak az emberi gondolkodás és kifejezés szintjén bírnának jelen-
tőséggel."
Itt első sorban arra kívánom felhívni a figyelmet, hogy napjaink elméleti igénye, miszerint
a „szubjektumnak" el kell mozdulnia a társadalomtudományokon belül, a szubjektum id őbeli
és térbeli elhelyezkedésének további elemzése nélkül nem kielégít ő. Foucault szerint a társada-
lomtudományok (és a biológia), különösen az 1806 utáni id őszakban, az „ember" és a „törté-
nelem" koncepcióira kezdtek koncentrálni.' De most, a strukturalizmus fellendülése idején
azt hangsúlyozzák, hogy nem szükséges, hovatovább nem szabad az „embert" a társadalomtu-
dományok középpontjába helyezni. Különösen a „nyelvészeti irányzat" jelenti azt, hogy min-
JOHN URRY : TÁRSADALMI VISZONYOK, TÉR ÉS IDŐ
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 125-145. p.

TÉT 1990.3-4 Társadalmi viszonyok, tér és id ő 127

denféle társadalmi gyakorlatot nyelviként, vagyis az értelem és jelzés rendszereikérit kell értel-
mezni. 13 Ezek a nyelvi rendszerek, és els ősorban szisztematikusan elrendezett különböz ősége-
ik teszik az emberi szubjektumot autonómmá, öntudatossá és önakaratúvá. Ezt a hangsúlyelto-
lódást azonban eddig nem vizsgálták megfelel ően, és pontosabb vizsgálatot igényel az egyéni
szubjektumnak az „itt és most'lban történ ő létrejötte. Mely folyamatok hozzák létre az id őbeli
és térbeli különbségek rendszerében meghatározott, adott helyeket elfoglaló és használó egyé-
neket? Ez a tér és idő „itt és most" korlátaitól mentes teoretizálását jelenti, s különösen —
nyelvi analógiával élve — olyan négydimenziós társadalmi entitásokat azonosítanak, amelyek
kölcsönkapcsolataik révén létrehozzák az adott helyeket elfoglaló és használó egyéni szubjek-
tumokat.
Mindez jórészt ismeretlen megközelítés, annak ellenére, hogy — s reméljük, ezt be tudjuk
mutatni — sok elméleti és empirikus kutatásra hatást gyakorol, bár gyakran rendkívül közvetet-
ten. Az egyetlen köZelmúltban született m ű, mely közvetlenül ezeket a kérdéseket vizsgálja,
Giddens A Contemporary Critique of Historical Materialism című munkája." Ebben a szerző
azt hangsúlyozza, hogy „a humán társadalmi viszonyokban a jelenlét és távollét szempontjaira
és körülményeire" kell koncentrálni. 15 Ezek a fogalmak utalnak mind az id őre mind pedig a
térre. Giddens szerint minden társadalmi kölcsönhatás a jelenlétek és távollétek összekeveredé-
sére épül. Ez az összekeveredés kifejezi azokat a különféle módokat, amelyekben a struktúrák
létrejönnek, hogy az esetleges társadalmi cselekvéseken belül megtestesítsék a tartós intézmé-
nyeket. Ezek a struktúrák közvetítik az id őt a meghatározatlan hosszúságú tér-id ő távolságokra.
Ily módon a társadalMakat össze lehet hasonlítani a bennük foglalt „id ő-tér elkülönülés" foka
szerint, vagyis aszerint, hogy az egyes társadalmak ezen elkülönülés rövidebb vagy tágabb teré-
ben „feszülnek ki". A nem-kapitalista társadalmakban ezen elkülönülések f ő hordozói a hatal-
mi erőforrások, míg a kapitalista társadalmakban az allokációs er őforrások. Az utóbbi esetben
mind az idő mind pedig a tér áruvá válik, és elkülönül azon társadalmi tevékenységek lényegé-
től, melyekkel a nem-kapitalista társadalmakban alapvet ően eggyé váltak. Az „id ő-tér össze-
kapcsolódás" léte, melynek segítségével a kölcsönhatás kiterjed a térben, és összezsugorodik
az időben, a mai kapitalizmusban erőteljesebb „jelenlét-hozzáférhet őség'Iet tesz lehet ővé.
Giddens megfogalmazásának azonban az a f ő problémája, hogy nem vizsgálja ezeknek az érin-
tett, erőteljes társadalmi entitásoknak a különböz ő tér-idő felépítését. Ha végrehajtotta volna
ezt a vizsgálatot, akkor — el őször is — az időbeli és térbeli folyamatoknak az „id ő-tér" fogalom
„kiterjedése" vagy „eltávolodása" terén történ ő alkalmazása helyett azok változó jelent őségé-
vel foglalkozott volna. Másodszor, elemeznie kellett volna azokat a különböz ő szinteket, me-
lyekben a tér/időbeli folyamatok lakoznak, vagyis azokat a kapcsolatokat, amelyek eleve kizár-
ják, hogy az időnek és a térnek egyszer ű, abszolutista vagy relacionista értelmezését adják.
A következőkben megpróbálunk közvetlenül szembenézni a tér és az id ő problémájával.
Először is, sem a tér sem az id ő nein szubsztanciák abban az értelemben, ahogy az anyag
olyan különböző szubsztanciák együttese, amelyek létezése független a többiekt ől. A tér és idő
csak akkor létezik, ha az anyagi valóság bizonyos értelemben térben és időben létezik. Ebből
adódóan nem léteznek, ha nincs legalább két dolog, amelyik tér-id őbeli kapcsolatot tart fenn.
Ez mellékesen azt jelenti, hogy ha létezik legalább két ilyen tárgy, akkor közöttük mindig van
valami, vagyis — Kant megfogalmazásában — a tér. így a tér az entitások közötti kapcsolatok
rendszere és nem szubsztancia. Ebb ől adódóan valószínűleg téves kategóriahasználat a „társa-
JOHN URRY : TÁRSADALMI VISZONYOK, TÉR ÉS IDŐ
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 125-145. p.

128 John Urry TÉT 1990.3-4

dalom" és a „tér" kölcsönhatásáról beszélni. A „társadalom", legalábbis bizonyos értelemben,
szubsztancia (csakúgy minta viszonyok rendszere), míg a „tér" nem az." Hasonlóképpen nem
szabad az „időt" önmagában produktívnak, vagyis olyan valaminek tekinteni, ami egyszer űen
folyásának és múlásának k&etkezményeként hatásokat teremt." Nem létezik az „id ő nyila",
olyan értelemben, mintha létezne valami konkrét, amelyik önmagában múlik, repül, megtörté-
nik, vagy elmúlik fölöttünk.
Mindebből azonban nem következik az, hogy a térbeli és id őbeli viszonyokat problémamen-
tesen lehet redukálni a társadalmi entitásokon belüli és azok közötti viszonyokra. ' 8 Ugyanakkor
azonban a létről és kölcsönhatásairól való beszéd feltételezi az ontológia és a tudomány sajátos
koncepcióját. Jelen esetben az esemény-ontológia néven ismert koncepció ellen érvelnénk,
mely szerint a természetet és a társadalmat egyszer űen a diszkrét, atomisztikus események (te-
vékenységek, kölcsönhatások, személyiségi jellemz ők, társadalmi intézmények stb.) olyan so-
rozatának kell tekinteni, melyek történetesen térben és id őben oszlanak el. Ezzel szemben in-
kább Harré és Madden „dolog-ontológiáját" követem, mely szerint léteznek térben-id őben
elhelyezkedő ismétlődő és tartós struktúrák, és nem kell speciális magyarázatot adni az ilyen
dolog fennmaradására." Ezek a struktúrák ugyanis azért maradnak fenn, mert rendelkeznek
oksági hatótényezőkkel, és ezek részben realizálódnak. Az azonban nem állíható, hogy az ese-
mények egy sajátos csoportját meg lehet és meg kell magyarázni egyetlen ilyen entitás alapján,
más szóval, hogy az adott entitás saját maga rendelkezik olyan oksági hatótényez ővel, amely
képes az empirikus események egész csoportját létrehozni. Ennek az az igény az oka, miszerint
vizsgálnunk kell azokat a feltételeket, melyek között az ilyen oksági hatótényez ők valójában
realizálódnak; s amikor ez a vizsgálat megtörténik, azt állítjuk, hogy esetenként ezek a körül-
mények más társadalmi entitásokból és hatótényez őik legalább részleges realizálódásából áll-
nak." Az ilyen entitások effajta alapvet ő kölcsönös függősége így azt jelenti, hogy bizonyos
entitások oksági hatótényez ő i teremtik meg azokat a feltételeket, amelyek más entitások hatóté-
nyező inek a megvalósulásához szükségesek. Így a létrehozott empirikus események (mint pél-
dául a háztartások vagy üzemek térbeli eloszlása) rendkívül összetett, kölcsönösen összefüggő
folyamatok termékei. Erre gondolhatott Marx, amikor kijelentette: „A konkrét fogalom azért
konkrét, mert sokféle definíció szintézise, s így a különböz ő aspektusok egységét jelenti". 2 '
Marx számára a konkrét tárgy nem azért konkrét, mert létezik vagy „empirikus", hanem azért,
mert sok, különböző erő vagy folyamatok — vagy a mi fogalmainkkal élve — sajátos hatóténye-
zőkkel rendelkező entitások sajátos összekapcsolódásának az eredménye. A továbbiakban eze-
ket a folyamatokat nemcsak egyszer űen felsoroljuk, hanem inkább szintetizáljuk. Ezeknek a
kombinációi minő ségileg módosítják az egyes alkotó entitásokat. Hogyan kapcsolódik akkor
ez a vita közvetlenül az id ő és a tér elemzéséhez?
Elő ször is, mint ezt korábban már láthattuk, az empirikus események az id ő-térben oszlanak
el. Ez ugyanúgy igaz a mindennapi élet viszonylag rutinszer ű mozzanataira, mint ahogy igaz
a viszonylag különböző és egyedi társadalmi eseményekre. 22 Valójában az a gondolat, hogy
az egyének „ösvényeket" foglalnak el az id ő -térben, hangsúlyozza „az egyének fizikai oszt-
hatatlanságát és véges időforrásaikat". Mindez — Pred megfogalmazása szerint — rávilágít „a
különböző életutak közvetlen, bonyolult összekapcsolódására, mely alapvet ő része a társada-
lom mindennapi újratermelésének". 23
Másodszor, bármilyen adott entitás sajátos térbeli viszonyokat és az id ő jellemző tagoltságát
JOHN URRY : TÁRSADALMI VISZONYOK, TÉR ÉS IDŐ
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 125-145. p.

TÉT 1990.3-4 Társadalmi viszonyok, tér és id ő 129

foglalja magába. Így például a civil társadalom — amely alapvet ően létrehozza a munkaerőt
— részben olyan, viszonylag elkülönült háztartásokból áll, melyekre meghatározott „térbeli
elkülönülés" jellemző." Ezzel szemben a modern állam nagymértékben centralizált, és magá-
ba foglalja az ellenőrzés térbelileg-id őbelileg transzformált eszközeit." Maguk a t őkés viszo-
nyok mind az idő mind a tér áruvá válását eredményezik, a t őke szisztematikus újraszervez ődése
következtében. Ma a t őkés viszonyok kevésbé függnek az ezen viszonyokat ellen őrzők közvet-
len vagy potenciális jelenlététől. A térbeli közelség igénye, mely az információk vagy döntések
közvetítéséhez szükséges időigényből eredt, az elektronikus úton történ ő információ-továbbítás
hatására módosult. A hivatalok ebb ől adódó funkcionális és térbeli elválása a munkahelyekt ől,
illetve a munkahelyek egymástól történ ő elszakadása a különböző alkalmazott munkafolyama-
tok és munkaerő szempontjából, átalakítja a különböző térben/időben strukturált társadalmi
osztályok saját hatóerejét is.
Harmadszor, hatóerejük szempontjából figyelembe kell vennünk ezen különböz ő entitások
közötti változó tér-időbeli viszonyokat is. Az időben egymástól kölcsönös függ őséget mutató
entitások között változó viszonyok állnak fenn. Egyik példaként az államnak minta mindennapi
élet bizonyos irányítójának a fejl ődését említhetnénk, mivel ez a fejl ődés (szó szerint és metafo-
rikusan) csökkenti az állam és civil társadalom közti „teret". A másik példa a t őkés termelési
viszonyok változó profiljára vonatkozik, melyek — mint ezt máshol már kifejtettem — egyre
mélyebbek, de egyre inkább egy bizonyos „els ő- világgazdaságban koncentrálódnak." így,
bár a tőkés fejlődés magába foglalja a tér áruvá válását, olyan értelemben, hogy a mindennapi
élet is egyre inkább áruvá válik; a kialakuló „korábbi ipari országokban", melyre az Egyesült
Királyság a legjobb példa, növekszik a távolság a tőkés termelés mint olyan és a civil társadalom
között. A tő kés termelés folyamatosan szélesedik, mégis térbelileg egyre koncentráltabbá vá-
lik. Sok körzet dekapitalizálódik, ugyanakkor viszonylag elkülönül és eltávolodik a termelés
mint olyan direkt kapitalista termelési viszonyaitól.
Ebből adódóan vizsgálnunk kell a meghatározott társadalmi entitások közötti változó
időbeli/térbeli viszonyokat, melyek maguk is id őbelileg-térbelileg strukturáltak, és hatóerejük
vagy realizálódhat vagy nem. Így az empirikus eseményeket általában, és különösen az ilyen
események térbeli előfordulását az ezen entitások közötti komplex, egymást átfed ő, időbelileg-
térbelileg strukturált viszonyok fogalmaival kell megmagyarázni. Ez magába foglalja az ilyen
entitások hatóerejének realizálását, részleges realizálását vagy hatástalanítását. így az id ő és
a tér komplex és változó viszonyt foglalnak el az elemzésben: jellemzik az „empirikus esemé-
nyeket", az okságilag hatékony entitások szerkezetét és az ilyen entitások közötti kölcsönkap-
csolatokat.
Ebből a szemléletből számos következmény adódik:
1. Helytelen az az Althusser és mások által kifejtett érvelés, miszerint egy adott struktúra hatá-
sait (mint például egy sajátos térbeli eloszlás létrehozását) tekintve immanens. Althusser
például ezt írja: „a hatások nem a struktúrán kívüliek, nem el őzetesen létező dolgok vagy
elemek vagy terek, melyekbe a struktúra bevési a nyomát. Éppen ellenkezőleg, azt jelen-
ti, hogy a struktúra hatásai immanensek ..., hogy a struktúra egész létezése saját hatásai-
ból áll".27
JOHN URRY : TÁRSADALMI VISZONYOK, TÉR ÉS IDŐ
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 125-145. p.

130 John Urry TÉT 1990.3-4

Az általam körvonalazott elméleti realizmusból a fenti érvelés elvetése következik. Ez
az álláspont egy kicsit eltér az Althusser által jogosan kritizált „nyílt okság" gondolatá-
tól. Az elméleti realizmus szükségszer űen magába foglalja a véleményt, hogy a struktú-
ra, a paradigmatikusság kivételével, nem fejez ődhet ki saját hatásaiban. Szükségszer ű
a struktúrák kölcsönös összefüggése, és az már teljesen esetleges, hogy meghatározott
empirikus eseményekben kifejez ődő saját oksági hatóerejük milyen mérték ű .
2. Althussernek azonban igaza van, amikor azt hangsúlyozza, hogy az egyes strukturális szin-
tek különböző történelmi id őt foglalhatnak magukba. Érvelése szerint minden egyes
strukturális szinthez külön id őt kell kapcsolni, mégpedig „viszonylag autonóm, és ebb ől
adódóan más szinteknek az időtől viszonylag független" id őt." Althusser azonban két,
korábban már említett dolgot hagy figyelmen kívül. Az egyik, hogy az egyes strukturális
szintek nem csupán sajátos történelmi id ővel rendelkeznek, hanem egy adott földrajzi
térrel is, de nincs okunk feltételezni, hogy bármelyik relatív önállósága térbelileg kisebb,
mint időbelileg. A másik pedig, hogy a különböz ő szintek vagy struktúrák közötti, s nem,-
csak az egyes szinteken belüli térbeli kölcsönkapcsolatot is vizsgálni kell.
3. Emlékeznünk kell azonban arra is, hogy magukban sem az id őbeli sem a térbeli viszonyok
nem teremtenek sajátos hatásokat. Mint ezt már megfogalmaztuk, az id ő nem olyan vala-
mi, amelyik „folyik", s így egyszer űen az idő múlása teremt hatásokat." Hasonlóképpen
el kell kerülni a térbeli fetisizmust, legyen szó akár olyan kategoriális tévedésr ől, mely
megfogalmazás szerint egy terület (egy „tér") kizsákmányol egy másikat, vagy akár ar-
ról, hogy adott térbeli struktúrát a térbeli viszonyok határoznak meg. Olyan nyilvánvaló-
an „térbeli" magyarázatok, mint Durkheim érvelése — miszerint a munkamegosztás er ő-
södik „a morális s űrű ség" fokozódásával — legjobb esetben is csak a tekintetben
ösztönözhetnek, hogy merre keressük a helyesen felépített magyarázatot."
4. A társadalom világáról jelen esetben fenntartott vélemény, miszerint az számos, egymástól
kölcsönösen függő , kölcsönösen módosító négydimenziós tér-id ő entitásokat tartalmaz,
azt jelenti, hogy egy sajátosan komplex, Bhaskar által „nyílt rendszer"-nek nevezett vala-
mivel állunk szemben. Megfogalmazása szerint: „A nyílt rendszerek jellemz ője, hogy
kettő vagy több, esetleg radikálisan különböz ő jellegű rendszerek kombinációja teremt
hatásokat. És mivel nem tudjuk el őre, hogy valójában melyik mechanizmus fog m űködni
(és esetleg kifejezésmódjukat sem ismerjük) az események deduktív módon nem jelezhe-
tők elő re. Nyitott rendszerekben a legtöbb eseményt „a körülmények találkozásának"
kell tekinteni ." 31
Ebből két módszertani szempont következik. El őször Sayer kiemelése szerint, a Hanson-
féle, visszafelé haladó következtetésr ől van szó." Vagyis a tudomány magába foglalja
az elméletek előfeltételezését az empirikus jelenségek megmagyárázása érdekében. Ezek
az elméletek „ellentétesen" épülnek fel, vagyis visszafelé haladva, és azért fejlesztik őket
tovább, hogy egy sor rejtélyes empirikus jelenséget megértsünk. Az elmélet kidolgozását
azért tartjuk célszer ű nek, mert ha igaznak bizonyulna, akkor megmagyarázná a kérdéses
jelenségeket. Másodszor, számos független tényez őnek kell megfelelni annak érdekében,
hogy viszonylag biztosak legyünk ezen elmélet legalább részleges helyességében;
JOHN URRY : TÁRSADALMI VISZONYOK, TÉR ÉS IDŐ
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 125-145. p.

TÉT 1990.3-4 Társadalmi viszonyok, tér és id ő 131

— egyéb független tényez ők azt a feltételezést támasztják alá, hogy az alapul vett enti-
tás vagy entitások sajátos oksági hatótényez ővel rendelkeznek;
— bizonyítékaink vannak annak feltételezésére, hogy a körülmények összejátszásából
adódó ezen helyzetben a fenti hatótényez ők legalábbis részben realizálódnak;
— nincs alapunk azt feltételezni, hogy ezen oksági hatótényez ők többé nem realizálód-
nak, például abban az esetben, amikor más entitások megakadályozzák ezt; és
— valamilyen bizonyíték létezik arra nézve, hogy ez az entitás, illetve ezek az egymás-
tól függő entitások, és nem más entitások hozzák létre a kérdéses jelenségeket. 33
Ezidáig számos általános megjegyzést tettünk — a tudomány elméleti realista koncepciója
alapján — az idő, a tér és a társadalmi viszonyok közti viszonnyal kapcsolatban. A következ ő
részben még pontosabban megvizsgáljuk az idő és a tér közti változó kapcsolatot.

A tér jelentősége
John Berger portréfestésr ől szóló esszéjében azt írja, hogy az arcképpel való megelégedett-
séghez hozzátartozott az ábrázolt egyén társadalmi pozíciójának felismerése és meger ősítése.
A 19. század végén, s különösen a 20. században ennek a fontossága azonban drámai módon
csökkent. Ez részben a fényképészet terjedéséb ől, részben pedig a társadalmi pozíciók értéké-
nek csökkenéséb ől adódott. Berger szerint a csökkenésnek van egy további oka is; a portréfesté-
szet újjászületésére akkor sem kerülne sor, ha az emberek újra bíznának társadalmi pozíciójuk- •
ban, és biztosak lennének fel őle. A modern novellával párhuzamot vonva hangsúlyozza, hogy
ez utóbbi esetben változás történt a történet elbeszélésének módjában. Véleménye szerint ma
aligha lehetséges egy egyszer ű történetet időrendi sorrendben elmesélni. Ez azért van így, mert
manapság már nagyon is tudatában vagyunk annak, hogy a történet fonala a kés őbbiekben átfor-
málódhat. „Ahelyett, hogy a tudatában lennénk annak, hogy egy pont egy egyenes vonal végte-
lenül kicsi része, inkább a végtelen számú egyenesek végtelen kicsi részének, a vonalak met-
széspontjában lévő csillagnak tekintjük. Ez a fajta tudat annak következménye, hogy állandóan
számításba kell vennünk az események, illetve lehet őségek egyidej űségét és kibővülését."
Minderre a magyarázat a jelenlegi kommunikációs eszközök rendkívül széles körében, a ha-
talom modern rendszerének lehetőségeiben, a világ oszthatatlanságában (a világfalu), valamint
a gazdasági fejlődésnek az egész világra jellemz ő kizsákmányolás körülményei közepette fellé-
pő egyenlőtlenségében keresendő. Ezért Berger szerint a jelenlegi világban a személyes tapasz-
taltok létrejöttében inkább a tér, nem pedig az id ő vagy a történelem a fő dimenzió. A jövőbe
látás — mondja — most inkább földrajzi, mint történelmi dimenziót foglal magába; nekünk
tehát nem a saját történelmünket, hanem inkább a saját földrajzukat létrehózó emberekr ől kell
beszélnünk."
Berger itt azt veti fel, hogy az okságilag hatékony entitások széles körénél el őforduló legfon-
tosabb jelenkori változások alapvet ően inkább térbeliek, mintsem időbeliek. Bizonyos értelem-
JOHN URRY : TÁRSADALMI VISZONYOK, TÉR ÉS IDŐ
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 125-145. p.

132 John Urry TÉT 1990.3-4

ben azonban ez részben önkényes különbségtétel, hiszen — Earman megfogalmazása szerint
— a tér nem a fóldhöz hasonló entitás; az id ő-tér tekinthető adottnak, s a teret a sok különféle
módozat egyike szerint le kell választani az id ő-térről." Ezt figyelembe véve tisztázni fogjuk
az egyik fontos különbséget a térbeli „szeletek" és id őbeli „szeletek" között.
Bár már hangsúlyoztuk, hogy az id ő-térnek mind id őbeli mind térbeli aspektusát együvé tar-
tozó viszonyoknak kell tekintenünk, e viszonyok asszimetrikusak. Ugyanis míg a téren belüli
viszonyoknak állandó összeget kell mutatniuk, az id ő dimenziójában a viszonyok nem ilyen
behatároltak; annak ellenére, hogy az id ő dimenziójában két dolog elfoglalhatja ugyanazt a
helyet (különböző helyeken), a térben ez a két dolog már nem foglalhatja el ugyanazt a helyet."
Ebből adódóan a tér szükségképpen behatárolt, s megszervezése és ellen őrzése szükségképpen
verseny és konfliktus tárgya, illetve forrása. Ez többek között azt jelenti, hogy ha egy okságilag
hatékony entitás a tér ugyanazon pontján elhelyezked ő, de több tárgyat érint ő változást teremt,
akkor ezeket a hatásokat a térnek egynél több pontján kell el őidézni.
Nem helyes azonban az id ő vagy időbeli és a tér vagy térbeli közötti egyszer ű különbségtétel.
Az idő szükségszerű en irányt jelent, így ha egy bizonyos idő elmúlt, akkor lehetetelen visszatér-
ni az időbeli kezdőpontra. Lucas érvelése szerint: „Az irány nélküli id ő egyáltalán nem idő...
Az idő azonos iránya ... alapvet ő feltétele a szubjektumok közötti tapasztalatoknak"." Ezért
bármilyen meghatározott térbeli mozgás id őt igényel, s így a tárgy nem térhet vissza id őbeli
kezdőpontjához. Bár a térbeli változás szükségszer űen időbeli változást feltételez, az id őbeli
változás nem jelent szükségszer űen térbeli változást. Ezért az „id őbeli" és a „térbeli-id őbeli",
nem pedig egyszer űen csak az időbeli és a térbeli között kell különbséget tennünk.
Ráadásul az utóbbi fajta változás véghezviteléhez er őteljesebb hatótényezőkre van szükség,
mert az ilyenfajta változásoknak a tér több pontján kell érvényesülniük. Az azonos, vagy közeli
térbeli pontokon végbemen ő változások létrehozásához kisebb er őkre van szükség, és ezért bár-
mely társadalmi folyamatban való els ődleges megvalósításuk valószín űsége rendkívül nagy.
Térbeli időbeli változások valószínűleg akkor következhetnek be, amikor az id őbeli változások-
-

nak legalább néhány feltétele már teljesült. Ez a provizórikusnak t űnő érvelés részben alátá-
masztható akkor, ha a t ő kefelhalmozásnak a termelés szféráján belüli folyamatait vesszük figye-
lembe. Ennek három formáját különböztethetjük meg:
1. abszolút értéktöbblet-termelés, amely nem foglal magába térbeli átalakulást — azaz az ér-
téktöbblet növelése a munkanap meghosszabbítása, illetve a munkaintenzitás növelése
révén történik;
2. relatív értéktöbblet-termelés, amikor a forgalom szférájában térbeli átalakulás történik —
azaz az áruk mozgása lezajlik, beleértve a munkaer őt is, a termelőtőkéjé viszont nem;
3. olyan relatív értéktöbblet-termelés, amikor a térbeli átalakulás a termelés szférájában megy
végbe — azaz új technológiák, szélesed ő munkamegosztás, új gépek alkalmazása stb.,
a termelőtőke térbeli áthelyez ődését, és a tőke rendkívül sokrétű és térbelileg elkülönült
körforgását eredményezik.
Történetileg az elmozdulás iránya az egyest ől a kettesig és tovább a hármasig, bár ez a változás
a termelés különböző szektoraiban nem volt egyenletes és azonos mérték ű. A különböző idő-
pontokban az egyes szektorok külöböz ő térbeli munkamegosztással jellemezhet ők. Továbbá,
az egyestől a kettesig és tovább a hármasig történ ő elmozdulás nem automatikusan történik,
hanem fligg az értéktöbblet-termelés létez ő formáinak térbeli-időbeli korlátaitól, valamint a
JOHN URRY : TÁRSADALMI VISZONYOK, TÉR ÉS IDŐ
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 125-145. p.

TÉT 1990-3-4 Társadalmi viszonyok, tér és id ő 133

sajátos társadalmi küzdelmektől és az állami beavatkozás e szférán belüli és e szférára ható
formáitól is. Kissé általánosan fogalmazva azt mondhatjuk, hogy a második világháború óta
a tőkefelhalmozást egyre inkább a hármas forma jellemei, azaz a t őkés átalakulás a forgalom
helyett inkább a termelés szféráját érint ő térbeli-időbeli átstruktúrálódásra épül. Helytelen
azonban úgy érvelni, hogy a tőke egyszerűen a tőkés átstruktúrálódás legmegfelel őbb formáit
fogja keresni, azaz a tőke az egyestől a hármas irányába mozdul el. Ebben a vonatkozásban
Müller és Neusss szolgál érdekes adalékokkal az angol gyáripari törvények változásáról. 38
Ezek fontos szerepet játszottak a munkanap meghosszabbításán alapuló abszolút értéktöbblet-
növekedés megakadályozásában. Bár ezeket a törvényeket a munkásosztály ellenállásának hatá-
sára vezették be, bizonyos ipari szektorokban szerepet játszottak az értéktöbblet-termelés meg-
határozó formájának az egyest ől a kettesre történ ő átmenetében. Ehhez hasonlóan a kettes for-
ma átalakulását a hármassá részben szintén a szociáldemokrata pártok keretén belül szervez ődő
küzdelmek váltották ki. Nagy-Britanniában két különösen fontos dolgot kell figyelembe venni
— az államosítást és a t őkecentralizáció ösztönzését az Ipari Átszervezési Testületen keresztül
az 1960-as évek végén. Mindkett ő a kettesről a hármasra történ ő váltást segítette el ő.
A térbeli-időbeli átalakulások ezen megnövekedett fontosságának egy másik kifejezési módja
a tőke bizonyos formáinak jelenlegi hipermobilitása 39 , valamint ezen folyamat, illetve a civil
társadalom jelenlegi gyakorlata közötti ellentmondások. Az utóbbi feltételezi egyéni szubjektu-
mok létezését." Az egyének különböz ő társadalmi tapasztalataik, továbbá különböz ő társasá-
gokban elfoglalt helyzetükön keresztül jutnak el az önálló cselekvésig, illetve oda, hogy autó-
nom, teljes és független állampolgároknak tekintsék magukat. A témának azonban van két
további, alapvetően fontos interpellációja. Nevezetesen a térbeli-id őbeli elhelyezkedés és a
nem. Az előző hatása abban jelentkezik, hogy olyan egyének formálódnak, akik mint szubjek-
tumok tudatában vannak jelenlétük, tartózkodásuk sajátos térbeli meghatározottságának (utca,
város vagy vidék, régió, ország) egy meghatározott id őszakban (egy olyan adott generációba
beleszületve, amelyet a többiekhez viszonyított helye határoz meg). Mint Webber írja: „A fizi-
kai tér az egyén énjének meghosszabbításává válik. A szomszédsági alapú főrendi csoportok,
a szomszédsági alapú család, és a közvetlen fizikai tér úgy válik belsővé, hogy az egyénnek
önmagáról alkotott bels ő érzékelése szétválaszthatatlan aspektusokban bels ővé válik. ... Az
egyén koncepciója önmagáról és a társadalomban elfoglalt helyér ől így finoman összeolvad
a korlátozott társadalmi interakciók térbelileg korlátozott területér ől alkotott koncepciójával .-41
Az ilyen szubjektumok térbeli megoszlása (különösen háztartásokra) és térbeli korlátozottsá-
ga szükségszerű. A háztartások nem foglalhatják el ugyanazt a pontot a térben, és a háztartások
tagjainak mozgását korlátozzák a földhasználat adottságai, a tulajdon és a közlekedés, az elér-
hetőség.
A tőke és a civil társadalom között ez az ellentét különösen er ős, mivel az utóbbi szférában
megy végbe a munkaerő termelése és újratermelése. Ki kell emelnünk, hogy Marx kapitalista
termelésről adott elemzése hiányos, mivel nem foglalkozik a munkaer őt létrehozó folyamatok-
kal." A Tőke abban az esetben foglalkozik a t őke termelésének elemzésével, amikor a munkae-
rő e folyamat puszta el őfeltételeként jelenik meg. Marx sohasem fejezte be azt a kötetet, amely
a munkaerő termelésével foglalkozik. Ez a folyamat nem csupán a tőkés termelés folyamatában
JOHN URRY : TÁRSADALMI VISZONYOK, TÉR ÉS IDŐ
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 125-145. p.

134 John Urry TÉT 1990.3-4

létrehozott áruk fogyasztását jelenti, hanem a fogyasztási cikkeknek felfrissült és energikus
munkaerővé történő átalakításába fektetett emberi munkaer őt is. A munkaerőnek ez az újrater-
melése szükségszerűen térbelileg elhelyezett és korlátozott, és a „helyhez" való köt ődésnek
különös jelentősége van. Ezeknek fő komponensei a térbeli-időbeli közelség, az egyediség és
a kényszer. Ezzel szemben a t ő két egyre inkább a hipermobilitás jellemzi, valamint a világszerte
szétszórt különböző körforgások olyan, első sorban funkcionális, s csak másodsorban térbeli
szerveződése, amely kihasználja a munkaerő újratermelési feltételeinek különbségeit. A hiper-
mobil tő kének nincs szüksége térbeli közelségre, s valójában sajátos térbeli elhelyezkedésre
sem. A „térbeli közömbösség" elvével jellemezhet ő. Ezért ellentmondás van a tőke termelése
(mely nyilvánvalóan társadalmi, de valójában a magánelsajátítás alapján struktúrálódik) és a
munkaerő „termelése" között (azaz az egyéni szubjektumok viszonylag szabad feltételek között
társadalmi, de nem társadalmasított munkaer őt termelnek újra). Néhány szerz ő azt feltételezte,
hogy az állam képes a t őke és bérmunka közti ezen ellentmondást oly módon feloldani, hogy
az utóbbit az el őzőnek megfelel ő formákban hozza létre és termeli újra (létszámban, szakkép-
zettségben stb.). Úgy vélem azonban, hogy ez nagyon kétséges."
A tőke és a munkaerő termelése közötti ellentét következményeinek egyik elemzési módja
a regionális elemzés. Lipietz például azt hangsúlyozza, hogy a régió a társadalmi viszonyok
különböző mozzanataihoz tartozó térbeliségek konkrét kifejezési módja." Az alávetett régiót
különösen akkor tudjuk felismerni, ha az domináns módon, vagy a domináns mód archaikus
szakaszai által szervezett ágazatokra specializálódik. Egy régió akkor alávetett külsőleg, ha a
független kistermel ők, vagy a helyi kis- és középt őke egyenlőtlen cserét folytat a domináns
régió tőkéjével. Ez az egyenl őtlen csere akadályozza az autonóm regionális fejl ődést és csök-
kenti a munkaerő újratermelési költségeit. Valójában ez készíti el ő az integrációs dominancia
alapjait, mivel a külső tőke megszerzi a helyi termelés feletti ellen őrzést és a történelmileg
alacsony munkaerő újratermelési költségek miatt módja van a magasabb kizsákmányolási rátá-
ra. Ezekkel az alávetett régiókkal szemben áll az önálló akkumulációra képes egy vagy több
központi régió. Ezekben a létrehozott termel ő i és fogyasztói javaknak többé-kevésbé önellátó
regionális piaca jön létre.
Lipietz azonban egyáltalán nem igazolja „régió" fogalmának alkalmazhatóságát, s más alka-
lommal már mi is megfogalmaztuk ellenvetéseinket e fogalom jelenkori alkalmazásával szem-
ben." Ennek oka, hogy térbeli időbeli átalakulásán keresztül a munkaid ő-gazdálkodás drámai
-

módon fejlődött, s ez aláássa a létező regionális gazdaságok összefüggését és megnöveli a loka-
litás fontosságát. Ezt a fejtegetést Lipietz érvei nem kérd őjelezik meg, mivel amit ő mond,
azt ugyanúgy lehet alkalmazni a lokalitásokkal szemben a régiókra is. Valójában sehol sem
bizonyítja az összetartozó regionális gazdaságok létét, és az általa bemutatott „ágazati körök"
igen tanulságos elemzése is mutatja azoknak a lokalitásoknak a sokféleségét, ahová a hipermo-
bil tőke mozoghat." Ez azonban a városi területek bizonyos elemzését igényli, mivel túlnyomó-
részt ezekben történik a munkaerő újratermelése.
Ezúttal eltekintünk a gazdaság és városforma közötti kapcsolatot magyarázó legelegánsabb
megközelítés, nevezetesen a központi hely-elmélet bemutatásától," mivel még ha volt is bizo-
nyos összefüggés a szolgáltató funkciók különböz ő szintjei és a városméret között, az általunk
elemzett térbeli változások mára aláásták az ilyen kapcsolatokat. A magán és állami szektorban
egyaránt létrejövő nagy, több telephelyes vállalkozások fejl ődésével egy helyi üzem (legyen az
JOHN URRY : TÁRSADALMI VISZONYOK, TÉR ÉS IDŐ
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 125-145. p.

TÉT 1990.3-4 Társadalmi viszonyok, tér és idő 135

vegyiüzem, egyetem, számítógépgyártó cég) esetleg nem egy régiót szolgál, hanem az egész
nemzeti vagy nemzetközi piacot. S őt, ezzel egyidőben a kutatás és az irányítási funkciók egyre
nagyobb mértékben koncentrálódnak a központi városokban, pl. Nagy-Britannián belül Lon-
donban. Így a városhierarchia létezése helyett, legalábbis részben kapcsolódva a funkciók hier-
archiájához, egy duális (kettős) gazdaság fejl ődését figyelhetjük meg. Van egy nagy központi
tömeg (Nagy-Britanniában London), ahol (értékben) a hivatali épületek 80-90%-a összponto-
sul, amelyet körülvesz egy periférikus régió — Nagy-Britannia többi része a fennmaradó
10-20 %-nak nyújt otthont." Broadbent összegzése szerint: „Az egyes város kevésbé t űnik
fontosnak, mivel sok olyan folyamat, amely régebben a területen belül ment végbe, így például
egy vállalaton belül a termelés különböz ő szakaszai, vagy a tőke körforgása az eladástól a profi-
tok beruházásokba való visszatérítéséig, új épületek építése vagy új eszközök formájában, az
ipari, pénzügyi és állami hatalom Londonban történ ő koncentrálódásával, a területen kívül zaj-
lik le." 49
A térbeli időbeli változások így megváltoztatták a városi területek eloszlását. Mivel a gazda-
-

sági folyamatok (vállalatméret, több telephely ű magán és állami cégek növekedése stb.) térbe-
lileg túlléptek az egyes városokon, az egyes területek státusza egyre inkább a munkaerő forrás
biztosítására korlátozódik. A városon belüli kapcsolatokban nem a területen belüli magán és
állami cégek közöttiek a fontosak, hanem a háztartás, a civil társadalom kapcsolatai. A többi
kapcsolat — beleértve az áruk adásvételét a vállalatok között — átlépi a város határát. Így a
városok egyre inkább a munkaerő (újra)termelésének alapvet ő helyszínévé válnak, olyan he-
lyekké, melyeken belül a munkaer őforrások rendszeresen termel ődnek és újratermel ődnek. A
városi terület — mint ezt Broadbent hangsúlyozza — a termelés rendszere, egy olyan, viszony-
lag zárt rendszer, mely nagyszámú, egymástól kölcsönösen függő, viszonylag elkülönült ház-
tartást foglal magába, s a munkaer ő ezeken belül termel ődik újra. A város tehát nem annyira
a termelő és fogyasztó vállalkozások kölcsönösen összekapcsolódó gazdasága, hanem olyan
egyének közössége, akik termelnek és fogyasztanak, hogy termelhessenek. Ráadásul ez a terme-
lés szükségképpen helyi jelleg ű , elsősorban a helyi piacra termel, s alá van vetve a háztartások
és munkahelyek közötti sajátos kapcsolatok id őbeli korlátainak. Vagyis a városokat „viszonylag
független munkaerőforrásoknak" kell tekintenünk, melyek mindegyike sok, önállóan termel ő
háztartásból áll, s ezek a háztartások egymáshoz kapcsolódnak és versenyeznek a városi
térért.so
Így minden egyes városi helyszín szerkezetében lényeges változás figyelhet ő meg. Korábban
ezek a lokalitások a tőke termelésében és újratermelésében vettek részt. Mivel azonban ezen
városi lokalitások státusza a munkaer őforrás biztosításának szintjére redukálódott, most már
nem a tőke, hanem a munkaerő termelésének folyamatába integrálódtak, s els ősorban a civil
társadalom szféráiba, s nem a tőkés termelés mint olyan folyamatába. Ennek négy fontos követ-
kezménye van. Először: fokozza a kett őséget és megosztottságot a helyi szinten m űködő, és
a helyi munkaerő újratermeléséhez bizonyos értelemben hozzájáruló t őke és a nemzeti/nemzet-
közi tőke között, mely utóbbi körforgása és kölcs őnkapcsolatai meghaladják egy adott lokalitás
kereteit. Másodszor: megnöveli a szövetség lehet őségét az adott lokalitáson belül lakók között,
függetlenül attól, hogy azok a tőkésosztályhoz, a munkássághoz vagy a közbüls ő
osztályhoz tartoznak. Harmadszor: helyi szinten er ősíti a munkásosztály és a közbülső osztály
JOHN URRY : TÁRSADALMI VISZONYOK, TÉR ÉS IDŐ
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 125-145. p.

136 John Urry TÉT 1990 • 3-4

potenciális befolyását, míg regionálisan és országos szinten csökkenti befolyásukat." Negyed-'
szer: kísérletet tesz.az egyes lokalitások megkülönböztet ő jellegének fokozására, és különösen
annak hangsúlyozására, hogy a „helyi civil társadalom" adott sajátos rétegz ődésén belül a bér-
munka forrásaiként mily nagyok az érdemeik. Az ilyen viszonylag képzetlen munkaer ővel ren-
delkező lokalitások nagy száma indította Walkert arra, hogy a t őke „lumpengeográfiájáról"
beszéljen." Ezek az átalakulások — helyi szinten a termelési viszonyok és a civil társadalom
közötti kapcsolatban — azt eredményezik, hogy a lokalitások az el őbbi szempontjából viszony-
lag kevésbé strukturáltak, és sokkal inkább az utóbbi határozza meg és befolyásolja őket.

A tér elemzése

Ezidáig általában beszéltünk az id ő , tér és társadalom világa közötti összefüggésekr ől. A tar-
tós entitások és az empirikus események közötti különbségtétel fontosságának tudomásul véte-
lén túl viszonylag kevés utalás történt arra, hogy hogyan elemezhet ők az ilyen összefüggések.
Sayer nemrégiben az ipari elhelyezkedésr ől készített esettanulmányaiban kísérletet tett ezen
kérdések némelyikének az elemzésére, s ennek során egyrészt a küls ő, véletlen viszonyokat,
másrészt a belső, szükségszerű viszonyokat különböztette meg." Az el őbbiek azokból a viszo-
nyokból állnak, ahol a szóbanforgó dolgok egymással nem állnak semmilyen szükségszer ű
összefüggésben; egymástól függetlenül, egymás közötti kapcsolat nélkül létezhetnek. Ezzel
szemben az utóbbiak maguknak a dolgoknak a létezéséhez szükséges viszonyokat foglalják ma-
gukba, tehát a dolgok nem létezhetnek ezen összefüggések nélkül. Az el őzőre példaként felhoz-
ható egy adott vállalat arra irányuló döntése, hogy az egyik vagy inkább a másik városból alkal-
mazzon munkásokat. Az utóbbira a t ő ke és bérmunka, vagy a földtulajdonos és a bérl ő közötti
viszony a példa. Sayer szerint a legtöbb kapcsolat valójában a két féle összefüggés valamilyen
kombinációja. Így tehát az egyes empirikus eseményeket nem szabad úgy tekintenünk, hogy
azok vagy a külső véletlen vagy a belső szükségszerű viszonyok eredményei. Például ezt írja
Sayer: „Ha van egy fő , az empirikus kutatásokból levonható tanulsága a gazdaságföldrajznak,
akkor az az, hogy az egyes térségeket különböz ő kiterjedés ű tevékenységek teremtik, amelyek
közül néhány bels őleg, míg mások külsőleg kapcsolódnak a térséghez: ezek a „körülmények
összetalálkozásából adódó helyzetek", s tartalmuk nem ismerhet ő meg „elő re", kizárólag a
szükségszerű viszonyok elméleti bázisán."
Sayer erősen kritizálja a viszonylag specifikus és lokalizált empirikus fejl ődés nagy, általános
fejlődéstörvényekként való általánosítását. Az ilyen elemzések nem az adott entitások elméleti
tulajdonságainak megfelel ő absztrakcióra épülnek, hanem számos kölcsönhatásban lev ő entitás
egybeeső hatásainak valamiféle feltételezett általános trendjére. Sayer követi Masseyt, aki sze-
rint „minden helyi térség társadalmi és gazdasági struktúrája az adott területnek a szélesebb
nemzeti és nemzetközi térbeli munkamegosztásban játszott, egymást követ ő szerepeinek az
összetett ereciménye." 55
Két probléma van azonban Sayer érvelésében. Az egyik, hogy csak a térbeli munkamegosztás
különböző formáit tárgyalja, és nem veszi figyelembe azokat a „bels ő viszonyokat", amelyek
JOHN URRY : TÁRSADALMI VISZONYOK, TÉR ÉS IDŐ
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 125-145. p.

TÉT 1990.3-4 Társadalmi viszonyok, tér és id ő 137

az „államot", „a civil társadalmat", a társadalmi osztályokat" stb. jellemzik. Csak azt jegyzi
meg, hogy a „munkaerő" termelése számos formát ölthet." Másodszor; nem veszi számításba
a legsúlyosabb problémát, vagyis az ezen önálló entitások közötti térbeli/id őbeli viszonyokat,
melyek maguk is térbelileg/id őbelileg strukturáltak. Ezek a viszonyok sem nem küls ők és vélet-
lenek, sem nem bels ők és szükségszerűek. Ezek korlátozók, időnként funkcionálisak és mint
komplex folyamatok az érintett entitások szükségszer ű oksági hatóerejének kölcsönös módosu-
lását foglalják magukba.
A fenti két kérdés illusztrációjaként visszautalunk a t őkés termelés és civil társadalom közötti
kapcsolatra." Ezt a következ ő fogalmak alapján összegezhetjük: (1) léteznek a t őkés termelési
viszonyok, melyeket szükségszer űnek vagy belsőnek kell tekinteni; (2) léteznek olyan sajátos
egyének, akik történetesen egyik vagy másik funkció hordozói; (3) mivel ezek az egyé-
nek ilyen funkciók hordozói, szükségszer űen bizonyos korlátozó hatású törvényeknek vannak
alávetve; (4) szintén szükségszer ű, hogy a személyek mint ilyen törvények hordozói, szubjektu-
mokként, tudattal és akarattal rendelkezzenek; (5) a civil társadalom sajátos gyakorlata — me-
lyen belül az ilyen szubjektumok teremt ődnek — egy bizonyos mértékig esetleges, s részben
függ a társadalmi szervezett ől és a gyakorlat kiterjesztéséért vagy meg őrzéséért folytatott küz-
delemtől.
Fontos megjegyeznünk azt is, hogy az említett viszonylaton belül lényeges változások mehet-
nek végbe. Például azokban az ipari szektorokban, ahol „új nemzetközi munkamegosztás" fej-
lődése figyelhető meg, a tőkés termelési viszonyok lényeges megerősödésének lehetünk tanúi,
s ezek egyszerre szükségszer űek és véletlenek." Ez azért van így, mert a nemzetközi munkaer ő-
piac kialakulása nagymértében kiszélesíti azoknak az alternatív lokalitásoknak a körét, melye-
ken belül létre lehet hozni és reprodukálni lehet ugyariazokat a szükségszer ű kapitalista viszo-
nyokat; így tehát esetleges dologgá válik, hogy valójában pontosan hol találhatók ezek a
viszonyok.
Eddigi elemzésünk meglehet ősen általános volt. Most megpróbálunk specifikusabbak lenni
a következők figyelembevételével: (1) a munkaer ő térbeli megosztásának azon formái esetében,
melyek a kapitalista újrarendez ődés sajátos jellegéből vezethetők le, a térbeli elhelyezést érint ő
döntések alárendeltnek t űnnek az akkumulációból adódó kényszerűségekhez képest," és (2)
a civil társadalom struktúrálódásának különféle módjai nem tekinthet ők a termelési mód egy-
szerű származékának — mint azt Aglietta állítja a „fogyasztási módról"."

A térbeli munkamegosztás
A térbeli munkamegosztásnak hat olyan formája különíthet ő el, mely bármely sajátos ipari
szektort jellemez:
1. Regionális specializáció — a két világháború közötti id őszakig egyes régiókban sok ipari
szektort jellemzett a magasfokú specializáció (például a gyapotra épül ő textilipar és textil-
gépgyártás Lancashire-ban; bányászat és hajógyártás észak-keleten; gyapjúipar West
Yorksire-ban stb.).
2. Regionális szétszórtság — más szektorokat a magasfokú szétszórtság, a meghatározott régi-
ókba való koncentrálódás alacsony foka jellemez. A „fogyasztói szolgáltatások" többsé-
JOHN URRY : TÁRSADALMI VISZONYOK, TÉR ÉS IDŐ
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 125-145. p.

138 John Urry TÉT 1990.3-4

gét, valamint néhány „termel ői szolgáltatást" és feldolgozóipari ágazatot — mint például
élelmiszer-feldolgozás, cip ő ipar stb. — ez jellemzett. Ez esetben a munkaer ő csökkentése
az „intenzifikáció" formáját ölti, vagyis a létszámcsökkentés a különböz ő régiókban vi-
szonylag hasonló volt.
3. Az irányítás/kutatás és fejlesztés funkcionális elkülönönülése a „centrumban", szakképzett
munkaerő koncentrálódása a régi feldolgozóipari központokban, és képzetlen munkaer őé
a „periférián".
4. Az irányítás/kutatás és fejlesztés funkcionális elkülönülése a centrumban és a betanított és
segédmunkások összpontosulása a „"Periférián" (ez jellemz ő Nagy-Britannia elektro-
technikai és elektronikai iparára)."
5. Az irányítás/kutatás és fejlesztés, valamint a szakképzett munkaerő funkcionális elkülönülé-
se a „központi gazdaságban", s a képzetlen munkaer őé a „periférikus" gazdaságban."
6. A beruházással, technikai változással és fejl ődéssel jellemezhető régiók, valamint azon régi-
ók szétválása, ahol a változatlan, és egyre kevésbé versenyképes termelés csökken ő mun-
kalehetőségeket eredményez. Az el őbbi új termékek termelését és a meglév ők új termelé-
si eszközeinek kifejlesztését foglalhatja magába."
Mint már megjegyeztük, egy adott területet nem szabad a térbeli munkamegosztás viszonylag
egyszerű formája eredményének tekinteni. Ugyanis így, Sayer megfogalmazása szerint, „a tér-
beli munkamegosztás számos kölcsönhatásban levő formájának történelmi eredményét egy fél-
revezető fogalomba sű ríthetjük, s ez valamiféle egyszer ű, egységes empirikus trendet sugal-
maz"." Ehelyett az ilyen területek „gazdaságilag" a munkaer ő ezen térbeli megosztási
formáinak, valamint az azokat kísér ő ipari átszerveződésnek az egymást átfed ő és kölcsönösen
összefüggő termékei.

A civil társadalom térbeli felépítése
A civil társadalmakat számos olyan dimenzióval jellemezhetjük, melyek mindegyike magába
foglalja a térbeli strukturálódás következményeit. A következ ő dimenziók a fontosak:
1. Annak mértéke, ahogyan a létez ő m űvi környezet átalakítható. Az adott környezet a múlt
szó szerinti befagyasztása, amely múlt a kapitalizmus „mindent betetéz ő dicsősége" és
„börtöne" egyaránt." Új „m űvi környezet" építése (mint például a 19. századi városok,
új városok, szuburbanizációk stb.) lehet ővé teszi a civil társadalom újraszervez ődését.
Az új „teremtett terek" létrehozása lehet ővé teszi olyan újszer ű civil társadalmak létrejöt-
tét, melyek megszabadulnak a sajátos „lokalitásokhoz" való kapcsolódástól. Ennek
nagyon jó példája a szuburbiák fejl ődése az USA-ban 1890 után, mivel ezek a szuburbiák,
elmozdulva a „termelés tényeit ől", a városszéli rurális életmód árkádiánus ideálját köze-
lítették meg." A burzsoázia részér ől a gyengeség jele, mivel képtelen volt egy alternatív
rendszert kialakítani az ipar és a munkásosztály ellen őrzésére, eltekintve a befagyasztott
múlt határán létrehozott új „teremtett tért ől". Ugyanakkor azonban a szuburbiák, kis mé-
retük, társadalmi és politikai függetlenségük és azon képességük miatt, hogy a megnöve-
kedett társadalmi státuszt közvetíteni tudták, er őteljesen fejl ődtek."
JOHN URRY : TÁRSADALMI VISZONYOK, TÉR ÉS IDŐ
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 125-145. p.

TÉT 1990.3-4 Társadalmi viszonyok, tér és idő 139

2. Annak mértéke, ahogyan a civil társadalom viszonyai integrálódnak a szélesebb kapitalista
gazdaságba, mely integráció nagymértékben függ az egyes osztályokra, nemzetekre vagy
más társadalmi csoportokra jellemz ő speciális fogyasztási módtól. Egy példát idézve;
jellegzetes különbségek vannak a hazai ingatlanpiac „kapitalista" jellegének mértéké-
ben. Agnew szerint Nagy-Britanniában a „lakást" els ősorban használati értéknek, nem
pedig potenciális csereértékkel rendelkez ő beruházásnak tekintik." Ezzel szemben az
Egyesült Államokban a földrajzi mobilitás magas szintje, a népi kultúrán belüli hangsú-
lyok és a regionális földhasználati tervek hiánya azt er ősítik, hogy az otthon — a civil
társadalom sejtje — olyan kapitalista áru, melyet bármely más áruhoz hasonlóan lehet
megszerezni és Elidegeníteni. Agnew összegzése szerint: „A jelenkori Egyesült Álla-
mokban a történelmi körülmények a népességet szoros kapcsolatban tartják a klasszikus
kapitalizmus rendszerével. Más társadalmakban — melyeket gyakran konvencionálisan
„kapitalistának" nevezünk — kevesebb összefüggés van a kapitalista modell és azon rea-
litás között, ahogyan az emberek mindennapi életüket megélik.""
3. A civil társadalmon belüli általánosabb társadalmi viszonyok milyen mértékben épülnek a
„helyi közösSégre" az áruviszonyok és az állam helyett. Ahol ez jellemz ő, ott sokrétű
társadalmi viszonyokat jelent (a szomszédok egyúttal munkatársak és együtt töltik sza-
badidejüket stb.), ahol „mindenki ismer mindenkit" és ahol ezek a keretek helyileg
strukturált, elhatárolt rendszerbe szervez ődnek." A helyi civil társadalom ilyen közössé-
gi szerkezete létrehozza a közösséget; így a szomszédsági környezetnek érzelmi töltést
adnak az ott élő emberek, és az adott helyi társadalmon belüli bizalom, barátság és köl-
csönös segítőkészség egymást erősítő hálója, még akkor is, ha ez „az elnyomottak köl-
csönössége"." Az ilyen, helyhez kötődő közösségekben a hosszabb távú kölcsönösség
és közösség szempontjai a piaci ügyleteket elkerülhetetlenül befolyásolják. A kölcsönha-
tások meghatározott fizikai környezetben történnek, és az egyén élettere szükségszer űen
személyes, elkülönült és nem tehet ő közvetlenül áruvá. Az ilyen, közösségi bázisú civil
társadalom, melyet ideáltipikus formában írtunk le, a kölcsönösségen és viszonosságon,
a hatalom és státusz (például a patriarchia) helyileg meghatározott kritériumain és nem
a maximalizáló gazdasági viselkedésen alapul. Mindez a t őkés gazdaság áruviszonyaitól
és „a fogyasztás t őkés termelési módjától" való nagymérték ű elszigetelődést biztosítja."
4. A sajátos közösségek, a munkahelyek és rokonsági kapcsolatok meghatározott jellemz őire
épülő osztályok tapasztalataiban mutatkozó heterogenitás mértéke. Cox szerint azonban
az oktatás tömegessé válása és a tömegtájékOztatás aláásták az effajta osztályheterogeni-
tást. Seabrook hangsúlyozza az osztályok közötti homogenizáció er ősödését. „Sok fiatal
tudatát nem a munka, nem a helyszín, nem a rokonság formálja, hanem az üzletek, imid-
zsek és népszer űséghajsza homogén kultúrája. Szabadon választott egyformaság?""
5. A különböző osztályok és más társadalmi erők térbeli koncentrálódásának mértéke. Olasz-
országban például, mint Paci megfogalmazta, a munkásosztály koncentrációja északon
magasabb, mint Európa bármely más régiójában, s ez némi magyarázatot ad arra, hogy
Nyugaton miért az olasz a leger ősebb kommunista párt. 74 Ugyanakkor elsősorban Nagy-
Britanniára jellemző fejlemény az elmúlt éytizedben a foglalkoztatásbeli és népésségi el-
JOHN URRY : TÁRSADALMI VISZONYOK, TÉR ÉS IDŐ
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 125-145. p.

140 John Urry TÉT 1990 • 3-4

mozdulás a korábbi erősen iparosodott városi konurbációkból." A népességmozgást a
magánközlekedés széleskör ű terjedése, és a városoknak mint munkaer őforrásoknak, kü-
lönösen mint lokalizált civil társadalmaknak a fejl ődése tette lehetővé. Ennek következté-
ben az egyes háztartások, legalábbis a munkásosztály „központi része", szabadon megvá-
laszthatja munkaereje újratermelésének helyét. A civil társadalmakra jellemz ő fontos
dimenzió még a „természethez" való visszatérés, ami a rurális térségek urbanizációjában
is tükröződik."
6. A helyi vagy nemzeti civil társadalmak vertikális szerveződésének mértéke. A vertikális
szerveződés alatt azt értjük, amikor a különböz ő társadalmi csoportosulások és az infor-
mális térségek meghatározott társadalmi osztályhoz köt ődnek, és viszonylag kevés füg-
getlen szervezet létezik." Ezzel ellentétben a civil társadalom horizontális szervez ődésű-
nek mondható, amikor nagyszámú nem osztályspecifikus társadalmi csoportosulás és
társadalmi tevékenység létezik, s ezek a szervezetek és érdekképviseletek viszonylag au-
tonóm formáit teremtik meg.
7. A helyi társadalmakra milyen mértékben jellemz őek az élet és a kultúra tradicionális, a
generációk során újratermel ődő megkövesedett formái. Ezt nyilvánvalóan egy sor dolog
fogja aláásni, ideértve a gazdasági átrendez ődés bizonyos, korábban már említett formáit
és a civil társadalom gyors el- és bevándorlás révén bekövetkez ő átalakulását."
Felvetődik két további fontos szempont, melyet eddig mell őztünk: (1) más társadalmi entitá-
sok, különösen az állam térbeli átrendez ődése;" (2) annak az elemzése, hogy az ilyen változó
hatóerővel bíró különböző entitások közötti komplex tér- és id őbeli kölcsönös függőség valójá-
ban az empirikus események sajátos kereteit teremti meg..." Ezek közül csak egy kérdéssel
kívánunk foglalkozni; nevezetesen azokkal a feltételekkel, amelyek között a társadalmi osztá-
lyok vagy más társadalmi csoportosulások „kollektív szervezeteket" hozhatnak létre. Nyilván-
való, hogy az ilyen szervezetek formálódása rendkívül fontos ezen osztályok és csoportok ható-
erejének realizálása szempontjából. De ez olyan kérdés is, amely közvetlenül kapcsolódik a
tőkés termelési viszonyok és civil társadalom közötti sokrét ű viszonyhoz.
Az utóbbi megállapítás a fenti kérdéseknek Olson immáron klasszikusnak számító elemzése-
iből következik." Olson fenntartja azt a véleményét, hogy a Marx által várt osztálykonfliktusok
hiánya ellenére nem helyes azt állítani, hogy Marx túlbecsülte a munkások racionális döntései-
nek a súlyát. Éppen ellenkez őleg; pontosan az magyarázza az osztályfrakciók és szervezeteik
viszonylagos észrevehetetlenségét, hogy a munkások saját érdekeik racionális mérlegelésével
döntenek. Ez abból adódik, hogy a „szocializmus" (a jóléti államról van szó! a fordító)
—

vívmányai mindenki számára elérhet ők, s ennek előnyei minden munkás számára egyre na-
gyobbak, függetlenül attól, hogy részt vesznek-e azokban az osztályküzdelmekben, melyek lét-
rehozták e vívmányokat. Az osztályok ténykedése így a kollektív cselekvés általános logikájá-
nak sajátos megnyilvánulási formája. Az ilyen akciókat nagyon nehéz létrehozni s f őleg
fenntartani, mivel a bel őlük nyerhető előnyök, jellegük szerint, inkább társadalmiak, mint
egyéniek. Hogyan kapcsolódnak az osztályok kollektív cselekvésének ezen korlátai a már ko-
rábban tárgyalt kérdésekhez?
Úgy tű nik, Marx hitt abban, hogy a kapitalista termelés által teremtett egyéni önzés és számí-
tás alapvető emberi jellemzők, és a tőkés termelés egyre szélesebb kör űvé válásával a józan
önérdek és a haszonelvű számítás is egyre általánosabbá válik. Arról azonban, hogy ezáltal
JOHN URRY : TÁRSADALMI VISZONYOK, TÉR ÉS IDŐ
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 125-145. p.

TÉT 1990 s 3-4 Társadalmi viszonyok, tér és idő 141

az osztályoknak a tőkés termelési viszonyok megdöntésére való szervezése is egyre nehezebbé
válik, Marx rendszerint elfeledkezett. Ugyanakkor magának Marxnak és Olsonnak az elemzé-
sei is a tőkés termelési viszonyokra, mint lényeges entitásra koncentrálnak. Vizsgálni kell
azonban a civil társadalom strukturáját és a kett ő közötti kapcsolatokat is. Maga Marx viszony-
lag kevés figyelmet fordított ezekre a kérdésekre, azt hangsúlyozva, hogy a munkások hosszabb
távú érdeke, hogy egy osztálybázist szervezzenek a t őkés termelési viszonyok megdöntésére,
s ez az, amit végül is tenni fognak. Tudjuk ázonban, hogy ez egyszer űen nem igaz. A következ ő
lényeges probléma annak vizsgálata, hogy az adott civil társadalom létrehozta-e már, vagy
vannak-e potenciális alapjai olyan kollektív akció létrehozására, amely bizonyos értelemben
háttérbe szorítja a t őkés gazdaság által teremtett önérdeket. Az ilyen kollektív bázis különösen
fontos, mivel — mint Offe és Wiesenthal megfogalmazta — a munkásszeryezetek tartós fennma-
radásának egyetlen módja valamifajta „kollektív identitás", mert ezáltal a tagság költségeit ke-
vésbé mérlegelik és a közvetlen siker hiányának kisebb jelent őséget tulajdonítanak." Az effajta
identitás létrehozása és fenntartása a civil társadalom sajátos id őbeli és térbeli felépítését ől,
elrendeződésétől függ. Ezen elrendeződések fontosak a kollektív szervezett ől nyerhető bizo-
nyos nem közös előnyök megszervezésében, mert általuk azok esetleg bizonytalanul fenn-
tarthatók.
A következőkben egy kicsit formális jelleggel vázolunk néhány olyan feltételt, amelyek között
az osztály, szemben a másfajta alapon való szervez ődéssel, kollektív akció alapja lehet." Esze-
rint az egyes személyek annál inkább osztálykaraktert vesznek fel,
1. minél inkább lehetséges egyes személyek csoportjának térbelileg elkülönült tapasztalatait
az egész osztály tapasztalataiként értelmezni. Ez az egyes „helyi civil társadalmaktól"
függ, mely osztályokra bomlik és amelyet sokkal inkább osztályok szerint rétegzettnek
érzékelnek, mint bármely más jelent ős társadalmi entitást;
2. minél magasabb a részvételi arány és a szervezett akciók száma a térbelileg specifikus, de
egymást átfedő közösségekben." Így a potenciálisan közösségi személyek a s űrű és sok-
rétű viszonyok között olyan szemt őlszembeni kontaktusba kerülnek, ahol a többiek rész-
vételének nagy a valószín űsége;"
3. a civil társadalmon belül a többi közösség inkább az osztályhoz kapcsolódó formák szerint
szerveződik, semmint hogy konfliktusban állna vele, s ez helyileg illetve nemzeti szinten
a népi demokratikus politikai szervezetekt ől függ ;86
4. minél inkább elérhetetlennek tekintik a nem osztályjelleg ű akciók révén szerezhet ő előnyö-
ket (így például magasabb bérek, alacsonyabb árak, jobb munkafeltételek stb.). Ez a
helyzet legnagyobb valószín űséggel ott jön létre, ahol a társadalmi egyenl őtlenségek anta-
gonisztikus jellegű nemzeti osztályok szerint keletkeznek — s ezt így is hiszik;
5. a térbelileg különböző helyeken létező egyes személyek minél nagyobb számban jutnak arra
a következtetésre, hogy az osztályjelleg ű akciók sikeresek lehetnek.
JOHN URRY : TÁRSADALMI VISZONYOK, TÉR ÉS IDŐ
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 125-145. p.

142 John Urry TÉT 1990.3 4 -

Következtetések
Néhány javaslatot tettünk arra vonatkozóan, elméletileg hogyan kell megragadni a társadalmi
viszonyokat, annak tudatában, hogy ezek a,viszonyok mind id őbelileg mind térbelileg sokféle
módon rendeződnek el. Hangsúlyoztuk, hogy a társadalom világa tér-id ő entitásokat foglal ma-
gába, s ezek oksági hatóerejének realizálódása vagy meghiúsulása ezen entitások kölcsönhatá-
sainak térbeli és időbeli formáitól függ. Főleg azt emeltük ki, hogy a „tőkés termelési viszonyo-
kat" és a „civil társadalmat" milyen térszerkezet jellemzi. Más társadalmi entitások, s f őleg
az állam térbeli jellegzetességeinek elemzését ől eltekintettünk. A kollektív akciók feltételeinek
szemszögéből a különböző entitások közötti térbeli és id őbeli kölcsönhatások jelentőségét is
csak felszínesen érintettük. Mégis úgy véljük, ahogy az itt vizsgált kérdések fontos el őrelépést
jelentenek az episztemológiai tanulmányok tipikus antropocentrizmusa és a még fel nem tárt
„itt és most" szemszögéből.

Fordította: Timár Lajos
A fordítást lektorálta: Mészáros Júlia

Jegyzetek
A szerző ezúton 'köszöni meg a cikk korábbi változatára vonatkozó hasznos megjegyzéseket Derek Gregory-nak,
Mike Savage-nak, Don Shapiro-nak és Warde-nak.
' A brit szociológián belül Giddens, A. (1981) A Contemporary Critique of Historical Materialism, Vol. 1, Power,
Property and the State (London, Berkeley) és Urry, J. (1981) Localities, Regions and Social Class, International
Journal of Urban and Regional Research, Vol . 5.455-474. o. Továbbá a British Sociological Association konferen-
ciáján a „Centrum és periféria" témakörben elhangzottak és Sannders P. Space, the City and Urban Sociology,
illetve Sayer, A. The Difference that Space Makes cím ű tanulmánya. Mindkettő Gregory, D. és Urry, J. szerkeszté-
sében megjelent Social Relations and Spatial Structures cím ű kötetben (Macmillan, London 1985).
2 Whitehead, A. N. (1930) 77w Concept of Nature, Cambridge.

• Giddens, A. (1979) Central Problems in Social Theory: Action, Structure and Contradiction in Social Analysis,
London and Berkeley. A problémát röviden tárgyalja Goffman, E. (1959) The Presentation of Self in Everyday
Life, New York.
• Layder, D. (1981) Structure, lnteraction and Social Theory.
• Cronin, J. — Schueer, J. (szerk.) (1982) Social Conflict and the Political Order in Modern Britain, és Calhoun,
C. (1982) 77w Question of Class Struggle: Social Foundations of Popular Radicalism during the Industrial Revoluti-
on, Oxford.
6 A nem kapitalista (kapitalista társadalmakról) Giddens, A. (1981)
A Contemporary Critique of Historical
Materialism, Vol, 1. Power, Proporty and the State, London and Berkeley, f őleg a 4. és 5. fejezet, továbbá Gross,
D. (1982) Time-Space Relations in Giddens' a Social Theory, Theory, Culture and Society, Vol. 2. 83-88. o.,
Harvey, D. The Geopolities of Capitalism, In: Gregory, D. — Urry, J. (szerk.) (1985) Social Relations and Spatial
Structure, Macmillan London, 128-164. o. A térbeli újrarendez ődés vizsgálata csak Giddens, A. (1981) A Contem-
porta.), Critique of Historical Materialism című mű vében található meg (198-202. o.) Azt a tényt, hogy Giddens
inkább az idő re, mint a térre koncentrál, jól jelzi, hogy a legfontosabb szerz ő, akit a The Time-Space Constitution
of Social System cím ű fejezetben elemez — Heidegger. Az ő Being and Time című műve (1962) a transzcendentális
fenomenológiai leírását nyújtja. Az emberi létezés értelme nála az ember id őbeliségére, s főleg jövőorientáltságára
épül.
• Braudel, F. (1980) Ön History.
• Idézi Körner, S. (1955) Kant, Harmondsworth.
9 Leibnitz, G. V. (1898) 77w Monology and other Philosophical Writings, Oxford, és Heinkfuss, 1. (1975)
7he
Existence of Space and Tune, Oxford.
JOHN URRY : TÁRSADALMI VISZONYOK, TÉR ÉS IDŐ
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 125-145. p.

TÉT 1990.3-4 Társadalmi viszonyok, tér és idő 143

10 Az abszulutista álláspont nagyon világos védelmét nyújtja Neholich, G. (1976) The Shape of Space, című m űve.
Kantról lásd Gasnett (1939) 77w Kamion Philosophy of Space, Port Washington és Kösner korábban idézett könyve.
" Smart, J. J. C. (1963) Philosophy and Scientific Realism.
12
Foucault, M. (1970) 77w Order of Things.
" Ezt legvilágosabban Coward, R. és Ellis, J. (1977) Language and Materialism című könyve tárgyalja.
14
Giddens, A. (1981) A Contemporary Critique ... és Gross, D. (1982) Time-Space Relations in Giddens's Social
Theory, Culture and Society, Vol. 2. 83 88. o.
-

's Giddens, A. (1981) A Contemporary Critique ... 38. o.
16
A „térbeli elkülönülés" tézisét a tudomány pozitivista koncepciója szempontjából tárgyalja Sach (1974) The Spacial
Separatist Theme in Geography, Economic Geography, Vol. 50. 1-19. o., továbbá Williams, S. (1981) Realism,
Marxism and Human Geography, Antipode, 13/2. 31-38. o.
" Jacques, E. (1982) 77w Form of Time, 33. o. Itt történetesen nem tárgyaljuk sem magát az id ő és a tér közötti viszonyt,
sem a mérésüket. Mivel például Hinkfuss bemutatta, hogy lehet hinni az abszolút távolságokban anélkül, hogy
az abszolutista szemlélet elkötelezett hívévé válnánk. A két dolog közötti kapcsolat nem szükségszer űen erős.
Hinkfuss (1975) The Existence of Space and Time, Oxford.
18 A redukcionizmusról lásd Hinkfuss (1975).

" Lásd Harvé, R. és Medden, E. H. (1975) Casual Powers, Oxford, Bhaskar, K. (1979) The Possibility of Naturallsm:
a Philosophical Critique of the Contemporary Human Sciences, Brighton, illetve Harvé, R. (1970) 71w Principle
of Scientific Thinking. Lásd továbbá Braudel, E (1980) kifogásait az eseményontológiáról, Ön History.
" Ennek a gondolatnak a továbbfejlesztését lásd Kant, R. - Urry, J. (1982) Social Theory as Science (második kiadás)
utóiratát és Urry, J. (1983) Realism and the Analysis of Space, International Journal of Urban and Regional
Research, Vol. 7. 122 127. o.
-
21
Marx, K. (1973) Grundrisse Harmondsworth, 101. o. Néhányat ezek közül a módszertani kérdések közül tárgyal
Sayer, A. (1979) Epistemology and Conceptions of People and Nature in Geography, Geoforum, Vol. 10. 19-44. o.
" Pred, A. (1977) The Choreography of Existence: Comments on Hágerstrand's Time-geography and its Usefulness,
Economic Geography, Vol. 53. 208. ó.
" Pred, A. (1981) Social Reproduction and the Time-geography of Everyday Life, Geographisha Annales 8 , Vol. •
63, 10. o.
24 Továbbá Urry, J. (1982) Some Themes in the Analysis of the Anatomy of Contemporary Capitalist Societies, Acta

Sociologica, Vol. 25. 405-418. o.
" Giddens, A. (1981) A Contemporary Critique ... hetedik fejezet.
" Az érvelés részletesebb kifejezése Urry, J. (1981) Localities, Regions and Social Class, International Journal of
Urban and Regional Research, Vol. 5. 455 474. o.
-

" Althusser, L. - Balibar, E. (1970) Reading Capital, 188-189. o.
U. o. 99. o.
" Smart, J. J. C. (1963) Philosophy and Scientific Realism, hetedik fejezet.
" Durkheim, E. (1964) The Division of Labour in Society, London and New York.
3 ' Bhasker (1975) A Realist Theory of Sciences, Leeds, 119. o.
" Sayer, A. (1979) Theory and Empirical Research in Urban and Regional Political Economy: A Sympathic Critique,
Urban and Regional Studies Working papers. No. 14. 115 117. o.
-
JJ
Bhasker (1975) A Realist Theory of Science, Leeds, 182. o., továbbá Keat Urry (1982) Social Theory as Science
-

utóirata.
" Berger, J. (1971) 77w Look of Things, New York. Néhányat ezek közül a kérdések közül Mokral, J. (1975) tárgyalt
európai ingázó munkásokról írt 77w seventh man munkájában. Lásd még Soja, E. - Hadjimichalis (1979) Between
Geographical Materialism and Spatial Fetishism: Some Observations on the Development of Marxist Spatial
Analysis, Antipode, Vol. 11/2. 3-11. o.
" Earmen, J. (1980) Who's Afraid of Absolute Space? Australian Journal of Philosophy.
" Harvé, R. (1970) 77w Principles of Scientific Thinking, 241. o. és Hinkfuss, I. (1975) The Existence of Space and
Time, Oxford, 68-69. o.
" Lucas, J. R. (1973) A Treatise on Time and Space, 40., 42. o. és Jacques, E. (1982) The Form of Time, London, 28. o.
" Müller, W. - Nausüss, C. (1970) The Illusion of State Socialism and the Contradictions Between Wage-labourer
and Capital, Telos. Vol. 25., 29., 90. o., és Urry, J. (1981) De industrialisation, Households, and Forms of Social
-

Conflict, Lancester Regionalism, Group, Working Paper, No. 3. hatodik fejezet.
" Corney, J., Hudson, R. and Lewis, J. (szerk.) (1980) Region in Crises, 29. skk.
Urry, J. (1981) De industrialisation, Households and Forms of Social Conflict, Lancester Regionalism Group, Wor-
-

king Paper, No. 3. 72. skk.
JOHN URRY : TÁRSADALMI VISZONYOK, TÉR ÉS IDŐ
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 125-145. p.

144 John Urry TÉT 1990.1-4

41
Webber, M. M. (1964) Culture, Territoriality and the Elastic Mik, Papers and Proceedings of the Regional Science
Association, Vol. 13. 64. o. és Cox, K. (1981) Capitalism and Conflicts around the Communal Living Space, 1n:
Dear, M. - Scott, A. J. (szerk.) Urbanisation and Urban Planning in Capitalist Society,Joyce, P. (1980) librk •
Society and Policies: The Culture of Factory in Victorian England, Brighton, 94. o., aki „a belenyugvás közösségi
vonásairól és a területi, a helyi, a közvetlen kétségtelen jelent őségérő l" beszél. Felveti, hogy a gyárváros szociológi-
ája és az alkalmazó paternalizmusa „er őteljesen lefékezte az elszemélytelenedést, a kalkulációt és az osztályszegre-
gációt. A 19. század végén az ipari társadalom fejl ődése inkább erősítette a lokalitást és területiséget, mintsem
gyengítette".
42
Lebowitz, M. (1980) Capital as Finite, Marx Conference, University of Victoria, Canada, és Urry, J. (1982) Some
Themes in the Analysis of the Anatomy of Contemporary Capitalist Societies, Acta Sociologica, Vol.25. 405-418. o.
43
Aumoerudy, A. T. - Lautier, B. - Tortajada, R. (1978) Labour Power and the State, Capital and Class, Vol.
6. 52-66., és Urry, J. (1982) Some Themes ... című fentebb idézett m űvének nyolcadik fejezete.
44
Lipietz, A. (1980) The Structuration of Space, the Proglem of Land and Spatial Policy, In: Carney, J. -
Hudson, R. - Lewis, J. (szerk.) (1980) Regions in Crisis.
45
Urry, I. (1981) De - industrialization, Households , 466. o. skk, továbbá Massey, D. (1978) Regionalism: Some
Current Issues, Capital and Class, Vol. 6. 106-125. o.
46
Lipietz, A. (1980) The Structuration of Space ... 67-71. o.
47
Jó bevezetést nyújt Carter, H. (1981) The Study of Urban Gebgraphy, London.
48
Broadben, T. A. (1977) Planning and Profit in the Urban Economy, London, 108. o.
49
Broadben fentebb idézett könyve 110. o., Walker, R. (1978) Thus sources of Uneven Development ..., Review of
Radical Political Economies, Vol. 10. 90. o. kijelenti, hogy az USA-ban nincsenek egyértelm űen „autonóm" váro-
sok vagy régiók - így minden város ilyen módon funkcionál.
50
Broadben, T. A. (1977) Planning and Profit ... 115. o.
31
Lásd Cawson, A. - Saunders, P. (1983) Corporatism, Competitive Policies and Class Struggle. In: King, R.:
Capital and Class részben hasonló érvelést alkalmaz.
52
Walker, R. (1978) Two Sources of Uneven Development ..., Rewiev of Radical Policies, Vol. 10, 32. o., továbbá
Urry, J. (1981) Localities, Regions and Social Class, International Journal of Urban and Regional Research, Vol.
5.455-477. o. rövid fejtegetése, továbbá hosszabb fejtegetés és indokláS található Cooke, P. (1983) Labour Market
Discontinuity and Spatial Development, Progress in Human Geography, Vol. 7. 543-565. o.
53
Sayer, A. (1982) Explanation in Economic Geography: Abstraction versus Generalization, Progress in Human
Geography, Vol. 6. 68-88. o. Általánosabb képet nyújtsa realizmusról és a térr ől Williams, S. (1981) Realism,
Marxism and Human Geography, Antipode 13/2 31-38. o.
54
Sayer, A. (1982) Explanation in Economic Geography ... 79. o.
55
Massey, D. (1978) Regionalism: Some Current Issues, Capital and Class, Vol. 6. 116. o. és Sayer, A. (1982)
Explanation in Economic Geography, Progress in Human Geography, Vol. 6. 80. o.
56
Lásd Sayer el őbb idézett cikkét, 80. o.
57
Ezt tárgyalja Urry, J. (1981) The Anatomy of Capitalist Societies: The Economy, Civil Society and State, London,
és Urry, I. (1982) Some Themes ... Acta Sociologica, Vol. 25. 405-418. o. •
58
Fröbel, F. - Heinrich, J. - Kreye, O. (1980) The New International Division of Labour, Cambridge.
59
Massey, D. (1978) Regionalism: Some Current Issues, Capital and Class, Vol. 106-125. o., és Massey, D. (1981)
The UK Electrical Engineering and Electronics Industries: The Implications of the Crisis for the Restructuring
of Capital and Locational Change, In: Dear, M. - Scott, A. J. (szerk.) Urbanization and Urban Planning in
Capitalist Society, London.
60
Aglietta, M. (1979) A Theory of Capitalist Regulation, London, 3. fejezet.
61
Massey, D. (1981) The UK Electrical Engineering
62
Az új nemzetközi munkamegosztásról - különösen a német textil- és ruhaiparban - lásd Fröbel - Heinrich -
Kreye (1980) fentebb idézett könyvét. Metsz ő kritikát nyújt erről Jacobson, D. - Wickham, A. - Wickham, J.
(1979) Review of the New International Division of Labour, Capital and Class, Vol. 7. 125-130. o.
63
Az új termékek - mint pl. az új olcsó sz őnyegek és m űanyag padlók - fejlesztésének hatásáról a fennálló linóleumi-
parra Angliában lásd Murgatroyd, L. - Urry, J. (1983) The Restructuring of a Local Economy. The Case of Lances-
ter. In: Anderson - Duncan - Hudson (szerk.) (1983).
64
Sayer, A. (1982) Explanation in Economic Geography Progress in Human Geography, Vol. 6. 80. o.
65
Harvey, D. (1975) The Geography of Capitalist Accumulation. A Reconstruction of the Marxism Theory, Antipode,
Vol. 7/2. 13. o., és Walker, R. (1981) A Theory of Suburbanization: Capitalism and the Contruction of Urban
JOHN URRY : TÁRSADALMI VISZONYOK, TÉR ÉS IDŐ
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/3-4. 125-145. p.

TÉT 1990.3-4 Társadalmi viszonyok, tér és idő 145

Space in the United States. In: Dear, M. — Scott, A. J. (szerk,) Urbanisation and Urban Planning in Capitalist
Society, London. 405-406. o. Általánosabban tárgyalja a témát Harvey, D. (1973) Social Justice and the City.
Szerinte, ha termel őtőkében túl-akkumuláció alakul ki, akkor a tőke az ingatlanszféra felé áramlik.
66
Walker, R. (1981) A Theory of Suburbanization ... főleg 396. o. skk.
67
Ashton, P. (1978) The Political Economy of Suburban Development, In: Fabb, W. K. — Sayers, L. (szerk.) Marxism
and the Metropolis. New Perspectives in Urban Political Economy, New York, 75-79. o.
68
Agnew, J. A. (1981) Homeownership and Capitalist Social Order, In: Dear, M. — Scott, A. J. (szerk.) Urbanization
and Urban Planning in Capitalist Society, London, 472-475. o. Általánosabb megközelítést ad Blackburn — Green
— Liff (1982) Science and Technology in Restructuring. Capital ami Class and the Labour Market, Cambridge.
69
Agnew, J. A. (1981) Homeownerschip and the Capitalist Social Order ... 475. o.
70
Bell, C. — Newby, H. (1976) Community, Communication, Class and Community Action: the Social Sources of
the New Urban Polities, In: Herbert — Johnston (szerk.) Social Areas in Cities, Vol. 2. Spatial peispectives on
problems and policies, London, és Cox, K. (1981) Capitalism and Conflict around the Communal Living Space,
In: Dear, M. — Scott, A. J. (szerk.) Urbanization and Urban Planning ... 435. o. skk.
71
Williams, R. (1973) The Country and the City, London, 104. o.
72
Seabrook, J. (1978) What Went Wrong?, London, 80-95. oldalakon érdekesen mutatja be a munkásosztályi „közös-
•
ség" összeomlását az áruviszonyok hatására. A 19. századra vonatkozóan Joyce, P. (1980) Rbrk, Society and
Policies. The Culture of the Factory in Later Victorian England, Brighton.
73
Seabrook (1978) el őbb idézett könyve 174-175. o.
- ]4
Paci, M. (1981) Class Structure in Italian Society. In: Pinto, D. (szerk.) Contemporary Italian Sociology,
Camdridge.
75
A foglalkoztatásról Fothergill, S. — Gudkin, G. (1982) Unequal Growth: Urban and Regional Employment Change
in the U. K. , London, a népességről pedig OPCS Monitor (1982).
76
Newby, H. (1979) Green and Pleasant Land? Social Change in Rural England, London, hatodik fejezet.
77
Abercrombic, N. — Urry, J. (1983) Capital, Labour and the Middle Classes, London, nyolcadik fejezet.
78
A létező észak-itáliai munkaerő átrendeződését az 1960-as években — a „szükségtelenül magas" bevándorlás révén
— elemzi Paci, M. (1981) Class structure ... cím ű műve.
79
Hasznos értékelést ad Duncan, S. — Goodwin, M. (1982) The Local State and Restructuring Social Relations,
International Journal of Urban and Regional Research, Vol. 6. 157-186. o.
80
Megfelel ő példákat találhatunk Anderson, J., Duncan, S. and Hudson, R. (szerk.) (1983) Redundant Space in Cities
and Regions? London, cím ű kötet esszéi között.
81
Olson (1980) Birds in Egg (Eggs in Bird), London, 105-110. o.
82
Offe, C. — Wiesenthal, H. (1979) Two Logics of Collective Action ... Zeitlih (szerk.) Political Power and
Social neory, Greenwich.
83
Calhoun, C. (1982) The Question of Class Struggle: Social Foundations of Popular Radicalism during the Industrial
Revolution, Oxford. Elster szerint a kollektív akciók sikere annál valószín űbb,
1. minél inkább érzik a szerepl ők, hogy a társadalmat, amelyben élnek, valamilyen ellentmondás jellemzi;
2. minél kisebb a „kommunikációs távolság" (a földrajzi távolság és a szállítási technológia) a tagok között;
3. minél stabilabb a tagság;
4. minél nagyobb mérték ű az ellentmondások irreverzibilitása.
Elster, J. (1978) Logic and Society, Chicester, 134-150. o.
84
Stark, D. (1980) Class Struggle and the Transformation of the Labour Process, Themy and Society, Vol .9.83-130. o.
85
Lásd Calhoun (1982) el őbb idézett könyvét, 231. o.
86
Hall, S. (1980) Popular Democratic versus Authoritarion Populism: Two Ways of "Taking Democracy Seriously",
Hunt, A. (szerk.) Marxism and Democracy, London.