Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 21-40. p.

Tér és Társadalom                                                       XXII. évf. 2008       s 2: 21-40


       AZ ÖKOLÓGIAI FENNTARTHATÓSÁG ÉS A
           REGIONÁLIS VERSENYKÉPESSÉG
                 ÖSSZEFÜGGÉSEI
    (Connections between Ecologic Sustainability and Regional
                       Competitiveness)

                MÁLOVICS GYÖRGY — VÁN HAJNALKA

Kulcsszavak:
regionális versenyképesség természeti t őke ökoszisztéma-szolgáltatások
 Számos európai uniós és nemzeti dokumentum középponyában célként a versenyképesség, és ezzel párhu-
 zamosan — illetve inkább a tartós versenyképesség növelésének meg nem kerülhet ő kereteként — a fenntart-
 hatóság áll. A közvélemény és a környezeti problémakörrel foglalkozó kutatók körében napjainkra egyaránt
 tudatosult, hogy a versenyképesség oly módon történ ő növelése, amely a természeti t őke túlzott mérték ű
felhasználása által valósul meg, kontraproduktív lehet — azaz besz űkíti a jövőbeni társadalmi-gazdasági
 választási lehetőségeket. Ezen álláspont főleg a klímaváltozással vagy a biodiverzitás csökkenésével kapcso-
 latos közéleti, politikai és tudományos vitákban igen gyakran felmerül.
 Tanulmányunkban a természet-gazdaság viszony és területi aspektusainak szakirodalmi elemzése alapján
 rávilágítunk a természeti tőke és a regionális versenyképesség kapcsolatának legfontosabb alapvonásaira.
 Először megvizsgáljuk az ökológiai rendszerek és a gazdasági rendszer összefüggéseivel kapcsolatos specifikus
 tudományos eredményeket, amelyek kapcsolódhatnak a versenyképesség problémaköréhez. Ezt követ ően ele-
 mezzük, hogy e szakirodalmi eredmények milyen mértékben „épültek be" egyes olyan közgazdaságtani irányza-
 tokba (neoklasszikus közgazdaságtan, fejl ődés-gazdaságtan, új intézményi közgazdaságtan, evolucionista köz-
 gazdaságtan és a verseny új közgazdaságtana), amelyek mind a regionális versenyképességgel, mind pedig
 a természet gazdasági folyamatban betöltött szerepével kapcsolatosan lényeges mondanivalóval rendelkez-
 nek. Bár a vizsgált irányzatok számos szempontból releváns szempontokat vetnek fel a természeti t őke, illet-
 ve regionális versenyképesség vonatkozásában, mégis a két gondolatkör viszonyának tárgyalása jellemz ően
 meglehetősen elnagyolt és alapvetően igen elhanyagolt.


                                               Bevezetés

  A társadalmi-gazdasági rendszer jelenlegi folyamatai „fenntarthatatlanságának"
tényét, azok ökológiai, társadalmi, és így végs ő soron gazdasági szempontból is
önpusztító jellegét a Bruntland-jelentés (1987) tette szélesebb körben ismertté.
Azóta képezi a „fenntartható fejl ődés" fogalma egyre inkább a mindenkori média-
beli, politikai és tudományos diskurzus l integráns részét. A Bruntland-jelentés
egyik fő mondanivalóját, társadalmi-gazdasági rendszerünk ökológiai szempontból
való fenntarthatatlanságát napjainkban — sok egyéb dokumentum mellett — az IPCC
(2007) és a Stern (2006) jelentések is alátámasztják.
  A téma vizsgálata azért is különösen fontos, mert a fenntarthatóság mellett szintén
deklarált és széles körben elfogadott cél a kiegyensúlyozott regionális fejl ődés
                           Málovics György - Ván Hajnalka :
     Az ökológiai fenntarthatóság és a regionális versenyképesség összefüggései.
                     Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 21-40. p.
22     Málovics György — Ván Hajnalka                         TÉT XXII. évf. 2008   s2
megvalósítása, ennek eszköze pedig a regionális versenyképesség javítása (EC
1999; 2005). A regionális versenyképesség növelésének, illetve az ezzel foglalkozó
dokumentumoknak konkrét — adott esetben a célhierarchiában a fenntarthatóság
felett álló — célja gazdaságfejlesztési beavatkozások megfogalmazása. Elvileg ez a
gondolkodásmód jelenik meg az Európai Területfejlesztési Perspektívában is (EC
1999), amely a területfejlesztés három alapvet ő célját is megfogalmazza:
 — gazdasági és társadalmi kohézió (méltányosság),
 — a természeti er őforrások és a kulturális örökség meg őrzése (fenntarthatóság), és
 — az európai térség kiegyenlítettebb versenyképessége (hatékonyság).
   A versenyképesség egyik általánosan elfogadott, ún. „egységes" definíciója 1999-ben
a Hatodik Periodikus Jelentésben jelent meg, mely szerint (EC 1999, 75): „a válla-
latok, iparágak, régiók, nemzetek és nemzetek feletti régiók képessége relatíve ma-
gas jövedelem és relatíve magas foglalkoztatottsági szint tartós létrehozására, mi-
közben a külgazdasági (globális) versenynek ki vannak téve". Ezen definíció alap-
ján a „területi egységek akkor versenyképesek, ha gazdaságuk nyitott és az egy la-
kosra jutó jövedelmük tartósan magas és növekv ő, valamint magas szint ű és nem
csökkenő a foglalkoztatottsági ráta, azaz ebb ől a jövedelemből a lakosság széles
rétegei is várhatóan részesülnek" (Lengyel 2003, 279).
   A régiók versenyképessége manapság egyre népszer űbb kutatási terület, a foga-
 lom „a modern kapitalista gazdaság természeti törvényévé vált" (Kitson et al 2004,
 991). Az egyes régiók versenyképességének meghatározását és az azt növel ő politi-
kák kidolgozását sok országban (USA, Nagy-Britannia, Japán, Olaszország, Hol-
 landia stb.) hivatalosan intézményesítették, az EU megújult lisszaboni stratégiájá-
nak fő célja is a gazdasági növekedés és foglalkoztatás, lényegében a versenyképes-
 ség növelése. Ugyanakkor a gyorsan b ővülő szakirodalom ellenére még mindig
nincs egy általánosan elfogadott elméleti vagy gyakorlati keret a regionális ver-
 senyképesség értelmezésére, mérésére, vagy a regionális versenyképesség és a gaz-
 dasági prosperitás közti kapcsolat vizsgálatára — azaz a regionális versenyképesség
mindmáig egy eléggé nehezen megfogható koncepciónak tekinthet ő (Gardiner et al
 2004; Kitson et al 2004; Turok 2004).
   A régiók versenyképessége mindenesetre magában foglalja a régión belüli élet-
 színvonal tartós emelését, a jólét növekedését. Az egységes fogalomból
 dekompozíciós eljárással származtatható három közgazdasági kategória, amelyek a
regionális versenyképességet mérhet ővé teszik (Lengyel 2000): magas és növekv ő
 gazdasági kibocsátás t, és ezzel kapcsolatban magas és növekv ő munkatermelékeny-
 ség, valamint magas és növekvő foglalkoztatottság. A munkatermelékenységet
 alapvetően az egy foglalkoztatottra (egy ledolgozott munkaórára) jutó GDP hatá-
 rozza meg, a foglalkoztatottságot pedig a munkaképes korú lakosságon belül a fog-
 lalkoztatottak aránya mutatja.
   A fentiek alapján a regionális versenyképesség két mérhet ő közgazdasági kategó-
 riája, egyúttal két, egymással néha ellentétesen ható optimalizálni kívánt tényez ője:
 a munkatermelékenység és a foglalkoztatottság. A természeti t őkei regionális ver-
                               Málovics György - Ván Hajnalka :
         Az ökológiai fenntarthatóság és a regionális versenyképesség összefüggései.
                         Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 21-40. p.
TÉT XXII. évf. 2008    s2                   Az ökológiai fenntarthatóság és a ...      23

senyképességre gyakorolt hatásának elemzése, a regionális versenyképesség ezen
két kategóriájának és a természeti t őkének a kapcsolata bonyolult és kell ően nem tisz-
tázott kérdéseket vet fel. Ennek legfőbb oka, hogy a szakirodalomban meglehető sen
kevés információt találhatunk a természet állapotváltozása és a foglalkoztatottság
kapcsolatáról. Már jóval kidolgozottabbak az ökológiai rendszer és a regionális ver-
senyképesség termelékenységi dimenziójának összefüggései. Bár a regionális terme-
lékenység és versenyképesség nem azonos fogalmak — furcsa lenne például verseny-
képesnek nevezni egy olyan térséget, ahol a termelékenységnövekedés a foglalkozta-
tottság vísszaesésével jár, és így magas munkanélküliségi ráta mellett valósul meg —, a
termelékenység mindenképpen kulcsfogalom a regionális versenyképességben. Nem
feledve a foglalkoztatás szerepét, tanulmányunk következ ő részében, amely kifejezet-
ten a természeti t őke gazdasági folyamatban betöltött szerepét elemzi, els ősorban a
természeti tő ke és a termelékenység kapcsolatával foglalkozunk.
   A regionális fejlődés lényege az ott él ők jólétének, életszínvonalának, életmin ősé-
gének javulása, melynek eszköze a versenyképesség növelése. A közgazdaságtan-
ban ennek kapcsán jellemz ően az egy főre eső GDP-ben meghatározott gazdasági
növekedés általános célja nem utal a természeti környezet állapotára, amely legfel-
jebb az életminő séggel hozható kapcsolatba áttételeken keresztül. A regionális ver-
 senyképesség széles körben elfogadott piramis modelljében sem áll el őtérben a ter-
 mészeti tőke, hanem csak a sikerességi faktorok, a versenyképesség hosszú távú
 forrásai között szerepel a „környezet min ősége" (environment) (Lengyel 2000;
 Gardiner—Martin—Tyler 2004,).
   Összességében elmondható, hogy a rövid távú versenyképességnek nem szabad a
 gazdasági tevékenységet fenntarthatatlanná tev ő egyensúlytalanságot létrehoznia.
 Ez a felismerés nyert teret az Európai Unió döntéshozói el őtt Göteborgban 2001-ben,
 amikor a lisszaboni deklarációt kiegészítették a fenntarthatóság elvárásával (EC
 2001). A hosszú távú versenyképességnek megkerülhetetlen feltétele a fenntartható-
 ság, illetve annak egyik elemeként a gazdaság és társadalom számára nélkülözhetet-
 len szolgáltatásokat nyújtó természeti t őke.

                A természet szerepe a gazdasági folyamatban

  A természet a gazdaság és társadalom m űködéséhez különböz ő termékeket és
szolgáltatásokat nyújt, többféle funkcióval bír (Gustaffson 1998; Ekins et al 2003;
Gonczlik 2004; MEA 2005). Ezen funkciók megragadására, leírására és rendszere-
zésére több, egymástól eltér ő csoportosítást dolgoztak ki (1. táblázat).
  E csoportosítások mindegyike megegyezik abban, hogy a természet a gazdasági
rendszer és az emberi élet számára nélkülözhetetlen szolgáltatásokat (ökoszisztéma-
szolgáltatások) nyújtja a biodiverzitás4 által fenntartott ökológiai folyamatokon
(ökoszisztéma-folyamatok) keresztül (Ekins et al 2003). Ezt a viszonyt úgy is meg-
határozhatjuk, hogy az ökoszisztéma-szolgáltatások pusztán (a biodiverzitás által
fenntartott) ökoszisztéma-folyamatok eredményeképpen jöhetnek létre. Az öko-
                              Málovics György - Ván Hajnalka :
        Az ökológiai fenntarthatóság és a regionális versenyképesség összefüggései.
                        Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 21-40. p.
 24       Málovics György — Ván Hajnalka                         TÉT XXII. évf. 2008   s2
 szisztéma-folyamatok meglétében, és így a természet által a társadalom és gazdaság
 számára nyújtott szolgáltatásokban tehát kulcsszerepe van a biodiverzitásnak.
                                       1. TÁBLÁZAT
                                    A természet funkciói
                                  (Functions of the Nature)
                    Funkció                                    Definíció
      Forrás funkciók                          Képesség erő források biztosítására.
      Elnyelő funkciók                         Képesség a szennyezések semlegesíté-
                                               sére az ökoszisztémák megváltozása,
                                               sérülése nélkül.
      Életet támogató funkciók                 Képesség az ökoszisztémák egészsé-
                                               gének és működésének fenntartására.
    Egyéb emberi egészséggel és jólét-         Képesség az emberi egészség fenntar-
    tel kapcsolatos funkciók                   tására és az emberi jólét egyéb módon
                                               történő generálására.
  Forrás: Ekins et al (2003) alapján.

    A biodiverzitás és az ökoszisztéma-folyamatok egyre súlyosabb sérülésének kö-
  vetkeztében az ember ökoszisztéma-szolgáltatásokat veszélyeztet ő bioszféra-
  átalakító tevékenysége (lényegében a társadalmi-gazdasági rendszer m űködése)
  egyre inkább kardinális probléma s a termelékenységre és így a regionális verseny-
 képességre gyakorolt potenciális hatás következtében (Stern 2006).
    Mivel a globális gazdasági rendszer lehet ő séget nyújt a természetb ől nyert materi-
 ális javak nagymértékű földrajzi transzferére, a mobil javak szállítására, így a ter-
 mészeti tő kének, mint termelési tényez ő nek adott régióban való megléte els ő köze-
 lítésben nem feltétlenül t űnik meghatározó versenyképességi tényez őnek. Ugyan-
 akkor a fejlett országok gazdasági növekedését az ipari forradalom óta egyebek
 mellett a fejl ődőktől történő természeti erő forrás transzfer, er őforrás elvonás teszi
 lehetővé (Röpke 2005). Ennek bizonyítékaként többen (Andersson—Lindroth 2001;
 Giljum—Eisenmenger 2004; Schütz et al 2004) megállapítják, hogy az északi (fej-
 lett) országok (régiók) délr ől (fejlődőktő l) biokapacitást importálnak 6. E transzfer-
 lehető ség következtében a természeti t őke adott régióban rendelkezésre álló meny-
nyisége és annak milyensége addig, amíg az anyagi javak alapjait képez ő ökoszisz-
téma-folyamatok és a létfontosságú ökoszisztéma-szolgáltatások globálisan, illetve
más régiókban rendelkezésre állnak, az importáló régiókban nem feltétlenül jelenik
meg versenyképességi tényez ő ként. Ugyanakkor, ha az ökoszisztéma-folyamatok
globálisan, azaz minden régiót érint ő en sérülnek, és a természeti t ő ke globális lép-
tékben degradálódik, és létfontosságú ökoszisztéma-szolgáltatások (immár globális
léptékben) elvesznek — mint ahogyan a bioszféra állapotával foglalkozó dokumen-
tumok (UNDP et al 2000; WWF 2004; 2006; Stern 2006; IPCC 2007) szerint ez
napjainkban történik —, akkor e transzferlehet őség (importlehető ség) is elvész. Min-
                               Málovics György - Ván Hajnalka :
         Az ökológiai fenntarthatóság és a regionális versenyképesség összefüggései.
                         Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 21-40. p.
TÉT XXII. évf. 2008    s2                   Az ökológiai fenntarthatóság és a ...      25

denképpen aktuális tehát az ökoszisztéma-folyamatok és a létfontosságú ökoszisz-
téma-szolgáltatások gazdasági jelent őségének vizsgálata, hiszen az ökoszisztéma-
folyamatok megváltozása súlyos negatív gazdasági versenyképességi következmé-
nyekkel járhat.

                             Csökken ő termelékenység

  A bioszféra működésének ember általi megváltoztatásával kapcsolatosan legalább
három, a termelékenység csökkenésére ható probléma jelenik meg (Ehrlich—Wilson
1991):
   1) a természet esztétikai min őségének leromlása;
   2) a gazdasági lehetőségek beszűkülése és
   3) a létfontosságú ökoszisztéma-szolgáltatások' elvesztése.
  E problémák azért jelentkeznek, mert a bioszféra ember általi megváltoztatása hat
az ökoszisztéma-folyamatok min őségére. E folyamatok min őségének megváltozása
a regionális versenyképesség szempontjából kulcsfontosságú, hiszen e folyamatok
létezése nélkül a különböz ő ökoszisztéma-szolgáltatások sem m űködnek, így e vál-
tozás nagymértékben besz űkítheti a materiális javakkal kapcsolatos jöv őbeni lehe-
tőségeket, növeli az ezek elérhet őségével kapcsolatos bizonytalanságot — lévén,
hogy a természeti folyamatok az emberi jólét, az emberi társadalmaknak nyújtott
jószágok közvetlen vagy közvetett forrásai (Buday-Sántha 2004). Másrészről, bizo-
nyos ökoszisztéma-folyamatok jelenlegi ismereteink szerint nagyobb léptékben
gyakorlatilag sem egymással, sem emberi technológiával nem helyettesíthet ők
(Gustaffson 1998; UNDP et al 2000; Buday-Sántha 2002), illetve földrajzi értelem-
ben nem transzferálhatók (importálhatók/exportálhatók).
  A biodiverzitás „pótlás nélküli" csökkenésének napjainkban megfigyelhet ő fo-
lyamata tehát olyan ökoszisztéma-folyamatok elvesztéséhez vezet, melynek követ-
keztében a mással nem helyettesíthet ő létfontosságú ökoszisztéma-szolgáltatások
sérülnek8 (Gustaffson 1998; UNDP et al 2000; Buday-Sántha 2002), amelyek a
legtöbb materiális jószág alapját is képezik.
  A bioszféra-átalakítási tevékenység hatásainak elemzése meglehet ősen komplex
feladat, manapság leginkább annak legakutabb és legsúlyosabb következményekkel
járó szegmensén, a globális klímaváltozáson keresztül ragadják meg. A globális
klímaváltozás ökológiai-társadalmi-gazdasági hatásaival foglalkozó jelentések kö-
zül kiemelkedik az International Panel on Climate Change legutóbbi jelentése
(IPCC 2007), illetve a folyamatot a GDP-re gyakorolt hatás szempontjából elemz ő
és számszerűsítő Stern-jelentés (Stern 2006). E dokumentumok egyöntetűen leszö-
gezik, hogy az éghajlatváltozás gazdasági következményei bizonyos térségek szá-
mára rövid távon akár még pozitívak is lehetnek, ugyanakkor minél nagyobb a vál-
tozás mértéke, annál inkább felülmúlják a negatív hatások a pozitívakat. A konkrét
gazdasági hatásokat felbecsül ő Stern-jelentés szerint az éghajlatváltozás a Föld lakos-
ságának alapvető életfeltételeit — vízhez való hozzájutás, élelmiszer-termelés, embe-
                           Málovics György - Ván Hajnalka :
     Az ökológiai fenntarthatóság és a regionális versenyképesség összefüggései.
                     Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 21-40. p.
26     Málovics György — Ván Hajnalka                          TÉT XXII. évf. 2008   s2
rek egészsége, ill. a föld és a környezet használata — veszélyezteti (létfontosságú öko-
szisztéma-szolgáltatások elvesztése). GDP-ben kifejezve a jelentés megállapítja, hogy
a hatások és a lehetséges következmények teljes skáláját figyelembe vev ő elemzések
az egy fóre jutó fogyasztás globális átlagának mostantól az id ők végezetéig tartó (azaz
folyamatosan, évről-évre jelentkező és soha nem csökken ő, esetleg növekv ő)
5-20%-os csökkenésével számolnak — a korrekt becslés ráadásul nagy valószín űség-
gel a tartomány fels ő részébe esik (gazdasági lehetőségek besz űkülése).

 Az ökológiai változások termelékenységet csökkent ő hatásának természete
                               és térbelisége

   A termelékenységet közvetlenül befolyásoló ökoszisztéma-szolgáltatások közvet-
 len sérülésén túlmenő en a biodiverzitás és az ökoszisztéma-folyamatok megválto-
 zása közvetve is eredményezheti a termelékenység mérsékl ődését. A biodiverzitás
 csökkenésével ugyanis megváltozik az ökológiai rendszer, és így csökken annak
alkalmazkodási potenciálja (Tilman 2000). Másrészr ől, megváltoznak a fajok öko-
 szisztémával kapcsolatos funkcionális jellemz ői, és így az ökoszisztéma folyamatai.
Azaz a biodiverzitás küls ő körülmények változása következtében létrejöv ő megvál-
tozása mintegy pozitív visszacsatolási hurokként (Chapin et al 2000) változást in-
dukál az ökológiai rendszerek biotikus és abiotikus tényez őiben9 (Gonczlik 2004),
ami pedig az alkalmazkodási folyamat megnehezítése által újabb biodiverzitás-
csökkenést eredményezhet. Így tehát a biodiverzitást csökkent ő hatások nem egy-
szerűen összeadódnak, hanem szinergikus hatásúak, ami tovább súlyosbíthatja a
biodiverzitás csökkenéséb ől fenyegető veszélyeket (Bajomi 2004), és a rendszer
működésében nagyfokú tehetetlenséget eredményez. E tehetetlenségre és az alkal-
mazkodási lehetőségek beszűkülésére utalnak a Stern-jelentés (2006) azon megállapí-
tásai, amelyek értelmében az egy főre jutó fogyasztás globális átlagának 5-20%-os
csökkenése az id ők végezetéig tartó tendencia, ill. hogy a megel őző (hatásokat mér-
séklő) és alkalmazkodást segít ő intézkedések megtétele ennél nagyságrendekkel
olcsóbb. Nyilvánvaló tehát, hogy a gazdasági rendszer m űködésének jelenlegi fo-
lyamatai magának a rendszernek a jöv őbeni termelékenységét ássák alá.
   Az ökológiai változások területi aspektusaihoz kapcsolódik az ökológiai rendsze-
rek interdependens mivolta. Az ökológiai irodalom szerint bármely hatás az egész
ökoszisztémában — és végül is így az egész bioszférában — átadódik, azaz a rendszer
minden elemére közvetlenül vagy közvetve hat (Vida 2001). Így a kapcsolatok
meglehető sen szövevényesek, az ökológiai rendszer elemei közt bonyolult
interdependenciák érvényesülnek (Norgaard—Bode 1998), adott esetben, globális
léptékben is — lásd az élővilág (első sorban a növényzet) megváltozásának már emlí-
tett klimatikus hatásait. A globális környezeti problémák elnevezés pontosan arra
utal: hogy a környezeti problémák tekintetében a (nemzet-, régió) határok fogalma
többé nem értelmezhet ő (Buday-Sántha 2002). Az egyes területek gazdasági tevé-
kenysége által el őidézett problémák a többi területet is érintik (pl. savas es ők, ég-
                               Málovics György - Ván Hajnalka :
         Az ökológiai fenntarthatóság és a regionális versenyképesség összefüggései.
                         Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 21-40. p.
TÉT XXII. évf. 2008    s2                   Az ökológiai fenntarthatóság és a ...      27

hajlatváltozás, ózonréteg elvékonyodása), és a más területek által el őidézett prob-
 lémák hatásai alól adott területi egység nem vonhatja ki magát. 1°
   Ezen interdependenciákból fakadóan a külföldi biokapacitás nettó használata" — a
biomassza importja és szennyezés exportja (a szennyezés-elnyel ő képesség importja)
— azt eredményezheti, hogy adott ország más országok biokapacitásától függ,
 amennyiben fogyasztási szintjét fenn szeretné tartani (Andersson—Lindroth 2001).
 Ennek következtében a két ország kereskedelme kölcsönösen fenntarthatatlanná
 válhat (mutually unsustainable exchange), amennyiben a biokapacitás-exportáló
 ország saját természeti t őkéje csökken — ez ugyanis nem csupán saját, hanem a t őle
 addig importálni képes ország fogyasztási lehet őségeit is csökkenti. A (kevésbé
 fejlett) déli régiók természeti t őkéjének erodálódása (a fejlett) északon is megjele-
 nik fenntarthatósági problémaként. Ráadásul a fogyasztáscsökkentést kiváltó hatás
 észak—dél viszonylatban a globális interdependenciák megléte miatt közvetett mó-
 don is bekövetkezhet — azaz azáltal, hogy a biokapacitást exportáló (déli) ország
 természeti tőkéjének erodálódása az interdependenciák következtében az importáló
 ország természeti tőkéjének minőségére is negatívan hat 12.
   A globális léptékű interdependenciák meglétén túlmen ően a bioszféra ember általi
 megváltoztatásának természetét, valamint a pusztítás megszüntetésének leghatéko-
 nyabb eszközeit és lépéseit nagyfokú bizonytalanság övezi (Novacek—Cleland
 2001; Gowdy 2004). Az emberi tevékenység ökoszisztémákra gyakorolt hatásának
jellemzésekor a tiszta bizonytalanság is fellép, azaz bizonyos döntési helyzetekben
 sem az egyes alternatívák következményeit, sem a következményekhez rendelhet ő
 bekövetkezési valószín űségeket nem ismerjük. Így például nem lehet tudományos
 bizonyossággal meghatározni a kritikus természeti t őke 13 (Critical Natural Capital,
 CNC) szintjét, minimumát, formáját (Ekins et al 2003; Buday-Sántha 2004). Az
 UNDP találó megfogalmazása szerint ökoszisztémákkal kapcsolatos tudásunk
 ugyan sokat gyarapodott, de semmiképpen sem képes lépést tartani öko szisztéma-
 átalakító képességünkkel (UNDP et al 2000). Így a fenyegetések régiónkénti relatív
 nagyságrendjével kapcsolatosan alapvet ő információk sem állnak sokszor rendelke-
 zésre (Woodruff2001).
   E bizonytalanság és az interdependenciák a regionális termelékenység szempontjá-
 ból azt eredményezik, hogy a változás mértéke mellett annak területi hatásait sem
jelezhetjük pontosan el őre. Ennek értelmében azon túl, hogy e bizonytalanság a társa-
 dalmi alkalmazkodást megnehezíti és költségesebbé teszi (Chapin et al 2000), nehéz
 például azt megmondani, hogy egyes globális közjavak (stabil klíma, trópusi es őer-
 dők) megváltozása adott régiók termelékenységét pontosan hogyan befolyásolhatja.
   A fentiek összegzéseként tehát elmondhatjuk, hogy a természeti t őke egy speciális
jellemz őkkel rendelkez ő tőketípus, amelynek bizonyos elemei (precízebben bizo-
 nyos ökoszisztéma-szolgáltatások) jelen tudásunk alapján mindenféle emberi szük-
 séglet-kielégítési cselekvés alapját képezik és semmi mással nem helyettesíthet ők.
 Megítélésünk szerint tehát e t őketípus regionális versenyképességben (és egyáltalán
 bármilyen gazdasági folyamatban) betöltött szerepének (szélesebb értelemben a
 gazdaság-természeti t őke, illetve. regionális versenyképesség-természeti t őke relá-
                           Málovics György - Ván Hajnalka :
     Az ökológiai fenntarthatóság és a regionális versenyképesség összefüggései.
                     Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 21-40. p.
28     Málovics György — Ván Hajnalka                         TÉT XXII. évf. 2008   s2
ció) elemzése nyilvánvalóan egy nagyon lényeges kutatási kérdés. A következ ő
fejezetben öt közgazdaságtani irányzat elméleti megközelítését vizsgáljuk meg ab-
ból a szempontból, hogy a természeti t őke és a regionális versenyképesség kapcso-
lata megjelenik-e ezekben, és ha igen, akkor ez milyen módon.

     A regionális versenyképesség és a természeti t őke értelmezése

   A továbbiakban elő ször azt vizsgáljuk, hogy van-e kapcsolat az alapvet ő közgaz-
 daságtani irányzatokban az ökológiai fenntarthatóság és a regionális versenyképes-
 ség, ehhez kapcsolódva a termelékenység egymástól látszólag külön életet él ő fo-
 galmai közt. Elemezzük továbbá, hogy amennyiben e kapcsolat megjelenik, akkor
 az erre vonatkozó közgazdaságtani vizsgálatok milyen mértékben képesek integrálni a
 természeti tő kével, illetve annak gazdasági folyamatban betöltött szerepével kap-
 csolatos jelenlegi ökológiai ismereteinket.
   A különböző közgazdaságtani irányzatok eltér ő elméleti háttérfeltételekb ől kiin-
 dulva más-más következtetéseket fogalmaznak meg a regionális versenyképesség
meghatározó tényezőivel és a természeti t őke gazdasági szerepével kapcsolatosan
 (Martin et al 2003; Kitson et al 2004, Rechnitzer—Smahó 2005; Lukovics 2007).
Általunk a következ ő kben e szempontból vizsgált közgazdaságtani irányzatok a
következők:
    — neoklasszikus közgazdaságtan,
    — fejlődés gazdaságtana,
    — evolucionista közgazdaságtan,
    — új intézményi közgazdaságtan és
    — a verseny új közgazdaságtana (2. táblázat).
   A neoklasszikus elmélet keretében a növekedési modell alapfeltevéseib ől (ezek a
tökéletes informáltság, az állandó skálahozadék, a hosszú távon érvényesül ő egyen-
súlyi helyzet, a teljes tényez őmobilitás és a tökéletes verseny) és eszközrendszeréb ől
kiindulva a területi verseny és így a regionális versenyképesség témaköre nem tár-
gyalható (Török 1999; Krugman—Obs«eld 2003). Ennek oka, hogy a neoklasszikus
elmélet értelmében a térbeli egyensúly önmagától, spontán piaci folyamatok eredmé-
nyeképpen kialakul, emiatt nincs értelme területi versenyr ől beszélni. Továbbá „a
versenyidegen jelenségek (legyen az állami beavatkozás vagy bármely versenykorlá-
tozó megnyilvánulás) hatékonyság-veszteséggel járnak" (Lukovics 2007, 17).
   A neoklasszikus elmélet megalkotóinak tekinthet ő szerzők (még) foglalkoztak a
természeti t ő ke gazdaságban betöltött szerepével. Jevons nagy figyelmet szentelt a
szén gazdaságban, gazdasági növekedésben betöltött szerepének (a szénkészletek
kimerülésének Nagy-Britannia gazdaságára gyakorolt hatásával kapcsolatosan meg-
lehetősen pesszimista volt) (Spash 1999; Bekker 2000). Valamint az ő nevéhez fű-
ződik a manapság újrafelfedezett Jevons-paradoxon (Alcott 2005), amely az
ökohatékonyság (WWF 2006) természetmeg őrzésben betöltött szerepének jelent ő-
ségét kérdőjelezi meg. A későbbiekben a neoklasszikus irányzat mérvadó szerz ői —
                                Málovics György - Ván Hajnalka :
          Az ökológiai fenntarthatóság és a regionális versenyképesség összefüggései.
                          Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 21-40. p.
TÉT XXII. évf. 2008        s2                  Az ökológiai fenntarthatóság és a ...           29

legyen szó növekedéselméletekr ől, vagy a nemzetközi kereskedelmet magyarázó
Heckscher—Ohlin modellr ől — a természeti tőke termelési folyamatban betöltött sze-
repét nem vizsgálják, a termelési tényez őket a munkával és az ember alkotta (mes-
terséges) tőkével azonosítják (Ekins et al 2003; Gardiner—Martin—Tyler 2004).
                                    2. TÁBLÁZAT
  A természeti t őke regionális versenyképességi aspektusai egyes közgazdaságtani
                                     irányzatokban
  (The Regional Competitiveness Aspects of Natural Capital in Certain Economic
                                       Tendencies)
      Közgazdaságtani                 A természeti t őke           A regionális versenyképesség
         irányzatok                      megjelenése                   befolyásoló tényez ői
Neoklasszikus növekedési        A gyenge fenntarthatóság          A regionális versenyképesség
modellek                        elmélete, a természeti tőke       témaköre ezen elmélet korlátai
                                redukcionista, jelenlegi öko-     között nem tárgyalható.
                                lógiai tudásunk alapján nem
                                tartható megközelítése.
                                A szigorúbb környezeti szabá-
                                lyozás hátrány a nemzetközi
                                versenyben.
Fejlődés gazdaságtana           Közvetve: társadalmi egyen-       Központi régiók termelékeny-
                                lőtlenségek, szegénység prob-     ségi előnye.
                                lémája, jólét többdimenziós
                                mérése.
Evolucionista                   Technológiai változás folya-      A jelenben megfigyelhető
közgazdaságtan                  mata: útfüggőség, bezáródás,      események dinamikus folya-
                                technológiai rezsimek.            mat eredményei, a vállalati és
                                                                  ipari struktúra és a gazdasági
                                                                  intézmények együttes fejl ődése,
                                                                  helyi feltételek, helyi történel-
                                                                  mi háttér, térségek innovációt
                                                                  generáló képességei, térbeli
                                                                  koncentráció szerepe.
Új intézményi                   Környezeti konfliktus, termé-     Intézmények, tulajdonjogok,
közgazdaságtan                  szeti erőforrások, tranzakciós    tranzakciók, tranzakciós költ-
                                költségek, technológiai válto-    ségek térbelisége.
                                zások és intézmények, kollek-
                                tív cselekvés, tulajdonjogok és
                                szegénység.
A verseny új                    Környezeti politika és            Makroökonómiai szempontok
közgazdaságtana                 nemzetközi versenyképesség.       helyett egyre inkább a
                                                                  mikrogazdasági alapok, inno-
                                                                  vációs készségek, kapacitás
                                                                  fejlesztése, klaszterekben,
                                                                  hálózatokban, valamint kis- és
                                                                  középvállalkozásokban való
                                                                  gondolkodás, a gazdaság- és
                                                                  társadalompolitikai célok
                                                                  integrálása.
Forrás: Saját szerkesztés.
                            Málovics György - Ván Hajnalka :
      Az ökológiai fenntarthatóság és a regionális versenyképesség összefüggései.
                      Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 21-40. p.
30      Málovics György — Ván Hajnalka                         TÉT XXII. évf. 2008   s2
   A környezeti probléma felismerése következtében az 1960-as évekt ől a természeti
 tőke bekerült a termelési függvény inputtényez ői közé. A természeti t őke neoklasz-
 szikus termelési függvénybe történ ő integrálásából keletkezett a gyenge fenntartha-
 tóság elmélete", amely azonban oly mértékben valóságidegen feltételezéseket al-
 kalmaz e tőketípusra vonatkozóan ls , hogy sokak szerint nem magyarázza a termé-
 szeti tő ke termelési folyamatban betöltött szerepét, hanem azt gyakorlatilag (a for-
 mai figyelembevétel mellett) teljes mértékben figyelmen kívül hagyja (Gutés 1996;
 Ekins et al 2003). Megítélésünk szerint ez magyarázhatja, hogy a neoklasszikus
 közgazdaságtanban gyakorlatilag teljes mértékben (Solow 1997; Stiglitz 1997), míg
 a neoklasszikus alapokon nyugvó környezet-gazdaságtani mikroökonómiai elmélet-
 ben a természeti környezet védelmének megközelítése els ő sorban — de nem pusztán —
 az externáliák internalizálásához és a piaci/közgazdasági környezetvédelmi eszkö-
 zökhöz kapcsolódik (Turner 1989; Kerekes—Szlávik 2001). Ennek ugyanakkor na-
 gyon komoly elméleti és gyakorlati korlátai" vannak (Costanza et al 1997; Pimm
 1997; Daily et al 2000). Azaz a neoklasszikus közgazdaságtan egy egységes, zárt
 logikájú fenntarthatósági elmélettel rendelkezik (melynek kulcsfogalmai a helyettesí-
 tés és az internalizálás), amelynek azonban gyakorlati jelent ősége azáltal, hogy nem
 integrálja szervesen a természeti t őkével kapcsolatos ismereteinket — s őt, esetenként
 azzal homlokegyenest ellenkez ő feltételezésekb ől indul ki —, megkérdőjelezhető.
   A fejlődés gazdaságtana, mint önálló diszciplína az elmaradott országok fejl ődési
problémakörére vonatkozó tudományterületként jelent meg (Szentes 2003). Az
 irányzatnál idővel folyamatosan el őtérbe kerültek a küls ő, nemzetközi tényez ők és
hatások (a világgazdaságtan egyenl ő tlen viszonyai és különbségeket növel ő hatásai,
a fejlett országok gazdaságának strukturális függése) szerepét hangsúlyozó megkö-
zelítések. Az irányzat értelmében a központi régiók kezdeti termelékenységi el ő-
nyeik segítségével fenntartják vezet ő helyzetüket a kevésbé termelékeny periférikus
régiókhoz képest, a régiók termelékenységbeli felzárkózása egy lassú folyamat, a
politikáknak figyelembe kell venniük adott régió fejlettségi állapotát (Martin 2003).
Az elmélet egyfajta regionális gazdaságtani „megfelel ője" Myrdal kumulatív fejl ő-
dési modellje (Lengyel—Rechnitzer 2004).
   Ugyan e megközelítésre hatott az els ő sorban a Római Klub dokumentumainak
következtében egyre nyilvánvalóbbá váló ökológiai problémakör (Szentes 2003), de
a természeti t őke ezen elméletnek sem képezi szerves részét. Az irányzat sokkal
inkább a társadalmi egyenl ő tlenségekre, a szegénység problematikájára, nem pedig
az ökológiai problémákra összpontosít (Thorbecke 2006). Mégis, ez az elmélet a
regionális versenyképesség és a természeti környezet összekapcsolása szempontjá-
ból mindenképpen jelentő s mondanivalóval bír, melynek oka kett ős. Egyrészt a
fenntarthatósági szakirodalom egyik irányzatának értelmében a jövedelemegyenl őt-
lenségek problémája nem választható el az ökológiai problémakörtől. Egy globális
szinten is egyenl őbb jövedelemelosztás (Daily et al 1995; Daily—Ehrlich 1996), a
fejlett országokban a fogyasztás csökkentése (Röpke 1999; Brown—Cameron 2000),
a „kényelmes" életmód feláldozása" (Csutora—Kerekes 2004) és a fejl ődő világbeli
nyomor felszámolása az ökológiai krízis megszüntetésének alapfeltételét képezik.
                               Málovics György - Ván Hajnalka :
         Az ökológiai fenntarthatóság és a regionális versenyképesség összefüggései.
                         Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 21-40. p.
TÉT XXII. évf. 2008 1111 2                 Az ökológiai fenntarthatóság és a ...       31

Másrészt, az irányzat az ökológiai szempontból potenciálisan meglehet ősen káros
mutatónak tekinthet ő GDP/GNP (Szlávik 2006) (egy főre eső) puszta növekedését
nem tekinti egyértelműen fejlődésnek, hanem a többdimenziós mérések szükséges-
sége mellett érvel, ilyen mutató lehet az ENSZ HDI-je (Emberi Fejl ődés Indexe —
Human Development Index) (UNDP 1990). Ehhez kapcsolódó fontos elmélet az ún.
alapvető igények (basic needs) koncepciója (Streeten 1981), valamint az ezen alapuló,
a szegénység mérésére kifejlesztett — és így a jólét, a fejl ődés megragadásának alap-
jául is szolgálni képes — többdimenziós módszerek (Bourguignon—Chakravarty
2003). Azaz az irányzatban a természeti t őke koncepciója nem jelenik meg, mégis
bizonyos szempontból releváns mondanivalóval bír a fenntarthatósággal és annak
regionális versenyképességhez való viszonyával kapcsolatosan.
  Az evolucionista közgazdaságtan — ugyan első átfogó eredményeképpen egy
mikroökonómiai megalapozású makromodellt dolgozott ki — legszéleskör űbb al-
kalmazása az innovációkutatások területén figyelhet ő meg (Bajmócy 2007). Az
irányzat központi fogalmai közé tartoznak a heterogenitás, a komplexitás és a bi-
zonytalanság (Martin 2003). Az evolúciós elmélet sem nem determinisztikus, sem
nem véletlenszerű, a jelenben megfigyelhet ő eredményeket a múltbeli állapotból
kiindulva dinamikus folyamat eredményeként értelmezi (Dosi—Nelson 1994). Ezen
eredmények nagymértékben a „gazdasági evolúció" részei, a helyi feltételek és
történelmi háttér által befolyásoltak. A hosszú távú regionális versenyképesség így
a térségek újdonságot, innovációt generáló képességének függvénye. Ebben fontos
a térbeli koncentráció szerepe. A folyamatosan létrejöv ő új variációkat a verseny és
más intézmények kiszelektálják (Lukovics 2007).
  Az irányzatnak — potenciálisan — a természeti t őke és a gazdaság összefüggései-
nek vizsgálatában is komoly szerepe lehetne, ugyanakkor egyel őre „meglepő" mér-
tékben elhanyagolja a természet gazdasági folyamatban betöltött szerepének vizsgá-
latát (van den Bergh 2007). Pedig az irányzat egyik alapvető vizsgálati területe a
technológiai változás folyamata. Az ezzel kapcsolatos „kulcsfogalmak", „kulcs-
megállapítások", mint a korlátozott racionalitás, a technológiák használatának pozi-
tív visszacsatolásai és negatív extern hatásai, a technológiai változások növekv ő
hozadéka, az útfügg őség, a bezáródás (van den Bergh 2003; 2007; Bajmócy 2007)
és a technológiai rezsimek' ? (Kemp et al 1998; Pataki 2000) a természeti tőke és
gazdasági rendszer (és regionális versenyképesség) kapcsolatáról igencsak lényeges
mondanivalóval bírnak (bírhatnának).
  Az új intézményi közgazdaságtan — már önmagában is interdiszciplináris — értel-
mezése szerint a piac csak egy változata azon társadalmi mechanizmusoknak, ahol
az egyén magatartása kifejez ődik. Így vizsgálatának fókuszába az kerül, hogy az
önérdekkövető egyének hogyan fejlesztik ki intézményeiket (szokásaikat, konven-
cióikat, szabályaikat stb.) (Szabó 2003). Az irányzat kulcsterületeinek a tranzakciós
költségek közgazdaságtana (Coase, Williamson) és a tulajdonjogok gazdaságtana
(Coase, Alchian) tekinthetők (Richter 2005). A regionális versenyképesség megha-
tározói a tágan értelmezett intézményi környezet és az ezzel kapcsolatba hozható
                           Málovics György - Ván Hajnalka :
     Az ökológiai fenntarthatóság és a regionális versenyképesség összefüggései.
                     Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 21-40. p.
32      Málovics György — Ván Hajnalka                         TÉT XXII. évf. 2008   s2
 keresési és információs, kommunikációs, koordinációs, valamint alku- és döntési-,
 továbbá ellenőrzési és kikényszerítési költségek (Martin 2003; Lukovics 2007).
   Bár az irányzat homlokterében itt sem a gazdaság-természet viszony áll
 (Paavola—Adger 2006; Paavola 2007) — sokkal inkább a gazdasági szervezetek,
 közösségi választások, gazdasági fejl ő dés és a gazdaságtörténet —, mégis fontos
 mondanivalóval bír a fenntarthatóság szempontjából is. Az elmélet természeti kör-
 nyezettel kapcsolatos vizsgálódásainak fő irányát a helyi közös tulajdonnal kapcso-
 latos kutatások (például a hagyományos közös tulajdonnal kapcsolatos intézmé-
 nyek) és a nemzetközi környezeti kormányzás képezik. Az irányzat környezeti
 szempontból lényeges mondanivalója egyrészt a környezettel kapcsolatos pozitív
 tranzakciós költségek felismerése. A tranzakciós költségek környezeti kormányzás-
 sal kapcsolatos egyik legfontosabb következménye, hogy az irányítási intézmények
 nem tervezhetők meg ex ante tökéletesen. Továbbá, a természeti er őforrások és
 használóik jellemző i által befolyásolt tranzakciós költségek meghatározzák a kör-
 nyezeti kormányzás hatásosságát és kimeneteit, illetve az intézményi konstrukció is
 hat a tranzakciós költségekre.
   A tranzakciós költségeken túlmen ő en az irányzat környezeti szempontból lénye-
 ges másik fő eredménye, hogy az externáliák sz űk koncepciója helyett az
 interdependenciák — amikor is egy gazdasági szerepl ő választása befolyásolja
 más(ok) választását — koncepcióján keresztül közelíti meg a környezeti problémát.
Az interdependens ügynökök nem tudják egyszerre realizálni inkompatibilis érde-
keiket egy szűkös természeti erőforrásokkal jellemezhet ő környezetben, ez pedig
környezeti konfliktushoz vezet. A konfliktusok feloldásához a kezdeti adottságok
(initial endowments) meger ő sítése vagy (újra)definiálása szükséges a tulajdonjogok
meghatározása vagy egyéb jogokat létrehozó kormányzati intézmények alapítása,
megerő sítése, esetleg megváltoztatása által. E folyamatnak allokációs és disztributív
következményei egyaránt vannak, és az allokációs hatékonyság elérésér ől csak a kez-
deti adottságok meghatározása után beszélhetünk. Ennek következtében a disztributív
következmények és az irányítási kimenetek a környezeti kormányzással kapcsolatos
kollektív választások legfontosabb dimenziói. Így Paavola (2005) szerint az új in-
tézményi közgazdaságtan szempontjából a környezeti probléma allokációs helyett
sokkal inkább (folyamat- és disztributív) igazságossági probléma.
   Az új intézményi közgazdaságtanban' s a fentiek függvényében megjelennek a
természeti környezettel kapcsolatos kutatások: a fenntartható növekedés és az in-
tézmények viszonya, a természeti er ő források kezelése és az intézmények kapcso-
lata 19 , a tranzakciós költségek és természeti er őforrások viszonya, a természeti er ő-
források menedzsmentjének politikai vonatkozásai, a környezeti szabályozás és
intézmények viszonya, a kollektív cselekvés és tulajdonjogok szerepe a szegénység
csökkentésében20, egyenlő tlenségek, a segélyezés, igazságosság és intézmények
kapcsolata21 , valamint a technológiai változások és intézmények viszonya 22. Itt is
megfigyelhető tehát az, ami a neoklasszikus irányzaton kívül a többi esetében: az
irányzatnak nincs egységes fenntarthatóság-versenyképességi elmélete, ám potenci-
álisan lényeges mondanivalója e kapcsolatról igen sokrét ű.
                               Málovics György - Ván Hajnalka :
         Az ökológiai fenntarthatóság és a regionális versenyképesség összefüggései.
                         Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 21-40. p.
TÉT XXII. évf. 2008 III 2                  Az ökológiai fenntarthatóság és a ...       33

   A regionális versenyképesség egyik koherens áramlata Michael Porter nevéhez
kötődik (Porter 1998). A verseny új közgazdaságtanának egyre szélesebb körben
elfogadott nézeteinek értelmében a fejl ődést napjainkban a makroökonómiai szem-
pontok helyett egyre inkább a mikroökonómiai alapok határozzák meg (Lengyel
2003). A gazdaságpolitika a hagyományos beruházás-ösztönzés, infrastruktúrafej-
lesztés felől egyre inkább az innovációs készségeket, kapacitást fejleszti, és ágaza-
tok, nagyvállalatok helyett klaszterekben, hálózatokban, valamint kis- és középvál-
lalkozásokban gondolkodik. A pusztán gazdasági szemlélet helyett integrálja a gaz-
daság- és társadalompolitikai célokat, amelyeket egymástól elkülönülten kezelni
nem lehet. Domináns területi egységgé a nemzeti helyett a regionális, illetve lokális
szint válik, és a vállalati versenyelőnyök jelent ős része a helyi környezetb ől ered.
   Porter foglalkozik kifejezetten a környezeti célok és a versenyképesség kapcsola-
tával is — iparági és vállalati szinten egyaránt (Porter—van der Linde 1995). Meglá-
tása szerint a szigorúbb környezeti szabályozás a versenyképességet növel ő irányba
hat, mivel az a környezeti javak (termelési alapanyagok és szennyezésbefogadó
közeg) esetében szűkíti a tényez őellátottságot, és ezáltal innovációra sarkall (Boda-
Pataki 1995). E megállapítása kapcsán Porter hajlamos egyfajta nyertes-nyertes
(win-win) pozícióról, azaz a társadalom (esetünkben a természeti környezet) és a
vállalkozás (gazdaság) számára egyaránt pozitív helyzetr ől írni (Porter—Kramer
2006). Ugyanakkor elméletének komoly korlátja 23, hogy nem definiálja mit is ért
környezetügy, környezetvédelem alatt. Mint ahogyan az direkt módon is megjelenik
(Porter—van der Linde 1995), nem vizsgálja a környezeti szabályozás (szakiroda-
lom által nem egyértelműen megítélt) társadalmi hasznossági vonatkozásait — azaz,
hogy vajon valóban hozzájárul-e a környezetpolitika a természeti környezet meg őr-
zéséhez és így a társadalom jólétének növeléséhez. Helyesebb, ha azt írjuk, hogy
Porter a környezeti politika (ami korántsem azonos a természeti t őke megőrzésével)
és a versenyképesség viszonyát vizsgálja, és elméletének mondanivalója ennél fog-
va a természeti tőke és a versenyképesség viszonyáról meglehet ősen korlátozott.
   A közgazdaságtani irányzatok fenti áttekintése alapján kijelenthet ő (lásd 2. táblá-
zat), hogy a neoklasszikus közgazdaságtan az egyetlen a vizsgált irányzatok közül,
amely egy egységes „irányzati" környezet-gazdaság elmélettel rendelkezik. Ugyanak-
kor ezen elmélet fogalomrendszerében a regionális versenyképesség témaköre nem
értelmezhető, hiszen mindenféle „piacidegen" beavatkozás hatékonyságvesztést
eredményez. Továbbá, ezen irányzat „természetképe" jelenlegi ökológiai ismereteink
tükrében — mint ahogyan azt már említettük — nehezen tartható, mivel az nem integ-
rálja a természeti t őke ma ismert jellemzőit. Talán nem túlzás, ha ezen okokból ki-
folyólag ezen elmélet témánk szempontjából igencsak redukcionistának tekinthető.
   A neoklasszikus közgazdaságtan komoly „bírálataként" is felfogható többi, álta-
lunk bemutatott közgazdaságtani irányzat megítélésünk szerint az empirikus igazol-
hatóság szempontjából lényegesen védhet őbb feltételezésekkel él, a valóságos fo-
 lyamatokat jobban közelít ő állításokat fogalmaz meg mind a regionális versenyké-
pességgel, mind pedig a természeti t őkével kapcsolatosan. Ezen irányzatok monda-
nivalója komoly kihívást jelent a főáram (neoklasszikus közgazdaságtan) számára,
                           Málovics György - Ván Hajnalka :
     Az ökológiai fenntarthatóság és a regionális versenyképesség összefüggései.
                     Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 21-40. p.
34     Málovics György — Ván Hajnalka                         TÉT XXII. évf. 2008   s2
és lényeges mondanivalóval rendelkeznek a regionális versenyképesség és a termé-
szeti tő ke szempontjából. Az irányzatok regionális versenyképességgel kapcsolatos
mondanivalója ráadásul többször is — egymást kiegészít ően —, egymással „párhu-
zamos irányba mutat". A fejl ődés gazdaságtanának függ őségelmélete (és a kumula-
tív fejlő dés), az evolucionista közgazdaságtan gazdasági evolúciót hangsúlyozó,
helyi kontextus-függ őséget kiemelő tézisei és az új intézményi közgazdaságtan in-
tézményi környezetet vizsgáló irányzata egyaránt az univerzális megállapítások, a
„mindenhol alkalmazható recept-típusú" megközelítések és a (neoklasszikus-típusú)
túlzott redukcionizmus korlátaira és veszélyeire hívják fel a figyelmet. Hasonló
üzenete van ezen irányzatok 24 természeti t őkét érintő mondanivalójának (többdi-
menziós mérések szükségessége, technológiai rezsimek, tranzakciós költségek és
környezeti konfliktusok) is.
  A fenti okoknál fogva a természeti környezet és a gazdasági tevékenység (és így a
regionális versenyképesség) viszonyával kapcsolatosan ezen irányzatok potenciáli-
san igen jelentős, egymást kiegészítő, és a neoklasszikus közgazdaságtanit er őtelje-
sen megkérdőjelező mondanivalóval bírhatnak. Másfel ől viszont a vizsgált elméleti
megközelítések esetében a természeti t őke vizsgálata jellemz ően nem áll az ágazat
homlokterében, azaz nem tekinthet ő „fó" vizsgálódási területnek. Annál inkább a
versenyképesség (termelékenység, gazdasági növekedés). Adott irányzatokon belül
komoly „környezeti" kutatásokkal is találkozunk, de azzal már végképp nem, hogy
mindezt a (regionális) versenyképességgel összefüggésbe hoznák. Azaz még
amennyiben adott irányzat mind a (regionális) versenyképesség, mind pedig a ter-
mészet szempontjából lényeges mondanivalóval rendelkezik, e két terület összekap-
csolása nemigen történik meg — azaz a versenyképesség és a fenntarthatóság para-
digmái „külön életet élnek".

                                      Összegzés

  A természeti t őke termelékenységbeli szerepének és öt közgazdaságtani irányzat
természeti t ő kével és regionális versenyképességgel kapcsolatos elméleti mondani-
valójának áttekintése után kijelenthet ő :
   1) A természeti t őke gazdasági folyamatban betöltött kardinális szerepéhez vi-
      szonyítva — ahhoz, hogy az ökoszisztéma-folyamatok mindenféle emberi
      szükséglet-kielégítési képesség alapját képezik és mással nem helyettesíthe-
      tők — e tő ketípus gazdasági szempontú elemzése a vizsgált irányzatokban vi-
      szonylagosan elhanyagolt.
  2) Amennyiben e tő ketípus tárgyalására mégis sor kerül, akkor a természeti t ő-
      kével kapcsolatos aktuális tudásunk, a természeti t őke ma ismert jellemz ői-
      nek egyes irányzatokba történ ő integrálása jellemzően messze van attól, hogy
      azt teljes körűnek nevezhessük.
  3) Továbbá a vizsgált irányzatok mégis igen jelent ős, gyakran egymást kiegészít ő
      és erősítő , a neoklasszikus közgazdaságtani megközelítés redukcionista mivol-
                                  Málovics György - Ván Hajnalka :
            Az ökológiai fenntarthatóság és a regionális versenyképesség összefüggései.
                            Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 21-40. p.
TÉT XXII. évf. 2008         s2                         Az ökológiai fenntarthatóság és a ...              35

      tának létjogosultságát megkérd őjelező mondanivalóval rendelkeznek a termé-
      szeti tőkéről és a regionális versenyképességr ől egyaránt.
  4) Végül a — neoklasszikus közgazdaságtan kivételével — a természeti t őke és a
      regionális versenyképesség (termelékenység, növekedés) az irányzatokon be-
      lül jellemzően külön életet él.
   Fenti okokból kifolyólag a regionális versenyképesség és a természeti t őke össze-
függései mindenképpen alaposabb vizsgálatra szorulnak. Lényeges lenne kapcsola-
tot teremteni az ökoszisztéma-szolgáltatások és a fenntarthatóság, valamint a regio-
nális versenyképesség jelenleg egymástól szinte tökéletesen „külön életet él ő" foga-
lomrendszerei közt. E kapcsolat megteremtéséhez eszközül szolgálhat az ESDP
(1999) hármas célrendszerében meglév ő hatékonysági és fenntarthatósági elkülönü-
 lés „oldása" — utóbbi ugyanis fő leg a méltányossági dimenzióhoz kapcsolódóan
jelenik meg.

                                                Jegyzetek

   Természetesen a Bruntland-jelentés és a közvélemény „fenntarthatóság-érzékenysége" nem el őzmény
   nélküli, elég csak Carson (1962) vagy Meadows et al (1972) m űveire gondolnunk.
2
   Azzal, hogy a jellemz ően egy főre eső GDP-ben mért gazdasági tevékenység a környezeti és jóléti
   közgazdászok szerint mennyiben alkalmas (illetve inkább alkalmatlan) a jólét mérésére (Sen 2003;
   Szlávik 2006), jelen tanulmányban nem foglalkozunk.
3
   A természeti t őkén keresztül igyekszünk megragadni az ökológiai fenntarthatóság koncepcióját.
4
   Ugyan a különböző ökoszisztéma-szolgáltatások meglétéhez a biodiverzitás eltér ő mértéke szükséges,
   ezt a mértéket — az ökoszisztémák kés őbb még részletezésre kerül ő tulajdonságaiból fakadóan — előre
   meghatározni egyelőre nem tudjuk.
5
   A természet gazdasági folyamatban betöltött szerepének vizsgálatakor sokszor párhuzamosan használ-
   ják a természeti t őke, természeti er őforrások, természet és él ő természet kifejezéseket. Buday-Sántha
   (2004, 13) szerint „A természeti t őke a ma alkalmazott fogalmi rendszer szerint a természeti er őforrá-
    soknak, illetve a környezeti vagyonnak (nap, víz, leveg ő, ökoszisztémák) az a készlete, amely most és
   a jövőben az emberiségnek értékes javakat tud szolgáltatni." Dolgozatunkban e definícióval összhang-
   ban a természeti t őke kifejezés alatt azon t őkeállományt értjük, amely a gazdasági rendszer és emberi
   élet számára különböz ő szolgáltatásokat nyújt. A különféle ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújtó ter-
   mészeti tőke adott szintjét tehát a (különböz ő, de nem ismert mérték ű) biodiverzitás által fenntartott
   ökoszisztéma-folyamatok garantálják.
   Az ilyen típusú mérések mindössze néhány évtizedes múltra tekintenek vissza.
7
   Létfontosságú ökoszisztéma-szolgáltatások (Ehrlich Wilson 1991), életet támogató funkciók (life-
                                                           —


    support functions) (Ekins et al 2003) vagy fiziológiai szükségletekkel kapcsolatos szolgáltatások (fizi-
    ológiai szolgáltatások) (Gonczlik 2004) alatt a természet azon szolgáltatásait értjük, amelyek „létfenn-
    tartó funkciót töltenek be, az ember fiziológiai szükségleteit elégítik ki, vagyis lehet ővé teszik és fenn-
    tartják az életünkhöz nélkülözhetetlen körülményeket." (Gonczlik 2004, 20) E szolgáltatások — külön-
    böző névvel illetve — az összes, a természeti t őke szolgáltatásaival kapcsolatos dokumentumban meg-
   jelennek, ezeket a továbbiakban egymás szinonimáiként használjuk.
 8
   Ilyenek az ózonréteg által az ibolyántúli sugárzás kisz űrése (Sántha 1996); a vizek mentesítése az abba
    bekerülő anyagoktól, illetve az emberi egészségre ártalmas, a táplálékláncba különben beépül ő nehéz-
    fémek növények számára felvehetetlen formába történ ő hozása (Gonczlik 2004); a talaj — a szárazföldi
    élet feltételeit komplex módon garantálni képes egyetlen rendszer — fenntartása és létrehozása
    (Ehrlich Wilson 1991; Sántha 1996), illetve képződésének felgyorsítása a k őzetek mállásának ezer-
           —


    szeresére—tízezerszeresére történ ő felgyorsítása által (Schwartzman Volk 1989); a napenergia befogása
                                                                          —


    és továbbadása a táplálékláncban (Gonczlik 2004); a nitrogén megkötése (növények által felvehet ő
    formába történő változtatása) (Sárvári 1979); a beporzás (Nabhan Buchmann 1997); és a növényi kár-
                                                                        —
                              Málovics György - Ván Hajnalka :
        Az ökológiai fenntarthatóság és a regionális versenyképesség összefüggései.
                        Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 21-40. p.
 36       Málovics György — Ván Hajnalka                                      TÉT XXII. évf. 2008           s2
      tevők kontrollja (Ehrlich—Wilson 1991; Naylor—Ehrlich 1997). E felsorolásból látható, hogy a fizioló-
      giai szolgáltatások egyben ökoszisztéma-folyamatok is. A lehatárolás tehát nem éles, inkább azt
      mondhatnánk, hogy az emberi tűrő képességet közvetlenül érint ő ökoszisztéma-folyamatokat nevezzük
      létfontosságú ökoszisztéma-szolgáltatásoknak (1. még Chapin et al [2000] ökoszisztéma-szolgáltatás
      definícióját).
 9
     E hatásokra szemléletes példa az él ővilág éghajlatot befolyásoló hatása (Ehrlich—Wilson 1991), amely
      mind lokális, regionális, mind pedig globális szinten jelentkezik. E folyamat lényege, hogy az él ővilág
      az atmoszféra és bioszféra közti anyag- és energiaáramláson keresztül befolyásolja, szabályozza a klí-
      mát (többek közt a h ő mérsékleti minimumot és maximumot és a csapadékmennyiséget). Globális lép-
      tékben a bioszféra jelent ő s mértékben hozzájárul bizonyos üvegházgázok légköri mennyiségének ala-
     kulásához, továbbá a növényzet jelent ő sen befolyásolja a földfelszín éghajlat kialakításában meghatá-
     rozó jellemző it, mint pl. az albedót (a földfelszín fényvisszaver ő képességét), az érdességet és az
     evapotranspirációt (a földfelszínr ől történ ő párolgást és párologtatást) (Hayden 1998). Az éghajlaton
     túlmenően a biodiverzitásnak jelent ős szerepe van például a term ő talaj védelmében is. Dombos illetve
     hegyes vidékeken az erdő k kiirtása szinte azonnali és nagymérték ű erózióhoz vezet, az erd ők vízgyűj-
     tőkről történő eltűnése árvizet és szintén eróziót eredményez (Sántha 1996).
 10
       Vagy ahogyan Batabyal és Nijkamp (2004) fogalmaznak: a környezeti externáliák természetükb ől
     fakadóan térbeliek és gyakran határokon átnyúlóak. Ebb ől következő en a regionális elemzéseknél ezen
     externáliák szélesebb nemzetközi vonatkozásainak mérlegelése elengedhetetlen.
      Amely, — mint ahogyan azt már korábban említettük — jelenlegi tudásunk alapján észak—dél viszony-
     latban történik.
 12
      Jelenleg pontosan a természeti t ő ke elemeinek párhuzamos leromlását tapasztaljuk (Norgaard—Bode
      1998).
 13
      A CNC a „...környezeti er őforrások fontos környezeti funkciókat ellátó együttese, amely nem helyet-
     tesíthető sem az ember által elő állított, sem pedig más természeti t őkével" (Buday-Sántha 2004, 16).
 14
      A gyenge fenntarthatóság elmélete szerint a fenntarthatóság kritériumának teljesítéséhez elég, ha a két
     tő ketípus együttes értéke nem csökken — azaz, ha a természeti er ő forrás megsemmisülésével legalább
     ugyanolyan értékű mesterséges t őke jön létre.
 15
       Ilyenek a termelési tényez ő k egymástól való függetlensége és tetsz őleges helyettesíthet ősége (vö. a
    természeti tőkérő l szóló résszel), mely leegyszer ű sítések Kocsis (1999) szerint a neoklasszikus köz-
    gazdaságtan 19. században kialakuló módszertanából fakadnak.
 16
      Ilyenek többek közt a természeti t őkébe történ ő emberi beavatkozás esetén meglév ő tiszta bizonyta-
    lanság, az ökoszisztémák nemlineáris változása és küszöbértékei, a visszafordíthatatlanság és a helyet-
    tesíthetőség hiánya (Málovics—Bajmócy 2007). Továbbá, az egyik potenciális gyakorlati problémára
    éppen a neoklasszikus közgazdaságtan világít rá, az irányzat szerint ugyanis a szigorúbb környezetvé-
    delmi szabályozás a nemzetközi kereskedelemben versenyhátrányt eredményez (Boda—Pataki 1995).
 17
                i rodalom kifejezetten a technológiai rezsimek környezetbarát technológiák elterjedésével
                  rodalom
    kapcsolatos vonatkozásait vizsgálja.
       Az új institucionalista kutatások tematikájához jó támpontot nyújt az Intemational Society for New
    Institutional Economic (INSIE) honlapja, ahol megtalálhatók a szervezet éves konferenciájának tematikái (jó
    néhány letölthető előadással) és a social science research networkben a „new institutional economics" kifeje-
    zésre történő keresés eredményei. (Abstract Database Search Results — New Institutional Economics:
    http://papeis. ssm.com/sol3/JELJOUR_Results . cfin?form_name=j ournalbrowse&j ournal_id=641041.
19
     (http://www.isnie.org/programme2007.html#)
20
     (http://www.isnie.org/isnie-2006.html)
21
     (http://www.isnie.org/isnie-2005.html)
22
          i rányzat kutatási irányai a fentieken túlmen ő en is potenciálisan sok mondanivalóval bírhatnak a
            rányzat
    fenntarthatóság szempontjából. Vizsgálja például az intézmények és a globalizáció, az intézmények és
   jogalkotás stb. viszonyát, de e kutatások fókusza nem a természet-gazdaság viszony.
23
     Itt most csupán a természet és a versenyképesség kapcsolatának szempontjából legfontosabb korlátot
    emeljük ki, a többihez, illetve Porter és a neoklasszikusok vitájához lásd Boda—Pataki (1995).
24
    Ez alól pusztán Porter win-win típusú megközelítése tekinthet ő kivételnek.
                                   Málovics György - Ván Hajnalka :
             Az ökológiai fenntarthatóság és a regionális versenyképesség összefüggései.
                             Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 21-40. p.
TÉT XXII. évf. 2008              s2                             Az ökológiai fenntarthatóság és a ...                       37

                                                       Irodalom

Alcott, B. (2005) Jevons' paradox. - Ecological Economics. 54.9-21. o.
Andersson, J.O.-Lindroth, M. (2001) Ecologically unsustainable trade. - Ecological Economics. 37.
  113-122. o.
Bajmócy Z. (2007) Egyetemi üzleti inkubáció - Induló innovatív vállalkozások ösztönzése a helyi gazda-
  ságfejlesztésben. Doktori disszertáció. SZTE-GTK KGI, Szeged.
Bajomi B. (2004) A biológiai sokféleség és jelent ősége. - Kovász. 1-4.7-14. o.
Batabyal, A.A.-Nijkamp, P. (2004) The environment in regional science: An eclectic review. - Papers
  in Regional Science. 83.291-316. o.
Bekker Zs. (2000) Alapm űvek, alapirányzatok. AULA, Budapest.          ,_
Boda Zs.-Pataki Gy. (1995) A nemzetközi versenyképesség és a környezetügy. - Közgazdasági Szemle. 1.
  66-94. o.
Bourguignon, F.-Chakravarty, S.R. (2003) The measurement of multidimensional poverty. - Journal of
  Economic Inequality. 1.25-49. o.
Brown, P.M.-Cameron, L.D. (2000) Survey - What can be done to reduce overconsumption?
                           32.27-41. o.                                                                -EcolgicalEconmics.
Bruntland, G. (ed.) (1987) Our common future: The World Commission on Environment and
  Development. Oxford University Press, Oxford.
Buday-Sántha A. (2002) Környezetgazdálkodás. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Buday-Sántha A. (2004) A természeti t őke és az agrárgazdaság szerepe a területi versenyképességben.
  PTE-KTK, Pécs.
Budd, L.-Hirmis, A.K. (2004) Conceptual Framework for Regional Competitiveness. - Regional
  Studies. 9.1015-1028. o.
Carson, R.L. (1962) Silent Spring. Houghton Mifílin Company.
Chapin, F.S.-Zavaleta, E.S.-Eviner, V.T.-Naylor, R.L.-Vitousek, P.M -Reynolds, H.L.-Hooper, D.U.-
  Lavorel, S.-Sala, O.E.-Hobbie, S.E.-Mack, M.C.-Díaz, S. (2000) Consequences of Changing Biodi-
  versity. - Nature. 405.234-242. o.
Costanza, R,-d'Agre, R.-de Groot, R.-Farber, S.-Grasso, M.-Hannon, B.-Limburg, K.-Naeem, S.-
  O'Neill, R.V.-Paruelo, H.-Raskin, R.G.-Sutton, P.-van der Belt, M. (1997) The value of the w.orld's
  ecosystem services and natural capital. - Nature. 387.253-260. o.
Csutora M.-Kerekes S. (2004) A környezetbarát vállalatirányítás eszközei. KJK, Budapest.
Daily, G.C.-Ehrlich, P.R. (1996) Socioeconomic Equity, Sustainability, and Earth's Carrying Capacity.
  - Ecological Applications. 4.991-1001. o.
Daily, G.C.-Ehrlich, P.R.-Ehrlich, A.H. (1995) Socioeconomic Equíty: A Critical Element in
   Sustainability. - Ambio. 1.58-59. o.
Daily, G.C.-Söderqvist, T.-Aniyar, S.-Arrow, K.-Dasgupta, P.-Ehrlich, P.R.-Folke, C.- Jansson, AM.-
   Jansson, B-O.-Kautsky, N.-Levin, S.-Lubchenco, J.-Máler, K-G.-Simpson, D.-Star•ett, D.-Tilman,
   D.-Walker, B. (2000) The Value of Nature and the Nature of Value. - Science. 289.395-396. o.
Dosi, G.-Nelson, R.R. (1994) An Introduction to Evolutionary Theories in Economics. - Journal of
   Evolutionary Economics. 3.153-172. o.
EC (1999) Sixth Periodic Report on the Social and Economic Situation and Development of Regions in
   the European Union. European Commission, Luxembourg.
EC (2001) A Sustainable Europe for a BetterWorld: A European Union Strategy for Sustainable
   Development. Commission's proposal to the Gothenburg European Council, Brussels.
EC (2005) Working together for growth and jobs. A new start for the Lisbon Strategy. Brussels.
Ehrlich, P.R-Wilson, E.O. (1991) Biodiversity Studies: Science and Policy. - Science. 253.758-762. o.
Ekins, P. (2003) Identifying critical natural capital: Conclusions about critical natural capital.
                           2-3.277-292. o.                                                                      -EcolgicalEconmics.
Ekins, P.-Folke, C.-De Groot, R. (2003) Identifying critical natural capital - editorial. - Ecological
   Economics. 2-3.159-163. o.
ESDP (1999) European Spatial Development Perspective. Towards Balanced and Sustainable
   Development of the Territory of the European Union. Luxembourg
Gardiner, B.-Martin, R.-Tyler, P. (2004) Competitiveness, Productivity and Economic Growth across
   the European Regions. - Regional Studies. 9.1045-1067. o.
Giljum, S.-Eisenmenger, N. (2004) North-South Trade and the Distribution of Environmental Goods and
   Burdens: a Biophysical Perspective. -Journal of Environment and Development. 1.73-100. o.
Gonczlik, A. (2004) Az él ő természet adományai. - Kovász. 1-4.15-43. o.
                              Málovics György - Ván Hajnalka :
        Az ökológiai fenntarthatóság és a regionális versenyképesség összefüggései.
                        Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 21-40. p.
 38         Málovics György — Ván Hajnalka                                             TÉT XXII. évf. 2008              s2
 Gowdy, J.M. (2004) A biodiverzitás értéke — Piacok, társadalom és ökológiai rendszerek. — Kovász. 1-4.
    44-73. o.
 Gustaffson, B. (1998) Scope and limits of the market mechanism in environmental management.
                             24.259-274. o.                                                                —EcolgicalEconmics.
 Gutés, M.C. (1996) The concept of weak sustainability. — Ecological Economics. 17.147-156. o.
 Hayden, B.P. (1998) Ecosystem Feedbacks on Climate at the Landscape Scale. — Philosophical Transac-
    tions of the Royal Society of London. 353.5-18. o.
 Interovemmental Panel on Climate Change (IPCC) (2007) The Physical Science Basis Summar), for
    Policymakers. http://www.ipcc.ch/.
 Kemp, R.—Schot, J.—Hoogma, R. (1998) Regime Shifts to Sustainability Through Strategic Niche
    Management. — Technology Analysis and Strategic Management. 2.175-195. o.
 Kerekes S.—Szlávik J. (2001) A környezeti menedzsment közgazdasági eszközei. KJK, Budapest.
 Kitson, M.—Martin, R.—Tyler, P. (2004) Regional Competitiveness: An Elusive yet Key Concept?
                       9.991-999. o.                                                                     —RegionalStudies.
 Kocsis T. (1999) A jöv ő közgazdaságtana? — Az ökológiai közgazdaságtan múltja, jelene és jöv ője az
   uralkodó neoklasszikus nézetek tükrében. — Kovász. 3.131-164.o.
 Krugman, P.—Obstfeld, M. (2003) Nemzetközi gazdaságtan. Panem Kiadó, Budapest.
 Lengyel I. (2000) A regionális versenyképességr ől. — Közgazdasági Szemle. 47.962-987 o.
 Lengyel I. (2003) Verseny és területi fejl ődés: Térségek versenyképessége Magyarországon. JatePress,
   Szeged.
 Lengyel I.—Rechnitzer J. (2004) Regionális gazdaságtan. Dialóg Campus Kiadó, Budapest—Pécs.
 Lukovics M. (2007) A lokális térségek versenyképességének elemzése. Doktori értekezés. SZTE Közgaz-
   daságtani Doktori Iskola, Szeged.
 Málovics Gy.—Bajmócy Z. (2007) A fenntarthatóság közgazdaságtani értelmezései. Konferenciael őadás.
   1. Országos Környezetgazdaságtani PhD.-konferencia. 2007. november 27. Budapest.
   http://komy.uni-corvinus.hu/phd/ 1 _kg_konf/malovics_bajmocy_phdkonf.pdf
 Martin, R.L. (ed.) (2003) A Study on the Factors of Regional Competitiveness. A (inal report for 77w
   European Comission DG Regional Policy. University of Cambridge, Cambridge.
 Meadows, D.H.—Meadows, D.D.—Randers, J.—Behrens, W. (1972) The Limits to growth: A report for the
   Club of Rome 's Project on the Predicament of Man Kind. Universe Books, New York.
Millennium Ecosystem Assessment (MEA) (2005) Ecosystems and Human Well-being — Biodiversity
   Synthesis. World Resources Institute, Washington.
Nabhan, G.P.—Buchmann, S.L. (1997) Services Provided by Pollinators. — Daily, G.C. (ed.) Nature 's
   Services — Societal Dependence on Natural Ecosystems. Island Press, Washington. 133-150. o.
Naylor, R.L.—Ehrlich, P.R. (1997) Natural Pest Control Services and Agriculture. — Daily, G.C. (ed.)
  Nature 's Services — Societal Dependence on Natural Ecosystems. Island Press, Washington. 151-174. o.
Nelson, R.R. (2006) Economic Development from the Perspective of Evolutionary Economic Theory. —
   Working Papers in Technology Governance and Economic Dynamics. 2. Columbia.
Norgaard, R.B.—Bode, C. (1998) Next, the value of God, and other reactions. — Ecological Economics. 1.
   37-39. o.
Novacek, M.J.—Cleland, E.E. (2001) The current biodiversity extinction event: Scenarios for mitigation
  and recovery. — PNAS. 1.5466-5470. o.
Paavola, J. (2005) Seeking Justice: International Environmental Govemance and Climate Change. —
  Globalizations. 3.309-322. o.
Paavola, J. (2007) Institutions and environmental govemance: A reconceptualization. — Ecological
  Economics. 63.93-103. o.
Paavola, J.—Adger, W.N. (2006) Fair adaptation to climate change. — Ecological Economics. 56. 594-609. o.
Pataki Gy. (2000) Az ökológiailag fenntartható vállalat. PhD. disszertáció tervezet. BKÁE Gazdálkodás-
  tudományi Kar Doktori Iskolája, Budapest.
Pimm, S.L. (1997) The value of everything. — Nature. 387.231-232. o.
Porter, M.E. (1998) Ön Competition. The Free Press, New York.
Porter, M.E.—Kramer, M. (2006) The Link Between Competitive Advantage and Corporate Social
  Responsibility. — Harvard Business Review. December. 1-14. o.
Porter, M.E.—van der Linde, C. (1995) Toward a New Conception of the Environment-Competitiveness
  Relationship. — Journal of Economic Perspectives. 4.97-118. o.
Rechnitzer J.—Smahó M. (2005) A humán erő        források regionális sajátosságai az átmenetben. MTA
  Közgazdaságtani Intézet, Budapest.
Rees W.E. (1998) How should a parasite value its host? — Ecological Economics. 25.49-52. o.
                                 Málovics György - Ván Hajnalka :
           Az ökológiai fenntarthatóság és a regionális versenyképesség összefüggései.
                           Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 21-40. p.
TÉT XXII. évf. 2008          s2                        Az ökológiai fenntarthatóság és a ...               39

Richter, R. (2005) The New Institutional Economics — Its Start, Its Meaning, Its Prospects.
  NIEHhistPaper.
Röpke, I. (1999) Analysis — The dynamics of willingness to consume. — Ecological Economics. 28.
  399-420. o.
Röpke, L (2005) Consumption in ecological economics. — Ennypreparedfor the Internet Encyclopaedia
  of Ecological Economics. Department for Manufacturing Engineering and Management Technical
  University of Denmark, Denmark.
Sántha A. (1996) Környezetgazdálkodás — Részletes rész. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.
Sárvári É. (1979) Nitrogén és kén autrotrófia. — Növényélettan L Tankönyvkiadó, Budapest. 258-300. o.
Schütz, H.—Moll, S.—Bringezu, S. (2004) Globalisation and the Shifting Environmental Burden. Material
  Trade Flows of the European Union — Which Globalisation is Sustainable? Wuppertal Institute for
  Climate, Environment, Energy, Wuppertal.
Schwartzman, D.W.—Volk, T. (1989) Biotic enhancement of weathering and the habitability of Earth.
            340.457-460. o.                                                                               —Nature.
Sen, A. (2003) A fejl ődés, mint szabadság. Európa Könyvkiadó, Budapest.
Solow, R.M. (1997) Reply — Georgescu-Roegen versus Solow/Stiglitz. — Ecological Economics. 22.
  267-269. o.
Spash, C.L. (1999) The Development of Environmental Thinking in Economics. — Environmental
   Values. 8.413-435. o.
Stem, N. (2006) Stern Review on the Economics of Climate Change.                             http://www.hm-
  treasury.gov.u1c/independent_reviews/stem_review economics_climate_change/stem review report.cfm.
Stiglitz, J.E. (1997) Reply — Georgescu-Roegen versus Solow/Stiglitz. — Ecological Economics. 22.269-
  270. o.
Streeten, P. (1981) First Things First — Meeting Basic Human Needs in Developing Countries. Oxford
  University Press, Washington.
Szabó K. (2003) Az új intézményi iskola avagy összefér-e a tudományos szigor a társadalmi referenciával?
  — Bekker Zs. (szerk.) Tantörténet és közgazdaságtudomány. AULA, Budapest. 356-386. o.
Szentes T. (2003) A fejl ő déselméletek története és a történelmi valóság alakulása. — Bekker Zs. (szerk.)
   Tantörténet és közgazdaságtudomány. AULA, Budapest. 387-408. o.
Szlávik J. (2006) A nem fenntartható növekedés és a fenntartható fejl ődés jellemzői. — Bulla M. —Tamás P.
   (szerk.) Fenntartható fejlődés Magyarországon — Jövőképek és forgatókönyvek ÚMK, Budapest.
   196-211.0.
Thorbecke, E. (2006) The Evolution of the Development Doctrine, 1950-2005. — Research Paper. No.
   2006/155. UNU-WIDER Economics Research.
Tilman, D. (2000) Causes, Consequences and Ethics of Biodiversity. — Nature. 405.208-211.0.
Török Á. (1999) Verseny a versenyképességért. MeH Integrációs Stratégiai Munkacsoport, Budapest.
Turok, I. (2004) Cities, Regions and Competitiveness. — Region! Studies. 9.1069-1083. o.
Turner, R.K. (1989) Sustainability, Resource Conservation and Pollution Control: An Overview. —
   Turner, R.K. (ed.) Sustainabel Environmental Management. Principles and Practice. Belhaven Press,
   London. 1-25. o.
UNDP (1990) Human Development Report. Oxford University Press, New York.
 UNDP—UNEP —World Bank—World Resources Institute (2000) People and Ecosystems — The Fraying
    Web of Life. WRI, Washington.
 van den Bergh, J.C.J.M. (2003) Evolutionary Analysis of the Relationship between Economic Growth,
   Environmental Quality and Resource Scarcity. — Tinbergen Institute Discussion Paper. TI 2004-048/3.
 van den Bergh, J.C.J.M. (2007) Evolutionary thinking in environmental economics. — Journal of
   Evolutionary Economics. 5.521-549. o.
 Vida G. (2001) Helyünk a bioszférában. Typotex, Budapest.
 Woodtuff, D.S. (2001) Declines of biomes and biotas and the future of evolution. — PNAS 10.5471-5476.0.
 WWF (2004) Living Planet Report. World Wide Fund For Nature, Gland.
 WWF (2006) Living Planet Report. World Wide Fund For Nature, Gland.
                           Málovics György - Ván Hajnalka :
     Az ökológiai fenntarthatóság és a regionális versenyképesség összefüggései.
                     Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 21-40. p.
40      Málovics György — Ván Hajnalka                             TÉT XXII. évf. 2008      s2
 CONNECTIONS BETWEEN ECOLOGIC SUSTAINABILITY AND
            REGIONAL COMPETITIVENESS

                      GYÖRGY MÁLOVICS — HAJNALKA VÁN

  Both sustainability and regional competitiveness are in the centre of political and scientific
attention. By now it is clear that enhancing competitiveness based on excessive exploitation
of nature may be counterproductive by narrowing future social and economic alternatives.
  In our study we highlight the basic characteristics of the relationship of natural capital and
regional competitiveness. Therefore we analyze the special literature dealing with the inter-
dependence of ecological and economic systems from the aspect of regional competitiveness.
Afterwards we explore whether these scientific results have became part of economic
disciplines that have relevant message regarding natural capital and regional competitiveness.
These surveyed bodies of thinking are neoclassical economics, development economics,
evolutionary economics, (new) institutional economics and the Portarian new economics of
competition. We conclude that the relationship of natural capital and regional competitive-
ness is a rather neglected research area.