Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 1-20. p.
Tér és Társadalom XXII. évf. 2008 s 2: 1-20
A REGIONÁLIS VERSENYKÉPESSÉG ÉS
A TERÜLETI KÜLÖNBSÉGEK KÖLCSÖNHATÁSAI
(Interactions between Regional Competitiveness and Territorial
Disparities)
FENYŐVÁRI ZSOLT — LUKOVICS MIKLÓS
Kulcsszavak:
regionális versenyképesség területi különbségek elméleti közgazdaságtani irányzatok elméleti
régiótípusok
Napjaink egyik legfontosabb kihívása a globális versenyben való helytállás. Részben ennek hatására
egyre szélesebb körben válik elfogadottá, hogy nemcsak a vállalatok, hanem a területi egységek is verse-
nyeznek egymással. Ezen felismerésnek köszönhet ően a területi versenyben való helytállást kifejez ő regioná-
lis versenyképesség fogalma mára a regionális tudomány egyik központi fogalmává vált. Nemcsak a
témakör elméleti kérdéseivel foglalkozó kutatók, hanem a gazdaságpolitikusok egy része is a versenyké-
pesség, mint „hívószó" köré szövik programjaikat. Többek között az Európai Unióban a harmonikus,
kiegyensúlyozott területi fejl ődés megvalósítását (vagyis a területi különbségek mérséklését) célzó regio-
nális politika évek óta a régiók versenyképességének javítását tartja a kohézió és a felzárkóztatás egyik
legfontosabb, leghatékonyabb eszközének. Habár a területi verseny és a regionális versenyképesség a
kutatások előterében áll, ennek ellenére a fogalomkör még napjainkban is viták tárgyát képezi, a külön-
féle elméleti alapokon álló irányzatok képvisel ői eltérő módon közelítenek a kérdéskörhöz.
Tanulmányunk célja, hogy áttekintse és szintetizálja az alapvet ő elméleti közgazdaságtani irányzatoknak
a területi különbségek mérsékl ődésével, a területi versennyel, a regionális versenyképességgel, valamint
az egyes elméleti régiótípusokkal kapcsolatba hozható legfontosabb elképzeléseit. A különféle közgazda-
ságtani háttérre támaszkodva a regionális tudományon belül is más-más hipotézisek fogalmazódnak
meg, és így a különböz ő feltételekkel bíró, eltér ő fejlettségű régiók gazdasági felzárkózásáról is különböz ő
következtetések látnak napvilágot. Vélekedésünk szerint ezúttal is érvényesül a regionális tudomány
interdiszciplináris jellegéből fakadó azon jelenség, hogy az eltér ő elméleti alapok és modellfeltételek
mentén különböz ő következtetésekre jutó gazdasági elméletek nem tudományunk hitelességét kérd ő jelezik
meg, sokkal inkább annak sokoldalúságára, problémaérzékenységére hívják fel a figyelmet.
Területi különbségek mérsékl ődése: komparatív és kompetitív el őnyök
A területi különbségek mérése, a kiváltó okok és az okozatok elemzése szinte
kezdetek óta a regionális tudomány egyik legfontosabb kérdésköre (Enyedi 1996;
Benko 1999; Nemes Nagy 2001; 2005; Lengyel—Rechnitzer 2004). A területi ver-
seny, illetve a regionális versenyképesség kutatása már jóval rövidebb id őszakra
tekint vissza, habár a közelmúltban megjelentek eltér ő fogalmi megközelítéseir ől igen
alapos, a témakört körbejáró munkák (Lengyel 2003; Gardiner et al 2004; Horváth
2006), de ennek ellenére ez a kérdéskör még a tudományos viták kereszttüzében áll.
A széles körben elfogadható álláspontok kidolgozásához további alapos tudományos
kutatásokra, a fogalmak és az eddigi eredmények pontosítására van szükség.
Fenyővári Zsolt - Lukovics Miklós :
A regionális versenyképesség és a területi különbségek kölcsönhatásai.
Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 1-20. p.
2 Fenyővári Zsolt — Lukovics Miklós TÉT XXII. évf. 2008 s2
A területi különbségek csökkentése az Európai Unió regionális politikájának
egyik legfontosabb célja: „a Közösségnek különösen törekednie kell arra, hogy a
különböz ő fejlettség ű térségek közötti különbségeket csökkentse, és a legkevésbé
fejlett régiók, szigetek elmaradottságát mérsékelje, beleértve a vidéki területeket is"
(EC 1997, 158. cikkely). A 12 új tagállammal történ ő bővülés után a régiók közötti
különbségek megnőttek, részben ebb ő l adódóan a negyedik kohéziós jelentés ki-
emelt figyelmet szentel az Európai Unió egyes régiói között kimutatható jelent ős
területi különbségeknek (EC 2007). A 2007-13 közötti idő szakban a régiók közötti
különbségek mérséklésére irányuló irányelvek a versenyképesség javítását emelik
ki, összhangban a gazdasági növekedéssel és a foglalkoztatottsággal (EC 2006).
A területi különbségek alakulásáról, tartalmi kérdéseir ől és ehhez kapcsolódva a
regionális versenyképességr ő l folyó vitákban a felfogások markáns elkülönülése
érhető tetten. Alapkérdés, hogy egy gazdaságban a területi különbségek mérsékl ő-
déséhez elegendők-e a piaci automatizmusok, tehát elő bb-utóbb bekövetkezik-e
mindegyik piacgazdaságban a területi kiegyenlít ődés? Avagy a piaci folyamatok, a
„láthatatlan kéz" ezt nem garantálja és szükség van küls ő beavatkozásra? Ezen kér-
déssel szorosan összefüggésbe hozható az a dilemma, hogy értelmezhet ő-e egyálta-
lán a közgazdaságtan egyik legfontosabb fogalma, a verseny területi egységekre,
avagy nem? Ha nem értelmezhet ő , akkor nyilván nem beszélhetünk a területi egy-
ségek versenyképességér ő l sem. Ha viszont elfogadjuk a területi verseny létezését,
akkor újabb kérdések merülnek fel, pl. mit értünk területi verseny alatt, melyek a
főbb jellemző i? Mindegyik területi egység részt vesz-e a területi versenyben, vagy
csak a nagyobb városokkal bíró régiók? Mihez viszonyítsuk a „gy őztes pozíciót", a
többi régió helyzetéhez, vagy az adott régió múltbeli állapotához? Szükségszer ű-e,
hogy a területi versenyben a gy ő ztesek mellett vesztesek is legyenek, vagy elkép-
zelhető, hogy egyidej űleg mindegyik régió gy ő ztes lehet? Továbbá, ha mindenki
győ ztes, akkor kiegyensúlyozott területi fejl ődés jön-e létre, azaz csökkennek a te-
rületi különbségek? A fenti kérdések a mai napig heves vitákat váltanak ki a témá-
val foglalkozó kutatók körében.
A közgazdaságtudományban két sarkos álláspont különíthet ő el aszerint, hogy a
piaci automatizmusok szerepét hogyan ítélik meg. Az egyik álláspontra jellemz ő a
komparatív előnyök érvényesülésének elfogadása, miszerint bizonyos feltételek
fennállása esetén a piaci folyamatok automatikusan mérséklik a jövedelem-
eloszlások térbeli különbségeit, amennyiben a nemzetek (és régiók) közötti mun-
kamegosztás a relatív költségel őnyök szerint alakul (Krugman 1994; Krugman-
Obstfeld 2003). „A komparatív előnyök törvénye szerint egy országnak azon árucik-
kek termelésére kell szakosodnia, amelyeket relatíve alacsonyabb költségen tud
előállítani, s azokat az árukat kell importálnia, amelyeket viszonylag magas költ-
séggel termel." (Samuelson—Nordhaus 2000, 721) Tehát a nemzetközi gazdaságba
mindenki be tud kapcsolódni, ha komparatív el ő nyei alapján szakosodik, azaz
mindegyik ország és régió egyidej űleg fejlő dhet. Ebben az esetben nincs értelme
versenyrő l beszélni, mert lényegében mindenki gy őztes (Krugman 1994).
Fenyővári Zsolt - Lukovics Miklós :
A regionális versenyképesség és a területi különbségek kölcsönhatásai.
Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 1-20. p.
TÉT XXII. évf. 2008 s2 A regionális versenyképesség és a ... 3
A másik sarkos álláspont szerint a piaci automatizmusoktól nem várható a területi
különbségek mérséklő dése, ezért a kevésbé fejlett országokban, térségekben közös-
ségi beavatkozásokra van szükség. Ezen irányzatcsaládon belül napjainkban a kom-
petitív előnyök elmélete került el őtérbe, amely már nevében is deklarálja a területi
versenyt. Ezen irányzat felfogása szerint a területi versenyben lehetnek gy őztesek és
vesztesek, ezért mindegyik régiónak saját feltételeihez igazodó stratégiát kell kidol-
goznia, hogy esélye legyen a sikerre. Magyarázatként gyakran felmerül, hogy a
komparatív előnyök tana nem képes olyan tényez őket figyelembe venni, amelyek a
globalizáció természetes velejárói, mint p1. a méretgazdaságosság szerepének felér-
tékelő dése, a vállalati hálózatok és stratégiai szövetségek meger ősödése, a termelési
tényező k országok közötti áramlása, a technológia-váltás, technológiatranszfer egyre
növekvő jelentősége stb. (Lengyel—Rechnitzer 2004). Az EU regionális politikája is
alapvető en a kompetitív irányzat szemléletét képviseli, hiszen a kevésbé fejlett ré-
giók felzárkózásához támogatást nyújt, el őírva a partnerségen alapuló programo-
zást, amely lényegében egy régió versenystratégiájának kidolgozását jelenti.
A két felfogás megjelenik a regionális tudományban, és jelent ős erőfeszítések tör-
téntek a két álláspont viszonyának tisztázására is. Camagni (2002) szerint az árucse-
rét, a kereskedelmet mozgató el őnyöket élesen el kell különíteni egymástól két terü-
leti szinten: az egyik a nemzetgazdasági és metropolitan (világvárosi) régiók, a má-
sik a többi régió és lokális területi egységek szintje. A nemzetgazdaságok (és
metropolitan régiók) esetén értelmezhet ő a komparatív el őnyök fogalma, mert
„nagy kritikus tömegűek", felvevő képességük a gazdasági ágazatok többségének
piaci igényeivel megegyezik. Viszont a kisebb városokkal bíró régiók és a lokális
térségek a javak és a termelési tényez ők országon belüli mozgása révén az abszolút
előnyök (másképpen kompetitív elő nyök) által generált interregionális kereskede-
lemben vesznek részt. Mindez azt jelenti, hogy nincs olyan hatékony piaci automa-
tizmus, amelyik minden egyes területi egységnek hasonló szerepet biztosít a nem-
zetközi munkamegosztásban (Camagni 2002). Tehát szubnacionális régiókat te-
kintve a metropolitan régióknál komparatív, míg a többi területi egységnél inkább
kompetitív el őnyök szerint szervez ődik a gazdaság.
Budd és Hirmis (2004) az el őbbi felosztásból kiindulva a komparatív és kompeti-
tív előnyök eltérő térbeli érvényesülését az agglomerációs előnyökre' vezeti vissza.
A regionális versenyképesség kapacitás (RCC, Regional Competitiveness Capacity)
modellje az X-hatékonyság2 elméletét használja, mint fogalmi alapot a kompetitív
előnyök és a komparatív előnyök, illetve a hozzájuk tartozó szintek integrálására
(1. ábra). A modell logikája értelmében a komparatív el őnyök alapvetően nemzet-
gazdasági szinten jelentkeznek, míg a kompetitív el őnyök vállalati szinten. A szub-
nacionális régiók esetében mindkét el őny megfigyelhető, de eltérő erősséggel. Az
urbanizációsa előnyöket élvez ő, nagyvárossal bíró (így a 'metropolitan') régióknál
inkább a komparatív, míg a kisebb városokkal rendelkez ő régióknál a lokalizációsa
őnyökre épülő kompetitív szemlélet áll közelebb a valóságos folyamatokhoz. el
Fenyővári Zsolt - Lukovics Miklós :
A regionális versenyképesség és a területi különbségek kölcsönhatásai.
Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 1-20. p.
4 Fenyővári Zsolt — Lukovics Miklós TÉT XXII. évf. 2008 s2
1. ÁBRA
Az RCC-modell logikai összefüggései
(Logical Relationships of RCC-model)
Vállalati szint Nemzetgazdasági szint
KOMPETITÍV Régió Nemzet KOMPARATÍV
ELŐN Y O ELŐNY
s
Lokalizációs Urbanizációs
elő nyök elő nyök
Termeléken ys ég Gazdasági
növelése hatékonyság
nö velése
REGIO NÁLI S
VER SENY KÉPES SÉG
ÉS DINAMIKÁJA
X-HATÉKONYSÁG
Forrás: Budd—Hirmis (2004, 1020) alapján saját szerkesztés.
Az RCC-modell is sugallja, hogy a régiók „gazdasági tömegükt ől", felvevőpiacuk-
tól, a munkaerő tömeg nagyságától stb. függ ően eltérő módon vesznek részt a nem-
zetközi munkamegosztásban. Ezen gondolat mögött f őleg a globális versenyben a
közszolgáltatások méretgazdaságosságának felértékel ődése áll. A kompetitív el ő-
nyökbő l viszont következik, hogy a régiók versenyeznek egymással, de ez a területi
versenys más módon mű ködik, mint a vállalati verseny (Lengyel 2003). Kérdés,
hogy a régiók hasonló stratégiák kidolgozásával és végrehajtásával versenyeznek-e,
vagy bizonyos régiótípusoktól függ ően más-más módon?
A területi versennyel és versenyképességgel, az egyes régiótípusoknak, illetve vá-
rostípusoknak a területi versenyben betöltött szerepével több empirikus vizsgálat
foglalkozott. Az Európai Unió megbízásából a 2007-2013 közötti regionális politika
megalapozására szolgáló egyik nagy volumen ű kutatás során a regionális verseny-
képességre ható tényez őket mérték fel (Martin et al 2003). Vizsgálatukban a regio-
nális versenyképesség fogalmi megközelítését, a különféle elméleti közgazdasági
irányzatok versenyképességgel kapcsolatos felfogását is áttekintették.
A régiókat két dimenzió, a néps űrűség és a GDP növekedési üteme mentén sorolták
alaptípusokba (Martin et al 2003): kozmopolita régiók, speciális városrégiók, dinami-
kus régiók, kiegyensúlyozott régiók, pihen ő régiók, rurális régiók. A NUTS2 szint ű
EU-s régiókat a nagy adatbázist alkalmazó empirikus kutatás végeredményeként
ökonometriai módszereket alkalmazva három elméleti régiótípusba sorolták, amelyek
más-más előnyökre alapozva vesznek részt a nemzetközi versenyben (2. ábra).
Fenyővári Zsolt - Lukovics Miklós :
A regionális versenyképesség és a területi különbségek kölcsönhatásai.
Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 1-20. p.
TÉT XXII. évf. 2008 s2 A regionális versenyképesség és a ... 5
2. ÁBRA
A régiók típusai az Európai Unióban
(Region Types in European Union)
Magas és fenntartható
GDP / lakos
Kozmopolita
Dinamikus régiók
régiók
Növekvő
mérethozadékú régiók
régiók
Speciális
város-régiók
Alacsony Magas
népsűrűség Kiegyensúlyozott népsűrűség
régiók
'Pihenő"
régiók
= elméleti típusok
V = alaptípusok
Alacsony és
nem fenntartható
GDP / lakos
Forrás: Martin etal (2003, 6-23) alapján saját szerkesztés.
1) Termelő ágazatok régiója (regions as production sites): közepes jövedelmi
szinttel leírható régiók. Ezen térségek vállalatai jellemz ően az olcsó inputot
hasznosítják, mint fó versenyel őnyüket. Versenyképességüket leginkább a
kiépült alapinfrastruktúra és olcsó telkek, valamint a relatíve olcsón elérhet ő
humán erő forrás határozza meg, amelyekre gyártó, összeszerel ő telephelyek
települnek. Mindezen jellemző k optimálisak a multinacionális vállalatok
összeszerelő tevékenységei számára. Ezen térségekben közepes néps űrűség,
valamint átlagos GDP-növekedési ütem jellemz ő.
2) Növekv ő mérethozadékú régiók (regions as sources of increasing returns):
azon térségek tartoznak ide, amelyek gazdasági növekedése magas, míg
népsűrűségük közepes. Versenyképességüket leginkább a munkaer ő kép-
zettsége, a beszállítók elérhet ősége, a piacméret határozza meg. Általában
néhány húzóágazat biztosítja a térség jólétét.
3) Régió, mint tudásközpont (regions as hubs of knowledge): magas és fenntart-
ható GDP-növekedés, valamint relatíve magas néps űrűség jellemzi ezen tér-
ségeket. Nyitottak a nemzetközi kapcsolatokra, igen jó karrierlehet őségeket
kínálnak, ami vonzza a tehetséges munkaer őt. Ezen térségtípusra a K+F és az
innováció magas szintje jellemz ő . Versenyelőnyük leginkább a humán erőfor-
rás kimagasló minőségéből, a nemzetközi piacok egyszer ű elérhetőségéből,
valamint az üzleti szolgáltatások helybeli igénybevételének lehet őségeiből
származik.
Fenyővári Zsolt - Lukovics Miklós :
A regionális versenyképesség és a területi különbségek kölcsönhatásai.
Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 1-20. p.
6 Fenyővári Zsolt — Lukovics Miklós TÉT XXII. évf. 2008 s2
A régiók fenti három típusa hasonlatos Porter országokra adott felosztásához: té-
nyező -vezérelt, beruházás (hatékonyság)-vezérelt és innováció-vezérelt (Porter
2006). Szintén ezen három típus logikájához illeszkedik Lengyel (2003) tipizálása a
tudásalapú posztfordista gazdaság régióira: neofordista, tudásalkalmazó és tudáste-
remtő régiók. Tötdling és Trippl (2005) a regionális innovációs lehet őségeket te-
kintve szintén három típust emelt ki: periférikus, ipari szerkezetváltási és nagyváro-
si régió. Ezen csoportosítások egyértelm űen abból indulnak ki, hogy a globális
munkamegosztásban a régiók mindegyik típusának eltér őek a lehetőségeik, más-
más versenyel ő nyökkel bírnak, azaz globális iparágaik eltér ő stratégiákat képesek
csak alkalmazni a nemzetközi versenyben.
3. ÁBRA
Az eltér ő típusú régiók versenyképességét magyarázó közgazdasági irányzatok
(The Economic Tendencies Explaining the Competitiveness of the Different Types of
Regions)
Klasszikus Neoklasszikus Keynes-i Fejlődési Endogén Új kereskedelem Régiók
közgazdaságtan közga asagtan közgaz ságtan elméletek növekedési elmélet elmélet veneeyképentigl
tipmal
Abszolút és Tényező- Regionális
komparatív ellátottság , FDI- Termelő
exportbázis, Regionális
előnyök telephely- elméletek á,gazatok
mul mlikatorok ecializáció
régiója
Marshall -i Lokalizációs Endogén Agglome- Növekvő
iparági előnyök regionális rációs mérethozadékú
körzetek növekedés előnyök régiók
Porter
klaszter
Jacobs-i elmélete
városi nőve- Urbanizációs Intézmények Tanuló Helyi innová- Tudás-
edés elmélete előnyök es szabályozás ,
régiók elás millió központ
régiók
Szociológia Intézményi Vállalati stratégiai Schumpeteri/
közgazdaságtan közgazdaságtan evolucionista
közgazdaságtan
Alternatív e
Forrás: Martin et al (2003, 2-14).
Az EU-s vizsgálat során a versenyképességgel foglalkozó közgazdaságtani irányza-
tokat áttekintve megállapították, hogy az eltér ő régiótípusok fenntartható gazdasági
növekedését más-más elméleti közgazdaságtani irányzatok fogalomrendszerében le-
het megfelelően leírni (Martin et al 2003). Az általuk vizsgált elméleti közgazdaság-
tani irányzatokat két nagy csoportra bontották, elkülönítették a makroökonómiai
irányzatokat az alternatív irányzatoktól, melyek eltér ő módon ítélik meg a regionális
versenyképességet, illetve speciális típusú régiók versenyképességének magyarázatára
alkalmazhatók (3. ábra). Lényegében arról van szó, hogy a régiók fenntartható gazda-
sági növekedésének eltér őek az alaptényezői fejlettségüktő l és gazdaságfejlesztési
lehetőségeiktő l függő en, miközben a többi, eltér ő típusú régióval is versengenek.
Fenyővári Zsolt - Lukovics Miklós :
A regionális versenyképesség és a területi különbségek kölcsönhatásai.
Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 1-20. p.
TÉT XXII. évf. 2008 s2 A regionális versenyképesség és a ... 7
A közgazdaságtani elméletek két csoportja jelzi azt is, hogy a makroökonómiai irány-
zatok többsége az országok komparatív el őnyeit tartja fontosnak, míg az alternatív
irányzatok inkább a szubnacionális régiók kompetitív el őnyeit.
A fenti speciális régiótípusok eltér ő módon vesznek részt a területi versenyben,
más tényezőkbő l erednek versenyel őnyeik (Martin et al 2003):
- A termelő ágazatok régiója versenyelőnyeit a költségel őnyökre alapozott
nemzetközi munkamegosztás erőteljesen befolyásolja. Ebben az esetben a
gazdasági tevékenységeket a hagyományos telepítési tényez ők (természeti
kincsek elérhető sége, nagy tömegben rendelkezésre álló munkaer ő, piacok el-
érhető sége stb.) térbeli elhelyezkedése határozza meg. Ennek következtében
komparatív előnyökön alapuló nemzetközi munkamegosztás jön létre, mely-
ben a gazdasági teljesítményt alapvet ő en befolyásolja az exportra termel ő
iparágak relatív nagysága és sikeressége. Ezen régiótípusok versenyképessé-
gét meghatározó tényez ők tárgyalására els ősorban a makroökonómiai irány-
zatok, azon belül is a klasszikus, a neoklasszikus, valamint a Keynes-i köz-
gazdaságtan alkalmasak.
- A növekv ő mérethozadékú régiók versenyképességét befolyásoló tényez ők
tárgyalására egyaránt fel lehet használni a makroökonómiai és az alternatív
irányzatokat. A növekv ő mérethozadék els ő számú forrása egy kumulatív fo-
lyamat, melynek keretén belül a régióban termelt outputok iránti régión kívüli
élénk kereslet a nagyobb regionális kibocsátáson és a termelékenység növe-
kedésén keresztül visszahat a régióban termelt outputok keresletére. Ebben a
folyamatban kiemelt szerepet kapnak a régió endogén forrásai, a specializá-
ción alapuló vállalati együttm űködés, valamint a térbeli koncentráció, melyek
a tranzakciós költségek jelent ő s csökkentéséhez, valamint a lokalizációs el ő-
nyök érvényesüléséhez vezethetnek. Ezen régió-típus versenyképessége az
endogén növekedési elmélettel, a fejl ő dési elméletekkel, az új kereskedelem
elmélettel és az evolucionista közgazdaságtannal, közvetve pedig a Keynes-i
közgazdaságtannal hozható kapcsolatba.
- A tudásközpont régiók versenyképességében a tudás szerepe domináns, ahol a
tapasztalatcserében (interaktív tanulásban) kiemelt szerepet kap a párbeszéd, a
közös tanulás és a helyi innovációs mili ő is. Az innovációs mili ő lényegét a
térbeli koncentráció adja, mely lehet ő vé teszi, hogy közös értékrend, értelme-
zési mód, kódok, a valahova tartozás érzése, közös szakmai háttér alakuljon
ki. A tudásközpont régiók versenyel őnyeit meghatározó tényez ők tárgyalására
jellemző en az alternatív közgazdasági irányzatok fogalmai tünnek alkalmas-
nak: az innováció kiemelt szerepét valló evolucionista közgazdaságtan, az új
intézményi közgazdaságtan, valamint az urbanizációs el őnyöket hangsúlyozó
Jacobs-féle városi növekedéselmélet.
A szakirodalom rövid áttekintése után egyértelm űen kijelenthető, hogy a
szubnacionális régiók fejlő désének tényez ő it, mozgatórugóit tekintve a regionális
tudományban a korábbi egyoldalú állásfoglalások helyett árnyaltabb megközelítések
nyertek teret. Széles körben egyre elfogadottabb álláspontnak t űnik, hogy míg a nem-
Fenyővári Zsolt - Lukovics Miklós :
A regionális versenyképesség és a területi különbségek kölcsönhatásai.
Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 1-20. p.
8 Fenyővári Zsolt — Lukovics Miklós TÉT XXII. évf. 2008 2
zetközi munkamegosztást országok és metropoliszok esetében a komparatív el őnyök
spontán módon befolyásolják, addig a szubnacionális területi egységek többségénél a
fejlődést a kompetitív előnyök kihasználása határozza meg. A régiók típusától nagy-
ban függnek az ott megjelen ő kompetitív előnyök, amelyeket a különböz ő elméleti
irányzatok más-más fogalomrendszerrel próbálnak leírni. A tanulmány további részé-
ben néhány kiemelt elméleti közgazdaságtani irányzat területi versennyel és verseny-
képességgel kapcsolatos legfontosabb szempontjait tekintjük át; az irányzatok alap-
gondolatai hogyan hozhatók kapcsolatba a területi különbségek értelmezésével.
A regionális versenyképesség értelmezése az elméleti közgazdasági
irányzatoknál
Tanulmányunkban a versenyképesség többféle elfogadott definíciója közül az
egységes versenyképesség fogalmát használjuk (EC 1999; Lengyel 2003, 278): „a
vállalatok, iparágak, régiók, nemzetek és nemzetek feletti régiók képessége relatíve
magas jövedelem és relatíve magas foglalkoztatottsági szint tartós létrehozására,
miközben a külgazdasági (globális) versenynek ki vannak téve". Ezt a legáltaláno-
sabb fogalmat választottuk annak érdekében, hogy az egyes elméleti közgazdaság-
tani irányzatok mondanivalóját ne sz űkítsük le a konkrétabb definíciók által megha-
tározott értelmezési tartományba. Emiatt lényegében a területi versenyben való si-
keres helytállás, a tartós gazdasági fejl ődés képességét értjük a továbbiakban ver-
senyképesség alatt, ami a GDP növekedésében és ezen keresztül a jólét emelkedé-
sében jelenik meg. A közgazdaságtani irányzatok nyilvánvalóan tárgyalják a gazda-
sági növekedést és tényez őit, a versenyképesség fenti fogalma pedig a magas fog-
lalkoztatottsági szint melletti gazdasági növekedést emeli ki. Mivel a területi kü-
lönbségeket is a GDP-ben mért gazdasági növekedés, vagy a gazdasági fejlett-
ség/fejl ődés egyéb mérőszámaival szokás mérni, emiatt a versenyképesség és terü-
leti különbségek kapcsolatát is általánosan vizsgálni tudjuk.
Az előző fejezetben említett makroökonómiai és alternatív irányzatok közül (lásd
3. ábra) a továbbiakban az általunk fontosnak tartott nyolc elméleti közgazdaságtani
irányzat mondanivalóját és fogalomkészletét tekintetjük át. Megjegyezzük, hogy a
makroökonómiai irányzatok közül a fejl ődési elméletekkel, valamint az alternatív
irányzatok közé sorolt szociológiával jelen tanulmányunk nem foglalkozik. A vizs-
gálatba bevont kiemelt elméleti közgazdasági irányzatok a következ ők:
1) klasszikus közgazdaságtan,
2) neoklasszikus közgazdaságtan,
3) Keynes-i közgazdaságtan,
4) endogén növekedési elmélet,
5) új kereskedelem elmélet,
6) intézményi közgazdaságtan,
7) vállalati stratégiai közgazdaságtan,
8) evolucionista közgazdaságtan.
Fenyővári Zsolt - Lukovics Miklós :
A regionális versenyképesség és a területi különbségek kölcsönhatásai.
Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 1-20. p.
TÉT XXII. évf. 2008 s2 A regionális versenyképesség és a ... 9
A nyolc kiemelt elméleti közgazdaságtani irányzat áttekintésekor arra törekszünk,
hogy szintetizáljuk az egyes irányzatok lényegét, megvizsgálva azt, hogy fogalom-
rendszerükben a területi verseny egyáltalán értelmezhet ő-e, és a területi különbsé-
gek mérséklődése a piaci automatizmusok hatására végbe mehet-e. Áttekintjük,
hogy melyek az adott irányzat regionális versenyképességgel kapcsolatba hozható
kulcsfogalmai és alapgondolatai (1. táblázat). Mivel önmagukban koherens irány-
zatokról van szó, ezért több esetben az alkalmazott fogalmak az irányzatok „nyelvé-
től" függően másképp értelmezhet ők.
A klasszikus közgazdasági elmélet Smith munkásságából kiindulva a gazdasági
növekedés hordozójaként a munkamegosztást — illetve annak szükségszer ű követ-
kezményét, a cserét — és a tőkefelhalmozást nevezi meg (Mátyás 2002). Ebben a
megközelítésben a t őkébe és a kereskedelembe történ ő beruházás el őmozdítja a
specializációt, növeli a termelékenységet és az output növekedési ütemét. Az orszá-
gok közötti kereskedelem a termelékenységben fennálló abszolút különbségeknek,
azaz abszolút előnyöknek tulajdonítható (Martin et al 2003).
Ricardo azt is be tudta bizonyítani, hogy a nemzetközi munkamegosztás és a ke-
reskedelem még a relatív (komparatív) költségelőnyök mellett is jövedelmező
(Samuelson—Nordhaus 2000; Krugman—Obstfeld 2003). A javak piaci ára szükség-
képpen igazodik az előállításukkal kapcsolatos élőmunka- és tőkeráfordások relatív
nagyságához. Ez az alkalmazkodás a versenypiacon megy végbe. Mindez a szuve-
rén gazdasági szereplők racionális döntéseinek köszönhető, akik a rendelkezésükre
álló erőforrások hatékony hasznosítására törekszenek. A termel ők által így elérhető
„rendes profit" (mai szóhasználattal élve: normál profit) biztosítja a jólét maximu-
mát. „... ez állja útját annak, hogy a javak piaci ára hosszabb id át jelentékenyen
őn
a természetes ár felett vagy alatt maradjon. És ez a verseny alakítja ki a javak vál-
tozó értékét olyan módon, hogy [...] a megmaradó érték, vagyis felesleg minden
termelési ágban a befektetett tőke értékével lesz arányos" (Ricardo 1940, 60).
A klasszikus közgazdaságtanban tehát a verseny a gondolkodás középpontjában án,
mindez azonban az egyéni aktorok cselekvéseit mozgatja, a területi verseny, mint
kérdésfeltevés az ipari forradalom korában nem értelmezhető.
Annak ellenére, hogy az adott történelmi és gazdasági körülmények között a terü-
leti verseny nem volt aktuális probléma, a klasszikusok versenyabszolutizáló elkép-
zelése adaptálható napjaink országok és régiók közötti versenyére is. A klassziku-
sok munkásságának legfontosabb üzenete a versenyképesség szempontjából az,
hogy minden országnak az abszolút és a relatív el őnyére egyaránt támaszkodó sze-
repe van a munkamegosztásban. Azonban, ha a technológia és ennél fogva a terme-
lékenység ugyanaz az országok vagy régiók között, akkor a kereskedelemnek nincs
alapja. Lényeges ugyanakkor, hogy a munkamegosztás természetesen a társadalmi
szintű kibocsátás (jólét) növekedését is eredményezi. A szakosodással esetenként
együtt járó jelenségek (növekv ő skálahozadék, koncentrált iparági tudás) a verseny-
képesség növekedésének további forrásait jelenthetik. Témánk szempontjából a
fentiek persze úgy is értelmezhet ők, hogy a komparatív előnyök révén kialakuló
szakosodás következtében elmélyül ő (az egyes régiókra jellemz ő) hatékonyságelő-
nyök végső soron úgy járulhatnak hozzá a területi különbségek mérsékl ődéséhez,
hogy ez valamennyi érintett régió javára válik.
Fenyővári Zsolt - Lukovics Miklós :
A regionális versenyképesség és a területi különbségek kölcsönhatásai.
Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 1-20. p.
10 Fenyővári Zsolt — Lukovics Miklós TÉT XXII. évf. 2008 s2
1. TÁBLÁZAT
Az elméleti közgazdaságtani irányzatok területi versennyel és versenyképességgel,
valamint a területi különbségekkel kapcsolatos kiemelt szempontjai
(The Emphasized Aspects of Theoretical Economic Tendencies Related to Regional
Competition, Competitiveness and Regional Differences)
Területi
különbségek a Az irányzat regionális verseny-
Területi
Irányzatok piaci automa- képességgel kapcsolatba hozható
versenyről
megnevezése tizmusok hatá- kulcsfogalmai,
alkotott nézet
sára mérsék- illetve alapgondolatai
lődhetnek-e
Eredeti Specializáció, munkamegosztásra épül ő
Klasszikus
modellben nem Igen kereskedelem, termelékenységkülönb-
közgazdasági elmélet
r
ételmezett ségek.
A neoklasszikus növekedési modellek
alapfeltevései lehetetlenné teszik azt,
hogy a regionális versenyképesség
Neoklasszikus fogalmát a neoklasszikus elméleti hát-
Elveti Nem
közgazdasági elmélet tér adta korlátok között tárgyaljuk.
Területi folyamatokkal kapcsolatos
legfontosabb elméleti kategóriája az
externáliák fogalomköre.
Gazdaságpolitika, állami beavatkozá-
Tudomásul
Keynes-i elmélet Nem sok, költségvetési kiadások, intézmé-
veszi
nyek.
Endogén növekedési Tudomásul Tudás, technológia, mint a térség bels ő
Igen
elmélet veszi erőforrásai endogének.
A teljes térgazdaságtani építmény nem
alkalmas a versenyképesség fogalmá-
nak tárgyalására, hiszen felfogása sze-
rint a spontán piaci folyamatok alakít-
Új kereskedelemelmélet Elveti Nem ják a régiók közötti termelékenységi
különbségeket. A területi folyamatok-
kal kapcsolatos kiemelt kategóriái:
térbeli specializáció, agglomerálódás,
klaszteresedés.
Az intézmények kiemelt szerepe,
Intézményi Tudomásul tranzakciók, tranzakciós költségek
I gen
közgazdaságtan veszi térbelisége, a tulajdonjogok érvényesü-
lésének kitüntetett jelentősége.
Kompetitív előnyök előtérbe kerülése,
méretgazdaságosság, növekv ő skála-
Vállalati stratégiai köz- Abszolutizálj a hozadék, a vállalati hálózatok és straté-
Nem giai szövetségek megerősödése,
gazdaságtan
klaszterek, a termelési tényez ők orszá-
gok közötti áramlása, a technológia,
technológiatranszfer.
A regionális versenyképesség a térség
Evolucionista történelmi múltjában gyökerezik,
Abszolutizálja Igen azonban az új technológiák és új in-
közgazdaságtan
tézmények a gazdasági növekedés új
ösvényét jelölhetik ki.
Forrás: Saját szerkesztés.
Fenyővári Zsolt - Lukovics Miklós :
A regionális versenyképesség és a területi különbségek kölcsönhatásai.
Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 1-20. p.
TÉT XXII. évf. 2008 s2 A regionális versenyképesség és a ... 11
A neoklasszikus közgazdasági elmélet megkérdőjelezhetetlenül versenycentrikus
modell (Mátyás 1993). Elsősorban mikroökonómiai alapokon építkezve továbbfej-
leszti a klasszikusok gondolatait. Témánk szempontjából két vonulat t űnik releváns-
nak: a marginalista szemléletmód eluralkodása és az önszabályozó piaci mechanizmu-
sok hegemóniája. Mindkettő ugyanabba az irányba mutat, a piaci versenynek nincs
alternatívája. A kompetitív mechanizmusok révén kialakuló Pareto-hatékony er őfor-
rás-allokációnak köszönhet ően jóléti veszteség — általában — nem keletkezik. A —
neoklasszikus iskola által szintén preferált — komparatív előnyök és hátrányok a mo-
dell feltételeib ől fakadóan hosszú távon szükségszer űen eltűnnek (Krugman—Obs«eld
2003). Másrészről a piactisztító árak mikro- és makroszint ű dominanciája arra enged
következtetni, hogy a versenyidegen jelenségek (legyen az állami beavatkozás vagy
bármely versenykorlátozó megnyilvánulás) hatékonyság-veszteséggel járnak.
A fentiek ellenére a neoklasszikus modell alapfeltevései — tökéletes informáltság,
állandó skálahozadék, a hosszú távon érvényesül ő egyensúlyi helyzet, és főként a
teljes tényezőmobilitás és tökéletes verseny — és eszközrendszere azonban a regio-
nális versenyképesség fogalmának értelmezését lehetetlenné teszik. 6 Török Ádám
(1999) szintén arra az álláspontra helyezkedett, hogy a neoklasszikus közgazdaság-
tan fogalomrendszere alapján nem értelmezhet ő az országok, így a területi egységek
közötti verseny. A Solow-féle neoklasszikus növekedési modell — a tanulmány té-
mája szempontjából — legfontosabb erőssége az, hogy azonosítja a technikát, mint a
növekedés hordozóját, ami a közismert versenyképességi felfogásokkal is össz-
hangban áll. A neoklasszikus növekedési modellben a technikai fejl ődés exogén
változó, ami esetünkben annyit tesz, hogy az minden régiót egyformán érint. A té-
nyezők — így a technológia — régiók közötti abszolút mobilitásának feltételezése
miatt a modellben hosszú távon minden különbség — így a régiók között fennálló
bármilyen fejlettségi különbség is — elt űnik. Ha pedig a regionális különbségek ki-
alakulásának és tartós fennmaradásának a neoklasszikus iskola nem enged teret,
értelemszerűen azok mérsékl( őd)ése sem értelmezhet ő . Annak ellenére, hogy a
neoklasszikus irányzatban nem értelmezhet ő a regionális versenyképesség, az eltér ő
régió-típusok gazdasági jellemz őinek leírására részletes eredmények születtek: a
telephelyelméletek, az iparági körzetek (lokális pozitív extern hatások) és a nagyvá-
rosi növekedés elmélete (lásd 3. ábra).
A Keynes-i elmélet azzal, hogy kimondta, a piacok nincsenek szükségszer űen
egyensúlyban, hallgatólagosan elfogadja a regionális egyenl őtlenségeket (Mátyás
1993). A Keynes-i teória szerint a verseny a modern piacgazdaság alapintézménye,
ám önmagában nem képes biztosítani a társadalmi jólét maximumát, így a versenyt,
mint alapintézményt ki kell egészíteni az aktív kormányzati beavatkozással. A kihasz-
nálatlan kapacitások (közöttük kitüntetetten az alacsony foglalkoztatási szint) ugyanis
jóléti veszteséggel járnak, az aktív regionális kormányzati szerepvállalás tehát nem
nélkülözhető. Ugyanez érvényes a régiók szintjén is, hosszabb távon nagyobb a kö-
zösségi beavatkozás haszna, mint az elmaradt beavatkozás miatti veszteség.
A modell nemzetgazdasági szinten tudatosan változtatható jövedelemmel számol,
ennek egy lehetséges olvasata, hogy a b ővülő kormányzati kiadások kapcsán tapasz-
Fenyővári Zsolt - Lukovics Miklós :
A regionális versenyképesség és a területi különbségek kölcsönhatásai.
Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 1-20. p.
12 Fenyővári Zsolt — Lukovics Miklós TÉT XXII. évf. 2008 s 2
talható — és a neoklasszikusok által sokat emlegetett — kiszorítási hatás nem, vagy
kevésbé érvényesül. Emiatt a Pareto-i értelemben vett hatékonyság-követelmény nem
sérül, miközben a differenciált költségvetési beavatkozások, illetve azok multiplikatív
hatása révén a nem kívánt regionális termelékenységi (versenyképességbeli) különb-
ségek mérséklődnek, vagy az éppenséggel kívánatos versenyel őnyök megerősödnek.
A folyamat jótékony kísérőjelensége a növekv ő foglalkoztatottsággal együtt járó ke-
resletnövekedés, amely közismerten a Keynes-i gazdaság motorja.
A Keynes-i elméletnek fontos álláspontja a területi különbségek elfogadása, a
kormányzati intervenciók gazdasági ciklusokra gyakorolt hatásának felismerése, a
régiók felzárkózásában a gazdaságpolitika szerepének hangsúlyozása, valamint a
tőkeintenzitásnak a termelékenységre és a gazdasági növekedésre gyakorolt hatása
(Martin et al 2003). A Keynes-i teória az eddig tárgyalt irányzatok közül tehát el ő-
ször ismeri fel az intézmények, központi és helyi kormányzatok gazdasági növeke-
désre és fej lő désre gyakorolt hatását, ami a regionális versenyképességet meghatá-
rozó faktorok közül az empirikus elemzések tanúsága szerint az egyik legfontosabb.
A fentiek értelmében a Keynes-i teória fogalomrendszere egyértelm űen alkalmas
mind a regionális versenyképesség, mind a terület- és gazdaságfejlesztés elméleti
megalapozására, hasonlóképpen b ő séges fogalom- és eszköztárat kínál a területi
különbségek tudatos mérséklésének lehet őségeire is. Másképpen fogalmazva: a
területi különbségek mérsékl ő dése spontán piaci folyamatként nehezen értelmezhet ő,
a kívánatos folyamatok sokkal inkább tulajdoníthatók egy tudatos intézményi be-
avatkozás következményeinek. A regionális gazdaságfejlesztésben széles körben
alkalmazott gazdasági báziselmélet lényegében a Keynes-i gondolatok aktualizálá-
sát jelenti, amikor a regionális multiplikátor-hatásoktól várja a területi különbségek
mérséklődését (Lengyel—Rechnitzer 2004). A Keynes-i elmélet részeként mindegyik
régiótípus versenyképességének javítására megjelentek a speciális gondolatok: ex-
portbázis elmélet, lokalizációs és urbanizációs el őnyök elmélete (lásd 3. ábra).
Az endogén növekedési elmélet a technikai fejl ődés, a humántőke-felhalmozás exp-
licit modellezésével elemzi a gazdasági növekedést (Lucas 1988; Romer 1990; Szen-
tes 2005). A neoklasszikus növekedési modellben említett exogén technikai fejl ődés
feltételezésével ellentétben az endogén növekedési elmélet szerint a technikai haladás
többé nem exogén változó, hanem racionális gazdasági döntéshozói tevékenység
eredménye. A humán tő ke-felhalmozáshoz az emberek közötti kapcsolattartásra, a
már megszerzett tudás átadására van szükség, vagyis a humán t őke bővülése annak
múltban elért szintjét ől függ. Továbbá a humán t őkének el kell érnie egy kritikus szintet
ahhoz, hogy növekedés forrása lehessen, ez alatt növekedést érdemben nem tud gene-
rálni. A humán tő ke és a technológia régiónként eltér ő (endogén) fejlődésének követ-
keztében kialakuló termelékenységbeli területi különbségek tartósan fennállnak. A
tökéletes informáltságra, egyforma termelési (és költség-) függvényekre épít ő kompe-
titív piaci modell a valóságban nem érvényesül, mivel a piacok tökéletlenek.
Az endogén növekedési modellek másik alapvet ő típusa az innovációt helyezi a
vizsgálatok középpontjába (Valentinyi 1995). A találmányok jellege hasonlatos a
közjavakéhoz. Egy találmányt egyszerre akár többen is használhatnak, másrészt a
Fenyővári Zsolt - Lukovics Miklós :
A regionális versenyképesség és a területi különbségek kölcsönhatásai.
Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 1-20. p.
TÉT XXII. évf. 2008 s2 A regionális versenyképesség és a ... 13
találmány tulajdonosa jogi eszközökkel sohasem zárhatja ki tökéletesen annak
használatából azokat, akik ezért nem fizettek. A találmány sokrét ű hasznosítása
révén folyamatos horizontális termékdifferenciálódás megy végbe, így végs ő soron
a gazdaság hatékonysága n ő. Az uralkodó piacforma pedig a monopolista verseny
lesz, az esetenként eltérő hasznosítási módok versenyel őnyök és -hátrányok kialaku-
lásához vezetnek. Az egyes gazdasági rendszerekben nem feltétlenül a Shumpeter-i
értelemben vett technológiaváltás a jellemz ő, sok helyütt a régi és új technológia
egymás mellett élése jelenik meg, amely újfent átrendezheti a „versenytérképet".
Ki kell emelni, hogy az endogén növekedési elméletnek a fentiekt ől eltérő értelme-
zési lehetőségét is használjuk a regionális gazdaságtanban. Ugyanis nemcsak a tech-
nológiát tekintjük bels őnek, amikor endogén növekedési elméletr ől beszélünk, hanem
a térség saját bels ő erőforrásait is, amelyek a növekedés hordozóiként funkcionálnak.
Az endogén növekedési modellekben a területi verseny tehát értelmezhet ő, de
mindez tökéletlen verseny formájában valósul meg, ahol tartós versenyel őnyök ke-
letkeznek. Tekintettel arra, hogy a modell többségében napjainkban érvényes alap-
feltevésekből indul ki, a tudásalapú gazdaság leírására is használható, emiatt az
endogén növekedési elmélet fogalmai és eszközrendszere mindenképpen alkalma-
sak a regionális versenyképesség tárgyalására.
A technológia, a tudás, valamint a térség saját er őforrásainak endogén változóként
való szerepeltetése az endogén növekedési elmélet legfontosabb, a versenyképesség
fogalmát alapvet ően meghatározó újdonsága. A modell értelmében a tudás felhal-
mozódása növekv ő skálahozadékot eredményez, a termelékenység növekedése en-
nek értelmében a tudás és a technológia térbeli terjedésének következménye, ami
nem hordoz semmiféle, a területi egyenl őtlenségek csökkentésére irányuló automatiz-
must. Megjegyzendő azonban, hogy az említett endogén tényez ők fejlődését célzó
tudatos regionális (gazdaság)politika hatékony eszköze lehet a területi lemaradások
mérséklésének, így dolgozatunk alapproblémája e gondolatrendszerbe beilleszthet ő.
Az endogén növekedési elmélet mindegyik régiótípus versenyképességének leírásá-
ra alkalmas, a termel ő ágazatok régiója esetében a külföldi m űködő tőke bevonását,
a másik két típusnál a klaszterek fejlesztését el őtérbe állítva.
Az új kereskedelem elmélet alapköveként a Dixit és Stiglitz-féle monopolisztikus
versenymodell tekinthet ő, melynek a térben való újrafogalmazása az új gazdasági
földrajz keretében történt (Krugman—Obstfeld 2003, Varga 2003). Térbeli relevanciája
miatt a továbbiakban az új gazdasági földrajz (NIG, new economic geography) alap-
gondolataira koncentrálunk (Krugman 2000). Az 1990-es évek elejét ől előtérbe
kerülő elméleti közgazdaságtani irányzatok m űvelői szerint a globalizáció hatásainak
következtében a közgazdaságtan korábbi fogalomtára és eszközei kevéssé alkalmasak
napjaink gazdasági folyamatainak leírására, így pl. a verseny hagyományos értelme-
zésére. A térgazdaságtan, vagy új gazdasági földrajz az 1990-es évek elején bonta-
kozott ki, mint a „tér újrafelfedezésének" egyik legfontosabb irányzata (Lengyel
2003; Varga 2003). Krugman a termelés térbeli elhelyezkedésének vizsgálatára
helyezte kutatásának fókuszát, melynek keretén belül els ősorban a gazdasági tevé-
kenységek térbeli struktúrájának kialakulását és változását modellezte, nagy hang-
Fenyővári Zsolt - Lukovics Miklós :
A regionális versenyképesség és a területi különbségek kölcsönhatásai.
Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 1-20. p.
14 Fenyővári Zsolt — Lukovics Miklós TÉT XXII. évf. 2008 s2
súlyt fektetve a térbeli koncentrációkra (Lengyel—Rechnitzer 2004). Kiinduló felte-
vései között kiemelten fontos szerepet kapnak a növekv ő skálahozadék, a tökéletlen
verseny, a fajlagos szállítási költségek csökkenése, a lokális extern hatások (Ács—
Varga 2000).
Krugman szerint a komparatív el őnyök alapján specializálódó országok/régiók
mindegyike nyertes lehet. A centripetális és a centrifugális er ők révén a térbeli
egyensúly Pareto-hatékony, így nincs értelme területi versenyr ől, ezáltal versenyké-
pességről sem beszélni. A fentiek logikus következménye, hogy a termelékenység
regionális eltérései els ősorban a térbeli specializáció, az agglomerálódás, valamint a
klaszteresedés eltér ő szintje következtében alakulnak ki. Bár az irányzat több gon-
dolata összecseng a regionális versenyképesség logikájával, a teljes térgazdaságtan
építménye nem alkalmas a versenyképesség fogalmának tárgyalására, hiszen felfo-
gása szerint a spontán piaci folyamatok alakítják a régiók közötti termelékenységi
különbségeket (Lengyel 2003), ugyanakkor segítségével a területi különbségekre
kielégítő magyarázat adható.
Az intézményi közgazdaságtan vizsgálódása főként a gazdasági, társadalmi és po-
litikai intézmények magyarázatát foglalja magában (Mátyás 1996; Coase 2005).
Kutatásának fókusza annak tanulmányozása, hogy miért és hogyan alakulnak ki a
különböző intézmények, melyek az emberi magatartásnak keretet szabnak, illetve
adott interakciókat megszerveznek. Megjegyezzük, hogy intézmény alatt nem egy
szervezetet, hanem a gazdaság m űködésének alapvet ő jellemzőit értjük, pl. a ma-
gántulajdon, a piacok, a vállalaton belüli koordináció mikéntje. Az irányzat az in-
tézményeket kiemelt fogalomként kezeli, akárcsak a tranzakciókat, valamint az
egyes intézményekhez köthet ő tranzakciós költségeket. A versenyt alapintézmény-
nek tartja, ugyanis fogalomrendszerében a hagyományos marginalista megközelítés
nem sérül, megjelennek azonban a termelési és költségfüggvények mellett a tranz-
akciós függvények (North 2005) és a tranzakciós költségek 8 (Williamson 2005).
Az intézményi közgazdaságtani irányzat másik sarokköve a tulajdonjogok elmélete.
Képviselő i szerint a kompetitív piaci mechanizmusok révén általában érvényesül ő
Pareto-hatékony allokáció (vagyis a társadalmi jólét) nélkülözhetetlen feltétele a
tulajdonviszonyok egyértelmű sége és a tulajdonjogok maradéktalan érvényesíthet ő-
sége (Pejovich 1992). Így aztán jelent ősen bővül a vizsgált változók köre, a régiók
közötti termelékenységbeli különbségek az intézményi tényez ők figyelembevételé-
vel újraértelmezett versenymodell keretei között érvényesülnek.
A regionális versenyképességet alapvet ően meghatározza a vizsgált régió tágan
értelmezett (makrogazdasági) intézményi környezete, továbbá az ezekkel kapcso-
latba hozható tranzakciós költségek: keresési és információs, kommunikációs, ko-
ordinációs költségek, alku- és döntési költségek, ellen őrzési és kikényszerítési költ-
ségek (Schumann 1998; Martin et al 2003). Ez a kibővített feltételrendszer napjaink
gazdasági folyamatainak komplexitását megfelel ő érzékenységgel kezeli. Ennek
következtében az intézményi közgazdaságtan fogalomrendszere és eszköztára kivá-
lóan alkalmas a területi verseny és a regionális folyamatok tárgyalására.Hasonló-
képp, a szűkebben értelmezett gazdasági folyamatok és az intézményi feltételek
Fenyővári Zsolt - Lukovics Miklós :
A regionális versenyképesség és a területi különbségek kölcsönhatásai.
Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 1-20. p.
TÉT XXII. évf. 2008 s2 A regionális versenyképesség és a ... 15
dinamikus kölcsönhatásából fakadó állandó változás következtében a területi
különbségek elmélyülése vagy mérsékl ődése a modell keretei között jól kezelhet ők.
A vállalati stratégiai közgazdaságtan és a kompetitív el őnyök elmélete nagymér-
tékben összekapcsolható Michael Porter munkásságával (Porter 1998). Mint emlí-
tettük, Porter szerint a globalizáció háttérfolyamatait a komparatív el őnyök helyett a
kompetitív előnyök fogalomkörében lehet magyarázni, hiszen utóbbi olyan ténye-
zőket is képes figyelembe venni, amelyeket el őbbi nem, és amelyek a globalizáció
természetes velejárói, és a világgazdaságban megkérd őjelezhetetlenül jelen vannak.
A versenyel őnyök tehát a vállalati stratégiai közgazdaságtan alapfogalma, melyben
belső tényező a méretgazdaságosság, a vállalati hálózatok és stratégiai szövetségek
megerősödése, a termelési tényez ők országok közötti áramlása, a technológia, tech-
nológia-transzfer egyre növekv ő jelentősége stb. A hazai szakirodalom vállalati és
iparági szinten a „versenyel őnyök", míg a területi egységek esetében „kompetitív
előnyök" kifejezést használja (Lengyel—Rechnitzer 2004).
Porter elfogadja a területi verseny létezését, amit a térségben m űködő húzóágaza-
tokra, klaszterekre vezet vissza (Lengyel 2003). A területi versenyb ől adódóan a
regionális versenyképességet is értelmezi, els ősorban, mint a régióban elért terme-
lékenység adott szintjét és növekedési ütemét. Felfogásában a regionális gazdaságfej-
lesztés célja a régióban él ők jólétének növelése, eszköze a régió versenyképességének
javítása, amit az alulról szervez ődő (bottom-up) stratégiákkal lehet elérni. Porter „vál-
lalati stratégia közgazdaságtanában" közismerten a mikroökonómiai alapokra kon-
centrál, ily módon a régió tényez őellátottsága is fontos szerepet kap, azonban els ősor-
ban a domináns iparágak (klaszterek) szükségleteit kielégít ő speciális tényezők jelen-
léte a döntő. A területi különbségekkel közvetlenül nem foglalkozik, a területi ver-
senyben míndegyik régió sikeres lehet, ha megfelel ő versenystratégiát dolgoz ki és
hajt végre. A klasztereknél lényeges az adott régióban lev ő iparági bázis, döntési és
ellenőrzési funkciók, emiatt ez a gondolatrendszer főleg a növekvő mérethozadékú és
tudásközpont régiók versenyképességének leírására alkalmas.
Az evolucionista közgazdaságtan a hagyományos (mainstream) irányzatokkal
szemben az innovációra és a tanulásra helyezi a hangsúlyt, és kiemeli a gazdasági
struktúra folyamatosan növekvő változatosságát (Meyer 2003; Bajmócy 2007). Eb-
ben az irányzatban a heterogenitás, a megkülönböztetés, a komplexitás és a bizony-
talanság központi fogalmak (Martin et al 2003). A gazdasági növekedést mindezek
értelmében nem determinisztikusan, de jelent ősen befolyásolják a helyben meglév ő
feltételek és történelmi háttér. Ezek a feltételek — főként az intézményi, társadalmi
és technológiai feltételek — nem exogének, s őt, a „gazdasági evolúció" részei.
Mindezek alapján a regionális versenyképesség a térség történelmi múltjában gyö-
kerezik, azonban az új technológiák és új intézmények kiszoríthatják a régit, és a
gazdasági növekedés új pályáját jelölhetik ki, mely az innováció következtében
adott esetben a múlthoz alig köt ődik. A hosszú távú regionális versenyképesség
tehát a térségek azon képességét ől függ, hogy tudnak-e újdonságot, innovácíót ge-
nerálni, amelyben a térbeli koncentráció fontos szerepet tölt be.
Fenyővári Zsolt - Lukovics Miklós :
A regionális versenyképesség és a területi különbségek kölcsönhatásai.
Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 1-20. p.
16 Fenyővári Zsolt — Lukovics Miklós TÉT XXII. évf. 2008 s2
Az evolucionista közgazdaságtanban a verseny központi fogalom, hiszen mindig lét-
rejönnek újabb variációk, amelyek versengenek egymással, s amelyek közül bizonyos
lehető ségek a verseny során szelektálódnak. A szelekciót nem csak a piac végezheti,
azonban az alapmodellben jellemz ően a piac szelektál. Az evolucionista közgazdaság-
tan kiinduló feltevései és fogalmai kiválóan alkalmasak a regionális folyamatok tár-
gyalására, fő leg a tudásközpont régiók esetében (Boschma—Martin 2007). Az innova-
tív magatartás régión belüli elterjedtségében és intenzitásában bekövetkez ő változások
viszont döntő en befolyásolhatják a területi különbségek alakulását. Az ilyen természe-
tű változások egy része létrejöhet spontán piaci folyamatok következtében is, így az
evolucionista irányzat gondolatkörében a területi különbségek piaci automatizmusok
és intézményi (közösségi) beavatkozások révén bekövetkez ő mérséklődése egyaránt
értelmezhet ő . A területi különbségek ezen irányzat szerint szükségszer űek, de folya-
matosan módosulnak is attól függő en, hogy az adott régióban mennyire sikeres az
innovációk generálása és fogadása. Az evolucionista alapfeltételek, innovációk és
interaktív tanulás miatt ez az irányzat fő leg a növekvő mérethozadékú és tudásköz-
pont régiók versenyképességének leírására alkalmazható.
A fent részletezett irányzatok leírásából egyértelm űen kirajzolódik, hogy a területi
verseny fogalmával kapcsolatba hozható elméleti közgazdaságtani irányzatok a
regionális versenyképesség lényegének más-más aspektusait hangsúlyozzák. Ha-
sonlóan az irányzatok kiinduló feltételeib ől adódik, hogy a területi különbségeket
hogyan értelmezik, mit ől függ egy-egy régió fejl ődése, a területi kiegyenlítődés
automatikus-e, avagy a régióban szület ő döntésektől függ.
Összegzés
Tanulmányunkban arra vállalkoztunk, hogy a területi verseny, a regionális verseny-
képesség, valamint a területi különbségek fogalmát az elméleti közgazdaságtani
irányzatok fogalomrendszerébe helyezzük, és megvizsgáljuk azok értelmezhet őségét,
viselkedését, valamint kölcsönhatásait az egyes irányzatok fogalmi keretei között.
A regionális tudomány felfogása szerint a területi verseny fogalmára nem feltétle-
nül a hagyományos vállalati analógia (túlél/tönkremegy) a megfelel ő. A vállalatok
versenyénél sokkal jobban hasonlít a térségek versenye az egyéni sportversenyekhez
(futás, kerékpározás, úszás stb.), ahol a legjobban teljesít ő versenyz ők győznek, de
a többi versenyzőt — a győzelemrő l való lemaradás lelki fájdalmain kívül — semmilyen
hátrány nem éri, újra indulhatnak a következ ő versenyben. Tehát létezik területi ver-
seny, de — elfogadva Krugman érvelését — annak jellemz ői alapvetően eltérnek a
vállalatok közötti piaci versenyt ő l. Mivel területi egységek viszonylatában is értel-
mezhető egyféle speciális verseny, ebb ől kifolyólag van értelme a területi verseny-
képesség fogalmát definiálni.
Lényeges, hogy a bemutatott közgazdaságtani irányzatok a fejl ődést vagy a növe-
kedést írják le els ősorban, lényegében a termelékenység térbeliségének alakulását
elemzik. Többségük nem foglalkozik azonban a versenyképesség fejlesztési („ké-
Fenyővári Zsolt - Lukovics Miklós :
A regionális versenyképesség és a területi különbségek kölcsönhatásai.
Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 1-20. p.
TÉT XXII. évf. 2008 s2 A regionális versenyképesség és a ... 17
pesség") oldalával, azaz a gazdaságpolitikai, gazdaságfejlesztési kérdésekkel, holott
felfogásunk szerint az is a regionális versenyképesség szerves részét képezi.
Az elméleti közgazdaságtani irányzatok áttekintéséb ől az is kitűnik, hogy az
egyes elméletek több lényegi kérdésben is ellentmondanak egymásnak, így a regio-
nális versenyképesség fogalmával kapcsolatos konzisztens elmélet általános szinté-
zissel nem hozható létre. Ugyanakkor mindegyik elmélet külön-külön hangsúlyoz
egy-egy folyamatot, tényez őt vagy részelemet, melyek egyenként a regionális ver-
senyképesség fogalmának egy-egy fontos szeletét képezik. Ebb ől következően ezen
megközelítések egyes részei egymást kiegészítve segítenek hozzá a regionális ver-
senyképesség fogalmának pontosabb megértéséhez. A különféle elméleti irányzatok
tehát nem elkülönült variánsként értelmezendők a regionális versenyképesség fo-
galmának pontosítására tett er őfeszítések során, hanem az eltér ő irányzatok ugyan-
azon probléma más-más vetületét emelik ki, így eredményeik többségét érdemes
átgondolni és összeilleszteni.
Az alapján, hogy — a bevezetésben említetteknek megfelel ően — a piaci automa-
tizmusok képesek-e a területi különbségek mérséklésére, az elméleti közgazdaság-
tani irányzatok egyfajta tipizálása adható meg. A klasszikus és a neoklasszikus köz-
gazdasági elmélet közismerten a piac és a „láthatatlan kéz" mellett érvel, elveti
mindenféle külső beavatkozás (így a regionális politika) eszköztárának gazdasági
folyamatokba való integrálását. Ezzel szemben Keynes és az id őben őt követő el-
méleti közgazdaságtani irányzatok lehet őséget nyújtanak arra, hogy az adott irány-
zatokat a küls ő beavatkozás, vagyis a versenyképesség javítására tett er őfeszítések
oldaláról vizsgáljuk.
Mindezeket a komparatív és kompetitív el őnyök elméletével összevetve elmond-
ható, hogy a területi különbségek mérsékl ődése automatikus abban az esetben, ha a
gazdaságot a komparatív el őnyök mozgatják, ekkor nincs területi verseny, követke-
zésképpen nincs értelme versenyképességr ől sem beszélni. Abban az esetben pedig,
amikor a gazdaságot kompetitív el őnyök mozgatják, akkor a piaci automatizmusok
nem vezetnek a területi különbségek mérsékléséhez, ilyenkor szükséges a küls ő
beavatkozás, és van értelme versenyr ől, valamint versenyképességről is beszélni.
Jegyzetek
Agglomerációs el őnyök alatt a regionális tudományban általában a gazdasági tevékenységek térbeli
sűrűsödéséből származó előnyöket értjük. Az agglomerációs el őnyök alaptípusai: nagyvállalati, lokali-
zációs és urbanizációs előnyök (Lengyel—Rechnitzer 2004).
2
Az X-hatékonyság „olyan szituáció, amikor a cég összköltségét nem minimalizálják, mivel az adott
inputokból származó tényleges output kisebb a maximálisan megvalósítható szintnél. Az X-
hatékonyság a monopólium, illetve a piaci erő közvetlen függvénye, amikor a kompetitív nyomások
gyengülnek." (Pearce 1993, 594). Dinamikus megközelítésben: az X-hatékonyság növekedése során a
piaci versenykörnyezet nagyobb termelékenység elérésére ösztönzi a gazdasági szerepl őket (Gáspár 2004).
Urbanizációs előnyök (urbanization economies of scale), másképpen urbanizációból ered ő méretgazda-
ságosság: külsők az iparág és belsők a térség (város) szempontjából, általában több iparág/üzletág vál-
lalatai koncentrálódnak, a nagy piac miatt sokféle gazdasági tevékenység, például a megosztható üzleti
szolgáltatások többsége gazdaságosan végezhet ő (a nagyvárosokra jellemz ő előnyök). Az urbanizációs
Fenyővári Zsolt - Lukovics Miklós :
A regionális versenyképesség és a területi különbségek kölcsönhatásai.
Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 1-20. p.
18 Fenyővári Zsolt — Lukovics Miklós TÉT XXII. évf. 2008 s2
előnyök főleg a város méretéb ől, lakosságszámából, a városi területeken koncentrált különböz ő gazda-
sági tevékenységek egymásra hatásából ered ő költségmegtakarítások.
Lokalizációs elő nyök (localization economies of scale), másképpen lokalizációból ered ő méretgazda-
ságosság: külsők egy vállalat és bels ő k az iparág számára, azaz egyetlen iparághoz/üzletághoz tartozó
vállalatok térbeli sűrűsödésérő l van szó. A lokalizációs el őnyök főleg kis- és középvárosokban figyel-
hető k meg, és akkor keletkeznek, amikor egy adott iparág vállalatainak földrajzi koncentrálódása és a
köztük levő kapcsolatok mérhet ő hasznot hoznak, a fellép ő specializáció miatt javul a termelékenysé-
gük, illetve az azonos iparághoz tartozó cégek hasonló inputjaikat (a megosztható iparági szolgáltatá-
sokat: könyvelés, jogi tanácsadás stb.) alacsonyabb egységköltségen tudják beszerezni.
5
A területi verseny „egy olyan folyamat, amely a területi egységek között zajlik és célja a régióban,
városban élő k jólétének növelése a regionális, helyi gazdaság fejl ődésének elősegítésével, amely fejl ő-
dést bizonyos csoportok a helyi politikákon keresztül más térségekkel versengve, rivalizálva próbálnak
befolyásolni explicit vagy gyakran implicit módon." (Lengyel 2003, 152)
6
Annak ellenére, hogy a regionális versenyképesség fogalma a fentiek miatt nem tárgyalható a neoklasz-
szikus elméleti háttér keretei között, mégis a neoklasszikus közgazdaságtan egyik elméleti kategóriája,
az extem hatás fogalma a versenyképességi elemzésekben és napjaink területi különbségeinek elemzé-
sekor kiemelt fontossággal bír. „A külső gazdaságosság [...J célja az elemzésbe bevonni a gazdasági
tevékenységek nem szándékolt, nem ellentételezett olyan mellékhatásait, olyan lényeges tényez őit, ame-
lyek az árakkal (költségekkel) kifejezhet ő piaci tranzakciókon kívül esnek, főleg amiatt, hogy az erőfor-
rás-allokáció hatékonyabbá váljon." (Lengyel—Mozsár 2002, 10)
A 2003-as Európai Versenyképességi Jelentés az agglomerációt, a specializációt és a növekv ő skálaho-
zadékot emeli ki, mint a regionális versenyképességgel szoros kapcsolatba hozható térgazdasági alap-
fogalmakat (EC 2003).
8
Douglas North (2005) szerint a tranzakciós költségek (vagyis a „neoklasszikus" költségfüggvények segít-
ségével leírható költségeken túlmutató, de a különböz ő gazdasági rendszerek hatékony működéséhez nélkü-
lözhetetlen egyéb költségek) részaránya a gazdaság m űködésének összes költségén belül meghaladja
az 50%-ot. Jelent őségük tehát — enyhén szólva — nem elhanyagolható.
Irodalom
Ács J.Z.—Varga A. (2000) Térbeliség, endogén növekedés és innováció. — Tér és Társadalom. 4. 23-38. o.
Bajmócy Z. (2007) A technológiai inkubáció elmélete és alkalmazási lehet őségei hazánk elmaradott
térségeiben. Doktori értekezés. Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar, Szeged.
Benko, G. (1999) Regionális tudomány. Dialóg Campus, Budapest—Pécs.
Boschma, R.-A.—Martin, R. (2007) Constructing an evolutionary economic geography. — Journal of
Economic Geography. 7. 537-548. o.
Budd, L.—Hirmis, A.K. (2004) Conceptual Framework for Regional Competitiveness. — Regional
Studies. 9. 1015-1028. o.
Camagni, R. (2002) Ön the Concept of Territorial Competitiveness: Sound or Misleading? — Urban
Studies. 13. 2395-2411. o.
Coase, R.H. (2005) The Institutional Structure of Production. — Menard, C.—Shirley, M.M. (eds.)
Handbook of New Institutional Economics. Springer, Dordrecht. 31-40. o.
EC (1997) Treaty of Amsterdam Amending the Treaty on European Union, the Treaties Establishing the
European Communities and Related Acts. Official Journal C 340, Luxembourg.
EC (1999) Sixth Periodic Report on the Social and Economic Situation and Development of Regions in
the European Union. European Commission, Luxembourg.
EC (2003) European Competitiveness Report 2003. European Commission, Brussels.
EC (2006) A Tanács határozata (2006. október 6.) a kohézióra vonatkozó közösségi stratégiai iránymuta-
tásokról (2006/702/EK). Journal. L 291/11, Luxembourg.
EC (2007) The Growth and Jobs Strategy and the Reform of European Cohesion Policy. Fourth Progress
Report on Cohesion. European Commission, Brussels.
Enyedi Gy. (1996) Regionális folyamatok Magyarországon az átmenet időszakában. Hilscher Rezső
Szociálpolitikai Egyesület, Budapest.
Gardiner, B.—Martin, R.—Tyler, P. (2004) Competitiveness, Productivity and Economic Growth across
the European Regions. — Regional Studies. 9. 1045-1067. o.
Fenyővári Zsolt - Lukovics Miklós :
A regionális versenyképesség és a területi különbségek kölcsönhatásai.
Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 1-20. p.
TÉT XXII. évf. 2008 s2 A regionális versenyképesség és a ... 19
Gáspár P. (2004) Kereskedelempolitika. — Veress J. (szerk.) Fejezetek a gazdaságpolitikából. AULA,
Budapest. 84-98. o.
Horváth Gy. (szerk.) (2006) Régiók és települések versenyképessége. MTA RKK, Pécs.
Krugman, P. (1994) Competitiveness: A dangerous obsession. — Foreign Ajfairs. 2.28-44. o.
Krugman, P. (2000) A földrajz szerepe a fejl ődésben. — Tér és Társadalom. 4.1-28. o.
Krugman, P.—Obstfeld, M. (2003) Nemzetközi gazdaságtan. Panem Kiadó, Budapest.
Lengyel I. (2003) Verseny és területi fejl ődés: térségek versenyképessége Magyarországon. JATEPress,
Szeged.
Lengyel L—Mozsár F. (2002) A küls ő gazdasági hatások (extemáliák) térbelisége. — Tér és Társadalom. 2.
1-20. o.
Lengyel I.—Rechnitzer J. (2004) Regionális gazdaságtan. Dialóg Campus, Budapest—Pécs.
Lucas, R.E. (1988) Ont he Mechanics of Economic Development. — Journal of Monetary Economics. 22.
3-42. o.
Martin, R.L. et al (2003) A Study on the Factors of Regional Competitiveness. A final report for The
European Commission DG Regional Policy. University of Cambridge, Cambridge.
Mátyás A. (1993) A modern közgazdaságtan története. Aula, Budapest.
Mátyás A. (1996) A hagyományos közgazdaságtan bírálata és kutatási körének kiszélesítése az új intéz-
ményi iskola képviselői részéről. — Közgazdasági Szemle. 7-8.614-628. o.
Mátyás A. (2002) A korai közgazdaságtan története. Aula, Budapest.
Meyer D. (2003) Evolúciós közgazdaságtan elmélettörténeti szemszögb ől vagy közgazdasági elmélettör-
ténet evolúciós szemszögből. — Bekker Zsuzsa (szerk.) Tantörténet és közgazdaságtudomány. AULA,
Budapest. 295-312. o.
Nemes Nagy J. (2001) A területi versenyképesség: el őképek, elemzési módszerek és kistérségi teszt.
Kézirat. ELTE Regionális Földrajzi Tanszék, Budapest.
Nemes Nagy J. (2005) Fordulatra várva — a regionális egyenl őtlenségek hullámai. — Dövényi Z.—
Schweizer F. (szerk.) A földrajz dimenziói. MTA FKI, Budapest. 141-158. o.
North, D.C. (2005) Institutions and the Performance of Economies over Time. — Menard, C.—Shirley,
M.M. (eds.) Handbook of New Institutional Economics. Springer, Dordrecht. 21-30. o.
Pearce, D.W. (1993) A modern közgazdaságtan ismerettára. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest.
Pejovich, S. (1992)A tulajdonjogok közgazdaságtana. KJK, Budapest.
Porter, M.E. (1998) Ön Competition. The Free Press, New York.
Porter, M.E. (2006) The Business Competitiveness Index (BCI) ranking. — Global Competitiveness
Report 2006 2007. World Economic Forum, Geneva.
-
Ricardo, D. (1940) A közgazdaság és adózás alapelvei. Magyar Közgazdasági Társaság, Budapest.
Romer, P. (1990) Endogenous Technological Change. — Journal of Political Economy. 98.71-102. o.
Samuelson, P.A.—Nordhaus, W.D. (2000) Közgazdaságtan. KJK—KERSZÖV, Budapest.
Schumann, J. (1998) A mikroökonómiai elmélet alapvonásai. JATEPress, Szeged.
Szentes T. (2005) Fejlődés, Versenyképesség, Globalizáció I. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Tötdling, F.—Trippl, M. (2005) One size fits all? Towards a differentiated regional innovation policy
approach. — Research Policy. 1203-1219. o.
Török Á. (1999) Verseny a versenyképességért. MeH Integrációs Stratégiai Munkacsoport, Budapest.
Valentinyi Á. (1995) Endogén növekedéselmélet. Áttekintés. — Közgazdasági Szemle. 6.582-594. o.
Varga A. (2003) Thünen és az „Új Gazdaságföldrajz" térgazdaságtana. — Barancsuk J. (szerk.) Tanulmá-
nyok Zinhober Ferenc Professzor emlékére. Pécsi Egyetemi Könyvkiadó, Pécs. 85 98. o.
-
Williamson, O.E. (2005) Transaction Cost Ecomomics. — Menard, C.—Shirley, M.M. (eds.) Handbook of
New Institutional Economics. Springer, Dordrecht. 21 30. o.
-
Fenyővári Zsolt - Lukovics Miklós :
A regionális versenyképesség és a területi különbségek kölcsönhatásai.
Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 1-20. p.
20 Fenyővári Zsolt — Lukovics Miklós TÉT XXII. évf. 2008 s2
INTERACTIONS BETWEEN REGIONAL COMPETITIVENESS
AND TERRITORIAL DISPARITIES
ZSOLT FENYŐ VÁRI — MIKLÓS LUKOVICS
The goal of this study is to review and synthesize the different views of the main economic
schools in connection with mitigation of regional disparities, spatial competition, regional
competitiveness and theoretical region types. Based on different economic premises different
hypotheses will be formulated and also different conclusions will accordingly be arrived at
within regional science about how to create cohesion between regions subject to different
conditions and of various state of development. We believe that even though we get different
results based on different theoretical economic backgrounds and models, due to the inter-
disciplinary character of regional science, this will not question the adequacy of our science,
but rather it draws attention to its being multi-faceted and problem-sensitive.