Tér és Társadalom 21. évf. 2007/4. 1-20. p.
Tér és Társadalom XXI. évf. 2007 s 4: 1-20
A KÍNAI VÁROS
(The Chinese City)
ENYEDI GYÖRGY
Kulcsszavak:
endogén városfejlődés tervezett és ellen őrzött városnövekedés „bolyongó" népesség
A tartósan gyorsan növekedő és felzárkózó kínai gazdaság, ennek látványos városföldrajzi következmé-
nyei — hatvan városnak van 1 milliónál több lakosa — világszerte hatalmas szakmai érdekl ődést vált ki. E
tanulmány fő kérdése: a mai kínai városfejlődés mennyire endogén, az évezredes kínai urbanizáció
hagyományait folytató folyamat, s mennyire simul be a globalizáció városfejl ődési folyamataiba?
A vizsgálat következtetése, hogy a kínai urbanizáció endogén — nem modell-követ ő. Kína a világ egyetlen
folyamatos — több mint háromezer éves — urbanizációjának térsége; az urbanizáció gazdasági forrása,
szervezeti kerete, a városirányítás, a bels ő társadalmi szervezet mindvégig különbözött bármely más
urbanizációs térségétől. A jelen városnövekedés is sajátos: üteme fékezett (a városi népességarány
mindössze 35-40%), a városhálózat arányosan bővül (eltérően bármely más fejl ődő vagy felzárkózó
országétól), a falu—város vándorlás szigorúan (ha nem is mindig eredményesen) ellen őrzött. A túlnépe-
sedés és szegénység falura zárt; a falusi munkaer ő-feleslegnek a városi gazdaságba történő fokozatos
átvezetése középtávon még fenntarthatja a gyors gazdasági növekedést, ám a vidéki fejlesztések elmara-
dása hosszú távon társadalmi-gazdasági konfliktusok forrása lehet.
Bevezetés
Kína egészen sajátos szerepet játszik a városi világ globális elterjedésében. Egyfe-
lő l a városnövekedés igen látványos, üteme különösen gyors — ma mintegy félmilliárd
városlakó él Kínában, több mint bármely más globális régióban (jóval több, mint
egész Európában). Nemcsak néhány mega-város felduzzadásáról van szó —
a Föld 15 legnépesebb városa közül 2001-ben csak kett ő volt Kínában, Beijing és
Shanghai (ez volt a helyzet 1950-ben is), hanem egy er ős nagyvárosi rendszer ki-
bontakozásáról: hatvan városnak van egy milliónál több lakosa. Másfel ől, Kína
továbbra is falusi ország: a városi népességnek a teljes népességhez viszonyított
aránya legfeljebb 40% — mint hazánkban az ipari társadalom kibontakozása el őtt, a
20. század elején volt'. Egyfel ől Kína a legrégebbi folyamatos (mintegy háromezer
éves) urbanizáció térsége — az antik urbanizáció a Földközi-tenger medencéjében
évszázadokra megszakadt 2, másfelő l jelenleg a legrohamosabb átalakulás színtere,
városaiban több modern urbanizációs szakasz torlódik egymásra. Az állam-
szocialista rendszer maoísta változata évezredes városi hagyományokat és szerkeze-
teket tördelt össze, de nem tüntetett el teljesen. Ősi hagyományok, a Mao-i rendszer
szabályozási elemei és a piaci reform, az ellen őrzött piacgazdaság új funkciói, vá-
rosmorfológiája és társadalmi rétegz ődése fonódnak össze sajátos eleggyé. Érthet ő
a városföldrajz roppant érdekl ő dése a kínai urbanizáció iránt: a témáról különszá-
mokat jelentetett meg az Urban Geography (kétszer is: 1995-ben és 2005-ben), az
Enyedi György : A kínai város
Tér és Társadalom 21. évf. 2007/4. 1-20. p.
2 Enyedi György TÉT XXI. évf. 2007 s4
Urban Studies (2002), a Progress in Planning (2004) etc. A kínai urbanizáció nem
marad a Kína-kutatók szakmai érdekl ődési körén belül: a világ urbanizációs folya-
matai fordulnak most új irányokba, s ebben a kínai urbanizáció, már méreténél és
sajátos mechanizmusánál fogva is, kitüntetett szerep ű.
Egy rövid tanulmány csak valaminő summázatra vállalkozhat. A ró kérdés, mely-
re választ keresünk, a következ ő : a mai kínai városfejlődés mennyire endogén, az
évezredes urbanizáció hagyományait folytató folyamat, s mennyire simul be a
globalizáció városfejlődési folyamataiba? Az a hipotézisünk, hogy sajátos, endogén
folyamatról van szó, melynek a globális nagyvárosokra jellemz ő külső, morfológiai
jegyei — a felhő karcolóktól a karaoke-bárokig — mögött sajátos, egyedi társadalmi
mechanizmusok, szerkezetek, városfejleszt ő energiák húzódnak. Az kétségtelen,
hogy korábban a kínai városhálózat egésze soha nem nyílt így ki küls ő urbanizációs
hatások befogadására — ám úgy véljük, a kínai társadalom tradicionális ereje most is
képes lesz az új hatások beolvasztására, „kínaizálására". A f ő kérdés megválaszolá-
sára az alábbi vizsgálati témákat tekintjük át: 1) történelmi gyökerek a) a kínai ur-
banizáció múltja a modern urbanizáció kezdete el őtt; b) a modern urbanizáció kez-
detei, 1949-ig; 2) A szocialista Kína városfejl ődése a) a Mao-i államszocializmus
várostervezése b) a jelen: a piaci reform évtizedeinek hatása a városfejl ődésre.
A mai kínai városfejl ődés vizsgálatának fő szempontjai: a városnövekedés forrásai;
a növekedés tervszer ű korlátozása-szabályozása; a városhálózat formálódása. Nem
térünk ki e dolgozatban a városi társadalom rétegz ődésének, a városmorfológia új
elemeinek vizsgálatára.
A történelmi gyökerek
Háromezer éves urbanizáció
A kínai urbanizáció Észak-Kínában gyökeredzik, kezdetei a Shang dinasztia
(i.e. 1766-1122) és a Chou dinasztia (i.e. 1122-256) idejére tehet ők. Az ezt követő
450-500 év alatt megjelent a városok egész sora, míg a T'ang dinasztia idején
(618-917) egy teljesen integrált városrendszer fejl ődött ki. A városi népesség a
teljes lakosság mintegy 10%-át tette ki — annyit, mint a 19-20. század fordulóján.
A középkori urbanizáció folyamatosan fejl ődött, a kis- és középvárosi hálózat er ő-
södésével — Marco Polo irigykedve bámulta a középkori Európához viszonyítva
fejlett s gazdag kínai városokat. A középkorban és az újkor elején Kína volt a világ
legfejlettebb urbanizációs térsége. A mongol invázió e fejl ődést megakasztotta, ám
az urbánus fejlődés a Ming korszak (1368-1644) második felében újra kezd ődött.
Több mint háromezer év urbanizációja természetesen számos id őbeni és térbeni
(geográfiai) változatot produkált. Mégis egységes, a világon egyedülálló folyamat:
az egész hatalmas területet azonos típusú gazdálkodás és szocio-kulturális rendszer
jellemezte, és egységbe foglalta a központosított birodalmi politikai rendszer; a
kínai kultúra és politikai rendszer is egyedülálló volt az emberiség történetében.
Enyedi György : A kínai város
Tér és Társadalom 21. évf. 2007/4. 1-20. p.
TÉT XXI. évf. 2007 s4 A kínai város 3
A kínai birodalom földrajzi bölcs ője a Sárga folyó középs ő folyása és e szakasz
mellékfolyói — innen terjedt szét a birodalom az észak-kínaí síkságon. A birodalom
térbeli terjeszkedését nyomon követhetjük a megyeszékhelyek megjelenése nyo-
mán. E székhelyek eredetileg katonai-közigazgatási támaszpontok voltak, és jelez-
ték a mez őgazdasági művelés és a kínai civilizáció el őnyomulását. Ez az el őnyomu-
lás tervezett és szervezett folyamat volt, a Jang Ce völgyön és a délkeleti tengerpar-
ton folytatódott — jóval kés ő bb került sor a mai Dél-Kínára. A 14. század második
felére alakult ki teljes egészében a kínai birodalom, a Nagy Faltól délre és Tibett ől
keletre (Eisenstadt—Shachar 1983).
A kínai társadalmi-politikai rendszer alapvonásai id őszámításunk körül alakultak
ki, és a 19. század végéig maradtak meg. Ez a rendszer er ősen központosított volt: a
császár és az írástudók (bürokraták) koalíciója irányította. A pre-modern Kínában
nem létezett európai értelm ű feudalizmus, nem volt nagybirtokos osztály, az egyház
nem vált világi hatalommái. A kínai tradíció erő sen e-világi: az egyén kötelességeit
és felelő sségét hangsúlyozza a családjával, kisebb (települési) közösségével s a
birodalom szolgálatával kapcsolatban. A birodalom szolgálata nemcsak engedel-
mességet, hanem a hatalom támogatását, a birodalmi felel ősségben való részvételt
is jelentette.
Az írástudó bürokraták kapcsolták össze a birodalmi központot a társadalom szé-
lesebb rétegeivel. A bürokrata elitet a Konfucius-i hivatalnok vizsgát tettek csoport-
ja alkotta4 . E réteg közös kulturális hátterét éppen a hivatalnok iskolák és vizsgák
követelménye adta. Külön nyelvet is beszéltek, megkülönböztetve a helyi nyelvjá-
rásoktól, a mandarin nyelvet, amely ma Kína hivatalos nyelve. A hivatalnoki elit
elvben valamennyi társadalmi csoportból kikerülhetett, még a parasztságból is,
valóságban a gentry (köznemes) volt a f ő rekrutációs bázis. Az írástudó elitb ől
kerültek ki a tudomány és kultúra m űvelői is. A hatalmi központtal való kapcsolat
felett az elit monopol-joggal rendelkezett; ez azonban nemcsak az engedelmessé-
gen, hanem a szolidaritáson is alapult.
A konfuciánus ideológia az eliten kívüli társadalmat négy, hierarchikus csoportra
osztotta. Ezek: a tudósok, a parasztok, a kézm űvesek és a keresked ők. A legna-
gyobb megbecsülést a tudósok élvezték; a feltételezés szerint csak ők ismerték és
gyakorolták a helyes életformát. A parasztok feladata az élelem biztosítása volt.
A kereskedő ket nem becsülték sokra, úgy vélték, nem feltétlenül szükséges a tevé-
kenységük, s életmódjuk sem példás. A valóságban persze sokkal összetettebb volt
a társadalmi szerkezet, mint ahogyan a konfucianusi elképzelés leírta.
A társadalmi osztályok nem voltak homogének. A fels ő osztályok megoszlottak a
születés (családi eredet), a tudás, a politikai hatalom, az alsó osztályok a foglalkozás
és a vagyon szerint. A fels ő osztályok három, részben egymást átfed ő kategóriára
oszlottak: arisztokrácia, az írástudó gentry, a hivatalnokok. Az arisztokrácia csak a
10. század végéig volt jelentős, utána gyakorlatilag elt űnt. A legfontosabb elitcsoport
az írástudó gentry — vidéki birtokos — volt, a földhöz kötött parasztság és a hivatalnoki
kereskedő réteg közé illeszkedve. Mint említettük, a paraszt nem feudális el őírások
Enyedi György : A kínai város
Tér és Társadalom 21. évf. 2007/4. 1-20. p.
4 Enyedi György TÉT XXI. évf. 2007 s4
miatt volt földhöz kötve — a parasztok szabadon adhattak-vehettek földet —, inkább a
falusi túlnépesedés, a földhiány miatt.
Az alsó néprétegeknek is volt bels ő hierarchiája. Ilyen volt a vagyoni helyzet.
Az alsó- és fels ő osztályok közötti mobilitást els ősorban a tanulás, a konfuciánus
oktatás biztosította. Ez az út hivatalosan zárva volt a keresked ők előtt, ám vagyonos
kereskedők azért tudtak tanulási lehet őséget biztosítani fiaiknak, illetve földvásárlás-
sal bejutni a gentryk közé. A hivatalnokká váláshoz vizsgák kellettek, de azért vásá-
rolni is lehetett hivatalt, s a császár is adományozhatott — magas — hivatalokat. Volt
még egy kasztszer ű alsó réteg, ahonnan nem volt felemelkedés (mivel haszontalannak
minősítették őket: rabszolgák, szolgák, prostituáltak, komédiások, koldusok). Ez a
társadalmi szerkezet átsz őtte az egész gazdálkodási rendszert (Balazs 1964).
A kínai gazdaság kezdetekt ől a mezőgazdaságra alapozódott, melyet jól szervezett
kereskedelmi rendszer egészített ki. A nagyon intenzív öntözéses gazdálkodásban a
vízforrások feletti ellen őrzés volt a központi probléma. Az évi többszöri termés
nagy népességet volt képes eltartani, de az aszályok, árvizek kockázatossá tették a
termelést. A csatornák és árvízi töltések karbantartása volt a központi adminisztrá-
ció fó feladata: ezt nem lehetett csak helyben, csupán a falvakban szabályozni.
A mezőgazdaság fó termelési egysége a paraszt-falu volt, melynek szervezete, sa-
játosságai roppant stabilitást mutattak (évezredeken át). A hagyományos tulajdonosi
egység a család, amely vagy bérelte a földet (az államtól), vagy saját tulajdonában
volt. A 7. századtól kezdve minden házaspárnak azonos méret ű földterület járt. Ez a
terület kiegészült, ha gyerekek születtek, vagy például magatehetetlen rokont fogadtak
be, csökkent elhalálozás vagy családból kilép ő felnőtt gyerekek házassága esetén.
Gyakorlatilag minden évben újraosztották a földeket, a Háztartási Adattár alapján!
A gentry és a hivatalnokok földtulajdonlása kevésbé volt szabályozott. A vidéki
nemes földjét ajándékba kapta a császártól, és örökölhet ő volt, a hivatalnoknak a
hivatalához járt földterület használat — mindkét földhasználat adómentes volt.
A magas eltartó képesség ű mezőgazdaság, mely messze túllépett a paraszti önellá-
táson, a fejlett kereskedelmi rendszer, a földtulajdon adás-vétele (a 3. századtól!), a
kultúra és igazgatási-ellen őrző rendszer sokfélesége, a társadalmi rétegz ődés vi-
szonylag fejlett városrendszert hozott létre. A régészeti leletek tanúsága szerint az
i.e. 2. évezred közepén már fejlett városi civilizáció volt a Sárga folyó mentén.
Említettük, hogy a megm űvelt földterület terjeszkedésével terjedt szét a városrend-
szer a birodalom északi magterületér ől — ahogyan megkezdődött a földművelés,
megjelentek a katonai-közigazgatási központok, védelmet nyújtva, a központ (a
főváros) ellenőrzését és adóbegy űjtését biztosítva, de fontos igazgatási szolgáltatá-
sokat is nyújtva, pl. a földbirtok-viszonyok szabályozásával, az öntözés megszerve-
zésével. A megyeközpontok nyújtottak városi szolgáltatásokat a falvak népességé-
nek, s föléjük épült az egész városi hierarchia, a tartományi székhelyeken át a csá-
szári székvárosig. A városokat fal vette körül — a kínai „Ch'eng" szó egyszerre
jelent falat és várost — védelmi céllal s hatalmi szimbólumként is. A kínai urbanizá-
ció indítója tehát a falu — a mez őgazdaság — terjedése, a kereskedelem megjelenése
és erősödése volt. A kereskedelem, a piacok mérete és specializációja tájanként és
Enyedi György : A kínai város
Tér és Társadalom 21. évf. 2007/4. 1-20. p.
TÉT XXI. évf. 2007 s4 A kínai város 5
időszakonként változott. Kett ős városhierarchia alakult ki: az igazgatási és a keres-
kedelmi (gazdasági); más, pl. politikai, etnikai, kulturális hierarchiák nem formá-
lódtak. A kínai urbanizáció sokat köszönhet a paraszti társadalom egyenjogúságá-
nak, teljes jogú részvételének a kereskedelemben, a városi gazdasági funkciók
használatában és működtetésében.
A városhierarchia csúcsán természetesen a császári székhely-f őváros állt. Hosszú
időn keresztül a főváros változott, hol geopolitikai viszonyokhoz, hol a gazdasági
fejlődés földrajzi változásaihoz, hol egyszer űen a császári akarathoz alkalmazkod-
va. A 10-13. század között a kínai egység felbomlott, több hasonló jelent őségű
regionális központ töltött be főváros szerepet. A 13. században a Yüan dinasztia
helyreállította a központosított birodalmi rendszert, s helyezte a császári f ővárost
Beijingbe, mely kisebb-nagyobb megszakításokkal, 800 éve főváros — de ne feled-
jük, hogy ez a kínai urbanizáció történetének csak egynegyede. Egy 150 éves perió-
dust leszámítva, egyetlen főváros sem telepedett a tengerpartra, mely kifejezte a
birodalom befelé fordulását: els ődleges cél a hatalmas bels ő szárazföldi terület
ellenőrzése volt.
Az urbanizáció kezdeti szakaszán a helyi központok (megyeszékhelyek) egyidej ű-
leg töltöttek be adminisztratív (pl. központi adószedési) és gazdasági (kereskedel-
mi) funkciókat. Érdekes, hogy a területi terjeszkedés és a népesség növekedése
ellenére a helyi központok száma változatlan maradt; ahogyan új megyék s székhe-
lyek szerveződtek, úgy csökkent a régi igazgatási központok száma, s vontak össze
megyéket. Érthet ően szétvált a városok igazgatási és gazdasági szerepköre: az igaz-
gatási központokon kívül számos, csak kereskedelmi szerep ű város jött létre. E
szétválás is er ősítette a centralizációt, nehezítette a regionális igazgatási és gazdasá-
gi elit önállósodását, szövetségét a fővárossal (birodalmi központtal) szemben.
Az igazgatási és a kereskedelmi város bels ő szerkezete különböz ő volt. Az igaz-
gatási város tervezett alaprajzú volt; kifejezett vallási felfogást és a központosítás
szimbólumát. A várost négyszög ű fal vette körül; az utcák illetve K—Ny-i
irányban futottak, mindkét irányban kilenc—kilenc utca (a kilenc b űvös szám volt).
A város központi részét is fal vette körül, azon belül voltak a hatalmi-igazgatási
intézmények és a nemesség lakóterületei, azon kívül pedig a kereskedelmi, kisipari
övek, az egyszerű emberek lakóterületei. A déli irány volt ‚jó", magasabb presztí-
zsű: a városfal déli részén volt a főbejárat, a császári vagy kormányzói palotától
délre helyezkedtek el a kormányzati épületek, s mindig északra a konfucianizmus
által kevésre tartott kereskedelmi övezetek (városi piac). A kereskedelmi város nem
volt fallal kerített, nem volt szabályos alaprajzú. Az utcák futását a felszíni viszo-
nyok és a belső funkcionális övek elhelyezkedése szabta meg. A bels ő városmorfo-
lógiát a gazdaság ésszerűsége formálta: a közlekedés, szállítás feltételei, az egyes
lakónegyedek vonzó — vagy előnytelen — környezete, az ingatlan árak stb. Észak-
Kínában, ahol a kínai urbanizáció kezdetei bontakoztak ki, a tervezett városok, Dél-
Kínában, ahol a városok többségét már a gazdasági funkciók hozták létre, a spontán
módon fejlődött városok voltak többségben.
Enyedi György : A kínai város
Tér és Társadalom 21. évf. 2007/4. 1-20. p.
6 Enyedi György TÉT XXI. évf. 2007 s4
A kínai város további sajátossága, hogy soha nem rendelkezett valóságos autonó-
miával. Ahogy Mote írta: „a kínai városban nincsenek városi polgárok, nincs városi
közösség s identitás, nincs önkormányzat, és soha nem vált el kormányzása a vidé-
kétől" (1977, 114). A központi kormányzat nevezett ki minden közigazgatási veze-
tőt, a városét, de a kerületekét is, nem volt választott testület — következésképpen
városháza vagy városi tanács sem. Ugyanakkor a gazdasági-kereskedelmi szervez ő-
dés (a kereskedelmi céhek) er ős volt, de ez nem érintette a politika és igazgatás
szféráját. A városi igazgatás része volt a regionális igazgatásnak, tehát nem különült
el a falutól — ismét jelent ős különbség Európától. A régió adminisztrációja alá egy-
ként tartozott falu és város; csak a császári f őváros volt kivétel, melyet a központi
kormány igazgatott. A városi gazdaság állami ellen őrzése — rögzített árak, kamat-
láb, termelési mennyiségek megszabása, a keresked ők pontos könyvelésének ellen-
őrzése stb. — is évezredes hagyományú.
A kereskedelmi céhek általában kicsinyek voltak, tagjaik ismerték egymást, ren-
dező elvük a tagok közös földrajzi eredete volt. Er ős volt a belső szolidaritás, de
nem voltak elég er ősek, hogy érdekeiket az adminisztrációval szemben érvényesít-
hették volna — ez nem is illett a konfuciánus hagyományokba. Függ őségüket erősí-
tette, hogy a kereskedelmi terek, m űhelyek, a városi földterület állami tulajdonban
voltak. A gazdag keresked ők számára a term őföld vagy a hivatali rang vásárlása
jelentette az el őmenetelt.
A kínai város tehát — szemben nem csak az európai, de a japán várossal is — bár-
milyen gazdag és jól szervezett volt, soha nem vált a központi kormányzattól füg-
getlen központtá, és mivel nem alakult ki a polgári osztály és a polgári ideológia,
nem jött létre a városi identitás polgári értelme, a város még a központi hatalom
megroppanása esetén sem volt önálló tényez ő, nem játszhatott szerepet a dinasztiák
s helyi hadvezérek hatalmi viaskodásában.
A kínai urbanizáció els ő, a 19. század végéig tartó három évezredes szakaszát — a
rengeteg történelmi, hatalmi, földrajzi fordulat mellett — nagy stabilitás is jellemezte,
számos alapvonása tartósnak bizonyult, és szerepet játszott az eddig rövid múltú
modernizáció formálódásában is.
Az első alapvonás, hogy folyamatosan er ős, világos funkciójú városhálózat ala-
kult ki, mely e hatalmas területű birodalmat általában egységesen irányítani volt
képes. A lakosság túlnyomó részben falun élt, a kínai civilizáció ennek ellenére
erősen városi civilizáció. A városok erejét és hatékony m űködését az öntözéses
mezőgazdaság nagy élelmiszer b ősége is biztosította: jó színvonalon volt képes
ellátni a mező gazdasággal egyáltalán nem foglalkozó városlakókat. Az öntözéses
gazdálkodás fenntartása is igényelte az er ős — vízelosztással, árvízvédelemmel, ma
úgy mondanánk, a mezőgazdaság logisztikájával foglalkozó — városi adminisztrációt.
A városok nem csak piaci funkciókat és irányító-igazgatási funkciókat töltöttek be,
de sok technikai újítást is bevezettek. Jól ismert, milyen ipari újításokkal el őzték
meg sok évszázaddal a kínai városok Európát, a puskaportól az irányt űig. Erre
hivatkozva nevezi Gernet (2005) egyenesen ipari civilizációnak a kínai civilizációt.
A városhálózatot tehát nem az ipari forradalom vagy más típusú modernizáció hozta
Enyedi György : A kínai város
Tér és Társadalom 21. évf. 2007/4. 1-20. p.
TÉT XXI. évf. 2007 s4 A kínai város 7
létre (bár a hálózat egyes elemeit természetesen jobban kiemelte), hanem évezrede-
ken át fejlődött, s ezzel a modernizáció kezdetén, az alacsony városi népességarány
ellenére Kína alapvet ően különbözött a kés őbb „harmadik világ"-nak nevezett,
elmaradott országoktól.
A másik sajátosság, hogy a városhálózat befelé fordult; a Kínai Birodalom (és vá-
roshálózata) a szárazföld belsejéb ől kezdett kifejl ődni, s a városok fő hatalmi fel-
adata a kínai terület együtt-tartása, ellen őrzése volt. Kína igen hosszú tengerparttal
rendelkezik, ennek ellenére a 19. századig jelent ős tengerparti városa nem volt, Kína
külső expanziót nem tervezett. Ez a „hátat fordítás" a tengernek s ezzel a külvilágnak
a kínai gazdaság és társadalom megmerevedését eredményezte. A bezárkózás miatt
Kína nem jutott olyan küls ő erőforrásokhoz — pedig ereje lett volna hozzá —, melyek-
kel városai jelentős kereskedelmi tőkét halmozhattak volna fel, és a már régen meglé-
vő fejlett kézműiparra támaszkodva az iparosodás útjára léphetett volna. E bezárkó-
zást azután a 19. század második felében a nyugat-európai terjeszkedés törte fel, és
indította el kívülr ől, a kínai szuverenitást csorbítva, az ipari modernizációt.
A harmadik sajátosság, mely napjainkig érvényes, hogy mint említettük a városi
társadalomban nem volt európai értelm ű városi polgár, nem volt városi autonómia —
s ezzel az államszocializmus központosított város irányítása könnyen illeszkedett
az évezredes hagyományokhoz, a szovjet államszocialista modellt könny ű volt
„kínaira" szabni.
A modern urbanizáció kezdetei
A modern urbanízáció els ő fázisa Kínában a 19. század közepét ől számítható.
Európától és Észak-Amerikától eltér ően, ez nem a kínai ipari forradalom, hanem
külső, gyarmatosító jellegű, kereskedelmi behatolás eredménye. Formálisan ez a
szakasz az 1842. évi nankingi egyezménnyel kezd ődött, amelyet a Brit Birodalom
csikart ki. Ennek értelmében a britek megkapták Hong Kong szigetét; kereskedelmi
és letelepedési engedélyhez jutottak öt kiköt őben (Hangzhou, Amoy (ma Xianmen),
Fuzhou, Ningbo és Shanghai). A következ ő évtizedekben más fejlett, gyarmatosító
országok — Franciaország, Egyesült Államok, Németország, Belgium és a 19. szá-
zad végén Japán — hasonló egyezményeket kötöttek, hasonló jogokhoz jutottak.
1911-ben már kb. 90 egyezményes kiköt ő volt Kínában, végig az egész tengerpar-
ton, de a nagy folyók, főleg a Yang Ce mentén messze behatoltak a szárazföld bel-
sejébe is (egészen Chonging-ig). A 20. század elején már 350 ezer külföldi lakos élt
az egyezményes kiköt őkben! A városrobbanás fázisa tehát nem a helyi, hanem
távoli korábbi ipari forradalmak eredménye volt, amikor a fejlett országok nagymé-
retű nyersanyag-import és késztermék-export területeket kerestek expanziójukhoz.
Felvevő piacként Kína sokkal jelent ősebb volt, mint bármelyik korábbi gyarmat.
A kínai birodalom pedig hanyatló állapotában is sokkal er ősebb volt annál, hogy
India vagy Indonézia módjára gyarmatosítsák (Brunn—Williams 1993, 437-440).
Enyedi György : A kínai város
Tér és Társadalom 21. évf. 2007/4. 1-20. p.
8 Enyedi György TÉT XXI. évf. 2007 s4
Az egyezményes kiköt ők új szervezeti és magatartásbeli formákat vezettek be a
kínai társadalomba. A külföldi államoknak átengedett városnegyedeket örök bérlet-
re engedték át (mely annyira volt örök, mint bármi a 20. század folyamán), s e terü-
leteken a kínai állam szuverenitása korlátozott volt. E városrészekben a nyugati
jogrendet alkalmazták — az adott külföldi állam konzulja volt a jogalkalmazó —
nemcsak a külföldiekre, hanem az egyezményes területen lakó, dolgozó, keresked ő
kínaiakra vonatkozóan is. Az egyezményes városokban fokozatosan elterjedt a
nyugati mintájú adórendszer, közigazgatás, rendfenntartás stb. A „modern id ők"
fontos gazdasági szigetekben jelentek meg, de az egyezményes városokban sem
váltak kizárólagossá, és főleg nem formálták át a kínai társadalmat, nem érintették a
városhálózat többségét és a kínai állam hagyományos hatalom-gyakorlási módját.
Elgondolkodtató a modern urbanizáció sajátos kínai geográfiája. A kínai biroda-
lom alapvető en szárazföldi birodalom volt, hosszú tengerpartját peremvidéknek
tekintette, és még szuverenitásának meggyengülése idején is e tengerpartra korlá-
tozta a külföldi t őke behatolását és a külföldi modern intézmények bevezetését. Ez
— mint később erre visszatérünk — megismétl ődött a szocialista Kína Mao utáni els ő
gazdasági reform-hulláma idején: egyes tengerparti városokban különleges öveze-
teket jelöltek ki a külföldi t őke és a kapitalizmus befogadására, ezúttal persze a
kínai szuverenitás teljes meg őrzése mellett. A piaci reform jelenlegi, a kínai gazda-
ságot a globális gazdaságba beépít ő látványos szakaszában is kitüntetett szerep jut a
tengerpartnak, Hong Kongtól Sanghájig. A kínai civilizáció lassan, óvatosan, endo-
gén fejlődésének feladása nélkül próbálja beépíteni a fejlett kapitalizmus technikai,
szervezeti elemeit a maga szuverén évezredes rendszerébe: a technika gyors átvéte-
le mellett megkísérlik a társadalmi viszonyok, értékrendek, kormányzási formák
folyamatosságát fenntartani. Ez a „gazdasági modernizálás óvatos és korlátozott
társadalmi reform mellett" koncepció alkalmasint abban is kifejez ődött, hogy a
modern elemeket földrajzi szempontból is szelektáltan, f őleg a hagyományosan
peremvidék-jelleg ű tengerparti városokba engedték be els ő renden. Eközben persze
a korábbi peremvidék a gazdasági modernizálás és növekedés, Kína világgazdasági
kapcsolatrendszerének fő tengelyévé alakul. Az már a távoli jöv ő kérdése, hogy a
globális gazdaságban egyre nagyobb szerepet játszó Kína ősi civilizációja milyen
lényegi módosulást mutat fel.
A szocialista Kína városfejl ődése
A modern urbanizáció eme els ő, 19. század végi-20. század eleji megjelenése tor-
zó maradt. A hagyományos kínai birodalom válságról válságra bukdácsolt; a csá-
szárság forma szerint 1912-ben sz űnt meg és jött létre a Kínai Köztársaság. Ezután
Kína történelme a polgárháborúk, küls ő (japán) támadások pusztító láncolata, míg
1949-ben győ z a Mao-Ce Tung vezette kínai forradalom, kikiáltják a Kínai Népköz-
társaságot. A szocialista Kína csaknem hatvan éves történetében megkülönböztet-
hetjük Mao-Ce Tung korszakát (1949-1976) és az azóta eltelt, piaci reform-
Enyedi György : A kínai város
Tér és Társadalom 21. évf. 2007/4. 1-20. p.
TÉT XXI. évf. 2007 s4 A kínai város 9
szocializmusnak nevezhet ő korszakot. A két korszak államhatalmi-irányítási rend-
szere folytonosságot mutat, megfelel az államszocialista rendszer alapvet ő jellegze-
tességének: az egypárt-rendszernek, a kommunista párt a közigazgatás fölé emelt
totális irányító hatalmának; a különbség a gazdaság tulajdoni viszonyaiban, a gaz-
daság irányításában, a gazdasági szerepl ők társadalmi rétegz ődésében van. Az ur-
banizáció nyelvére lefordítva, a városi kormányzás lényegében folyamatosságot
mutat (szervezetében, nem módszereiben), a város-gazdaság, a városnövekedés
mechanizmusa, a városi társadalom bels ő szerkezete a reform 25 éve alatt állandóan
módosuló, a klasszikus Mao-i modellt ől egyre távolodó.
Mao-Ce Tung korszaka
A kínai forradalom több mint húsz éves partizánháború után gy őzedelmeskedett.
A forradalmi csapatok részt vettek a Japán elleni védelmi háborúban, 1945-1949
között pedig a hivatalos kínai kormány — a Kuomintang kormány — ellen harcoltak.
A legyőzött hivatalos hadsereg maradványai menekültek végül is Tajvanra. A kínai
forradalmat támogatta a Szovjetunió, és a gy őztes forradalom intézményi berendez-
kedése szovjet mintát követett, ám fontos különbségekkel. A kínai forradalom alap-
jában a városok ellen irányuló parasztfelkelés volt, a csekély méret ű munkásságra
aligha támaszkodhattak. Fontos elem volt a népi hadsereg er ős kapcsolata a paraszt-
sággal; ennek is köszönhet ő a rendkívül lerombolt gazdaság gyors és viszonylag
kevés áldozattal járó újjáépítése (1952-ben már elérték a háború el őtti gazdasági
színvonalat). Az erős központosított államnak történ ő engedelmesség megfelelt a
kínai hagyományoknak; az újjáépítés, a gyors iparosítás, a foglalkoztatás b ővítése,
alapvető szolgáltatások általános elterjesztése indokolhatta az er ős központosítást, a
tervutasításos gazdaságirányítás bevezetését.
A városok fejlesztése is betagozódott a központi tervezésbe (a területi tervezés
részeként). Megkülönböztettek „termel ő"(=iparral rendelkez ő) és „fogyasztó" vá-
rosokat. Az iparosítás során az ipar elhelyezésében fontos szempont volt, hogy
ezzel minél több fogyasztó várost termel ő várossá alakítsanak át. A faluról városba
történő vándorlás és a városi népességnövekedés ellen őrzése fontos tervezési mód-
szer volt — ezt kés őbb részletesebben ismertetjük. Ez a központi tervezés olyan
szempontból eredményes volt, hogy a városnövekedés fékezett volt, a városokban
nem halmozódtak fel faluról elmenekült, ám a városokban felesleges, megélhetéshez
alig jutó tömegek, mely oly jellemző jelenség a fejl ődő országok nagyvárosaiban;
végül az ipar (a modern gazdaság) szétterítése a városhálózatban el ősegítette a ha-
gyományosan kialakult városhálózat teljes kör ű modernizálását. A központi tervezés
szerény alapellátást biztosított a városlakóknak, a társadalmi egyenl őtlenségek mérsé-
keltek voltak, sikerült biztosítani a közel teljes foglalkoztatást — aminek súlyos társa-
dalmi ára is volt. A városokból kitelepítették a munkahellyel nem rendelkez őket, a
kulturális forradalom (1966-1976) idején pedig milliókat kényszerítenek er őszakkal
falura (értelmiségieket, osztályidegeneket, friss diplomásokat) „átnevelésre" a városi
Enyedi György : A kínai város
Tér és Társadalom 21. évf. 2007/4. 1-20. p.
10 Enyedi György TÉT XXI. évf. 2007 s4
társadalom munkás-jellegének erősítésére. A szegénység és az éhínség nem t űnt el
Kínából, ám ezt falura zárták, a városok életszínvonala — a helyi körülményeknek
megfelelően — elfogadható volt. A Mao-i szocializmus katasztrofális következmé-
nyekkel járt a gazdaságra, a sokat kibíró kínai társadalomban is óriási feszültségeket
keltett. Mao-Ce Tung halála után a pragmatikusabb pártvezetés mindenekel őtt az
élelmiszertermelés növelését, általában a gazdaság er ősítését és a hatalmi er őszak
mérséklését tűzte ki célul (Brunn—Williams 1993).
A piaci reformok kora (1976 ) —
Az elmúlt b ő három évtizedben, Kínában a piaci reformok egész sorát hajtották
végre anélkül, hogy a politikai rendszerben elmozdultak volna az államszocialista
egypártrendszer mindent ellen őrző/irányító modelljét ől. Jól ismert, hogy e reformok
tartósan rendkívül gyors — a GDP évi 10% feletti — gazdasági növekedést eredmé-
nyeztek. Kína felzárkózása a világ vezet ő gazdasági hatalmaihoz jelent ős, feldolgo-
zóiparának számos ágazata a világtermelés élvonalába került. A rohamos gazdasági
átalakulás következtében Kínában a modern urbanizáció mindegyik szakasza egyi-
dej űleg van jelen — a városok egy része még csak most mutatja az ipari elrugaszko-
dást követő városrobbanás (gyors népességnövekedés) jegyeit, más részükben a
szuburbanizáció er ősödik, kijelölhetők a városi funkciók kiterjedt város-régiókba
való szétterülésének jegyei, megtalálható a poszt-indusztriális, globális hálózatokba
illeszkedő, sőt globális irányító szerepeket ellátó városok köre is. A piaci reformok
minden lépése más és más urbanizációs hatást váltott ki, ám a mai napig megmaradt
a városnövekedés állami szabályozása, a városhálózat tervszer ű és arányos fejlesz-
tésére való törekvés.
A Deng Xiaoping nevéhez-korszakához köt ődő reformok sora falun kezd ődött
1978-ban (a kommunák óvatos felváltása a magán-mez őgazdasággal), ami az els ő
rendű feszültség forrást, az élelmiszerhiányt mérsékelte. A következ ő lépés a városi
gazdaságban — főleg a szolgáltatásokban, kisiparban — is lehet ővé tette a magángaz-
daságot. A szolgáltatások fejl ődése is sokat javított a városi életkörülményeken, de
az első két reformlépés még kevéssé befolyásolta a városhálózat átalakulását. Rop-
pant fontosságú volt a külföldi t őke beengedése, a Mao-i öner őre támaszkodás elvé-
nek feladása. A külföldi t őke kiemelkedő szerepű a gyors gazdasági növekedésben
és a városhálózat átalakításában is. A piacnyitás els őnek a különleges gazdasági
övezetekben, főleg a Hong Kong és Shangháj közötti tengerparti városokban történt
meg (Nyitott Kapuk Politikája 1979-t ől). A 20-21. század modern gazdaságát fej-
lesztő külföldi tőke megjelenése szinte azonos geográfiájú, mint a 19. századi kül-
földi tőkebehatolás a koncessziós területekre, amely a modern gazdasági fejl ődést
elindította. Lényeges különbség azonban, hogy a jelen piacnyitást a kínai állam
kezdeményezte, és folyamatosan ellen őrzése alatt tartja. Ismét egy modernizációs
fázis, amelyik a korábban periférikus — tengerparti — urbanizációs zónát er ősíti,
jelentős egyenlőtlenségeket keltve a tengerparti és a nyugat-kínai városok között.
Enyedi György : A kínai város
Tér és Társadalom 21. évf. 2007/4. 1-20. p.
TÉT XXI. évf. 2007 s4 A kínai város 11
A gazdasági reform, a piacgazdaság kiépítése nem privatizált, az állami (szövet-
kezeti) tulajdon megmaradt. A magán mez őgazdálkodás is bérelt földön folyik.
A földtulajdon hiánya korlátozza a mez őgazdaság modernizálódását, alacsony a ter-
melékenység, ám ez, a túlfoglalkoztatással mérsékeli az amúgy is jelent ős mezőgaz-
dasági túlnépesedést, a falusi munkaerő-felesleget. A magánt őke új termel ő vagy
szolgáltató kapacitásokat hozott létre, így vált a gazdasági növekedés motorjává.
A külső piacnyitás után el őször a külföldi (hong kongi, tajvani) kínai t őke merészkedett
be; ma már Kína a világ egyik legjelent ősebb tőke-importőre, évi 40-45 milliárd dollár
külföldi tőkebefektetéssel. A világ valamennyi er ős gazdasága részt kíván venni a
kínai konjunktúrában.
A városnövekedés. A gazdasági növekedés mindenekel őtt városokhoz köt ődik, en-
nek következtében a falu/város dichotomia er ősödött a piaci reformkorszakban. A fő
különbség nem a jövedelmek — amúgy jelent ősen eltérő — színvonala, hanem a foglal-
koztatás különbsége, továbbá az állami közszolgáltatások szinte kizárólagos városi
jellege. A városnövekedés két sajátos elemét vázoljuk itt röviden: a) a nagyvárosi
régiók kialakulását és b) a nagyvárosi növekedés állami tervezését és ellen őrzését.
a) A nagyvárosi régiók kiformálódása korunk egyik urbanizációs sajátossága, a
nagyvárosi agglomerációk helyére lépnek. A nagyvárosi agglomerációk funkcioná-
lis kapcsolatai egyszerűek: a központi városban összpontosulnak a munkahelyek, a
városi szolgáltató intézmények, a hozzátapadó el ővárosok szerepe, hogy a városban
dolgozók egy részének lakóhelyéül szolgáljanak, esetenként a várost speciális ker-
tészeti termékekkel ellássák, a városlakók üdül őhelyei legyenek. A modern nagyvá-
rosi régiók több-központúak, az egy vagy több nagyvárost kis- és középvárosok,
falvak egészítik ki, melyek maguk is önálló, más településeket is vonzó funkciókkal
rendelkeznek, ezért a munkába járási, szolgáltatási kapcsolatok sokirányúak, átszövik
az egész nagyvárosi régiót, nemcsak az el ővárosokból ingáznak a nagyvárosi munka-
helyekre, hanem a nagyvárosi lakók is kijárnak más települések munkahelyeire, okta-
tási intézményeibe; nagy bevásárló központok telepednek a települések közötti
forgalmi csomópontokba. Ezeknek a nagyvárosi régióknak ritkán van közös köz-
igazgatása, elhatárolásuk sem egyszer ű, ehhez meg kell határozni, meddig tartanak
a nagyvárost és környékét összefűző funkcionális kapcsolatok (Enyedi 2002).
A nagyvárosi régiók elhatárolása Kínában különösen nehéz. Adatok sem nagyon
állnak rendelkezésre, a munkába járási távolságokat korlátozza a gyalogosan és
kerékpárral munkába járók nagy aránya és az, hogy a városrégiókba integrált vidéki
településekben magas a mez őgazdasági népesség aránya. Leman (2004) 53 nagyvá-
rosi régiót határolt el, melyek közé a legalább 1 millió nem-mez őgazdasági lakosú
városokat és a hozzájuk tartozó megyéket sorolta (1. ábra). E régiók jelentik Kína
fő gazdasági erejét: 370 millió lakost tömörítenek (az ország lakosságának 29%-át),
a bruttó hazai termék (GDP) 53%-át, a nem-mez őgazdasági (feldolgozóipari, építő-
ipari és szolgáltatási) GDP-nek pedig 63%-át adják. A legnépesebb nagyvárosi
régió a shangháji (17 millió lakos), melyet a Beijing-i (14,5 millió), a Guangzhou-i
(13,7 millió) és a Chengdu-i (11,5 millió) követ. Tizenegy nagyvárosi régiónak van
Enyedi György : A kínai város
Tér és Társadalom 21. évf. 2007/4. 1-20. p.
12 Enyedi György TÉT XXI. évf. 2007 s4
5 és 10 millió közötti nem-mezőgazdasági foglalkozású lakosa, húsznak 2-5 millió
közötti. A legnagyobb és legdinamikusabb nagyvárosi régiók zömmel a tengerpar-
ton helyezkednek el; úgy t űnik, végleg megszűnt a kínai városrendszer befelé for-
dulása. A tengerparti övezet dinamizmusa is jelzi a jelenlegi gazdasági fellendülés
külső kapcsolatait: a külföldi t őke nagy szerepét és az export, a küls ő piac els ődle-
ges jelentőségét.
1. ÁBRA
Kína 53 nagyvárosi térsége a nem-mez őgazdasági népesség nagysága szerint
(2000)
(China's Metropolitan Regions by Size of Non-farming Population [2000])
1,t7t0- t)ttt) - 2 500 Ottfl
•
2 500 000 5 000 000
• 5 000 000 - 7 500 000
• 7 500 000 - 10 000 000
• 10 000 000 - 12 500 000
• 12 500 000
Forrás: Leman (2004, 258).
A kínai nagyvárosi régiók különböznek az európai vagy észak-amerikai nagyvá-
rosi régióktól, jóllehet a felületes utazó a felh őkarcolók vagy forgalmi dugók kap-
csán először a hasonlóságokra gondol. Ilyen különbség a mez őgazdasági népesség
már említett magas aránya. Az 53 nagyvárosi régióból csak 15-ben lépi túl a nem-
mezőgazdasági népesség a 70%-os arányt. Ezek közül csak egy (Urumqi) van Nyu-
gat-Kínában; egyébként a nyugat- és közép-kínai nagyvárosi régiókban 40-60%-ot
tesz ki a nem-mez őgazdasági foglalkozású népesség. Sajátos volt az els ő ipartelepí-
tési hullámban létrehozott ipari kombinátok helyzete, melyekhez lakótelepeket és
Enyedi György : A kínai város
Tér és Társadalom 21. évf. 2007/4. 1-20. p.
TÉT XXI. évf. 2007 s4 A kínai város 13
alapszolgáltató intézményeket is építettek, így nem indítottak el jelent ős inga-
vándorlást. A gazdaság agglomerációs el őnyei kevés helyen mutatkoznak; alacsony
a munka termelékenysége, korszer ű, innovatív ipar is csak néhány vezet ő város-
régióban működik. A kínai városi agglomerációk K-FF szektora gyengén fejlett, a
munkaerő szakképzettsége is elégtelen, a versenyképesség alacsony bérköltségeken,
tömegtermékek rutinszer ű gyártásán alapul. Ez természetesen változik, növekszik
pl. a felsőoktatásban résztvev ők száma, és figyelembe véve a hatalmas munkaer ő-
bázist, nem hisszük, hogy a technológiai és munkatermelékenységi verseny els ő-
rendű fontosságú a mai Kínában. Napjaink kapitalizmusának egyik ellentmondása,
hogy olyan technológiai fejlesztésekre koncentrál, amelyek munkaer őt takarítanak
meg (pedig a b őséges munkaerőforrás ezt nem indokolja), és e technológiai fejlesz-
tésekbe rengeteg tőkét invesztál (amelyben a Föld legtöbb országa sz űkölködik). Ez
a fajta fejlődés-felfogás is hozzájárul az országok közötti és országokon belüli tár-
sadalmi egyenl őtlenségek növekedéséhez, tömegek kirekesztéséhez a munkaer őpi-
acról. Nem bizonyos, hogy a nagy népesség ű feltörekvő gazdaságoknak — mint az
indiai és a kínai — is ezt az utat kell követni, ám az sem bizonyos, hogy a felzárkó-
zási pályán követhetnek-e mást?
b) A városnövekedés irányítása. A gyors városi/nagyvárosi gazdasági növekedés, a
falu/város dichotomia er ősödése, a mez őgazdasági túlnépesedés hatalmas vándorló
tömegeket zúdít a városokra a fejl ődő országokban, s a legtöbb Európán kívüli feltö-
rekvő gazdaságban is. Az állandó foglalkoztatáshoz nem jutó falusi bevándorlók
tömegei összeroppanthatják a város kormányozhatóságát, társadalmi békéjét és fejl ő-
dését. Sok helyütt próbálkoznak a bevándorlás adminisztratív korlátozásával, általá-
ban kevés sikerrel. Kínában a háztartások regisztrációja (a hukou rendszer) szolgál a
vándorlások ellenőrzésének, az anarchikus városnövekedés korlátozásának eszközéül.
Hivatalosan a regisztráció az állampolgárok nyilvántartását szolgálja, állandó lak-
helye szerint és az ideiglenesen felkeresett település szerint; a regisztrációt elrendel ő
törvényt 1958-ban hozták; 1985-ben vezették be a személyi igazolványokat. Az ál-
lampolgárok személyi adatainak és lakhely-változtatásának regisztrációja a modern
államokban általános; minden európai országban van valamilyen személyi igazol-
vány, bejelentő lapokat kell kitölteni a szállodákban stb. A közszolgáltatások m űköd-
tetéséhez mindenütt szükséges a népesség nyilvántartása; a kínai hukou rendszer is
évszázados. A lényeges különbség, hogy a mai Kínában lakhelyet — akárcsak ideigle-
nesen — változtatni csak a hatóság engedélyével lehet, az állampolgároknak nincs
szabad mozgása. Ez sem csak kínai sajátosság, a Szovjetunióban sem utazhattak sza-
badon az állampolgárok — s a bels ő útlevelet és vízumot (utazási engedélyt) még a cári
Oroszországból örökölték. (Ezzel a városokat védték a szökött jobbágyoktól, meg a
Szibériába száműzöttek visszatérését, vagy a közép-ázsiai és Kaukázuson-túli nemze-
tiségek orosz területre történ ő bevándorlását igyekeztek megakadályozni).
A regisztrációt a rendőrség végzi, a helyi rendőr-őrszobán kell bejelentkezni, és
mindenkinek csak az őrszoba hukou-zónájában lehet állandó tartózkodási engedélye
(lakhelye). A regisztrációkat a felettes állambiztonsági szervek és a helyi pártbizott-
Enyedi György : A kínai város
Tér és Társadalom 21. évf. 2007/4. 1-20. p.
14 Enyedi György TÉT XXI. évf. 2007 s4
ságok ellenőrzik. A regisztráció egysége a háztartás, mely lehet család, egyetlen
személy, vagy „kollektív háztartás": munkabrigád vagy munkásszállás.
A regisztrációért a háztartás feje felel ős: minden változást (születés, halál, házas-
ság) be kell jegyeztetni a rend őr-őrszobán. Minden lakóhely-változtatáshoz rend őr-
ségi engedély kell: városon belül is, bár ez csak adminisztratív formaság. A faluról
városba történő költözés engedélyezése bonyolultabb: ez általában csak ideiglenes
vándorlási engedély, városi állás-igazolás vagy városi tanintézeti-felvételi igazolás
kell hozzá, esetleg a városi bevándorlás speciális engedélye (párt- és állami káderek
részére). A határövezetbe való bevándorláshoz fels őbb (megyei, tartományi) állam-
biztonsági engedély kell.
Aki 3 napnál (!) hosszabb időre megy egy másik településbe, ott be kell jelent-
keznie ideiglenes lakosnak; a tartózkodási engedély 3 hónapra szól, a megújítási
kérelmet indokolni kell.
A hukou rendőrség 4 szempontot követ a vándorlások ellen őrzésekor (Fei-Ling
2004, 122): 1) szigorúan ellenőrzi a faluról városba vándorlást, a mez őgazdasági
foglalkozás nem-mezőgazdasági foglalkozásra váltását; a kisvárosból nagyvárosba,
a nagyvárosokból a 3 kiemelt városba (Beijing, Shanghai, Tianyin) történ ő népes-
ség-mozgást; 2) megfelel ően ellenőrzik a falvakból az el ővárosokba, elővárosokból
városokba, kisvárosból nagyvárosba történ ő költözést; 3) nem kell ellen őrizni a
hasonló szintű falvak vagy hasonló szintű városok közötti vándorlást; 4) bátorítani
kell a városokból falvakba, a nagyvárosokból kisvárosokba szétszóródó vándorlást,
főleg tanult emberek esetében.
Elvben az egyetemet végzetteknek vissza kell térni állandó lakóhelyükre; a gya-
korlatban a nagyvárosi munkaügyi hivatalok általában engedélyezik nem helyi
munkavállalók alkalmazását a helyi foglalkoztatók, főleg külföldi vállalkozások
kérésére.
A lakosság vándorlásának ellen őrzése régi hagyomány. A faluról városba történ ő
bevándorlás a Kínai Népköztársaság els ő (1949-1957) közötti szakaszában még he-
lyenként bátorítást is kapott, az iparosítás munkaer ő-igényét kielégítendő . A Nagy
Ugrás Előre programja (1958) olyan gazdasági összeomlást eredményezett, hogy
ismét éhínség ütötte fel a fejét, amelyt ől a városi népességet meg kívánták kímélni.
Ezért szigorodott meg 1958-tól a hukou rendszer: a faluról való tömeges elmenekülést
megakadályozandó. 1958 után a kínai társadalom kettészakadt: egy kisebbségi, leg-
alább elemi szinten ellátott városi társadalomra és a többségi, magára hagyott, a kom-
munákban primitív önellátásra kényszerített falusi társadalomra. A két rész-társada-
lom között alig volt átjárás. A szabad költözés jogát ugyan benne felejtették az alkot-
mányban, csak 1975-ben törölték. A kulturális forradalom (1966-1976) idején a ván-
dorlás állami kényszerintézkedés volt: 43 millió városlakót „küldtek le" falura fizikai
munkát végezni, s több millió paraszt kapott „nem-mez őgazdasági foglalkozású" re-
gisLtiációt a hadseregben, fels őfokú oktatási intézményekben, állami közhivatalokban.
Enyedi György : A kínai város
Tér és Társadalom 21. évf. 2007/4. 1-20. p.
TÉT XXI. évf. 2007 s4 A kínai város 15
Évente kevés mez őgazdasági (=falusi) regisztráció változtatható meg állandó
nem-mezőgazdasági (=városi) regisztrációra. Ennek mértékét (jelenleg évente or-
szágosan a mez őgazdasági népesség 0,5%-a lehet) az Országos Tervhivatal szabja
meg, s osztja el a tartományok, a tartományi tervez ő szervezetek meg az egyes
települési hukou rendőri körzetek között. Az engedélyezett létszámhoz a tervezett
munkaerő-szükségletet és a városi ellátási lehet őségeket veszik figyelembe.
1. TÁBLÁZAT
A teljes népesség és a városi népesség számának alakulása Kínában, 1949-2000
(The Size of the Total and Urban Population in China [1949-20001)
Teljes népesség Városi népesség Városi népesség-
Év
(millió fő) (millió fő) arány (%)
1949 541,67 57,63 10,64
1960 662,07 130,76 19,75
1970 829,92 144,24 17,38
1980 987,05 191,39 19,39
1990 1143,33 301,91 26,41
2000 1265,83 458,48 36,22
Forrás: Zhang (2002).
Az állandó városi lakóhellyel rendelkez ők rendkívül nagy előnyöket élveznek —
gyakorlatilag csak ők vehetik igénybe az ingyenes vagy kedvezményes közszolgál-
tatásokat, az iskolától az egészségügyi ellátásig, a lakáskiutalásig. E közszolgálta-
tásokra az ideiglenes városi lakóhely regisztrációjával rendelkez ők sem tarthatnak
igényt (még akkor sem, ha évek óta laknak s dolgoznak a városokban). Az 1990-es
évek elejéig az élelmiszer-jegy volt a nagy vándorlási fék: ezt csak állandó városi
regisztrációval rendelkez ők kapták. Jelenleg a piaci lakbér, az iskolai tandíj, vagy a
magán egészségügyi ellátás a nagy hátrány. A munkanélküli segélyre is csak az
állandó városlakók számíthatnak; gyermekeik alacsonyabb felvételi pontszámmal
kerülhetnek be a helyi egyetemekre stb. (Good Kind—West 2004).
Ez a szigorú falu/város elkülönítés nehezen egyeztethet ő össze a piaci reformok-
kal; a hukou rendszer módosulóban is van, vannak helyi változatai, de lényegét
tekintve ma is működik. Mennyire sikeres? Vajon mit nevezünk sikernek a telepü-
lési folyamatokba történő erőszakos beavatkozások esetén? Kétségtelen, hogy a
városba vándorlás mértéke korlátozott; a tartós városi gazdasági növekedést vissza-
fogott (állandó) városi népességnövekedés kíséri: végül is legfeljebb 40% városlakó
egy gazdasági nagyhatalom esetén igazán alacsony arány. A központi tervezés
megakadályozta a fejl ődő országok nagyvárosaira oly jellemz ő tömeges társadalmi
kirekesztődést, a hatalmas nyomornegyedek kialakulását. A regisztrációs rendszer
első renden a nagyvárosi túlnépesedést korlátozza, a kis- és középvárosokba egy-
szerűbb bevándorolni a falvakból, ezzel a településhálózat arányos fejlesztésére
ösztönöz. A falusi túlnépesedés er ősen korlátozza a mez őgazdaság technikai fejl ő-
dését, a falu elszegényedése — a szegénység falura zárása — a bels ő piacot nagyon
gyengíti, ezért a kínai gazdasági növekedés túlzott mértékben az export — a küls ő
Enyedi György : A kínai város
Tér és Társadalom 21. évf. 2007/4. 1-20. p.
16 Enyedi György TÉT XXI. évf. 2007 s4
piac — függvénye. Közgazdasági és szociális érvek állhatnak egymással szemben; ám
ezek az érvek nem mindig veszik figyelembe a háromezer éves kínai urbanizáció
endogén jellegét, „nyugati" analógiákat alkalmaznak. Piaci reform és központi terv-
utasításos rendszer — ez mindenképpen „különös házasság". Nem is m űködhet jól —
ezt a városban lakó/dolgozó, de állandó falusi lakhelyén regisztrált „bolyongó" 5 né-
pesség nagy száma bizonyítja (Fei-Ling 2004).
c) A „bolyongó" népesség tényleges számát nehéz megállapítani, hiszen egy ré-
szük illegális bevándorló, mások ideiglenes tartózkodási engedéllyel élnek-
dolgoznak évek óta a városokban. E népesség egyik része idénymunkás, f őleg az
építőiparban, szolgáltatásban dolgoznak, néhány hónap után visszatérnek falujukba
(hogy az első adandó alkalommal ismét útra keljenek). Az ideiglenes tartózkodási
engedéllyel hosszú ideje ott-tartózkodók remélik, hogy egyszer állandó letelepedési
engedélyt kaphatnak. A 2000. évi népszámlálás számukat 64 millió f őben adta meg;
az Állambiztonsági Minisztérium azonban 100 milliósra becsüli tömegüket: közülük
csak 38 millió főnek volt ideiglenes városi tartózkodási engedélye. A tényleges városi
népesség mindenesetre jóval nagyobb, mint a regisztrált, és számuk egyre növekszik.
A „bolyongó" népesség 2/3-a fiatal férfi, többnyire szakképzetlen, f őleg a nagy
infrastrukturális beruházásoknál jutnak munkához. A család falun marad, hiszen
városi szolgáltatásokat nem vehetnek igénybe, lakáshoz nem juthatnak. 1998 óta
kötelező a „bolyongó" családok városi alapfokú (6-14 éves korig) iskoláztatása; a
városokban többnyire szegregált iskolákban helyezik el őket.
A „bolyongóknak" városi regisztrációt (állandó letelepedési engedélyt) kapni alig
lehetséges, a kvóták nagyon szűkmarkúak. A képzett munkaer őt igénylő, gyors gaz-
dasági növekedést mutató nagyvárosokban a helyi várospolitika kínálhat közbees ő, a
központi kvótától eltérő megoldásokat, főleg ha a letelepedést kérelmez ők tőkebefek-
tetésre is kötelezik magukat, s jó adófizet őknek is bizonyulnak, saját házuk van stb.
Az így megszerzett regisztrációért magas díjakat is kell fizetni a városi hatóságoknak,
a legtöbbet (40 000 yüan) 6 a legkapósabb Sanghájban (Chan—Li 1999).
Az állambiztonsági hatóság visszaküldheti eredeti lakóhelyére a városokban en-
gedély nélkül tartózkodókat. 2000-ben a pekingi rend őrség 350 ezer embert tolon-
colt ki a városból, akiknek lejárt vagy sohasem volt tartózkodási engedélye. Nagyot
fordult a világ: míg Mao-Ce Tung szegény parasztokból rekrutálta a városokra
támadó forradalmi hadseregét, ma a falusi Kínát rengeteg hátrány sújtja — a fa-
lu/város szakadék enyhítésével csak most kezd foglalkozni a területi tervezés.
A „bolyongó" népességet a munkahelyén sem kényeztetik el, gyakran alacso-
nyabb bért kap a városlakókénál azonos munkáért, de még ez is magasabb a falusi
jövedelmeknél. Rendszeresen küldenek haza megtakarításaikból falusi családjuk-
nak. Chan (2001) szerint ez 2000-ben 150 milliárd yüan volt, jóval több az országos
költségvetés teljes mez őgazdasági támogatásánál (115 milliárd yüan).
d) A városhálózat. A városnövekedés tervszerű írányításának köszönhet ően a vá-
roshálózat méret szerinti megoszlása — a fejl ődő országokétól és a feltörekv ő piac-
gazdaságokétól eltér ően — arányos, és a gyors gazdasági növekedés sem torzítja el.
Enyedi György : A kínai város
Tér és Társadalom 21. évf. 2007/4. 1-20. p.
TÉT XXI. évf. 2007 s4 A kínai város 17
Song és Zhang (2002) a Pareto-egyensúly számítását alkalmazza a városhálózat
arányosságának, a rangsor-méret szabály (rank-size rule) érvényesülésének mérésé-
re. 7 Ennek eredményeként megállapították, hogy a városhálózat 1985 és 2000 kö-
zött jelentő sen kiterjedt, ám ez nem járt együtt a legnagyobb városok gyors kiemel-
kedésével, ső t a hálózat kiegyenlítettebb lett. A legnépesebb város a teljes városi
népesség 4,87%-át tette ki 1985-ben, 4,08%-át 2000-ben. A tíz legnépesebb város
aránya pedig 23,76%-ról 19,37%-ra csökkent a fenti id őszakban. A városhálózat
kiegyenlítő dése csak a legfejlettebb országokban mutatkozik, jóval lassúbb gazda-
sági növekedés, csekély népességgyarapodás, s őt többnyire általános népességfo-
gyás, alacsony falusi népességarány mellett. Kína egyedi eset: az államszocialista
piacgazdálkodás esete, ahol mind a falu—város vándorlás, mind a külföldi m űködő-
tő ke befektetés telephely választása központilag szabályozott. A kormányzati vá-
rospolitika a kis- és középvárosi növekedést támogatja. Az arányos városhálózatnak
azonban társadalmi ára van: a falusi túlnépesedés, a városok gazdasági fejl ődésének
adminisztratív — nem hatékony — irányítása. Óhatatlanul felmerül a kérdés: meddig
működhet együttélésben az államszocialista rendszer és a piacgazdaság?
Összefoglalás
A tanulmány záró fejezetében az eddigieket összegezve két kérdésre keresünk vá-
laszt: 1) melyek a sajátos jellemz ői a kínai urbanizációnak, amelyek alapján endo-
génnek — tehát nem modell-követ őnek, nem modell-értékűnek — minősíthetjük? 2)
Az előre jelezhet ő gazdasági növekedés és városnövekedés milyen konfliktusokat,
változásokat hozhat középtávon?
A kínai urbanizáció egyedülállósága nemcsak a jelen szakaszra jellemz ő, hanem
egész, több ezer éves történetére. Ez csak azzal magyarázható, hogy a kínai gazda-
ság és társadalom fejl ődése küls ő hatásoktól elzárva, endogén módon folyt a közeli
múltig (a 19. század végi modernizáció kezdetéig), és e fejl ődést más földtulajdon
viszonyok, más földhasználati formák, más államszervezési keretek stb. jellemez-
ték, mint az antik vagy középkori Európát. Ez a különállás egész Ázsiára jellemz ő
volt8 , ám a gyarmatosító behatolás a hagyományos társadalmi szervezeteket, köztük
a települési szervez ő dést is széttörte. Kína azonban, mint már említettük a 19. szá-
zad végi európai—amerikai behatolást területileg is (a koncessziós városokra), az
állam működésére vonatkozóan is korlátozni tudta. Az is kiderült, hogy az
államszocialista rendszer eddigi pályáján — benne a város-m űködésben — sem került
sor a — csak rövid ideig követend őnek tartott — szovjet modell másolására.
A sajátos „kínai út" ma is érvényesül. A piaci reform — melyet fokozatosan vezet-
tek be — látványos gazdasági növekedést eredményezett, de nem érintette a kommu-
nista egypárt-rendszert, a központi állam mindent szabályozó szerepét, az állam, a
„birodalom" feltétlen tekintélyét. A látványos külföldi t őkebefektetések és a gyara-
podó hazai tő ke ellenére az állami tulajdon nagy jelentőség ű: kiterjed az egész me-
ző gazdasági területre, a hagyományos bányászati-nehézipari ágazatokra; azután —
Enyedi György : A kínai város
Tér és Társadalom 21. évf. 2007/4. 1-20. p.
18 Enyedi György TÉT XXI. évf. 2007 s4
fő leg vidéken — elterjedtek a köztes — sem nem magán, sem nem állami, az egykori
magyar kisipari termel őszövetkezetekre hasonlító — tulajdonformák. Az ilyen válla-
latok vezető it a helyi pártszervezetek nevezik ki, de nyereségérdekeltek.
A helyi, tartományi kormányzatok hagyományos lojalitása lehet ővé teszi, hogy a
politikailag centralizált pártállamban a forráselosztás decentralizált legyen: 2003-ban
a bruttó hazai termék 13%-át tette ki a központi költségvetési kiadás (Csaba 2006,
378), ami roppant alacsony arány.
A kínai urbanizáció tehát ma sem modell-követ ő : a városnövekedés korlátozott, a
falusi népességet lassan, fokozatosan „vezetik át" a városi foglalkozásokba. Ennek
következménye a súlyos falusi túlnépesedés, a mez őgazdaság alacsony termelé-
kenysége, a falusi szegénység — mely tízmillió számra löki ki és teszi illegális vá-
roslakóvá a bolyongó népességet. A rendkívül nagy települési és regionális egyen-
lőtlenségek a 2007. októberi pártkongresszust is er ősen foglalkoztatták, és elhatá-
rozták a vidék infrastrukturális fejlesztését, a munkaalkalmak b ővítését (erre lehet ő-
séget ad a nagy költségvetési többlet). A falusi népesség foglalkozási átrétegz ődése
még középtávon biztosíthatja a gyors gazdasági növekedést.
És azután? Stabil lehet-e hosszú távon egy szocialista piacgazdaság? Az eddigi
tapasztalatok szerint nem. Megmaradhat-e a kínai urbanizáció endogén jellege a
globalizáció korában, amikor nem rekeszthet ők ki oly mértékben a küls ő hatások,
illetve nem illeszthet ők oly egyszerűen be a kínai hagyományokba, mint az évezre-
dekig sikerült? Általános vélemény szerint aligha — de hát a jöv őről nincs tapaszta-
latunk. A kínai történelem korábbi menete sem felelt meg az európai tapasztalatok-
nak. Jóslás helyett elcsenjük Rostow (1960) „bon mot"-ját: nem foglalkozom el őre-
jelzéssel, különösen a jövőre vonatkozóan nem...
Jegyzetek
A városi népesség számára s arányára vonatkozóan eltér ő adatokkal találkozunk a hivatalos források-
ban is, attól függően, hogy a népszámlálás jelenlévő népességét, a regisztrált városlakókat vagy a re-
gisztrált és tartózkodási engedéllyel rendelkez őket veszik-e figyelembe. Az adatok 32 és 40% között
mozognak. A kínai földrajzi nevek írásánál a hivatalos (és nem a magyaros) átírást alkalmaztuk.
2
Az antik Rómának a 2. században 2 millió lakosa volt; ezt a lélekszámot európai nagyváros csak a 19.
század közepén érte el ismét (ez London volt).
3
Elvin (1977) a mez őgazdaság középkori társadalmi szervezetét „majorsági rendszer feudalizmus nél-
kül"-nek nevezi.
4
A Han-korban vezették be a hivatalnoki vizsgarendszert, amelyen a jelölteknek a konfuciánus Öt
kanonikus múb ől kellett vizsgát tenniük, s azután nyerhettek el hivatalnoki állást.
5
Az angol szakkifejezés „floating population" (kínai: lindong renkou), talán a „bolyongó" megnevezés
jól jellemzi, hogy e vándorlók regisztrált falusi lakhelyük és a foglalkozást nyújtó városok között rend-
szertelenül ide-oda vándorolnak.
6
1 USD = 8,28 yüan (hivatalos átváltás) ill. 1,78 (!) vásárlóer ő-paritáson számolva.
7
A városok térbeli eloszlásának szabályossága már régen foglalkoztatja a geográfusokat. B. J. L Berry
(1961) a világ számos országára elvégzett vizsgálata — melynek során regressziós analízis módszerrel
hasonlította össze a gazdasági fejlettség és a városok méret szerinti térbeli összefüggéseit — a következ ő fő
eredményeket hozta: 1) a teljes városhierarchia csak fejlett, nagy terület ű és népességű országokban
alakul ki arányosan; 2) kisterületű fejlett országokban vagy van egy nagyváros és hiányzik az er ős kö-
zépváros (Portugália, Görögország, Dánia, Magyarország), vagy er ős középvárosok vannak nagyváros
Enyedi György : A kínai város
Tér és Társadalom 21. évf. 2007/4. 1-20. p.
TÉT XXI. évf. 2007 s4 A kínai város 19
nélkül (Svájc, Hollandia). A feltörekvő és elmaradott országokban a városhierarchia torz, a legna-
gyobb város aránytalanul kiemelkedik, egyes középvárosi kategóriák hiányoznak, vannak városhiá-
nyos területek. Látnivaló, hogy Kína nem illik ebbe a képbe.
8
1. Tőkei (1965) kitűnő elemzését.
Irodalom
Antier, G. (2007) Masses urbaines en Chine et en Inde (1980-2020). — La Géographie. 1526. 10-21. o.
Balazs, E. (1964) Chinese Civilization and Bureaucracy. CT: Yale University Press, New Haven.
Berry, B.J.L. (1961) City size distribution and economic development. — Economic Development and
Cultural Change. 9. 263-282. o.
Brunn, S.D.—Williams, J.F. (eds.) (1993) Cities of the World: World Regional Urban Development.
Harper Collins, New York.
Chan, K. (2001) Recent migration in China: pattems, trends and policies. — Asian Perspective. 4. 127-155. o.
Chan, K.—Li, Z. (1999) The Hukou system and rural-urban migration in China: processes and changes.
160. 818-855. o. —TheCinaQurtely.
Csaba L. (2006) A fölemelked ő Európa. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Eisenstadt, S.N.—Shachar, A. (1983) Society, Culture and urbanization. SAGE Publ., Newbury Park,
Beverly Hills, London, New Delhi.
Elvin M. (1977) Fejlődés és stagnálás a kínai történelemben. Kossuth Kiadó, Budapest.
Enyedi Gy. (2002) Nagyvárosi régiók. — Az ötven éves Nagy-Budapest: el őzmények és megvalósulás.
Tanulmányok Budapest múltjából. XXX. Budapest F őváros Levéltára, Budapest. 9-27. o.
Fei-Ling, W. (2004) Hukou Systems and migrations controls. — Chen, A.—Lin, G.G.—Zhang, K.H. (eds.)
Urban Transformation in China. Ashgate, Aldershot. 118-137. o.
Gemet J. (2005) A kínai civilizáció története. Osiris, Budapest.
Good Kind, R.—West, L.A. (2004) Floating population: definitions, data and recent findings. — Chen, A.—
Lin, G.G.—Zhange, K.H. (eds.) Urban Transformation in China. Ashgate, Aldershot. 118-132. o.
Jordán Gy.—Tálas B. (2005) Kína a modernizáció útján a XIX—XX. században. Napvilág, Budapest.
Leman, E. (2004) Metropolitan regions: New challenges for an urbanising China. — Ekistics. 427.255-282. o.
Mote, F.W. (1977) The transformation of Nanking, 1350-1400. — Skinner, G.W. (ed.) The City in Late
Imperial China. CA: Stanford University Press, Stanford.
Rostow, W.W. (1960) The Stages of Economic Growth. M. I. T. Press, Cambridge.
Shuanling, L.—Shunfeng, S. (2002) Urban Economic Growth in China: Theory and Evidence. — Urban
Studies. 12. 2251-2266. o.
Song, Sh.—Zhang, H. (2002) Urbanization and city size distribution in China. — Urban Studies. 12.2317-2327. o.
Tőkei F. (1965) Az „ázsiai termelési mód" kérdéséhez. Kossuth Kiadó, Budapest.
Zhang, K.H. (2002) What explains China's rising urbanization in the Reform Era. — Urban Studies. 12.
2301-2315. o.
THE CHINESE CITY
GYÖRGY ENYEDI
The rapid growth and the succesful catching up of the Chinese economy as well as its
spectacular impacts on urban growth (sixty cities have of over 1 million inhabitants) attract a
great interest worldwide. In this paper, we are looking an answer for the following question:
how this urban development is an endogenous process, based on the long run trajectory of
Chinese urbanisation and how it reflects / follows the general patterns of recent globalised
urban development?
We concluded that Chinese urbanisation has always been unique. Here are a few
evidences: a) Chinese urbanisation has been the only uninterrupted, continous one all over
the world since over 3 000 years; b) the economic functions of the cities, their social
structure and social organisation, urban land use and urban planning as well as urban
Enyedi György : A kínai város
Tér és Társadalom 21. évf. 2007/4. 1-20. p.
20 Enyedi György TÉT XXI. évf. 2007 s4
governance has always been differerent to any other urban zone of the world; c) recent,
market-led urbanisation has been unique so far, as the urban growth has been strictly
controlled by the government (the share of urban populatíon is still but 35-40% to the total
one); there is a specific regulation of rural to urban migration; the clear evidence of the rank-
size rule within the urban system, what is non-existent in any other third world or emerging
economies. Overpopulation and poverty has been kept back in the countryside — which, in
long run could lead to important socio-economic conflicts.