Tér és Társadalom 20. évf. 2006/1. 1-19. p.
Tér és Társadalom XX. évf. 2006 s 1: 1-19
VÁROSREHABILITÁCIÓS BEAVATKOZÁSOK ÉS
A TÉRBELI TÁRSADALMI KIREKESZTÉS:
A TÁRSADALMILAG FENNTARTHATÓ VÁROS-
FEJLŐDÉS BUDAPESTI LEHET ŐSÉGEI'
(Intervention of Urban Rehabilitation and Spatial Social
Exclusion: Possibilies of Socially Sustainable
Urban Development in Budapest)
KOVÁCS ZOLTÁN — SZIRMAI VIKTÓRIA 2
Kulcsszavak:
városrehabilitáció társadalmi kirekesztés társadalmilag fenntartható fejl dés európai folyamatok
ő
nagyvárosi problémák budapesti helyzetkép
A tanulmányból kiderülnek a társadalmi fenntarthatóság koncepciójának a bevezetését igényl ő európai
nagyvárosi problémák, illetve a Budapestre jellemz ő térbeli társadalmi kihívások, a társadalmilag
fenntartható városfejl ődés bevezetésének mai akadályai. Az elemzések feltárják a Budapesten eddig
megvalósított városrehabilitációs modellek főbb társadalmi következményeit, az érintett városrészek
lakosságának kicserélődését, a dzsentrifikációt, a szegregációs folyamatok élez ődését. A tanulmány
javaslatokat is tesz a társadalmilag fenntartható városrehabilitáció megalapozása érdekében.
Bevezetés
A 2005-ös franciaországi szegénynegyedek lázadásai egyértelm űen bizonyítják,
hogy a térbeli társadalmi kirekesztés problematikája a mai Európa egyik legfonto-
sabb, komplex kezeléseket igényl ő kihívása. A városi társadalmi kirekesztés a glo-
bális kapitalizmus m űködéséb ől fakadó társadalmi következményeket, a globális
urbanizáció területi hatásait, s ennél fogva a térbeli társadalmi egyenl őtlenségek új
paradigmáját fejezi ki. Az új paradigma értelmében meghatározott társadalmi hely-
zetben lév ő emberek, többnyire az alacsony iskolázottságú, szakképzetlen társadalmi
csoportok, az idősek, az alacsony státuszú bevándoroltak és etnikai kisebbségek nem-
csak a társadalom alapműködését biztosító gazdasági tevékenységekb ől (a munkaerő-
piacról), de az abból adódó társadalmi szerepekb ől, az oktatási rendszerb ől, valamint
a teljes emberi életet biztosító lakóhelyi körülményekb ől is ki vannak rekesztve.
A francia el ővárosi konfliktusok alapvet ően társadalmi strukturális problémák
megnyilvánulásai, az el ővárosokban koncentrálódó hátrányos helyzet ű csoportok
társadalmi—gazdasági nehézségeit, a globalizáció kedvez őtlen gazdasági hatásai
miatti kilátástalan helyzetét mutatják. A francia el ővárosi lázadások a nemzeti
bevándorlási politika, francia integrációs modell diszfunkcionális m űködését,
illetve a nem megfelel ő , kirekeszt ő várospolitikai beavatkozások következményeit
Kovács Zoltán - Szirmai Viktória : Városrehabilitációs beavatkozások és a térbeli társadalmi kirekesztés :
A társadalmilag fenntartható városfejlődés budapesti lehetőségei. Tér és Társadalom 20. évf. 2006/1. 1-19. p.
2 Kovács Zoltán — Szirmai Viktória TÉT XX. évf. 2006 s I
is kifejezik. Az 1950-es években, az 1960-as évek közepén, a f őként észak- és nyu-
gat-afrikai bevándoroltakat a nagyvárosok, közte Párizs el ővárosaiban, perifériáján
közpénzekb ő l kialakított bádogvárosrészekben, az ún. bidon-villekben, az 1970-es
évek derekától a Párizs, illetve nagyváros környéki el ővárosi lakótelepek szociális
lakásaiban telepítették le. Ezekb ő l a szegregátumokból — ahol a városi átlagnál jóval
magasabb munkanélküliség nemcsak a bevándoroltakat, hanem az ott él ő francia
lakosságot is sújtja — a kés ő bbi generációk sem tudtak kitörni. A franciaországi el ővá-
rosok mai lázadásai mérföldk ő nek számítanak, mert bizonyítják, hogy a társadalmi
kirekesztés következtében létrejött területi szegregáció akadályozza a széleskör ű
társadalmi integrációt, a lokális társadalmi kohéziót, egyben jelzik, hogy a társadalmi
kirekesztés országhatárokat is átlép ő társadalmi konfliktusokat okozhat. A párizsihoz
hasonló lázadások egyéb francia és más európai nagyvárosokban is létrejöttek.
Az európai el ő városi konfliktusok a globális urbanizációban, a városfejl ődés kü-
lönböz ő szakaszaiban eltér ő módon szerveződő térbeli társadalmi kirekeszt ődést
okozó folyamatokat, közte a témánk szempontjából kiemelten fontos város-
rehabilitációs beavatkozások kedvez őtlen hatásait, ha nem is minden esetben fejezik
ki, de sok szempontból szimbolizálhatják. A nyugat-európai városokban az 1970-es,
80-as években kezdték felújítani a belvárosokat, a belvárosokat környez ő negyede-
ket, közte a fizikailag lepusztult és társadalmilag marginalizálódott slumokat. A
felújítást követ ő urbanisztikai átalakulások, a megnövekedett ingatlan- és telekárak,
valamint a kirekesztést támogató várospolitikai döntések miatt az alacsony társa-
dalmi státuszú csoportok kiszorultak a városszéli negyedekbe, közte a rossz min ő-
ségű lakótelepekre is. Bár a francia el ővárosok szegregációját nem a belvárosok
felújítása, hanem átfogó várospolitikai döntések, szegregációt eredményez ő letelepí-
tési politikák okozták, a bels ő részekben megvalósuló felújítások a kiszorítási prob-
lémákat nyilvánvalóan feler ő sítették, új irányokba is terelték. A francia esetben az
afrikai bevándorlók el ő városi lakótelepi elhelyezése miatt egyrészt felgyorsultak a
belvárosi dzsentrifikációs folyamatok, hiszen a bevándoroltak letelepedését követ ően
a francia középosztály nagy része elhagyta a lakótelepeket és a jobb negyedekbe,
közte a belvárosba, illetve a Párizs környékén fejlesztett új városokba költözött. Az
el ő városi társadalmi problémák arra hívják fel a figyelmet, hogy a térbeli társadalmi
problémák szigetszer ű kezelése csupán a problémák területi áthelyez ődését és nem a
megoldását adják. A belvárosi rehabilitációk (a francia példa esetében a városközpontot
kímélni törekv ő telepítésí várospolitikák) a városközpon-tok társadalmi problémáit
ugyan enyhítették, többnyire felszámolták (vagy megel őzték) az ott megjelent
szegénységet, de a komplex strukturális és területi kezelések hiánya miatt a területi
társadalmi problémák a városok más részein jelentek meg.
Nyugat-Európában, a belvárosokban és azok peremén megmutatkozó fizikai és
társadalmi válságjeleket, a városközpontok és a küls ő zónák társadalmi polarizáció-
ját, a városi szegénység és a társadalmi kirekesztés területi megnyilvánulásait az
1990-es évek óta a társadalmi fenntarthatóság koncepciójának alkalmazásával igye-
keznek kezelni. A koncepció számos lokális probléma megoldására adott lehet ősé-
get, jóllehet a széleskör ű megvalósulást ugyan sok minden akadályozza. Az ered-
Kovács Zoltán - Szirmai Viktória : Városrehabilitációs beavatkozások és a térbeli társadalmi kirekesztés :
A társadalmilag fenntartható városfejlődés budapesti lehetőségei. Tér és Társadalom 20. évf. 2006/1. 1-19. p.
TÉT XX. évf. 2006 s 1 Városrehabilitációs beavatkozások és a ... 3
mények azért is jelentősek, mert az 1990-es évek átalakulása során egyértelm űvé vált,
hogy a kelet-közép-európai városokban is föler ősödtek a fizikai és társadalmi problé-
mák, gyorsult a társadalmi polarizáció. Ezzel egy id őben a társadalmi kirekesztés
térbeli folyamatai is feler ősödtek, s minden jel arra utal, hogy a globális trendekben,
közte a nyugat-európai városfejl ődési folyamatokban megfigyelt belvárosi társadalmi
problémák a mai kelet-közép-európai városfejl ődésben is relevánsak. Szükség lehet
tehát a poszt-szocialista országokban is a nyugat-európai városokban alkalmazott
társadalmilag fenntartható városfejl ődés koncepciójának az alkalmazására.
A társadalmilag fenntartható városfejlődés értelmezése
A társadalmi fenntarthatóság gondolata els őként a Brundtland Reportban (1987)
jelent meg. A világ nagy problémáit elemz ő jelentés rámutat a fejl ődő országokban
érzékelhet ő, kezelhetetlen városnövekedési folyamatokra, az állandóan növekv ő
lakóhelyi igényekre, a koncentrált városfejl ődés problémáira, köztük a városi sze-
génység, a betegségek okozta gondokra. Az iparosodott országok városai esetében
első sorban a belvárosok leromlása, a nagy városfejlesztési beavatkozások kedvez őt-
len társadalmi hatásai, a városi szegénység új formái jelentenek kihívást. A problé-
mák megoldása érdekében a jelentés javaslata az, hogy a „gazdasági növekedés új
korszakára van szükség, amely er őteljes, de társadalmilag és környezetileg fenn-
tartható" (Brundtland 1987, 18).
A Brundtland jelentésben megfogalmazott társadalmi fenntarthatósági gondolatot
a Környezet és Fejl ődés Világkonferencia (Rio de Janeiro, 1992) tette általánosan
elfogadott törekvéssé. A konferencia legnagyobb jelent őségét az adja, hogy rámuta-
tott a globális szintű közös stratégia, közös jöv őkép kialakításának a fontosságára,
valamint hogy felvetette a jöv ő nemzedék érdekei képviseletének a szükségességét
is (Tamás 2006).
A tanulmány felfogása szerint a társadalmilag fenntartható városfejl ődés abban
különbözik a fenntartható városfejl ődés fogalmától, hogy nagyobb hangsúlyt ad a
társadalmi szempontok védelmének, hogy a környezeti, a gazdasági és a társadalmi
érdekek érvényesítésének a komplexitását hangsúlyozza. Erre azért is szükség van,
mert a társadalmilag fenntartható koncepció általában kevesebb figyelmet kap, mint a
környezetileg fenntartható fejl ődés (Hancock 2004). Ez az értelmezés megegyezik a
Brundtland jelentés felfogásával is. A koncepció demokratikus és szolidaritást sugalló,
az összes érintett és érdekelt társadalmi szerepl ő — helyzetéb ől fakadóan differenciált
— anyagi részvételét feltételezi, a nemzetközi, a nemzeti, a helyi kormányzatok, a
közösségi és a magán szektor, a gazdasági vállalkozások, az egyének, a nonprofit
szektor forrásaira alapozott összefogás jelent őségét képviseli (Soóki—Tóth 2005).
A társadalmilag fenntartható városfejl ődés jöv őképében a városfejlesztési forrá-
sok igazságos elosztása valósul meg, amely a városi népesség fizikai, mentális,
gazdasági és társadalmi jólétét egyaránt szolgálja. A hivatalos politika támogatja az
oktatást és a humán potenciál fejlesztését egyaránt. A várospolitika védi az építé-
szeti, a kulturális és a társadalmi örökséget. A várospolitikai rendszer biztosítja a
Kovács Zoltán - Szirmai Viktória : Városrehabilitációs beavatkozások és a térbeli társadalmi kirekesztés :
A társadalmilag fenntartható városfejlődés budapesti lehetőségei. Tér és Társadalom 20. évf. 2006/1. 1-19. p.
4 Kovács Zoltán — Szirmai Viktória TÉT XX. évf. 2006 s 1
városlakók részvételét a helyi politikákban és a városfejl ődést befolyásoló dönté-
sekben, a rehabilitációs projektekben. A politika támogatja, védi és fejleszti a társa-
dalmi kohéziót, törekszik a városfejlesztéssel összefügg ő érdekek feltárására, egyezte-
tésére, az érdekek harmonizálására, ami a társadalmi részvétel elvén alapszik. És
végezetül a hivatalos politika megakadályozza a társadalmi kirekesztést, szolidáris a
társadalmi okokból hátrányos helyzet ű , kiszolgáltatott csoportokkal, és biztosítja a
különböz ő társadalmi csoportok, eltér ő közösségek és kultúrák együttélését.
Ez a fajta várospolitika csak akkor valósulhat meg, ha összhangban van a városi
táradalom értékrendjével és lakóhelyi elvárásaival. A feltételek biztosításának és a
megvalósulásnak az összhangját, a várospolitika és az érintett társadalmak kölcsö-
nös párbeszéde, az ehhez szükséges intézményrendszer biztosíthatja. Miközben
nyilvánvaló, hogy még a legdemokratikusabb várospolitika sem elegend ő önmagá-
ban a térbeli társadalmi problémák megoldására. A városban koncentrálódó társa-
dalmi fenntarthatósági problémák megoldásai strukturális (munkaer ő-piaci, oktatá-
si, szociálpolitikai stb.) és lakóhelyi (komplex fizikai és társadalmi városfelújítási)
beavatkozásokat is megkövetelnek.
A társadalmilag fenntartható városfejlödés megalapozása a kelet-közép-európai
városokban kiváltképp nehéz folyamat, az ahhoz szükséges tényez ők sokkal kevés-
bé kialakultak, mint a fejlett nyugat-európai társadalmakban (Fleischer 2002). Nem
megfelel ő a várospolitika és a civil társadalom, az ő ket képvisel ő civil szervezetek
viszonya. Még mindig nem jellemz ő a fejlett, környezettudatos civil társadalom,
kevés az erő s, környezeti érdekérvényesítésre képes civil társadalmi szervezet. A
társadalmi polarizáció élez ődése, a szegénység növekedése miatt a (környezetet
károsító) munkahelyek védelme (is) kiemelt szempont az alacsonyabb társadalmi
státuszúak körében, a közép- és fels őbb osztályok értékrendje fogyasztás centrikus,
s ez sokszor károsítja a természeti környezetet (Szirmai 1999).
Változást a társadalmilag fenntartható városfejl ődés meglapozásában érdekelt és
érintett társadalmi szerepl ő k, a civil mozgalmak, a nemzetközi, a nemzeti és helyi
szakmacsoportok és önkormányzatok meger ő södése, a mainál sokkal megalapozot-
tabb együttm ű ködése hozhat.
Társadalmi fenntarthatóság problémái Európában
Európában a társadalmi fenntarthatóság koncepcióját alapvet ően a belvárosokban
és a belvárosok peremén megmutatkozó fizikai és társadalmi válságjelek, a város-
központok és a küls ő zónák társadalmi polarizációja, a modern nagyvárosi szegregá-
ció folyamatai és a városi szegénység, a társadalmi kirekesztettség területi konfliktu-
sai hívták életre.
A belvárosokra jellemz ő válságjelek történetileg els őként az amerikai nagyvárosok-
ban jelentkeztek. A 19. század végén felgyorsult városfejl ődés, a gazdaság és a népes-
ség gyors nagyvárosi koncentrációja, a vidéki népesség városi, belvárosi terekbe
áramlása, a népességnövekedés és az infrastrukturális fejl ődés közötti szakadékok
kialakulásához vezetett. A bels ő városrészekben található épületek gyors romlásnak
Kovács Zoltán - Szirmai Viktória : Városrehabilitációs beavatkozások és a térbeli társadalmi kirekesztés :
A társadalmilag fenntartható városfejlődés budapesti lehetőségei. Tér és Társadalom 20. évf. 2006/1. 1-19. p.
TÉT XX. évf. 2006 s 1 Városrehabilitációs beavatkozások és a ... 5
indultak, a lakásállomány egyre nagyobb mértékben pusztult, a környezeti problé-
mák, a zaj, a közlekedési gondok az ott él ők számára elviselhetetlenné váltak. A
fizikai leromlást társadalmi jelenségek és konfliktusok követték. A jelzett okok
miatt a tehet ősebb csoportok elmenekültek a bels ő negyedekb ől, miközben megin-
dult a társadalom perifériáján lév ő rétegek beáramlása, az alacsonyabb társadalmi
státusú csoportok, hátrányos helyzetben lév ő etnikai csoportok koncentrációja.
Jellemz ővé váltak a deviáns társadalmi jelenségek, a prostitúció, a kábítószer
fogyasztás, a szervezett b űnözés (Hoyt 1973, 163).
A belváros válsága nem kizárólagos magyarázata annak, hogy a múlt század har-
mincas éveitől kezdve az addig koncentrált városnövekedés a centrumokból áttev ő-
dött az el ő városokba. A gazdaság dekoncentrációja, a városközpontok funkcionális
átalakulása, a motorizáció, a gépkocsi forgalom fellendülése, az el ő városi bevásárló-
központok terjedése, a középosztály jövedelmi viszonyainak emelkedése és új lakóhe-
lyi elvárásai ugyancsak hozzájárultak a jelenség kialakulásához (Timár 1999).
Európában az 1950-es, 60-as években gyorsult fel a társadalom dekoncentrációja,
a nagyvárosi népesség majd a gazdaság kifelé törekvése. Bár az európai városfejl ő-
dés soha nem hozott létre az amerikai városokra jellemz ő mérték ű belvárosi válsá-
got, itt is érzékelhet ővé vált a várospusztulás jelensége. Az európai középosztálybe-
liek soha nem utasították úgy el a bels ő városrészeket, ahogy az amerikai jómódú
rétegek tették. A belvárosban lakni mindig érték maradt, az épített környezet szín-
vonala, történelmi értékei miatt is. Az európai országokban soha nem jött létre az
amerikai méreteket ölt ő személygépkocsi forgalom, a kisebb távolságok és a fejlett
tömegközlekedés miatt sem.
Az 1970-es évekt ől a poszt-fordi gazdaság meger ősödésével fokozatosan új városi
társadalmi szerkezet jött létre. A szuburbanizáció a centrum városok „strukturális
deficitjével", vagyis azzal járt, hogy a magas jövedelm ű csoportok a városok szegé-
lye felé mozdultak, miközben az alacsonyabb jövedelm űek a bels ő részekben ma-
radtak (Innovative Policies... 1996; Territorial Development... 1999). Ez a folya-
mat a hetvenes években a nagyvárosi régiók nagyfokú elnéptelenedését, vagyis a
dezurbanizáció lehet őségét mutatta. Az 1970-es, 1980-as években felgyorsult a
bevándorlás folyamata is. Az afrikai és ázsiai országokból érkezett vendégmunká-
sok a központokhoz közeli leromlott városrészekben, munkásnegyedekben helyez-
kedtek el (Hermann—Leuthold 2005). (Svájcban voltak olyan belváros közeli város-
részek, ahol a külföldiek aránya 50% volt [Hermann—Leuthold 2005].) A nyugat-
európai nagyvárosokban mindenhol szaporodtak a hátrányos életlehet őségeket
nyújtó, marginális vagy deviáns élethelyzetekre szocializáló, a társadalmi problé-
mákat és konfliktusokat koncentráló, a társadalmi integrációt nem vagy alig biztosító,
leromlott bels ő városrészek (Berger 1998, 269-283).
Az 1990-es évek a területi társadalmi-gazdasági folyamatok új irányait hozták létre.
A fejlett nyugat-európai országokban (de az Egyesült Államokban is) megfigyelhet ő
volt a gazdasági és társadalmi élet (ismételt) koncentrációja, a globális t őke és an-
nak intézményei, a transznacionális vállalatok, a szolgáltató szektor, a szakképzett
munkaerő nagyvárosi s űrűsödése (Sassen 1991, 17-35; Veltz 1996, 33). A globális
Kovács Zoltán - Szirmai Viktória : Városrehabilitációs beavatkozások és a térbeli társadalmi kirekesztés :
A társadalmilag fenntartható városfejlődés budapesti lehetőségei. Tér és Társadalom 20. évf. 2006/1. 1-19. p.
6 Kovács Zoltán — Szirmai Viktória TÉT XX. évf. 2006 s 1
gazdaság igényei a bels ő városmagok funkcióváltását, a korábbi lakóhelyi funkciók
igazgatási, üzleti funkciókká alakulását hozta. Ennek nyomán az európai belváro-
sokban számos rehabilitációs beavatkozás történt. Ezek a folyamatok a globalizáció, a
globális gazdaság városközpontok iránti igényeit, a globális gazdasághoz kapcsolódó
társadalmi rétegek belvárosi lakóhelyi törekvéseit is kifejezték. A kutatások szerint a
világpozíciókat birtokló cégek és az azokhoz kapcsolódó ún. új technokrácia, tehát a
magas jövedelmű menedzserek, magasan képzett szakmacsoportok, t őkerésszel ren-
delkező alkalmazottak a városközpontokban, míg a rutinszer ű munkát végzők, a nem-
zeti vállalatok alkalmazottai és a nemzeti középosztály tagjai a városrégiók perifériáin,
jobb min őségű el ővárosaiban helyezkednek el (Sassen 1991, 245-322). A jelzett új
szegregációs trendek, a „gentrification", vagy az „enbourgeoisement", a belvárosi
negyedek ismételt polgárosodását hozták.
Ez a ma még nem számottev ő méretű, de növekv ő létszámú csoport a városi tár-
sadalmi szerkezetet jellegzetes módon határozza meg. Ők a „metropolitan
businessmen", a transznacionális középosztály tagjai, a nemzetközi szakért ők, a
művészeti és média élet, az európai kormányok, nemzetközi szervezetek képvisel ői,
a tudás alapú szolgáltató szektor fejl ődésének a produktumai. Ezek a csoportok
nemcsak egy városban, hanem szinte a városok között élnek, ők használják elsősor-
ban a városközpontokban található szolgáltatásokat, a hoteleket, az éttermeket, ők
látogatják a kulturális élet nagyobb eseményeit (Martinotti 2004).
Az 1990-es évek óta az európai városok társadalmi szerkezetét a dzsentrifikáció,
és a marginalizáció komplementer, egymást kiegészít ő ellentmondásos folyamatai
alakítják. A dzsentrifikáció folyamatai f őként a centrumra, a centrum közeli részek-
re, a történelmileg jobb módúak által lakott negyedekre (az ím. „Beaux Quartiers"-
re) és a jobb el ővárosokra vonatkoznak, míg a marginalizáció inkább a perifériákra
jellemző (Hermann—Leuthold 2005, 4). A belvárosok megújulását követ ően az
1950-es, 1960-as években épült, pusztulófélben lév ő városszéli lakótelepekr ől a
jobb módú, képzettebb rétegek is a bels ő részekbe költöztek. A helyüket egyre több
idő s, alacsony státuszú bevándorolt, deprivált helyzet ű foglalta el. Ezzel létrejött a
modern városi társadalmak egy új térbeli társadalmi egyenl őtlensége, a jól képzett,
magas jövedelm ű, modern városi középosztály által lakott városcentrumok és az
alacsonyan iskolázott, szakképzetlen, a városi társadalomhoz kevésbé integrált
város perifériák megosztottsága (Hermann—Leuthold 2005, 12).
A kelet-közép-európai országokban — az államszocializmus idején — a szabad piac
és a magántőke hiánya, ill. az állam míndenre kiterjed ő befolyása megakadályozta
az urbanizáció piac és fogyasztás vezérelte, új térfolyamatainak kialakulását
(Enyedi 2003; Kovács 2002). Bár az 1970-es évekre ezekben az országokban is
nyilvánvalóvá váltak a belvárosi problémák, a történeti m űemlékek, a lakásállo-
mány pusztulása, a slumosodás folyamata, a természeti környezeti károk. Az állami
beavatkozás nyomán a fizikai leromlás társadalmi következményei azonban jóval
kisebb mértékben jelentek meg a kelet-közép-európai térség városaiban, mint a
korabeli nyugat európai városokban.
Kovács Zoltán - Szirmai Viktória : Városrehabilitációs beavatkozások és a térbeli társadalmi kirekesztés :
A társadalmilag fenntartható városfejlődés budapesti lehetőségei. Tér és Társadalom 20. évf. 2006/1. 1-19. p.
TÉT XX. évf. 2006 s 1 Városrehabilitációs beavatkozások és a ... 7
A kelet-közép-európai városokban a szuburbanizáció is sokkal kevésbé volt érzé-
kelhető , mint a nyugat-európai városokban (Musil 2002). Ebben a lakáspiac korlá-
tozása, a szigorú tervezési kontrol éppúgy közrejátszott, mint a motorizáció alacso-
nyabb szintje, amely megkívánta, hogy a munkaer ő és a munkahelyek a térben
viszonylag szorosan egymás mellé rendez ődjenek, kettőjük térbeli elszakadására
nem voltak meg az infrastrukturális adottságok (p1. autópályák, s űrű elővárosi vas-
úthálózat). Bár a középosztály tömeges városszéli kivonulásáról még nem lehetett
beszélni, az állami lakáselosztási mechanizmusok, az új lakótelep-építkezések lehe-
tő vé tettek egyfajta „kvázi-szuburbanizációt". A lakótelepi társadalmak, sok esetben
a leromlott bels ő városrészek tehet ősebb, jobb politikai érdekérvényesítési lehet ő-
ségekkel, magasabb pozícióval rendelkez ő társadalmi rétegeinek városszéli kivonu-
lásának voltak az eredményei.
A kelet-közép-európai városok történelmi belvárosainak a fizikai, társadalmi
problémái részben az államszocialista örökséggel magyarázhatók. A városközpon-
tok fejlesztése nem vagy csak kis mértékben volt része a várospolitikáknak
(Lichtenberger et al. 1995). Ideológiai értelemben a városközpont konzervatív,
burzsoá jelenség volt, ezért nem kapott prioritást a fejlesztési döntésekben. Politi-
kai, ideológiai célok, a munkásság lakáshelyzetének a megoldási törekvései, a
mennyiségi lakáshiány kezelésének céljai (továbbá a nagy épít őipari cégek, a ház-
gyárak érdekviszonyai) is magyarázták, hogy a városfejlesztésekben kiemelten
fontos volt a lakótelepek fejlesztése. Az infrastrukturális fejlesztési források lakóte-
lepi felhasználása miatt hiányoztak, vagy csak szigetszer űen, pontszerűen jöttek
létre az állam, illetve a helyi önkormányzatok által megvalósított rehabilitációs
programok és fejlesztések. A belvárosi válság enyhítését akadályozták az állam-
szocialista rendszerek egyre élesebbé váló válságjelei, a gazdasági nehézségek is.
Az 1990-es évek jelentő s változásokat eredményeztek. Ezek a változások azonban
nagyon ellentmondásos módon játszódtak le, a városközpontok meghatározott részei-
nek gyors és látványos fejl ődésével, más részek leszakadásával, fokozatos pusztulásá-
val. Az átalakulás kedvez ő jelenségei a city-képz ődés folyamataiból, az üzleti, keres-
kedelmi funkciók növekedéséb ől fakadnak. Ennek keretében minden nagyobb város-
ban jellemző a pénzintézmények, bankok, irodaházak építése, új vagy megújuló gaz-
dasági, kereskedelmi centrumok és a kapcsolódó infrastruktúrák kialakítása, szállodák
felújítása, ill. újak építése, bevásárlóközpontok kialakítása, üzleti-piaci alapú ingatlan-
fejlesztések. A városközpontokat modernizálják az elegáns üzletek, új éttermek és
kávéházak, sétáló utcák, turisztikai látványosságok, új funkciókkal töltik meg a törté-
nelmi városrészeket. A bels ő városrészek, az új építészeti megoldások a globális,
illetve a nyugat-európai nagyvárosok hangulatát idézik. Ennek oka, hogy a városne-
gyedek urbanisztikai átalakulása egyre er őteljesebben függ a globális gazdaság terjedé-
sétő l, lokális hatásaitól, mint a nemzetgazdaság befolyásától (Szirmai—Baráth 2005).
A belvárosi lakónegyedekben is mélyreható átalakulás ment végbe. Ez azzal is
összefügg, hogy az állami lakások privatizációját követ ően jellemző trenddé vált a
belvárosi lakások irodákká alakulása, a lakások irodai funkciókra történ ő bérbeadá-
sa, a mindezt megel őző épület felújítások is. Megfigyelhet ő a rehabilitált negyedek,
Kovács Zoltán - Szirmai Viktória : Városrehabilitációs beavatkozások és a térbeli társadalmi kirekesztés :
A társadalmilag fenntartható városfejlődés budapesti lehetőségei. Tér és Társadalom 20. évf. 2006/1. 1-19. p.
8 Kovács Zoltán — Szirmai Viktória TÉT XX. évf. 2006 s 1
övezetek számának a gyarapodása is. Ezek különböz ő modellek szerint jönnek létre,
többnyire az állami és a piaci szerepl ők együttm űködése eredményeként. A szociá-
lis típusú rehabilitációs modellek azonban inkább csak kísérletekként, tervekként
jelennek meg. Ezért a kelet-közép-európai városokban általános probléma a város-
rehabilitáció lassú, szigetszerű kibontakozása.
A városközpontok lakóövezeteinek a felújítását akadályozza a helyi önkormány-
zatok kedvezőtlen anyagi helyzete, amely nem elegend ő átfogó rehabilitációs pro-
jektek megvalósításához. Nehézségeket okoznak a lakásprivatizációs modellek is, a
kelet-közép-európai városi népesség többsége lakástulajdonos, akik anyagi helyze-
tük alapján többnyire képtelenek a házak és lakásaik felújítására. A társadalmi pola-
rizáció éleződése, a jövedelmi differenciák emelkedése szintén akadályozzák a
magánerő bevonását a rehabilitációs projektekbe.
A poszt-szocialista városokban az 1990-es évek során a fels őbb rétegek vissza-
áramlása is megfigyelhetővé vált. A piaci viszonyok között megvalósuló rehabilitált
lakótömbök felújított, drága és komfortos lakásait, az újonnan épített lakásokat a
tehetősebb rétegek foglalták el. A belvárosi környezet igen vonzónak bizonyult a
globális elit képvisel ői számára is. A globális trendeknek megfelel ően a város-
centrumokban (is) laknak a multinacionális cégek nemzeti és külföldi menedzserei,
magasan képzett szakemberek.
A nyugat-európai trendeknek megfelel ően a kelet-közép-európai nagyvárosi tér-
ségek alacsonyabb társadalmi státuszú csoportjai egyrészt a városok bels ő övezetei-
ben, a leromlott negyedekben, a slumokban és az alacsony státusú lakótelepeken,
másrészt a rosszabb min őségű külső városrészekben, illetve a kedvez őtlen ökológiai
és infrastrukturális pozíciójú városkörnyéki településeken jelennek meg (Lichten-
berger et al. 1995, 150; Szirmai 2004).
A társadalmilag fenntartható városfejlődés kihívásai Budapesten
Budapest térbeli társadalmi szerkezete történetileg a centrum—periféria modell
szerint alakult (Csanádi—Ladányi 1992). A városegyesítést követ ő időszakban a
magasabb jövedelm ű és társadalmi státuszú csoportok a bels ő városrészekben, a
szegényebb, alacsonyabb státuszú rétegek az 1950 el őtti (Kis-) Budapest külterületein,
az ipari városrészekben és peremtelepüléseken helyezkedtek el (pl. K őbánya, Angyal-
föld, Újpest stb.). Az államszocialista korszakban megkezd ődött a centrum—periféria
szerinti társadalmi egyenl őtlenségi modell módosulása. A hatvanas, hetvenes években
épült els ő új lakótelepek magas státuszú népessége, valamint a bels ő városrészek
hanyatló társadalmi presztízse megbontotta a korábban a centrumból kifelé haladva
csökken ő státusz tendenciáját. A korábbiakhoz képest felgyorsult a budai hegyvidék
benépesülése, amely egyre inkább az elit szegregációs szigetévé vált (1. ábra).
1990 után egyrészt tovább er ősödött a budai hegyvidék elit-koncentráló szerepe,
de emellett megjelentek, els ősorban a város közigazgatási határához igazodva új,
magas státuszú lakónegyedek is, f őként lakóparkok formájában. Míg a budai hegy-
vidék elöreged ő társadalma a klasszikus (részben a régi szocialista) elit, addig a
Kovács Zoltán - Szirmai Viktória : Városrehabilitációs beavatkozások és a térbeli társadalmi kirekesztés :
A társadalmilag fenntartható városfejlődés budapesti lehetőségei. Tér és Társadalom 20. évf. 2006/1. 1-19. p.
TÉT XX. évf. 2006 s 1 Városrehabilitációs beavatkozások és a ... 9
lakóparkok, „dzsentrisedett" városrészek az új technokrata elit lakóhelyét jelentik.
Eközben erősödött az alacsony státuszú népesség szegregációja is. A társadalmilag
hátrányos helyzetű csoportok, az alacsony iskolázottsággal és jövedelemmel rendel-
kezők, a munkanélküliek, a romák a legrosszabb ökológiai pozíciójú budapesti város-
részekben, főként azokban a belvárosi negyedekben élnek, ahol a legrosszabb a lakás-
állomány, nagy a laks űrűség, a lakások felszereltsége rossz, ahol Budapest ún. krízis-
területei találhatóak (Városkutatás Kft. 2004, 5). Az átmenet keretében tehát a piaci
hatások, a telek- és lakásárak differenciálódása, a lakásszektor tulajdonviszonyainak
átalakulása, a szociális bérlakásállomány privatizációja még markánsabbá tették a
városközponti és a városperemi szegénységet (Lichtenberger et al. 1995, 150).
1. ÁBRA
A fels őfokú végzettség űek aránya 1990-ben
(Ratio of People with University or College Education in Budapest, 1990)
20% alatt
20 - 25%
25% fölött
Forrás: Saját szerkesztés.
A piacgazdasági átmenet nyomán föler ősödő társadalmi szegregáció nem csak a
központi város, de a városrégió egésze szintjén is megfigyelhet ővé vált. A Közép-
magyarországi régió (ennek keretében a budapesti agglomeráció) esetében is egyér-
telmű a felsőfokú végzettségűek egyre koncentráltabb elhelyezkedése (2. ábra). A
régió központjában, vagyis a főváros bels ő részein, főként a budai övezetben a legma-
gasabb (30-50%), a főváros egyéb belső részeiben is magas (10-30%) a jelenlétük.
A fő városon kívül (a szuburbanizációs folyamatok hatásait is tükrözve) az agglome-
rációs övezet északnyugati részén elhelyezked ő településeken is magas (10-30%), a
Kovács Zoltán - Szirmai Viktória : Városrehabilitációs beavatkozások és a térbeli társadalmi kirekesztés :
A társadalmilag fenntartható városfejlődés budapesti lehetőségei. Tér és Társadalom 20. évf. 2006/1. 1-19. p.
10 Kovács Zoltán — Szirmai Viktória TÉT XX. évf. 2006 s 1
régió perifériáján pedig a városrégió értékét ől jelentősen elmarad (0-10% között
mozog) a fels őfokú végzettségűek aránya (A Közép-Magyarországi Régió 2003, 47).
2. ÁBRA
A fels őfokú végzettség űek aránya a megfelelő korúak százalékában (2001)
(Ratio of People with University or College Education in Central-Hungaty, 2001)
Forrás: Saját szerkesztés.
A társadalmilag fenntartható városfejlődés főbb akadályai Budapesten
A Budapesten 1990 után kiépült kétszint ű közigazgatás nem kedvezett sem a
fenntartható városfejl ődés, sem az átfogó rehabilitációs tevékenység számára. Gon-
dot jelentett a kerületek kompetenciájának esetenkénti túlzott kiszélesítése (pl. a
lakáspolitika terén), ami gyengítette a központi, egész várost érint ő, átfogó progra-
mok megvalósítását. Fokozza a széttöredezett önkormányzati struktúrából fakadó
hátrányokat, hogy a 23 kerület adottságai (épített környezet, társadalmi mili ő stb.)
és érdekei nagymértékben eltérnek egymástól. A differenciáltságok miatt nehezen
szervez ődnek a konszenzusok.
Komoly gondot jelentett a különböz ő kormányok és Budapest nem megfelel ő vi-
szonya, az együttműködés hiánya. Ez egyrészt minimálisra csökkentette az — ilyenkor
egyébként joggal elvárható — központi támogatások esélyét. Másrészt arra kényszerít-
Kovács Zoltán - Szirmai Viktória : Városrehabilitációs beavatkozások és a térbeli társadalmi kirekesztés :
A társadalmilag fenntartható városfejlődés budapesti lehetőségei. Tér és Társadalom 20. évf. 2006/1. 1-19. p.
TÉT XX. évf. 2006 s 1 Városrehabilitációs beavatkozások és a ... 11
tette a kerületeket és a f ővárost, hogy feléljék azokat a tartalékokat, amelyekb ől egy
nagyobb léptékű beavatkozás, a fizikai és társadalmi rehabilitáció elindítható lett volna.
Budapest környezeti adottságai sem kedveznek a fenntartható fejl ődésnek. A zsú-
folt és elavult bels ő lakónegyedek zömmel a pesti oldalra koncentrálódnak, amihez
csupán egy karnyújtásnyi távolságra fekszik a zölddel gazdagon átsz őtt, magas
színvonalú lakókörnyezetet kínáló budai hegyvidék. Ez a jobbmódú lakosság er ő-
teljes szegregációját okozta. Hátrányt jelent az is, hogy a korábbi Kis-Budapest
közigazgatási határához illeszked ő, főként ipari és közlekedési (ill. raktározási)
tevékenységeknek, valamint más nagy térigény ű intézményeknek (temetők, laktanyák
stb.) teret adó zóna er ősen lepusztult, „alulhasznosított" övezetté vált. A „barna-
övezet" súlypontja szintén a pesti oldalon található, s az 1950-es csatolások követ-
keztében bels ő választóvonalat, „puffer-zónát" képez a várostesten belül a bérházas
öv és az egykori el ővárosok öve között. A „barnaövezet" feljavítása továbbra is
várat magára, bár elszórt pozitív példák már így is akadnak (p1. Váci út, Óbudai
Gázgyár területe stb.) (Barta 2004).
A főváros társadalmilag fenntartható fejl ődését akadályozzák az 1980-as évek óta
jellemző demográfiai trendek is. Budapest társadalma (a többi európai metropolisz-
hoz hasonlóan) nagymértékben elöregedett. A 60 éven felüliek aránya a város né-
pességén belül az 1990-es 19,8%-ról 2001-re 21,8%-ra n őtt. Az eltartott gyermek
nélküli háztartások aránya 2001-ben itt volt a legmagasabb az országban, 68,1%. (A
falvakban ez az érték átlagosan csak 59,1%). A túlzott elöregedés (és az elvándor-
lás) következtében a főváros lakosságszáma 1990 és 2001 között 244 ezer f ővel
(14,3%) csökkent. Az elöreged ő és fogyó társadalom a városrehabilitációra is nega-
tív hatással van, hiszen az id őskorúak beruházási kedve, s legf őként anyagi lehet ő-
ségei meglehetősen behatároltak (3. ábra).
3. ÁBRA
A 14 év alatti és 60 év fölötti korcsoport aránya Budapesten
(Proportion of Age Groups under 14, and 60+ within the Total Population in Budapest)
30,00 -
25,00
20,00 -
14 év alattiak aránya
15,00 -
s 60 év fölöttiek aránya
10,00 -
5,00 -
0,00 -
1990 1992 994 1996 1998 2000 2002 2004
Forrás: Saját szerkesztés.
Kovács Zoltán - Szirmai Viktória : Városrehabilitációs beavatkozások és a térbeli társadalmi kirekesztés :
A társadalmilag fenntartható városfejlődés budapesti lehetőségei. Tér és Társadalom 20. évf. 2006/1. 1-19. p.
12 Kovács Zoltán — Szirmai Viktória TÉT XX. évf. 2006 s 1
A kiegyensúlyozott és társadalmi szempontból fenntartható városfejl ődés ellenében
hatott a népesség fajlagosan alacsony lakásmobilitása is. Az alacsony lakásmobilitási
ráta hátterében a lakáspiac torz szerkezete, a bérlakásszektor csekély súlya, illetve a
magánlakások túlsúlya éppúgy szerepet játszik, mint a társadalom elöregedése, vagy a
lakáshitelezés kés ői és vontatott megjelenése. Az alacsony mobilitási hajlandóság
nem kedvez a rehabilitációnak, hiszen annak elengedhetetlen kelléke a népesség
„egészséges" fluktuációja az egyes lakástípusok és lakónegyedek között. Kedvez őtlen
jelenség az is, hogy a városrégión belül a lakásmobilitás egyoldalúan az el ővárosi
övezetbe irányult. Miközben a főváros népességszáma 1990 és 2001 között 14,3%-kal
csökkent, addig az agglomerációs övezeté 18,9%-kal, 566 ezer f őről 674 ezer főre
n őtt. A népesség egyre gyorsuló ütem ű dekoncentrációja révén 1990 és 2001 között
megváltozott a városrégió bels ő népesedési egyensúlya is. 1990-ben az agglomerációs
öv részesedése a városrégió népességéb ől 22% volt, ez az érték 2001-re 27,6%-ra
emelkedett. A városrégión belüli vándorlás, a szuburbanizáció klasszikus modelljének
megfelel ően szelektív volt, ami a népesség demográfiai és társadalmi összetételét is
átrendezte. A szuburbán öv az elmúlt másfél évtizedben folyamatosan fiatalodott, és
státusza egyre emelkedett, miközben Budapest öregedett.
S végül nem felelnek meg a fenntartható városfejl ődés kritériumainak az 1990
után létrejöv ő lakáspiaci feltételek sem. A város átfogó és összehangolt rehabilitá-
ciójához szükség van az egész városra kiterjed ő programokra, lakáspolitikai be-
avatkozásokra. Az 1990-es önkormányzati törvény, illetve ennek budapesti adaptá-
ciója éppen ennek feltételeit szüntette meg. Azzal ugyanis, hogy a törvény a lakás-
politikát kivette a fő város kezéb ő l, és a kerületekhez rendelte egyszeriben 22 (majd
Soroksár létrejöttével 23), egymástól eltér ő lakáspolitika kereteit teremtette meg. Ez
megpecsételte a kerületek által örökölt bérlakásállomány további sorsát, a
városrehabilitáció gyakorlatát, a lakásépítés feltételeit, s végs ő soron Budapest
lakáspiacának további fejl ődését.
A lakáspiac 1990 utáni átalakulására a korábbi állami szektor gyors ütem ű priva-
tizációja gyakorolta a legnagyobb hatást. A Budapesten megvalósított lakásprivati-
záció miatt az egykor négyszázezret számláló állami bérlakás-szektorból 2002-re
74 ezer maradt, az összes lakásállomány kevesebb, mint 10%-a.
Tovább fokozta a gondokat, hogy a privatizáció során az önkormányzatok
bérlakásvagyonuk komfortosabb és nagyobb, ennél fogva értékesebb részét „árusí-
tották ki". A megmaradt állami bérlakások többségét kis alapterület ű, alacsony
komfortfokozatú, erősen leromlott lakások alkotják, amely egyre inkább egy szociá-
lisan hátrányos helyzet ű, nagyfokú társadalmi kirekesztettségben él ő réteg számára
jelent hajlékot. Az 1990-es évtized lakáspolitikája tehát sokkal inkább a nagyvárosi
problémák (a szegregáció, a gettósodás stb.) föler ősödéséhez, mintsem az enyhíté-
séhez járult hozzá.
Kovács Zoltán - Szirmai Viktória : Városrehabilitációs beavatkozások és a térbeli társadalmi kirekesztés :
A társadalmilag fenntartható városfejlődés budapesti lehetőségei. Tér és Társadalom 20. évf. 2006/1. 1-19. p.
TÉT XX. évf. 2006 s 1 Városrehabilitációs beavatkozások és a ... 13
A Budapesten megvalósított rehabilitációs beavatkozások és
társadalmi hatásaik
Az 1990-es évek elejét ől tartó átalakulás Budapesten a városközpont, a bels ő város-
részek látványos fejl ődését, a city-képz ődést, illetve a város perifériájának dinamikus
átrendeződését adta. Új vállalkozási területek, kereskedelmi és szolgáltató központok,
bevásárlóközpontok, logisztikai centrumok, (többnyire) magas presztízs ű új, szuburbán
lakóterületek, elegáns lakóparkok jelentek meg (Kovács—Sági—Dövényi 2001).
Budapest rendszerváltozás utáni legdinamikusabb városnegyedeit bemutató térkép
alapján megállapítható, hogy a dinamikusan megújuló, illetve fejl ődő negyedek els ő-
sorban a város közigazgatási határához közel es ő területeken találhatók (4. ábra)3 .
Ezek olyan, korábban alulhasznosított vagy mez őgazdasági hasznosítású terek, ame-
lyeket a magas státuszú népesség igényeit kielégít ő lakópark-építési hullám érintett.
4. ÁBRA
Budapest megújuló városrészei 1990-2001
(Upgrading Neighbourhoods in Budapest, 1990-2001)
megújuló városrész
Forrás: Saját szerkesztés.
A belvárosban, a belvárost környez ő lakónegyedekben ugyanakkor számos fizikai
és társadalmi probléma koncentrálódik. Ezek mára jórészt lepusztult városrészek,
elavult műszaki állapotú épületekkel, elhanyagolt közterületekkel, ahol alacsony
státuszú, id ősebb lakosság él, köztük egyre több a szegény, a munkanélküli, az
underclass-hoz tartozó. A fizikai és a társadalmi leromlás azonban nemcsak a bels ő
városrészekben jelenik meg, hanem a lakótelepeken is. A lakótelepek között jelen-
tős különbségek adódnak a városon belüli ökológiai státus, a fizikai jellegzetessé-
gek, a lakónépesség társadalmi összetétele és a lakások ingatlanpiaci helyzete alap-
ján (Csizmady 2003, 264).
Kovács Zoltán - Szirmai Viktória : Városrehabilitációs beavatkozások és a térbeli társadalmi kirekesztés :
A társadalmilag fenntartható városfejlődés budapesti lehetőségei. Tér és Társadalom 20. évf. 2006/1. 1-19. p.
14 Kovács Zoltán — Szirmai Viktória TÉT XX. évf. 2006 s 1
A rendszerváltozással bekövetkez ő politikai, gazdasági és társadalmi változások
átrendezték a városrehabilitáció budapesti feltételeit is. Az 1990. évi LXV. Törvény
(az Önkormányzati Törvény) újraszabályozta a f őváros és kerületeinek viszonyát, a
rehabilitációval kapcsolatos tevékenységet a kerületek hatáskörébe utalva. Megkez-
dődött az állami bérlakások privatizációja, a szanálásra váró negyedek lakóinak jelen-
tős része bérl őből tulajdonossá vált, s kialakultak a szabad ingatlanpiac feltételei.
Ezzel egy id őben megjelentek és egyre nagyobb súlyra tettek szert a város-
rehabilitáció megvalósításában részt vev ő gazdálkodó szervezetek, profitorientált
fejlesztési társaságok. A Fővárosi Közgy űlés 1993-ban határozatban fogadta el a
„Budapest reneszánszáért" cím ű javaslatot, s kidolgozta a városrehabilitációhoz
szükséges jogi, pénzügyi és szervezeti feltételrendszert. 1994-ben rendeletileg létre-
hozták a F ővárosi Városrehabilitációs Keret pályázati rendszerét, amely lökést adott
a kerületeknek helyi rehabilitációs stratégiáik kidolgozásában, s saját rehabilitációs
tevékenységük intézményi feltételeinek megteremtésében.
Fordulat következett be a városrehabilitáció értelmezésében is, hiszen míg koráb-
ban rehabilitáció alatt csak a bels ő lakónegyedek felújítását értették, addig Budapest
1997-ben megfogalmazott rehabilitációs programja már kiemelt rehabilitációs fel-
adatnak tekintette a korábbi iparterületek, valamint a lakótelepek felújítását is.
Mindez a lehetséges rehabilitációs alternatívák és stratégiák mozaikos sokszínü-
ségét eredményezte Budapesten. A kerületek városfejlesztésben betöltött pozíciója
a fővárossal szemben meger ősödött, mind a tervezés, mind a gyakorlati megvalósí-
tás terén. Az elképzelés szerint a városrehabilitáció ügye az egész várost érinti, így
annak finanszírozásában a kerületek mellett a F őváros is részt vesz (a költségek
50%-ával). Ehhez azonban több kritériumnak is teljesülnie kell, pl. rendelkezzen a
kerület rehabilitációs stratégiával, konkrét kijelölt akcióterülettel, ill. a helyi lakás-
privatizációból befolyó összeg 50%-át fizesse be a F ővárosnál külön erre a célra
felállított kasszába. A városrehabilitáció a kilencvenes évek végén — a már hatéko-
nyan zajló beavatkozásokat, pl. SEMIX, Rév8, leszámítva — csak akadozva indult
be, s átütő eredményeket máig nem hozott. Legalábbis nem nevezhet ő sikeresnek a
budapesti városrehabilitáció abból a szempontból, hogy a rehabilitációra „érett",
mintegy 250 ezer lakásból, a rendszerváltás óta alig 5 ezret (kb. 2%) sikerült felújí-
tani, vagy újra „lecserélni" (bontással, építéssel). Ennek túlnyomó része is egyetlen
területre, a Középs ő-Ferencvárosra koncentrálódik (Egedy et al. 2002).
Nem tekinthető sikeresnek a fővárosi rehabilitáció azért sem, mert az eddig meg-
valósított rehabilitációs programokban minden esetben csak az épületállomány
megújulására, kicserél ődésére került sor, miközben a társadalmi érdekek, a helyi
kulturális értékek és hagyományok súlyosan sérültek. Az ismert beavatkozások az
érintett területek ingatlanpiaci felértékel ődéséhez, egyszersmind a lakosság gyors
kicserél ődéséhez vezettek. Közös jellemz őjük a piaci alapú, vállalkozó t őke túlsúlya,
és a közszféra korlátozottabb szerepvállalása. Ez a dzsentrifikációs nyomás föler ősö-
dését adta. Az eredeti népesség lecserél ődése, az épületállomány drasztikus átalakítá-
sa az eredeti mili ő radikális megváltozásához vezetett (Városkutatás Kft. 2004).
Kovács Zoltán - Szirmai Viktória : Városrehabilitációs beavatkozások és a térbeli társadalmi kirekesztés :
A társadalmilag fenntartható városfejlődés budapesti lehetőségei. Tér és Társadalom 20. évf. 2006/1. 1-19. p.
TÉT XX. évf. 2006 s 1 Városrehabilitációs beavatkozások és a ... 15
Ennek alapján több szakértő azt javasolja, hogy a piaci orientációjú város-
rehabilitáció programokat az ún. szociális városrehabilitáció eszközrendszerével
kell kiegészíteni, amely a komplex jelleg ű rehabilitációs problémára komplex vála-
szokat ad, közösségi pénzekb ől úgy, hogy az ne vezessen a városrész lakosságának
teljes kicserél ődéséhez (Városkutatás Kft. 2004, 3-4). A főváros támogatta az el-
képzelést, s a Fővárosi Közgy űlés 2005 januárjában döntést hozott a budapesti
városrehabilitációs programon belül, úgynevezett „szociális városrehabilitációs"
modell kísérletek elindításáról. A négy évig tartó, mintegy 1,8 milliárd forinttal
megvalósuló program legfontosabb célja, hogy az alacsony társadalmi státusú,
szegregált lakónegyedek fizikai megújulása egy er őteljes szociális programmal
társulva érje el, hogy a helybeliek társadalmi kirekesztettsége oldódjon, s a rehabili-
tációs beavatkozás végén a lakosság legalább 70%-a továbbra is helyben maradjon.
A modellkísérlet els ő szakasza három mintaterület szociális rehabilitációjával szá-
mol: a józsefvárosi Magdolna-negyeddel, K őbányán a Bihari úti szegényteleppel és
a ferencvárosi „Dzsumbuj" negyeddel (Illatos út). A fizikai rehabilitáció és a társa-
dalmi kohézió er ősítésének gondolata, illetve a kett ő összekapcsolása nem magyar
ötlet. Nyugat-Európa nagyvárosaiban számos olyan sikeres beavatkozási módszert
találunk, amelyek hazai adaptálása, a kétség kívül meglev ő társadalmi-gazdasági
különbségek ellenére lehetséges (Holt—Jensen et al. 2004).
A budapesti helyzetértékelésb ől számos, általános érvényű következtetés is
levonható:
- Egyrészt az, hogy a városfejl ődés általános folyamatai és a társadalmi egyen-
lőtlenségek szorosan összefüggenek egymással.
- Másrészt az, hogy a társadalmi kirekesztettség, a szegénység els ősorban a
belváros közeli bérházas negyedekbe, az egykori ipari zóna (barnaöv) lakó-
funkciójú zárványaira, valamint a lakótelepekre koncentrálódik, bár a város-
környéki szegénység is növekszik.
- Harmadrészt az, hogy a társadalmi kirekesztés folyamatát, közte az alacsony
státuszúak városcentrumokból való kiszorulását alapvet ően makrogazdasági,
térbeli társadalmi folyamatok magyarázzák, de a mai rehabilitációs mecha-
nizmusok (politikák és stratégiák) szerepe sem elhanyagolható. A rehabilitá-
ció kiterjesztését, a fenntartható társadalomfejl ődést számos társadalmi, gaz-
dasági és lakáspiaci-lakáspolitikai tényez ő akadályozza, és a várospolitikai
hatások sem mindig pozitívak.
- Negyedrészt az, hogy a társadalmilag fenntartható rehabilitáció nemcsak a
belváros problémája, egyéb olyan városrészek (közte a lakótelepek) is ki
vannak téve a fizikai és társadalmi hanyatlás kedvez őtlen hatásainak, a térbeli
társadalmi problémák és konfliktusok koncentrációjának.
- Végül pedig az, hogy a városrészek fizikai és társadalmi leromlása, a térbeli
társadalmi egyenl őtlenségek növekedése miatt a belvárosi övezetek lakossá-
gán kívül más területi csoportok is veszélyeztettek, de ökológiai és társadalmi
pozícióik alapján, differenciált módon.
Kovács Zoltán - Szirmai Viktória : Városrehabilitációs beavatkozások és a térbeli társadalmi kirekesztés :
A társadalmilag fenntartható városfejlődés budapesti lehetőségei. Tér és Társadalom 20. évf. 2006/1. 1-19. p.
16 Kovács Zoltán — Szirmai Viktória TÉT XX. évf. 2006 s 1
A társadalmilag fenntartható városrehabilitáció kialakítására
vonatkozó javaslatok
A fizikai és társadalmi rehabilitációnak számos típusa lehet (Városkutatás Kft.
2004). A típusok szervez ődéseit a beavatkozás kezdeményez ői, a piaci és a hatósági
jelenlét arányai, a privát és a közösségi források megosztása, valamint az érintett
lakossági szerepl ők részvétele (munkamegosztása) határozza meg. Az elmúlt más-
fél évtizedben Magyarországon f őként a piaci orientáltságú és kisebb részben a
szociális irányultságú rehabilitációs formák léteztek.
A fővárosban elkezdett szociális rehabilitáció szükséges, de nem elégséges eszkö-
ze a városi lakónegyedek fizikai és társadalmi felújításának, a további leromlás meg-
akadályozásának. A szociális rehabilitáció felfogásán alapuló városfelújítási stratégiák
csak a városok legsúlyosabb krízisterületeire és a legszegényebb társadalmi csopor-
tokra terjednek ki, számos egyéb, fizikai és társadalmi értelemben ugyancsak lerom-
lott (noha nem marginalizálódott) negyed és hátrányos helyzet ű társadalmi csoport
kimaradhat a hatásokból. Ez jöv őbeni krízisterületek kialakulásához vezethet.
Az eddigi budapesti (és más városokban követett) stratégiák „felülr ől kezdeménye-
zett", az összes érdekelt bevonása nélkül megvalósuló beavatkozások, akár piaci, akár
önkormányzati rehabilitációról van szó. Ezek a kezdeményezések nem voltak figye-
lemmel az érdekelt társadalmi (lakossági) csoportok eltér ő érdekeire és lehet őségeire,
a rehabilitációs problémák mögött található differenciált társadalmi szerkezetre.
A magyar városok térbeli társadalmi problémáinak megoldásához megfelel őbbnek
látszik a fizikai és a társadalmi rehabilitáció egy olyan típusa, amely a piaci és a
hatósági, valamint az érintett lakossági szerepl ők közös és aktív részvételén alap-
szik. Ahol az alá- és fölérendeltség helyett a kölcsönös kapcsolatokon és kommuni-
káción, a privát és a közösségi források érintettek helyzete szerinti megosztásán és
felhasználásán van a hangsúly. A fizikai és társadalmi rehabilitáció differenciált
felfogása alapján, várostípusonként, városrészenként, azok fizikai állapota és a
lakosság társadalmi összetétele (és anyagi helyzete), továbbá a kapcsolódó érdekek
szerkezete szerint is differenciált felfogásokat, eltér ő értelmezést és koncepciókat,
ennek alapján differenciált stratégiákat és konkrét projekteket célszer ű kidolgozni.
A továbblépéshez városrészenként, társadalmilag differenciált rehabilitációs politikák
kialakítására van szükség.
Az eddigi rehabilitációs beavatkozások kedvez őtlen társadalmi következményei
és az érdekek érvényesülése alapján, továbbá a szociális rehabilitáció kritikai elem-
zése alapján javasoljuk a társadalmi részvételre alapozott rehabilitáció megvalósítá-
sát. A társadalmi részvételre alapozott rehabilitáció célja a társadalmi, gazdasági és
környezeti egyenl őtlenségek kumulatív hatásainak kezelése, a városrészek komplex,
társadalmi konszenzuson alapuló felújítása, és a társadalmi konfliktusok enyhítése,
a helyi társadalmi integráció (a kohézió) er ősítése.
A társadalmi részvételre alapozott rehabilitáció a legkomplexebb rehabilitációs
típus. Felfogásunk szerint a társadalmilag fenntartható városrehabilitáció megvalósí-
tásának a legfőbb eszköze. Ez a stratégia az összes érintett és érdekelt szerepl ő részvé-
Kovács Zoltán - Szirmai Viktória : Városrehabilitációs beavatkozások és a térbeli társadalmi kirekesztés :
A társadalmilag fenntartható városfejlődés budapesti lehetőségei. Tér és Társadalom 20. évf. 2006/1. 1-19. p.
TÉT XX. évf. 2006 s 1 Városrehabilitációs beavatkozások és a ... 17
telére és kooperációjára épít, és biztosítja a társadalmilag fenntartható városfejl ődést,
vagyis azt, hogy a lakosság és hatóság, valamint a kapcsolódó aktorok közös és egyezte-
tett anyagi lehetőségeik, szükségleteik és érdekeik alapján, tárgyalások keretében dönt-
sék el a felújításra kerül ő városrész és az ott él ők rövid és hosszú távú jöv őjét.
Ennek megvalósulása azonban a hatalmi (közszféra) és civil szféra új, egyenrangú
és kölcsönös viszonyát, a globális gazdaság szerepl ői és a nemzeti, városi politikai
aktorok, valamint a civil szféra partnerségét, ezáltal társadalmilag megalapozott
városfejlesztési mechanizmusokat, a társadalmi érdekérvényesítés intézményeit,
vagyis új elosztási és döntési rendszereket feltételez.
Szükséges, hogy a rehabilitációs beavatkozások és a szabályozások vegyék figye-
lembe az adott városrész(tömb) városrégióban, illetve a nagyváros egészében (öko-
lógiai szerkezetében) elfoglalt helyzetét, a városfejl ődési hierarchiában elfoglalt
pozícióját (a gazdasági és intézményi, infrastrukturális megújulásra való képessé-
gét). Továbbá az érintett lakosság társadalmi strukturális helyzetét, a társadalmi
hátrányokat és el őnyöket, a megújulásra, az innovációra való ökológiai és társadal-
mi képességét. Nézzék meg, hogy a két szerkezetnek milyen az egymáshoz való
viszonya, hogy a problémákat kumulatív módon er ősítő vagy éppen enyhít ő hatá-
sokról van szó. A megoldás érdekében a szabályozásokat megalapozó kutatások
tárják fel az elkülönül ő tényez őket, a kapcsolódási pontokat is.
A rehabilitációs beavatkozások és a szabályozások vegyék figyelembe az érintett
és érdekelt társadalmi csoportok ökológiai és társadalmi pozícióit, az el őnyöket és a
hátrányokat, a mobilizálható tényez őket, (humán er őforrásokat, pénzügyi lehet ősé-
geket), a beavatkozások által képviselt és a kimaradt társadalmi csoportok érdekeit,
és tegyenek javaslatot a konfliktuskezelés eszközeire, az érdekérvényesítés mecha-
nizmusaira. A megvalósításhoz szükség van az érdekellentmondások feltárására, az
érdekek tisztázására, a konfliktuskezelés intézményeinek és módszereinek a kialakí-
tására, az érdekeltek participációját biztosító intézmények, kapcsolódó szervezetek
megteremtésére is.
A társadalmi fenntarthatóságot szolgáló fizikai és társadalmi rehabilitációs be-
avatkozások nem valósíthatók meg a tervezés és az érintett társadalmi csoportok
kapcsolatai nélkül. De nem valósíthatók meg a tervezésben részt vev ő szakmacso-
portok együttműködése nélkül sem. Ez utóbbiakat ma sokkal inkább jellemzik a
konfliktusok, mint az együttm űködés. A megvalósítás lehet őségeit adják a létez ő
szabályozások társadalmi hatásvizsgálatai, a szabályozások társadalmi összefüggé-
seinek, az érintett és érdekelt szerepl őknek a tervezésbeli integrálása, egy ún. integ-
rált rehabilitációs tervezési gyakorlat, szakmai kooperácíó megteremtése. Mindez a
tervezés új funkcióit, a hatalmi és a társadalmi szféra közötti közvetítés valóságos
mechanizmusait, vagyis a tervezés modernizációját, a társadalmilag megalapozott
tervezés gyakorlatát eredményezné.
Kovács Zoltán - Szirmai Viktória : Városrehabilitációs beavatkozások és a térbeli társadalmi kirekesztés :
A társadalmilag fenntartható városfejlődés budapesti lehetőségei. Tér és Társadalom 20. évf. 2006/1. 1-19. p.
18 Kovács Zoltán — Szirmai Viktória TÉT XX. évf. 2006 s 1
Jegyzetek
A tanulmány átdolgozott változata Szirmai V.—Kovács Z.: „A társadalmilag fenntartható városfejl ődés
szempontjainak érvényesítése a speciális rehabilitációs szabályozást igényl ő fővárosi területeken
Budapesten" cím ű tanulmánynak. Ez a tanulmány „A fenntartható városfejl ődés szempontjainak érvé-
nyesítése a speciális rehabilitációs szabályozást igényl ő fővárosi területeken" cím ű MUT projekt kere-
tében készült.
2
Kovács Zoltán geográfus, az MTA Doktora, (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, 1112 Budapest,
Budaörsi út 45.) h3971kov@helka.iif.hu , Szirmai Viktória, szociológus, az MTA Doktora (MTA Szo-
ciológiai Kutatóintézet, 1014 Budapest Úri u. 49. h9579szi@ella.hu .
Budapest legdinamikusabb városrészei társadalomstatisztikai adatokon alapuló vizsgálata során figye-
lembe vett mutatók: 1.) A népességszám változása 1990-2001 között; 2.) A diplomások arányának
változása 1990-2001 között; 3.) Az 1990 és 2001 között épült lakások aránya;. 4.) A fürd őszobás laká-
sok arányának változása 1990-2001 között.
Irodalom
Barta Gy. (szerk.) (2004) A budapesti barnaövezet megújulási esélyei. MTA Társadalomkutató Központ,
Budapest.
Brundtland, G.H. (1987) Közös jöv őnk. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.
Berger, L.R. (1998) lntegration, errances e résinstences urbaines. — Haumont, N. (ed.) L'Urbain dans
tous ses étas. Faire, vivere, dire la ville. Paris, L'Harmattan. 269-283. o.
Csanádi G.—Ladányi J. (1992) Budapest térbeni-társadalmi szerkezetének változásai. Akadémiai Kiadó,
Budapest.
Csizmady A. (2003) A lakótelep. Gondolat, Budapest.
Egedy T.—Kovács Z.—Székely J.—Szemz ő H. (2002) Városrehabilitációs programok eredményei és
tapasztalatai Budapesten. — Falu Város Régió. 8.3-10. o.
Enyedi Gy. (2003) Városi világ — városfejl ődés a globalizáció korában. Pécsi Tudományegyetem Köz-
gazdaságtudományi Kara, Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola, Pécs.
Fleischer, T. (2002) Prospects of an Eco-City Development in the Central and Eastern European Urban
Areas. Institue for World Economics of the Hungarian Academy of Sciences.
Hancock, T. (2004) The „Soft Infrastructure" of the Healthy Community. — New City Journal.
www. newcity/pages/social-sustainabi I ity.html.
Hermann, M.—Leuthold, H. (2005) The Consequences of Gentrification and Marginalisation on Political
Behaviour. www.sotomo.geo.unizh.ch/papers.
Holt—Jensen, A. et al. (eds) (2004) New Ideas for Neighbourhoods in Europe. Handbook, TUT Press,
Tallinn.
Hoyt, H.A. (1973) A városi struktúra klasszikus modelljének újabb torzulásai. — Városszociológia.
Szelényi I. (szerk.) KJK, Budapest. 61-182. o.
Innovative policies for sustainable urban development. (1996) The Ecological City.
Kovács Z. (2002) Az urbanizáció jellemz ői Kelet-Közép-Európában a posztszocialista átmenet idején.
— Földrajzi Közlemények. 1-4.57-78. o.
Kovács Z.—Sági Zs.—Dövényi Z. (2001) A gazdasági átalakulás földrajzi jellemzői a budapesti agglome-
rációban. Földrajzi Értesít ő 1-4.191-217. o.
A közép-magyarországi régió társadalmi atlasza. (2003) Pro Régió Ügynökség, Budapest.
Lichtenberger E.—Cséfalvay Z.—Paal M. (1995) Várospusztulás és felújítás Budapesten. Magyar Trend-
kutató Központ.
Martinotti, G. (2004.) The new social morphology of cities. Discussion Paper Series, No.16. inequalities
of the european urban regions/UTI.
Musil, J. (2002) Changing urban system in post communist societies in Central Europe. — Pacione, M.
(ed.) The City — Critical Concepts. Routledge, New York, London.
Sassen, S. (1991) The Global City, New York, London, Tokyo. Princeton University Press, Princeton,
New Yersey.
Sóoki—Tóth G. (2005) Városrehabilitáció az Európai Unióban. — Egedy T. (szerk.) Városrehabilitáció és
társadalom. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest. 63-71. o.
Szirmai V. (1999) A környezeti érdekek Magyarországon. Pallas Stúdió, Budapest.
Kovács Zoltán - Szirmai Viktória : Városrehabilitációs beavatkozások és a térbeli társadalmi kirekesztés :
A társadalmilag fenntartható városfejlődés budapesti lehetőségei. Tér és Társadalom 20. évf. 2006/1. 1-19. p.
TÉT XX. évf. 2006 s 1 Városrehabilitációs beavatkozások és a ... 19
Szirmai V. (2004) Globalizáció és a nagyvárosi tér társadalmi szerkezete. — Szociológiai Szemle. 4.
Budapest.
Szirmai, V.—Baráth, G. (2005) Global urban development in Budapest and the role of architecture. —
Barta, Gy.—G.Fekete, É.—Sz.Kukorelli, 1.—Timár, J. (eds.) Hungarian Spaces and Places: Patterns of
Transition. CRS HAS, Pécs. 434-448. o.
Tamás, P. (2006) Fenntartható Magyarország. Tankönyvkiadó, Budapest (Megjelenés alatt).
Timár J. (1999) Elméleti kérdések a szuburbanizációról. — Földrajzi Értesítő. 1-2.7-31. o.
Territorial Development, Urban Policy in Germany, Towards Sustainable Urban Development. (1999)
OECD.
Városkutatás Kft. (2004) A szociális városrehabilitáció: Koncepció, eszközrendszer és modellkísérletek.
Zárótanulmány kézirat. Városkutatás, Budapest.
Veltz, P. (1996) Mondialisation villes et territoires. L'économe d'archipel, économie en liberté. Presses
Universitaires de France.
INTERVENTION OF URBAN REHABILITATION AND SPATIAL
SOCIAL EXCLUSION: POSSIBILIES OF SOCIALLY SUSTAINABLE
URBAN DEVELOPMENT IN BUDAPEST
ZOLTÁN KOVÁCS — VIKTÓRIA SZIRMAI
The article deals with those European urban problems that require the implementation of
the concept of a socially sustainable development as well as the spatial, social challenges in
Budapest and the difficulties in the realisation of the socially sustainable urban development.
The analyses reveal the major social consequences of the different urban rehabilitation
models in Budapest such as the changing population of the affected districts, the gentrifica-
tion and the intensification of segregation processes. The article makes proposals for the
establishment of a socially sustainable urban rehabilitation.